A nyomozás

1999. április
Cranagh, Észak-Írország

 

A nap eltűnt a dombok mögött, mikor kisétáltam az ajtóhoz. Ezúttal mágia nélkül fordítottam át a táblácskát, jelezve: bezártunk mára. Egy pillanatra megálltam, beszippantottam a friss levegőt. Az ujjaimmal végig simítottam az ajkaimon, ami még mindig bizsergett a korábbi csóktól.
Lassan ráztam meg a fejemet, hogy összeszedjem magamat a gyermeteg ábrándozásból. Újra mély levegőt vettem, amit aztán hangosan fújtam ki. Belöktem az ajtót és visszatértem a patika kiszolgáló terébe. Nem egy elcseszett lányregényben vagyunk – szúrtam le magamat.
Dean már nem volt a pult mögött. Az üveg is eltűnt, amiben Nathaniel híres tisztítószere lapult meg. Átsiettem hát a helyiségen, majd a küszöböt átlépve a szűkös bájitalkonyhába érkeztem.
A mostohaapám a lombikokkal zsúfolt asztal mellett ült. Az üveg ott volt a kezében, amit időnként megforgatott. Az orrához emelve beszippantotta az aromáját.
– Érzed azt a szúrós szagot? Valahogy kiütközik a szokásos tisztítószerek bűzéhez képes – mondtam.
Egy széket húztam mellé, amire ledobtam magamat. Dean kék szemeit méregettem, ami szokás szerint ridegen csillogott. Beletúrt őszes-vöröses szakállába, majd elém tolt az asztallapon az üveget.
– Azt mondod, hogy ezt az a férfi hozta, aki Jia – anyám nevét túl érzelmesen ejtette megint ki. Szinte beleborzongtam – rokonát, azt a kislányt neveli?
Lassan bólintottam, nem tudtam hová akar kilyukadni. Hirtelen a szer helyett az a gondolat támadt bennem, hogy Deannek meg kéne ismernie Adát. Anyám a felesége volt, így lényegében ők is rokonok. Tudtam, hogy csodálattal töltené el a kislány, még ha szokás szerint a morgós vénembert is játszaná. Ada arcán láthatók voltak anya vonásai. Ez még engem is megbabonázott.
– Akkor mondd meg neki, hogy vigyázzon magára, mert ez nem lehet véletlen – magyarázta. – Ez a szag, amit éreztél te is egy erős, lombikokhoz és üstökhöz használható anyag. Valaki felönthette vele az üveg tartalmát. Ettől pedig egy maró méreg lett belőle. Szerencséje van, hogy csak a bőrére került.
Dean sosem beszél ok nélkül. Tudtam, hogy ez most komoly helyzet, ám Natot nem akartam figyelmeztetni míg a végére nem járok. Az az érzésem támadt, hogy vigyáznom kell rá, meg kell védenem attól, aki ezt tette. Talán egy elmebeteg rajongó – gondoltam, miközben a dugót visszanyomtam a helyére.
– Azt mondta, hogy a Scribulous Tintakavalkádban vette... illene ellátogatnom oda, azt hiszem – A hangom bosszús volt, a kezem ökölbe szorult, ahogy felkeltem. A kabátom zsebébe süllyesztettem az üveget.
– Ott lehet kapni azt a szert, amit belekevertek. Az üzlet egyik specialitása.
Fejek fognak hullani... – állapítottam meg. A kötényemet kioldottam és a mostohaapám melletti székre dobtam.
– Elliot, ne csinálj semmi meggondolatlanságot – mondta halkan, miközben már a kabátomat rángattam magamra.
– Jófiú leszek – hazudtam és megindultam a kandalló felé.

1999. április
Scribulous Tintakavalkád, Abszol út, London

 

Az Abszok út szokás szerint tömve volt emberekkel, pedig már bőven szürkület volt. Az üzletek még persze nyitva voltak, ahogy a velem szemben magasodó Scribulous Tintakalkád is. Felnéztem a cégérre, mintha el kéne olvasnom a nevét, hogy tudja hol is járok pontosan. Valójában erre nem volt semmi szükség. Tisztában voltam vele: jó helyen vagyok.
A zsebembe nyúltam, ahol az üveg volt. Finoman rákulcsolódtak az ujjaim. Annyira megszorítottam, hogy akár össze is tudtam volna roppantani, de aztán időben észbe kaptam. Feleslegesek az érzelmi kitöréseid, Elliot – jegyezte meg a belső hang, ami annyira idegen volt tőlem és senkiére sem hasonlított. Csak ridegen besétálsz és kérdőre vonod az eladót.
Így tettem.
Belöktem az ajtót és átléptem a küszöböt. Odabent melegség, kellemes fények és rengeteg féle tinta fogatott. A polcokat azonban nem csak a különböző színnel megtöltött üvegek, hanem különleges pennák és pergamenek is díszítették. A legegyszerűbbtől a legérdekesebbig és persze legdrágábbig minden volt itt. Sosem jártam itt korábban. Nem néztem be a kirakaton keresztül. Nem érdekelt különösebben az ilyesmi soha.
– Üdvözlöm az üzletünkbe! Segíthetek valamiben?
Éppen egy adag pennát bámultam, mikor ez a kérdés érkezett. Különös, kesernyés, a tintához hasonló illatot éreztem meg rózsával keveredve. Egy csinosabb, ám idősebb nő állt mellettem gyönyörű ruhát viselte és egy halvány kék kötényt viselt, amin itt-ott sötét foltok éktelenkedtek.
– Jó estét! – köszöntem udvariasan és bájvigyort erőltettem az arcomra. – Nathaniel Forest asszisztense vagyok.
A hazugság ezúttal természetesen jött. Talán azért, mert éppen akcióba voltam vagy azért, mert ennyire segíteni akartam megoldani a történteket. Nat arca lebegett a szemem előtt, ahogy kiül rá a fájdalom, miközben a vörös foltot vizsgálom a hasán. Tudtam, hogy most már rendben lesz, ha azt a krémet rendszeresen használja. Még is valamiért bosszúra vágytam.
– Történt valami Ansonnal? – kérdezte aggódó arccal a nő.
Az meg ki a franc? – értetlenkedtem magamban. Aztán eszembe jutott az a minden lében kanál, aki bevezetett aznap a tárgyalóba, mikor először találkoztam Adával és Nattal. Ráadásul valószínűleg ő volt az, aki a kólát is eltakarította, miután elbénáztam mindent. Az arcára nem igazán emlékeztem, valószínűleg jelentéktelen volt amúgy is.
– Ő most nem ért rá.
Egy kicsit megköszörültem a torkomat.
– Mr. Forest nem rég ezt vette maguknál… – mutattam az üveget, ami eddig a zsebemben lapult. – A leírás alapján nem okoz irritációt, ha bőrre kerül, de mégis így volt. Olyan, mintha valaki összekeverte volna egy másik tisztítószerrel.
A nő felé nyújtottam, hogy szagolja meg ő is. Valójában egyértelmű volt, hogy ő nem tehette a dolgot. Nem látszott úgy, mint aki képes ilyesmire. Ráadásul a meglepettség is olyan erőteljesen ült ki az arcára, ami erről árulkodott. Biztos voltam benne, hogy semmi köze a történtekhez.
Megfogta az üveget és óvatosan szagolt bele. Az arcára kiült a fintor.
– Nem kéne ilyen erős szagának lennie… – suttogta. – Várjon csak. Múlthéten a csomagolónk beteg volt és beugrott helyette valaki más. Egy harminc feletti férfi volt, Addisonnak hívták, Addison Smith.
Jó kis kamu név. Nem tudtam volna megmagyarázni miért ez az első gondolatom. A nőnek azonban nem mondtam ki.
– Jól emlékszem, hogy mikor Mr. Forestet szolgáltam ki, közölte, hogy folyik a tisztítószer. Elment hátra a raktárba, hogy kicserélje, pedig itt is volt a polcon. Tudja nem is ez az érdekes, gyakran dolgozunk kisegítőkkel, ha nincs elég munkaerő. De előtte, a pultnál… láttam, ahogy egy férfi valamit ad neki. Pénznek tűnt, de nem voltam róla meggyőződve, ezért nem jelentettem az üzletvezetőnek… ugye Mr. Forest nem sérült meg?
A zsebembe dugtam vissza az üveget.
– Ő nem, csak én – hazudtam. Semmi köze nem volt hozzá és hátha a fickó még visszatér puhatolózni. – Le tudná nekem írni a pénzes férfi külsejét?
A nő lassan bólintott.
– Magánál egy kicsivel magasabb lehetett, hosszabb sötét haj, borosta… és igen! Volt nála egy sétapálca – magyarázta. – Olyan veszélyes képe volt, de látszott rajta, hogy van pénze. Sajnos ennél jobban nem tudtam megnézni magamnak, mert éppen valaki kiszolgáltam. De olyan ismerős volt valahonnan...
Tudtam, hogy Nat esetleg ismerheti az alakot, ezért az volt a gondolatom, hogy megkérdezem őt… de nem a következő találkozásunkkor. Azt nem erre szánom, annak nem ez a célja. Majd talán áthívom magamhoz, vagy meglátogatom a kiadójánál és ott faggatom ki. Nem titok, hogy nyomozok, csak éppen még azelőtt akartam megtenni, hogy felzaklatnám.

Vége