A Reggeli Próféta szerkesztősége

Itt készül a varázsvilág egyetlen országos terjesztésű napilapja. A nyomda a földszinten, az irodák a felsőbb szinteken találhatóak.

Ha valaki megtalál...

Jó ötlet volt lebeszélni a szüleimmel, hogy a szünet első napjait még Londonban tölthessem. Egy kis szabadság, egy kis változatosság. Élet. Bármit ami nem az unalmas Bristol. Ahogy befutott a vonat, rögtön a Mágus tér felé vettem az irányt, figyelmen kívül hagyva az ölelkező, szülő-gyerek csoportokat. Nem vagyok már kicsi, igenis ezt akartam! Egy kis önelláságot.
Majd szépen kiveszek egy szobát, bulizok, ismerkedek és ki tudja? Méltó megünneplése a bűvös tizenhatodik születésnapomnak, hamár az iskolában nem sikerült semmit se összehozni. Itt az ideje olyan élményeket szeretni, amit a velem egykorúak természetesnek vesznek.

Első utam az Anchante Mademoiselle-be vezetett, hiszen rikító, gyerekes öltözékem nem a legmegfelelőbb az éjszakai élet felfedezéséhez. Bevásároltam néhány elegánsabb holmit, majd elégedetten és meglehetősen tanácstalanul álltam meg a tér közepén. A bőröndjeim nevetségesen nagynak tűntek mellettem, így gyorsan tennem kellett valamit. Fogalmam sem volt hol kezdhetném így gyorsan végigpáztáztam a környezetemben lévő üzlethelyiségeket. Étterem, kávézó, viccesen mutatnék ott. Már a ruhaüzletben is furcsán bámultak rám ennyi cuccal. A Reggeli Próféta szerkesztősége! Veszek egy újságot, abban majd talán találok valami hirdetést, hogy hol szállhatnék meg.

Szóval most itt vagyok, még mindig határozottan elhagyatottan és kétségbe esve próbálok eladó újságok után kutatni a szerkesztőségben, eddig nem túl sok sikerrel. Nem merek megkérdezni senkit, mi van ha itt nem is lehet megvenni a Prófétát? Biztos kinevetnének.

[Kettős gyilkosság!]

Do trust nothing,
which is thinking,
but not to see where he keeps his reason!

Kettős gyilkosság!
Mr. és Mrs. Gray rejtélyes körülmények
között pár napja meggyilkolták. A
helyszínt, s a holtesteket vér borította
de nem tudhatjuk, vajon tényleg
mugli gyilkosság, vagy csak jól
álcázott mágus által véghez vitt brutális
bűntény? Szörnyűség ami történt
a házaspárral, akiknek két már
majdnem felnőtt gyermekük van.
A gyerekeket már értesítettük, de
azóta semmi hírt nem kaptunk a Gray
gyerekektől. Egyedül maradtak, bár
Brandon Everald Gray, Emma Gray bátyja,
már nagykorú, így törvényes gyámja
lehet húgának. De vajon ki volt a gyilkos?
Tudomásunkra jutott, hogy volt
egy végrendelet mely így szólt: "Minden
vagyonunk, értékünket gyermekeinkre
hagyunk, Brandon Everald Grayre, s
Emma Grayre"
Talán egy rokonnak volt indítéka
a gyilkoláshoz? Ki tudja? Talán egy
brutális családon belüli bűntény?"

Nem bírtam felfogni a szavakat, amik a nyomtatási betűk raktak össze, a fehér papírlapon. Bámultam előre, már nem is olvastam a szennylapot, a rohadék Próféta! Ezért meglakolnak!
Dühösen levágtam az asztalra pár galleont, a brandymet otthagyva, vad lépésekkel elhagytam a kocsmát. Bosszúsan lépkedek a koszos utcákon.
Hogy lehet ilyen kis görény az a nőszemély? Attól még, hogy ő Amanda Rootgeld attól még nem írhat akármit! Még ha igaz is... Jaj, csak ne féljen, most meglátogatom őt, nem fogja megúszni. Egyenlőre nem csinálok balhét, egyenlőre! Ha jól viselkedik, és leszedi azt a rohadék cikket a mocskos újságjáról, akkor nem lesz semmi probléma. Ha nem...akkor lesz egy aprócska.
A Mágus téren jártam már. A téren rengeteg ember nyüzsgött, mégis megakadt a szemem pár jó darab nőcskén. Elképesztő vagyok, még dühöm teljes egészében is képes vagyok a nőkkel foglalkozni, ez ritka és jó tulajdonság. Mindig is érzékem volt megtalálni a legjobb darabokat. A hatalmas tömeg sűrűjében kiszúrtam a szökőkúton ülő ideges vöröskét, a falnak támaszkodó rámenős, miniszoknyás barnát, s egy esetlen "szendeszűz" szőkét. A harmadik "pályázó" egy halom bőrönddel szerencsétlenkedett, ha olyan kedvemben lennék, segítenék, s ráhajtanék. De egyáltalán nem olyan kedvem van. Gyors, mégis elegáns léptekkel haladtam át a tömegen.Idegesen berobogtam a szerkesztőség hatalmas épületébe.
Nem volt időm megcsodálni a gigantikus építményt, egyenesen a liftek felé tartottam. Elhúztam a hatalmas rácsot, de üvöltés ütötte meg a fülem.
- Kérem várjon, várjon, tartsa!- hűvös tekintettel hagytam, hogy rám csukódjon az ajtó. Majd máskor siet...
1. emelet
2. emelet
3. emelet
A harmadik megálló után, kilépek a szerelvényből, s megcélzom a folyosó végén nyíló üveg ajtócskát.
- Mégis mit gondol magáról?- ritkán kelek ki magamból, de ez egy olyan eset, aminél megengedem magamnak. Általában úri énemet mutatok a kifinomultságot, az eleganciát, de ez nem olyan helyzet, ahol a lényeg lenne- Nincs semmi joga ezt írni akárkiről! Meggyalázza szüleim emlékét, a gyászunkat a húgommal! Követelem, hogy holnapra szedjék le azt a cikket!- nem is hagytam szóhoz jutni. Eleinte csak hebegett habogott, mígnem végre kinyögte amit akart.
- Na de kérem!- gőgösen felhúzta az orrát- Mi csak a tényekből adunk tájékoztatót az olvasóinknak!
- Tények?!- majd lehalkítottam a hangom, már suttogtam. Az asztalon áthajolva ami a kis iroda közepén helyezkedett el, közelebb hajoltam hozzá-Na ide figyeljen...egy napja van rá, vagyis huszonnégy órája, hogy leszedje azt a mocskot minden egyes lapról!

[...]

Kisebb szóváltás követően, no meg egy egyszerű kis átokkal, megegyeztünk. Elégedett, mosollyal léptem, ki az irodából.

Túl hülyén nézek ki ahhoz, hogy tovább ácsorogjak. Nem szabad tanácstalannak tűnni, különben valami fontoskodó hivatalnok kiszagolja és teljesen lejárat engem a hülye kérdéseivel. Gyorsan döntök és egy pult felé indulok ami véllhetően az információ vagy a recepció lesz, de nem biztos, mert semmi nincs kitáblázva. Néha igazán gondolhatnának az eltévedt hugrabugosokra is! A mardekárosoké a halálfalóság, a griffendéleseké az auori hivatás, a hollóhátasoknak ott az aktatologatás, a hugrabugosoktól meg sajnálják az információs táblákat?! Hol az igazság..?

A pultnál egy igen dekoratív külsejű vörös hölgy bájolog egy jólöltözött, tehetősnek látszó úriemberrel aki valamiért képtelen megérteni, hogy melyik utat válassza, ha az első emeletre szeretne menni. A lányka pedig valamiért nagyon élvezi újra és újra elismételni, valószínűleg egészen addig amíg nem kap egy meghívást valamelyik esti partyba. Na nem mintha a pasas annyira bánná...

- Khrmm. - Törökköszörülés, egy próbát megér.
Semmi válasz, nem úgy tűnik mintha észrevenne.
- Elnézést kisasszony...
Erre már felém néz, bár meglehetősen kelletlenül teszi.
- Mondd!
- Csak azt szeretném, kérdezni, hogy, ha újságot szeretnék vásárolni azt itt megtehetem-e?
- Ha problémája van, menjen a harmadikra. A lift a csarnok végében. - Azzal fordul is vissza a pasashoz.
Úgy látszik nem érti, kezd feldühíteni, de sajnos semmi nincs a kezemben. A holmimra pillantok. Képletesen legalábbis.
- Nincs semmi problémám, csak...
Nagyon dühös, hogy ismét félbeszakítottam, ezért meg sem várja, hogy végig mondjam.
- Bármit is szeretne keresse a kollégáimat a harmadikon. - Azzal a férfi háta mögé mutat.

Elindulok a mondott irányba, csak ne bámuljon már rám ilyen gyilkos tekintettel. Dühösen belököm a ládámat a liftbe majd én is bepaszírozom magamat. A hármas gombot nyomom le, már csak a miheztartás kedvéért is. Mikor a lift zökken egyet kihátrálok a liftből, magam után húzva a poggyászomat is. Már épp fordulnék menetirányba mikor... BAMM. Átesek valamin vagy valakin, a ládám szerencsére épp, hogy megáll mellettem. Sűrű bocsánatkérések közepette, vörösödő fejjel tápászkodok föl.
- Megütötte magát? Nagyon sajnálom csak a lift olyan szűk... Nem tudtam a lábam elé nézni, mert az a hülye liba felküldött ide... - Összefüggéstelen mondatokkal próbálom magyarázni a helyzetet.

Do trust nothing,
which is thinking,
but not to see where he keeps his reason!

Mosolyogtam, bár még mindig ott motoszkált a feszültség, hogy Emma olvasta a cikket-e vagy sem. A mai napon muszáj lesz minden egyes újságtól távol tartani. Nem hagyhatom, hogy egy ilyen kis pxcs cikk, akár a legkisebb aggályt, gyanúsítási vágyat is felkeltse.
Ahogy kiléptem az iroda ajtaján, a lift felé vettem az irányt rögtön. Semmi keresnivalóm, intézni valóm már nem volt itt, felesleges itt maradnom. Egyenes megindultam a felvonó felé de....PUFF. Belerúgtam egy folyosói dísznövénybe. Idegesen visszafordultam, mintha azt várnám, hogy még egyet "belém rúgjon". Ez sem az én napom... BAMM. A kxrva életbe, már megint mi ez?!

A hideg kőpadlón találtam magam, s felettem pedig egy hölgyemény foglalt helyet, félreérthető helyzetben fetrengtünk a Szerkesztőség harmadik emeleti folyosóján.
- Figyi, szeretem, ha egy csaj rámenős, de azért ennyire?- gonosz, de egyben bájos mosoly terült szét az arcomon. A csaj felpattan rólam, s sűrű bocsánatkérések közepette habogott össze-vissza. Én nem tápászkodtam fel azonnal, csak az alkarommal megtámasztottam magam.
- Semmi gond, kicsi lány- kacsintás.
Felálltam a -nem épp a legkényelmesebb- helyemről, lazán leporoltam a farmeromról, s ingemről a port, ami rám ragadt- Hova sietünk ilyen buzgón?
Most már volt időm végigmérni a lánykát. Teljes magabiztossággal állíthatom, hogy roxfortos diák. A ládáiból ítélve, s kinézetre sem volt még felnőtt boszorkány, bár szép domborulat ékeskedett a mellkasán. Ó, hát ez az a csajszi a térről, akit kinéztem. Az élet ennyire szerencsés hozzám? Történik velem valami rossz, s utána valami jó? Nem volt időm ezen filozofálni, hisz éppen segítségére kell sietnem egy szőke hercegnőnek.

Végignézek a földön fekvő alakon.
Már csak ez hiányzott! SIkerült rátehénkednem egy meglehetősen jóképű úriemberre. Ha legalább csúnya lenne, akkor nyugodtan mondhatnám, hogy "még, ha az életem romokban heverne akkor sem nyomulnék magára", de így csak ennyit tudok kinyögni:
- Hmmm! - bár ezt igen határozottan és egy jó nagy torokköszörülés kíséretében.
Nem akartam rámenős lenni, Isten ments! Bármivel összefüggésbe hozni amihez bátorságra van szükség, őrültség. Mondja a lány aki épp egyedül kószál Londonban és fogalma sincs mitévő legyen... Erről ennyit. Vajon ennyi elég ahhoz, hogy hivatalosan is kihúzzam magam a gyávák listájáról?

Nem folytathatom a merengést, mivel az ismeretlen "kicsi lánynak" szólított. Ha most valami rossz mugli-romantikus filmben lennénk egész biztosan benyögném, hogy a "nevem nem kicsi lány, hanem mondjuk.. ööhm... Christine A Rakétakezű-Szupergyilkos"! Ehelyett inkább kicsit elvörösödök és a padlót kezdem fikszírozni, majd motyogok valamit arról, hogy Napóleon sem volt túl nagy ember.

Mikor feláll lehetőségem nyílik rá, hogy még jobban szemügyre tudjam venni. Nos, igen... Ő az a férfi akiben bárki szívesen megbotlana, majd eszméletét vesztené, hogy a lakásában ébredhessen.
Mikor megkérdezi, hová ilyen sietősen, akaratlanul is elgondolkozom a kérdés okán. Ha épp rádzuhan valaki, akkor inkább elküldöd melegebb éghajlatra, minthogy barátságosan érdeklődni kezdj, nem? Ez azt jelenti tényleg érdekli, vagy... Vagy szeretné megtudni, hogy semmi dolgom és esetleg meghívni egy kávéra?

- Épp semmi dolgom! - felelem talán túlságosan is gyorsan, közben a hátam mögött pihenő ládára pillantok és rájövök, hogy ez a kijelentés láthatóan is hibás. - Mármint igazából szállást kerestem, de még sosem jártam itt egyedül és nem ismerem a jó helyeket. Gondoltam talán a Prófétában találok néhány hotelt vagy valakit, aki segít eligazodnom, de sajnos a hölgyet a pultnál nem éppen az észbeli képességei miatt vették fel. - foglalom össze a történetet.

Remélem nem zúdítottam rá túl sok információt egyszerre, mert azt az esetleges kávézást nem akarom elszúrni. Hiszen pont ezért jöttem: ismerkedni. Mondjuk nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyen megy ez, de úgy látszik egy ilyen szerencsétlen találkozás is elég tud lenni egy beszélgetés megkezdéséhez egy kedves, jóképű és ráadásul gyönyörűen mosolygó idegennel. Ennyi, már teljesen el is vagyok varázsolva, pedig nem kéne ilyen könnyen kaphatónak mutatkoznom. A visszautasítástól viszont túlzottan félek, nem is merem megjátszani a vonakodó úrilányt.

Do trust nothing,
which is thinking,
but not to see where he keeps his reason!

Útbaigazítás he?
Mosolyogva figyelem, ahogy magyarázkodik, hebeg-habog, zavarosan hadovál. Feltűnően végignézek ládáján, csomagjain.
- Netán Roxfortos vagy?- széles mosoly. Roxfort...ahol Potter is van...ami számunkra érinthetetlen tér...
Szállást keres...szállodát. Bár mondhatnám, hogy "Hé, van egy ötletem, én pont szállodában lakok, és ha már egyszer rám is estél..." de egyszerűen nem vagyok tahó vagy meggondolatlan. Megjátszott gondolkozást mutatva töröm a fejem- Értem. Hát nekem véletlenül van egy ötletem, ajánlásom- fokozom a kíváncsiságát- De én szörnyen zsarolós vagyok...- egy lépéssel közelebb lépek, épp hogy súrolom személyes szféráját-  ...kénytelen leszel meginni velem egy italt, hogy megosszam Veled az értékes információkat- pajkos mosoly, és hátrálok.
- Hadd segítsek!
Felkapom cuccait, s fejemmel a lift felé bökök, hogy induljunk. Nem hagyom, hogy lerázzon, nálam vannak a holmijai, követnie kell...
Megnyomom a lift gombját, mire halk csilingeléssel jelzi, a szerelvény, hogy megérkezett. Lassan beterelgettem a lányt a fülkébe, s hagyom hogy az ajtó becsukódjon mögöttünk.
- Hogy hívnak? Mégsem nevezhetlek, Miss Leteperőnek- újabb pajkos vigyor, amikor megremeg a szerelvény és...megálltunk. Hoppá....érdekesre fordulnak a dolgok... Mit sem foglalkozva a dologgal. Nekidőltem a lift falának és kíváncsiskodó tekintettel néztem a lányra- Nem kell sietni a válasszal, még egy darabig itt leszünk.

Most tényleg komolyan kérdezi vagy csak viccel? Az ilyenre kell válaszolni, vagy jobb, ha nem égetem be magamat valami nem ideillővel? Hjaj, az élet nehéz, én pedig a köztes megoldást választottam.
- Ez valami utalás volt arra, hogy jobb lenne ha a ládámmal vagyiznék? - vigyorgok rá, remélve, hogy nem tűnök teljesen idiótának. - Egyébként igen, épp most állt be a vonat, én pedig rögtön idejöttem. A hoppanálási vizsgán sajnos még nem vagyok túl. - Nem kellene ennyit fecsegni, de ha egyszer zavarba jövök...
Mire észbakok már cipeli is a ládáimat a lift felé én meg csak bámulok itt, mint valami... Valami vérbeli hugrabugos. Miközben utánasietek, a gondolataim tovább kalandoznak.
Ha már ilyen rendes, akkor az azt jelenti, hogy ennek lesz valami folytatása? Vagy csak eddig nem ismertem ezt az embertípust. Nagyon remélem, hogy nem az én informálatlanságom a ludas és hamarosan kezdhetem tervezgetni a közös jövőnket. Mondjuk nehéz elhinni, hogy ilyen szerencsém legyen - ő a tökéletes ember. Nekem főleg.
- A Miss Leteperő nem lenne túl kreatív, bár kétségkívül adtam rá okot. - mosolygok rá, remélem biztatóan. - A nevem Melore Lainey, de inkább csak simám Lore, Lori... Mel vagy ilyesmi. Igazából bármilyen változat megfelel. És, benned kit tisztelhetek? A Mr Letepert nem túl hangzatos.
Viszont nem mondott semmi többet, szóval, ha az ő kultúrájukban a név megtudakolása nem jelent egyett egy meghívással akkor bizony hoppon maradtam. Vagy nem szokás ezt ennyire elsietni? Ááá, megint bénázom és, ha lesz bármi is akkor biztosan ezzel fogom elrontani. Azzal mégsem lehet takarózni, hogy nekem még sosem volt dolgom igazi, hús vér férfiakkal, legalábbis olyan szempontból amilyenből ő gondolja. Bárhogy is legyen, nem hagyhatom elúszni a lehetőséget. Méltó leszek A Leteperő névre!
- Na és te? Mit csinálsz errefelé? Hiszen nem úgy tűnik mintha olyan nagyon Roxfortos lennél... - Ezt is szépen sikerült megfogalmaznom, pedig mondhattam volna azt is, hogy épp megfelelő korban vagy ahhoz, hogy halálosan belédszeressek. Az mennyivel jobb lett volna. Válaszolhatná azt, hogy híres újságíró vagy esetleg a Minisztérium egyik kiemelt dolgozója. De a zökkenés nem illik a képbe, bárhogy is nézem.
- Mi a... Mi történik?! - Bár ő is ugyanúgy meg van lepve, mint én. Mi a fene folyik itt? Összesküdött ellenem a világ? Vagy a sors is úgy akarja, hogy mi jobban megismerjük egymást. Valószínűleg az utóbbi, legalábbis az arcomon elterülő elégedett mosoly erről árulkodik. - Nem tudod véletlenül mit kell ilyenkor csinálni? Nem vagyok igazán jártas az efféle dolgokban. Vagy csak üljünk le, beszélgessünk arról, hogy miért nem akarunk meghalni és várjuk amíg "megmentenek"? - Nem tudom honnan szedem a bátorságot, talán az segít, hogy most úgy sem szabadul előlem. Viszont nem ártana a filmes asszociációk számát lecsökkenteni mondjuk nullára.

Do trust nothing,
which is thinking,
but not to see where he keeps his reason!

Hoppanálási vizsga? Tehát nem múlt el még tizenhét se. Újból végigfuttattam szemem a lányon, pedig nézett ki már annyinak, szőke haj, magas, karcsú alkat. Miközben a liftre várunk elgondolkozok egy kicsit... Roxfortos, egy remek  préda, ámbár most nem olyan célokra kell a kislány, mint egy férfi akarna. Arra ott van a  többi huszonéves riszáló liba. De azok nem hasznosak.
Úgy döntök nem szólok bele, csendben végighallgatom fecsegését, s utána szólalok meg. Melore Lainey...roxfortos diák, eltévedt, szertelen, bohóka, figyelmetlen, fiatal és befolyásolható. Agyamban gyorsan végigfuttattam a lehetőségeket, mi hasznát is vehetném. Mindig is a lehetőségeket keresem az emberekben, egy rossz szokásom, de hát baj ez? Úgy vélem nem. Vajon elmondjam az igazi nevem? Ejj gyorsan kell döntenem, mert nem várakoztathatom, attól függ mire kell a hölgyemény. Hát jó, kezdjünk bele...

- A Mr. Letepert nem lenne túl kreatív, bár kétségkívül adtam rá okot...- felvillantom szokásos "csáb-mosolyom"- Gray, Brandon Gray.
Ó nem, nem. Én már nem vagyok roxfortos. De bizony egyszer én is robbantgattam a folyosón, s tükörrel rohangáltam a kislányok szoknyája után- nosztalgikus arckifejezésem talán fokozza a hatást, majd lágy mosollyal folytattam- Volt egy kis dolgom, elintéznivalóm itt.
A lift leállt, de felesleges bepánikolnom, talán húsz perc, és észreveszik "Jé! Nem működik a lift!". Addig is kihasználom a kínálkozó alkalmat, ha már így alakult. Nem akartam elrontani a hangulatot, azzal, hogy még a hülye is tudja, meg kell nyomni a segítségkérő gombot, de minek figyelmeztessem e kis részletre? Minek tegyek magamnak keresztbe? A gombok közelében álltam, talán nem is látta őket, de ez csak így jobb.
- Megállt a lift- bár erre maga is rájöhetett, de ha már rákérdezett válaszolok rá, mutatom inkább, hogy "csüngök" minden szaván. Mondatára felkacagtam egy kicsit, de széles mosollyal folytattam- Nincs a napirendemben, hogy elkárhozzak, így most inkább kihagyom, de a beszélgetés nincs ellenemre- felsőmet levettem, s a földre, a fal mellé terítettem- Helyezd magad kényelembe!- már csak egy izompólóban feszítettem, de nem különösebben zavartattam magam. Jómagam is leültem a földre terített ruhadarab mellé.
- És, hogy hogy egyedül? Barátaid, rokonaid hol hagytad?
Nem szerettem volna nyomulni még, de valahogy el kell kezdeni a beszélgetést, és bizony nem a mindenízű drazséról akarok locsogni...

Szóval, Brandon Gray. Elég átlagos névnek hangzik, az egyik háztársamat is pont így hívják, de mondjuk, mit tudok én a nagymúltú varázslócsaládokról? Gyorsan el is terelem a gondolataimat a témáról, inkább azon kezdek merengeni, hogy tényleg létezik-e valami nagybetűs Sors, ami összehozza az embereket. Megjelenik, letarolom és utána még barátságosan el is kezdünk csevegni - mint a mesében. Még mindig ésszerűbb, mintha valaki - egy meglehetősen elborult elméjű valaki - a saját tanárával kezd el flörtölni. Hiszen mi lehet az ilyesmiből? Kapcsolat? Sosem ígértünk egymásnak semmit, akkor miért kéne bűntudatot éreznem? Nem kellene, talán nem is érzek, talán ez valami más.

- Oh, köszönöm. - meglehetősen elégedett arccal csüccsenek le a felkínált ruhadarabra. Nem túl gyakori az ilyen esemény az életemben, ritkán szokták észrevenni az emberek, hogy nőből vagyok, nem csak gyerekből. Jobbnak látom ezt nem megosztani vele, így inkább csak töretlenül mosolygok rá, remélve, hogy ezzel mindent elmondok.
A kérdezgetés viszont meghozza a bátorságom, így kissé összeszedetlenül, de megpróbálom elétárni azt a hihetetlen forgatagot, ami az ittlétemmel kapcsolatos.
- Igazából ez egy elég hosszú történet. - kezdek bele, de nem is én lennék, ha nem lendülnék bele gyorsan. - Viszont, úgy látom van időnk, szóval, miért is ne? Még az iskolában elhatároztam, hogy ez a nyár egy kicsit más lesz, így hát arra gondoltam, jó ötlet lenne a tanév vége után egy kicsit Londonban lazítani, bulizni és hasonlók. Mert, hogy egyébként Bristolban lakom, tehát még a szüleimtől is távol lennék egy kicsit. A barátaim pedig leginkább muglik, így őket nem hozhatom ide, akiket pedig az iskolából ismerek, azokkal általában csak a tanév ideje alatt szoktam együtt tölteni az időmet. Na, nem mintha antiszociális lennék, vagy nem szeretném őket, de a legtöbben kicsit furcsának tartanak, nem tudom, te hogy vagy ezzel.
Viszonylag gyorsan megosztottam vele a leglényegesebbeket, nem lenne rossz, ha ő is mesélne, de olyan hamar lezárta az ittlétének okát is, hogy kissé visszaveszek a nagy érdeklődésből. - Nem ismered véletlenül Emma Grayt? Ő az egyik ház-, és évfolyamtársam, gondoltam talán rokonok vagytok vagy ilyesmi. - böktem ki az első dolgot, ami az eszembe jutott, ez egy elég könnyed téma, talán erről mesél egy kicsit, ha igazam van, ha nem.

Do trust nothing,
which is thinking,
but not to see where he keeps his reason!

A lány egyenes el van varázsolva. Már azt se tudja hol van, kivel van, és mit csinál, de messze van még a kitűzött cél, sajnos. Első fázis kész, lassan rátérhetek a témára.
- Van időm- válaszolom azonnal, elindítva az áradatot.
Csendben végig hallgatom locsogását, bár sok felesleges, értelmét vesztő mondatokat harsog, egy-egy fontos információt is elejt a kedvemért. Boldogan mosolyogva nézek rá, de a mosolyom egy pillanat töredékéig lehervad, de úgy gondolom ügyet se vetek a kellemetlen témára, amit feldobott, így visszaül az arcomra a mosoly, hiszen ki szeret a húgáról beszélni, amikor épp "munkában" van? Úgy vélem, jobb ha nem folytatom a témát, mintha meg sem említette volna belekezdtem a saját mondókámba.

- Lazítás, bulik, hm? Bizony, megkönnyebbülés néha-néha elszakadni az ősöktől- hát jómagam örökre elszakadtam- Én úgy vagyok Veled, hogy igenis furcsa lány vagy. De! A furcsaság nem mindig rossz, a Te esetedben igazán... bájosnak mondanálak, mintsem furcsának. Igazán megnyerő egyéniség vagy, megfogod az embert, az első szavaiddal amit neki intézel. Sose feledd, hogy a különcség, a furcsaság, a másság nem a legtöbb esetben rossz, sőt...
Monológom alatt mindig egy-egy centivel közelebb kerültem a lányhoz, mint fizikailag, mint lelkileg. Lélegzetemet lassan vettem, halkan szuszogtam csak, szemeimet az övéibe fúrtam. Csak néztem, hátha valami hatást érnék el, de többet nem tettem, egy kis ideig ez ment, s hacsak meg nem törte a csendet, lassan közelítek felé, míg végül az utolsó szavakat a fogai közé leheltem- Gyönyörű vagy- ajkaimmal megragadom az övéit, s masszírozgatom egy kis ideig, de lassacskán a nyelvem is utat tör magának, s lassan, nyugodtan folytatom amit elkezdtem, ahogy a második fázisba érkeztem.

Nem. Egyszerűen nincs semmiféle racionális magyarázat arra, hogy egy ilyen pasi miért áll le egyáltalán beszélgetni egy ilyen lánnyal. Talán kezdjük ott, hogy neki egy nő... állna jól, hiszen olyan komoly embernek látszik, biztosan van munkája is, saját lakás, ilyesmi. Valami mégis megfoghatta bennem, rejtély. Nem vagyok csúnya, talán szép is, ez egy jó pont, de még egy tucatnyi használhatóbb és főképp tapasztaltabb nő omolna a lábai elé - ha kérné. Erre itt ücsörög velem, beszélgetünk és olyan érzésem van, mintha egyre közeledne és talán a hangja is egy árnyalattal sejtelmesebb. Mi kell? A naivságom, az esetlenségem, az ártatlanságom? Olyan nincs, hogy valaki az értékelje, aki vagyok, vagy mégis? Ezzel a kérdéssel akár évekig is ellennék, ha nem válaszolná meg szinte azonnal.
A furcsaságom.

- Azt hiszem... köszönöm. - Ez így elég átfogó volt, de egyre inkább úgy látom, hogy Brandon érdeklődik irántam. Szépen haladok, pedig csak ma érkeztem - az biztos, hogy nem lesz unalmas ez a kis vakáció. - Tudod az emberek nem igazán szoktak bókolni nekem, de úgy érzem, ez jó dolog. - Mondjuk tudok egy embert, akinek képes vagyok minden szavát dícséretként felfogni, de erre nem szabad gondolni. Elrontja a pillanatot, pedig értelme sincs, hiszen tőle nincs mit remélnem, igaz? Csak egy játék, az vagyok.

Közelebb, közelebb és még közelebb. Az arcomon érzem a szuszogását, mond is valamit, de úgy dübörög a vér az agyamba, illetve ott nem, mivel azt már egy ideje megsemmisítette, szóval a fejembe, hogy nem hallok szinte semmit. Homályosan érzékelem, hogy itt most valami sorsdöntő következik, sőt néhány megmaradt kis agysejt sikítja is, hogy miért, de nem fektetek túl nagy energiát a válasz keresésébe, inkább átadom magam a pillanatnak. Lehunyom a szemem és hagyom, hogy elmélyítse a csókot. Kiszolgáltatottabb vagyok, mint valaha és ez valahogy nyugtatólag hat rám, nem kell döntéseket hozni, csak hagyni, hogy vezessen, tegye, amit akar. Bízom benne, bízom én bárkiben néhány kedves szó után, de úgy látom most az egyszer jól is döntöttem.

Do trust nothing,
which is thinking,
but not to see where he keeps his reason!

Gyenge, törékeny, érzékeny, buja, és buta. Milyen butácska, játszi könnyedséggel sétál a csapdába. Törékeny kis karjaival kapaszkodik a hálómban, amit kivetettem rá, önmaga takargatja be magát, hogy aztán átérezze a testi vágyat, az érintés melegét mely vad, forró lángokba  csapna, át, s arra kényszerít engem, hogy a végén könnyedén kiborítsam az álomvilágából, hogy aztán visszaessen a rideg, és kemény valóságba, és huppanjon egy nagyot.
Saját magát üldözteti, engedi, hogy felfűzzem a zsinórokat az ujjaimra, és kedvem szerit táncoltathassam, ahelyett, hogy képen törölne. Csak szépen, okosan, gondosan...
Kezemet végigsimítom a törékeny kezén, s végül magamhoz bilincselem karjaimmal, nincs menekvés, magamhoz szorítom. Másik kezemmel derekát kulcsolom át, olyan kis védtelen, kicsi, porcelánhoz hasonlítható lénye van. Karcsú derekáról kezem felfelé csúsznak, míg el nem érik pirosló arcot. Beletúrok szőke hajtincsei közé, s míg ismét szorosan ölelem, apró csókokkal halmozom el nyakát. Már térnék a lényegre, igen, már elérkeznék a következő fázisba, amely a legrészegítőbb, de újabb hatalmas rázkódás, talán nagyobb, mint az előtti, és a lift elindult.
A csók megszakadt, én pedig fortyogtam magamban. Tüzeltem, hogy miért velem történik megint ez?! Semmi sem működhet már gördülékenyen? Persze, hogy nem, vagy csak nekem nem.
Nem gond, mély levegő, egy biztató, csábos mosoly, és mehet tovább, de a liftben semmiképp. Felpattantam a helyemről, és két kézzel felkaptam a lányt is, rákacsintottam, majd lábra állítottam. Ruháim felkaptam a földről, leporoltam, majd gyorsan magamra húztam, mielőtt még a lift ajtó kinyílna. Cinkosan a lányra mosolyogtam, és amint kettényílt a fémajtó, felnyaláboltam a lányt, és mint a fiatal házasok kivittem a szerkesztőségből, át a kíváncsiskodó, rosszalló tekintetekkel teletömött aulán, és végül az épület lépcsőjén letettem a fiatalt, mintha újra gyerek lennék, megnyugtattam, meg ne ijedjen.
- Kíváncsi vagy, hol lakom? Az egy szálloda, neked is kereshetünk egy szobát, ha úgy gondolod...- rámosolyogtam, kacsintottam egyet, és amint bele fog egyezni az -elég célozgató- meghívásba, derekánál fogva magamhoz húzom, és hoppanálok egyenesen a Hilton szálló melletti kis szűk utcába.

Ha akarod ide is írhatsz még, ha akarod a szállóba is, nekem mindegy
FOLYT.---> Hilton szálló