+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Roxmorts
| | | | |-+  Három Seprű
| | | | | |-+  Középső asztalok
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Középső asztalok  (Megtekintve 4793 alkalommal)

Héloise Gauthier
Eltávozott karakter
*****


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2018. 02. 19. - 12:30:49 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

Héloise elég jó emberismerő volt, de lehet, ezúttal tévedett?  Nyilván nehezen ismer be ilyeneket az ember, főleg, ha meg van győződve képességei működéséről, de ezúttal valami elromolhatott Héloise készülékében - szöges ellentétét képezte le annak, ami körülötte folyt.
Ki gondolta volna erről a szívós hölgyeményről, hogy ilyen könnyedén, akár egy játékszer, simul majd a fiatal férfiú kezébe? Vajon Elliot enged majd a csábításnak, vagy büszkesége miatt kihagyja azt a lehetőséget, hogy némi szimpátiát színlelve a lány irányába, könnyedén megvezesse? Nem tudhatjuk, mindenesetre Héloise maradt amellett az álláspont mellett, hogy eljátssza, amit egyébként nem érez – rajongását a néhány perccel ezelőtt megismert tolvaj irányába.
-Tagadja csak, hogy még egy lángnyelv whiskyt se tudna elfogyasztani - nélkülem. Szükségességét érezte annak, hogy a társaságomban maradjon, szóval ezt, ha nem is figyelmességnek, mivel maga nem akarja, elég kitüntetett figyelemnek nevezném – helyesbített Elliot mondatain aztán meg elnevette magát, kétségkívül jól szórakozott. E kárörvendő mosolyok következtében egyre vonzóbbá vált, vérvörös ajkai vibrálóan duzzadtak Elliot felé. Néha-néha meg is nyalta őket, hogy elkerülhesse kiszáradásukat és felhívja magára a férifú sokszor oly bántóan elkalandozott figyelmét. Ha laikus szemmel közelíteném az esetet, az is megfordulna a fejemben, hogy direktbe provokálja Elliot közeledését – nem véletlenül.
- Butuska cica? Nem túl tetszetős, kreatívnak se mondanám. Valami sokkal egyedibbre és különlegesebbre vágyom. Mondjuk, valld be, hogy tetszem neked – világított rá Héloise egy olyan sarkallatos pontra, amit már jó ideje akart hallani, csak épp Elliot nem tűnt olyannak, mint aki vevő lenne rá. Maradva a könnyűvérű fruska szerepében, nem utasította vissza Elliot közeledését, sőt egy leheletnyit javított is a köztük terpeszkedő távolságon, így ajkaik súrolták egymást, összesimultak a kocsma fényeiben. Héloise-t egyáltalán nem jött zavarba, kitűnően játszotta szerepét. Az, hogy Elliot kijelentette, hogy egyáltalán nem tetszik neki, sem hatotta meg különösebben, csak még jobban feltüzelte annak reményében, hogy felébressze a férfi alvó szenvedélyét. Ismét közelebb hajolt a durcás kisfiú arcához, íriszeit íriszeibe fúrva, romantikusra véve a figurát, újra megcsókolta tolvaj őkelmét - abban már semmi véletlen, vagy váratlan nem volt – csak valami erőteljes vágyakozás.
- Még mindig nem? Nem ártana lassan döntened… - olyan félig sejtelmesen hagyta abba suttogását, már maga sem tudta, hogy éppen mit csinál, vagy mit nem csinál - nem volt ura a helyzetnek. Ekkor érkezett meg a pincér, szegény lesütve szemeit szaladt el egy másik irányba, rossz pillanatot választott.
- Úgy látom, nem csak én vagyok azon az állásponton, hogy megzavart valamit. Láttad, hogy elszaladt? – kissé kislányosan az ajka elé kapta kezeit, mintha meglepődött volna, de tudta ő, hogy ezek a véletlenek, kifejezetten irányítottak.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 02. 19. - 19:11:08 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Talán nem kellett volna ilyen nyíltan biztatnom arra, hogy próbáljon meg elcsábítani. Jóformán rá volt írva az arcára, hogy tapasztalatlan, hiába viselte azt a fél kiló vakolatot a fején, smink címszóval. Persze valóban gondolkodnom kellett volna és nem olyanra buzdítani, még csak szórakozás gyanánt sem, ami aztán mindkettőnek kellemetlen lesz.
Közel került hozzám, érezhettem az illatát – amit talán valamilyen parfüm próbált meg nőiesebbé varázsolni. Ajkai az enyémhez simultak, ez még nem volt igazi csók. A szívem hevesen kezdett kalapálni, az agyam a bűntudat miatt kattogott. Nem hunytam le a szememet. Hagytam, hogy a tekintetünk összefonódjon. Hiába váltott szenvedélyesebb csókra, nem mozgatott meg bennem semmit. Talán tényleg Nat miatt voltam ilyen szenvtelen és rideg, másrészről ott volt az a cseppnyi ellenszenv, amit a lány keltett bennem.
Ahogy elhúzódott inkább az italomért nyúltam és lehúztam. Nem érdekelt semmi. Csupán a velem szemben ülő lányt bámultam. Figyeltem, ahogy a korábban engem csókoló ajkak szétválnak és hangok bújnak elő:
Még mindig nem? Nem ártana lassan döntened…
Suttogva beszélt, sejtelmes próbált lenni, de engem nem fogott meg különösebben. Ezért hát hümmögve vállat rántottam.
Ha játszani akarsz, akkor játszunk, kislány. Lényegében megismételtem magamban egy korábbi gondolatomat, majd finoman elmosolyodtam. Nem tudom, hogy mit olvasott ki ebből, én csak elégedett voltam, amiért megint ilyen kiváló szórakozásban volt részem. Régóta nem fordult elő hasonló, hiszen otthon ücsörögtem vagy inkább Natot vártam valami aprósággal otthon. Régen volt időm már kikapcsolódni, lopni egy jót és társai.
Úgy látom, nem csak én vagyok azon az állásponton, hogy megzavart valamit. Láttad, hogy elszaladt? – Pillantott gyermekien rám újra – kezét a szája elé kapva –, amikor a pincér eltűnt.
Megint gúnyos kis grimasz ült ki az arcomra vigyor gyanánt, aztán hátra dőltem a székemben. Még mindig a szemben ülő lány kék szemeibe néztem, ridegen, érzelemmentesen. Hát, kislány, ha téged a menekülő pincérek hoznak lázba… – hümmögtem.
A butust még mindig tartom, mint megfelelő becézés… – Kezdtem halkan mondandómba.
Szándékosan nem változtattam meg hangszínemet. Lágyan, de monoton hangon beszéltem, sőt szinte suttogtam, nem törve meg a Három Seprű általános morajlását, amit könnyedén megszoktam már az itteni iszogatásaim során. Különös volt, hogy a tömeg csak nem oszlott, mintha túlzottan is élvezték volna az amúgy borzalmas vajsört az itt összegyűltek.
Tudod hányan csókoltak már meg életemben? – Újra széles vigyor ült ki az ajkaimra. Az asztal alatt előre toltam a lábamat, így a bokám az ő bokájához simult. Melegség árat belőle, de különösebben még mindig nem dobbantotta meg a szívemet. Ahogy persze korábban is említettem: ha játszani akar, hát játsszon, én belemegyek szívesen… és garantáltan nem én jövök ki abból vesztesen.
Egy kicsit többet kéne mutatnod ennél, kedves… hogy is hívnak? – Tértem vissza arra a kérdésre, amire még mindig nem kaptam lényegi választ, holott már célozgattam rá, hogy szívesen megtudnám. Ezúttal összefontam karjaimat a mellkasom előtt, jelezve, hogy most aztán rendes választ kérek.

Naplózva




Héloise Gauthier
Eltávozott karakter
*****


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 02. 19. - 20:03:57 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

Mert Elliot tapasztalt? Ó hogyne, persze, úgy csókolta vissza Héloise-t, mintha valami roxfortos báli rendezvény megszeppent fiúcskája lenne, akit most ástak elő egy sötét sarokból. Héloise nem igazán lelte kedvét ezekben a reakciókban, sőt egyenesen viszolygott, ha arra gondolt, újra meg kell csókolnia azt a férfiút, aki még viselkedni se tud az ellenkező nem kompetenciáinak megfelelően.
Habár eleinte szilárd elhatározása volt, hogy az est keretein belül, úgy csavarja majd el Elliot fejét, ahogy tudja, időközben változtatott a koncepción. Hagyta, hogy a férfi megfelelő állapotba kerülhessen ahhoz, hogy kezdeni lehessen vele valamit, tehát amikor az italok felé nyúlt, helyeslően bólogatni kezdett. Ráfért még Elliotra egy-két kör ahhoz, hogy elfelejtse azt a Natot, vagy valakicsodát, akin oly szomorúan mélázgatott, hogy még egy fiatal lányka közeledése se tudta kirángatni bűvöletéből. Annyira magába volt kámpicsorodva, hogy rossz volt nézni is. Héloise ennek hatására, elegánsan intett egyet a levegőbe, a megfelelő báj és kellemes hangnem kíséretében invitálta oda a pincért, aki szinte azonnal szaladt, látva a jelzést, hogy szabad a pálya:
- Kérem, hozzon még nekünk abból a lángnyelv whiskyből, valakire itt mellettem nagyon ráfér a bátorítás. Ugye megérti?  – kérdezte a pincértől, majd Elliotra kacsintott. Tekintetéből ki lehetett olvasni, hogy van némi sejtelme arról, hogy a férfiú miért csak ilyen alkoholos tartalmú italok társaságában merészkedik fiatal hölgyek társaságába.
- Gyanús vagy nekem – résnyire szűkült szemeit Elliot íriszeibe fúrta és hosszan méricskélni kezdte, mintha olvasni tudott volna a férfi gondolataiban. A tudod hányan csókoltak már meg életemben és a butuska cicának tituláló mondatok, igaz, eléggé megbántották Héloise-t, de annyira nem, hogy sírni kezdjen, nem szokása tépelődni oly hosszadalmasan ilyeneken.
- Gondolom, sokan megcsókoltak már…. de mind kislányok (vagy férfiak???) voltak, ugyanis a reakciódban semmi férfiasat nem találtam. Be kellene bizonyítanod az ellenkezőjét, nem gondolod? – sunyi mosolyra húzódott a szája, talán betalált ez a provokálás, nem lehet tudni, mindenesetre Héli lelkes volt ezeket az akciókat illetően. Szívesen fúrta mélyre a szablyát a kiválasztottak szívének vérereiben. Elliot, ha azt hiszed könnyű eset, akkor ideje lenne megváltoztatnod a véleményedet.
- Hogy hogy hívnak? Találd ki. Rád bízom, fantáziálj csak, az utóbbi időben úgyse fantáziálhattál sokat. Netán vár otthon valaki, hogy ennyire korlátozod magad? – rosszallóan megcsóválta a fejét, nem szokott ő hozzá, hogy visszautasítsák, pláne, amikor ilyen nyíltan kelleti magát. Nem kellene visszaélni a helyzettel.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 02. 20. - 19:45:08 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

A bokám a lány vékony lábához ért az asztal alatt. Közben kényelmesen hátra dőltem, hogy igazán szép, csókolni való ajkaimat távol tudjam tőle – mondhatni biztonságban. Ujjaim között megforgattam a kiürült whiskeys poharat, amiben éppen csak egy csepp ital maradt.
–  Kérem, hozzon még nekünk abból a lángnyelv whiskyből, valakire itt mellettem nagyon ráfér a bátorítás. Ugye megérti? – Fordult hirtelen a mellettünk elhaladó pincérhez. Figyeltem, ahogy mázolt ajkai formálják a szavakat.
Ujjaim közben önkéntelenül engedték el a poharat és simítottak végig a kabátomon. Hamarosan elérték a dudort, ami jelezte: ott van a tükör. Egy kicsit lüktetni kezdett a szalag, mintha élvezné az izgalmat, amit a megszerzés öröme okozott. Bennem persze ott dolgozott a kíváncsiság is, hogy miféle titkokat olvashatok ki ebből a tárgyból. A gyönyörű, kövekkel díszített felületén.
Hümmögve bólintottam, ahogy a lány szemeibe néztem megint. Nem érdekelt, hogy „gyanús vagyok” neki.
És mellesleg az italt is elég jól bírom… – rántottam meg a vállamat és szinte vágyakozva pillantottam a kiürült poharamra.
Lángnyelvből bármikor szívesen fogyasztottam, bármennyi adagot, még ha a negyedik-ötödik pohárka körül már kezdett is megártani. Persze ez a kislány kevés volt ahhoz, hogy éppen az ő mesterkedése miatt veszítsem el a józan eszem… őszintén szólva több volt a tarsolyomban, mint ő azt gondolta volna. Ez nyilvánvalóvá vált ebből a beszélgetésből. Ezért csak újabb gúnyos mosollyal a képemen pillantottam fel rá. Ezúttal nem időztem el a hideg kék szempár csillogásán.
Gondolom, sokan megcsókoltak már…. de mind kislányok (vagy férfiak???) voltak, ugyanis a reakciódban semmi férfiasat nem találtam. Be kellene bizonyítanod az ellenkezőjét, nem gondolod?
Na persze kislány…
Ökölbe szorult a kezem, ami addig az asztalon pihent. A másik finoman rászorított a tükröt jelző dudorra. Úgy éreztem, annyi erő és düh gyűlt fel bennem, hogy akár össze is tudtam volna roppantani. Morogva vettem tudomásul, hogy szórakozik velem, ezt a sunyi kis mosoly is elárulta. Szinte megsem hallottam, amit a nevéről mondott, mert ez az érzés annyira erősen kezdett dolgozni rajtam, hogy semmi sem tudta félre söpörni.
Elliot O’Mara férfi nagyon is! – vicsorogtam.
A mondatra lüktetni kezdett a szalag a csuklómon. A szívem olyan hevesen vert, mintha ki akarna szakadni a mellkasomból. Éreztem, hogy ennek az egésznek nem lesz jó vége, hiszen arra sem figyeltem, hogy ne mondjam ki valódi nevemet… mintha Elliot Lee, a tolvaj nem is létezne, hanem csak a nagy és büszke Elliot O’Mara.
Nem fogom egy kölyöknek bizonygatni, hogy milyen fából faragtak… ha akarsz valami szerezd meg, ne szórakozz! – emeltem fel a hangomat és az ökölbe szorított kezemmel rácsaptam az asztalra.
A poharak csörögve táncra perdültek. Hangjuk persze elveszett a zajos kocsmában, senki sem fordult felénk… csak én kerestem tekintetemmel a pincért, aki remélhetőleg már hozta is az italomat.
Szóval, ha ezt akarod – mutattam magamram. – Akkor szájhősködés helyett, meg cicázás helyett végre csinálhatnál is valamit.
Őszintén szólva, amilyen bosszús voltam, olyan kíváncsi is. Érdekelt, meddig merészkedik el, mert ha ennél többre nem képes, akkor kezd a játék igenis unalmassá válni és részemről inkább hoppanáltam volna haza.
És igen… akad vetélytársad – tettem hozzá. Ezt válasznak szántam a korábbi kérdésre, hogy miért korlátozom le magam.  Ha mindez egy kviddics mérkőzés lenne, a kislány még csak gólhelyzetben közelében sem járna. Lényegében Nat döntően, már-már visszafordíthatatlanul vezet vele és mindenki mással szemben is.
Naplózva




Héloise Gauthier
Eltávozott karakter
*****


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2018. 03. 06. - 18:06:21 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

– Elliot O’Mara férfi nagyon is! – vicsorgott Elliot, Héloise pedig kellőképpen elbizonytalanodott. Nem pont ezeket a reakciókat akarta kiváltani a tükröt rejtegető úriemberből, de ha már Elliot ennyire belelendült akkor nem volt mit tenni, el kellett viselni a felindulásait.
- Mondd, te mindig ennyit hisztizel? - Héloise némi hatásszünetet tartott, majd ismét szólásra nyitotta ajkait, habár azok eléggé résnyire szűkültek, jól prezentálták a mondanivalót.
- Senki nem kért semmire – reagált a kis szőke Elliot szavaiba vágva - úgy hiszem, már bebizonyítottad, hogy milyen ügyes tolvaj vagy. Ha azt hiszed, nem tudom, miért üldögélsz mellettem, akkor tévedsz. Még pár percig asszisztálok a terveidhez, de aztán au revoir kedvesem, nem kötelező részt vennem az alantas játékaidban….. – Héloise rosszallóan csóválta meg fejecskéjét, melyben természetesen keringett annyi sütnivaló, hogy Elliot számításait, amennyire lehet - keresztúlhuzhassa. Némiképp el is mosolyodott, majd tekintetét ismét a mellettük tanyázó középkorú egyedekre emelte, habár nem volt bennük semmi különleges, hosszas fürkészésükbe kezdett - érzékeltetni akarta Elliot számára, hogyha akarja, akkor bizony tudja uralni a helyzetet és könnyedén meg is szorongathatja, szóval csak addig történjen az a nyújtózkodás, ameddig a takaró ér.
- Hol is tartottunk? - gúnyos kacaja szinte visszapattant a rohamosan üresedő kristálytiszta poharak felületéről. Érezte, hogy belülről melegség önti el, habár próbálta figyelmen kívül hagyni a fiú büszkeségét, valahol nagyon bántotta, hogy ennyire elutasítják többszöri próbálkozás dacára is. A közeledő pincér már félve szlalomozott az asztalok között, valahogy nem akarta rávenni magát arra, hogy megközelítse a középső asztaloknál üldögélő páros körvonalait, de aztán Héloise hangja megtörte a kínos csendet.
- Ne tétovázzon már, hozza, amit kértem – olyannyira megzabolázta a pincért, hogy a lángnyelv whiskys poharak nagy többségét, mind Elliot ölébe sikerült borítania. Héloise zavarodottan túrt a hajába, majd hirtelen felindulásból a tálcán maradó két pohár tartalmát is Elliot kültakarójára zúdította – Ha lúd, legyen kövér.
- Eszedbe ne jusson a pincért hibáztatni, rászolgáltál a büntetésre – és ajkába harapott. Először megijedt, hogy Elliot tombolni kezd, végül úgy döntött, hátradőlve figyeli az elkövetkező eseményeket. Tagadhatatlanul jól szórakozott.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2018. 03. 07. - 17:57:07 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Ha meg is hatottak volna a lány gyengécske fenyegetései, akkor sem mutattam volna semmiféle érzelmet. Ezúttal is csak gúnyos vigyorral a képemen vettem tudomásul, hogy a nekem tulajdonított hisztit valójában ő maga kreálta ostobácska próbálkozásával. Valójában nagyon is felpattanhattam volna, miután az áldozatom távozott, hogy aztán a kandallóhoz lépve egyszerűen hazatérjek Tengerszembe.
Egyszerűen csak élveztem a szórakoztató színjátékot és egy nagyszájú kislány próbálkozásait. Néztem, ahogy még nálam is idősebb fickókat bámul meg magának és rezzenéstelen arccal vártam, mikor próbálja meg őket végre az ujjai közé csavarni. Közben persze a lángnyelvvel foglalkoztam, finoman kortyolgattam az ital maradékát, élvezve annak aromáját. Ez a régi időkre emlékeztetett, mikor nem volt semmi, ami megállíthatta volna a lábaimat, ha azok menni akartak. Most pedig, bár menni akartak, mintha egy hatalmas vasgolyót láncoltak volna bokáimhoz, nem tudtak megtenni egyetlen lépést sem jó formán… főleg, ha eszembe jutott Nat.
Hol is tartottunk? – kérdezte felnevetve.
Hirtelen megint magamon éreztem azokat a fagyosan kék szemet és nem féltem alaposan megnézni őket magamnak. Engem ugyan nem csábítottak semmi rosszra, nem is keltettek bennem különösebb vágyat. Talán a csók, az valamit megmozgatott volna bennem… nem is tudom… egy egészen kicsit biztosan. Volt egy aprócska bizsergés közben, amit valószínűleg csak a kíváncsiság váltott ki, de több volt annál a semminél, mint amit a szemébe nézve éreztem.
Ott, hogy öregemberekkel akarsz összefeküdni… – böktem a fejemmel a társaság felé, akiket annyira bámult.
Megint kiült ugyanaz a gúnyos vigyor a képemre egy pillanatra. Kezeim közben rámarkoltak a kabátzsebembe gyömöszölt tükörre. Éreztem, ahogy tagjaimon végig csiklandoz az abból áradó mágia és alig vártam, hogy a kezembe vehessem. Lehunytam egyetlen másodpercre a szemem, hogy magamba szívjam azt az apró kis gonoszságot, amit ez az erő és a szalag közösen váltottak ki.
Ma még megteheted, de holnapra csak egy aszott banya leszel, aki senkit sem érdekel… – hangom, mintha megváltozott. Talán ahhoz hasonlított, ahogy a szalag sötétsége szokott fülembe súgni.
Nem érdekelt, ahogy közben odahívja a pincért. Engem csak az foglalkoztatott, hogy lássam az arcára kiülni azt az érzést, amit ez a beszólás kivált belőle. Valamiért meg akartam bántani és tudtam, hogy ez egyre kevésbé a saját döntésem, a szalag lüktetve jelezte, hogy ő irányít.
Csilingelés.
Csilingelés ütötte meg a fülemet. Mire oldalra néztem volna már egy jó adag lángnyelv és egyéb tömény, alkoholos ital landolt az ölembe. Amiatt nem féltem, hogy esetleg átázik a kabát és baja lesz a tükörnek. Nagyon is fel voltam készülve az ilyen helyzetekre, ám egy pillanatra még így is tátva maradt a szám és meglepetten pislogtam a pincérre, aki szégyenkezve ácsorgott mellettünk. A pálcáját kereste, nyilván, hogy letisztogasson engem és az asztalt, na meg a padlót.
Eszedbe ne jusson a pincért hibáztatni, rászolgáltál a büntetésre.
Elvigyorodva fordultam vissza a lány felé. Na drágám, ebből játszik, hogy nem ismered te Elliot O’Marát. A gúny csak úgy kiszakadt belőlem, ám még mielőtt szóra nyithattam volna a számat, már érkezett is a szárítás, egy halk elnézést és aztán a pincér barátunk félre is vonult.
Ó, sosem tenném! – legyintettem teljes nyugalommal.
Kicsit beljebb is húzódtam. A kabátot ezúttal egyszerűen átdobtam az üres székre, úgy hajoltam közelebb a lányhoz. Most úgy tűnt, mintha én akarnám megcsókolni őt, holott egyáltalán nem volt ilyen szándékom. Harcoljon csak meg azért, amit akar.
Egyszer borral tölöttem fel a medencét… életem legjobb fürdőzése volt. – Tettem hozzá csak úgy érdekességképpen.
Megköszörültem a torkomat és még mindig vigyorogva mértem végig a velem szembe ülő lányt.
Tudod, ha annyira akarnál valamit, ehelyett a kis akció helyett a pincér ellen, éppenséggel cselekedhettél is volna – mondtam nyugodtan. – Bele vagy kényelmesedve, hogy más küzdjön érted, egyetlen mosolyért cserébe, csakhogy én nem fogok. Ha ezt a testet meg akarod szerezni, akkor ideje lesz kitalálnod hogyan fogod megtenni.
Naplózva




Héloise Gauthier
Eltávozott karakter
*****


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2018. 03. 22. - 15:47:12 »
+1

ELLIOT

Mondd meg nékem, mit keresel te itt?


1999. április

Elliot nem is sejtette, hogy Héloise miért bámulja a szomszédos asztalt, ahol időközben már ki tudja, hanyadik kör varázslósakkot kezdték el játszani a vajsörtől mámoros elnyúzott férfiarcok. Bennük talán még megvolt az, ami Héloiseból lassan kiveszni látszott – lelkesedni tudtak egy dolog iránt és minden energiájukat arra fordították, hogy a legjobb tudásuk szerint űzhessék azt. Ezt hívják szenvedélynek? Meglehet.  
Viszont ez az érzés egy valakiből most végtelenül hiányozni látszott és az a személy kristálytisztán meghatározható volt - maga Héloise volt. A kis szőkeség sohasem táplált gyengéd érzelmeket O’Mara irányába, ezért nem is igazán értette, hogy miért akarja kiprovokálni belőle azt a rajongást, amit eddigi élete során valószínű, sokszor és sokféle nőtől (és férfitól) megkaphatott. Vagy miért is lenne jó neki, ha egy olyan fiatal leányzó, mint ő, hanyatt-homlok vetné magát a karjaiba?
 Nagyot sóhajtott, felhúzott szemöldökei úgy ágaskodtak a végtelen felé, hogy ennél jobban már nem is adhatta volna a fiatal férfiú tudtára meglepettségét és értetlenségét. Mégis kinek képzeli ez magát? És hol szocializálódott? És miért feltételezi azt, hogy minden idősebb férfiú lázba hoz és remegve dobom majd magam oda nekik? Nagyot nyelt, szinte akkorát, hogy tulajdonképpen egy kis időre talán még sikerült is visszafojtani az indulatait, de aztán, mikor már nem bírta tovább, elementális erővel tört ki belőle:
- Tulajdonképpen te kinek képzeled magad? Olyan vagy, mint egy elkényeztetett herceg. Vajon hány butuska fruska vár még otthon téged? És vajon nevén tudnád-e nevezni őket, vagy már az arcukra se emlékszel? – némi hatásszünetet tartott, hogy levegőt vehessen, majd ismételten újrakezdte:
- Most átléptél egy határt, hihetetlen, hogy mit meg nem engedsz magadnak. Nemcsak tárgyakat lopsz el, te a lelkek tolvaja is vagy. Kikkel, mikor, hol és hányszor fogod még ezt eljátszani? Igen, fogdosd csak azt a tükröt, és vedd is elő! Szükséged lenne arra, hogy újraértelmezd a tükörképedet és ezen az sem segít, ha folyton lángnyelv whiskeyket iszol vagy öledbe borul egy tálcányi – majd a kabátja felé nyúlt és szinte gépies mozdulatokkal öltötte magára.
- Azt hiszem, én itt befejeztem. Persze, hogy nincs szükséged arra, hogy másokat hibáztass, hisz ők nem is hibásak semmiben. Te vagy az, aki folyton menekülsz, csak saját magadnak se mered bevallani – mondta ezt Héloise, aki emlékezzünk csak vissza, nemrég szökött el a Roxfortból, azért, hogy ne kelljen azokkal az érzésekkel megküzdenie, amiket a születésnapján verbúválódott hadsereg keltett benne. Vajon ki a sárosabb, Héloise vagy Elliot? Mindenesetre könnyű/könnyebb ujjal mutogatni és rávilágítani mások gyengeségeire, mintsem felismerni azt, hogy azok, voltaképpen bennünk is  fellelhetőek.
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2018. 03. 24. - 16:51:00 »
+1

T Ü K R Ö M, T Ü K R Ö M …


[viselet]

HÉLOISE
1999. április

Hátra dőlve a székben, kíváncsi tekintettel méregettem a lányt. Tudtam, hogy nem lesz elég bátor, hogy felálljon és esetleg a kabátot félresodorva az ölembe huppanjon. Ezért sem értettem, mi volt az a korábbi fellángolás azzal a kis csókkal, amit az asztalon áthajolva lehelt az ajkaimra. Finom volt, lágy, de közben pontosan olyan rideg, mint amilyennek a velem szemben ülő teremtés látszott.
Éreztem, ahogy a szalag kissé rászorít a csuklómra, majd alig egy perccel később lüktetni kezd. Ezzel egyidőben a szívem is valami őrült, tajtékos ritmusra váltott, mintha jelezné: lehetne még jobb is a szórakozás. Ezúttal azonban a gúnyos kis hang nem csendült fel bennem. Talán az is várakozott, mint én magam… csakhogy egészen más történt, mint amire vártam. Valami változás indult meg a lány hideg vonásain, mintha valami olyan nagy erővel készülne kitörni belőle, hogy az minden eddig ismert tulajdonságát felkavarná, mint egy kanál az állott levest.
Hamarosan persze meg is tudtam, mi az, ami kitörni készül belőle:
Tulajdonképpen te kinek képzeled magad? Olyan vagy, mint egy elkényeztetett herceg. Vajon hány butuska fruska vár még otthon téged? És vajon nevén tudnád-e nevezni őket, vagy már az arcukra se emlékszel?
A számonkérésre nem válaszoltam. Csak bámultam rá, ajkaim újra lágy, ám annál gúnyosabb mosolyra húzódtak. Elkényeztetett herceg? Micsoda új becenév, O’Mara – érkezett a szokásos, kegyetlen kis hang. Már majdnem bólintottam is, hogy egyetértsek vele, mikor keserűség gyűlt a számban… és egy halk folytatás következett: Kár, hogy te csak egy elkényeztetett fattyú vagy, nem igaz?
Nyeltem egyet, miközben tekintetem az asztallapra tévedt. Minden erőmet be kellett vetnem, hogy ne csapjak ököllel menten rá, de olyat, hogy az vagy a csontom meg is reped azonnal. Hosszan fújva ki a levegő pislogtam nagyot a lányra. Képtelen lettem volna annyit kibökni, hogy: „Nincsenek olyan sokan azok a csajok, akinek a nevére nem emlékszem.”
Most átléptél egy határt, hihetetlen, hogy mit meg nem engedsz magadnak. Nemcsak tárgyakat lopsz el, te a lelkek tolvaja is vagy. Kikkel, mikor, hol és hányszor fogod még ezt eljátszani? Igen, fogdosd csak azt a tükröt, és vedd is elő! Szükséged lenne arra, hogy újraértelmezd a tükörképedet és ezen az sem segít, ha folyton lángnyelv whiskeyket iszol vagy öledbe borul egy tálcányi. – Érkezett az újabb szó áradat. Vigyor helyett ezúttal csak komoran pislogtam rá. – Azt hiszem, én itt befejeztem. Persze, hogy nincs szükséged arra, hogy másokat hibáztass, hisz ők nem is hibásak semmiben. Te vagy az, aki folyton menekülsz, csak saját magadnak se mered bevallani.
Megráztam a fejem, mintha nem érteném a nyelvet, amit beszél. Valójában csak a szavakat nem értettem, hogy mi köze van hozzám és ahhoz, hogy éppen leültem a hülye asztalához és kicsit elszórakoztam vele. Felpattantam a székemből és az asztalra csaptam, mintha jelezni akarnám, ideje volna észhez térnie végre. A mozdulat inkább a karomon egyre csak lüktető, kegyetlen kis bársonyszalagnak tűnt, ami eddigre már sötétséggel töltötte meg a szívemet és megállás nélkül azt suttogta a fülembe: Fattyú, fattyú, fattyú… az vagy O’Mara.
Tudod kislány, mielőtt elkezdenél játszani, nem ártana rendet tenned odabent. – Érintettem meg a mutatóujjammal a homlokát. – És ne aggódj, nem kell neked befejezni. Elmegyek. Iszogasd csak a vajsörödet és gondolkodj el, kinek is szóltak az imént elhangzottak.
Kihúztam magam, majd egyetlen lépéssel az asztal mellé léptem. Belebújtam a kabátomba és még egyszer elmosolyodtam.
Kösz a csókot… – Intettem. Tudtam, hogy nem tart vissza, akkor részemről innen vége is ennek a beszélgetésnek.
Elindultam hát a kandalló felé, hogy azzal máris hazatérjek Tengerszembe. Nem egy ilyen kis fruska csókjára vágytam, hanem Nat ölelő karjaira, a kávéra, amit mindig a konyhapultra készít… és egy meleg, kellemes fürdőre.
Elliot, az elkényeztetett herceg… – ismételtem meg még utoljára a sértést. Valójában tetszett. Eddig mindennek gondoltam magamat, csak éppen hercegnek nem és ez a kis jelző hirtelen képes volt a bennem tomboló keserűséget valami különös, kellemes langyossága változtatni, hogy aztán vigyorral az arcomon léphessek be a zöld lángok közé.




Naplózva



Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 01. 11. - 22:46:10
Az oldal 0.087 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.