+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Főépület
| | | |-+  A feje tetejére állt terem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: A feje tetejére állt terem  (Megtekintve 862 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 09. - 14:38:14 »
0

A folyosón elhaladva a diákok egy figyelmeztető táblákkal ellátott ajtót pillanthatnak meg. A bejárat el lett barikádozva, Frics két jókora deszkát szögelt keresztbe az ajtófélfára, azonban a kíváncsi diákot ezzel sem tudta feltartóztatni. Belépve a terembe, azonnal megtudjuk, miért is zárták le azt. Amint lábunk elhagyja a küszöböt, feje tetejére áll a világ. A teremben mintha megszűnt volna a gravitáció. A mendemonda úgy tartja, hogy még az 1800-as években „ment tönkre” a terem, azóta használaton kívül van, a tanárok pedig úgy döntöttek, hogy nem kívánják megjavítani, sőt, megőrzésre méltónak találták a varázslat ezen formáját. A bemenet azért tilos, mert a padok, valamint a réges-rég itt felejtett könyvek és egyéb ingóságok szabadon repkednek a teremben, és nem túl kellemes, amikor az ember feje találkozik az asztal sarkával…
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2017. 08. 23. - 13:01:40 »
+2

Jimmy Slinkhard

Szemezgettem már ezzel a teremmel korábban. Még nem volt alkalmam rendesen felderíteni, de már korábban errejártamban is láttam, milyen gyanúsan hívogató az a flegmán az ajtón keresztbeszögelt két deszka, ami semmi tényleges akadályt nem képez, csak felkelti a kíváncsiságot, hogy mi van bent. Alaposan körülnézek a folyosón, hogy ne legyen senki más a környéken, és óvatosan belibbenek a deszkák közt az ajtókeretnyi résbe, kicsit beljebbnyitva az ajtót eközben, mert rosszul mértem föl a helyet, úgyhogy enélkül max a lábamat a deszka és ajtó közé szorítani lenne hely.
Ahogy a kezem az ajtóval együtt beljebbkerül a terembe, valami fura érzés kúszik bele, amit nem tudok hova tenni még, de ahogy a küszöb vonalán túlér a fejem meg a törzsem is, sokkal inkább megérzem. Előszöris furán a gyomromban, meg mintha könnyebb lennék. Ezt alátámaszthatja a látvány is: egy tanterem eredeti berendezései azzal a különbséggel vannak jelen, hogy rendezett sorok helyett a padlón, lustán lebegnek elszórva a teremben.
Lelkesen-kíváncsian lépnék is be, csukva magam mögött az ajtót, de szerencse, hogy még nem engedtem el a kilincset, mert ahogy a lendületem bevitt az ajtón, a következő lépésem nem állít meg, csak esetlenül ellök a padlótól.
Ez tök jó!
És fura. És lehet, hogy nem hátrány, hogy nem talárban vagyok, csak póló-farmer, és hogy össze van fogva a hajam, így is szabadon libeg máris mindenfele, kiengedve már nem is látnék tőle.
A lendületem tovább is viszi rajtam kívül az ajtót is, ami így benyílik a terembe. Megérzek valamit a lábammal, egy lebegő pad oldalát egész pontosan. Megpróbálom ellökni magam tőle, vissza az ajtó felé, bár ezzel nagyobb részben azt sikerül elérnem, hogy csak elindítsam szabad útjára, amit csak a légellenállás fog apránként, sokára megállítani. Épp koppanva ütközik egy-két másikkal, amik így a friss behatásra szintén elkezdenek lustán fordulni. Annyit sikerült azért elérnem, hogy kicsit közelebbindítottam magam az ajtóhoz is, úgyhogy taktikát is váltok. A levegőben úszni nem lenne nagyon hatékony így, a legjobb lehetőségem szilárd ponthoz képest húzni magam. Ezesetben ez az ajtó éle.
Sikerül is így elevickélnem az ajtókeretig, másik kézzel az ajtófélfát fogva, és megpróbálom behajtani az ajtót, azért csak gyanús, ha tárva-nyitva áll.
Résnyire van, amikor lépteket hallok a folyosóról, úgyhogy gyorsan megpróbálok eltűnni. Hirtelenjött ötlet alapján úgy döntök, az ajtó fölé bújva a legbiztosabb. Az ajtófélfát fogva sikerül is kihajlítanom magam az útból, így biztos, hogy meglátni senki nem fog kintről, viszont a gyér kapaszkodó kicsúszik az ujjaim közül, és tehetetlenül lebegek tovább a plafon felé. Majd ha odaértem, el tudok rugaszkodni, vissza az ajtó felé, addig csak lassan libegve, jobb dolgom híján előveszem és áttűzöm a hajgumim alá a pálcám, közben fejben a jelenethez illően dúdolok. Hang nélkül azért a biztonság kedvéért.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2017. 08. 29. - 13:30:58 »
0

Merel Everfen
A nap nagyjából ugyanúgy kezdődött a számomra, mint a többi. Órák után a könyvtárban olvasgattam elég érdekes dolgokról, például a tiltott bűbájokról és legendás lényekről.
Egyszer csak egy beszélgetést kapott el a fülem. Két hatodikos srác beszélgetett éppen valamiféle elromlott teremről, melyben nem érvényesülnek a gravitáció törvényei. Ez számomra elég érdekesnek és mulatságosnak bizonyult ahhoz, hogy megkeressem. Hallottam, ahogy a terem helyéről beszélgetnek, tehát nem volt nehéz dolgom a megtalálásában.
Amikor odaértem a terem ajtaja elé csodálkozva láttam, hogy pár deszka oda van szögelve az ajtó elé. Egy kicsit mulatságos volt, hogy milyen jelentéktelen akadállyal kívánják megvédeni a diákokat a terem veszélyeitől, bár ekkor még nem nagyon értettem, hogy miféle veszély lehet. Amint beléptem rájöttem, hogy szerencsém van az egyszerű fehér ing és sötétebb farmer viselésével, hisz az egyenruha már a nyakamban lifegett volna. Az érzés, hogy lebegek nagyon jó volt, hisz úgy éreztem, hogy szabad vagyok, hogy nincsenek határaim.
 Egy ideig elvoltam magamban és a falon sétálgattam, közben csodáltam a lebegő tárgyakat és próbáltam megérteni, hogy mitől nincs gravitáció. Úsztam a levegőben és közben a hajam az égnek állt és olyan volt, mintha önálló életre kélt volna. Miközben lebegtem elmélkedtem az előbb olvasottakról.
~ A tiltott bűbájok gonoszak és veszélyesek. Meg tudom érteni, hogy miért lettek betiltva és el se tudom képzelni, hogy milyen gonosz emberek lehetnek azok, akik rendszeresen használják.
Ezek a gondolatok megrémisztettek így hamar ki is űztem őket a fejemből. Helyette a sárkányok csodálata töltött el.
~ Azok a nemes lények úgy repülnek, mint én, csak ők a hatalmas szárnyaikkal én meg úgy kúszok a térben.
Eljátszottam a gondolattal, hogy egy sárkány hátán lovagolok átrepülve hegye, erdők és folyók felett.
A játszi gondolataimat egy kellemetlen tényező szakította meg. Egy elég gyorsan repülő pad ütközött tökéletes pontossággal a fejemnek hátulról, mely lökése engem neki taszajtott a falnak, melyet egy hatalmas nyekkenés kísért….
Hát igen nem volt kellemes. Először nem tudtam eldönteni, hogy a pad ütése, mely a fejemet érte, vagy a hátamnak a falhoz csapódása fájt jobban, de aztán rájöttem, hogy mind a kettő eléggé fáj.
A padot a kezemmel megállítottam, hogy véletlenül se induljon útjára.
Amint egy kicsit az ijedtségtől és az ütéstől jobban bírtam figyelni a környezetemre, rájöttem, hogy azt a padot ehhez valaminek meg kellett lökni.
Körbenéztem a teremben és megláttam egy lányt. Nem volt túl messze tőlem messze, tehát odaszóltam neki két nyögés között:
– Szia!
Egy kicsit megpróbáltam összeszedni magam a kezemmel megtapogattam a fejemet, hogy nem-e vérzik. Szerencsére vérnek nyoma sem volt. Kiegyenesedtem a levegőben és közelebb lebegtem a lányhoz. Bár az arcomon a fájdalom biztos látszódott egy kicsit. Hiába, elég nagy ütéseket szenvedtem el, de ha ez egy barátság kezdete lesz, akkor megérte.
Kihúzom magam előtte megállva és kezet nyújtok:
– Üdv! Jimmy Slinkhard vagyok első évfolyam, Hollóhát.
Egy barátságos mosolyt mellékelek a bemutatkozás mellé.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2017. 08. 30. - 20:15:11 »
+2

Fa...likárpitom a perdületmegmaradásba is. A terv ugye az volt, hogy az ajtófélfát fogva effektíve felcsukjam magam az ajtó fölé, hogy ne legyek látható, ha valaki kintről benéz. Mielőtt ugye kicsúszott a fakeret a kezemből. Úgyhogy egyfelől most sodródok az ajtótól átellenes, szembefal fenti töve irányába, de ezen kívül még fordulok is, fejjel előre irányban. Próbálok ugyan tekeregni-tornázni, de így csak a levegő ellen támasztva ez nem segít. Az arcom elé fordul a padló iránya lustán, aztán belendül a képbe a pad is, amit ezek szerint sokkal jobban elindítottam, mint amennyinek a lábammal éreztem. Nagy szerencsém, hogy már egy tanév óta kerülgetek gurkókat, jó gyakorlatom van a fejem felé tartó kemény tárgyak kikerülésében, félre tudom rántani a fejem a pad útjából.
A pad továbbpördül vadul, én továbbpördülök lusta tempóban, tehetetlenül így a semmi támpont között. A padló már továbbhaladt, azóta a falat, meg lassan a plafont van lehetőségem csodálni, mielőtt felérnék a sarokba, ahonnan el tudok rugaszkodni.
Hallok valami egyértelműen ajtómozgást, meg eleinte lépteket, amik egy idő után megszűnnek. Van egy gyanúm, hogy ez pontosan ide jött be, bár ameddig nem értem el a fal-plafon sarokig, nem tudom irányba fordítani magam, hogy megnézzem. Ellenben eddig nem küldött büntetőmunkára úgyhogy vagy nem akar, vagy észre se vett eddig.
És végre célba érek, úgyhogy szinte csak simogatva a két falat, nehogy ellökjem magam tőlük, így tökéletes időben fordulok irányba ahhoz, hogy végignézhessem, amint valami alsós gyereket talál el a pörgő pad. Már kezdenék odakiáltani neki, hogy vigyázzon, de mire hangot adnék ennek, már koppan rajta a bútor, úgyhogy késő. Azért elrugaszkodok az irányába a plafontól, az ottani padlót célozva meg a megállításomra, hátha kéne segítség neki, mégiscsak én indjtottam útjára a padot, ami fejberúgta.
Miközben mellésiklok, ő egész ügyesen elkapja és megállítja a padot a fallal ellentámasztva magát.
Kéne valami biztosabb közlekedési mód. Mondjuk a seprűk kialakulása előtt volt valami muksó, aki vingardium leviosaval próbálta magát reptetni, bár az csak a ruhákat fogja, nem az embert. Viszont ki tudta vele reptetni magát egy toronyablakból, tehát elviekben működhet. Viszont ki is esett a ruháiból és lezuhant, úgyhogy noha itt a zuhanás épp nem fenyeget, ezt is számításba kell venni. Mert annyira azért se jó idő nincs, se egymást nem ismerjük ahhoz megfelelő közelről. Úgy mondjuk a nevét egyáltalán most tudom meg.
-Merel. Everfen. Bocsi a pad miatt- fogok vele kezet, vele szemben lebegve.
-Várj, te a... Te most a falon állsz konkrétan...
Nem is kérdés annyira, mint inkább megállapítom. Tekintve, hogy nem érződik semmilyen föl és le, ami tájékoztasson, a különböző felületekhez képest ide-oda fordítva magam kicsit el is tévedtem, jobb szó híján, ahhoz igazítva magam, hogy vele egy irányban legyek, miközben beszélünk. Az tűnt fel csak, hogyan tud olyan gyenesen állni, miközben lebegünk.
Kinyújtózkodom a lábam az alattam lévő falig, és tényleg mintha gyengén odamágneseződne. Ami persze biztos nem mágnesesség kő fal és gumitalpú csuka között, de ahhoz leghasonlóbb az érzése. Megpróbálok leguggolni, de ezzel csak felrántom a lábam magzatpózba. Megpróbálom mégegyszer, kinyújtózok a lábammal a falig, és most nagyon lassan húzom oda magam vele, hogy elérjem a falat kézzel is. És valóban, talán egy centis, vékony rézegben, mintha lenne egy kis gravitáció a fal mentén, bár merőlegesen arra, amerre eredetileg lennie kéne.
-Ez de jó! Ez tök érdekes- adok hangot vigyorogva a felfedezésemnek.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2017. 10. 01. - 13:20:29 »
0

– Semmi gond Merel – kicsit megsimítottam a fejemet az ütött felületen. – Kezdem érteni, hogy miért van elzárva ez a terem a diákok elöl – mondom és egy széles mosolyt varázsolok az arcomra.
A fejem egy hangyányit fájt, de ezt elnyomat az öröm, hisz úgy érzem, hogy egy új barátra teszek szert.
Amikor megállapítja, hogy a falon állok, csak biccentek egyet jelezve, hogy „jah”. Pillanatokon belül, már ott állt előttem a falon. Próbált szerintem leguggolni, de helyette csak a lábait rántotta fel, ami hirtelen vicces volt, mire persze én kuncogtam is egy kicsit, de hamar csendesebbre váltottam, mire megszólalt, hogy ez tök jó, mire én felcsattantam.
– Nem ez tök jó. Az egész terem király! – mondom nevetve és elrúgom magam a faltól és a levegőben úszok tovább. Annyira felszabadító ez az érzés. Szép lassan vánszorgok a levegőben, majd Merelre nézek vissza.
– Te szerinted mi alkothatta ezt a termet? Milyen varázslat?
Megpróbálok bukfenceket, szaltókat csinálni a levegőben több kevesebb sikerrel. Annyira tetszik ez a hely.
Izgalmas egyre többet megtudni a varázsvilágról. Kiskoromban sose hittem volna, hogy ilyesmi létezik.
Az előttem lévő lány idősebbnek tűnik, mint én. Biztosan sok izgalmas dolgot látott már itt, sőt biztos sokat tud. Ez annyira izgalmas. Remélem, hogy a barátom lesz.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2017. 10. 08. - 21:04:57 »
+1

-Áh, minden érdekeset el kell zárni előlünk, mert nehogy már jó legyen.
Nagyon lassan fölegyenesedek a falról, nehogy elrúgjam magam attól a kevés tapadástól, ami itt egy rétegben van rajta, és megint tehetetlenül sodródjak a következő falig.
-Így is mondhatjuk- vigyorgok a válaszán.
Valamit kéne kezdeni azért ezekkel a padokkal, túl sok lebeg belőle túl szabadon, valahogy le kéne rögzíteni őket.
Végülis, a levegtetés lebegve is működhet. És így nem a ruháimnál fogva próbálom ki.
-Vingardium leviosa- irányítom a legközelebbi padot a padlóhoz, aztán megcélzom a lábait, ahol a felülethez érnek. -Glacius.
Elégedetten látom, hogy a lábak odafagynak, ez egy időre megfogja. Meg igazából ha kiolvad se kezd el megint lebegni, ha nem piszkáljuk.
-Tudsz egy kicsit segíteni? Le kéne lebegtetni a padokat a padlóra, és odafagyasztom. Ha nem nyúlunk hozzájuk, maguktól kiolvadás után se indulnak el, és akkor kevesebb dolog rúghat fejbe minket.
Beszéd közben mégegy padot leirányítok a padlóra, aztán felnézek megkeresni Jimmy-t.
-Oké, ez tényleg király- állapítom meg vigyorogva, ahogy a hozzám képest felettem szaltózó fiút figyelem. Még lefagyasztom a helyére a második padot is, aztán eszembe jut válaszolni a kérdésére is.
-Nemtom, valamilyen. Talán egy kísérlet sikerült túl jól.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2017. 10. 30. - 16:17:18 »
0

Merel véleményét helyénvalónak találtam, hisz tényleg, az érdekes dolgokat általában veszélyesnek titulálják. Pedig az ilyen jelenségekből, mint ez a szoba, inkább tanulni kéne.
Ahogy fent szaltózgattam a levegőben arra lettem figyelmes, hogy a lány varázsolni kezdett. Egy számomra új bűbájt hallottam tőle a „Glacius” – t. Nem volt nehéz rájönni, hogy mit csinál e varázslat, hisz láttam, hogy rögzíteni tud dolgokat.
Amikor a lány a segítségemet kérte nem haboztam, abban a pillanatban segítettem neki. Elkezdtem szinte tökéletesen végrehajtott Vingardium leviosa bűbájjal lelebegtetni a padokat, melyeket Merel rögzíthetett.
– Merel, az biza – mondom vigyorogva, miután ismét megállapítja a hely királyságát. – Ha kísérlet sikerült félre, akkor azt meg fogom ismételni a saját szobámban, ha lesz olyanom egyáltalán – mondom kicsit elkenődve, miközben a padlóra helyezek egy újabb padot, hisz visszagondoltam az árvaházra.
– Ha végeztünk játszunk valamit?
– Te sokkal többet tudsz mint én
– jelentem ki, felvezetve a kérésem.- Tudnál nekem esetleg mesélni a varázsvilágról? Szinte semmit se tudok. A szüleim semmit se meséltek nek… - ekkor megakadt bennem a szó. Én buta saját magamnak tépem fel a sebeimet minden alkalommal.
Csendben maradok és serényen elkezdem lepakolni a padokat a földre. A gondolatok kavarognak bennem, de lassan sikerül kinyögnöm egy mondatot:
– Bocsi, ha egy kicsit sok vagyok és tudálékos, de nem nagyon vannak barátaim – mondom és lesütöm a szemem. Félek, hogy elriasztom magamtól. Szépen pakolom le a padokat a földre jól végrehajtott bűbájokkal továbbra is.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2017. 11. 12. - 23:50:50 »
+1

-Áh, az egy todos a flote simán. Csak magas szintű dolog, különben már próbálam volna. Ez nem hiszem, hogy az, mert be kellett deszkázni az ajtót, egy bűbájt csak simán megszüntettek volna, ha magától nem jár le.- Mondat közben az ajtó felé is bökök a kezemben lévő pálcával, mielőtt elkezdeném lerögzíteni a tanári asztalt is.
-Nincs saját szobád?- kérdezek vissza csodálkozva, ahogy ez a mondatrész is tudatosul bennem. Mondjuk nekem is csak annyira van, hogy nem számít annak szerintem, amikor nem vagyok benne. Mondjuk most így tanév közben. Mondjuk lehet kicsi lakás vagy albérlet is.
Biccentek egyet köszönőleg, mielőtt lefagyasztom az utolsó padokat, amiket lerakott közben a padlóra nekem.
-Mégis mit akarnál te itt játszani?- Persze, hogy nem bírom pár másodpercnél tovább tartani a faarcot, és elvigyorgom a "számonkérést". Inkább leplezetlen cinkossággal is folytatom. -Szerinted mégis miért akartam lefagyasztani a padokat, hogy ne rúgjanak gyanútlanul hátba? Így szabad a légtér.
És ennek örömére bokából el is rúgom magam a szabad légtéren át. Ez mondjuk normálisan csak egy hirtelen lábujjhegyre állás lett volna, de elég volt ennyi is attól az ujjnyi tapadástól ellökni magam. A pálcám átszúrom megint a hajgumim alatt, miután elég komótosan sodródok csak az ajtó felé. Majd a keretét fogva lehet viccesebb manővereket is indítani, mint az üres fal közepéről.
-Mit meséljek? Amúgy mászkálj, nézelődj, nyáron járd be az Abszol utat, és láss ott világot, én is onnan tudom, amit tudok. Utánaolvasok varázslatoknak, mi fog majd érdekelni, amikor el is sikerül végeznem, ha még nem tudom most. kézenfekvő kíváncsiság, ennyi. Mugli szülők?
Megkapaszkodok az ajtókeretben, és onnan nézelődve megkeresem Jimmyt a tekintetemmel, aztán másik kérdés, ő épp errefordulva lesz-e közben, vagy tud-e mivel errefordulni.
-Nyugi, egyesek szerint úgyis én is sok vagyok.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #8 Dátum: 2017. 12. 04. - 20:51:28 »
0

Mikor Merel elkezdi nekem magyarázni, hogy ez a jelenség mi lehet, csak hallgattam és megjegyeztem az eddig számomra idegen kifejezést. Látom a szavaiban a logikát, hisz ha nem járna le a bűbáj, akkor már semlegesítették volna.
Merel arcán meglepődést véltem felfedezni, mikor feltette a kérdését.
– Nem, nincs saját szobám – mondom ingatva a fejemet, majd ismét egy pad siklik lefele a levegőben, az általam ismét sikeresen végrehajtott bűbáj által, majd halk koccanással a kissé kopott parkettára érkezik, hogy a lány odafagyaszthassa.
A következő pillanatokban a pókerarc, melyet Merel az arcára festett, egy kissé elbizonytalanodott. Egy kissé meghökkentem, köpni nyelni nem tudtam a kérdésére, ám mikor elmosolyodott én megnyugodva elvigyorodtam. Ismét feltett egy kérdés, játékossággal a hangjában, mire ő maga megadta a kézenfekvő feleletet.
~ Tényleg sokkal kényelmesebb lesz az üres légben kúszni, mint a padokat kerülgetni, nehogy meglökjünk egyet, ezzel egy végeláthatatlan folyamatot indítva el. Ha egy padot meglöknénk az elkezdene flipper golyóként cikázni, meglökve a többi padot, mire azok is hasonlóképp cselekednének – tűnődök magamban, s eközben az egyik fal felé kezdtem sodródni, az ajtó felett nagyjából két méterre bírtam letapasztani a talpam a falra.
Merel tanácsait jónak láttam, sőt némelyiket már csináltam is, de mégis kivel járnám be az Abszol utat? Helga néni azt a nagyjából két órahosszát is nehezen tudta megoldani, míg bevásároltunk, hisz nélküle az árvaház szinte leáll.
Kezdtem unni a falon állást, tehát visszaszökkentem a levegőbe, úgy, hogy Merel felé nézzek.
A mondandója végén a leány feltett egy kérdést, mire én csak nagy kerek, könnybe lábadt szemeimet emeltem rá. A válasz az ajkamon csüngött, de nehéz volt kimondani. Mindig, akárhányszor csak arra gondolok, tudatosul bennem, hogy a nyakláncon kívül, melyet mindig a nyakamban hordok, meg azon a furcsa vízión, álmon kívül semmim sincs a múltamból.
Kis habozás után, a szavak leszakadnak a nyelvemről:
– Nem muglik, varázslók. Nem tudom, hogy hol vannak és kik ők, elvesztettem minden emlékemet nyolc éves korom előttről. Egy árvaházban nevelkedtem. Egészen a levélig, amit az iskola küldött, nem tudtam erről az egészről. Nagyon szeretném kideríteni, hogy kik voltak a szüleim, hogy hívták őket és hogy még… még, hogy… hogy hol vannak. – hebegtem, habogtam. Nem bírtam kimondani, lehetetlen volt számomra az, hogy az a kérdés hagyja el a szám, hogy: „Még élnek-e?”. Reméltem, akartam, hogy éljenek. Szinte semmi esély nem lehetett arra, hogy életben vannak, s ennek ellenére nem kerestek. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi fájna jobban, a tény, hogy meghaltak, vagy az, hogy élnek, s nem kerestek meg.
Nagyon elszomorodtam a szülő téma feszegetése által, szinte a sírás szélén álltam, mikor meghallottam Merel hangját.
 – Te nem is vagy sok, én élvezem a társaságod – mondom neki halvány, nem túl őszinte mosollyal az arcomon. Tényleg jó volt a társasága, tetszett az a szeleburdisága, de nem voltam képes őszintén rámosolyogni, túl sok minden kavargott a fejemben.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #9 Dátum: 2017. 12. 28. - 22:02:48 »
+1

-Óh. Értem. Éppenséggel nekem is attól függ, hogy van-e, hogy hogy vesszük- vallom be, nem is tudom pontosan, miért. talán a hasonlóság margójára.
Az ajtófélfánál fogva behúzom magam anyílászáró keretéhez. Mostanra teljesen elvesztettem az irányérzékem, amikor nem nézek ki az ablakon, szinte el is felejtem, merre van a "fel". És nagyon örülök annak a vas szervezetemnek, hogy nem leszek ettől tengeribeteg, vannak bizonyos módok, ahogyan nem akarom bizonyítani a rakétatechnológia működési elvét. Ha nem tudatosan fogom fel, hogy az "alattam" lévő fafelület, ami "felett úszok" vízszintesen, az ajtó, és ami falként "előttem" van, ha felnézek, az a padló, én ugyan meg nem mondanám, hogy ha valaki most kinyitná az ajtót, a saját szemszögéből úgy látná, fejjel lefele lebegek vele szemben. Ha ugye eltekintünk attól, hogy az ajtó befele nyílik, tehát ha most valaki benyitná, azzal engem csak belökne oldalvást a terembe, és nem is látná. Bár hallaná, ahogy a nemtetszésem fejezem ki élénken, magamat ismerve.
Már beforgatom magam irányba, készülve valami mutatványra, amit még eldöntök előbb, amikor Jimmy felém lebeg a válaszával.
-Értem- tudom csak megint mondani. -Hát, ne add fel.
Próbálok egy bátorító mosolyt is mellékelni a szavaimhoz. Inkább nem szólok hozzá semmit ahhoz a válaszhoz, amit a szomorú ábrázatával ad. Engem nem annyira szomorít el az árvaságom témája, bár benne lehet a dologban, hogy én világ életemben abban is nőttem fel. Bizonyos értelemben én nem vesztettem el szülőket, tekintve, hogy eleve nem is volt olyanom. Azt meg, hogy a megtalált apám dologból mi lesz... nos, azt meg még meglátjuk majd.
-Hé- kezdem "fel a fejjel" hangsúllyal. -Gyere ide, tee.- óvatosan elkapom, meg magamhoz képest "függőlegesbe" fordítom, ahogy erre lebeg, és megölelem, meglapogatom a hátát. A maradék lomha lendületünket leállítja az ajtó.
Nem egészen tudom én se, mi volt erre a motivációm, ez inkább Madi stílusa lenne. Talán a cuki elesett bociszemek lágyították meg a szívem ennyire, meg a közös árvaságunk tudata. Egyszerűen csak úgy nézett ki, mint akinek szüksége van egy nagy ölelésre.
-Ehh, kisebbségbe tartozol ezzel a véleményeddel szerintem- nevetem el a válaszom, miután elengedtem. -De örülök neki.
Miután megbarátkoztam a gondolattal, hogy tulajdonképpen a csukott ajtón "guggolok" - súlytalanul persze, csak jobb szavam nincs rá - becélzom magam, hogy a terem egy fölső sarka legyen felettem távolság gyanánt, és széttárom egyenesen a karjaimat.
-Adj egy pacsit, miközben elrugaszkodok, kipróbálok valamit.
A nagy ötlet egyébként egyszerű forgás lenne, csak a semmi ellen nem tudom lendíteni magam, lábbal meg csak valami nyomi lassú fordulatra futná, miközben elfele is lököm magam egyben. Úgyhogy valahonnan kell szerezni perdületet is.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #10 Dátum: 2018. 02. 20. - 21:30:31 »
0

Némán álltam ott. Hallgattam, ahogy Merel beszél, de többnyire nem tudtam figyelni. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy megölel. Meglepődtem, de visszaöleltem, s az agyam szépen kattogott tovább.
A szemem könnyes lett, de nem sírtam, én nem sírok. Merel ruhájáról valami szösz belement a szemembe, vagy nem tudom, de én nem kezdtem el pityeregni.
Amikor kiszakadtam az ölelésből megtöröltem az ingujjammal a szememet, és ennyit mondtam:
– Köszönöm.
Jól esett az ölelés, valóban. Szinte alig ismertem azt a leányt, ki ott állt előttem, de mégis olyan kedves volt velem. Nem tudtam, hogy mi ösztönözhette arra, hogy
Mikor azt mondta, hogy véleményemmel a kisebbségbe tartozok, elmosolyodtam.
– Akkor a többség buta… -mosolyogtam, egy fokkal vidámabb arccal, mint amit produkálni tudtam addig.
Hamarosan Merel egy tervvel állt elő, vagyis tudtam, hogy mit tervez. Úgy tettem, ahogy utasított, miután ellökte magát, a megfelelő időben adtam neki egy pacsit, mire ő megpördült a levegőben.
– Cool! – mondtam mosolyogva. Az ajtó felől, ami mögöttem volt, zörgést hallottam. Riadtan néztem Merelre, úgy éreztem, hogy itt minket megtaláltak. A lehető legnagyobb erővel rúgtam el magam az ajtó közeléből.
Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #11 Dátum: 2018. 02. 25. - 17:52:04 »
+1

-Így is vehetjük.- Nincsenek illúzióim arról, hogy lehet, okkal találnak soknak néha. De hát na, ő bajuk, nem tudják meg, miből maradnak ki.
A semmin guggolva beforgatom valahogy magam, hogy az ajtó leginkább alattam legyen, szélesre tárom a karjaimat az elrugaszkodáshoz készülve.
-Na de nem is ez az igazi trükk,..- kommentálom, miközben ellököm magam a "földtől", és az egyik, távolra nyújtott tenyerembe kapok egy pacsit, amitől némi forgást is magam körül. Erő-ellenerő, a fiú is számíthat valamennyire arra, hogy magát tőlem elfele löki a pacsival, bár ha ügyes, ő ellentámaszthatta magát a "padlóval".
-Hanem ez- húzom be és szorítom magamhoz a karjaimat, ezzel felgyorsítva a pörgést. Balettosok meg műkorcsolyázók is játszanak ezzel a trükkel. Csak ők nem a szobán keresztülugorva.
Szerencsére nem felejtek el felnézni időben, és széttárni a karjaimat a visszalassuláshoz, hogy el tudjam kapni a közeledő túloldalt, és lehetőleg ne a fejemmel. Épp van még időm arra forgatni magam, és észrevenni Jimmy-t, ahogy rámnéz segítségkérően, és bár nem hallok innen semmit, megtippelem, hogy ő igen, mert csak nem azon aggódik már, hogy nem fejjel repültem a falnak, mint láthattuk. Némán integetek neki, hogy jöjjön, és ahogy ellőki magát, én is elrugaszkodok felé.
Középen összetalálkozva elkapom, és ellököm magamtól felfelé. Úgymint az eredeti plafon irányába. Igen, ezzel magamat a padló felé lököm egyben, és ha tényleg erre jár és benéz valaki, én itt leszek közvetlen az orra előtt. De a fiú legalább nem, és ha vette a lapot, hogy maradjon elbújva, hátha nem bámészkodik a feltételes benyitó valaki felfelé, ő legalább megússza. Engem meg hova lehet még büntetni innen? Nem mehetek ki Roxmortsba? Ja várjunk. Büntetőmunkára kell mennem? Van még arra szabad hely? Kábé az se. Prescott, kedvenc verbális lábtörlőm már megedzett ezen a téren, és ...inkább elkapom finoman a padlót egyelőre, mint hogy abba menjek már megint bele, mennyire volt az jogos.
Na de benyit-e ide valaki, mielőtt a másik irányba tudom átügyeskedni magam, hogy én is felugorjak a plafonra?
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #12 Dátum: 2018. 03. 16. - 14:29:01 »
0

A pacsi által magam is elmozdultam egy kicsit, s csodálkozva néztem Merel mutatványát, igazán figyelemre méltó mutatvány volt. Kár, hogy a csodálkozásomban megzavart az ajtó felől érkező hang.
Ellöktem magam Merel felé, aki szintén ellökte magát felém, így a terem közepe felé találkoztunk. Belém kapaszkodott és ellökött a plafon felé, ami kíséretében ő a padló felé lökődött.
Ijedten néztem Merelre, amint padlót… akarom mondani plafont fogtam. A zörgés még egy kis ideig tartott, ha Merel észnél volt, márpedig miért ne lett volna, még el tudott rejtőzni, mielőtt belép az emberünk.
Nyilvánvalóan az ajtóra szögelt deszkákkal kínlódik, amik között én, és Merel is könnyedén átbújtunk. Ezért már biztos voltam benne, hogy nem egy újabb kisdiák akar besurranni.
Halkan szitkozódva, nyöszörögve nyitja ki az ajtót a betolakodó. Amint belép az ajtón egyáltalán nem kellemes szag csavarja meg az orromat. Az unalom és keserűség savanyú bűze volt az. Már többször tapasztaltam ezt a szagot eddig az évben, tehát meg tudtam mondani, hogy ki ez. Ez a görnyedt hátú, torz képű, többnyire már fogatlan alak morogva nézett szét a teremben, először.
Igen, aki benyitott a szobába Argus Friccs volt. Valóban rendkívül idős volt már a gondnok. A végzősöktől hallottam, hogy már akkor itt volt az iskolában, mikor az ő szüleik jöttek első évfolyamba. Nem tudtam, hogy mennyi idős lehetett, senki se tudta meghatározni a valódi korát. Egy biztos, régen, míg Dumbledore meg nem tiltotta neki, korbácsolással büntette a rosszalkodó ifjoncokat, vagyis ez a pletyka járja róla. Na meg az, hogy a könyvtárossal gyengéd érzéseket táplálnak egymás iránt.
Friccs úr motyogott magában, s ideges vigyorra húzva száját, pásztázta a termet, csak fejmagasságban, szerencsére nem emelte föl a tekintetét.
Lélegzetvisszafojtva voltam a plafonon, és minden bizonnyal Merel is ott volt a közelemben. Halkan vettem a levegőt, bár vehettem volna hangosan is, hiszen Friccs hallása bizonyára nem a régi.
Ahogy levegőt vettem, egy szöszt, mely többedmagával szállt a levegőben, beszippantottam. Olyan orbitális tüsszentést tudtam volna beadni a közösbe, hogy lehet Friccs úr megijedt volna, és elhagyja  a termet. Nem, ez nem történt volna meg.
Grimaszolva próbáltam visszafojtani a tüsszentést. Minden izomerőmet arra fordítottam, hogy ezt a tüsszentést mindenképpen visszatartsam. Úgy próbáltam visszatartani, mint amikor homokzsákokkal torlaszolják el a hömpölygő víz útját.
Sikerrel jártam, elmúlt az inger, és ellazultam. Megúsztuk. Majdnem el árultam magunkat.
Friccs az ajtó kilincsbe kapaszkodott egyik kezével, nehogy lebegésbe kezdjen, és próbálta talpát a földön tartani.
Éppen ki akarta húzni magát a teremből, mire az előbb elfojtott tüsszentés kicsúszott.
Egy hatalmas, sikkantós tüsszentés hallatszott a teremben, mely egyből betöltötte a teret
– Franc…  - morogtam halkan, ugyanis a gondnok már fel is nézett a plafonra, és gúnyos vigyor ült ki az arcára.

Naplózva


Merel Everfen
Hugrabug
*


III. Hugrabug - A Vérborz

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #13 Dátum: 2018. 03. 22. - 01:20:05 »
+1

Persze ez még nem jelenti azt, hogy nem próbálok legalább meg én is valami rejtekhelyet találni, kotorva igyekszek valami előrefele sebességet szedni össze a padló mentén anélkül, hogy nagyon elfele lökném magam a felülettől.
Nagyon lassúnak érzem, és csodálom is, hogy nem nyit rám addig a feltételezett vendégünk, de valahogy elsodródok a falig, ahol bebújhatok az ajtó tövébe.
És mintegy végszóra, ki is nyílik, egyben eltakar az ajtó a minden jel szerint Fricsi bácsitól. A deszkákon át hallom a rosszindulatú szuszogását. Óvatosan megfogom a kilincset, hogy megtartsam amgam, ha már ilyen ügyesen ki vagyok takarva, ne lebegjek be a képbe véletlen, ciki mód lenne a lebukásra.
Úgyhogy csak feszülten várok, hátha elmegy anélkül, hogy észrevenne minket. Óvatosan és kérdőn nézek fel Jimmyre a plafonon, mit lát onnan fentről.
Egy tüsszentés és ijedt tekintet érkezik válaszként, nem is annyira énfelém nézve, mint mellém, tehát az ajtó túloldalán lévő gondnokra.
Mit lehetne innen csinálni? Ha elrugaszkodok, és fogom a kilincset, át tudok lendülni a túloldalára, az ajtóhoz, akár gyorsan kicsusszanni mellette. De azzal itthagyom Jimmyt vele együtt. Vagy simán belökhetném az ajtót, de a deszkák miatt nem tudnám a férfit kilökni vele a teremből, és amúgyis ott tartanánk, hogy mi továbbra is bent maradtunk, ő meg elálja az egyetlen kiutunkat. Vagy átlendülés után berántom a terembe, aztán gyorsan lehúzom az elsőst a plafonról, és ki tudunk szökni, miközben a gondnok tehetetlenül kapálózva lebeg.
Egyelőre csak felnézek megint a fiúra, én most még rejtve vagyok. Valami értelmesre kéne kihasználni a lehetőséget, amivel lehetőleg minnél inkább megúszhatjuk mindketten. De hiába, ha nem sikerül döntenem egyelőre.
Figyelek, aztán ha úgy látom, szükség lesz a beavatkozásra, majd talán a terembe lökős tervbe lendülök bele. Még viszont várok és figyelek.
Naplózva


Jimmy Slinkhard
Hollóhát
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #14 Dátum: 2018. 04. 12. - 20:13:19 »
0

A plafonhoz vagyok lapulva, és mélyen Friccs szemeibe nétem. A gondnok sárgás fogai kilátszódtak, ahogyan ördögien gúnyos mosolyra húzta a száját, így az eleve borzasztóan ráncos ábrázatán további ráncok jelentek meg. A gondnok rekedtes hangja sértette a fülemet, ahogyan megszólalt.
– Jössz le a plafonról, de rögvest! – Friccs arcán látható volt, hogy ez a mondat a fejében sokkal kevésbé tűnt furcsának, mint amilyen kimondva volt. Természetesen én ijedt pofival lerúgtam magam hozzá, s menet közben intettem Merelnek, hogy maradjon. A gondnok göcsörtös, ráncos ujjai közé csípte a fülcimpámat, mire én felszisszentem, ahogy megcibálta egy kicsit a fülem, majd kirántott az ajtón, és utánam jött a folyosóra, a terem ajtaja elé.
Elég hosszan szidalmazott engem a gondnok, hogy hogyan képzelek én ilyet tenni, és hogy régebben ezért miket tett volna velem – és hogy az átkos modern módszerek miatt nem teheti meg ezt –, idő közben el nem engedve a fülemet, mely már eléggé fájt.
Miután a gondnok befejezte monológját, levette végre a kezét a fülemről, és karon ragadott, hogy elvigyen (ez jobban hangzik, mint az elráncigálás) az értem felelő tanárhoz, és megkapjam méltó büntetésem.
Merel, ha nem őrült meg, akkor megvárta, míg eltűntünk, s csak aztán jött ki a teremből. Egy picit rosszul éreztem magam, hogy szabályt szegtem, de ez eltörpült az érzés mellett, hogy valami újat fedeztem fel.
Friccs végigvezetve engem a folyosón, elvitt a tanári szobáig, ahol az illetékes professzortól megkaptam a büntetésem, amit én szótlanul elfogadtam.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 05. 23. - 02:53:50
Az oldal 0.14 másodperc alatt készült el 43 lekéréssel.