+  Roxfort RPG
|-+  Karakterek
| |-+  Előtörténetek
| | |-+  Futottak még
| | | |-+  Aldreda Fairbairn
0 Felhasználó és 1 vendég van a témában « előző következő »
Oldalak: [1] Le Nyomtatás
Szerző Téma: Aldreda Fairbairn  (Megtekintve 1503 alkalommal)

Aldreda Fairbairn
Eltávozott karakter
*****


Nem elérhető Nem elérhető
« Dátum: 2014. 07. 05. - 00:09:35 »
0

ALDREDA FAIRBAIRN

Mottó
”Halál helyett az élet pusztítson el.”

         Alapok

jelszó || "Valar Morghulis"
így ejtsd a nevemet || Áldréda Ferben
nem ||
születési hely, idő || Skócia; Edinburgh; 1981, November, 12

horoszkóp || Skorpió
kor || 16
vér || Aranyvérű
évfolyam || 5. évfolyam


         A múlt
Skóciában születtem, de tizenéves koromig semmit sem láttam belőle. Amióta csak az eszemet tudtam London külvárosában éltem az apámmal egy kis kertes házban. Az anyám nem sokkal születésem után halt meg,az elmondások alapján a szülés nehézségei okozták, és bár magát a procedúrát sikeresen túlélte, a szervezete azután viszont feladta. Az egyetlen dolog, amit tőle örököltem az a hajszínem volt.
Az életem mégsem volt mézes-mázas. Rab voltam a saját otthonomban. Egyedül a kert volt ahová kimehettem, de azon túl minden el volt zárva előlem. Természetesen próbálkoztam azzal, hogy „megszökjek”, hogy eleget tegyek az oldalamat furdaló kíváncsiságnak, de ha az ember egyetlen megmaradt szülője egy varázsló, akkor hamar rájön, hogy értelmetlen dolog azzal a kerítéssel harcolni, amelyik mindig olyan magasra nő, hogy ne lehessen átjutni rajta.
Ami az apámat illeti, a vele való kapcsolatom is egy börtönre emlékeztetett, legalábbis amíg még beszélt hozzám. Idővel ez egyre kevesebbszer fordult elő, hisz magába fordult és legtöbbször rám se nézett. Nem tudom, hogy hol dolgozhatott, és hogy ott miképp viselkedhetett. Azt hazatérés előtt bizonyára levetette magáról, mint egy ruhát.. Így nem csoda, hogy egyetlen társaim a naplóm, pár növény az udvaron, valamint az apám által felhalmozott temérdek könyv volt. Jobb szórakozás híján olvasással, vagy írással töltöttem a mindennapjaimat. Egészen egy bizonyos sorsfordító napig.
Hat vagy hét éves lehettem, mikor négy idegen jelent meg a házunknál. Az ablakon keresztül figyeltem, ahogy a házunk előtt álltak és tanakodtak. Egyiküket sem ismertem, ami pedig még különösebb volt, hogy tulajdonképp ők voltak az egyetlen vendégeink amióta csak az eszemet tudom, bár az egyikük, a legidősebb, nagyon hasonlított az apámra, csak nem tűnt olyan öregnek, mint ő.
Mikor kopogtak az apám úgy riadt föl gondolataiból, amikbe általában el szokott veszni, mintha villám csapott volna belé és pálcáját az ajtóra szegezve lassan közelítette meg azt. Én a lépcsőhöz rohantam ijedtemben és onnan figyeltem a további eseményeket.
Ahogy kinyílt az ajtó a négy idegen belépett és kitört a veszekedés. Az apám teljesen kikelt magából és folyton azt szajkózta, hogy ha nem hagyják, el a házát mind a négyüket megátkozza. A vendégeinknek azonban nem állt szándékukban távozni, a három fiú, akik a megszólalásig hasonlítottak egymásra, folyton azt harsogták, hogy a húgukat szeretnék látni. Ez volt az első ijesztő dolog bennük, hisz meg voltam győződve, hogy egyke vagyok. Ráadásul az apámra hasonlító férfi is észrevett. Ekkor rohantam fel a szobámba és bújtam el az ágyam alatt. Odakint a veszekedés felerősödött én pedig reszkettem, mint a nyárfalevél.
Mikor lépések közeledtét hallottam a számra szorítottam a kezemet, hogy az onnan feltörni szándékozó sikoly ne árulhassa el a bújóhelyemet és a könnyeim addigra patakokban folytak. Nem tudtam eldönteni, hogy melyik lehet a rosszabb, ha az apám az még mindig dühösen, vagy ha a négy idegenből valamelyik.
Az ajtó halk nyikorgással lassan nyílt ki és három pár teniszcipőt láttam meg a szobámban járkálni. Amennyire tudtam a falhoz húzódtam félelmembe. Amikor pedig a három pár láb tulajdonosai hasra vágták magukat, hogy megláthassanak engem már nem bírtam visszatartani és kiszabadult a torkomból a sikítás. Odalent ennek hatására a veszekedés apám és a másik férfi között csak erősebb lett.
A három fiúnak sok időbe és harapásokkal és karmolásokkal tarkított karokba került, míg végre ki tudtak halászni engem az ágy alól. Miután, kapálózásom közepette, feltettek az ágyra a sarokba húzódtam és jobb megoldás hiányában a párnámmal igyekeztem megvédeni magamat. Ez valamiért mosolygást váltott ki a három „támadóból”, de nem olyan ijesztőt vagy gonoszat, olyan mosoly volt amilyet még életemben nem láttam. Talán ez lehet az oka annak, hogy kicsit lejjebb eresztettem a párnát szorongató kezeimet.
- Nem akarunk bántani. – szólalt meg az egyikük.
- Nem vagyunk ellenségek. – tette hozzá a második.
- Az én nevem Gavriel. Ez itt Mathias és Aleksander. – mutatkozott be a harmadik és a másik két fiút is bemutatta, habár ránézésből nem tudtam volna megmondani, hogy melyik név kihez tartozik.
- Miért vagytok itt? – nem kis belső küzdelembe került, hogy kimondhassam ezeket a szavakat.
- Mert itt lakik a hugicánk. – kórusban válaszolták. A belőlem ezután kitörő felelet már egész könnyen ment.
- Nekem nincsenek testvéreim. – a szavaim láthatóan leolvasztotta a mosolyt a hármas arcáról, akik egy darabig tanácstalanul néztek egymásra, majd mindhárman leültek az ágyam szélére. A párna már rég az ágyon feküdt és most kíváncsi szemekkel meredtem rájuk.
- Ezek szerint a vénember semmit sem mondott el neked. – sóhajtott nagyot az egyikük, majd egymást váltogatva kezdtek bele a mesélésbe. Így tudtam meg, hogy az anyámmal való házassága a második volt az apámnak, a három fiú a féltestvérem és, hogy anyám halála után valamiért az apám el akart tűnni és engem is magával hozott. Aztán magukról, a családról és egy Roxfortnak nevezett varázslóiskoláról is meséltek. Ami azt illeti ez sokkal jobban érdekelt, mint a szüleim. Én nem tudtam sokat mesélni magamról, hisz az apámmal töltött évek nem voltak a legszínesebbnek mondhatóak.
- Fiúk, indulás. – jelent meg aztán a korábbi férfi az ajtóban, akiről most már tudtam, hogy a nagybátyám, az apám öccse.
- Nem vihetnénk Aldredát is magunkkal? – a három fiúból egyszerre bukott ki a kérdés. A férfi arcán először egy mosoly jelent meg, majd nem sokkal azután szomorú kifejezés ült ki rá.
- Sajnálom, de nem lehet. Az se kis munkámba került, hogy elérjem azt, hogy meglátogathassátok őt. Ed mindig is fafejű volt, de mióta az a nő meghalt már elviselhetetlen. – ez a válasz nem csak a fiúkat, de engem is elszomorított. Mindent odaadtam volna azért, hogy megszabadulhassak ettől a helytől. Az viszont mégis csak boldogító volt, hogy meglátogatnak majd.
Ez pedig így is történt. Azt követően minden nyáron és télen meglátogattak. Ők voltak az elsők, akiktől valaha is születésnapi vagy karácsonyi ajándékot kaptam.  Ugyanakkor rengeteget meséltek és érdekesebbnél érdekesebb könyveket küldtek, hogy elviselhetőbbé tegyék azt az időt, amíg nem lehettek velem.
Az utolsó otthon töltött nyaram röviden úgy jellemezhető, hogy fantasztikus-szörnyű-fantasztikus. Az apámmal való, amúgy sem túl jó kapcsolatom, csak romlott amióta testvérbátyáim minden szabadidejüket nálunk töltötték. Mogorvább lett és folyton összeveszett minden apróságon a fiúkkal.
Az egyik legszebb dolog, ami azon a nyáron történt velem az az volt, mikor egy bagoly által hozott levelet kézhez kaptam. Bátyáim megpróbáltak felkészíteni arra, hogy milyen is lesz, mikor kézbe kapom, de ahhoz képest ez sokkal, de sokkal izgalmasabb volt. Amikor pedig a nevemet elolvastam a megszólításba szinte könny szökött a szemembe az örömtől. Viszont ekkor követtem el a legszörnyűbb hibámat is. Megmutattam az apámnak.
Az ikrek többször is említették, hogy valami nincs rendben vele és, hogy a család többi tagja is osztozik ezen a véleményen, én mégis valahogy úgy gondoltam, hogy nem lesz semmi gond, eddig sem érdekelte, hogy mi van velem így most sem fogja. Azt hiszem, ezt nevezik katasztrófa vakságnak.
Az apám fátyolos tekintetét rám emelte, de látszott, hogy nem is lát engem. A tekintete a levélre emelte, majd ismét rám. Nem is tudom, hogy mi történt pontosan, csak arra emlékszem, hogy a kezei a nyakamon vannak, én pedig levegő után kapkodok. Folyton azt motyogta, hogy „Még egyszer nem hagyhatsz el. Nem engedem.”. Minden erőmmel, mármint azzal a kevéssel, ami volt, azon voltam, hogy lefejtsem a kezét a nyakamról és levegőt kaphassak, de kevés voltam az ő testi erejével szemben. Lassan, feltehetőleg a levegőhiány miatt, kezdtek a színek és a formák összeolvadni a szemem előtt és a hirtelen feltűnő zöldes fényt is ennek tudtam be.
- Stupor! – hallottam egy mély hangot, majd vörös színű fény borította be a közvetlenül előttem levő tömeget, ami az apám volt, majd éreztem, hogy a szorítás gyengül a nyakamon és végre levegő is áramlott a tüdőmbe. Továbbra is csillagokat és összemosódó foltokat látva hátráltam a falhoz, közben a mellkasom úgy mozgott fel és alá, mintha valaki iszonyatos gyorsasággal akarna felpumpálni engem.
Mikor végre valamennyire kitisztult a látásom, már a környezetemet is fel tudtam mérni. Az apám, mint egy krumpliszsák, pár méterre tőlem feküdt eszméletlenül. Mellette egy magas és vékony, fehér talárban lévő, idősebb varázsló állt pálcáját rászegezve. Feltehetőleg a korábbi átkot, amivel megmentette az életemet, ő szórta az apámra. A következő ismeretlen személy egy nő volt, ő is fehér ruhában volt és első dolga volt, feltehetőleg megvárta előbb, hogy a veszély elmúljon, hozzám rohanni. Letérdelt előttem, majd elkezdett vizsgálni, feltehetőleg azért, hogy valami komolyabb bajom lett-e.
- Látom még időben jöttünk. Mi történt, Aldreda? Jól vagy? – ez a hang és a hozzá tartozó arc már ismerős volt. A nagybátyámhoz tartozott és végre hosszú idő után először éreztem biztonságba magamat.
- Csak megmutattam neki a Roxfortból kapott levelet. – a hangok csak nehezen jöttek ki a torkomon és akkor is úgy recsegtek, mint egy ezer éves padló.  Csak ekkor vettem észre, hogy az említett tárgyat még mindig a kezemben szorongatom. – Megnézte a levelet, majd a következő pillanatban már fojtogatott. Folyton azt mondta, hogy nem hagyhatom el még egyszer.
- Ettől féltem. – a nagybátyám arcára komor kifejezés ült és úgy nézett testvérére, mintha korábban nem kábító átkot, hanem valami keléseket keltőt mondtak volna ki rá. Ezt biztos nem fogom a szemére hányni, hisz hasonlóképp éreztem magam is. Majd a szavait a két idegen varázslónak címezte. – Vigyék el.
- Dormito. – szólalt meg a varázsló, aki addig az apámra szegezte a pálcáját, mikor az ébredezni kezdett, majd egy hordágyat varázsolt elő és intett a boszorkánynak. Az még kedvesen rám mosolygott, majd a hordágyhoz lépve, társához hasonlóan, ő is megfogta azt és a következő pillanatban hangos puffanással eltűntek.
- Minden rendben? – kérdezte nagybátyám megint hozzám fordulva, most már kedves mosollyal az arcán. Csak némán bólintottam és még mindig arra a helyre meredtem ahol korábban még a mágusok álltak.
- Mi lesz most velem? – bukott ki a kérdés végül belőlem. A fejemen átfutott a gondolat, hogy most, hogy „kiürült” a ház egyedül kell majd itt lennem és, hogy azt sem tudom, hogyan jutok el a Roxfortba, vagy, hogy honnan kell a könyveimet beszereznem.
- Az lesz, hogy felsietsz a szobádba és összeszedsz mindent, amit fontosnak érzel, aztán Skóciáig meg sem állunk. A testvéreid eddig már tűkön ülnek az aggodalomtól. – olyan nagyra kerekedtek a szemeim, hogy egy röpke pillanatig attól féltem, hogy egyszerűen kiugranak a helyükről. Nem akartam hinni a fülemnek. Valóban azt mondta volna, hogy végre a hátam mögött hagyhatom ezt a kalitkát és azokkal élhetek, akikkel szeretnék?
Nem is emlékszem, hogy mikor jártam fel a szobámba és hoztam el egyetlen ingóságomat, a naplómat, amit mellkasomra szorítva próbáltam arra használni, hogy a kitörni készülő örömömet megfelelő keretek közé szorítsam. Ezután nagybátyám a kezembe nyomott egy marék port és szigorú utasításokat kiadva indított el a kandalló felé. Érdekes és kicsit ijesztő volt belépni a zöld lángok közé, majd miután kiejtettem azt a helyet, amit mondtak nekem egyszerűen eltűnt minden a szemem elől, majd néhány pillanat múlva már három ember szerető ölelésében találtam magam.
Természetesen nekik is töviről-hegyire el kellett mondanom a történteket. Most, hogy már nem a házban voltam és az „alanyt” sem láttam sokkal könnyebben ment a dolog.
- Az átkozott féreg!  Ha ott lettem volna nem úszta volna meg ennyivel! – horkant fel Aleksander miután befejeztem a mesélést és öklét a falba vágta. Látszott, hogy Mathias is osztozik a véleményen.
- Kicsit több tiszteletet, hisz az apánk. – szólalt meg Gavriel. A két fivér már vissza akart vágni, de elharapták a mondatot. Látszott a fiún, hogy neki is nehezére esik türtőztetni a dühét, hisz mindkét kezét ökölbe szorította és úgy remegett, mintha láthatatlan kezek rázták volna. A szavakat biztos csak a jóindulat és tisztelettudás mondatta vele.
Szerencsére mire elértük azt a szobát, amit az enyémnek neveztek ki, és amibe mellesleg a korábbi szobám kétszer biztosan, de lehet, hogy háromszor is, elfért volna, már mind a négyen nevettünk a történteken. Ebben sokat segített az is, hogy többször eljátszották, hogy miket tettek volna, ha ott lettek volna.
A szobám elképesztő volt, az ágy akkora volt, hogy ha mind a négyen belefekszünk, akkor legalább még két embernek biztos maradt volna rajta hely. Az ablakok a lélegzetelállító birtokra néztek (ahol egyetlen árva kerítést sem láttam), a ruhásszekrény pedig tele volt szebbnél szebb ruhákkal, olyanokkal, amiket álmaimban sem láttam.
Miután megszabadultam korábbi ruháimtól, amik immáron emlékeimen kívül egyetlen nyomát tartalmazták korábbi életemnek, és a naplómnak is megfelelő helyet találtam elkezdődött a kúria felfedezése. Persze ez csak számomra volt felfedezés, a három fiú leginkább csak kuncogott, vagy ha valamitől megijedtem vagy valami nagyon meglepett, akkor egész hangos nevetésbe kezdett. Hát az én helyembe ki ne ijedt volna meg a ráköszönő szobroktól vagy festményektől. Az első igazi felfedezésem mégis a konyha volt. A nagy méretekkel rendelkező helyiségben egyetlen kis lény, mint azt később megtudtam egy Wally nevű házi manó, sürgött-forgott. Miután észrevett minket, ami a nevető társaság miatt nem eshetett nehezére, ő is ugyan olyan érdeklődéssel viseltetett irántam, ahogy én iránta. Miután bemutattak minket egymásnak széles mosollyal kínált teával és süteménnyel.
A következő nagy felfedezés a könyvtár volt. Apám is sok mágiával kapcsolatos könyvet tartott otthon, de amit itt láttam az messze felülmúlta. Plafonig érő könyvespolcok roskadozásig megpakolva érdekesebbnél érdekesebb címmel ellátott könyvekkel. A fiúk persze nem találták ezt már olyan érdekfeszítőnek és még mielőtt egyetlen könyvet is leemelhettem volna a polcról más alternatívát ajánlottak, amit egyszerűen nem tudtam visszautasítani.
Az egész délutánt azzal töltöttem, hogy csodálkozva figyeltem, ahogy a testvéreim párbajoznak egymással, vagy a legkülönfélébb trükköket mutogatják nekem, köztük olyanokat is, amiket majd az iskolában fognak nekünk tanítani.
- Tudtam, hogy itt talállak. – hallottam nagybátyám hangját miközben az olvasószobában egy karosszékre felkuporodva olvastam. Vacsora után mindenki a szobájába vonult. Én az aznap történteket leírtam a naplómba, majd megpróbáltam aludni, de az izgalomtól nem jött álom a szememre csak forgolódtam. Többször is megcsipkedtem magam, hogy biztos-e, hogy ez nem csak egy álom és a Roxforti levelet is többször elolvastam. Végül, az alvó festmények és szobrok mellett ellopakodva, visszatértem az olvasóterembe a könyvek társaságába.
- Nem tudtam elaludni. – feleltem miután becsuktam az éppen olvasott könyvet, ami valamiért olyan hangot hallatott, mintha rögtön el is szundított volna.
- Pedig pihenned kellene. Fel kell készülnöd a holnapi napra testileg-lelkileg. – jött közelebb mosolyogva és nagy kezét a fejemre tette.
- Miért? Mi lesz holnap? – a kíváncsiság újra előtört bennem és elengedve a könyvet az kiröppent az ölemből és elfoglalta korábbi helyét.
- Hát megyünk az Abszol Útra. Mi más?
- Az mi? – éreztem, hogy valami olyasmi kell legyen, amiről tudnom kéne, hogy mi az. Ezt a férfi arcára kiülő pillanatnyi döbbenet is jelezte.
- El is felejtettem, hogy nem vagy elég tájékozott. Az a hely ahol az iskolai felszereléseidet fogjuk megvásárolni. – mondanom sem kell, hogy ez a maradék álmot is kiűzte a szemeimből és bár visszatértem a szobámba, egy darabig továbbra se tudtam elaludni. Egyfolytában a másnappal kapcsolatos gondolatok és elképzelések jártak a fejemben. Nem is tudom mikor sikerült elaludnom.
A valóság sokkal csodálatosabb volt, mint amiket azelőtti este elképzeltem, amire három testvérem viccei is rásegítettek. Az elárusítónő, és az állatok, nem nézték jó szemmel a hangokat utánzó fiúkat, de én élveztem a dolgot. Habár az egyik macska megelégelve a játékot egy szép termetes karmolás nyomot hagyott egyikük arcán. Természetesen azt a macskát vásároltuk meg, mint kis kedvencet.
A könyvvásárlás után talán a pálcám megvásárlása volt kiemelkedő. Néhány pálcát végig kellett próbálnom igaz, de végül egy igazán szép darab került a kezembe és már akkor éreztem, hogy ez lesz az enyém, mikor kezembe vettem. Alig, hogy a tenyerembe került kellemes melegség áradt szét a testemben és a pálca hegyéből halványlila csillagok és szikrák potyogtak.
- Tizenkét hüvelyk, szőlő fa, főnixtoll maggal. – meséltem bátyáimnak, akik persze kézről kézre adták és mind úgy vizsgálgatták, mintha, hű de nagy pálcaszakértők lennének. A bevásárlás után, még benéztünk pár érdekesebbnek tűnő boltba és édességet is beszereztünk, majd visszatértünk a birtokra.

Roxfortos évek
Vegyes érzelmekkel ültem a Roxfort Express egyik kocsijában. Nem szerettem volna elválni a bátyáimtól, de izgatott voltam az iskola által nyújtott új kaland miatt. Ahogy elnéztem a többi elsős is ugyan így érzett az iskolával kapcsolatban.
Megérkezésünkkor ugyan az az érzés fogott el, mint amikor az Abszol Úton vagy épp a pályaudvaron voltunk. Ijesztő és zavaró volt számomra a nagy tömeg. Ez az érzés pedig csak tovább fokozódott, miután bevezettek minket a nagyterembe.
- Fairbairn, Aldreda! – hallottam amint a professzor a nevemet kiáltja és mosolyogva foglaltam helyet a szék és a süveg között. Láttam, hogy a nevem hallatán itt-ott nyújtogatja egy-két ember a nyakát. Feltehetőleg ismerték valamelyik bátyámat. De ez cseppet sem érdekelt, csak az, hogy melyik házba kerülök.
Végül beosztott a süveg és annak is örültem, hogy hosszabb magyarázatot nem fűzött a dologhoz. Zavart volna, ha a feltétlenül szükségesnél több időt kellett volna eltöltenem a rivaldafényben. Hangos üdvrivalgás közepette foglaltam el a helyemet a házam asztalánál és igyekeztem viszonozni minden szót és mosolyt, amit felém küldtek az idősebbek.

Az iskolai éveim alatt igyekeztem a háttérbe szorulni. Nem is tudom, hogy voltak-e olyanok, akiket barátaimként nyilván tudok tartani. Voltak, akiknek én segítettem, és akik nekem segítettek, de mélyebb kapcsolatot a felszínesnél nem alakítottam ki senkivel. Ami azt illeti, nem is próbálkoztam meg vele.

Háború
Ami a varázsvilágban való háborgást és az idei évet illeti, az előbbiből leginkább ki szeretnék maradni, bár valahol legbelül tudom, hogy ez lehetetlen, és ha sor kerül rá, döntenem kell, mégis melyik oldalt pártolom majd. Már most látom, hogy nehéz döntés lesz, de az egész mégis olyan távolinak tűnik, pedig itt áll a küszöbön.

         Jellem

Első ránézésre egy nagyon gyönyörű és hibátlan maszkot lehet észrevenni. A folytonos mosoly, a kíváncsi szemek és a sugárzó erő ami, mintha tündöklő aurát kölcsönözne neki. De ez mind külső, egy maszk. Belül egy folyton magával viaskodó személy lapul, aki fél a tömegtől, de kész áll arra, hogy harcoljon is vele akár.
Már az első beszélgetés alkalmával tapasztalni lehet, hogy azért nem árt, ha fokozott figyelemmel viseltet iránta az ember. Csípős nyelve nagyon könnyen találhat telibe bárkinél gyenge pontot és arra is ügyelni kell, hogy mit mond el neki az ember, hisz amennyiben szükséges azt fegyverként is képes felhasználni. Ugyanakkor tudatosan és tudat alatt is hajlamos csapdába csalni bárkit, hogy az lehetőleg úgy „játsszon” vele szemben ahogy ő akarja. Olyan, mint egy kis róka.

 Erősség || Szorgos; Talpraesett; Ravasz; Számító;
Gyengeség || Csípős nyelvű; Távolságtartó; Tömegiszonyos;


         Apróságok

mindig || Naplója, Olvasás, Párbajozás, Növények, Bátyjai;
soha || Az apja, Régi otthona, Nagy embertömegek,  Kígyók, Egerek, Kerítések;
hobbik || Naplóírás, Tanulás, Gyakorlás;
merengő ||
Legjobb: Skóciába költözés;
Legrosszabb: Mikor az apja rátámadt;
mumus || Az apja;
Edevis tükre ||  A világ legjobb párbajozójává válni.
százfűlé-főzet ||  Vörös színű, vaníliás ízzel.
Amortentia || Méz és fahéj.
titkok ||
- Az apja egyszer megtámadta.
- Tart a kerítésektől.
azt beszélik, hogy... || Az apja őrül és a Szent Mungóban van.


         A család

apa || Edward Fairbairn; 58; aranyvér; szánalmat érez iránta;
anya || Ophélie Fairbairn (szül. Ophélie Rouge); halott; aranyvér; Nem ismerte;
testvérek ||  Aleksander, Gavriel, Mathias Fairbairn; 24; Féltestvérek – Nagyon jó kapcsolatot ápol velük;
nagybácsi || Maximilian Fairbairn; 55; aranyvér; apja helyett apja;
állatok ||Zordon nevű perzsamacska;

Családtörténet ||
Skócia egy kis eldugott vidékén egy gyönyörű szép kúria található, ami a Fairbairn család tulajdonában áll. A 16.-17. századtól tartják számon, mint aranyvérű család, azelőtti feljegyzések sajnos nem találhatóak. Eleinte nem sok vizet zavart, ha bárkit megkérdeztek bizonyára nem is tudta volna megmondani, hogy létezik-e ilyen vagy sem. Az évek alatt, mint egy növény hajtott ki és virágzott. Felépült a kúria és a család megszilárdította a helyzetét az aranyvérűek körében, mégis, valahogy sikerült mindig megtalálniuk azt a vékony sávot, aminek köszönhetően megtarthatták a semlegességüket.
A háború ideje alatt, az amúgy ideális, családi béke meginogni látszott. Rejtélyes eltűnések és halálesetek vontak sötét fellegeket a családra, valamint a testvérpár egymással ütköző véleménye sem enyhítette a puskaporos kedélyeket. Míg az idősebbik mindenképp állást szeretett volna foglalni, addig a fiatalabbik a családi hagyományokat óhajtotta megőrizni, a család semlegességével együtt.
A első házasság végül végérvényesen véget vetett a vitának és a mérleg nyelve, szerencsére, a fiatalabbik testvér irányába billent el. Edward első felesége egy wales-i család legfiatalabb női tagja volt, a kettejük nászából született meg a három testvér: Aleksander, Gavriel és Mathias. Ez a frigy hamar felbomlott, hisz pár év múlva egy manticore a nő életét vette.
Pár év egyedüllét után, és egy Franciaországi utazást követve, a férfi ismét megházasodott és feleségül vett egy francia dívát, az addigra már magas népszerűségnek örvendő Rouge házból. A nő családja ellenezte a házasságot, így nem is meglepő, hogy azt követően minden kapcsolatot megszüntettek a lányukkal.
Aldreda születése után, és a második feleség elhunyását követően a férfi lányával együtt Londonban rejtőzött el. Ennek köszönhetően minden, a családdal kapcsolatos teendő öccse, Maximilian, nyakába szakadt, amíg a három fiú elég idős nem lett, hogy besegítsenek a teher cipelésében.


         Külsőségek

magasság || 169 cm
testalkat || Sportos
szemszín || Szürke
hajszín || Vörös
kinézet || Olyan, mintha a mosoly letörölhetetlen lenne az arcáról. Vérvörös haját általában kibontva hordja, léptei macskaszerőek és kecsesek. Lélektükreiben kíváncsiság fénye és valami kis ravasz lángocska látszik és folyamatosan elemez mindent szinte tüzetesen.


         A tudás

varázslói ismeretek || A gyógynövénytan, sötét varázslatok kivédése, búbájtan és bájitaltan az ő asztala. Az átváltoztatás tanban is jónak lehetne nevezni ha több hangsúlyt fektetne rá. A többi tárgyban nem igazán mutatott nagydolgot, hisz azokból többnyire csak annyira készül amennyire feltétlenül muszáj.
felvett tantárgyak ||
                      Repüléstan; Legendás Lények Gondozása;
pálca típusa || 12 hüvelyk, szőlő, főnixtoll
RBF || -

         Egyéb

avialany||  -
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A visszatérő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #1 Dátum: 2014. 07. 09. - 11:14:28 »
0

Üdvözöllek az oldalon!

Átolvastam az előtörténetedet, ám egyelőre még nem fogadom el, ugyanis van benne pár dolog, amit érdemes lenne kijavítani.

Itt van például a múlt, ami felvet pár kérdést.


  • Miért halt meg Aldreda anyja? Beteg volt? Ha igen, mi volt a baja?
  • Mi történt azután, hogy Aldreda apja fojtogatni kezdte a saját lányát? Hogyan fegyverezték le? Hogyan hurcolták el? Mesélj róla, mert ez lehet az egyik legizgalmasabb rész…
  • Milyen volt az élete a testvérei között? Írd le, miben volt más! Érdekes lehet arról olvasni, hogyan tárul ki a világ az addig rabsorsban nevelkedett kislány előtt.


Érdemes lenne itt-ott, a fontosabb részeknél bővíteni, hogy az olvasó jobban megértse a karakteredet.
Találtam továbbá pár nyelvtanilag helytelen, erőltetett mondatot is. Most csak párat emelek ki, de azt javaslom, hogy fusd át újra az egészet, és hangosan olvasd fel, úgy talán szembeötlőbb lesz.


  • „Dolgozott, de fogalmam sincs arról, hogy hol vagy, hogy hogyan viselkedett a munkahelyén. Otthoni viselkedését lehet, hogy levetette miután kilépett az ajtón, majd mikor hazaért újra magára öltötte.”
  • Inkább: Fogalmam sincs arról, hogy hol dolgozott, és hogy miképp viselkedett a munkahelyén. Az otthoni viselkedését lehet, hogy levetette, miután kilépett a házunk ajtaján, de mikor hazaért, újra magára öltötte.
  • „Az apám teljesen kikelt a képéből…”
  • kikelt magából
  • „…aztán a következő pillanatban a kandalló irányából zöld fény jött, majd valaki valami búbájt mondhatott, hisz az apámat rögvest a semmiből előteremtett kötelek kötötték gúzsba és ezzel egyetemben elengedett engem.”
  • Ez a valaki, valami eléggé zavaró tud lenni...

Ezenfelül még annyit kérnék, hogy a családtörténet részt bővítsd ki. Az aranyvérű karaktereknél ez ugyanis előírás. Ha macerásnak érzed, akkor simán mondhatnád azt is, hogy félvér a karakter. A karakter történetében úgysem játszik akkora nagy szerepet a dolog. Simán lehetne, hogy itt-ott becsúszott egy mugli születésű, vagy épp mugli férj vagy feleség.

Így első nekifutásra ennyi lenne. Ha javítottál, dobj nekem egy PM-et, és már jövök is, hogy beosszalak egy házba.
 
Addig is sok sikert!
Naplózva

Owen Redway
Varázsló
*****


A visszatérő

Nem elérhető Nem elérhető
« Válasz #2 Dátum: 2014. 07. 10. - 09:13:34 »
0

Üdv ismét!

A változtatásokkal együtt ezennel elfogadom az előtörténetedet. A kiküldött PM-ben leírtam mindent ezzel kapcsolatosan. Nem is húzom az időt, a házad nem más, mint a...

GRIFFENDÉL!


•     •     •


Kérlek jelentkezz az alábbi topikoknál:


Jó játékot kívánok!
Rajtad tartom a szemem. kacsint
Naplózva
Oldalak: [1] Fel Nyomtatás 
« előző következő »
Ugrás:  


Powered by SMF 1.1.13 | SMF © 2006, Simple Machines LLC
Magyar fordítás: SMF Magyarország



A google ekkor járt utoljára az oldalon 2020. 10. 08. - 16:49:59
Az oldal 2.964 másodperc alatt készült el 30 lekéréssel.