Otthon édes otthon

A lakás egy nappaliból, egy kicsi hálóból, konyhából, fürdőből és egy hangulatos kis erkélyből áll. Frissen lett felújítva, April az első lakója. A lakásban kellemes narancs és különböző citrusos illatok áradnak. A falakon April saját készítésű firkálmányai vannak.  A lakás kellemes, otthonos, fiatalos. Mi más kell egy egyetemistának?

wolf


2002. július 30.

Jó lett volna Aprillel kettesben lenni valahol. A Trafalgar tér kicsit túl zsúfolt volt, túlságosan tele volna illatokkal és szívverésekkel. Túlzottan is éreztem mások vérének az illatát. Csak az ő aromájában akartam elveszni, az ajkai puha érintésében… még akkor is, ha nem akart egyelőre a barátjának nevezni. Nem tudtam meddig húzza még, de úgy akartam már megkezdeni a tanévet, hogy beadja a derekát. Érdekelt April. Nagyon is… és nem akartam valami hülyeség miatt veszni hagyni, amit bemagyaráz magának. Hiába mondta, hogy nem lesz mással, biztosan mással lenne.
- Apukád fogva tartott?
A kérdésére lassan bólintottam. Nem akartam tovább kommentálni a dolgot. Apám valahol célokat követett, olyan eszméket, amikben felnőtt és hitt… de közben szörnyűségeket tett. Főleg azokkal, akiket elvileg szeretett a maga beteges módján. El kellett terelnem a figyelmet, ezért inkább finoman célozgattam rá, hogy mennyire szeretném, hogy ő ápoljon… vagy ápoljon – értsük akárhogy is a dolgot. Én részemről úgy érettem, hogy vele akarok lenni. Testileg vagy legalábbis kellően összebújva. April volt az egyetlen, aki a puszta melegségével képes lett volna ápolni a lelkemet.
Hirtelen hajolt közelebb. Még erősebben éreztem az illatát és elmosolyodtam, ahogy odasúgta: - Ne ijedj meg.. – ilyen-olyan módon hoppanáltam már, nem lepett meg, hogy megfogja a kezem és rábír az utazásra. A szüleimmel is közlekedtem így, na meg anyám új férjével, szóval azért nem kavarodott fel a gyomrom, a rángató, kissé sötét forgatagban. Ráadásul az arcomra érkező gyengéd kis puszi ott égett még hosszú ideig az arcomon, ami mindent is képes volt elfeledtetni, ami valamilyen módon kínzott.
Az első, amit érkezés után éreztem erőteljes narancsillat, ami beleveszik April saját illatába. Lehunytam a szemem és csak élveztem. Farkasként annyira erőteljesebb volt, annyival fontosabb és én imádtam ezt.
- Megjöttünk. Itt lakom. – jelentette be. A zöld szemeim csak ekkor nyíltak ki ismét. Körbe néztem az otthonában. Olyan kellemes, békés érzés fogott el, hogy ide aztán kellemes lehet bekuckózni. Ha az ember a maga ura az nem rossz érzés… én egyelőre nem nagyon álmodoztam saját lakásról. Tudtam, hogy nem sok esélyem van erre. Valószínűleg akármilyen karrierem is lesz, a szüleim azt akarják majd, hogy tanuljak tovább. Talán az MMMM nekem való lenne, ott lehet éneket tanulni és összességében kicsivel lazább, mint a többi akadémia, ahol az ember csak magolni jár be.
- Ez a saját lakásod? – kérdeztem és visszanéztem a barna szemekbe. - Elég jól néz ki. - Bólintottam aztán elismerően és kicsit beljebb léptem, hogy még jobban körbe nézzek. Itt tényleg kettesben lehettünk, nem csak átmenetileg, hanem nagyjából bármikor.
Oldalra nyúltam, hogy odahúzzam magamhoz Aprilt és finom csókot leheljek az ajkaira. Nem voltam túl rámenős, most megtört srác voltam… bár mostanra az kicsit átment színészkedésbe, hogy szívesebben foglalkozzon velem.
- Akkor most leápolsz?

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.
a nem, az a szerelem, az igen, az csak egy vágy


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

 Jó érzés volt zuhanni a semmibe. Szorosan, mégis gyengéden fogtam Charlie kezét. Ahogy a lábunk alá újból szilárd talaj került, azonnal tudtam, hogyy jó helyen járunk. A fejemben még egy ideig ott motoszkált a gondolat, hogy miért akarja valaki elrabolni a saját gyerekét...de nem tudtam rajta sokáig agyalni, mert Charlie elvonta a figyelmem. Akkor is elvonja, ha csak néz rám. Ha csak itt van, ül, áll mellettem, lélegzik. Azt akarom gondolni magamról, hogy képes vagyok mellette is józan döntéseket hozni, de ebben már korán sem vagyok annyira biztos. Ebben az új albérletben mindig biztonságban érzem magam. Borasztóan örülök, hogy az idén nem kell már a kolléigiumban lennem. Szerettem, persze, de olyan, de olyan régen vágytam már egy saját kis lakra. Ahol minden úgy néz ki, ahogyan én szeretem,, és azt csinálok, amit akarok. Ha későig vagyok gyakorlaton, akkor is hangoskodhatok este, nem kell halkan zuhanyoznom, hogy csak annyira nyitom meg a csapot, hogy éppenhogy csak folyik belőle a víz. A szomszédok sem zavarnak, szóval tényleg nagyon jó. Kinyitom a szemem, majd Charlirea pillantok, jól van e. A z arcáról nemazt olvasom le, hogy kavarogna a gyomra, sőt. Kíváncsoságot tükröz. Még senkinek nem mutattam meg, hol lakom. Amolyan magányos farkas vagyok. Vagyis szívesen kimozdulok, de a lakhelyem, az..az..azt nem mindenkinek mutatom meg, mert különleges. Nem legalábbis az. De Charlie most itt van.
- Ez a saját lakásod? Elég jól néz ki.
Jó lenne...de annyira nem vagyok pénzes. Albérletre telik, a szülői segítségnek hála, de lakást azt nem tudok venni. De még nem is tudom, hol fogok majd lakni, hol szeretnék, így nem is fontos még.
- Csak bérlem. Nem akartam már kollégiumban lenni, annyi éven át szobatársakkal. Kellett egy saját kuckó.-
Saját szoba, saját fürdő, saját..élet. Kellett valami új. Charlie beljebb lép, hirtelen  egy másodpercre visszatartom a a lélegztem. Lassan követem őt, ahogy először szemléli a szobát. Furcsa, különösen bizsergető érzés jár át, ahogy itt sétál. Ez a kellemes érzés csak felfokozódik, mikor magához húz, és megcsókol. Semmire sem tudok gondolni, csak arra, hogy az ajka az enyémen van, érzem az illatát, amibe beleszédülök.
- Akkor most leápolsz?
Ugyan hallom, mit kérdez, de nem akarok szavakkal válaszolni. Én..nem..most..egyszerűen nem tudok gondolkodni. Nincs gondolatom. Még közelebb húzom magamhoz,megcsókolom. Puhán, lágyan, majd egyre hosszabban és intenzívebben. Megszabadítom a pólójától, és csak a kanapéra dobom. Én azt hiszem, tényleg nem hazudtam, mikor azt mondtam nem kell más. Az az igazság, hogy azt se akarom, hogy neki legyen más. Gyengéden a kanapéra lököm. Érzem a forró bőrét, ahogy a felső testét is csókolni kezdem. Úgy érzem én is égek. Valami most más. Olyan vonzalmat érzek iránta, amit nem tudok megmagyarázni magamnak. A kezem, egy pillanatra mintha valami sebet érintene, de most ez sem érdekel. Csak hagyom, hogy elvesszek Charlie-ban. Mikor először találkoztam Charlie Oswinnal, amikor először pillantottam meg, a tüdőm, mintha megtelt volna nehéz füsstel. Remegni kezdett a kezem, és attól féltem, a maradék söröm is kiöntöm. Ekkor már tudtam, hogy veszélyes lehet rám nézve. Azzal együtt, hogy élveztem a figyelmét, kontrollálni kezdtem magam, mert megijedtem. Büszke voltam magamra, hogy nem kerestem fel. De ezt én ma sutba dobom. Azt hiszem én épp most ugrok fejest, talán egy nagy és sötét szakadékba, és ez cseppet sem érdekel.

wolf


2002. július 30.

18+

April illat volt. Sokkal erőteljesebben éreztem, mint a kocsmában és el tudtam választani a lakás többi illatából… amibe már belekeveredett a rá jellemző, kellemes aroma. Tudtam, hogy egy ideje már itt él, legalábbis elég ideje ahhoz, hogy átvegye midnen az illatát. Kicsi gyomorgörccsel, kicsi izgalommal ácsorogtam a szoba közepén és bámultam magam elé annak reményében, hogy nem jön rá, vérfarkas vagyok.
A vágyak ugyanis erőteljesebbek voltak. Csak odavontam magamhoz, hosszan csókoltam az ajkait, amik elképesztően puhák voltak. Ő volt az első lány, akit barátnőnek akartam, nem csak egy gyors menetnek, amivel eldicsekedhezek a srácoknak később. Talán kicsit rá is untam már az olyasmikre.
Újabb csókkal simult az ajkaimra. Hallottam, milyen hevesen ver a szíve, ahogy megint közelebb vont magához. Ne tudott gondolkodni, elvesztette a fejét, de én cseppet sem bántam… így talán nem faggatott tovább a sérüléseimről. Hagytam magam vetkőztetni, letolni a kockás inget, lehúzni a fekete pólót. Egyelőre kivártam, mint egy vadállat, aki megfigyeli az áldozatát.
Hagytam magam leteperni a kanapéra, a mellkasomat csókolni és simítani. Valahol ezen a ponton fordítottam magunkon. Átkaroltam a derekát, magam alá nyomtam, hogy ledolgozzam róla a fehér inget és az amúgy is rövid alsó részét.
A fehérneműkkel nem szerettem bajlódni. Ezért odahajoltam és finoman csókoltam az anyagon át a bőrt a mellkasán. Csak elhúztam az anyagot, hogy finoman kényeztessem, aztán odalent is eltávolítottam az anyagot. Óvatosan simogattam és sóhajtottam, hogy aztán, mikor készen állt, összeolvadjon a testünk. A nadrágot éppen csak letoltam magamról. Nem voltam gyengéd, de túl durva sem, inkább csak nagyon szenvedélyes.
Örült, lüktető forróság volt ez. Engedtem neki, hacsak April nem akadályozott meg. Közben odahajoltam a nyakához, finoman csókolgattam és nyaltam végig a fülén. Ennyi elég is volt, hogy elengedjem magam. Egy finom kis nyögés volt az egész.
Izzadt homlokkal omlottam rá, kicsit figyelve, hogy ne nyomja össze. Aztán nagyot sóhajtva simultam hozzá. Csak élveztem, hogy ebben a néhány percben, nem éreztem a vérfarkasság kínjait. Intezívebb volt, mint amihez szoktam, de nem foglalkoztam April szívverésével, a kintről jövő zajokkal.
– Bocsi… kicsit túlpörögtem…   – leheltem magunk közé. Bocsi… bocsi…

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.
a nem, az a szerelem, az igen, az csak egy vágy

+18

zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

Én óvatos lány vagyok. Óvatosnak kell lennem, mert azt hiszem, az én szívem kevesebbet bír, mint másé. Vagy csak egyszerűen már elfáradt. Ahogy Charlie viselkedik, ahogy hozzám közel hajol, egészen közel, ahogy csókol, olyan, mintha ezt hobbi szinten űzné. Vajon mással is ilyen? Olyannak képzelem, aki egyszerre több lánnyal is randizgat. Én semmi ilyesmibe nem akarok belemenni. Nekem nem menne, ismerem magam. Egyszer első évben volt ugyan egy srác, akinek az udvartartásába én is bele keveredtem, de akkor sok mindenbe belementem, annyira ki voltam bukva. Az érzelmeim pedig csak a gyásszal voltak elfoglalva. De az már olyan régen volt. Vagyis olyan messzinek tűnik. Azóta szépen lassan újból felépítettem magam, ami piszok nehéz volt. De észre vettem, hogy a szívem megsínylette. Belül egy hang folyamatosan azt emlegeti nekem, hogy Charlie túl veszélyes nekem. El kéne kerülnöm. Csak úgy tovább állni. A magam érdekében. De Charlie néz. Úgy néz, hogy valami elszakad bennem. A biztonsági gátam, a falam, a védőrendszerem. Elromlott. Mintha mágnes lenne, úgy vonzott magához, és én mentem. Az a baj, hogy az ajkai is úgy illenek a számra, hogy minden egyes porcikám beleremeg. Az alhasban az az összeréndulás, az a villámcsapás, ami ilyenkor a fejedtől a lábbujhegyedig kihat. Én nem tudom, a fiúknak van e ilyen érzésük, ez a rajtad keresztül cikázó villám. Valahol mindekzben utálom, hogy hogy az illata is ilyen jó, és nem értem, minek csinálom, de nem tudok leállni. Igyekszem minél több ponton csókolni, el akarok veszni benne. Akkor is ha...akkor is. Hirtelen átkarol, és maga alá nyom. Azt érzem, én mindjárt elégek. Érzem a lélegzetét a bőrömön, amitől újra és újra elér a villám csapás. Kezemmel  a hajába túrok, az arcát gyengéden magamhoz húzom, és újból gyengéden csókolom. Ahogy lefejti rólam a fehérneműmet, olyan könnyedén teszi...utálom hogy ilyen könnyen , és szeretem, hogy ilyen könnyen. Teljes üzemzavart okoz a fejemben. Felégeti a testem, az agyam lefagyasztja. Ahogy végre belém hatol, a villámok többszörösére erősödnek. Félhangosan sikkanok fel, és tudom, hogy annyira belegabalyodom ebbe a fiúba, amennyire csak ...pont hogy nem szabadna. Azt érzem, hogy nem akarom, hogy  testünk újra ketté váljon. Testére új simulok rá, hogy meglepődöm. Azon, ahogy vele teljesen egy ritmusra mozgok, hogy ez mennyire természetesnek és tökéletesnek hat.  Minden egyes lökésénél azt érzem, még, légy hozzám még közelebb, legyél velem egy. Mélyeket szippantok az illatából, érzem a nyaka sós ízét. Szinte egyszerre ér minket el a csúcs. Hogy lehet annyira vonzódni valakihez, hogy már attól elalélok, ha hozzám ér, ha rám lehel, ha..ha...
Régen éreztem ekkora nyugalmat. Hagyom, hogy rám omoljon. csókot nyomok a homlókára, és csak ölelem. Szeretem, hogy csak így fekszünk.
– Bocsi… kicsit túlpörögtem… Bocsi… bocsi…
A hátát simogatom. Jó, hogy itt vagy Charlie... Hirtelen minden olyan békés lett. Nem tudom, mennyi ideig vagyunk így teljes nyugalomban. Hallom, ahogy lélegzik rajtam, és én is vele együtt lélegzem. Jó. Most ..így..jó.
Persze közben még minidg félek. Mert szeretnék a barátnője lenni, de..nem tudom, jó lenne e nekem. Mi van, ha egyszerre több barátnője is van. Vajon én lennék az egyedüli?
- Szóval hát igen..ez az én lakásom.
Szólalok meg mosolyogva, miközben az ujjammal apró kis köröket rajzolgatok a hátára.
- Jó érzés, hogy itt szuszogsz rajtam. Még egy kicsit...
Egy tökéletes napot simán úgy el tudok képezlni, hogy kint szakad az eső, mi meg itt vagyunk bent. Jesszusom, miket beszélek...ismát észreveszem a sebeit. Rossz érzéssel töltenek el, de..még nem kérdezek semmit.
- Azt hiszem, kissé elvesztettem a fejem. Eskü, nem ez volt a szándékom...
Mosolygok kissé elpirulva, mert most esik le, hogy konkrétan idehoppanéltam, és nekiestem. De tényleg vannak bájitaljaim, és, tényleg lekezelem a sebeit.

wolf


2002. július 30.

A testem még nem dolgozta fel, ami történt. Remegve próbáltam felfogni, milyen heves és szenvedélyes volt ez a néhány perc közöttünk… hogy ez az egész csak úgy megtörtént. A testem hevesebben reagált, talán fel is mordultam néha-néha, mint egy igazi vadállat. Csak az nyugtatott meg, hogy April is eléggé belemerült ahhoz, hogy ne vegye észre. Én is csak a közöttünk lüktető forró energiákra koncentráltam, a szívünk ritmusára, ami egy idő után megadta a mozdulatok gyakoriságának alapütemét.
Sóhajtozva, csendesen pillantottam rá. Tudtam, hogy bocsánatot kell kérnem. Bár nem ellenkezett, én mégis túl hevesen vetettem bele magam. Nem is tudom, valahogy elvakítottak az ösztönök, amiket a változások plántáltak belém. Nyeltem egyet, még mindig nem hittem el, hogy ezt megtettük, de valójában csillapította bennem azt a rengeteg feszültséget. Felszabadító volt. Csak odabújtam hozzá, élveztem, ahogy a hátamat simogatja és nem tol el. Számára sem lehetett ez csupán egyetlen kör, amit le kell zárni.
– Szóval hát igen..ez az én lakásom. – Kezdte halkan. Olyan könnyen siklottunk vissza a korábbi beszélgetésre, mintha abba sem hagytuk volna egy kis testi gyakorlat kedvéért. Pedig olyan hálás voltam, minden mozdulatunk, minden sóhajunk újabb terhet szedett le a vállamról.
– Jó érzés, hogy itt szuszogsz rajtam. Még egy kicsit... – folytatta aztán újabb és újabb simítással érintve a hátamat.
– Jó érzés rajtad szuszogni… – dünnyögtem bele a csendbe. Még a szememet is lehunytam, ahogy a nyakához nyomtam kicsit az arcomat. Éreztem, ahogy a hajam az arcát simítja. Nem bántam, igazából pontosan erre volt szükségem. Abban a pillanatban biztonságban éreztem magam, nem kavarogtam a kétes gondolatok között. Csak hagytam, hogy a kettőnk illatának közös egyvelege megtöltse az orromat. Valahogy annyira a helyén volt minden… nem értettem, miért fél a barátnőm lenni… mégsem faggattam. Nem volt jogom a döntéseit megkérdőjelezni.
Szinte éreztem, ahogy valami megváltozik. Az addigi nyugalomból hirtelen aggódni kezdett. A szíve kicsit hevesebb ritmusra kapcsolt. Talán a sebeim látványát csak ekkor fogta fel. Valójában már nem fájtak annyira, mint az, amin nap, mint nap mentem át. Az illatok, a szívverés, a vér… valahogy minden intenzívebb volt. Nem tudtam kizárni az embereket, sőt egyenesen szét akartam tépni őket. Csak April volt képes megnyugtatni a bennem őrülten lüktető farkast.
–  Azt hiszem, kissé elvesztettem a fejem. Eskü, nem ez volt a szándékom... – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
– Ugyan, April, kár tagadni. – Felemeltem a fejemet a szemeibe néztem annak reményében, hogy megpillanthatom azt az édes csillogást, ami azonnal megfogott, mikor odasétáltam hozzá a kocsmában. – Végig csak le akartál teperni. – Kacsintottam rá, de aztán leolvadta a mosoly az arcomról. A tekintetem a puha ajkaira vándorolt és egy adag barna hajszálat félre simítottam a bőréről, ahogy odahajoltam. Finom, lágy csók volt. Már nem volt követelőző vagy túl szenvedélyes. Egyszerűen csak nagyon kedveltem és ez az érzés benne volt.
– Nem akarok hazamenni, de családi kajálás lesz. – Sóhajtottam, ahogy megpillantottam az órámat. – Nem lenne kedved valamikor újra összefutni? – kérdeztem csendesen, egyelőre nem mozdultam el róla, csak még egy finom csókot adtam neki. – Jó lenne még az előtt, hogy megint játszanom kell a jófiút a suliban… vagy egyenruhában akarsz látni? – szórakoztam kicsit, majd elnevetve magam felkeltem, hogy összeszedjem a ruháimat.

mi lelt Charlie?
to; Charlie


2002. július 30.
a nem, az a szerelem, az igen, az csak egy vágy


zenéd: Devil in your eyes ● outfited: style

  Minden egyes porcikám azt éerui, ez a leghelyesebb dolog a világon, a legobb döntésem, mert ez maga a tökéletesség. Hogy itt van, ahogy rajtam szuszog. Talán a hátát egy kissé meg is karmoltam, de őt is elvitte a hév. Megszűnt minden zaj, minden. Az elég külvilág. Csak ő volt és én. Mire az eszem kezd visszatérni, persze visszatér a lányos zavarom is, amit poénkodással próbálok meg elfedni, de persze sose ment, tini koromban sem. Háhá, itt lakom, nagyon vicces, valóban. De egyszerűen nem akarom, hogy azt higyje, ezért hoztam fel. Vagy talán valóban ezért hoztam? Charlie teljesen összezavarja a magamban kiépített világom, és a gondolataim. Mellette kikapcsol az agyam, és hiába kattingatom a kapcsolót, semmi. Bezzeg a szívem...az bezzeg beindul. Meg a hormonok. Jaj, azok a fránya hormonok...
– Jó érzés rajtad szuszogni…
Örökre így tudnék maradni. Vele. A hátán lévő sebek egyre jobban észrevehőtek, ahogy tisztul ki a fejem. Vajon milyen sebek lehetnek? Jó nagy karmok nyomainak tűnnek. Mi történt vele? Mi történhetett...talán majd..később.
-Ugyan, April, kár tagadni.  Végig csak le akartál teperni.-
Mikor rám kacsint, kicsit elpirulok, de aztán a csókja megnyugtat. Nyugtat. A közelségétől már kevésbé érzem magam feszélyezve. Ahogy az ujjaival arébb simítja a hajszálaim, nagyon sóhajtok. Basszuskulcs, ez a srác komolyan elvette az eszem. Lehetnék a barátnője? Legyek? Nem tudom, meddig vagyok képes tartani magam a fogadalmamhoz, olyan gyorsan hullanak a falból a téglák. Gondolkodásom Charlie szavai szakítják félbe.
– Nem akarok hazamenni, de családi kajálás lesz.  Nem lenne kedved valamikor újra összefutni?   
Nem kéne. Nem kéne vele többet találkoznom, de akarok. Kell. Szeretnék. És azt hiszem fogok is. Újra megcsókol, és most már tudom, hogy a szívem már itt ordítja, hogy IGEEEEEN, csak az agyam és a szám ellenkezik, de nyilvén ők is beadják a derekukat. Agy, nagyon gyenge vagy. Éveken keresztül te voltál a toppon, mi a szar van veled? Elfáradt volna? Pont most?
– Jó lenne még az előtt, hogy megint játszanom kell a jófiút a suliban… vagy egyenruhában akarsz látni?
És igen. a nyárnak is vége lesz egyszer. Most valami olyasmit kellene mondanom, hogy ez ennyi volt, ne képzeljünk ebbe semmit, és nem is jelentett semmit, de képtelen vagyok ilyesmit mondani.
- Bármiben szívesen látlak, de ruha nélkül a legjobb.-  Kacsintok mosolyogva
- Általában reggeles vagyok a kávézóban, délutántól itthon találsz. Gyere, amikor kedved van.-
Ahogy öltözködik, szívem szerint visszahúznám magamra, de nem akarom feltartani. Egyszerűen csak remélem, hogy nem lép le végleg, és visszajön. Ha nem...akkor...azt is túl élem. Ha most beleegyeznék, hogy leszek a barátnője, visszajönne? Nem, még nem. Ha tényleg visszajön, akkor...akkor azt hiszem leszek. Csak szépen csendben nézem, ahogy öltözködik, közben én is magamra kapok egy köntöst, és nyitok egy ablakot. Még mielőtt elmegy, egy utolsó búcsú csókra magamhoz húzom, majd ahogy elhagyja a házat, még visszafekszem gyötrődni magamon. Apriiiiiiil...mi történik veled te fruskaaaa....

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!