Csalafinta csel

 

edward
+16
big spender
outfit

Hiába üldözöm a fél világon át akár, be kell nagy nehezen hogy lássam kudarcot vallottam. Talán tényleg annyira zseniális auror, tényleg annyira talpraesetten ravasz hogy minden vélt és valós támadásom játszva kivédi. Nem jött be semmilyen csalafinta csel, se rivalló, se álcázott papírbűbáj hogy aláírassam vele a szabadságom ígéretét hordozó aprócska kis fecnit. Pedig csak egyetlen kurta kis szignó kellett volna. Gondoltam hogy odahamisítom, de elvetettem az ötletet. Holmi ostoba okirathamisításért ugyan nem küldenek az Azkabanba, de nincs kedvem emiatt tönkre tenni a karrierem. Arról nem is beszélve hogy a nyilvános szégyen ami az emléktelen esküvőmet illeti mindenkiben mély nyomot hagyna és nem pont pozitív értelemben. Még bennem is.
Minden erőlködés hiábavalósága ellenére egyetlen aljas és undorító módszer maradt csak, ami talán sikert hozhat… vagy legalábbis azzal kecsegtetett. Ahányszor csak rá gondoltam a hányinger fogott el, látszik hogy nem vagyok egy nagy terpemunkás, de nem volt sok választásom… az érvénytelenítési időt már így is elbuktam. Ha válnunk kell, hát az rendes bejegyzett válás lesz bármennyire is tetszik nekem vagy sem.
Annyi előny származott Nott megrögzött hajkurászásában hogy kiismertem a szinte kaotikus életritmusát. Sose volt biztos hol mikor és meddig bukkan fel de voltak fix pontok az életében, mint egy cseszett kisgyereknek egy ócska napirendi pont. És ehhez a legjobb alanyt vettem célba a Jeff/Jim kisinasát és mindenesét. Hosszú hónapok óta érlelődött bennem a gondolat de mostanra, így az elcseszett nyaram lezárása érdekében döntöttem el, mindent egy lapra teszek fel.
Keddenként Nott kénytelen volt tovább maradni a munkában, ráadásul adtam is némi plusz munkát az iktatási rendszer néminemű megbuherálásával. Míg ő elpiszmog azon addig nekem van időm bebűbájkodni magam a házába, az inasával hozatni egy teát, ragaszkodni hogy ő is igyon kérni egy szalvétát kiütni egy jó pofa altatóval vagy ha semmiképp nem óhajt a segítségemre lenni hogy eltegye magát láb alól hát kiütöm egy petrifikus totalusszal. A java persze ezután jött, Jim testét bevonszolni egy félreesőbb helyre, levetőztetni, felvenni a ruháit majd meginni a egy hónapon át nagy műgonddal elkészített százfűlé főzetet. Borzalmas ízét csak a siker lehetősége édesítette meg. De a csalfa remény legalább elvette a keserű tudatot no meg annak a puhány kis szerencsétlennek a testébe való költözés miatti undort.
A tükörben Jeff nézett vissza, de az én pillantásom volt. Az ő hangját hallottam de a saját szavaim voltak azok. Olyan volt kissé mintha megszűntem volna létezni, de nem értem rá ezen aggódni. Kezemben… Jim kezében a szerződéssel vártam Edwardra, aki fél órával a megszokotthoz képest be is futott.
- Uram! – Kezdtem a Jim hangján megszokott módon. – Történt egy kis… probléma. Hopkirk kisasszony újra itt járt és ragaszkodott hogy itt hagyja… ezt.
Azzal lendülettel bár a félszeg szolgát zseniálisan alakítva az orra alá toltam a válóperes papírokat. Valahol így, ennek a kis embernek a testébe zárva már értettem miért olyan cincogi mindig. Nott mellett apró törpének érezheti magát állandóan. Nyomorultul… akár csak én most  

to Mrs. Nott

Hát ez a nap is eljött. Végre elértem, hogy egy nő rohangáljon utánam. Mi több, üldözzön. Mondjuk lehet, hogy ha utolér, megfojt, és nem meg… Szóval nem éltünk olyan házas életet, mint a filmekben, sőt, szinte nem is találkoztunk azóta, hogy megtartottuk a mennyegzőt, amire egyikünk se emlékszik igazán.
Szóval szinte hiányzott. A kis kalandjainkat, véletlen vagy szándékos egymásba futásainkat felváltották a hajszálon múló beleszaladások, a fedezékbe vetődések, a méltóságteljesen öles léptekkel elsietés, mielőtt a másik azokkal a csinos, kopogós magassarkúkkal utol tudna érni. Bár jobban megnézhettem volna, ahogy dühösen utánam tipeg a gonosz kis papírjait lobogtatva, de sajnos nem értem rá, mert volt annyira gyors, hogy komolyan igyekeznem kellett, azt hiszem fel is borítottam közben valami nyikhaj irodistát.
Na és a trükkjei. Komolyan próbára tett. Mára már ott tartottam, hogy semmilyen papírt nem írtam alá, míg végig nem ellenőriztem rajta a teljes biztonsági arzenálomat. Nem mintha belehaltam volna egy válásba, de ez mostanra becsületbeli ügy lett, kínosan figyeltem. Minden borítékot a tikárommal bontattam fel, lehetőleg csendes magányunkban. Annyi évnyi aurorkodás után éppen Melanie tesz hát bolonddá. Nem is csoda, mindenhol őt látom, hiába kerülöm.
Legalább most már nem lesz olyan egyszerű dolga, hogy az érvénytelenítési időt sikeresen túlhúztam. Most már nyoma marad. Nagyot sóhajtottam, míg a hopp-porral babráltam. Igen, hiába a póker-nyeremény, hiába a saját lak, hiába az az éjszaka… szinte biztosra tudtam, hogy ez fogja talán csak egyedül kicsit a javamra billenteni a mérleget. Valahol nem hibáztatom. Se nem hűséges hírében nem állok, se nem vagyok nagynevű varázslófamília tagja többé.
Belehajítottam a zölden csillámló port a lángokba, így azok ugyanilyen árnyalatban lobbantak fel. A mai munkaterápia hiába volt a szokásosnál is idegőrlőbb, mégsem volt sikeres. Ez a fogócska, és a rajta rágódás is jobb volt, mint a semmi. Bután láncoltam magamhoz, én is éreztem, hogy ez csak az illúziója annak, hogy az enyém, és mégis… A nap végén jó volt egy kicsit butának lenni.
- Uram! - köszöntött Jim, amint kiléptem a kastélyom kandallójából. Elfintorodtam, sose jelent jót, ha ezen a fontoskodó hangján köszönt, főleg ha nem is fecsérli az időt tulajdonképpeni köszönésre. Pláne nem jelen jót, ha még a kutya előtt ideér, hogy fogadjon.
- Jim? Megint egy idegen, egzotikus állat randalírozik a birtokon? - teszem fel a költői kérdést. Még mindig éreztem a medence mellett az orbitális kupac elefánttrágya bűzét, pedig az már hóapokkal ezelőtt volt.
– Történt egy kis… probléma. Hopkirk kisasszony újra itt járt és ragaszkodott hogy itt hagyja… ezt.
Felvontam a szemöldököm, és csak futó pillantást vetettem a papírra, aztán amellett kihajolva vontam felelősségre a szerencsétlen srácot.
- És miért nem csináltad, amit megbeszéltünk?
Vártam, elég hosszan ahhoz, hogy jó vacakul érezze magát, aztán szemeimet forgatva hagytam ott, hogy álljon a nappali közepén, mint egy izgatott faszent. Megjelent farokcsóválva Hádész, én meg megpaskoltam nagy, busa fejét, aztán ahogy szoktam, lerúgtam a cipőmet, és elkezdtem kigombolni az ingemet, hogy otthonosabb öltözéket húzzak - vagyis húzzak le. Itthon nem szoktam túlöltözni. Úgyhogy lehúztam magamról a szokásos fehér inget, és a padlóra dobtam. Jól esett a bőrömnek a szabad levegő. A fekete farmer egyelőre maradt, az eszem máshol járt, meg is akadtam két mozdulat között.
- Áh, tudod, mit? Mindegy. Mi velem a gond, Jim? -tártam szét a kezeimet eltúlzott tanácstalansággal. Aztán odasétáltam hozzá, és kikaptam a kezéből a papírt. Nem kerülte el a figyelmem, hogy mintha elkalandozott volna. Végülis, mindketten tudjuk, hányadán állunk.
- Mármint tudom, hogy a külsőmön nem találnál kivetni valót, még jó, hogy így uralkodsz magadon... - vigyorodtam el, aztán lezseren ledobtam magam a kanapéra, és az orrom elé tartottam a papírt, hogy most először belefussak a hót unalmas, hivatalosan érthetetlen tartalmába. Persze, nem sikerült, csak néztem a hideg, fehér alapon a száraz és gyászos fekete betűket, közben tovább beszéltem.  A kutya közben körbe-körbe szaglászott a szobában, a ledobott ruhát és cipőt, a kandalló körül, és Jeffet is. Biztos a munkahelyről hoztam haza valami idegen szagot.
- … De olyan rossz parti volnék? Nemcsak pénzem van, de biztos munkám is, amiben jó vagyok. És nincs a láthatáron egy bosszantó rokonom sem, akivel vesződni kéne - nevettem fel keserűen, és az arcomra borítottam a papírt, hogy a bosszússágot palástolja. A kutya aggodalmasan ügetett oda hozzám, és az orrával böködött, de elhessegettem. Akkor megint Jimhez somfordált, és a lába körül szaglászott.
Felsóhajtottam, és az ujjaimmal elengedve hagytam, hogy ez a lélegzetvétel a padlóra sodorja a papírt. Követtem a tekintetemmel, míg csak meg nem állt Jim lábánál.
- Mi a fene van a kutyával? - kérdeztem mintegy mellesleg, csak hogy addig se a másik ügyön lamentáljak.

 

edward
+16
big spender
outfit

Gyűlölöm ezt… megjátszani magam, mert a színészkedés nem a kenyerem. Más bőrébe bújni… ráadásul egy kis nyikhaj komornyikéba. Férfi létére meglehetősen szikár és vékony, nem sokkal erősebb tőlem. Érzetre bár fizikumban azonos a két test mégis más. Már maga a tudat is más.
Igen, az elvek, a nőiségem tombol haragvóan mint az óceán, de néha… olykor le kell nyelni a böszkeségünk. Egyrészt a cél érdekében, másrészt… hát meghízni nem fogok tőle. Megállom hogy ne fintorogva köszöntsem Nottot, aki a szokásos fennhéjázó stílusában flangál be a házba. Hirtelen mikor nekem szegezi a kérdést a torkomon forr a szó, de szerencsére ezt betudja Jeff bárgyú megszeppenésének. Valószínű a srácnál mindennapos a véleményformálás hiánya, és nem bukok le élből. Ez legalább egy kis önbizalmat ad.
- Áh, tudod, mit? Mindegy. Mi velem a gond, Jim?
Már szóra nyitnám a szám hogy kibukjon belőlem a ’mi nem?’ visszakérdezős válasz, de szerencsére megakaszt hogy vetkőzni kezd. Akaratlan kiguvad a szemem, egyrészt mert nem tudhatja hogy én vagyok és botrány hogy a kis buzgómócsing előtt pipshowzik meg mert… most meleg vagy nem? Vagy mi van?
Edwardnak persze feltűnik a dolog és szemtelenül szívdöglesztő mosolyt küld felém, ami egyértelműsíti hogy nem az első eset mikor ezt csinálja a másik előtt és még élvezi is hogy szegényt megszívatja. Fellobban bennem újból a harag. Szívtelen szörnyeteg. 
Lesütöm a szemem, ami talán szégyenlősségnek hathat számára pedig csak több teret akarok felsőtest mentesen, a padlón pedig szerencsére nincs ott… vagyis csak egy perccel később és a lábfeje. Kikapja a papírt a kezemből, ujjaim közül mint elszáradt falevél halkan megroppanva csusszan ki s kerül hozzá.
- Mármint tudom, hogy a külsőmön nem találnál kivetni valót, még jó, hogy így uralkodsz magadon...
Megköszörülöm a torkom. Végtére ennek a kis bárgyú mitugrásznak is lehet némi tekintélye, még ha nem is túl sok.
- Ez természetes…
Morgom a bajszom alatt és tudom hogy imádja. Imád mindenkin fogást találni, pláne ha az az ő hímsoviniszta egóját legyezgeti. Még egy ok, amiért sürgősen el KELL válnom.
- … De olyan rossz parti volnék? Nemcsak pénzem van, de biztos munkám is, amiben jó vagyok. És nincs a láthatáron egy bosszantó rokonom sem, akivel vesződni kéne
Elfordulok félig de csak úgy hogy a fellépő problémát a kutya személyében orvosolni tudjam. Az ugyanis nekiáll szaglászódni és vele nem számoltam mint lebukásveszély. Míg Nott magát sajnáltatja előhúzom szépen a pálcám úgy hogy takarásba legyen és megállom hogy ne forgassam a szemem az auror szövegelésére. Elpiszmogok a csészékkel, mintha teát akarnék csinálni. Egy könnyed varázslattal felmelegítem, kiöntöm aztán…
- Mi a fene van a kutyával?
Egy néma Petrificus totalussal megcélozva a malamut dögöt kifektetem a kanapé mögé hogy ne láthassa. Csak a puffanást hallhatja és én ezt használom ki, a másodpercet míg Hádészt fixírozza hogy mi baja a kutyának miután a válási papírokat leszedte csinos arcáról.
- Capitulatus!
Na ez a varázslat már Nottot találja telibe kivédhetetlenül hogy pálcája nálam landoljon. Nem álltatom magam, valószínű még így is fogást találna rajtam ha más nem a nyers erejének köszönhetően, de azért a mámorító győzelem eufórikus érzése másodpercek alatt szétárad a tagjaimban. Nem is tudom levakarni az elégedett vigyort a képemről.
- Hát, a kutyuli azt hiszem kifeküdt…
Közlöm szenvtelen hangon ahogy felé lépek, az aurorra szegezve a pálcám.
- Most pedig szépen aláírod a lap végén amit kell…
A hangom lassan kezd a sajátom lenni. Eddig tartott a százfűlé nemes hatása. A kisfiús arc lassanként alakul át nőies vonásokká, a hajam szépen megnő s újra az arcom keretezi. Nem kellemes élmény, kifejezetten fájdalmas. De erős vagyok és kibírom ha beledöglök is. Egyrészt nem akarok gyengének tűnni Edward előtt, meg… esélyt se adok neki hogy leléceljen.
- Gyerünk. Csak semmi trükk te seggfej. Egy rossz mozdulat és megígérem pofán talál egy csinos csalánártás.
Nem halálos kór, valószínű bár fájdalmasan nevetgélve de simán túlélné. Még élvezné is. Ennek ellenére viszket a tenyerem. Szinte repesve várom hogy okot adjon. Akár csak egy fikarcnyit is.

to Mrs. Nott

- Ez természetes…
Nem kaptam fel a fejem, de furcsa volt, ahogy Jim válaszolt. Nem tulajdonítottam nagy jelentőséget neki, egy hosszú és fárasztó nap után főleg nem de azért különösnek tartottam, hogy a szokásos zavara helyett a válasza most egész… Morcos?
De tovább lendültem. Jól esett végre elnyúlni és megpihenni - bár valamiért nem tudtam teljesen elengedni. Furcsa idegesség ült rajtam. Nem volt most nálam a mobiltelefonnak álcázott gyanuszkópom, de folyton úgy éreztem, mintha ennek ellenére a zsebemben rezegne.
És az is különös volt, hogy Jim teafőzésbe kezdett. Beteg vagyok talán? Hol a szokásos whiskey-m?
A kutya felől érkező hangos puffanás már aztán tényleg intő jel volt. Felülök, hogy lássam, mi a fene folyik a háttámla túloldalán, és abban a pillanatban…
- Capitulatus!
Hátba támadott.
- Mi a f…
Dühösen pattanok fel a kanapéról, de már mindegy, a pálcám a másik kezébe röppen. Olyan arckifejezést látok Jim képén, amilyet azelőtt sosem. És ó, az a tűz… Még nem alakul át egészen az arc, és a hang is karcos még, de nem nagyon kell gondolkodnom, hogy összerakjam a képet, ki is a ma esti támadóm.
- Hát, a kutyuli azt hiszem kifeküdt…
- Te…?
Nagyot sóhajtok, és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt - na nem mintha eltakarni akarnám magam, inkább csak olyan jelzésképp.
- Üdv itthon, Mrs. Nott.
Köszöntöm gúnyosan, gondosan palástolva a bosszússágomat, de azért nyilván kilátszik.
- Most pedig szépen aláírod a lap végén amit kell…
- Ilyen messze képes vagy elmenni? Ejnye… Ugye tudod, hogy ez hatóság elleni erőszak? Nem mintha ellenére lenne a hatóságnak egy kis erőszak, ha tőled származik…
Lassan sétálok közelebb, épp a rám meredő pálca irányába. Nem izgatom magam miatta, úgy teszek, mintha csak iránymutató volna. Nem is igen félek, okozott már nekem ez a nő elég fájdalmat... És mondjuk, hogy a viszketőporra, meg a többi ilyesmire gondolok. Ahogy odaérek hozzá, már az ismerős tincsek keretezik halálosan szép arcát. Hogy nem ismertem fel ezt a pokoli tűzzel égő tekintetet? Többet kéne foglalkoznom Jimmel, alig néztem rá, mióta hazaértem. Majd bepótolom. Ha még nem tette el láb alól ez a csinos kis bestia.
- … De sajnos törvénybe ütköző. Mint ahogy a százfúlé főzet ilyetén használata. Oh, csak nem kellemetlen egy kicsit?
Kedvesen és szúrós kárörömmel gúnyolódom, pedig az arcán nem sok minden látszik. Erős pajzs az ő haragja, de ha a fájdalommal meg is birkózik, talán van nekem más fegyverem, ami áttöri.
- Gyerünk. Csak semmi trükk te seggfej. Egy rossz mozdulat és megígérem pofán talál egy csinos csalánártás.
Közelről hallom most már tökéletesen ismerős szavait. Rá se nézek a pálca hegyére, ami rám szegeződik. A fegyver izzó végénél százszor szebb látvány a két parázsló, mélybarna írisz, Melanie sokkalta halálosabban fénylő tekintete.
- Én vagyok a seggfej? Ki bántalmazott itt egy szegény, védtelen kutyát? Kegyetlen nőszemély... És csak nyugodtan! Ennyire hajtasz a “büntetett előéletű” nemesi címre? Vagy az “elvált” jelzőt vágyod annyira? Tudod, hogy ennek már nyoma marad, ugye? Alig várod, hogy rohanhass Monstro karjai közé... Aki mitől jobb nálam?
Nincs kedvem uralkodni magamon, hát kifakadok szemérmetlenül. Hadd legyen csak ez egy amolyan mintaszerű hitvesi perpatvar, ha nem is lesz hosszú a házasságunk, legalább legyen teljes. Hogy lássa, nem félek, még finoman neki is nyomom a mellkasom a pálca hegyéhez, épp a szívem felett.

 

edward
+16
big spender
outfit

Lehet egy ember bármennyire képzett, jó auror remek reflexekkel, egy váratlan, kiszámíthatatlan pillanat még őt is megviccelheti. Ahogy Edward Nottot itt és most. Hiába pattan fel, hiába tenne bármit… az eseményeket most az egyszer nem ő kontrollálja. Hanem én. És én élvezettel figyelem tehetetlenségét pálcájával a kezemben. Súlyos darab, makacs. Nem hódolna be nekem, de nem is célom használni. Csak azt nem akarom hogy ő fordítsa ellenem. Miután minden akadály elhárul csak a csípős megjegyzése marad a státuszomat illetően, melytől épphogy megválni szeretnék. Óhatatlan egy fintor ül ki arcomra, jelezve felé nemtetszésem.
- Ilyen messze képes vagy elmenni? Ejnye… Ugye tudod, hogy ez hatóság elleni erőszak? Nem mintha ellenére lenne a hatóságnak egy kis erőszak, ha tőled származik…
- Inkább csak fogd be, ragadj tollat és írd alá amit kell.
Bökök fejemmel a papírra, mert ez lenne a dolga. Túlesni rajta minél hamarabb és elfelejthetjük ezt a csúnya kis incidenst, ami valójában erőszak helyett csak durva túlkapásnak minősül s ez se történt volna meg… ha Mr. Utolérhetetlen utolérhető lett volna.
- … De sajnos törvénybe ütköző. Mint ahogy a százfúlé főzet ilyetén használata. Oh, csak nem kellemetlen egy kicsit?
- Nem hagytál választást…
Sziszegem felé sértődött dühvel, amit palástolni se óhajtok. Gyűlölködve nézek rá de meglep a bátorsága hogy van mersze felém lépni sőt… még a pálcám hegyének dörgölőzni. Nagyon csábít az átok szórása de inkább csak a pálcám végét teszem tüzessé nonverbálisan, had fájjon csak neki… ez is.
- És kibírom.
Sziszegem a fogam között.
- Én vagyok a seggfej? Ki bántalmazott itt egy szegény, védtelen kutyát? Kegyetlen nőszemély... És csak nyugodtan! Ennyire hajtasz a “büntetett előéletű” nemesi címre? Vagy az “elvált” jelzőt vágyod annyira? Tudod, hogy ennek már nyoma marad, ugye? Alig várod, hogy rohanhass Monstro karjai közé... Aki mitől jobb nálam?
- Mindennel tisztában vagyok, Nott!
Csattanok fel türelmem vesztve, némileg sipítva.
- És gyűlölöm hogy ilyen helyzetbe hoztál. Azt hiszed élvezem bármelyiket? A veled való házasságnak csúfolt kergetőzést? Vagy azt hogy tönkre teszem a saját jó híremet? Lőttek egy normális házasság lehetőségének, de szeretnék egy olyat, amire emlékszem is… és amit én is akarok. Meg talán nem ártana előtte egy lánykérés és pár randi.
Megremeg a kezembe a pálca, mert tudom, így senkinek nem kellek már. A nevemen nem kicsi csorba esett és bár lehet Monstrot ez se tántorítja el mást valószínű igen. Mert ha én ennyire borúsan látom a saját helyzetem nőként más férfiként még annál is inkább. Elvált leszek, nemsokára legalábbis. És bár akarom de mégsem. Ellenben Edward sem az az ember akivel ez működhetne…mert ő még egy nagy és önző gyerek aki a saját szeszélyeinek él meg a kutyájának, meg a Jeffjének. És csak abban leli egyetlen örömét ha valakit gyötörhet. És az a valaki az utóbbi időben történetesen én vagyok.

to Mrs. Nott




She's out to get you
so
you can't run, you can't hide

- Inkább csak fogd be, ragadj tollat és írd alá amit kell.
- Nem! - vágom rá úgy, olyan élvezettel, mint egy dacos hároméves. Megszokta már, hogy amit ő parancsol, az úgy van - de ez nem az a házasság.
- Nem hagytál választást…
Ártatlanul széttárom a kezem válasz helyett, és somolygok gúnyosan. De valahol mélyen belül mintha ezek a szavak lámpát kapcsoltak volna. Zárlatos, rosszul szigetelt lámpát, ami percegve fénylik, és meg is ráz kicsit. Nem a dühe ráz meg - az inkább kellemesen átmelegít, de a mondandója… Nem akarok igazat adni neki, de úgy van, ahogy mondja. Nyíltan nem fogom bevallani, persze, vigyorgok tovább töretlenül, de megfakul a szemem csintalan fénye.
- És kibírom.
Megint csak igazat mond. Fájdalmas procedúra, de ő erősebb annál. Főleg az elszántsága erősebb. Tulajdonképpen elismerésre méltó az egész igyekezete, azzal bezárólag, hogy képes volt betörni hozzám, és észre sem vettem. Aggódhatnék azon, hogy ugyanezt esetleg megtehetné ennek alapján egy, az életemre törő ellenlábasom is - de szerintem egyik sem dühös rám annyira, hogy abból ennyi elszántságot merítsen. Ha egy rés van a pajzson, az úgy tűnik, Melanie nevére szól. 
- Mindennel tisztában vagyok, Nott!
A hangja olyan magasságokat üt meg, hogy azt közvetlen közelről nem nagyon lehet elviselni, de kénytelen vagyok. Mintaszerű. Elmosolyodom, hozzuk az elvárt szintet, igazi mintaházasságban élünk tehát. A pálca izzó hegyét én is csak apró fintorral veszem tudomásul, nehogy már lemaradjak a vállalt fájdalmaink elviselésében tőle, meg a kis itókája mellékhatásaitól.
- És gyűlölöm hogy ilyen helyzetbe hoztál. Azt hiszed élvezem bármelyiket? A veled való házasságnak csúfolt kergetőzést? Vagy azt hogy tönkre teszem a saját jó híremet? Lőttek egy normális házasság lehetőségének, de szeretnék egy olyat, amire emlékszem is… és amit én is akarok. Meg talán nem ártana előtte egy lánykérés és pár randi.
Valahol félúton már biztos vagyok benne, hogy nem fog lőni. Persze, nyilván nagy örömét lelné benne, hogy gyötörjön - az utóbbi időben mást se tett  egyébként se - de tudtam, hogy lőni nem fog. Úgyhogy zsebre tettem a kezem, és vérlázító nemtörődömséggel mászkálni kezdtem a lakásban, szemtelenül elfoglalva magam azzal, hogy elrakjak egy poharat az asztalról, és hogy  a kandalló tetején, az ott lévő kacatok közt szlalomozva a mutatóujjammal ellenőrizzem, mennyi a por. Sok. Jim majd kikap érte. Feltéve persze, ha élve előkerül.
Attól a portól az ujjbegyemen, meg ettől az egésztől olyan érzés fogott el, mint gyerekkoromban, mikor lepkét kergettem. Futkostam utánuk, nagy, ügyetlen kezeim közé próbáltam fogni gyönyörű, törékeny szárnyukat, aztán ha sikerült, rohadtul örültem magamnak… Különösen minél nagyobb, színesebb pillangó volt. Ott verdesett az ujjaim ketrecében, a tenyeremre tapadt a színes, furcsa por, összetörődött a nagy erőlködésben egészen. Aztán nem tudtam, mit kezdjek vele, és a szerencsétlen nem is repült már el, ha szét is tártam a markom.
De most… talán darazsat fogtam. Hirtelen fordultam el a kandallótól, elkaptam onnan valamit egy hirtelen ötlettől vezérelve, és sietve megint zsebre vágtam a kezemet. Melanie egy ideje már hallgatott, és rájöttem, hogy rám vár. Úgyhogy visszasomfordáltam hozzá, de már nem a szokásos idegesítő gúnyvigyorommal a képemen. Finom, kihívó alig-mosoly volt.
A papír még mindig ott volt a lábánál, de én még rábámultam egy pillanatig, szemtől szembe.
- Szerintem pedig pontosan élvezted ezt a kis fogócskát. Gratulálok hozzá. Nyertél.
Ezt még kijelentettem, mielőtt leguggoltam volna. A zsebemből előhúztam a tollat, amit az imént a kandallópárkányról markoltam fel, és ott a földön alákanyarítottam a nevemet a megfelelő helyre.
- Szabad vagy - dörmögtem még mindig fél térden guggolva, és ha még rámfogta, szelíden eltoltam magamtól a pálca hehyét, majd felé nyújtottam a papírt. De pont, mielőtt elérte volna, kicsit visszarántottam mégis. Huncutul somolyogva néztem fel rá.
- Remélem örülsz. Van egy barátom a nyilvántartáson. Úgyhogy belföldön nem derül ki, mi történt, ha idáig nem híresztelted el. Én nem mondtam senkinek. Mintha meg sem történt volna...
Ezzel a csendes, kicsit piszkálódós lezárással adtam neki oda a papírt, most már tényleg.
- Szóval vége a fogócskának. Mehetsz. Szabad vagy.  Hagyj csak itt! Keress egy unalmas férjet, egy unalmas családot, unalmas pénzt. Vagy ha akarsz, maradj.
Még mindig fél térden voltam, ahogy az előbb a papírt írtam alá. A toll a földön feküdt, de én újra a zsebembe nyúltam. Mert az előbb nem csak az íróeszközt vettem el a párkányról, hanem egy kicsi, jelentéktelennek tűnő, mélybordó bársonnyal burkolt dobozkát is. Amolyan családi ereklye a dédnagyanyámtól. Na nem mintha ajándékba kaptam volna, főleg nem személyesen az öreglánytól, de csicsás kis bizsu volt, szóval lenyúltam.
- És most már van lehetőséged normális házasságra is. De az talán... túlértékelt.
Kikattintottam a doboz fedelét, hogy ő is láthassa a gyűrűt. Jól illett a szeméhez a narancsos arany izzása, és a természetéhez is a szárnyas miatt, meg mert a kis ékszer nem volt tökéletes karika, nyitott volt, kis szabadságot hagyva a gyűrűben. Én meg csak tartottam lazán a kis bársonydobozban, mintegy mellesleg Melanie felé mutattam, és somolyogtam, magam se tudva, mire vállalkozom.

 

edward
+16
big spender
outfit

Gyűlölöm, mikor nem válaszol csak áthatóan, vesémbe látóan bámul. Majd egyszer csak, mintha minden mindegy lenne alapon, széttárja a karját. Neki valószínűleg az, és ez bosszantó. Főleg nekem, akinek meg nem. Hát kinyitom a szám és dől belőlem a sértett önérzet vádaskodással fűszereve, de kár a gőzért és mert lepereg róla mint a harmatos szurmókról a sárkánytrágya.
Van képe fintorogni meg elfordulni, elpiszmogni a kandalló előtt a pennákkal, ami már önmagába is vérlázító, de így két pálcával a kezembe egyenesen hadat üzen. Közel nagyon közel állok hogy ráküldjek egy átkot de beelőz azzal hogy megfordul és visszasiet. Még csak nagyon nem is ellenkezik ami az aláírást illeti, hamarjába leguggol a kis perzselős affér után hogy eleget tegyen óhajomnak.
Én pedig elégedetten már-már kissé öntelten figyelem ahogy megnyerem a háborút.
- Szerintem pedig pontosan élvezted ezt a kis fogócskát. Gratulálok hozzá. Nyertél.
A vigyor szétterül az arcomon.
- Szabad vagy.
Két aprócska szó, ami féktelen örömmel tölt el. Annyiszor elképzeltem ezt a pillanatot, mégis furcsán ismeretlen megélni. Tudni, hogy tényleg nem köt se hozzá se senkihez… semmi. Nem ellenkezem mikor eltolja a rá szegeződő pálcát és felém nyújtja a papírost. Már nyúlnék is érte csakhogy visszahúzza, én pedig mérgesen meredek rá. Mert nem, nem vicces.
- Remélem örülsz. Van egy barátom a nyilvántartáson. Úgyhogy belföldön nem derül ki, mi történt, ha idáig nem híresztelted el. Én nem mondtam senkinek. Mintha meg sem történt volna...
- Kösz…
Hangom halk motyogás, mert így most adósának érzem magam a mondottak fényében, és már nem is olyan jó érés ujjaim közé kaparintani a válási okiratot. Nott talán direkt akarta ezt, vagy szimplán nem tudja mivel is járnak szavai de neheztelek rá emiatt is. Van képe elrontani a szabadulásom édes első perceinek örömét.
- Szóval vége a fogócskának. Mehetsz. Szabad vagy.  Hagyj csak itt! Keress egy unalmas férjet, egy unalmas családot, unalmas pénzt…
Nem lep meg a siránkozása, valahol vártam erre. Számítottam rá hogy nem fogom olcsón megúszni a vele való ismerettséget. Csakhogy már nem hat meg a lelki zsarolás, így lazán rávágnám hogy ja igen kösz léptem is, de meggátol a hangszínének változása.
- Vagy ha akarsz, maradj.
Nyelvem hegyén van a mégis minek kérdés, mikor a szemeim a látványra kikerekednek. Fel se tűnt eddig milyen pozícióban van, az meg pláne nem hogy valamit még előkotor a zsebéből. A felpattanó ékszeresdobozka legszebb elképzelt álmaim egyike de mintha egy rossz rémálomba lenne bújtatva. Groteszk együttese ez a papírokkal, a szabadság iránti mámorral a lelkemben.
- És most már van lehetőséged normális házasságra is. De az talán... túlértékelt.
Első pillanatra megfagy bennem a vér is, látva a szépen kidolgozott csillogó arany főnixfejet. Tudom, mennyire illene hozzám, hogy imádnám, mert már most imádom a bíbornaracs kő csillogását. Önkéntelen is kinyúlok érte miközben ajkaim közt halk nyögéssel döbbenek rá hogy akarom. És ugyanakkor mégse. Még a levegőbe megfagy a mozdulatom, centikre az ékszertől és zavartan a pillantok az előttem térdelő férfira, mint aki egy hippogriffet lát szelíden legelni.
- Ez valami vicc? Most szórakozol velem? Mert ez… ez…
Elönt a sértettséggel vegyes harag. Megalázottnak érzi magát a gyermeki énem, aki éveken át erre vágyott hogy gúny tárgyává vált. Lázong az önbecsülésem mert most nyert teret erre újra elfojtani akarják. Vagy én akarom? Jó kérdés.
- Nem tréfa, Nott! Te nemhogy házasságra nem állsz készen, hanem semmire sem. Képes lennél értem mindenki mást feladni? Hisz.. alig ismersz….
Mondjuk biztos van akinél ez nem akadály, de nálam azért mégis csak. És ha már itt tartunk, valójában én se ismerem igazán őt. Mégis, ha nem lenne ott a fene nagy egója meg az én dacos büszkeségem talán, biztosan, igent mondanék. Ráadásul habozás nélkül.

to Mrs. Nott




She's out to get you you can't run you can't hide

- Kösz…
Felnézek rá, kicsit helytelenítően, kicsit gúnyosan. Persze, hogy ebből is becsületbeli ügyet csinál, sőt sértődést, pedig én csak jót akartam. A fejemben hányszor, de hányszor neveztem a nejemnek, vagy vázoltam fel lehetséges házasságbeli szenvedéseket, de hangosan sose mondtam ki. Nem azért, hogy szívességet tegyek… Nem is tudom miért. Ez talán egy ilyen csendes frigy volt. De örülök, hogy a vége ilyen boldoggá tette.
Az arany csillogása apró szikrát vet a szeme tükrén, és tökéletesen áll neki. Elkapom a levegőben hezitáló kezet, és ravasz mosollyal lehelek rá apró csókot. Dühöngeni kezd, de én azért nem eresztem jobbját, hanem úgy emelkedek tallpra, nem belekapaszkodva persze, hanem a magam erejéből, de azért tartva őt is, ha csak nem rántja el nagyon hevesen. Mindegy az is, úgyis visszakapom, legfeljebb egy pofonként az arcomon.
- Ez valami vicc? Most szórakozol velem? Mert ez… ez…
Egyelőre csak a fejem ingatom szelíden, apró mozdulattal, de az is elég.
- Nem tréfa, Nott! Te nemhogy házasságra nem állsz készen, hanem semmire sem. Képes lennél értem mindenki mást feladni? Hisz.. alig ismersz….
- Szerintem remekül szórakozunk egymással. És igenis volt randink, nem is egy - utalok vissza a korább említett kivetnivalójára.
- Voltunk étteremben, voltunk színházban, buliztunk együtt, pókereztünk kaszinóban, mentünk együtt vásárolni, közel kerültünk egymáshoz… És még csak nem is az első alkalomkor! Majdnem sablonos ez, nem? - piszkálom, de persze én is tudom, hogy hiába hangzik annak, mindegyik eset kicsit kicsavart volt. Vele semmi sem átlagos. Vele épp olyan kiszámíthatatlan minden, mint ő maga.
- Lánykérés is volt. Kettő is. Azt hiszem - kuncogok csibészesen, mert hát az elsőre nem emlékszünk… De attól még volt.
- És igent mondtál. Szerintem azért, mert igenis ismerjük egymást. Méghozzá a legrosszabb oldalunkról. Gondolod, hogy fogunk még meglepődni? Pontosan tudod, hogy mit veszel meg, nem zsákbamacskát. Tudod, hogy a nők a gyengém. Már csak kellemes meglepetés érhet - rántom meg a vállam huncutul somolyogva.
- Ha létezik valaki, aki miatt minden mást feladnék, az biztosan te lennél. Persze ezt nem tudhatjuk… de mit veszíthetsz? És ha te készítesz fel, általában igenis készen állok - célozgatok óvatosan, lehet, hogy az arcom valóban megszerzi kecses tenyerét, de legalább akkor még közelebb lép. Ami, tekintve, hogy éppen ledobott ingemen taposok, elképzelhető, hogy segít előnyösen befolyásolni a döntését.

 

edward
+16
big spender
outfit

- Szerintem remekül szórakozunk egymással. És igenis volt randink, nem is egy..
Szigorúan furcsállóan nézek rá. Mégis melyik számít neki randinak? A viszketőporos bulizás? A hányós mozizás? A wcben való random összefutás mikor épp valaki mással volt? Nem. Nottal egyetlen igazi randim sem volt ellentétben Henryvel és mégis… valahol érzem mire akar kilyukadni, nem kellenek ehhez konkrét szavak. Ő nem az a nyálas romantikus alkat. Akkor volt leközelebb ehhez mikor vásároltunk, vagyis én neki javarészt de azért ott is volt egy két magát meg nem szégyenítő aprócska húzása.
- Voltunk étteremben, voltunk színházban, buliztunk együtt, pókereztünk kaszinóban, mentünk együtt vásárolni, közel kerültünk egymáshoz… És még csak nem is az első alkalomkor! Majdnem sablonos ez, nem?
Nem állom meg hogy ne forgassam a szemem, pláne az első alkalom emlegetésére.
- Hát… nem. Már csak azért sem mert te nem sablonos vagy és szereted az első alkalmakat kihasználni. Az összes esetben kényszerűség sodort össze minket meg Merlin kegyetlen véletlenei.
Dacoskodom dölyfösen és hogy hitelt adjak igazamnak még az államat is megemelem pár centit úgy nézem ahogy feláll végül.
- Lánykérés is volt. Kettő is. Azt hiszem…
Kedvem lenne morogni de nem tudok, mert rögtön folytatja mit sem törődve nemtetszésemmel.
- És igent mondtál. Szerintem azért, mert igenis ismerjük egymást. Méghozzá a legrosszabb oldalunkról. Gondolod, hogy fogunk még meglepődni? Pontosan tudod, hogy mit veszel meg, nem zsákbamacskát. Tudod, hogy a nők a gyengém. Már csak kellemes meglepetés érhet…
Szóra nyitom a szám hogy tiltakozzak, de van valami talán a hangsúlyában, talán a szemei csillogásában, ami a torkomon akasztja az ellenkezést. Van igazság abban, amit mond még ha nem is ennyire lepucoltan tiszta hanem más érzelmekkel kevert.
- Ha létezik valaki, aki miatt minden mást feladnék, az biztosan te lennél. Persze ezt nem tudhatjuk… de mit veszíthetsz? És ha te készítesz fel, általában igenis készen állok
Ha nem lennék ostoba és romantikus itt és most arcon röhögném. Csakhogy jól titkoltan szerelmes alkat vagyok, akinek botor mód pár jól eltalált szó és mondat is elég, hogy hinni kezdjen. Az agyam egy kis szeglete még erős ellenérzéseket táplál nem a férfi hanem a helyzet iránt. Talán félek az elköteleződéstől vagy a közvélemény harapós kritikájától… de mit számít ez már? Anyám fúj majd mint egy sárkány, de apám már nincs hogy véleményt alkosson vagy kényszerítsen bármire is. A fő gond az, hogy magam sem tudom akarom-e. Egyáltalán kipróbálni? Végül is mit veszíthetek? Ha válni kell az aláírt papírok így is úgy is ott vannak, csak be kell adnom őket a hivatalba.
- Hát… nem éppen ilyennek képzeltem el életem nagy pillanatainak egyikét…
Hangom kissé száraz és epés ahogy végignézek magamon a nyikhaj komornyik ruhájába öltözve. Szegény kifeküdve ott van alsógatyába a szomszéd szobában.
- Hummm, na jó. Legyen. Kapsz egy próbahónapot. Ha igazán működik a dolog akkor megfontolom hogy nem adom be a papírokat. Addig meg… hát nem is tudom…
Be kell pótolni mindent is. A kimaradt nem elcseszett és véletlenségből elkövetett randikat, egymás megismerését, a hűség gyakorlását és ha szigorúan nézzük egy rendes esküvőt is.

to Mrs. Nott




She's out to get you you can't run you can't hide

- Hát… nem. Már csak azért sem mert te nem sablonos vagy és szereted az első alkalmakat kihasználni. Az összes esetben kényszerűség sodort össze minket meg Merlin kegyetlen véletlenei.
Felnézek rá, nem mondom ki, de a képemre van írva az ellenkezés. Talán pont nem a véletlen. Lehet, épp a sors. Ahogy győzködni próbálom, az is az eszembe jár, mennyire hiányzik ez. A sok munka mellett üdítő változatosság ez a valami, ami nem sablonos. Vele minden első alkalomnak tűnik, mert mindig meg tud lepni. Mint most is, a következő válaszával, amit bár én kérdeztem, igazából ki se tudtam számítani, vajon mit mondd majd. De persze, hogy az eldöntendő kérdésre nem igen-t, vagy nem-et mond.
- Hát… nem éppen ilyennek képzeltem el életem nagy pillanatainak egyikét…
- Igazad volt, nem vagyok sablonos…
A vállamat rángatom vigyorogva, és konstatálom, mennnyire jól áll neki még ez a -mérsékelten ugyan, de - pasis ruha is. Talán kiemeli kicsit a kontraszttal a nőiességét. Én pedig még mindig térdelek, így rájövök, én se így képzeltem. Nem gondoltam volna, hogy valaha is erre vetemedem, ráadásul magamtól, józanul. Vegas, az valószínűsíthetőbb volt. De ez…
- Hummm, na jó. Legyen. Kapsz egy próbahónapot. Ha igazán működik a dolog akkor megfontolom hogy nem adom be a papírokat. Addig meg… hát nem is tudom…
- Jó leszek.
Dorombolva ígérem, közben talpra állok, és közelebb húzódom hozzá, még mindig a gyűrűs dobozkával a kezemben.
- Mit szólnál, ha megünnepelnénk az eljegyzést? Olyan hétköznapi, csendes módon. Mondjuk főznék egy finom vacsorát Neked, aztán lazíthatnánk a szaunában. Oh, és Jimet is elengedhetnénk...
Mintegy mellesleg ugrik be, hogy a komornyikróól azt se tudom, él-e, vagy hal-e. Na meg a kutya is. Kis gikszerek a “normálisnak” tervezett randiest eltöltésében, de legalább rögtön jobban járunk, ha én főzök. Jimnek inkább adok egy szabadnapot, nyilván nem akarna most a közelben lenni… És remélem Melanie szereti a spagettit meg az üveges paradicsomszószt. Gyújtok majd néhány gyertyát, és megpróbálom tartani magam az ígéretemhez, hogy jó leszek. Persze, ha közben annak adja a jelét, hogy egy kicsit kívánja a “rossz” oldalam… Az még nem rontja el az estét. Sőt...

 

edward
+16
big spender
outfit

Elnézem arcán a gyors változást, amit a beleegyezésem vált ki. Meglepően gyors és máris felszabadult oly annyira, hogy szemtelenkedni támad kedve azon nyomban. Bár valahol magával ragad a jó kedve azért szigorúbb feltételeket szabok mindig a vidámkodás terén, no meg mégis csak Edwardról van szó. Így mikor feláll és magához húz szelíden közénk ékelem a kezem amiben a pálca már nem rá hanem a plafonra szegeződik.
- Azért haladjunk szép sorjában…
Igyekszem közömbös hangot megütni, de sajnos nehezen megy. Akár tetszik akár nem, hatással van rám amit nehezen tudok titkolni ám egyszerűen muszáj. Még a végén a vártnál jobban elbízza magát…
- Mit szólnál, ha megünnepelnénk az eljegyzést? Olyan hétköznapi, csendes módon. Mondjuk főznék egy finom vacsorát Neked, aztán lazíthatnánk a szaunában. Oh, és Jimet is elengedhetnénk...
- Nem is rossz gondolat…
Mosolyodom el a csendes jelzőre. Jobb szeretek meghitten ellenni, akkor kevésbé érzem magam különlegesnek, amit anyám sulykolt belém.
- Mondjuk átöltöznék és visszaadnám neki a ruháját.
Bújok ki ügyesen a férfi karjai közül. Félek ugyanis hogy ha sokáig vagyok mellette az illata teljesen elveszi minden méltóságom és a józan eszem is.
- Én meg átöltöznék. – fintorodom el. Nem kenyerem ez a férfi ruhastílus, pláne nem egy komornyiké. – A subaszőnyegnek valót tedd ajtón kívülre, mert lehet megint ledönt a lábamról.
Intek fejemmel a kutya felé, majd egy gyors finitoval feloldom a fogva tartott bűbájom alól. Ideje Nottnak is megkapnia amit megérdemel, így hát egyetlen laza mozdulattal kecses ívben visszaküldöm neki az elkobzott pálcáját. Hátha ettől még többnek érzi magát.
- A szaunára meg… visszatérünk. Nem szokásom az első randin ledobni a ruhát, tudod jól, de melletted valahogy… áh…hagyjuk...
Legyintek és inkább elvonulok a másik szobába ahol az inast hagytam. Érzem a hátamban dward tekintetét és hallom a fülemben csengeni néma kuncogását. Kívül ugyan duzzogok félig meddig de magamban azért jól szórakozok miközben visszaveszem saját öltözékem, a komornyikot pedig felébresztem és kimenőt adok neki. Most az auroron a sor hogy megvillantsa főzési tudását, végtére is ő ajánlotta fel és legalább kiderül szükség van e Bibelda Griffish Varázstudásmentes-férjképző kurzusára beíratnom vagy sem…

Köszönöm a játékot!