+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Északi szárny
| | | |-+  Üvegházak és a kert
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Üvegházak és a kert  (Megtekintve 1095 alkalommal)

Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 06. 22. - 17:53:02 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~



Igazából jó pár napja unatkozom. Nem köt le semmi. Sem a suli, sem a tanulni való. Talán azért van, mert Mathias is túlzottan elfoglalt. Túlzottan jól megvan. Még az a kicsiny szórakozásom sincs meg, hogy rendszeresen a körmére nézzek. Mert ő túlságosan el van foglalva valakivel. És az a valaki nekem csöppet sem tetszik. Ha bárki mondja nekem akár csak a hónap elején hogy a bátyám, az én saját bátyám (!) Clementine Bank-el fog járni, hát... biztosan telibe arcon röhögöm. Nem egy súlycsoport, lássuk be. És amúgy is... mit képzel az a csaj magáról? Eddig úgy tudtam semmit. Vagy legalábbis ez alatt a közel 6 év alatt nem sok vizet zavart az életemben, ahogy a hugrabugosok jó része sem. Erre tessék... most csak úgy beállít hívatlanul váratlanul, mint derült égből az a jól megszokott...
Kedvem az lenne szétcincálni a csajt, azzal a bárgyú arckifejezésével és az összenőtt szemöldökével (miből ártana egy pálcaintéssel néha megformázni?), de evidensen nem teszem. Részben persze a bátyám miatt. Túl boldog vele, és nincs szívem lelombozni a tényekkel. Mondjuk a múltkor már majdnem kibuktam, de.... csak majdnem. Végül is ez is egy kósza kaland lesz, mint megszoktuk annak előtte. Csak hát pont az elsőnek? Ehhh... A másik előnye ennek, hogy ő békén hagy és közel sem tudhat semmit az Elliottal való... mimről is? Hát, nem mondanám viszonynak. Igazából azóta sem keresett, s már le is tettem arról, hogy viszont lássam. Vagy ha látom is, nos biztosan kapni fog tőlem a fejére.
De csak hogy jobb legyen a hangulat, úgy átlagosan, no meg mert most már nincs több kifogásom, miért nem megyek a korrepetálásra, sajnos kénytelen vagyok az üvegházak felé venni az irányt. Nem mintha bánnám, az idő ugyanis csodás és szinte már túl meleg is hirtelen. Kiélvezné az ember.... de nem trágyázás közben. Szóval miután ez iskolán kívüli foglalkozás, átöltözöm kényelmesbe. Lancaster ezt hagyta meg és hát nincs is kedvem vitatkozni vele.
Evidensem nem vagyok pontos. Általánosságban figyelek erre, de jelenleg nem rohanok a munka után. A legutóbb is órán a professzor kellően szúrós pillantással méregette a mozdulataimat. Mintha én tehetnék arról, hogy a házimanók megcsinálnak mindent a birtokunkon! Bah! Nem vagyok én kertész! És nem is akarok lenni. Vagy legalábbis eddig a tanár úr nem keltette fel különösebben az érdeklődésem a növényvilága iránt. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem is fogja.
Egy erőteljesebb széllökés keretében érem el az ajtót, mely egyenesen a fülledt melegbe visz. Hangosan csattan mögöttem az ajtó. Hát, megérkeztem. Kissé elpirulok ettől, meg hát a meleg mellbe vág. Akárki akármerre is leledzik ebben az üvegpalotában, most már tutira tudja, hogy itt vagyok. Szóval innentől kezdve esélyem sincs néma csöndben kikommandózni. Ez az opció csak most villant át az agyamban, amint megérzem a trágya bűzét.
Uffffff. Undorító!
– Jaj, ne! –
Hát én is ezt mondom! Suhan át a gondolat ösztönösen az agyamon. Ám ez nem a megszokott üdvözlési forma, ezért gyanakodva körbepillantok. Kissé beljebb lépek az ajtótól keresve a hang forrását, mert jelenleg a nagy lapulevelek kitakarják a fél kilátást. Fél perc múlva viszont elém tárul Lancaster kötényes alakja. Ahogy rám néz tudom, hát ennyi volt a szabad délutánom utolsó esélyeinek.
– Elnézést Miss Mont…-
Meglep, ahogy meglepődik az érkezésemen. Meg az is hogy bocsánatot kér, pont ő épp tőlem. Miért is? Pislogok párat csodálkozó tekintettel miközben közelebb sétálok.
- Jó napot! A múltkor beszéltük a korrepetálást, és... -
Nem fejezem be. Nincs értelme. Tudja miről van szó, szóval túl kell esni rajta. Ez is olyan, mint egy kellemetlen bájital lenyelése... jobb ha nem akad az ember torkán.
– Nem szeretne egy kötényt húzni? –
Meglepve torpanok meg. Lenézek magamra ösztönösen és gondolkodóba esem. Hmm, na ja, nem ártana. Igaz egy egyszerű bűbájjal megoldom a problémát amennyiben nem leves a sárkány potyadék. A leve ugyanis, mint a múltkor a tanár úr kifejtette, semmiből nem jön ki. Szóval mindössze bólintok egyet és ügyet sem vetve a felém nyújtott lapátnak hátraarcot vágok. Egyenesen a ládához sétálok, ami kétszer akkora mint én, de miután meg van bűvölve, könnyű szerrel tudom magam is megemelni a tetejét. Belepislogva persze elsőre minden vacak van ott, csak az nem ami nekem kell. Gondolom valaki buzgómócsing lévén megpróbált 'rendet' rakni, amit talán csak én nem látok át. Elkezdem keresni a kannák és lapátok közt a kötényeket. Elég lenne egyet találnom, az úgyis jó mert felveszi az ember alakját. Naná hogy egy sincs hirtelenjében. Cserébe találok kesztyűt meg egy lábast. Minek ide lábas? Ja persze a csontrágófűnek! De kötény egy darab se továbbra se. Szóval kénytelen vagyok a láda legmélyére túrni, és szinte totálba behajolni. Hogy én hogy utálom az ilyen rosszul kivitelezett tértágító bűbájokat! Anno Bimba csinálhatta, az nem értett semmihez se! Ahhh!
Körülbelül egy öt de meglehet tíz perces matatás után győzedelmesen emelem a magasba a kívánt védőeszközt. Átbújtatom a fejemen, és fél perc múlva, amint tökéletesen illeszkedik rám megkötöm hátul. Még egy percig elidőzök, míg felfogom a hajamat. Egy sóhaj keretén belül indulok vissza, mert tovább már nem tudom halogatni a dolgokat.
- Akkor, mit is kell tennem, professzor úr? - kérdezem csilingelő hangon kissé elbiccentve a fejemet. Szívből remélem, hogy nem fog nekem itt vérengző fontos előadásokat adni, (mint az órákon) az adott téma fontosságáról, mert azt nem bírnám ki. Elég volt egyszer végighallgatnom a trágya rendkívüli hasznát a varázstársadalomban és köszönöm nem szándékozom újfent megvitatni a dolgot vele. Lélekben pedig készítem magam a felkészülhetetlenre.


Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


x A Hugrabug ház vezetője x

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 06. 25. - 11:12:39 »
+1



Miss Montrego
1999. március 24.

Miss Montrego lassan bólintott a felismerést követően. Lassan sétált el a ládáig, majd jól behajolva kutatni kezdett. Csak ne túrja fel a rendet, amit annyi napba került kialakítanom! – sápítoztam magamban és közben le sem vettem róla a tekintetemet. Egy zavart pislogást követően jöttem csupán rá: ezúttal jobb lett volna nem szemmel tartanom az egyetlen diákot, aki a társaságomban van.
Nem hinném, hogy helyén való egy diáklányt ennyire megbámulnom hátulról. Még akkor sem, ha azt éppen nem szándékosan tettem, éppen csak odatévedt a tekintetem. Gyorsan elfordultam és az egyik lapátot a falnak támasztottam. A másikkal pedig munkához láttam. Alaposan átforgattam a trágyát, hogy alulról is kerüljön a felső részre. Természetesen ezt a folyamatot pálcával egyszerűbben el lehet intézni, azonban most varázslat nélkül akartam bizonyítani Miss Montregonak, hogy nem véletlenül volt a sárkány trágya Bimba professzor kedvence annak idején.
– Akkor, mit is kell tennem, professzor úr? – kérdezte hirtelen a lány.
Megálltam a lapátolásba és felé fordultam. Gyorsan végig simítottam az arcomon, az az érzésem támadt, mintha valami por szállt volna oda… azonban ezzel a mozdulattal megéreztem az arcomon valamit, amit nem kellett volna. Nedves, darabkás valami és mintha a sárkánytrágya bűze az orromba költözött volna.
Éreztem, ahogy átfut a testemen a pánik. Megremegtem egy pillanatra és csak nagyokat pislogva tudtam felfogni: Bizony sza… trágyás lett az arcom. A puszta gondolattól is rosszul voltam, nemhogy még le is törölgessem magamat. Csak azért nem kezdtem el menten öklendezni az orromba jutó töménytelen bűztől, mert volt bennem ennyi tartás egy diák előtt.
Lenéztem a kezemre, az is csupa trágya volt. A tekintetem lassan átvándorolt az ásó nyelére, hát oda is jutott bőven. Kedvem támadt volna ordítani, de még ezt sem tehettem meg, hiszen én voltam a pillanatban éppen a felelősségteljes felnőtt, aki neveli az egyik diákját. Valamiért ez a gondolat hirtelen nagyon nevetségesnek hangzott a fejemben. Csak reménykedhettem benne, hogy Miss Monrego nem nevet ki ezért, mert akkor aztán még büntetőmunkát is kibaszok… jó ennyire nem vagyok kegyetlen.
Merlinre! – nyögtem ki és a kötényem zsebébe nyúltam.
Kétségbeesetten kerestem a pálcámat vagy legalább egy zsebkendőt. Egyiket sem találtam hirtelen és ettől csak még jobban eluralkodott rajtam a pánik. Mindig annyire figyeltem, hogy ne érjen az arcomhoz semmi mocsok vagy éppen a ruhámhoz. Egy tizenöt percen belül most a cipőm is, majd a bőröm is bepiszkolódott a trágyától.
Hogy történhetett ilyen… – motyogtam. – Maga csak foglalkozzon a trágyával, ezeken az ágyásokon oszlasson el megfelelő mennyiséget. Az akarom, hogy gyakorlatban lássa a jótékony hatást.
A szavaim dadogásba torkoltak, de azért még sikerült rámutatnom az ajtó mellett hosszan elnyúló ágyásokra. Meggyőző egy tanár lehettem így kívülről nézve. A tisztasághoz való túlzott ragaszkodásomat csak azok a diákok tudják, akik már jártak az irodámban. Ők nagyrész a saját házamba tartozó tanulók. Ott aztán minden tökéletes szimmetriában van és egy porszem sincs a bútorokon. Ha kell naponta háromszor is kitakarítom, hogy minden makulátlan legyen. Időnként, míg mások ebédelnek, én beosonok az irodába, rendbe teszek mindent vagy éppen a cipőmet pucolom fényesre.
Alaposan, a kezével oszlassa el a kupacokat! – folytattam. – Ma nincs pálca használat.
Talán, ha nem csak én leszek trágyás jobban viselem – reménykedtem. Egy kicsit kegyetlen volt mindez részmeről, de nem különösebben érdekelt.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 07. 06. - 21:14:15 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~

A szag ahogy megcsap, így közvetlen közelről ösztönösen egy fintort csal elő az arcomra. Hisz, valljuk be, nem egy lányálom ez a helyzet. Kinek van kedve itt trágyázni? Merlin épeszű gyermekei közül egynek sem. Tudom én, hahh! Mindegy, így is kellően sokáig húztam ezt a 'korrepetálás'-nak titulált találkát ahhoz, hogy tovább már ne lehessen. Szóval itt vagyok, kötényestül mindenestül és várom Lancaster utasítását. És az jön is, ám időközbe megfeledkezve magáról megtörli az arcát. Gondolom az izzadság miatt, ami a homlokán gyöngyözik,. tekintve hogy itt negyven fog van. Sosem értettem miért nem lehet szellőztetni. Egy enyhe szellő is elég lenne, de gondolom a Pirulakacskapocsnak épp a negyven fokos dög meleg kell (ami egy sárkány szájában tomboló többhetes állott hőmérsékletet is meghalad) és a szélmentesség. Mindegy én beletörődöm azokra a heti kétszer egy órákra, amiket itt kell kibekkelnem. Ellenben azért sajnálom a professzor urat. De feltételezem ő ezt kedveli, különben nem tanítaná. Kell ehhez... egy hogy is hívják? Elhivatottság...
Mint ahogy a sárkánytrágyához is. Ami jelenleg a földön van, kis része a cipőjén, amit lerúgott az imént és egy harmadik része meg.. hát az arcán landol. Hmm, jó lett volna esetlegesen kesztyűt is húzni? Minden esetre a látvány azért előcsalogat belőlem egy vigyort. Sőt, még egy halk kuncogást is. Pedig igyekszem komoly maradni, mégis csak egy tanár jelenlétében vagyok.
– Merlinre!  Hogy történhetett ilyen… –
A szerencsétlenkedése meghat és előszedek én egy zsebkendőt, amit félszegen nyújtok felé. Ha kell végül is itt a pálcám, de nem hiszem hogy örülne ha épp rajta használnék egy tisztítóbűbáját. Meg előbb amúgy is engedélyt kérnék. A szavaira oda sem figyelek, mikor a trágyáról beszél meg hogy mit hova oszlassak el. Inkább áthatóan vizsgálom a reakcióját. Végtére is furcsa. Ez munkája, nap mint nap itt unatkozik a növényekkel és egy kis kosztól ennyire kiakad? Hát... jó én sem szeretek piszkos lenni ez igaz, na de... azért nem vagyok kényszeres tisztaságmániás sem. Plusz alkalomadtán épp ez a poén.
– Alaposan, a kezével oszlassa el a kupacokat! –
Na ez az a mondat, amire felkapom úgy tényleg a fejem. És már nyitnám a számat. hogy Na de tanár úr... mikor jön az újabb hideg vizes leforrázás.
– Ma nincs pálca használat. -
- Hogy tessék? -
Kérdezek vissza felcsattanva. Most ez komoly? Engem büntet? A saját bénázása miatt? Kettőnk közül ő akad ki jobban ha hozzáér a mocsok és mégis az én karom legyen tövig trágyás? Hát hol fer ez? Sehol! És már tudom hogy ha itt végeztem biztosan egyenesen McGalagonyhoz megyek elpanaszolni a sérelmemet. Mert ez hát mégiscsak tűrhetetlen. És én még segíteni akartam neki.... Na nem!
Mérgesen lépek mellé és veszem elő a farzsebemből a rózsafa pálcám. Egyetlen erőteljes mozdulattal csapom le az asztalra, úgy hogy jókorát csattan. A viaszvirág, ami a sarokban aludt békésen erre biztosan felébredt de hát letojom.
Hát tessék itt van, nesze! Nem használok pálcát!
Füstölgök magamban. De nem szólok semmit csak egy gyilkos pillantást villantok a gyógynövénytan tanáromra. Arcomra van írva a harag és az undor. Ami részben a tárgya hatása részben a férfi viselkedése. Mert erről igazán nem volt szó. Dacosan fordulok el és erőteljes mozdulatomra a lófarokba kötött hajam szép ívet ír le, egyenesen a férfi arcába csap vagy a profiljába, attól függ hol érik, de ez sem érdekel. Határozott egyenes háttal sétálok az ágyások közé. Olyan vagyok, mint egy hisztis úrinő. Ez is ritka, no de az aranyvérem most aztán lázong. Ennyire megalázó helyzetbe senki nem került még. Az egész évfolyamnak nem kellett kézzel csinálnia. Akkor nekem miért? Ez... abszurd. És megeshet én vagyok az egyetlen nyomorult, aki kikapta Lancastertől ezt a kegyet. Még jó hogy nem lát senki.
Szemembe könny tolul ahogy leguggolok és kinyújtom a kezem. Betudom a fátyolos tekintetem a szag okozta undornak, holott ez csak féligazság. A másik ok nagyon is a jogosan háborgó oroszlánszívem. A kezem beleremeg, de csak eléri a trágyát ami kissé hideg és lágy. Beletúrok de igyekszem arra gondolni hogy egy jó adag csokitorta csak... semmi más. Habár a szaga... na az közel sem emlékeztet édességre. Ó dehogyis!
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


x A Hugrabug ház vezetője x

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2017. 07. 10. - 16:14:32 »
+1



Miss Montrego
1999. március 24.
Hogy tessék? – Érkezett Miss Montrego kérdése. Sejtettem, hogy fel fog háborodni, ha megmondom: nem használunk ma pálcát a növények gondozásához. Nem érdekelt persze különösebben a felháborodása, hiszen én pont azzal voltam elfoglalva az asztal mellett ácsorogva, hogy a trágyát maradéktalanul eltávolítsam az arcomról. Arról nem is beszélve, hogy a borostámba is beleragadt egy kisebb mennyiség és ez különösen bosszantott.
Jól hallotta, Miss Montrego! – válaszoltam és közben letettem az asztallapra a bűzölgő zsebkendőt.
Nem véletlenül mondta mindig a nagyapám, hogy alaposan meg kell borotválkozni reggelente – gondoltam, mikor az ujjammal kezdtem szedegetni a nagyobb darabokat. Iszonyatosan dühös voltam, a kezem remegett, ezt éreztem minden mozdulatnál. Szívem szerint el is menekültem volna a szobámba, hogy aztán elvonuljak egy alapos fürdőzésre.
Természetesen Miss Montrego nem tette könnyebbé az amúgyis feszült helyzetet. Durcásan csapta az asztalra a pálcáját. Akkorát csattant, hogy még a viaszvirágot is felébresztette, ami eddig békésen hortyogott a sarokba. Remek, most aztán jobb a helyzet! – gondoltam, miközben a haja az arcomba csapódott. Ettől persze viszketni kezdett a bőröm, amit azonnal meg is vakartam és a tárgya mellé most már a vörös képem is betársult.
Ne csinálja már ezt! – szóltam utána. – Ez csak egy kis… kosz… – Rekedten mondtam ki ezeket a szavakat.
Én magam sem igazán hittem el a tárgyáról, hogy „csak egy kis kosz.” Sőt még a hideg is kirázott a gondolattól, hogy ott virít az ujjamon. Egyszerűen csak jól esett, hogyha nem egyedül én vagyok piszkos. Le akartam vezetni valakin a feszültséget, ami már majd szétvetett és szegény Miss Montrego volt a közelemben pont.
Egy ideig csak figyeltem, ahogy beletúr a trágyába… aztán megsajnáltam. Reed, Merlinre! És még csodálkozol, hogy nem szeretnek a diákok? – tettem fel magamnak a kérdést. Megfogtam a pálcámat és odasétáltam mellé.
Várjon! – próbáltam elővenni a kedvesebb hangomat.
Egy intéssel magunk mellé lebegtettem a locsolókannát. Gondoltam van benne elég víz, hogy megmosakodhassunk mindketten, ha nem akkor pedig könnyedén meg tudom tölteni. Reméltem, hogy ez majd elég lesz a megbocsátásra. Nem vagyok olyan borzalmas, mint ahogy azt az iskolában hiszik… habár talán a táncos múltamhoz képest ez még a jobbik pletykák közé tartozik. Igaz, még sosem kínoztam diákokat azzal, hogy mérgező növényeket szorongassanak meg kesztyű nélkül. Ez a szóbeszéd valamikor a Szellemszálláson rendezett buli után kezdett el terjedni… pedig ezt a büntetőmunkát biztosan nem nálam csinálták.
Mossuk meg a kezünket – vettem halkabbra. Nyugatásnak szántam a mondatot – Nyugodtan használja a pálcáját… én csak, egy kicsit ingerült lettem.
El kellett ismernem. Nem volt más módszer arra, hogy visszanyerjem a bizalmát és persze egy újabb mozdulattal már félre akartam volna billenteni a kannát. Csak egy kis vizet akartam engedni, ehelyett mindenhol dőlt a víz rám, Miss Montregora és a tárgyára. Ez utóbbinak egy része kezdett folyós, sáros masszává válni és egyenesen a cipőnkre, a nadrágszárunkra folyt.
Merlin retkes szakállára! – dörmögtem el egy káromkodást, remélve, hogy ezt nem hallotta meg.
Az egész ingem elázott és hiába ráztam a pálcát vagy próbáltam meg varázsolni. Amíg ki nem ürült a kanna, nem maradt abba a vízözön. A szemembe, a hajamra és még a ruhám alá is bőven jutott belőle. Annyira eláztam, mintha legalábbis beálltam volna ruhástól a zuhany alá. Miss Montregoról nem tudtam nyilatkozni, hiszen mikor végre kidörzsöltem a szememből a vizet, csak a pálcára tudtam nézni. Ekkor döbbentem rá, hogy nem is az enyém, hanem az övé van a kezemben. Nem csoda, hogy nem akart megfelelően működni.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2017. 07. 12. - 10:57:00 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~

Magamban csak dohogok. Újra és újra ott visszhangzik a férfi szava a fejemben. Igen Miss Motrego, jól hallotta Miss Montrego. Ne csinálja ezt, Miss Montrego... Persze mindez olyan maró gúnnyal, hogy az már fájdalmas. És én meg kifigurázva minikázok a palántáknak. Lancaster ezt nem láthatja, mert egészen pontosan mögöttem áll, így maximum a fejem jobbra és balra billenését figyelheti meg. Az meg nem jelentős. Szakavatott kifigurázó vagyok. Nem ártok ezzel senkinek, nekem meg jobb lesz az általános közhangulatom, amit volt oly szíves és baromi sikeres, hogy elvett. Leszedált a nullára na. Mert hát mondjuk pont ő beszél hogy ez csak egy kis kosz? Egy kis kosz?? Komolyan? Nem tudom miért finnyáskodik akkor pont ő. Mert elnézve a kétségbeesett fejét hát nehezen tagadhatná le. Kábé úgy festett, mint a harmadnapos sápadtholdfőzet, amelyik már kellően bepállot. Pedig neki munkaköri leírása a sárkányszarban kotorászni. Nekem viszont baromira nem! És igazi diszkriminációnak érzem ezt. Az önbecsülésem pedig joggal lázong. Félő hogy ki is robban. És akkor nesze neked Dalton meg a négyszázhetvenötödik manóháború! Ha nem is most azonnal, hát majd akkor ha visszabaktatok a kastélyba innen. Mert tuti hogy egyenes utam vezet fel a főnix szoborhoz, ami az igazgatói irodába visz fel.
Tudtommal Lancaster nem gondolatolvasó, de talán szorulhatott bele némi jó érzés, mert inkább érzem semmint hallom ahogy mozdul felém.
– Várjon! –  
A parancsra megállok. Félig már a trágyában benne a kezem. Úgy a csuklómig. Savanyú képpel fordulok felé. Most szívat? Komolyan? Épp mire leküzdöm a hányingert, ami kerülget találja ki, hogy na mégse? Hát a pofám leszakad!
– Mossuk meg a kezünket –
Sötét pillantást lövellek felé. Olyat, amivel egy futóférget is meg lehetne ölni egy kiskanálnyi vízben. Hogy rohadna le Merlin vizenyős szemgolyója! Ez aztán abszurd.
– Nyugodtan használja a pálcáját… én csak, egy kicsit ingerült lettem. -
Szusszanok egy nagyot és hátrébb dőlök. Immár a kezem kicsúszik a mocsokból, evidensen koszos. Mondjuk már nem kell benne tapicskolnom. Kicsit? És ingerült? Hát... most erre mit mondjak? Ja, baromira!
- Hát ez igazán kedves Öntől, professzor úr! - köpöm ki keserűen. - Ha nem mondja fel sem tűnt volna! -
A szarkazmusom szinte kézzel tapintható. Nem érdekel ha házpontot von le tőlem. Az sem érdekel, ha becitál a feleselésem miatt az igazgatóiba. Sőt, jelen esetben kifejezetten örülnék is neki. Ingerülten törlöm bele a kezem a köténybe. Nem érdekel, hogy meddig kell bájolnia hogy tiszta legyen következő alkalomra. Ez az ő sara, az ő trágyája, hát tessék megkapja. Örülhet, hogy nem az arcába kenem. Ha szívemre tenném a kezem épp azt csinálnám, már hogy a tárgyát a képébe tolnám, de evidensen ennyire bátor még én sem vagyok. Meglehet ha vakmerő griffendélesnek születtem volna... de nem.
Mellesleg ez a mozdulat jelzi hogy nem kívánok sem a vizéből sem a kézmosási ötletéből. Tőle aztán nem kell semmi de semmi! Ám ő nem így gondolja, mert megbillenti azt az ócska locsolókannát, ami persze ahelyett hogy kis sugárban csordogáltatná le a vizet, hasznosan hogy tudjon mit kezdeni vele a varázslók gyermeke, na ez neeeeeem! Hova gondolok! Ez egyenesen az arcomba spriccel és körbe körülöttem mindenhova. Ösztönösen sikkantok fel és hunyom le a szemem a váratlan támadásra. Még oldalra is fordulok és a karom a fejemhez kapom a szemeim védve. Persze ettől tiszta mocsok lesz az arcom. Lehet a kezemről kenődik oda, lehet hogy maga a locsoló küldi felém az áldást. Vagy a földről verődik fel. Akárhogy is, kellemetlen. És Lancaster hangjából ítélve, vagy az én látványom kellően szörnyű (amit el tudok képzelni) vagy ő is befürdik velem együtt. Megnézni nem tudom, mert a szememet még mindig képtelen vagyok kinyitni. És miután a trágya a víznek köszönhetően meglágyul és folyóssá válik természetesen felveszi azt a jófajta szokását is hogy ingoványos és csúszós is lesz egy az egyben. Így az a pont, ami eddig megtartott már nem tart meg. Így újabb sikkantás keretében a fenekemre esek bele egyenesen a folyós masszába. Ó remek. Igazán remek! Ha valaha eszembe jut még egyszer ebbe a retkes életben a roxforti üvegházakba jönni, valaki átkozzon le! Inkább köpök csigát egy hétig Madame Pomfrey-nál. Esküszöm még az is kevésbé megalázóbb!
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


x A Hugrabug ház vezetője x

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2017. 07. 16. - 10:16:28 »
+1



Miss Montrego
1999. március 24.
Magyarázkodom… már megint magyarázkodom egy diáknak. Ez a hibát már elkövettem a hónap elején és annak is mi lett a vége? Teljesen kicsúszott a lábam alól a talaj és megint ott álltam ugyanebben a helyzetben Miss Montregoval szemben.
Hát ez igazán kedves Öntől, professzor úr!
A keserűség csak úgy megcsendült a hangjában és az enyhez szarkazmus is érezhető volt, amivel folytatta. Mondhatnám, hogy túlzásba esett, de a korábbi hisztérikus kirohanása, amivel a pálcát az asztalra csapta egy kicsit jobban zavart. Nem csak azért, mert zavar a csapkodás, egyszerűen nem szeretem, ha valaki felesleges érzelemnyilvánításba bocsátkozik. Egyrészt nem változtat vele a helyzeten – bár jelen esetben éppenséggel sikerült neki –, másrészt nem méltó egy jólnevelt emberhez.
Ha nem mondja fel sem tűnt volna!
Miss Montrego! – kicsit megemeltem a hangomat figyelmeztetésként, hogy ne folytassa ezt a viselkedést.
Nem… nem bűntetem meg – határoztam el, habár a szemtelenkedésért kedvem lett volna minimum pontot levonni. Ehelyett a kanna megbillentésével voltam elfoglalva. Részemről szerettem volna megszabadulni a testemet borító mocsoktól… igaz nem abban a formában, ami végül osztályrészemül jutott. A víz mindenhová bejutott, nem csak az ingembe, a cipőmbe, a hajamba, hanem még a nadrágom alá is. Már-már az az érzésem támadt, hogy magától újra töltődött vízzel, csakhogy még jobban eláztassa minden porcikámat és folyós masszává változtassa a trágyát.
A káromkodás önkéntelenül hagyta el a számat és nem voltam rá utólag büszke. A pálca megállás nélküli rázása pedig semmit sem segített, ahogy a fejemben sorakozó varázslatok sem. Egyszerűen nem hagyta abba, míg ki nem ürült az utolsó csepp víz sem belőle. A kanna ezután koppanva hullott a földre, én pedig szembesülhettem volna, milyen nagy hibát követtem el, mikor csak úgy felkaptam egy pálcát az asztalról.
Miss Montrego a hátsójára huppant hirtelen. A sikkantásra lettem figyelmes és persze botor módon utána akartam kapni. Ennek következtében én is megcsúsztam, a pálca a folyós tárgyába esett, én meg a tanulóra egyenesen. Valamimet nagyon megütöttem, de hirtelen nem tudtam beazonosítani, melyik részem lehet az.
Csak felnyögtem kicsit a fájdalomtól, ahogy felnyomtam magamat a kissé kínos pozícióból annyira, hogy legalább Miss Montrego szemébe nézhessek. Éreztem, hogy kicsit elvörösödök, de legalább a hangom nem kezdett el remegni.
Jól van? – érdeklődtem.
Lassan tornáztam fel magamat legalább ülésig. Lerángattam magamról a kötényt, ami a rengeteg víztől egészen elnehezült, majd félre dobtam és a legfelső gombbal elbabráltam egy ideig az ingemen. Kicsit zavart, hogy nem vehettem le azonnal, a nedves érzéstől is undorodtam. Meg kell szabadulnom ezektől a ruháktól… örökre! – háborogtam magamban.
A cipőket lerúgtam magamról, hiszen azok tocsogtak a sártól. Idegesen el is dobtam őket a kötény után és közben olyan morgó hangot adtam ki, mint aki megőrült. Indulatosan simítottam félre az elázott tincseket a homlokomból, majd simítottam végig az arcomon. Legalább a trágya eltűnt onnan, de ettől függetlenül nem éreztem magamat kellemesen. Az ember fürdés közben legyen vizes, ne akkor, amikor talpig ruhában van. A nedves darabok egytől egyig a testemhez tapadtak, ami kellemetlen érzéssel töltött el. A hideg rázott tőle.
Sajnálom, a maga pálcáját kaptam a kezembe… véletlenül és beleejtettem a tárgyába is miközben elestem – mondtam halkan.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #21 Dátum: 2017. 07. 18. - 20:57:29 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~


A feleselésemre a professzor joggal csattan fel. Ráadásul olyan hangosan hogy normál esetben összerezzennék. De ez a mostani közel sem normál helyzet. Így hát mit teszek? Elengedem a fülem mellett. És lássuk be ez is ritka. Igaz órákon is megesik, de többnyire a többiek miatt van hivatkozási alapom. Mégpedig hogy nem hallottam tanár úr meg ismételje meg tanár úr, mert Redway túl hangosan csápolta épp a loncbokros palántákat. De persze most semmi ilyesmi mentsváram nincs. Közel sincs. És mégis lazán elengedem a felháborodott hangnemét, amivel a nevemen szólít. Hát szólítgasson!
Még az sem hat meg különösebben, mikor a kancsóval meg a vízzel kedveskedik. Forrong bennem a harag és mikor az orv támadás megesik akkor a sikkantásom tölti be az üvegház levegőjét. Nem elég hogy a fenekemre sikerül nagy remekül huppannom, ami önmagában kegyetlen megalázó, így jobban belegondolva, még kapok mást is a nyakamba. Eleinte fel sem fogom az eseményeket. Szimplán sodródom az árral és a lendülettel. Fejem a cuppogós iszapba süllyedt teljes testemmel együtt aminek oka a súlyos test, ami rám zuhant. Eleinte azt sem tudtam mi ez, mi esett épp rám? Csak lassan asszociáltam hogy az illető (mert hát személy volt nem más, mint az egyetlen ember, aki itt tartózkodik. Mégpedig a tanárom. Eleinte csak a tény sokkolt. A fél tized percben míg hozzám ért túlzottan is közel átfutott rajtam a bizsergés de ez rögvest megszakadt ahogy felemelkedett rólam. Lenézve rám tette fel a kérdést, amire köpni nyelni nem tudtam. Hogy jól vagyok? Hogy jól vagyok-e? Ez most hülyéskedik? Komolyan?
Igazság szerint egyszerre süllyednék el szégyenemben és tombol fel bennem a harag. Egészen érthető is ez a megalázóbbnál is megalázóbb eset. Arról meg nem is beszélve, hogy mikor kínkeservvel összeszedem az erőmet és életet lehetel a porcikáimba, kezdve a kezemmel hogy segítség legyen feltornáznom magam ülő helyzetbe furadologgal szembesülök.
Lancaster ugyanis eltávolodik tőlem, immár a sarkára ülve szaggatja le nagy hévvel a köpenyét, amit még meg is értek. Csupa sár. Na de mikor nekiáll az ingjét is levenni pláne a cipőjét akkor ezüstkék szemeim kimerednek. Nem tudom hogy festhetek de az tuti hogy menten elvisz egy kisebb infartus. Mert hát tejószentszagúatyagatyamerlinke! Hát ezt mégis hogy? És miért? És miért itt? És mégis miért előttem? MIÉRRRRTTTT?
- ...na...na, de Tanár úr, kérem! -
Csattanok fel totálisan meglepődve, eleinte persze félénken, de a végére a hangom bezengi a teret. Ezzel gondolom megakasztom a további vetkőzésben. Legalábbis remélem, mert ha esetleg még a gatyáját is letolja itt nekem, akkor biztosan megpusztulok. Erre a látványra sosem vágytam. És csak szentül fohászkodom az összes valaha élt boszorkány irgalmához, hogy ne most nyisson ránk bárki, lehetőleg senki mert ezt baromira nem tudjuk ki magyarázni. Se ő sem én. És nem örülnék ha épp most csapnának ki az iskolából. Pláne egy ilyen kényes szituáció miatt. Igaz ez esetben édes mindegy mi az ok, egy elúszott üst esete, na de azért... hát... a jó hírem na...!
- U-ugye nem akarja... -
Nem foglalkozom a magyarázkodásával a pálcámról. Igazság szerint jobb is mert esküszöm nem szándékkal de még azt is félreérteném véletlen. Így hát csak kiguvadt szemekkel pislogok rá és közben elvörösödöm. Egyre jobban tekintve hogy most esik le, én nevetségesen rondán festhetek. Legalábbis ha rondán nem is de sárkánytrágyásan biztosan.  
 
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


x A Hugrabug ház vezetője x

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #22 Dátum: 2017. 07. 21. - 08:16:12 »
0



Miss Montrego
1999. március 24.
Hiába szabadultam meg a cipőmtől és a sáros köténytől. Még mindig ott dolgozott bennem az az undorodó érzés, amitől már a Valentin-nap alkalmával rendezett bulin is féltem. A nedves ruhák elnehezültek, ráadásul az ing a bőrömre tapadt, amitől a hideg futkosott a hátamon. Nem történhetett ez meg velem a saját üvegházamban… – háborogtam magamban.
Az ujjaim az ingem gombjaira tévedtek. Muszáj voltam legalább egy kis levegőt a bőrömnek juttatni. Úgy éreztem magamat, mint akinek a fejét víz alá nyomták és nem kap levegőt, csak én éppen a bőrömön keresztül. A kellemetlen érzés pedig egyre csak fokozódott. Az ingujjamat felgyűrtem, hátha attól jobb lesz, de nem.
...na...na, de Tanár úr, kérem!
Hirtelen kaptam a tekintetemet Miss Montregora, ami láthatóan kissé meg volt rökönyödve. A szemeiben is valami különös csillogást véltem felfedezni. Nem tudtam hová tenni a dolgot, hiszen sosem értettem igazán a nők nyelven – kortól függetlenül – és ez most ismét meglátszott. Megálltam a mozdulatba és megpróbáltam értelmezni az arckifejezését, de egyszerűen nem sikerült.
Mi a gond? – bukott ki belőlem végül a kérdés, remélve, hogy csak kinyög valamit.
U-ugye nem akarja...
Kissé mintha elpirult volna a dadogás közepette. Ezért magamra néztem, de semmi különöset nem láttam a testemen. Hosszas gondolkodás után azonban egy rövid „Ó!” hagyta el az ajkaimat és kissé megrázott, ami felmerült bennem. Az gondolta volna, hogy majd itt az üvegház közepén vetkőzőm le? Hát nem! Nagyon nem! – háborodtam fel és gyorsan, remegő kézzel gomboltam vissza az ingemet.
Az undorodó érzés persze ettől még jobban felfokozódott.
Merlnire, Miss Montrego! Ne feltételezzen rólam ilyeneket, ha megkérhetem! – háborodtam fel.
Vetkőztem már éppen eleget annak idején boszorkányok előtt. Nem terveztem ezt újra megtenni. Annál megalázóbb, nem volt az életemben még. Igaz jól jövedelmezett, a tandíjam mellett könnyen tudtam spórolni a felnőtt létre. A házam árának nagyobbik részét is az akkor felhalmozott vagyonból szereztem meg. Igaz nem egy palota, de éppen elég otthonos és pormentes.
Összevontam a karjaimat a mellkasom előtt, mintha még jobban el akarnám takarni magamat. Éreztem, hogy elpirulok, amint a szemébe nézek. Egyszerűen nem tudtam takargatni a zavaromat, ez most nem az az állapot volt, ahol Reed Lancaster magabiztosan tudott volna viselkedni.
Sóhajtottam egyet, majd lassan felkeltem.
Az átázott zoknimban elsétáltam az asztalig, amit korábban olyan nagy áhítattal portalanítottam le. Az egyetlen célom az volt, hogy megkeressem a pálcámat és véget vessek ennek a vizes és mocskos helyzetnek. Na nem, mintha ez változtatna a szégyenen, amit a bénázásom miatt már amúgy is éreztem.
Nem akartam megijeszteni – szólaltam meg.
Időközben megálltam az asztalnál. Kellett egy pillanat, hogy összeszedjem a gondolataimat. Az ujjaim a pálcámra fonódtak és könnyedén felemelve először magamat tisztítottam meg és szárítottam meg, majd Miss Montrego felé fordultam. Vele is hasonlóképpen akartam tenni, ha nem kezd el ellenkezni.
Szárazon máris jobb – mondtam, de ezúttal nem ült ki az elégedett mosoly az arcomra.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #23 Dátum: 2017. 08. 01. - 10:24:51 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~


– Merlinre, Miss Montrego! Ne feltételezzen rólam ilyeneket, ha megkérhetem! –
Húha, ez mázli! Szúszá akkor. Nyugalom, csak nyugalom. Csigavér... háromnapos aszott fajta, az aztán pláne nem rohan sehova.
Ezzel nyugtatom magam, míg figyelem, ahogy a tanárom immár ne ki hanem épphogy be gombolja az ingjét. Tőlem lehet akármilyen mocskos jobb az úgy. Pláne hogy... hát kétségkívül félreérthető egy helyzet. És amilyen az én formám tutira valaki most kukkol be ebbe az üvegházba.
Meglepve tapasztalom, hogy a tanárom szó szerint elvörösödik. Erre persze én mit csinálok? Azon kívül persze hogy tátott szájjal bámulom? Én magam is elvörösödöm. Remek! Pedig azt hittem, hogy azok után, amik történtek Elliottal immár nem leszek ennyire... milyen is? Szégyenlős? Alap járatom nem is zavarna a dolog, ha nem a tanáromról lenne szó, akinél ráadásul vizsgáznom is kell. Tény hallottam a pletykákat. Nem tudom csukva tartani a fülem. Nehéz elképzelni amint Lancaster pipshow-t rendez és kiéhezett banyák (vagyis tőlem ötször idősebb vén boszorkák) ujjonganak érte. Igen, elég helyes pasi, habár kissé karót nyelt. Igazi brit, ami nem lenne baj az angol teadélutánokkal bezárólag (főleg ha abban Earl Grey is van) na de a kényes tisztaságmánia (ami jelen esetben eléggé kiütközött) meg ez a komoly modort... hát ez annyira nem. Lehet csak a helyzet adja ezt a stílust (sőt szinte biztosan), tekintve hogy mégis csak egy tanár-diák viszonyról van szó.
Na jó, most mit szépítsük, azért megnézném a hátsó felét a vetkőzések alatt, de azért... nem gondoltam sose bele komolyan, hogy ez tényleg bekövetkezhet, ráadásul épp ebben az évezredben.
Szóval a szapora pislogásommal váltom fel a nyitott számat, amit immár inkább becsukok. Így is kellően hülyén festhetek, nem kell ezt tovább fokozni. S míg ő elslattyog a pálcájáért és kénytelen vagyok az enyémet a büdös trágyában keresgélni. Tekintve, hogy még mindig nincs meg!
Ujjaim sokáig turkálnak, mire nagy nehezem csak ráfogok a rózsafára (szentül remélem hogy az és nem valami újabb meglepetés, mondjuk egy Ginkogyökér vagy egyéb szépség) és kiemelem azt.
– Nem akartam megijeszteni –
A hangra fordulok újra és nézek a gyógynövényprof szemeibe. Szép kékek, valószínűtlenül égszínkékek. Zavar a pillantása így elkapom a fejem. Pláne hogy a szavaival újfent az imént látott meglepő pillanatra utal. Szívem szerint menten elfelejteném meg... nem is. Ha lenne akkora arcom, mint Belbynek, amin egy Magyar Mennydörgő is meg tudna fordulni, akkor még világgá is kürtölném a 'szerencsémet'. Szerintem a fél Roxfort ezen csámcsogna és engem irigyelne, már ha jól sikerülne tálalni és eladni a sztorit. De hiába aranyvérű vagyok, a nagyképűség egytől egyig Mathiasnak jutott. Én megmaradok a büszkeség és a dac határfokainál. Abból aztán szorult belém is rendesen. És az előbbi nem engedi hogy megnyikkanjak ha valaha kijutok ebből a tetves összetákolt botanikuskertből.
- Aha, hát... tudja, nem vagyok annyira ijedős. - vonok vállat próbálva valami könnyed mozdulatot felvenni, de ez azt hiszem inkább hat esetlennek. Na mindegy. Inkább feltápászkodom, igyekezve nem újra visszazuttyanni a mocsokba, amit sikerült ide eszközölnünk. 
Amint immár szilárd két lábon állok, Lancaster pálcájával találom szembe magam. Hirtelen azt se tudom mi van. Elsőre ösztönösen védekezésre emelem a kezem, elfelejtve hogy nálam is ott van a kissé sáros pálca. Ösztönösen jut eszembe, hogy úgy járok, mint a bátyám. Emlékmódosítás egy remek kis exmemoriam és volt üvegház nincs üvegház... de egy pillanat múlva összeszorított szemeimen megérzem a langymeleg fuvallatot. Azt a kis szellőt, amit Reed idéz elő a pálcájából és rám irányít. Kedves gesztus habár kellően hasztalan. Mert igaz száraznak száraz leszek de full mocskos.
– Szárazon máris jobb –
 Végignézek magamon a szavaira. A kezemet leengedem és fanyar arccal azonosulok a ténnyel. Hát ez baromi gáz. Ha így kimegyek innen tutira az összes társam végig fog röhögni.
- Hát ez igazán kedves Öntől, de... azt hiszem jobb ha kiszedjük a ruhákból a foltot. -
Feltételezem a férfi baromira nincs otthon eme varázslatokban. Én pedig mivel nem vagyok annyira ügyes, hogy a totálba bemocskolódott ingem és nadrágom hátulját magamon megcsináljam (ha már volt kedves hanyatt dönteni), így elkezdem kigombolni a blúzom.
- Forduljon el míg kitisztítom a ruháimat! -
Dörrentek rá erőteljesen. Olyan parancsolóan, amit ő talán sose használ. Igazából fel se fogom hogy nem kellene ezt a hangnemet használni. A hiúság és a büszkeség ott tombol bennem. Aranyvérem pedig lázong a szituáció miatt. Az meg már végképp a jéghegy csúcsa lesz ha még majdnem meztelenül is lát. Na nem! Nem és kész.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


x A Hugrabug ház vezetője x

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #24 Dátum: 2017. 08. 04. - 08:20:48 »
+1



Miss Montrego
1999. március 24.
Miután mindketten szárazon álltunk egymással szemben, kicsit jobban éreztem magamat. Persze azt nem jelenthetem ki, hogy egy cseppet sem zavart a meleg levegőtől megszáradt és megkeményedett sár, ami a cipőmet, a nadrágom szárát, de még egy-két helyen a bőrömet is elcsúfította. Miss Montrego sem festett fényesebben és már-már azon voltam, hogy megkezdem a koszfoltok eltávolítását, mikor megszólalt.
Hát ez igazán kedves Öntől, de... azt hiszem jobb ha kiszedjük a ruhákból a foltot.
Mondhatni a számból vette ki a szót. Lassan bólintottam, de addigra már elkezdte kigombolni a blúzát. Talán egy kicsit jobban megbámultam a kelleténél, amit nagyon nem kellett volna. Na, nem csak Batsa miatt, hanem úgy általában nem kellett volna megnéznem magamnak egy diákot. Azonban Miss Montregon valami olyan erőteljes változást véltem felfedezni, hogy az nagyon is meglepett, sőt magával ragadta a tekintetemet. Igaz, az egyetemen egy barátom sokszor mondta: „Nézelődni még nem bűn.” Ezzel a gondolattal azonban én nem tudtam egyetérteni. Valahol már ez is az.
Forduljon el míg kitisztítom a ruháimat!
A hangja parancsoló volt, de annyira, amihez nem szoktam hozzá. Egyetlen diák sem beszélt így velem, habár hasonló helyzetbe sem kerültem még. Egyszóval: megértettem. Én sem szerettem volna annak idején a tanárom szeme láttára egyszál semmiben foltot tisztítani a ruhámból… igaz én kibírtam volna, míg felérek a kastélyba.
Hát… jó – bólintottam.
Megköszörültem a torkomat és lassan ugyan, de hátat fordítottam neki. Már nem láthattam, mit művel, de hallani hallhattam. Lenéztem a kezeimre, amik remegtek még mindig – ez rendszeres volt, ha túlzottan koszos lettem. A korral egyszerűen elhatalmasodott rajtam a tisztaság mánia, ami gyerekként még csak nevetséges hóbornak tűnt, az a negyvenedik életévem után berögzött, már-már görcsös mániává változott. Remegés fogott el, hacsak meg kellett érintenem egy poros felületet. Ez a helyzet talán csak annyiban volt más, hogy Miss Montrego indulatai elvonták a figyelmet a saját problémáimról.
Tudja, egész jól értek a folttisztításhoz… – jegyeztem meg. – Ha szüksége volna egy kis segítségre, szóljon bátran.
Már megint egy félreérthető szöveg – állapítottam meg. Nem kellett volna így fogalmaznom, mert szinte ordított belőle, hogy legszívesebben megfordulnék és bámulnám nyálcsorgatva, holott semmi ilyen szándék nem volt benne. Feltételezhetően ezek után kijelenthetem, én volnék a legrosszabb kommunikációs képességekkel rendelkező tanár a Roxfortban. Az a tény nyugtatott csupán, hogy Miss Montregon kívül senki sem hallotta ezt a mondatot vagy éppen látta azt a pillantást, amivel végig mértem gombolkozás közben. Reméltem, hogy nem mondja el később a barátainak újabb pletykát generálva ezzel.
Ha végzett, visszamehet a kastélyba – mondtam a lehető legridegebb hangon. Nem szerettem volna újra elárulni a zavarodottságomat, amit a korábbi szövegem váltott ki belőlem.
Mivel már nem hallottam mozgást, sőt más zajt sem, visszafordultam felé. Nem számítottam már arra, hogy esetleg egyszál fehérneműben találom ott magam mögött. Reméltem, hogyha esetleg távozik, akkor magamat is rendbe tudom tenni pillanatok alatt és gyorsan visszamehetek egy alapos fürdőt venni a kastélyba.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #25 Dátum: 2017. 08. 05. - 16:51:37 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~


A férfi kellően zavart tekintete semennyiben nem segített a helyzeten. De legalább volt benne annyi hogy méltóztatott nem fenn akadni a hangnememen hanem megtette amit kértem. Igaz, a kétely a hangjába is kiült. Gondolom neki teljességgel megfelelt volna így ahogy van,  sárosan bár szárazon, visszacsattogni a kastélyba. Esélyesen ez másoknak az esetében fel sem tűnt volna, hisz... tudják hogy üvegházban dolgozik. Napi szintű a sárkánytrágyában való turkálása. Nem újdonság ez, senkinek sem. Mondhatni munkaköri leírás. Ergo ha totál olyan se érdekel senkit. De én azért más tészta vagyok. Egyrészt diák, aki azért ápoltan és normálisan szokott kinézni. Amúgy sem szeretek kirívó lenni. Plusz aranyvérű és kellően hiú. Szóval mit is várunk? Naná hogy dacos hisztis és morcos leszek. Ez teljesen érthető.
Mikor Lancaster méltóztat elfordulni egyetlen kegyetlenül sötét pillantást lövellek felé, amibe úgy minden de minden benne van. Persze neki se bú se kár.
Aztán nekiállok folytatni a kigombolkodást. Ujjaim csak egyszer kétszer remegnek bele. Amint a blúz anyaga enged és immár puhán mint a selyem, lecsusszan rólam fogom és az asztalra teszem. Őszintén szólva arcon röhögtem volna az illetőt, aki valaha az állítja nekem korábban, hogy egyszer én egy üvegházba fogok vetkőzni a professzorom jelenlétében. És igazából ez biztosan humoros is lehetne... de csak lehetne. Mert baromira nem élvezem.
– Tudja, egész jól értek a folttisztításhoz… –
A férfi szavaira csak a szemem forgatom mert most aztán igazán megtehetem. Enyhe acsargás hangja is kicsúszik a számon. Most komolyan mit gondol? Épp rászorulok? Vagy szimplán nagy a mellénye? Elhiszem hogy férfi létére ez baromi nagy szó... márhogy menő ha folttisztásra képes...! Tényleg! Csak jutott volna ez akkor eszébe mielőtt megszárított nagy bőszen. Hát ő sem egy zseni, na... Inkább játszadozzon  dudváival, az való neki.
- Hát persze, hogyne! -
A hangom szarkasztikusan csendül fel. Nem tehetek róla, hiszek is neki... de ez a nagyzolás... és még én vagyok a beképzelt, mi?!
– Ha szüksége volna egy kis segítségre, szóljon bátran. -
Mérgesen szusszantok. Ó biztosan jól hallja ő is. Tudhatja mennyire nem tetszik az ajánlata. Oké, részben jogos a felajánlkozás. Aranyvérű fruska, akit  manók szolgálnak ki. Lesik mindig minden kívánságát. Na de azért béna még sem vagyok!
- Köszönöm... azért csak megoldom magamnak!-
A felcsattanásom most sem kedves, de legalább nem is durva, mint az imént. Valahol a kettő között evickél úgy erőteljesen félúton. Eközben már a nadrágom gombja is megadja magát és ügyesen bújok ki az egyik lábszárból, majd a másikat is megpróbálom lerángatni magamról. Fél lábon állva viszont majdhogynem elvesztem az egyensúlyom. Halkan sikkantok és kapom el az asztal szélét, amiben pont meg tudok még kapaszkodni, hogy megelőzzek egy csúfos padlóra zakózást. Miután sikerül a manőverem és a nadrág a kezemben van leobom az asztalra. Már épp nekiállnék a varázslatnak, tekintve hogy a pálcát megforgatom a kezembe, mikor Lancaster felém pillant.
– Ha végzett, visszamehet a kastélyba -
Hangja rideg, határozott és... hát nem tetszik. De a tekintete ahogy végig mér engem... na az már sokkalta zavaróbb. Eleinte csak ott állok kővé dermedten. Fel sem fogom mi van, aztán leesik. Arcomat elönti a pír, szelíden. Végtére is jó hogy voltam már valakivel de nem vagyok egy Charisma Belby aki mindenkivel lefekszik. És amúgy is az egyik tanárom mustrál ép... majdhogynem meztelenül. Mindössze a fekete bugyi és a melltartó választ el attól, hogy megismételjem a percet, amit Elliottal éltem át.  
- De professzor! - kiáltok rá felháborodva. Arcomra ki is ül a megbotránkozás. - Mint láthatja, még közel sem végeztem! -
Összefonom magam előtt a kezeim és villámokat szóró tekintettel meredek rá. Amint észreveszi magát és végre nem a lábam bámulásán élvezkedik (amik enyhén fázni kezdenek így szorosan összezárom őket, kissé félszeg suta mozdulattal)  hanem elfordul gyorsan kitisztítom a ruháimat.
- Nem is tudtam hogy maga ekkora kéjenc... - dörmögöm a bűbáj alatt úgy magam elé. Habár nem akartam ezt hangosan kimondani, sőt... mikor kimondom lefagyok. Basszus... ezt lehet nem kellett volna... Tutira az igazgatónál kötök ki ha így folytatom.
Naplózva


Reed Lancaster
Tanár
*****


x A Hugrabug ház vezetője x

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #26 Dátum: 2017. 08. 07. - 20:22:00 »
+1



Miss Montrego
1999. március 24.

MIÉRT PONT ÉN? – üvöltözött a lelkiismeretem, miközben megfordultam. Már a szemem sarkából láttam, hogy a lány még nem öltözött fel, de persze valami furcsa késztetés miatt teljes testtel az ő irányába kellett mozdulnom. A tekintetemet pedig nem tudtam levenni a lenge fehérneműről, ami éppen csak eltakarta a bájait.
De professzor! – kiáltott rám felháborodva a lány.
Éreztem, hogy az összes vér az arcomba szalad. Valószínűleg olyan vörösség ült ki a képemre, amilyen még soha sem. Hirtelen megállt az ujjam, ami eddig a nadrágomra száradt sárfoltot kapargatta, mintha így meg tudnék szabadulni tőle. Most azonban minden erőmet abba kellett vetnem, hogy Miss Montrego szemébe nézzek, ne csússzon le a szemem egyetlen pillanatra sem.
Mint láthatja, még közel sem végeztem!
A mondat észhez térített. Az az érzésem támadt, hogy kívülről ez az egész nagyon nevetségesnek festhet… ám nekem mégsem támadt volna kedvem vigyorogni egy jót. Sőt azt sem tudtam volna elképzelni, hogy Batsa sem hallgatná szívesen egy beszélgetős este alkalmával.
Miss Montrego összefonta maga előtt a kezeit – nem mintha ezzel túl sokat takart volna el – és olyan szúrós pillantással meredt rám. Valamiért az az érzésem támadt, hogy ennél jobban már nem is gyűlölhetne, ezért inkább gyorsan megfordultam – előtte még egy utolsó pillantást vetve a vékony lábaira.
Sajnálom, azt hittem, készen van – dörmögtem magam elé.
Nem is tudtam hogy maga ekkora kéjenc...
Ez a mondat nagyon halkan hangzott el, mégis elképesztően mellbevágó volt. Nem akartam elhinni, hogy pont rólam gondol valaki ilyesmit. Sosem kacsingattam a diákok felé, mindig meg volt a három lépés távolság. Bár nem voltam benne biztos, hogy hihető, de tartottam magamat ahhoz az elvemhez: ez bizony véletlenek sorozata volt. Az az érzésem támadt, hogy Miss Montrego nem így gondolja… és nos valljuk be, erre minden oka megvolt. Csak reménykedhettem benne, hogy a történtekről semmit sem fog mondani a társainak, ne adja Merlin, egy tanárnak! Akkor aztán tényleg bajba kerülnék és bizonyosan fegyelmit is indítanának.
Kéjenc? – kérdeztem vissza kissé felháborodva, de ugye nem fordulhattam felé. – Tájékoztatom, Miss Montrego, hogy a tanára vagyok, nem pedig egy nyálát csorgató szatír!
Ezek a szavak nem illettek a számba. Nem szoktam őket használni, de olyan indulat fogott el a szó hallatán, hogy kedvem támadt volna egy jó kis büntetést is kiosztani. Csupán az előzmények tartottak vissza ettől. Nem akartam tovább rontani a helyzetemet a szemében, egyszerűen csak nem hagyhattam szó nélkül a dolgot.
Legyen szíves ennek megfelelően beszélni velem! – emeltem fel a hangomat kissé.
Vettem egy mély levegőt, mielőtt folytattam volna. Vissza akartam nyerni a türelmemet, amit már abban a pillanatban elveszítettem, hogy a cipőmön landolt egy adag sárkánytárgya. Ez a nap nem volt az enyém, ahogy valószínűleg egyetlen sem, amit Batsa nélkül kellett töltenem. Mióta ismertem ez az érzésem támadt és napról napra jobban hiányzott. Voltak olyan napok, hogy másra nem is tudtam gondolni, csak rá… és egyszerűen, mintha az óráimon nem is lettem volna igazán jelen. Csak álltam és bámultam a diákokat, ahogyan dolgoznak.  
Ha végzett, öltözzön fel és térjen vissza a kastélyba! – mondtam határozottan.
Nem akartam én Miss Montregoval rossz viszonyban elválni. Éppen azt akartam neki megmutatni, hogy nem is olyan rossz az üvegházban dolgozni és nem vagyok én olyan borzalmas tanár… ehhez képest pont az ellenkezőjét értem el feltehetőleg.
Naplózva


Blaire Montrego
Hollóhát
*


hatodév ❈ M. kishúga

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #27 Dátum: 2017. 08. 10. - 18:11:44 »
+1

zene: DL- Waves

- dress -


There is a swelling storm
And I'm caught up in the middle of it all
And it takes control
Of the person that I thought I was'




~~~~


– Kéjenc? Tájékoztatom, Miss Montrego, hogy a tanára vagyok, nem pedig egy nyálát csorgató szatír!
Szatír? Hát végtére is jelenleg eléggé úgy fest még akkor is, ha voltaképpen jelenleg én vetkőzöm és vagyok egy szál fehérneműben. Tény, hogy nem a legszerencsésebb helyzet és jogos a felháborodásom. Igaz, a kéjenc talán kissé erős, de nem a szóhasználat a lényeg, nemde? Minden esetre egyrészt fel sem fogtam, hogy hangosan kimondtam mindezt, másrészt nem megbántani akartam, tényleg nem. Más körülmények között evidensen lapítanék a fűben. Mert hát mégis csak az egyik professzorom na! És a tiszteletet megköveteli evidensen.
Felé pislantok, de van benne annyi, hogy nem fordul irányba csak magában füstölög. Remek. – - Legyen szíves ennek megfelelően beszélni velem!
Hogy mi?
A kezemben megáll a pálca és elképedve bámulok felé. Arcomra kiül a teljes, totális megdöbbenés. Már hogy most ezt tényleg jól hallottam? Kioktat engem minden téren? Oké hogy idősebb és tanár is, pláne férfi aki menti azt a rohadt nagy hiúságát, node álljon meg a fáklyás menet mert durrfarkú szurcsók a menyasszony! Azért ez már mégis sok. Érzem, ahogy felmegy bennem megint a pumpa, hasonlóképp mikor a rózsafa pálcát az asztalra csaptam. Kezdem érezni hogy Lancaster (az egész jó kinézete ellenére) sose lesz a kedvenceim közt. Legalábbis elég jó úton halad efelé.
- Majd ha büntetőmunka gyanánt nem füröszt meg a sárkányszarban! Tanárúr...! - köpöm ki epésen a szavakat és miután a ruháim nagyjában tiszták elkezdem felvenni őket. Most már erőteljesen sietős a tempóm mert nem szándékozok tovább ezzel a szakmájának szégyenével egy légtérbe maradni ha nem muszáj. Sőt... esélyesen valahogy bliccelem a jövőben az összes dudvaóráját is. Sose szerettem de ez... hát ez mindennek a teteje.
Dühtől remegő ujjakkal gombolom be a nadrágom és kapom fel az ingem. Előtte egy pálcaintéssel a hajam is nagyjában rendbe hozom. Igaz nem lesz annyira fényes, selymes és puha, mint mikor idejöttem, de addig míg be nem vágom magam a fürdőbe teljességgel megfelel. Igazság szerint szeretném az összes lehetséges foltot eltüntetni magamról, ami ide köt. Az üvegházakhoz meg Lancasterhez.
– Ha végzett, öltözzön fel és térjen vissza a kastélyba!
- Örömmel!
Fortyanok fel mérgemben. Nekem ugyan nem kell kétszer mondania! Az utolsó gombokkal a blúzomon már nem is vesződök. Nagyjából takarnak és jól van az úgy ahogy van. Az biztos hogy engem többet nem lát ez a pasas a szabaidőmbe, de még csak a környéken sem! És az is tuti hogy felkötöm magam vagy a Fekete tóba fullasztom magam és a sellőkkel barátkozom ha ebből nekem RAVASZ-t kell valaha tennem.
Gyors mozdulatokkal vágom zsebre a pálcám és lépek a táskám mellé. Hirtelen kapom fel és veszem és se szó se beszéd elviharzok a férfi mellett. Ügyet sem vetek rá, rá sem pillantok. Még csak köszönni sem köszönök. Minek? Örülhet hogy nem mószerolom be sem a bátyámnál se McGalagonynál. Igazság szerint megérdemelné mindkettőt. De úgy hiszem míg az igazgatónő csak az állását tudná megszüntetni addig Mathias képes lenne elintézni a csinos kis pofikáját. Azt hiszem az utóbbival szarabbul jár, hacsak nem a kutyája társaságában akar megpusztulni a dudvakertjében valamerre. Hangosan csapom be magam mögött az üvegház ajtaját. Szinte visszhangozva dübörög bennem a zaja. Nem érdekel ez sem. Csessze meg! Vonjon le pontot vagy amit akar! Már nem érdekel ez sem! A súlyos benti illatok (illatok? inkább szagok!) után üdítően hat a kinti szinte friss tavaszi levegő. A szélben, mely a kviddicspálya felől fúj valami erőteljes zöld érzést keltő árnyalat vegyül és a szabadság mámorító ígérete. Kedvem lenne seprűre szállni noha sosem szerettem a kviddicset.
Elnézek a pálya felé, ahol épp edzenek valakik, de nem tudom melyik ház az. Úrrá leszek a kíváncsiságomon, mert tudom, későre jár és inkább lemosnám első körben Lancaster mocskát. Remélem a víz elmossa a rossz emlékeimet is. Mázlista Montrego! Miért nem én kaptam exmemoriamot? Ahhh a fene...
Egy kavicsba belerúgva indulok el vissza a kastély felé. Fel sem tűnik hogy ugyan elég jó munkát végeztem a ruháim kitakarításával, de csak elég jót. Mert a citromsárga cipőm oldalán maradt még jókora sáros mocsok, ami a sasszemű népségnek feltételezhető ok, merre is töltöttem a délutánom egy részét. De ezzel csak a klubhelységben érve szembesülök, mikor már úgysem tudok mit tenni ellene.

Köszönöm a játékot! Hááát
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  

FRPG.hu toplista!
The Age of Marauders
Napi egy kattintás a hosszú élet titka!


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 08. 07. - 23:53:06
Az oldal 0.167 másodperc alatt készült el 40 lekéréssel.