U And Ur Hand

A L E C I A

"...szeretném, ha legalább vigyázhatnék rá."

Alecia, és Pihilip Amerikában találkoztak először, és utoljára. Alecianak bedöglött a motorja, és megkellett állnia Philipék garázsánál, hogy megnézzék. Mivel a probléma igencsak súlyos volt, és a lánynak nem volt elég pénze kifizetni a javítást, beállt néhány hónapra dolgozni a kis csapathoz.
Phil, már az elején felfigyelt rá. Nem volt átlagos lány, fiús volt, olyasvalaki akit a legjobb barátodnak is elmondhatsz, és akivel szívesen beülsz sörözni. Volt valami a fiatal lányban, ami elragadta magával Philipet, amiért nem akarta elereszteni maga mellől. Ahogyan teltek a hetek, egyre inkább érezte, hogy valami különöset érez iránta, és ezt próbálta is felé kimutatni, sikertelenül. Alecia, már az elején leállította, és elmondta neki, hogy nem lesz köztük semmi, hiába próbálkozik, de Philip nem hagyta ezt a dolgot annyiban. A visszajelzések, amiket a beszélgetések során kapott, a mosolygó szemek, és a csillogás, nem hagyta nyugodni. Elhitette magával, hogy sikerülhet.
Nem így történt.
Alecia elment, ahogyan azt az elején megmondta, de az "érzel irántam valamit" kérdésre, nem adott semmilyen választ.
Mikor Philip Angliába utazott a halott nagyanyja temetésére, valójában direkt húzta az időt, hogy maradhasson. A Voldemort ellenes háborúk miatt, jobban ellenőrzik a ki - és bevándorló varázslókat, és boszorkányokat, és mivel Philipnek priusza van, ezért maradnia kellett még egy kis időt, hogy megkapja a megfelelő papírokat.
A papírok viszont valójában már régen megvannak. Philip hazudik a legjobb barátjának Petenek, és elhiteti vele, hogy még mindig nem kapott a kiutazásról semmi hírt. Valójában Philip Aleciat akarja megkeresni, mert még mindig bízik a vak szerelemben.

[káromkodás fellelhető!]

Képzeld el a helyzetet, ahogyan ott állsz valakivel szemben, akit legszívesebben megütnél, de nem teszed, mert túlságosan szereted ahhoz. Megőrjít, nem akarod elengedni, nem akarod. Belül vérzel, mégis tekinteted sötét napszemüveg mögé bújtatod, hogy azt hazudhasd minden rendben, menj csak.
Nem akarta elképzelni.
Ott ült, felhúzott térdekkel, kezei között egy követ forgatva, és várva a pillanatot, amiről azt gondolta, hogy ez nem történhet meg soha.
A csendet megtörte egy motor kattogó hangja, a korai, üres autópályán feltűnt egy alak.
Megállt előtte.
Leszállt arról a kibaszott motorról, amit ő rakott össze neki, hogy akár több százzal is száguldozhasson.
Feltápászkodott, és megállt vele szemben.
Nem szólt semmit csak nézte ahogyan az angyali démon leveszi a sisakot, és ahogyan a hajnali napsugarak rávilágítanak fehéren csillogó hajára.
- Úgy állsz itt, mintha azt várnád, hogy maradjak..
Baszdmeg.
Baszdmeg!Baszdmeg!Baszdmeg!
Mégis mi a fenét várna tőle, legszívesebben fogná és a karjaiba temetné, nem engedné el soha, de soha, térden állva könyörögne, hogy maradjon, de nem teszi. Tudja, hogy nincs értelme és ez az, ami a legjobban bosszantja. Szét tépi belülről.
Valamit elrontottak.
Valamit, valahol, és ezen agyal reggeltől estig, emiatt bántja az egész, hogy nem kap semmi választ, nem kap semmi kérdést, nem kap semmit, egy nagy büdös semmit sem. Nincsenek édes szavak hozzá amiket várna. Beleesett a csapdába, amikor elhitte, hogy ez a dolog kétoldalú. Senki mást nem hibáztathat csakis kizárólag önmagát, és ebből nem is fog tudni kimászni többé, soha a büdös életben.
- Elhoztam neked a Harley árát...
Szótlanul áll.
Mit csinálhatna, mégis mit, tudja ha megszólal olyat mondana, amivel csak önmagát ásná el. Mert ő még elhitte, hogy mennyire egymás mellé valóak.
Szinte visszatartja a lélegzetét.
Ez így rohadtul nem fer.
- Nem hibáztathatsz Philip... megmondtam, hogy ne mond nekem, hogy gyönyörű vagyok...
Megfogják a kezét de csak a pillanatig, míg az összetekert pénzköteg éri bőrét.
Nevetni akarna, de csak a szája szélét tudja félre húzni.
Ez így rohadtul nem fer.

Megfogtam a kezedet, és megmutattam hogyan kell. Elhittem minden szavadat, és most itt vagyok. Egyedül. Eljöttem utánad, otthagytam mindent ami igazán számított. Nem tudtam eldönteni, hogy jobban számítasz-e náluk.
Eltudom.
Az, hogy minden reggel felébredek, és látom magam előtt az arcodat, mindent megmagyaráz. Hogy minden éjjel Rólad álmodom, a mosolyról az arcodon, és a grimaszokról, amiket akkor vágtál, mikor megakartál nevettetni.
Sikerült.
Még ma is mosolygom rajtad. Mosolygom,és elhiszem, hogy újra láthatlak, hogy megtalálhatlak, még akkor is, ha Te elszöktél előlem.
Elszöktél.
Itt hagytál egymagamban az érzéseimmel. Ha valaki három évvel ezelőtt azt mondta volna, hogy egy nap beállítasz a garázsunkba, és én rögtön beléd szeretek, kinevettem volna. Ha valaki ma rosszat mondana Rólad felállnék, és odébb lökném.
Odébb lökném.
Nem kell, hogy elmond: szeretsz. Nem kell, hogy megszólalj, hogy megcsókolj, hogy hozzám érj. Csak látni akarlak. Nem kell semmit sem tenned. Csak állj előttem, hogy bámulhassalak, legyél elég közel, hogy beszívjam az illatod. Nem kell semmit sem tenned.
Nem kell.
Minden éjjel kiver a víz. Forgolódom, akár halott a sírjában. Meghaltam, pedig sosem értem hozzád egy ujjal sem. Nem érzetem ajkaid édes ízét, nem hallottam az élvezettől sóhajtó lelkedet. Mégis forgolódom miattad, mintha csak rémálom lennél.
Rémálom.
Úgy ahogyan az otthonommal tettem. Eljöttem, és itt maradtam. Hazudok a legjobb barátomnak, hogy nem mehetünk haza, mert Téged kereslek. Egy embert, egy jelet, egy érzést, ami elvezet hozzád. Vigyázok az emlékedre. Egy nap talán megint találkozunk.
Ki tudja...