+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | |-+  Hertfordshire városa
| | | |-+  Árnyas Pagony
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Árnyas Pagony  (Megtekintve 840 alkalommal)

Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2018. 04. 11. - 12:57:23 »
0

Elliot O`Mara

Ahogy figyeltem Elliot arcát és számomra búsnak tűnő ábrázatját, kicsit elgondolkodtam. Talán egy kicsit durván viselkedtem vele, mikor ő nem is akart semmi rosszat. Meglehet, hogy neki ez szüksége van az úgynevezett "testi érintésre" a beszélgetéshez, ahhoz, hogy valakit jobban megismerjen. Legalább is azt hiszem a pszichológiában így nevezik az egyik fajta kommunikáció sorrendet vagy micsodát. Meg van mellette még "minőségi idő" és miegymások. Na mindegy nem fontos.
Mintha megsértődött volna, úgy áll félre, betartva azt a távolságot amit mondtam neki, még a kezét is látványosan a zsebébe dugja. Na. Nem akartam megsérteni, csak én nem vagyok ahhoz szokva, hogy ezer idegenek ilyen kedvesen és  melegen, megölelve forduljanak hozzám. Valójában még otthon se szoktam ilyesmihez. Ha jól belegondolok életemben nem kaptam még ölelést talán senkitől se. Cristine néni szeretett ugyan, de ő nem ilyesfajta módon mutatta ki a szeretetét.
Hirtelen jó pár lépéssel, nyomatékosan elindult előttem, engem lehagyva. Csak loholtam utána, miközben folyamatosan a nevén szólítottam.
- Elliot! Elliot várj már meg! - szerintem tuti hallotta, hogy szólítottam csak úgy csinált mintha nem hallaná. - Várj már. Nem úgy értettem. nem akartalak megbántani - kértem az elnézéséket miközben próbáltam gyors léptekkel utolérni.
Fogalmam sincs mikor szaladtam utoljára egy férfi után. Ha jól emlékszem sohasem. Még jól ismert barátaim után se loholtam ennyire sohasem. Most mégis mint egy őrült próbálok utol érni egy ezer idegent akit Elliotnak hívnak és akivel csak nem rég találkoztam. Komolyan nem tudom miért csinálom ezt. Engedhetném, hogy simán elmenjen, úgyse ismerem. Én meg megfordulhatnék és mehetnék a másik irányba. Valamiért mégis inkább utána indulok. Való igaz, hogy nem szeretem ha valaki haragszik rám. Az annyira rossz érzés és mindig bűntudatom van miatta. Kezdem érteni, hogy miért is megyek utána.
Lassan végre sikerül beérnem. Megragadom felkarját ha sikerül és magam felé fordítom, ha pedig nem akkor csak mellette sétálva  mondom neki.
- Elliot ne haragudj. Lehet kicsit túlreagáltam. Nem akartalak megbántani. Csak kicsit furcsálltam, hogy ilyen ... hogy is mondjam... ilyen melegen és barátságosan fordultál hozzám -  szabadkozom, bár mg mindig úgy gondolom, hogy egy kicsit illetlen viselkedés volt az felőle.  - Végül is egy ezer idegen vagyok - teszem hozzá, komolyan. Meglehet, hogy őt nem gy gondolja és nem úgy nevelték, hogy tartani kell a távolságot egy idegentől, mint engem. Még most is tisztán emlékszem Cristine néném óva intő szavaira. Ne feledd az emberek gonoszak és kiszámíthatatlanok. Sose bíz meg egy idegenben, de még a barátaidba sem. Tartsd távol magad a furcsa idegenektől és vándoroktól. Nem tudhatod, hogy valójában mit akarnak és csúnyán becsaphatnak Hát igen a jó Cristine néném mindig annyira féltett minket, úgy vigyázott reánk. Biztosan igaz is van mindebben, de nem gondolom, hogy ez az Elliot ennyire rosszindulatú volna. Nem ütött le, nem rabolt el és nem is lopott el tőlem semmit se. Egyszóval semmi olyat nem csinált, ami még arra utalna amit Cristine néném mondott.
– Á!– Ez volna a híres étterem? - mutat egy lerobbant kis kávézó félére. Ez kicsit sértő. Azért én nem ajánlanék fel ilyen helyre való  beülést senkinek sem. Elmosolyodom.
-Nem. Dehogy. Hát azt gondolod rólam ilyen helyre vinnélek? - kérdezek rá kicsit elmosolyogva. - Oda megyünk. -  mutatok ujjammal egy másik kicsit távolabb levő elegánsabb helyre. Az megfelelő lesz nekünk.
- Tessék! -   nyújt felém egy fülbevalót. Meglepődötten nézek rá. Nekem akar adni egy fülbevalót? Mikor az előbb majdnem melegebb éghajlatra küldtem őt. – Ez a tied… cserébe megbocsáthatsz, amiért hódoltam az idomaidnak. Többet nem fordul elő... és most húzzunk kajálni!- úgy elszelel, hogy még visszaadni se tudom a fülbevalót, sőt még csak mondani sem tudok semmit sem neki. Mért viselkedik most velem, hisz már elnézést kértem. Követeim Elliotot egészen az étteremig.
Mikor beérünk se szó se beszéd, helyet foglalok az egyik teraszon levő székbe. Lehelyezem az asztalra a fülbevalót, kicsit feléje tolva. Mintha jelezném, hogy nem fogadhatom el, túl nagy ajándék egy ismeretlentől.
- Ennél is vagy csak innál valamit? -   kérdezek rá kedvesen.   
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 04. 12. - 19:13:57 »
0

B E C S A P Ó D Á S


  [viselet]

LOTTIE
1999. május

Csendesen bámultam a cégért, ami először bukkant elő a fák árnyékából. Közben persze próbáltam emésztgetni Lottie hirtelen viselkedés változatát és arra jutottam, hogy ez sem százas, akárcsak az a bizonyos Olivia Stane, aki azóta is zaklat a szerelmével. Megértem én, hogy a Roxfortban csak picsogó nyikhajok vannak, akik legfeljebb egy-egy numerára kerülhetnek képbe… de hát ehhez a testhez és ehhez a remek személyiséghez – ami szerény személyemet takarja – fel kell nőni kérem.
Őszintén szólva egy kicsit meglepett, hogy előbukkant hirtelen ez a „kedves” Lottie. A bocsánatkérés és az „ezer idegen” kifejezés. Ez utóbbit egyébként nem igazán tudtam hová tenni, de feltételezem azt akarta jelenti, hogy nem ismerjük egymást eléggé egy kis simi-partihoz. Részemről engem nem különösebben zavart volna, ha megfogdos… egyrészt már régen levetkőztem az ilyen jellegű szégyenlősségemet, másrészt meg az ilyesmi inkább bók, mint sértés.
Nem. Dehogy. Hát azt gondolod rólam ilyen helyre vinnélek? – Kérdezett vissza, mikor a cégérre mutattam.
Miért milyen hely az? – merült fel bennem a kérdés. Egy egyszerű bisztrónak vagy kávézónak tűnt első ránézésre, ahol az ember könnyen jut megfelelő dolgokhoz. Például egy szelet tortához vagy éppen egy kellemes feketéhez, amit remélhetőleg valami kis dugipiával is megbolondítanak. Megnéztem a másik helyet… hát számomra az sem tűnt egy nagy számnak. Biztosan Nat rontott el, hogy állandóan luxusétterembe visz el, amiket aztán végképp gyűlölök. Csillogás, hangzavar, kiöltözött, hülye emberek, na meg olyan ételek, amikről nem lehet megmondani micsodák lényegében.
Inkább nem reagáltam semmit, csak a Lottie-nak megfelelő étterem felé vettem az irányt. Előtte persze a kezébe nyomtam a pár gyöngyfülbevalót. Hamarosan azonban elém került a lány és leült a terasz egyik félreeső asztalához. Ledobva a cuccomat, én is így tettem. Ez az amúgy kőkemény szék is nagyon kényelmes volt a hosszú utazás után. Talán le is hunytam volna a szememet, ha nem tolja hirtelen felém a fülbevalókat Lottie.
Ennél is vagy csak innál valamit?
Megköszörültem a torkomat. Ujjaimat finoman fektettem a cseppet sem nehezen megszerzett ékszerekre és pontosan egy ugyanolyan mozdulattal toltam vissza felé. Elliot O’Marát senki sem értheti meg azzal, hogy nem fogadja el az ajándékát.
Ne ellenkezz! Ez valód gyöngy – mondtam és csak akkor emeltem el a kezemet a fülbevalókról, mikor már egészen közel volt hozzá, így pedig az asztal széléhez is.
Hátra dőlve néztem meg az italkínálatot. Volt mindenféle kávé, amiket nem igazán tudtam hova sorolni fejben. Nekem ez a fogalom mindig is azt jelentette, hogy egy fekete lötty egy kanál cukorral. Néha-néha elviseltem benne a tejszínt, míg máskor teljesen üresen ittam. Itt viszont volt cappuccino, latte, frappuccino, flat white… meg minden amibe belefárdul még az ember feje is.
Kell egy kávé, az tuti. – válaszoltam és végig néztem minden egyes tételt. –De ezek közül egyiket sem ismerem…
Lettem az étlapot és úgy fordítottam, hogy Lottie is láthassa, majd végig húztam a mutatóujjamat a felsorolt kávékon.
Te ezeket ismered? Melyik a legfinomabb? – kérdeztem és csillogó szemmel vártam a lány válaszát. Valószínűleg a muglivilágban megszokott kávékülönlegességek a kedvenceim lesznek, de kissé bátortalan voltam a kipróbálásuk terén… akárcsak az ételek esetében. Amúgy is elég válogatós vagyok, nem akartam még nagyobbat csalódni az ilyesmiben. Nat már így is éppen elégszer kifejtette a véleményét arról, hogy a végén el fogok fogyni.

Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 05. 20. - 02:23:21
Az oldal 0.048 másodperc alatt készült el 29 lekéréssel.