Mia B. Wolsey

MIA BROOKE WOLSEY

Mottó

” A szépség csak a bőr felszínéig tart, a mocsok viszont csontig hatol.”

Alapok

jelszó || "De ahol van szörny, ott van csoda is."
így ejtsd a nevemet || Mia Brúk Volszi
nem || Nő
születési hely, idő || Aberdeen; 1981. 05. 24
horoszkóp || Ikrek
kor || 16
vér || Fél
évfolyam || Hat

A múlt

Áldottam a perceket, amiket gyakorlással töltöttem. Nem tudom, hogy a véremben van-e, vagy csupán a szerencsének köszönhető, hogy a nonverbális varázslást könnyebben tanultam, mint mások. Még nem űztem tökéletesen, de néha meglepően könnyedén sikerült egy-egy átkot, vagy rontást ellenfelemre szabadítanom szavak használata nélkül. Ennek köszönhetem most az éltemet: ahogyan félreugrottam egy átok elől, amit az egyik halálfaló lőtt felém, fejemet bevertem a falba. Láthattam volna előre, s láttam is, de... inkább ez, semmint hogy elkapjanak. Én nem fogom ilyen könnyen feladni... Számban éreztem a vér fémes, sós ízét- ebből ráébredtem, hogy nem csupán képzeltem, hogy beleharaptam nyelvembe. Pálcámat megragadva ordítottam el magamat, miközben talpra ugrottam:
- Brahium Ermando! - Láttam, ahogyan eltalálja testét az átok, ahogyan az én karomat is az övé: Artikulálatlan kiáltás tört elő belőlem, s hátratántorodtam. Ahogyan az lenni szokott azokkal, kiknek génjeibe van kódolva a szerencsétlenség- sikerült megcsúsznom, s a lefelé hulló törmelék egyik darabja eltalálta a fejemet. Fogalmam sincs, eddig hogy éltem túl hasonló bravúros mutatványok nélkül... Díjat kellene az ilyenekért kapnom. Talán annak van ehhez köze, hogy szabadidőmben ha nem a könyvtárban vagyok, akkor javarészt seprűmön vagyok látható? A kviddics volt az egyetlen dolog, ami szívemet jelenleg képes volt komolyan megdobogtatni. Szemeim előtt most is cikeszek röpködtek, miközben próbáltam valamiben megkapaszkodni, hogy ne zuhanjak tehetetlenül előre, de a lány, akinek talárja ujját elkaptam, könnyedén lerázott magáról és szaladt tovább. Én pedig belehullottam a jótékonynak s csöndesnek ígérkező sötétségbe...

Haragosan dörgött az ég, néha egy-egy villámmal jelezve dühét: az ablak előtt ácsorgó tinédzserkorú lányt ez azonban nem érdekelte. Nem tudta, mit keres házukban az az idegen alak, s miért mutatja apjának kezén a sötétedő jelet, mely leginkább egy koponyára emlékeztetett. Tudta jól, bajba fog kerülni, ha lelepleződik: mégsem volt képes megmozdulni, arrébb lépni, elrohanni. Figyelte, ahogyan hosszú, szőke hajába túr apja, s pillantása megakadt a csapzott tincseken. Büntette már meg szigorú, kemény jellemmel rendelkező apja midőn felfedezte, iratai között turkál, vagy éppen a dolgozószobájába lopózik be s könyveit próbálja elcsenni olvasni: Kíváncsi volt, vajon miért tartja az apja olyan nagyon elzárva tőle azokat a könyveket? Miért volt annyi titka, s utazott el olyan gyakran? Zöldeskék íriszű szemei izgatottan csillogtak, s arcára tapadt nedves haját ingerült mozdulattal húzta ki arcából, hogy jobban láthasson. Jobbjával óvatosan megnyomta a nyitott ablakot, melyet nyilván anyja hagyott nyitva: mindig sietett, s most is távol volt már lassan egy hete. Szemeibe könnyek tolultak ugyan, de mielőtt elsírhatta volna magát, figyelmét elterelte az előszobájukban álló idegen ingerült hangja:
- Jól tudod, Ignatus, hogy mit jelent a Jegy. Gyáva alak vagy, de annyira te sem lehetsz ostoba, hogy elhidd: elmenekülhetsz a Nagyúr bosszúja elől.- A férfi hátat fordított apjának, s hoppanált. Ugyanúgy, mozdulatlanul állt ott, s már átkozta magát, amiért nem hallott többet. Biztos volt benne, hogy az anyja örülne annak, ha elmondaná, amit hallott. Mégis… mit jelent az a Jegy, amiről az a nyurga alak beszélt?

Tekintetem továbbra is apám megöregedett, sebhelyes arcát vizslatta. Kerestem rajta az áruló jeleket, melyekből felfedezhetném, hogy még képes a szeretetre. Ha végiggondolom, amit elkövetett, amiket elkövethetett eddigi élete során, úgy érzem immár más embert látok. Nem azt, aki virrasztott betegágyam mellett, mikor azt hitték a medimágusok, hogy nem érem meg a reggelt. Lelki szemeim előtt egymást félelmetesen gyorsan követő jelenetek játszódtak le, melyekben több volt a vér, mint amit egy ép elme elbírhatna megroppanás nélkül. Ajkaimat halk sóhaj hagyta el, miközben nővérem testére vetettem egy pillantást. Ernyedt, eszméletlen. Egy rövid pillanatra összerezzenek: a szél kedve szerint csapdosta házunk ajtaját, mintha csupán bábot rángatna mestere cérnán.
- Képes voltál ezt tenni anyával… Evaval… Mindezt azért, mert gyáva vagy elhagyni azt az embert?- Szemeimbe könnyek gyűltek, amiket egy türelmetlen mozdulattal töröltem le. Évek óta nem sírtam mások előtt, s ezt most sem akartam megtenni- apám előtt sírni pedig úgy éreztem, csak megszégyenítené anyám emlékét. - Itt állok előtted, miért nem teszed velem is azt, amit velük?!- Mutattam a közelben heverő két testre. Kezem remegett, de megindultak ujjaim pálcámért: vágytam hűvös érintését, oltalmat reméltem tőle elmémet szaggató kínjaim elől. Hallottam, ahogyan suttogja a szavakat, s testem ívben feszült meg: torkomból szaggatott kiáltás tört fel, amit próbáltam elfojtani, sikertelenül. Képtelen vagyok gondolatokat gyűjteni az érzés köré, amivel leírhatnám… formába ölthetném azt, amit a Cruciatus-átok miatt éreztem. Talán egyetlen szerencsém az volt, hogy földre hullásom révén kezembe kaparinthattam saját pálcámat: a bennem tomboló düh és csalódottság új erőt adott. Arrébb ugrottam, s kihasználva meglepettségét, elkiáltottam magamat:
- Stupor!- Remegve vártam az eredményt, s amint az átkom célt ért, ájultan esett össze apám. Nem tudom, hogyan voltam képes figyelmen kívül hagyni valaki más jelenlétét is- talán annyira el voltam foglalva saját érzéseimmel, hogy nem vettem észre a házból kilépő alakot, aki eddig csendben figyelt minket. Hosszú arca, hegyes álla kegyetlenséget sugallt, s akaratlanul is hátrébb léptem: így nekiütköztem a fűzfának, melyre annyit másztam nővéremmel gyermekként. Egy pillanatra felvillant bennem az az emlék is, amikor lezuhanva róla groteszk pózban értem földet, s alig volt csontom, ami ne tört volna el. Tovább időztem volna ebben a kellemetlen emlékben, csak ne kelljen feleszmélnem arra, ahogyan felém lépdel a halálfaló. Karján ugyanúgy ott volt a jel, mely ha hűségét nem is, de félelmét tökéletesen szimbolizálta. Ajkaim gúnyos mosolyra húzódtak: képtelen voltam nem arra gondolni, hogy egy olyan embert szolgál, aki el fog bukni.
- Sejtetted, hogy évek óta én állok apád mögött? A tudásod messze túlszárnyalja a legtöbb korod béliét, mégis olyan vak voltál… Az apád mindig is túlságosan gyenge volt ahhoz, hogy Őt szolgálja. A Nagyúr úgy kívánta, hogy vágjam el a szálakat, s vigyelek színe elé.- Dermedten hallgattam a mondandóját, s gyomrom felkavarodott. Komoly erőfeszítéseket kellett tennem, hogy ne essek térdre, s adjam ki a benne rejtőző whiskeyt. Most hálás voltam Eva-nak, amiért annyira erősködött, születésnapja révén igyak vele néhány pohárral. Szemeim anyám élettelen testére tapadtak: mintha egy másik világba kerültem volna, mint amiben eddig éltem. Túl rideg, túl nyers… Nedves. Éreztem, ahogyan bőröm alá kúszik a gusztustalan valóság, s kezemet felemelve elharsogtam a magam átkát, amit követett az övé: Bal karomat környéktől vállig mély vágás szaggatta fel: a vér ragyogó cseppekben hullott le a nyári virágokkal beburkolózott földre. Térdre rogytam, s a magához térő nővéremre vetettem egy pillantást, mielőtt ránéztem arra az emberre, akinek lelkén egy ragyogó elme halála szárad. Botladozva indultam el pálcámért, mely a földön hevert: életemben először éreztem a vágyat, hogy gyilkoljak. Látni akartam, ahogyan kiszáll az élet ebből a mocsokból, amit embernek nevezni lehetetlen. Mire elértem volna, nevetséges módon lábaim már nem engedelmeskedtek nekem: léptem volna, de csak botlani voltam képes. Éreztem a föld ízét a számban, mielőtt tudatomat körbeölelte volna a jótékony sötétség…

Mit tennék, ha újraírhatnám az életemet? Talán semmin nem változtatnék, csak azon az egyetlen dolgon, hogy jobban odafigyelnék. Mert ha képes lettem volna józan ésszel, egyenes gondolkozással és hideg fejjel tekinteni magam elé, megakadályozhattam volna ezt. Nem halt volna meg anya…

Sötét éjszaka volt odakint, s bár az éj nyugodt volt, az ágyban fekvő gyermek képtelen volt álomra hajtani a fejét. Hét évének minden bájával remegett a paplan alatt, s hiába volt éjjeliszekrényén lámpa, képregény s zenedoboz, egyik sem tudta csillapítani. Még mindig látta maga előtt, ahogy egyetlen igazi barátja, Adam megrugdosta azt a kismacskát. Ajkai megremegtek, ahogyan próbálta lenyelni a sírást: csodákban még hívő elméje nem tudta feldolgozni a látványt. Miért kellett Adamnek bántani a cicát? Hiszen a cicák aranyosak és csodálatosak, a mama is azt mondta, hogy az állatok sokkal csodálatosabb lények, mint az emberek. Szeretni kellene őket, Adam mégis megrugdosta a cicát… Nagyot szipogva tört elő belőle a sírás, s nem csillapodott addig, amíg meg nem hallotta szobája nyíló ajtaját. Már azelőtt tudta ki érkezett, mielőtt fény árasztotta volna el a szobát: az édes virágillatból tudta, hogy anyja érkezett haza. Sírva mászott ölébe, s úgy kapaszkodott belé, mint egy fuldokló az utolsó szalmaszálba.
- Miért nem alszol még, Mia? Mi a baj, napsugaram?- Érezte a köré fonódó karokat, melyek biztonságot adó meleget árasztottak. Fejét ráhajtotta anyja mellére, majd felemelve ránézett a kedves arcra.
- Adam… mindig bánt valamit. Ma is megrugdosott egy kiscicát. Miért bántotta a cicát Adam, anya?- Nem értette, mi gyümölcsöző származhat abból, ha valaki erőszakot alkalmaz. Nem szerette, ha bántanak valakit, azt sem merte elmondani, hogy tudja röptetni a virágokat, ha a tenyerére helyezi őket és nagyon, nagyon, naaaagyon vágyik rá. Megmutatta Adamnek egyszer, de csak azt érte el vele, hogy azóta folyton ezt kell gyakorolniuk és amikor nem sikerül, mindig dühös lesz rá a fiú.
- Adamnak talán még senki nem mondta el azt, hogy ez rossz dolog. - Addig ölelte őt anyja, míg el nem tudott aludni, s az álom megérkeztével az emlékkép is változott.

Remegtem. Képtelen voltam első próbálkozásra felállni: ujjaim görcsösen markolták talárom ujját. Tudtam, hogy én következem, lábaim mégsem moccantak noszogatásomra. Összerezzentem, mikor újra kimondták a nevemet: aprót nyögve megmoccantam, s bizonytalanul, lassan megindultam. Arcomat elöntötte a pír, miután megéreztem magamon azt a rengeteg, figyelő szempárt. Nem is lehet igaz, hogy itt vagyok… Biztosan jó nevet mondtak? Tényleg engem keresnének? Kételkedtem csöppet, élt bennem a gyanú, hogy belefulladtam a tóba és most egy halál utáni előélet próbatermében vagyok. Tényleg nem vontam volna ezt sem kétségbe, abból kiindulva, hogy a nagy és szőrös alak rozoga csónakokon hozott át minket a tavon. Az egyik lány, aki beleesett a vízbe, kis híján engem is magával rántott: egy rövid pillanat erejéig elgondolkoztam azon, hogy utána ugrok, de rájöttem: nem tudok úszni.
Mély levegőt véve ültem le a székre, ami billegett kicsit: s ha az nem lett volna elég, hogy kis híján felborultam székestől, szégyenérzetem kiteljesedett, mikor ráeszméltem a valóságra. Úgy festettem, mint egy ázott vízi hulla: talárom nedvesen tapadt testemre vörös tincseimmel együtt, s sápadt bőrömből minden vér kiszaladni látszott. A sasorrú tanárnő még meg is kérdezte, hogy jól érzem-e magamat. Halk sóhajt hallatva bólintottam, s már a fejembe is húzták a süveget. Ennyi volna a ceremónia? Vártam, hogy le is vegyék rólam és valaki megmondja, merre is kellene mennem: zavart, hogy a süveg nemes egyszerűséggel orrom hegyéig csúszott fejemre. Az tetszett, hogy száraz volt, esőáztatta ruhámnál sokkal szárazabb.
- Áh, milyen figyelemre méltó lehetőségek… Igen, igen…- Nagyot dobbant szívem, először nem is értettem, hogy ki beszél hozzám: beletelt néhány pillanatba, míg ráébredtem, hogy mi beszél hozzám. Vagy inkább ki? A terem zaját mintha elnyomta a Süveg hangja, bár ezt nem is bántam annyira. Csöndben imádkoztam, hogy csak ne a Hugrabugba kerüljek… Úgy mantráztam magamban ezt a szöveget, mintha egy varázsige lett volna. - Mennyi tudásszomj és hatalomvágy lakozik az elmédben! Remek, igazán remek... ég benned a tettvágy is.- Mintha lelkes lett volna a Teszlek Süveg hangja. Miért lenne bennem hatalomvágy? Én csupán elég erős akarok lenni ahhoz, hogy megvédjem a szeretteimet. Nem akarok figyelmet, sem semmi mást… Még csak hatalmat sem. Persze az nem lenne rossz, ha sikeres lehetnék és büszkévé tenném anyuékat. El tudnám képzelni például azt is, hogy felnézzenek rám és legyen tekintélyem. Nagyon is tetszett ez a lehetőség, ami azt illeti. - Rendben van. Akkor legyen a házad aa..- Nem tudom, mit mondott. Mindent elnyomott a felhangzó üdvrivalgás: kétségbe esve egyenesedtem fel, mikor lehúzták fejemről a Süveget, s botladozva, remegve, félve attól, hogy az izgalomtól megfulladok, elindultam új otthonom felé.

A fejem… borzalmasan fájt. Lassan jutottak el hozzám a hangok, s a sírás volt az, ami visszarántott a valóságba. Saját hangom is ott volt a nyöszörgők között, s erőt véve magamon egyenesedtem fel. Jobbomban még mindig ott volt pálcám, mely a csodával határos módon még mindig egyben volt, épen. Fejemet lehajtottam: képtelen voltam nézni, ahogyan szeretteiket siratják az emberek, míg én sérülésekkel teleaggatva ugyan, de élek. Én, akit talán senki sem hiányolna. Letöröltem arcomról a könnyeket, miközben bosszúsan felsóhajtottam: nem engedhetem meg magamnak, hogy sírjak. Törött karom megnehezítette a mozgást, de nem tudtam egy helyben maradni. Felrémlett bennem, hogy hogyan irányította a halálfaló apámat, aki a legapróbb tiltakozással sem élt látszólag, mikor rákényszerítették a tiltott átokkal, hogy ölje meg anyámat. Bűntudatot éreztem, amiért kezet emeltem apámra, de nem voltam képes hagyni, hogy elvegye tőlem a nővéremet is. Valahol mélyen hálát adtam azért, hogy Evának volt elég esze meghúzni magát valahol messze, miután megölte a halálfalót, aki családunk széthullásáért volt felelős. Most, hogy véget ért ez az egész, meg fogom keresni őt. Biztos vagyok abban, hogy él: túlságosan okos nő ahhoz, hogy Voldemort magával ragadhatta volna a pusztulásba. Ajkaimra keserű mosoly ül ki, mikor belegondolok, hogy nyomorúságom annak köszönhető, hogy nem volt többé haszna apámnak Voldemort számára. S a feleslegesnek ítélteket a megszokott módon intézteti el: kegyetlenül, de zseniálisan. Vágyat éreztem rá, hogy újra gyilkoljak, de erre már nem volt szükség. Eleget öltem már ma, cselekedtem rosszat a jó nevében… Ideje segítenem azoknak, akiknek még lehet.

   Jellem
Gyermekként képtelen volt megérteni, mi jó származik mások számára abból, ha másokat bántanak. Ahogyan teltek az évek, képes volt megérteni az emberi cselekedetek valós indíttatását, de ez jellemében olyan törést idézett elő, melyet nem biztos, hogy helyre lehet valaha hozni. A bizalom számára az egyik legfontosabb dolog, s amennyiben valaki elvesztegeti ezt, amikor ő megajándékozta vele, képes megbocsátani, de újra bízni csupán nagyon nehezen tud. Úgy tartja, hogy ostoba dolog lenne örökké haragudni és elítélni egy személyt ballépése miatt- azonban azt sem tartja ésszerűnek, ha újra vakon megbízna valakiben. Így megbocsát, de nem felejt.
Zárkózott, csöndes lány, aki a háttérben meghúzódik, s szemét lesütve jár-kel a folyosón. Csöppnyi arrogancia sincs benne és nem beképzelt, inkább nevezhető önbizalom hiányosnak és visszafogottnak. Gyakorlatilag kevesebbnek tartja magát mindenki másnál, de a bizonyítási vágy ott ég benne. A múltja miatt még kétségek gyötrik, s az előtte lévő utat még nem látja tisztán, csupán a célt, amit el akar érni. Segíteni akarja az igazságszolgáltatást azzal, hogy a bűnözők elfogásában segédkezik, s kiváló boszorkánnyá akar válni a pálcája segítségével.
Intelligens, felfogása a korához képest sokkal érettebb, mint amit várna tőle az, aki elsőre ránéz. Nehezen nyílik meg bárkinek is, s bár többnyire vidámnak mutatja magát, gyakorta van rossz kedve. Nehezen engedi el magát, lazítani önmagától leginkább csak akkor tud, amikor megiszik néhány vajsört, vagy jó az idő. Utóbbi szinte meghatározza a hangulatát.
Tisztelettudó, udvarias, kedves lány benyomását kelti, s valójában tényleg az: bárkinek segítene, akinek úgy ítéli, valóban szüksége van rá. Azokat, akik kihasználják, és ezt felismeri, fokozatosan zárja ki életéből, míg el nem felejti, hogy valaha is ismerte őket.

Erősség || bátor, intelligens, önfeláldozó, elkötelezett a célja iránt
Gyengeség || hajlamos a lustaságra, labilis, önbizalom-hiányos, egyes helyzetekben előítéletekkel él

   Apróságok

mindig || kviddics, repülés seprűvel, napsütés, sütemények, habfürdő, könyvek
soha || zaj, sötétség, tenger gyümölcsei
hobbik || tanulás, zenehallgatás, alvás, kviddics
merengő || legrosszabb: amikor a szeme láttára kivégezték az anyját. legjobb: amikor az első cikeszét elkapta
mumus || Egy bohóc alakját veszi fel.
Edevis tükre || Saját magát látja, családja körében, ahogy mutatja nekik kitüntetéseit, amiket munkájában elért sikerei miatt kapott.
százfűlé-főzet || szín: halványlila, illat és íz: levendula , jácint és vanília keveréke
Amortentia || finom illatú férfi sampon
titkok || úgy érzi, az ő hibája, hogy meghalt az anyja.
azt beszélik, hogy... || az apja egy halálfaló; sosem volt még szerelmes; auror akar lenni; mániája a kviddics.

   A család

apa || Ignatus Wolsey; 52; aranyvérű; Tizenöt éves kora óta nem látta, de nem is kereste, s ezen a későbbiekben sem kíván változtatni.
anya || Bonnie Wolsey (neé: Coleman); 49; félvérű; Tizenöt éves korában veszítette el.
testvérek || Eva Wolsey; 27, az ő londoni lakása jelenti immár az otthonát: ragaszkodása elképesztő méretű nővéréhez.
állatok || Maek- egy sziámi kandúr macska.

Családtörténet ||
Anyai nagyszüleiről nincsenek emlékei: meghaltak még születése előtt. Édesanyja a Hollóhátat erősítette jelenlétével, s jó eredményeket ért el tanulmányai során. A Roxfort elvégzése után híres lénygondozóvá vált: tőle örökölte Mia az állatok iránti szeretetét. Ezen kívül remek kviddicsező volt, éveken keresztül volt a Hollóhát fogója. Az ő meséinek köszönhető javarészt Mia rajongása a játék iránt. Édesapja Mardekáros volt, miután elvégezte az iskolát, ugyan családja kitagadta őt választása miatt, büszke volt munkájában elért sikereire ( A Mágiaügyi Minisztérium 9. szintjén dolgozott.). Anyai ágon immár nincsenek élő rokonaik, apai ágon egyedül nővérére számíthat: Eva a Mágiaügyi Minisztériumban dolgozik, a Varázslény Felügyeleti Főosztályon, a Bestia tagozaton.

   Külsőségek

magasság || 172,5 cm
testalkat || Vékony – talán túlságosan is- és nőies.
szemszín || Zöldeskék
hajszín || Vörös- többnyire. (Szereti gyakran változtatni a hajszínét.)
kinézet || Vékony, magas és világos bőrű lány. Arcának bal oldalán három apró anyajegy látható, mely meglepő módon háromszöget formáznak: észrevehető ez a tény, ha az ember fia/lánya nagyon bele akarja látni. Tekintete gyakran csillog kékeszölden, máskor kéken: a fényviszonyoknak köszönhetően úgy tűnik, mintha változna a szemszíne. Iskolán kívül kedveli a farmer – top kombinációkat, a divatos, nőies ruhákat.

   A tudás

varázslói ismeretek || Kivételesen tehetséges a korához képest, s sokkal jobb eredményekre is képes lenne, de jól láthatóan csak azokra a területekre koncentrál igazán, amelyek későbbi- reményei szerinti- hivatásához szükségesek lesznek. Szabadidejének jelentős részét a könyvtárban tölti, s csupán kedvtelésből is olvas, vagy bűbájokat gyakorol.
El tud képzelni olyan eseményt, melynek megtörténése következtében megpróbálná használni a három főbenjáró átkot, de ezt a gondolatot távol tartja magától. Tehetsége leginkább a Sötét Varázslatok Kivédésében és a bájitalok keverésében mutatkozik meg. A Legendás Lények Gondozásához különleges szálak fűzik: édesanyja emlékének adózik azzal, hogy minél többet próbál megtudni a mágikus lényekről. A későbbiekben aurorrá szeretne válni.
felvett tantárgyak ||
repüléstan, rúnaismeret, legendás lények gondozása, számmisztika
pálca típusa ||
10 hüvelyk, könnyed rózsafa, főnixtoll maggal. A pálca teljesen merev.
RBF ||
Átváltoztatástan: K
Bűbájtan : K
Bájitaltan: K
Gyógynövénytan: V
Asztronómia: E
Mágiatörténet: E
Számmisztika: V
Rúnaismeret: K
Legendás Lények Gondozása: V
Sötét Varázslatok Kivédése: K

   Egyéb

avialany|| Emma Stone