Csillagvizsgáló
+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Nyugati szárny
| | | |-+  Csillagvizsgáló
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 2 [3] 4 Le Nyomtatás
Szerző Téma: Csillagvizsgáló  (Megtekintve 1862 alkalommal)

Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #30 Dátum: 2018. 05. 15. - 20:07:04 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "Not Fair"


A gyengéd érzések, az ellenkező nem iránti szeretet, abszolút olyan, mint egy üvegszilánkokkal teli szoba. Hogy ki törte be az ablaküvegét? Nem tudnám megmondani. Lehet, Morgan, de az is lehet, hogy már évekkel ezelőtt az összes olyan férfi, akik csak azért csapták a szelet más hölgyeményeknek, hogy nyeregbe kerülhessenek náluk. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a dolog szépsége nem abban rejlik, hogy kit és hányszor kapok meg, hanem hogy mindez múlandó és időszakos – tehát ideig, óráig tart.
De miért is gondolna ilyenekre Héloise, mikor itt van előtte ez a csodálatos férfiú, akit még az se zavarna, ha lehányná, mert megfogta benne valami. Hogy mi, azt még nem volt ideje kifejteni, de hamarosan biztos, beszámol majd róla, hisz látszik, hogy készült. Nyilvánvaló, hogy mennyire izgatott és mindent bevet, hogy azok a dolgok, amiket oly hosszasan tervezett és kivitelezett, jól süljenek el. Egész odaadó és figyelmes. Ahogy pedig megcsillannak ajkai a napfényben, olybá tűnik, hogy hasonlítanak egy negédes gyümölcs kívánatos belsejéhez, amiből, valljuk be, minél többet szeretne fogyasztani az ember.
Ebbe a találkozásba most rengeteg minden vegyül: izgatottság, félelem, várakozás, visszafojtott sóhajok, bőrfelületek súrlódása, apró rezdülések, amikből olvashat vagy épp nem olvashat a másik. Az a kezdeti puszi is, olyan vágyakozással teli volt. Olyan, mint ami azt követeli, hogy legyen még utána pár, amik hasonló érzelmi töltettel vegyítettek. Héloise szeméből ki lehetett olvasni, hogy teljesen le van nyűgözve, még soha nem volt ilyen élményekben része és mi tagadás Morgan most nagyon kitett magáért. Igaz, hogy az előző találkozásuk sem volt egy túl hétköznapi eset, ott is megvolt a folytonos vibráció, de ez, ez most egészen különleges és abban is biztos, hogy megismételhetetlen.
A szép kisasszonyba is belepirul egy kissé, gondolatai olyan szinten csaponganak, hogy úgy érzi magát, mint egy v alakban szálló madárraj. Persze, azalatt a pár pillanat alatt, míg feljutnak a csillagvizsgálóba eszébe sem jut, hogy öklendezzen. Mint mindig mindent, ezt is túldramatizálta, dehát ilyenek a nők. Komplikálnak. kombinálnak és megannyi felesleges dolgot csinálnak, de remélhetőleg így(is) szeretik őket.
- Ha örülsz, akkor én is örülök – suttogja a fiú fülébe és pár másodperc erejéig odalopózik a háta mögé, törékeny kezeivel pedig eltakarja szemeit. Kihasználva ezt a tehetetlen állapotot, lehel pár csókot a nyakára, hogy megköszönje mindazt, amivel készült. Hiszen az eleje nehezen indult, de tisztában van azzal, hogy nem volt teljesen fer az a hiszti, amit levágott és talán ezzel kompenzálni tudja, ha...
- Szeretem a naplementét és még rengeteg minden mást is, persze… - jegyzi meg csak úgy mellékesen.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #31 Dátum: 2018. 05. 15. - 22:28:41 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Oh I took her by surprise"

Héloise rendkívül aranyos a maga már kellően nőies bájával, melyen azért át-átüt a lányos lelki állapot is, az az üde hamvasság, ami ilyenkor még bőven megvan... magam sem vagyok még kész ember, sőt... egy út elején járok, ez kétségtelen. De mégis több tapasztalat, pár év plusz "bölcsességével" szemlélhetem a lányt s a reakcióit, ahogy rám néz, ahogy megpuszil, vagy ahogy pirul... s tényleg van ebben az egészben valami édes báj, ami egyszerre tesz engem rosszá s vesz rá arra is, hogy vele még kedvesebb legyek, mint egyébként tenném ezt. Mondjuk az nem "segít" ezen, ahogy a maga játékos csintalanságával provokál: szemem befogja s nyakamra osztja könnyű csókocskáit, amik kellemesen borzongatnak. De ezzel azt is eléri, hogy hamarost megforduljak s már karjaimba is zárjam karcsú, törékeny testét. - Ha így fejezed ki az örömöd, nem sokat fogunk enni. - somolyogva ejtem el szavaimat fülecskéjébe súgva, míg végigcirógatok hátán, s ajkaimmal könnyed puszit osztok fülcimpájára, majd picit lentebb s álla alatt el, aztán a nyaka se marad ki a jóból. Könnyed támadás, de ő provokálta ki... - Elmesélheted, szívesen meghallgatom a listát. - jelentem ki, míg elengedem őt, de csak azért, hogy az asztalhoz kísérjem. - Evés közben. - persze úri ember módjára kihúzom neki a széket, majd csak akkor foglalok helyet, ha már ő is ül, szó ne érje a ház elejét. Csináljuk rendesen, ha már csináljuk. Bár az illem nálam nem színjáték, mert amellett, hogy laza és formabontó tudok-, illetve szeretek lenni, az ilyen dolgokra igen is adok. - Egyébként ma is csinos vagy. - jegyzem még meg, amíg töltök egy-egy pohár limonádét (valahogy alkohol felcsempészését nem éreztem jó ötletnek, nem akarom szegény lányt leitatni). A bók jár hiszen gondolom, hogy sokat készülődött, de azt se mondhatom, hogy most csinos, mert az azt jelentené, hogy máskor nem... szóval próbáltam jól fogalmazni. A tapasztalat ugyebár... - Jó étvágyat! - biccentek vidoran, majd nekilátok a felcsempészett vacsora elfogyasztásának.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #32 Dátum: 2018. 05. 16. - 15:45:35 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "Not Fair"


Héloisenak nem sok tapasztalata volt az ellenkező nemet illetően, de erről csakis ő tehetett, ugyanis olyan vehemenciával küldte el maga mellől az önjelölt lovagokat, hogy azok se köpni se nyelni nem tudtak a döbbenettől.  Kész szerencse, hogy Morganban volt annyi lélekjelenlét, hogy léket tudott vágni a kis szőkeség páncélzatán. Ezt akár élete egyik legnagyobb sikerélményeként is elkönyvelhette volna, hiszen azon kivételes emberek közé tartozott, akikre titokzatosságuk, megnyerő külsejük és természetük miatt Héloise kénytelen volt felfigyelni. Sőt, a megbeszélt randi előtt például nem tudott aludni, ugyanis folyton azon jártak a gondolatai, hogy vajon mi fog majd történni ott és akkor, és hogyan reagálja majd le azokat, amikre majd sor kerül. Szóval úgyis fogalmazhatnánk, hogy egy komplett képpel érkezett erre a találkozóra s az eddig tapasztaltak alapján a fiú rendkívül jól teljesített. Sőt, a vártnál sokkal jobban.
Ez némiképp meg is ijesztette egy kicsit Héloise-t, hiszen már habituálódott ahhoz, hogy hogyan applikálja le magáról a nem kívánt elemeket, de Morgan minden egyes tettével és megmozdulásával egyre vonzóbbnak tűnt a számára. Például, ahogy magához húzta s a karjaiba zárta Héloise-t akaratlanul is be-bedobbant a hölgyemény szíve. Nem volt ehhez hozzászokva, ezek az apró érintések, a másik iránti vágyakozás nüansznyi jelei egyre inkább hatványozódtak, nemcsak Morganben, hanem Héloiseban is. Például keresni kezdte az alkalmakat, hogy érintkezésbe léphessen a fiú fedetlen bőrfelületeivel, s mikor Morgan végigcirógatott a hátán, egy kisebb libabőrből is jutott a végtagjaiba.
Nagyon hamar átvette a fiú rezdüléseit és rendkívül szomorú volt, mikor az asztalhoz kísérve megszakított egy olyan folyamatot, amiben Héloise szívesen lett volna még jelen. Bár ki tudja, mi volt ezzel a célja, lehet csak azt akarta elérni, hogy a kis szőke vonzódása még nagyobb legyen az irányába.  Mindenesetre egész jól haladt az elérendő cél felé, vagyishát ki tudja, mit fog még tenni, de egyelőre rendkívül ügyesen zsonglőrködik a vágyakozás zsinórmértékeivel.
- Nem szeretném, hogy ruhaméreteket fogyjunk... vagy szerinted kellene? Nézz rám! – simított végig törékeny kültakaróján –  talán még belefér ez a vacsora… - úgy csinált, mint akit keményen gondolkodóba ejtett, hogy most egyen vagy ne egyen pedig nyilvánvaló volt, hogy mindenből, amit felkínálnak neki, meg fog kóstolni egy kisebb mennyiséget.  Morgan lelkesedését és előkészületeit esze ágában sem volt degradálni.
- Mi finomat főztél? – csillogó szemei szavak nélkül tolmácsolták, hogy mennyire kíváncsi. A ma is csinos vagy dicséretre elégedett mosolyra húzta a száját:
- Mertél volna mást mondani! De egyébiránt megnyerő külsőért neked se kell a szomszédba menni – nevette el magát, majd útnak indította a lábait. Sokáig ügyetlenkedett az asztal alatt, míg végül sikerült megtalálnia a megfelelő pozíciót, lábai Morgan mellett helyezkedtek el.
- Jó étvágyat, de lehet, hogy éhes maradsz… - Héloise az ajkába harapott, majd jókedvűen elnevette magát.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #33 Dátum: 2018. 05. 16. - 21:47:23 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Oh I took her by surprise"

Legtalálóbb megfogalmazás az előétel, ami lejátszódik a torony tetején közöttünk. Étel nélkül, mert az egymás bőrére kiosztott puszik és simogatások jelentik a "fogást". Ugyanakkor ez tényleg csak bevezető volt, inkább étvágy gerjesztő, szóval jöhet inkább a vacsora. Azt persze látom Héloise-n, hogy többet időzne még ezzel, de jobb lesz ez később. Nem árt, ha kicsit felcsigázzuk... gonosz lennék? Biztosan. - Talán egy vacsora kihagyásától nem fogynánk méreteket. - rázom meg a fejem. - Ugye most nem komolyan kérdezed? Így is igazi nádszál kisasszony vagy! - jelentem ki, mert tudom, hogy ezt akarja hallani s tudni vélem azt is, hogy játszik. Én pedig belemegyek a dologba, örüljön csak neki. - Ki kell ábrándítsalak, nem én főztem, hanem a manók a konyhán. Igazából könnyebb hideg vacsora, hogy ne hűljön itt el, szóval sajtok, felvágott, kenyér, meg némi limonádé. - nyúlok is pohara után, hogy töltsek neki, majd magamnak is. - Ha nem lenne így, mernék, hidd el. - nézek szép kékségeibe. - Csak akkor mondok ilyet, ha komolyan gondolom. - való igaz, szeretek bókolni, szoktam is, de csak akkor és úgy, amit korrektnek érzek, nem szoktam a "császár új ruháját" játszani a lányokkal, az gonosz dolog lenne. - De köszi, azonban ez esetemben csak véletlen, nem olyan tudatos divatismeret hatása, mint a tiéd. - jegyzem meg finom mosollyal. Én magamra húzom az első kezembe kerülő farmert, meg kockás inget és kész... a lányoknál bőven máshogy megy, azt meg észrevettem, hogy Héloise különösen hangsúlyt fektet erre. - Jó étvágyat. De tudod, úrinő nem zabál, szóval biztos marad nekem is. - mosolygok. - Ha pedig mégis éhen maradnék, hát majd belőled harapok. - kacsintok rá könnyedén, majd beleiszok limonádémba, hogy aztán összedobjak egy kenyérre némi anyagot: margarin, camambert, sonka, jó is lesz ez így, neki is látok elfogyasztani.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #34 Dátum: 2018. 05. 17. - 16:32:08 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "Not Fair"


Hogy mit gondol Morgan és mit nem, arról lehetne vitatkozni. Valószínű, sokkal egyszerűbb dolgokat, mint Héloise, aki most is épp azon aggódik, hogy jó pozícióba tette-e a lábait, vagy hogy egyáltalán megpróbálja-e velük, csak egy kicsit is súrolni Morgan nem látható, de azért jól érezhető lábfejeit illetve lábszárát. Majd úgy dönt, miután megelégelte a kattogást, hogy egy finoman kivitelezett mozdulattal hívja fel magára az úriember figyelmét.
- Jaj, ne haragudj.. ez a kéz láb koordináció még nem kifejezetten az erősségem… - kezd valami magyarázatszerűbe, de nyilvánvaló, hogy ez nem a véletlen műve volt. Vagyis hagyjuk meg a kitalációt Morgannak, aki végülis, azt lát bele, amit akar. Feltételezheti azt is, hogy Héloise a kviddicscsapat helyett, a Roxfort focicsapatát akarja megcélozni, s ott előbb-utóbb nagy babérokat fog aratni, ha így folytatja az edzést lábra.
- Nem szándékom nádszál kisasszony lenni, ezt örököltem. Anya is ilyen volt…. – mélyet sóhajt, szemei kicsit bepárosodnak. Mintha csak tegnap vesztette volna el a szüleit. Pedig azóta már hány év eltelt és hány születésnapot kellett megünnepelnie nélkülük. Nagyot nyelve fordítja el tekintetét az asztal mellől. Érzi, hogy a szívében keletkező káosz pillanatok alatt képes lesz majd birtokba venni könnycsatornáit. De szerencsére van ereje visszatartani a feltörekvő emóciókat, így csak pár pillanat erejéig érzi magát a világ legszerencsétlenebb emberének. Jobb is, hogy Morgan szóval tartja és arról mesél, hogy miket fognak majd enni, hisz sikerül kihoznia a letargiából.
- Sejtettem, hogy nem te főztél, de azért nem mondhatod, hogy nem szavaztam bizalmat neked… - néhány könnycseppel a szemében irányítja vissza tekintetét a fiúra.
- Hány másik lánnyal szemben gondoltad még ennyire komolyan? –  olyan védelmezően teszi karba kezeit majd elneveti magát. Később pozíciót váltva, egyik kacsójával megtámasztva fejecskéjét, félig oldalra fordított buksival, kissé álmodozva, csillogó szemekkel pásztázza a fiút, mintha ki tudná olvasni belőle mit akar vagy épp mit nem akar tőle.
- Jólesik, hogy ilyeneket mondasz, de biztos, van valami célod. Mit szeretnél tőlem? – kicsit olyan vádaskodóan, némiképp érdeklődő jelleggel fúrja íriszeit a fiú íriszeibe, kissé felhúzza szemöldökét is, hogy nyomatékosítsa, bizony őt nagyon érdekli, miért történik, ami.
- Van olyan porcikám, ami ehető? Én nem tudok róla… - lazán ránt egyet vállain. Szívesen bújik a tudatlan kislány szerepébe, érezze csak azt Morgan, hogy mennyi mindenre meg kell tanítani.
- Jó étvágyat neked is! Nagyon jól néznek ki, mint ahogy te is! – kacsint rá és előrehajol az asztal felett, hogy egy leheletnyi csókot juttasson Morgan amúgyis impozáns ajkai szegletébe.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #35 Dátum: 2018. 05. 21. - 22:36:10 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Oh I took her by surprise"

A jelek szerint Héli remekül elszórakoztatja magát az asztala alatt, mármint ami az én piszkálásomat illeti, csakhogy ezt a játékot ketten játsszák. - Majd fejődik, főleg, ha mondjuk egy-egy kviddics edzés kezelésbe vesz. - mosolygok, majd közben a magam kis cselét is kivitelezem, mert ha már a lábszáramon kalandozott, hát megérdemli. Úgy emelem a magamét, hogy ő kénytelen lenne kinyújtani lábát, mire kezeim a terítő alatt teremnek s a cipellőjét könnyedén lehúzva a talpát kezdem masszírozni finoman, de gyakorlottan. Lehet ez elveszi a kedvét a finom rugdosódástól... - Akkor örökölt, értem. - bólogatok, de többet nem fűzök hozzá az egészhez, mert látom, hogy Héloise-ban felkavarodnak az érzelmek s nem úgy, ahogy egy ilyen estén az igazán jó... szóval elengedem lábacskáját és az asztal felett átnyúlva simogatom meg kissé félre fordított fejének pofiját, hátha ez picit segít neki. Annyira nem ismerem jól, hogy ennél jobban tudjam vigasztalni. De talán majd egyszer. - Eszemben sem volt ezt tagadni. Egy-két egyszerű dolgot azért össze tudok ütni, de arra csak odahaza volt még példa. - vonom meg a vállam, mert tény, hogy ha egyedül hagynak, nem halok éhen. Már azért sem, mert volt pár hét az életemben, amíg vándor életmódot éltem és az sokra megtanított. Jó élmény és tapasztalat szerzés volt az országot átstoppolni, az tuti. - Héloise, úriember ilyesmiről nem beszél. - rázom meg a fejem. A diszkréciót én fontosnak tartom s magamtól nem beszélek a nőügyeimről, pláne nem hencegek róluk. A pletykák enélkül is megszületnek és főleg a lányok fecsegésének jóvoltából. Arról én nem tehetek. De ez valahol alapelv részemről. - Most úgy csinálsz, mintha ez valami üzleti vacsora lenne. - rázom meg a fejem. - De az én célom csak annyi, hogy jól érezd magad, illetve jól érezzük magunkat együtt. Ilyen egyszerű, mint az élet: négy betű. - mosolygok a leányzóra, akinek gyanakvó kérdezősködése akár sérthetne is. Én mégsem tudom neki felkapni a vizet egyelőre, elnézem neki a dolgot. - Akkor lehet majd meg kell kóstolnom, hogy rájöjj. - kacsintok rá könnyedén, belül azon tűnődve, hogy mindennek mennyit ér rőfje? Mármint egyrészt azt látom, hogy Héloise szép, kék és nagy szemeit remekül veti be az ártatlan kislány szerepére, ahogy elegáns és kecses tagjait is a "jégkirálylánykás" elutasításra, de ajkai, még szavainak ellenére is pontosan mutatják, hogy ő is tud komisz lenni... így egy részem tudja, hogy játszadoznak vele, de a másik részem pedig pont ezt nem bánja. Olyan a lány, mint egy játékos kiscica, pláne, ahogy puszit oszt a szám sarkába, hagyom hát játszadozni. - Ugyan Héloise, a toronyban te vagy a leginkább szemrevaló. - mosolygok rá könnyedén, míg kézfejét is megcirógatom, majd az alkony miatt meggyújtom a gyertyát is, hogy aztán tényleg nekilássak az evésnek. Annak pedig csendesen, hogy ne legyünk illetlenek.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #36 Dátum: 2018. 05. 22. - 14:55:33 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "Not Fair"


Héloise sok mindent akart Morgantől, meg nem is. Például kifejezetten szerette volna, ha vonzónak találja azt a kis útkeresést, amit ott az asztal alatt produkált, de ügyetlensége révén, lehet, hogy némi rúgdosásba csapott át, nem tudhatjuk. Mindenesetre igyekezett valami hasonló hódító hadjáratba kezdeni, mint Williamson.
Persze, Héli sokkal tapasztalatlanabb volt, így talán megérthetőek és tolerálhatóak voltak kisebb-nagyobb baklövései. Mindazonáltal ezeket a nüansznyi hányosságokat, tökéletesen kompenzálta gyönyörű kinézete és sokat sejtető ruhadarabjai. A könnyed kis szoknya alól elővillanó puha simaságú lábak és az átlátszó, leheletnyi blúz, mely pont annyira vonzotta a tekinteteket, mint amennyire taszítania kellett. Ezek az ambivalens érzéshullámok az egész estét keretes szerkezetbe foglalták, megadták a kellő hangulatot ahhoz, hogy a fiatalok kezdhessenek valamit egymással. Mondjuk, az a furcsa lábmasszírozás, az egy érdekes pont volt a sokat ígérő alkonytáji vacsora kezdeti szakaszában, de egy idő után a mi kis Héloiseunk ehhez is hozzászokott, pont úgy, mint amikor az ember, először merészkedik egy hideg vízzel teli mindencébe. Mindent csak szépen fokozatosan és óvatosan, habituálódni kell az új ingerekhez.
Ilyen volt neki Morgan, egy teljesen más hőmérsékletű, felfedezére váró, kincsekkel teli ismeretlen, akit persze szívesen tanulmányozott és előszeretettel ajándékozott meg kitüntetett figyelmével. Néha kedve támadt volna, csak úgy szimplán a vacsora végéhez tekerni, s megnézni, hogy ennek az egésznek mi is lesz a kimenetele.
- Kviddicsedzés? Az kell nekem. Hogy jó néhány terelő frontálisan ütközzön a vállaimmal… nem, nem – fejének ingatása mindent elárult. Ő kifejezetten utálta ezt a fajta durva erőszakot és igyekezett mindig jól lecsukni a szemgödreit, amikor ilyenekkel kellett szembesülnie a kviddics-meccseken.
- De ha te edzenél… az teljesen más lenne – hirtelen arcára lopózott az a mosoly, amit csak igen ritkán és igen kevesek láthatnak szája szélén fodrozódni. Olyan sokat sejtető, mindent elmondó mimikai eleme volt ez Héloisenak, amibe kissé bele is pirosodott. 
Morgan szavai és megnyugtató simításai, hamar kiűzték a szívéből a bánatot, amit a szülei elvesztése kapcsán érzett. Jólesett neki a fiú figyelmessége, egészen meglepődött, hogy ilyen együttérző is tud lenni. Meg volt bizonyosodva arról is, hogy a fentebb említett lovag főzőképességei már régóta kibontakozóban vannak, de az ő kedvéért inkább most hagyta a  kísérletezést és úgy döntött, hogy a biztosat választja  - csaklizik valamit a konyháról. Ez persze szintén arról tanúskodik, hogy mennyire gondoskodó és figyelmes úriemberrel van dolga, akit jó lesz hosszú távon megbecsülni. Már-már egészen elolvadt a fiú analizálásában, amikor ismét a beszélgetésük előterébe kerültek azok a lányok, akikről mindent tagadott Morgan, az úriember álarcot magára öltve:
- Attól még, hogy elhallgatod, az életed részét képezik és rengeteg pletyka alapjául szolgálnak. Szomorú vagyok, ha esténként arra alszom el, hogy a szobatársaim azt ecsetelik, épp melyik aktuális háztársamat cipelted a karjaidban… és azt inkább, hadd ne hozzam szóba, hová – Héloise mint mindig, most is nyílt lapokkal játszik. Ő nem fog megnémulni azért, hogy a fiút jobb színben tüntesse fel, ő egyenes válaszokat akar szívből jövő, őszinte kérdéseire. Nyilván érdekli, hogy mi Morgan célja, hiszen ha alantas, akkor tök mindegy, milyen mázba, csomagolásba bújtatja a vége úgyis ugyanaz lesz:  csalódás. Ez a 8 betűből álló szó, pedig annyira hatalmába tudta keríteni Héloise-t, hogy akaratlanul is megakadt a beszédben. Nagyot nyeltve, némileg egy kissé belekapaszkodva, hanyagul lógó fürtjeibe vette csak a bátorságot, hogy ismét beszédkedvet erőltessen magára:
- És vajon hány lánynál sütötted el ugyanezeket? – idegese dobolásba kezdett az asztal kicsit instabil felületén, persze szemei még mindig Morgant vizslatták. Szinte kérve-kérték, hogy gondolja át miket mond és hogyan.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #37 Dátum: 2018. 06. 08. - 00:47:09 »
+1

Héloise & Morgan

zene: "Oh I took her by surprise"

Megkapó volt mindaz, ahogy kedves "vendégem" próbálkozott. Egyrészről a kész tökéletes nőt kaptam, másrészt pedig egy alig tapasztalt ifjoncot és ez a kettősség borzolta a fantáziámat, ha őszinte akarok lenni. Más lányok is próbálkoztak ezzel, de tény, hogy Héloise tudta ezt eddig csak olyan bájjal csinálni, hogy komolyan is foglalkozzak ezzel a jelenséggel. Meglehetős ügyességgel masszírozom talpacskáját, picit meg-megsimítva selymes lábszárát is, de a talpára koncentrálok, meg a fontosabb pontokra. - Vagy talán inkább a gurkó. De tény, hogy hollós terelőként külön kötelességemnek érezném, hogy az épséged felett őrködjem. - igazság szerint a játék szeretete is ezt diktálja, Jeremiah-val is megtettem például, amikor erre volt szükség pedig ő messze nem volt ennyire kellemes társaság. Vagy csinos. Bár, ha valaki nem a nőket szereti, lehet mást mond, de ez bennem fel sem merülhet. - Ahhoz lehet egy seprű is elég lenne. - kuncogok játékos kijelentésére s nem tudom megállni, hogy az asztalon áthajolva ne nyomjak könnyed csókot szája sarkába hasonló huncutsággal, ahogy ő bazsalyog rám. Ez a leányzó... tud rám hatni, be kell látnom.
Ezért sem akarom, hogy szomorú legyen s vigasztalni a magam módján, anélkül, hogy mélyre süllyednénk a bánatban, ami szerintem most nem lenne jó. Nincs ellenemre a dolog, szerintem a feldolgozáshoz sokat hozzáad és segít, de azt nem így és nem itt kell. Talán majd egy másik alkalommal, talán soha... ki tudná most megmondani? Most csak annyi kell, hogy megcirógassam finom metszésű "porcelán" pofiját. Igaz ezúttal másként, mint korábban tettem, ebben több mélység, sok kimondatlan szó és gondolat van, ahogy a jelentőségteljes csenddel is egyesül. Szerintem tényleg arany hallgatni egy-egy helyzetben és nem úgy, ahogy ezt a mondás eredetileg tartja. A csend eszköz, beszéd, olyan mélység és erő, amitől a felszínes emberek félnek s ezért kerülik üres fecsegéssel. - Elhallgatom? - vonom fel a szemöldököm. Na, erre is gondoltam. - Hallgatni valamiről és elhallgatni nem ugyan az. Egy pillanatra se tagadtam és nem állítottam azt sem, hogy te vagy életem első szép szőkesége, akit csókoltam. Már a pár év korkülönbség miatt is kissé fura lenne. - rázom meg a fejem, ezúttal alaposabb eszmefuttatásba bocsátkozva, ami azért nem feltétlenül szokásom, nem szeretem a szófia beszédet. - Az pedig eszembe se jutna, hogy letagadjam életem egy-egy igen is fontos nőalakját például. - most az én arcomon suhan át egy árnyék. - "Vivamus mea Lesbia, atque amemus, rumoresque senum severiorum omnes unius aestimimus assis!" - idézem a Catullus verset egy sóhaj után. - A lényeg a költő szavaiból, hogy ne törődjünk a mord öregek fecsegésével, hisz az nem ér egy lyukas garast sem. Ez a véleményem a pletykákról. - kevéssé tudom, vagy akarom az enyhe csalódást leplezni, ami megjelenik tudatomban. Azt hittem Héloise végiggondolta annyira legalább a dolgokat már eddig is, hogy a fele igaz jellegű pletykákat félre tudja rakni. Valami azt sugallta, hogy talán ő kevésbé felszínes, de lehet, hogy tévedtem. Ahogy rá pillantok, egy feszengő, félős lányt látok, akit a csalódás, reputációjának féltése szorongat, aki beadta a derekát az előítéleteknek. Én egy szabad szellem vagyok, ez igaz. De az is, hogy pontosan ez a viselkedés, ami be tud zárni s arra sarkall, hogy a delikvens által rám vetített szerep maszkját öltsem fel s eszerint játsszak az élet színházában. - Te komolyan meg akarsz sérteni azzal, hogy csak ennyi fantáziát nézel ki belőlem? Önismétlést? - próbálok még egyensúlyozni, még nyitott maradni, mert... mert Héloise még fiatal, még nem tudhatja biztosan, hogy mivel mit ér el és ez türelmet érdemel. Vagy más miatt kivételezek vele? Nem tudom... - De a pletykák mögött rejlik pár szomorú história és nem kevés veszteség. - mondom ki egy sóhaj után őszintén. - Azonban a búzát és az ocsút csak akkor fogok segíteni elválasztani, ha ez magadtól is megy valamennyire. - célzok arra, hogy amennyiben az előítéletektől fűtött fúria szerepében kíván tetszelegni, nem lesz esélye engem igazán megismerni. Egyelőre pedig még viaskodom magammal, azzal a részemmel, ami a kényelmes utat választaná s azzal is, ami a lány nyakába zúdítana másfél évnyi keserűséget, mert egyik se vezetne jóra. Lehet hülyén hangzik, de nem adom fel, hogy ezt az estét veszni hagyjam. Inkább meggyújtom a gyertyát ahogy egyre sötétebb lesz, egy mindenen gyulladó gyufát használva, mugli módra. Pótcselekvés? Van benne valami, de abban is, hogy bizonyos szinten ez egyfajta szimbolizmus is. Miután a gyufaszáltól megszabadultam, Héloise nyugtalanul doboló kacsóját fogom le szelíden, nyugodtan, ahogy eddig is igyekeztem beszélni.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #38 Dátum: 2018. 06. 08. - 11:37:55 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "Not Fair"


A Morgan-féle találkák mindig keményen gondolkodóba ejtették Héloise-t. Nem azért, mert a fentebb említett férfi nem volt elég kedves, sármos, romantikus,vagy szellemes, sőt. Nagyonis. Olyannyira, hogyha a kezei már csak hozzáértek a fiatal hölgyemény kültakarójához, libabőrök ezrei futottak át gerincének vonala mentén, arca bíborvörös árnyalatokban kezdett el pompázni. Ajkai kiszáradtak és az adrenalin, a vágy aziránt, hogy meg akarja kapni Morgant, akitől tulajdonképpen rengeteg mindent várna el, csak fokozódott benne. Persze, ezt a tüzet, módszeresen, csírájában akarta elfojtani, például azon mondataival is, amikkel rendre józanságra, tiszta gondolkodásra ítélte saját magát. Tudta, hogy Morgan nem makulátlan, de az az igazság, hogyha ezekre a könnyed kis pletykákra hallgatott volna, el se jön erre a találkozóra, hanem továbbnézegeti a francia divatlapok újdonsült számainak valamelyikét. De valahol vágyott arra a tisztátalanságra, puritán létezésre, ami Morganben megvolt. Tetszett neki, hogy a fiú szembemegy mindennel, amivel csak lehetséges, hogy bátran aprítja miszlikbe az általa elgondolt szigorú szabályok kereteit, mintha az a világ legtermészetesebb dolga volna.  Csillogó szemeivel a fiú ajkainak mozgását követve, hallgatta végig Morgan diplomatikus válaszait, bár nem mindig tudott a tárgyra koncentrálni, mert voltak olyan dolgok, amik kifejezetten jobban érdekelték volna.
- Terelőként??!   Csak így tudod magad elképzelni mellettem? – horkant fel Héloise, majd egy könnyed mozdulattal karba tette kezeit és lábait gyorsan kiszabadítva Morgan kezeinek fogságából egy finom rúgással próbálta észhez téríteni.
- Én azt hiszem, el tudnék rugaszkodni a kviddics világától, talán léteznek jobb felállások is – világított rá gondolatainak egy igen sarkalatos pontjára. Mondanivalója végeztével pedig finoman megnyalta ajkait. Belekezdett valamibe, amiben iszonyatosan tapasztalatlan volt, de a puding próbája az evés, most pedig vett egy kanállal abból a pudingból, ha a hasonlatnál akarunk maradni.
- Csípkelődünk, csípkelődünk? – harapott élénkvörösen duzzadó ajkaiba, s amikor Morgan meg akarta csókolni, ám nem hagyta, hogy az csak egy olyan egyszerű kis szájra puszi legyen. Héloise többet akart, mint a felső ajkak és alsó ajkak enyhe súrlódása. Kicsit nagyobb lendülettel rugaszkodott neki az akciónak, minek eredményeképpen úgy kapaszkodott Williamson barna fürtjeibe, mintha az élete múlott volna rajta. Határozott mozdulattal ragadta meg a férfi nyakát, felső kezével szépen megtámasztotta annak fejét és szenvedélyes csókot váltott Williamsonnal, ahol aztán nem sajnálta használni a nyelvét sem, amit úgy járatott körbe a férfiú szájszervében, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. A csók befejeztével elmosolyodott és finoman megcirógatta Morgan állát. Mélyet szippantott a férfi illatából és egy leheletnyi csókkal díjazta annak minden egyes rezdülését.
- Igen rossz tulajdonságod, hogy túl kívánatos vagy – jegyezte meg és szemeit egy távolabbi pontba irányította, még mielőtt esetleg olyan elhatározásra jutna, amivel a saját bőrét is vásárra viszi. Azt még most nem kellene megkockáztatni, ahhoz még túlságosan fent van a nap és túlságosan sok az étel van az asztalon.
Aztán persze, szóba kerültek a lányok is, mert puhatolózni akart. Reménykedett abban, hogy esetleg változtatni tud Morganen, hogy ez más lesz, ez majd jobban alakul, mint a többi. Értem itt a sok futó kalandot, amit a kis barna abszolvált a néhány éves hódító hadjárat alatt.
 Belopózott a kisasszony gondalatai közé az a feltételezés is, hogy esetleg ő különleges lehet, vele majd más lesz, mint a többiekkel. Több, jobb, tartósabb vagy valami ilyesmi. De hiú ábrándokat kergetett a szőke, s ez mindinkább bebizonyosodott ahogy a barna lovag szavait hallgatta. Arca kissé elkomorodott, nagyot sóhajtott, mert nem tetszett neki ez az elzárkózás. Ha ő a bőrét viszi vásárra, Morgan miért elégszik meg a kisujjával, meg ilyen féligazságokkal? Rosszallóan csóválta meg a fejét, szeretett volna ezekbe a mondatokba kapaszkodni, csak egy kis töredékükbe, de nem volt bennük semmi reménykeltő. Immáron teljesen visszahúzta lábait az asztal alól, felegyenesedett és arcvonásait egészen megkeményítve reagált:
- Sejtettem, hogy valami hasonlóval fogsz szolgálni – állát finoman simította végig, gondolkodott, hogy mit mondjon vagy ne mondjon. Fontos volt neki Morgan, de azért ez egy igencsak vékonyka jég volt… és nem volt hajlandó több ideig ácsorogni rajta, mint amennyi szükséges:
- Nem kifejezett célom, hogy megsértselek – túrt szőke tincseibe és felállt az asztal mellől, könnyed lépteivel Morgan felé sétált és a háta mögé osonva kezeit összekulcsolta a nyaka körül. Ebben az édes várakozásban hajolt a füléhez, kezeit olyan kis titokzatos módon cirógatva terelte a mellkasától, felfelé az arcáig, kicsit időzött az ajkain, majd eltakarva szemét,  gyengéden suttogta a füleibe:
- Csak tisztán akarok látni és nem elégszem meg a féligazságokkal – olyan egyértelműen tolmácsolta ezt, hogy nem sok menekülési útvonalat hagyott a fiú a számára.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #39 Dátum: 2018. 06. 11. - 22:48:56 »
+1


- Nem, nem csak így, de a játék és a zene a mindenem. - jelentem ki nyugodt és megfontolt hangon, de finom mosoly keretében. Ez kifejezetten közérdekű információ, szóval minden bizonnyal kedves vacsorapartnerem is tudja ezt, mégis megpróbál cicázni velem és hergelni, ami, bevallom, tetszik. - Én csak téged csíplek. - somolygok s már azon vagyok, hogy felvegyem a fonalat az incselkedésben, mikor Héloise úgy dönt, hogy mindezt intenzívebb irányba tereli. Ellenemre lenne? Egyáltalán nem! Szóval szépen ezt a ritmust veszem fel s ha már csók, hát akkor ez bizony  mély, szenvedélyes és alapos ütközet lesz kettőnk között, ahogy nyelveink pajkos táncra kelnek. Fiatalka, de ebben igen jó a leányzó, ezt már nem először állapítom meg magamban. Hiába, még a "jéghercegnőcskének" is akadhatnak gyengéi, vagy rejtett tálentumai...lágyan, de mégis kissé birtoklóan markolok szőke tincseibe a csók közben s cirógatom meg őt, majd, miután a levegő már fogytán, csak szabadon engedjük egymás ajkait, bár búcsúként egy leheletnyit még haraptam Héli alsó ajkába huncut mosoly kíséretében. - Olyan rossz vagyok babám, és annyira nem érdekel... - replikázom kijelentésére a Motörhead és Lemmy találó kis sorával, csak úgy szabadon, ha már rossz tulajdonságról van szó. Na igen, a Főnök egy példakép nekem, ha úgy veszem. A varázslók nagy része nem is tudja kiről van szó, de a Weird Sisters fasorban sincs hozzájuk képest, ezért bárkivel ökölre mennék, az tuti! Most pedig inkább visszaülök és nekilátok elfogyasztani azt, ami még van. Kell is, mert Héloise olyan vékony jégen szeretne táncolni, amire ha hirtelen haragból mondanék bármit is, nem járnánk jól. Kell így az idő, kell a türelem, hogy ne csináljak hülyeséget s ne hagyjam magam a saját hülyeségemnek se, de a lánynak se. Szóval igyekszem türelmes és korrekt választ adni neki, bár ez nem nyeri el a tetszését. Kijelentésére össze is ráncolom a szemöldököm. - Remek, akkor neked is megvolt az a skatulya, ami alapján kisüthetted, hogy mit fogok mondani, sőt, amivel minden előre le is zongorázhatsz akár. - vonom meg a vállam, mert pontosan ez az, ami taszítani tud abban a tekintetben, hogy ha így viszonyulnak hozzám, akkor bizony meg is szoktam adni amit elvárnak tőlem. Miért kellene, hogy megfelelési kényszerem legyen? Miért kéne bárkinek is bármit, vagy annak az ellenkezőjét bizonyítanom? Tudnék erre bőven példát sorolni... egy valami tart még vissza a jó öreg "klisé Morgan" elszabadításától, az, hogy még nem értem pontosan Héloise mit akar ezzel az egésszel. Nem hazudtam neki, nem állítottam, hogy ő életem első nője, hogy csak vele randevúztam... eszembe se jutna ezt eltagadni, de azt is rossznak tartom, ha itt mondjuk elősorolom az összes hódításom, mi több, kapcsolatom. Próbálom az egészet Héloise tapasztalatlanságának számlájára írni, mert jobb magyarázatot nem tudok. Egyszerűen az, hogy ebbe a kérdéskörbe nem mennék bele mélyen, egy olyan társadalmi norma, melyet,- ritka kivétel-, de nem utasítok el. Ugyan miért lenne jó, ha letűnt kapcsolatokról diskurálnánk, főleg úgy, hogy mi még azért eléggé az elején vagyunk bárminek is. Keserűség és hibás következtetések, elhamarkodott véleményformálás, ennyi lehet az eredménye. - Nem kifejezett? Csak mintegy mellékes? - próbálom ugratni, bár ez nem a legjobb volt, de ebben a helyzetben ennyivel kell beérni. Nem is tudom, hogy Héloise tetteivel megkönnyíti, vagy megnehezíti a helyzetem s az kétségtelen csak, hogy így ennek tisztázására nem lesz elég a józan gondolkodásom. Ennek első ékes jele, hogy felnyúlok kacsóiért s a következő pillanatba már az ölembe is penderítem a szőkeséget, egy szemvillanás se kell hozzá. - Mégis mit szeretnél? - nézek mélyen a szemeibe s míg egyik kezem derekát tartja,a  másik szőke tincseibe markol, hasonlóan, mint kicsit korábban az asztal fölött. - Hogy tételesen számoljak el minden nőről, akire ránéztem, akihez hozzászóltam? Vagy arról, hogy mit csináltam velük? - sóhajtok. - Netán az érdekel, hogy akiket igazán szerettem, miként tűntek el az ostrom alatt, vagy került a Mungóba, mert az elméje felmondta a szolgálatot? - hangom tónusa keserűbbre vált, mert a fájdalmas emlékek fűtik mindezt. - Mert, ha ez a pletyka érdekelt mondjuk, megnyugtatlak, hogy igaz: nehéz az exeimmel találkozni, mert vagy eltűntek, vagy egy a Mungóban van...
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #40 Dátum: 2018. 06. 12. - 11:12:11 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "a kedvenced, tessék tanulni a "bácsitól" "

El kell, hogy szomorítsalak – sóhajtott egy mélyet -  a mai vacsora folyamán sajnos velem kell beérned – mondatai végeztével pedig útnak indította kezeit, melyek finoman kulcsoltak bele Morgan puha ujjaiba. Hogy ez mennyire ment szembe a gitáros elképzeléseivel, nem tudni, mindenesetre Héloise, mint mindig, most is igyekezett a tőle telhető legérzékletesebben és elegánsan tolmácsolni feltörekvő emócióit a kiválasztott személy felé, aki jelen pillanatban nem lehetett más, mint csak és kizárólag Morgan.
- Bár – tette hozzá – azt meg kell jegyeznem, hogy most is zongorázol, csak épp az idegeimen és ha azt vesszük, ez is egyfajta játék, de az izgalmak fokozására számtalan más alternatíva is szóba jöhetne, szóval tulajdonképpen rajtad áll, melyiket választod – hát igen. Ebben akaratlanul is benne lapult Héloise félelme a pletykáktól, amik a kastélyban keringtek és kiváltották aggodalmait, de a várakozása is, a kémia, ami kettejük között működött, ami felkeltette érdeklődését és olyan tettekre sarkallta, amik szembementek az eddigi felfogásával, szögesen megkerülték nézeteit. Nehéz helyzetben volt, kétségkívül hiszen ez a két érzés, ami folyton ott munkálkodott benne, úgy rángatta, taszigálta ide-oda, akár egy képzeletbeli bábot. Meg akart szabadulni kétségeitől, fel akarta oldani ezeket a láncokat, s habár minden egyes csók, melyet Morgantől kapott, édes volt, akár a méz, - csábította minden porcikáját -, nem hagyta meg magának a bűnös érzelmek kibontakozását, visszafojtott lángon égett. Ráadásul ezen az sem segített, hogy Morgan többször is megfosztotta a perzselő szenvedélyének fellángolásához szükséges levegőtől, ami jelen pillanatban, az őszinteség misztériumában bontakozhatott volna ki. Milyen kár és milyen hosszú folyamat lesz majd, amit az eddig egyébként szorgosan munkálkodó úriembernek helyre kell majd pofoznia,
- Ha csak és kizárólag velem vagy rossz, engem sem érdekel – suttogta, ahogy viszonozta a férfi csókját és annak végeztével, egy leheletnyi puszit nyomott a homlokára. Kezeit persze mindeközben óvatosan a csípője felé terelgette, könnyedén körülfonta velük derekát, majd egy váratlan pillanatban megfordult és az így gerjesztett ölelésben nézett a fiúra -  tele várakozással és áhítattal. A kis barna nyaka talán egy leheletnyi távolságra kerülhetett tőle. Testük pedig, mondhatom egész közel, szinte súrolta egymást.  Morgannek alkalma nyílott érzékelnie, hogy mi is az, illetve ki az, akivel játszik. S ha éppen ellenére lett volna a játék, hát el is lökhette volna magától Héloise-t, hiszen csak egy mozdulatába került volna.  De ha a cselekedeteivel nem is, a szavaival bizony ismételten rákontrázott arra, hogy a lány szívében ellenérzéseket váltson ki, melynek hatására Héloise kifordult a fentebb említett pozícióból és valamivel arrébb sétált, hogy ráláthasson a kastélyra, illetve, hogy szabadon, a fiútól függetlenül terelgethesse gondolatait. Így tehát félig háttal, csak a füleire hagyatkozva hallgathatta végig, Morgan monológját, amit lehet, hogy jobb is, hogy nem látott vizuálisan, hiszen a hozzá társuló arckifejezések és Héloise-nak az a mesteri érzéke, hogy felismerje, ha valakinek a testbeszéde, nonverbális kommunikációjának elemei nincsenek összhangban egymással, könnyedén leleplezhették volna Morgan felindulásait.
- Skatulya…mert szerinted te nem skatulyázol? És mindenkit ugyanabba a skatulyába és ugyanazzal a módszerrel. Éljen a változatosság… - reagált a fiú szavaira, kissé vehemensebben, mint azt előre elgondolta volna, de mit csináljon, ha nem tud parancsolni az érzéseinek és elindult egy úton, ami nem kicsit veszélyes a számára.
- Sokkal több vagy ennél, csak túlságosan kényelmes az, amiben benne vagy. Félsz megégetni magadat, igaz? – aztán a pillantása ismét találkozott Morganével, amit olyan hamar kapott el, mintha bármilyen szégyenteljes gondolat lehetett volna az, amit ő most épp feltételezni mert és engedett magának kimondani.
- Jaj, ugyan – nézett el a válla fölött arra az ugratásra, ami Morgantől kicsit sem hatott viccesnek, sőt. Majd a felé nyúló kezekre, először lebiggyesztett ajkakkal reagált.  Minek belesétálni olyan karokba, amik úgyis csak fokozzák vívódásait, de végül úgy döntött, hogy ismételten betáncikál abba a csapdába, ami a vacsora kezdete óta eleve predesztinált magának. Persze, Morgan ölében a vergődés, meg a mit szeretnék meg hasonlók ecsetelése… hmmmm, elég szűkre korlátozódott.
- Heves vagy, ezt szeretem – igen, nem állt szándékában ennek a hosszas hisztizésnek minden egyes mondatát leragálni. Megértette, hogy ez most gyengepont és végtelenül unalmas már ez Morgannek, bizonygatni, hogy nem olyan, amilyen. Ezért finoman közelhajolt a férfihez és puha ujjait ajkának közepére biggyesztve, mélyet szippantott illatából. Ajkaival kissé megcirógatta fedetlen bőrfelületeit.
- Elég… - állította meg a beszédben és finoman elkezdte csókolgatni a nyakát. Persze, sebészi pontossággal találta meg azokat a pontokat, amik nem kis vágyakozást lobbanhattak be a férfiúban.
- Nem érdekel a többi, csak az, hogy nekem mivel tartozol – nevette el magát és beleharapott a férfi vörösen duzzadó ajkaiba.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #41 Dátum: 2018. 06. 12. - 23:52:37 »
+1


- És ettől el kéne szomorodnom? - kacsintok rá, ahogy Héloise kacsójával az én ujjaim egybe kapcsolódik. - Mert eddig nem sikerült. - somolygok. - A zongora sem rossz hangszer végső soron, de ez nem szóló darab, hanem négy kezes. - utalok arra, hogy bizony nem csak rajtam áll a történet, bármennyire is szeretné Héloise a felelősséget a nyakamba lapátolni. Én vagyok a tapasztaltabb? Ez kétségtelen. A kezdeményező fél is többnyire , ezt se tagadnám le. Azonban ez önmagában még kevés lenne, ehhez a lány is kell. A szőkeségen pedig azt látom, hogy van benne valami kis vívódás, ami teljesen természetes is. - Akkor csak élvezzük ki, hogy rossz vagyok. - kacsintok rá, ha már ez egyikünket se érdekel. Bár a jelek szerint azért ez még sincs teljesen így, mert bájos szőke vacsorapartnerem úgy dönt, hogy kevésbé bájos oldalát is bemutatja és egy olyan értelmetlen kérdéskörbe hajszol, amiről nem igazán látom, hogy hová vezethet, vagy mi haszna lehet. És ha ez nem lenne elég, még neki is áll egy olyan játszmának, amit pont rólam feltételezne: megpróbál összezavarni. Egyszerre dörgölőzik s játssza a jeges királylánykát is, ez pedig, igazság szerint, nem működik. Vagy nem úgy, ahogy szeretné. Esetleg csak én gondolom, hogy ez a szándéka? Nem tudok már erre a kérdésre rendes választ adni, ahhoz túlságosan is lekötötte gondolataimat, hogy rájöjjek mi a célja s valamiféle választ próbáljak valami olyan választ adni, amivel nem zárkózom be teljesen. Mondjuk ebben azért segít közelsége, amit kiélvezek, még, ha nem is használom ki, hogy ilyen közelségbe került, csak beérem azzal, amit magától adott. Félő, hogy még a végén ezt is a fejemre olvasná. Igaz, ha ezt is megtenné, nos záros következményei lennének. Arról meg talán jobb is, ha nem tudok, hogy mit lőcsölne még rám, mert a betyár becsületemre én is kínos tudok lenni. - Én valóban nem teszem. - fonom karba a kezeimet. - Nem szokásom ítélkezni különösebben, pláne nem előre és egy-egy emberről csak akkor formálok véleményt, ha igazán megismertem. Sőt, igazság szerint többnyire az se érdekel, hogy mit gondolnak rólam... - vonom meg a vállam, mert akármi történt is: az apátia mindig hű társam maradt minden keretek között s a magam védőfala hasznos társ. Lehet erre mondja Héloise, hogy kényelmes? Elképzelhető, de a szavai akkor is bátrabbak a kelleténél és nem is tartom őket igazságosnak. - Azt hiszed, hogy ettől félek? - szűkül barna szempárom már-már résnyire. - Nagy szavak ezek egy olyan lánykától, aki ilyen téren nem sokat tud felmutatni... de van egy rossz hírem: pontosan tudom, hogy milyen sebeket adni és sebeket kapni, milyen megégetni magam. - látom rajta, hogy mintha már bánná is, amit mondott, de ezzel az egésszel már bőven átlép egy határt, főleg amit következő szavaimra mond, ahogy ugratásnak gondolja őszinteségem. Ez belül már tényleg felpaprikáz, hiszen hogy is gondolhatja valaki egy kemény háború és egy iskolai Carrow testvérpár rémuralom után, hogy ezzel bárki is viccelne? Ennyire félreismert volna? Komolyan, most kéne felállnom és faképnél hagynom. Ehelyett mégis mit teszek? Utat engedek ugyan indulatomnak, de egészen máshogy... elkapom őt és ölembe penderítem. Ilyennek gondolt s ilyen viselkedést akart? Hát tessék, ki lehet élvezni... - Akkor élvezd ki. - érkezik kicsit mélyebbről a hangom, tán karcosabban is, ahogy halkan beszélek s szemeimben is megvillan tán egy veszélyes fény. Momentán Héli azon jól dolgozik, hogy tényleg elszabadítson. - És mivel is tartozom? Eddigi életed legjobb estéjével talán? - öltöm magamra azt a Morgan-t, aki persze bennem lakik s aki hajlamos az egomán kijelentésekre és arra is, hogy a puszikat és csókocskákat osztogató leányzó szőke fürtjeibe markoljon birtoklóan s hasonló modorban egyszersmind derekára is, nyakát ívbe feszítem s most én jövök. Én osztom ki precíz és forró, de lassú szenvedéllyel perzselő csókjaim feltáruló nyakára, hogy olykor lágy harapásokat is vegyítsek közéjük, különösen nyakának tövén, hogy aztán tovább haladjak csókjaimmal addig, amíg blúzának gombjai engedik, s fel megismétlem ezt a másik oldalon, füle tövéig, ahol fülecskéjén is elidőzöm picit. Mindeközben egyik kezem édes fogságban tartja tincseit, míg a másik megindul pofiján le, (miután ajkain játékosan megjárattam hüvelykujjam), át a kulcscsontján, az oldalán, hogy végül kecses combjának bársonyos bőrén kössön ki, a szoknya peremétől kicsit lentebb s a szabad felüeten cirógassam fel s alá, míg a gyertya fényénél csillogó kék lélektükreibe pillantok pár néma másodpercre, hogy aztán szenvedélyesen csapjak le ajkaira és kezdeményezzek hosszú csókcsatát, melyben ajkaink, nyelveink, de még fogaink is aktív szerepet vállalnak s amit kifulladásig űzhetünk.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #42 Dátum: 2018. 06. 14. - 14:28:18 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "a kedvenced, tessék tanulni a "bácsitól" "


- Talán nem. Reméljük, nem leszel szomorú – tette hozzá és sejtelmes mosollyal simított végig ajkain, melyek szinte vérvörösen izzottak fel izgalmukban.
Héloise sosem volt egy olyan nő, aki ne lett volna tisztában a kvalitásával. Az öltözködésével, a szavaival, tetteivel nagyonis provokálta az ellenkező nem gondolatait. Persze, finom francia bájával meg próbálta kompenzálni is, olyan pillanatokban, amikor már túl messzire merészkedett volna. Például az a négykezes, az nem kicsit volt ijesztő a számára. Na nem azért, mert még sosem zongorázott, hanem az a mögöttes dolog, amivel volt képe előhozakodni ennek a fiatalembernek, rendkívül kihozta a sodrából. Ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogyha elérnek majd egy olyan pillanathoz, amire a fiú készakarva vágyik, ő aztán nem fogja sajnálni Morgan összetett lelkivilágát, beleteszi mind a két kezét és azt tuti, nem fogja megköszönni.
Azt hiszi, csak úgy mindent megengedhet magának és nem lesznek következményei. Például, hadd említsek meg egyet a rengeteg dolog közül, ami már most a számlájára írható: kiprovokálta ebből a nőből, hogy odamenjen hozzá, hogy akarja, keresse, vágyja őt, bújjon az ölelésébe és akkor, mint aki az utolsó pillanatban meggondolta magát, csak úgy kivonódik a szituációból. Ez mi? Mi történt ezzel az emberrel? Most épp döntésképtelenségének melyik csúcskorszakát éli? Héloise agyát is hasonló gondolatok kezdték el megrohamozni - nem értette, hogy mi a merlini mandragórák keserves szerelmének szakállára nem ragadja már őt magához, és látja el úgy istenesen. Nagyot nyelve tépte ki magát a férfi karjaiból, nem tetszett neki ez a viselkedés, és akkor még egész finoman fogalmaztam.
- Rengeteg olyan dolog van, amit nem teszel meg, édesem. És most nem az előítéletekre gondolok....– simított végig a mellkasán és erősen megszorította keresztbe font karjait. Körmeit sem sajnálta beléjük fúrni, ha már játszanak, legyen annyira égető, amennyire azt mások is csinálják.
Nemcsak te tudsz fájdalmat okozni, kicsi Morgan – farkasszemet nézve a férfival nyalta meg ajkait, majd nagyot sóhajtott, olyan kis bevezetőként, hogy megvillantsa mire számíthat, ha ügyesen dolgozik.
- Senki sem makulátlan… - reagált a fiú szavaira és tekintetének messze ható sugaraival az asztal piszkosszürke fényeiben megmártózó poharait kezdte el jutalmazni. Nagyon idegesítette már ez a söprögetés, amit olyan szinten mesterien művelt Morgan, hogy lassan oktatni kellene.
- Nem hiszem, én tudom – nyomta meg a mondat végét és keresztbe fonta karjait. Ha ő ilyen, akkor a kis szöszi miért ne? Hát kötelessége neki megszelídítenI?
- Nagy szavak ezek egy olyan lánykától, aki ilyen téren nem sokat tud felmutatni... de van egy rossz hírem: pontosan tudom, hogy milyen sebeket adni és sebeket kapni, milyen megégetni magam.
Most akkor Morgan a saját kardjába dől? Csak nem ítélkezik? Lép előre kettőt és vissza hármat?
- Ó-ó – visszafogott suttogással kezdett bele mondanivalójába a kis fagyos.
- Nem arról beszéltél, hogy még mielőtt ilyen megállapításokba bocsátkoznál, kicsit jobban meg kellene ismerned?? Mondjuk, itt - mutatott a szívére, majd elkezdte kigombolni blúzának gombjait.
– Jó – hagyta abba - ezt inkább most hanyagoljuk – és fürge ujjai szinte villámgyorsasággal fordították vissza azt a folyamatot, amibe egy hirtelen felindulástól vezérelve kezdett bele.
Hol itt volt a szerva, hol ott, ment a csatározás Morgannel. Tulajdonképpen kölcsönösen bántalmazták egymást, mindezt fogalmam sincs, minek a jegyében. Nem tudom, mi volt a céljuk, mit akarhattak, gondolhattak, mindenesetre hirtelen csak belobbant valami és Héloise Morgan ölében kikötve, minden ellenérzésétől megfosztva sóhajtozott. Ahogy a férfi csókolgatta és kezelésbe vette, nem kicsit érezte azt, hogy igen, ő pontosan erre a figyelemre vágyott, amit, ha ennyire nehezen is, de kikövetelt a férfitól. Majd, mikor meghallotta azt az egomán gondolatot, egy pillanatra megdermedt és nyakát félig hátradöntve gondolkodott, hogy ezt most komolyan gondolta Morgan, vagy csípje meg valaki, mert ez a film igen rosszul fog befejeződni és nem erre vett  mozijegyet. Mármint tisztában volt azzal, hogy legszívesebben leszaggatná a férfi ruháit, de ilyen kontextusban inkább maradt annál, hogy ezt még itt most, mikor még nem fáj annyira és míg még nem durvul el oly mértékben a helyzet, kellene befejezni:
- Nem gondolod, hogy ennek kölcsösnek kéne lennie – tartott egy kis szünetetet - ez nem csak rólam vagy rólad szól. Ez rólunk szól, ennek a mi életünk legjobb estéjének kéne lennie – köhintett egy nagyot -   Mr. négykezes – simított rakoncátlan tincsei közé és keserű szájízzel emelkedett fel az öléből. Neki nincsen kedve hülye cédákat játszani, ez nem ez a film és nem az az este.
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #43 Dátum: 2018. 06. 15. - 01:38:13 »
0


- Nem szoktam szomorkodni, csak, ha nagyon jó okom van rá, de az ritka. - azt inkább elhallgatom, hogy nők miatt általában nem szoktam szomorkodni. Mármint egy bizonyos értelemben nem bánkódom utánuk, mert egyébként nők tekintetében bőven kijutott nekem a szomorúságból. Egy eset kétségtelenül az én hibám, sőt, mi több, bűnöm volt, de le nem tagadnám. Az is én voltam, azt is én tettem. Ahogy most is megfontoltan állok ellen a kísértésnek, hogy Héloise nyakának essek. Miért? Mert mondanivalója kellős közepén mindez úgy hat, mint valami csapda. Ellőtte és utána oszt, közben simogatást vár, de természetesen haraphatna is. A kockázat vállalásnak is vannak azért ésszerű határai, meg vannak alapvető normák, amiket azért szeretek tartani, legalább addig, amíg a józan eszem megvan. - Rengeteg dolog van, ami időt is igényel, Rómát sem egy nap alatt építették. - na, pontosan az a magatartás érkezik, amire az előbb gondoltam, amikor Héli simítás után karmol is. Én pedig rezzenéstelenül tűröm. Estem már nagyot seprűről, törtem össze magam, az ostrom alatt se búvóhelyen töltöttem az időm, szóval a helyzet az, hogy eléggé edzett (olykor fásult) lettem már ehhez. Ez a generációm sajnálatos sajátossága is lett, de az egy év rémuralom, ahol kínzás volt, majd amit élet-halál harc koronázott meg, sok irányba alakíthatja az emberi jellemet. Ha nincs ez az egész, minden bizonnyal nem ilyen lennék, nem így viselkednék, de ezeket kellett megélnem s az eredmény is ehhez illik. Héli pedig bemutatja, hogy milyen a vihar egy pohár vízben. Mert a karmolászás, a sóhaj mind-mind az, egy olyan színházi előadás, melyre a vacsora meghívással váltottam jegyet. - Nem, senki sem az. De az ellenkezőjét sem állította senki. - rázom meg a fejem, nem is nagyon értve, hogy ez tulajdonképpen hogy is jön ide? - Tévedsz. - egyetlen egy lakonikus felelettel intézem el hangsúlyozott mondandóját, ami ténylegesen teljes mértékben tévedés. Kicsit mélyebben veszem a levegőt s barna tincseimbe túrok pótcselekvésként, mert momentán ezt kevéssé tudom magamban elhelyezni. Nem telt el még olyan sok idő, hogy kijelentettem: szerettem én már őszintén és mélyen és kaptam hozzá komoly sebeket. Ennyire rövid lenne a memóriája? Vagy ennyire szívtelen lenne, hogy nem érdekli? Esetleg egyszerűen nem adott hitelt a szavaimnak s talán ez az utolsó a legsúlyosabb opció mind közül. Csapongó gondolataimban próbálok rendet parancsolni s ez siet segítségemre, ahogy Szókratész jut eszembe. Ó igen, momentán Héloise viselkedik úgy, mint Xanthippé reinkarnációja, ez a gondolatsor pedig fura, halovány mosolyt csempész ajkaimra, meg az öreg tanítómester szavai, ebből tudok erőt meríteni, hogy kitartó lehessek. - Azért vannak tudható dolgok... például az, hogy én négy év előnnyel indultam, ami nem erény, pusztán pozíció és szükségszerűen több olyan seb szerzésére ad okot, amiről beszéltél. - puszta logika, elvégre ő most lépett abba a korba, hogy elkezdjen ilyen irányba is nyitni s ilyen irányú tapasztalatokat szerezni. - És részben emiatt is nagyobb biztonsággal jelenthetem ki, hogy nem volt még komolyan senkid, ennél fogva nem volt olyan, aki a szerelem terén komolyabban összetörhetett volna... - tekintetem azért követi Héloise tetteit, ami újfent gondolkodóba ejt, de kék lélektükreit sem vesztem szem elől. Jobb is, mert gyorsan változik a széljárás. Erre már aztán tényleg nem tudok, vagy talán inkább nem akarok semmit mondani. Elkezdi a blúzát gombolni, majd úgy szólal meg, mintha én csinálnám, hogy aztán megfordítsa a folyamatot. Van még valaminek értelme egyáltalán? Sutba dobom hát a racionalitást és eleresztem az ösztönösséget, ami mindenképp kellemesebb eredményekkel jár, úgy érzem mind a kettőnk számára. Ez volt a célom? Nem... úgy gondoltam, hogy megrendezem neki a megígért vacsorát, elbeszélgetünk a gyertya fényénél úgy, hogy talán mind a ketten alaposabban megismerjük a másikat, majd egy kis szótlan "társalgás" után, amit az éjszaka fényei mellett le lehet folytatni az illem határain belül, szépen visszakísérem a hálóhoz. Lényegében egy olyan átlagos randit, ami elég régen nem volt terítéken nálam, de a szőkeséggel ezt nem lett volna rossz megélni. Helyette szélsőséges eseménysorok játszódtak és játszódnak le. Igaz, ezen nem nagyon gondolkozom, helyette csak a fizikai kontaktusra, az édes kis játékra koncentrálok. Persze fura kijelentésével azért egy viccet kiprovokált belőlem, elvégre mivel is tartoznék? Egy részem pontosan tudja: pofátlan büdös disznónak kellett volna lennem, akár hazudni, elvenni mindent és nem hagyni semmit a sóval behintett vidéken kívül. Csakhogy én sosem voltam ilyen. A legsötétebb pletykákban esetleg. De a valóság egyáltalán nem ez volt. - Ki mondta, hogy ez nem kölcsönös? Ez egy olyan vicc volt, mint amit te a tartozással kapcsolatban sütöttél el. - rántom meg kicsit a vállam, hogy aztán még megkapjam kiforgatva azt, amit korábban mondtam. De, hogy még fel is állna? Na, azt már nem! Kiprovokált valamit, eddig folyamatosan cicázott velem, itt az ideje, hogy megérezze: ennek bizony van következménye. Mit jelent ez? Nem mást, minthogy attól eltekintve, hogy nem hagyom felállni, újfent támadásba lendülök, egyúttal mozgósítva tapasztalatom is a női nemet illetően, hogy hamarost csókok és cirógatások olyan áradatát kapja, ami bizony igen perzselő. Ajkaim szenvedéllyel csapnak le az övéire, vagy éppen a nyakára le a dekoltázsára, fülecskéjére, vagy a füle mögé s ha már arra járnak, hát a pillanat ihletében még pár verssort is rögtönzök s azokat duruzsolom neki:
"- Hangod csendülése akár hajnali madarak dala,
szelídségével édesíti az ébredés pillanatait,
míg pillantásod hő fénye teljesen átmelegít
úgy fog körbe mint ölelő karjaid lágy rablánca, 
Napomnak te vagy fényesen ragyogó napsugara!
"
- valami klisésebbet is lehetett volna a holdról, de nekem nem ez volt a célom. A pillanat ihlete ezt szülte, a szőkeségéhez ez egyébként is jobban illik. Tenyereim is simogatják persze, melyek szelíd határozottsággal tartják őt fogságban (már azt is tekintetbe véve, hogy a fizikai fölény miatt annyira nem kell erősködnöm). A versecske zárása után pedig újfent megcsókolom, nyelvemmel az övét hívva táncba, míg egyik kezem selymes fürtjei közé merül. Határozottságot és hirtelenséget akart? Netán szenvedélyes érintéseket? S még provokált is mellé? Tessék, megkapta és megkapja mind, persze anélkül, hogy az illem egy határát végleg átlépném. Nincs szükségem arra, hogy közönséges legyek ilyen tekintetben.
Naplózva


Héloise Gauthier
Hollóhát
*


fagyos hercegnő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #44 Dátum: 2018. 06. 15. - 11:36:30 »
+1

Új Héloise meg egy régi Morgan


zene: "a kedvenced, tessék tanulni a "bácsitól" "

Ennek örülök – felelte Morgan szavaira könnyed egyszerűséggel, mert mégis mit is mondhatott volna? A mögöttes tartalmakra nem látott rá, akit a vacsora alatt megismerni vélt, annak meg egyáltalán nem kívánta, hogy szenvedésre kárhoztatva tengesse az életét, minden egyes olyan tanévben, amit a Roxfortban tölt, szóval szelíd naivsággal, mint egy jól megetetett galamb búgott egyet-kettőt Morgan mondataira. De lehet, ezt is várta el, lehet, így van minden jól - ha nem bocsátkozik hosszas monológokba, mert a feltételezések sűrű mocsara, melybe a férfi minduntalan belehajszolja magát, előbb-utóbb úgyis elhozzák a nem kívánt boldogtalanságot a számára. Mármint nem engedik, hogy mikor a kis szöszi közelebb lép, ösztönösen cselekedjen, megpróbálja megérinteni, magához húzni, érezni, hogy minden, ami maga Héloise, az egyébként végtelenül egyszerű és könnyen kezelhető és tapintásra rendkívül ellágyuló.
Nem fogja fel, mennyire törékeny, hogy egy-két pillantásában mennyi minden lapul, hogy kimondott szavai és gondolatai fókuszában, nem ezer meg ezer másik tapasztalat áll, hanem egyedül ő, és ez a maga nevében rendkívül bájos és ha nem is nyeri el Morgan tetszését-  figyelemre méltó. Ártatlanságával, mint a nap sugarai fonná körbe a férfit, ha engedné magának ezt a fajta letisztult és csapongásoktól mentes egyszerű valóságot, de nem. Inkább belelépnek egy olyan macska-egér játékba, ami tele van kognitív torzításokkal, mesterkélt és parallel mindkettő előítéleteivel, ezek tudatában alakítják vélt szerepeiket.
Morgan a gaz csábító, Héloise meg, mint a víz, parttalan, sodródó és ha fagypontjának határait eléri, akkor nemcsak kitölti a rendelkezésre álló teret, hanem szét is roppantja azt. Talán ennek fényében annyira elővigyázatos Morgan, lépked úgy, mintha egy sötét szobában tapogatózna és nem akarná felkapcsolni a villanyt, vagy mindketten ezt csinálják és annyira hozzászoktak az ingerek nélküliséghez, hogy ez szinte természetes. Ugyanakkor, ha nem vállalok kockázatot, nem keltek fényt agyam színtelen működésének világában, ha nem viszem vásárra a bőrömet, alkalmam se nyílik arra, hogy megtapasztaljam, mi is, ki is a másik, miből és hogyan tevődik össze.
 Így hát, amikor meghallotta, azt a csak félig odavetett gondolatot, amit Morgan megfogalmazott és tolmácsolt a fiatal leányzó számára, önkéntelen mosolyra húzódott a szája. Benne volt ebben az a keserűség, hogy nyilván az eddig megtett útjának széles hálózatából merített, mint valami halász és azokat összesítette, ugyanakkor valahol legyezte is a kisasszony hiúságát, hogy nem feltételezte azt, hogy egyetlen nap alatt megfejti az összes talányt, ami a lelkében virágozik. Vagy hogy egyáltalán hosszú távban gondolkodik vele/vagy velük, vagy inkább ezt most nem kezdi el firtatni, mert megint lesz valami, amit félreértelmez/nek és akkor belelépnek abba az útvesztőbe, amiben már eddig is olyan csodálatosan bolyongtak egymás társaságát nélkülözve.
A karmolászás és sóhajok is tulajdonképpen csak a részeit képezték ennek. Akció-reakció folyamatosan váltotta egymást, hol erre, hol arra billent a mérleg nyelve, Héloise pedig annak gondolatára, hogy esetleg nem kell ennek a férfinak, akibe egyébként úgy kapaszkodott, mintha egyedüli mentsvára lenne, kezdett el egy olyan mélyrepülésbe, amit már nem tudott megállítani. Késő volt.
 Csak tetézte mindezeket azon megjegyzése, hogy senki sem makulátlan, hiszen ő ezt annak reményében tette, hogy rávilágítson arra, hogy Morgan mindig csak menekül és magyarázkodik, s mire bele kellene állnia a helyzetekbe - kedvét veszti, vagy elkezdi hibáztatni a másikat, olyan dolgokért, amiket amúgy evidensnek állított be. Szép.
Az meg, hogy értetlenül kezdte el kémlelni, Héloise íriszeinek halványkék vonalait se tudta meghatni. Nem, ő most nem fogja magáról elhinni, hogy egy bugyuta cica, akit aztán pár mondattal sarokba lehet szorítani. Így hát nagy levegőt véve kezdett bele abba, hogy kifejtse egyáltalán miért is hozta be ezt, és nem más mondatokat a beszélgetésük, amúgy már-már feneketlen témáit képező aktualitásai közé:
- Nem állítottad, ez igaz. Ugyanakkor a hárításaid, folyamatos menekülésed, talán nem annak az érdekében tett erőfeszítések, hogy makulátlannak tüntesd fel magad? Vagy az is lehet, hogy mindezeket végtelenül bonyolult gondolkodásomnak köszönhetően rosszul datáltam, de akkor kérlek, légy oly szíves és irányítsd helyes mederbe gondolataimat. És ne hagyd meg annak a lehetőségét, hogy a tudatlanság hullámai között vergődjek… - hát igen. Akaratlanul is kikívánkoztak belőle ezek a mondatok, mert már nem bírta szó nélkül hagyni a férfi ennyire közönyös viselkedését. Az nem lehet, hogy ilyen szinten ne érdekelje, hogy a beszélgetőpartnere miket absztrahál róla. Nem azért vannak itt, elviekben kölcsönösen izgalmasnak találják/találták egymást. Ha meg ez időközben változott, akkor mi a szarnak vesztegetik egymás idejét. Egyre bonyolultabb és bonyolultabb folyamatokba ártotta bele magát Héloise is, amik veszélyesen tornyosultak felé és egyáltalán nem látta megoldásukat.
- Tévedsz.
- Hát jó – irányította tekintetét ismételten az asztalon ácsorgó finomságok sokaságára, mert ki akarta zárni Morgan nonverbális kommunikációjának szembetűnő elemeit, ráadásul nem is értett egyet vele.  A fiú az egész este folyamán úgy működött, mint egy biztonsági játékos és ha a pletykákra már régen alapozott, akkor most azokat is rendre elővette és a folyamatos nőhajhászás, a mendemondák, amiket hallott, és annak az érzése, hogy Morgan szerelmes magának a szerelemnek az érzétébe - és egyáltalán nem azokba a nőkbe, akik ezeknek a tárgyát képezik -, abszolút azt bizonyította, hogy Morgan fél megégetni magát. Nem akar megállapodni, nem akar kompromisszumokat kötni senkivel, mert bizony, az veszélyekkel teli és rendkívül fájdalmas is lehet. Amire persze rá is világított pár másodperccel később, hogy számtalanszor meg is történt vele. Ki gondolta volna? Ez egy olyan klisé, amivel aztán Héloise is elő tudott volna hozakodni, csak éppen nem a szerelem témájában, hanem mondjuk a gyermekotthonban eltöltött éveiről cseverészgetve.  Bár ezen a ponton nem csoda, ha később úgy határoz, hogy némaságra ítéli magát, mert ugyan kihez beszéljen, ha a kommunikáció úgyse működik, mert megrekedt egy ponton és a mondatai visszahullnak Morgan kemény páncélzatának felületéről. Nem, nemcsak Héloise volt fagyos, ebből a dermedtségből bőven jutott a kis gitárosba is.  Az meg, hogy ki idősebb és ki fiatalabb és ennek a tapasztalati úton való logikus vezetése, nem gyengén zongoráztak Héloise idegszálain.
- Ühüm, pozíció. Értem… - érlelgette magában Morgan szavait, közben könnyed mozdulataival próbált kapaszkodni valamibe, korlátokat keresett. Inkább megragadott egy pontot, mintsem úgy csattanjon fel, hogy az Morgannek fájdalmas legyen. Ebben a tekintetben próbált vigyázni a férfi lelkivilágára, valami még mindig csábította benne, de azt nem tudta volna megmondani, hogy micsoda. Pedig már régen abba kellett volna hagynia ezt az egészet és szimplán feladni annak a küzdelmét, hogy ők valaha az életben is megértsék egymást. Mármint mennyire igazságos az életkor adta empirikus dolgokkal előhozakodni? Akkor Héloise tulajdonképpen minek is van itt? A tudatlan kis fruska, akit majd a nagy, okos, sokat tapasztalt férfi betanít? Hát nem egyenlőek? Hoz ő is valamit, mondjuk az ártatlanságát, Morgan meg ki tudja, mit hoz, de ezt inkább ne. Ez nagyon visszás és mindent, amin eddig fáradozott, olyanná tesz, mintha nem is lett volna.
- Ja, hát ami azt illeti, voltak páran, de nem törtek össze – rándított párat vállain.
- Ugyanakkor én úgy tekintek minden egyes kapcsolatomra, mint egy tiszta lapra. Új fejezet, amit a sors, vagy az élet, vagy Merlin vagy istentudja, kicsoda ír. Tehát próbálom magam függetleníteni minden mástól és abba a kontextusba helyezni, hogy ez valami gyönyörű és a várakozásaimnak méltán eleget tehető kapcsolódás lehet, egy olyan személlyel, aki egyedi, megismételhetetlen és a hibáival együtt tökéletesen emberi – akkor már halljon valami olyasmit is, ami szögesen ellentétet képez az ő nézeteivel. Amin felcsattanhat, ha úgy gondolja, amit elemezgethet, netalán rendre szétmagyarázhat, ha eddig ezeket nélkülözte volna. S hogy aztán ebből, hogyan fajult odáig a helyzet, hogy Héloise elkezdte az ingjének gombjait lefejteni magáról, nem tudnám megmondani. Csapongott. Bizonytalan volt, kevésbé kifinomult, mint eddig. Talán lealacsonyodó is, mert lealacsonyították és semmibe vették és megfordult a fejében, hogy ezen a ponton csak hagyja és rövidre zárja a dolgokat. Megdöbbenést, elhidegülést, akart kiváltani Morganből, azzal jött elő, ami a legjobban fájt neki. Ha egyáltalán fájt, de ki tudja.
Már elvesztette azt a képességét, hogy józanul tudjon gondolkodni, valami keserű szarban lavírozott, amin talán a testi kontaktussal akart javítani. Ha javíthatott volna, de nem. Ebből a dologból is előbb-utóbb az domborodott ki, hogy nem működik. Morgan domináns volt és ezt Héloise most így ilyen keretek között, a fentebbiek felvázolása után, nem bírta elviselni. Ezek voltak tulajdonképpen az utolsó dolgok, amiket akart már, mert eljutott arra a pontra, hogy elege lett Morgan viselkedéséből. Nem tudta, hova tenni a férfit és az, hogy könnyed érintéseivel próbálta összezavarni, megzabolázni, szigorú kereteket, mozgásteret biztosítani, ijesztő volt neki, nagyonis.  Csak állt ott üveges tekintettel és nem reagált semmire, ami Morgannel kapcsolatos. Szerette volna ezeket, igen vágyott rá, de mire megkaphatta volna, elvesztette a kedvét, ennyi volt.
- Ne haragudj, de azt hiszem, hogy én elfáradtam – kezdett bele visszafogott suttogással mondanivalójába és törékeny kezével egy kicsit arrébb tolta magától a férfit. Tekintetét aztán ismételten az asztalra emelte, hogy begyűrűzzön az a sok kedves emlékkép, amik egyébként végtelen szelídséggel simultak lelkére és mind Morgannel voltak kapcsolatosak, mert kétségkívül voltak ennek a vacsorának szép pillanatai is és azokra szívesen emlékezett vissza.
Naplózva

Oldalak: 1 2 [3] 4 Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 16. - 05:43:29
Az oldal 2.221 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.