Elena Pierce

jelszó || "Minden vágyam, hogy Sol-t és James-t, a Roxfort félisteneit szolgáljam!"
teljes név || Eleni-Isabelle Josephine Pierce
becenév || Elena, Elle, Lena, Bella, Isabelle
nem || nő
születési hely, idő || Anglia délkeleti régiója, Kelet-Kent, Canterbury, 1980. április. 6-án
kor || 17
vér || arany
iskola || Roxfort
évfolyam || 7.
szak || -
munkahely || -

1980 áprlis egyik hideg estéjén születtem a Pierce villában, Canterbury városában. A szüleim egy kislányra vágytak, de a Mindenható úgy gondolta, kettőt küld. Apáék családi étkezést terveztek, de sajnos az érkezésünk ezt mind romba döntötte. Legalább az egész család ott volt, és megspórolta apának a baglyok küldését. Nálunk hagyomány, hogy a gyerekek általában otthon születnek, és az egész család várja érkezésüket.
Bár fájdalmai voltak, anyám némán tűrte. Egy dobhártya repesztő visítás közepette hozott a világra. Ikertestvérem pár perccel utánam született. Hangos sírásunk nevetésre, tapsolásra, és ünneplésre késztette rokonainkat. Nagyon örültek nekünk, hisz két fiúgyermek megelőzte a születésünket, tehát a családnév biztonságban volt.
A családnév biztonsága... Hát igen. A Pierce-eknél ez életfontosságú. Sok oka van, de a fő, hogy mi is a kevés aranyvérű családok egyike vagyunk. Az őseink megőrizték ezt a rangot, így nekem is megvolt a lehetőség, hogy ebbe a rétegbe szülessek. Apám sem gondolta, hogy meg kell törni a hagyományokat, tehát aranyvérű boszorkányok-és varázslóként nevelt minket.
A szüleim még az iskolában találkoztak. Apám, Baron Pierce, nagyon okos fiatal varázsló volt, csak nem igazán szánt időt a könyvekre. Inkább kalandokra vágyott. Sose tudott egy helyben lenni, de így is jó eredményeket ért el a tanulmányaival. Anyám, Elisaveta Dimitriou, szintén aranyvérűként nevelkedett. Viszont ő nagyon hajtott az iskolában. Számára mindig is fontos volt, hogy megtanuljon védekezni. Ennek köszönhetően kiváló eredményeket ért el.
Anyám nem igazán vonzódott apámhoz, legalább is nem merte bevallani magának. Mindig azt gondolta, hogy a fiatal varázsló úgyse választaná magának egy önfejűt. Ebben viszont nagyon is tévedett, mert apám, szintén titokban, kedvelte őt. Azt szerette benne, hogy nem ad fel semmit egykönnyen, de a legjobban az a téves tény izgatta, hogy a lány nem bukik rá. Anyám a 7. tanéve végére ismerkedett meg jobban az akkoriban egyetemista Baronnal, és nemsokkal azután összeházasodtak. 1 éves boldog házasság után, apám úgy döntött, hogy végre itt az ideje, hogy valóra váltsa saját és felesége álmát, és biztosítja a név folytatását. Két fiúgyerekük született - Alexander és Nicolas. Bár a bátyáim ikrek, sok mindenben különböznek. Alexander mindig is csendes volt. Neki elég volt egy könyvet kézhez venni, és már egész nap elvolt vele. Ez nem azt jelenti, hogy egy könyvmoly volt, csak szeretett olvasni. Persze mindig benne volt az őrültségekben, de többnyire mértékkel bolondozott. Sose lépte át a határt. A nyugodtságának köszönhetem, hogy mindig meghallgat, vagy megvigasztal, ha bajom van. Nicolas Alex ellentéte volt. Sose bírt egy helyben maradni. Mindig tevékenykedett. Olvasni sem szeretett, inkább kalandokra vágyott. "- A könyv által bárhova eljuthatsz!" mondogatta neki Alex, de Nico sosem hitt ebben. Számára csak az volt a kaland, amiben ő is szerepel. Sosem találta érdekesnek mások történeteit olvasni. Ennek következtében a térde és a könyöke tele volt horzsolásokkal. Néha, belefeledkezve a játékba, én is szereztem pár sebet. Ez nem igazán zavart, ugyan is Nicoval mindig érdekes volt a játék.
Sosem voltam nyugodt gyerek. Utáltam a szabályokat, és sokszor keveredtem bajba. Uncsinak tartottam a sok prédikációt arról, hogy mi szabad és mi nem. Egy igazi kis ördögfióka voltam. Nicolas volt a bűntársam.
6 már majdnem 7 éves lehettem, amikor az ikrek megkapták a Roxforti levelüket. Mind a kettőjük iskolába ment, de így sem maradtam egyedül. Ott volt nekem a húgom. Szerencsésnek mondhatom magam, mert egy idősek voltunk, de azért mi is különböztünk. Kali, inkább az a babázós lány volt. Sosem bírtam türelmesen játszani vele. Idegesített az összes babás játéka, így hát mindig a rosszba vittem a húgomat.

A szüleim általában elfoglaltak voltak, de ha volt egy kis idejük is, azt szokás szerint velünk töltötték. Mindig a helyes útra tereltek minket. Példát mutattak nekünk, és arra tanítottak mindnyájunkat, hogy együtt sokkal erősebbek vagyunk, mint egyedül. Ha vitáztunk, utána várható volt, hogy hosszú beszélgetésekben fogunk részesülni. Ezeknek hála az évek alatt a testvéreimmel összekovácsolódtunk. Apám viszont sokkal szigorúbb volt, mint az édesanyám. Ritkábban mutatta meg a szeretetét. Anyám ezt azzal magyarázta, hogy csak jót akar nekünk. Csupán az a vágya, hogy felnőtt korunkba meg tudjuk állni a helyünket.

5 éves lehettem, amikor először megtapasztaltam milyen is varázserőt birtokolni. Nicoval egy újabb hülyeséget találtunk ki – bunkert építettünk volna. A bátyám az ablakon hajított ki egy kisebb deszkát, nem figyelve arra, hogy alul a húgunk állt. Annyira megijedtem, hogy csak sikítani tudtam. Egy óriásit visítottam, becsuktam a szememet, és elnéztem. Ekkor falevelek rezzenését, és faágak törését hallottam. Igazából arra készültem, hogy Kali el kezd sírni, vagy elájul, de nem. Kinyitottam a szeme, és láttam, hogy a deszka egy fának repült. A húgom kidüllesztett szemekkel nézett, Nico meg majd kiesett a teraszkorlátról. " Nem túl késő, de túl korai korai sem." mondta nagyapám. A szüleim nagyon boldogok voltak, hogy a kislányuknak már van varázsereje. Viszont a boldogság lassan elszállt. 8 éves koromban anyám súlyosan megbetegedett. Mindenfélékkel kezelték, és amikor már azt hittük, hogy meggyógyult, az állapota még súlyosabbá vált. Két hónappal a 9. szülinapom után következett be életem legnagyobb fájdalma. Anyámat elvitte a betegség. Úgy éreztem magam, mint egy árva. Apámat is szörnyen bántotta a felesége halála, de próbálta rejteni. A kapcsolata velünk olyan lett, mint ha anyával csak elváltak volna. Ugyan úgy dolgozott, és élt, mint rég, kivéve, hogy már nem mosolygott.

Általában a nagyszüleim vigyáztak ránk. Úgy éreztem csak nagyapám ért meg. Idővel nagyon szoros kapcsolatot alakítottam ki vele. Egyszerre helyettesítette mind a két szülőmet, és a legjobb barátommá vált. Tőle kaptam a cicámat Lilithet, és neki köszönhetően újra jó kapcsolatom volt a testvéreimmel és az apámmal. Egy picivel a bátyáim szülinapja után, apám újraházasodott. Egy Eleonor Van Der Beek nevű aranyvérű nőt vett el. A boszorkány mindig is utálatosan viselkedett. Ki nem állhattam, mert pokollá akarta tenni az életemet és a húgomét is, amiért annyira hasonlítunk az anyánkra.

Mikor elmúltam 11, tudtam, hogy nemsokára megérkezik a nevezetes bagoly, amely általában minden varázserőt birtokló gyerek izgatottan vár. Egyáltalán nem értettem, hogy mitől olyan jó iskolába járni. Feladni a szabad napokat, amikor azt csinálhatsz, amit akarsz? Helyette órákon keresztül egy padba ülni? Egyáltalán nem hangzott csábítónak. Annak viszont örültem, hogy nem leszek egyedül, mert a húgom és az imádott másod unokatestvérem Angela Jessie Sirett is velem jöttek. Tehát pozitívan próbáltam hozzáállni a tanuláshoz. Arra öszpontosítottam, hogy egy csomó emberrel fogok megismerkedni, és olyasmiket tanulhatok, amik által erősebb lehetek.
Az első évem nagyon érdekesen telt. Lehet, hogy csak azért tűnt annak, mert elsős voltam, és minden új volt számomra. Sok barátom lett, de az ellenségeim száma sem volt kisebb. Már az év elején vált érthetővé, hogy kivel milyen viszonyban leszünk. Hát igen. Vannak, akik nem szeretik, ha valaki visszaszól és nem hagyja, hogy lábtörlőként kezeljék. Én sem engedtem, hisz erre tanítottak a szüleim. Talán ezért tettem szert sok barátra és ellenségre is egyben. Őszintén megvallva évvégére úgy gondoltam, hogy iskolába járni mókás, mi több! Bevallom megszerettem a Roxfortot.
A második tanévem átlagosan telt. Igaz, hogy néhányszor megbüntettek, mert tilosba jártam, de hát attól, hogy próbáltam nem megszegni a szabályokat nem azt jelentette, hogy szerettem is.
Harmadikosként olyasvalakit ismertem meg, akiről eddig nem is tudtam, hogy létezik. A személy egy lány, mégpedig az unokatestvérem Thora Hastings. Több oka is volt, amiért nem tudtam az unokatestvéremről. Az egyik, hogy apám nem említette a bátyját, mert a fiú szembeszállt a családjával. A másik, hogy a bácsikám elhagyta a feleségét, és a lánya az anyja veztetéknevét vette fel. Thora nagyon érdekes személy. Rendkívül élvezetes volt számomra megismerkedni vele. Ahogy minden egyes nappal jobban megismertem, annál jobban kötődtem hozzá. Az év végére igazi rokonokká váltunk.
A negyedik tanévem is hasonlóan telt, de az ötödik már teljesen más volt. Talán az volt a legrosszabb iskolai évem. Ekkor ért életem egyik legnagyobb megaláztatása(nem mesélem el, mert nem szeretném ezáltal újra átélni), a Nagyúr visszatért, és újabb háború vette kezdetét. Ennek következtében elvesztettem létezésem egyik legfontosabb emberét – a nagyapámat. Wulfric Pierce egy balesetben halt meg. A falu, ahol tartózkodott halálfalók támadták meg. Nagyapám a sok halott varázsló és boszorkány egyike lett. Az életem egy hónap alatt teljesen megváltozott. Mindenkit és mindent utáltam. Utáltam Harry Potter és a kis csapatát. Pottert hibáztattam nagyapám halála miatt. Viszont nem támogattam a háborút. Mi több! Ki nem állhattam. Talán, mert feleslegesnek tartottam a sok ártatlan halálát, vagy talán azért, mert utáltam a halált, de lehetséges, hogy az oka a családom többi tagja elvesztése félelméből eredt. Nem tudtam meghatározni. A barátaim elhagytak a sok rólam elterjed hamis pletyka miatt. Csupán egy kettő maradt. Legalább megtudtam, hogy kik az igazi barátaim. A tanév befejezését, és a hazautat alig vártam.
A nyár folyamán nagyon sokat változtam. Megígértem magamnak, hogy megbosszulom az előző évet, és senki nem fog többé eltaposni. A bátyáim elköltöztek, a testvérem pedig úgy gondolta, hogy kőszívű lettem. Nem értettem vele egyet. Úgy véltem csupán felnőttem és megkomolyodtam.
Hatodikba véghez vittem minden tervemet. Visszaszereztem az összes barátomat, de mégsem volt ugyanaz. Már sosem bíztam bennük, inkább csak kihasználtam őket. Nem érdekelt, ha valakiben kárt teszek vagy megutál. Mi több! Boldoggá tett, hisz ez azt jelentette, hogy megkapta, amit megérdemelt. Ha el szerettem volna érni valamit, mindent megtettem annak érdekében. Nem ismertem határokat és semmi sem tudott visszafogni. Párszor még a női vonzerőmet is bevettem. Nem tudom miért, de azt tapasztaltam, hogy megtaláltam az igazi énemet. Szabadnak éreztem magam.
A 17. szülinapomon azt kívántam, hogy sikerüljön visszaadnom mindent, amit az elmúlt 6 évben kaptam a mostohaanyámtól. Nagyon sok dolog gyűlt össze a listámon, és itt volt az idő, hogy egyenként kihúzogassam őket.

Az ember azt hinné rólam, hogy egy beképzelt, elkényeztet, aljas, gazdag fruska vagyok, aki szereti játszani az agyát és bármi áron, mindent megtesz, hogy megkapja, amit akar. De nem. Igazából ez csak egy páncél, amit hosszú gyakorlással építettem ki, hogy megvédje a gyenge belsőmet további sérülésektől. A gyöngeségemet, pedig jól elrejtettem. Az évek elmúlásával a sötétebb énem olyan erős lett, hogy most igen mélyre kell ásni, ha valaki meg akarja találni a jó oldalamat. Az idő megtanított, hogy még a földön fekvőbe is rúgjak bele.

Kiskorom óta mindig is benne voltam a csínytevésekben, mi több! Nem tagadom, hogy egy párat én találtam ki, de ahogy nőttem és komolyodtam az ártatlan trükkök ízetlen tréfákká váltak, amiken csak én meg talán még pár igazi barát röhög. Igazi barát... Hah! Szépen hangzik, csak nehezen kapható, de értük mindent megtennék, mert ők sem hagytak magamra a nehéz pillanataimban.

Sose hittem volna, hogy ilyen erős sötét oldalam van. Mindig is mondták, hogy nem vagyok ártatlan kis angyal, és ez most be is bizonyosodott. Van, amikor a jó énem elő akar törni, és ki akar szabadulni a sötétség börtönéből, de próbálom visszatartani, mert nem szeretnék újra szenvedni. Nem szeretnék újra naiv kis lány lenni, aki boldogan él, attól függetlenül, hogy mi történt vele, és arra vár, hogy a hercege fehér lovon eljöjjön érte. Soha!

Lobbanékony vagyok. Bár a szüleim megpróbáltak megtanítani, hogy gondoljam át, amit mondani vagy tenni szeretnék, tény, hogy sosem sikerült. Még az „előbb számolj tízig” megoldással sem.

mindig ||

Család
Barátok
Lilith
Mágia
Zene
Nyár
Zongora
Éneklés
Gyümölcsök
Olvasás
Szerelem
Karamell
Édesség

soha ||

Halál (érdemtelen)
Háború
Halálfalók
Pókok
Hazugságok
Igazságtalánság
Beképzelt emberek
Hideg idő
Allergia

dementorok || Az édesanyját látja, ahogy a halálos ágyán fekszik.
mumus || Pókok
Edevis tükre || Hogy visszakapja elhunyt szeretteit
százfűlé-főzet || Savanyú, keserű és mocsár szaga van, de ahogy a nyelvemhez ér finom, gyümölcsös csokoládé íze van, az illata pedig olyan, mint a tiare virágé.
titkok ||

Az első nagy szerelme halálfaló lett. Az emlékek egy dobozban vannak, egy fa gyökerei között elásva.
Általában lesüti a szemét, ha hazudik.
Nagyapja halála óta rémálmok gyötrik, amik néha kihatnak a viselkedésére.

rossz szokás ||

Ha bókolnak, kínosan érzi magát, elpirul.
Ha ideges, tanácstalan, vagy gondolkodik az alsó ajkát harapdálja.

apa || Baron Pierce; 42; aranyvérű, minisztériumi dolgozó
anya || Elisaveta Dimitriou; 31; aranyvérű, auror (†)
nagyapa || Wulfric Pierce; 65; aranyvérű, auror (†)
mostohaanya || Eleonor Van Der Beek; 41; aranyvérű, Gringotts Bank dolgozó
testvérek ||

Alexander Pierce; 21 éves, auror
Nicolas Pierce; 21 éves, minisztériumi dolgozó
Kalina-Elizabeth Josephine Pierce; 17 éves, tanuló

családi állapot || Bonyolult
állatok || Lilith - Kelta rövid szőrű (más néven európai rövid szőrű), szürke, fekete mintázatú cica, bagoly - Deorwynn

Családtörténet ||

A Pierce család az 1100-as években alakult Wenham Pierce-szel az élén. Wenham egy nagy hatalmú aranyvérű varázsló volt. Hatalmas családban élt. Felesége, Josephine, szintén aranyvérű boszorkány volt. A Pierce név ismert volt.

1348
Angliába már folyt a háború a franciákkal, emellett Canterburyba kitört a „fekete halál”. A család néhány tagja is megfertőződött. Minden beteg meghalt. A Pierce többsége megúszta a járványt, és próbált nyugodtan élni, a háború ellenére is. Ez sikerült is elérniük 1541-ig.

1541
Ekkor VIII. Henrik angol király bűntetté nyilvánította a boszorkányságot. Adalmund Pierce direkt gondoskodott arról, hogy a család veszítsen a hírnevéből. Abba az időben a Pierce-ék nagyon kevés varázserőt használtak. Igyekeztek minél kevesebb feltűnést okozni és nem lebuktatni magukat, hisz, ha kiderült volna valamelyik családtagról, hogy boszorkány vagy varázsló, az akár az egész família kihalását is jelenthette. Lassan elkezdődött a boszorkány vadászat. Nagyon sok boszorkányt elkaptak köztük sajnos Sybel Pierce-t is. A fiatal lány nem csinált semmi gyanúsat, de akkoriban a muglik okvetlenül böktek rá személyekre boszorkánysággal vádolva őket. Ennek köszönhetően ártatlan muglik is életüket vesztették. Sybelt 1542-ben máglyán elégették.

1735
A Pierce nevet senki sem ismerte. A családtagok csendes, nyugodt életet éltek. A boszorkány üldözés a végét járta. Sok helyen bűnnek titulálták a vádaskodást, és a kivégzést. Ekkor Dunham és Cylferth Pierce úgy döntettek, újra nagy hírűvé teszik a családot. Elkezdték, de Melton és Lyndon Pierce, Dunham unokái, fejezték be. A család megint híres lett.
Az első és második háború idején a Pierce-ék létszáma csökkent. A családnevet a kihalás veszélyeztette. A háború végén a család újra kezdett növekedni.

Baron Pierce 1955-ben, Elisaveta Dimitriou pedig 1957-ban született. Egy rendezvényen beszéltek először. Nagyon megkedvelték egymást, és 1975-ben Baron megkérte Elisaveta kezét. 1976-ban születtek az első gyerekeik, mégpedig egy fiú ikerpár – Alexander és Nicolas. Négy év után Elisaveta újra teherbe esett, és újra egy ikerpár született, de most kislányokkal bővült a család létszáma – Eleni-Isabelle és Kalina-Elizabeth.
1989-ben Elisaveta betegségben hunyt el. Baron 1991-ben újraházasodott. Feleségül vette az aranyvérű Eleonor Van Der Beek-et. 1995-ben Alexander és Nicolas Pierce elhagyták a családi fészket.

magasság ||176 cm
tömeg ||53 kg
szemszín || Barna
hajszín || Barna
különleges ismertetőjel || Egy kis szívecske alakú anyajegy a bal vállán
kinézet || Elena testalkata törékeny hatású. Az arcbőre az évszakoktól függ - nyáron szép arany, napbarnított, télen meg hófehér. Amikor a telt, babarózsaszínű ajkak mosolyra húzódnak, kétoldalt megjelennek a lány gödröcskéi. A sűrű szempillák alatt szikrázó, mogyoróbarna szemek rejtőznek, melyek fölött szépen ívelt barna szemöldök áll. A fényes, gesztenyebarna haját általában kiengedve hordja. A lokniai leereszkednek a vállán, egészen a háta közepéig. Elena néha elvarázsolja a frizuráját, hogy egyenes legyen, így akár a derekáig is elér. Ruházata mindig kifogástalan.
egészségi állapot || allergiás pár növényre, de bájitalokkal kezelhető Men?

varázslói ismeretek ||
Képes patrónust megidézni őz alakjában. Nemrég megszerezte a hopponálás igazolványát, emellett sikeresen átment at RBF vizsgáján. Mivel hetedikes a RAVASZ vizsgájára készül, és csak remélni tudja, hogy ugyan olyan jól sikerül majd, mint az RBF-je. Kedvenc tantárgyaiban – bájitaltan, bűbájtan – jeleskedik.
felvett tantárgyak ||

Számmisztika
Rúnaismeret
Repüléstan

mugli képzettségek || Tud zongorázni. Balettozott.
pálca típusa || 12 és fél hüvelyk, éger, főnixtoll
különlegesség || -

- Megváltoztál - szólt csendes, csalódott hangon Kalina. A szeme már nem a padlót fürkészte, hanem a nővérére szegeződött. - Nagyapa halála után... Nem is tudom. Mit akarsz ezzel elérni?
Elena a húgára pillantott.
- Inkább azt mondd meg, hogy mit akarsz ezzel mondani? Hogy érted? Hogy hogy megváltoztam? Talán baj, hogy nem gubbasztok könnyes szemekkel a szobámba? Vagy talán már nem élhetek normális életet, mert a nagyapám meghalt? - kérdezte Elena felháborodva. Kezét a csípőjére tette, a fejét pedig balra döntötte húga válaszára várva.
- Rád sem ismerek - mondta Kalina, rejtett undorral a hangjában. - Ha nem tudnám, hogy milyen vagy, azt hinném, hogy igazat mondasz, de így ez mind mű. Nagyapa az egyik legfontosabb ember volt az életedben. Kötve hiszem, hogy csak így simán túl vagy a halálán. Akkor nem így viselkednél.
- Pedig elhiheted – vágott Kalina szavába Elena. - Szerinted nagyapa azt szeretné, hogy sirassuk meg, és életünk hátralévő napjainkba elzárkózva a külvilágtól éljük? Hehh? Válaszolj, gyerünk!
- És szerinted inkább azt szeretné, hogy forduljunk ki magunkból, ne tiszteljük a szüleinket, és viselkedjünk úgy mint az agyatlan trollok?
- Ki viselkedik úgy, mint...
- Te! - Kalina Elenára szegezte az ujját. - Vicces, hogy nem veszed észre, pedig mindig te voltál a figyelmesebb.
- Leszállnál végre rólam? Azt sem tudod, hogy miről beszélsz. Össze-vissza hablatyolsz.
- Dehogynem! Pont erről beszélek. Minden áldott nap ezt csinálod. - Kalina egészen közel lépett nővéreréhez. - De tudod mit? Ezzel csak saját magadat, és a szüleinket bünteted. Szerintem bőven van más problémájuk is. Nem gondolod, hogy nem ezt érdemlik? - Elena összeszűkült szemmel nézte a húgát.
- A szüleinket? Vagyis apa és a MOSTOHAanyánk? Ugye így értetted? Kíváncsi vagy a véleményemre? Akkor figyelj ide! Én azt gondolom, hogy ha befejezted, akkor nyugodtan elmehetsz. Több, mint elég volt belőled a mai napra. - a lány csípős hangja épp hogy hallható volt. - Ha nem veszed zokon, érdekesebb dolgom is lenne, mint hogy a prédikációdat hallgassam. - Elena ajkai gúnyos mosolyt formáltak.
- Hát remélem is, hogy ANYA nem lát, különben a sírjába forogna. - Kalina bánatosan csóválta fejét, majd megfordult, és elhagyta nővére szobáját. Nagy robajjal becsapta maga mögött az ajtót. Elena kifújta a magában tartott levegőt, a gúnyos mosoly eltűnt az arcáról, és a szemei könnybe lábadtak. Talán ez volt eddig élete legcsúnyább veszekedése, de a legjobban attól tartott, hogy nem érez megbánást. Valami örökre megváltozott benne.

avialany|| Victoria Justice

A szülei nem tudtak egyről a kettőre jutni a névadással kapcsolatban. Az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy szláv nevet kapjon, az apja meg, hogy latint. Így lett Elena-Isabelle Josephine Pierce. Mivel a Josephine nevét nem használja általában Elena Isabelle Pierceként mutatkozik.

A Josephine nevét az első nőnemű, családalapító tagjától örökölte. Sosem használja, csak ha nagyon muszáj. Minden lány az apai ágáról örökölte a Josephine nevet.

Egy ideig zöld kontaktlencsét hordott, mert a barna szeme az anyjára és a nagyapjára emlékeztette, de mióta megváltozott levette, hogy mindig is emlékezzen mi történt a nagyapjával, és hogy újra édesanyjára hasonlítson, ezzel idegesítve mostohaanyját. Azért választotta a zöld kontaktlencsét, mert ez volt édesanyja kedvenc színe, és egészen jól állt rajta.