+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  99/2000-es tanév
| | |-+  Egyéb helyszínek
| | | |-+  Tiltott Rengeteg
| | | | |-+  Az erdő széle
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Az erdő széle  (Megtekintve 1725 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 03. 01. - 16:31:10 »
0




A Tiltott Rengeteg Roxforttal szomszédos határa.

F i g y e l e m !
Belépés csak saját felelősségre!
Naplózva

Arabella Salamander
Tanár
*****


Bolondos Bőröndös LLG tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2019. 03. 23. - 21:07:43 »
+2


4-5. évfolyam
2000. március 10.



Egész kellemesnek mondható nap volt ez. Hiába március legeleje, a szél gyengéden fújdogált, a fagy teljesen eltűnt és egy kellemes pulóveres idő köszöntött be. A tavasz előhírnöke, ha lehet ezt mondani. Ritka kincs volt az ilyen szép és egyben kedvező lehetőség, Arabella pedig meg is ragadta a lehetőséget. Az eddigi tantermes órák után immár kint, a szabadban tervezte megtartani az óráját. Külön csak erre az alkalomra lett összevont agytágítás, elvégre az RBF tantárgyak között szerepel potenciális opcióként az övé is. No ez nem evidensen nem jelenti azt hogy a diákjai közül mindenki folytatni is fogja... csakhogy vizsgáznia mindenkinek kell. Pontosan emiatt döntött úgy, hogy a két legnépszerűbb lénnyel foglalkoznak a mai órán.
A Tiltott Rengeteg sötéten ásító legszélén ácsorogva várta be a diáksereget. Mindenki érkeztére egy főbólintással reagált, amíg el nem motyogták a jó napot, professzor szokásos köszöntőt. Csak mikor már a lassan némuló szempárok kereszttüzébe került köszörülte meg a torkát.
- Jó napot mindenkinek! A mai speciális óra, mert két évfolyam diákjai is jelen vannak. Ennek oka talán nem is kérdéses, a közeledő RBF vizsga. Tudom, hogy sokatoknak köztetek már a könyökén jön ki, de igenis ez pályátok és egyben életetek egy meghatározó momentuma. Így alapos felkészülést és hozzáállást várok el mindenkitől. Lesznek azonban olyanok is... - sóhaj. -... akiktől biztos búcsút veszünk. Csak az folytathatja tovább a tantárgyat, aki várakozáson felüli-t ér el. Így hát a mai órára két különlegességet hoztam nektek, ami jó eséllyel szerepelhet a vizsgának.
Jöjjenek velem!

Egyetlen könnyed intéssel jelezve Arabella megfordul és elindul be az erdőbe. A lombos fák alatt a gyér aljnövényzetben nem lenne nehéz a járás, de a kiálló gyökerek miatt mégis. Mindössze öt perces út végén egy kisebb tisztáson áll meg. Pont egy nagy kaspó előtt, amiben ragacsos csillámlóan édes méz van.
- Mint látjátok, az első feladat már érkezik is. Kérem elsősorban a lányokat, hogy ne ujjongjanak és lépjenek előrébb. Mr. Pye, kérem hagyja Miss Destain-t és ne beszélgessen vele. Miss Decor, ráér később is jegyzetelni. Miss Everfen, lépjen nyugodtan közelebb, maga ugyanolyan amazon lélek, úgy vélem önt imádni fogják.
A tisztás szélén meg is jelenik egy majd még egy csillámlóan gyönyörű hófehér, hosszú szarvú unikornis. Velük egyben három arany szín csikó üget s torpan meg a csapat láttán. Pár másodperc után a bödönhöz sétálva enni kezdenek.
- A kifejlett unikornisok különleges és gyönyörű lények. Értékesek sok szempontból. Mint láthatjátok a kifejlett példányok hófehérek. A fiatal kiscsikók aranyban pompáznak. Ők még csak másfél évesek, kettő éves korukra szőrük színe kifakul és ezüstössé válik. A szarvuk olyan négy esetenként öt éves korukra nő ki. Felnőtt példánnyá hét és nyolc év után válnak, innentől kezdenek el szaporodni. Évente egy maximum két csikót hoznak világra, tehát nem valami szapora állatok. A lányokat jobban kedvelik, akár csak az édeset. Kérem a simogatásnál óvatosan mozogjanak, nehogy megijedjenek. Addig gondolják végig, mire is használja a varázsvilág az unikornist és miért. Várom közben a válaszokat.
Elmosolyodva nézi az állatokat és vár valakit, önként jelentkezőt, aki lesz oly bátor hogy vállalkozzon a feladatra.




IRL: Reagálási határidő március 30.(szombat). Minden hozzászólás +10 pontot ér az adott háznak, és egyéb óraközbeni pontszerzési lehetőség is adódik. A helyes válaszadás elbírálása az érkező reagok sorrendjében történik!
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


rebbenő szemmel ülök a fényben

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2019. 03. 23. - 23:51:10 »
+2




2000. 03. 10.

A számat húzogatva bandukolok a többiek mögött. Megint egy lehetetlen időpontban lévő óra. Szörnyű.Nem kifejezetten rajongok az ötletért, hogy a Rengetegben van az óra. Bár nagyon imádom a természetet, jobban szeretek úgy a fák között sétálni, hogy nem ölnek meg se a növények se semmilyen egyéb lény. Igyekszem lépést tartani a többiekkel, de le-le szakadok tőlük. Nagyon nem akarok ezen az órán lenni, nagyon nem.
Szinte utolsónak érek oda, és némán fohászkodom, hogy ne számítson a méla lassúságom késésnek. Éppen kellemes bambulásba merülök, amikor mindenkiről megfeledkezve, tekintetem a zoknimra csúszik. Arabella professzor hosszú monológját meg sem hallva rábámultam a lábszáramra, és rémülten veszem észre, hogy Ó, bamba fejem! Hát nem hétköznapi, felemás zokni van a lábamon?! A rézfarkú bagoly csőre álljon beléd...zsörtölődöm magamba. Végül csak visszazökkenek a jelenbe, és még elkapom a professzor utolsó mondatait.
-Jöjjenek velem!
Ahogy a göcsörtös gyökerekkel tarkított úton haladunk a professzor után szabályosan letaglóznak a borús gondolataim. Nem mintha gyűlöltem volna az órát és a tanárt, de mégis, szívesen ültem volna Rose néni szőrgombócokat köpködő cicái között, a Rengeteg helyett. Körülbelül öt perc múlva megállunk egy kaspóval teli méz körül, de szinte nem is vagyok lélekben jelen az órán. Újfent a professzor hangja zökkent vissza a valóságba.
-Miss Decor, ráér később is jegyzetelni. Miss Everfen, lépjen nyugodtan közelebb, maga ugyanolyan amazon lélek, úgy vélem önt imádni fogják.
Tökéletesen megkönnyebbülök, amikor engem kihagy a felsorolásból. Reménykedem, hogy nem veszi észre a bakimat, és nem kapok levonást az előírt öltözet szándékos megváltoztatásáért. Pedig most nem direkt! Még, ha olyan ügyes lennék, hogy sunyiba átváltoztassam...
A másik oka az örömömnek pedig az, hogy nem kell a többi lánnyal együtt így kimennem. Értelmezésem szerint. Végül is miért menjek, ha nem hívnak? Körbenézek a társaságon és újfent meglepődök, hogy még ötödév múltán is mennyi ismeretlen van körülöttem. Nem mintha annyira hiányolnám a társaságukat. Még mindig kiver a víz a varázslóktól. Bár már szerencsére kissé könnyebben oldódok mint eddig. Erről persze eszembe jut Balthasar, és mély melankóliába süppedem.
Csendesen álldogálok, szokásomhoz híven leghátul, de azért mégis a háztársaimhoz közel, hogy ne érezzem magam totálisan elveszve.
Óh, egyszarvúak... Ahogy megpillantom a fess teremtményeket még jobban rám tör a keserűség. Eszembe juttatta anyámat, aki mindenáron látni akarta őket. És most tessék, minden, amit akart itt van én előttem. Neki kellett volna varázserő, nem pedig nekem... Az egész látvány egy nagy fekete és szürke folt, és megint képtelen vagyok látni ebben a világban a színeket. Keserűen felsóhajtok, és jobbra fordítom a tekintetem. Inkább nézem a fákat, mint anyám vágyott teremtményeit.
Meg sem lepődőm, hogy ismét visszazökkent a hangja a társaságba. Mi ez, valami hangvarázs, hogy az is figyeljen, aki nem akar?
- Addig gondolják végig, mire is használja a varázsvilág az unikornist és miért. Várom közben a válaszokat - bíztatóan körbemosolyog én pedig igyekszem elbújni a többiek mögött, hogy a legkisebb szemkontaktust is kerüljem. Ám a kérdés feltevése után szinte ösztönösen motyogom el a választ.
- A pálcák magjába tesznek unikornisszőrt, ami miatt nagyon tiszta varázslatokat lehet véghez vinni, és nagyon hűséges pálcák lesznek, ha az unikornisszőrt használják a magba, és gondolom mivel az egyik legtisztább élőlény az egyszarvú, emiatt áll a pálca nehezen rá a sötét varázslatokra - utóbbit szinte csak magamnak dünnyögöm. Erősen kétlem, hogy bárki is meghallja, de önmagam számára ez felér egy csúcsteljesítménnyel, már csak azért is, mert "megszólaltam".
Naplózva


Nolan Pye
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2019. 03. 24. - 11:52:37 »
0

LLG


2000. március 10.

***

Tavaly, az évévégén nem teljesítettem éppen jól Salamander professzor vizsgáján. Az igazat megvallva még azt is kitalálta, hogy ismételjem meg a dolgot és vegyem komolyabban a dolgot. Nem is értem, miért nem szabadultam meg ettől az órától, amíg lehetett. Talán csak azért, mert Marga már régóta járt rá és az ő társaságában még ez is sokkal szórakoztatóbb volt.
Mindenesetre nyúzott képpel indultam meg az erdő széle felé, ahol azt a bizonyos különórát tartották. A taláromat lekaptam és a hónom alá csaptam, hogy csak a pulóver védje a fehér ing és nyakkendő kettőse alá rejtett felsőtestemet. Kezemmel végig simítottam a fekete nadrágon, remélve, hogy nem gyűrődik megint fel a következő heves lépésnél. Nem nagyon figyeltem arra, hogy ki van még ott rajtam kívül, éppen csak Margához húzódtam közelebb, miközben a vállamra vetett, öreg, barna táskából próbáltam előhalászni valami könyvfélét. Ez volt a biztos megoldás, ha Salamander kérdezne valamit és esetleg pont rám sikerülne néznie.
– Szerintem már azért le fog vonni pontot, hogy itt vagyok… – Sóhajtottam Margának. Persze, amilyen szerencsém volt, éppen akkor jelent meg a tanárnő és biztosan hallotta azt is, amit mondok.
A köszöntés után azonnal az RBF-ekről kezdett beszélni. Remek, rontsa csak el az ember kedvét az első öt percben. Ha valakinek, hát nekem biztosan megint Trollt fog adni és akkor majd a szüleim megint egy egész nyárra szobafogságra ítélnek. De hát ez Salamander… egy csepp emberség sincs benne, hacsak nem valami szőrös izét kell simogatnia. Undorító.
– Lesznek azonban olyanok is... akiktől biztos búcsút veszünk. Csak az folytathatja tovább a tantárgyat, aki várakozáson felüli-t ér el.
Az a kis sóhaj, akárcsak az egész mondat, éppenséggel rám vonatkozhatott. Mégsem próbáltam felvenni. Csak fintorogva bámultam magam elé, hagyva, hogy a többiek meginduljanak a tanárnő mögött a rengeteg belseje felé. Én lassan, kissé lemaradva követtem őket. Egy intéssel jeleztem Margának, hogy inkább maradjon mellettem. Szükségem volt egy támaszra.
– Ezt rám értette… igaz? – kérdeztem közelebb hajolva hozzá. – Szerinted mi a francért utál engem ennyire?
Erre persze jött is következő beszólás. Hagyjam Margát… mintha piszkáltam volna. Egy ártatlan kérdést tettem fel. Ha tanároktól lehetne pontot levonni, Miss Salamander miatt a tanári kar már súlyos veszteségeket szenvedett volna és átfordultak volna mínuszba. Nem elég, hogy az állatait rászabadított a diákokra, még állandóan szekíroz is. Mi a franc baja van úgy mégis?
Mindegy. Megköszörültem a torkomat, kihúztam magam, hátha attól majd magabiztosabbnak látszom. Ekkor jelentek meg a csillámpónik, amikkel nem szívesen találtam volna szembe magam… ugyanis a homlokuk közepén hatalmas, éles szarv díszelgett. Nem lehet kellemes, mikor felnyársalják az embert s én nagyon nem szerettem volna a következő áldozatuk lenni. Ám, mivel Margával már nem beszélgettem, csak magamban mordultam egyet.
– A lányokat jobban kedvelik, akár csak az édeset. Kérem a simogatásnál óvatosan mozogjanak, nehogy megijedjenek. Addig gondolják végig, mire is használja a varázsvilág az unikornist és miért. Várom közben a válaszokat.
Még egy morgás.
– Remek. Szóval, olyan, mintha Salamander professzort akarnám megsimogatni. Ha hozzá érek, kicsinál. – Jegyeztem meg a mellettem makogó lánynak. Sophie volt az, egy vörös hajú, hugrabugos lány. Nem nagyon ismertük egymást, de mivel Margához nem beszélhettem továbbra sem, így máshoz kellett intéznem a szavakat.
– Pálcakészítéshez… – Rántottam meg a vállam nem törődöm módon, igazából az sem érdekelt, ha Salamander nem hallja a mondandóm. Csak beszéltem magamnak, Sophie-nak, esetleg Margának. Közben persze arra is gondosan ügyeltem, nehogy közelebb lépjek valamelyik állathoz. Simogassák csak azok, akinek nem harapják le a karját.
Naplózva


Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2019. 03. 24. - 16:36:33 »
0

A világ legcsodálatosabb lényeinek gondozása


2000. március 10.


Ott álltam az erdő szélén, az első sorban a tanárnő mellett, az erdő tavaszi föld és esőillatában, a fák közötti félhomályból fújó enyhe szellőben, és csak néztem, és nem hittem el, mit látok. Pedig szinte világított fehér szőrük a sötétbarnás-zöldes háttér előtt. Eltéveszthetetlen, kecses alakjuk, lágyan lengedező sörényük és főleg, a homlokuk közepén a bámulatos szarvuk egyértelműsítette, hogy miket látok.
- Egyszarvúk – tátogtam, és hogy hangom ne váltson át denevér-frekvenciára, inkább becsuktam a szám, és magamhoz szorítottam tankönyvekkel teli táskám.
Ha valami rajta volt a bakancslistámon, hát az ez volt. Nem egyszerűen azért, amiért minden négy éves kislány rajong ezekért a csodás lényekért. Lótenyésztő családból származom. Egész gyerekkoromat lovak között, lovakkal együtt élve töltöttem. Az egyszarvú nekem olyan, mint a rég elveszett családi idill megtestesülése, a legtökéletesebb, legcsodálatosabb jószágok a világon. A remény, hogy bár a világ borzalmas, kegyetlen, és csupa tragédia, ők mégis itt vannak, és valódiak, tiszták, ártatlanok és tökéletesek.
A tanárnő hozzám semmit sem intéz, de nem is szükséges. Mindig ugyanúgy teljesítek lénygondozáson, a tőlem telhető legjobban, de legcsendesebben. Érdekes, hogy ez az óra valahogy ezt hozza ki belőlem, pedig nem ez jellemez. Talán azért, mert ezzel a tárggyal kapcsolatban önszorgalmamból már akkor tájékozódtam, amikor még nem járhattam a Roxfortba. Egyszerűen lenyűgöz, ráadásul az aktív mágiahasználatot igénylő órákkal ellentétben itt leginkább az egyszerű tudás és odafigyelés számít. Imádtam ezt a tárgyat, mert mindig naprakész voltam belőle. Nem is éreztem úgy, hogy erőlködnöm kéne, de szívesen dolgoztam. Eldöntöttem, hogy amit a tanárnő az imént mondott, hogy nem mindenki folytathatja a tantárgyat, és lesz, akitől megválik, az rám nem vonatkozhat majd.
- A kifejlett unikornisok különleges és gyönyörű lények. Értékesek sok szempontból. Mint láthatjátok a kifejlett példányok hófehérek. A fiatal kiscsikók aranyban pompáznak. Ők még csak másfél évesek, kettő éves korukra szőrük színe kifakul és ezüstössé válik. A szarvuk olyan négy esetenként öt éves korukra nő ki. Felnőtt példánnyá hét és nyolc év után válnak, innentől kezdenek el szaporodni. Évente egy maximum két csikót hoznak világra, tehát nem valami szapora állatok. A lányokat jobban kedvelik, akár csak az édeset. Kérem a simogatásnál óvatosan mozogjanak, nehogy megijedjenek. Addig gondolják végig, mire is használja a varázsvilág az unikornist és miért. Várom közben a válaszokat.
Hallgattam, amit a többiek előttem mondanak. A pálcás dologra bólintottam, hiszen az én pálcám magja is egyszarvúszőr volt. Megvártam, amíg én jövök, aztán még előrébb léptem.
- És a vére örök életet ad, ugyanakkor ez egy elátkozott élet, vagyis még pontosabban egy átkozott fél-élet lesz, mert egy ilyen csodás teremtményben kárt tenni hatalmas bűn – mondom határozottan, amikor rám kerül a sor. Közben óvatosan közelebb megyek a hozzám legközelebb eső, kifejlett példányhoz. A közeledésre amaz érdeklődve pillant fel. Ugyanúgy nyúlok hozzá, ahogy a lovaknál megszoktam, lesütött szemmel, nem teljesen telibe felé fordulva, inkább kicsit oldalról nyújtom elé a tenyerem, és megvárom, hogy ő hajoljon oda, és szagolja meg. A méztől kissé ragacsos, de amúgy bársonyosan selymes és puha orra kíváncsian ér a kezemhez, én pedig halkan, mosolyogva köszöntöm.
- Szia, kedves. Úgy bizony, ugye egyetértesz velem? Téged jobb, ha nem bánt senki.
Pont úgy, mély hangon röhögve fúj vissza rám, ahogy a saját lovam is szokott, ha véletlenül tényleg lóként viselkedik. Kezem az egyszarvú orrától indulva nem gyanakvást keltően óvatos, inkább finom, de határozott mozdulatokkal simít végig a széles orrháton, az enyhén kiálló járomcsonton, majd beletúrok a gyöngyházas üstök tincsei közé, kikerülve a tűhegyes szarvat. Én nem félek tőle, valahogy teljesen biztosan érzem, hogy nem fog bántani. Egyébként úgy tűnik, ő is pont úgy kedveli, ha a füle tövét vakargatják, ahogyan az én lovacskám is.
Bár sok dolgot tudnék még róluk mondani, amiket a könyvekből már elolvastam, nekem az említett válaszok helyett kérdések és lovas emlékek jutnak az eszembe. Például, hogy ők tovább élnek, mint az átlagos lovak, vagy csak később érő típusok? Hogy tudnak a vadonban ennyi édességhez hozzáférni, ami elég nemhogy egy példánynak, de egy ekkora ménesnek? Össze lehet velük barátozni, megengedik vajon, hogy az ember felüljön a hátukra, vagy „összeköltözzön” velük? És vajon miért arany színűek újszülöttként? Ugyanúgy a túlélés miatt? Az arany nem nevezhető épp rejtőszínnek, de például néhány a mi lovunk közül is hasonlóan cseperedett; sötétpejnek vagy feketének születtek a csikók, de az idő előrehaladtával szépen kifehéredett a szőrük. Kivételt képezett ez alól az én kis különleges kancám, aki eleve hófehéren született – de ez nagy ritkaság, s általában az ilyen csikó nem életképes. Szerencsémre az említett jószág volt a kivétel, mára már néhány éves, kifejlett, erős állat volt – bár jelen pillanatban lónak azért nem neveztem volna.
De ahelyett, hogy a sok ostobasággal megakasztanám az órát, egy csendesebb pillanatban, mikor Salamander professzorasszony épp nincs elfoglalva mással, az egyszarvú füle tövének vakargatása közben csak egyet kérdezek, egy kevésbé tudományosat ugyan, de mindenképpen azt, amelyikre a legkíváncsibb vagyok:
- Tanárnő, elnézést, ők is szoktak nevet kapni? Neki például van neve? - kérdezem a hozzám csapódó példányra felé biccentve.
Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2019. 03. 29. - 19:05:44 »
+1


s z a r v a s  p a c i k  g o n d o z á s a
2 0 0 0 0 3 1 0

Szupiii eljött egy újabb legendás izébizéke óra. Nem mintha nem tartanám hasznosnak, hogy tudjunk ezt meg azt ezekről a lényekről, de alapjáraton vajmi kevésnek érzem ezt az egészet. Okés, megkapargatunk ebből is valami felszínfélét, hogy aztán az élet lényegében az arcunkba bökje, majd később. Később tudunk meg megannyi dolgot, most csak nagyjából egy részét. Sokszor főképp azt, hogyan maradhat egyszerre életben a lény is meg mi is. Etesd, szeresd, légy jó hozzá. És menekülj, ha fújtatni kezd. Vagy bármi gyanúsat. Mondjuk ez a thesztrál esetében lehet eleve marha jó, amit még csak nem is látsz. Vagyis hát a mi évfolyamunkból igaziból mindenki látja, mivel egy komplett mágusostrom lészen úgy mögöttünk a múltacskában. Nem kevés halál jött velünk szembe, sajnos. Szóval jelenleg mi vagyunk a legtökéletesebb alanyok thesztrálgondozónak. Kissé elkalandoztam.

Persze ez nem csoda, főképp az én esetemben. Miközben Nolannek meséltem valami végeláthatatlan sztorit a legújabb elképesztő műalkotásos ötletemről. Igen, azt tervezem, hogy kidekorálom az egyik folyosószakaszt csupa színnel. Mármint egy olyat, ami nincs még felújítva. Szerintem menő lenne… Na, de miközben ezzel untattam évfolyamtársam, jó barátom, titkos szívszerelmem, közben azért gyors léptekkel haladgattunk az erdő széle felé.
Már fel sem merül bennem a kérdés, hogy biztos itt-e a legjobb órát tartani egy halom tinédzserrel, mert gyanúsan ötödére csökkent azok száma, akik épp minket akarnak kinyírni. Bár ettől még furcsa választás. Sebaj.
- Ne legyél ilyen pesszimista Nolan. Kétlem, hogy hobbiból vonogatna le pontokat. – Magyarázom, miközben belé is karolok és rá is mosolygok biztatásképp. – Hát ez a nő nagyon ért a motiváláshoz… - Sóhajtok aztán, de a mosoly még mindig ott van ajkaimon, miközben hallgatom szavait és kémlelgetem az erdőt. Nem egy nagy cucc, de a maga rémisztő módján azért van benne szépség. Mélázok el, majd ismét Nolan felé fordulva csacsognék tovább. Mondanék neki ismét valami bíztatót, csakhogy a prof némileg belém fojtja a szót.
- Az én hibám tanárnő. – Magyaráztam csivitelve, de közben direkt már csak azért sem engedtem el Nolan karját.
- Hát ez tényleg utál… - Sóhajtottam fel, mert alapjáraton tényleg sokkal, de sokkal többet beszélek, mint Nolan. Sokkal. Mivel én vagyok olyan jó fej és mindent végig is kommentálok. Meg eleve elvileg a lányok jóval, de jóval beszédesebbek…
Mindegy. Mindenesetre csöndben maradok és figyelek az unikornisokra. De cukiiiiik. Nyávognék én is, mint egy hülye liba, de csöndet fogadtam. Nehogy Pye-omat megint miattam szidják le. De közben alig feltűnően lépek egyet közelebb, igen Nolan karjával a karomban, a lényekhez.
- Nem fognak bántani. Olyan szép, érzékeny lelked van. Szerintem az unikornisok a vadságot nem szeretik, amit néhány fiú képvisel. – Suttogom, szinte alig hallhatóan, miközben Nolant azért kissé magam mögé tolva kezem az unikornis szőréhez érintem. – Hangosabban mondd Nolan. Mert ez egy jó válasz. A pálcák magjához használjuk azt a gyönyörű selymes szőrét… - Igen. Szinte érzem, ahogy rabul ejt ezeknek az állatoknak a szépsége. Még úgy is, hogy az érdektelenség álcája mögé bújva érkeztem az órára. De immáron csillogó szemekkel nézem azt a csodaszép szőrt, amit ujjaim érintenek. – Az egyszarvúszőrből készült pálcára azt mondják, hogy a leghűségesebb, bár nem a legerősebb. Mindenesetre rendkívül kiegyensúlyozott.
Naplózva


Arabella Salamander
Tanár
*****


Bolondos Bőröndös LLG tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2019. 03. 31. - 19:11:53 »
+1


4-5. évfolyam
2000. március 10.



Arabella elnézi a díszes társaságot. Van, aki érdeklődve figyeli őt, van aki unottan inkább a fák felé pillant. A Vanheim lány a csoport szélén, kicsit távolságtartóan várakozik, mikor az erdei tisztásra érnek. A tanárnő nem hallja a motyogást, így nem is foglalkozik a válasz helyességével. Inkább arra koncentrál, hogy az első közelebb lépő diákjának jól sikerüljön az állattal való találkozás. Az első benyomás mindig fontos. Nemcsak a lénynek, hanem a varázslónak szintúgy.
Ekkor azonban megérkezik az első, közel hiányos válasz.
Tekintete azonnal Nolan Pye-ra vándorol.
- Nos Mr. Pye, esetleg kifejtené bővebben a hallgatósággal, mire is gondol?
Enyhén cinikusan vonja fel a szemöldökét, mert nem szereti a pökhendi félválaszokat, amivel jelenleg a fiú is megörvendeztette.
Ellenben a figyelmét addig Miss Harper vonja magára, aki lelkesen lép az egyik kifejlett példányhoz s láthatóan minden segítség nélkül rögtön sikerül bensőséges kapcsolatot kiépítenie vele.
- Nagyon jó Mirabella! Tíz pont a griffendélnek! És nem, nem kapnak nevet. Az unikornisok nem lovak vagy házikedvencek, innentől kezdve minimális kötődésük van az emberhez. Tehát nincs szükségük névre, nem is hallgatnának rá.
Mosolyog, mert nemcsak a lány állatokhoz való hozzáállása és ráérzése de a jó válasz is megér legalább ennyit.
– Az egyszarvúszőrből készült pálcára azt mondják, hogy a leghűségesebb, bár nem a legerősebb. Mindenesetre rendkívül kiegyensúlyozott.
- Pontosan. Tökéletes Miss Destain. Újabb tíz pont a griffendélnek! Kevesen tudják, hogy az egyszarvúnak a szarvát is felhasználják porított változatban jó pár bájitalhoz. Valaki tud esetleg ilyet említeni? Mr. Pye, ne szerencsétlenkedjen, ha már Miss Destain odavonszolta, tartsa oda a kezét a lényhez. Így. Amint megszagolta már simogathatja is óvatosan. Nem nagy ördöngősség!
Míg beszél, a Mirabella által dédelgetett unikornis felé lép ő is és prezentálja a cselekvést.
Aztán vár pár percet, mire helyes válasz érkezik.
Amint minden diák veszi a fáradtságot és bemutatkozik az unikornisoknak az állatok tüntetőlegesen visszavonulnak az erdő mélyére. Arabella némi sóhajjal figyeli őket, majd visszavezényeli a társaságot az erdő szélére. Ahogy kiérnek a lombos fák közül a napfényre feltűnhetnek a ketrecek, amikbe halk, karrogó hang hallatszódik ki.
- Az unikornisok mellett az RBF gyakorlati vizsga másik sokszor előforduló anyaga a Tüzes-rák felismerése és kiválogatása. Miután leginkább teknőcre hasonlítanak, így alaposan és óvatosan kell őket beazonosítani. Egyetlen rossz mozdulat és könnyen égési sérüléseket szerezhet az ember. A feladat az a vizsgán, hogy a felismerés után ki kell almozni őket természetesen úgy, hogy ne a Szent Mungóban kössenek ki. Akinek sikerül kiválót kap a vizsgán. Valaki meg tudja mondani, miért is kedvelik a varázslók a tüzes rákot? Mire használják? És ami a legfontossabb... melyik oldalától is kell tartani?  



IRL: Reagálási határidő április 6.(szombat). Minden hozzászólás +10 pontot ér az adott háznak, és egyéb óraközbeni pontszerzési lehetőség is adódik. A helyes válaszadás elbírálása az érkező reagok sorrendjében történik!
Naplózva


Mirabella Harpell
Jegelt karakter
***


boszorkány

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2019. 04. 01. - 11:57:41 »
0

A világ legcsodálatosabb lényeinek gondozása


2000. március 10.


- Milyen kár. Azért köszönöm tanárnő - jegyzem meg bánkódva, Salamander professzor válaszát követően.
Szomorúan figyeltem, ahogy kis pajtásom - akit Arabella tanárnő válaszának ellenére magamban Kedvesnek kereszteltem el - kecses sörénylebbenéssel elszökell mellőlünk, és beüget a fák közé.
Ekkor kezdődtek a bonyodalmak. Amint elhangzik a "tüzes"szó, azonnal fordul velem egyet a világ. Pedig tudtam, készültem rá, hogy ezek a lények is meg fognak jelenni a gyakorlati órán. Próbáltam rá felkészülni, de amint szemünk elé kerülnek a ketrecek, benne a csodás, drágakövekkel díszített pánélú lényekkel, elgyöngül a térdem, s kicsit lemaradok, beleolvadok az órán résztvevők jótékony forgatagába.
Pedig nem tűnnek ártalmatlanoknak. Olyanok, mint a mugli teknősök - ha szó szerint értjük az ékszerteknőst, hát akkor ezek valóban azok. A levelek közt átszüremlő napsugárnyalábok megbicsaklanak az élőlények hátán, a sok-sok gyönyörű briliánson.
Próbálok agyam eldugott zugaiban az után kutatni, amit ezekről olvastam a könyvekben és hasznos lehet, de csak az az egy dolog jár az eszemben...
- Ezek tüzet lőnek a fenekükből! - dünnyögöm enyhe borzongással, nem is igazán szándékosan ejtve ki a kevésbé értelmes szavakat. Körbenézek, remélem nem hallotta senki. A tűz említésére az ajkamba kell harapjak, nehogy remegji kezdjek itt, mindenki előtt. A szemem elé a borzalmas rémképek tolulnak, a lángoló bika, az égő pajta, a tűz martalékává váló családi házunk. Megrázom a fejem, és sápadt arccal inkább még egy lépést hátrálok, míg a többiek pedig közelítenek.
- Bocsánat - kérek a sóhajtásnál alig hangosabban bocsánatot valakitől, akinek letapostam a lábát feltűnésmentes menekülésem közepette. Amikor biztonságos távolba kerülök, onnan pislogok a teknősszerűségekre. Kétség kívül meg kell velük barátkoznom, mert emiatt nem akarom elbukni a vizsgát, de el se tudom képzelni, hogyan kellene kitakarítani a helyüket. Egyébként nem tűnnek ártalmatlannak, momentán olyanok, mint egy jókora, giccses teknősszobor. Nem tudom, mennyire lehetnek agresszívek, valószínűleg a múltbéli, emberekkel kapcsolatos rossz emlékek lehetnek a ludasak abban, ha ellenségesek. Már biztos jó néhány válasz elhangzott, mire odaoldalgok a tanárnőhöz, vigyázva, hogy közben a lehető legmesszebb maradjak a nevezett bestiáktól, különösképp pedig azok hátsójának vonalától.
- Elnézést, professzor... - kezdem, amikor a diákok épp hagynak neki újabb üres pillanatot. - Ők egyébként emberhez szokott lények? Mennyire kezesek? - kérdeztem halkan, remélve, hogy nem hallatszik nagyon a hangomon, hogy tartok tőlük. Nem, ez nem is félelem, nevezzük inkább óvatosságnak. Erős óvatosságnak, amit megpróbálok a lehető leginkább eltitkolni. És valahogy lenyelni a vizsgáig.
Naplózva


Oliver Wenlock
Eltávozott karakter
*****


Hóborc haverja

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2019. 04. 02. - 19:58:47 »
0

Unottan állok az erdő szélén várva Salamander profra társaimmal. Mivel összevont óra, így nem csak a megszokott negyed éves társaság várkaozik hanem betrsul hozzánk az ötödik is. Ez azt jelenti hogy persze Pye is feltűnik a színen. Magamban füstölögve várom, hogy nekilássunk az elkövetkezedő kiselőadásnak.
Szeretem a legendás lények órát alapvetően, Salamanderrel sincs nagyobb bajom, azt leszámítva hogy jobb ha a kis játékos lényeit a bőröndjében tárolja nem pedig az iskola elvétett pontjain, de persze inkább élvezném ilyen szép időben a kviddicset.
Elmélázva nézek a pálya felé. Enyhe északkeleti szél fúj, szóval ha négy méteres magasságban megindítok egy gurkót enyhe jobbos csavarral a végén, akkor az épp ideális szögben tudná eltalálni a mardekáros hajtót. Persze ez az elmélet, a gyakorlatban inkább a rutin, meg az ösztön hajt.
Pechemre Arabella lelkesen vezényel be mindenkit az erdő mélyére. Nem hatolunk a belső sötétségbe, inkább csak az átszüremlő félhomályos tisztásra, ahol az unikornisok népes csoportja jelenik meg a lányok nem kis örömére. Elnézem a sikongató csodálattal adózó arcokat én pedig cinikusan sandítok Merelre.
Február óta nem igazán beszéltünk, volt nekem elég bajom és ő sem rohant a társaságom után. Mikor a prof Pye-ra és Margára szól, akik karba öltve ácsorognak ciccegek csak egyet. Na nekem senki ne mondja, hogy ezek nem feküdtek már le egymással.
Hagyom, hogy megkezdjék a lányok a sort, nem szándékozok a mai órán brillírozni sem, inkább csak szeretnék túlleni rajta szimplán és kész. Elnézem Merelt, mint csinos ’amazont’, s bár valóban illik rá ez a jelző, azért mélységesen ledöbbent hogy a tanerő ilyet megengedhet magának. Ő meg még csak nem is tiltakozik.
Megvárom hogy rám kerüljön a sor. Szelíden a lóhoz hasonlatos állat elé tartom a kezem, lesütöm a szemem és kivárok. Hagyom hogy ő kezdeményezzen, aztán ujjaim mikor a puha bársonyos orrnyeregre téved beleborzong a karom. Kedvem lenne hozzá dőlni, oda bújni, de evidensen nem teszem. Sőt, az arcomra kiülni készülő mosolyt is visszafolytom. Inkább amolyan unott arccal szenvedem el az egészet, de mint mostanság sok minden, ez is csak egy álarc.
Mikor az unikornisok megunják a bámészkodást és inkább elvonulnak mi is kifelé vesszük az irányt. Ezt valahol nem is bánom egész addig, míg a tüzes rákok ténye meg nem jelenik a szemem előtt.
- Szent szalamandra!
A megrökönyödést nem is palástolom. Ezekkel kell nekem majd a vizsgán bajlódni? Komolyan?
Elhűlve figyelem a tüzes seggű rákokat és magamban ahhoz fohászkodom, hogy valami extra jó fej vizsgabiztost kapjak majd, aki nem fedd meg ha lepörkölöm az ujjam. Mert hogy ez garantáltan megtörténik, az már egyszer tuti.
Naplózva


Nolan Pye
Eltávozott karakter
*****


VI. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2019. 04. 03. - 08:00:16 »
+1

LLG


2000. március 10.

***

És még Margának is feltűnt, hogy utál! Mostanában, mintha egyre több gyűlölőm lenne a Roxfortban. Wenlock is a semmiért kapja fel állandóan a vizet, ráadásul a tavalyi vizsgám óta Salamander is rám szállt. Nos igen, itt az idő, hogy komolyan leadjam az LLG órát és inkább más vizekre evezzek. Talán a Mugliismert elég könnyű ahhoz, hogy még nekem is sikerüljön… Ahogy a hófehér állatokra pillantottam, azt kívántam bár minden óra olyan szórakoztató lenne, mint a Bájitaltan vagy a Gyógynövénytan. Azokból tökéletesen teljesítettem minden alkalommal, sőt Lancaster nem egyszer plusz pontot is ítélt meg a Mardekárnak.
– Nos Mr. Pye, esetleg kifejtené bővebben a hallgatósággal, mire is gondol?
Nem reagáltam. Valahol ezen a ponton vált biztossá, hogy Salamander akkor sem fog szeretni, ha megsimogatom a tüskés fejű lovát. Nem baj, végül is igen, nem vagyok jó az órájából és bár szeretem az állatokat – nem véletlenül van egy saját rókám –, képtelen leszek eléggé benyalni neki ahhoz, hogy legalább pontot ne vonjon le a házamtól. Kár, hogy már valószínűleg túl késő arról beszélni Fawcett professzorral, hogy meg akarom változtatni az órarendemet. Mire ezt végig gondoltam már húsz pontot szerzett a Griffendél. Remek…
– Kevesen tudják, hogy az egyszarvúnak a szarvát is felhasználják porított változatban jó pár bájitalhoz. Valaki tud esetleg ilyet említeni? Mr. Pye, ne szerencsétlenkedjen, ha már Miss Destain odavonszolta, tartsa oda a kezét a lényhez. Így. Amint megszagolta már simogathatja is óvatosan. Nem nagy ördöngősség!
Az egyetlen kérdés, amire talán még valami választ is ki tudtam volna magamból csikarni, elhangzott végre… erre Salamander csak azért is belém köt megint, hogy ne tudjam végig gondolni. Gépiesen emeltem fel a kezemet, hogy az unikornis orra felé tartsam. Fogalmam sem volt, hogy miattam vagy csak úgy dacból vonultak el, gondolván, hogy már eleget mutogatták magukat a világnak.
A kis csapat megindult visszafelé a fák között, természetesen a cseppet sem kedves professzorasszony társaságában. Mélyet szippantottam a levegőből, észre véve, hogy Wenlock is itt van. Azt hittem, ellógta ezt az órát és legalább a mai napon nem kell látnom a gyűlölköző képét. Éppen elég volt megküzdenem azzal a ténnyel, hogy Salamander totálisan ok nélkül utál és szívat, nem volt szükségem még egy mondva csinált ellenszenvre. Valószínűleg Wenlock maga sem tudná megmagyarázni, mi is a problémája, azon kívül, hogy hónapok óta küzd az Everfen okozta kangörccsel… az meg tudtommal nem az én hibám. Még csak meg sem próbáltam lecsapni a csajt a kezéről.
– Szerinted már késő lenne leadni ezt az órát? – kérdeztem halkan Margát. – Fawcett kidobna az irodájából, ha megpróbálkoznék, asszem…
Hangosan sóhajtottam, mikor meghallottam azt a furcsa hangot. Valamiféle ketrecek várakoztak a napfényen – ezekből származtak a különös zajok.
– Az unikornisok mellett az RBF gyakorlati vizsga másik sokszor előforduló anyaga a Tüzes-rák felismerése és kiválogatása. Miután leginkább teknőcre hasonlítanak, így alaposan és óvatosan kell őket beazonosítani. Egyetlen rossz mozdulat és könnyen égési sérüléseket szerezhet az ember. A feladat az a vizsgán, hogy a felismerés után ki kell almozni őket természetesen úgy, hogy ne a Szent Mungóban kössenek ki. Akinek sikerül kiválót kap a vizsgán. Valaki meg tudja mondani, miért is kedvelik a varázslók a tüzes rákot? Mire használják? És ami a legfontossabb... melyik oldalától is kell tartani? 
– Biztosan a hátsó felüktől… mert miért is a logikus oldalon okádnának tüzet, mint egy sárkány… – fintorogtam magam elé. Közben persze Mirabella válasza is megérkezett. Gondolom a tüzet pukizás ízlésesebb hangzott Salamandernek, mint az, amivel én próbálkoztam, úgyhogy szinte izgatottan vártam, hogy azt mondja: „újabb tíz pont a Griffendélnek!”

Naplózva


Marga Destain
Griffendél
*


A pimasz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2019. 04. 06. - 10:49:13 »
0


s z a r v a s  p a c i k  g o n d o z á s a
2 0 0 0 0 3 1 0

Hát nem tudom… Jelenik meg egy fájdalmas grimasz arcomon, miközben úgy állok, hogy a magam mögé tolt Nolan hozzáérhessen az unikornishoz. Nem így kéne ennek lennie. Messze nem. De tényleg olyan, mintha a professzorasszony zsigerből utálná szegény srácot. Nem is csinált semmi rosszat, miért kell belekötni szegénybe… Így még azt a leheletnyi kedvét is elveszi az egésztől, amivel eleve nekiállt ennek az órának. Tudom, hogy nem a kedvence, bár ja ez így nem is csoda. És már tényleg csak csorbul és csorbul a kedve minden egyes pont kiosztásával vagy levonásával. Pedig okos ő. De ha valamihez nincs elég kedved, és még látványosan utál is az oktató, akkor nem csoda, hogy nem töröd magad a pontokért…
A fiúra nézek. Észre sem veszem már, hogyan tudok elveszni néha szép szeplőinek bámulásában. Olyan kedvesen keretezik gyönyörű szemeit… Önkéntelenül érek kicsit unikornis felé tartott kezéhez. Bár talán valamiféle támogatásnak, segítségnek szánom, nem mintha nem tetszene nekem nagyon is az, hogy kicsit érintem, miközben a finom szép unikornis szőr csiklandozza tenyerem.

Aztán a teremtmények elvonulnak. Jobb is. Megigéző a szépségük, az embert szerintem szinte kifacsarják saját magukból. Ezért is furcsa az, hogy valaki képes egyáltalán csak egy pillanatra is ártó szándékkal feléjük fordulni. Az ilyen embereknek bizonyára nincs is szívük…
Mi viszont elhagyjuk az erdőt. Persze ugyanúgy Nolan mellett maradva sétálok ki a rengeteg széléről a naposabb mezőre. Már amennyire itt bármikor is napos az a mező… Na mindegy.
- Szerinted ma is ki tudunk ülni egy kicsit majd a tópartra? Tegnap olyan jól esett ott megírni a leckét. Persze jó lett volna ha valami madár nem kakkantja le a pergamenem, de képzeld, végül beadtam úgy a lapot. Nem nagyon érdekelt. Dolgoztam vele rengeteget, fogadja el… - Cseverésznék, csak úgy, hogy eltereljem Nolan rossznak tűnő kedvét, de persze a mini monológomra kapott válasz elég nagy jelzés, hogy mennyire nem is sikerült ez. – Egy próbát megérhet. De alig két hónap és itt vannak a vizsgák. Jövőre úgy se akarsz erre az órára járni, szóval lehet már mindegy. Kár, hogy így érzel… De én is látom, hogy valami nem okés. – Suttogom, majd biztató mosolyt küldök háztársam felé. Sajnálni fogom, hogy jövőre már nem lesz itt velem.

ÉS hogyan lehet a legjobban megölni a hangulatot? Na hogy? Hát unikornisok után jöjjenek a fenekükből tüzet eregető tüzes rákok. Amiket nem is értem miért ráknak hívunk, ha egyszer teknősre hasonlítanak azokban a rohadt nagy ékköves páncéljukban. De hát nem, talán nem nekem kellene logikát keresnem éppen ebben. Csak azt nem vágom, hogy mi közül kell kiválogatni? Várjam meg míg tüzet lő a sejhajából, aztán fogjam meg? Az ékkövek bizonyára egy cseppet sem segítenek a megkülönböztetésükben. Vagy minden egyszerű tekinek az nő a hátán? Mondjuk lehet… Nem tudom, mikor láttam utoljára élő teknőst. Olyan muglisat. Na, mindegy…

Kicsit megbököm Nolant, mert ugyan a válasza már megint jó, megvárja amíg dünnyögése helyett megint valaki más aratja le a babérokat. – Hangosan mond, mert ez is jó… - Sóhajtom aztán, de persze addigra tényleg kimondja más is a megoldást. Mindegy. Ez van. Sóhajtok újra, majd a tüzes izébizé felé vonom a tekintetem. Tényleg szép ez is az ékköveivel, de ha nem baj akkor maradnék én is inkább az unikornisok mellett… Nem lehetne visszamenni oda?
Naplózva


Sophie Vanheim
Hugrabug
*


rebbenő szemmel ülök a fényben

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2019. 04. 06. - 14:03:15 »
0

Egészen magamba borulva álldogálok, amikor hirtelen megszólít valaki. Egy kicsit összerezzenek, majd a hang irányába nézek. Nolan az. Látásból ismerem, de nem igazán szoktunk egymás társaságában lenni. Szokásosan egy pillanatra rövidzárlat lesz az agyamba, és azon kezdek pörögni, hogyan is reagáljak.
– Remek. Szóval, olyan, mintha Salamander professzort akarnám megsimogatni. Ha hozzá érek, kicsinál.
Elmosolyodom, hát igen, nincsenek túlságosan jóban a tanárnővel.
- Akkor valószínűleg, ha ő egy ilyen lény lenne, biztos négy-öt X-et kapna besorolás képpen - válaszolok halkan, de nincs is ideje reagálni, mert Marga lendületesen magával húzza. Kicsit örülök, hogy véget ér a beszélgetés, mert még mindig idegenkedem a többiektől. Lassan mindenki kipacizza magát, de én továbbra se megyek oda, és szerencsére az unikornisok is megunják a parádézást, így odébb állnak.
Elindulunk ismét, majd valami ketrechez értünk. Amint meghallom, hogy ebben azok a fura rákok vannak igyekszem én is hátrébb állni. Kissé összetorlódunk, még valaki rám is lép, de az nem különösebben zavar. Elverekedem magam a háztársaimhoz, mert megpillantom Olivéréket. A közelükben biztonságosabban érzem magam.
- Yoh! - köszönök nekik. Majd hátrébb húzódva ismét elbambulok.
Na ne már, hogy ezek lesznek a vizsgán. Szent Habakuk! Jóságos berkenye! Így is parázok, de hogy ezekkel az ízékkel játszódjon le a vizsga. Ajj, bár semmi bajom az állatokkal, néha úgy érzem, megbántam, hogy felvettem ezt az órát. Még a repüléstan is jobb lett volna. Na de mindegy, majd csak összekapom magam.
- Akkor kicsit fel fog forrósodni a hangulat - dünnyögöm a többieknek. Egyébként meg milyen bélberendezkedésük lehet nekik? Ugy néznek ki ezzel a tüzelő popóval, mintha egyszerre ennék a chilit es a jalapenót. Annyira elmerülök megint a gondolataimban, hogy már a kérdést se hallom meg. Na mindegy, egyszer talán összeszedem magam, hogy a házam is kapjon valamit. Majd egyszer... Hú, micsoda versenyszellem.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


VI. Hugrabug - A Vérborz Prefektus

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2019. 04. 06. - 17:20:12 »
0

Sokáig gondolkoztam, akarjak-e egyáltalán eljönni erre az órára, semmi érdekes nem történik mostanában, és elég motiválatlanná váltam, kinek van ilyenkor kedve még 'Manci óráihoz is. Mármint valakinek biztos, de náh, tesszük a szépet, mint ha jófej tanár lennénk, akit mindenki szeret, nem az egyik legnagyobb taHqeq az iskolában, aki a tanári képességeiről még meg kell, hogy győzzön.
Még Wenlock is unalmassá vált a februári randink óta - igen, randinak randi volt, más kérdés, hogy milyen - bár nem mondom azt, hogy nem értem, miért gondolta, hogy csupán a meghívás teljesítményétől beléessek. Wenlockból teljes mértékben kinézem, hogy azt várta, hogy csupán a meghívással a karjába omoljak. Gyerekek, ne alapozzátok romantikus filmekre, azok szeretik az első épphogy megnyert csatát ábrázolni a teljes háborúként. Persze lehet, hogy Wenlocknak valami távolról sóvárgás fétise van, amivel nem hagyott fel azóta se, de elég úgy tűnik, a "kezdést elismerem, de ennél azért több fog kelleni"t nagyon egyből, dac nélkül "esélytelen vagy, öcsém, fordulj vissza magadba"ként értette és bele is törődött. Ha ő nem próbálja felkelteni az érdeklődésemet, én se fogom a végtelenségig próbálni kiprovokálni belőle, hogy ha akar valamit, talán bizony lépni is kéne hozzá.
Egy kicsit persze még eljátszhatok vele.
Látom kullogni a találkozópont felé - nem, nem különösebben dob fel, hogy a Rengetegbe megyünk, úgyse akromantulák, vérfarkasok, vagy ilyesmi tényleg érdekesek lesznek, valószínűleg csak szúrós lovak, vagy thesztrálok amit a legtöbben látni se fogunk - úgyhogy settenkedve sietek utána, hogy mire a többiek látóterébe érünk, már csak pár méterre legyek mögötte, hihetően jöhessünk együtt is, de ő egyelőre ne lásson. Még messzebb, előre összeborzolom a hajam, és atalálkozópont közelébe érve "jut eszembe" gyorsan megigazgatni. Persze ha bárki, főleg Wenlock rákérdez valamire, és természetesen nem tudom, miről beszélnek, nem tudok én semmiről.
Áh, úgyse fog semmit felfogni belőle.
Salamander felszólítására vonakodva lépek csak előbbre. Igen, nagyon szép lovak meg csikók bajonettel a homlokukon, de sztereotíp lenne csak ettől máris elvárni, hogy visítva ujjongjak, hogy "eccarvú!" meg "olyan cuki, hogy belehalok".
-Én úgy hallottam, a farokszőrük igen erős kötöző, valamint a szarvuk használható még arra is, hogy hiszékeny muglikat át lehessen verni vele, azt mondva, hogy egy narvál szarv-foga- teszem hozzá jelentkezés nélkül, szárazon, a lényegesebb dolgokat úgyis elmondták már mások vagy 'Manci.
Oké, Wenlock mutatványát nem tudom kibírni vigyorgás nélkül, annyira próbál úgy tenni, mint ha közömbös lenne az állat felé.
-Wenlock, ha nem tudnám jobban, most azt hinném, kettőnk közül te vagy a lány.
Aztán 'Manci átvezényel minket a kovetkező kiállítási tárgyakhoz, a tüzes teknősökhöz, amiket nagyon jó kérdés, mi a rákért hívnak ráknak. Talán a lábaik. Mindenki odáig meg vissza van attól, hogy ezek olyat finganak, mint ha csak jalapeñon élnének, de légyszi, boszorkányok-varázslók vagyunk. Vadóc Wendelin, hőhűtőbűbáj? Senki? Tudom, hogy unalmas tud lenni a mágiatöri, de csak én figyelek a ritka, kivételesen érdekes részeinél? Még csokibékakártya is van róla azoknak, akik órán átalusszák.
-Kézenfekvő, a bal oldala a veszélyes, mert közismerten balra lassan, jobbra viszont nagyon gyorsan fordulnak. Tehát tudod, hogy előlről biztonságos, hátulról meg se közelítsd, de ha botor módon balról jönnél, azzal az elbizakodott hittel, hogy onnan is biztonságos, pillanatok alatt feléd tudják fordítani egy jobbra áttal az izgalmasabbik végüket.
És aki nem ismeri fel a nem is titkolt szarkazmust, az megérdemli, hogy netán félrevezessem ennek a hülyeségebbik részével. Egyértelműen hasonló mértékben tudnak mindkét irányba fordulni, de van pálcád, ha a hátára billented vagy akár csak fellebegteted, semerre nem forog, miközben megközelíted egy biztonságos irányból.
Naplózva


Arabella Salamander
Tanár
*****


Bolondos Bőröndös LLG tanár

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2019. 04. 12. - 20:15:30 »
0


4-5. évfolyam
2000. március 10.



Nem lepi meg hogy az előző lenyűgöző unikornisok után a tüzes rákok nem aratnak osztatlan sikert diákjai körében. Annak idején ő maga is félve kérdezte az apját, mégis mennyire veszélyesek ezek az állatok, de Göthe, mint szinte mindig, csak legyintve nevetett.
Meg kell találni a gyenge pontjukat Kincsem. Látod így! Ha tudod, hogy közeledj feléjük rögtön nem bántanak téged hanem barátként tekintenek rád.
Nos igen, Arabella hamar és sok mindent megtanult a varázslényekről. Még többet a viselkedésükről. Akárcsak azt, hogy legyen bármennyire ronda vagy csúf, netán ártatlan közel sem biztos hogy a látszat valóban az igazat sugallja.
Mosolyogva hallgatja a meghökkent reakciókat, és kedve lenne kacagni a fancsali arcokon.
- Ők egyébként emberhez szokott lények? Mennyire kezesek?
- Semennyire. Ha embert látnak, azonnal támadnak. Sajnos rossz a tapasztalatuk a varázslókkal, akik előszeretettel üstnek és egyéb ékszernek használják a páncéljukat.
Alig hogy elhallgat az egyik diák, mégpedig Merel rögtön magához is veszi a szót. Bájos kislány lenne úgy összességében, még okos is hugrabugos létére, csak a szemében van valami van, rebellis tűz, ami nem szimpatikussá hanem ellenszenvessé varázsolja a tanárnő szemében. Hümmögve hallgatja végig a kissé szemtelenre sikeredett választ, de hagyja, hogy a diák végigvigye a gondolatmenetét. Végtére is ez is egyfajta vélemény még ha rossz is.
- Nos, egész jó lenne Miss Everfen, de mégsem pontos a megállapítás. Na jó, házi feladat egy harminc centis esszé írása a tüzes rákok táplálkozási szokásairól, előfordulásáról, szaporodásáról és tökéletes leszereléséről. Megköszönhetik ezt Ms. Everfennek. A következő óra jövő héten lesz ebben az időpontban. Kérem mindenki hozza magával a tankönyve mellett a gyógynövénytanra beszerzett kislapátját mert szüksége lesz rá a következő órán. Köszönöm mindenkinek a részvételt és további szép napot. Az óra ezzel véget ért.
Halk sóhajjal engedi útjára a diákokat. Van aki feloldódik a végszóra van aki puffogva vonul és olyan is akad aki visszanézve rá szúrós pillantással illeti. A tanárnő elbabrál a rákok ketrecénél egy darabig, fél óra múlva etetés van, addig meg elő kell készítenie a gilisztákat és a futrinkákat. Hosszú még az estéje bármennyire is szeretne már a Nagyterembe vacsorázni. Így hát nekiáll a munkának egymaga hogy aztán holnap az első dolgozatokra legyen ideje az estéje nagy részében.


Köszönöm a részvételt!
Az óra lezárult, a helyszín szabad!
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 11. 30. - 22:46:41
Az oldal 0.096 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.