Roxfortba érkezés

1997. augusztus 31.:
Izgulok, holnap végre indulok a Roxfortba. Már nagyon várom, már össze is csomagoltam mindent, amit az Abszol úton vettem, már csak pár holmit kell reggel elpakolnom. A vonat holnap ndul 11 órakkor a King’ s Cross pályaudvar 9 és ¾-ik vágányáról. Csak furcsán nézek a jegyre, hogy ¾-ik vágány, ilyenről még nem is hallottam.

1997.szeptember 1..:
Roxfortig:
Reggel 7-kor felkelek, mert mért fel kell utaznom Londonba, és az innen még 2 óra tömegközlekedéssel.
Lezuhanyzok, felöltözök, reggelizek, meg bepakolom a maradék cuccom, majd 8kor elindulok otthonról. Busszal elmegyek a vonatállomásra, ahonnan eljuthatok Londonba. Bér sokat utazok, de ez nem zavar, mert elütöm az időt zenehallgatással és olvasással.
10 óra után pár perccel Londonba érek, így még van időm is valami útravalót venni az egyik pályaudvari büfében.
Aztán fél 11 fele elmegyek a 9.dik vágány mellé, és meglepődök, mert nincs sehol ¾-ik vágány, aztán látok egy falnak nekilóduló gyereket a közelben, és furcsán nézek rá, hogy ez meg mit csinál. De aztán egyszer csak eltűnik afal mögött. Így odamegyek a kint maradt szüleihez, és segítséget kérek, akik elmondják, hogy így juthatok be a vonathoz, így én is megteszem azt amit az előbb a gyerek, és rögtön megpillantom a piros Roxfort Expresszt.
Mivel még fél óra volt majdnem az indulásig kevesen álltak a peronon. Felszálltam a vonatra, és kerestem egy üres kocsit a vonat közepén.
Szinte észre sem vettem, hogy olyan gyorsan eltelt a maradék idő, csak mikor a vonat elindult.
A vonatútból nem sokra emlékszek, annyira meg voltam szeppenve.

Roxfort:
A vonat út után csónakokkal átkeltünk egy tavon, és úgy elámultam amikor először megláttam a kastélyt, olyan szép volt. Mikor kiszálltam a csónakból a többieket követve megérkeztem egy előcsarnokba, és itt kellett egy kicsit várni, utána egy szép nagy terembe vezettek minket, ahol a legjobban az elvarázsolt mennyezet nyűgözött le, ami a kinti égboltot mutatja.
Majd az előttem állóhoz fordulóva beszélgetésbe kezdtem.
Elmondta, hogy a Mardekár háznak rossz hírneve van, sokan állítják, hogy innen kerül ki Nagy Britannia legtöbb sötét varázslója, például Tom Rowle Denem (Voldemort Nagyúr) és legtöbb halálfalója. A Mardekár a sötét varázslók és boszorkányok háza.
Ezután rájöttem hogy nem szeretnék a Mardekárba kerülni, mert elszeretném kerülni a lehetséges sötét oldalhoz csatlakozó embereket, amennyire lehet.
Majd behoztak egy háromlábú széket, és miután a rajta álló Teszlek Süveg elzengte új dalát, elkezdődött a beosztási ceremónia.
Amikor a nevemet mondták, kimentem, és a süveg beosztott a Hollóhátba, akik nagy örömmel fogadtak. Mikor mindenkit beosztottak valamelyik házba egy fenséges vacsora következett. Annyi étel volt, hogy az se tudtam melyiket válasszam.
A vacsora után felmentünk a klubhelységbe, ahol a falat ékesítő kék és bronzszínű selyemkárpitok sorát kecses boltíves ablakok szakították meg. A berendezést asztalok, székek és könyvszekrények alkották, s az ajtóval szemközt, egy beugróban magas fehér márványszobor állt.
Majd felmentünk a hálószobákba, ahol szintén a ház színe, a kék dominált.
Egy gyors zuhanyzás után el is mentem aludni ,mert fáradt voltam.

Hát így kezdődött el a roxforti életem.