+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Roxmorts
| | | | |-+  Három Seprű
| | | | | |-+  Középső asztalok
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Középső asztalok  (Megtekintve 1169 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 18:15:06 »
+1


Kisebb-nagyobb, szedett-vedett székek és asztalok állnak a kocsma alsó szintjén. Itt mindig nagy a hangzavar: nem is csoda, hiszen az asztalok sűrűn egymás mellett helyezkednek el, hogy még többen betérhessenek ide.
Titkos beszélgetéseket nem érdemes itt folytatni, még a végén valaki meghallja!
Naplózva


Cain Angifilius
Eltávozott karakter
*****


Manservant

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 02. 09. - 20:16:40 »
+2

Jimmy K. Quinton és Dante Skarsgård


Cain gyomra kissé egybe volt ugorva a Három seprűben. Rengeteg minden történt az elmúlt időkben és Roxmorts volt az a város ahova a legtöbb kellemetlen emléke kötötte (saját otthonán kívül). Igen, mielőtt felvételi beszélgetésre indult volna a Boszorkányképzőbe pontosan itt tette tiszteletét, hogy életében először megkóstolja a vajsört, amitől majdnem elhányta magát. Utána mondani sem kell mekkora pofára esés volt az, hogy nem vették fel az iskolába tanárnak. Utána ez a falu volt a helyszíne  a sorozatos megaláztatásának, s annak hogy napokig egy pincében tartották fogva és kínozták, majd itt történt az az esemény is ami örök életre hozzákötötte Dantét. A kapcsolatuk rettenetesen viharos volt, de lassan kezdték egymást megszokni és mivel mindenki tényként kezelte , hogy ők egy meleg pár így Cain is beletörődött , hogy kár harcolnia az ellen hogy mit gondolnak róluk mások mert mindenki átlát a szitán és ezzel a tagadással csak a saját életüket nehezíti meg. A városban való tartózkodásuk alatt sokszor kapta el a gyomorideg, hogy összefutnak Tethyssel, bár senki sem tudna ártani a másiknak az egymásnak tett eskü végett, de félő volt, hogy Cain idegrendszere robban és valami hülyeséget csinál. Nem is vitt magával pálcát, hogy még véletlenül se átkozza meg Dante nővérét, ha a szeme elé kerül , ezzel végezve saját magukkal. De nem is ez volt a lényeg, hanem végre egy párként haladtak az utcákon és bár Cainban volt egy kis feszültség, de megpróbált rajta uralkodni, hiszen nem tehettek az ellen ahogyan éltek és ahogyan éreztek egymást iránt. Gazdag nemesként pedig bujkálni nem fognak, hiszen Cain igazán le volt maradva szociálisan kortársaitól és rengeteg mindent kellett bepótolnia amit nem látott még, pénz pedig volt rá bőven. Most pedig egy párként álltak a Három Seprűben Skarsgard úrfival, pompás öltözetben. Mintha egymáshoz komponálták volna a külsejüket, olyanok voltak együtt mint egy híres divatlap fotója. Mindkét fiúnak  össze volt fogva a haja egy-egy selyemszalaggal. Talán a nagyobb fantáziával rendelkező hölgyek el is képzelték amint egymás haját kötögetik össze vihorászva a fürdőszobában (s senki sem állítja, hogy esetlegesen ez nem így történt). Dante derékig érő szőke haját fekete szalag, míg Cain ébenfekete loboncát lila szalag tartotta össze. A ruhájuk színben megegyezett, talán Dante viselete volt kicsit nőiesebb a kelleténél. A szőke fiún egy térdig érő lovaglócsizma és egy derékig érő fekete bőrnadrág volt tökéletesen testéhez illő vonalvezetésével, fent ezt egy fehér zsabós ing és egy fekete szövetmellény koronázta meg egy ezüst zsebórával amit a mágustól kapott. Cain visszafogottabban öltözött, tudat alatt azért szerette volna ha nem hívják fel magukra annyira a figyelmet , hiszen nem is olyan régen fogadta el, hogy ők igen hivatalosan is egy párt alkotnak. Egy-két vendég mintha őket nézte volna és közben félhangosan róluk beszéltek, Cain próbált tudomást se venni erről, bár néha nagyon meg kellett emberelnie magát, hogy ne vessen mérges pillantásokat vagy vágjon csípős megjegyzéseket az emberek fejéhez. A fiatal nemesen most kivételesen nem voltak bőrből készült csillogó anyagok, fekete brokátnadrágot viselt és sima lakkcipőt, felső öltözete egy fehér ing és a nadrághoz illő brokátmellény volt. Mivel aznap sütött a nap ezért nagykabátot egyikük sem hozott magával, Cain oldalán mindössze egy megtömött erszény lógott. A ragadós pultnál Madame Rosmerta azonnal felismerte és mosolyogva vette fel a rendelését, miközben lopva Dantéra kacsintott. Cain lemerte fogadni, hogy tud róluk mindent , de szó nélkül hagyta  a dolgot hiszen egyáltalán nem volt sértő a gesztusa.  

- Szép napot hölgyem egy kancsó vajsört és egy... pohár ásványvizet kérünk! Dante esetleg valamilyen... édességet szeretnél, vagy bármi egyebet? –Fordult a szőke fiú felé, aki örömteli arccal nézegette, hogy miből lehet válogatni. Cain azon tűnődött éppen, hogy vajon Dantéban nem elevenedtek-e fel rossz emlékek a nővére kapcsán? Hiszen olyan felhőtlen arccal állt a pultnál, mint egy kisgyerek aki életében először van állatkertben. Mondjuk Cainnak is nagy nap volt a mai, mert az Abszol úton történt eset óta nem mentek sehova és az a nap nem alakult éppen a legszebben, de azóta igencsak sok minden változott közöttük. Nagyot sóhajtott miközben várta, hogy a kvibli kitalálja mit kér még és utána leüljenek valahova pihenni. Számtalan bevásárlószatyor lógott az oldalukról, látni lehetett, hogy már végigmentek a sétálóutcán és megvettek mindenféle nyavalyát ami kicsit is tetszett nekik, igazból a nap eddig különösen jól alakult, egyikük sem hisztizett még be egyszer sem és senki sem sértegette őket nyíltan. Remélhetőleg ez így is fog maradni...
Naplózva


Jimmy K. Quinton
(N)JK-Tanár
*****


Rúnaismeret tanár ❖ Túlkomplikáció

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 02. 16. - 23:15:09 »
+2

Cain Angifilius & Dante Skasgard

Talán nem éppen a roxmortsi hétvége a legmegfelelőbb arra, hogy a Három Seprűben mulassan az időt. A helyet amúgy is ritkán látogatom viszont, ha pedig véletlenül ne lenne dolgom a kastélyon kívül, és nem beszéltem volna meg találkozót Dakotával, hogy elújságoljam neki a jó híreket, akkor egészen biztos, hogy még hónapok telnek el, mire ráveszem magam, hogy betérjek ide.
Tulajdonképpen alig várom már, hogy végre folytathassam a munkám. A rúnapecséttel lezárt táskámban olyan kincsek lapulnak, amik megfizethetetlenek. Azonban rengeteget utaztam, rengeteg mindent elintéztem ma. Amíg be nem köszönt a sötétedés, addig egészen biztosan csak erőltetném magamra az új információk befogadását. Meg aztán nem szeretném, ha nem gondolnák mindenáron azt, hogy nem látok a rúnáimon túl. Ennek nyilvánvalóan van igazságtartalma, nem is kevés, de néha még nekem sem árt kicsit kimozdulnom.
A sétánk végén már egyedül térek be a fogadóba. Ezelőtt csak egyszer jártam itt, közvetlenül azelőtt, hogy elkezdtem volna a Roxfortban dolgozni. Akkor alig járt itt néhány ember, most azonban szinte teljesen tele a helyiség fekete taláros diákokkal. Szóval nem mondhatnám, hogy valami kényelmes. Egyelőre csak a pultnál foglalom el helyemet. Így, hogy a mai napon az esernyőmet is elhagytam, amit a napos idő miatt aztán amúgy is feleslegesen vittem magammal, már azt hiszem, nem próbálkozom azzal, hogy hátrébb keressek asztalt. Főleg egymagamnak. Habár a szürkület beköszöntével valószínű, bőven lesznek olyanok, akik el akarnak indulni hazafele, vagy épp eszükbe jut valami, amit még nem szereztek meg... A megszokotthoz képest (legalábbis, ha azt vesszük megszokottnak, amit tapasztaltabb kollégáim mondtak, bár esélyes, hogy túloztak kissé) így is kevesebben vannak itt. Érthetetlen...
A pultnál magam is kikérem a vajsöröm, bár még mindig nem jöttem rá, miért szeretik ezt annyira. A székre ülök, táskámat pedig ölembe fektetem, rúnázott erszényem pedig a pultra teszem. Egyáltalán nem tartok tőle, hogy ellopják. Annál rosszabb neki. Még különben sem sikerült tesztelnem, hogy működik-e, ezért minden adandó alkalommal, ha ilyen helyen járok, látható helyre rakom. De még valamiért senki se próbálta meg ellopni. Érthetetlen. S persze a pultnál nem vagyok egyedül, egy velem hasonló korú pár is épp itt tölti idejét - szerencsétlenségükre. Persze nekem fel sem tűnik sem extrém kinézetük, sem pedig nem hagyományos kapcsolatuk. A mágusvilágban az ember nap, mint nap lát valami cifrát, igaz, ma a rúnázott talárom én sem viselem, mert muglik között is jártam. Mások magánélete pedig épp annyira érdekel, mint a kviddics világkupa győztese. Felőlem aztán mindenki azt csinál, amit akar, amíg engem nem zavarnak vele.
Azonban vannak olyanok, akik nem ezt látják. Már épp sikeresen belemerülnék az egyik dokumentumba, amit Mr. Greentől kaptam - hiszen ma még nem volt alkalmam alaposabban elolvasni, a kíváncsiság pedig még nem ártalmas - , mikor is arra leszek figyelmes, hogy két harmadéves lány nevetgél a hátam mögött.
Persze. Ez itt Roxmorts, a diákoknak pedig ez az első kimenőnapjuk. Megcsóválom a fejem, majd miután kifizetem a vajsört, újra az irat tanulmányozásával vagyok elfoglalva. Egy régi dokumentum, ami tovább bizonyíthatja egy valódi legenda létezését. Olvasom tovább, megpróbálván feleleveníteni történelem tudásom. Mindenképp beszélnem kell Annel is, hiszen ő azért megbízhatóbb szaktekintély, mint amilyennek Mr. Greent tartom.
Újabb vihorászás.
Hátrafordulok, hogy megnézzem, kik azok, bár egyiküket sem tanítom. A vihorászás tárgyát nem értem ki, nem is akarom, bár esélyes, akkor se fognám fel, hogy a mellettem ülő Cainon és Dantén vigyorognak, ha éppen nem háttal ülnék nekik. Persze gyerekkorom egyetlen barátját esélyem nincs felismerni. Rengeteget változott külsőben, ahogyan én is. Bár én talán nem olyan drasztikusan.
Folytatnám végre az elmélyülést, nem foglalkozván azzal, hogy eredetileg nem dolgozni jöttem ide, de úgy tűnik, soha többé nem követhetem el ezt a hibát. Már megint az a két lány vihorászik! Újra feléjük fordulok, ezúttal azonban már a hangom is megemelem.
- Jó lenne, ha nem egy kocsma közepén vihorásznának, mikor épp olvasni szeretnék... - teremtem le őket, talán kicsit szigorúbban, mint szerettem volna. Nem mintha kicsit is zaklatna, hogy érzik magukat. A vigyorukból ítélve mondjuk cseppet sem úgy tűnik, mint akik meghatódtak.
- Igenis, Quinton professzor. - felelik szinte egyszerre, majd még egyszer megnézik maguknak a párt, újra felnevetnek, és végre tovább állnak. Végre... Talán már lesz egy kis nyugalmam olvasni is.
Naplózva


Dante Skarsgård
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 02. 18. - 13:52:47 »
+2

Jimmy K. Quinton & Cain Angifilius

 

Dante elmondhatatlanul boldog volt, hogy végre megint együtt mennek valahova Cainnal. Nem is értette, mi üthetett a mágusba, hiszen egy kőhajításnyira sem voltak attól a helytől, ahol őt több alkalommal megkínozták és fogva tartották és semmi garancia nem volt arra nézvést, hogy elmebajos nővére nem bukkan fel a színen. Normális ember biztosan nem jött volna még a falu környékére sem. Dantéval mindenesetre madarat lehetett fogatni. Odaértükkor a szőkeség csacsogott és dobálta a haját, minden bolt kirakatát szemügyre vette, mint egy kisdiák, aki életében először kap hétvégén kimentőt a faluba. Mivel kviblinek született, Danténak sajnos nem nyílt lehetősége a Roxfortba járni, így emlékeit nővére leveleiből és személyes beszámolóiból rakta össze a faluról. Amikor Tethys megnyitotta a Kazuárt a Szerelem dűlőn, a fiú jó pár alkalommal elkísérte a faluba, hiszen azelőtt csak egy születésnapján jött el vele Tethys. A falu akkor is mély benyomást tett az amúgyis romantikus lelkületű fiúra. A Mézesfalás, a Három Seprű igazán kellemes emlékeket ébresztettek benne. Sajnos nővére nem szívesen pazarolta a drága idejét olyan badarságokra, amik Dantét boldoggá tették volna. De ezeket most bőven bepótolta a fiú, igaz évekkel később.
Cainba karolva mutogatott egyik kirakatra a másik után. Mikor elérkeztek a Három Seprűhoz, Dante olyan hévvel rontott be az ajtón, hogy a nemes szinte repült utána. Hiába járt több alkalommal a faluban, a híres-nevezetes vajsört még sosem volt alkalma megkóstolni. Dante elképesztően édesszájú volt, így egy ilyen kínálkozó alkalomra igazán nem tudott nemet mondani. A hely nagyon kellemes volt, habár a pultot ránézésre is elkerülte. Sajnos mindig is problémái akadtak a ragadós, vagy koszos dolgokkal. Így inkább a mágus karján csimpaszkodva csüngött, mint egy fürt szőlő a tőkén. Mikor Cain hozzá fordult, hogy milyen édességet szeretne, nem bírta visszafogni magát.
- Nos, ma még nem ettem semmi, így igazán szívesen végigkóstolom mindegyiket – hadarta a fiú izgatottan. Hát igen, ha nyalánkságok kerülnek a képbe, igazán nem tudja türtőztetni magát. Kellett is neki a plusz boldogsághormon, mivel a gyomra liftezett a félelemtől, hogy egyszercsak beállít nővére az ajtón. Igyekezett nem tudomást venni erről a kellemetlen érzésről, de nem volt egyszerű. Mire Cain intett, hogy hozzák az asztalukhoz a rendelést, Dante már elfoglalt egy páros asztalt. Felhúzott szemöldökkel próbálta eldönteni, hogy le merjen-e könyökölni az asztalra.
A fiú figyelmét nem kerülték el a kíváncsi tekintetek, amik rá szegeződtek. Régen járt már emberek között, különösen egy ilyen forgalmas helyen. Feltűnő külseje miatt korábban sem telt el nap, hogy valamilyen epés megjegyzést kapjon a szexuális beállítottságára, vagy éppen a vélt, vagy valós nemét illetően. De mindezekkel egy cseppet sem foglalkozott, hiszen Cainnal már hivatalosan is egy párt alkottak. Még láthatóan rajta és nos…kedvesén..szerelmén? A helyes elnevezést még ki sem találta magában Cainra, olyan friss volt még a románc köztük. Szóval a rajtuk nevető lányok rosszalló pillantásaival sem törődött. Annál jobban esett neki az, amikor egy kellemes hangú úriember hátrafordult és pont olyan hangnemben utasította rendre őket, ahogyan Dante tette korábban, amikor a könyvtárban vele szemben leültek tinilányok és olvadozva nézegették őt, miközben elmélyülten olvasott valamit az univerzumról.  A reakciójukból kiderült, hogy az említett hang gazdája tanár a Roxfortban. Dante érdeklődve szegezte tekintetét a professzorra, de sajnos az arcát nem láthatta, mert az sebtében visszafordult. Aki olyan intenzíven érdeklődik a könyvek iránt, mint ő, igazán kellemes társaság lehet. Azonban nem maradt most több ideje elmélkedni, mivel Rosmerta egy széles tálcán legalább tucat színesebb és szagosabb süteményt hozott feléjük, mögötte pedig egy kancsó elbűvölt vajsör lebegett, Cain vizével egyetemben. A fiú örömében felsikkantott és arcon csókolta Caint, aki a hirtelen gesztustól meglehetősen zavarba jött. Furcsa pár voltak, az egyszer biztos.
Naplózva

Cain Angifilius
Eltávozott karakter
*****


Manservant

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 02. 18. - 16:45:39 »
+2

Jimmy K. Quinton és Dante Skarsgård


A nemes minduntalan kiborult attól, hogy Dante mit képes összeenni, nem akarta elhinni, hogy a fiú ennyi cukros és egészségtelen vacakot tud magába tömni és mellé ennyire vékony marad. A  házimanó nem győzte energiával, hogy naponta elárassza a szőkeséget a kedvenc édességeivel.  Mivel Cain enni csak egymagában tudott ezért nem kért szokásosan semmit , csak jelképesen egy pohár vizet, de örömmel nézte, hogy a fiú mennyire boldog. Még mindig kicsit feszülten kezelte ezt a helyzetet, hogy a nyilvánosság elé mennek ketten, mert a legtöbb tini olvasott olyan lapokat amiben szerepeltek a cirkuszaik. Nem is csalódott, amikor a háta mögött már hallotta is a pusmogást és a nevetgélést. A gerince úgy befeszült az idegtől, hogy csoda volt ránézni, mintha ostorral vertek volna rá, de kitartott és nem rendezett jelenetet, ugyanis Dante megkérte, hogy engedje el a füle mellett a megjegyzéseket. Azok a lányok annak is örülnének, ha a fél szemével rájuk nézne, tudta ezt jól hiszen szívdöglesztő volt és rettenetesen gazdag. Már éppen szólt volna valami cifrát a tolakodó tinik felé, de a pultnál ülő fiatalember a két lányra förmedt. Cain kicsit összehúzta a szemöldökét, amikor meghallotta a nevet... ami rendkívül ismerősen csengett számára. Lehet, hogy esetleg ismeri valahonnan? Megpróbálta jól megnézni magának a férfit, de nem tudta hirtelen beazonosítani ki is lehet az. Mivel Dante éppen a világ összes süteményét készült egyszerre magába tömni és Caint maga után húzva arrébb vitte a pulttól, csak egy biccentéssel tudta megköszönni a közbenjárást.

- Dante... nem leszel rosszul? –Tudakolta meg óvatosan Cain a fiútól, hogy esetleg nem fog-e cukorkómát kapni a sok szartól, amit megenni készül. Miután helyet foglaltak jól látta ültéből a férfi hátát ami egy könyv fölé görnyedt, egyszerűen nem hagyta nyugodni a dolog... majd eszébe jutott, hogy volt egy Jimmy nevű fiú, akit még gyerekkorában ismert meg apja egyik giccses partiján. Lehet, hogy ő az? Kicsit feszengve ült egy helyben az asztalnál, Dante valószínűleg észrevette a bájitalmester zavarát és azt is, hogy valakit nagyon figyel. Mire kiérkeztek az édességek Dante előrehajolt és majdhogynem szájon csókolta Caint örömében. A nemes olyan vörös lett (magához képest), hogy rózsaszín pír jelent meg a sápadt bőrén, de nem utasította vissza a gesztust. Rosmerta mosolyogva nézte őket, nagyon aranyosak lehetettek így ketten.

- Örülök, hogy örülsz Dante, egészségedre! –Simított végig a fiú hibátlan arcán, így mutatva ki hogy nem tagadja azt, hogy együtt vannak. Sokat dolgozott ezen, még annak ellenére is, hogy valaki megint felkuncogott a háttérből.

-... Figyelj... én lehet, ismerem azt a férfit. Még gyerekkoromból, de nem tudom, hogy odamenjek-e hozzá... Nem vagyok biztos benne, hogy ő az. Még apám egyik partiján találkozhattam vele.  Életemben először nagyon sokat beszélgettem egy nálam fiatalabb gyerekkel, igazi zseni volt!  A vezetéknevük ugyan az. Ha jól értelmeztem ez a férfi professzor a Boszorkányképzőben. Nem lepne meg, ha ő lenne... csak nem vagyok biztos. Na meg... mint látod én nem értem el semmit, belőlem nem lett semmi. Ha valóban ő az, mégis mit mondok neki? Mivel foglalkozom?

Őrlődött Cain Dantéval szemben ülve, majd gyorsan beleivott a vízbe. Nem nagyon szokta meg még, hogy az érzéseiről beszéljen ennyire nyíltan, de ha már együtt volt a fiúval összekötötte a kellemeset a hasznossal és elmondta, amik éppen benne munkálkodnak. Valóban, ha Jimmy az aki ott ül és odamegy megszólítani, mégis mit fog róla gondolni? Aranyvérű nemesként, jó iskolázottsággal és szép eredményekkel végzett, de neki nem sikerült bekerülni oda, ahol ő professzor lett. Egy percig se higgye senki, hogy irigységet érzett, inkább az önérzetét, büszkeségét bántotta a dolog. Mégis ha megkérdezné a férfi, hogy mi lett belőle mit mondana? Egy meleg drogos, aki az apja örökségéből él? Egy perverz aki nem tudja a családi vérvonalat továbbörökíteni mert egy szado-mazo szobában csapkodja a szintén ratyi, kvibli párja porhanyós seggét? Itt nagyon elbúsult és zavarában elfordulva megvakarta a nyakát. Hiába fogadta el magáról azt ami ellen annyi ideig harcolt, azért érték őket kínos helyzetek, félmondatok, pletykák. Olyan félhangosan kimondott beszólások, amikre nem tudott támadni sem lépni, de azért sértette a becsületét. Dantét meg nem akarta megbántani, nem szégyellte, hogy kivibli sem pedig azt, hogy együtt vannak.... De azért ez elég hirtelen és új dolog volt Cain számára, nem lehetett könnyű mindezzel megbirkóznia.

- Lehet inkább hagyom Dante és nem szólítom meg... nem igazán vittem sokra.

Majd ledöntötte a pohár ásványvizet és a fiúra nézett, aki próbálta éppen vigasztalni őt, de ha logikusan megnézzük a nemes életpályáját nem nagyon lehetett mivel támogatni, ugyanis valóban egy munkanélküli drogos buzi volt. Nahát. A fiú talán még azt is gondolhatta, hogy őmiatta nem megy oda a mágus. Remélhetőleg nem vesznek össze.
Naplózva


Jimmy K. Quinton
(N)JK-Tanár
*****


Rúnaismeret tanár ❖ Túlkomplikáció

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 02. 28. - 10:58:26 »
+2

Cain Angifilius & Dante Skasgard

Az idegenek egyike egy biccentéssel köszöni meg közbenjárásomat, amit viszonzok egy hasonló gesztussal. Nem igazán ismerős egyikük sem, csak annyi a fix, hogy nem bírnék ilyen hosszú hajjal járni. Már a mostani hossza is zavar, rossz szokásom pedig, hogy megfeledkezem arról, hogy néha fésülködni sem ártana. Általában van ennél jobb dolgom is.
Esélyem sincs felismerni régi, gyerekkori barátomat, már amennyire nevezhetem őt annak. Pedig sokszor eszembe jut az a bizonyos Samhain este, mondhatni, gyerekkorom legszebb emléke, már amennyiben mondhatjuk, hogy rendelkeztem én olyannal, hogy gyerekkor. Ebben még én se nagyon vagyok biztos. Az emlékeimben lévő kép a nálam alig néhány évvel idősebb, beteg fiúról azonban teljesen összeegyezhetetlen azzal a hosszú hajú, idegen férfiéval, akit egy pillanatra magam előtt látok. Nem is nagyon veszek tudomást róla továbbá - egyértelmű, hogy partnerével most inkább nyugalomra vágynak, ahogyan engem is jobban leköt a kis könyv, amit sikerült megszereznem.
Még egyszer hátrasandítok, hogy egy rosszalló pillantásokat vessek a két diáklányra, akik ugyan halkabban, de még mindig a két férfin vihorásznak. Felháborító a viselkedésük. Hogy ezek nem tudnak a Roxfort diákjaihoz méltóan viselkedni? Úgy tudtam, ez egy elit iskola. Ennek ellenére nem ők az elsőek, akik szerintem egyáltalán nem viselkednek úgy, ahogyan az indokolt lenne. Kuncogva hagyják magukra a párt, hogy egy emeleti asztalt keressenek maguknak, így tehát én sem frusztrálom magam tovább velük. Nem járnak az óráimra, így a nevüket sajnos nem tudom. Persze ilyen magatartással biztosan nem engedném őket, hogy nálam tanuljanak.
A kiérkező vajsört kifizetem Madame Rosmertának, még kicsit többet is teszek a pultra, mint amennyi a vajsör ára. Nem mintha annyira finom lenne, de az emberek itt azt isszák, s s még magamat is meglepem azzal, hogy mennyire kínosan meg akarok felelni a szociális elvárásoknak. Egyelőre azonban egyáltalán nem nyúlok hozzá. A külvilág zajait - amiből ebben a forgalomban bőven van - próbálom egyszerűen kizárni a fejemből, hogy a könyvre koncentrálhassak.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 01. 23. - 15:43:48 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Mi a szarért kell ennek történni minden alkalommal? – elmélkedtem magamban, ahogy egyre gyorsabbra véve lépteimet. Lábaim ösztönösen vették az irányt a tömeg felé, hogy az üldözőm ne találjon meg olyan könnyen. Egy-két diákot odébb kellett löknöm, hogy az első ajtóhoz jussak. Csak egy kandalló kellett, amin át megmenekülök az engem üldöző roxforti diáklánytól. Közben persze az jutott eszembe, hogy Dean milyen csalódott lesz, mert nem szereztem meg a számára szükséges gyógynövényeket… mert éppenséggel elragadt a kleptománia, mikor megcsillant valami a gyenge napfényben.
Szívem szerint elkerültem volna a Három Seprűt, egy cseppet sem vágytam a szokásos hétvégi tömegre, sem pedig a vajsörre, amit olyan lelkesen nyomnak az ember orra alá egy-két fényes érméért. Azon az áprilisi napon azonban nem volt választási lehetőségem. A hátam mögött felcsendülő „Tolvaj, kapják el!” kiáltás legalábbis arra sarkalt, hogy menten tűnjek el még csak a faluból is.
Szerencsére a lány, akinek a kezéből egyszerűen kiráncigáltam a díszes sminktükröt, nem tudott alaposan megnézni magának. Azonnal a zsebembe préseltem szerzeményem, majd rohanni kezdtem, mielőtt utolérne. Csak az ujjaimmal simítottam végig az ezüst fedélen, amit apró, csillogó kövek díszítettek és éreztem az áradó, lüktető mágiát. Nem volt túl erős, valami egyszerű képessége lehetett… alig vártam, hogy kideríthessem.
Éppen csak átléptem a Három Seprű küszöbét, mikor megéreztem a kellemes meleget az arcomon. Azonnal a kandalló felé fordultam, amin átlépve a patikába juthattam volna. Azonban a középső asztaloknál annyira felgyűlt a tömeg, hogy akármennyire is sietni szerettem volna, képtelenség volt. Nem tudtam átvergődni magam a tömegben, de a hátam mögött már hallottam, ahogy nyílik az ajtó. Sietős léptek következtek és egy kérdés: „Egy tolvajt keresek… ” – makogta a lány.
Oldalra fordultam. Ott volt egy üresebb asztal, egy szőkehajú lány ücsörgött ott, de nem néztem meg jobban karcsú alakját. Nem érdekelt ő, csupán az asztala. Még egyszer a kandalló felé fordítottam a fejemet. Gondolkodtam, koncentráltam vajon azt érem-e el gyorsabban vagy vegyem elő legjobb színészi képességeimet.
Nyeltem egyet, a szőke lány felé rohantam. Gyorsan húztam ki az üres széket és ültem le azonnal.
Ne haragudj, hogy megvárakoztattalak. – Fennhangon beszéltem, közben kibújtam a kabátomból.
Az ölembe terítettem a ruhadarabot. Csupán ezután pillantottam a velem szembeülőre. Tekintetemmel az övét kerestem, remélve, hogy nem kezd el sikoltozni vagy pofoz fel, önt le az italával… és egyéb szörnyűséget, amikkel már nem egyszer szembesültem, ha nők közelébe kerültem. Nem mondom, hogy nem tetszik az ilyen reakciójó. Kedvelem az erős lányokat, akárcsak Blaire-t és Esmét annak idején… most azonban a legkevésbé sem vágytam volna jelenetre.
Ha egy kicsit itt maradhatok veled, akkor meghívlak egy italra – mondtam.
A legkedvesebb és legaranyosabb mosolyomat vettem el, a nagy, ártatlan pislogásokat. Natot is így irányítottam. Hát csak reméltem, hogy a szőke lánynál is beválik a dolog.

Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2018. 01. 23. - 23:53:51 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?



1999. április

A három seprű füstös félhomályát ezúttal egy kecses női alak zavarta meg, akiről nem igazán lehetett eldönteni, hány éves. Hosszas találgatásokba is bocsátkozhatnánk, számolgathatnánk életkorát napestig, de most tekintsünk el ettől, hiszen a hölgyemény épp virágkorát éli, tizennegyedik születésnapját ünnepelte nemrég a Roxfortban. A születésnapok nagy többségéről elmondható, hogy általában ugyanolyanok, de ez mégiscsak egyedülálló volt és egy mérföldkőnek számított Héloise életében, ugyanis először tölthette olyan emberekkel, akik valóban szeretik. A sokszor hideg és érzelmektől mentes fiatal leányzó, olyan érzelmi sokkot kapott ezeket tapasztalva, hogy szüksége volt némi egyedüllétre és egy óvatlan pillanatban, amikor senki sem látta, összeszedte maradék galleonjait, kilopózott a kastélyból és lépteit  egy számára ismeretlen hely felé, a Három Seprű felé irányította. Habár tudatában volt annak, hogy megszegte a Roxfort szabályzatának nem egy, nem két, nem három pontját, nem törődve a veszéllyel és a jelentős büntetőmunkával, elszánt léptekkel törtetett a fentebb említett úticél felé. Pálcáját szorosan maga mellett tartva, figyelve az éjszaka sötét árnyaira, némi reménnyel a szívében haladt mindinkább előre. Tisztában volt azzal, hogy nem így kellett volna reagálnia, de a szívében keletkező és egyre inkább elhatalmasodó pánikot nem tudta elcsitítani.
Nem tudta feldolgozni, hogy hónapokkal ezelőtt még senki sem érdeklődött iránta, most pedig rengeteg új élménnyel, ingerrel és leginkább emberrel kellett megbarátkoznia. Héloise rendkívül magának való volt mindigis, órákig el tudott nézegetni egy festményt anélkül, hogy megszólalt volna, a társas közegek pedig az utóbbi időben mindinkább leszívták és egyre enerváltabbá tették a nap végére. Ilyen érzelmi állapotban kellett megérkeznie egy odvas tölgyfaajtó elé, ahol cikornyás betűkkel hirdette egy felirat – fiatalkorúak számára szeszes itallal nem szolgálunk.
 Ezen a megrázkódtatáson hamar sikerült túljutnia, távol állt tőle, hogy lerészegedve tivornyázzon a roxmortsi éjszakákba, - egy francia úrihölgy sosem alacsonyodna le olyan szintre, hogy ilyesmikre pazarolja  idejét. Ruházata ígyis messzire sugározta, hogy ő egyáltalán nem illeszkedik bele ebbe a világba, a nyakára permetezett könnyed francia parfüm  és lépteinek modelleket megszégyenítő illékonysága az avatatlan szemek számára is nyilvánvalóvá tették, hogy ő nem sűrűn látogat ilyesfajta éjszakai emberelnyelőket. Most is csak úgy a sarokban  félig meghúzódva foglalt helyet, testének körvonalait kitakarták azok a részeg mágusok, akik bortól mámorosan kiabáltak egymás felé egy tábla varázslósakk felett, de ez Héloise-t nem zavarta, örült annak, hogy láthatatlanná válhatott. Addig sem kellett magyarázkodnia, hogy miért ilyen fiatalkorú s hogy hogyan fog visszajutni éjnek idején a Roxfortba.
Percek teltek el ebben a nyugalomban, szinte már félálomban, enyhén hanyagul kitámasztott karokkal terpeszkedett asztalánál, amikor egy furcsa férfi heves reakcióira kellett felfigyelnie. A fiú úgy csinál, mintha már évek óta ismernék egymást és barátok lennének, de Héloise egy ideig füle botját se mozdította lelkes törekvéseire, majd mire nagy nehezen végre megfordult, mindkét ajkát erősen összepréselve jól artikuláltan suttogta a férfi felé:
- Maga megőrült. Még egy ideig bolondozhat itt, de aztán menjen a közelemből, nem szeretném, ha bajba kerülnék…. – a fiatal lány arcvonásai megkeményedtek, egyik pillanatról a másikra hideg elegancia hatotta át egész lényegét. Nem akart az ismeretlen felé nyitni, egyelőre megtűrte maga mellett, mivel mást nem igazán tehetett.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2018. 01. 24. - 19:22:49 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

A szemem sarkából figyeltem a lányt, ahogy eléri az asztalunkat. Cipősarkának kopogása hirtelen elhalkult, úgy tűnt, mintha körbe nézne. Ujjaim ösztönösen gyűrték gombócba a kabátomat, kitapintva a zsebet, ahol a tükör lapult. Éreztem, ahogy lüktetni kezd a tenyerem alatt. Nem veheti el, nem veheti el… – mantráztam szinte magamban a szavakat.
Hatalmas hangzavar uralkodott a Három Seprűben, mint mindig, főleg a középső részen, ahol a rengeteg diáktól lehetetlen volt átvágni a kandallóhoz. Engem még is, mintha csend vett körbe, olyan erősen koncentráltam az engem üldöző lány minden mozdulatára. Nem láttam rendesen, nem lett volna okos felé fordulni, ezért füleltem. Csupán akkor hajoltam közelebb a velem szemben ülő, kissé ridegen merevnek ható lány felé, mikor távozott és ajánlottam fel egy italt, ha egy rövid ideig befogja… hát sajnos nem fogta be.
Maga megőrült. Még egy ideig bolondozhat itt, de aztán menjen a közelemből, nem szeretném, ha bajba kerülnék….
Sóhajtva dőltem hátra a székbe és megrázva a fejemet még mindig a kék szemekre meredtem. No, kislány, most szalasztottad el az ingyen vajsörödtet – gondoltam és gúnyos kis vigyor ült ki az arcomra. Nem azért, mert örömöm leltem abban, hogy máris megfosztottam gondolatban egy ilyen remek lehetőségtől… egészen más járt a fejemben.
Megismételtem magamban, ahogy ridegen közölte: „Maga megőrült.” Egészen úgy hangzott, mintha csupán egyszerű, természetes megállapítást közölne. Beszéde mögött semmi érzelem nem volt. Igen, újra vigyorogtam, mert annyira tetszett a gondolat: milyen remek is lehet egy ilyen valakit bosszantani. Kedvemre való szórakozásnak ígérkezett.
Tehát nem akarsz egy jóképű férfi társaságában iszogatni? – hajoltam még közelebb, annyira, hogy az már provokatív legyen. Így megérezhette a kölni illatát, amit Nat kedvéért locsoltam magamra mindennap, tovább erősítve a szerinte egyébként is édes illatomat.
Kivillantottam neki fehér fogsoromat, sőt még nagyokat is pislogtam hozzá, amivel mást könnyedén levettem volna a lábáról. Ujjaim kicsit beletúrtak sötét tincseimbe, hogy a lehető legvonzóbb mozdulattal éljek. A lány persze baromira nem volt az esetem, még ha a ridegség vonzott is volna benne. Ettől függetlenül egy könnyed délutáni kis szórakozásnak láthatóan tökéletesen megfelelt.
Egyébként Elliot vagyok –nyújtottam felé a kezemet.
Szabad kezemmel finoman megigazítottam világoskék ingem gallérját. Én is kaptam egy adagot az édeskés parfümfelhőből. Még mindig szokatlan volna valahol ez… hiszen ezelőtt évekig nem adtam ilyesmire. Mindig is tetszett, ha valami szép, elegáns és finom, de a giccses is ugyanúgy megragadta a tekintetem, ha volt benne egy apró részlet. Ám sosem gondoltam volna, hogy mindezt egyszer magamon is láthatom.
Sosem vallottam volna be Natnak vagy apámnak, mennyire élvezem a tényt, hogy van pénzem. Azt kapok meg, amit akarok, úgy nézek ki, ahogy akarok… úgy élek, ahogy akarok… és eközben annyira hiányoznak a kalandok, az erdő. Gyakran kelek úgy, szinte remegve, hogy még megtölti orromat az erdőkben annyiszor érzett, átnedvesedett avar illata. Erősen markoltam meg ilyenkor a takarót, vágyva, bár megint minden a régi lenne, holott közben boldogabb voltam, mint valaha.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2018. 01. 24. - 21:31:50 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

Héloise rengeteg dolog iránt tudott lelkesedni - kiemelkedő tehetsége sok területen megmutatkozott, gondolok itt balettre, képzőművészetre és a mágiára is. Könnyedén elvarázsolta a környezetében élőket és ehhez nem kellett különösebb erőfeszítéseket végrehajtania - sokszor még a pálcáját sem kellett használnia.
Külső megjelenése, gondosan kiválasztott ruhadarabjai mind arról tanúskodtak, hogy egy kifinomult ízlésvilágú, magára sokat adó hölgyeménnyel találkozhatott a nagyérdemű, ha egyáltalán rávette magát arra, hogy a kegyeibe férkőzzön.
Héloise ugyanis többször is elkergette maga mellől azokat, akik arra vetemedtek, hogy megismerjék. Sőt, hogy még jobban rávilágítsak egy sarkalatos pontra, azt is meg kell említenem, hogy rendkívül szórakoztatónak találta a hosszú éjszakákba nyúló erőfeszítéseket, romantikus leveleket, szerelmes bájitalokat, melyeket kivétel nélkül egyaránt neki címeztek. Mindezeket egyébként Roxforti szobájának egyik féltett zugában őrizte, s azokon a napokon, amikor kicsit szomorúbbnak bizonyult a kelletténél, rendre elővette, s azzal szórakoztatta magát, hogy hangosan felolvasta szobatársainak. Igen, talán jóindulatból kicsit kevesebbet osztottak Héloisenak, mint amennyit kellett volna, de kompenzálta ezt egyedülálló szépsége és kiváló tanulmányi eredményei, melyek nem egy, nem két, nem három alkalommal gigantikus méretű büszkeséggel töltötték el őt. Ráadásul sosem kellett egyedül mennie a roxforti rendezvényekre, hisz mindig akadt olyan lelkes úriember, aki szívesen vállalkozott arra, hogy az ünnepségek alkalmával kísérgesse és megelégedjen finom eleganciájának és könnyed lépteinek puszta jelenlétével - ugyanis Héloise ennél sohasem ígért többet. Ő azon úrihölgyek táborát erősítette, akik előre lefektetették a szabályokat és sohasem lépték át őket -  illetve másokat is arra ösztökéltek, hogy saját érdekükben igyekezzenek azokat betartani.
Elliot jelenléte először felkavarta. A nyugalom mely áttetsző függönyként lengte körül auráját, hamar szertefoszlani látszott s egy kisebb elégedetlenség is kezdte megvetni a lábát szívében. Nem tudta mire vélni a fiatal férfiú feltűnését, s azt sem, hogy miért pont őt kellett kiválasztania hóbortjai áldozatául, de egyelőre csendesen, néha-néha elfojtva a kacagását - mely elementális erővel tört fel volna tüdejéből -, szemlélte az eseményeket.
 Héloise sokkal okosabb volt annál, mintsem bedőljön Elliot hódító beszédeinek, habár be kell vallani az előtte ülő személy egészen kedvére való lett volna, ha nem, mint valami aljas tolvaj kerül kék íriszeinek fókuszába. Előadásának végeztével nagyot sóhajtott, benne volt ebben az is, hogy Elliotot is egy olyan személynek könyvelte el, aki egyáltalán nem tudja, hogyan kellene egy lányt meghódítania.
 Sebaj, még van ideje tanulni – gondolta s pupillái egészen résnyire szűkültek. Még pár percig gondolkodott. hogy mit tegyen vagy ne tegyen, majd határozott mozdulattal, megigazítva ruházatát, emelkedett fel az asztaltól, megragadta Elliot kabátját, végigsimított rajta és ezt mondta:
- Milyen szép kabát! Vajon hol járhatott? – majd a kabát kidomborodó zsebébe nyúlva, előhúzta a méretes tükröt, amit Elliot annyira igyekezett elrejteni.
-Előbb leszel tolvaj, mintsem meghódíts valakit. De legalább jó ez a tükör, felismerheted benne a hiányosságaidat – és odadobta az oly nehezen megszerzett tárgyat Elliot lábai elé.  Héloise kíméletlensége sokszor nem ismert határokat. Milyen kár, hogy Elliot már sohasem fogja megismerni előnyösebb oldalait.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 01. 25. - 11:35:50 »
0

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Vártam a reakciót, de a lány arcáról lényegében annyit lehetett leolvasni, hogy annyira rideg, mintegy jégcsap. Másokat az aranyos pislogásom és a mosoly rendszerint levesz a lábáról és azt kezdik el ecsetelni, milyen édes vagyok vagy menten berángatnak az egyik vécéfülkébe. De ez a teremtés legfeljebb akkor kezdett volna el olvadozni, ha a felgyújtom a haját vagy a ruháját egy könnyed pálcamozdulattal. Remek ötlet, O’Mara, állj csak itt neki mindjárt a Három Seprű közepén – gúnyolódott velem a hang, közben a szalag megszorongatta csuklómat.
Erre hirtelen felállt és átnyúlt az ölembe. Még egyszer körben néztem, az engem kereső lány éppenséggel távozott, de ez meg nagyon olyan helyen nyúlkált, ahol nem kellett volna neki.
Csodálom a bátorságod kislány, egy felnőtt férfi ölét fogdosod – mondtam. Gonosz kis mosolyt engedtem meg felé.
Ő közben megfogta a gombócba gyűrt kabátot és elhúzta. Finoman simított végig az anyagon.
Milyen szép kabát! Vajon hol járhatott?
Még mindig gonoszan vigyorogtam rá. Az üldözőm távozásával éppenséggel teljesen megnyugodtam. Nem érdekelt, hogy a tükör körül matat vagy ha éppen kirángatja onnan. Ezért csak figyeltem a mozdulatait.
Éppenséggel az ölemben járt… – Forgattam a szemeimet, egyértelművé téve, mennyire egyszerű és triviális a válasz a kérdésére.
Figyeltem, ahogy kiveszi a díszes kis sminktükröt a zsebből. A drágakövek ezüstösen csillantak meg a tetején. Egészen jól mutatott a lány vékony ujjai között.
Előbb leszel tolvaj, mintsem meghódíts valakit. De legalább jó ez a tükör, felismerheted benne a hiányosságaidat.
Ledobta a tükröt a földre, én pedig már böktem is arra a pálcámmal. Nem kaptam érte csak lassítottam a zuhanást, majd mikor halkan koppant a padlón, lenéztem rá. Még azt az ütött kopott padlón is gyönyörűen festett az aprócska doboz. Egy pillanatnyi gyönyörködés után böktem csak újra rá a pálcával és emeltem az asztallapra.
Nos igen… nem szóltam, de átkozott. Aki hozzáér egyszer is szabad kézzel, abból egy ráncos, aszott banya lesz.
Ha már játék, akkor játszunk rendesen – gondoltam. Egyébként teljesen komolyan beszéltem, a lány semmit sem olvashatott le az arcomról. Egyik kiváló tulajdonságom ugyanis, hogy könnyen felveszem a velem szemben álló vagy ülő viselkedését. Ráadásul emellett is remek színész voltam. Eddig nem is akadt olyan, akit ne tudtam volna kijátszani. Ez most is így volt.
A kabátomat kérem – ridegen közöltem, mit akarok. Megfogtam a kezébe szorongatott anyagot és kirántottam a kezéből. Finoman nyúlt a másik zsebbe, aminek tartalmát nem vette ki. Előrángattam egy fél pár sárkánybőr kesztyűt és csakhogy növeljem félelmeit, azzal fogtam meg a tükröt.
Szóval, mivel úgyis egy ronda banya leszel holnap reggel, ma még szívesen állok egy italt… holnap már úgysem hívna meg senki, mert a külsőd egészen hasonlítani fog a belsődhöz. – Magyaráztam és a zsebbe csúsztattam a kincsemet.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 01. 27. - 23:10:30 »
0

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

Elliot O’Mara udvarlási szokásai messze estek Héloise elvárásaitól. Héloise nem annak a reményében túrkált Elliot lábai közt, hogy majd egy váratlan pillanatban meglátogatják az illemhelyiséget és áldoznak Cupidó istenének. A fiatal fiú habár lehet, ezt feltételezte, de amikor ilyenekről ábrándozott, akkor bizony nagyot tévedett.
Héloise gondolkodása sohasem volt olyan együgyű és közönséges, mint az őt környező lovagok nagy részének, akik a fentebb említett szerelmes levelekkel és bájitalokkal bombázták minduntalan. Elliot reakciói sem döbbentették meg, nem is hozták ki a sodrából sem, leginkább gondolkodóba ejtették Héloise-t, aki kíváncsian várta, hogy mikor robban majd a bomba, mert tisztában volt azzal, hogy ez a tükör, aminek a megszerzése oly fontos volt Elliot számára, pár perc múlva a földön fog landolni.
Landolt volna is, ha a néhány pillanattal ezelőtt érkezett jövevény, egy jól szituált pillanatban elmondott varázsigével ezt meg nem akadályozza.
Milyen kár, pedig olyan ügyesen megszereztem – gondolta Héloise és olyan arcot vágott, mintha kisgyerek lenne és épp most vették volna el a fagyiját. Csakhogy ez a dolog Elliotnak sokkal értékesebb volt, mint a nyári nagy hőségekben olvadó tejből vagy vízből készült édesség – a gyerekek nagy kedvence. Héloise már épp védekezni kezdett volna, hogy az egész dolgot nem is így akarta, amikor furcsa szavak ütötték meg a fülét, felhúzta szemöldökét és mélyen Elliot szemébe nézett:
-Szeretem a tündérmeséket, de ha mesékre vágyom, akkor inkább előveszek egy könyvet. De hogy jobban megértsd: nincs hitele a szavaidnak – a mondat utolsó részeit olyan szépen artikulálta, mintha már évek óta tanulná a hangképzést, pedig nyilván az ideje nagy részét nem ezzel a tevékenységgel töltötte el. Jobban lekötötte a tanulás és mások megnyilvánulásainak véleményezése, mintsem ilyenekre vetemedjen, ráadásul ha kijöttek a mágusvilág híres divatlapjainak aktuális számai, akkor minél hamarabb igyekezett átlapozni őket, hogy a trendeknek megfelelően alakíthassa ruházatát. Megjelenésében sohasem volt kivetnivaló.
Kérem a kabátomat - kérni kérheted csak nem fogom odaadni. Majd kisebb dulakodások és a prémes kültakaró ismét Elliot kezében landolt. Héloise sértődötten nézegette végtagjait, az is megfordult a fejében, hogy eljátssza, meg akarják erőszakolni, de nem hívhatta fel magára a figyelmet, kiskorú volt és azt itt nem igen nézik jó szemmel.
Remélem, örülsz – gúnyosan Elliot felé vetette, majd tekintetét ismét a másik asztal irányába emelte, mintha sokkal jobban érdekelné az, ami ott történik.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 01. 28. - 11:01:49 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Gonosz kis mosoly ült ki az arcomra, ahogy a lányt figyeltem. Nem hitt nekem vagy legalábbis nagyon próbálta fenntartani azt az elcseszett, rideg állarcot, amit eddig is viselt. Azonban nagyon is jól tudtam: minden nőnek van egy kulcsa, amivel be lehet látni az álarca mögé. Először is ott volt Blaire Montrego, nem véletlenül történtek meg azok a dolgok közöttünk, amik… és hát persze Ariane, Esmé, az a hülye csaj Olaszországból és a többi és a többi.
Szeretem a tündérmeséket, de ha mesékre vágyom, akkor inkább előveszek egy könyvet. De hogy jobban megértsd: nincs hitele a szavaidnak – mondta.
Erre a mosoly inkább grimasszá alakult az arcomon. Már elültettem a bogarat a fülében, mert lehet valaki akármilyen beképzelt és zárkózott és rideg, a szívük mélyén az ilyen emberek is csak emberek. Nos, a tükör mindenesetre nálam volt és én ismertem jobban, ezzel nyilvánvalóan ő is tisztában volt.
Időközben megkaptam a kabátomat is, amibe így visszadughattam a tükröt. A sárkánybőr kesztyű, amivel hozzáértem gondolom még meggyőzőbb lehetett, mint a szavaim, habár érdemi reakciót nem mutatott erre sem. Lényegében már kezdtem az is megkérdőjelezni, hogy képes-e az arca bármiféle érzelem kifejezésére. A szemei csillogtak, volt ebben a lányban sokkal több is, mint amit mutatott és én alig vártam, hogy előcsaljam.
Remélem, örülsz. – Gúnyolódni próbált. Hát ez sem ment neki valami jól, így megmosolyogtam csak a dolgot. A kabátomat a szék támlája dobtam közben tükröstül. Ott bizonyára senki sem mert hozzáérni, főleg mert a pálca ott virított a kezemben.
Hát, ha már így felmerült, eléggé örülök – bólintottam.
Kezemet felemeltem, intettem a pincérnek.
Megköszörültem a torkom, mintha azt akarnám, hogy a másik asztalt fixírozó kislány végre felém forduljon. Jó lett volna újra a csillogó kék szemekbe nézni, hogy lássam, mikor csalom ki azt az énjét, aki igazán belül van.
Tudod, ilyen pofiért szinte kár. Persze vannak módszerek, hogy eltávolítsuk az átkot, amit éppen magadra szedtél… – mondtam. – Szóval kedves… mi is a neved?
Megvártam míg válaszol, azután akartam folytatni. Csakhogy közben megérkezett a pincér és megkérdezte: „Mit hozhatok, kedveskéim?” Majd sejtelmesen vigyorgott, mintha a korábbi jelenet egy civakodó párhoz tartozott volna. Addig jó nekünk, míg ezt hiszi.
A kisasszonynak egy vajsört kérünk, nekem meg egy lányelv-whiskyt.
Ezzel szerencsére elsétált és végre megint kettesben maradtunk. Megint elővettem a legbájosabb mosolyomat és a legaranyosabb pillantásomat, úgy folytattam ezt a cseppet sem kellemes társalgást. Vártam, hogy ezúttal ő szólaljon meg. Eddig úgy kellett kihúznom belőle a szavakat.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 02. 05. - 16:55:47 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

Héloise Gauthier nemhogy nem hitt Elliot’O Maranak, szentül meg volt győződve arról, hogy a fiú csak azért futja e felesleges köröket, hogy minél közelebb kerülhessenek egymáshoz. Milyen kár, hogy a Héloise szívéhez vezető kulcsokat Elliot már a beszélgetésük elején elvesztette, így erőlködései bizony hiábavalóknak bizonyultak.
Héloise egy apró félmosollyal, de egyébként rezdülésmentesen figyelte Elliot színészi képességeit. Néha-néha meg-meglepődött, hogy a férfiúi hajtóvadász-szenvedély milyen alattomos kis cselszövéseket választ hódítása véghezviteléhez.
Sok gyenge pontja volt Héloisenak, mint ahogy Elliotnak is lehetett, de a megannyi közül ez az öregedés dolog, ez nem volt annyira sértő és mélyen szántó, hogy az egyébként szemrevaló és igen csinos hölgyemény lelkéig hatoljon.
Könnyed sóhajtással fordult Elliot felé, megigazgatta ruházatát, majd kihúzta magát, hogy szépsége minél inkább a kiválasztott személy íriszeinek fókuszába kerüljön:
Ha lúd, legyen kövér – gondolta Héloise -  hidd csak azt, hogy belementem a játékba – és olyan kedvesen mosolygott Elliot felé, mintha madarat akarnának fogatni vele. Mintha elszállt volna minden ellenérzése és épp álmai hercege ülne előtte. Hogyisne.. csak játszani kezdett, mint ahogy vele is tették, mindegy ám, hogy mit kell tettetnie, ha a végén édes lesz az elégtétel.
– A kisasszonynak egy vajsört kérünk, nekem meg egy lányelv-whiskyt – Elliot inába szállt a bátorság, a tettek mezejére lépett, s ezt Héloise sem hagyhatta szó nélkül:
- Maga milyen figyelmes, még rám is gondol – ajkait megnyalva, mélyen belenézett Elliot szemébe, mi tagadás jól tudta játszani, az ijedt, bolond, hirtelen megtáltosodott kislányt, aki bármire rávehető, akivel mindent meg lehet tenni. És igazából ez kellett Elliotnak, egy könnyed, kacér céda, akivel szórakozni lehet.
- Milyen nevet adnál nekem? Könnyűvérű céda? Mivé kell lealacsonyodnom, hogy emberszámba vehess? – kezét feltette az asztalra, majd egy váratlan pillanatban Elliot felé irányította, mintha végig akarná simítani vagy megérinteni. Kicsit közelebb is hajolt hozzá, mintha Elliot megtörte volna a jeget és a ridegsége teljesen elmúlott volna, majd mondatai végeztével, a finom simításból egy erőteljes szorítás változott, úgy megszorított Elliot kezét, mintha egy vipera marta volna meg.
- Tudom, lehet fáj, de elmúlik, mint az a gondolat is, hogy megpróbálj megkörnyékezni – és újra elmosolyodott. Héloise nem azok közé a nők közé tartozott, akik hagyták magukat  lekenyerezni, ahhoz nem lett volna elég egyetlen vajsör, kicsit jobb módszerek kellettek volna.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 02. 05. - 19:53:13 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Nem azért adtam le a rendelést, mert kedves akartam lenni. Szimplán vágytam egy kellemes lángnyelvre. A lány társaságára pedig – legyen akármilyen gőgös és rideg is – szükségem volt. Ha esetleg visszatérne az engem üldöző ostobácska teremtés, még mindig ez a legjobb alibi, hiszen minden más asztalnál nagyobb társaságok ültek, akikhez nehéz lett volna odaverődni és úgy tenni, mintha közéjük tartoznék. Egy embert még mindig könnyebb megfelelő irányba mozdítani.
–   Maga milyen figyelmes, még rám is gondol - mondta.
Egy cseppet sem vagyok az… – Nyugodt hangon beszéltem, de a következő mozzanat egyszerűen elterelte a figyelmemet.
Elhallgattam, nem mondtam végig a gúnyos szöveget, amit szerettem volna. Ugyanis megnyalta a szája szélét, ahogy egyenesen a szemébe nézett. Én viszont csak fintorogni tudtam. El vagy tájolva kislány… – állapítottam meg magamban, ahogy a grimaszt kegyetlen kis vigyor váltotta fel. Azért még egyszer végig mértem, de még mindig túl rideg volt… én a szenvedélyt szeretem – és már van akiben régen megtaláltam.
Milyen nevet adnál nekem? Könnyűvérű céda? Mivé kell lealacsonyodnom, hogy emberszámba vehess?
Inkább beképzelt liba… – horkantottam fel magamban. Vékony, kecses ujjai elérték a kezemet, finoman simítottak végig rajta. Lenéztem a fehér ujjakra, amik lassan, egyre erősebben maradtak a kézfejembe. Nem fájt, nem volt elég erős hozzá. Ráadásul már megszoktam a kínt, éltem át rosszabbat is. A folyamatosan lábamba nyilalló fájdalom mellett minden más eltörpült. Bolhacsípés – ahhoz hasonlított leginkább.
Tudom, lehet fáj, de elmúlik, mint az a gondolat is, hogy megpróbálj megkörnyékezni.
Mit szólnál a butuskához, cicám? Névnek kiváló lenne a bájos pofidhoz. – Hajoltam ezúttal én közelebb hozzá és elvigyorodtam, majd nyaltam meg a szám szélét.
Megköszörültem a torkomat. Olyan közel került az arcom az övéhez, hogy akár meg is csókolhattam volna – habár ezt nem terveztem. A gúnyos mosolyt nem vakartam le az arcomról, ahogy a kék szemekbe néztem.
Nem vagy az esetem – mondtam ki könnyedén. – De, persze, megengedem, hogy megváltoztasd a véleményem. Előre szólok, nehéz dolgod lesz… bár neked, mi nem nehéz? Mert ahogy látom a játékban sem vagy éppen ügyes.
A mondat végére felszusszantam kicsit, majd elhúzva a kezemet hátra dőltem. Pont ekkor érkezett meg a pincér az italokkal. Pillanatok alatt koppant mindkét pohár az asztallapon és a fickó csendesen, elsuttogva egy: „kedves egészségükre” vagy valami ehhez hasonló klisét, távozott.
Megint magunk voltunk. Még mindig a lány kék szemébe néztem, várva, mit lép. A poharat óvatosan az ajkaimhoz emeltem, éppen csak kortyoltam belőle röviden. Élveztem, ahogy végig folyik a torkomon és felmelegíti a testem.
Naplózva

Oldalak: [1] 2 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 07. 21. - 12:03:38
Az oldal 4.785 másodperc alatt készült el 45 lekéréssel.