+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Egyéb helyszínek
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  Főutca
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Főutca  (Megtekintve 692 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 16:52:48 »
0


Egy hosszú, kanyargós utca, mely végigviszi az embert Roxmortson.
A főutca két oldalán boltok és házak sorakoznak.
Naplózva


Giacomo B. Santeria
Eltávozott karakter
*****

{ borzok borza }

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 02. 23. - 16:36:36 »
+1


ONE THING ABOUT MUSIC, WHEN IT HITS YOU, YOU FEEL NO PAIN.

Már nagyon rég nem volt alkalmam énekelni, ezért úgy döntöttem, kihasználom a kínálkozó alkalmat, és kieresztem végre a hangomat. A tavalyi tanévben nem nagyon volt kedvem énekelni, érthető okokból kifolyólag. Most viszont, a a roxmortsi kiruccanás reggelén eldöntöttem, hogy magamhoz veszem egyszerű kézi dobomat, és célba veszem Roxmortsot. Bízom benne, hogy nem felejtettem el az elmúlt pár hónapban dobolni sem, mondjuk alapszinten már gyerekkorom óta tudok kézzel dobolni, ütővel viszont sosem próbáltam, de nem is lenne kedvem hozzá, mert ebben éppen az a jó, hogy bárhova magammal vihetem, és egyszerű rajta játszani, na meg tökéletes kísérő zene az ének mellé.
Magamra kapom sötétkék farmeromat és piros-szürke kockás ingemet. A szüleimtől mindig megkapom otthon, hogyha nem muszáj, akkor miért mászkálok mugliruhában, de ezek a fajta ruhadarabok egyszerűen nekem jobban fekszenek. A talár nem praktikus, beleakad mindenbe, és könyörgöm, ha lenézek, olyan érzésem van, mintha szoknyát hordanék. Az idő még ősziesen kellemes, de mivel úgy készülök, hogy egész nap kint leszek, ezért a fekete bakancs után felveszem kedvenc szürke farmerdzsekimet is. Nem vagyok egy fázós alkat, de tapasztalatból tudom, hogy esténként azért jól jön még egy réteg ruha. Magammal viszem a dob mellett a fekete kalapomat is, hogyha valakinek tetszik a muzsikám, beledobhasson egy-egy sarlót vagy knútot a kalapba. A klubhelyiségből kilépve a nagyterembe vezet az utam, ahol kényelmesen megreggelizem, aztán elindulok Roxmorts felé. Jó húsz perc alatt odaérek, és örömmel látom, hogy már 11 körül nyüzsög a nép, úgyhogy attól szerencsére nem kell tartanom, hogy nem lesz hallgatóságom. Körülnézek, hogy alkalmas helyet találjak, aztán egy szimpatikus beugrón állapodik meg a tekintetem, ami a Pixie könyvesbolt bejáratától nem messze esik. Szerencsémre egy masszív doboz is van a beugróban, így nem kell bemennem a boltba, hogy kérjek valamit, amire leülhetek, mert ez éppen megteszi. Ráülök hát a dobozra, beállítom a dobomat, körül nézek és nagyot sóhajtok, hogy kiürüljön a tüdőm.
Viszonylag ismert dalokkal készültem, mert egyrészt annak általában a hallgatóság is jobban örül, másrészt meg én nem szoktam dalokat írni, nincs dalszerzői vénám. Az egyik nagy kedvencemre zendítek rá elsőként, egy közepesen gyors tempójú akusztikus szerzeményre, miközben kézi dobomon adom magamnak az ütemet.
Ének közben körbenézek, hogy leszűrjem, mit szól Roxmorts apraja-nagyja a produkcióhoz. Egyelőre úgy látom, hogy kíváncsian vizslatnak a közelemben mászkáló varázslók, sőt egy páran meg is állnak hallgatni. Mivel nem érzékelek ellenséges tekinteteket, az eddigi reakcióktól felbátorodva folytatom az éneklést.

Naplózva


Clarice Edevane
Eltávozott karakter
*****


VI. ※ Prefektus ※ A ℳardekár fogója

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 02. 27. - 13:08:25 »
+1

Mivel lepheted meg a mugli születésű faterodat a szülinapjára, amit úgy sem tudtok közösen megünnepelni, mert a Roxfort úgyis a kastélyban tart?
A heves diskuráció már napokkal ezelőtt kezdődött, amikor egyszer csak szóltam az öcsémnek, hogy el ne felejtse: apának októberben szülinapja lesz. Évek óta ez az első alkalom, hogy rendesen, és úgy igazán megünnepelhetjük, hiszen a származása miatt tavaly elég ramaty volt minden. Szóval na… épp volt nagyobb gondunk is, és még anya is kivolt az egésztől. Most mondanám, hogy vegyünk neki egy új pálcát, de minek, mert már kapott újat, miután az előzőt eltörték. Így az én kedvencem a roxforti vonat mágikus vasútmodellje és a seprűkarbantartó készlet lett. Az előbbi azért, mert amúgy imádta a sulit, sokat sztorizgatott róla, hogy a griffendéles spanjaival miket művelt, utóbbi pedig azért, mert ugyanannyira szeret repülni, mint mi ketten. Igaz, aztán a kviddics karrierje nem igazán jött össze, de nem mondhatni, hogy sajnálkozna miatta a minisztériumi állása mellett. Imádja a muglikat etetni a hülyeségeivel, és beadni nekik, hogy a különböző, mágikus baleseteket a vándorcirkusz szökött elefántjai idézték elő, meg ilyesmik.
- Nem veszünk semmit a Zonkóból! A suliba se vihetjük be! Szerinted anya mit szól majd, ha megtudja, hogy tréfarépát akarsz venni neki? - vitatkozom Caellel. Ami az elején, napokkal ezelőtt még rendes megbeszélésnek indult, amit aztán tanácstalanságunkban azzal zártunk le, hogy majd Roxmortsban meglátjuk, mostanra heves vitába torkollott. Imádom az öcsém amúgy, tényleg, igazi hős, de iszonyatosan gyökér tud lenni néha. Nem is tudom, hogyan volt képes ilyeneket kitalálni. Jó, mondjuk apa olyan tipikus humorfater, szóval látom, kitől örökölte. Az apa viccei nekem is sokak néha. De attól még az én apukám, és mindennél jobban imádom. Még a képregényeimmel is vetekszik. Egy példányt most is a kezemben szorítok, a mozgó figurák újra kacsintgatnak és pózolnak a borítón. Meg amúgy is jól látszik érdeklődési köröm. Nagyrészt a talár és az egyenruha miatt amúgy sem.dicsekedhetek el a legújabb pólómmal, hiszen a tanárok nem igazán értékelnék. Igaz, vannak köztük, akiket szerintem nem nagyon érdekel, mi van rajtunk, de nem vagyok épp a szabályszegő alkat. Az öcsivel ellentétben, akit néhány hete én magam küldtem büntetőmunkára. Remélem, azóta nem töri ilyeneken a fejét.
- Szerintem a vasútmodell akkor is jobb. Majd kölcsönveszünk néhány iskolai baglyot, Nesta egyedül nem bírna vele. - jelentem ki, mintha ezzel már el is döntöttük volna, hogy mit veszünk. Kezeimet összekulcsolom magam előtt, államat pedig megemelem, és próbálok olyan szigorúan testvéremre nézni, ahogyan anya is szokott. Nem, nem vagyok hajlandó bemenni a Zonkóba valami kacat miatt, ami még lehet, veszélyes is.
- Te cigiztél? - érzek valami gusztustalan szagot felőle. Egyszer bevallotta már, hogy kipróbálta, de.akkor annyiban is maradtunk, hogy nem csinál többet ilyet, különben megmondom anyunak. Amúgy sem tetszett neki az a büdös szar. Az új ruszki haverja is bűzlik tőle. Nekem nem kell az, hogy majd meghaljon tüdőrákban. Különben is, bekerült a kviddics csapatba, vehetné egy kicsit komolyabban. A vitát csak a dobolás zaja fojtja belénk, hiszen pár lépésre tőlünk, a könyvesbolt előtt egy srác nyomja az utcai zenét. Egész jó. Még a cigiszagról is megfeledkezem, meg a szokásos megmondalak anyának fenyegetőzéssel. Ajh, mekkora mákja van öcsinek. A srác nem tűnik sokkal idősebbnek tőlünk, de ilyen arcszőrzettel nem gondolnám, hogy diák még.
- Tudod, mit? Vegyünk neki inkább egy dobot. Bár anya biztos utálna érte. - nézem egy darabig a zenélő muksót.
Naplózva


Caelius Edevane
Eltávozott karakter
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 02. 29. - 22:21:35 »
+2

 Beleszívok a levegőbe, azután kifújom, kiélvezve a szabadságot. Rohadt rég nem voltam úgy Roxmortsban, hogy nem volt meg a halálfalók meg egyéb csúfságok, ráadásul ez egy tök király nap lesz. Este Hagen rendez valami rohadt nagy bulit, ahol végre lazulhatunk kicsit, talán még valamennyire sikerül is elérnünk, hogy befogadják őt, de persze főleg azért várom, mert rohadt rég nem voltam ilyen szintű szabályszegésben. Másodikban csináltam pár dolgot, amiért Umbridge megölt volna, harmadikban kint töltöttem egyszer egy egész éjjelt az udvaron Mattel tök közel az erdőhöz, de azóta nyugi van. Ideje végre visszatérnie Caeliusnak, meg kell mutatnom, hogy azért, mert kapcsolatban vagyok, még ugyanaz vagyok. Maximum azzal egészül ki, hogy Alexszel mi leszünk az elsők, akik elmondhatják, hogy csinálták a Szellemszálláson.
 - Nem anya kapja az ajándékot, az a lényeg, hogy apa mit szól.- bár lehet, hogy Clarnek igaza van, és le kéne állnom a poénos ajándékokról. Még mindig nem tudom, hogy ő mit szólt az enyémhez, amit szülinapjára kapott a csoki mellé. Oké, szereti az ilyen stílusú cuccokat, de lehet, hogy megsértődött egy kicsit, mert talán kicsit tényleg poénra vettem. Lehet ezért küldött büntetésbe is. A sima folyosón csatangolás nem lehetett a valódi ok.
 Elgondolkozok néhány másodpercet a vonatos javaslaton, miközben kicsit beleharapok a számba. Tényleg nem rossz ötlet, apa szereti az ilyesmit, meg a Roxfortot is, de valahogy úgy érzem, neki is valami muglisabb kéne inkább. Én is mindig jobban szerettem a mugli játékokat, meg a filmeket. Most komolyan, mi az, hogy egy kép nincs ott, amikor nézném, és fizettem érte? De hát nincs itt repülőmodell, és nem rossz a vonat. Bár, azért nem tudom, nekem nem jön be annyira. Talán mert nem én találtam ki, mindig úgy gondoltam, hogy apára én hasonlítok jobban. Clar meg egyre jobban anya. Szóval most jelzem neki, hogy nem, nem az van, amit ő akar, hiába ő az okos meg az idősebb. Bár azért nem akarok összeveszni vele, de hát ki kell állnom magamért.
 - Ez nem jó, ezek a vonatok gagyik, amik itt vannak. Korábban kellett volna akkor vásárolni, a mugli világban sokkal jobb vasútmodellek vannak, mint itt. De hallottam, hogy van egy olyan szemüveg Zonkónál, ami álcázza, ha alszol, és felébreszt, ha valaki sokáig bámul. Mennyire király már, nem?- apa néha mondta, hogy a munka irodai része unalmas, úgyhogy talán azt az időt kéne neki megkönnyíteni. Ha nem tudnám, hogy kviddicsező leszek, nagyon paráznék előre az irodai munkától.
 - Nem, biztos Hagen cigifüstjét érzed.- nem mondom ezt most annyira védekezőn, mert nem hazugság. Ma persze biztos fogyni fog a cigi, és én sem leszek kivétel, mert buli lesz, de azért egy partiban rágyújtani teljesen oké. Amúgy is, miből lenne rá pénzem? Csóróság van, mindig elverem, ha van, most is egy rakat baromságot össze fogok venni magamnak.
 Megállok, bár lehet mondani, hogy inkább beleütközök kicsit Clarbe, azután én is elkezdem nézni a dobost. Rögtön azt nézem, hogy van-e mellette pohár vagy valami, de úgy tűnik, hogy nem pénzt gyűjt, amit jól is tesz. Nekünk nincs, akinek meg van, például Malfoynak, az rohadtul nem adna neki egy vasat sem. Nem tűnik mondjuk kifejezetten szakadtnak, úgyhogy nem csöves. Talán csak nemrég végzett, és most visszajár nosztalgiázni.
 - Jaj, Clar, zseni vagy! Azt imádná! Van olyan dob a Zonkóban, aminek ha a szélét ütöd, akkor extra hangokat meg akár fényeket és szagokat is nyomat.- bár azért van egy vad elképzelésem, honnan vette az ötletet, de ez tényleg jó. Anyu persze lehet, hogy nem örülne neki, de hát neki is lazábbnak kéne lennie apuval meg velünk. Tényleg túl szigorú néha, pedig tavaly láttuk, milyen rövid az élet.
Naplózva


Giacomo B. Santeria
Eltávozott karakter
*****

{ borzok borza }

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 03. 18. - 11:56:28 »
+1


BE AT YOUR SECRET PLACE

A főutcának kellemesen meghitt a hangulata, pláne ebben a ragyogó napsütésben, ami talán az ősz utolsó ajándéka. Kezdem egyre otthonosabban érezni magam a placcomon, és mivel páran meg is álltak nézni, ezért a harmadik dal után leveszem a fejemről a kalapot és a dob mellé rakom, hogyha valakinek nagyon adakozhatnékja támadna, akkor ne fogja vissza magát, dobjon meg pár knúttal.
Nincs szükségem pénzre, a családomban mindig is elég jól el voltunk eresztve, ez inkább arról szól, hogy kialakul egyfajta kontakt a hallgató és a zenélő között. Ahogy én adok nekik a dalokkal, úgy adnak ők nekem a figyelmükkel és a csilingelő érmékkel. Általában egy pár percnél tovább nem álldogál ott senki, de nekem már az is jól esik, ha valaki megdob egy mosollyal. Most például egy ismerős, Roxfortos vörös hajú lány képregénnyel a kezében, meg egy picit fiatalabb, szőke srác sétálnak el mellettem, és miközben jóízűt beszélgetnek, belehallgatnak az éppen szóló dalba. Én mindig is a vidámabb zenéket szerettem. Azokat, amikben van egy kis fütyülés, tapsolás, csettintgetés, dobolás. Amiben elengedheted magad, és olyan mintha a puszta közepén a napsütésben egy régi dézsában ruhástul feküdnél, közben fűszál lógna ki a szádból, és a lábaddal követnéd a zene ritmusát. Mert ez jó. És nem gondolkodsz azon, hogy miért is jó valami, csak kiélvezed. A legjobb dolgokat az életben úgy gondolom, nem lehet és nem is kell megmagyarázni. Nos, nekem a most hallható dal is ilyen.
Rámosolygok a lányra és a srácra, és csak élvezem, hogy zenélhetek. Ezek az apró gesztusok és pillanatok érik számomra a legtöbbet.  


Naplózva


Clarice Edevane
Eltávozott karakter
*****


VI. ※ Prefektus ※ A ℳardekár fogója

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 05. 08. - 09:21:57 »
+1

Az a bizonyos ajándék még mindig fájó pont. Egész nyáron segítettem neki, még tortát is kapott! Kétszer! Mert nem csak szülinapjára sütöttem egyet, hanem akkor is, amikor visszajött a Roxfortból a hülye macskája miatt. Még anyának se köptem be az éjszakai kimászkálása miatt Alexel, mert bármilyen döbbenetes, de azért nem vagyok hülye ilyen téren sem. Tök egyértelmű volt, mit csináltak, és egy rossz szavam sem volt. Pedig tudja, mi a véleményem erről. Persze ő csak azt mondja erre, hogy azért van, mert nincs pasim, és soha nem is volt, meg hogy tuti másképp lenne, ha egyszer végre én is találnék valakit, de ezt én valahogy nem hiszem. Nekem fix, hogy a hormonjaim vagy nem is léteznek, vagy már rég megölték egymást, amiért ennyire nem tud érdekelni. Már azon is kiakadtam, amikor Alex mesélte, hogy a barátnőinek segített fiúkat kukkolni. Miért tenne ilyet bárki is? Na mindegy, szóval nem ez az oka és kész.
- Igazad van, jó, elismerem. Az a lényeg, apa mit szól. De... - kötök bele már csak azért is.
- Nem vehetünk semmi olyat, ami nem legális mondjuk. Már a házirend szerint. És semmi olyat, ami felbosszantaná anyát. Bár a dobtól biztosan idegbajt kapna. Meg a szomszédok is. Főleg, ha büdös is. - mosolygom meg a zenét. Fura egy varázsló, bár arcra ismerős. Nem, fix, hogy nem Roxfortos. Ahhoz túl sok a szőr a fején. Idősebbnek néz ki. Talán láttam a képét a Szombati Boszorkány zene rovatában, vagy ilyesmi.
- Hát a mugliknak tényleg jobb vasútmodelljeik vannak. De azt a szemüveget felejtsd el. Mit gondolnának róla a Minisztériumban, ha munka közben aludna? - kérdezem, mialatt továbbra is a zenészt figyelem. Így is csoda, hogy apa visszakapta a régi állását, és soha nem volt vezetői pozícióban sem. De szereti csinálni, végül is muglik közé született. Anyával sokat küzdöttek azon, hogy aztán az Óváros varázsló negyedébe, vagy a belvárosba, a muglik közé költözzenek. Bár nem bánom, hogy Aberdeen belvárosában lakunk, tényleg szeretek ott mindent. Különben is mulattat, amikor a liftben a muglik kinevetik a hetedik emeletet jelző gombot, amikor ők úgy tudják, csak hat emeletük van.
Nem különösebben reagálok a kijelentésre, hogy az új barátja cigifüstjét szagolhatom. Elég átható a dohány szaga, amit én amúgy sem bírok. Nincs igazán bajom az oroszokkal, és nagyon örülök annak, hogy Cael normális velük, még barátkozik is a Romanov ikrekkel, de remélem, nem lesznek rá rossz hatással. Így is sok hülyeségbe veszik be, nem kell, hogy még cigizzen is. De nincs okom nem hinni neki. Így egyszerűen elengedem.
Ellenben ahogyan hallgatom a zenét, úgy döntök, megérdemel pár knútot. Kihalászok néhány pénzérmét a cukorkoponyás tárcámból, s közelebb lépek a zenészhez, hogy az előtte lévő kalapba dobjam őket.
- Khmm, szia! - próbálom megszólítani egy szünetében, hátha idefigyel.
- Nem tudod, hol lehet ilyen dobot szerezni? Nagyon patent, tényleg. - próbálom meg kiszedni belőle. Hátha van valami elrejtett hangszerbolt itt, a közelben. Elvégre Roxmortsról van szó. Persze teljesen nem logikus, hogy minek is vennénk ilyet a faternak, de Caelnek igaza van. A lényeg, hogy neki tetsszen.
Naplózva


Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 07. 06. - 11:00:24 »
0



Ophelia
1999. március 13.
Késő délután

 
Hihetetlen egy nap volt a mai. Már nem azért, mert Dean éppen Roxmortsba küldött csáprágófűért – természetesen egyértelműen azért, hogy eltávolítson a patikából – és össze kell futnom azzal a bizonyos Clementine Banksszel, akit azon a bizonyos nyári napon megcsókoltam az akarata ellenére. Csókot lopni legalább annyira szórkoztató, mint egy értéktárgyat... habár ez a lány nem fogott meg különösebben. Ott, abban a helyzet különlegesnek találtam a zöldes-barnás árnyalatban pompázó szempárt, amivel rám pillantott. Ma azonban még mindig csak más után vágyakoztam, aki valószínűleg soha többé nem kér belőlem már.
Mégsem ezért volt különös ez a mai nap, hanem Nyström felbukkanása miatt. Ahogy lenéztem az ujjaimra, amik még mindig sínben nyugodtak, kirázott a hideg. Szinte hallottam a csontok reccsenését. A fájdalom pedig hirtelen lüktetővé vált. A patikában van fájdalomcsillapító főzet – bíztattam magamat. Ráadásul afelől is nyugodt voltam, hogy lesz ember, aki ellátja a sérülést.
Lassan haladtam a hosszú Főutcán. Már nem volt túl sok diák idekint, a legtöbben pedig már visszafelé tartottak az iskola irányába.
Önkéntelenül is eszembe jutottak az elmúlt hónapok eseményei. Hányszor jártam Roxmortsban mostanában, még többet, mint diákként. Kicsit furcsa is, hiszen szívem szerint nem állnék meg egy pillanatra sem a kastélyt bámulni – akármennyire is lenyűgöz a látvány –, a keserű emlékek miatt. Pedig aztán, mindezek ellenére jó egy hete belógtam a birtokra, amikor Merelt kísértem végig a Szellemszállásról kivezető alagúton. Sosem fogom elfelejteni azt az éjszakát... és azt hiszem, nem is akarom. Persze az állítólag kísértetjárta házról Montrego is eszembe jutott, amint lázasan, szócsatába elegyedtem vele. Csak egy andalogva sétáló pár volna el a figyelmemet. A barna hajú lányról azonnal Blaire és a tegnapi kis kalandunk jutott eszembe... belepirultam a gondolatba. Még szinte éreztem az orromban a kellemes, nőies illatátl... aztán bumm!
Valaminek tiszta erőből neki ütköztem. A vállam környékén éreztem meg a fájdalmat és ahogy felemeltem a fejemet néhány szőke tincs cirógatta az arcomat. Olyan közel álltam az ismeretlen lányhoz, hogy tökéletesen ki tudtam venni a kék szempárban visszatükröződő, késő délután fényeket.
Te jó ég, milyen magas! – gondoltam és azonnal tettem hátra egy lépést. Na igen, Esmé sem túl alacsony, de vele azért nem voltam egy szemmagasságban, hacsak nem vette fel az egyik magasabb sarkú cipőjét... igaz akkor gyakran éreztem magamat alacsonynak, pedig egyáltalán nem vagyok az.
Zavarba jöttem, amitől egyenesen elöntött a düh.
Nem lehet odafigyelni, vagy mi van? – fakadt ki belőlem.
Nem akartam túlságosan elragadtatni magamat, de Nytröm után az átlagosnál is nehezebben ment önmagam visszafogása. Éppen csak a pálcámat nem rángattam ki újra a zsebemből. Egyrészt azért, mert a kissé sérült csáprágófű csokor ott volt az ujjaim között, másrészt meg azért, mert a másik kezem törött ujjait, sőt az egész kezemet nem igen akaródzott használni. Ráadásul az ütközéskor alaposan meg is ütöttem őket, amitől megint belém nyilalt a fájdalom.
Előre görnyedve szorítottam a kezemet a testemhez. Nem, mintha ez segített volna bármit. Hosszan fújtam ki a levegőt, azt megköszörültem a torkomat, mint egy higgadtságot erőltetve magamra. Belül persze tomboltak bennem az indulatok, de nem ez a lány tehetett róla. Egyszerűen csak rosszkor volt rossz helyen.
Azért... nem ütötted meg magadat, ugye? – kérdeztem.
Nem akartam ezúttal összetűzést, ezért elővettem a jobbik arcomat, akármennyire is nehezemre esett. Egyszerűen már sok volt ez nap és egy esetleges újabb párbaj hiányzott a legkevésbé a nyakamra. Ráadásul ez a fájdalom is borzalmasan legyengített. A fekete mágia talán még rosszabb törést képes előidézni, mint egy hatalmas esés.
 – Sajnálom, figyelmetlen... áh... – Nem tudtam befejezni a mondatot. Ismét előre kellett görnyedne, mintha komoly görcsök gyötörnének. De szerintem ez azoknál sokkal rosszabb volt.
A tekintetemmel valami helyet kerestem, ahol leülhetek esetleg. Éppen csak addig, amíg összeszedem magamat. Aztán szépen belépek a kandallóba és távozok a környékről is.
Naplózva


Ophelia Wyrm
Mardekár
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 07. 11. - 02:00:37 »
0

Mélyen a gondolataimba voltam merülve, a kezeimet a kabátzsebeimbe dugva üveges szemmel bámultam a bakancsom orrát, nem vettem tudomást a környezetemről. Az oldaltáskámban levő könyv erősen húzta a vállam, noha a címét sem tudtam. Annyira szép az idő, végre elkezdett felengedni a hó, s noha a leheletem még látszik a levegőben, a nap melegen, hívogatóan süt, lehetetlenségnek éreztem, hogy az egész délutánom a kastély falai között töltsem, de rajtam kívül keveseknek volt ilyen erős késztetésük arra, hogy lesétáljanak néhány kilométert. Körbekérdeztem minden szóbahozható embert, mindenki finoman visszautasított, talán velem volt a probléma, talán nem, nem is érdekelt igazán. Lia sem volt érdekelt az ajánlatom kapcsán, viszont a kezembe nyomott egy cetlit egy szerzővel és egy címmel, mondván neki kell ez a könyv, én pedig próbáltam jó barátnő módjára viselkedni.
Felemeltem a fejem, körülnéztem, és annak ellenére, hogy a nap késői, narancssárga sugarai vakítóak voltak, a hideg jólesően csípte az arcom. A távolban már láttam a kastélyt, többen is igyekeztünk arrafelé, hiszen még március van, korán esteledik.
Valamiért, ez az atmoszféra, ez a késő délutáni napsütés tavasszal, a holnapra készülődő emberek mindig megremegtettek, elbizonytalanítottak, és az egész látóköröm belengték valamiféle köddel, és nem tudtam soha eldönteni, hogy ez jó, vagy kezdi a két fülem közötti gondolkodásra való alkalmatosság felmondani a szolgálatot.
Egy ilyen délután volt, amikor elmentem életem első randijára, már ha lehet egy vajsör melletti, mugli dolgokról való beszélgetést randinak nevezni. Semmi egyebet nem kaptam attól a délutántól, csak egy kérdőjelet a fejben, és hatalmas nagy szégyenérzetet, mert úgy éreztem, hogy én rontottam el valamit, féltem, hogy ha Caedmon gondolt is valamit rólam, akkor az megváltozott, nem éppen pozitív irányban. De nem, ő ilyen, ennyire furcsa, néha megölel a folyosón, mikor a legtöbben látják, megcsókol, néha pedig csak odaköszön, és ha igazán meg akar bántani, úgy tesz, mintha nem ismerne.
Bambaságomból kizökkentem, amikor vállam hozzácsattant egy másikhoz. Felkaptam a fejem, arcomra kiült a meglepődöttség, a fájdalommal nem volt bajom, az ijedtség nagyobb gondot okozott.
- Nem lehet odafigyelni, vagy mi van? – kérdezte.
Hátráltam egy lépést, alig tudtam szóhoz jutni.
- E-elnézést – remegett meg a hangom.
Ahogy kezdtem magamhoz térni megilletődött állapotomból, egyre inkább kezdett bennem felmenni a pumpa, nem ismertem az illetőt, még abban sem voltam biztos, hogy láttam valaha: olyan magas lehetett, mint én, a haja pedig csillogott a fényben.
Próbáltam türtőztetni magam, nem akartam jelenetet rendezni ennyi ember előtt, de orrcimpáim és arcizmaim megfeszültek, és készen álltam arra, hogyha kell, veszekedést kezdeményezzek.
Azért... nem ütötted meg magadat, ugye? – kérdezte.
Megráztam a fejem.
- Nem.
Hajam összeborzolódott, megpróbáltam helyrehozni azzal, hogy néhány tincset a fülem mögé tűrök. Ajkamba haraptam, éppen indulni készültem, mikor újra megszólalt.
 – Sajnálom, figyelmetlen... áh...
Még a mondatát sem fejezte be, összegörnyedt, én pedig felszisszentem. Kezemmel a válla felé nyúltam, meghűlt bennem a vér, hirtelen minden haragom elszállt, attól tartottam, hogy az ütés az oka, hogy egyre inkább hasonlít egy gombócra.
Naplózva

Elliot O'Mara
Varázsló
*****


Mucipuma / Omi bá

Elérhető Elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2017. 07. 12. - 13:24:42 »
0



Ophelia
1999. március 13.
Késő délután

Előre görnyedtem ugyan a fájdalomtól, de a gondolataim ezúttal máshol jártak. A korábbi, meglehetősen rövidre sikerült párbeszédre. Utálom a szűkszavú embereket, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy az olyanokat, mint ez a magas lány. „Elnézést” – dadogva – és „nem”, ráadásul mindemellett, ha dühös is volt, rendesen magába fojthatta. Részemről azt gondolom, ha már egyszer kínoz minket egy érzés legalább adjuk ki, még ha magamat sem tartom egy bőbeszédű alaknak.
Ahogy a keze a vállamhoz ért, ösztönösen elhúzódtam. Mi a franc? – futott át rajtam a kérdés és közben igyekeztem kiegyenesedni. Az ujjaimban még mindig ott lüktetett a fájdalom. Ahogy rájuk néztem persze a pólyán kívül nem sok minden látszott. Az elképesztő kín azonban csak nem akart múlni és tudtam, hogy nincs nálam kivételesen fájdalomcsillapító főzet sem. Azt ezúttal otthon hagytam, hiszen csak munkaügyben jártam itt.
A csáprágófű persze kiesett a kezemből. Az apró virágok megsérültek, ahogy földet értek. Egy-két élénklila szirom le is hullott a macskakőre.
Ne… – ennyit tudtam hirtelen kinyögni.
Gyorsan leguggoltam és elkezdtem összeszedni félkézzel a megsérült csokrot. Elég ügyetlen voltam, hiszen egyrészről az ilyesmi kétkezes munka, másrészt még mindig nem tudtam koncentrálni. Csak az járt a fejemben, hogy nem akarok visszamenni újabb adagot szedni. Feltételezhetően Nyström még mindig ott fekszik vagy már talpra állt és megint engem keres. Az pedig semmiképpen nem lenne okos ötlet, ha itt a Főutcán esne nekem. Bárki megsérülhet, még akkoris, ha már nincs is olyan sok diák erre.
Sajnálom, ma kicsit szerencsétlen vagyok – pillantottam fel a szőke lányra.
Csupán akkor vettem észre, hogy a cipőjére is került bőven a virágból, mikor újra a dolgommal kezdtem el foglalkozni. Ezt nem akartam. Volt már elég gondom roxfortos diákokkal, nem kellett volna tovább fokozni.
Nem láttál erre egy padot? Jól esne leülnöm, mielőtt tovább állnék – mondtam és közben megpróbáltam masnit kötni a csokorra. – Még kandallón át is hosszú az út Észak-Írországba.
Nem sikerült persze a finom mozdulat. A barna zsinór újra és újra kicsúszott az ujjaim közül. Nem akart engedelmeskedni nekem, akármennyire is szerettem volna. Csalódottan bámultam a sikertelenségem eredményét, hiszen egy kisebb szellő megint tönkre tette a csokrot.
Feltéve, ha sikerülne végre összeszednem a csáprágófüvet… – dörmögtem kicsit bosszúsan.
Annyira lefoglalt a tevékenység, hogy észre sem vettem, mit műveltem. Kimondtam, hogy hová készülök. Csak pár perccel később futott át az agyamon, hogy Nyström esetleg távolról figyel és ha végre elválnak az útjaink a szőke lánnyal, akkor kifaggatja zsarolással. Kinézném belőle és az hiányzik a legjobban, hogy esetleg a nevelőapámat kezdje el zaklatni. A gyűrű továbbra sem őt illeti, hanem engem vagy legalábbis egy Rowle-t. Kettőnk közül még mindig inkább én vagyok az, semmint ő. Ráadásul Phillip is rám bízta az őrzését.
Lassan egyenesedtem fel. A combom belefájdult a hirtelen mozdulatba, habár már koránt sem olyan élesen, mint azelőtt. Norwood kezelése ezek szerint mégis csak hatásos volt. Remélhetőleg hamarosan a testem minden baja megszűnik és akkor esetleg újabb kincskereséssel tölthetem a napjaimat. Izgatottan vártam a pillanatot. A sérülésem immár második hónapja gyötör és az ujjaim szilánkosra törése ehhez képest csak szúnyogcsípésnek tűnt.
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 07. 16. - 12:46:50
Az oldal 0.389 másodperc alatt készült el 36 lekéréssel.