A kalap választja a varázslót?

[A kalap választja a varázslót?]

A kalap választja a varázslót?

05.10.

Rossz lábbal kelt. Nagyon rosszal. A tegnap éjszaka valami katasztrofális volt, valami tökkelütött bagoly megfeledkezett magáról és egész éjszaka huhogott... olyan volt, mintha közvetlenül az ablakpárkányán pihentette volna a tomporát a szerencsétlen, de bárhányszor is nézett ki Maggie az ablakon, nyoma sem volt. Vaktában azért ellőtt néhány silenciót a környező fákra, hátha betalál valamelyik, de nem járt szerencsével. Amikor meg végre elhallgatott, mert aludni ment, vagy arrébb repült az a Merlinverte madár, addigra már Maggienek nem jött álom a szemére, így gyakorlatilag - könnyen ki tudta számolni - hogy három órát aludt egész éjjel, ami az ő fogalmai szerint egyenlő a semmivel.

Még az a szerencse, hogy sosem volt nagy alvásigénye, akkor valószínűleg rögtön szólhatott volna reggel Adelaidenek, hogy ő ma már le sem tolja a képét a szalonba. Bezzeg Phillip! Ő aztán tudott aludni! Ha megtehette, akár tíz-tizenkét órát is húzta a hippogriffbőrt egyhuzamban, és utána egy kiadós ebéd után az sem esett nehezére, hogy még szundítson egy pár órát. Maggienek átlagosan a hat-hét óra alvás bőven elég volt, így egy erős ébresztő főzet után már úgy funkcionált, mint máskor. Rajta kívül senki nem mondta volna meg, ha ránézett, hogy pokoli éjszakája volt. Barnásvörös tincseit gyorsan elrendezte, majd egy gyönyörű, indigó alapon padlizsánlila pillangókkal díszített kalapot öltött magára. Számára a kalap határozta meg a nap alaphangulatát. Mindent ahhoz igazított aztán, a ruháját, a cipőjét, és a táskáját is. Ma érezte, hogy valami erőteljes darabra van szüksége, és a több száz gyűjteményéből álló gardróbban egyből ezen akadt meg a pillantása. Gyorsan választott egy hozzáillő, letisztult indigólila ruhát és cipőt, és a második emeletről már meg is indult a ház földszintje felé, amely lényegében a szalon helyiség volt, az első emeleten a műhely kapott helyet.

Mrs. Babbington feltétlenül hitt abban, hogy a színek, kelmék és árnyalatok különleges ízt, hangulatot, és energiát tudnak adni, és bizony nagyon nem mindegy, hogy milyen kalapot ölt magára az ember boszorkánya, avagy varázslója. Mert hogy férfi kalapokat is árult természetesen. Eleinte nem volt ez mindig így, körülbelül tíz éve ment már a szalon, amikor Phillip felvetette, hogy itt az ideje a férfi vásárlóközönség igényeit is kielégíteni. Igaz, hogy a mai napig jóval kevesebb férfi vásárlója volt, mint nő, de ez nem szegte kedvét, sőt, kihívást látott a dologban. Igyekezett minél izgalmasabb, elegánsabb darabokat tervezni, hogy ne csak a régivágású, idősebb varázslók, hanem a fiatal, jómódú suhancok is vásároljanak nála. Ebben különben Adelaide jelenléte is elég jótékony eszköz volt, akinek csinos alakja és nyers megjegyzései úgy vonzották oda a fiatal varázslókat az utóbbi időben, mint méz a medvét. A mai napra viszont csak délutánra kellett jönnie, hétköznap délelőtt egyébként sem voltak sokan az üzletben, a csúcsidő inkább délután háromtól este hétig volt, valamint hétvégén.

Ahhoz képest, hogy a szalon Bathban volt, sokan jártak ide Londonból is, Maggie - tősgyökeres Bath-i lakosként sosem akart az Abszol útra települni. Phillip néhányszor pedzegette a dolgot, hogy lehet, hogy akkor jobban menne az üzlet, ha oda költöznének, de Maggie úgy gondolta, tökéletes helyen van itt, aki Maggie kalapot akar, majd elzarándokol ide akár Párizsból is. Egy kis hoppanálásba senki nem hal bele. És igaza lett, sokan mondták már neki, hogy milyen jó program elutazni ide, fürödni, vásárolgatni egy kicsit, enni egy jó helyi pitét, aztán hazamenni, élményekkel - na és természetesen - kalappal telve. A szalon Bath varázslónegyedének sétálóutcáján kapott helyet, egy igen impozáns, fekete lábazatú épületben, melynek tetején padlizsánlila (Maggie egyik kedvenc színe) boszorkánykalap volt, amin díszes gyöngyházfényű, cirkalmas felirat hirdette: Maggie Mágikus Kalapkölteményei.
Ha valaki belépett a gyöngyházszínű ajtón, Maggie elvarázsolt, megszámlálhatatlan színű papagája harsányan hirdette az előtérben: - Vevő jött, Vevőő jött, vevőőő jött... - ahogyan most is történt, mikor egy fiatal varázsló átlépett küszöbön.

Maggie nyájas mosollyal végig mérte, majd lényegre térően így szólt:
- Szép jó napot Uram! Ön még nem járt nálunk, igaz? Hadd mutassak egy Önhöz illő kalapot, ami kiemeli különleges vonásait...Tudja, a Maggie kalap mindent felerősít... a boszorkányok szépségét, és a varázslók sármját, mely utóbbi felől, ahogy elnézem, Önnek igazán nem kell szégyenkeznie - Maggia beszéd közben kicsit beljebb, jobb kéz felé indult el, a férfi kalapok felé, amelyből számtalan színes, szagos, varázslatos darab állt a vásárlók rendelkezésére.
Egy hatalmas, aranykeretű tükör előtt nyomban lehetőség nyílt próbálni is.
- Nos, esetleg megtetszett, hívja Önt valamelyik darab? Vagy ajánljak Önnek én közülük?

◂ A kalap választja a varázslót?▸

2004. május 10.

◃ Mandragora▹

you can’t brake
what’s already
broken

style: kalapos parti ║ zene: trouble

Régen jártam otthon. Mármint belegondolva elég beteges, hogy ennyi helyet neveztem otthonnak… először is Londont, aztán Észak-Írországot, de még Bath-t is. Itt születtem, ezt pedig nem lehetett csak úgy semmissé tenni. Emlékeztem életem első öt évére, amit itt töltöttünk anyával, egy idős ember házában bujkálva. Az idős emberről kaptam a nevemet, habár sok emlékem nem volt róla, csak az, hogy mindig kellemetlen, bácsis szaga volt, de finom csokit adott, még akkor is, ha anya leszidott valamiért. Ez pedig éppen elég volt ahhoz, hogy otthonosnak tartsam a várost.
Szerettem Bath-t, valahogy tényleg olyan érzésem volt, mintha otthon járnék… annak ellenére is amúgy, hogy jó ideje nem ismertem fel az utcáit és el kellett gondolkodnom, jó felé megyek-e. Legutóbb is csak a híres fürdőbe jártam, hogy megoldjak egy bizonyos problémát az unokatestvéremmel… már ha Kean Rowle-t családtagnak lehetett nevezni. Aligha. Minden Rowle a halálomat akarta, nem hittem benne, hogy ő különb lenne.
A bath-i varázslónegyedet alig ismertem. Valójában egészen kicsi volt az Abszol úthoz képest, ám történetesen most éppen itt volt dolgom. Na nem az, hogy elfagyizgassak vagy megigyak egy kávét valamelyik mágikus cukrászdába – pedig az bizonyosan kellemes lett volna –, egy bizonyos varázstárgy ügyében jöttem a Cicoma és Cikornya nevű antikkereskedésbe. Van egy egészen különleges szelencéjük, ami történtesen pont beférne a zsebembe, hogy aztán az otthoni gyűjteményem gazdagítsam vele. Mégsem kerülhet minden az Aranyfogba és talán Aiden sem veszi észre, hogy átkozott tárgyról van szó… nem akartam, hogy kiboruljon, de hiányzott a régi életem. Hiányoztak a varázstárgyak és hiányzott a lopás, meg az erdők, a bujkálás és az akciók. A szívem mikor vert utoljára hevesen a megszerzés örömétől? Évekkel ezelőtt. Biztos voltam bennem, mert már a napjára sem emlékeztem. Így hát igenis felhatalmazottnak éreztem magam, hogy lopjak ma egy jót.
Ezzel a gondolattal a fejemben húztam ki magam és sétáltam végig a macskaköves úton. Nézelődtem, lökdösődtem a csoportokba tömörülő boszorkányok és varázslók mellett… de aztán megtorpantam. Az a lila kalap akkor sem kerülte volna el a figyelmemet, ha történetesen vak vagyok. Szinte hívogató volt, így közelebb léptem és benéztem a kirakaton. Kalapok. De rengeteg. Fogalmam sem volt, hogy léteznek ilyen üzletek. Mármint egy-két évszázaddal ezelőtt bizonyosan rengeteg volt, így igazi gyöngyszemnek tűnt. Vajon van átkozott kalapja? Olyan, amit felveszel a fejedre és örökre rád ragad. Elnevettem magam a saját őrült gondolatomon, aztán elolvastam a feliratot: „Maggie Mágikus Kalapkölteményei.” Sima divatüzletnek tűnt, de hátha van valami lopható. Elég jól sikerült a tágítóbűbáj a zsebemen, végül is befér. Ha meg nem tetszik semmi, még mindig kirabolhatom az eladót. Végül kihúztam magam és próbáltam nagyon elegánsnak tűnni, mint aki tényleg kalapot akar… bár eleve mugli ruhákban jártam leginkább, mert kényelmesebbek voltak és kevésbé feltűnőek, na meg csinosak. Szóval pont annyira illett a stílusomba, mint mondjuk egy csúcsos süveg. Mondjuk lehet emiatt néznek folyamatosan roxfortos diáknak.
– Vevő jött, Vevőő jött, vevőőő jött... – valami visongás jelezte, hogy beléptem. Persze azonnal összerezzentem rá. Még mindig gyűlöltem a zajokat… na jó, kivéve akkor, ha én csináltam.
– Merlin golyóira…! – kaptam a mellkasomhoz.
Hamarosan mosolygós, alacsony boszorkány jelent meg. Hát igen, manapság már ritkaságszámba ment, ha valaki alacsonyabb volt nálam, szóval ezt meg kellett jegyeznem magamnak. Na de nem is ez volt a leg szembe tűnőbb, hanem az a kalap, ami rajta volt. Vajon megérinthetem rajta a pillangókat? O’Mara, az istenért, kirabolni készülöd, legalább tedd félre a gyereket. – Próbáltam magamra förmedni, de nem igazán ment. Vonzotta a tekintetemet.
– Szép jó napot Uram! Ön még nem járt nálunk, igaz? Hadd mutassak egy Önhöz illő kalapot, ami kiemeli különleges vonásait...Tudja, a Maggie kalap mindent felerősít... a boszorkányok szépségét, és a varázslók sármját, mely utóbbi felől, ahogy elnézem, Önnek igazán nem kell szégyenkeznie – köszöntött máris nyájasan.
– Hello. – Köszöntem röviden és megnéztem magamnak a kalapokat, amelyek felé vezetett. Jó, igazából igyekeztem közben alaposabban körbe nézni… még a türköben is megbámultam magam. Hát igen, tényleg elég jól néztem ki. De azért láthatta rajtam, hogy legfeljebb baseball spakát hordtam életbemben.
– Nos, esetleg megtetszett, hívja Önt valamelyik darab? Vagy ajánljak Önnek én közülük?
Megköszörültem a torkom és megint a kalapok felé néztem.
– Hát… melyiket ajánlaná nekem? – kérdeztem, de közben azon agyaltam van-e egy titkos raktára, ahol a gonosz darabokat tartja. – Sosem hordtam kalapot. Igazából nem is tudom, hogy milyen alkalomra lehetne hordani, de nagyon érdekesnek tűnt az üzlete kívülről. Régen jártam Bath-ban és kicsit körbe akartam nézni. – Magyaráztam, mintha csak egy pofázós vendég lennék.

[A kalap választja a varázslót?]

A kalap választja a varázslót?

05.10.

Megmosolyogtatta, hogy hogy meglepődött az ifjú suhanc a papagáj visongására. A ruházata alapján - Maggie megnyugodva nyugtázta - hogy egyértelműen jómódúnak tűnt. Ez fontos volt a boszorkánynak, nem szerette, ha ágról szakadt varázslók vagy boszorkányok tévedtek be a szalonjába. Ez mégsem egy jótékonysági üzlet, vagy mi, ahol pár knútért kicsinosítják az embert. Nem... Ennek a helynek megvolt a maga elegáns, fényes miliője, és számára, amikor a vevő bejött ide, akkor vagy tovább emelte, vagy beárnyékolta ezt a fényt. Maggie tehát elégedetten nézett végig a férfin, aki sármos volt és megjelenése alapján tehetős. De persze nem ejtették a fejére, volt már nem egy alkalom, amikor egy-egy tolvaj megpróbálta megtéveszteni őt látszólagos elegáns külsejével. Így hát nagyon is résen volt tudat alatt.

Ahogy a férfi kalapok felé vezette, ha a vevőnek nem is, neki viszont rögtön megakadt a pillantása egy különleges darabon.
- Ismerős Bathban? Nocsak, ez remek... Én a roxfortos éveket leszámítva mindig itt éltem, és sosem vágyódtam el. Nincs ennél meghittebb, otthonosabb város Britannia-szerte, ha engem kérdez - cseverészett olyan hangon, mintha csak régi ismerősök lettek volna.
- Ó ha szűz a kobakja, amiatt csak ne fájjon a feje... - legyintett.
- Azt szoktam mondani, egyszer mindenki életében eljön a kalap ideje. Talán magának épp most jött el. A kalaphoz nem kell alkalom... A kalap alap ruhanemű. Én inkább mennék alsónemű nélkül az utcára, mint kalap nélkül - kacagott nagyot.

- Meghatározza a napot, a varázsló vagy a boszorkány kedvét. Ha jó kalapot választ az ember, történjen bármi szerencsétlenség, méltó módon fogja áthidalni azt, higgyen nekem... tapasztalatból beszélek - simított végig egy sor kalapon játékosan beszéd közben a boszorkány, mintha csak az igazit keresné a vásárló számára.
- Mmmm... engem egyből megszólított ez a darab - vette le a kalaptartóról az ékes fejfedőt, majd ünnepélyes mozdulattal a férfi felé nyújtotta.
- Szabad a nevét, kedves?
Maggie szeretett személyesebb hangulatot teremteni, és ehhez bizony fontos volt, hogy meg tudjon bizonyos dolgokat a vásárlóiról. A név csak az első lépcső volt, a törzsvendégeinek már az egész élettörténetét ismerte gyakorlatilag. Olyan volt egyesek számára, mint egy jó pszichomedimágus. Próbálgatás közben sokan panaszolták el neki gondjaikat, és Maggienek természetesen mindhez volt egy-két szava, bírálata, tanácsa, miegymás. Élvezte ezt a szerepkört, mintha egy kicsit mindenki anyja lett volna. Még ha olykor kéretlen is.

- Tudja, ez a darab több szempontból is különleges. A tollrész és a hátsó selyem anyagdíszítés könnyedén eltávolítható, ha a letisztultabb stílus híve... - kezdte igen titokzatos hangsúllyal...
- És ez még nem minden... Ezt a darabot külön úgy készítettem el, hogy a hagyományos Maggie kalapok álcázása mellett - ami azt jelenti, hogy akivel nem szívesen találkozna, az előtt elsötétíti az Ön vonásait, hogy ne legyen felismerhető -, még egy páratlan adottsággal rendelkezik... Ami pedig nem más, mint hogy képes zsupszkulcsként funkcionálni. Bárkinek is adja ezt a kalapot kölcsön avagy örökbe... az illető azonnal Önnél terem, ha felveszi a kalapot, bárhol tartózkodjon is Ön... Épp ezért csodálatos választás ajándéknak is... egy különleges illető számára. Nem véletlen hát, hogy a kalap a Rendez-vous fantázianevet kapta...

A boszorkány tekintete beszéd közben kissé elhomályosult, hisz ezt a trükköt anno még Phillippel együtt fejlesztették ki, és maguk is nem egyszer alkalmazták ezt, nem csak nagy szükség esetén, hanem egyszerű mókából. Volt egy hagyományuk, a házassági évfordulóikat úgy ünnepelték, hogy Phillip kiválasztott egy meglepetés helyszínt, majd Maggie a kalap segítségével csatlakozott hozzá... a következő évben pedig Maggie választott helyszínt. Nem csoda, hogy az emlékek hatására negédes mosollyal zárta mondandóját az eladó asszony, és már már borítékolta is magában, hogy hamarosan újabb taggal bővíti majd vendégei számos sorát.
- Ehhez mindössze annyira van szükség, hogy a kalapot díszítő alsó láncot Ön mindig magánál hordja, a felső lánc pedig értelemszerűen maradjon a kalapon, az ajándékozott félnél. Ugye minden tiszta, kedvesem? - kacsintott a férfira, - aki eddigre remélhetőleg már felpróbálta a kalapot - , majd színpadiasan összecsapta és széttárta a kezét.
- Nos, mit szól hozzá?