Viva Las Vegas!

 

edward
big spender
outfit

A célozgatást nem veszem fel, mert jó tudom… nagyon is ügyes ujjai vannak, ehhez kétség nem fér. Hát meghagyom a somolygásában sőt, én magam is letükrözöm azt huncut egyetértéssel, még akkor is ha fájó belegondolni hogy többet nem élvezhetem azt. Mert nem tanácsos újra meg újra játszani a tűzzel, bármennyire fényes, vakító és hívogató.
Inkább ellentámadásba lendülök némi infót kisajtolva belőle, mik is a valódi szándékai az este vagy épp reggel további részére, mert lehet még el akar némi időt és pénzt verni itt ha már oly könnyen szerezte…. de úgy alakul hogy inkább a távozás mellett dönt, amire csak bólintok beleegyezően és kitérek az útjából hogy eljusson a zsetonbegyűjtő pontig a kíséretemben.
- Te milyen bankszámlára kéred? Itt nem adják galleonban, de később azt is megoldhatjuk
- Kerüljön csak a tiédre, végtére is a te pénzed. Én csak… meghoztam a szerencsédet.
Vállat vonok, mintha mindegy lenne és inkább a terem túlfelén minket bámuló fickókat kezdem vizslatni. Próbálnak nem túl feltűnőek lenni, de kiszúrom a felénk nyújtott tanusítást és fel is ötlik bennem némi aggály, amit meg is osztok Nottal halkan sziszegve.
- Ugye regisztráltál a mágiahasználati ügyosztályon hogy külföldi pálcát hoztunk be? Pár hónapja módosították az eljárást. Mert ha nem…
Edward csontos arcéléről újra a férfiak felé pillantok és nyelek végül egyet mielőtt befejezném.
- Akkor a nyakunkon lesz a MACUSA.
Főleg akkor ha az auror ténylegesen bevetette a fegyveréta simliskedéshez. A franc megeszi, gondolhattam volna rá korábban, de mivel az első kávéig se jutottam el és rögtön a késő éjszaka szerencsejátékkal felfűtött koktélmámorába kerültem… hát nem csoda ha nem épp ezen törten a fejem.
Kissé idegesen toporogva várom hogy a pénz Nott számláján landoljon várva hogy induljunk innen, bár van egy olyan erős megérzésem nem csak egy vagy két ember lesz a nyakunkon. Ez a feltételezést pedig az olasz fickó két testőrének fenyegető közeledése erősíti meg bennem, így krákogva hívom fel a férfi figyelmét miközben a válla mögé bújok féltakarásba.
- Nott…- hangom vékony cincogásszerűre vált óhatatlanul. - …azt hiszem nem várt társaságunk akad ha nem lépünk le innen…

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra



*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

Kaszinózene

- Kerüljön csak a tiédre, végtére is a te pénzed. Én csak… meghoztam a szerencsédet.
- Te magad vagy a szerencsém...
Nagyot, türelmetlenkedőt sóhajtok, de közben vigyorog a képem, az se érdekel, ha mindjárt ránk ront a fél kaszinó ilyen-olyan okokból.
- Most sietünk, de ha hazaérünk, áttetetem a te számládra. Nélküled most még annyim se lenne, amennyi ezelőtt volt.
És milyen igaz is ez. Ő hozott valamit a mindennapjaimba, ami eddig nem volt ott. Ami eddig üres, érdektelen semmi volt. Most pedig ez az apró, jelentéktelen részlet lényeges lett; az, hogy van kire gondolnom, ha elugranék mondjuk egy kaszinóba, hogy ha elhalmoznék valakit csak úgy, nem egy vadidegennek leszek a szerencséje. És igen, Melanie-t győzködni kellett a kirádulásról, és nem fogad csak úgy el semmit, de ettől csak még izgalmasabb az egész
Nem beszélve arról, hogy oda-odapillant azokra a kutató szempárokra, akik lépéseinket kísérik.
- Ugye regisztráltál a mágiahasználati ügyosztályon hogy külföldi pálcát hoztunk be? Pár hónapja módosították az eljárást. Mert ha nem…
Félrebillentem a fejem, és aggasztóan ártatlan képet vágok. Elképzelhető, hogy nem tulajdonítottam akkora jelentőséget holmi szabályváltoztatásoknak, de tekintve, hogy magam is egy hatalmas… khm, hatalmi szervnél dolgozom, nincs sok aggódni valóm. Nemzetküzi botrány még úgysincs a repertoáromban.
- Akkor a nyakunkon lesz a MACUSA.
- Csak lazíts. Megoldjuk.
Kedélyeskedem, csinos arcába mosolygok, aztán én is arra várok, hogy a zsetonoszlopok elektronikus számokká változzanak. Hogy aztán majd otthon, az Anyafldön csillogó aranytallérokká legyenek a Gringotts-beli széfemben. És Melaniéban. Elintézem úgyis.
A finom jelzések célt érnek, és nagyon aprót bólintok, miközben ő szavakba önti a tényállást.
- Nott… azt hiszem nem várt társaságunk akad ha nem lépünk le innen…
- Hm.
Elegáns somolygással elrakom a bankkártyám, karon ragadom a mőt, aztán irányba vesszük a kijáratot. Az este itt majdnem ugyanolyan fényes, mint a nappal, csak az a különbség, hogy a színes fényár felett nem kék, hanem fekete az égbolt.
- Valahol el kéne töltenünk még pár órát, míg elindul haza a zsupszkulcs. Hova bújjunk? - kérdezem, és menet közben átölelem Melanie-t, miközben öles léptekkel haladunk az utcán, kerülgetve az embereket. Van itt mindenféle italozó, étterem, kocsma, és jónéhány táncos hely. De a legkevésbé kiszámítható választás nem ezek lennének.
- Ahhoz mit szólsz? - bökök egy sztriptíz klubb hívogató cégére felé, ami igazából egy rózsaszín neonfénnyel megvilágított női tompor. De legalább röviden és lényegre törően hirdeti az odabent kínált árut.
- Inni-enni adnak, a zene is jó, a mosdóban megváltoztathatjuk a külsőnket. Nem feltételeznék rólunk a kis póker-pajtik, hogy ide ülünk be - mentegetőzöm, de közben várva várom az ötlet hatását Mel csinos kis képén.

 

edward
big spender
outfit

- Te magad vagy a szerencsém...
Felvont szemöldökkel meredek rá. Tekintetemből egyetlen őszinte kérdés olvasható ki, ez most vajon vicc vagy komoly?
Bár simulékony kis bók, jól is hangzik tőle mégse akarom elhinni hogy ez igaz lenne. Igaz lehetne…
Na meg hogy nem veti ezt be lépten nyomon minden… szeretőjének. Én se vagyok több, kár is szépíteni, de ugyanez fordítva is igaz. És bár már a válasz a nyelvem hegyén van, beelőz a bankszámlák emlegetésével így oda a visszavágás lehetősége. Csak bólogatok szórakozottan mígnem ki nem szúrom az aggasztó tényzőket amire úgy tűnik Nottnak nincs nagyobb ellenvetése. Most vagy tényleg ennyire profin kezeli a nyomasztó helyzeteket vagy kalkulált ezekkel a lehetőségekkel mint… hát hogy esetleg egy kukászsákba végezzük hullaként a sikátorban. Persze a muglik világában varázslóként ezerszer több önvédelmi eszközünk van a pálca segítségével, de a Macusa emberei ellen egy képzett brit aurornak is meggyűlhet a baja, pláne ha enyhe túlerővel szembe találja magát.
Nem kell nagyon kéretni hogy induljak vele mikor végre minden zseton pénzként kerül a pasztikkártya mikrochipjére és a kasznión kívüli este hűs érintése most deres hidegként csap meg. Talán a bennem növekvő félelem is közrejátszik ezért nyúlok az orrnyergemhez és dörzsölöm meg kicsit, miközben mély levegővel próbálok nem egy nemzetközi botrány szalagcímére gondolni, ami a reggeli Próféta címlapján szerepel… az én nevemmel és arcommal.
Mindez talán még menne is, mert Edward átölelő karjába könnyen belesimulok, valahol akaratlanul ösztönösen és bár bosszantó bevallanom de még jól is esik. Így vezet nem is figyelem merre egész addig mígnem a neonfényes lámpa villanása megállásra készteti.
- Ahhoz mit szólsz?
- Mihez?
Nézek rá értetlenül, majd mikor a figyelmem a női fenék alakú gusztustalan cégérre téved rájövök miért is ez a nagy, lelkes somolygás a képén. Tudom hogy tudja hogy ellenkezni fogok, és tudom hogy imádni fogja hogy meg fog győzni. Könnyedén. Merthogy jobb ötletem nekem sincs…
- Inni-enni adnak, a zene is jó, a mosdóban megváltoztathatjuk a külsőnket. Nem feltételeznék rólunk a kis póker-pajtik, hogy ide ülünk be
- Hamarabb mászok be a szökőkútba vizesruha-versenyezni Neked…
Morgom durcásan és megtoldom a túlzást egy még nagyobbal.
- És változok át egy kibaszott sellővé. Nem. Kizárt hogy oda… mert még te oké… de .. én?
Nincs bajom a kurvákkal még el is lézengek pár röpke órácskát, ám valahogy nem visz rá a lélek hogy Nott bugyik és cicik után sóvárgó fejét bámuljam míg a zsupszkulcs működésbe nem lép. Csakhogy a fenyegető alakok a vállam felett hátra pislogva erőteljesen utánunk kutatnak, így ha nem ezt hát mást kell kitalálni. De mégis ugyan, mit?
Egyetlen értelmes lehetőség sem jut eszembe, így csak egyetlen halk megadó sóhajjal egyezem bele és szemforgatva hagyom hogy pink neon fénye körbevonjon minket, visszatükröződjön Edward kéklő szemeiből és elnyeljen minket a fél vagy épp teljesen pucér lányok otthonának ajtaja.

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra

 

*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

a kalap rajtad maradhat...

- Hamarabb mászok be a szökőkútba vizesruha-versenyezni Neked…És változok át egy kibaszott sellővé. Nem. Kizárt hogy oda… mert még te oké… de .. én?
- Csábítóan hangzik… De feltűnőbb lenne, mint elbújni a didibárban - sóhajtom nagy szomorkodással, aztán egy nagyobb, mellettünk elhaladó csoportba vegyülünk. A túristacsoport megóv minket az utánunk szaglászóktól, míg Melanie végre beadja a csinos kis darázs-derekát, és feltűnés nélkül belépünk a seggrázós neoncégér alatti ajtón.
Mondanám, hogy benn kellemes félhomály van, de ezt inkább kellemes rózsaszín ködnek lehetne nevezni. A cigarettafüst és a rikító neonlámpák megadják az alaphangulatot, kiegészülve az émelyítően édes, mű-süti  illattal.
A bejárat egy folyosóra nyílik, jobbra ruhatár, balra mosdó. A folyosó végén tágas terem székekkel, asztalokkal és kifutókkal, túlsó felén egy erősen megvilágított színpad áll, az most épp üres. Jobbra bárpult, balra a falon pedig ajtók sorakoznak, méghozzá gyanúsan sok ajtó, nyilván nem csak mosdókat és dolgozói helyiségeket rejtenek maguk mögött. Nyilván vannak itt privát szobák. A helyiségben itt-ott plafonig nyúló rudak magasodnak ki az asztaloknál ücsörgő emberek feje fölé, és azokon több-kevesebb csillámmal, és vajmi kevés ruhába burkolt táncosok pörögnek. Furcsa, de épp csak konstatálom a jelenlétüket, aztán vissza-visszapillantok a mellettem durcásan bandukoló nőszemélyre. És egy percig sem elégedetlenkedem.
- Hm - pillantok az ajtók felé látványosan elgondolkodva, aztán pókermosolyt veszek fel, úgy fordulok Melanie-hoz.
- Itt aztán van lehetőség feltűnés nélkül elvonulni. Az üldözőink miatt - teszem hozzá átlátszóan, aztán átkarolom Hopkirk csontos, karcsú vállát.
- Tudom-tudom… Nívótlannak tatod velem kettesben a mosdóban, de most muszáj - suttogom csipkelődve, most az egyszer ne ő hozza szóba azt az egyszeri ballépést - ami főleg azért ballépés, mert a tanúja volt. De közben megcsap az illata, és nagy sóhajjal én is emlékeztetem magam arra, amit az előbb elmondtam. Mert nem lesz egyszerű ezt itt megállni...
Mielőtt bárki meglátna bennünket, bevonom magammal a mosdóba, ami most szerencsére teljesen üres. Szivárványos fények váltakoznak itt, és a fülkék szokatlanul tágasak, tejüveg mintás ajtóval, amin átlátni éppen nem lehet, de azért a mozgolódást, meg az alakokat ki lehetne venni mögötte. Nem tudom, a nő tiltakozik-e vagy sem, de azzal a lendülettel egy vécéfülkéig sodrom, majd magunkra csukom a cifra ajtót, és bezárom.
- Ne ijedj meg, csak előveszem a pálcám - mondom, és a varázsosabbik pálcámat veszem elő, majd megváltoztatom a külsőmet. Hosszú, fehér hajat bűvölök magamnak, néhány sebhelyet is, csak hogy biztosan ne legyek felismerhető. A ruhám is vagányabbra alakítom, aztán Melanie előtt körbefordulok.
- Na mit szólsz? Ne kárörvendj, most te jössz! Szőke, vagy lángvörös hajat szeretnél? - krédezem tenyérbe mászó vigyorral, bár lehet, magának szeretné csinálni, nem tudom, hogy az ő szakmájához is követelmény volt-e az álcázóbűbájok ismerete. Minden esetre ha ezen túl vagyunk, utána nyugodtan mehetünk meginni valamit. Esetleg kivehetünk egy privát szobát, ahol elüthetjük az időt a zsupsz indulásáig.

 

edward
big spender
outfit

- Csábítóan hangzik… De feltűnőbb lenne, mint elbújni a didibárban
Az a baj, hogy sajnálatos mód abszolút igaza van a másiknak és ezt bár kényszeredetten, de kénytelen vagyok beismerni. Így nincs más hátra, mint a ’didibár’ élvezeteit hajhászni, remélve hogy üldözőink ott keresnek a legkevésbé.
Talán Nott érzi a vonakodásomat, meglehet lépteim bizonytalan volta sarkallja újra arra hogy átkarolva magával vonjon vagy már amolyan megszokásszerű ez, de hamarosan ajtón belül találom magam jóvoltából bármennyire is nem tetszik a dolog. Az este kellemességét átváltja valami pajzán forró hangulat, ami nem csak a levegő melegében érződik, hanem az egész szexbárban körbevibrál.
Kissé zavarba érzem magam, ahogy a folyosóról áttérünk a nyitott emelvénnyel ellátott tánctér részébe pedig nem sokan rontják itt a levegőt. Nem csoda hisz még fiatal az este, rend szerint később ugranak ide a kiéhezett férfiak vagy búskomorságuk leküzdéséért vagy féktelen örömük kiélvezéséért amit a közeli kaszinókban átélnek.
- Itt aztán van lehetőség feltűnés nélkül elvonulni. Az üldözőink miatt
Lekövetem a férfi tekintetét, és rögtön megértem a sejtelmes mosolyt ami ott bujkál a szája szegletében. Na meg persze a kiigazítás is jogerős a félreértés elkerülésére noha nála egyértelműen az első gondolat mindig az igaz.
- Hogyne…
Dörmögöm nem túl meggyőzően. Bár nem vagyok egy prűd lélek mégis szelíd pír futja el arcom. Valahogy kényelmetlenül feszengek a sok cici és semmivel se takart fenekek között, melyekből kettő a rúdon tekereg a napi betevőért. Érdekes mód nem az zavar hogy csinálják, bár a jogot képviselő énem lázong bennem hogy ennyire lealacsonyítja magát valaki meg hogy tárgyiasítják a férfiak ezáltal, hanem hogy nekem kell ezt néznem.
Ámde ezt a problémát is hamar megoldja Edward szimplán azzal hogy nem várt módon a privát szobák helyett a férfi mosdóba találom magam. Még felocsúdni sincs időm a csipkelődésén, meg persze Miss Tanga felemlegetésén mikor már a fehér fekete csempékkel nézek farkasszemet.
- Ne ijedj meg, csak előveszem a pálcám
A tejüveg mintás exkluzívan drága sejtelmesen takaró mégis lényegében semmi diszkréciót nem adó ajtó mögött nehezen állom meg hogy ne bukjon ki belőlem valami meglepően csúnya szitokszó. De inkább csak nézem ahogy az auror fehéresen szőke hosszú fürtöket varázsol magának remélve, hogy ez majd óvja a kilétét.
- Na mit szólsz? Ne kárörvendj, most te jössz! Szőke, vagy lángvörös hajat szeretnél?
Kaján vigyorral pislogok rá, és nem állom meg hogy ne érintsem a vállára lelógó szalmaszőke hajtincs egyikét.
- Érdekes, emlékeztetsz egy elázott, szerenádot adó karácsonyi angyalra…
Kuncogok jókedvűen majd elkomorodok újra és lemondóan sóhajtva biccentek hogy bűvöljön meg engem is, mert ha már ő itt mágiát használ és lenyomozzák a pálcáját kettőnk közül egyvalakinél maradjon eszköz ha esetleg úgy hozza a sors…. Amúgy is profi módon tudom adni az ostoba muglit ha éppen arról van szó.
Lehunyt szemekkel élvezem ki, ahogy Nott pálcájából a fénylő varázs körbeölel hogy szőkévé, vörössé, feketévé változtassa hajam vagy egyéb kreálmányrendszert hozzon létre a külsőmön. Kíváncsi vagyok mit választ így hogy rá bízom, de nem tudom meg mert ezt a pillanatot választja valaki hogy bejöjjön kint pedig vele egy időben hangos durranás után sikolyok hangzanak fel.
Cseppet sem megnyugtató a gondolat, hogy vajon ki ért minket utol hamarabb…?

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra

 

*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

a kalap rajtad maradhat...

- Érdekes, emlékeztetsz egy elázott, szerenádot adó karácsonyi angyalra…
- Mert olyan angyalian ártatlan vagyok?
Játékosan megrajzolom magam felett a levegőbe a láthatatlan glóriát, aztán nekilátok, hogy őt is álruhába bújtassam, míg egy tincsemmel babrál igézően.
Eljátszom a gondolattal, hogy meghagyom olyannak, amilyen. Szinte vétek belepiszkálni abba, ami eredendően tökéletes, de a józan ész addig piszkál, hogy kelletlenül megadom magam neki. Ha már a mágia adta lehetőség a kezünkben van, miért ne lehetnénk egy kicsit mások? Példának okáért valakik, akik csak úgy, egyszerűen összejöhetnek egy ilyen bárban. Bár olyan egyszerű lenne az ember lényét is megváltoztatni, mint feketévé varázsolni a barna hajtincseket, egy másik sminkkel megváltoztatni az arcvonásokat, vagy átöltözni másik ruhába.
Egy fekete, főleg pántokból és hálóból álló ruhát bűvölök a szolíd öltözékéből, hírből sem hasonlít így már magára, legalábbis az avatatlan szemnek.
És ez most kapóra jön, mert odakint kellemes csatazaj hangzik fel. Könnyed mozdulattal a ruhám rejtekébe csusztatom vissza a pálcát, bár nem hiszem, hogy a Macusa ekkora csinnadrattával hajtana fel minket azért, mert párszor használtam a - nem illegális, csak épp még nem regisztrált - pálcámat. Valószínűbb tehát, hogy pókerezős pajtijaink értek minket utol, hogy visszaszerezzék a szajrét, amit pedig legalább olyan kemény és becsületes úton szereztünk, ahogy ők is szert tettek rá.
- Megnézem, mi van… - jelentem ki halkan, és a ruhám alatt a pálcámon nyugtatva a kezem odalépek a mosdó ajtajához, hogy kilessek a nyíló résen.
- Szerintem ezzel a veszéllyel megbirkózunk - kuncogom aztán, és kitárom az ajtót. Odakinn újabb pukkanások és sikongatás hallatszik, de most már egyértelmű, hogy egy részeg legénybúcsús csapat lövöldözik pezsgősüvegekkel, és a tartalmát a rúdon táncikálókra fröcskölik, ezért a nagy visongás. Biztos hideg, a pezsgő jégbe hűtve igazán jó. És visongó, félpucér lányokon.
- Mit iszol? Mondd, hogy pezsgőt? - vigyorgom Melanie-ra, és úriember módjára intek, hogy menjen előre, de persze nem azért, hogy hátulról is megstíröljem a ruhában, amit rá varázsoltam.
Odafurakodunk aztán a pulthoz, a tömeg jó hangos és vidám ahhoz, hogy tökéletes védelmébe vegyen minket. Egyik pia következik a másik után, közben összepacsizunk a srácokkal, aztán hirtelen… Hirtelen filmszalag szakadás.

*

Arra eszmélek, hogy valami rohadt keményen fekszem, félig ülve. Neonlámpa perceg valahol, minden villanása belehasít egyet sajgó fejembe, a hangja pedig a fülemet kínozza, pedig nem is hangos. Hunyorogva csak nagy, fekete csíkokat látok, aztán ahogy élesedik a kép, rájövök, hogy ezek rácsok.
- Picsába… - dörmögöm, és két  tenyerem közé fogom a halántékom, hátha akkor nem akar felrobbanni a fejem.
Próbálok visszaemlékezni, hogy mi történt, de csak homályos emlékfoszlányok lebbennek a szemem elé. Például rengeteg pohár aranyló pia. Színes lámpák előtt kavargó füst. Zsetonok… és Melanie.
Úgy pattan ki a szemem most már teljesen, mintha árammal ráztak volna meg. Körbekapkodom a fejem, és először meghökkenek, mert valami fekete hajú, bombázó bigét találok a sarokban a másik priccsen. Aztán nagy, megkönnyebbült sóhajjal hanyatlok vissza a saját fekvőhelyemre, mikor rájövök, hogy ő a nő, akit én bűvöltem picit át. Így, hogy Hopkirk is itt van velem, már nem is olyan aggasztó itt lenni ebben a… cellában.
- Mágikus, vagy sima fogda lehet? És hogy a picsába kerültünk ide? - nézek körbe újra, magamban dünnyögve. Halvány fogalmam sincs semmiről, de azért van egy-két furcsa részlet, amin fennakadok. Először is, Melanie csupa csillám. És nem az a ruha van rajta, amit én rá bűvöltem, hanem valami, amit leginkább fehér csipkefüggönynek mondanék. A kezein meg valami tetoválásszerű, cirkalmas minta tekereg. Egész csinos, bár szokatlan. Mellette valami megtépázott, színes napernyő van összecsukva, a falnak döntve. Azt hiszem, a földbe szúrandó részén vér van, vagy legalábbis valami ragacsos, pirosas folyadék. A lábainál egy csokor megtaposott virág. Én pedig, úgy fest, a ruhám felett aranyszínre festett bőrcsíkokba gabalyodtam, mint valami óriási lószerszámba. A gatyámban pedig valami kemény dolog lesz egyre kényelmetlenebb, de ez most nem a szokásos, hanem egy olyan, ami nem szokott ott lenni. Benyúlok hát az alsóm mélyére, és ráfogok az idegen tárgyra.
Ahogy a kezembe veszem a bankkártyát, hogy megkönnyebbülten megvizsgáljam, és nyugtázzam, hogy valószínűleg ez végig itt volt, biztonságban a rajta lévő jókora vagyonnal, akkor közben tűnik csak fel a lényeg.
- Mi a…
Egy gyűrű. Egy szép, arany karikagyűrű van a jobb kezem gyűrűsujján. Úgy méregetem az egész kezemmel együtt, mintha nem is hozzám tartozna. A bankkártyát majdnem elejtem, inkább vissza is rakom majdnem oda, ahonnan elővettem. Aztán Melanie-ra nézek, de innen nem látom jól a tényállást, szóval megpróbálok hányás nélkül felkászálódni. Bizonytalanok a lépteim, így végülis féltérden kötök ki a lábainál, úgy veszem kezembe a jobb kezét, amin szintén van egy ugyanolyan gyárá, mint az enyém. És így tér magához, legalábbis most találkozik a tekintetünk. Be is villan, hogy valamikor az éjjel folyamán mintha egy oltár előtt lettünk volna ugyanilyen pózban.
- Öhmm… Szia. Jól vagy? Mondd, te mire emlékszel a tegnapból? - kérdezem, aztán elmosolyodom az egész képtelenségen, és miután futólag megcsókoltam, felemelem a kezét, hogy ő is világosan lássa a gyűrűt az ujján.

 

edward
big spender
outfit

- Mert olyan angyalian ártatlan vagyok?
- Ártatlan?
Hüledezek és szimplán képen röhögöm. Se nem nőies se nem illendő, de hát engem nem zavar mert egyszerűen Ő és a glória viselése két teljesen külön álló dolog. Még ha csak képzeletbeli is.
A bűbájsorozatot, amivel megostromol ugyan a legvégén megzavarja a zajongás így félő, hogy befejezni sem jut igazán idő, arra azonban szakítok hogy én magam szemrevételezzem, ha úgy adódik akár futólag is Edward műalkotását. Kilépve utána a wc rejtekéből egy idegen, bájos de veszedelmesen dögös vonásokkal megáldott nő néz szemet velem. Ösztönösen emelem a kezem és érintem meg a sima, porcelánra emlékeztető tökéletes orcát, mustrálom a szemem sajátos ibolyás árnyalatba hajló színét… a muglik világában egy kontaklencsével könnyeden megoldott kérdés, még trendinek is hatok a fiatalok körében, de ez a mágia sajátossága valójában tudom jól. Hisz minden álcázóbűbájnak vannak gyengeségei… úgy tűnik ennek ez. És mégis… tetszik. Nagyon tetszik.
A ruháról ugyanez nem mondható teljesen el, a fekete pántok sokasága kiemel ott ahol kell és bár takar, mégsem érzem annyira a sajátomnak. Mindennek ellenére kényelmes viselet, így mikor Nott visszatér vidám hangulatban én is kipréselek egy kényszeredett mosolyt az ismeretlen arc mimikarendszeréből.
- Szerintem ezzel a veszéllyel megbirkózunk
Az ajtó kitárul és a kiéhezett zajos férfiak hada kerül a látóterembe. Rögtön levehető a szórakozó tömegről hogy valaki szabadságát siratják ilyen hangosan bulizós formában és Edward várakozóan pajkos tekintete meg a kinti tömeg hangulata botor módon rám is átragad másodpercek törtrésze alatt. Nem kell nagyon noszogatni, cinkosan somolyogva lépek ki új, ébenfekete hajkoronámmal hogy a koktélok, a pezsgő és a tequila háromszögébe teljesen elveszítsem éjfélre a kontrollt. De úgy vagyok vele hogy amíg Edward mellettem van, nagy baj úgysem érhet.

Tompa távoli zúgásként érzékelek mindent. A fényeket, a hangok moraját. Az érzékeim teljes egészükben feladták a szolgálatot, mintha csak önkéntes sztrájkba léptek volna az alkohol hatására. Arra eszmélek lassan nehezen hogy valaki hozzám beszél, mély öblös de torz hangon. Meg kell ismételnie a kérdést, mert nem értem. Olyan ez mint mikor a víz alól bukkansz fel és egy másik, ismeretlen világ tárul a szemed elé az óceán csendje után.
Nott aranyszőke kócos és piszkos tincsekkel keretezett arca élesedik apránként ki, ahogy félig felém hajolva beszél. Ő az akinek a hangja beszökik a hallójáratomba de az agyam egyszerűen még nem képes feldolgozni a szavai jelentésének értelmét.
Bambán pilsogok fel rá, majd a plafonra, a vibráló neonlámpára mely kivakít egy pillanatra. Kénytelen vagyok hunyorogni és ez a reflex segít a többi létfunkciómnak, hogy újra bekapcsoljon.
Valaki nyöszörög szánalmasan vékonyan, és már magamba elítélem mikor rádöbbenek, én magam adom ki ezt a hangot.
Edward kérdez valamit, hogy újra ugyanazt vagy mást fogalmam sincs s mivel olybá tűnik leveszi hogy esélytelen kicsikarnia belőlem választ megfogja a kezem. Nevethetnékem támad, ahogy atyáskodva próbál gondolom életet lehelni belém, és várom hogy felhúzzon, hogy a gyomrom felforduljon de csak szimplán megemeli a kezem.
Egy hosszú, végtelen pillanatig nem értem, csak fókuszálok a jobbjaink összefűzött látványára, és értetlenül pillogok aztán meglátom az oda nem illő kis elemet a képben…
- Hogy mi...?
Nyögöm ki és már én magam akarnék felülni, aminek eredményeként duplán fordul fel a gyomrom. Egyrészt a hirtelen testhelyzetváltozás teszi, másrészt a kerek aranyló kis ékszer jelentésének gondolata.
- Elhányom magam…
Közlöm egyszerűen és tényleg kijön belőlem ami tegnap este lement, vagy legalábbis egy része a beton pad oldalába. Kótyagos fejjel remegve fújom ki a levegőt miközben a hajamba túrok., Undorodom magamtól ezért, meg azért ami talán csak egy hecc… ugye csak az?
- Te…te… te… - talán mást is kellene mondani, de még a hangom próbálgatom hogy a szám közvetítse az agyamba átfutó milliárdnyi  gondolat egyikét. -…te… én… te….én..te...te...
Hummm, ez így nem fog menni. Megrázom a fejem, elfog újra a szédülés. Visítani lenne kedvem, mert a túl sok pezsgő hányással kevert íze marja a torkom meg a szám.
- Te… te mikor kérted meg egyáltalán a kezem?
Huhogom ki mint egy kibaszott bagoly vagy papagáj akiben ez mantrázik meg az, hogy… elbasztad… elbasztad… elbasztad…

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra

 

*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

a kalap rajtad maradhat...

- Hogy mi...? Elhányom magam…
És tényleg úgy is tesz. Elkerekedik a szemem, és normális esetben csak elröhögném, edzett a gyomrom, láttam már ilyet máskor is. Példának okáért legutóbb a jó öreg Mirol okádott bele az egyik nagyon titkos akciónk közepébe, meg kicsit a cipőmbe is. De akkor nem voltam istenesen másnapos, most meg igen. Úgyhogy kifejezvén férfidominanciámat, meg a bennem amúgy is mindig tomboló versenyszellemet, nemes egyszerűséggel a tetejére rókázok. És aztán röhögök, két köhögés között.
- Nézd, milyen az összhang, mintha máris öreg házasok lennénk. Hát nem romantikus? - kérdezem, bár van egy olyan érzésem, hogy nincs egészen humoránál. Se magánál.
- Te…te… te…te… én… te….én..te...te...
- Bizony… Te és én. Míg ásó, kapa… - lengetem meg előtte a jobb keze gyűrűsujját egy tenyérbemászónak szánt vigyorral, habár szélesre nem merem nyitni a szám, mert félő, nemc sak szavak jönnének ki rajta. A gyomrom olyan, mint egy üst, amiben egy elbaszott bájital készül újra meg újra felrobbanva kitörni. De azért imádom, hogy ott látom csillogni az ujján azt a kis arany ékszert, ahogy a magamén is.
- Te… te mikor kérted meg egyáltalán a kezem?
Csípőből azt válaszoltam volna, hogy nem emlékszem. Aztán, ahogy utána gondoltam, arra jöttem rá, hogy valószínűleg egyáltalán nem is kértem meg a kezét, részegek voltunk, ha szembejött egy olyan tipikus vegasi házasságkötő terem, akkor nagyjából az ajtajában felvethettem az ötletet. Esetleg nem, csak azt hazudtam volna hogy egy újabb kocsma, vagy hotelszoba, becsaltam, és mondtam neki a megfelelő résznél a megfelelő választ. De ezekkel talán nem segítettem volna a jelenleg beálló feszült csenden. Gyorsan úrrá lettem hát a nyáladzós elkalandozásomon, és megemberelve magam visszagondoltam egy korábbi házasságosdinkra, még a Mungóban.
- Igazából te kérted meg. Azt mondtad, a vőlegényed vagyok. Abból előbb utóbb férj lesz.
Igazából egyszerre szórakozom remekül a kiborulásán, és bizonytalanít is el ez az egész helyzet. Az, hogy tegnap megnyertünk egy valag pénzt, hasonló érzéseket váltott ki bennem… De ez sokkal jobb volt. Ugyanakkor sokkal veszélyesebb is.
Az eszmecseréből egy börtönőr, vagy nyomozó, vagy ki a fene szakít ki minket, aki teljes lelki nyugalommal lép be hozzánk  a rácsok közé, egy-egy pohár vizet kínál felénk,  aztán fapofával faggatózni kezd.
- Üdv az ifjú párnak! Nos, akkor most árulják el, hová tüntették azt az elefántot - néz a fickó Melanie-ra, és jobb híján én is rá nézek.
Elefánt… Igen. Beugrik pár emlékkép. Hastáncosok, hennafestés, aranyszínű zsinórsallangok, és egy böszömnagy, felnyergelt elefánt. Annak a kantárja tekeredett rám. Az is eszembe jut, hogy a didibárban egy legénybúcsúba futottunk bele, akik indiaiak voltak. És velük indultunk tovább.
- Letehetnénk esetleg az óvadékot? - kérdezem óvatosan, mert akár emlékszik Melanie, mi történt, akár nem, innen jobb volna tovább állnunk. Tekintve, hogy fogalmam sincs, mi lett a zsupszkulccsal, talán visszament üresen.
- Az óvadékot igen, de csak az elefánt árával együtt. És a tönkretett esküvőével. Mozgalmas éjszakájuk volt, mi? - piszkálgatta a nyomozó most megint Melanie-t, aztán várt a válaszra, vajon kifizetjük-e ezt a rengeteg pénzt, vagy összekaparjuk az emlékeinket.

 

edward
+16
big spender
outfit

- Nézd, milyen az összhang, mintha máris öreg házasok lennénk. Hát nem romantikus?
’Nem’ Háborodnék élből fel ha a gyomrom nem kavarogna, a fejem nem hasogatna mintha egy baltát vagy legalábbis egy jól irányzott gurkót küldtek volna neki. Az sem segít hogy Nott is mellém teszi a gyomra tartalmát, mert bár az összhangot valóban megteremti de az baromira messze van a romantikustól… jelenleg. Nem mintha épp arra vágynék ebben a pillanatban.
- Bizony… Te és én. Míg ásó, kapa…
’Nem’ A szavak még mindig nem jönnek a számra, ahogy a tiltakozás sem, helyette valami ostoba habogás tör felszínre, amiben ő vagy meg én. Meg én aztán ő. És a kettő nekem, az agyamba nem összeegyeztethető… és mégis. Tekintetem letéved az ujjamra és a rajta lévő gyűrűre.
- Igazából te kérted meg. Azt mondtad, a vőlegényed vagyok. Abból előbb utóbb férj lesz.
- Nem…nem… NEM!
Most már sikerül megtalálni a hangom és hozzá az agyamban elzárt ellenkezés is utat talál magának. Oly annyira hogy a hajamba túrok és visítok tépve magam már-már hisztérikusan, hátha az kizökkent ebből az elbaszott álomból… de nem. Semmi nem történik, csak Edward bámul rám mint holmi eszelősre néma csendben. Bassza meg…
- Mégis hogy a redvás picsába történhetett ez?
Kérdezem elkámpicsorodva, még az ajkaim is lebiggyednek. Ha lett is volna esküvőm nem olyannak terveztem hogy ne emlékezzek belőle… hát semmire. Minden lánynak megvannak a szépen dédelgetett kis álmai, a virág, a ruha, a haja, a koszorúslányok… nem mintha nekem részletesen kidolgozott ötletbörzém lett volna mindebből, bármiből… de a módját megadtam volna. Nem beszélve az előtte lévő lánybúcsúról.
Talán az auror mondana valamit, valami vígasztalót és mellé csípősen szemtelent mint szokott mintegy vígasztalásképpen, csakhogy megzavar minket a foglár, aki se nem kedves se nem jó fej. Gúnyosan szemtelen, lekezelően lenéző és máris utálom, pedig csak pár szót böfögött a másnapos fejünkhöz.
- Nézze…- állok fel és bár megszédülök a hirtelen helyzetváltástól, azért talpon maradok hála Merlin segglyukára. - .. életem egyik leelbaszottabb estéje volt. Gondolja hogy úgy nézek ki mint aki tud bármiféle elefántról? Úgy? HM? ÚGY?
Hagyok egy pillanatnyi hatásszünetet a hisztérikus kérdésem néma csendje után.
- Azt hiszi… hogy hozzámentem volna brahiból ehhez a fickóhoz hogy ellopjak holmi… elefántot? Bár jóképű, meg kell hagyni de egy seggfej. Nekem elhiheti együtt dolgozom vele…
Nem törődöm a mögöttem felhorkanó morgással.
- Szóval nagyon szépen kérem, engedjen el minket… vagy legalább hozzon egy pohár vizet…
Összeteszem imádkozóra a kezem és már a rácsnál álldogálok egyik lábamról a másikra, mint akinek pisilnie kell… mert azt is kell. De a börtönőr nem tágít.
- Csak az elefánt árával.
Mérgesen idegesen ciccentve fújtatok egyet.
- Jó rendben, legyen. És mennyi az?
Szegezem neki a kérdést de közben visszafordulok Edward felé villámló tekintettel.
- Ajánlom hogy legyen nálad annyi mert szarul indul a házasságod rögtön kapával ha nekem itt kell pisilnem…
Közlöm szárazon a körbehányt illemhelyet utánzó egyszerű kis fém lavórra mutatva majd megkapaszkodom a rácsban mikor meghallom az összeget.
- Hogy mennyi?
Nyelek kettőt, mert hiába hallom az ismételt összeget tudom, hogy még a lakásom se fedezné ezt a pénzt. Szóval vagy elszökünk innen hoppanálva vagy nemcsak a nem várt mézes heteimet töltöm itt de az egész elcseszett életemet.

2002. Május 1., Las Vegas, Este 10 óra

 

*Egy disznó vagyok, disznó módjára viselkedek és beszélek. Csúnya, rossz Eddie… 18+*

a kalap rajtad maradhat...

- Nem…nem… NEM!
- Tegnap még nem ezt mondtad… - célozgatok tenyérbemászó vigyorral egy korábbi igen sok dolgot megváltoztató igenre, és meglengetem előtte a gyűrűsujjam, aztán ezt a mozdulatot inkább abbahagyom, tekintve, hogy már így is pont kettővel több a kelleténél ebben a cellában az egy főre jutó rókák száma.
- Mégis hogy a redvás picsába történhetett ez?
- Sejtelmem sincs… - sóhajtom színpadiasan, és meg se próbálom elkendőzni, mennyire jól szórakozom azon, ahogy lebiggyeszti a csinos kis száját.
- Az emberek általában akkor szoktak házasodni, ha szeretik egymást - teszem hozzá aztán közelebb hajolva, és elgondolkodom, vajon képes lennék-e ennél nyálasabb vizekre evezni…
- Picsába… De ha már így alakult, megismételhetjük, hogy emlékezzünk is rá. És hogy rázhassuk a rongyot a vendégek előtt. Veszünk majd egy Lang, vagy Jang, vagy milyen ruhát… És tényleg! Meghívod majd Monstrot? Meg Mirolt? - kérdezem továbbra is ártatlanul, de a győzedelmes vigyort nehéz volna levakarni a képemről. Ahogy a szemébe nézek, az aranybarna íriszek visszaidéznek elém egy képet. Imbolygó, homályos képet, amin Melanie van, egy csinos tiara a hajában, az arcán alkoholtól fűtött, és dacosan széles vigyor, körülötte virágok, és valóban, nem azt mondja, hogy nem.
A nyomozó megjelenik, én elveszem a pohár vizeket, mivel Melanie nem nyúl érte, talán lefoglalja, hogy kitalálja, ki is az emlegetett “ifjú pár”, talán csak tele vana feje még a kellemes emléktelenséggel. Hiába, egy átvirrasztott éjszaka után akkor se biztos, hogy észreveszi az ember a vizet, ha az orra elé tolják, de az élmények még így, kómásan is többet érnek talán. Én azért felhajtom az egyik pohár tartalmát, és mindkettőt lerakom a priccsre magam mellé.
- Nézze… életem egyik leelbaszottabb estéje volt. Gondolja hogy úgy nézek ki mint aki tud bármiféle elefántról? Úgy? HM? ÚGY?
Kapok a lehetőségen, hogy míg Mel beszél, letapizhassam - bár mostmár legális, hiszen a nejem - úgyhogy felkecmeregvén a földről hátulról megtámasztom, nehogy eldőljön.
- Mondanám, hogy van nálam valami, ami hasonlít egy ormányra, de az mindig is hozzám tartozott - kontrázok rá szemtelenül, és még le is mutatok, hogy egyértelmű legyen a célzás, mire a nyomozó lefitymálóan néz, megforgatja a szemét és megdörzsöli a homlokát.
- Azt hiszi… hogy hozzámentem volna brahiból ehhez a fickóhoz hogy ellopjak holmi… elefántot? Bár jóképű, meg kell hagyni de egy seggfej. Nekem elhiheti együtt dolgozom vele…
- Nyilvánvaló asszonyom, csak hogy nem olcsó egy ilyen állat, és tény ami tény, magukkal látták utoljára távozni egy másik esküvőről. A biztonsági felvételeken követtük egy darabig az útjukat, de mikor megérkeztek a házasságkötő teremhez, már nem volt Önökkel. Nyomtalanul eltűnt. Úgyhogy jó volna, ha megerőltetnék a memóriájukat - unszol a fickó, bár ez inkább kérésnek álcázott utasítás, és elég éles is.
- Szóval nagyon szépen kérem, engedjen el minket… vagy legalább hozzon egy pohár vizet…
Melanie kezébe nyomom a másik, még teli poharat, és kutatva figyelem az ipsét.
- Csak az elefánt árával.
- Jó rendben, legyen. És mennyi az? Ajánlom hogy legyen nálad annyi mert szarul indul a házasságod rögtön kapával ha nekem itt kell pisilnem…
Rávigyorgok, még mindig ott van a bankkártya, ahol feleszmélésemkor is. Kicsit nyomja a tökömet, jó is, hogy most előhúzhatom, és a felháborodva fintorgó nyomozó felé lengethetem.
- Fele királyságom így is a Tiéd, asszony - jelentem ki, aztán az orbitális összegen már én is úgy fintorgok, mint az előbb a tag a tökös ászra.
- Hogy mennyi?
Jó szinkronban ezt egyszerre mondom Melanie-val, mire a pasas sunyin elvigyorodik.
- Micsoda összhang, hát nem édes? Jól hallották, annyi. Úgyhogy hagyok egy kis időt, hátha mégis elő tudják kaparni az emlékezetükből a…
A fickó tekintete üvegessé válik, arckifejezése kicsivel bárgyúbbá, mint eddig.
- Bár, ha jól belegondolok, maguk nyilván nem is tudnak semmit. Akár el is mehetnek - mondja, és szélesre tárja előttünk az ajtót. Melanie gondolhatja, hogy a háta mögött melyik pálcámat helyezem vissza a kezemből a gatyám zsebébe. A nonverbális konfúziós átok nem éppen olyan biztos, mint ha imperio-t használtam volna, de még mindig van esélyünk lelépni, mielőtt a Macusa rájön, mi történt itt.
Gavallérosan előre engedem hát újdonsült arámat, aztán követem kifelé, méghozzá sebes léptekkel.
- Hé, mi a… - hallatszik mögülünk, de nem állunk meg megmagyarázni a nyomozónak a dolgot.
- Az ajánlatom, hogy most elmenekülünk, aztán otthon mindent tisztázunk - javaslom hadarva, és elhoppanálok vele, jobb ötlet híján oda, ahová megérkeztünk a zsupszkulccsal. És minő meglepetés, ott találunk egy igencsak feldúltnak tűnő Jimet, kezében szorongatva egy lukas konzervdobozt.
[color=#FFFFFF]- Uram… Miss Hopkirk… [/color]- köszönt minket, én pedig sebesen rámarkolok a konzervre, s közben kuncogva kijavítom.
- Nem, nem, Jimmy, ejnye, jegyezd meg a nevét figyelmesebben, ő Mrs. Nott. Tűnjünk el innen - javaslom, és ha Melanie is megfogja a konzervet, Jim letépi róla a cimkét, s ezzel el is indítja a zsupszkulcsot, ami visszarepít minket a Nott kastély tágas, üvegezett nappalijába.
- Ja! Ahha, hát ez is megvan. -Az üvegablakon át jól láthatjuk a kertben a szederbokrokat szemezgető, felcicomázott elefántot, mellette pár kilapított és pozdorjává rombolt kerti bútort. Ez a látvány méltó zárása is lehetne akár a mi kis amerikai kiruccanásunknak, de ismerem a nejem, és ahogy az már lenni szokott, úgyis az ő édes, picike szájából érkezik majd az utolsó, gyilkos szó...

 

edward
+16
big spender
outfit

- Tegnap még nem ezt mondtad…
Sajnos semmire nem emlékszem, amit tegnap mondtam. Vagyis egyre, amit mostanra rettenetes módon bánok, mégpedig arra az igenre ami nem hozzá köt hanem ide hozott. Ha nem vagyok olyan balga és hallgatok a józan eszemre, meg a pánikgombra az agyamban ami bekapcsol mikor Nott a közelembe ér… hát nem tartanánk itt. Nem lennék rabigába egy aprócska gyűrű jóvoltából.
A szitok a nyelvem hegyén van de megzavar a kezembe zuttyanó pohár és a víz tényleges látványa. S mivel a szomjúságom nagyobb és előbbre való mint a veszekedés inkább ajkaimhoz emelem a nem túl tiszta tárgyat.
- Az emberek általában akkor szoktak házasodni, ha szeretik egymást
Hát én aztán nem szeretlek téged… mondanám hirtelen, de inkább csak az arcomra van írva a keresetlen véleményem. Valami ugyanis megakaszt. Talán az, hogy ez nem teljesen igaz, így, ebben a formában.
- Picsába… De ha már így alakult, megismételhetjük, hogy emlékezzünk is rá. És hogy rázhassuk a rongyot a vendégek előtt. Veszünk majd egy Lang, vagy Jang, vagy milyen ruhát… És tényleg! Meghívod majd Monstrot? Meg Mirolt?
- Nem veszünk semmit, nem rázunk meg semmit és nem hívunk meg senkit. Mert elválunk. Azonnal!
Robban ki belőlem és nem érdekel hogy ott áll bárki vagy akár az egész világ.
- Oltári nagy hiba volt eljönnöm veled ide, nemhogy…
Elharapom a szám mert ha ezt az egészet anyám megtudja, őrjöngeni fog. És vele együtt én is. A kis közjátékunkat a nyomozó szakítja meg, aki vádaskodva követel a szabadságunkat ígérgetve. Bosszantó belátni hogy semmire sem megyek vele, bár megpróbálom újdonsült nemkívánatos férjem megnyilvánulásait figyelmen kívül hagyni. Mikor pedig hozzám simul bár kicsi vagyok de a könyököm jól tudom célozni bele egyenesen a bordái közé, hogy megbicsakló hanggal szaporázza meg a levegővételeit. Nem szeretek fájdalmat okozni de ha muszáj hát muszáj.
Míg Nottot kiiktatom próbálom a fickót újra megfűzni ártatlanságunk tényéről, de az újabb kudarc savanyú epeként folyik le a torkomon a hányás emlékének maradék ízével. Kibaszottul haza szeretnék menni és közel állok a síráshoz is, de sajnos nem a fátyolossá váló tekintetem hatja meg mert hirtelen az övé is azzá válik. Tudom hogy mögöttem zajlik a turpisság és máskor a hivatalnoki énem lázongana, de most csak halk sóhajjal egyezem bele a bűbáj rendszabályokat megszegő használatába és nem gondolok bele a regiment következménybe.
Egyszerűen csak hagyom, hogy Edward karon ragadjon és amennyire erőmből telik magamtól igyekezve tartani a tempót követem. Fáradt vagyok és sok agyam nincs a gondolkodásra. Egy zuhanyra vágyom, egy normális ágyra, egy új reggelre mikor talán rájövök hogy ez az egész egy ostoba elcseszett álom csak és jót nevetek rajta.
Visszatérünk a kiindulási alaphoz, a kasznió melletti sikátorba, ahol ismerős arc fogad Jeff személyében. Az auror rámordul valamit tárgyalnak de fel se fogom csak mikor élesen rám reccsennek realizálom a képet. Fogyják a konzervdobozt és kérdőn rám néznek. A kezem magától mozdul mintha nem is én vezetném, és ráfog nem a doboz hideg fémjére hanem Edward meleg ujjaira majd beszív az interkontinentális zsupszkulcs örvénye.
A pörgés tovább tart mint emlékeimben élt és mikor talajt fog a lábunk már egy puccos ház nappalijában állunk a kertre néző panorámás ablak előtt, ahol… groteszk látványként egy elefánt parádézik a kertben.
- Ja! Ahha, hát ez is megvan.
- Meg. Úgy tűnik meg. Na én mentem!
Jegyzem meg szárazon és sarkon fordulva elindulok a kandalló felé. Mikor már benne állok és a hopp-port szorongatom a kezemben szúrok még egyet ki neki, mintegy búcsúzóul.
- Most már nyithatsz egy cirkuszt, te leszel benne a legnagyobb bohóc.
Azzal kimondom a Fátyol-lak címét és hagyom hogy az utolsó utam a zöld lángok kíséretében haza vigyenek. Oda, ahonnan el se kellett volna indulnom.

Köszönöm a játékot!