3-as kupé

8 személyes kupé.
Két oldalt, egymással szemben találhatóak az ülések.

Madi

Először vagyok teljesen egyedül a pályaudvaron. Olyan szempontból nem nagy a külömbség, hogy az árvaháztól most is elkísért egy nevelő idáig, innentől a vonatig meg eddig is önálóan járkáltam már, de azért na, megérződik Szuttyompötty állandó társaságának hiánya. Szerintem mindenhol külön-külön meg kell szoknom, hogy nincs már velem, minden hely rá fog emlékeztetni, ahol a zsebemet rágta, kenyérhéjat lefetyelt vagy a hajamba gabalyodva aludt. Ilyen meg elég sok volt, mert szinte mindenhova magammal hordtam.

Ráérősen tolom magam előtt a kulin az utazóládámat, még korán van, van időm kicsit bámészkodni menet közben. Az átjárónál lopva körülpillantok, hogy van-e mugli kalauz, aki beleszólna, de mivel nincs, meglódítom a kocsim, és felugrok rá én is a ládám mögé. Előre a bitos ütközésbe!
Há!
Nem is. Bevették. Nem vették be, mert nem látták, de na. Gyönyörűségesen általsiklok a falon, amiről nyekkenve illett volna lekoppannom, már ha rendeltetésszerűen fal lett volna az a fal, mondjuk kámfor helyett. De nincs mit tenni, ez a varázsvilág már csak ilyen vicces dolog. Aztán gyorsan le is kell fékeznem, mert azért nem minden van itt se kámforból a kilenc és háromnegyediken se, és azért mégsem akarok nyekkenni.

A diákok korábban érkező fele is még csak most jövöget meg, úgyhogy szerencsém van, és csak két-három fülke után is találok egy teljesen üreset, amit egyúttal jól be is foglalok magamnak. Ami nagyjából annyiban merül ki, hogy csak az ülésre teszem le a ládámat, így a sajátommal együtt úgy bő hármat foglalok el a nyolc ülőhelyből, de az üzenet a lényeg, ide nem csak úgy beülünk nekem, ez már felségterület. De még vannak bőven üres kupék, még érkezhet valaki ismerős is, mielőtt elkezdenek az emberek arra fanyalodni, hogy idegenek mellé üljenek be jobb híján.
Ki is biggyeszkedek az ablakba, onnan nézem a kint gyűlő kavalkádot, ahogy egyre többen érkeznek meg, kezdenek el búcsúzkodni, meg feltuszkolni magukat a vonatra. Főleg ha valakinek a ládája mellé például még van egy seprűje meg egy nagy ketrec baglya, ami épp kifogásolja, hogy pakolják. Vagy egy akkora macskája, hogy csoda, hogy mozdítani lehet.
-Madi!- Integetek le a peronra az említett macskához tartozó lánynak, ahogy meglátom. Jól elvagyok én bárkivel, de nem sokan vannak, akit barátnak is mondanék, nem csak inkább ismerősnek, de Madi az elsők között volt. Mondjuk tény, segít a dologban, hogy ház- és évfolyamtársam is egyben, úgyhogy elég hamar összetalálkoztunk. Voltam vele kalandozni is párat, mondjuk nem akkora buli volt, mint múlt karácsonykor Eledirrel amikor átvarázsoltuk színváltósra a világítást, de például elvittem megmutatni neki Sir Cadogan festményét.

[Merel Everfen]

Merel Everfen



- Apu, siess! – szaladtam be a konyhába. Már nagyon szerettem volna elindulni a vonathoz, de apu még mindig a reggelijét ette és Prófétát olvasta.
- Öt perc és megyünk, Mad – hajtotta össze az újságot, és újabbat kortyolt a kávéjából. – Arthurt beraktad már a hordozóba? – a kérdésére összefintorodott az orrom.
- Nem igazán fér bele – fontam össze az ujjaimat a hátam mögött. Szegény Arthurt egész reggel próbáltam becsalogatni a dobozába, de nem sikerült. A végén már megpróbáltam ráhúzni is a dobozt, amikor visszaaludt, de a fenekénél megfeneklett az egész. Kicsit szégyelltem magam, amiért néha kétszer adtam neki enni egy nap, de hát olyan aranyosan kérte, nem tudtam neki nemet mondani.
- Madi! – Ha még rá néztem volna, biztos, hogy apa dühös arcát láttam volna, de inkább a mosogatóban lévő tálakat néztem. Nem szerettem, ha apa dühös rám. – Honnan a jó életből szedted a macskakaját? Direkt nem is vettünk olyan sokat! Arthurnak fogyókúráznia kellett volna a nyáron!
- Az úgy volt, hogy amikor a nagyi vigyázott rá, tudod, amikor nyaraltunk – néztem fel, de apa tényleg kicsit mérgesnek látszott, szóval inkább megint a mosogatót kezdtem nézni. -, akkor a nagyi nem tudta, hogy Arthur fogyókúrázik, és nagyon sokat adhatott neki enni.
- Menj és próbáld meg belerakni a tv kartondobozába, aztán…
- Anya már megpróbálta, de kilyukadt az alja és Arthur kiesett belőle. – Utána meg megsértődve elmászott az ágyam szegényéig és bedugta a fejét alá. – Viszem kézben – sóhajtottam.
- Jó, rendben – vakarta meg a szemöldökét apa, majd felállt. – Hozd azt a szerencsétlen macskát, az ajtónál várlak.

- Apa tolj! – álltam fel a kulira, miután Arthurt feltuszkoltam a ládám tetejére. Királyi helye volt, és úgy is érezte magát, ahogy ott elnyúlt. Anya szerint olyan volt, mint egy kis pacal.
- Kapaszkodj – ragadta meg a tolókát a két kezem mellett apa, majd nekilódult és átfutott a falon. Nevettem, mert közben vicces hangokat adott ki. Amikor elsős voltam, nem mertem átmenni a falon, és apának kellett áttolnia, aztán tavaly is megkérdtem rá, mert viccesebb, ha ő tolja a kulimat. Olyan, mint amikor nagy bevásárolni megyünk és ott is állhatok a kocsin. Meg kicsit azért még most is féltem nekifutni egy falnak.
- Megvan mindened, kicsim? – kérdezte anya, aki utánunk jött át.
- Aha – bólintottam, ahogy elértük a vonatot. – Keressük meg Merelt! – néztem fel apára. Merel mindig korán itt volt, sokkal korábban, mint én, és tavaly is ő foglalta a kupénkat. Azt hiszem ő volt a legjobb barátom. Mindig nagyon vicces volt, meg bátor. Szerintem a Griffendélbe is kerülhetett volna, olyan bátor volt. Mindig elvitt kalandozni, meg megmutatta nekem, ha talált valamit.
- Gyere, tegyük fel a poggyászod a vonatra, aztán majd megkeressük Merelt – vett le apa a kuliról a hónomnál fogva. Aztán levette Arthurt a bőröndöm tetejéről és a kezembe nyomta. Tényleg nagyon nehéz volt, és egészen hátra kellett hajolnom, hogy ne essek vele előre. Szegény biztos nagyon megsértődött volna, ha leejtem.
- Madi! – kiáltotta egy ismerős hang, mire felkaptam a fejem. A kettővel előrébb lévő kupéból Merel integetett.
- Merel! – kiáltottam én is izgatottan, és integetni is akartam, de aztán inkább mégsem engedtem el Arthurt. Visszafordultam anyáék felé, hogy elköszönjek tőlük.
- Nagyon vigyázz magadra, kicsim – hajolt le anya és Arthurostúl jól megölelt. – Szeretlek nagyon – suttogta a fülembe.
- Én is szeretlek, anya – mosolyogtam fel rá, amikor kiegyenesedett, aztán apához fordultam. – Téged is szeretlek, apu.
- Én is nagyon szeretlek – hajolt le ő is, hogy adjon egy puszi az arcomra. – Na gyere, pakoljuk fel a poggyászod – mondta, majd elővette a pálcáját és fellebegtette a poggyászom a vonatra. Arthurral elég nehéz volt felmásznom a vonatra, de anya tolta a fenekem, úgyhogy nem estem vissza.

- Szia, Merel! – húztam ki a könyökömmel a kupé ajtaját, majd bepréseltem magunkat a résen Arthurral.
- Legyetek jók, lányok – intette apa, majd nekiállt leszállni a vonatról, miután felrakta a poggyászom a tartóra.
- Milyen volt a nyarad? – kérdeztem Merelt, miközben kifektettem Arthurt az ülésekre magam mellett. Elfoglalt vagy hármat is, és a feje még így is belelógott az ölembe, amikor leültem Merellel szembe az ablak mellé.

Madi

Szegény lány olyan vicces azzal az állattal, ahogy próbálja vinni, változó mértékű sikerrel. De hát van ez így, nem minden háziállat fér el az ember zsebében. A legtöbb a Roxfortba hozott nem szokott. Vagy csak  nem akar ottmaradni, amikor igazán kéne neki.
Egy időre eltűnik a látóteremből, ahogy elnyeli a vonat oldala, de csak amíg meg nem jelenik a kupé ajtajában. Arthurt gyakorlatilag leginkább beönti a fülkébe, aki folyadékhoz illő módon tócsaszerűen terül el a semközti ülések nagyrészén, csak ezután nyílik alkalma és helye a lánynak meg az őt követő apjának és poggyászának is beférni a kupéba.

-Egy próbát azt teszünk rá. Viszlát, Mr. Clark.- Ígérem Madi apjának, ahogy az végezve a poggyászfelrakással elbúcsúzik tőlünk.
-Mekkora már ez a macska?- Kérdem nevetve, ahogy Arthur a nevéhez méltó királyként terpeszkedik az ülések végétől Madi ölébe is. Olyan királyi, hogy még arra a tényre is magasról tehet, hogy pediglen nem is kandúr. De a macskák már csak ilyenek.
-Esküszöm, jobban nő mint én, mire végzünk, nagyobb lesz nálam. Pedig nőttem egy egész incset! Úgy egy egész év alatt.- Ha a kissebbségi komplexusról vágysz kiselőadásra, fordulj Merel Everfenhez. Vagy csak várd meg, hogy magától is eszébe jut megemlíteni.

-Egész jó. Jó izgalmasan kezdődött is, mi? Neked?- Inkább csak ilyen kurtára fogom, hogy neki is legyen esélye szóhoz jutni, mert magamat ismerve már időszerű lesz átöltözni talárba, mire először megállok levegőt venni, ha én kezdek mesélni. És idén volt is érdekes napom bőven, jaj, annak, akinek mesélni kezdek. És nincs nála ipari cellux.
Így, hogy igazából el is foglaltuk a fülkét, én a ládámmal, Madi meg a macskájával foglalva a fennmaradó helyeket, el is helyezkedek kényelmesen. Majd ha valaki nagyon nem fér el sehol, és ide jönne, majd ráérünk akkor megoldani a problémát, de addig büszkén hirdetjük, hogy ez a kupé a borzok népéé.

[Merel Everfen]

Merel Everfen



Integettem még egyet apunak, ahogy eltűnt a kupénk után, aztán visszafordultam Merelhez.
- Mekkora már ez a macska? – nevette, mire csak megvontam a vállam és két kézzel arrébb raktam Arthur fejét, hogy ki tudjak majd hajolni az ablakon integetni. - Esküszöm, jobban nő mint én, mire végzünk, nagyobb lesz nálam. Pedig nőttem egy egész incset! Úgy egy egész év alatt.
- Egy egész incset? Én nem növök annyit, pedig úgy szeretnék olyan magas lenni, mint Dennis – árulom el neki. Mindig is szerettem volna olyan magas lenni, mint a bátyám, de apa szerint túlzottan hasonlítok anyára, úgyhogy már nem fogok sokat nőni. – Amúgy olyan aranyosan szokott könyörögni a csemegéért, hogy nem tudom megállni – mondtam neki bűnbánóan, miközben Arthurt néztem. – Bár valahogy bent kell majd tartanunk a szobánkban, nehogy megint rájárjon a konyhára. Szerintem tuti azért hízott el, biztos a manók is etetik – jegyeztem meg összehúzott szemöldökkel. Valószínűleg tényleg a manóktól kapott sok maradékot, meg a nagyitól a nyáron. És azért akart otthon is olyan sokszor enni, mert hozzászokott a sok evéshez. - Milyen volt a nyarad?
- Egész jó. Jó izgalmasan kezdődött is, mi? Neked?- kérdezett vissza Merel mire szélesen elmosolyodtam. Már alig vártam, hogy mesélhessek neki.
- Képzelt el, Franciaországban nyaraltunk a bátyámnál, Dennisnél! - csaptam össze a kezem izgatottan, mire Arthur kinyitotta a szemét, és nagyon csúnyán nézett rám. Nem szerette, ha megzavarom pihenés közben. – Voltunk a tengerparton is, szedtem kagylókat, meg búvárkodtam – meséltem lelkesen, majd eszembe jutott a kagyló lánc, amit Merelnek fűztem. Apa kiégette a pálcájával a kis kagylókat, így fel tudtam őket fűzni egy madzagra, mint a gyöngyöket. Azzal felpattantam az ülésre, és felnyitottam a poggyászom cipzáras részét. Oda tettem a fontosabb dolgokat. A pálcám, a fényképet anyáról meg apáról, Dennis-ről meg rólam és a Merelnek szánt ajándékot. – Ezt neked csináltam – huppantam vissza a fenekemre és felé nyújtottam a gumira fűzött kis karkötőt, majd felmutattam a saját csuklóm. – Nekem is van, és gondoltam tetszene, ha lenne egyforma karkötőnk. Persze nem kell mindennap hordanod, vagy ha nem tetszik, akkor egyáltalán nem, csak tényleg akartam neked adni valamit – darálom szégyenlősen. Nem voltam benne biztos, hogy Merelnek tetszeni fog, mert sosem láttam rajta ékszert, de nem tudtam mi mást hozhatnék neki. – De most mesélj inkább te, mit csináltál a nyáron?

Madi

-De nem a nyáron. Mondom, egy egész év alatt. Az úgy azért kevés. Te biztos fogsz még nőni, csak én vagyok ilyen hobbit. Örülhetek, ha az öt lábat valaha elérem így.- Fanyalgok már megint a magasságomról. De most mit csináljak vele mást, jelentkezzek Fricsnél önként hüvelykujjnál fogva lógni? Csak azt ne mondja valaki, hogy ez nálam még az is pláne, hogy elkezdtem nyúlni.
-Ő is kijárt szerinted a konyhára? Szerinted lehet, hogy Szuttyompöttyel együtt jártak ki? Ő is mindig alkoholszagú volt valahonnan, pedig én nem is tudtam volna honnan piáltatni. Szegény kis alkesz.

-Óóó... köszönöm. Tökjó neked, én még nem is jártam külföldön se.- Mondom, és fel is veszem a karkötőt. Nem is számítottam erre, kicsit kellemetlen így, hogy én meg semmivel nem készültem neki. Majd legközelebbre én is kitalálok valamit.
Nem hiszem, hogy a csuklómon túl sokat lesz majd, magamat ismerve ott nem élne túl kábé semeddig, pedig nagyon kedves ajándék Maditől. De szerintem az lesz, hogy majd a táskámra applikálom rá. Okkal nem szoktam én csinosabb ruhákban se járni nagyon, tapasztalat, hogy azok nem mindig alkalmasak az én időtöltéseimhez, úgymint nem tesz jót nekik.

-Csak a szokásos.- Legyintek, amikor énrám kerül a mesélés sora. -Az Abszolon nyaraltam. Mondjuk kivéve amikor kaptam fél hónap szobafogságot még májusban. Kicsit későn értem haza... többek közt. De megittam az első sörömet! Meg találkoztam egy csomó érdekes emberrel. És felvettem még utólag a rúnaismeretet, tök jófej a tanár, aki tartja.- Mesélem teljesen rendszertelenül, viszont annál inkább össze-vissza, ami épp eszembe jut. Igen, ez így elég kusza lesz, kéne választanom egy történetet, és egyszerre azt mesélni csak.

[Merel, Madison]

Merel, Madison

Szeptember elsején korán fel akartam kelni, de csak nem sikerült. Még egyszer átnéztem a ládát, hogy mindet bepakoltam-e. Majd bementem a fürdőszobába, és rendbe szedtem magam, és felvettem egy kék kockás blúzt egy farmerrel.
Mivel farkas éhes voltam, így lesiettem a konyhába, ahol már anyukám is ott volt.
-'Jó reggelt'-köszöntem neki, és leültem a konyhaasztalhoz, és kivettem a gyümölcsös tálból egy almát. Közben anyukám kérdésére is válaszoltam ,aki megkérdezte kérek-e valami reggelit.
-'Köszönöm, 2 tojásból szeretnék rántottát kérni.'
Mikor kész lett azt is befaltam az alma után. Majd anyukám a kezembe nyomott 2 szendvicset a vonat útra.
-'Óhh, köszi szépen'-mondtam majd felsiettem vissza a szobába, mivel még a háziállataimat is meg kellett etetnem az indulás előtt. Mivel kicsit később keltem fel mint szerettem volna, így kissé sietősen kellett megcsinálnom a maradék dolgokat.
Bepakoltam a legfontosabb cuccaimat a kis táskámba (jegyek, szendvicsek), majd vártam még elindulhatunk. Ez nem telt bele pár percbe, és már az autónál voltunk, amivel kivittek a pályaudvarra.
-'Sziasztok'- köszöntem el a szüleimtől mikor megékeztünk, mivel nem volt parkolóhely már, így nem tudtak bejönni velem.
Majd jól felpakolva elindultam be az állomásra. Ahol szereztem egy kulit és felpakoltam a csomagokat rá és elbattyogtam a vágányhoz,
Nem volt nehéz megtalálni a falat. Egy percig néztem majd nekifutottam, lesz ami lesz alapon és egy másodperccel később már a falon túl voltam. Ott állt előttem a piros Roxfort Expressz. A vonat előtt szokásosan hatalmas tömeg ácsorgott. A kutyám is majdnem elszökött, még jó hogy pórázon hoztam.
Ezután fel is szálltam a vonatra, mondom keresek egy helyet magamnak.
Aztán a harmadik kupéban összetalálkoztam a tavaly megismert Merel-el, aki egy másik lánnyal ült épp ott.
-'Sziasztok, beülhetek?'-kérdeztem meg tőlük.

[Merel Everfen, Rebecca Bennet]

Merel Everfen, Rebecca Bennet



- De nem a nyáron. Mondom, egy egész év alatt. Az úgy azért kevés. Te biztos fogsz még nőni, csak én vagyok ilyen hobbit. Örülhetek, ha az öt lábat valaha elérem így.
- Ja! – csodálkozok el. Nem tudom pontosan mennyit nőhettem egy év alatt, de nem sokat. – Én sem növök majd magasra, Merel. Anyukám is nagyon alacsony – mondom neki, hátha ettől jobb kedve lesz. Nem lehet jó érzés, ha valamiben te vagy az egyetlen, én pedig annyira nem bánom, meg hát változtatni úgysem tudnék rajta, apu azt mondta. – Lehetünk együtt picik, legalább beférünk majd több helyre, mint mások – próbálok neki valamit mondani, amitől felvidul. Közben anya megjelenik az ablakban.
 
- Ő is kijárt szerinted a konyhára? Szerinted lehet, hogy Szuttyompöttyel együtt jártak ki? Ő is mindig alkoholszagú volt valahonnan, pedig én nem is tudtam volna honnan piáltatni. Szegény kis alkesz.
- Azt hiszem – gondolkozok el rajta. Merel büdi patkánya először félelmetesnek tűnt, de igazából hamar megkedveltem. – Úgy hallottam a manóknál szokott lenni vajsör. Den mesélte, hogy egyszer, miután megnyerték a kviddicskupát, onnan szereztek maguknak – mesélem Merelnek. A bátyámnak rengeteg izgalmas története volt, és néha még titkokat is elárult. Tőle tudtuk hogyan lehet gyorsan feljutni a harmadik emeleti folyosóról az ötödikre. Ismert néhány ilyen titkos folyosót és mikor elsős voltam néhányról megmondta hol van.

- Óóó... köszönöm. Tökjó neked, én még nem is jártam külföldön se. – megkönnyebbülök, hogy Merelnek tetszik az ajándékom, mert nem voltam benne biztos. Büszkén mosolyodom el, amikor felhúzza a kezére.
- Én is most voltam csak először – mondom neki kedvesen. – Szerinted az árvaházban elengednének velünk? Mert akkor megkérem apát, hogy jövőre te is jöhess. Akkor legalább nem kell egyedül homokvárat építenem – lelkesedem be. Nagyon menő lenne, ha Merel is eljöhetne velünk nyaralni. Csomót kalandozhatnánk, meg foghatnánk halakat.

- Hűű, Merel! – csodálkoztam el. – És milyen volt az íze? Nekem apáék nem hagyják, hogy megkóstoljam, pedig a papa szerint annyira nem árthatna, ha csak a nyelvem dugnám bele – vontam meg a vállam, majd már kérdeztem is a következőt. – Kiket ismertél meg? És ki lesz a tanár? Én már felvettem három tantárgyat, szóval nem tudok veled elmenni Rúnaismeretre, pedig biztos nagyon érdekes lehet – morfondíroztam el. Bár azért a Repüléstan, meg a Legendás Lények Gondozása jobban érdekelt. – Tudtad, hogy Legendás Lények Gondozásán fogunk látni unikornist is? Dennis azt mondta, hogy a lányokat jobban kedvelik! Már nagyon várom – nevettem el magam. Tényleg szuper izgatott voltam. Már éppen folytattam volna a kérdéseim sorát Merelhez, amikor kinyílt a fülkénk ajtaja.
- Sziasztok, beülhetek? – kérdezte a lány. Tudtam, hogy eggyel fiatalabb volt nálunk, de sajnos a nevét nem tudtam.
- Szia, persze! – húztam arrébb Arthur farkát a negyedik székről a sorban, hogy le tudjon ülni a lány. – Madi vagyok, ő pedig Merel – böktem Merelre is. – Éppen arról beszélgetünk, hogyan telt a nyár. Neked milyen volt? – kérdezem tőle, hogy ne érezze magát egyedül, meg hát bárkit szívesen meghallgatok.

Madi, Bess

-De az csak normálisan kicsi úgy. Velem szerintem lehet valami bibi is.- Legyintek lemondóan. Mindig kisebb voltam a korombelieknél valamivel. van hogy a valamivel fiatalabbaknál is.
-Na igen, ez az egy előnye az mindig meglesz a dolognak. Hogy is van? Viseld páncélként, és nem fordíthatják ellened.- Vigyorgok a dolgon. Lehet, hogy mindig rinyálok ezen, hogy ekkora vagyok, de ez is része a Merelnek, megsérteni nem tudnak vele.

-A vajsörben van egyáltalán alkohol? Mert Roxmortsban úgy tudom, kiadják már nekünk is. Na de ezt majd idén jól kiderítjük.- Nézek Madire cinkosan.
-Sok mindenesetre nem lehet, Szutyi meg borban hasalt még amikor találtam, nagy partiállat lehetett. Persze vannak tanárok is, ők felnőttek, lehet, hogy a manók tartanak valami erősebbet is nekik, és abból kunyizott.

-Nem tudom, szerintem nem is tudok ilyen esetről senkitől, ameddig ott lakott nálunk. Az olyan tökjó lenne pedig.- Lelkendezek egy sort az ajánlatra. Kérek ide öt olyan dolgot, amiért ezt a Madit nem lehetne úgy megölelgetni.
-De ha ott vannak ugye a szüleid is, csak elengednek tán, van aki felügyeljen.- Hát persze, hogy engem csak az elengedés okán izgat ez egyébként, vigyázok én magamra is, csak hát ugye a hivatalos dolgok. Ms. Grelod meg elég komolyan veszi az ilyesmit.
-Végülis magam is kijárhatok az Abszolra, ha jókislány vagyok, és időben hazaérek. Mondjuk ha nem kések vagy egy órát kapuzáráshoz képest, és kapok szobafogságot a hónap végéig, ja. Mondjuk nem tudom, ez mennyire hivatalos és mennyire csak elnézik, mert addig se nekik kell kordában tartani...- Nés akkor azt nem is vettem elő, hogy mi lett volna belőle, ha Naras bá megtudja azt is, hogy be is csíptem. Egy kicsit. Najó, annál azért jobban.

-Háát... igazából keserű, nem olyan finom. De a lehetőségen volt inkább a hangsúly. Azzal együtt azért megérte.
Na, ilyen, amikor a fagyi képletesen nyal vissza, alig győzök mindenre válaszolni. Ismerős ez valakinek itt, Merelkedrága? Kezdem azzal, amiről a legtöbb ugrik most be így rögtön.
-Ez a tanár csak Jimként mutatkozott be, elsőre nem is gondoltam volna róla, hogy tanár. De tök jófej, olyan érdekesen tudja előadni a témát. Ezt a késes játékot próbálgattam épp, és rúnákkal csinálta olyanra az asztalt, hogy ne tudjon megsérülni a kezem.
Mielőtt folytatnám vagy sorravehetném a következő kérdést, valaki benyit a kupéba.
-Jé, szia Bess!- Köszönök az újonnan érkező lánynak, ahogy felismerem, bár addigra Madi már bemutat minket neki. -Még tavasszal találkoztunk valamelyik hétvégén. Madi, ő itt meg Bess.- Magyarázom, majd mutatom be most akkor én a Hollóhátas lányt. Amúgy tessék, erről beszéltem, Bess alattunk jár egy évvel, és még ő is mennyivel magasabb nálam.
-Várj, mindjárt felpakolok innen, Arthur a megtestesült terjedő olajfolt alakzat.- Túrom elő a pálcámat az utazóládámból, hogy az egészet fellebegtessem vele a poggyázstartóra, hárman már láda nélkül is be tudjuk megfelelően terpeszkedni a kabint.

[Merel, Madison]

Merel, Madison

'Sziasztok. Jó újra látni téged Merel. Madi örülök hogy megismerhetlek.'-válaszoltam a köszöntésre.
-'Köszönöm, elég jól elment a nyaram.'-kezdtem bele Madi kérdésének megválaszolásába, miközben arrébb pakoltak, hogy kényelmesen elférjünk.'Köszi a helyet.'-és leültem az abla mellé, majd bele kezdtem a mesélésbe a nyárról.
-'Tengerpart mellé is sikerült eljutnom nyaralni, Korfura, ami nagyon jó volt. Első nap a nagy utazás kipihenésével és strand felfedezésével telt. Másnap a fővárost barangoltam be. Aztán a csodaszép északi részét néztem meg a Korfui szigetnek. Utolsó ott töltött napomon pedig elmentem a Korfui Aqua-Landbe. Végül augusztus vége felé bejártam rendesen az Abszol út-at is, mert hát tavaly nem tudtam rendesen. Kitudtam próbálni Florean Fortescue Fagylaltszalon-ban is a fagyit. Mivel nőttem is, új tallárt kellett vennem Madam Malkin-ál. A kutyim is szépen nő. várj, van is fénykép róla, mindjárt előszedem.'-úgyhogy felkutattam a kkistáskámat, majd átadtam nekik a képet.-'Aranyos husky kutyus. Tavaly tavasszal kaptam a szüleimtől. Aztán itt van a baglyom is.'mutattam a kalitkám felé.'És nektek jól telt a nyár? Ha már lemaradtam a mesélésről'-mondtam mosolyogva, közben előszedtem a szendvicses zacskót is mert megéheztem.

[Merel Everfen, Rebecca Bennet]

Merel Everfen, Rebecca Bennet



Nem sok mindent tudok mondani Merelnek, mert hát én nem értek az ilyen medimágusos dologhoz. Bár engem kicsit sem zavar, hogy alacsony, sőt. Végre valaki olyan picike volt, mint én. Talán, ha néhány centi különbség volt köztünk.
- Hát, ha kiadják nekünk is, akkor gondolom nincs – vonom meg a vállam és megsimizem Arthur fejét. – Már alig várom, hogy kirándulhassunk Roxmorts-ban! – lelkesedek fel. Igazából már össze is írtam ez listán, hogy mi az, amit feltétlenül venni szeretnék, Den pedig külön meg is hitelezte nekem, cserébe valami békalábasgumirágóért. El sem tudtam képzelni, hogy miféle dolog lehet az, de már nagyon vártam, hogy kiderítsem. Plusz Merel tutira elvisz majd valamerrefelé kalandozni is, ha már úgyis ott vagyunk. Azt hallottam, hogy vannak valami titkos alagutak, amik össze-vissza vezetnek.

Türelmesen hallgatom, ahogy Merel levezeti az elméletét, és a végén helyeslően bólogatok. Valószínűleg apu ki tudná kunyizni, hogy eljöhessen velünk. Szuperjó lenne, ha Merel is jöhetne velük, amikor jövőre is meglátogatjuk Dennist Franciaországban. Nagyon menő várakat építhetnénk, és talán megnézhetnénk az Unikornis Rezervátumot is, ahová idén nem tudtunk elmenni. 

Miután Bess helyet foglal velem szemben az ülésen őt is örömmel hallgatom.
- Korfura? – kérdezem tőle ámulva. Még sosem hallottam Korfuról. – Az messze van innen? Én még sosem voltam ott – mondom neki mosolyogva. – És mi az az Aqua-Land? – kérdezem kíváncsian. Néha Merel is szokott olyan dolgokról mesélni, amiket nem mindig értek. Mivel anya szülei muglik ezért a legtöbb dolgot azért ismerem, de van néhány olyan, amit nem tudok. Ez az Aqua-land pedig egy volt ezek körül. De már a neve is tök izgalmasnak hangzott. – Ott miket lehet csinálni?

Vetek egy pillantást előre dőlve Bess kutyájára, majd összefonom az ujjaimat. – Jaj, de aranyos! – Mindig is szerettem a kutyákat, de valamiért sosem volt kutyánk, és az első háziállatunk is Arthur. Apa régi roxfortos macskája néhány éve múlt ki, de Mr.Baqlava is a nagyiéknál lakott. De azért így is sírtam egy kicsit a temetésén.
- És nektek jól telt a nyár? Ha már lemaradtam a mesélésről – kérdezi Bess kedvesen, mire én is rámosolygok.
- Köszönöm jól – felelem neki udvariasan. – Voltam nyaralni a szüleimmel, meg sokat voltam a nagyszüleimnél. Jaj, képzeld Merel! Megtaláltam a papám régi versenyseprűjét! Jól-sep-R 43-as – néztem izgatottan Merelre, mert tudtam, hogy ő is mennyire szereti a seprűket. – Az ősidőből van, de képzeld, még megy! És amikor anyáék hazamentek a papa megengedte, hogy kipróbáljam. Nagyon vicces volt, fel-le repült és néha köhögött is – nevettem. – Ugye idén megpróbálunk bekerülni a csapatba? Nagyon szeretnék hajtó lenni! Az olyan szuper lenne! Főleg, ha együtt kerülnénk be – ugrándoztam ülve a helyemen, amiért Arthur olyan nagyon mérges pillantást vetett rám. Tényleg nagyon utálhatott néha, pedig én úúúúgy, de úgy szerettem őt. Engesztelés képpen az ölembe húztam a fél testét, vagy annak a felét. Végül is annyit, amennyi elfért. Aztán meg cirógatni kezdtem, amitől jó hangosan kezdett dorombolni. Olyan volt, mint a másik papám régi zsiguliszja. – Te akarsz kviddicsezni, Bess? – kérdeztem meg a másik lánytól is, hogy ismét csak bevonjam őt is témába.

[- Cső, rég láttalak!]

Merel, Maddi, Rebecca és Ian

 Iszok egy hosszú korty vizet, de az nem segít a fejfájásomon, azon az érzésen, hogy mennyire öreg lettem, hogy mindenem fáj. Hülye voltam, hogy hagytam Iant, hogy rávegyen az ivásra. Oké, igaz, egyszer vagyok tizenhét, de simán lehetne, hogy tizennyolc már nem leszek ennyi italtól. Nem vagyok hozzászokva.
 Felmászok, amikor kinyitják az ajtókat, elveszem Clementine és Barnabas bőröndjét, hogy ne nekik kelljen felemelni a lépcsőn. Emlékszem, nekem sem kellett felhúzni a lépcsőn, el sem bírtam volna, rohadt nehezek. Anya mindent bepakolt. Anya. Azt hiszem, ez már berögzült, már örökre így fogom nevezni őt, nekem már örökre Meredith Flowers lesz az anyám, Dave Everfen az apám, Dave Everfen az apám, Tim, Barny és Clem pedig a testvéreim. Vagy fog ez változni még? Azt tanultuk előző évben végig, hogy a vér az, ami fontos, ami összeköt, felemelkedésre vagy szolgaságra ítél. Soha nem hittem ebben, butaságnak hangzik, de nem tudok nem gondolni rá, hogy a testvéreim unokatestvérekké, a szüleim nagybácsivá és nagynénivé válnak. Most, hogy beszéltem vele, érzek valamit apa és a húgom felé. Nem olyan erős, de mégis sokkal erősebb, mintha két idegen lennének.
 Nem ismerem még a húgomat, de ha ránézek, ha figyelem, mégis látok benne valamit, ami hasonlít rám, még ha különbözünk is. Érzek valamiféle köteléket felé, nem is biztos, hogy csak azért, mert a vérszerinti testvérem. És akármekkora szemét volt, akármennyire szörnyű, amit a családunkkal tett, mégis érzek valamit apa felé. Még ha nem is ismerem őt sem, csak a mendemondákat hallottam róla, amik nem túl szépek, a hangja valahogy ismerős, megnyugtató. Halványan csak, de emlékszem rá, amikor még minden szempontból az apám volt.
 Bemegyek az első üres kupéba az ikrekkel, ahol kihajolok, és velük együtt integetek Timnek, anyának és apának, amíg el nem tűnnek. Most borúsabbnak tűnik valahogy a hangulat, az otthon maradt öcsém is bánatosnak tűnik, de talán csak a fejemet széttépni akaró meg akarok halni érzés, a fokozódó hányinger mondatja ezt velem. Ha nem éltem volna át tavaly sokkal rosszabbat is, most pánikba is esnék, hogy minden rendben van-e velem, de tudom, ha valaki készül meghalni, nem képes már rendesen gondolkozni sem.
 Elköszönök az ikrektől, amikor befut két elsősnek tűnő fiú, hogy leüljön melléjük. A vonaton lehet a legjobb első barátokat megszerezni, nekem is itt sikerült összeszedni Iant. Teljesen máshogy alakult volna az életem, ha nem vagyok ennyire szerencsés, most bizonyára teljesen más ember lennék. Furcsa belegondolni, hogy Clementine és Barnabas most kezdenek el változni, új emberré válni, ebben a pillanatban. Talán még az is most dől el, melyik házba kerülnek.
 Sóhajtok egyet, miközben nekidőlök az ablaknak, és megfogom a táskámat. Egy kicsit rá kell pihennem arra, ami most jön, normálisan kell kinézni. Megkérdeztem tegnap Iant, hogy meddig lenne érdemes várni rá, hogy beszéljek a húgommal, és ő azt mondta, hogy ne várjak, úgyhogy most össze kellene kapnom magam, hogy ne higgye, hogy alkoholista vagyok. Nem lenne jó első benyomás, nem azért, mert nem szeretem azt, aki iszik, hanem mert nem igaz. Alig járok inni, ez csak a szülinapom miatt volt.
 A vonat elejére megyek, miután összekaptam magam néhány perc robogás után, és mire elhagyjuk a várost, már kezdem magam egészen jól érezni. Egy ablakot a folyosón azért lehúzok, és levegőzök egy kicsit, meg amikor bemegyek a vécére, kicsit elkap a hányinger is, de végeredményben csak fáradtnak érzem magam. A tükörben kicsit helyrepofozom magam, mielőtt elindulok megkeresni Iant. Nem tart sokáig, amint kilépek az ajtón, ő már ott áll.
 - Cső, rég láttalak!- felemelem a kezem, hogy adjak egy öklöst, de most nem vagyok olyan laza, amilyen tegnap voltam, hosszú ideje először. Nagyon izgulok, hogy mi lesz, hogy fog alakulni ez a találka a húgommal, de nem akarom, hogy Ian nyuszinak nézzen. Különben sem látom okát, hogy ne most ejtsük meg. Tudom, hogy szépen elfelejtődne, elhalasztódni, és egyszer azt venném észre megint, hogy elkéstem. Abból a szempontból segített az előző év, hogy tudom, mennyire könnyen, mennyire hirtelen késő lehet még egy gyereknek is.
 A harmadik kupéig kell csak mennünk, ahogy benézek, két másik kislány társaságában ki is szúrom Merelt. Az egyiket, Maddisont ismerem is látásból, róla tudom, hogy a legjobb barátnője, a másik lányról viszont nem tudok semmit. A legtöbb hugrabugost azért ismerem legalább látásból, úgyhogy valószínű ő nem az. Örülök is neki, hogy barátkozik más házak diákjaival, hallottam valami olyat is, hogy egy mardekáros fiúval randizott. Az persze nem túl jó, hogy randizott tizenkét évesen, de nem szólok bele. Ha a bátyja leszek is, nem azért, hogy fegyelmezzem. Veszek egy mély levegőt, miközben megfogom a kilincset, és lassan kilégzem.
 - Hát... vágjunk bele... Sziasztok, van itt még szabad hely?- megállok a félrehúzott ajtónál, kicsit tördelem a kezem, piszkálom a hajam, de azért igyekszem barátságosan, természetesen mosolyogni. Már begyakoroltam, akkor is így mosolygok, ha valakinek kivételesen sikerül célba találnia egy sértéssel, nehéz ezt a mosolyt levakarni. Nem is álca, mint sokaknak. Én azért mosolygok, mert az a legjobb módja egy beszélgetés elkezdésének, egy kapcsolat építésének.

[- Ja, tegnap]

Merel, Maddi, Rebecca és Edwin

A tegnapi nap egész jó bulit csaptunk, elvégre Edwin 17. születésnapját ünnepeltük. Lehet, hogy nem kellett volna így ilyen hirtelen pont a Roxfortba való indulás előtt, mert azért valljuk be, Edwin még nincs hozzászokva az irdalmatlan mennyiségű alkohol fogyasztásához. Jómagam talán többet ittam, mint ő, de két korsó sör után már ki számolja? Különben estek ki képek, de csak azokra a pillanatokra, amikor tudtam, hogy na ezekre nem akarok emlékezni, jobb lesz őket elfelejteni, ezek a blackout-ok mellékesek. Tartottam magam, valahogy a szervezetem megedződött rá, szőrös a gyomrom is... ne mondjátok el senkinek, de néha átvertem Edwint a felesek ivásánál, az ő poharába alkoholt öntöttem, míg az enyémben csak víz volt, így úgy tűnt, hogy én vagyok az acéltorkú, tökéletesen megállom a helyem, Edwin meg át lett ejtve. Különben elég vicces a szituáció.
Elmesélte, hogyha felszállunk arra a vonatra, biztosan találkozni fog a húgával, akinek eddig még nem mondta el, hogy ki is ő valójában, unszolni kezdtem, hogy most már ne halogassa tovább, itt az ideje, hogy bevallja magáról, kicsoda.
Elérkezett a nap, amikor nem akartam kimászni a puha ágyamból, pedig tudtam jól, hogy itt az ideje indulni. Anyámtól még odahaza elbúcsúztam, apám viszont velem jött az állomásra, hogy segítsen a cuccaimban - de tényleg nem kellett, fel tudom vinni magamtól is. A jelenet, amikor én elbúcsúzom az édesapámtól, talán olyan lehet, mint amikor egy tíz éves kislányt összepuszilgat az édesanyja. Bár a mi esetünk teljesen más, de mióta megharapott Greyback és apám mentett meg, azóta még mindig hősként tekintek rá, szóval tisztelettel bánok a szüleimmel, soha egy rossz szót nem mondanék rájuk, s mindent megteszek nekik, amit csak kérnek. Az átváltozásom óta persze különleges figyelmet élvezek, mintha lesnék minden kívánságomat, amire már végképp nincs szükségem, mert ami kell, az megvan. Azt hittem, hogy soha nem lesz legjobb barátom, kiközösített leszek, ennek ellenére szinte az első nap jött oda hozzám Edwin, ő tudta meg legelőször, hogy vérfarkas vagyok, mindezek ellenére még mindig a legjobb barátom, mert nem riadt el attól, ami belül vagyok. Aztán sorolhatnám még, mi mindenen estem át a Roxfort falai között, mondhatom, hogy egy nagy családra találtam. Máig nem értem, hogy miért gondolják úgy, hogy több barátnőm is volt, mert szeretném tudni, mikor láttak bárkit is befűzni...
Edwinnel útközben nem találkoztam, azt sem láttam, hogy előttem vagy utánam szállt e fel a vonatra. Lepakoltam az egyik kocsiban, mondván, ha megtalálom, akkor úgyis összeköltözünk majd... mármint a vonaton, majd zsebredugott kézzel indultam el, hogy megtaláljam. Amikor kiléptem, mintha őt láttam volna kissé émelyegve a mosdó felé botorkálni, ez pedig egy hatalmas vigyort csalt az arcomra. Nem mondom azt, hogy most teljesen józan és épelméjű vagyok, mert akkor hazudnék, még érzem a tegnapi buli hatását, csak éppen vissza tudom tartani magamban. Jobban érzem a levegőt. Ed irányába haladok, megállok az ajtó előtt, amikor pedig kilép rajta, láthatja azt az elismerő vigyort a képemen. Öklözünk.
- Ja, tegnap - az tényleg elég régen volt, már nem is emlékszem. Irónia mindenhol. - Büszkeséggel tölt el az, barátom, hogy ilyen állapotban láthatlak. Nem hivatalosan, de felnőtt lettél - megveregettem a vállát. Különben tényleg büszke vagyok rá, hogy eddig eljutott és kibírta anélkül, hogy mindenféle színben játsszon az arca, vagy éppen a cipőmre ürítse a gyomra tartalmát. Remélem, hogy ettől megemberesedik majd és nagyobb önbizalma lesz, mert eddig szerencsétlennek úgy a sárba volt tiporva, hogy elég volt abból egy vaskos rúddal kihúzni.
Látom rajta, hogy nagy levegőt vesz, most tartozik valakinek egy vallomással, amitől jobban fél, mint egy lánykéréstől... ez rossz hasonlat volt, a lánykéréstől tényleg félni kell. Amikor elslattyogunk a harmadik "bunkerig", és először bátortalanul szólítja meg a bent lévőket, csak megbököm hátulról a hátát, hogy szedje össze magát, mert ha most nem, akkor ugyan mikor? Eddig takarásban voltam a háta mögött, aztán kikukucskáltam, hogy mégis kikhez van szerencsém, amikor megláttam a leánytársaság között az egyetlen ismerős arcot... legalábbis akit már jobban ismerek: Madison.
- Maddi, drága! Micsoda meglepetés! - bentebb tolom Edwint, hogy menjen már arrébb, mert nem férek a 'nagy seggétől', ezzel talán segítek is neki elindítani egy társalgást, és nem lesz annyira feszélyezett a fiatalok társaságában. Maddi olyan volt nekem, mintha a húgom lenne, mindig sikerült felvidítania, ha esetleg borongósabb napjaimban találna. Bemászok hát az ajtón, és egy testvéri puszit adok az arcára - nem vagyok perverz betolakodó, mielőtt azt hinné bárki is! - majd mintha mi sem történt volna, leülök mellé.
- Bocsássatok meg, hogy illetlen vagyok, a nevem Ian - aki még eddig azt nem tudta volna. - Ha Edwin barátom nem jár erre, akkor biztosan elsétáltam volna mellettetek, márpedig nem indulhat úgy a nap, hogy ne lássak egy kis napfényt - bököm meg Maddi pofiját gyengéden a mutatóujjammal.
- Remélem, nem bánjátok, ha csatlakozunk hozzátok - persze, ha van ellenvetés, azt is elfogadom, mert milyen férfi lennék akkor?

Bess, Madi, Edwin és Ian

-Tökjó nektek, hogy mindenhova mentek a nyáron. Én csak az Abszolra jártam egész szünetben ki. Persze az se unalmas, de akkor is.- Ámulok a nyári beszámolókon, talán kicsit irígykedve is, hogy nekik ilyen lehetőségeik is vannak.
-És Bess, az a rendesen bejárás csak a jéghegy csúcsa, három nyár alatt se lehet ott mindent maradéktalanul megnézni.- Vigyorgok alliterálóan, mint aki nagy rejtelmekről van tudomással.
-Aqua-Land... hát így a nevéből ítélve valami száraz dolog lehet a sivatag közepén.- Színlelek okfejtést Madi rákérdezésére. Persze, hogy fülig vigyorogva, hogy máshog? Én? Pardon kérem! -És értelemszerűen főleg homokozni.

-Óhóó, dehogy maradtál! Még bele se lendültem semmibe. Mert azzal estig itt ülnénk.- Nyugtatom meg Besst, hogy nem késett le a jóról még. Még mindig szállnak fel emberek is a vonatra szinte. De minimum mászkálás van kint még.
Madi beszámolóját az antik seprűről olyan arccal hallgatom kábé végig, hogy "Úúúú". Na ezért tudok irígykedni azokra, akiknek családja van. Felmész a padlásra, és mindenfrász kacatnak, amit találsz története van, valamelyik családtagról jellemzően.
-Dehogy próbálunk, Clark! Az nem úgy megy. Mi bekerülni fogunk.- Javítom ki a hozzáállást a megfelelő szemléletre, majd idézem a mester szavait is, ahonnan megtanulhatja a földi halandó. -Tedd, vagy ne tedd, de ne próbáld. Hrm-M-m-
Így, a jellegzetes hümmögéssel együtt, hogy teljes legyen a kép.

-Nem, úgy tűnik, nincs.- Fekszem magam végig gyorsan az ülésen a hely iránt érdeklődő kérdésre, fejjel Bess ölébe feküdve. Mindez a rám jellemző füligvigyorral és tarkón összefont kezekkel elkényelmesedve. Persze utána azért visszaülök rendesen, csak viccnek szántam én, nem kiközösítésnek.
-Már hogyne lenne, sok kis ember jó helyen is elfér.- Erősítem is meg ezt, az ülést is megpaskolva, közben végignézek az érkezőkön.
-Jé, helló, Edwin! És Ian.- Köszönök felismerve az előbb belépőt. A társa is ismerős arcról, de az ő nevét már a bemutatkozásából kell puskáznom. De Edwinkét mindenki ismeri. Najó, lehet, hogy csak nálunk, hugrásoknál mindenki, de ott, házon belül egyszerűen nem lehet nem ismerni. Kész Madi egyébként a gyerek, mindenkivel kedves, barátságos, a klubhelyiség kedvenc arca. És tuti, hogy Madi is pont ilyen népszerűen cuki lesz hetedikre, mint most Edwie, ő is túl napfény, szivárvány és cukormáz ahhoz, hogy ne ismerjük ezekről. Tessék, itt a bizonyítás is, Ian is ismeri ezek szerint.
-Dehogy bánjuk. Jó hely, jó társaság, nem harapunk mi. Arthur is inkább karmolna, már ha nem lenne túl lusta hozzá, és lenne oka is, de az sincs. Tehát gyertek nyugodtan.- Felelek az én közismerten kimért modoromhoz hű lényegretörő rövid, tömör válasszal. Vagyis bájvigyor és szófosás, mint mindig.

Merel,  Madison, Edwin és Ian

'-Hát Korfu nem itt van az biztos. Egy sziget Görögországba. Éghajlata mediterrán.  A legnedvesebb hely Görögországban, amely előnye, hogy zöld és termékeny, novembertől márciusig rendszeres esőzésekre lehet számítani. Az Aqua-land meg egy 140.000 négyzetméteren elterülő, hatalmas csúszda paradicsom. Több, mint 40 féle különböző csúszda, élménymedence és attrakció várja az itt szórakozni vágyókat, szinte korhatár nélkül. Úgymond egy vízi vidámpark.'-feleltem Madison kérdéseire.
-'Hehhe, száraz dolog ez tetszett Merel. Pont nem jött be'-nevetek egy jót a próbálkozásán.
Aztán a kviddics is előkerült: 'Hát még sose próbáltam, de azt hallottam jó mulatság.'
Közbe meg érkezik 2 nekem ismeretlen ember is. Vagyis csak nekem ismeretlen, mert a többiek rögtön a nevükön szólítják.
'Őhh sziasztok'-nyögök ki közben egy köszönést meglepettségem közben, ahogy Merel az ölembe feküdt. Sikerült majdnem félrenyelnem az utolsó falatot is a szendvicsből.-'Gyertek csak nyugodtan.'-folytatom utána.
-'Te meg jól elkényelmesedtél'-mondom mosolyogva közbe Merelnek.