+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  98/99-es tanév
| | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | |-+  Főépület
| | | | |-+  Műterem
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: 1 [2] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Műterem  (Megtekintve 1383 alkalommal)

Minerva E. Balmoral
Griffendél
*


the variable

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #15 Dátum: 2016. 07. 06. - 04:39:46 »
0


Blue A. Rains





        Félálom. Így tudnám összefoglalni röviden azt, amiben leledztem amíg a lány festett: a szemhéjam belsején világok öltöttek formát, én pedig hagytam az egészet menni a maga módján, elvégre része vagyok a képnek, és mint afféle mesei alak, nem sok lehetőségem van formálni a történet fonalát, legfeljebb szaladni tudok a mentén, belélegezve a színeket és ízeket. Ennek a mesének ezer és egy illata és benyomása volt, sötét és keserű kékek, kis kunkori sárgák, amik az ember fogainak gyűrődve kérnek figyelmet maguknak, forró bordók és mályvák, hogy semmiről se feledkezzek meg, de igazán talán nem is tudtam befogadni az érzéseket, elvégre egy voltam közöttük, a szikra, amiből az egész kipattant. Bámulom az óceán alján a káoszt és arra gondolok, van-e még én, van-e még értelme tulajdonképpen magamra emberként és önálló entitásként gondolni, mikor darabok vagyok, amiből még lehet valaki és valami...?
         Vettem azért egy mély lélegzetet, és mint amikor a papír szakad, felnéztem egy pillanatra mégis, hátha közben valaki lekapcsolta a fényeket és kiment a színpadról, mi meg itt maradtunk meztelen és kinyomkodott tubusként hátrahagyva - de nem, a lány még itt volt, ő is ragadt és fénylett, mint én. Térdelt, ami tulajdonképpen egy kellemetlen testhelyzet, de ő nem úgy tűnt, mint aki a legkevésbé is hagyja magát ilyen apróságokkal eltántorítani, sőt, egyenesen szórakozott az embertelenségén a szituációnak. Megértem, én is éppen kicuppantom magam a nemlétezésből valami köztes megoldásba sután, szivárványba öltözve, abbéli reményeket táplálva, hogy most talán leszek már valaki. Majdnem el is nevettem magam, mikor a kollektív színtestből egy csepp vér az arcába csöppent, de az enyémre is - nem mintha furcsa lenne, darabjai vagyunk az alkotása húsának, kijár hát az ilyen kis bohémia, hogy a mester is táncol a maga darabjában, ha már megálmodta. Nevettem vele, bár inkább csak visszhangja voltam a hangjának, ez most az ő perce volt, amikor szabadott hülyének lenni és röhögni a semmin, betudni az életet elvetélt vászonra karistolt vázlatnak, reménynek, mindennek, szóval ahogy ott nevetett, inkább ablak voltam, amin át a valóság bekémlelt, vajon jut-e még szerep számára?
          Fogtam magam és követtem a példáját, Hook az összes árnyalatát kilehelte a padlón azzal a zuhanással és szétolvadással. Nem tudtam volna megmondani a nevemet az első pár másodpercben, mert nem is volt lényege többet, ez annak az ideje volt, hogy a mester lássa a művét. Eleven testet kapott az álma... és én csak remélni tudom, hogy a lélegzeteim, melyek most hószín hattyúk tollai közé fúródtak a deszkákon, nem zavarja meg. Megszólalnia úgyis neki kell előbb...
Naplózva

Olivia G. Stane
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #16 Dátum: 2018. 04. 13. - 18:11:06 »
+1

Találkozó a bál után, avagy egy randi?

Morgan Williamson
1999 május egy nappal a bál után


Az a szőrnyű bál elképesztő, hogy milyen nyomott hagyott bennem és persze a ruhámban is. Olyan katasztrofálisra sikeredett, hogy az már fáj. Azt hittem a Tanári gárda legalább helyre tudja hozni a helyzetet de még ők sem. Ez azt jelenti, hogy ők sem olyan jó varázslók, mint aminek gondolják magukat. Az én részemről egyszer biztos, hogy többet egyetlen bálra se megyek el. Annyit nem tudnának fizetni sem galleonban sem pedig mugli pénznemben.
Alig vártam meg szabaduljak végre a ruhámtól, ami hiába a Leprex búbájnak csak vizes lett valahogyan. De ezzel nem csak én voltam így. Olyan káosz volt, hogy csak na. Ez biztosan nem bál volt, hanem inkább pusztítás. Szegény végzősök, akik miatt szervezték ezt az egészet. Képzelem, hogyan érezhették magukat. Ezért mondom, hogy kár volt egyáltalán kitalálni az egészet. De mindegy. A lényeg, hogy nagyjából ép bőrrel megúsztuk. Morgannak csak pár horzsolása akadt, nekem meg Hála Istennek semmi. Az hiányzott volna még csak.
Egyetlen jó dolog volt, legalább ebben a buliban és az nem magam a buli, hanem egy srác, akit történetesen Morgannak hívnak.  Kedves és figyelmes srác. Az egész bálon az volt velem. Nem mint, akiket eddig megismertem. Eddig azt hittem, olyan fiú nem létezik, mint amilyent én elképzeltem vagy amilyenről a többiek mesélnek.  Elliot például egy szoknyapecér, bájgúnárnak nevezném leginkább, aki csak kihasználja az eléje érkező helyzeteket. Nolan meg egy felfuvalkodott , beképzelt idióta, aki azt hiszi többet ér másnál. Pedig nem. Morgan ezekhez képes nagyon rendes alaknak tűnik, olyannak aki figyel másokra és nem kihasználja az embereket.
Tegnap alig vártam, hogy eljussak a klubhelyiségig és levehessem magamról a cuccomat, letusolhassak és kissé kifújhassam magam. Olyan jól esett, hogy csak na. Ennél jobb dolgot el se tudtam volna képzelni magamnak. Mintha teljesen kicseréltek volna, frissnek és üdének éreztem magam utána. Egy kicsit bemelengettem közben és pihenhettem is egy jót.  
Morgannal megbeszéltük, hogy a bál után kettesben is találkozhatnánk, mindketten akartuk, így hát a pontos időpontot gyorsan leszegeztük rögtön a következő napra. Vagyis mára. Remélem eljön. A mai napom legjobbnak ígérkező ideje ez. Túlságosan nem csípem ki magamat, csupán hátul összefogom a hajamat egy csattal, felkapok magamra egy egyszerű farmert és egy elöl enyhén kivágott, elegáns fekete felsőt, valamint egy magassarkút. Ez pont tökéletes lesz. Nem akarok túlságosan kirívónak tűnni, sem pedig olyannak aki fel aki csupán felakar szedni magának egy pasit. Én nem vagyok az a típus, nem akarok mindenáron pasit szerezni magamnak. Morgan nagyon jóképű és rendes srác ez igaz, de nem akarok egyből rá mászni. Ha kialakul valami akkor jó, ha viszont nem akkor is szereztem egy szuper jó barátot magamnak.
Végig megyek a folyóson a megbeszélt terem felé. Egy kicsit izgulok. fogalmam sincs miért. Talán azért, mert végre olyasvalakivel találkozom akivel nem kellett sohasem megjátszanom magam, legalább is ezidáig. A bálon is egyszer se fordult elő, hogy azon kellett volna gondolkodnom, hogy mit mondjak esetleg mit csináljak. És szerintem ez a legjobb dolog a világon. Ez a kis izgulás mai meg bennem van az természetes, hisz akkor is izgulok, ha a barátaimmal kell találkoznom, nem hogy egy idegennel.
A műteremben csendes és kellemes hely. Ahogy körbenézek észreveszem, hogy jelenleg nem tartózkodik itt senki. Nagyszerű, megússzuk a pletykálkodást. Bár a bálon is együtt voltunk, de nem hiszem, hogy bárki is abban a káoszban felfigyelt volna erre. Ha meg igen hát ez van. Úgy látom én is elég korán jöttem Morgan sincs még itt. Remélem jól emlékszem az időpontra, amit megbeszéltünk és csupán csak késik.
Az egyik festő sarokhoz megyek, amíg várok Morganra. Kezembe veszek egy ecsetet és elkezdek valamit a palettára. Teljesen elmerülök benne, amikor lépteket hallok. Vajon Morgan érkezett meg?
 
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #17 Dátum: 2018. 04. 13. - 22:40:40 »
0


A tegnapi bál nagyon rock'n'roll volt. Sokkal jobban, mint vártam, ami azt illeti. Nem mondom, hogy az történt, amire számítottam, de az arcomon keletkezett egy-két karcolás ellenére is úgy érzem valahol, hogy megérte. Mert lehetne azt mesélni, hogy kivel és hogy táncolt az ember, meg ki hányt a puncsba kevert piától, de... a többség bálos sztorijai ilyenek. Ellenben a támadó puncsos tálak esete például már kevésbé szokványos, ahogy az se általános, hogy az embert majdnem agyoncsapja egy villám. Igazán felvillanyozó nemdebár? Lehet azért is értékelem ilyen pozitívan mindazt, ami történt, mert a parketten sikerült egy évfolyamtársam felkérni, amiből, ha tánc igazán nem is lett, azért közös túlélő túra igen, meg a helyszínt is csak együtt hagytuk el és beszélgettünk még egy kicsit, aminek az az eredménye, hogy most találkozni fogok Olivia-val.
Úgy éreztem, hogy a kalandok után talán megérdemelnénk egy normálisabb alkalmat is, ahol mondjuk egyikünket sem fenyegeti halálos veszély. Szégyen vagy sem, de hat év alatt nem nagyon beszéltem vele, pedig voltak azért a hugrásokkal közös óráink, de tudjuk hogy megy ez... a lányoknak mindig megvannak a maguk kis klikkjei, Olivia vagy a társasága pedig nem kapcsolódott az én köreimhez. Nem is meglepő, mert tény, hogy léhább emberekkel vettem magam körbe, akiket hülye poénokkal, vagy gitározással jól el tudtam szórakoztatni, akikkel el lehetett nevetgélni a kviddics baleseteken és a parkban elkövetni egy-egy gyerekes hülyeséget. Őt kevésbé láttam ilyen alkatnak s ha a szívemre teszem a kezem, én sem mondanám magamra, hogy igazán ilyen vagyok: inkább csak egy szabad szellem, aki a kallódásban is talált magának művészetet. Mondjuk ennek az eredménye az, hogy kissé késésben vagyok jelenleg. Már megint Katie kerget. Átkozom a napot, amikor a hugrás szöszi fejét csavargattam kicsit, mert azóta felbukkan bizonyos időközönként s a mandragóra orgánum minduntalan felcsendül. - Moorgaaan! - szirénázik el a műterem előtt is, ahová nekem meg be kéne jutnom. A zegzugos folyosókat használtam ki, hogy valahogy lerázzam, de ő mégis jó irányba indult s az utolsó pillanatba vetettem magam egy varázsló szobra mögé, hogy menedéket találjak, de sikerült egy olyan fogást találnom a szoborövén, ahogy mögé lendültem, ami titkos ajtót nyitott s én el is tűntem a sötétben a szöszi elől, hogy aztán a sötét járatban botorkáljak, mert a pálcám nem mertem elővenni és használni. A tegnapi nap túlságosan is intő jel volt arra nézve, hogy a mágia mennyire megvadult mostanság. Még felrobbantottam volna a fenébe a járatot... szóval tapogatózva jutok át a rövid szakaszon, hogy aztán egy pár millis résen át fényt lássak kiszűrődni. Közelebb érve jövök rá, hogy egy szekrény két ajtószárnya ez, én pedig a szekrényben vagyok, amit a felrúgott festékes kannák és tégelyek ricsaja is jelez. Két tenyérrel támaszkodom a szekrényajtónak, hogy az feltáruljon s diadalmas porfelhőcske fellibbenésében és kiguruló festékes edények kíséretében lépjek elő a szekrényből, mint valami groteszk színdarabban. Arcomon pedig üdvözült mosoly, ahogy megpillantom Olivia-t a vászonnál. Egyedül. - Na, az a sziréna hangú szirén csak nem talált ide... - jegyzem meg megnyugodva, ahogy gyorsan zárom is magam mögött az ajtót, s leporolom kockás ingem, a magammal hozott bőr sulitáskát meg leteszem egy asztalra. - Szia Olivia! - indulok meg felé, hogy üdvözölhessem s merő játékosságból az egyik kacsójára nyomok egy kézcsókot. - Igazán jól festesz. - villantok rá egy vigyort. - Mármint, nem ecsettel, hanem a megjelenésedre értve. - konkretizálom a dolgot, ha már ecsetet tart a kezében.  Tény, hogy kellő visszafogottság jellemzi csinos megjelenését, ami kedvemre való, különösen lelkes üldözőm után... alaposan megnézem magamnak Olivia-t, bár kellő diszkrécióval és finomsággal, még akkor is, ha tudom, hogy pontosan tisztában van ezzel, hiszen ezt minden nő érzékeli. És valahol el is várja...aztán visszatér tekintetem szép, barnászöld szemeihez. - Ne haragudj, hogy késtem kicsit, de menekülőre kellett fognom. Nem szeretek késni... - dőlök könnyedén az egyik asztalnak s igyekszem megtekinteni, hogy a leányzó mit is festegetett. Azt mondjuk remélem, hogy nem akarja, hogy én is alkossak, mert ebben a legkevésbé sem vagyok jó.
Naplózva


Olivia G. Stane
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #18 Dátum: 2018. 04. 27. - 14:30:02 »
+1

Találkozó a bál után, avagy egy randi?

Morgan Williamson
1999 május egy nappal a bál után


A hangtól ami hozzám szól kissé megrezzenek. No nem azért, mert annyira ijesztő volna. Csupán nem abból az irányból számítottam rá.
- Szia Morgan. - köszönök vissza egy mosoly kíséretében. Elpirulok, amikor kezemet felemeli, hogy egy apró csókot lehelhessen rá. Micsoda úriember! A mostani világban nem sok ilyennel találkozni, mintha elfelejtettük volna a romantikázás szabályait, meg úgy amúgy az udvariasság szabályait. Morgan viszont nem ezek közül az emberek közül való, úgy látszik. kedves, figyelmes és udvarias.
- Igazán jól festesz. - Rápillantok a festményemre. Hát én nem mondanám ezt éppen jó festésnek. Szerintem vannak nálam jobban festő és rajzoló emberek is. Én csupán megpróbálok szépen festeni, de nem úgy néz ki mintha sikerülne. Van egy olyan érzésem, hogy ezt csupán csak azért mondta, hogy mondjon valamit. Tudom, hogy megy ez, én is voltam már hasonló helyzetben. Nem jött a számra egyetlen szócska sem.  - Mármint, nem ecsettel, hanem a megjelenésedre értve. - nevetni kezdek halkan. Basszus én azt hittem a festészetemre érti. Végül is az öltözékem se sokkal jobb mint a mesterművem. Egykutya. A divathoz sem értek sokkal jobban, mint ehhez. - Ne haragudj! - motyogom nevetés közben. - Azt hittem a festményemre érted. - teszem hozzá, hogy ő is értse min nevetek annyira. - Azt meg nem nevezném jónak. - válaszolom. - Bár szerintem az öltözékem se sokkal jobb ennél. De köszönöm.  -Érzem ahogyan kissé végig jártatja rajtam tekintetét, még ha ő azt is gondolja, hogy nem veszem észre. - Egyébként. Te sem nézel ki rosszul. -  jegyzem meg egy mosollyal arcomon. Most legalább van alkalmam kicsit jobban megnézni.
A  bálon igazi katasztrófa helyzet volt. Nemhogy őt de még magamat sem volt alkalmam jobban megnézni. Jó formán azt sem tudtam, hol vagyok. Inkább éreztem magamat egy hurikán közepében, mint egy végzős bálon. Valahogy éreztem, hogy nem kéne nekem oda menni. A belső énem azt súgta baj lesz belőle. Igazam volt. De még mennyire igazam volt. Persze ha ezt elmondtam volna valakinek, rögtön hülyének nézett volna.
-Ne haragudj, hogy késtem kicsit, de menekülőre kellett fognom. Nem szeretek késni... -  Hogy mi? Értetlenül meredek rá. Mégis kitől kellett menekülnie. Azt hittem ennek az egész kálváriának, már végre vége. A tanárok állítólag a bál után mindent helyre hoztak. Ezek szerint mégsem. Valami nagy baj lehetett, hogy még ők se tudnak semmit sem csinálni ellene.
- Ugyan semmi baj. - legyintek kezemmel. - Nem késtél. -  teszem hozzá halkan. - Innen nem lehet elkésni. -  elmosolyodom. figyelem ahogyan leül az egyik székre és a képem nézi. Egyszer csak  a festményemre pillantok, majd rá. Aztán ismét a festményre és újból rá. - Hm. - emelem gondolkodóan számhoz az ecsetet. - Nem akarsz csatlakozni hozzám, van itt még vászon és ecset is? - - lehet, hogy rossz ötlet, de én mégis megkérdem. Csak ekkor gondolok arra, hogy vajon egyáltalán tud-e festeni vagy nem. Ha tud akkor jó, ha meg nem akkor legalább nevetek egy kicsit rajta. Na jó nem. Ha nem tud akkor megtanítom majd én festeni.
- Na csatlakozol?  - kérdezek rá ismét, ha meg nem akar, akkor gyorsan eszembe jut egy másik dolog, amit a többiektől hallottam róla. - Nem hoztad el a gitárod. Úgy tudtam tudsz gitározni. Szívesen meghallgatnálak egyszer.-Le merném fogadni, hogy nagyon jól gitározik. Imádom a gitár hangját és annyira hallanék egy dalt Morgantől. Olyan furcsán érzem magam, még senki előtt nem tudtam ennyire felszabadultan viselkedni. Morgan valahogy más mint a többiek, ő nem gondol különc és hülye csajnak. Vagy csupán nem mondja azt. Mindegy is. Amíg itt vagyunk legalább nem gondolok az iskolára meg a többiekre, csupán élvezem a pillanatot az ő társaságában.  
Naplózva


Morgan Williamson
Hollóhát
*


Hatodéves - a Hollóhát terelője

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #19 Dátum: 2018. 04. 28. - 02:11:28 »
0


Szégyen a hasznos, de futás, szép "Morganizmussal" megfogalmazva. Mármint meglógtam a szirénázó lány elől, hogy aztán lényegesen kellemesebb társaságot élvezhessek. Sajnos némi késés is becsúszott így, de ahogy látom Olivia annyira nem haragszik s pirulására, amit kézcsókom vált ki belőle, játékosan csillan meg a tekintetem. Bókot is kap még mellé persze, bár kétértelműre sikerül ez. De nem mondanám, hogy nem szándékoltan, elvégre szeretek eljátszani a szavakkal. - Nem haragszom, szeretem, ha meg tudok nevettetni egy lányt. - felelem könnyedén, míg, mintegy kényszercselekvésként igazítok egyik tincsemen, hogy ne lógjon a szemembe. - Akárhogy is, mindenképpen jobb, mint amit én tudnék alkotni. - nem fogom eljátszani a nagy művészt, mert marhára nem értek ehhez. Holly próbált rávenni korábban, hogy próbáljam ki, de a vége az lett, hogy jól összekentem a kis vöröst játékból és nem jutottunk sehova... a gondolatra kicsit még megrándul gyomrom. Vajon mi lehet vele? A háború végső idői óta nem láttam, ahogy Stevie-t is elnyerte a forgatag... kicsit megrázom a fejem s ez tán kívülről olyan, mintha Olivia önreflexiójára cselekednék így. - Ugyan, szerintem nagyon is csinos vagy! - teszem is hozzá. - Mondjuk erre a bálon is felfigyeltem, ami azt illeti. - szavaim azért túlmutatnak a puszta öltözködésen, de csak olyasmit közlök, amit a magam számára tényként kezelhetek. Így volt, így láttam s most is így látom. Egyszerűen kimondom az igazságot. - Tudod, hogy mondják: egy fokkal szebb az ördögnél, az már nem rossz. - incselkedem vele kicsit, ha már visszadobta a labdát. Ha ő így látja, az nekem csak jó, én meg nem csinálok belőle nagy ügyet. Mármint nem szoktam divatolni, nem veszek figyelembe dolgokat, csak azt, hogy mi a kényelmes és miben érzem jól magam. Bár az tény, hogy szeretem a kockás ingeket. Viszont egy elnézés kéréssel még tartoztam a lány felé, amit meg is tettem s értetlen tekintetére, amit kapok, még jónak látom pár szót hozzátenni. - Van egy kedves háztársad, aki szeretne a figyelmével kitüntetni, amit viszont én nem szeretnék és őt kellett leráznom. - magyarázom el velősen a tényállást. Azt hiszem, hogy ennyi elég is, nem kell, hogy ezzel terheljem. A renomémon mondjuk nem tudnék rontani, az iskolai pletykák már rég eljuthattak hozzá is az évek alatt, ha komolyan hitelt adna például Belby fecserészésének, akkor most nem lennénk itt. - Köszönöm az invitációt, de félek, hogy az eredmény nem érné meg az elpazarolt anyagot. Rettenetes vagyok képzőművészetek terén. - rázom meg a fejem, de egy szelíd mosoly kíséretében, hogy érezze, ez nem ellene szól, egyszerűen ez nem az én asztalom. Inkább a zene, amire rá is tér. - Honnan veszed, hogy nem hoztam el? - huncut mosolyra húzódnak ajkaim, míg hátradőlök a széken s picit hintázom is. Rossz szokás. - De ha már ilyen szépen jelezted, hogy meghallgatnál, akkor miért is ne? - állok végül fel a székemről, hogy a korábban lerakott táskámért nyúljak s felnyissam azt. Először két üveg vajsör kerül elő belőle, amiből az egyiket a lánynak adom. - Tessék parancsolni, gondoltam jól esne. - a másikat az asztalra rakom, az lesz az enyém, de annak még nem jött el az ideje. Helyette a tértágító bűbájjal ellátott táskából előhúzom a gitárt . - Egy mugli elektromos gitárt kicsit megbűvöltem, így elektromosság nélkül is jól tudom itt használni, nem kell sem áram, sem erősítő. - magyarázom a lánynak, míg helyet foglalok a hangszerrel a széken s kényelmes pozícióba helyezkedem, na meg a pálcám is előhúzom, mivel a hangzást azzal tudom variálni, mármint mágikusan. - Szóval szép hölgy, mit szeretne hallani? - kacsintok rá s várom a kérését, aztán meglátjuk, hogy mit tudok azzal kezdeni. Közben pedig halkan átjátszom a hétfokú skálasort G-ben, bemelegítésnek.
Naplózva


Olivia G. Stane
Hugrabug
*


Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #20 Dátum: 2018. 07. 19. - 15:34:19 »
+1


Találkozó a bál után, avagy egy randi?

Morgan Williamson
1999 május egy nappal a bál után


 - Köszönöm az invitációt, de félek, hogy az eredmény nem érné meg az elpazarolt anyagot. Rettenetes vagyok képzőművészetek terén - akaratom ellenére is elmosolyodom kissé ezen a mondatán. Szerintem nem lehet annyira rossz, csupán alábecsüli magát. De hát ő tudja mire képes és mire nem.
- Á dehogy- mondom kedvesen. - Annyira rossz azért nem lehetsz, de ha nem akarod, hát nem. Én nem erőltetek semmit. -Jobbnak látom inkább átérni az ő kedvéért egy másik témára.
Sokaktól hallottam, hogy nagyon szépen gitározik, ugyan én magam még nem hallottam egyetlen egyszer sem. Szívesen meghallgatnék tőle pár számot, szeretem a zenét, legfőképpen a gitár hangját. De ahogy látom nem hiszem, hogy magával hozta a gitárját. Akkor ez az opció is lefújva.
Kissé lehajtom a fejemet és magam elé meredek, annyira zavarban vagyok, olyan furcsa ez az egész. Fogalmam sincs miről tudnánk még csevegni, avagy mit csinálhatnánk még. Nem akarok valami hülyeséget mondani,vagy csinálni és lejáratni magamat. Biztosan így is hallott már nagyon sok furcsa dolgot rólam a többiektől, azokat már úgysem tudom lemosni magamról akármennyire is próbálkoznék vele.
 - Honnan veszed, hogy nem hoztam el? - értetlenkedve meredek rá. De hisz nincs nála, hát akkor persze, hogy nem hozta el. Egy akkora gitárt csak nem tud eldugni a zsebében. Egy amolyan, most viccelsz velem képet vágok, majd megvillantom a szép fehér fogaimat egy mosoly keretében. - De ha már ilyen szépen jelezted, hogy meghallgatnál, akkor miért is ne? - miközben a táskájában kezd kotorászni és elöhúz belőle két vajsört, amelyből az egyiket nekem adja, eszembe jut... HAHA! ..., Ja Persze! hisz varázsvilágban élünk itt minden lehetséges. Előkerül végre az áhított gitár is. Milyen szép darab.
- Oh. Köszönöm a vajsört - térek magamhoz és zavarodottan, elpirulva, hogy elfelejtettem megköszönni a vajsört mikor ideadta, gyorsan javítok rajta. Olivia mi a franc ütött beléd, már megint úgy viselkedsz mint egy kisgyerek. Szidom le magamat. Néha bejön segít újra magamhoz térni bizonyos szituációkban. Na igen, és ezek után próbáljam meg bemagyarázni bárkinek is, hogy nem vagyok fura lány.
Igen tudom láttam már mugli gitárt életemben, sejtettem, hogy ez aféle. Ennek ellenére is igencsak szép darab. Nagyon remélem, hogy szépen is tud játszani rajta ez a kedves fiú. Nem szeretném, hogy elrontsa azt az idilli képet, amit eddig alkottam róla.
 - Szóval szép hölgy, mit szeretne hallani? - Na jó, azt hiszem most fogok vérvörösre változni, ezektől a szép szavaktól. Annyira azért nem vagyok én szép, de jól esik hallani. Közelebb megyek és helyet foglalok mellette.
- Hát... nem is tudom... - kezdek gondolkodni, ám hirtelen nem jut eszembe semmi jó darab. - Mondjuk - gondolkodóba esem - egy olyan dalt amit még nem énekeltél más lánynak. - biztos vagyok benne, hogy nem jut eszébe semmi olyan. Egy ilyen szépfiú nagyon sok lánynak énekelhetett már. Elmosolyodom. - Tudsz olyat? Túl furcsa kérés tudom. Szóval énekelj bármit, ha nem jut eszedbe ilyen dal. Én szívesen meghallgatok akármit.
 
Naplózva

Oldalak: 1 [2] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2018. 06. 09. - 08:07:45
Az oldal 1.461 másodperc alatt készült el 35 lekéréssel.