+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Egyéb helyszínek
| | |-+  Roxmorts
| | | |-+  Elhagyatott játszótér
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Elhagyatott játszótér  (Megtekintve 866 alkalommal)

Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


nyolcadéves amnéziás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 11. 16. - 19:53:41 »
+1

zene:JG- Just A Friend



’Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom.'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~


Lya szavai könnyeden gördülnek le ajkairól épp úgy mintha csak azt mondaná hogy az ég kék, a fű zöld a nap süt az eső meg lefelé esik a föld felé nem pedig pont vissza. Mintha mindaz hogy vigyázna más háziállatára oly természetes lenne. Mondhatni mindennapos, pedig tudom nagyon de nagyon jól hogy nem. Végtére is nem hiszem hogy minden áldott nap megkeresné ezzel egy ember, hogy ugyan kérem Miss La Clair legyen kedves vigyázzon pár órácskát a törpegolymókomra vagy had adjam oda egy éjszakára a patkányomat. Sőt ha már Lyanáról van szó inkább tudok mellé elképzelni valami szép állatot mondjuk egy hosszú szőrű fehér macskát azt a jó drága fajtát, semmint egy ilyen kis nyüzüge nagyszemű kutyát, amilyen Merlinke. Vicces hogy még ő is biztosan jól állna a kezében. Meglehet én vagyok túl elfogult, egy hét alatt nagyon a szívemhez nőtt. Igaz hogy a többiek cseszegettek miatta, de hát nem foglalkoztam egyikkel sem, kimagyaráztam könnyeden annyival, hogy a húgomé és csak amúgy is átmeneti pár napig kell nekem figyelnem rá.
Istenem de várom már az egyetemet!
– Semmit sem tudok a kutyákról, szóval lehet, hogy sűrűn fogok írni…
Erre azért elvigyorodom kissé kajánul. Nem engedem el a kezét, épp ellenkezőleg. Valahogy sem a lélek nem visz rá sem a kedv. Tudom hogy illetlen hogy nem kellene kísértenem a sorsot, pláne nem azok után amik rendszerint bebizonyosodtak, de... megnyugtatom magam azzal, hogy csak a padig kísérem el, ami a tér túloldalán árválkodik. Menet közben a tánciskola kerül szóba. Akaratlanul is eszembe jut a londoni nem tervezett összefutásunk a vele párosuló nem tervezett csókkal. Valamiért akkor óriási hibának éreztem, sőt egyenesen támadásnak ellenem. Még annak ellenére is hogy én magam is képtelen voltam ellenállni, node igazságtalan volt Lya részéről ilyen váratlanul kihasználni a pillanatot, a gyengeségemet és a búcsúzás szomorú tényét.
Viszont most valahol már kezd átértékelődni bennem az egész. Mi volt az, esélytelennek hitt próbálkozás? Mentőöv magának? Nekem? Igazából ha ezzel akart volna visszacsábítani vagy próbálkozni rávághatnám hogy harmatgyenge ötlet volt, ugyanakkor mégsem hagyott nyugodni azóta sem a dolog. Van persze hogy elszunnyad a dolog, elnyomják a napi események a pörgés de kéretlenül is ott motoszkál benned, a lelkedben s a gondolataid mélyén.
- Mindenképp megnézlek, bár... fogalmam sincs mikor kerülök ki innen legközelebb. - húzom el a szám csalódottan mert már maga a gondolat is elkedvtelenít. Ám nem adom meg magam a pillanatnyi keserűségnek. Inkább egy erőtlen bájmosolyt erőltetek magamra és úgy pillantok Lyára.
- Ó amúgy írj annyit amennyit csak akarsz de nyugodj meg, Merlin elég egyszerű lélek, elég ha eteted meg simogatod. Igazi kéjenc, szóval ne hagyd hogy zsarnokoskodjon. Amúgy ha tanítod valamire, bármire azért csak hálás lehetek...
Na meg vagyok is. Már most.
Elhallgatok mert hirtelen nem tudom mit mondhatnék. Mindössze csak intek neki hogy ha van kedve nyugodtan üljön le. Igaz a pad kissé megviselt, látszik rajta az idő és az időjárás nem kímélték, de attól még a célnak megfelel. Persze ha a lány félti a ruháját akkor biztos nem a legcélszerűbb. Én minden esetre lezuttyanok az egyik oldalára.
- Biztos népszerű vagy az anyukák körében. Nem baj az végtére is ez a szakmai hírnév. Te pedig a legjobb vagy, légy büszke erre. És ne add olcsóm magad!
Az utolsó kis jó tanácsomra felnevetek. Hát ha valaki, akkor Lya az ki elmondhatja magáról hogy megküzdött érte. Ilyen fiatalon ennyire sikeresnek lenni... ritka. Oké hogy kell a tehetség de a kitartás legalább ugyanolyan fontos. Már első pillanatra a vak is sejti mennyire céltudatos egyéniség. Kemény dió. Talán ez fogott meg azonnal. És csak fokozta ezt a tényt a pezsgő, mi az arcomba landolt annak idején.
- Nem is tervezel vállalni innentől hivatalos nyílt fellépést? Mert ha így van és visszavonulsz teljesen s csak az oktatást választod a húgom mérhetetlenül csalódott lesz. Szeretett volna még meghívni hivatalos rendezvényekre...
Míg magyarázok (mert hát mégse mondhatom ki hogy Blaire-el együtt én is csalódott leszek ha nem láthatom többet táncolni) addig a kutya úgy dönt elege van a karom nyalásából sőt az ölemben való fészkelődésből. Kettőt beleszimatol a levegőbe, mint holmi farkas és már el is indul Lya felé, hogy a kézfejét, ujjait karját vagy amit épp azt kezdje el nyalni. A látványra elmosolyodom őszinte örömmel.
- Hmmm úgy látom tetszel neki..!
Naplózva



Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 11. 19. - 18:15:08 »
+1



Tudtam nagyon jól, hogy Mathiast meginvitálni a tánciskolába legalább annyira nagy hiba volt, mint megcsókolni. Nyilván most már bizonyosan kijelenthetem, nem fogok közeledni hozzá úgy… egyszerűen nem lenne helyén való, habár még mindig hevesebben ver a szívem, hacsak megérzem az illatát vagy megpillantom a csillogó barna szempárt.
Biztos népszerű vagy az anyukák körében. Nem baj az végtére is ez a szakmai hírnév. Te pedig a legjobb vagy, légy büszke erre. És ne add olcsóm magad!
Elmosolyodtam, sőt egyenesen zavarba jöttem. Hirtelen huppantam le a padra, pedig nagyon is hűvös volt. Nem jött volna jól egy komolyabb megfázás, hiszen éppen elég munkám akadt.
Rengeteg bókot kaptam már életemben, de még soha senkitől sem esett ennyire jól. Nem azért, mert nem érdemeltem meg, még a saját kis világomból nézve is tudom, mennyit harcoltam ezért az egészért. Emlékszem minden aprócska fájdalomra, amit elviseltem, a bezártságra, amiben éltem és az a kis görcs a vádlimban már nem sokat számított. Semmi volt azokhoz képest, amit anyám adott vagy éppen az elmúlt évek. Imádok táncolni, ez az életem, valami amivel kifejezhetem magam, de a kötöttségek nélkül most sokkal inkább én vagyok ez az egész.
Inkább adom magam olcsón és vagyok önmagam, mint egy buta baba, aki csak ügyesen tette, amit mások kitaláltak – suttogva beszéltem. – Tudom, hogy te és a közönség többi tagja a kecsességet, az eleganciát látta az előadásaimban. Viszont az kicsit sem voltam én Mathias. Valaki kitalálta az egészet, mindent megrendezett, én meg tettem, amit tennem kellett. Lényegében az anyám volt az első „rendező” az életemben, aztán odakerültek még sokan mások, ahogy nőtt a hírnevem.
Egy kicsit elmosolyodtam megint, ezúttal a zavartságtól. Nem akartam ennyire kitárulkozni, nyilván nem Mathias problémája, hogy hogyan bántak velem odahaza.
De imádom a táncot… – tettem hozzá. – Semmi pénzért sem adnám fel.
Még mindig mosolyogtam, bár eddigre már inkább csak megszokásból. Sok keserűség kavarodott fel bennem, meg persze az a kevés kis büszkeség, amit éreztem. Én mertem valami újba belevágni, míg anyám ott ücsörög a kastélyában és ugyanaz a buta baba, amivé tették. Valahol azt éreztem, hogy legyőztem.
Nem is tervezel vállalni innentől hivatalos nyílt fellépést? Mert ha így van és visszavonulsz teljesen s csak az oktatást választod a húgom mérhetetlenül csalódott lesz. Szeretett volna még meghívni hivatalos rendezvényekre...
A húgod kedvéért bármikor vállalok egy kis fellépést.
Hirtelen a kutya elkezdett fészkelődni Mathias ölében. Azonnal odapillantottam és láttam, hogy beleszimatol a levegőbe, egyenesen felém fordulva. Lassan indult meg, szinte keresve az alkalmat, hogy hozzám nyomja a nedves kis orrocskáját, majd hatalmas nyalakodásba kezdjen az ujjaimat elérve.
Hmmm úgy látom tetszel neki..!
Talán csak a parfüm… – nevettem el magamat, ahogy a kis nyelv a csuklómra tévedt és ott nyalt végig a bőrt egészen a kabátujjig. A másik kezemmel óvatosan nyúltam fel. Megvakargattam a füle tövét, mire a tenyeremet is különösen érdekesnek találta és óvatos szaglászás után azt is kicsit megkóstolta.
Nagyon jól fogjuk érezni magunkat kettesben, igaz Merlinke? – kérdeztem mosolyogva az állatot.
Ezután pillantottam csak fel megint Mathias szép, barna szemeibe. Megint úgy csillogtak, olyan vonzón, olyan kedvesen és én annyira szerettem volna közelebb hajolni, hogy még jobban magamba szívjam ezt a ragyogást és lágyan csókolja meg őt.
Ha… – nyeltem egy nagyot közben. – Ha látni akarod, csak szólj és megpróbálok időt szakítani, hogy elhozzam Roxmortsba.
Naplózva



Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


nyolcadéves amnéziás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 11. 26. - 10:23:21 »
+1

zene:JS- Unbreakable



’Hogyha minden folyó lelkemen átfolyna
az én köszönetem így is kevés volna.
Hogyha a föld minden színmézét átadom,
az ő édességét meg nem hálálhatom.'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

A suttogás furán hat. Mintha valami bensőséges titkot akarna megosztani velem vagy mintha... mintha ő maga is úgy vélné mindaz az állítás mit közöl nem helyénvaló. Pedig nagyon is az. Inkább adja magát olcsón de legyen önmaga, valóban. No de akkor az a La Clair, akit megismertünk mindössze egy álca? Egy jól felépített valami, ami nem is valós? Vicces hogy baromira nem tűnt ez fel. Persze biztos a profizmus, ami mögé el tud bújni, de bármennyire nis nem akarja biztos hogy valamilyen szinten volt ebben az ő jelleméből is. Inkább arra tudok gondlni hogy megunta az egészet. Azt hogy parancsolgatnak neki, hogy megszabják az életvitelét és a tetteit, na meg mert szeret lázadni. Blaire szerint ez a normális a kamaszkorban. Állítólag én is rendszerint ellentmondtam apámnak mikor csak tudtam.
– Tudom, hogy te és a közönség többi tagja a kecsességet, az eleganciát látta az előadásaimban. Viszont az kicsit sem voltam én Mathias. Valaki kitalálta az egészet, mindent megrendezett, én meg tettem, amit tennem kellett. Lényegében az anyám volt az első „rendező” az életemben, aztán odakerültek még sokan mások, ahogy nőtt a hírnevem.
Mély hallgatás telepszik ránk tekintve hogy fogalmam sincs mit mondhatnék erre. Netalántán azt hgy sajnálom? Valóban sajnálom őt, mert senki nem érdemli azt hogy helyette döntsenek avgy bármit is keservvel rákényszerítsenek. De ha nem lett volna mindez sosem találkoztam volna vele. Ő sosem utazott volna a világban, Blaire sosem hívta volna meg hozzánk és én sosem tapasztalom meg milyen érzés is látni őt a színpadon. Mert akármennyire is mű szerinte az előadása, azért mégis csak káprázatosan gyönyörű és érzelemdús minden egyes fellépése. És ennek tükrében nem is érdekel mennyire mesterkélten megrendezett az egész vagy mennyire nem az.
- De imádom a táncot… Semmi pénzért sem adnám fel.
Ez a halk kis elszólása megnyugtat. Reményt sugall hogy talán lesz még alkalom, lesz még lehetőség és... talán ő maga sem adja fel amiben jó. És ez egy kis aprócska mosolyt csal az arcomra, mely ott is játszik a következő kérdésemig. Sőt a választ hallva ki is szélesedik. Végtére is ez abszolút hízelgő, főleg Blaire-nek. Talán el sem mondom neki mert úgy megnő a mája hogy elrepül mint egy lufi.
- Na szép! És ha én kérnélek meg?
Nem állom meg hogy szemtelen vigyort ne öltsek. Igenis szeretném húzni Lya agyát mint egy barát, de félek félreértheti a helyzetet így inkább komolyabb hangnemre váltok. - Hm, ennek örülök! Csak el ne mondd neki, kérlek. Még a végén a fejébe száll a dicséreted.
Csak remélhetem hogy Lyanában van annyi hogy belátja a szavaim valósságát. A húgomnak elég egy kis löket és rögvest azt hiszi övé a világ. Ha erre egy híres táncosnő is rájátszik és megalapozza akkor Merlin kegyelmezzen nekünk!
Merlinke mocorgása persze eltereli a gondolataimat Blaire-ről és a képlékeny jövőről. Visszaránt a valóságba, oda, hol Lya épp a kezét próbálja megmenteni a kutya elől azzal hogy megvakarja a füle tövét. A megjegyzésére csak kissé fanyarul mosolyodom el. Hát igen, a parfüm. Az nem csak Merlinre van nagy hatással. Hmm, egész jó ennek a kutyának az ízlése is, nem tagadás.
- Nagyon jól fogjuk érezni magunkat kettesben, igaz Merlinke? –
Elnézem, ahogy a lány mosolyogva beszél az állathoz és elnevetem magam. Valahol érzem ez a kutya baromira fogja élvezni hogy vele lehet és látni sem akar majd a jövőben. Már az nagy pozitív löket lesz neki, hogy nem kell egy macskákkal teli kastélyban rohangásznia. Ahogy Lyana felpillant és tekintete az enyémbe kapcsolódik kiszárad a szám. Hirtelen túl nagy szívességnek érzem, amit kérek és túl komolynak. Mondanom kellene valamit, valami köszönetfélét mégsem érzem magam képesnek megmukkani. A mosoly is eltűnik arcomról mert csak a kék íriszek bűvkörébe kerülök.
– Ha… Ha látni akarod, csak szólj és megpróbálok időt szakítani, hogy elhozzam Roxmortsba.
Az apró megakadása tisztán mutatja hogy ő is küzd a szavakkal. Ez nem nyugtat meg, sőt. Mindössze egy bólintásra futja tőlem, amivel nyerek két percet. Ez elég arra hogy nyeljek egyet s ez segítségemre legyen hogy megerőszakoljam a hangszálaimat.
- Az jó lenne.
Valóban örülnék ha látnám, de talán ebben jórészt benne van az is hogy így Lyát is viszont láthatom. Ez pedig baromi helytelen végtére is Clemmel szemben abszolút igazságtalan.
A bűntudat leküzdése ellen cselekszem. Közelebb hajolok Merlinkéhez és megvakarom a füle tövét miközben a fekete gombszemekbe nézek.
- Aztán jól viselkedj nekem pajtás! Mert ha nem, meztelencsigává változtatlak legközelebb és odaadlak Hagridnak hogy felhasználjon az iskolai káposztáshoz!
Magamban kuncogok a viccen, hisz elég csak elképzelni hogy az a bűbáj hogy sikerülne a macskás után... Csak ezt követően pillantok fel Lyanára. Arcom ismét komorrá vált, szemem körül eltűnnek a nevetőráncok és fellép bennem a bizonytalanság. Fogalmam sincs mit is kellene tennem hálám jeléül. Mi fér bele a kalapba vagy épp mi nem?
- Még egyszer köszi a segítséget, Lya... - hajolok mostmár a lány felé. Igyekszem nem foglalkozni sem a szép és egy fokkal erőteljesebben csillanó kék szemekkel sem a púderillattal, ami körbeölel. Mindössze egyetlen gyors puszit nyomok az arcára, nem sejtve hogy ezzel talán egy újabb lavinát indítok el.
- Megmentesz minket!
Lehunyom a szemem és egyetlen másodpercig hagyom magam elcsábulni hogy aztán kegyetlen gyorsasággal húzódjak el tőle még mielőtt bármi olyan történne, aminek nem kellene vagy ami megbánható lenne.    

Naplózva



Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2017. 11. 27. - 16:39:10 »
+1



Mathias közelebb hajolt Merlinhez. Nem csak az aprócska kutyát fogta el izgatottság. Az én szívem is heves kalapálásba kezdett, ahogy megéreztem az a mindig kellemes illatot. Hirtelen egy cseppet sem foglalkoztatott a hűvös szellő, a pad hideg felülete… a testemet forróság járta át. Nagyot nyelve figyeltem minden mozdulatát és egyszerűen – akaratom ellenére – átadtam magamat a férfias aromának.
Aztán jól viselkedj nekem pajtás! Mert ha nem, meztelencsigává változtatlak legközelebb és odaadlak Hagridnak hogy felhasználjon az iskolai káposztáshoz!
Megmosolyogtam a szavait, habár az ujjaim reszketve cirógatták még mindig Merlin puha szőrét. A vállaim kicsit megrázkódtak a nevetéstől, ahogy elképzeltem, miféle következménye lehetne egy újabb átalakításnak. A macskának nem éppen nevezhető eredmény, amit Mathias produkált arra engedett következtetni, hogy egy újabb próbálkozás – legyen az meztelen távozzsátán – ismét groteszk végkifejlettel járna.
–  Még egyszer köszi a segítséget, Lya...
Erre a mondatra, mintha hozzám került volna közelebb.
Hátra húzódtam, bár éppen csak annyira, hogy ne érjen össze az orrunk hegye. Az illatát így is jóval intenzívebben éreztem. A szívem megállás nélkül kalapált, talán az arcomra is egy enyhe kis pír ült ki. Már nem voltam képes kontrollálni az érzéseimet. Túlságosan kizökkentem a mindig bájos és elegáns kisasszony szerepéből. Már nem egy hercegnő voltam, akit megtanítottak viselkedni odahaza… csak egy lány, aki szerelmes tagadhatatlanul.
Semmi szükség hálálkodás… – Elharapadtam a mondat végét, ahogy az ajkait, a kellemesen szúrós borostát megéreztem az arcomon.
Lyana, csak légy úrinő! Ezúttal nem anyám hangja, hanem a sajátom könyörgött, aki legszívesebben csókért kapott volna. Nem tehettem meg azzal a lánnyal, akit Mathias lényegében helyettem választott. Nem volt hozzá jogom. A történetek nem véletlenül sodorták ilyen irányba a kapcsolatunkat. Neki én barát vagyok… csak barát… – ismételgettem és inkább Merlin hátát simogattam erőteljesebben, mintegy levezetve a feszültséget.
Megmentesz minket!
Talán el akart húzódni, nem tudom, nem voltam benne biztos. Nekem azonban nem ment… én már nem voltam erős, lehunytam a szememet és csókot lehetem az ajkaira… vagy ő az enyémekre. Nem tudom, nem fogtam fel mi történt. Egyszerűen élveztem azt a rövidke pillanatot.
Ugyanezzel a gyorsasággal húzódtam el tőle. Felpattantam. A kiskutya a kezembe került. Kissé nyüszítve bámult Mathiasra… míg én szégyenkezve. Ostoba vagy, Lya… – állapította meg elhalóan anyám hangja a kusza gondolataim mögött.
Bocsáss meg… – kezdtem kissé remegő hangon. – Vissza kell mennem Londonba.
Halkan beszéltem, de még így is hallatszott, hogy minden szó végén reszket a hangom. Nehéz volt ránéznem, de képtelen voltam rávenni magamat, hogy elfordítsam az arcomat, hogy ne nézzek azokba a csillogó barna szemekbe.
Majd írok, hogy mikor tudom hozni Merlint… – emeltem meg kicsit a kutyát, aztán magamhoz öleltem, a meleg kabátomhoz, mert ő is legalább annyira remegett, mint én.
Naplózva



Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


nyolcadéves amnéziás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2017. 11. 28. - 18:10:58 »
+1

zene:JS- Unbreakable



’és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

– Semmi szükség hálálkodás…
Lya szavai úgy halnak el mintha hideg vizet zúdítottam volna a nyakába vagy legalábbis ahhoz kísértetiesen hasonló eset történne meg. Pedig nem. És tényleg nem szándékoztam sokat belevinni ebbe a gesztusomba, mindössze amolyan baráti hálát. Olyat, ami igazán kifejezi hogy valóban köszönöm, mert a szavak túl üresnek csengtek még a saját fülemnek is. És mégis... megint ott tartunk ahol mindig. Ő túl közel kerül nemcsak fizikálisan hanem érzelmileg is, mert tagadhatatlanul végigfut rajta a megszokott bizsergetően kellemes és mégis gyomorforgató érzés. Hisz ez baromi helytelen. Már a múltkor is az volt. Már a legelején az lehetett! És mégsem tudok gátat szabni. Igaz miután a szándék nem teljesen rossz, sőt részemről most tényleg semmi több nincs eleinte benne, így nem okolhatom magam. És én vagyok az aki visszavonulót is fúj. Már más kérdés hogy a lány ugyanúgy leköveti a mozdulatsoromat csak nem épp tükörként hanem mint egy jó negatív mintaként. Így nem távolodom el tőle mert egyszerűen nem hagyja. Túl egyszerű lenne az, mi? Cserébe inkább még inkább lecsökkenti a távolságot és mire pisloghatnék már megint megismétlődik ugyanaz a sorminta, mint a Temze partján. Valahol egyszerre fullasztóan röhejes ez és tele van szikrával. Lyana kettőssége mint a tűz meg a víz baromi bosszantó. Nem csoda hogy a tengert is nőnek becézik.... ugyanolyan szeszélyes és kiszámíthatatlan mint La Clair.
Igen, bárhogy nézzük is a tipikus esetem mégis csak Lyana és nem Clem. Szeretem valahol azt a fajta misztikumot, mit a lány rejt magába. Bámulatos ahogy egyszerre játszik velem, a környezetével, az érzéseimmel és rendszerint folyton pofára ejt. Na jó néha azért odadob egy kis csalit hogy horogra akadjak. Mert mi ez ha nem az? Most is... édes kis semmiség, szinte nem is nevezném ezt csóknak. Inkább csak egy szelíd puszi, mit kieszközöl a maga sajátságosan szelíden erőszakos módján. Mintha egyszerre akarná is meg nem is. Mintha félne is tőle vagy talán tőlem és mégsem tudna ellenkezni a benne tomboló vágy ellen. Tudom hogy ostobaság ennyi összetett dolgot feltételezni, de ha valaki hát a nők azok akik (már amennyire kivettem a húgom okításából) egy perc alatt képesek hatezer érzelmet produkálni. Lya pedig vérbeli nő, és hát... ha ő nem képes erre akkor senki sem.
Az egész kis közjáték nem tart egy percnél tovább és mikor elhúzódik és felpattan menekülőre fogva immár rutinosan emelkedem utána. Amint talpon vagyok lépek is felé és hiába szorítja magához Merlinkét még így is sikerül elkapnom a karját.
- Hé, hé! Mi volt ez?
– Bocsáss meg… Vissza kell mennem Londonba.
- Hogy mi? Londonba? - pillantok rá hitetlenkedve. Ugye most nem fog faképnél hagyni így ennyivel? - Na nem! Azt már nem! Nem hagyhatsz megint csak úgy faképnél! Erről beszélek Lya!!! Ez az ami kusza. Egyszerre ellöksz magadtól majd kikövetelsz... mégis mi a francot akarsz?
Hát nem éppen kedves ez a kifakadás, pláne úgy nem hogy én kérek segítséget tőle. Talán érdekelnie kell hogy remeg a hangja, hogy kissé idegesen topog vagy hogy szőke tincseit meglengeti a szél mely tovaviheti a hangomat és valaki megláthat. De kit érdekel most hogy valaki észrevesz minket? És ugyan mégis ki téved épp erre az ócska játszótérre?
- A kurva életbe is!
Ösztönösen jön a káromkodás, mert igenis igyekszem elfojtani a bennem tomboló haragot. Azt a lángot, mit eddigre nehezen sikerült eloltanom magamba de most megint olajat öntött rá. Hisz mindig ugyanaz a séma. És ha akkor márciusban végighallgatott volna talán nem érezném szarul magam, na meg egy utolsó szemétnek sem, amiért most szándékosan és tudatosan teszem meg azt, amire készülök. Ugyanis nem érdekel a kutya, sem a szívesség, de még csak az illendőség legkisebb határa sem. Egyszerűen a púderszín ruha derékrészéhez siklik a kezem és határozott mozdulattal vonom magamhoz. Kivárok egyetlen hosszú percet, ami alatt ajkaim összeszorulnak, pupilláim kitágulva szuggerálják őt. Hogy vajon valóban akarja? Végül aztán a torkomba dobogó szívvel csapok le tudatosan és akaratosan ajkai irányába, hogy immár én csókoljam meg őt kegyetlen dühös szenvedéllyel. Igenis akarom hogy érezze ezt műveli velem minden alkalommal mikor csak incselkedik. Hogy voltaképpen ezzel az őrületbe kerget ha így fojtatja. És persze azt is hogy mindezt nem teheti büntetlenül, mert van egy határ ami felett van a lába egyetlen centivel. Ha azt átlépi akkor nem vállalok felelősséget magamért. Az holtbiztos.
Naplózva



Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2017. 12. 02. - 19:44:02 »
+1



Mathias ujjai finoman kulcsolták körbe a karomat. Nem volt benne agresszivitás, de tudtam, hogy innen nem fogok most elszabadulni. Ijedten fordultam felé, megint átadtam magamat azoknak a mindent átható barna, csillogó szemeknek és hirtelen, mintha a földbe gyökerezett volna a lábam. Hagytam, hogy visszatartson.
Na nem! Azt már nem! Nem hagyhatsz megint csak úgy faképnél! Erről beszélek Lya!!! Ez az ami kusza. Egyszerre ellöksz magadtól majd kikövetelsz... mégis mi a francot akarsz?
A hangjából éreztem, hogy dühös. Talán, nem kellett volna megcsókolnom újra, nem kellett volna hagynom a hevesen kalapáló szívemnek, ami egyenesen a karjaiba sodort. Éreztem a belőle áradó, lüktető erőt, ami csak még vonzóbbá tette. Most nem olyan volt, mint az újévi partin, amikor odahúzott magához és nagyképűen megcsókolt, vagy amikor a Valentin-napon akart magyarázkodni. Igazán akarta azt a magyarázatot… én pedig csak némán tátogtam. Hagytam, hogy fölém kerekedjen, megadtam neki magamat egy percre. Semmi értelmes gondolat nem tört elő belőlem, még anyám jajveszékelése sem, hogy nem vagyok úrinő.
A kurva életbe is!
Meglepett a káromkodás. Hátra hőköltem egy pillanatra, de addigra keze már a derekamra csusszant. Finoman mozdított maga felé, majd olyan hevesen csókolt, mint az előtt egyszer sem. Ebben is éreztem a dühöt, a szenvedélyt, az akarást. Átadtam magam a pillanatnak. Azzal a kezemmel, amelyikben nem Merlinkét szorongattam most a hajába túrtam. Finoman dörzsöltem össze az ujjaim között a sötét tincseket.
Lyana, Merlinre, ennek a fiúnak barátnője van!
Nem, ezúttal nem anyám hangja vágtázott be a teljesen eltompult gondolataim közé és szakította félbe a remegést, amit a vágy okozott a testemben. Minden porcikámmal akartam Mathiast, ezt a csókot… még is elszakadtam a csókjától és tettem hátrafelé egy lépést, majd még egyet.
Ez nem helyes! – mondtam.
Az, hogy én csókoltam meg őt egy dolog volt. Az én hátam mögött nem állt ott egy férfi, akinek ezzel fájdalmat okozok, de neki igen is van egy lány az életébe. Nem tehet ilyet, nem tehet ilyet anélkül, hogy alaposan átgondolná ennek a következményeit. A tettéből leginkább azt éreztem, hogy ő nem tudja, mit akar, mert én nagyon is tisztában voltam a saját vágyaimmal. Azóta tudtam, hogy Olaszországban annyira hiányzott nekem. Hiszen miatta költöztem Londonba… hiszen miatta változtattam meg az egész életemet.
Tudod jól, hogy én mire vágyom – suttogtam némi elfojtott indulattal. – Viszont nem nekem kell döntésre jutnom. Én itt vagyok. Ideköltöztem az országodba… várva, hogy lássalak legalább egy pillanatra. De neked barátnőd van, Mathias, szóval ne csókolgass ilyen felelőtlenül, miután a fejemhez vágsz egy olyan kérdést, hogy mit akarok! – tört ki belőlem hirtelen minden.
Elléptem tőle.
A kérdés az, hogy te mit akarsz. Megyek. – tettem hozzá és hátat fordítottam neki, majd elindultam.
Éppen csak intettem egyet neki még, hogy aztán ismét magamhoz szorítsam Merlinkét. Védeni próbáltam a hideg széltől és közben arra gondoltam, milyen jó is: most már van egy kulcsom Mathiashoz. Általa még legalább egy pár alkalommal láthatom majd, a felcsattanás ellenére is.
Naplózva



Mathias Montrego
Adminisztrátor
***


nyolcadéves amnéziás

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2017. 12. 02. - 21:39:23 »
+1

zene:JS- Unbreakable



’és ott a park, a régi szerelmek lábnyoma,
a csókok íze számban hol méz, hol áfonya'


~~~~~~~~~~*~~~~~~~~~~

Valahol ellenkezésre számítottam tőle. Olyan hevesre, mint a legeslegelső alkalommal. Igaz, akkor is utószónak jött a fekete leves. Esélyesen most is ez következhet, mégsem érdekel. Abban a szent minutumban, mikor az ajkai az enyémhez fonódnak, baromira leszarom mi lesz akkor, mikor elválok tőle. Őszntén szólva nem akarom hogy elkövetkezzen mindet. És mégis miért? Mert szimplán megrészegít ő maga. A lénye, az illata, a puhasága, a kecsessége, még a hanyag elegancia is amivel a lehelt finom csókokat osztogatta nekem. Valahol így, épp vele érzem egy teljes egésznek magam, ami vicces, mert voltaképp felületesen ismerem. Nem Clemmel kellene mindennek az érzelemtömegnek meglennie? Tudom hogy de. Ismerem annyira magamat, hogy tisztába legyek a tényekkel. Lyana nagy hatással van rá, már a kezdet kezdetétől. Clementine is felkeltette a figyelmem a maga sajátos módján, de messzemenőkig más a kettő. Újabb kérdéskör az, mennyire ismerem is mindezt be. A külvilágnak semennyire, önmagamnak... hát még ez is nehézkesen megy. Valójában egészen eddig a pontig igyekeztem jó mélyre elásni az egészet. A Lyana iránt érzett bizsergető vágyat, az ezzel párosuló fájdalmat és úgy magát a lányt is. Márciusban még könnyű volt... ráfoghattam arra, hogy sznob liba, aki csak szórakozik, mert éppen halálra unja magát. Na meg ott volt az az olasz kis mitugrász is, akit többnek hittem, mint ami. Lehet persze ez így is volt csak ő tagadta, de számít ez? Ugyanúgy elbeszélek mellette is, mint Clem mellett. Nem mintha ez eddig rejtély lett volna számomra, vagy az, hogy mennyire nem értek a nők nyelvén, de valahol már kétségbeejtő méreteket kezd ölteni a dolog. Lyával igenis akarom hogy működjön ha egyszer oda jutunk, de hát itt akad egy baromi nagy ha....!
Ennek ellenére a testem nem épp ellenkező magatartást produkál. Valószínű az ő esetében totálisan más mentalitást vesz fel mint másoknál, és valahol ösztönösen leszarom hogy helytelen a dolog. Ó nagyon is jól tudom hogy az. Tudom hogy baj, de ez még jobban fokozza az élvezetet és képtelen vagyok gátat szabni cselekedetemnek. Még az sem érdekel hogy Merlinke közénk ékelődik, végignyal a karomon és hozzám dugja hideg orrát. Mindebből szinte semmit nem érzékelek, mivel Lyana púderillata körbeölel felemel és egyben meg is fojt. Minden érzékszervem rá éleződik ki, az ujjaira, mik a hajamba túrnak, a testére mely hozzám simul meglepően megadóan, mint talán eddig még soha. Na és ott van a rajta is végigáramló remegés, mely egészen bizonyos jele annak, ő maga is akarta ezt az egészet. Nem hiába teljesen elveszti jelentőségét a tér meg az idő.... egészen addig, míg ő el vágja a fonalat köztünk és beékeli a hideg levegőt közénk. Ez egyszerre fájdalmas arculcsapás és egy nagy előny... végtére is így levegőhöz jutok, ami már kellett a tüdőmbe. Egy pillanattal tovább marad lehunyva a szemem, mintha csak emlékezni akarnék a pillanat varázsára, majd felnyílva fátyolosan az arcát keresik íriszeim.
– Ez nem helyes!
Na nem mondod?!
A szarkasztikus megjegyzés epésen tör fel belőlem, de inkább nem adok neki hangot. Úgyis tudja mire gondolok, mert az arcomra van írva.
– Tudod jól, hogy én mire vágyom. Viszont nem nekem kell döntésre jutnom. Én itt vagyok. Ideköltöztem az országodba… várva, hogy lássalak legalább egy pillanatra. De neked barátnőd van, Mathias, szóval ne csókolgass ilyen felelőtlenül, miután a fejemhez vágsz egy olyan kérdést, hogy mit akarok!
Összehúzom a szemöldököm és értetlenül bámulok rá. Az országomba? Ez mégis... A felismerés tonnás súlyként nyom agyon.
- Hogy mégis mi? Miattam költöztél ide? Épp ide?
Jó, mármint nem épp ide, nem a játszótér közepére, de történetesen Londonba. A többnyire esős, szürke és zajos Londonba. Egyszerre érzem meghatva és megtisztelve magam mely párosul egy beláthatatlan dühvel is. Hát miért nem vettem észre? Miért nem mondta? És mégis... miért minden ennyire elfuserált ami róla meg rólam szól? Hol van itt az igazság?
– A kérdés az, hogy te mit akarsz. Megyek!
Csak ekkor kapcsolok. Rájövök így, ahogy elfordul és a hajtincsein szikrázva csillan meg a napfény, valóban távozni készül. Ám ott a hiba, hogy erre én abszolút nem készültem fel. Igazából arra sem, hogy megkapjam: én vagyok az ok, amiért itt él. Mégis mi ez ha nem egy beismerés? De akkor miért viselkedett úgy Valentin-napon?
A fejemben ezer kérdés cikázik, és a harag ott parázslik mellettük, mert hát érzem, megint az elcseszett kommunikáció a probléma forrása. Nem engedhetem meg, hogy mindez újra megismétlődjön. Bizonyosságot akarok, mondhatjuk úgy is hogy egyfajta biztosítékot. Most égetőbben, mint valaha.
- Lya, várj! - kiáltok halk elfojtott hangon és kapok utána. Remélem van szerencsém annyira, hogy a könyökénél fogva megakadályozzam a további távolodásban.
- Én... téged akarlak. Azóta hogy megláttalak. De ezt nagyon jól tudod. Mégis...- apró sóhajt ékelek be szünetként - folyamatosan ellöksz magadtól. Mi a garancia hogy most más lesz?
Hangom csendesen és szomorúan cseng, mert tudom jól a választ. Semmi de semmi az ég világon. Lássuk be, ugyanaz a sorminta ismétlődik meg, mint mindig. Még ha Clemmel tönkre is megy minden, Lyana akkor sem nyújt garanciát semmire sem. És vele vajon mennyivel lesz egyszerűbb az életem? Erre is pontosan jól tudom a választ; mégpedig hogy semennyire. De mégis csak La Calir-ről van szó! Arról a lányról, aki már első perctől elérte azt, amit talán senki idáig; hogy megszűnjön számomra a külvilág és csak Ő létezzen. Evidens hogy megpróbálnám érte. Igen, Lyanáért ugranék a szakadékba, behunyt szemmel gondolkodás nélkül.

Naplózva



Lyana La Clair
(N)JK
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2017. 12. 06. - 18:43:22 »
+1



Hirtelen megtorpantam. Kedvem lett volna visszafordulni, belenézni Mathias csillogó barna szemeibe és indulatosan megkérdezni, hogy még is mire várjak? Máris tudja a választ talán? Úgy éreztem nem erről van szó és hosszú percekig bámultam magam mellé. Az ujjaim Merlinke puha bundájával játszottak, ezzel védtem a hideg széltől, ami megint feltámadt.
Én... téged akarlak. Azóta hogy megláttalak. De ezt nagyon jól tudod. Mégis... – Halk sóhaj hagyta el az ajkait. Erre fordultam meg és egyenesen a szemébe akartam nézni, hogy lássam igazat mond.
Az én ajkaimról is egy lágy sóhaj szakadt le, mikor tudatosult bennem: Mathias őszinte. Jól esett a tény, hogy engem akar, mióta csak meglátott – hiszen én is így éreztem –, de a „mégis” nem keltett bennem bizalmat. Hiába zakatolt úgy a szívem, tudtam, hogy keserűséget fog bennem hagyni a folytatás.
…folyamatosan ellöksz magadtól. Mi a garancia hogy most más lesz?
Ilyesmire számítottam.
Ezúttal én léptem hozzá közelebb. Nem voltak kapcsolataim, csupán plátói érdeklődések az irányomba, amit én rendszerint finoman elutasítottam, vagy elkerültem, hogy komolyabbra forduljanak a dolgok. Mathiasnál ezt nem tudtam megtenni, én magam akartam őt… harcolni akartam, visszakapni – ami igazából nem is volt az enyém sosem. Mégis volt bennem valami gát, főleg mióta ez a bizonyos lány a képbe került. Van barátnője és ezért akármi is volna erre a kérdésre a válaszom, nem történhet közöttünk semmi.
Nekem nincs sok tapasztalatom. Valószínűleg jelentéktelen töredéke annak, amit te már átéltél… akár ezzel a lánnyal, akivel vagy. – Fújtam ki a levegőt hosszan.
Még mindig ott csengett közöttünk a szomorúság, amivel a szavakat formálta.
Közelebb léptem megint egy lépéssel. A szabad kezemmel végig simítottam a karján, mintha meg akarnám nyugtatni. Lya, most legyél erős! Szinte rimánkodtam magamnak, ahogy megéreztem a finom illatát, amivel olyan könnyen magához tudott volna láncolni. Nem kerültem el a tekintetét sem, de most nem engedtem a csillogásnak.
Ilyen dolgokra nincs garancia. Az érzések könnyen változnak… de amíg vannak, élvezni kell őket – búgtam neki gyengéden.
Elengedtem és távolabb léptem tőle. Onnan néztem egy pillanatra.
Tudom, hogy kedveled azt a lányt, nem vagyok ennyire buta – folytattam. A hangom cseppet sem volt sértett vagy éppen féltékeny. Valójában már nagyon is együtt éltem ezzel a tudattal… hogy mi nem vagyunk egy pár és nem is leszünk valószínűleg. Azért jöttem Londonba, hogy őt lássam, a közelében legyek, de tudtam: már eléggé erős vagyok ahhoz is, hogy végleg elengedjem. Sok fájdalmat éltem már át, ez sem lenne különb azoktól, még ha a szívem majd ki is szakad a mellkasomból, ha csak ránézek.
Szia! Majd kereslek. – Szinte suttogtam ezeket a szavakat.
Lassan fordítottam újra hátat. A szél még egyszer felém sodorta az illatát, mintha az is vissza akarna hajtani hozzá… de nem tehettem. Amíg barátnője van, nem kérhetek tőle semmit, nem mondhatom neki, hogy válasszon engem és garatálom, egy életet élünk le egymás mellett. Az ilyet nem lehet megmondani előre.

Köszönöm a játékot!
A helyszín szabad.
Naplózva


Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 11. 17. - 10:06:33
Az oldal 0.084 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.