+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Déli szárny
| | | |-+  Bájital tanterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] 2 3 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Bájital tanterem  (Megtekintve 1760 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 27. - 12:04:46 »
0

Az alagsorban minden sötét, és legszívesebben nem is nyúl az ember semmihez.
Ám beljebb...
Ablak hiányában a falikarok meleg fénye világítja be az egész helyiséget - mára már szinte rá sem lehet ismerni Piton professzor régi tantermére -, a falak mentén alacsony bájitalhozzávalós szekrények, fölöttük könyvespolcok és tárlók sorakoznak. Az üstöket az asztalok mellett lehet felállítani a kijelölt helyeken. A tanári asztal egy bő arasznyi magas pódiumon áll a diákok egyszemélyes "padlapos-ülőhelyeivel" szemben.
Az órák előtt és után mindig tisztaság és rendezettség uralkodik a teremben, s a pince dohos szagán kívül itt mindig érezhető a levegőben némi fém- és nedves földszag. Pedig a padló kőburkolatos...
Naplózva


Quennel Oakley
(N)JK-Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 04. 20. - 20:17:20 »
+1

Bájitaltanóra, ötödik évfolyam

1998. október 2., péntek 14:00-15:30

 Oakley professzor szokásához híven gyors, nyújtott léptekkel viharzott be a bájitaltanterembe, és bár nem ért az ajtóhoz, az hangos robajjal becsapódott mögötte- elég hangosan, hogy aki eddig a pillanatig nem figyelt oda, most összerezzenjen a zaj hallatán. A fehér köpeny lobogott a nyomában, a különböző bájitalok a kémcsövekben a köpeny tartóiban, zsebeiben pedig dühösen kavarogva próbáltak kitörni onnan. A terem végéből a tanári asztalig vezető úton egy-egy pillanatra végigmért mindenkit, külön figyelmet szentelve azoknak a diákoknak, akik már követtek el szabályszegést az elmúlt hónapban. Végül azonban nem szólított meg senkit, csak csendben odasétált az íróasztalához, azután szembefordult a diákokkal.
 - Ahogyan egy hónappal ezelőtt ígértem, ma már jegyre fognak dolgozni, ami az előző hónapban végzett munkájukat fogja minősíteni. A jegy hivatalosan nem számít bele a Rendes Bűbájos Fokozat eredményeibe, de a májusi átlag már majdnem teljesen hiteles képet fog festeni arról, hogy ki milyen esélyekkel vág neki a vizsgának. Jövő órára leosztályozom a munkájukat, úgyhogy aki tervezi folytatni RAVASZ szinten a bájitaltant, de nem ér el legalább Várakozáson Felüli eredményt, annak határozottan javasolnám, hogy szedje össze magát az év további részében. Azonban attól is elvárom az igyekezetet, akitől megválunk a következő évtől.- Oakley professzor tekintete először Edevanere vándorolt, azután a diákok válla felett a tárolószekrényre nézett. Intett egyet, mire a hozzávalókat tartalmazó szekrények kinyíltak, a tábla pedig megfordult, megmutatva a nagy, dőlt betűkkel írt receptet.
 - Remélem, hogy mindenki felismeri a recept alapján a bájitalt, mert egyszer már elkészítették szeptemberben... legalábbis megpróbálták, több-kevesebb sikerrel. Ms. Smethywyck, ön mit gondol, mi lesz a bájital, amit ma meg kell csinálniuk? ... Mr. Romanovna, felsorolná a hatásait?- a professzor várakozón a hollóhátas lányra nézett, a tekintetével keresztülszúrta őt, mintha arra várna, hogy rossz válasz érkezzen, a hangja viszont szinte barátságos volt, a mardekáros fiútól viszont gyorsabb hangon kérdezett az ő válasza után, mintha egy pillanat gondolkozás nélkül kérné a megoldást. A válaszok után csendben végignézett az osztályon, és alig észrevehetően bólintott, engedélyt adva a diákoknak, hogy elmenjenek a szekrényhez a hozzávalókért.
 - Ezúttal teljesen önálló munkát várok, nem arra vagyok kíváncsi, hogy a hallótávolságon belül ülő legjobb diák mit tud, hanem minden diák egyedi tudására. Akit csaláson kapok, büntetést kap, akár adja, akár elfogadja a segítséget.- Oakley a mardekárosok felé pillantott, néhány másodpercig nézte őket, mielőtt folytatta.
 - Javaslom, hogy ne kapkodjanak és álmodozzanak, ez a bájital teljes koncentrációt igényel. Az óra végéig dolgozhatnak, de utána itt kell maradniuk, amíg válaszolnak néhány rövid kérdésre.- a professzor csendben nézte, ahogy a leglassabban pakoló diák, az egyik első sorban ülő hugrabugos lány is előpakolja az üstjét, azután végigtekintett az osztályon. A tekintete végül Adser MØvrede-en állapodott meg, őt fixírozta néhány másodpercig, mielőtt újra megszólalt.
 - Kezdjék!
 
Recept:
1. Öntsenek két uncia porított unikornisszarvat az alacsony lángon hetvenöt másodpercig melegített vízbe, és adagoljanak hozzá porított holdkövet, amíg a bájital zöld színt vesz fel!
2. Keverjék lassan az óramutató járásának megfelelő irányba, amíg a bájital kék színt vesz fel!
3. Adjanak hozzá porított holdkövet, amíg a bájital lila színt vesz fel!
4. Hagyják alacsony lángon főni hét percig, aminek eredményeképpen a bájital rózsaszínes színt vesz fel!
5. Keverjék meg háromszor az óramutató járásával ellenkező irányba, azután adjanak hozzá két csepp hunyorszirupot, és hagyják tovább főni, amíg a bájital türkizkék színt vesz fel!
6. Hagyják közepes lángon főni, amíg a bájital lila színt vesz fel!
7. Keverjék meg hétszer az óra mutató járásával ellentétes irányba, azután magas lángon forralják, amíg vörös színt vesz fel!
8. Keverjék meg az óramutató járásával megegyező irányba, utána hagyják alacsony lángon főni, amíg a bájital narancs színt vesz fel!
9. Hagyják alacsony lángon főni, amíg a bájital lila színt vesz fel!
10. Adjanak hozzá negyed uncia porított unikornisszarvat, és hagyják alacsony lángon főni, amíg a bájital rózsaszínes színűvé válik!
11. Keverjék az óramutató járásával ellentétes irányba, amíg a bájital vörös színűvé válik!
12. Hagyják alacsony lángon főni, amíg a bájital lila színűvé válik!
13. Adagoljanak hozzá pirított holdkövet, amíg a bájital szürkés színűvé válik!
14. Hagyják alacsony lángon főni, amíg a bájital narancs színűvé válik!
15. Adagoljanak hozzá pirított holdkövet, amíg a bájital fehér színűvé válik!
16. Keverjék az óramutató járásával ellentétes irányba lassan! A főzet akkor tökéletes, ha ezüstös pára lebeg felette.


Határidő: 2016. május 4.

 A részvétel minden nem jegelt ötödévesnek kötelező, kimaradásra úgy van lehetőség, ha arról privát üzenetben értesítést küldenek nekem. Az igazolatlanul hiányzó diákok pontlevonásban részesülnek.
 A tanóra három körös, az utolsó körben kell majd kérdésekre válaszolni, az első két körben van lehetőség ennek a bájitalnak az elkészítésére. Ezért javaslom, hogy első hozzászólásukban a 6-10. lépésig jussanak el (az ütemterv tartása nem kötelező).
 Ahogyan azt korábban is említettem, büntetésben részesül, aki helytelenül viselkedik órán, illetve csalni próbál. A büntetés lehet pontlevonás, büntetőmunka, illetve elégtelen osztályzat az órai munkájukra, továbbá ezek kombinációja.
 A bájital nevéről és hatásairól nem adok ki közvetlenül információkat, de adok némi segítséget arra, hogy rájöjjenek, melyikről van szó. A recept, bár kissé módosítottam pontatlansága miatt, ékes angol nyelven megtalálható a Harry Potter wikipédia oldalán, bizonyos kulcsszavakra rákeresve bizonyára ráakadnak. A másik lehetőség a bájital megkeresésére, ha elolvassák a Harry Potter és a Főnix Rendje tizenkettedik fejezetét, aminek címe Umbridge professzor.
Naplózva

Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2016. 04. 21. - 18:37:39 »
+3

Bájitaltan. Nem, ez így nem jó, mert nem érzékelhető a hangsúly. BÁÁ-ji-tal-TAN. Rendben, akkor kifejtem.

Én hollóhátas vagyok. Klubhelyiségünk a nyugati szárny magas tornyának felső szintjén található. Ott vannak a cuccaim, ott töltöm a szabadidőm jó részét. Ki tudod találni, hol tartják a Bájitaltant? Bingó! Az alagsorban, egy másik szárnyon. Ez persze csak a kisebbik probléma. A gond inkább az, hogy fogalmam sincs, mit keres az a három betű a tantárgy nevének elején. Semmi bájos nincs benne, épp ellenkezőleg. Pálca helyett késekkel, mérlegekkel és üstökkel kell babrálnunk. Nekem személy szerint a hagyományosabb főzőcskézés is komoly kihívásokat okozna, nemhogy az ilyen csodaszerek elkészítése. Mondjuk azért nem vagyok rossz benne, de mostanában ritka mód utálom.

A tanár se mondhatnám, hogy sok színt visz az életbe. Még viccelődni se nagyon lehet az óráján. Karót nyelt, szigorú tuskó. De most komolyan, csokit tesz egy gyerek elé, aztán megbünteti, mert az megette. Mégis miféle ember az ilyen? Néha elgondolkodom, vajon a felnőttek tényleg voltak gyerekek, vagy ez az egész csak kitaláció? Akárhogy is, ennek az alaknak nem tippelek sok időt a Roxfortban.

A helyemen ülök, csendben, ez a kettő így együtt már különösen ritka, értékelendő gesztus. Ma jónak tervezek lenni, nem kívánok büntetőmunkát, és a Hollóhát is le van maradva pontokkal. Ez persze nem jelenti azt, hogy olykor nem fogom egy iciripicirikét feszegetni a határokat. Elvégre azért vannak a határok, hogy feszegessük őket. Hogy miért? Nos, ha ez a kérdés megfogalmazódott benned, akkor szomorúan közlöm, hogy semmit sem tudsz a tizenéves lányokról.

Ma jegyre dolgozunk, ami különösebben nem zavar, csak az üzenet, amit hordoz. Legyünk egyre szorgalmasabbak, vegyük egyre komolyabban a tárgyat, elvégre közeleg az RBF. Minnietől tudom, hogy a tanárok erősen túlreagálják ezt a vizsgát, és nem hinném, hogy pont ennél a fickónál lenne ez másként. De ma jó leszek, ma jó leszek, mondogatom kimérten. Csendben dolgozom, még ha közben átkokat is kell mormolnom magamban, Oakly professzoron vizualizálva hatásaikat. Densaugeo, Fronscresco, Carbunculus, Pofix, no meg az idei kedvencem, melyet ugyan még nem sajátítottunk el, elképzelni azért már eltudom a célszemélyen. Levicorpus.

Deja vu bájitalt készítünk, azaz valami olyat, amiről tudnunk kéne, hogy micsoda, ismerős is, csak éppen péntek délután lehetetlen lenne felidézni a nevét. Szerencsére nem engem kérdeznek róla, így bátran terelhetem figyelmem nekem kedvezőbb irányokba, például a közelgő hétvégére, melynek előszele hatékonyan tompítja az óra élét.

A táblán részletesen láthatók a bájitalhoz szükséges lépések. A professzor mindent aprólékosan feljegyzett, így igen nehéz lenne elrontani a dolgot. Ennyiben legalább a korábbi tanáraink előtt jár, ott gyakran megesett, hogy csak nagyjábóli utasításokat kaptunk, aztán persze nem tetszett nekik a pontatlan végeredmény. Első blikkre úgy tűnik, hogy csak vízre, porított unikornisszarvra és holdkőre lesz szükség. Azért egyszer még átfutom a táblát. Á, igen, hunyorszirup is kell. Jaj, remélem, a porítást nem nekünk kell csinálni. Ráérősen ténykedek, így nem elsőként kell a vitrinekhez mennem, és láthatom, ki mit és honnan vesz elő.

Első lépés. Tizenhat lépés van?! Oké, tehát első lépés. Előkészítem a hozzávalókat, felteszem alacsony lángra a vizet. Hetvenöt másodpercig kell várni. Akkor számoljunk. Egy, kettő, három, négy, most komolyan számoljak el hetvenötig? Végül úgy döntök, jó lesz akkor hozzáadnom az unikornisszarvat, amikor az előttem lévő lány teszi, ő nagyjából velem egyszerre kezdett. Aztán jön a holdkő, egészen addig, míg zöld nem lesz a cucc. A zöldnek egyébként jó néhány árnyalata létezik, de ha belékötne, megmondom, hogy ő volt pontatlan.

Ezután kevergetni kell. Lassan. Mélyet sóhajtok. Szerencsére már többeknél bugyog a főzet, így a hangeffekt még az elfogadható tartományba esik. Legyél már kék, Merlin köpjön beléd! Nem vagyok én házimanó, hogy fél napot itt kevergessek. Előbb-utóbb kékké is válik, vagy legalábbis kékessé, így jön ismét a holdkőzet. Ezt addig kell adagolnom, amíg lilára nem vált a folyadék. És én még olyat mertem mondani, hogy ez a tanár nem visz színt az életbe! Hisz az egész óra csupa színkavalkád.

Eljutok egy várakozós pontra, ahol hét percig hagyni kell a cuccot. Ez elsőre tök jónak is tűnik, de mit fogok csinálni abban a hét percben? Körbenézek, ki hol tart, mivel foglalatoskodik. Tempó tekintetében egész jól állok, akik előttem vannak, a további lépések hozzávalóit adagolják ki. Először beszédbe akarok elegyedni a mellettem lévővel, de aztán idebenn szólnak, hogy nem pajtikám, ez nem az az óra. Nagy a kísértés, hogy előhúzzam táskámból a Szombati Boszorkányt, és minden akaraterőmre szükségem van, hogy ellenálljak. Végül, ha szenvedve is, de hozzálátok a következő műveletek előkészítéséhez.

Kevergetés, kavargatás, adagolás, színcsekk. Ezek különböző kombinációi váltják egymást. Ha én alkottam volna meg ezt a bájitalt, biztos így nevezem el: Az Unalom 50 árnyalata. Mindenesetre én magam is meglepődök, amikor a türkizkék ponton ténylegesen türkizkékké válik az ital. Nem mintha nagyon aggódnék a színek miatt. Úgyis csak a legutolsót látja majd, mit számít, milyen sorrendbe jutunk el oda?

Már a hetedik lépésnél járok. Magas láng. Annyira megörülök ennek az apróságnak, hogy amennyire csak lehet, forralni is kezdem. Lángjaim hangja és fénye messze elnyomja a körülöttem lévőkét. Néhányan odanéznek, miközben én nagyon finoman, szépen lassan veszem vissza a lángokat arra a szintre, amit igazából magas lángnak tartanak az emberek, már amikor épp nem a bugyutát játsszák. Közben boldogan fürdök a néhány másodpercnyi figyelemben és somolygásban.

Várakozás, várakozás. Rövid nyújtózkodást tartok, miközben az aktuális, vörösből narancsba átmenetet lesem. Az én kezeim nem szoktak ennyi munkához. Valamelyik srácot biztosan rá tudnám venni, hogy keverje nekem tovább. Egy mondatba kerülne az egész, maximum kettő, meg némi szempillarebegtetés, és kész is a bájital. Nem fél óra kevergetés meg adagolás. Ezt a húzást persze a professzor bizonyára nem értékelné, így csak morcosan felmarkolom a kanalat, a szegény eszköz kis híján megreped haragomtól. Csak nyugalom, Alycia. Eddig minden órád véget ért egyszer, nincs semmi ok azt feltételezni, hogy pont ez lenne a kivétel.
Naplózva

Hagen Romanovna
Eltávozott karakter
*****


Az Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 04. 24. - 09:33:28 »
+5

Bájitaltan

Nehezen hiszik el az emberek rólam, hogy nem vagyok sötét. Az órák többségén felveszem a némaság köpenyét, jótékony fátyolozásából pedig csak akkor bújok ki, ha szánt szándékkal kérdeznek is tőlem valamit. Való igaz, volt már pár kisebb balhém. Az a Griffendéles megérdemelte, amit kapott, kellett neki úgy néznie Lilire, és ha még egyszer a szemem elé mer kerülni, s nem hajtja le a fejét, nem fogok habozni megismételni, amit egyszer már kapott tőlem. Meg aztán ott az az incidens faszom Vulkanovval. Köcsög bolgár, totál rám kattant, mióta a fejébe vette, hogy én vagyok az Antikrisztus. Tehát nem, nem vagyok épp a tanárnak gúnyolt suhancok kis kedvence.
Mégis van két olyan nap a héten, amit igazán várok. A bájitaltan a mágiatudomány olyan ágazata, amihez keveseknek adatik meg a tehetség és az érzék. Bár a minimumot még abból is teljesítem, ami rohadtul hidegen hagy, mert csak azért járok oda, hogy Lilinka mellett lehessek, a többit pedig szótlanságom ellenére is komolyan veszem, egyedül ez, és az átváltoztatástan az, ami valóban a szenvedélyem. Mindkettő alapos ismerete és megértése hozzásegít az alkímiai tanulmányaimban való fejlődéshez. Téves, hogy az alkímia csak egyszerű kotyvasztás, de akik nem képesek tisztelni a mágiát, azok aligha tudják egyáltalán felfogni a hermetizmus lényegét. Nem hogy a Magnum Opus csodáját.
- Без кота́ мыша́м раздо́лье. - szólok Hús a húsomhoz, miután már percek óta a tanár érkezését várjuk a teremben. Nem szokása késni, de a szünetek elegek ahhoz, hogy egyesek megfeledkezzenek magukról. De valahogy mégis imponál, hogy az ilyenkor bekövetkező káosz után egyszerű jelenlétével képes rendet teremteni.
Mint mindig, most is a mardekáros brancs közelében foglalunk helyet, elválasztván a kígyókat az oroszlánoktól, egymás mellett álló üstökkel. Egyszerűen és könnyen segíthetem, ha elakad vagy nem tud valamit, és azokat a feladatokat is én csinálom helyette, amik veszélyesek számára. Nem szeretem késsel a kezében látni, tudom, milyen porcelán a bőre.
Nem különösebben foglalkozom a többiekkel. Mióta tudom, hogy Caelius is arra hajt, hogy legyen kiről lesnie, már háttal állok neki. Amúgy sem mulattat, hogyan rontja el a főzeteit. Húsomtól nem féltem a módszereim, és a Møvrede ikrektől sem, de attól, mert egy szobában alszunk, még nem vagyunk spanok. Ezen az se javít, amikor lassabban beszél hozzám, mert azt hiszi, csak így értem meg mondanivalóját.
- Ни пу́ха, ни пера. - testvéri gesztusom után elengedem a kezét, mikor hallom a tanár érkezését. A megrökönyödött tekinteteket épp leszarom. Úgy sem értik...
Kihúzott háttal, egyenesen, a hátam mögött összekulcsolt kezekkel állok az üstöm mögött. Éppen csak egy pillantásra van szükségem a táblán, lopva pedig Greissre nézek. Rengetegszer kérte tőlem ezt a bájitalt, én pedig minden alkalommal elkészítettem neki, hogy segíthessek szenvedésein, ahogy az egy jó testvérhez illik. Nem, vér szerint nem a rokonom, családunk neve is különbözik, de attól még testvérek vagyunk. Egy futó mosoly vet sötét árnyékot arcomra, ez az óra így túl könnyű lesz. Már akkor is tökéletes volt a főzetem, amikor egy hónappal ezelőtt is ez volt a feladat. Lerítt a mozdulataimból, hogy gyakorlott vagyok benne, pedig ez a Durmsrangban is csak idei tananyag lenne. Hirtelen pedig csak egy módszer jut eszembe, amivel túl tudom teljesíteni magam.
- Faelodja az aggódázst, maegzünteti a zorongázst, zsilapítja az izsgalmat. - válaszolom azonnal, még csak nem is pislogok. Akcentusom szokás szerint jól érzékelhető, de nem fontos, ha így is megértik, amit mondani akarok.
A szekrények kitárulnak, s a többiekhez hasonlóan én is odamegyek, hogy elvegyem, amire szükségem van. Különben egyáltalán nem olyan bonyolult a recept, mint aminek beharangozzák. Csak egy titka van, hogy pontosan le kell másolni, amit a recept ír, minden vonatkozásban. Első sorban az a lényeg, hogy az alapanyagok mennyisége legyen teljesen pontos. Ha elrontod az arányokat, vagy többet raksz bele például a hunyorszirupból, akkor a használó akár örökké tartó álomba is zuhanhat, amiből magától nem kel fel. Helyesen elkészítve viszont a legjobb szorongásgátló, ami bármilyen idegességet felold. Nem véletlen ezt készítettem el, amikor Greiss hozzám fordult a problémájával.
Csak három dologra van szükségem az alapanyagok közül, ráadásul a mozsárral sem kell szenvednem. Az unikornisszarv és a holdkő már eleve porított állaggal érkezik a hozzávalókat áruló boltokban, azokat egy közönséges mozsárral aligha lehetne egyébként is porosítani. Az üstöm mellett lévő asztalon felszabaduló helyre így odakerülhet egy tál meleg víz, egy szappan és egy törölköző is. Nem féltem bemocskolni a kezem, de főzéskor mániám újra és újra kezet mosni, nehogy véletlenül bármit elrontsak. A legkisebb szennyeződés is jelentősen ronthatja az elkészült ital minőségét. Az alapanyagok mellé pedig egy megbájolt homokórát is kikészítek. A különlegessége, hogy be lehet állítani, mennyi idő, mire lepereg az utolsó szem homok belőle. Praktikusabb, mint a hagyományos órák, talán csak a zene jobb időmérő ennél.
Megtöltöm az üstöm a kellő mennyiségű vízzel, alatta pedig alacsony lángot hevítek, miután beállítom a homokórát a kellő időre. A többiek már rég belekezdtek a főzetbe, mire én nekiállok, de nincs okom aggódni. Több időt vett igénybe az előkészület, de a színvonalas eredményhez ez szükséges lépés volt. Emellett nekem már nincs szükségem arra sem, hogy egyáltalán lessek is a tábláról. Ismerem a főzetet, illene már fejből tudnom. Mindemellett Oakley professzor intő szavai se kifejezetten zavarnak a súgással kapcsolatban. Lilivel nekünk már rég nincs szükségünk nyelvekre ahhoz, hogy megértsük egymást. Ha épp alkalmam adódik rá, egy-egy apró utalással, mozdulattal, pillantással adom a tudtára, mire figyeljen még. Nem szeretném, ha kihagyná például a hunyorszirupot.
Mikor a homokóra lepereg, hozzáadom üstöm tartalmához az előre kimért mennyiségű, porított unikornisszarvat, majd apránként, s inkább érzésből adagolom hozzá a holdkövet. Másodperceken belül elérem a kívánt, zöld állagot, ami néhány, az óramutató járásával egyező irányba történő kavarás után kékké válik. A kavargatás alatt fél kézzel újra a homokórát állítom be, előre, mert most van rá időm, de még nem indítom el. Újabb holdkőport rakok a főzetbe, míg lilává nem válik a folyadék, s csak ezután fordítom meg az órát. Hét perc...  alacsony lángon.
Megemelem tekintetem, hogy lássam, ki hogyan halad. A legtöbben már túljutottak ezen a szakaszon, s jóval előttem járnak. Nem aggódom emiatt különösebben, nincs miért tartanom. Innentől kezdve már csak azzal kell foglalkoznom, hogy mindenből pontos adagokat adjak hozzá. Hét perc pedig rengeteg idő kimérni mindezeket.
Naplózva


free the lion

Emmeline Smethwyck
Hollóhát
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 05. 03. - 18:26:16 »
+2

Mit is mondhatnék? Nem vagyok valami túl jó a bájitalfőzésben. Első éves koromban kezdődött ez az áldatlan állapot és azóta így megy ez. Talán elvagyok átkozva. Ki tudja? Na jó azt meg kell hagyni, hogy annyira nem vagyok béna, csak egyszerűen a kelleténél többször égetem oda a házi feladatomat...
Viszont az idén megfogattam, hogy nem lesz több baki. RBF van ember! Ideje összeszedni magad! Mindent bele fogok adni és nem rettent vissza semmi! Még Oakley professzor morcos modora sem!

Ezek a gondolatok cikáznak a fejemben miközben ballagok át a Déli szárnyba. Korábban elindultam, hogy legyen időm átverekedni a hullámzó diáktengeren. Mikor kiérek a tumultusból, az alagsor felé veszem az irányt. Megérkezek a terembe, és miután elfoglalom a helyem az egyik hátsó padban, átnézegetem a bájitaltan tankönyvet míg nem kezdődik az óra. Közben a többi diák is elkezd befelé szállingózni, és egyre nő az alapzaj.

Oakley professzor hangos ajtócsapással adja a teremben lévők tudatára, hogy megérkezett, ő bizony itt van már, úgyhogy mindenki fogja be a száját. Ahogy beviharzik a terembe, tényleg mindenki csöndbe marad és a terem egy pillanatig némaságba burkolódzik. A professzor úr ismerteti az alapvető tudnivalókat majd belekezd a kérdésekbe. Pechemre pont engem nézett most ki, és habár tudom a választ, muszáj haboznom, mert azzal a tekintettel amivel rám néz, esküszöm ölni lehetne.
- A...a béke elixírje... - nyögöm ki végül, de hiába helyes a felelet, a szorongásom egészen addig nem csillapodik, ameddig valaki másra nem néz.

Amikor meghallom, hogy óra végéig van időnk, kicsit megnyugodok, de aztán felelevenítem magamban, hogy az elkészítendő bájital bizony 16 lépésből áll. Elhatározom, hogy minden energiámat a koncentrációra fordítom. Nem ronthatom el! Ezt most nem! Miközben válogatom a hozzávalókat, kétszer is megnézem milyen hozzávalók kellenek. Az alapanyagokkal óvatosan visszasétálok az asztalomhoz és még egyszer ellenőrzöm, hogy megvan-e minden. Kimérem az unkornisszarvat és a holdkövet, majd az üstbe ejtem őket ezzel megkezdve a bájitalt. Minden lépést háromszor elolvasok, nehogy valamit elrontsak. Ahogy adagolom hozzá az anyagokat, mindig csak az jár a fejemben, hogy vajon mikor rontom el? A keverésnél is mindig leellenőrzöm mikor, mennyit és melyik irányba. Minden figyelmem a főzetre koncentrálom, míg végül azon kapom magam, hogy már a 9. lépésnél járok és éppen a lila színre váltásra várok. Egy gyors pillantással lecsekkolom az időt. Meglepődve tapasztalom, hogy magamhoz képest elég gyorsan haladok, és eddig nem rontottam el semmit. Egy kicsit enyhül a szorongásom is. Talán ezúttal végre sikerrel járok?
Naplózva


Dominic Till
Mardekár
*


V. Mardekár - The Green Knight

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 05. 03. - 23:40:45 »
+3

Oakley. Ominózus, mint mindig. Itt elgondolkodom, szabvány-e, hogy a bájitaltanárnak ominózusnak kell lennie. Lumpsluck az elmúlt két évben mondjuk nem volt az, ez tény, de előtte évekig volt egy Pitonunk is, szintén ominózus. Bár máshogy, az igazat megvallva. Egy elsőst lehet, pont ugyanúgy rettent el mindkét férfi, de ha jobban megfigyeljük, mégis van különbség.
Néhai házvezetőnk inkább volt egy keserű ember, ahogyan a kedvencein kívül bárkihez viszonyult, azon belül is látható különbséggel. Voltak kedvencek, Mardekárosok, egyéb és Griffendélesek, ilyesmi sorrendben. Meg ahogy hallom, Potter még külön a Griffendélesek alatt is. Valamint képlékenyebb oldalkategóriaként a bájitaltanhoz értők. Ha Mardekáros volt, akár kedvencek szintjét is elérhette puszta objektív érdemből. Ha egyéb, feljöhetett az alap Mardekáros neutrálisig. Ha Griffendéles, Piton csak kénytelen volt ráhagyni, hogy hiába piros, jól csinálja, így direkt keresve sem leet mibe belekötni. Lehet, hogy nekem van különösen jó szemem az ilyenekhez, de szerintem ez a "rendszer" egyértelműen sütött róla.
Oakley... hasonlóan más. Bár megvan olyan kegyetlen ő is, de valahogy tisztán az, ha lehet így fogalmazni. Objektíven, tudományosan. Ha ergya vagy, ergya vagy. Ha minden jel ezt mutatja, akkor tény. És ő sem finomkodik ennek kapcsán. De ha jó vagy, akkor meg jó vagy, nincs házak szerinti favorizálás. Legalábbis amennyire ez alatt az egy hónap alatt megfigyeltem.
Igazából illik hozzá az öltözete, Inkább néz ki mugli vegyésznek, mint varázslónak, és pont olyan kegyetlenül, hidegen objektív megközelítéssel dolgozik, mint ahogy a muglik viszonyulnak a természettudományokhoz. Megfigyelt tények.

Jelentőségteljes pillantást vetek Cael és Matt felé, ahogy Oakley is hangot ad a szankcionálásnak, a maguk bőrére felőlem leshetnek rólam, de én nem fogok nekik segíteni. Még ha én terelgetem is őket házik terén, az RBFet maguknak kell letenniük, a gyakorlati dolgokban pedig mindenképp maguk lesznek, egy hozzávalóaprítást nem lehet puskázni.
Én is érdekesen vagyok a bájitaltannal éppenséggel. Örülök, hogy nem nekem szóltak a feltett kérdések, így gyors átolvasásra nem tudtam volna egyből megmondani, mi a bájitalunk például, még ha tökéletesre készíteném is közben. Ehhez például most nekem is kellett volna puska. De így csak készítenem kell, és a készítésért vagyok itt.
A bájitaltan afféle szentélyem, egy kimért, precíz meditáció. Az elméletet lehet, hogy lassabban tanulom meg hozzá, de most csak a lépések, mérések és hozzávalók vannak. Ilyenkor a világot ki tudom zárni, és csak követni a receptet. Pedig sokaknak pont a bájitaltan a nagy stresszforrás, több diáktársamnak igen, mint nem. Én meg ezzel relaxálok.
Az eszköztáramat kiegészíti még a zsebórám, amit még Apától kaptam pár éve. Teljesen mechanikus, rugós óra, annyi apró bűvöléssel, hogy folyamatosan húzza fel magát, ahogy jár, állandó szinten tartva a rugóját. Óraként ritkán veszem elő, de ilyenkor, bájitalfőzéskor pont olyan kellékké vált, mint a kés vagy a mozsár. Az első lépés írja pontosan is, de jellemzően mindenhol számít a pontos idő is, ahol megadva nincs, ott egyelőre csak mérem, miközben a bájitalt is figyelem, hol éri el a kívánt színt.
Írkálhatnám végig a statisztikát, de annyira azért nem vagyok megszállottja a témának, de segít visszaemlékezni újrafőzéseknél, mint ez is, a múltkorihoz képest mi történik máshogy. Amúgyis kell egy kicsit érzésre is dolgozni, nem csak a pontos számokat követni. Hol is van pontosan ez az alacsony láng, egy dolog a nagyságrendi különbség közepes és magashoz képest, de két alacsony között is lehet annyi különbség, ami számít a főzetnek. Ennek a lila színnek is egyértelműen tovább tartott megérnie, mint a legutóbb, de mégis egy fokkal egyértelműbb árnyalatú, mikor hajlik a megfelelő színbe.
Naplózva

Caelius Edevane
Eltávozott karakter
*****


V. évfolyam, a legcukibb mardekáros

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2016. 05. 26. - 07:51:35 »
+2

 
Azt hiszem, hogy soha nem titkoltam, hogy mennyire utálom a bájitaltant, teljesen mindegy ki tartja. Pitontól paráztam, de a halála után rájöttem, hogy kedveltem is, Lumpslucknak idegesített a H-val és B-vel fűszerezett tenyérbemászó kedvessége, az új fickó pedig... asszem tőle is félek. Különösen ma, hogy jegyre fog menni a mai napi órai munka.
 A mai a hét, vagy inkább hónap azon ritka napjainak egyike, amikor könyv van a kezemben, és idegesen lapozgatom oda-vissza azt a negyven oldalt, amit eddig vettünk. Tudom, ha visszamehetnék az időben, ugyanúgy nem azon gondolkoznék, hogy tanulni kéne, hanem a hétvégi bulit tervezgetném, azon gondolkoznék, hogy kapjam le azt a Warren csávót a seprűjéről úgy, hogy közben ne hagyjam közben Crewere mindkét hugrás terelőcsajt, vagy azon agyalnék, hogy mit próbáljunk ki Alexisszel legközelebb, amikor találunk egy magányos fél órát és egy kihaltabb részt a suliban. Most, hogy meg fogom kapni érte a büntetésem, viszont bennem van az, hogy basszus, tanulnom kellett volna. Azért végül leteszem a könyvet, mert nem akarom, hogy teljesen hülyének nézzenek.
 Összerezzenek, amikor becsapódik az ajtó, magamban anyázom is rendesen a tanárt. Komolyan, miért kell keménykednie? Ha én tanár lennék, tutira jobban csinálnám, egyszerre lennék kúl és nem para, és szeretném a diákokat, nem lennék velük szemét. Jó, nem tudok semmit a bájitaltanról, de akkor is... Biztos sokkal jobban csinálnám. És még stresszel is engem külön direkt. Legalább nem engem kérdezett, gőzöm nincs róla, mi volt a válasz. Fura, hogy Hagennek van ideje ezekkel foglalkozni, én biztos nem tudnám rászánni magam így, hogy annyi minden történik körülöttünk.
 Lemondóan sóhajtok, amikor Dom rám néz, összepillantok Matt-tel, azután felállok, és elmegyek alapanyagot keresni. Kell egyszer... unikornisszarv, porított holdkő... meg hunyorszirup. Jó, odafigyelek és menni fog! Túléltem Pitont, túléltem Umbridget, túléltem a háborút, túléltem Vulkanovot, nem pont annak a kis köcsög Adriannek az apja fog kinyírni, ha már T.K.-nak sem ment! Megcsinálom!
 Érzem, kicsit visszább tér belém az élet, amikor leülök az üstöm mellé, a pálcám segítségével teletöltöm vízzel, azután nekiállok a bájitalnak. Basszus, nem lehet olyan nehéz, megcsináltam tök finomra a nyáron azt a spagettit! Ott is csak követtem a leírást a szószos üvegen, és tök finom lett. Itt most háromszor annyi lépés van, de akkor is ugyanaz. Ha meg nem lesz jó, akkor nem issza meg senki, és pont.
 Azt mondja... öt uncia unikornisszarv, hetvenöt másodperces alacsony lángos vízbe... jó, ez sima. Van egy perc szünetem. Azután majd kell a holdkő bele, amíg zöld nem lesz. Na, ez nem is olyan unalmas. Előveszem azt az ócska zsebórát, amit erre az órára vettem direkt, és felhevítem a tüzet, amikor háromnegyednél van, szóval majd a következő egésznél mehet bele a szarv. Amíg várok, kicsit körülnézek, hogy ki hogy halad, azután folytatom a bájitalt.
 Egésznél beleöntöm a szarvat, azután elkezdem lassan, óvatosan beleszórni a holdkövet. Sajnos azt nem mondták, milyen zöld, úgyhogy a világoszöld leghalványabb árnyalatainál már visszább veszek a holdkőből, és ugrok a második lépésre. Már csak tizenöt van, meglesz ez! Óramutató járása felé keverni, amíg kék színű nem lesz. Tényleg nem értem, mi ebben a nehéz... ja, és leveszem a tüzet is az üst alól.
 Viszonylag gyorsan világoskékes lesz a bájital, akkor abbahagyom a keverést, és elkezdem beleszórni a holdkövet. Kicsit kezdek ideges lenni, amikor nagyon nem akar olyasmi színűvé válni, csak rózsaszínné, de azután megnyugszom, amikor kicsit besötétül, és ugrok is a következő lépésre... Alacsony láng hét percig, aminek eredménye, hogy rózsaszín lesz. Jó, akkor ez is sima szakasz. Ránézek az órára, azután elkezdem melegíteni a bájitalt. A probléma ezen a ponton kezdődik.
 A bájital tényleg elkezd rózsaszínes lenni, de már úgy másfél perc körül full rózsaszín, két percnél pedig elkezd halványulni a színe. Fú, most mit csináljak? Ha kivárom a hét percet, akkor biztos, hogy nem lesz rózsaszín, de ha nem várom ki... pedig mindent csináltam, ahogy mondták, miért az én hibám, hogy nincsenek pontos utasítások? Jó, emlékszem, hogy a könyvben voltak kis karikákban színárnyalatok emellett a recept mellett, de ha színvak lennék, akkor nem menne. Annyit azért leírhatott volna, hogy fűzöld, vagy inkább mardekárzöld.
 Végül úgy döntök, hogy lekapcsolom a lángot, és megpróbálom ezúttal pontosan követni a többi lépést. Óramutató járása szerint háromszor megkeverni, két csepp hunyorszirup, és főzni, amíg türkizkék nem lesz... jó, ez sima. Most csak várni kell. Először szép zöld lesz, azután kicsit kékes, azután jön ez a csúnya barna, azután biztos jön a türkizkék is. Egyszer. Jó, ezúttal türelmes leszek, biztos jön az a türkizkék. A buborékok már türkizesek legalább.
 Oldalra nézek, hogy ki hol tart, de se Domé, se Hagené, se Matté nem így néz ki, ami vagy azt jelenti, hogy túllendültek ezen, vagy azt, hogy elrontottam... francba már ezzel az egész tantárggyal! Mindegy, most már nem tudok mit csinálni, csak ülök, és várok a türkizkékre.
Naplózva


Quinn Thornsbeak
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2016. 05. 31. - 23:52:33 »
+4

A mai reggel… nincs ehhez fogható. Olyan jól aludtam mint a bunda, és kipihenten ébredtem, nem úgy mint egy félholt, aki éppen a legközelebbi kávéforrás felé vonszolja el a testét. Cole, miután megetettem már el is tűnt… Mi dolga lehet mindig ennek a szörzsáknak?
Mikor beültem első óráimra, úgy döntöttem ma senkivel nem cseszek ki. Ma inkább csak figyelek… arra ami érdekel, a többin alszok. Aztán elérkezett a bájitaltan óra… már vártam! Legalább egy óra van amire szeretek készülni, és boldogan cammogok le a terembe. Mikor benyitottam már többen benn voltak, csak intettem és köszöntem nekik, majd leültem a helyemre és előkészültem az órára.
 Meg mindig nem utáltam meg a bájitaltant… Még vele sem. Megakar ijeszteni azzal, hogy becsapja az ajtót? A terem széléből is hangosan, élesen lehetett hallani.
 Ma semmi segítség? Hm van akinek problémája lesz ezzel… Még jó, hogy nem tartozom közéjük. Receptet is kapunk? Ez így túl könnyű… Vagy nem? Tizenhat lépés… Ez egy hosszú óra lesz, és ma én sem lazsálhatok… Béke elixírje, legalább valami olyat adott ami tényleg kihívást jelent mindenkinek.
 Összeszedtem az alapanyagokat, és szép nyugodtan nekiálltam. Első lépés… Begyújtottam az üst alá, ami már meg volt töltve vízzel és hagytam, hogy alacsony lángon melegedjen. A zsebórámon mértem az időt, hogy minél pontosabb legyek. Hetvenöt másodpercnél két uncia porított unikornisszarvat adtam hozzá, majd elkezdtem adagolni a holdkövet is. Felvette a zöld árnyalatot és elkezdtem kevergetni óramutató járásával megegyező irányba, szép lassan ahogy a táblára van írva… így tényleg nem lesz nehéz… csak az a baj ha valaki elrontja az már nem biztos, hogy újra tudja kezdeni… Fel is vette közben a kívánt kék színt. A másik kezemben már benne is volt a holdkő és el is kezdtem adagolni. Elég hamar felvette a lila színt. Figyeltem, hogy alacsony lángon legyen, és hagytam hét percig hevülni. Zsebre vágtam az órámat aztán az előbbihez képest ellentétes irányba kevertem a már rózsaszínes löttyöt. Három… számoltam magamban, majd belecsöppentettem a megadott mennyiségű hunyorszirupot. Itt kezdtem el kicsit jobban odafigyelni a dolgokra… ha eléri a türkizkék színt… és elrontok valami akkor már csak nagy szerencsével tudnám időben befejezni… Fú… azért remélem idáig sem rontottam el semmit.
 A bájital fel is vette a türkizkék árnyalatot, ezzel együtt el is kezdett közepes lángon főni az üst tartalma. Miközben hevült körbenéztem… nem vagyok lemaradva szerencsére… és úgy néz ki jól is haladok. Mikor visszafordultam a bájital már majdnem azt a lila árnyalatot vette fel. Mindjárt kész vagyok a hatodik lépéssel… és eddig jónak tűnik.
Naplózva

Liliya Romanovna
Eltávozott karakter
*****


lidérces messzefény ◬

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2016. 07. 06. - 04:05:24 »
+2

BAJitaltan



        Eleinte féltem ezektől az óráktól, még a Durmstrangban is, megfertőzött a gondolata a saját sérülékenységemnek és törékenységemnek, mert míg másoknak egy-egy karcolást von bőrére a figyelmetlenség, én mást élek át... Aztán épp ez tetszett meg benne. A kezembe vehetem a saját halálom, mikor csak a tőr simul az ujjaim közé, megrészegít a lehetőség, hogy itt még közelebb osonhat hozzám a végzetem. Nem tudom, mások hogy éreznek ezzel kapcsolatban, leginkább ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor abban a könyvben a hősnő egyszerre retteg és imád egy férfit, de minden szép, amit érezni tudok, a tiéd, vér a véremből, a halál csak a zenét szolgáltatja táncunkhoz.
        Itt nincs mitől félni igazán, a professzor nem kivételez velünk, velem sem, és ezt nyugalommal vettem tudomásul. Vannak, akik elfordítják a fejüket undorodva, ha csak szóba kerül nevünk, mint ahogy Irinától hallottam, mit tapasztalt a rúnák professzorával, de Oakley nem megy ilyen messzire. Ha van is véleménye, megtartja magának, és én tisztelem érte, amit pedig csak a jó munkával akarok kifejezni számára, elvégre ebből érthető csak igazán, ha eredményes egy mester. Nincs szükség ájtatos szavakra, rajongó tekintetre, az ő munkájának gyümölcse a mi arcunkban mosható meg igazán.
        - Да... - pillantok fel Hagenre, csodálva kicsit a kiállását. Ez az ő területe, itt megnyilatkozhat igazán anélkül, hogy félnie kellene a következményektől. Mivel társaságban vagyunk, nem ül ki az arcomra érzelem, de ő enélkül is tudja, hogy mellette vagyok. Visszafordulok, és az előttünk elhelyezkedők tarkóját nézem, bár látni egészen mást látok: magamat, amint egy ügyetlen nyisszantás után átömlik az ujjaim között a vér. Nincs ebben szokatlan, ha folyton vonzásában élünk valaminek, kívánjuk azt óhatatlanul is. Kis borzongás fut végig a karomon, mikor megfogja a kezem, de csak egy szorítással jelzem, hogy tudom, itt állunk a sok alvó között éberen, és még messze az út... vagy az óra vége.
        - Удачи! - mormolom, pedig tudom, hogy nincs szüksége rá, Hagen mindig különös érzékkel viseltetett a tantárgy iránt. Engem nem kötött le, nem voltam kiemelkedő, ugyanakkor ügyetlen sem, az átlagos diákok képességeit hoztam, sokkal inkább illett hozzám minden olyan tárgy, ahol éles szélek nélkül gyarapíthatom a tudásom. Talán kevesen érdeklődnek a vérrel végezhető mágia iránt, de engem nem győzhet le a betegségem, főleg, ha kamatoztathatom is..
        Büszkén nézek, mikor a professzor megkérdezi a testvéremet, minden dicsőség, ami éri őt, boldoggá tesz. Felhúzom a kesztyűm, mely régóta társam már, ha így kell dolgoznom, és leolvasom az utasításokat, egyszer, kétszer, háromszor. Hová is sietnék? Oly sokan elkövetik ezt a bűnt, és meglepődnek, ha a sors honorálja hirtelenségüket. Fontos meghatározni a célt, a körülményeket, fontos átjárni a sorok minden rejtett tartalmát, mert a fenevad a részletekben rejlik, és nem rest rákulcsolni a fogait kajánul annak kezére, akinek tekintete mindig csak a jövőbe téved. Itt sem vagyunk híján ezeknek, ahogy a Durmstrangban sem voltunk, hiszen az emberek alapvetően mindenütt ugyanolyanok, és mind ugyanúgy szunnyadnak a hamis igazságok mélyén.
         A szövet lágyan simul a csuklómra, szabadon mozognak benne ujjaim, de mégis börtönnek érzékelem, ahogy a hozzávalókat mérem. Körülöttem a többi társam - háztársam, évfolyamtársam, nem elvtársam - már előrébb jár, de Hagentől tanultam pontosságot, a vértől türelmet, nem zavarom össze magam a rohanással.
        - Hetvenkettő, hetvenhárom... - énekelgetem halkan, csak a mellettem ülő hallhatja - hetvennégy, hetvenöt.
         A dallam segítségemre van, ezt is tőle lestem el, mesteremtől mindenben, mihez a teremtés hevülete szükséges. Az én kezeim oly hidegek ehhez, vértelenek, míg belőled erdők sarjadnak egyetlen intésedre. Én csak az anyag lehetek, mivel teremtesz, a testemből szökken szárba egyszer remekműved: mi magunk. Felparázslik a kék az üstömben, de ez csak a második lépés futára, mások előttünk járnak már. Ügyelek pontosan Hagen néma jelzéseire, ahogy fordítja a fejét, tudom, mire kell figyelnem, és nem kerüli el a tekintetem, ahogy segíteni szándékozik a másik ikerpárnak. Egyetértően mozdítom az ujjaimat, tudom, megért így is, rejtve a professzor arca előtt, aki talán nem is értheti, milyen, ha azonos szív dobog két külön testben, és még a legilimenciánál is közelebbi szálak fonják őket egybe.
          Hagyom lila színt felvenni, aztán elmerülök a társaim színeiben, míg fő.. Elvégre ezért vagyok itt.
Naplózva

észak-fok, titok, idegenség

lidérces messze fény...
lidérces messze fény...

Quennel Oakley
(N)JK-Tanár
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2016. 07. 06. - 13:27:56 »
+1

Oakley professzor tekintete néhány másodpercig kényelmetlenül nehezedig Smethwyckre, azután rövid időre átvándorol a Romanovna fiúra. Néhány másodpercet vár a válaszok után, kényelmetlen csendet teremtve, mielőtt megszólal, már az osztály egészének intézve a szavait.
 – Helyes. 5 pont a Hollóhátnak... és 5 pont a Mardekárnak is. Ez egy rendkívül hasznos bájital például vizsgák előtti szorongásra, bár ezen a ponton meg kell jegyeznem, hogy a szorongás nagyrészt elkerülhető lenne akkor is, ha egyszerűen megtanulnák az anyagot.
 A bájitaltan professzor csendben figyeli a dolgozó diákokat az óra elején, látszólag nem téve semmi mást, csak arra ügyelve, hogy elkapja a csalni próbáló diákokat. Azok, akik megpróbálták volna normális körülmények között, valószínű kétszer is meggondolják, hogy ezen az órán is érdemes-e így tenniük. Azokat viszont, akik egyáltalán nem próbálkoztak volna puskázással, valószínűleg egyáltalán nem zavarja Oakley professzor tekintete. Csak az óra első harmadának végén áll fel a székéből, hogy körbemenjen, és ellenőrizze, hogy haladnak a diákok. Először a mardekáros oldalra indul.
 Till munkáját csak néhány másodpercig figyeli, inkább azért néz körül, hogy ellenőrizze, van-e bármi a közelben, amivel a prefektus segíteni próbál a körülötte ülőknek. Sokáig keresgél, de végül úgy kényszerül tovább menni, hogy nem talált semmit. Edevane munkája felett viszont elidőzik néhány másodpercet. A mardekáros fiú kotyvaléka meg sem közelíti azt, amilyennek ki kellene néznie, egyik fázisban sem. A férfi kissé meg is forgatja a szemét, de még egy kicsit nézi a bájitalt, mintha próbálna rájönni, hol lett elrontva, vagy inkább hol nem lett elrontva. Csak jó fél perc után szólal meg.
 – Levonjak magától egy jegyet, Mr. Edevane, és újrakezdi, vagy inkább folytatja ezt? A maga döntése, de én az előbbit javaslom.– Oakley vár egy kicsit a fiú válaszára, azután attól függetlenül, hogy megkapta-e, tovább indul a Romanovna ikrek felé.
 A tanár tovább elidőzik Hagen Romanovna munkáját figyelve, mint az előtte következő diákoknál, az arcán azonban ugyanaz a közönyös, analitikus kifejezéstelenség ül: nehéz megmondani, hogy az izlandi diák alapos munkája kötötte le a figyelmét, vagy az, hogy a fiú lemaradt. Egy perc is eltelt, mire a professzor elővett egy fiolát, amiben csak egy rózsaszínes kavics volt, hasonló árnyalatú az üstben főzött bájitalkezdeményhez. Talán pontosan ugyanaz az árnyalat. Néhány másodpercig nézte a kavicsot és a folyadékot, mielőtt eltette a fiolát az egyik zsebébe.
 Mr. Romanovna, szeretném, ha óra után itt maradna néhány percre. – amint végigmondta a mondatot, Oakley tovább sétált, hogy ellenőrizze Hagen ikertestvérének bájitalát is. Liliya Romanovna bájitalát nem nézte olyan sokáig, mindössze néhány másodpercet töltött felette, és nem vette elő azt a fiolát sem, de nem is szólt semmit, szótlanul tovább haladt.
 Thornsbeaket a professzor valamivel tovább figyelte, mint az izlandi lányt. Először nem is a bájitalt nézte, inkább azt, hogy van-e bármi az asztal alá vagy a padba rejtve, azután viszont elkezdte figyelni a fiút és a főzetet is. Néhány másodperc után történt egy viszonylag ritka dolog: kissé elmosolyodott egy pillanatra.
 – Nahát, csak nem tanult végre, Mr. Thornsbeak?– a férfi egy rövid pillanatot várt az esetleges válaszra, azután szótlanul tovább sétált a griffendélesek és hugrabugosok padjai között, ahol viszonylag rövid időt töltött, csupán az egyik hugrabugos lány munkáját ellenőrizte úgy fél perc erejéig, mielőtt a hollóhátasok asztalánál kötött ki.
 Oakley hosszú perceket töltött Smethwyckkel, szinte egy teljes kavarásnyi időt állt a kissé szorongó hollóhátas lány mögött, ujjaival halkan dobolva közben a felkarján. A szeme szinte keresztül szúrta szerencsétlen lány hátát, még tovább stresszelve őt, szinte tesztelve azt, hogy képes-e nyomás alatt is teljesíteni.
  Remington főzete csak egy gyors pillantást kapott, bár a professzor felvonta a szemöldökét, amikor a láng kissé megszaladt, de nem szólalt meg. Az arcáról viszont nem lehet leolvasni semmi mást, ami talán ugyanazt a jelentést hordozhatja, mint régen Piton professzornál: jó munkát végez. Eddig.
 A körút végével a professzor visszatért az asztalához, és helyet foglalt a székében, rákönyökölt az asztalra, és összefonta az ujjait, miközben kissé előre hajolt és megszólalt.
 – A munkaidő fele eltelt. Negyvenöt percük maradt.


/Elnézést a hosszú késésért! A határidő július 31, ezúttal komolyan veszem. Aki nem tud írni, az tudassa velem pü-ben vagy jegeltesse le a karakterét! Akik nem teszik egyiket sem, és nem írnak egy körbe sem, pontlevonást kapnak, nem számítva azokat a karaktereket, akiket az óra kezdete után fogadtak el (de tőlük is szívesen veszem, ha írnak)./
Naplózva

Emmeline Smethwyck
Hollóhát
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2016. 07. 15. - 11:44:11 »
+1

Rózsaszín árnyalat: pipa. A 11. lépés következik. Épp hozzákezdek a kavargatáshoz, amikor a Professzor úr mögém lép. Kezem egy kicsit megremeg és a szorongásom is visszatér. Oakley professzornak ezek szerint különleges tehetsége van abban, hogy kiválassza a legidegesebb diákokat és szadista módon sokkolja őket a jelenlétével, mintha csak tudatni akarná, hogy ő bizony minden lépést figyel és bármilyen baki esetén kampec.

Próbálok csak a kavargatásra összpontosítani, de nem igazán sikerül, amíg magamon érzem a professzor tekintetét. Mikor a főzetem vörös színt vesz fel, Oakley professzor végre továbbáll és én eleresztek egy megkönnyebbült sóhajt. Következő lépés. Miközben az üstömet bámulom, hogy a főzet végre lila legyen, gondolataim az RBF körül forognak. Bele sem merek gondolni, mi lesz a vizsgán, ha már órán is tiszta ideg vagyok.

Hopp! A főzet már lila is! Jön a holdkő. Óvatosan adagolom az üstbe és rögtön megáll a kezem, amikor a tartalma szürkére vált. Ezután újabb idegőrlő várakozás következik, ami alatt körbetekintek, hogy állnak a többiek. Kb ott ahol én, néhányan előrébb, páran lemaradva. Ahogy a főzet eléri a narancs árnyalatot, megkönnyebbülve nyugtázom, hogy már csak két lépés van hátra.

Most megkettőzöm a koncentrációm, hisz szégyen lenne az utolsó pillanatban elbukni. Újra a holdkő. Minden mozdulatot nagy odafigyeléssel teszek meg, miközben erőteljesen bámulom az üstöt. Fehér! Majdnem kitörik belőlem egy örömkiáltás, de még van egy lépés. Nagyon óvatosan keverem, távozzsátán tempóban, gondosan ügyelve az irányra. Most fogom elhibázni. Tudom. Fel fog robbanni, vagy még rosszabb! Robbanás helyett viszont ezüstös pára jelenik meg az üst felett. Ezt nem tudom elhinni! Sikerült! Megkönnyebbülten felsóhajtok és lerogyok a padra. 
Naplózva


Hagen Romanovna
Eltávozott karakter
*****


Az Alkimista

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2016. 07. 20. - 18:09:18 »
+1

Bájitaltan

Nem kifejezetten hat meg az alamizsnájával. Sokszor hallom a mardekárosokat károgni rajta, amiért ők az utolsóak az ostoba házkupájuk után folytatott értelmetlen versengésükben, amibe minduntalan be akarnak vonni, holott az egészet telibe szarom. Amíg ezek zászlószínekért veszekednek, mint holmi pisisek, én a világot váltom meg, aztán még fogalmuk sincs róla, hogy az unokáik majd Nekem köszönhetik, hogy nem kell muglik előtt kommandózniuk, mintha még csak nem is léteznének. Mi a baj azzal, hogy hatalmunk van? Mi a gond vele, kiválasztottak minket? Persze, hogy azt hiszik, a Nagyobb Jó azt jelenti, a muglikkal háborúznunk kell, nem az én hibám. De az én erényem, ha egyszer végre befogadják mindazokat a dolgokat, amiket az eszme nyújt nekik. Kétség kívül hasznosabbak a geci házpontjaiknál. Szinte süt a tekintetemből, hogy az se hatott volna meg, ha azonnal a híres-neves házkupát nyomta volna a kezembe a professzor. Nem tekintem dicsőségnek, hogy tudok válaszolni egy ilyen könnyű kérdésre, ami minimum elvárt lenne már mindenkitől az évfolyamon belül.
Dölyfös kiállással, szemrezzenés nélkül feszítek az üstöm mellett, várván, hogy végre valami értelmeset is csináljunk. S mire megkapjuk az engedélyt, hogy nekiálljunk a főzésnek, már pontosan tudom, hogy mit és hogyan fogok csinálni. Bőven volt alkalmam elkészíteni ezt a főzetet, amit csak azok találhatnak bonyolultnak, akik nem képesek néhány utasítást szóról szóra lemásolni. A főzet titka ugyanis csak ennyi - a pontosság. Aki kicsit is fegyelmezetlenül áll neki, valamely ponton biztosan elrontja. A szeptemberi órán pedig volt alkalmam megalázó eredményeket látni. Még szerencse, Caelius üstje elég messze van tőlem...
Zene. Nincs ennél tökéletesebb és pontosabb időmérő eszköz a világon. Egy-egy rigmus mindig ugyanannyi időt igényel, ezalatt a néhány perc, vagy akár másodperc alatt mégis lelked olyan rezonanciába kerülhet pár egyszerű dallammal, hogy egészen másként éled meg a külvilágot általa. Éppen csak nem mindig adott a helyzet arra, hogy akár magamban is, de dúdolni kezdjek. Nem vagyok kibékülve a hangommal sem, lisichka alig hallható dalolgatása nyomán azonban az én arcomon is felderül egy mosoly. Érte megéri mosolyogni. A mellettem kotyvasztó Liliya szinte tökéletesen másolja le minden lépésem, s arra is jól emlékszem, amikor a dalt magát én ajánlottam neki e célra. A professzor csalás nyomát persze nem találhatja. Az a pár röpke, apró szemmozgás, apró mimika, amit Lilinka felé teszek meg, olyan lényegtelen, hogy joggal gondolhatom, csak Ő tud olvasni belőle. Nekünk már rég nincs szükségünk szavakra, hogy megértsük egymást, ismerjünk hát akárhány nyelvet.
- Chhh... - hallatom lefitymáló hangon, amikor Edevane "munkáját" becsmérlik. Már az első héten világos volt, hogy nem egy IQ huszár, bár emiatt nem feltétlen van bajom vele. Leszámítva, hogy állandóan tapad, tulajdonképpen egész jóarc, csak néha sok belőle. De tény, ami tény, a főzete szörnyű. Én a helyében mindenképpen újrakezdeném. Ha most kezdi újra, még bőven lesz ideje befejezni. Nincs időm arra, hogy a tanácsot megadjam neki is, éppen csak egy gyors kézmozdulattal próbálom jelezni neki abban a pillanatban, amikor a tanár inkább az én főzetemet lesi, mialatt a pontos adagok kimérésére fordítom a hét perces időm.
A homokórában lassan peregnek a színes homokszemcsék, nekem pedig rengeteg időm marad arra, hogy előkészítsem a terepet a munka további részének. Az összes lépési fázisra gondosan kimérem az adagokat. Az egyetlen kihívás benne, hogy fejből emlékezzek rá, mikor miből mennyi is kell a főzet sikeréhez, de az eddigi tapasztalatok mellettem állnak. A leginkább a hunyorsziruppal vagyok óvatos. A "gyári" helyett saját cseppentőt használok. A fiolához adott vackoknak megvan az a tulajdonsága, hogy néha jobban megszaladnak, mint kellene, ez pedig kellemetlen balesetekhez járul. Hogy eközben Oakley professzor a hátam mögött nézi, mit csinálok, cseppet sem feszélyez. Bízom a saját dolgomban, bízom a sikeremben.
Abban a pillanatban, hogy letelik a hetedik perc, a rózsaszín löttyöt megkavarom háromszor a megfelelő irányba, majd a felszívott hunyorszirupból két kövér cseppet teszek az üstbe. A bájital lassan türkizkék színt vesz fel.
Biccentek egyet a professzornak, hogy megértettem kérését. Nem figyeltem arra, hogy mit csinált, mialatt én a főzettel foglalkoztam. Nem volt időm rá. A bájitaltanban talán azért vagyok tehetséges, mert teljesen el tudok merülni a gyakran kínosan precíz utasítások és receptek követésében. Bár még inkább azért, mert pontosan tudom, miért és mihez akarom kamatoztatni tehetségem. Egyelőre nem gondolkozok rajta, mit szeretne tőlem. Éppenséggel fontosabb prioritást élvez, hogy a lángokat egy picit magasabbra vigyem, ámde épp annyira, hogy azok az üst alját egyenletesen melegítsék. Az immáron lila bájitalt ismét megkeverem az óra mutatójával ellentétes irányban, ezúttal azonban hétszer, a végén pedig a lángokat is magasra veszem.
Egészen addig hagyom a lángokat egészen magasra csapni, amíg el nem érem a kívánt hatást. Amikor a főzet kellően pirossá válik, és újra megkeverem azt, azonnal alacsonyra veszem a tüzet. Az ital előbb narancssárga, majd némi pihentetés után ismét lila lesz. A színek sok amatőrt megzavarnak, holott azt az egyet nem értik csupán, hogy azok azért vannak, legyen mihez viszonyítanod. De én nem vagyok amatőr. Onnantól kezdve pedig, hogy meglátom a megfelelő árnyalatot, máris tudom, mikor adjam hozzá a jó előre kimért, porított unikornisszarvat.
Nem keverem meg egyből, hagyom, hogy az új összetevő hasson magától, épp, mint egy jó fűszer. Megvárom, míg rózsaszín nem lesz, csak ezután keverem meg kicsit, míg vörös nem lesz, majd ismét pihentetem. Bár az óra elején lassabban dolgoztam, innentől kezdve már sokkal pörgősebben, dinamikusabban dolgozom. Anélkül, hogy akár egyszer is ránéznék a táblára.
Az asztalról felemelem a két, apró tégelyt, amibe a kimért holdkövet raktam. Mialatt megvárom, hogy a főzet magától jelezzen, nézek körbe ismét, ki hol is tart éppen. Lehetnek már, akik végeztek, bár nagyon remélem, Edevane nem folytatta azt a micsodát, amit ő főzetnek gúnyol, és inkább újat kezdett. Mindannyiunk érdekében. Kifejezetten katasztrofálisan viszont senki sem teljesít rajta kívül, legalábbis, ahogyan eddig észrevettem.
Az utolsó lépések mindig a legkritikusabbak. Csupán azért tudom, mennyi pirított holdkő szükséges hozzá, mert annyit gyakoroltam. A recept ugyanis ezt nem írja le. Egyik tégelyben sincs valami sok, bár a másodikban valamivel kevesebb, mint az elsőben. A lila italba óvatosan öntöm bele az első tégely tartalmát, s feszülten várom az eredményt, ami az üstben található lötty elszürkülése. Újabb várakozás követi, míg a kellő, narancssárga árnyalatot nem tapasztalom, ekkor pedig a második tégely tartalmát is beleöntöm. Az ital másodperceken belül fehérré változik - már majdnem tökéletes.
A két üvegtégelyt visszarakom az asztalra, a főzetet pedig lassan kevergetni kezdem a jó irányba. A színét már megkapta, éppen csak az ezüstös pára hiányzik. Türelmesen keverem addig, amíg meg nem csapja az arcomat az a nyugalom, amit csak húsom mellett érezhetek. Mintha lényének egy részét zárhatnám palackba. Még ha mindez csupán a hamis illúzióját kelti is békének.és nyugalomnak. Őt ugyanis nem lehet csak úgy elixírbe fejteni. Nekem az kevés.
Mélyet sóhajtok, ahogyan eloltom a tüzet üstöm alól. Általában merev és katonás testtartásom is mintha lazulna kicsit, pedig még meg se kóstoltam az italom. De akár húsomnak húsomból is adnék belőle. Ezüstös felhőként pattog az üst felett a Béke elixírjének párája.
Naplózva


free the lion

Dominic Till
Mardekár
*


V. Mardekár - The Green Knight

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2016. 07. 21. - 22:02:02 »
+1

Ezek szerint Oakley a lámpaláz fogalmát első kézből nem ismeri. Izgulni attól még lehet, ha az ember tudja is az anyagot. Próbálom nem hagyni magamat megzavarni, ahogy a tanár a padom környékét pásztázza. Ameddig nincs útban, felőlem nézze, hogyan állítom épp a lángot.
A szemöldökömet felvonom a szavaira, ahogy épp Cael munkáját értékeli, bár megvárom, hogy továbbáll, mielőtt a szemem sarkából rálesek én is, mit is alkotott. Majd óra után rákérdezek, hátha tudok valamivel segíteni, de jelenleg magáért kell kiállnia.

A késem élével még finoman hozzáseprek némi holdkövet a bájitalhoz, és figyelem a színt, hogyan változik. Na még egy kicsi... na, így máris tökéletes az árnyalat. Legalábbis ha jól mértem fel a dolgok állását. Keverés. Gyerekként soha nem értettem, Nagyi miért ragaszkodik kézzel-lábbal megfelelő kavarásirányhoz a süteménytészták ügyében, ha én vagy Max besegítettünk a konyhában. Azt mondjuk továbbra is kétlem, hogy egy mugli recept számára bármit számítana az irány. Viszont azt hiszem, értem, honnan eredhet beidegződés szintjén.Ha egyel többet keverek, a bájital besűrűsödik, és feltehetőleg a hatása sem lesz az igazi. De a jegyet mindenképp lehúzza. Ha egyet rossz irányba keverek, a színe visszaesik két lépésnyit. Ha kettőt keverek rossz irányba, és épp az üst fölött van a fejem, mert nézem a színárnyalatot, az egész cucc lerobbantja a hajamat. Úgyhogy figyelni kell.
Annak örömére, hogy a frizurám még mindig a fejemen van, mondjuk a plafon helyett, hozzáadom az utolsó adag holdkövet is. Most jön a trükkös rész, a pára. Jó szem kell hozzá, hogy az ember eltalálja a különbséget. Van egy árnyalatnyi különbség fehér, világosszürke, és ezüstös között, akkor jó, ha kicsit fémesen szórja a fényt. Elégedetten hajolok hátrébb a kész művemtől. Oakley persze kétlem, hogy tökéletesnek fogja találni, de Oakley az Oakley. A bájitalom meg meg merem kockáztatni, az elfogadható hibahatáron belül esik.
Naplózva

Frederik Thorin
Eltávozott karakter
*****


| V. | fura srác |

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2016. 07. 29. - 06:36:03 »
+2

A tanterem egyik leghátsó asztalánál foglalom el a helyemet. Ez a legjobb hely számomra, ha elrontok valamit, nem kell azon aggódnom, hogy a mögöttem lévő kinevet. Maximum a végeredmény lehet eléggé vicces… de NEM MA! Ma rengeteget készültem, átolvasgattam az előző órákon végzett főzetekről írt jegyzeteimet. Ha nem is az összest, de a nagyját igen.
Csendben ültem amíg meg nem jelent a professzor. Nem húztam sem ki, sem össze magam. Teljesen megpróbáltam átlagosnak látszani, nem kitűnni a többiek közül. Főleg a legutóbbi incidensem óta, a felpezsdítő főzettel. Nagyon nem szeretném feleleveníteni azt a pillanatot szóval maradjunk annyiban, hogy megcsúszott a kezem, amikor a randalór-szarvat adagoltam a bájitalhoz.
Nekem kimondottan nincs bajom a tisztelt Tanár Úr hűvös viselkedésével, és mondhatni „kedvelem” is – bár hogy ez kölcsönös lenne, azt nem hinném -, hiszen akármilyen elrugaszkodott ötletről kérem ki a véleményét mindig válaszol, pedig szerintem már a t@ke kivan a hülyeségeimmel. Na meg amúgy is, tanítani van itt, nem pedig dadázni minket. Igaz egy kicsit fura figura, bár pont én mondom ezt?
A mai órai feladat már jegyre megy. Megvakarom a fejemet miközben a táblán lévő receptet figyelem. Unikornis szarv, holdkő, zöld, kék, lila… a béke elixírje lehet, egy hónapja készítettük el, erre csak emlékszem még. Muszáj kezdenem magammal valamit, most nem ronthatom el.
Amikor meghallom Hagen hangját, a kezemet a szám elé téve elmosolyodom, nem tehetek róla, engem mulattat az akcentusa. De azért odafigyelek arra is amit mond, nem csak arra hogy hogyan.
Ezek szerint jól emlékeztem, hogy milyen főzet, bár ez nem valami bíztató. Amikor először készítettem el, nem sikerült valami fényesen. De most már legalább tudom mit, hol rontottam el. Előveszek egy papírlapot és egy ceruzát, hogy a fontosabb dolgokat le tudjam írni, hogy pontosan hány keverés kell, milyen tempóban.
Az utolsók között állok fel és megyek a szekrényekhez, hogy begyűjtsem a hozzávalókat. Mikor mindent elővettem visszasétálok az asztalomhoz és precízen elrendezem őket, hogy a legkényelmesebb legyen számomra, aztán neki is kezdek.

Megtöltöm az üstöt és meggyújtom alatta a tüzet, alacsony lángon. Pontosan megnézem, hogy mennyi az idő és elkezdem közben kimérni a két uncia porított unikornisszarvat, majd hetvenöt másodperc múlva hozzá is adom. Óvatosan elkezdek kis adagokban porított holdkövet adni hozzá, amíg el nem érem a kívánt zöld színt, az árnyalatok is nagyon fontosak, nem lehet túl fakó vagy sötét. El kell érni azt a pontos színt.
Lassan elkezdem, keverni a leírtak alapján a főzetet miközben húzom a strigulákat a lapomra, majd mikor látom, hogy kezd kékülni még egy utolsót keverek rajta. Megvan! Tökéletes kék színt kaptam. Ha egész életemben így teljesítenék bájitaltanon, tuti hogy én lennék a legjobb.
Megint porított holdkő amíg lila nem lesz. Ismét odafigyelni az árnyalatra aztán hét perc szünet. Megbűvölöm a karórámat, hogy egy apró szorítással jelezze ha nemsokára letelik az idő és elkezdek körbe nézni a teremben. Mindenki el van foglalva a saját dolgával így én is inkább a papíromra nézek és egy két gondolatot hozzáfűzök még az eddig leírtakhoz.

A hét perc vége felé a karóra egy kicsit összeszorul a csuklómon én pedig rögtön rá is nézek. megtöltöm a pipettát hunyorsziruppal majd elkezdem keverni a főzetet, nem szabad elfelejtenem. Óra járásával ellentéte irányba, háromszor. Oké, meg is van. Jöhet a két csepp hunyorszirup. Pipa. További egzakt lépések végrehajtva.
Az utolsó lépésnél elkapott az izgulás. Bár pontosan hajtottam végre mindent, odafigyeltem teljes mértékben a legkisebb dolgokra is, mégsem merném más kezébe adni, hogy igya meg. Inkább, ha ki kell próbálni akkor én szeretném a sajátomat. Továbbra is keverem az óra járásával ellentétes irányba, a színe jó, de lassan fehér pára kezd kavarogni a főzet felett. Szzz, ez nem hiszem hogy jót jelente. Kicsit hátrébb hajolok és úgy kevergetem tovább. Nem szeretném, ha az arcomba robbanna az egész katymaty. Aztán egy pár másodperc elteltével megnyugszom és leengedem eddigi merev távolságtartó testtartásomat, mivel a főzet párája beszürkült, majd elkezdett ezüstösödni. Hála az égnek! Előveszek a zsebemből egy zsebkendőt és megtörlöm az arcomat, amin az aggódástól kezdetleges izzadtságcseppek jelentek meg, majd megint rendet rakok az asztalomon és az elkészült elixírem mellett várok a tanári értékelésre.

Naplózva


Alycia Remington
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2016. 07. 31. - 15:45:56 »
+1

A professzor kérdéseire a Romanovna sráctól, illetve Emmelinetől várja a választ. Velem ellentétben mindketten tudják, hogy mégis mi a fenét készítünk, bár az előbbi delikvens akcentussal, az utóbbi remegő hanggal felel. Emmeline nem éppen a Bájitaltan órákon tanúsított nyugodtságáról híres, de legalább szerzett nekünk pár pontot. A szobából ő lehet az egyetlen, akinek ez ma sikerült. Bár ha szorongás elleni bájitalról van szó, lehet, hogy tapasztalatból ismeri. Én a magam részéről ritkán izgulok egy vizsga előtti napon. Esetleg egy bál előttin, no de azt se mutatom ki, legalábbis ha leszámítjuk a kétpercenkénti átöltözéseket.

Oakley érkezik hozzám, miközben főzetem árnyalata végre a narancs irányába olvad. Színével ellentétben sajnos a szaga nem épp gyümölcsökre emlékeztető. A professzor megáll nálam, a bájitalom nézegeti. Elgondolkodom, vajon melyik lenne rosszabb: ha megszidna vagy ha megdicsérne? Egyiket se viselném valami könnyen, de némi szemlélődés után szótlanul továbbáll. Szerencséje.

Unottan bámészkodom, amíg az ital alacsony lángon várja a lilát. Megvizsgálom minden fontos pasi és hölgy öltözetét, hangulatát. Ki hova helyezkedett a teremben, ki merre kacsingat, vagy éppen kinek áll legjobban az iskolai nyakkendő? Egy kellően hosszú óra alatt minden ilyenre fény derül. Olykor persze azért a főzetre is rápillantok. A színe még mindig kifejezetten lilamentes. Vajon magasabb lángon gyorsabban váltana? Úgy döntök, inkább nem próbálom ki, mindent úgy csinálok, ahogy a táblára van írva. Nagyjából. Amolyan Alycia-békés-növényevő-üzemmódban vagyok.

Még vagy öt lépés hátravan, félő, hogy elmém maradandó károsodást szenved ennyi bájitaltantól. Klasszikus péntek délután ez, mely ellen két fegyverrel védekeznek a nebulók. Az elsőért büntetőmunka jár. A kettes opció egyfajta transz, amikor az ember hagyja, hogy a fülledt idő, a fáradság vagy csak a tanár altatómeséje magába szippantsa. Ilyenkor inferusként végezzük dolgunkat, lomhán követünk valamilyen rutint, amíg egyszer csak hirtelen kinn nem vagyunk az udvaron, és rá nem döbbennünk, hogy jé, itt a hétvége. Most is ehhez a módszerhez folyamodom, zombiként keverem a főzetet, adagolom a hozzávalókat, és úgy várom az üdvözítő színátmenetet, mint mugli az útkereszteződésnél.

Egyszer csak az utolsó lépésnél járok. Kevergessük az óramutató járásával ellentétesen… És ha éppen úgy tűnik, mintha semerre se haladna az óra? A főzet akkor tökéletes, ha ezüstös pára lebeg felette. Hmm. Párája végül is van, de azt nehéz lenne ezüstös jelzővel illetni. Arról a színről nekem karkötők és más ékszerek jutnak eszembe, ez meg inkább csak valami köd. Persze nem is volt célom tökéletes bájitalt készíteni. Roxforti pályafutásom alatt úgy tapasztaltam, hogy ha robbanás vagy sérülés nélkül telik egy Bájitaltan óra, az már sikerként könyvelhető el. Késznek nyilvánítom a főzetet, alig egy perccel az idő lejárta előtt, majd várom a további utasításokat.
Naplózva
Oldalak: [1] 2 3 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  

FRPG.hu toplista!
The Age of Marauders
Napi egy kattintás a hosszú élet titka!


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 11. 07. - 20:56:41
Az oldal 0.532 másodperc alatt készült el 42 lekéréssel.