+  Roxfort RPG
|-+  Múlt
| |-+  1996 - 2001
| | |-+  98/99-es tanév
| | | |-+  Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola
| | | | |-+  Főépület
| | | | | |-+  Nyilvános mágiatörténeti irattár
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Nyilvános mágiatörténeti irattár  (Megtekintve 3185 alkalommal)

Mrs. Norris
Maffiavezér
***


,, a T E J hatalom ,,

Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2015. 02. 09. - 13:34:01 »
+1

Egy egyszerű, négyszög alakú terem. A falak mentén magas, körülbelül három méter magas polcok vannak, melyek hajdanán tele voltak mágiatörténetről szóló iratokkal, könyvekkel, feljegyzésekkel, ám az ostrom alatt a legtöbbjük lepotyogott és összekeveredett a poros padlón. Itt mindent megtalálhattak a diákok a varázslótársadalom történetéről. Az irattár egyediségét tükrözte az is, hogy ebben a teremben nem csak a brit mágiatörténetről található információ, hanem az egész világ mágiatörténetéről olvashattak az ide látogatók. Minden irat kronológiai, és kontinens szerinti sorrendbe volt rendezve. Habár ez a terem a könyvtár egyik kisebb kirendeltsége volt, az itt megtalálható iratok egyediek, így a termen, és lakóin erős bűbájok ülnek. A mai napig egy iratot sem lehet kivinni a teremből. Persze volt már, aki megpróbálta, de a könyv az ajtóban kicsusszant kezéből, vagy táskájából, és visszareppent helyére. Az irattár egyik sarkában egy gyönyörű ezüst-bronz földgömb hever, mely hajdanán a terem közepén lebegett. Mivel a teremben nincsenek ablakok, a fényt egy hatalmas csillár szolgáltatja, illetve az asztalokon kisméretű olajlámpák vannak elhelyezve, de sajnos már hosszú-hosszú ideje nem gyújtotta meg őket senki.
Naplózva

Adser Møvrede
Eltávozott karakter.
*****


hírnök :: V.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2015. 11. 05. - 21:23:20 »
+2





  Borongós már az ősz. Végre megjött a hideg Nagy-Britanniába is és itt Skóciában, ahol hajlamosabb az otthonira hajazni az idő főleg jól jön ez. Végre normálisan érzem magamat, habár még csak alig három hét telt el a tanévnyitó kínos eseményei óta. A háztársaim még mindig ódzkodnak tőlem, a többi hírnökkel pedig nem szeretnék annyira együtt mozogni. Ha csak egymásba kapaszkodunk, semmire sem megyünk, a britek pedig eddig igen elutasítóak. Nyilván én sem élvezném, ha valakik random megtörnénk a hagyományainkat, de akármi is történt, Ők küldték ki nekünk végül a leveleket és Ők osztottak be bennünket a házakba. Minket hibáztatni ezért kár... még ha nyilvánvalóan közünk is van a dologhoz.

   Igazából én sem vagyok a legnyitottabb, amin nagyon csodálkozom. Magunknak valók tudunk lenni Greis-szel de nem ennyire. Valahogy nem merek hozzászólni a britekhez, ami idegesítő, mert sosem volt bajom a közvetlenséggel, de egyszerűen nem tudom, miről tudnék beszélgetni velük. Na meg, hogy hogyan. Nyár eleje óta itt vagyunk az országban, de ennyire mélyvízben még nem voltam, mint a Roxfortban. Borzasztó ez az idegennyelvi környezet, mármint értem, amit mondanak, megértem a tankönyvek nyelvét is csak valahogy félek megszólalni. Ez nem olyan, mint a norvég kiskoromban, mármint persze anyánk próbálta tanítani, de nem a tizenegy éves korom óta vagyok natív környezetben hozzá.

   Igazából ez is volt az egyik motivációm, hogy bele vessem magamat a tanulásba. Tökéletes nyelvfejlesztés, pláne mágiatörténetnél, ahol tudom is nagyjából miről van szó. Szerencsémre az irattárba nem túl sokan járnak mostanában és ha bár a kupiban néha elég nehéz megtalálni egy-egy könyvet, nem lehetetlen. Bevallom, néha önkényesen elkezdek rendet is rakni, hogyha már képtelenek megbízni pár házimanót a feladattal. Jól lehet én a pálcaintéseimmel ügyesebben pakolok, mint azok a lények de mégis csak furcsa érzés. Mármint a családunk sosem tartozott azok közé, akiknek ne főne a kezük az ilyen alantas munkákhoz, de még is olyan furcsa érzéssel tölt el. Ennek nem az én dolgomnak kellene lennie, nah.

   Harmadszorra fordulok be rossz irányba, amikor elveszettségemben egy festményhez fordulok útbaigazításért. Annyira logikátlan ez a kastély – vagy még csak nem szoktam hozzá. Igazából semmi bajom vele, csak olyan más. Itt minden szokatlan és nekik pedig én vagyok a szokatlan, így van ez rendjén. De hát a dolgok változnak nem igaz?

   Belépek a sötét, ablaktalan terembe és pálcám intésével fényt varázsolok a régi csillárba. Nagy sóhajtás. Az utóbbi időben csak ide tudok elmenekülni a fürkésző tekintetek és a többi Hírnök elől. Szeretem az embereket, de magamat is.
   Leveszem a polcról a már általam sorrendbe tett „Bestiák Történelmünkben” című sorozatból a harmadik kötetet, aminek sikerült eljutnom a feléig nagyjából. Már mélyülnék el a „Vízköpők és hárpiák hadifelhasználása” fejezetben, amikor nagy nyikorgással kinyílik az ajtó én pedig önkéntelenül összerezzenek.
Naplózva


Louise Lott
Eltávozott karakter
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2015. 12. 20. - 19:33:09 »
+1

Adser Møvrede

“Any fool can know. The point is to understand.”

♦♦♦

 Az iskola komolytalan volt. Egyáltalán nem tudtam beleélni magam úgy, mint két évvel ezelőtt, de ettől függetlenül a tanulmányim nem hanyagoltam el. Egyszerűen csak úgy éreztem túlkoros vagyok már ehhez. Másokon is láttam ezt visszatükröződni, és Jamas-nek is megírtam, nem mintha ez változtatna bármin is. Még mindig jobb volt, mint a tavalyi év.

 A kíváncsiságom viszont így is volt, ami felpiszkálja. Illetve inkább, aki. Már a beosztási ceremónián is borsózott a hátam az új kölyöktől, ami azóta sem múlt el. Nem személy szerint velük volt bajom, de minél többet olvastam utánuk, annál nagyobb szarba futottam bele. Mindegyik család érdekes múlttal rendelkezett, még ha nem is tudták rájuk bizonyítani.

 Az egész azzal kezdődött, hogy tudtam, olvastam már a neveikről valahol, aztán mikor az első hétvégén szórakozásból lenéztem a könyvtárba, nekiültem rendesen utánuk is nézni. Egy ponton Rita Vitrol könyve is a kezembe került Dumbledore-ról. A meglepő pedig az volt, hogy mennyire nem a saját stílusában írta Vitrol. Jó nem kell félteni, tele volt a szokásos mennyiségű negatív bázisú kritikával, de voltak részek, amik szinte már tényközlőnek hatottak.

 Az egészből pedig valahogy a Grindelwald féle Varázslóháborúig jutottam. Nem volt nehéz összekötni a kettőt, ha már a nevek megvoltak. Itt másztam át a könyvtárból a Mágiatörténeti irattárba. Nem tudom egészen pontosan mire is számítottam, vagy, hogy mennyire volt a paranoiám számlájára írható a dolog, de marhára nem akartam egy újabb háborút ennyivel az előző után. Igazán megvárhatnák, amíg legalább ez a generáció is kiöregszik.

 Pláne, hogy az a problémakör és eszme, ami annak a háborúnak az oka volt, lényegesen összetettebb volt, mint Tudjukki vértisztasági kérdése. Ahogy egyre jobban belefolytam a történetbe, úgy kezdett egyre jobban elmosódni a határ. Nem gondoltam, hogy bármiféle módon is bele akarnék folyni egy újabb konfliktusba, de azt el kellett ismernem, hogy ez már legalább elgondolkoztató volt.

 Személy szerint nem gondoltam, hogy megállná a helyét az, miszerint a varázslóknak kéne a legfelsőbb pozíciókat elbitorolnia a mugliktól, lévén, hogy felsőbbrendűek. Mugli születésűként tisztában voltam vele, mennyivel felkészültebbek és szívósabbak lettek a muglik az elmúlt években. A varázslók száma amúgy is csak töredéke az övéknek, ráadásul az Avada Kedavra még mindig nem jó tömegmészárlásra, cserébe egy sornyi varázslót egyszerre ki lehet nyírni egy géppisztollyal, vagy némi kézigránát bevetésével. Nem is beszélve a többiről. Ráadásul mire számítanának? Tiszta sor, hogy amitől az emberek félnek, azt elpusztítják. Primitív ösztön. Na, most mutass egy muglinak valakit, aki törölheti a memóriáját, és saját maga ellen fordíthatja a cselekedeteit. Nem az lesz az első gondolata, hogy mennyire szétveti ettől az öröm.

 Teljes erővel tolom be a nehéz ajtót, amikor elérek az irattárig. Meglepetésemre pedig bent nem a szokásos vaksötét fogad, hanem az ocsmányan régi csillár meleg fénye. Ahogy belépek a polcok közé nem mással találom szemben magam, mint az egyik delikvenssel. Talán a legkevésbé ellenszenvessel.
- Movdre – biccentek felé, majd ledobom a vastag könyvet, amit három napja vittem el. Rohadt nehéz volt, és tiszta por. A srác úgy nézett ki, mint őzgida a reflektorfényben, szóval különösebben nem rengette meg a bátorságom leszólítani. Végül is ki mástól jöhetne a legpontosabb infó, ha nem valakitől, aki ennyire érintett. – Mit csinálsz? Van most pár perced? – kérdeztem tőle, ahogy kihúztam magamnak egy széket. Miközben leültem, sosem vesztettem szem elől a srácot, és azért a biztonság kedvéért a pálcám is az asztalra tettem, rögtön a jobb kezem mellé.
Naplózva


Adser Møvrede
Eltávozott karakter.
*****


hírnök :: V.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #3 Dátum: 2016. 01. 02. - 02:11:05 »
+1





  A vörös leomló tincsek az első pár pillanatban elrejtik az arcot, majd konstatálom, hogy egy nálam idősebb lány lépett be. Ahogy hirtelen egymás szemébe néztünk a kezdeti hökkenet után, hogy egyáltalán más is tartózkodik a magánynak eme birodalmában furcsa felismerés jelent meg az arcán. Habár ehhez már igazán hozzászokhattam az elmúlt hetekben. Először rám csodálkoznak az emberek, hogy egyáltalán látnak majd arcuk felismerhetetlen érzelmeket közöl. Félelem, megvetés, érdeklődés, közömbösség és megannyi attitűd mimikáinak furcsa kavalkádja szalad végig az arcokon. Tekintetem már megszokottan letéved a lány mellkasára – nem igazán abból az okból, amit az átlag preferál. Bronz és kék színű címer, benne a sassal. Hollóhát. Furcsa mennyire hozzászoktam a roxforti előítéletekhez. Egyből keresem, hogy mi is árulkodik az emberek házáról, hiszen így bizonyos személyiség leírást kaphatok. A bölcsek házával már megtanultam, hogy óvatosan kell bánni.

- Az velójéban Müveil, nem Móvrel –
javítom ki a lányt, miközben visszabólintok üdvözlően. Habár talán pont nem nekem kéne kijavítanom valakit, aki még mindig nem tudta levetkőzni az akcentusát. Na nem mintha pont itt a sok skót, ír meg walesi között ez olyan egyszerű lenne. A Griffendél klubhelységében szokott lenni egy rövid hajú felsőbb éves lány, akinek be nem áll a szája és olyannyira skót, hogy jóformán nem is értem, hogy mit mond. Az elején azt hittem, hogy esetleg kentaur nyelven tanul annyira fröcsögött a szája a vadságtól. Bár mikor észrevettem, hogy Őt figyelem kicsit sem próbálkozott a kedvességgel és elküldött egy melegebb éghajlatra. Még hogy úri nép a brit…
   Ahogy a vörös hajú lány konkrétan ledobja elém a könyvet, majd komoly tekintetével Ő is helyet foglal, hirtelen elfog egy rossz érzés. Mintha egy kisfiú lennék, aki összetört egy vázát. Persze lehet, hogy csak az egész kontextus teszi, hogy ennyire alárendelve érzem magamat hirtelen, de be kell valljam, hogy lánynak ösztönösen van egy tekintélyt parancsoló kisugárzása. Ahogy leteszi pálcáját az asztalra összeráncolom szemöldökömet.
- Vellátásra készülsz? – teszem fel a kérdést megtoldva egy csibészes mosollyal, hogy oldjam a számomra érthetetlen feszültséget. Nem túl gyakori, hogy valaki beszélgetést kezdeményezzen velem. Pláne nem akkor, amikor épp a hárpiák pánncélzatáról olvasok. – Egyebként, Téged hogy hivnak? – nem érzem fairnek, hogy Ő leszólít a vezetéknevemmel, én pedig csak a nevét sem tudom.

   Becsukom a könyvet és pálcám koppintásával visszaküldöm a helyére. Be kell, hogy valljam nincsen ínyemre ez a kis találka, hiszen pont a fürkésző szemek elől menekültem ide, most pedig éppen szembetaláltam magamat eggyel. Kíváncsian várom, még is mivel szolgálhatok a lánynak. Vajon a dán faunáról érdeklődik, arról, hogy még is mit keresek itt, mit tett a nagyapám vagy, hogy nyelvleckéket adjon. Egyikhez sem fő igazán a fogam.
Naplózva


Louise Lott
Eltávozott karakter
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #4 Dátum: 2016. 01. 02. - 11:54:34 »
+2

Adser Møvrede

“Knowing too much of your future is never a good thing.”


♦♦♦

+16
Legyintve ülök le, majd teszem ki a pálcám az asztalra, attól függetlenül, hogy megjegyeztem, nem Móvrel, hanem Müveil. Valahogy a dánom nem volt még olyan kifinomult.
- Mit csinálsz? Van most pár perced? – kérdezem tőle, bár azt hiszem, sok opciót nem hagyok neki. Tényleg kíváncsi voltam, és marha paranoiás is, szóval valószínűleg, ha nemet mondott volna, akkor utána eredek a folyosón.
 Figyelem, ahogy ő is végigmér és próbálok kevésbé barátságtalan arcot vágni, nem akarom elkergetni, ha okvetlen nem muszáj. Plusz láttam mennyire szarba veszik őt is, meg a többi újat is, és nem volt nehéz emlékeznem rá, hogy az milyen érzés. Amúgy is helyes kölyöknek nézett ki, úgyhogy na, próbáltam igyekezni.
- Vellátásra készülsz? – kérdezte egy kis vigyorral és az akcentusával, amiről nem volt nehéz beazonosítani, hogy nem szigetországbeli. Amit nehezebb volt kitalálni, hogy melyik nyelvjárást akarja elsajátítani. Mindegy, az én londoni angolom még talán a legkönnyebben értelmezhető külföldieknek is.
- Nope – rázok egy aprót a fejemen, majd a velem szemben levő szék felé bökök az állammal. – Csak kérdezni akarok – mondom neki, és megejtek az irányába egy apró mosolyt. Nekem is tudatosítanom kell magamban, hogy ne a kollektív gyűlölet szemüvegén keresztül nézzem, hanem úgy, mint egy tizenötéves srácot. Mondjuk azt nem ártott volna tudni ehhez, hogy melyik ikerrel beszélek, ha már ennyire meg akarom személyesíteni.
- Egyebként, téged hogy hivnak? – kérdezi, mire csak megforgatom a szemem. Látszik, hogy nem ide valósi. Azért valljuk be a fiúk körében megvolt a magam hírneve. Bár talán nem hátrány, hogy nem azzal indított, hogy mennék-e vele egy kört.
- Louise Lott – felelem készségesen, és egy pillanatig még elgondolkozom rajta, hogy rákérdezzek-e a keresztnevére, vagy az gáz lenne azután, hogy úgy indítottam, mintha tudnám. Végül úgy döntök vagy kiderül majd, vagy nem, még mindig kitrükközhetem belőle később is, ha érdekel. – Nem foglak hülyének nézni, és ezt elvárom fordítva is – támaszkodtam könnyékkel az asztalra és előrébb dőltem. – Az elmúlt hetekben utánatok olvastam egy kicsit – kezdek bele, majd a mutatóujjammal rá is bökök a könyvre, ami kettőnk között hever az asztalon. „Aranyvérű családok történelme Európában” – dögnagy és baszott régi olvasmány volt, az elmúlt évszázadról nem is volt benne már semmi, de ez lényegtelen, azon már úgyis átrágtam magam más könyvekből. – Én nem akarlak zavarba hozni meg kivallatni sem, de kíváncsi vagyok mi ez az egész. Mindenki tudja mennyire labilis most a brit varázslók társadalma, amit egyszerű lenne kihasználni. – Tudtam, hiszen én is akartam ezzel élni, bár egészen más okokból. - Viszont Grindelwald halott, nem? Olvastam az eszméről, amit vallott, és nem nehéz meglátni a pozitív oldalát ránk nézve, de hogy a muglik nem díjaznák az biztos – nézek el róla egy pillanatra, hogy összeszedjem a gondolataim és a megfelelő formában tárjam azokat elé. – Úgy gondoltátok, hogy ez jó alkalom lenne az egész felelevenítésére és újraszerveződésre? – kérdezem tőle, ahogy visszavillan a tekintetem, egyenesen az övébe.

 Kíváncsi is voltam, és féltem is a választ. Volt egy olyan érzésem, hogy megint rohadt nagy szarban vagyunk, és fikarcnyi kedvem sem volt asszisztálni hozzá, vagy esetleg megint az elszenvedő oldalán lenni ennek az egésznek. Egy életre elegendő átkot és megalázást kaptam be tavaly, a félelemről nem is beszélve.

Naplózva


Adser Møvrede
Eltávozott karakter.
*****


hírnök :: V.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #5 Dátum: 2016. 02. 09. - 10:55:56 »
+2





   Felhúzom szemöldökömet, ahogy a vörös lány szavait fordítom magamban. Bár azt állítja nem vallatás, még is eléggé annak érzem a szituációt. Nem igazán finomkodik és kérdéseiből ítélve, eléggé körbejárta a témát. Furcsa szembesülni azzal, hogy valaki, aki alig egy hónapja „ismer” ekkora időt és energiát fektet abba, hogy meg tudja ki is vagyok. Otthon ez más volt teljesen, hiszen megszokott volt a tény, hogy ismernek minket, sőt Dániában lényegében már születésünk óta tudták kik vagyunk, hiszen az ország egyik legfontosabb és legősibb családja voltunk. Nyugatra ellenben sosem ért el a hatalmunk, még a hírnevünk is épphogy. Dumbledore foglalkozott velünk és a mágiánkkal, ámbár ez valószínűsíthető volt inkább a Nemzetközi Mágusszövetségben betöltött szerepe miatt, de a múltévszázadi tevékenységünk – igazából nagyapa múltja – sosem volt népszerű olvasmány, főleg mióta kiderült, hogy semmi sem bizonyítható. Nem lehet ráverni háborúsbűnösségét.

- Hálott? Hö jul tudom a kis polga’háborutok két föszereplőjje is az volt – válaszolok nem elfeledve negédes mosolyomat és igyekszem úgy tenni, mintha őszintén örülnék a kérdéseknek. Pedig tényleg kellene, hiszen ez az egyik feladatunk itt: „téríteni”. Mintha az esze ezt követelné, hiszen nem vallásról beszélünk, pusztán logikus gondolkodásról.
- A muglik nem dijjöznák? Az anya, akünek a fia a Temzüben fuladt, nem dijjözná, ha tudna, hogy a ti harcötok áldözata lett a fiú? – Bizony, én is utána olvastam. Annyira nem is kellett, még a dánok és a norvégok is azon csámcsogtak, mit csináltak a britek egymással a vértisztasági háborúban. Dementorcsókok, nyílt összecsapások az utcákon, tomboló óriások, céltalan mugli gyilkosságok, erdőtüzek és még sorolhatnánk. Egyetlen egy országban. Még a Birodalom terjeszkedése sem volt ilyen véres, hiszen a legtöbb ország politikai puccs révén csatlakozott, a mágusoknak pedig szabadságot adtak nagyapáék. Az eszetlen öldöklés sosem tartozott a módszereik közé. Igen megtették, amikor kellett, de csak azért, hogy szórakozzanak soha.
- Az egész münek? Meg lehet szaöbni, hogy egy társödalom mikko’ ölökuljon át? Ki lehet jelölni egy időpontot, hogy mikko’ alkölmas elkezdeni egy fölyömatot? – állom tekintetét és a halvány mosoly így sem halványul.

   Pálcámat piszkálom miközben belemerülök Louise Lott barnás zöld szemeibe. Annyira direkt ez az egész beszélgetés, vajon szándékosan alakította így és tört rám? Tudta, hogy itt leszek és betámadhat? Kifigyelt volna a hollóhátas, hogy tompíthassa kíváncsiságát? Nyugtalanító, de ezt nem szabad mutatnom. Nem lehetek gyenge, egy ilyen súlyú beszélgetésnél. A lány kezdeti mentalitásából kétlem, hogy sikerülne meggyőznöm Őt bármiről is, de már az is eredmény, ha elgondolkodik és nem ítél el minket zsigerből. Ha csak néhány érvemet tovább adja másoknak, akik szintén elkezdenek elmerülni a dologban… ha a mag el van már vetve, könnyebb erdőt növeszteni.
Naplózva


Louise Lott
Eltávozott karakter
*****


♦ VII. Hollóhát ♦ Prefektus ♦ "Cinkemadár"

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #6 Dátum: 2016. 04. 03. - 14:35:55 »
0

Adser Møvrede

“I feel old beyond my years.”


♦♦♦

+16
Mérlegelek, szétcincálok és összerakok. Próbálok minden szót és mondatot több irányból is megvizsgálni és berakni a nagyobb képbe, ami kezd egyre tisztább és részletesebb lenni a fejemben. Arról nem is beszélve, hogy egyre félelmetesebb.
 Minden, ami elhangzott úgy folyt ki Møvrede száján, mint egy jól kigondolt és felépített reklámszöveg, aminek semmi más célja nem volt, csak az elgondolkodtatás. Összeráncolt szemöldökkel hallgattam a megjegyzését a halott mugli áldozatokról, ami nyilvánvalóvá tette a véleményét a háborúról, és nem tudtam nem egyet érteni vele. Felesleges volt, és ostobaság. Az egész még csak nem is szólt annyira a vértisztaságról, mint a hatalomról. Máskülönben Tudjukki nem szorgalmazta volna a félvér követőket, és kegyelmezett volna annak a maroknyi vérárulónak, aki ellene harcolt, hogy növelje a vértisztasági eszme túlélési esélyeit. Undorító mennyire naiv volt a társadalom. Ráadásul nem tanultak semmit. Puffogtak és húzogatták a vállukat, de nem sok embert láttam magamon kívül a könyvtárban, vagy akár itt a levéltárban annak érdekében, hogy többet tudjon és értsen az egésszel kapcsolatban.
- Igaz és igaz – értek vele egyet komolyan, és hátradőlök a székemben. A mai napig fogalmam sem volt, hogy jutott a Nagyúr újra hatalomra, bár hajlamos voltam hinni inkább azoknak, akik azt állították, sosem halt meg igazán. Minden esetre a kérdés maradt: hogyan? A dánokkal és norvégokkal való kutakodásom elvonta a figyelmem erről a problémakörről. Bár ha őszinte akarok lenne, inkább csak el akartam temetni az egész háborút jó mélyre, hogy ne kelljen rágondolnom, vagy foglalkoznom vele, vagy egyáltalán csak emlékeznem rá. – Felfoghatatlan számomra még mindig az emberi ostobaság határtalansága – mondom neki, miközben visszakönyökölök az asztalra, de már nem csak őt bámulom. – Azonban a Nagyobb Jó sem fog működni. Nem működhet – mondom neki egy apró fejrázással. – Nem lehet elnyomni a muglikat csak úgy – hajolok közelebb hozzá. Helyes kölyök volt, de tényleg. – Nem fedhetjük fel magunkat egyik napról a másikra a követeléssel, hogy mostantól mi vagyunk az új felsőbbrendű faj, vagy mutáció, vagy amit akarsz – gesztikulálok a kezemmel, hogy nyomatékosítsam, mekkora ostobaság is lenne ez. – Csak gondolj bele, mi az első dolog, amit csinálsz, ha félsz? Elpusztítod azt, amitől félsz – sóhajtom. – Ösztönös, primitív emberi dolog. A muglik pedig nem fognak repesni az örömtől, hogy olyan embereknek hajtsanak fejet, akik nem csak varázsütésre tudnak vizet fakasztani, de egy szóval mérhetetlen fájdalmat is okozhatnak. Nem is beszélve arról milyen fölényben vannak, ha a fegyverarzenáljukat, vagy a létszámukat nézzük. – Nem akarom meggyőzni, az igazamról, főleg, hogy magam sem tudom igazam van-e, de azért úgy érzem logikusak az aggályaim. Ráadásul valahol sajnálom is, amiért ilyen fiatal és máris része valami ilyesminek. Végignézve rajta tudom, hogy nincsenek kétségei, talán így is nőt fel. Mindazonáltal szeretném, ha esetleg látná a másik oldalát is az érmének. Nincs szükség még egy háborúra, amit a végén a hozzá hasonló kölykök fizetnek meg. – Tudod mire képesek egyáltalán egy adag tehénszarral? Puff és már véged is. Ideggázok, atombombák, gépfegyverek. Nagyon hamar ki fog derülni, hogy amint nyílt ütközetre kerülne sor, alulmaradnánk. Ami nekünk egy ember, arra nekik van vagy száz, vagy akár ezer is. A politikai puccsok pedig nem olyan gyakoriak manapság nyugaton, mint akár egy fél évszázada is voltak – fejezem be és csak most jövök rá, hogy saját magamhoz képest mennyire belemelegedtem az érvelésbe. Tényleg úgy gondoltam, hogy a világ még nem készült fel a muglik és a varázslók együttélésére. – Én csak nem akarok egy ismétlést a tavalyiból – magyarázom, hogy neki, vagy magamnak, az egy baromi jó kérdés. - Egy háború több volt, mint amit valaha is át akartam élni – mondom neki egy szomorú mosoly kíséretében. Ha mást nem is, az intelligens eszmecserét még mindig tudtam értékelni, és valahol hiányzott is a mindennapjaimból, most, hogy Wolffal csak leveleket váltottunk.
 Ezt leszámítva viszont iszonyatosan öregnek éreztem magam, és az új információrengeteg sem segített ezen. Sejteni, hogy mi van készülőben kicsit sem segített abban, hogy jobban aludjak az éjszaka.

Naplózva


Adser Møvrede
Eltávozott karakter.
*****


hírnök :: V.

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #7 Dátum: 2016. 07. 07. - 12:38:51 »
+1





    Louise Lott egy vöröses hajú lány, barna szemekkel, amelyekben meg-megcsillan a zöld, mikor beleelevenedik mondanivalójába és átjárják az érzelmek. Gondolkodó. Mintha jól megcsócsálná mindenen szavamat, perverz élvezettel, hogy keressen valami mögöttes tartalmat. Pillanatok csak, míg látszólag pörögnek a fogaskerekek eszeveszett sebességgel. Talán az ellenérvek sorozatát hozza már fel elméje vagy még mindig mondataimat helyezi más és más kontextusokba, hogy rájöjjön mit is akarok mondani? Ha utóbbi, felesleges az erőfeszítés. Őszinte ember vagyok, nagyapám mindig erre tanított. Egy családban, ahol folyamatosan elmédben turkálnak képtelenség titkokat őrizni.

    Mosolyom csak őszintébb lesz és feszélyezettségem eltűnik. Kínos a téma nem tagadom, sosem kellett még laikusokkal beszélgetnem gondolataimról és saját kétségeimről. Jó meglátásai vannak, de zárkózott. Csak a jóban és a rosszban gondolkodik, remény nélkül. Pedig a remény ad hitet, a hit erőt és ha ezt a fajta erőt birtoklod képes lehetsz át látni a végzeted.
– Erdekesen beszülsz. Lenüzed az embereket, primitív osztünök rabjaiként teküntesz röjük, de müglikat felbecsülod. – szemem tán megcsillanhat, ahogy felfedezni vélem a lány keresztjét. – Mügliivadek vagy? . Mosolyommal próbálok bizalmat kelteni, nem akarom, hogy gondolatom miatt úgy tekintsen rám, mint akik miatt szenvednie kellett az előző években. A vér vér, birtokolja a mágia ajándékát és csak ez a fontos.

    Elismerően bólintok érveire, jelezve, hogy megértettem – ahogy észrevettem a britek akcentusom miatt igencsak lenézik angoltudásomat és nem is feltételezik, hogy teljes egészében megértem mondanivalójukat.
– Ahogyan egyetlen szavünk elüg a féjdalomhüz, egyetlen szüvel irányíthatjük is őket. Ránk dübje-e a bombát vogy magükra? Ledübja-e egyáltalán? – húzom fel szemöldököm nem feledve pajkos mosolyomat. Egy kölyök kutyára emlékeztethetem, aki épen megtalálta a legjobb játékot – a vitát. – Üjjá terümthetjük a kiírtott erdüket. Vizüt fakaszthatünk Afrikában. Füldrengés, cünami, vülkánok és hürrikánok nem fenyügetnék az embürt. Jobbá tehütnénk a világüt, miért mondanának nemet? –

    Ahogyan én látom Louise Lottnak, nem a Nagyobb Jó gondolatával van problémája. Megérti és elfogadja érveinket. Sokkalta inkább fél a háborútól és a béke megtörésétől. Furcsa, saját magát igazolja. Fél valamitől, a harctól az igazunkért, ezért megpróbálná elpusztítani magát a harcot. Nem ironikus? Magát a pusztítást pusztítaná el, ha lenne rá hatalma. Nem is tudja, hogy ez mennyire közel áll ahhoz, amit családiinkkal képviselünk.
– Vülághábörük, hölökéuszt, atüm bomba, ózon lyük. Müt tesznük a müglik egymással üs a bolygóval püsztán egy évszázüd alatt? Hiszük egy jöbb vülágban, ahül ilyen károk nélkül, békébün élhetünk. A termüszet megadta a mégiát, hogy ne püsztítsunk, mü pedig önző mód kisajátítva, lukakban rejtőzködve őrizzük. – hogyha egy sárvérűvel beszélek, jobb ha a muglik oldalát mutatom be. A beszélgetés elején is azt firtatta, hogy az új világ miért is lenne jó a mugliknak, hát válaszolok a kérdésre.

– Nagyobb Jónak nevezzük, mert áldüzatokat hozünk egy nagyübb célért. Megtümadnak minket, mert primitívek és höború lesz, ez kütségtelen. Dö inkább adüm az életemet egy jübb világ eszméjéért, minthogy a sütétben meghüzva, magam kis birodalmüban nyomjon a teher, hogy haszüntalan volt a hatalüm, amit kaptam. – . Monológom végeztével elhagytam a mosolyt is. Őszinte embernek tartom magamat és mikor a halálomról beszélek, nem mosolygok. 

Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2021. 04. 15. - 19:29:53
Az oldal 1.443 másodperc alatt készült el 37 lekéréssel.