+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Nyugati szárny
| | | | | |-+  Csillagvizsgáló
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 3 [4] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Csillagvizsgáló  (Megtekintve 14817 alkalommal)

Morgan Williamson
Varázsló
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #45 Dátum: 2018. 06. 15. - 12:36:27 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Bulletproof"

Sosem voltam egyszerű eset amellett, hogy egyébként kifelé nem feltétlenül ezt mutattam. A hétköznapok döntő többségére jutott egy vidám, excentrikus Morgan, aki jól takarta azt a sötét mélységet, ami bennem ásítozott, s amiben egyfajta őskáosz keringett. Őszintén nem tudom, hogy mi volt az, ami a "normális" emberek világában tartott, még akkor is, ha úgy éreztem, hogy a Mungó elme osztályán fekvők és köztem az a különbség, hogy én még kint vagyok... ez leginkább akkor erősödött fel, amikor Ailát elvesztettem, mert ő a maga harcában szenvedett vereséget. Én pedig újfent magamra maradtam, ami nem is volt probléma, én egészen jól megvoltam a tűz és jég bennem kavargó kettősével, megvolt a szép Falam, aminek árnyékában a lassú, de elkerülhetetlen őrület felé ballagtam. A gond ott kezdődött, ha valaki a fal mögé szeretett volna nézni. Vagy, nem is... a gond inkább az volt, hogy én nem próbáltam ez ellen igazán védekezni. Részben azért, mert ritkán akadt ilyen. A döntő többség beérte azzal, amit kapott. Én pedig nem hibáztattam őket sosem. De volt egy-egy olyan alak időről időre, mint Héloise, aki azért bátrabb volt, én pedig nem zárkóztam el igazán. A szőkeségben például megláttam az ifjonti felfedező kedvet, egyfajta naivitást, ártatlanságot, ami bizakodással töltött el, ahogy a maga megtévesztően csendesebb, törékenyebb stílusa is. Mindez egy jó alap lehetett volna, csakhogy ma este a lány feltett szándéka az lehetett, hogy rajtam próbálja ki a körmeit. Vagy netán a méregfogait? Mert az a maliciózusság amivel a kijavításáért "könyörög", inkább szófia beszéd, amolyan nőiesen, egyszersmind azt szőve a sorok közé, hogy "rajta, mondd csak ki: hülyének nézel" - Héloise, pár perce ismertem el, hogy rossz vagyok a magam módján. Ez lenne a makulátlanság? - függesztem rá tekintetem. - Hogyan is lehetnék, mikor az este megszervezéséhez is megszegtem most egy halom szabályt? Sajnálom, ha te menekülésnek vagy hárításnak érezted a szavaimat, de egyetlen egyet se mondtam ki anélkül, hogy ne lennének igazak. Nem tagadtam le semmit, ahogy elismertem, hogy a női társaság valóban egy gyengém. Ahogy elismerem azt is, hogy az első nagy szerelmem, komoly barátnőm sikeresen megcsaltam, még ha csak egy csókkal is. Aztán ennek a következményeivel is szembenéztem. Látod, most is fellibbentettem olyasmiről a fátylat, amiről másnak nem szoktam beszélni. Ahogy korábban arról, hogy bizony megvoltak a magam tragédiái ami a szerelmet illetik, hogy négy nőt vesztettem el végül is... ez volt az én kicseszett nagy hárításom! - mélyebb levegőt veszek. A múltam hegeit tényleg nem szoktam nyíltan feszegetni és másokkal megtárgyalni. - És erre drága Héloise, annyit tudtál mondani, hogy jaj ugyan már... Meg az, hogy nem érdekel, csak az, hogy neked mivel tartozom. - ha ilyesmiről van szó, hát remek a rövid távú memóriám, így könnyedén citálom szavait, hogy legyen min elgondolkodnia. - Mégis milyen nyitottságot vársz, ha azt, amikor elkezdenék róla beszélni, így elütöd? - elkapott a sodrás, elkapott egyfajta indulat, így felindultságomnak hangot adok hasonló keserűséggel, mint ahogy korábban már egyszer ebbe belekezdtem s amit ő fojtott belém, majd a fejemre olvasta, hogy én menekülni akarok, vagy félek. Mégis miért érzi úgy, hogy ezt a luxust megengedheti magának? Hogy miközben gyávának nevez, ő már régen a csalódástól remegve próbál verbálisan iszkolni? Héloise nem hülye, csak olyan, mint a csiszolatlan gyémánt... s ha már drágakő, hát tekintetének ragyogásától is megfoszt, ahogy másfelé tekint. Az, hogy nem néz a szemeimbe, kifejezetten irritál, mert én eddig egyszer sem kerültem a pillantását, még akkor sem, amikor kényes kérdéssel rohant le. És ehhez jön az hogy szemmel láthatólag már keresi a következő fogódzkodót éppen a pozíció szóban, hogy azt miként forgassa ki. Bár legalább azt elismeri, hogy valóban nem rendelkezik azzal a tapasztalattal, ami egyébként felvértezhetné azzal a valós magabiztossággal, ami hitelt adhatna vádjának gyávaságom illetően. Így az egész rőfje nem ér sokat, olyan, akár egy film díszletháza, aminek csak homlokzata van. Arisztotelész azt mondta, az erényt gyakorolni kell és nem elmélkedni róla, ebben az esetben ez pedig maximálisan így van: ha nincs mögötte a tett súlya, úgy a szó nem sokat ér. Úgy szeretne a komoly szerelmi kapcsolatról értekezni és igazságokat megfogalmazni, hogy még igazán nem volt benne része. - Héloise, ne vedd sértésnek, de amit mondasz az önellentmondás. - jelentem ki egyszerűen. - Önellentmondás, mert egy részről azt állítod, hogy minden kapcsolatodra tiszta lapként tekintesz. Másrészt pedig itt azzal indítottál, hogy számon akartál kérni a "hány nővel" refrént szajkózva. Az mégis hogy a jó fenébe tiszta lap, ha pletykákkal és előítélettel a másik fél múltját és habitusát, meg azt szegezed neki, hogy "mi a célod velem?" arról nem is beszélve, hogy ezzel a kérdéssel már eleve elveted az egyenrangúságot, hiszen a közös cél helyett az egyén célját feltételezed. - azt már végképp ne feszegessük, hogy milyen kapcsolatokra is tekint "úgy", mikor ilyen téren nem sokat tud felmutatni. - Tudod, az életben sosem teljesen egyenlőek a feltételek, hiszen, ahogy jól rávilágítottál, mindenki egyedi, megismételhetetlen és vannak hibái. Ezt az egészet bizalommal lehet áthidalni. - mondom ki azt a szót, amit ő nem szavazott meg nekem s lényegében mindezt annak köszönhetjük. - Az én gondolataim és tapasztalataim azt mondják, hogy vannak helyzetek, amikor két ember csak testiséget szeretne a másiktól, ezt letudják, majd mindenki megy, amerre jónak látja. Voltak ilyen kalandjaim, igen, ezeknek azonban egy előfeltétele van nálam: mind a két fél így gondolja kölcsönösen, nincsenek erőfeszítések. Ha többet szeretne valaki, míg én nem, azt elkerülöm, mindenki érdekében. És vannak olyan helyzetek, amikor mind a két fél többet szeretne, amiről te is beszéltél. Annak tekintetében egyet értek a gondolataiddal, fontosnak tartom az elfogadást, azt, hogy az ember tiszta lappal próbálja kezdeni. Itt persze vannak áldozatok és erőfeszítések, és ezt sokkal többre becsülöm annál, amit először említettem, mert olyannyira ritka, ha ilyen helyzet adódik, éppen ezért nem is szoktam elsietni és nem sajnálom az energiát az egésztől. - ahogy a ma estétől sem sajnáltam, mindezzel együtt. És arra sem sajnálom, hogy még egyszer szabadjára eresszem magam, megpróbáljak a test útján szólni, mert ezt sokszor beszédesebbnek és őszintébbnek találom, Héloise mégis úgy kezeli ezt az egészet, mintha meg se történne. Mintha az a láng, ami bennem még így is fel tud lobbanni, ami ihletet is ad pár sorhoz, nem lenne semmi. Ez már nem az első sértés az este folyamán, főleg, hogy ezt még provokálta is, nem egyszer. Elengedem. - Ha fáradt vagy, akkor a desszertet hanyagoljuk. - kell egy semlegesebb kijelentés, valami, amibe kicsit megkapaszkodom, hogy aztán folytatni tudjam, azzal, amit a vacsora végeztére terveztem. Az asztalhoz lépek, hogy a terítő alól előkerítsem azt a szál rózsát, amit neki csakliztam a kertből búcsúapróságnak s most át is adom neki. - Desszert helyett pedig ez jár. A tied és nem utasíthatod el. Ezt az egyet nem. - nézek komolyan és mélyen szemeibe, tudatosítva, hogy most már a legkevésbé sem a könnyedségé a szerep, mint az a desszertet illetően volt. Közben átadom a virágot, aminek van egy kis apró mágikus trükkje (remekül elszórakoztam vele, mire megbűvöltem), ami egyelőre még nem fog kiderülni.- Egy emlék sose jön rosszul. Amúgy is hasonlít rád. - ez is egy végtelenül "morgani" pillanat a maga nemében, annyira vegyes, megvan benne a sajátos kis színpadiasságom s mélységet is lehet benne keresni és találni.
Naplózva


Héloise Gauthier
Eltávozott karakter
*****


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #46 Dátum: 2018. 06. 16. - 13:13:08 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "a kedvenced, tessék tanulni a "bácsitól" "

Való igaz, Morgan nem egyszerű eset, de van olyan, aki igen? És ha van, akkor tulajdonképpen mitől is lesz az? Attól, hogy ledobja a ruháit, vagy hogy nincsenek érzései, netalán, hogy megelégszik a felszín puszta kapargatásával? A Mungó meg, hagyjuk inkább azt a helyet, pont elegen ismerik ahhoz, hogy Héloise meg Morgan ne tartozzanak közéjük. A kis szőke egyébként is sokkal előkelőbb „pozícióra” fixálta Williamsont, ezért is ostorozta, engedte meg magának, annak a rengeteg gondolatnak felvázolását, ami a szájára tolult. Védekezett és végre eljutott annak az érzésnek a megtapasztalásához, hogy létezik olyasvalaki, aki megmozgat benne valamit, mely nem a gyűlölet és puszta érdektelenség érzetében merült ki.
Érdekes.
Ebben a megvilágításban a kis gitáros nagyonis jól csinálta, amit csinált, sőt. Elindított egy olyan lavinát, mely kiszámíthatatlan izgalmakat foglalt magába és megért pár misét, ha persze a későbbiekben mutat némi hajlandóságot arra, hogy a szöszke maratoni hisztijeit megpróbálja tolerálni. Mert arra bizony, nagy szüksége lesz. De valahol erről szól egy kapcsolat, nem? Mármint olyan felveszel a nyakadba, hogy megüthesd a bokádat jelleggel működik. Sok mindent érzünk, megégetnek, megégünk, de mégis csináljuk mert, valami olyasmi mozgatja, aminek a puszta jelenléte is olyan, akár a drog, függővé teszi az embert. Ja és persze nem feltétlenül kergeti a Mungóba, ahová Morgan annyira vágyakozik. Ha jól alakítgatják, már pedig miért ne tennék, akkor másfajta őrültségeket is ki tud váltani az emberből, ami jó, sőt határozottan pozitív impulzusok hajhászásába torkollik. Kérdés, hogy van-e kedvük bejárni ezt az utat együtt és ugyan ki és mennyit fog dolgozni érte? Netán közös munkavégzésre bírják egymást a minél nagyobb hatásfok elérésének érdekében? Ez a jövő titka, de az is lehet, puszta fizika. Megválaszolását Héloise meg Morgan fantáziájára bízom.
Mindenesetre most még egyáltalán nem tartanak ott. Milyen nagy kár. A jó munkához viszont idő kell, talán ezért is dolgozott olyan megfeszítetten Morgan, hisz mert olyan feltételezések bocsátkozni, hogy jobb belátásra bírhatja a csillagvirágszálat, aki egyébként rendkívül aranyos volt és olyan ártatlanul pislogva bámulta a teljesen jogosan robbanni készülő Williamsont, mint egy ma született bárányka. Végtelenül szomorú ám, hogy ez a bárány külső semmire sem garancia az életben, pláne nem az ilyen Morgani kitöréseket produkáló felindulások hárítására. Ajjaj, Héloise, mit szabadítottál magadra? A magyar mennydörgő Morganhez képest szelíd illúzó, szóval lehet, fontolóra kéne venni az LLG órák látogatását?
- Hát nem, nem….az, hogy rossz valaki, az nem kifejezett makulátlanság… - nyelt egy nagyot és szőke tincseit két karcsú ujja közé szorítva próbálta könnyed játékokra bírni. Habár teljesen egyetértett a fiúval, el is kezdett bólogatni szavaira, amint észrevette, mit csinál, megkeményítette vonásait.
- Köszönöm, hogy mindezeket elmondtad, habár nem pont ilyen formában gondoltam. Nem akartam belőled kiprovokálni, hogy ez így, ilyen keretek között történjen meg. Sajnálom, ahogy viselkedtem. Jobb lett volna, ha te saját magadtól jutsz el arra a belátásra, hogy ezeket meg akard osztani velem – kezdett valami magyarázatszerűbe és közben elég szorosnak bizonyult az inge is valahol ott a szíve környékén. Bántotta, hogy ennyire mélyre fúrta a szablyát Morgan lelkében, pedig ő végig abban a hitben volt, hogy egyébként sikerült rá vigyáznia, már amennyire tudott.
- Nem tudom – suttogta csak úgy maga elé.
- Már nem tudom, mit, miért csinálok – védekezett olyan kis egyszerűen, mint amilyen ő maga is volt.
- Egyszerűen összezavarsz és ez nem tetszik… - Haha. Milyen érdekes. Héloise épp kimondta, ami legbelül szinte felemésztette és olyan tettekre sarkallta, hogy maga is meglepődött? Fejlődő, fejlődő tendenciát mutat, tessék értékelni.
Elkerülte Morgan pillantásait, mert nem akart szembenézni azzal, aki épp tükröt állított neki. Olyat, amiben nem volt kedve nézelődni, sőt. Legszívesebben letakart volna. Morgan meg persze folytatta, nem nagyon lehetett leállítani semmivel. Pusztított, mint egy hurrikán. Mondjuk Héloise váltotta ki, szóval magára vessen.
- Önellentmondás – hangzott fel Morgan szájából és visszhangzott Héloise gondolataiban.
- Igen, tényleg az, meg minden, amit irántad érzek, meg az egész, amiről nem tudok határozni – mondta volna ki, de inkább nem. Elfojtotta. Ezt már olyan rég csinálta.
- Már nem tudom, hogy mit akarok… kinek higgyek, mit feltételezzek – vágta oda csak úgy dacosan, mint azok a kislányok, akik óvodába készülnek és megtanulták már, hogyan kell nemet mondani azokra a dolgokra, amik amúgy alapvetően egy ideig rendkívül csábítónak tűntek.
- Bizalom? Aha.. – ütötte meg a fülét és erőteljesen égni kezdett az arca. Ő amúgy megbízott Morganben, mert, ha nem bízott volna meg, el se jön ide. Ő adott neki az esélyt, csak éppen rohadtul érdekelte az is, mi igaz a pletykákból és mi nem, és nem sajnálta az idejét arra, hogy rákérdezzen. Mondjuk, biztonsági okokból, vagy ki tudja.
- Én szeretnék megbízni benned, de olyan sok a zavaró tényező – hát igen. De Morgan ezt az apátiával tuti megoldaná okosba. Erre ismételten lesütötte szemeit. Szar volt ezeket kimondani.
- Most is előítéletes vagyok, ugye? – harapott ajkaiba, majd Morgan hosszas ecsetelését a viszonyairól meg a testiségéről szinte némán hallgatta végig. Nem akart közbevágni és teljesen egyet is értett vele.
- Mit szeretnél, mi legyen velünk? – kérdezte, mert ő már abszolút nem tudta, milyen rendezvényen van. Hol akarta, hol nem akarta Morgant. Annyira szeszélyes érzelmek kerítették a hatalmukba, hogy ilyenkor jó hagyni egy nagy szünetet, amikor végülis lefuttatja magában a programot és sikerül egy érett, felelősségteljes, nem kifejezetten gyerekes döntést hoznia arról, ami amúgy még egy tök szép jövőt is kilátásba helyezhet.
- Igen, kicsit fáradt, meg szomorú is. Nem kifejezetten ilyennek akartam ezt az estét. Szép ez a rózsa, de nem érdemlem meg. Majd egy másik alkalommal, ha egyáltalán lesz kedvünk hozzá – sóhajtott egy nagyot és visszatette a virágot az asztalra.
- Igen, biztosan…. olyan tövises és amennyire hamar virágzik, olyan gyorsasággal el is hervad, szóval minden stimmel – motyogta csak úgy az orra alatt, tagadhatatlanul előjött belőle a kicsit sértődött, negatív énje, akit nem kifejezetten kedveltek mások és hogy még tetézze ezeket védekezően maga köré is fonta kezeit, hogy bombabiztonságban tudhassa a kicsi lelkét meg a törékeny testét.
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #47 Dátum: 2018. 06. 17. - 21:34:51 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Bulletproof"

- Elfogadom a bocsánatkérésed. - jelentem ki lakonikusan, mert ez számomra most azt jelentette. - És nagyra is értékelem. - ezt egy igazoló pillantással is megtoldom, hiszen ez így igaz, tényleg nagyra tartom, ha valaki erre képes és hajlandó. Olyan ritka ez... Akárhogy is, ez azért valamennyire megnyugtat, meg az is, hogy valahol csak kiadtam magam a lánynak. Egy olyan részem, amit nem sűrűn mutogatok. Ezzel akár vissza is élhet a későbbiekben, de én úgy érzem, hogy ezt nem tenné, ő nem olyan alkat. Ha tévednék... talán az se fájna igazán. Talán nem lenne rossz, az tuti, hogy az élet ugyan úgy menne tovább. Most sem sérültem különösebben, inkább csak felbosszantott a szőkeség, aki most, ahogy szó szót követ, egyre inkább "megy össze", helyesebben kezdi elérni azt a formát s "halmazállapotot", amit természet szerint is kellene. Eddig úgy viselkedett, mint a folyadék: minden rendelkezésére álló teret ki akart tölteni, többet és nagyobbat harapni, tovább nyújtózkodni, amíg az a takaró ér. Ezt is elértem hát. - Igazából te magad zavarod össze, de az biztos, hogy tudok segíteni a szálak még hatékonyabb összegabalyodásában. - ül ki egy finom mosoly az arcomra. Ez az igazság: Héloise rátalált valamire, amit még nem ért teljesen, noha érezni már azért érzi és ezt a kettőt szeretné összhangba hozni, amiből egyelőre inkább származik zavarodottság. Következő szavaival is ezt támasztja alá teljes mértékben. - Csak azt, amit a nők általában: nem tudják mi az, de most akarják és azonnal. - apró kuncogást is megengedek magammal. Tudom, hogy nem szereti a vicceim, de azt hiszem ma este még egy picit kénytelen lesz elviselni. Egy kicsit. Héloise esete olyan, mint egy német mese, ahol a lány mesterien kihasználja az "igen is meg nem is" szürke zóna mozgás- és játékterét, s ilyen az ő bizalma is: van is, meg nincs irányomban. - Tehát szeretnél, de nem tudsz. - ez az, amivel igazából nem vagyunk beljebb, mert nagyjából ezt mondta. Viszont legalább azt elismerte, hogy így azért még sincs tiszta lap. Hogy az előzetes gondolatok, az a priori, meg a tapasztalat azért valahol mégiscsak számít ebben az egyenletben. - Nem jobban, mint eddig. De jelenleg már jobban kezeled ezt az egészet, mint amikor az ellenkezőjét támasztottad hitvallásnak. Ez így sokkal emberibb. - már teljesen szelíden és nyugodtan jelentem ki ezeket, egy gondolatom sem hallgatva el, ahogy a következő okfejtésben sem... Héloise kérdése viszont gondolkodóba ejt. - Erre a kérdésre még egyikünkben sem született meg rendes válasz. - mondom ki végül, amit az ő arcán is látok s ha magamba nézek, akkor belül is így van ez. Héloise bizonytalanságát férfias határozottsággal elbillenthettem volna ugyan, de ezt nem láttam jó lépésnek. Miért? Mert mindaz, ami itt lejátszódott, valóban megér némi gondolkodást és egyszersmind azt az érzetet is belém plántálta, hogy Héloise-t rettenetesen meg tudnám gyötörni. - A pihenés a fáradtságon segít, szomorkodnod pedig nem érdemes, rosszabb is lehetett volna. - rázom meg a fejem kicsit annak jeleként, hogy olyanon bánkódni fölösleges, ami a maga módján nehezen volt elkerülhető. Úgy legalábbis kétségtelenül, ahogy Héloise egyszerre próbált nekem esni és megmenteni magát valamitől, amihez még igazán közel se kerültünk. Be kell látnom: a magam kis elképzelése egy tipikusnak mondható esti találkáról hiú ábránd volt és nem gondoltam át teljesen, hogy a szőkeség habitusához ezt mennyire tudom majd adaptálni. - Szerintem megérdemled, de jobban nem fogom erőltetni. - azért azt észrevehette a lány, hogy a tövisek eltűntek a virágról, ahogy ő azt megfogta, mint az én kis mágikus trükköm. - Jaj Héloise, hol vagy te még az elhervadástól! - nevettem el magam. - Inkább jársz a bimbózásnál szőke szépség. - a kedélyállapota persze tudott hasonlóan működni, de én nem a kedélyét hasonlítottam a virághoz, hanem őt. - Visszakísérjelek, vagy külön utakon menjünk? - teszem fel a kérdést, bár lehet feleslegesen. Egyrészt nekem még itt valami rendet is kéne raknom, bár tagadhatatlanul szívesen megnézném a tanár arcát, aki egy megterített asztal, egy leégett gyertya és egy szál virág látványára battyog fel az oktatási célokra létesített csillagvizsgáló toronyba. Nem is hülyeség... szóval ezt még átgondolom. De ha már a pletykáktól félt Héloise, akkor nem biztos, hogy érdemes együtt visszabattyognunk. Őrizze csak meg a renoméját, nem kell a közelemben mutatkoznia.
Naplózva


Héloise Gauthier
Eltávozott karakter
*****


hagyjuk inkább

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #48 Dátum: 2018. 06. 22. - 11:14:18 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


Az, hogy miket értékel Morgan vagy sem, hagy némi kivetnivalót maga után, de hogy elfogadta a bocsánatkérést kifejezetten jólesik Héloise lelkivilágának, mely épp a gyűlölök és szeretek ambivalens kötelékek mezsgyéinek, plusz mínusz végtelenjében leledzik valahol. Itt kell megemlíteni azt a tényt is, hogy Gauthier kisasszonynak egyáltalán nem áll szándékában visszaélni, azokkal a dolgokkal, amiket megtudott a kis barnáról. Neki is voltak/vannak terhei, amiket habár nem osztott meg a fiúval, nem szívesen hallott volna vissza senkitől.
Mert ugyan mitől lenne neki jobb, ha elfecsegné bárkinek is, ami itt közöttük zajlott? Mit enyhítene azokon a vívódásokon, amiket jelen pillanatban érez? Eltűntethetné-e azt a kudarcot, mely gyökeret vert szívében és nem hagyja, hogy megnyugodjon? Egyáltalán van-e értelme ennek az egésznek, ha az ember akkora hullámvasutakon megy keresztül, mintha be akarná járni fél Európát és közben semmit nem ér el, csak azt, hogy lenézzék a hülye viselkedése miatt?  Hát igen.
Héloise is hasonlóképpen vélekedett és a növekvő gombóc a torkában és lélektükreinek érezhető átnedvesedése szinte járulékos tünetei voltak az elkerülhetetlennek. Valahol az elfojtás mindig megbosszulja magát és tessék most épp benne van abban a pillanatban, amikor már egyszerűen nem bírja tovább. Mély sóhajtásaival hiába akart palástolni, nem ment neki. Fáradtan csillogó szemeit reménykedve emelte Morganre, mintha tőle várná a nagy, biztató szavakat, amiket ilyen pillanatokban el lehet puffogtatni. Majd jobb lesz, még találkozunk és társai, de a gabalyodásra csak keserűen nyelt egy nagyot. Valóban úgy érezte magát, mint egy szétcincált gombolyag, aminek se az elejét, se a végét nem lehetett megtalálni. És ez lehet, szórakoztató is, mert Morgan  igen nagyokat kuncog rajta, Héloise gyertyái meg épp csonkig égnek.
Zavarodottan túr a hajába, félig oldalra fordítva kis szőke buksiját, kémleli a barna fürtös nagy tanítót, aki épp összegez – keretbe foglalja a nagy egészet, amit az este folyamán játszottak, mint gyakorlott színészek egy piszkosszürke porondon.
- Valóban nem tudok, még .. – teszi hozzá persze, olyan a jövőben ez még változhat és ne hidd, hogy annyira hiszek a pletykáknak, vagy legalábbis próbálok nem olyan nagy jelentőséget tulajdonítani nekik jelleggel. Aztán majd később úgyis elválik, ha találkoznak, lesz rá hajlandóságuk, mert nem tudni, mit hoz a holnap, s valaki egyszer nagy bölcsen azt mondta: Carpe Diem.
- Nem, nem született meg –  hadarja el a fiú szavait, amolyan ismétlő jelleggel, közben ujjait egy kristálypohár ragyogó felületén futtatja végig. Jólesik neki, belevinni a komolyságba olyasvalamit, amitől kevésbé tűnik elviselhetetlennek.
- Rosszabb? Haha – bolondozik -  szép este volt – pajkos mosolyra húzódik a szája. Kétségkívül voltak ennek az alkonytáji vacsorának idillikus pillanatai is. Morgan amennyire csak tudott kitett magáért, és a vacsora sok finom fogása mellett, ő lett volna az igazi nyeremény, ha persze nem kezdenek valamibe, amit könnyed játszmaként is becézhetünk.
- Akkor nincs más választásom, mint az, hogy elfogadom – olyan szelíden adta be a derekát, nem akarta kivívni Morgan ellenszenvét, már így is épp eleget tett ennek az érdekében. Finoman nyúlt a rózsa után, ami persze még mindig ott pihent az asztalon. Ki gondolta volna, hogy Williamson ilyen figyelmességekkel fogja meglepni? Héloise, amikor a vacsorára készülődött pont nem ilyeneken morfondírozott.
- Köszönöm a szép szavakat. De azt hiszem, egyedül is eltalálok a hálószobámig – benne volt ebben az is, hogy Héloise-nak szüksége volt arra, hogy összegezze a gondolatait, mert azok még mindig olyanok voltak, mint egy óvodás rajzai, tele áthúzásokkal és vonalakkal. Egy leheletnyi puszit nyomott Morgan arcára és  belesuttogta a fülébe:
- Merci- aztán kecses mozdulatokkal elindult a kastély zegzugos útvesztőibe azzal a reménységgel, hogy a mai este folyamán már nem fog több bolondságot csinálni.

Köszönöm a játékot!
Naplózva


Morgan Williamson
Varázsló
*****


Elérhető Elérhető
« Válasz #49 Dátum: 2018. 07. 09. - 11:23:35 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Bulletproof"

Az élet rövid, míg a művészet oly hosszú... tartja az antik mondás, egyszersmind jelezve, hogy szükségszerűen nincs mindenre idő és kapacitás, vannak korlátok. Ez az este is ilyen, hiszen nem nyúlhat a végtelenségbe, ami tartalom belefért, az már ott van. Hogy milyen ez a tartalom? Az már merőben megítélés kérdése, de abban biztos vagyok, hogy nem lehet csak egy módon megítélni. Sem én, sem Héloise nem tudná megmondani s eldönteni, hogy mi lenne az az egy fogalom, egy szó, amivel le lehetne írni, fel lehetne címkézni s elrakni az emlékek tárolójába, vagy egy merengőbe... és úgy érzem, hogy ez így van rendjén. Ettől szép, ettől keserédes az egész. És végső soron eredmény nélküli, ahogy mind a ketten ki is mondjuk ezt. - Örülök, ha szépnek találtad. - biccentek, legalább ennyi megvan. Aztán holnap reggel ki tudja, hogyan is fogja gondolni... elvégre ma este a lány szeszélyességéből bőkezű ízelítőt kaptam. - Mindig van választásod, de örülök, hogy elfogadod. - biccentek. Hiszen mondtam, hogy nem erőltetem, szíve joga, hogy miként dönt. A jelek szerint pedig ebben legalább sikerült. - Ahogy óhajtod, nekem még itt úgy is lesz dolgom... vagy, lehet így kéne hagyni az egészet, hogy megrökönyödjön, aki megtalálja. - nevetem el magam. Igen, így kell tennem. Ez a legjobb megoldás és ez a méltó befejezés. - Nincs mit. - adok Héloise-nak egy búcsú puszit, majd útjára engedem, én pedig leülök a fal szélére, a lábaimat a semmibe lógatva s a kőfalat ritmusosan kezdem kopogtatni sarkaimmal. Zsebemben kutató mozdulatot teszek, hogy egy szál cigit túrjak elő, meg egy doboz mindenen gyulladó gyufát, amit a kőfalon remekül ki tudok használni s hamarosan elégedetten szívhatom, majd fújhatom a füstöt. Alkalmi dohányos vagyok, félévente egyszer vagy kétszer, ha elszívok egy szálat, de most szükségesnek érzem, jól esik, hogy a pislákoló csillagok felé küldhessek egy-egy tüdőkarcoló pamacsot. Fejemben az estemérlegelése zajlik. Jól tettem, amit tettem? Azt már tudom, hogy hol volt hiba az egyenletemben, de azt is, hogy ezt nem kerülhettem ki. Így is túl sokat adtam ki magamból s abban se lehetek biztos, hogy volt különösebb értelme. Vajon mások miért nem értenek úgy a tettek nyelvén s miért ragaszkodnak a szavak áruló játékához? Nem tudom, de bele kell törődnöm. Lehet sikerül is addig, amíg a dohányáru ujjaim között parázslik, hogy aztán majd távozzak, zavarba ejtő mementót hagyva magam után egy zavarba ejtő estéről.

Köszönöm a játékot!

A játéktér szabad!
Naplózva

Oldalak: 1 2 3 [4] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2024. 04. 26. - 12:36:02
Az oldal 0.115 másodperc alatt készült el 34 lekéréssel.