+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Blake Winslow
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Blake Winslow  (Megtekintve 966 alkalommal)

Blake Winslow
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2014. 09. 14. - 01:18:32 »
0

BLAKE WINSLOW



Mottó




         Alapok

jelszó || „Ez az élet egyik nagy tragédiája: hogy valami mindig történik.”
így ejtsd a nevemet || Blék Vinzló
nem || Férfi
születési hely, idő || Birmingham; 1950, augusztus, 19.
horoszkóp || Oroszlán
kor || 45 év
vér || Félvér
munkahely || Korábban veszélyes lényekkel dolgozott, illetve lénygondozó volt, de mikor Halálfaló lett, ezeket mind feladta a nagyobb jó érdekében.
 


         A múlt

Gyermekkor:

Most biztos mindenki úgy kezdené, hogy nagyon jó gyermekkora volt, és mennyire szerették őt a szülei, meg a testvére. Meg hogy ő mennyire imádta a világot, amibe született. Az igazság az, hogy én nem így fogom kezdeni. A gyermekkorom teljesen átlagos, már-már unalmas volt. A szüleim mindketten mágusok voltak, ez eddig tiszta, és én is ebbe a világba születtem. Ja igen, testvérek; tizenhárom éves koromig még csak terv sem volt arról, hogy esetleg testvérem legyen. Három, talán négy éves koromban mutatkoztak rajtam először a jelek, hogy örököltem szüleim adottságait, és vált nyilvánvalóvá, hogy belőlem is varázsló válik majd. Amikor tudatos korba léptem, a szüleim elmondták, hogy nálunk nem úgy működnek a dolgok, mint a többi családnál, és különbözök a többi gyermektől, ezért meg kell várnom a megfelelő pillanatot, amikor elkezdhetek iskolába járni. Magántanulóként voltam bejelentve, és a környékbeli gyerekekkel se nagyon engedtek játszani, így igen kevés barátom volt, talán nem is volt egy se, akire megérné visszagondolnom. Belegondolva, lehet, hogy itt lett elrontva minden, és ezért lettem az, aki most vagyok. Bizonyos szemszögből nézve pedig talán épp ez vezetett ahhoz, hogy túllépjek azon a bizonyos „átlagos mágus” dolgon, és valami sokkal nagyobb részese lehessek.

Roxfortos évek:

Tizenegy évesen érkezett egy levél, ami az én nevemre szólt. Meglepett a dolog, de a szüleim látszólag igen boldogok voltak, úgy nézett ki, ők tudják, mit rejt a boríték, ami kissé kopottasnak tűnt és smaragd tintával írták rá a következő szöveget:
Mr. Blake Winslow részére
Megfordítottam a borítékot, és egy viaszpecséttel volt lezárva, amin egy címer volt, benne pedig négy állat képe. Egy darabig megbabonázva néztem, majd feltéptem, és kikaptam belőle a levelet, ami a címzéshez hasonlóan smaragd tintával és kézzel volt írva.
Mr. Blake Winslow!
Örömmel értesítjük, hogy Ön felvételt nyert a Roxfort Boszorkány-, és Varázslóképző Szakiskolába. Egy mellékelt iratban megküldjük önnek a listát, mely tartalmazza az első évben szükséges felszerelések és könyvek listáját.
Értetlenül álltam a dolog előtt, nem azért, mert nem tudtam semmit, vagy ilyesmi, hanem mert végre elérkezett az idő, mikor olyan közegbe kerülhetek, ahol talán bepótolhatom a gyerekkorom kimaradt részeit. A szüleim persze rögtön tudták, hogy mit kell tenni, és biztosítottak, hogy másnap elmegyünk az Abszol útra, hogy mindent beszerezzünk, ami a listán szerepel. Kivettem a borítékból az említett pergament, és elkezdtem átfutni. Volt azon minden, mi szem-szájnak ingere. Varázspálca, üst, sőt, még azt is felírták rá, hogy minden diák választhat magának egy macskát, baglyot, vagy varangyot. Új reményekkel telve indultam el lefeküdni, hogy minél hamarabb érkezzen el a holnap, és végre belevethessem magam a varázsvilág rejtelmeibe.
Másnap korán indultunk, hogy elkerüljük a tömeget, de ez persze nem sikerült. Megannyi süveges, kalapos, öreg és fiatal varázsló és boszorkány jött-ment az Abszol úton. Az első hely, ahova betértünk, a Gringotts volt, a varázslók bankja. A mufurc kis koboldok maguknak való nép, de a munkájukat igen nagy odafigyeléssel végezték. A széfekhez egy függő csillén utazva jutottunk el, és lenyűgöztek a hely impozáns méretei. Kívülről nem látszott ekkorának, és azt hittem, hogy ez másképp működik. Fontokkal és penikkel itt nem sokra mentünk volna, viszont valahogyan a szüleim igen szemrevaló vagyont kapargattak össze. A széfünkben volt elég galleon, sarló és knút, hogy ne kelljen meghúznunk a nadrágszíjat, és mindent meg tudjunk venni. Kivettünk némi pénzt, és ismét visszatértünk a szűk utca nyüzsgésébe. A könyvek megvásárlásával kezdtük, majd áttértünk az üstökhöz. Amíg apával elmentünk pálcáért, addig anya egy másik helyre. Ollivander boltja nagy volt, de a hatalmas polcok roskadásig voltak pálcákat tartalmazó dobozokkal, és mint olyan, a bolt területe alig látszott ki közülük. Kissé félénken álltam oda, nem tudtam, hogy mit kellene tenne, de apa biztosított afelől, hogy ha a kezembe veszem, tudni fogom, melyik az én pálcám, illetve melyik pálca tartozik hozzám. Ollivander már nem számított fiatalnak, de igen energikus volt, és ezt csak fokozta, hogy egy új vásárló lépett a boltjába, ráadásul az első – és jó esetben az egyetlen – pálcáját készül megvenni. Az idős úr lepakolt néhány dobozt a pultra, majd leszedegette a tetejüket, és egyesével a kezembe adta. Az első pálca suhintásnál a kirakat ablaka kirobbant a helyéről, én pedig félve tettem le, vigyázva, hogy nehogy valaki élőre szegezzem a végét. Még három pálcát próbáltam így meg,  az egyikkel sikerült leszakítanom a hátsó ajtót, ami valószínűleg a műhelybe vezetett, egy másikkal pedig kivarázsoltam az egyik polc lábát, amitől az az oldalára dőlt volna, ha a fal nem támasztja meg. A pálcám végül egy tizenkét és fél hüvelykes, tiszafából készült darab lett, melybe sárkány szívizomhúr magot ültettek. Kifizettük a pálca árát, és a pálcát vizsgálgatva, megbabonázva léptem ki az öregúr boltjából.
Két sarokkal lejjebb anya várt ránk, kezében egy dobozkával, amin lyukak voltak vágva, majd átnyújtotta nekem. A pálcát zsebre vágtam, és megnéztem mit rejt a karton doboz. Egy macska volt benne, de nem a hagyományos fajta, hanem egy szfinx cica. Ami mindenkinek feltűnik, hogy nincs szőre. Apró volt még, kölyök, de mégis örültem neki.
Jócskán beesteledett, mire hazaértünk, és a listáról minden tétel ki volt húzva. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel a megkönnyebbüléstől, hogy „csak” ennyi minden kellett.
Végül elérkezett az utazás napja. A King’s Cross pálya udvar 9 és ¾. vágányáról indult a Roxfort Express, mely minden diákot az iskolába szállít. A fal, amin át kellett menni lenyűgözött, és úgy gondoltam, hogy a varázsvilág nem csak egy elbájolt oszlopból áll majd. Mielőtt átmentem, körülnéztem, kicsit tartottam attól, hogy a muglik meglátnak majd, ahogy eltűnök a falban, és arra gondoltam, hogy szerencsétlenek, mennyi mókából maradnak ki. Mielőtt a vonat elindult, apa még a kezembe nyomott egy Bagoly Berti-fél Minden Ízű Drazsét, amolyan nasiként az útra. A vonat út nem volt épp izgalmas, mielőtt komolyan kapcsolatba léptem volna bárkivel, vagy bárki velem, elaludtam, és az egész utazást átaludtam. Akkor ébredtem fel, mikor egy másodéves fiú felrázott, hogy megérkeztünk, és az elsősök most indulnak majd a csónakokhoz. Az első éveseket a vízen át vitték a kastélyba, a felsőbb évesek pedig egy másik úton jutottak el az iskolába. A csónakokban nem nagyon beszélgettünk, mindenki a tájjal volt elfoglalva, és a kastély impozáns külsejével. Én is eltátottam a számat, mikor megláttam felgyúlni a fényeket. Friccs, a gondnok vezetésével elértünk a nagy teremig, ahol a négy ház asztalai hosszábban felállítva már szinte dugig voltak étellel és itallal, mellettük pedig felsőbb éves diákok ültek, arra várva, hogy az első éveseket beosszák valahova. McGalagony professzor egy háromlábú szék mellett állt, melyen a Teszlek Süveg hevert. A szüleim meséltek erről a mágikus tárgyról, és nem sokára én is megtapasztalhatom a saját bőrömön. A professzor kihajtogatott egy méretes pergament, és elkezdte felolvasni a neveket. Minden egyes szólított, odasétált hozzá, leült, és a fejére tette a Süveget, ami elosztotta őt egy házba. A szólítás szisztémáját nem sikerült megértenem, de jó páran megjárták előttem a széket, mire McGalagony professzor felolvasta a nevem. Ahogy már előttem oly sokan, én is leültem a székre, és jól a fejembe húztam a fejfedőt, ami egy pillanattal később megszólalt. Vagyis hümmögni kezdett, majd elkurjantotta magát:
Lekaptam a fejemről, és a Hollóhát asztalához siettem, ahol hangos üdvrivalgás közepette fogadtak, és helyet szorítottak nekem. Kézfogások, vállon veregetések, és baráti üdvözlések vártak rám az asztalnál, miközben a ceremónia tovább folyt. Jó érzéssel töltött el, hogy így fogadtak, és ha akartam is volna mondani valamit, nem tudtam volna. Utánam még tizenhárom másik elsőéves került a Hollóhát asztalához, akiket hozzám hasonlóan fogadtak a többiek.
Az első év számomra nem volt túlságosan megerőltető, de ez biztos minden iskolával így van. Az alapoktól kezdtünk mindent, bűbájtant, átváltoztatástant, és még a repüléstant is. A szüleim büszkék voltak rám, hogy a Hollóháthoz kerültem, noha anyu Hugrabugos volt, apa meg Griffendéles. Röviden összefoglaltam nekik, hogy mit tudok eddig és hol tartunk, illetve, hogy hogy érzem magam.
Az év gyorsan eltelt és már karácsony közeledett, mikor a legtöbben hazautaztak, köztük én is, és a családdal töltöttem az ünnepeket. Mindenki örült, mikor újra látott, és bár nem volt szabad varázsolnom még, sugárzó arccal meséltem a tapasztalataimat.
Ahogy véget értek az ünnepek, visszatértünk a mindennapokba, és sikeresen zártam az első évet. A második roxfortos év sem hozott túl nagy meglepetést, még tovább tágítottam a tudásom, de a legmeghatározóbb mégis a harmadik év volt, amikor is megismerkedtem a legendás lények gondozása órával, és annak tananyagával. Lenyűgöztek ezek az állatok és viselkedésük, életmódjuk. Már az első adandó alkalommal a könyvtárban kötöttem ki, hogy minden egyes varázslénynek utána olvassak, és ekkor kezdett el megfogalmazódni bennem, hogy ezen a téren szeretnék tovább menni a jövőben, így nem volt kérdés, hogy a hátralevő években ez volt az első tárgy, amit felvettem. Ezen kívül a bájitaltan és a gyógynövénytan volt még az a kettő, amiről biztosan tudtam, hogy kellhet a jövőben. Egy kicsit utána néztem a felsőoktatásnak, hogy miből válogathatok, de végül a Griffendél Godrik Akadémia volt az, ami elérhető közelségben volt, így a választás egyértelmű lett. Ötödév végén az RBF vizsgáim két „V” és egy „K” eredménnyel zárultak, ami több, mint elegendő volt, hogy tovább mehessek. Hetedik év végén a RAVASZ vizsgáimon két „K” és egy „V” végeredménnyel zárult gyógynövénytanból. Felvételt nyertem a Griffendél Godrik Akadémia Benedict Sackville Lénygondozói Karára.

Élet a felsőoktatásban:

Az Akadémia sokkal keményebb volt, mint a Roxfort hét éve együtt véve, de nem adtam fel. Jó felfogó készségem volt, és folyamatosan bővítettem a tudásom különböző szakirodalmak olvasásával. A különböző varázslények képességeinek és sajátosságainak megismerése közben egy gondolat ütötte fel a fejemet, miszerint, létre lehetne hozni egy olyan állatot, amely a legtöbb veszélyes lény tulajdonságával rendelkezik, és így megalkotni a tökéletes varázslényt. A második év vége fele apróbb állatokon kezdtem kísérletezni, persze titokban, és minden lejegyeztem. Azt hozzá teszem, hogy egyik kísérlet sem járt sikerrel, mert valahogy a befogadó fél képtelen volt elnyelni, vagy magába olvasztani a külső, idegen tulajdonságot. Ezek a magánakciók titokban maradtak, és senkinek nem mondtam el, mert a végén még komoly probléma származna belőle, és lehet, hogy az végzetes lenne a számomra. Időközben suttogni kezdtek egy sötét varázslóról, aki rettegésben tartja a mágus társadalmat. Voldemort megszerezte magának a hatalmat, és eltette, vagy eltetette láb alól azokat, akik leginkább árthattak volna neki. Mikor értesültem arról, hogy a Sötét Nagyúr átvette a hatalmat, úgy éreztem, ha valaki(k), akkor Ő és a Halálfalók érdeklődni fognak a kutatásaim iránt, és talán még támogatást is kaphatok tőlük valamilyen formában. Tény, hogy fiatal voltam, csupán húsz éves, de meg volt a magamhoz való eszem, és ha mást nem, ezt biztos figyelembe veszik. Ebben az időben nem volt nehéz megtalálnom egy Halálfalót, akinek előterjeszthettem, mivel is foglalatoskodom. Ahogy előadtam neki, elmondás alapján érdekesnek és lenyűgözőnek találta, és biztosított afelől, hogy mindenképp eljut a híre a Nagyúrhoz. Így is lett, mert nem sokkal később egy igen kecsegtető állás hullott az ölembe, noha még nem fejeztem be az iskolát. Az egész egyelőre, mint „gyakorlat” volt aposztrofálva, de a belsősök tudták, hogy itt másról van szó. Ahogy elvégeztem az Akadémiát, megkaptam a teljes állást, és minden hozzáférést, amire szükségem lehetett akkoriban. Egy külön kis labort rendeztem be magamnak a célom elérése érdekében, ám pár évvel később megtörtént a baj.

Élet az Akadémia után:

Amint elvégeztem a GGA-t – csak így neveztem röviden – a laborban töltöttem szinte minden időmet. Eltávolodtam a szüleimtől, a családomtól, és bizonyítani akartam, illetve bizonyítási vágyban égtem, hogy maradandót alkossak, és még nagyobb hatalommal ruházzam fel a sötétség erőit. Egy alkalommal a testvérem és a férje jöttek látogatóba, de főleg azért, mert a szüleink aggódtak, hogy valami rossz dologba keveredtem.
- Anyáék aggódnak érted, Blake. Bezárkózol ide, ki se mozdulsz, és csak a könyveidet bújod már-már megszállottan, betegesen. – mondta kissé kétségbeesetten Lexi.
- Nem kell aggódni, Lexi, minden rendben. És nincs ebben semmi beteges, de úgy áll a dolog, hogy valami hatalmas áttörés szélén vagyok, és már csak egy hajszál választ el. – válaszoltam, rá sem nézve, és csak tovább matattam a cuccaim között.
- Évek óta ezen dolgozol, de semmi kézzel fogható eredményed nincs, lehet, hogy nem véletlenül. – próbált hatni rám, és most már ráemeltem a tekintetem.
- Épp most lenne meg a hiányzó láncszem, ha hagynátok dolgozni, de ehelyett itt húzzátok az időmet, és csak el fogok csúszni mindennel! – torkolltam le szerencsétlen lányt, és ezek után egyikünk sem tudott szólni egy szót sem.
- Figyelj, pihenj le egy kicsit, gyere haza, hátha együtt ki tudunk találni valamit. – szólt közbe Zirconis. Már jó ideje együtt voltak a húgommal, és testvéremként tekintettem rá is, de most valahogy nem bírtam magammal.
- Menjetek el! – kiáltottam el magam. – Légy szives. – tettem hozzá most már halkabban. Meghökkentek, de végül engedtek, és kisétáltak az ajtón. Visszatértem a munkához, ám nem tudtam rendesen rá koncentrálni, és átfutott az agyamon, hogy lehet, hogy igazuk van. A Nagyúr nem vár, ezt jól tudtam, de biztos voltam benne, hogyha otthon ki tudunk találni valamit és sikerül létrehoznom a kimérát, akkor még akár feljebb is kerülhetek a ranglétrán. A szabadba kilépve csípős hideg fogadott, és az arcom rögtön kipirosodott. Hosszú utat jártam be, míg haza értem, és volt időm gondolkodni. Biztos jó ez nekem? Biztos ezt akarom? Végül arra a következtetésre jutottam, hogy jelen helyzetben ez a legjobb megoldás.
Haza érve, anya rögtön a nyakamba ugrott, és úgy kellett levakarni magamról. Egy kellemes vacsorát töltöttünk el együtt, majd előadtam, hogy min dolgozom, persze kissé elferdítve a dolgot, és nem a teljes igazságot előadva. Eleinte csend honolt a hír hallatán, végül apa volt az, aki ezt megtörte, és elmondta, hogy szerinte ez lehetetlen. Próbáltam neki elmagyarázni a kutatásaim eredményét, de nem tudtam meggyőzni, és egy kisebb vitát követően ott hagytam őket.
Két nap telt el, mikor épp visszatértem volna a kutatásaimhoz, amikor két idegen férfi jött velem szembe, és látszólag magabiztosak voltak abban, hogy engem keresnek, mégis mikor közel értünk, feltették a kérdést.
- Mr. Blake Winslow? – bólintottam, és zavartan néztem rájuk.
- Attól tartok uram, velünk kell jönnie. – vette át a szót a másik, és tekintetem még zavartabbá vált.
- Miért? Mit tettem? – kérdeztem vissza zavartan, mire mindketten óvatosan, és csak figyelmeztetőleg, de a pálcáik felé nyúltak. Én sem voltam rest, nem most fogok megfutamodni.
Desertorum impetus! – idéztem meg feléjük a homokvihart, és ahogy ellepte őket, futásnak eredtem az ellenkező irányba. Nem sokkal később már hallottam a szitkaikat, ahogy utánam vetik magukat. Befordultam egy szűk utcába, és megvártam, míg közel érnek, majd a pálcámat kitartva, az elsőnek érkező kezére böktem.
- Vinculum. – a férfi csuklóin azonnal kattant a mágikus bilincs, ami egy ideig lefoglalja majd. A társa pálcájából egy vörös nyaláb röppent ki, egy Stupor, mely elől elhajoltam, és egy hasonló varázslattal támadtam vissza, viszont ő már nem volt olyan fürge, és kifeküdt. Eddigre az első kiszabadult a bilincsből, nála pedig egy kicsit drasztikusabb módszerhez folyamodtam. A lábaira irányítottam a pálcámat, és nonverbálisan idéztem a varázslatot: Osruptum. Két, tompa reccsenés hallatszott, és a férfi egy velőtrázó ordítás közepette esett össze. Fölé álltam, és megragadtam a ruhája nyakát:
- Aurorok vagytok, nem vitás, bár valószínű még kezdők lehettek, különben már nem lennénk itt. Ki árult el?! – tettem fel a kérdést, de nem kaptam rá választ. A pálcámat az arcába nyomtam, és ekkor hallottam meg a hangot a hátam mögül, amitől levert a víz.
- Blake… – anyám elhűlő hangja volt, mögötte pedig apám nézett rám anya válla fölött. Megfordultam és tátott szájjal bámultam, ám hamar összeraktam a képet, mikor Lexi és Zirconis kerültek elő.
- Sajnálom, Blake. Nem tehettem mást, amit teszel, tönkre tesz téged, az életed, a családod. – szólalt meg a férfi, de én nem tudtam mit válaszolni neki, csak tátogtam, mint egy hal. Ha ez nem lett volna elég, akkor nem sokkal a családi perpatvar után nem más jelent meg, mint a Sötét Nagyúr és két Halálfaló. Ekkor a családnak is összeállt a kép, és most ők voltak azok, akik nem jutottak szóhoz.
- Hogy tehetted…? – úgy látszik Zir sokkal bátrabb, mint gondoltam. Meg kell hagyni, a Nagyúr sem számított társaságra, és biztos nem azért jött, hogy bemutathassam neki a családomat. Nem sokat tétováztam, itt volt az ideje, hogy bizonyítsak.
Orsuptum. – mondtam halkan egyenesen Zirconis fejére emelve a pálcámat, és abban a pillanatban úgy nyaklott össze, mint egy leeresztett lufi. Lexi-nek sem kellett több, rögtön elöntötte az ideg, és egy kábító átkot szórt felém, amit viszont az egyik Halálfaló játszi könnyedséggel hárított, ezzel meglepve engem is, és Lexi-t is. A fekete ruhás alak viszont már nem volt olyan kegyes, és a pálcájából zöld fény villant, Lexi pedig holtan esett össze, arcán ráfagyott rémülettel. Voldemort érdeklődve figyelte az eseményeket, én pedig szinte önkívületi állapotban cselekedtem. Apám és anyám között járatva a pálcám, próbáltam kideríteni, ki árult el. A két Halálfaló is visszahúzódott, és figyeltek.
- Ki volt?! – kiáltottam, de egyik sem válaszolt. Mérhetetlen düh kezdett szétáradni bennem, és talán épp ez vezetett a történtekhez. Ismét elővettem a csonttörő átkot, majd mikor apám bordái épp eléggé felmondták a szolgálatot, anyám került sorra, de most rajta volt a sor, hogy habogjon. Értelmes szó nem hangzott már el, viszont minél tovább szenvedtek, annál kevésbé beszéltek.
- Crucio! – nyögtem ki, mire anya teste görcsbe rándult és felsikoltott. Éles fájdalom hasított a testébe, és a földön kötött ki, szenvedésében. Apám még élt, de nem sokáig bírta a látványt, így közbeszólt.
- Mi voltunk! Mi tettük Zirc-kel. – fakadt ki végül, és egy pillanattal később anyám szenvedése megszűnt. Szemeim kitágultak és nem tudtam szólni. A saját apám árult el. Nem találtam szavakat, így még több csontját törtem el, majd egy újabb kínzó átkot idéztem, de ezúttal apámra. Megérdemelte. Legalábbis az én olvasatomban. Nem sokkal később a két Halálfaló előre lépett, és a maszk által torzított hangjukon biztattak.
- Tedd meg, és elnyered a Nagyúr kegyét. Nekik már úgyis mindegy, mind eltévelyedettek. – kissé magasztos volt, de célba talált. Egymást követően két halványzöld villanás hagyta el a pálcámat, aminek hatására a szüleim arcára fagyott a rettegés, és kilehelték a lelküket. Térdre rogytam, és csak bambultam magam elé. Szemeim előtt sötét talár hullámzott el, majd meghallottam a hangját.
- Nyújtsd a karod! – hallatszott. Én, mint egy gép, csak cselekedtem, és felemeltem a karomat. A Nagyúr feltolta rajta a ruhám ujját, pálcáját pedig a bőrömhöz érintette. Égető fájdalom hasított a karomba és sziszegve, összeszorított fogakkal próbáltam átvészelni a procedúrát. Mikor befejezte, a pálca eltávolodott, a koponya szájából előtekergő kígyó pedig elfoglalta végső pozícióját. A Sötét Jegy hullámozni látszott még egy darabig, és bár sokat vesztettem, mégis egyfajta morbid büszkeséget éreztem.
Egy évvel később a Nagyúr elbukott, és a Halálfalókat, valamint azokat, akik a Nagyúrt szolgálták, sorra vadászták le, szó szerint és átvitt értelemben is. Egy menekülés közben kaptak rajta engem is, és szinte rögtön meg is váltottam a jegyem az Azkabanba. A dementorok mellett én sem tudom pontosan, hogyan sikerült viszonylag ép ésszel túlélnem, de biztos voltam benne, hogy nem maradok ott örökre. Tizennégy évet raboskodtam a börtön falai között, mikoris hirtelen tömeges kitörés vette kezdetét. A Nagyúr visszatért, és erősebb, mint valaha. Amikor az Azkaban elesett, az elsők között voltam, akik a Nagyúrhoz siettek, hogy újra szolgálhassák őt.


Háború
Megváltás volt számára, hisz így kiszabadult Azkaban-ból, és nem sokat kellett gondolkodnia, hogy melyik oldalra áll. Lojalitása mit sem fogyott az évek során, és bár nem tudott ott lenni – érthető okokból – mikor a Nagyúr ismét testet öltött, de ahogy lehetősége akadt rá, rögtön ott termett, ahol szükség volt rá.


         Jellem

Jórészt elvesztette az eszét, és vannak, akik még a Nagyúrnál is elvetemültebbnek tartják. Sajnálatos módon korábbi munkáját félbeszakították, így soha többet nem dolgozhat a szakmájában, bár ezt elintézhetnék neki, hisz nem egy halálfaló dolgozik a Minisztériumban, viszont inkább magának való, és saját maga módján folytatja a kutatásait. Nem kímél senkit és semmit, ezért volt lehetséges, hogy végzett maga körül mindenkivel, hogy elnyerje a Nagyúr kegyeit. Nem szereti a gyors halált, szereti előtte kiszenvedtetni az áldozatát, és nem kevésszer előfordul, hogy kissé túlzásba esik, amitől más már inkább odébb áll.

Erősség || Szívós, nehezen adja fel, vagy hátrál meg.
Gyengeség || Legendás és veszélyes lényekkel simán lekenyerezhető, és képes lenne az anyja sírkövét is odaadni egyért.


         Apróságok

mindig || Kínzás, legendás lények, kísérletezés(ek), sárkányok, Voldemort
soha || Jók, tudálékosak, kioktatás, családja, korlátok, árulás
hobbik || Tovább fejleszti a tudását, és rá akar jönni, hol rontott a korábbi kísérleteknél
merengő ||
Legjobb: Mikor először látott közelről egy igazi sárkányt.
Legrosszabb: Az, hogy a családja sosem értette meg, és sosem fogja megérteni
mumus || Méh(ek)
Edevis tükre ||  Egy sikeres lény létrehozása, melyet Voldemort is elmiser(t)
százfűlé-főzet || Kissé sűrűbb, már-már puding állag, egyébként forró és égett szaga van
Amortentia || Hippogriff istálló szag
titkok || Egyszer elengedte az egyik tesztrált a kocsi elől, és mivel nem sokan látták őket, nem tudták, miért nem indulnak el.
azt beszélik, hogy... || Az a pletyka kering, hogy Azkbanban olyannyira kifordult magából, hogy megette egy rabtársát.



         A család

apa || Jeremiah Winslow; 52; félvér; semleges - halott
anya || Olivia Frenwick-Winslow; 49; félvér; semleges - halott
testvérek || Alexis Alessandra Winslow; 30 év; kvibli; halott
gyermekek || -
 állatok || Bastet, a szfinx macska

Családtörténet ||
Bár szülei mindketten varázslók voltak, a felmenők között előfordult, hogy muglik házasodtak a családba, és ezért gyűlöli és gondolkodás nélkül letagadja, hogy bármelyik rokonához is köze lenne, főleg mióta a Sötét Nagyúr visszatért.



         Külsőségek

magasság || 177cm
testalkat || A sportos és az izmos között, ami inkább edzettnek nevezhető
szemszín || Barna
hajszín || Sötét barna
kinézet || Elegáns megjelenésű, legtöbbször ingben és a hozzá passzoló nadrágban jár, valamint egy kényelmes cipőben. Arca markáns, tekintete pedig kissé őrültséget sugároz. Kétszer is megéri elgondolkodni, hogy komolyan összetűzésbe akarsz-e kerülni vele.



         Tudás és karrier

pálca típusa || 12.5 hüvelyk, tiszafa, sárkány szívizom húrral
 végzettség || Roxfort Boszorkány-, és Varázslóképző Szakiskola, Griffendél Godrik Akadémia - Benedict Sackville Lénygondozói Kar (Általános és Veszélyes Lénygondozói szakirány)
RAVASZ vizsgák:
Bájitaltan: K
Legendás lények gondozása és megfigyelésük: K
Gyógynövénytan: V
foglalkozás || A Sötét Nagyúr szolgálatában áll
iskola || Kijárta
szak || -
felvett tantárgyak ||
 varázslói ismeretek || Képes inkarnálódott patrónust idézni, de ezt ugye ritkán kell használja. Ezen kívül igen komoly tudásra tett szert bájitaltan, gyógynövénytan terén, valamint minden varázslényről tud szinte mindent. Próbálkozott korábban a lények keverésével, de végül nem járt sikerrel. Kiválóan alkalmazza a különböző sötét varázslatokat.


         Halálfalóknak

státusz || Nem rejti véka alá, hogy kit/mit szolgál
szolgálati idő || 1970-től; 20 éves kora óta

         Egyéb

avialany||  Manu Benett
Naplózva

James Wolf
Eltávozott karakter.
*****


• a farkas •

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2014. 09. 14. - 21:23:34 »
0

Üdvözöllek az oldalon!

Jó előtörténetet írtál, kérlek az erősség - gyengeség részhez három-három dolgot írj, és akkor rendben is lesz. Nekem kicsit aránytalannak tűnt egyébként az egész, míg az Abszol úti bevásárlást és a Roxfortba való utazást nagyon részletesen leírtad, már-már sok is volt, a felnőttkorodra kevésbé fordítottál ilyen részletességet.
De persze amúgy jó volt, úgyhogy ezt az előtörténetet én most

elfogadom!

Uzsgyi játszani! kacsint
Naplózva

Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2019. 05. 05. - 14:00:16
Az oldal 0.102 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.