+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Hertfordshire, egyetemváros
| | | |-+  Hertfordshire városa
| | | | |-+  Árnyas Pagony
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Árnyas Pagony  (Megtekintve 1900 alkalommal)

Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2018. 04. 11. - 11:57:23 »
0

Elliot O`Mara

Ahogy figyeltem Elliot arcát és számomra búsnak tűnő ábrázatját, kicsit elgondolkodtam. Talán egy kicsit durván viselkedtem vele, mikor ő nem is akart semmi rosszat. Meglehet, hogy neki ez szüksége van az úgynevezett "testi érintésre" a beszélgetéshez, ahhoz, hogy valakit jobban megismerjen. Legalább is azt hiszem a pszichológiában így nevezik az egyik fajta kommunikáció sorrendet vagy micsodát. Meg van mellette még "minőségi idő" és miegymások. Na mindegy nem fontos.
Mintha megsértődött volna, úgy áll félre, betartva azt a távolságot amit mondtam neki, még a kezét is látványosan a zsebébe dugja. Na. Nem akartam megsérteni, csak én nem vagyok ahhoz szokva, hogy ezer idegenek ilyen kedvesen és  melegen, megölelve forduljanak hozzám. Valójában még otthon se szoktam ilyesmihez. Ha jól belegondolok életemben nem kaptam még ölelést talán senkitől se. Cristine néni szeretett ugyan, de ő nem ilyesfajta módon mutatta ki a szeretetét.
Hirtelen jó pár lépéssel, nyomatékosan elindult előttem, engem lehagyva. Csak loholtam utána, miközben folyamatosan a nevén szólítottam.
- Elliot! Elliot várj már meg! - szerintem tuti hallotta, hogy szólítottam csak úgy csinált mintha nem hallaná. - Várj már. Nem úgy értettem. nem akartalak megbántani - kértem az elnézéséket miközben próbáltam gyors léptekkel utolérni.
Fogalmam sincs mikor szaladtam utoljára egy férfi után. Ha jól emlékszem sohasem. Még jól ismert barátaim után se loholtam ennyire sohasem. Most mégis mint egy őrült próbálok utol érni egy ezer idegent akit Elliotnak hívnak és akivel csak nem rég találkoztam. Komolyan nem tudom miért csinálom ezt. Engedhetném, hogy simán elmenjen, úgyse ismerem. Én meg megfordulhatnék és mehetnék a másik irányba. Valamiért mégis inkább utána indulok. Való igaz, hogy nem szeretem ha valaki haragszik rám. Az annyira rossz érzés és mindig bűntudatom van miatta. Kezdem érteni, hogy miért is megyek utána.
Lassan végre sikerül beérnem. Megragadom felkarját ha sikerül és magam felé fordítom, ha pedig nem akkor csak mellette sétálva  mondom neki.
- Elliot ne haragudj. Lehet kicsit túlreagáltam. Nem akartalak megbántani. Csak kicsit furcsálltam, hogy ilyen ... hogy is mondjam... ilyen melegen és barátságosan fordultál hozzám -  szabadkozom, bár mg mindig úgy gondolom, hogy egy kicsit illetlen viselkedés volt az felőle.  - Végül is egy ezer idegen vagyok - teszem hozzá, komolyan. Meglehet, hogy őt nem gy gondolja és nem úgy nevelték, hogy tartani kell a távolságot egy idegentől, mint engem. Még most is tisztán emlékszem Cristine néném óva intő szavaira. Ne feledd az emberek gonoszak és kiszámíthatatlanok. Sose bíz meg egy idegenben, de még a barátaidba sem. Tartsd távol magad a furcsa idegenektől és vándoroktól. Nem tudhatod, hogy valójában mit akarnak és csúnyán becsaphatnak Hát igen a jó Cristine néném mindig annyira féltett minket, úgy vigyázott reánk. Biztosan igaz is van mindebben, de nem gondolom, hogy ez az Elliot ennyire rosszindulatú volna. Nem ütött le, nem rabolt el és nem is lopott el tőlem semmit se. Egyszóval semmi olyat nem csinált, ami még arra utalna amit Cristine néném mondott.
– Á!– Ez volna a híres étterem? - mutat egy lerobbant kis kávézó félére. Ez kicsit sértő. Azért én nem ajánlanék fel ilyen helyre való  beülést senkinek sem. Elmosolyodom.
-Nem. Dehogy. Hát azt gondolod rólam ilyen helyre vinnélek? - kérdezek rá kicsit elmosolyogva. - Oda megyünk. -  mutatok ujjammal egy másik kicsit távolabb levő elegánsabb helyre. Az megfelelő lesz nekünk.
- Tessék! -   nyújt felém egy fülbevalót. Meglepődötten nézek rá. Nekem akar adni egy fülbevalót? Mikor az előbb majdnem melegebb éghajlatra küldtem őt. – Ez a tied… cserébe megbocsáthatsz, amiért hódoltam az idomaidnak. Többet nem fordul elő... és most húzzunk kajálni!- úgy elszelel, hogy még visszaadni se tudom a fülbevalót, sőt még csak mondani sem tudok semmit sem neki. Mért viselkedik most velem, hisz már elnézést kértem. Követeim Elliotot egészen az étteremig.
Mikor beérünk se szó se beszéd, helyet foglalok az egyik teraszon levő székbe. Lehelyezem az asztalra a fülbevalót, kicsit feléje tolva. Mintha jelezném, hogy nem fogadhatom el, túl nagy ajándék egy ismeretlentől.
- Ennél is vagy csak innál valamit? -   kérdezek rá kedvesen.   
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 04. 12. - 18:13:57 »
+1

B E C S A P Ó D Á S


  [viselet]

LOTTIE
1999. május

Csendesen bámultam a cégért, ami először bukkant elő a fák árnyékából. Közben persze próbáltam emésztgetni Lottie hirtelen viselkedés változatát és arra jutottam, hogy ez sem százas, akárcsak az a bizonyos Olivia Stane, aki azóta is zaklat a szerelmével. Megértem én, hogy a Roxfortban csak picsogó nyikhajok vannak, akik legfeljebb egy-egy numerára kerülhetnek képbe… de hát ehhez a testhez és ehhez a remek személyiséghez – ami szerény személyemet takarja – fel kell nőni kérem.
Őszintén szólva egy kicsit meglepett, hogy előbukkant hirtelen ez a „kedves” Lottie. A bocsánatkérés és az „ezer idegen” kifejezés. Ez utóbbit egyébként nem igazán tudtam hová tenni, de feltételezem azt akarta jelenti, hogy nem ismerjük egymást eléggé egy kis simi-partihoz. Részemről engem nem különösebben zavart volna, ha megfogdos… egyrészt már régen levetkőztem az ilyen jellegű szégyenlősségemet, másrészt meg az ilyesmi inkább bók, mint sértés.
Nem. Dehogy. Hát azt gondolod rólam ilyen helyre vinnélek? – Kérdezett vissza, mikor a cégérre mutattam.
Miért milyen hely az? – merült fel bennem a kérdés. Egy egyszerű bisztrónak vagy kávézónak tűnt első ránézésre, ahol az ember könnyen jut megfelelő dolgokhoz. Például egy szelet tortához vagy éppen egy kellemes feketéhez, amit remélhetőleg valami kis dugipiával is megbolondítanak. Megnéztem a másik helyet… hát számomra az sem tűnt egy nagy számnak. Biztosan Nat rontott el, hogy állandóan luxusétterembe visz el, amiket aztán végképp gyűlölök. Csillogás, hangzavar, kiöltözött, hülye emberek, na meg olyan ételek, amikről nem lehet megmondani micsodák lényegében.
Inkább nem reagáltam semmit, csak a Lottie-nak megfelelő étterem felé vettem az irányt. Előtte persze a kezébe nyomtam a pár gyöngyfülbevalót. Hamarosan azonban elém került a lány és leült a terasz egyik félreeső asztalához. Ledobva a cuccomat, én is így tettem. Ez az amúgy kőkemény szék is nagyon kényelmes volt a hosszú utazás után. Talán le is hunytam volna a szememet, ha nem tolja hirtelen felém a fülbevalókat Lottie.
Ennél is vagy csak innál valamit?
Megköszörültem a torkomat. Ujjaimat finoman fektettem a cseppet sem nehezen megszerzett ékszerekre és pontosan egy ugyanolyan mozdulattal toltam vissza felé. Elliot O’Marát senki sem értheti meg azzal, hogy nem fogadja el az ajándékát.
Ne ellenkezz! Ez valód gyöngy – mondtam és csak akkor emeltem el a kezemet a fülbevalókról, mikor már egészen közel volt hozzá, így pedig az asztal széléhez is.
Hátra dőlve néztem meg az italkínálatot. Volt mindenféle kávé, amiket nem igazán tudtam hova sorolni fejben. Nekem ez a fogalom mindig is azt jelentette, hogy egy fekete lötty egy kanál cukorral. Néha-néha elviseltem benne a tejszínt, míg máskor teljesen üresen ittam. Itt viszont volt cappuccino, latte, frappuccino, flat white… meg minden amibe belefárdul még az ember feje is.
Kell egy kávé, az tuti. – válaszoltam és végig néztem minden egyes tételt. –De ezek közül egyiket sem ismerem…
Lettem az étlapot és úgy fordítottam, hogy Lottie is láthassa, majd végig húztam a mutatóujjamat a felsorolt kávékon.
Te ezeket ismered? Melyik a legfinomabb? – kérdeztem és csillogó szemmel vártam a lány válaszát. Valószínűleg a muglivilágban megszokott kávékülönlegességek a kedvenceim lesznek, de kissé bátortalan voltam a kipróbálásuk terén… akárcsak az ételek esetében. Amúgy is elég válogatós vagyok, nem akartam még nagyobbat csalódni az ilyesmiben. Nat már így is éppen elégszer kifejtette a véleményét arról, hogy a végén el fogok fogyni.

Naplózva


Lottie A. Lowell
Manifesztálódott Művészetek Mágikus Magasiskolája
***


Elérhető Elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 07. 20. - 17:07:54 »
0

Elliot O`Mara

– Ne ellenkezz! Ez valód gyöngy – Oké. Értem én, hogy valódi, de én nem az ékszerekre bukok. Sem pedig az igazi gyöngyökre. Engem pusztán ékszerekkel nem lehet megvenni. Nem az a lány vagyok aki azért van egy fiúval, vagy csupán azért találkozik valakivel, mert pénze van, vagy dúsgazdag.
- Figyelj én nem az a fajta lány vagyok, aki holmi ékszerek miatt beszélget egy fiúval. - mondtam kedvesen és mosolyogva. Az elmúlt időben talán egy kicsit túlságosan is goromba voltam vele. Nem éppen a legjobb oldalamat mutattam meg neki. De mindegy, megpróbálok javítani ezen valamennyire. Amikor böngészni kezdi az itallapot, akkor én is inkább azt teszem. Mindenféle kávé van rajta: jeges, hosszú , rövid, moccacino és egyebek. Én már mindegyiket kóstoltam, ha jól tudom. A muglik nagyon szeretik szinte mindeniket ezekből, én talán jobban kedvelem a moccacinot avagy a hosszú kávét. Az legalább ébren tart  ha éppen hosszú nap elé nézek, vagyis szinte mindig hosszú kávét iszok, mert mostanában olyan nincs, hogy ne lenne iszonyú nehéz napom.
–Kell egy kávé, az tuti. – egy kissé felnevetek, nem túl hangosan épp csak annyira, hogy ő hallja. Kávéért jöttünk avagy nem?
- De hisz azért jöttünk. Nem? - kérdezek rá, szinte választ sem várva. Csupán magamnak jegyzem meg.
–De ezek közül egyiket sem ismerem…  - Szóval ez a probléma. Most már megértettem. Még sohasem ivott mugli kávét. Ez eszembe se jutott, ez idáig, hogy vannak olyan varázslok akik még sohasem ittak vagy ettek mugli féle ételeket és italokat. Én ebben nőttem fel, nekem ez egyáltalán nem újdonság ezekből egyik sem. De el tudom képzelni, hogyan érezheti magát most Elliot. Mintha én valami kínai szöveget olvasnék valami újságban.
–Te ezeket ismered? Melyik a legfinomabb? –  elveszem tőle a lapot és kicsit végig futom, gondolkodom, hogy tényleg vajon melyik is lenne a legjobb egy olyan varázsló számára aki még sohasem ivott mugli dolgokat. Talán a moccacino az kicsit enyhébb és nem annyira erős, mint a többi. Azt hiszem egy egy olyan ember számára, aki még nem ivott ilyesmiket a többi túl erős lenne, kikészülnének tőle az idegei. Még az is lehet, hogy olyan pattogós lenne, mint a duracell nyuszi.
- Nos én ezt, vagy ezt ajánlanám inkább. - mutatok rá a moccacino nevű kávéra meg egy másikra is, ami szintén nem tartalmaz túl sok koffeint. Szerintem ezek tökéletesen megfognak felelni az ő ízléseinek. Emlékszem annak idején, mikor én először próbáltam ki a kávét... Egy nyári nap volt az is, néhány lánnyal próbáltunk ki akkor ezt azt, először. Igaz én valami nagyon erőset választottam először, majdnem fejre is álltam tőle. Kicsin múlott, hogy kórházba ne kerültem volna, annyira fel ment a vérnyomásom tőle. Azután egy jó darabig nem ittam kávét. Valahogy úgy hathatott rám, mintha drogot vettem volna be, avagy teljesen be piáltam volna.
Szerencsére, vagyis hát nem éppen szerencsére, most már annyira hozzá szoktam a kávéhoz, hogy már alig használ. Egy nap vagy 5 kávét is megiszok és még akkor is álmos vagyok. Tiszta kávé függő lettem az elmúlt évek alatt. Csak egyszer próbálnék meg egy kortyot se inni, rögtön kiütne rajtam az elvonási tünet. - Én meg azt hiszem, ezt fogom rendelni. - mosolygom rá kedvesen. - Nem kérsz esetleg valami sütit is melléje? - kérdezek rá. Én igazából szeretnék enni egy kis finomságot, de nincs kedvem egyedül enni, ezért kérdeztem rá tulajdonképpen. Remélem csatlakozik hozzám és ő is szívesen enne valami finomat. - Ha jól emlékszem itt sütiket is árulnak. Remélem nem tévedek. - legutóbb mikor itt jártam az is volt. Való igaz, hogy az már baromi régen volt. - De majd megkérdezzük erről a pincért is, ha te is szeretnél enni valamit. - teszem hozzá körbenézve, hátha találok valakit, akitől meg is érdeklődhetem ezt. Igaz még azt sem tudom Elliot enne-e sütit velem...
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 07. 27. - 16:29:15 »
+1

B E C S A P Ó D Á S


  [viselet]

LOTTIE
1999. május

Dühösen csaptam vissza a zsebembe a gyöngyékszert. Sértettség járta át minden porcikámat, ez az érzés pedig indulatossá tett. A csuklómon lüktetni kezdett a szalag, szinte a fülembe súgva: Miért nem lehet elfogadni egy ajándékot? Nem tudtam a választ, nem tudtam, miért tesz ilyet… hiszen ez udvariatlanság… ráadásul nem is ezért beszélt volna velem. Már jóval a gyöngyök felbukkanása előtt is kevésbé kellemes, ám annál intenzívebb csevegésbe kezdtünk. Mégsem szerettem volna balhét rendezni egy mugli kávézó kellős közepén. Ott lüktetett bennem a gondolat, hogy haza kell térnem Nathoz… és bár minden porcikám ellenkezett a kellemetlen szituáció miatt. Muszáj voltam megtenni. Az pedig csak javított volna a helyzeten, ha nem egy halom auror kísér Tengerszemhez, hanem magam hoppanálok. Hagynom kellett, hogy Nat mindent a fejemhez vágjon… tudtam, hogy hibáztam… mégis, amikor végig cirógatott az arcomon a hűvös szellő, megint áhítoztam az elmúlt napokban átélt szabadság iránt.
Nem ismertem minden kávéfélét, ami a világon van, habár nem nagyon különböztek a mágusok által fogyasztottaktól. Talán a nevük is ugyanaz volt. Csakhogy én sosem voltam ínyenc, aki mindent végig kóstolt az étlapról, itt pedig egyenesen zavaró volt az a sok olaszos név. Azt sem tudtam, mi micsoda, mennyire erős… egészen addig, míg a lány rá nem bökött a moccacinora. Ott pillantottam meg, apró betűkkel, hogy egy valamivel gyengébb kávéval van dolgom. Ha már egy jó feketét keresek, akkor az tényleg egy jó fekete legyen, ne pedig valami gyerekjáték, amit mutatóba készítenek.
Inkább mégis egy eszpresszót kérek – Válaszoltam egy kicsit fintorogva.
Figyeltem, ahogy ő is választ magának valamit. Közben azon gondolkodtam, milyen bosszantó egy teremtés. Persze, amikor megfogdostam, akkor még csak a külsejét értelmeztem, a domborulatai ragadták meg először az érzékeimet. De mivel már kétszer is elutasított – márpedig Elliot O’Mara nem ad csak úgy senkinek semmit –, akkor vérig sértve éreztem magam. Nem szerettem az elutasítást, nem szerettem, mikor az orrom alá dörgölték, hogy nem kérnek belőlem. Ezért még mindig bosszankodtam és csak reméltem, hogy legalább nyakon önti a pincér valami forró kávéval.
Én meg azt hiszem, ezt fogom rendelni. – Nem figyeltem arra, amire mutat. A mosolyt egy rövidke grimasszal reagáltam le, ami akár egy vigyornak is betudható volt. – Nem kérsz esetleg valami sütit is melléje?
A kérdésre hümmögtem egyet. Na, ha Elliot O’Mara még valamiről híres, akkor az az, hogy nem utasítja el csak úgy a süteményt. Főleg, ha kellemesen csokoládés is van, amire lehetőleg nem tesznek egy jó nagy adag tejszínhabot. A gondolattól még a gyomrom is felfordult volna, ehelyett csak egy hatalmasat korgott. Haza kell menned, O’Mara vagy lassan éhen halsz… – jegyezte meg a kis hang kegyetlen kacajjal.
Ha jól emlékszem itt sütiket is árulnak. Remélem nem tévedek. De majd megkérdezzük erről a pincért is, ha te is szeretnél enni valamit. – magyarázta.
Nem nagyon figyeltem rá, csak bólintottam egyet és hátra dőltem a székemben. Még egyszer végig cirógatott egy gyenge szellőcske az arcomon, aztán megjelent a híres pincér. Intettem, hogy először Lottie kérhessen. Az udvariasság mégis csak így kívánta meg a dolgot. Ugyan nem vagyok úriember, de azért Daniel szavai mindig ott csengtek a fülemben, amiket még jóval Esmé megismerése előtt rágott a számba. „A nőkkel kedvesnek kell lenni, engedd őket előre, húzd ki nekik a széket…” Mekkora egy kibaszott hülyeség.
Egy eszpresszót kérek és a legcsokisabb sütit, ami van. Tejszínhab nélkül. – Válaszoltam, mikor végre felém fordult a pincér.
Ezután távozott az asztalunktól és ismét kettesben voltunk. Egy ideig csak bámultam Lottie-t, mintha bármit is ki tudnék olvasni a szemeiből. Valójában még csak meg sem erőltettem magam, hogy értelmezzem az érzéseit.
Gyorsan befalok mindent és megyek… gondolom már várnak otthon… – jegyeztem meg csak úgy mellesleg.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 10. 08. - 09:49:44
Az oldal 0.062 másodperc alatt készült el 33 lekéréssel.