+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Főépület
| | | |-+  Emeleti ablakfülkék
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Emeleti ablakfülkék  (Megtekintve 390 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 09. - 14:36:23 »
0

Szereted szemmel tartani a kastély lakóit, netán várakozol valakire a folyosón? Csüccsenj csak le a három hatalmas ablakfülke valamelyikébe de vigyázz, az ablakokat ugyan helyreállították, mégis találhatsz még itt-ott egy kóbor üvegszilánkot. A fehér plüsskárpit mára beszürkül ugyan, de a fekete fakeret kellemesen simul alád, hát mire vársz? Ülj már le!
Naplózva


Jared Allen
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2016. 05. 06. - 22:07:54 »
0


Cheryl Quinton

Ma este Holdtölte. Ez pedig egy bájitalokért lelkesedő ember számára mindig a legjobban várt éjszaka. Jared épp ezért aznap különleges fejfájásra hivatkozva - amelyeket még a javasasszony csodaszerei sem tudtak gyógyítani -, nem jelent meg órákon. Ahogy előző hónapban sem, meg azelőtt sem. Majdnem, mint egy vérfarkas, bár ilyen pletyka talán még nem kelt szárnyra. Egész délelőtt a főzete estére való tökéletesítésén dolgozott, ám most pihentetni kellett, és várni, amíg elillannak a keletkezett mérges gázok. Így aztán nem volt más dolga, mint gondolatait és tapasztalatait gyűrött jegyzetfüzetébe leírni a saját módján. Ha nem helyes, hát nem helyes, ha nem azokat a betűket használja néha, hát akkor nem azokat, úgyis csak önmagának írja.
Természetesen a szobája megint ki volt lőve erre a célra egész délutánra, és tudta, nem ártana megjelennie valamilyen feltűnő helyen. Ezeken a napokon nem árt, ha az emberek látják, nem változott át még szőrös farkassá, és a lány wc-ben sem tölti az idejét 28 naponként... Ebben az iskolában néha egészen furcsa pletykák kelnek szárnyra, na. Jobb tenni ellenük, mielőtt megjelennek, mert az, ahogy Will is mondta, nem tesz jót senki hírnevének a legtöbb esetben.
Keresett hát egy tág és napos helyet, ami elég feltűnő, hogy egy-két ember észrevegye, mégis elrejtettebb, mint például egy klubbhelyiség vagy könyvtár. Épp alkalmas csendes firkálgatásra, ötletelgetésre, és relaxációra. Aludni nem tudott, de minimálisan pihennie kellett, hiszen egész este fent kell majd lennie, ez pedig nem kis dolog.
Az emeleti ablakfülkék észrevehető, mégis csendes helyen voltak, a puha ülések biztosították a kényelmet, a táj pedig a szem gyönyörűségét. Jared éppen tökéletesnek találta, így aztán kényelembe helyezte magát, és nekilátott, hogy felfedezéseit rögzítse a lapokon.
Szürkeség volt. Mindent összevetve, érezhető volt, hogy közeledik a tél. A kastély falai hidegek voltak, könnyen eresztették a nyár melegét, és még könnyebben fogadták be a tél fagyát, mintha már előre hirdetnék, hogy az évszak közeledik. Jóleső volt a fiú hátának a jeges fal, ám egy kicsit mégis szorosabban húzta össze magán talárját. Odakint nyugalom volt, levél sem rezzent. Az égen szürke esőfelhők gyülekeztek, s napok óta nem volt látható a nap. A szűrt fény komor hangulatot kölcsönzött az amúgy sem vidám kastélynak, és az egyébként is kopott és gyűrött lapoknak, melyeket sötét tintával mocskolt maszatossá. Odakint hangosan károgtak a varjak.
Naplózva

Nolan Pye
Mardekár
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2018. 05. 07. - 20:13:20 »
+1

Bénázás a holdfényben


***

Néma csend uralkodott a folyosókon és olyan sötét, amiben amúgy sem szúrtam volna ki, hogy a kedves gondokunkba vagy éppen annak kedves kis cicamicájába futok bele. Őszintén szólva nem is nagyon érdekelt volna… szinte vágytam rá, hogy újabb indokot kerítsek a kicsapásomra. Mégis úgy tűnt, mintha ez egyre nehezebben menne, már visszabeszéltem Reximonak, végig pingáltam egy lányvécét, mindenkivel mogorva és ellenszenves vagyok, de még mindig itt vagyok. Ó, pedig annyira lennék máshol! Bárhol a világban és már nem csak azért, mert az iskola szürke falai állandóan arra emlékeztetnek, hogyan veszítettem el a barátaimat… hanem ott volt az én kis problémám.
Vajon ezt már lehet nőügynek nevezni? Mármint… ott van két lány is. Az egyik gyönyörű és nagyon okos… imádom bámulni, miközben olvas, még ha én nyálat csorgatva el is alszom közben. A másik meg olyan vand és vicces, minden rosszban benne van és ő is nagyon szép. Sóhajtottam egyet a következő lépésnél. Nagyon szar vége lesz ennek…
Persze már mindegy volt, elvégre azzal a szándékkal hívtam az egyik emeleti ablakfülkéhez Emmeline-t, hogy megpróbáljam kibékíteni. Még egy dobozka bonbont is vettem, szigorúan szerelmi bájital és egyéb hülyeség menteset… nem szeretném, ha pont attól lenne kék a nyelve vagy éppen álljon égnek a haja. Akkor biztosan azt hinné, valami ostoba tréfát űzök vele… de, én még mindig azt szeretném, ha kedvelne és a barátnőm akarna lenni… meg azt is szeretném, ha Marga… Nem… ez így nem jó! Megráztam a fejemet, remélve, hogy ettől majd összeszedem magam. Ez így ment két éjszakán át… először rábeszéltem magam Margára, hogy a történtek után meg se próbálkozzak már Emmeline-nel, elvégre ő túl komoly lány hozzám. De akkor meg pont a bájos arcú teremtés kúszott be a gondolataim közé… és ugyanez ment fordítva.
Végül mégis megírtam levelet és eljuttattam a hollóhátasok asztalához reggeli közbe. Csak reménykedhettem benne, hogy majd felbukkan a lány és ha másra nem is, de legalább arra rá tudom venni, hogy megbocsásson… Nem reménykedtem benne, hogy majd azt mondja: „Semmi baj, Nolan, járjunk!”
Végre elértem az emeleti ablakfülkét. Neki támaszkodtam és úgy kémleltem a folyosót. Alig fél pillanat telt el, lépéseket hallottam. A gyomrom, mintha bukfencet vetett volna odabent, máris elkapott a hányinger. Megfeszült az állkapcsom és az az érzésem támadt, hogy nem fogok tudni megszólalni. Talán ki kellett volna találnom előre valami szöveget… de mégis mi felelne meg? Hogy akárkivel is mentem, végig rád gondoltam? Vagy: Az csak egy hülye bál volt!
Valószínűleg egyik sem lett volna elég meggyőző és amint megláttam egy sötét alakot a folyosó végén, már amúgy is elfelejtettem mindegyiket. Nem tudtam, hogy Emmeline volt-e az… de az biztos, hogy lány és nagyon hasonlított a mozgása az övére. Alig vártam, hogy közelebb lépjen és jobban láthassam vagy érezhessem az illatát.
Szia… – suttogtam kicsit zavartan, mikor végre odaért mellém. – Öhm… ízé… jól vagy?
Éreztem, ahogy a zavartól elpirulok és örültem nagyon is a sötétnek. Így legalább Emmeline nem láthatta, mekkora egy rohadt nagy balfasz vagyok. A tenyerembe temetettem egy pillanatra az arcomat. Csak ezután néztem újra fel, remélve, hogy elmerülhetek a szépséges, barna szemekben.
Gyönyörű vagy… – próbálkoztam egy béna bókolással, hátha meglágyítom a szívét vele.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
Hollóhát
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2018. 05. 09. - 14:01:20 »
+1

Nolan



Nem tudom miért indultam egyáltalán el, miért vállaltam be, hogy találkozok Nolannel mindazok után, ami a bálon történt. Talán reményre vágyom, hogy minden csak egy félreértés és nem fog ez a kis álom, amit éppen hogy csak most kezdtünk felépíteni, összeomolni ilyen hirtelen. Amikor megkaptam reggelinél a kis cédulát, legszívesebben összegyűrtem volna abban a minutumban, de sikerült higgadtan végiggondolnom és arra jutottam, hogy ha mást nem is, annyit megérdemel a fiú, hogy kimagyarázza magát. Viszont az is lehet, hogy egyszerűen ezzel a kis találkával akarja elmondani, hogy vége, hogy az egész csak egy vicc volt. Beleborzongok ebbe a gondolatba, nem akarom, hogy ez történjen. Hát semmi jó dolog nem tarthat hosszabb ideig a szánalmas életemben?

Sóhajtok egyet és befordulok a lépcsőfordulón. Késő este van, a többiek már mind aludnak, az egyetlen társam a holdfény, valamint az a csöppnyi adrenalin amit Friccs árnyékának a látványa okoz, ha rosszul kalkulálom ki az útvonalat. Nem értem Nolan miért itt akar velem találkozni, bár ma éjszaka amúgy is sétára indultam volna, szóval most összekötöm a kellemeset a hasznossal. Nem hallok mást, csak a lépteim zaját az üres folyosókon, amikor végre odaérek az ablakfülkékhez. A hatalmas üvegeken ezüstös folyóként áramlik be a holdfény, elárasztva a helyiséget.

Először a fiú árnyékát látom meg, majd ahogy egyre közelebb érek, kirajzolódnak az arcvonásai. Valamit suttog, de túl halkan ahhoz, hogy értsem. Megállok közvetlenül előtte fél méteres távolságban és ránézek.
- Szia Nolan! - mondom halkan, de érthetően. Ő habozva elmotyog egy bókot, amit szándékosan elengedek a fülem mellett és rögtön a tárgyra térek.
- Miért hívtál ide?

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2018. 05. 11. - 16:02:03 »
+1

Bénázás a holdfényben


***

Éreztem, ahogy egyre jobban kiszárad a torkom. Először csak megpróbáltam értelmes gondolatokat kicsikarni magamból, remélve, hogy esetleg eszembe jut, miért is hívtam el a velem szemben álló, még mérgesen is gyönyörű lányt. Persze emlékeztem a bálon történtekre, meg az egész szituációra… csak nem tudtam, miként fogalmazhatnám meg az érzéseimet. Tudtam, hogy nagyot hibáztam, pedig egyáltalán nem akartam megbántani Emmeline-t. Egyszerűen csak nem gondolkodtam… illetve nem úgy, ahogy ő. Sosem tűnt annak a bulizós alkatnak. Lényegében csak olvasni láttam, már azon kívül, amikor beszélgettünk vagy amikor odahúztam magamhoz és megcsókoltam. Úgy szerettem volna most is megtenni… de esélyem sem volt erre, mert éreztem a belőle áradó ridegséget.
Ott volt az a mindig szépséges arca, amivel lenyűgözött… vagy a bájosan csillogó barna szemei. Most pedig olyan rideg volt, mint amikor legutóbb megijedtem: valamit nem jól csinálok, valami miatt nem tud feloldódni a társaságomban. Most is ezt éreztem, csak ez utóbbi gondolat helyett az járt a fejemben, milyen rohadtul elcsesztem az egészet… pedig azt vártam, hogy majd nyáron eljön hozzánk. Megmutattam volna neki Hélioszt, meg a környéket. Most ez a cseppnyi kis boldogság is eltűnt a láthatárról.
Nyeltem egyet, ahogy érzelemmentesen, figyelmen kívül hagyva a bókomat, megkérdezte miért hívtam ide. Összeszorult a szívem és úgy éreztem, minden próbálkozásom felesleges volt. Csak egy hülye gyerek voltam, aki belezúgott az okos lányba… persze teljesen reménytelenül. Nyeltem egyet és lepillantottam a cipőm orrára. Nem tudtam tovább a szemeibe nézni. Ez teljesen esélytelen – állapítottam meg és elhúztam a számat.
Azt hittem, hogy egyértelmű, miért kértem, hogy beszéljünk… – morogtam rekedten és neki támaszkodtam az ablakfülkének megint.
Még mindig lefelé bámultam, a sápadt fényben meg-megcsillanó padlóra. Nem mertem most Emmeline-re nézni, nem akartam azt látni az arcán, hogy nem érdekelem… bár akkor fogalmam sem volt, miért indult el erre az éjszakai sétára. Talán csak meg akart alázni vagy rossz érzést kelteni bennem. Végül is lett volna oka egy ilyen bosszúra, mégis csak egy másik lánnyal mentem a bálra.
A bálról akartam beszélni. – Próbáltam kicsivel határozottabb hangon beszélni.
Nem különösebben érdekelt volna, ha rajta kapnak ezen a kis találkozón… fontosabb volt, hogy megpróbáljam legalább tisztázni magam, még ha meg sem bocsát. Nekem valószínűleg amúgy is ez a kis kitérű az utolsó lenne a rovásomon, míg Emmeline, amilyen jól nevelt lány, biztosan kegyelmet kapna a kicsapás előtt.
Félreértetted, ami történt. – Jelentettem ki és most újra a szemébe néztem. Talán ösztönösen is tudtam: a szemeimből könnyedén kiolvashatja, mikor hazudok. – Nem tűntél olyan típusnak, aki eljönne a bálba és én is csak azért mentem el, mert Marga megkért, hogy legyek a kísérője. Meg sem fordult volna a fejemben magamtól felbukkanni éppen ott. Tudod jól, hogy nem érdekelnek a közösségi dolgok.
Megköszörültem a torkomat.
Marga a barátom. Mióta… mióta a korábbiak meghaltak csak vele tudok rendesen beszélgetni… meg hülyéskedni – magyaráztam. – Semmi okod túl komolyan venni, hogy éppen vele jelentem meg a bálon.
Naplózva


Emmeline Smethwyck
Hollóhát
*


V. ~ Hajtó ~ _@/" Booksnail "\@_

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2018. 05. 15. - 20:39:26 »
+1

Nolan


Végighallgatom Nolan magyarázatát elejétől a végéig és egyszerre nagy kő esik le a lelkemről. A lehető legjobb választ kaptam, amire nem is igazán számítottam és egy pillanat alatt eltűnik minden feszültség belőlem egy sóhaj kíséretében. Aztán elkezd dolgozni az agyam: Miért nem mondta el hamarabb? Miért reagáltam úgy ahogy? Miért nem bíztam benne egy kicsit? Hirtelen nagyon hülyén érzem magam, hogy nem tudok hová bújni szégyenemben. Egyszerűen csak lehajtom a fejem és egy darabig bámulom a padlót. Aztán felnézek Nolanre és megkönnyebülten kérdezem:

- Miért nem mondtad el hamarabb? - már majdhogynem nevetve körbe nézek a folyosón, majd visszafordulok hozzá. - Megelőzhető lett volna a konfliktus. Persze az én hibám is. Egyből rosszra asszociáltam. Sajnálom.
Újabb sóhaj, majd közelebb lépek az ablakhoz és az éjszakai tájat kezdem szemlélni.  Hajlamos vagyok túlbonyolítatni egy helyzetet, de úgy hiszem, nem én vagyok az egyetlen ezen a világon, aki egy ilyen szituációt rosszul értelmezne. Különben is, megmondhatta volna. Tehát nem én vagyok a hibás… Azt hiszem.

- Tudod… - kezdem, még mindig a birtokot fürkészve. - Te vagy az első ilyenfajta fontosságú személy az életemben. És nagyon rosszul esett volna… ha… - egy picit elakadok, de sikerül összeszednem magam és folytatom. - Ha átvertél volna. - felé fordulok, és a szemébe nézek. - Ugye nem versz át?

Naplózva


Nolan Pye
Mardekár
*


IV. évfolyam

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2018. 05. 20. - 10:28:29 »
+2

Bénázás a holdfényben


***

Hevesen vert a szívem. Éreztem, ahogy minden szavam nyomán csak fokozódott a ritmus. A végére akartam érni, látni Emmeline szemeiben a megbocsátás fényét. Tudtam, hogy hibáztam. Pontosan sejtettem, hol rontottam el ezt az egészet… hiszen meg sem fordult a fejemben, hogy elmondjam neki vagy esetleg még Margát megelőzve őt hívjam el. Nem néztem volna ki belőle, hogy élvezne egy ilyen bulit. Meg is lepett, hogy megjelent ott és azonnal sejtettem, amint megpillantottam: ebből botrány lesz.
Nem reménykedtem megbocsátásba. Lényegében csak azért magyarázkodtam már, hogy a saját lelkemen könnyítsek.
Miért nem mondtad el hamarabb?
A kérdésre megint hatalmasat, már-már fájdalmasat dobbant a szívem. Nyeltem egyet, éreztem, hogy gombóc nő a torkomban. Közben ott lüktetett ez a kérdés, amit én is annyiszor tettem fel magamnak és egyszerűen nem találtam rá értelmes választ. Talán túlságosan mellbe vágott az érzés, hogy Emmeline rosszat feltételezett rólam… csak magyarázkodtam, mindent beleadva. Meg akartam tartani, a közelemben akartam tudni. Gondolkodás helyett azonban csupa ostobaság jutott eszembe… olyan dolgok, amikkel csak rontottam a helyzetemen.
Megelőzhető lett volna a konfliktus. Persze az én hibám is. Egyből rosszra asszociáltam. Sajnálom.
Egyetértően bólintottam.
Kicsit kiszáradt a torkom. Kellett egy pillanat, míg mély levegőt vettem és kicsit elidőzött a tekintetemet a folyosó sötétjén. Muszáj voltam átgondolni, mit kéne mondanom, mit kéne tennem, most hogy Emmeline ellenséges hangneme eltűnt. Nem akartam újra hibázni, hogy aztán messzire meneküljön tőlem.
Tudod… Te vagy az első ilyenfajta fontosságú személy az életemben. És nagyon rosszul esett volna… ha… Ha átvertél volna. – Éreztem, hogy engem néz, így én is az ablakfülke, illetve felé fordultam. – Ugye nem versz át?
Nyeltem egyet és végre megpróbáltam szóra nyitni a szám. Megfogtam a kezét és finoman megcirógattam a hüvelykujjammal a puha bőrt. Reméltem, hogy nem most fogja elhúzni tőlem és hagy faképnél. Még mindig át kellett persze gondolni a szavaimat… hazugság lett volna azt állítani, hogy semmit sem érzek Marga iránt. Azt is sejtettem, hogy ő is így lehet vele – bár biztosan nem mertem volna kijelenteni – és ettől csak még bonyolultabb az egész. Még sem akartam veszni hagyni azt, amit Emmeline jelentett… mert akárhányszor a szemeibe néztem a szívem újra ás újra nagyot dobbant. Ezért harcoltam és akartam, hogy jöjjön el ide, legalább hallgasson meg.
Nem akarlak átverni – válaszoltam és megszorongattam picit a kezét, hogy érezze: én ezt teljesen komolyan gondolom.
Kicsit még közelebb léptem hozzá, hogy láthassam teljes pompájában a gyönyörű csillogást a szemébe. Éreztem, hogy a szívem, pont úgy, mint mindig, ezúttal is nagyot dobban. Erre elakadt persze a lélegzetem és teljesen zavarba jöttem. Éreztem, hogy ég a fülem és talán az arcom is kipirult. Ezt Emmeline a sötétnek köszönhetően feltehetően észre sem vette.
A bált sem átverésnek szántam. Egyszerűen csak… hülye voltam, mint mindig… – magyaráztam rekedten és nagyokat pislogva néztem kicsit oldalra. – Nagyon kedvelem Margát, de vele csak jókat szórakozunk és… és… te másképp vagy fontos, téged másképp kedvellek.
Majdnem kimondtam, hogy szeretem. Majdnem… mert ott várakozott a nyelvem hegyén a szó, mégsem böktem ki. Talán az hazugság lett volna. Fogalmam sem volt ugyanis, milyen szerelmesnek lenni és az érzéseimet sem tudtam kategorizálni. Csak abban voltam biztos, hogy nem akarom elengedni egy félre értés miatt, hogy nem akarom a gyűlöletet látni a szemeibe. Hiszen még egy esélyt sem adtunk jóformán magunknak.

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 11. 04. - 09:37:38
Az oldal 0.18 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.