+  Roxfort RPG
|-+  98/99-es tanév
| |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | |-+  Főépület
| | | |-+  Műterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Műterem  (Megtekintve 1108 alkalommal)

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2016. 07. 06. - 04:39:46 »
0


Blue A. Rains





        Félálom. Így tudnám összefoglalni röviden azt, amiben leledztem amíg a lány festett: a szemhéjam belsején világok öltöttek formát, én pedig hagytam az egészet menni a maga módján, elvégre része vagyok a képnek, és mint afféle mesei alak, nem sok lehetőségem van formálni a történet fonalát, legfeljebb szaladni tudok a mentén, belélegezve a színeket és ízeket. Ennek a mesének ezer és egy illata és benyomása volt, sötét és keserű kékek, kis kunkori sárgák, amik az ember fogainak gyűrődve kérnek figyelmet maguknak, forró bordók és mályvák, hogy semmiről se feledkezzek meg, de igazán talán nem is tudtam befogadni az érzéseket, elvégre egy voltam közöttük, a szikra, amiből az egész kipattant. Bámulom az óceán alján a káoszt és arra gondolok, van-e még én, van-e még értelme tulajdonképpen magamra emberként és önálló entitásként gondolni, mikor darabok vagyok, amiből még lehet valaki és valami...?
         Vettem azért egy mély lélegzetet, és mint amikor a papír szakad, felnéztem egy pillanatra mégis, hátha közben valaki lekapcsolta a fényeket és kiment a színpadról, mi meg itt maradtunk meztelen és kinyomkodott tubusként hátrahagyva - de nem, a lány még itt volt, ő is ragadt és fénylett, mint én. Térdelt, ami tulajdonképpen egy kellemetlen testhelyzet, de ő nem úgy tűnt, mint aki a legkevésbé is hagyja magát ilyen apróságokkal eltántorítani, sőt, egyenesen szórakozott az embertelenségén a szituációnak. Megértem, én is éppen kicuppantom magam a nemlétezésből valami köztes megoldásba sután, szivárványba öltözve, abbéli reményeket táplálva, hogy most talán leszek már valaki. Majdnem el is nevettem magam, mikor a kollektív színtestből egy csepp vér az arcába csöppent, de az enyémre is - nem mintha furcsa lenne, darabjai vagyunk az alkotása húsának, kijár hát az ilyen kis bohémia, hogy a mester is táncol a maga darabjában, ha már megálmodta. Nevettem vele, bár inkább csak visszhangja voltam a hangjának, ez most az ő perce volt, amikor szabadott hülyének lenni és röhögni a semmin, betudni az életet elvetélt vászonra karistolt vázlatnak, reménynek, mindennek, szóval ahogy ott nevetett, inkább ablak voltam, amin át a valóság bekémlelt, vajon jut-e még szerep számára?
          Fogtam magam és követtem a példáját, Hook az összes árnyalatát kilehelte a padlón azzal a zuhanással és szétolvadással. Nem tudtam volna megmondani a nevemet az első pár másodpercben, mert nem is volt lényege többet, ez annak az ideje volt, hogy a mester lássa a művét. Eleven testet kapott az álma... és én csak remélni tudom, hogy a lélegzeteim, melyek most hószín hattyúk tollai közé fúródtak a deszkákon, nem zavarja meg. Megszólalnia úgyis neki kell előbb...
Naplózva

Olivia G. Stane
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 04. 13. - 18:11:06 »
+1

Találkozó a bál után, avagy egy randi?

Morgan Williamson
1999 május egy nappal a bál után


Az a szőrnyű bál elképesztő, hogy milyen nyomott hagyott bennem és persze a ruhámban is. Olyan katasztrofálisra sikeredett, hogy az már fáj. Azt hittem a Tanári gárda legalább helyre tudja hozni a helyzetet de még ők sem. Ez azt jelenti, hogy ők sem olyan jó varázslók, mint aminek gondolják magukat. Az én részemről egyszer biztos, hogy többet egyetlen bálra se megyek el. Annyit nem tudnának fizetni sem galleonban sem pedig mugli pénznemben.
Alig vártam meg szabaduljak végre a ruhámtól, ami hiába a Leprex búbájnak csak vizes lett valahogyan. De ezzel nem csak én voltam így. Olyan káosz volt, hogy csak na. Ez biztosan nem bál volt, hanem inkább pusztítás. Szegény végzősök, akik miatt szervezték ezt az egészet. Képzelem, hogyan érezhették magukat. Ezért mondom, hogy kár volt egyáltalán kitalálni az egészet. De mindegy. A lényeg, hogy nagyjából ép bőrrel megúsztuk. Morgannak csak pár horzsolása akadt, nekem meg Hála Istennek semmi. Az hiányzott volna még csak.
Egyetlen jó dolog volt, legalább ebben a buliban és az nem magam a buli, hanem egy srác, akit történetesen Morgannak hívnak.  Kedves és figyelmes srác. Az egész bálon az volt velem. Nem mint, akiket eddig megismertem. Eddig azt hittem, olyan fiú nem létezik, mint amilyent én elképzeltem vagy amilyenről a többiek mesélnek.  Elliot például egy szoknyapecér, bájgúnárnak nevezném leginkább, aki csak kihasználja az eléje érkező helyzeteket. Nolan meg egy felfuvalkodott , beképzelt idióta, aki azt hiszi többet ér másnál. Pedig nem. Morgan ezekhez képes nagyon rendes alaknak tűnik, olyannak aki figyel másokra és nem kihasználja az embereket.
Tegnap alig vártam, hogy eljussak a klubhelyiségig és levehessem magamról a cuccomat, letusolhassak és kissé kifújhassam magam. Olyan jól esett, hogy csak na. Ennél jobb dolgot el se tudtam volna képzelni magamnak. Mintha teljesen kicseréltek volna, frissnek és üdének éreztem magam utána. Egy kicsit bemelengettem közben és pihenhettem is egy jót.  
Morgannal megbeszéltük, hogy a bál után kettesben is találkozhatnánk, mindketten akartuk, így hát a pontos időpontot gyorsan leszegeztük rögtön a következő napra. Vagyis mára. Remélem eljön. A mai napom legjobbnak ígérkező ideje ez. Túlságosan nem csípem ki magamat, csupán hátul összefogom a hajamat egy csattal, felkapok magamra egy egyszerű farmert és egy elöl enyhén kivágott, elegáns fekete felsőt, valamint egy magassarkút. Ez pont tökéletes lesz. Nem akarok túlságosan kirívónak tűnni, sem pedig olyannak aki fel aki csupán felakar szedni magának egy pasit. Én nem vagyok az a típus, nem akarok mindenáron pasit szerezni magamnak. Morgan nagyon jóképű és rendes srác ez igaz, de nem akarok egyből rá mászni. Ha kialakul valami akkor jó, ha viszont nem akkor is szereztem egy szuper jó barátot magamnak.
Végig megyek a folyóson a megbeszélt terem felé. Egy kicsit izgulok. fogalmam sincs miért. Talán azért, mert végre olyasvalakivel találkozom akivel nem kellett sohasem megjátszanom magam, legalább is ezidáig. A bálon is egyszer se fordult elő, hogy azon kellett volna gondolkodnom, hogy mit mondjak esetleg mit csináljak. És szerintem ez a legjobb dolog a világon. Ez a kis izgulás mai meg bennem van az természetes, hisz akkor is izgulok, ha a barátaimmal kell találkoznom, nem hogy egy idegennel.
A műteremben csendes és kellemes hely. Ahogy körbenézek észreveszem, hogy jelenleg nem tartózkodik itt senki. Nagyszerű, megússzuk a pletykálkodást. Bár a bálon is együtt voltunk, de nem hiszem, hogy bárki is abban a káoszban felfigyelt volna erre. Ha meg igen hát ez van. Úgy látom én is elég korán jöttem Morgan sincs még itt. Remélem jól emlékszem az időpontra, amit megbeszéltünk és csupán csak késik.
Az egyik festő sarokhoz megyek, amíg várok Morganra. Kezembe veszek egy ecsetet és elkezdek valamit a palettára. Teljesen elmerülök benne, amikor lépteket hallok. Vajon Morgan érkezett meg?
 
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 04. 13. - 22:40:40 »
0


A tegnapi bál nagyon rock'n'roll volt. Sokkal jobban, mint vártam, ami azt illeti. Nem mondom, hogy az történt, amire számítottam, de az arcomon keletkezett egy-két karcolás ellenére is úgy érzem valahol, hogy megérte. Mert lehetne azt mesélni, hogy kivel és hogy táncolt az ember, meg ki hányt a puncsba kevert piától, de... a többség bálos sztorijai ilyenek. Ellenben a támadó puncsos tálak esete például már kevésbé szokványos, ahogy az se általános, hogy az embert majdnem agyoncsapja egy villám. Igazán felvillanyozó nemdebár? Lehet azért is értékelem ilyen pozitívan mindazt, ami történt, mert a parketten sikerült egy évfolyamtársam felkérni, amiből, ha tánc igazán nem is lett, azért közös túlélő túra igen, meg a helyszínt is csak együtt hagytuk el és beszélgettünk még egy kicsit, aminek az az eredménye, hogy most találkozni fogok Olivia-val.
Úgy éreztem, hogy a kalandok után talán megérdemelnénk egy normálisabb alkalmat is, ahol mondjuk egyikünket sem fenyegeti halálos veszély. Szégyen vagy sem, de hat év alatt nem nagyon beszéltem vele, pedig voltak azért a hugrásokkal közös óráink, de tudjuk hogy megy ez... a lányoknak mindig megvannak a maguk kis klikkjei, Olivia vagy a társasága pedig nem kapcsolódott az én köreimhez. Nem is meglepő, mert tény, hogy léhább emberekkel vettem magam körbe, akiket hülye poénokkal, vagy gitározással jól el tudtam szórakoztatni, akikkel el lehetett nevetgélni a kviddics baleseteken és a parkban elkövetni egy-egy gyerekes hülyeséget. Őt kevésbé láttam ilyen alkatnak s ha a szívemre teszem a kezem, én sem mondanám magamra, hogy igazán ilyen vagyok: inkább csak egy szabad szellem, aki a kallódásban is talált magának művészetet. Mondjuk ennek az eredménye az, hogy kissé késésben vagyok jelenleg. Már megint Katie kerget. Átkozom a napot, amikor a hugrás szöszi fejét csavargattam kicsit, mert azóta felbukkan bizonyos időközönként s a mandragóra orgánum minduntalan felcsendül. - Moorgaaan! - szirénázik el a műterem előtt is, ahová nekem meg be kéne jutnom. A zegzugos folyosókat használtam ki, hogy valahogy lerázzam, de ő mégis jó irányba indult s az utolsó pillanatba vetettem magam egy varázsló szobra mögé, hogy menedéket találjak, de sikerült egy olyan fogást találnom a szoborövén, ahogy mögé lendültem, ami titkos ajtót nyitott s én el is tűntem a sötétben a szöszi elől, hogy aztán a sötét járatban botorkáljak, mert a pálcám nem mertem elővenni és használni. A tegnapi nap túlságosan is intő jel volt arra nézve, hogy a mágia mennyire megvadult mostanság. Még felrobbantottam volna a fenébe a járatot... szóval tapogatózva jutok át a rövid szakaszon, hogy aztán egy pár millis résen át fényt lássak kiszűrődni. Közelebb érve jövök rá, hogy egy szekrény két ajtószárnya ez, én pedig a szekrényben vagyok, amit a felrúgott festékes kannák és tégelyek ricsaja is jelez. Két tenyérrel támaszkodom a szekrényajtónak, hogy az feltáruljon s diadalmas porfelhőcske fellibbenésében és kiguruló festékes edények kíséretében lépjek elő a szekrényből, mint valami groteszk színdarabban. Arcomon pedig üdvözült mosoly, ahogy megpillantom Olivia-t a vászonnál. Egyedül. - Na, az a sziréna hangú szirén csak nem talált ide... - jegyzem meg megnyugodva, ahogy gyorsan zárom is magam mögött az ajtót, s leporolom kockás ingem, a magammal hozott bőr sulitáskát meg leteszem egy asztalra. - Szia Olivia! - indulok meg felé, hogy üdvözölhessem s merő játékosságból az egyik kacsójára nyomok egy kézcsókot. - Igazán jól festesz. - villantok rá egy vigyort. - Mármint, nem ecsettel, hanem a megjelenésedre értve. - konkretizálom a dolgot, ha már ecsetet tart a kezében.  Tény, hogy kellő visszafogottság jellemzi csinos megjelenését, ami kedvemre való, különösen lelkes üldözőm után... alaposan megnézem magamnak Olivia-t, bár kellő diszkrécióval és finomsággal, még akkor is, ha tudom, hogy pontosan tisztában van ezzel, hiszen ezt minden nő érzékeli. És valahol el is várja...aztán visszatér tekintetem szép, barnászöld szemeihez. - Ne haragudj, hogy késtem kicsit, de menekülőre kellett fognom. Nem szeretek késni... - dőlök könnyedén az egyik asztalnak s igyekszem megtekinteni, hogy a leányzó mit is festegetett. Azt mondjuk remélem, hogy nem akarja, hogy én is alkossak, mert ebben a legkevésbé sem vagyok jó.
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2017. 10. 27. - 15:22:14
Az oldal 0.08 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.