Szenvedély, mert anélkül nincs szerelem sem..

’Tudatlan’ gyermeknek lenni jobb, vagy bölcs aggnak?

szerelmeskedő ^^

verekedő

Nem esett rosszul, amikor Blaire kacajra fakadt, inkább csak elmosolyodtam. Inkább tetszett, hogy sikerült megnevettetnem és egyébként meg tetszett az a bájos kis gyöngyöző kacaj. Igazság szerint mindegy volt, hogy milyen viharba keveredem. Az élet úgy érdekes, ha éli is az ember és az ilyesmi ebbe beletartozott eléggé, másrészt meg így is keveredtem már olyan dolgokban, amik vihart kavartak az éltemben, az így is kaotikus volt a maga nemében. Blaire feltűnése pedig nem egyszerűsítette a dilemmákat, de ez egyszerűen már egyre kevésbé érdekelt. Kicsit minden mindegy volt ebben a veszélyesen gyorsuló játékban. Akkor inkább jöjjön az özönvíz és a pillanat varázsa.
Mert bizony az dolgozik most is ennek a váratlan újralátásnak a folyományaként. Egyre kevésbé fogom vissza magam, hagyom az ösztöneimet uralkodni, ahogy azt veszem észre, hogy annyi év után is ott izzik a hamu alatt a zsarátnok. Egyszerre vagyunk ugyan azok az emberek és mégis mások, ez pedig újabb sajátos egyveleget képez: határozottabban, tapasztaltabban de mégis az ifjúság hevével igyekszünk fejest ugrani valami pusztítóba.
- Akkor együtt ázunk el. - mondom még röviden és legalább annyira zavarosan, ahogy Blaire is fogalmaz. Édes semmiségek voltak már ezek a szavak, a pillanatra aggatott dísz csengettyűk, mert a lényeg az volt, ahogy a leányzó már nem bírta tovább a feszültséget és zárta köztünk a távolságot. A lényeg az volt, ahogy ajka az ajkamra simult, ahogy közben picit rászorítottunk közben egymás kezére, ahogy ujjaim határozottabban markoltak sötét tincseire s ajkaink puhán lágy párbajt vívtak, mindaddig, amíg a kattogás riasztó zaja be nem szüremlett ebbe a skóciai kis pubban kibontakozott idillbe.
Blaire-el egy ritmusban kapom a zaj irányába a tekintetem felocsúdva. Remek, pont ez a nő hiányzott mindkettőnk életéből! Elengedem Blaire kacsóját és igyekszem Vitrol figyelmén kívül az asztal alá csúsztatni, ami sikerül is, mert nem ez érdekli a prédájából, inkább az, hogy maró megjegyzéseket tegyen. Én pedig az asztal alatt egy határozottabb mozdulattal előcsúsztatom az alkaromra rejtett pálcám. Közben igyekeztem jelentőségteljesen Blaire kékjeibe nézni, hogy ezt most hagyja rám, bár ahogy látom eléggé megszeppent. Igyekeztem nyugalmat is sugározni, ár azért marhára fel is cseszett, amit ez a szipirtyó mondott.
- Van ez így Miss Vitrol, elvégre gondolom a szülei is szebbet-jobbat vártak, aztán maga jött... - sandítok vissza Blaire-re. - A különbség csak az, hogy Miss Montrego tényleg szép kívül-belül, mert nem az az életcélja, hogy másokat mocsokba forgasson. Próbálja ki egyszer: lehet a jóindulat magát is megszépítené! - adom meg a sommás visszavágásom, míg a pálca már az asztal alatt Vitrol-ra szegeződik. A helyzet az, hogy nem a két szememért kaptam a legmagasabb minősítést a bűbájtan RAVASZ-on, így mielőtt a sikeresen lekötött figyelmű firkász válaszolna, egy nonverbális Confundus bűbáj már el is találja s ennek hála egy pillanatra zavarossá válik a tekintete, megdermed s ez pont elég idő egy néma alohomora-ra is, amitől kivágódik a fényképező filmtartója s a film tekerecse kígyóként fut ki fényt kapva.
- Nahát Wellesley ilyeneket mondani rám! De meglátja még maga és a MacMillan lány is, hogy mit hozok le a... - nyilvánvaló volt, hogy sikerült jól összezavarnom, jelenleg nem tudja, hogy kiket látott, hogy kik vagyunk. Nem is figyelek rá csak visszaküzdöm a pálcát a helyére és a zsebemből pénzt veszek elő, majd az asztalra rakom, felállva s Blaire-nek intve.
- Na jöjjön MacMillan kisasszony, találunk ennél jobb helyet is! - kacsintok rá, hogy gyorsan kézen is fogjam és kivezessem az utcára a sikátorba vissza, ahonnan jöttünk. Ott, ha hagyja magamhoz ölelem.
- Oké, ez meleg volt, de szerencsére bejött a konfundáló bűbáj, fingja sincs kikkel találkozott és fotója sincs már róla. De talán jobb lenne kevésbé nyilvános helyen folytatni.

óhaj

453 

- És mi van, ha nem tartom unalmasnak szépen csengő hangod hallgatását?
Na igen, ha unalmas lennék könnyű szerrel lerázhatott volna már jóval korábban. Akár a rajongók be nem tervezett támadásánál, akár a pálya szélén a riporterek villogó kameráinak hívásának eleget téve. Ő mégis mellettem döntött. Valahogy emiatt is elfog egyfajta régbe gyökeredző bűntudat, mert akkor rég én döntöttem amellett hogy az általa jégbe fagyott lehetőség megdermedjen. Mondhatni én magam okoztam ezt a jeget, mert annyira Ericre fókuszáltam hogy hagytam ezt a lehetőséget elhalni. De Eric-kel a múltunk zötyögős vándorút, amit azóta egyedül járok ő pedig kósza árnyként fel-felbukkanva üldöz. És most itt vagyok. Újra teret és lehetőséget adva Morgan-nek, magamnak, ennek a fura kissé talán bizarr de őszinte bizsergésnek.
- Lehet ez is tetszik benned, hogy az vagy... és amíg nem próbáltad, nem tudhatod! –
Nem akarom kinevetni, egyszerűen csak kicsikar egy őszinte kacagást belőlem ahogyan lelkesen leigazol, sőt ellentétben a férfiak java részével ő hősiesen kipróbálná még ha képletesen is. Hát bátorság terén inkább a Griffendél dukált volna neki, talán benézte a Süveg…
Vagy csak ennyire elvakult, ha rólam lenne szó? És mindezt beigazolásképp mozdul hogy közelebb hajoljon, amitől ösztönösen lehunyom a szemem. Megérzem lehelete bársonyos melegét és ajkaimba kell harapjak mikor a fülembe harap pajkos játékossággal, amitől a gyomromban ezernyi pillangó éled fel.
- Mindketten viharosak vagyunk a magunk módján és ha a vihar kitör, akkor csak az a pillanat számít.
Vihar… A szó ott cikázik a fejemben emlékeket idézve, amelyek keserédesek és amelyekre nem akarok inkább gondolni vagy bennük elmerülni. De abban teljesn mértékben igaza van a fiúnak, ha elemi erővel elsöpör egyfajta természeti katasztrófa, esély sincs megállítani. Ilyen közelről pedig ő maga az emlegetett viharom kellős közepe és vele együtt talán kissé a béke szigete is lehet. Ellen kellene állnom?
- Esernyővel nem készültem, hiába London…
Nyögöm ki a teljesen abszurd választ, és ezt értheti a másik bárhogy de egyértelműsítem azzal az egyszerű dologgal, hogy leküzdöm azt a pár centi távolságot és puha, lágy de lelkes csókba részesítem. Végtelen percek bűvös összessége szalad el és az idilli tökéletességet leginkább a halk de annál gyorsabb kattogás zavarja meg. Meglepetten szakadok el Morgan-től és pislogok oldalra hogy egy mugli kamerára emlékeztető géppel találjam szembe kettősünket a háttérben pedig Rita Vitrol elégedett és meglehetősen sunyi vigyorával azonosuljak.
- Mr. Williamson, lenne kedves mesélni az új párkapcsolatáról? A rajongói epedve várják a híreket! Csak nem gondolta hogy nem tudom mi a kedvenc törzshelye? Oh, amatőr… hát… szebbet gondoltam, de végtére is a Montrego lány is megteszi…
A jelzők és válogatott sértések amikkel megillet a hideg vizes zuhanyt küldik rám képletes formában. A döbbenettől csak a számat nyitom ki de még keresem a hangom, és ennyi talán elég lehet hogy a sztárkviddicsjátékos beelőzzön.