+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Nyugati szárny
| | | |-+  Csillagvizsgáló
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Csillagvizsgáló  (Megtekintve 851 alkalommal)

Minerva McGalagony
Tanár
*****


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2017. 11. 23. - 20:20:13 »
0

- Miss Everfen -



Az igazgatónő tekintélyt parancsoló alakja könnyen segít az összecsődült tömeg hamarjában való átszelésében. A talár hangos csapkodással kíséri végig, melyet csak a riadt felé reppenő szemek és halk elfojtott llegzetvételek fennakadása akaszt meg. Az egyik kolléga még a nagyteremnél próbálja megakasztani valami rendkívül fontos ügyben, ami biztosan semmiképp nem tűrhetne halasztást ám mielőtt részletesebben belekezdhetne az illető Minevra rögvest felemeli a kezét belefojtva a szó.
- Ne most! Jöjjön az irodámba egy óra múlva!
Hangja acélosan pattan s mire bárki kettőt pislog már ott sincs mert a lépcsőkön igyekszik felfelé hogy elérje a tornyot ahol a diákja épp valami olyasmit készül tenni mit maga sem tud vagy éppen ért egészen pontosan. Hát igen, a háború után sok lelkileg sérült gyermek fogadta hatalomra kerülését akikkel igenis foglalkozni kell. Mindenki másképp tudja feldolgozni a veszteségeit, a gyász meg nem segít igazán senkinek sem. Az iskolapszichológus egyedül bajlódik noha alkalmasint Madame Pomfrey is besegít. Igaz Poppy kedves lelkületű de elég határozott egyéniség, így csak kevesen értenek szót vele. Többek Hagrid morcongós stílusával megelégednek, de a többség mégis csak Dobrev nyakába szakad. És miután ő is egy ember véges fogadóórával és még inkább idővel, így még maga az igazgatónő is kénytelen alkamankénti kihallgatásokat adni a diákoknak. Na nem mintha ez ínyére lenne, ilyenkor mindig egyszerre érzi magát annak a régi McGalagony professzornak, aki házvezetőtanárként látta el a feladatkörét. Sőt... néha még Dumbledore jóságos hangja is megcsendül a fülébe, biztatva őt; jól van Minerva, így kell ezt csinálni!
Ostoba vénasszonynak érzi hogy amint felér a legfelső szintre és a szél keze megérinti arcát mintha egy pillanatra valóban érezné Albus hangját....
Lehunyja a szemeit és megrázza a fejét, mintha csak ez a mozdulatsor segítene neki hogy újból tisztán lásson  és visszarángassa őt a valóságba. Annak is a jól ismert kegyetlen változatába, ahol nincs már a félhold szemüveges kollégája és ő a felelős egy egész iskola életéért. Most pedig az egyik diákjáéért.
-Pontot vonni meg büntetőmunkát kiszabni jött? Gondolja, hogy van értelme, lehet rám hatni még vele?
Megütközve torpan meg hallva a vékony hangot, mely egyszerre dühös s ellenálló ám mégis csalódott és szomorú. És ennyi elég hogy az amúgy szigorúnak hitt nő megenyhüljön.
- Ugyan dehogy! Ha kiszabnám képes lenne leugrani a párkányról csak hogy ne kelljen Mr. Fricsnek pucolnia a serlegkészletet! Nem-nem Miss Everfen, nem célom a Hugrabug ház előkelő helyét sem visszavetnem a pontversenyben.
Hangja ugyan szigorú mégis megbújik benne némi gyengéd vonulat, melyet a gyermek kiérezhet ha jobban odafigyel. Minden esetre a helyzet abszurdsága hogy egy párkánynak beszél és egy háttal ülő kislánynak zavarja őt. Nem akarja önkezével becitálni onnan, mert milyen nevelő célzat lenne az? Hasztalan. A pálcahasználat ugyan elegáns megoldás lenne de szintén csak félsiker. Most nem a leckéztetés az elsődleges feladat hanem a gyermek felismerése és rádöbbenése a tényekre; egy hajszál választja el a megsemmisüléstől. Bármily nagy is a gond nem éri meg ezt az áldozatot. Persze ezt idős fejjel könnyű mondani... mennyire könnyű....
- Nem vélem úgy hogy segítene. Inkább csak célra vezetne. Tudja kisasszony néha célszerű megállni egy pillanatra és feleszmélni mit is csinálunk és miért is csináljuk azt. Ajánlom hogy maga is tegye meg ezt. Vesse fel magának a kérdést, miért is nem néz rám ha önhöz beszélek? És miért is ül épp a szakadék szélén és lógatja bele a lábát?
Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2017. 11. 27. - 02:01:39 »
0

-Ó, higyje el, ha leugrani jöttem volna, már rég nem lennék itt.- Itt, mint a toronyban. Itt, mint a mellvéden ülve. És persze itt, mint ezen a világon. Kivéve a talán még felismerhető maradékot, ami meg pont olyan irreleváns, mint amilyennek jelenleg igazából mindent az ég világon érzek. Akkor persze hirtelen mindenkit elkezdenék érdekelni, de már mindegy lenne, mert én ugyan itt nem maradnék az univerzum elkerülhetetlen lezárulásáig - vagy még utána is? - csak azért, hogy lássam, milyen arcot vág az iskolányi idegen, aminek a nagyrésze max hat évig lesz még itt, és talán nyolcvan-százig életben, aztán megy tovább. Meg se kell kérdezni azt az idegesítő vécésszellemet, megéri-e, anélkül is rinyálja már hatvan év után is, hogy nem, bárkinek, aki véletlen rátalál sürgősebb dolga helyett.
-Legfeljebb bojkottálnám meg nem jelenéssel az egészet annak fényében, hogy minden eddigi büntetésem sincs egyensúlyban azzal, az iskoláért mennyit tettem elismeretlenül, amiért csak még további büntetőmunkát kapnék valószínűleg, de inkább bele se lovallom magam ebbe, mert megegyeztünk, hogy a Salamander-téma egyelőre el van rendezve.- Az egy másik kérdés, hogy ezzel már bele is lovalltam magam megint. Megpróbálok kilovallni belőle.
-Milyen célra? Hogy mégkiljebb ábránduljak nem csak az értelmetlen pont-, de az igazságtalanul kezelt büntetőmunka rendszerükből is?- Tessék, hátrafordultam, had örüljön. Meg láthassa a szememben, hogy teljesen jó helyen van az előrefele bámulva is. A magaslati levegőt nem tudja leszúrni.
-Mért, miért?- kérdezem, miközben visszafordulok előre, és remélem, hogy csak Lancaster specialitása az ő véleményéről szóló kérdés válasza alól az enyémről kérdezéssel bújni ki. Okkal kérdezek dolgokat.
Jó kérdés egyébként. Miért nem látom annyi értelmét érdeklődés mutatásának, hogy megforduljak, ha hozzám beszélnek. Miért nem látom értelmét annak, hogy bármi iránt érdeklődést mutassak? Miért abrándultam ki a világból? Régen - régen? Még két-három hete is bőven - nem ilyen voltam. Miért pont itt ülök egyedül, ha ismerem a Szükség Szobáját, tökéletes helyet adna ahhoz, hogy egyedül lehessek zavartalanul, ha azért keresem meg. Miért itt, ahol mindenki látja annyira, hogy szólhasson egy tanárnak, hogy ül itt valaki? És mégegyszer, miért nem érdekel ez annyira, hogy a végérejárjak?
-Mert itt békénhagynak, ha egyedül akarok lenni. Féltik annyira az illúzió kis házpontjaikat, hogy ne jöjjenek utánam a tilosba zargatni, és elég magasan vagyok, hogy ne hallatszon el idáig az idegesítő vidám zsivajuk.- Mint ha én nem idegesítő vidám zsivaj lettem volna egész mostanábanig. -Ne aggódjon, nem esek le véletlen. Szeptember óta egy ennél borulékonyabb rúdról hadonászok ötkilós buzogánnyal engem célzó ágyúgolyók után, onnan se szokásom leesni. És direkt se fogok leesni. Minek? Nincs senkim, akit érdeklek annyira, hogy elkapjon...
Naplózva


Minerva McGalagony
Tanár
*****


Az Igazgatónő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2017. 12. 03. - 16:10:31 »
0

- Miss Everfen -




-Ó, higyje el, ha leugrani jöttem volna, már rég nem lennék itt.
Van valami olyan erőteljes keserűség a kislány szavaiban, mit a porfesszorasszony nem érzékel sértésnek. Sokkalta inkább az együttérzést váltja ki belőle. Igazából nem érti. Ha a gyermek nem a halállal akar épp farkasszemet nézni akkor mégis miért választotta a magány ezen formáját? Tény, a birtok nagy és még így is belebotolhat olyan emberbe, kit nem szeretne látni, de Minerva rudja jól, a diákok kellően szemfülesek alkalomadtán. Könnyen el tudják magukat szeparálni ha akarják. A kérdés csak az mennyire akarják?
- Legfeljebb bojkottálnám meg nem jelenéssel az egészet annak fényében, hogy minden eddigi büntetésem sincs egyensúlyban azzal, az iskoláért mennyit tettem elismeretlenül, amiért csak még további büntetőmunkát kapnék valószínűleg, de inkább bele se lovallom magam ebbe, mert megegyeztünk, hogy a Salamander-téma egyelőre el van rendezve.
Arabella említésére a tanárnő rögvest visszatér a valóságba. Hirtelenjében nem éll össze a kép, miként is kerül szóba a Legendás Lények kissé szeleburdi tanára, aztán rádöbben hogy Miss Everfen is egyike volt az éjszakai kóborlók társaságának, akik találkoztak a vad kis csintalan lényekkel. Erre inkább nem is reagál csak összeszorítja a száját, minek következtében a ráncok még jobban formát öltenek. Hát igen, nincs ínyére a sok kihágás mit elkövetnek a diákok. Úgy tűnik Potter igazi divatot teremtett ezzel, de persze az még Dumbledore korszaka volt... McGalagonynak nem célja kivételezni, bármennyire is kedves legyen szívének a diák. Mint most mondjuk Everfen.
-...itt békénhagynak, ha egyedül akarok lenni. Féltik annyira az illúzió kis házpontjaikat, hogy ne jöjjenek utánam a tilosba zargatni, és elég magasan vagyok, hogy ne hallatszon el idáig az idegesítő vidám zsivajuk.
- Ugyan Miss Everfen, ne legyen ennyire dramatikus. Tudott volna jobb helyet találni ha akar. Vallja csak be hogy keresi maga is a veszélyt. Valahol ez érthető is annak tükrében amiken keresztülmentünk múlt évben, de...
-Ne aggódjon, nem esek le véletlen. Szeptember óta egy ennél borulékonyabb rúdról hadonászok ötkilós buzogánnyal engem célzó ágyúgolyók után, onnan se szokásom leesni. És direkt se fogok leesni. Minek? Nincs senkim, akit érdeklek annyira, hogy elkapjon...
A lány szavai az elevenébe vágnak. De hiába az ígéretek. Szinte üresen csengenek ha ott marad ahol. Márpedig a lány nem mozdul, mindössze tovább folytatja a látkép bámulását. Nos, igen, az iskola körüli panoráma fenséges. A skót hegyek, a tó a tiszta égbolt... bámulatos. Valóban élvezetes lehet elmélázni, de nem akkor ha az ember lelkét ilyen mértékben nyomja a szomorúság.
- Nos valóban bámulatos eredményeket produkál a kviddicsmérkőzések alatt, Merel. - ismeri el az igazgató a lány teljesítményét. Noha a szíve a griffendél házé nem titok hogy a hugrabugos diákok sorsát is szívügyeként viseli. A sötét szemű lányka pedig talán épp az árvasága na meg a nagy szája miatt vívta ki a figyelmét. Valahol kissé egykor volt önmagára emlékezteti. Tehetséges boszorkány ki keresi a helyét, egyszerre nyitott mégis zárkózott. Talán senki nem tud hozzá közel férkőzni igazán. A szavai legalábbis erről árulkodnak.
[color=seagreen- Viszont kétségbe kell vonnom az állítását, kisasszony. Biztosan akad olyan, akinek hiányozna. A társainak a házában. A barátainak. A tanárainak. Egyetlen szerelem sem érdemli meg hogy ennyire elhagyja magát, bármennyire is mély volt. [/color]
Egy lépéssel közeledik csak hogy a lány érezze nem viccel mindezzel. Akarja hogy rá figyeljen.
- Maga még fiatal Miss Everfen, tehetséges. Kicifrázhatja az illető arcát a kviddicsütőjével. - somolyodik el majd torokköszörül. - Ühm, persze ezt a tippet nem tőlem kapta. - közli magától értetődően félig lehunyt szemmel miközben kezével hárító mozdulatot tesz. Fél perc csend telepszik rájuk, s csak aztán szólal meg némi élel a hangjában.
- Jöjjön be onnan ha már nem célja fejest ugrani, az igazgatói irodámban megbeszéljük a részleteket. Ráférne magára egy kellemes meleg töklé, csodálom hogy nem fagyott már a párkányhoz egy az egyben!

Naplózva

Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2017. 12. 03. - 19:05:31 »
+1

-Tudja, én min mentem keresztül az elmúlt évben? Fogalma sincs...- vágok közbe, megszakítva a tanerő mondatát. Megfordul a fejemben azt részletezni, de végül más vonalon visz a mondatom, és a folyamat helyett a konklúziót fejtem ki végül, mellékletként a fizikai egyensúlyom megerősítésével. A lelkit meg, mint láthatjuk...
Na mindegy, úgyis felmerül még majd kismilliószor a kérdéskör, mielőtt végetér a nap. Amúgy lehet. Talán tényleg keresem a veszélyt. Talán valami tudatalatti indokból. Talán annyira lemondtam már mindenről, annyira úgy érzem, hogy úgyis mindegy, hogy dacból és szórakozásból kekeckedek az életveszéllyel. Félelmet természetes úton úgyse nagyon érzek, ha denethorok nem indukálják, nincs ami elrettentsen.
-Ugye tudja, hogy a kviddics igazából kiba...lettozottul nem releváns ide?- Nyomatékosításként még megint hátrafordulni is veszem a fáradságot. Az üresség felé bökök. -Csak rámutattam, ennél az csak veszélyesebb lenne. Éppenséggel Salamander is csak legfeljebb érintőlegesen releváns...
De eddig tartottam, itt megint lemondóan előrefordulok a mélybe bámulni. Még az is csak utólag jut el a tudatomig, hogy keresztnéven szólított meg. Hallom, hogy közelebb lép, de miután elismertem ennek tényét, hova fáradjak még? Úgyis tudjuk mindketten, hogy figyelek rá közben, nem pont fölösleges fölösleges köröket futni onnantól?
-Ó, persze! Ha nem lennék, hirtelen mindenkinek elkezdenék hiányozni! Hirtelen mindenkit elkezdenék érdekelni, hirtelen mindenki észrevenne. Hogy voltam! Azt mondja, le kéne ugranom, hogy észrevegyenek? Nyugi, tudom, hogy nem azt mondja, de ...szóval érti.
Az ötleten, illetve az azt követő szabadkozáson, hogy nem tőle hallottam, még én is elnevetem magam. Illetve, futja egy gyenge félmosoly mellett rövid kilégzésre, nem hiszem, hogy a nevetés fogalmát ez kielégítené.
-Náh, ez a legkézenfekvőbb ötlet, ha nem varázslatra akarok gondolni. Igazából nem az a bajom... vagyis nem csak...
Az ezt követő szünet még csak pár másodperc, de innen a gondolataim közül tűnik annyinak, mint a következő tényleg lesz.
-Maga járt már az én cipőmben? Az addig természetesnek vett űr helyére halmozták már el több reménnyel, mint amennyiről el tudta volna képzelni, hogy összesen létezik a világban, csak azért, hogy onnantól csak apránként az összeset elvegyék magától? Aztán az utolsó darabnál, amibe már kétségbeesetten kapaszkodna, cserébe belé is rúgjanak még, miközben kitépik a kezéből? Hogy az üresség mellé, amiről mostmár tudja, mekkora egész világ lehetne a helyén, csak az elárultság és cserbenhagyottság maradjon? Maga nem hagyná el magát pont ugyanígy?
Aztán következik a tényleg is hosszú hallgatás. Ezt most McGalagony szakítja meg.
-Ha figyelt volna rám, én elmondtam, hogy végig nem volt célom fejest ugrani.- A hangom vádló, talán csalódott.
De meglátjuk, igazán figyel-e. Lassan széttárva felemelem a karjaimat, mint ha a természet élményével próbálnék betelni, bár a fejemen keresztül nem látszik, az arcom végtelen nyugalmat és békét ölt magára, ahogy még egyszer teleszívom a tüdőmet a magaslati levegővel...
Aztán borulok.
Hátrafele, hülye azért nem vagyok. A fejem is előreszegem közben, hogy az egy talán méter múlva érkező padló ne verjen tarkón, de aztán őszintén arra számítok, hogy a torony köve kap el, aztán pár másodperc kétségbeesés, mielőtt a tüdőmbe visszatér a kiszorult levegő. Talán kétségbeesés nem is lesz, mert ismerem, most számítok is rá, és tudom, hogy pár másodperc után helyreáll. Estem már nagyobbat edzésen.
Ez most kísérlet. Bizalompróba.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 11. 24. - 06:51:46
Az oldal 0.071 másodperc alatt készült el 31 lekéréssel.