+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Roxmorts
| | | | |-+  Madame Puddifoot kávézója
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Madame Puddifoot kávézója  (Megtekintve 2389 alkalommal)

Blaire Montrego
Hollóhát
*


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2018. 04. 06. - 21:13:38 »
+1

zene: LA - Fools

dress

E L L I O T

'Te megmaradtál életem díszletei mögött valakinek,
elveszett kincsnek, csöndesen elmaradt utazásnak,
szemrehányó, édes kis elmúlásnak.'



~~~~

+16



Elliot sóhajtása több mint őszinte. Tudom jól, teljes mértékben átérzi a helyzetem. Fura ez, végtére is ő nem tudhatja milyen a társadalmi korlátok közé való beszorított, lesarkított világkép. Ő mindennek talán csak az árnyoldalát élte meg, míg én a csupa jót. És az a csupa jó is abszolút nehéz. Nem csoda, a felőröl. Az elvárások súlya alatt a legtöbben egyszerűen csak kifordulnak önmagukból. Élnek, de úgy hogy az nem őszinte, nem tartalmas. És mi értelme is ennek? Mi értelme megfelelni valakinek, mindenkinek, de úgy hogy közbe egyetlen percét sem élvezed igazán?
Rend szerint sosem bántam, hogy oda születtem, ahova. Elfogadtam, és megpróbáltam megtenni mindent mi tőlem telt. Hála Merlinnek sem a bátyám de még Eric sem hagyta hogy a megszokott rend szerint bánjanak velem. És mégis itt ülök, ujjaim közt egy pohár vízzel, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog, és valahol kicsit bánom hogy aranyvérű vagyok. Nem mintha nem lenne meg mindennek is a szépsége. A név olyan kapukat nyit meg, amikről mások nem is álmodhatnak. Valószínű ha semmit nem tennék életembe is meg tudnék élni. Na de mindez jó? Kellően kielégítő? Egyértelműen nem.
Nevetséges, de elcserélném egyetlen napomat Elliotéval. Csak járnám az erdőket, mezőket, élvezném a szabadságot, a végtelen lehetőséget. Művelhetnék olyat, amit normál körülmények közt sosem. Szerethetnék akárkit, bárkit, gondtalanul...
És ez a gondolat keserűen elszomorít.
– Van valami szórakoztató a bátyádban, ami miatt egészen kedvelem…
Felkapom a fejem a merengésből. Szórakoztató? Ez most vicc vagy komoly? Mathias ugyan tud alkalomszerűen humoros lenni, nem vitatom, na de hogy ő szórakoztató? Inkább mondanám körülményesnek. Olyan, mint egy nagyra nőtt kisgyerek, akinek fogni a kell a kezét hogy el ne tévedjen. És valójában az amnéziája miatt pont ilyen is. Nincs ebben semmi szórakoztató, számomra legalábbis végképp nem.
–De ettől függetlenül ne érdekeljen a véleménye. A lényeg, hogy te boldog légy. Megérdemled.Megérdemlem... Megérdemled.
Bár így lenne. Bár ennyire egyszerű lehetne. A naiv, botor szívem reménykedik. Vágyik, ó de mennyire epekedve sóvárog a férfi szavai után. Hogy igaz lehessen. Tudom jól, hogy nem az.
Jobbnak látom inkább elvonni saját öntörvényű figyelmem és újra rájuk terelni a szót. Valóban érdekel, hogy is éli meg mindezt.
– Egyszer elhozom ide Natot, úgyis annyira szeret randizni…
Meglepve pislogok egy sort. Forest és a randizás?
- Valóban? - szökik ki akaratlanul is a kérdés ajkaim közül. - Elég magának való típusnak tűnt. Már... ne érts félre...
Nem áll szándékomban megbántani, de úgy érzem ezzel mégis megteszem. Ostobaság talán, mégis magyarázni kezdem ami talán nyilvánvaló.
- Szóval nem az a tipikus nagy hősszerelmes randizós pasi...
Vagy mégis. Mint most nyilvánvalóvá vált számomra.
Majd veszek neki egy szál vörösrózsát.
Már maga a feltételezés is nevetséges. Nem mintha nem tenné meg a másik. Ismerve O’Mara szokásait, talán egy egész virágboltot is ide szállítana (vagy kirabolna) azokkal a bizonyos vörös rózsákkal. De miután vizuális típus vagyok, már csak a lelki szemeim előtt megelevenedő jelenet is kacagást idéz. És meglep hogy a búskomorságomból mennyire, pillanatok töredéke alatt tud a férfi kirángatni.
- Fotózd le az arcát! Kérlek!
Törlöm meg a szeme sarkát ujjbegyemmel, ami immár nem szorítja a pohár falát. Bőröm hűvöse jólesően cirógat hogy aztán másodpecek alatt felmelegjen s a hideg tovaillanjon mint egy múló árnyékkép. Én pedig hitetlenkedve csóválom meg a fejem szívből mosolyogva.
- Te valóban szereted őt.
Nyilvánvaló mégis fura kimondani. Hangom tele van érzelemmel. Puha, jól esően meleg érzelemmel és egy csipet hitetlenkedéssel. Nem azért mert nem szerethet egy Elliot-típus, egyszerűen csak meglep hogy ennyire hamar megtalálta (utánam) az élete párját. Már ha hiszünk a tündérmeséknek. És ugyan miért is ne hinnénk?
Naplózva


Elliot O'Mara
Moderátor
***


Mucipuma

Elérhető Elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2018. 04. 07. - 16:16:47 »
+1


[viselet]

BLAIRE
1999. április

Még mindig ott volt a keserűség érzés, hiába próbáltam a gondolataimat Natra terülni. Egyrészről nem esett jól éppen ezzel a lánnyal róla beszélni, a múlt nyomán még mindig túl sok minden kötött hozzá. Ahogy az arcára pillantottam újra és újra olyan emlékek törtek fel bennem, amiket hiába szerettem volna elnyomni. Talán egy csepp féltékenység is ott dolgozott mindezek mellet. Nem azért, mert jobban nézett ki nálam ez az Eric… közel sem, igazából olyan volt, mint Montrego megtestesült tükörképe. Mégis volt bennem annyi tartás, hogy jó képet vágtam hozzá. Mást nem tehettem, nyilván, ha az asztalt csapkodnám és toporzékolnék, hogy már pedig felejtse el azt a bájgúnárt, akkor sem tenné meg. Nekem is mondhatták volna, hogy miért éppen Nat. Nem tudtam volna rá válaszolni, de nem engedtem volna akkor sem, hogy elválasszanak tőle. Ő az én fényfoltom, amibe most már görcsösen kapaszkodok és nem engedem tovatűnni abban a sötétségben, amit mások életnek neveznek.  
Ezért is bíztattam arra a lányt, hogy ne foglalkozzon Mathias véleményével. Valószínűleg elsőre majd előadja drámai hangon, hogy mennyire megsértették ezzel… majd belátja a tényt: a húga egy aranyvérűbe szerelmes és ez még a hasznára is válhat. Lényegében könnyebb lesz kiházasítani, mintha teszem azt egy tolvajba esne bele. Gondolom az amúgy is túl alantas lett volna Blaire-nek. Ami közöttünk volt, nem volt több valami tavaszi őrültségnél… nyilván. A gondolatra nyeltem egyet és lebiggyesztettem az ajkaimat. Közben pedig rájöttem, milyen ostoba voltam.
Megpróbáltam fecsegni, egyszerűen félresodorni minden keserűséget… de nem ment. Bár a randiról beszéltem más járt a fejemben: vajon alantas vagyok ahhoz is, hogy Mathias barátja legyek?
Elég magának való típusnak tűnt. Már... ne érts félre...
A lány válasza rángatott ki a gondolataimból. Erőteljesen koncentrálnom kellett, hogy az ajkairól leolvassam a szavakat, ugyanis bár hallottam beszélni, mégsem értettem. Valahogy túlságosan elszomorodtam és már egyáltalán nem voltam biztos abba, hogy okos ötlet volt levelet írni neki vagy szerelmi bájitalos fagyit enni vele, ami már vonzóbbá tette a szememben a kelleténél, de mégis kevés volt minden ellenérzet elmosásra. Nem vagyok én hozzá vagy az ő társaságába való.
Nagyon is hősszerelmes – próbáltam én is vigyorogni. Láttam, hogy Blaire-nél lényegében célt értek a szavaim és végre felnevetett. Szerettem a kacaját, ott az asztal mellett is kicsit megmelengette a szívemet.
Fotózd le az arcát! Kérlek!
Még mindig nagyon igyekeztem, hogy az arcomra kiülő mosoly ne váljon keserűvé vagy éppen grimasszerűvé. Nem akartam a lány napját tönkretenni, habár igazán éreztem: menekülni akarok. Nem akartam ott ülni, tovább nézni mire hittem azt, hogy elveszítettem, holott sosem lehetett volna az enyém.
Nat olyan, aki minden nyálas dolgot kipróbál. – Tettem hozzá. – Ha tudnád mennyi hülyeségbe rángatott már bele. Mióta ismerem mindennap fésülködöm. Már ez is nagyteljesítmény… de azelőtt jótékonysági rendezvényre sem jártam…
Csak fecsegtem. Mondtam, ami kijött a számon és Natról valószínűleg most először beszéltem valakinek ilyen hosszan. Sok érzés van bennem, számtalan pozitív dolog, ami kikívánkozott belőlem… de még is kinek mondtam volna el apámnak, Esmének? Más szóba sem jöhetett, talán az öcsém. Ő is el van foglalva a maga életével, ahogy Montrego is. Nincs kit zavarnom ezzel. Lényegében olyan kevés barátom van és mintha az elmúlt időszakban azok még távolabb kerültek volna tőlem. Nat a reggelem, a nappalom, az éjszakám. A legjobb barátom, a szeretőm, a társam minden hülyeségben.
Te valóban szereted őt.
Bólintottam és lesütöttem a szememet.
Ezt nem neki kellett volna kimondania. Nem volt helyénvaló… és engem nem kötnek annyira a társadalmi szabályok, mint másokat. Egyszerűen túlzottan is kegyetlenség volt egy olyan nő… lány szájából hallani, akit egykor társamul fogadtam volna.
Nagyon szeretem. – Rekedt volt a hangom, de talán valami olyan őszinteség csengett benne, amit azelőtt nem hallottam soha, semmivel kapcsolatban. Féltem kiadni magam… de ez az érzés annyira mélyről jött. Megmagyarázhatatlanul tört csak ki belőlem, ahogy az asztallapját bámultam. Nem volt gonosz hang, nem volt lüktető szalag, csupán az én érzéseim.
Jobb lesz, ha megyek…
Hirtelen pattantam fel, még mindig ott volt az az érzés, hogy jobb lesz gyorsan tovább állni. Ezúttal még is kedves mosollyal tudtam a lányra nézni, megérintettem a vállát.
Tudod, egy dolgot megtanultam. Sosem szabad engedni, hogy külső erők, legyen az akár a bátyád, befolyásolják az érzéseidet… különben sosem leszel boldog. – Magyaráztam és finom csókot leheltem az arcára. – Ha Ericet szereted, hát tegyél meg érte mindent.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hetedév ❈ M. kishúga ❈

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2018. 04. 08. - 08:47:24 »
+1

zene: LA - Fools

dress

E L L I O T

'Te megmaradtál életem díszletei mögött valakinek,
elveszett kincsnek, csöndesen elmaradt utazásnak,
szemrehányó, édes kis elmúlásnak.'



~~~~

+16



– Nagyon is hősszerelmes.
Hősszerelmes...
A szó mélyen bennem visszhangzik újra meg újra. Nat Forest, a hősszerelmes. Nem hihetetlen, végtére is az írók mindig szeszélyesek, rejtélyesek, telve érzelmekkel. Valóban kinézhető belőle hogy ez a típus, csak hát mindig azt gondoltam hogy egy gyönyörű nő lesz az, akibe hősszerelmesen beleesik. Akihez verseket ír, s aki múzsaként betölti elméjét. Érdekes, hogy mindezt Elliot testesíti meg számára, már ha hihetünk a másik szavának. És miért is ne tenném? Az emberek ezzel nem szoktak viccelni (gondolom). Én legalábbis nem tenném, és az ember többnyire magából indul ki.
– Nat olyan, aki minden nyálas dolgot kipróbál. Ha tudnád mennyi hülyeségbe rángatott már bele. Mióta ismerem mindennap fésülködöm. Már ez is nagyteljesítmény… de azelőtt jótékonysági rendezvényre sem jártam…
Kuncognom kell, és ugyan igyekszem visszatartani, de nehezen megy. Félig fulldokolva pillantok O’Marára. Ő meg a fésülködés? Na jó, ez aranyos... Lássuk be nagyon is az. Kicsit talán jobban hasonlít egy tinirománc elejére, de a jelek szerint ugyanannyira hősszerelmes mint Nathaniel.
Zsák meg a foltja... vagy üst meg a bájitala...
Ösztönösen kívánkozik ki a tényszerű megállapítás. Egyszerű, tényszerű, boldog megállapítás. Az ember sokszor választ, de sokszor nem feltétlen tudatosan irányít. És így van ez jól talán azt hiszem. Az utóbbi időben már én magam is nehezebben ítélem el bátyámat csak azért, mert Clem Banks-t szédítette. Pedig az elején olyan könnyen ment... de rá kellett döbbennem, hogy vannak helyzetek, mikor azért mégsem annyira egyszerű minden, mint ahogy kívülről látod.
Épp ezért nem értem, mikor Elliot lesüti a tekintetét. Mintha szégyenkezne... legalábbis ez az érzés fog el. És elfog egyúttal a félelemmel vegyes aggodalom. Miattam lett rossz kedve, én tehetek róla hogy ennyire nincs kedve bevallani és abszolút tapintatlan voltam. Basszus!
Nem szeretek megbántani embereket, csak ha nagyon muszáj. Ha már egyszerűen nincs más mód hogy feltűnjön neki, baromira útba van vagy épp idegesítő.
Elliotra egyik sem igaz. S talán pont ezért talál rá a kezem az övére és ezüstkék íriszeimet az övébe fúrom.
- Pedig ez jó dolog. Jajjj, ne haragudj! Nem akartam tolakodni...!
Szabadkozásomba szomorkás hangszín vegyül. Nem hittem hogy ennyire megsértődhet. Ráadásul ennyire könnyen. Pont ő.
– Nagyon szeretem.
A vallomás olyan nehezen jött, hogy teljesen egyértelmű volt a valóságtartalma. Ha valaki valóban kötődik egy emberhez, nehezen ismeri azt be. Nem feltétlen azért, mert fél vagy mert gyenge, hanem mert ösztönösen védelmezni.
Mosolyom melegen sugárzik Elliot felé, de ő ezt nem látja, mert nem pillant rám. Továbbra is megmarad a maga gondolatvilágában.
– Jobb lesz, ha megyek…
Ahogy kimondja és feláll nagy hirtelenséggel csak meglepve tudok pislogni. Ujjaim elernyednek, ahogy keze eltűnik az enyém alól.
- Máris? De hát...
Nem akarom erőltetni. Soha semmit nem csináltam így, ezután se fogom evidensen. Egyszerűen csak szomorúan elfogadom a tényt, hogy ennyi volt.
– Tudod, egy dolgot megtanultam. Sosem szabad engedni, hogy külső erők, legyen az akár a bátyád, befolyásolják az érzéseidet… különben sosem leszel boldog.
Tágra nyílt szemekkel pislogok fel a férfire. Mosolya ott játszik ajkain, de még így sem értem, mire akarok konkrétan kilyukadni. Félek, rosszat szólhattam hogy ily sietve adja fel a társaságomat s most is csak zavartan bámulom őt, mígnem le nem hajol hozzám. Mozdulatlanul tűröm hogy közelebb jöjjön és ajkai csókot leheljenek orcámra. Jóleső ez, de baráti. És jól is van ez így. A szívem örül, megremeg, de közel sem úgy mint korábban vagy mint márciusban. Átalakult azóta minden. Én magam a leginkább talán.
– Ha Ericet szereted, hát tegyél meg érte mindent.
Felsandítok rá, ahogy elhúzódik.
Megtenni mindent.... olyan könnyűnek hangzik.
Bólintok. Igaza van. Ó, de mennyire igaza van.
- Majd igyekszem... - halkan motyogom az orrom alatt, s figyelem ahogy elindul kifelé. Alakja lassanként kicsinyül, s mikor már az ajtón túl van, a kirakatból még felém pillant s int búcsúzóul. Viszonzom ezt, megemelem a kezem s hagyom, hogy útjára menjen.
Egy nehéz sóhajjal pillantok vissza az asztal túlfelén olvadozó fagylaltra. Nem kellene ennem, nem is kívánom. Azonban a savanyú hangulatom talán az édesség eloszlatja, így ujjaim ráfonódnak a tálkára, amin a kehely áll és magam felé húzom. A kanállal egy adagot a számba lapátolok és elbambulva bámulva az üvegen túli világot Elliot O’Mara bölcs tanácsán gondolkodom. Hogy ne hagyjam, hogy a bátyám vagy bárki befolyásoljon. Ne érdekeljen a család. A kötelesség. A vér. Csak szeressem Lestrange-t. De valóban ennyire egyszerű mindez?
S hiába érek a kehely aljára, még ott sem lelem meg a valódi választ a tengernyi kérdésemre.



Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 16. - 05:58:55
Az oldal 5.463 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.