Legutóbbi hozzászólások: Adrik Shaw

#1 Múlt / Abszol út / Re: A főút

Dátum: 2018. 06. 21. - 09:17:58

Elliot

A semmitmondó sétámban bekövetkezett váratlan fordulat részlegesen kikapcsolta agyam olyan funkcióit, mint például a távolabbi zajok érzékelése, meg úgy nagyjából pillanatok idejére mindenféle funkciója részlegesen leállt, szóval hirtelen a válaszára azt se tudtam, hova kapjam a fejem. Üldözik? Kövér nő? Mi van?!
Aztán persze nem kellett sokat várnom és jött a felismerés, meg a hozzá tartozó extrák, de előtte azért még volt alkalmam szemügyre venni az illetőt, aki úgy gondolta, átgyalogolna rajtam így hirtelen a semmiből. Ránézésre valahol a „srác” és a „férfi” határain mozgott, de borzalmas ítélőképességemben nem bízva, inkább napoltam ennek pontosítását. Ami ellenben feltűnt, hogy az érdekes modor és az utána kiderült dolgok és a látvány nem egyezett túlságosan. Jó, oké, rá is ragadt némi por, meg kosz, de alatta egy egészen… normális embert láttam. Talán ezért sem értettem igazán, amikor nagy nehézségek árán az amúgy extrém fülsüketítő visongás elért hozzám, bejutott a fülemen, és megpróbálta az agyamat is működésre bírni.
Tolvaj? Ki, ő? Döbbenten néztem az idegen rohamosztagost, vagy inkább tankot, aztán mielőtt még rá is bökhettem volna a megnevezés okozta kábulatomban elért hozzám a visítás további része is. Jézusom, micsoda frekvencia! Ez még a denevéreknek is sok lenne! Mi, várjunk csak, „utcagyerek”? Mi? Mi? Mi?!
- Én ne… - A többit meg elvitte a szembeszél, ami rohanás közben az arcomba vágott. Nem futottunk túl sebesen, de még így is nehéz volt lépést tartani két bukdácsolás között, mire rátaláltam az egyensúlyomra és képes voltam futásra emlékeztetőt produkálni, ami azért vicces, mert…
Álljunk meg! Hova rohanok? Én semmit sem csináltam! Azonnal megállok és helyrehozom…
- Ne arra, ott fal van! – Valaki a hangomon, a hangszálaimmal babrálva, önálló életre kelve szólalt meg hirtelen, noha a kapkodó levegővétel miatt lehet, a felét sem értette. Minden esetre a hang mozgósította a karom és másik irányba rántottam az idegent, aztán pár lépés után berántottam magammal két épület közé egy egyemberes szélességű kis lukba, feltéve persze, ha neki nem voltak más elképzelései, mert akkor lehet, sőt, tuti falnál kötünk ki. Igen piszkos, magas és tekintélyt parancsolóan szilárd falnál.
- Ide! – Folytattam tovább, amennyiben magam választotta úton haladtunk és ott volt az a szűk luk, ahova belöktem a férfit… srácot… őt, aztán követtem és leguggolva bújtam el egy halom szemét, limlom és ki tudja, még mi közé, amiket talán jobb is, ha nem nevezünk nevén.
Szívesen választottam volna ezt a búvóhelyet, de bárhogy is alakul, abban biztos lehet, ha kinyitom a számat, nehezen fogom magam visszafogni.

#2 Múlt / Abszol út / Re: A főút

Dátum: 2018. 06. 18. - 14:33:16

Elliot

Terveim szerint a mai nap egyike lett volna azon unalmas hétköznapoknak, amikor ki sem dugom az orrom a négy fal közül, maximum a kertig tartana a sétám és nem várna rám semmi érdekes. Tekintve, hogy társasági életem maga a káosz, nem is gondoltam arra, hogy bárkinek hiányoznék az életéből és bevallom őszintén, valahogy örültem is ennek. Aztán az egész gondosan kidolgozott terv ott siklott félre, mikor átadtam a szervezés lehetőségét másnak, hozzátenném, akaratlanul és valahogy az Abszol úton találtam magam hirtelen.
Nyár örömére egészen tűrhető tömegek mozogtak a főutcán, kisebb csoportok, párosok, szólisták, akárcsak én, habár meglepően kevés hozzám hasonló korú lézengett itt céltalanul.
Zsebembe süllyesztett kezeim kihúztam onnan és letöröltem róluk az izzadtságot mielőtt tovább indultam volna, álldogálásom kezdett furcsa pillantásokat bevonzani, pedig kivételesen semmi olyanban nem sántikáltam, amire gyanakodhatnának. Phű, ez de nagyképűen hangzott. Mert én akkora bajkeverő vagyok, mi? Az iskola réme! Vagy inkább egy remek díszítőelem az üres falon. Maximum. Legalább az, a semminél több.
Mivel konkrét célom nem volt, kirakatok böngészésével töltöttem az itt töltött időm, befordultam erre-arra, hátha rátalálok az okra, amiért ma nekem fel kellett öltöznöm és ide kellett jönnöm, feltétlenül, mindenképpen, elengedhetetlen okok miatt.
Aztán jött a bumm, meg a csatt és az azt követő placcs, mire feleszméltem félig oldalt, félig háttal a földön feküdtem, rajtam egy emberrel, aki sehogy sem illett a képbe.
- Nem mondták még neked, hogy nem csak dísznek kaptuk a szemünket? - Vágtam vissza morogva, habár fele annyira sem hangzott keményen hangosan kimondva, mint a fejemben, vagy amit ő mondott. Ülésbe tornáztam magam, halkan felnyögve talpra is kecmeregtem és itt szembesültem a közönségünkkel, no meg azzal, hogy a fehér pólóm és a világos nadrágom úgy néz ki, amivel beillenék az utcagyerekek közé. Ismét egy pont a dísznek, akit valaki lerántott a falról.
- Azért egyben vagy? - Fordultam az ismeretlen felé, valamennyi empátia azért szorult még belém.

#3 Karakterek / Futottak még / Adrik Shaw

Dátum: 2018. 06. 17. - 14:33:52

ADRIK SHAW

Mottó

„Az embernek mindig van választása (…) Ez teszi olyan bonyolulttá az életet.”

Alapok

jelszó || "A hírnév hűtlen barát."
így ejtsd a nevemet || Ádrik S(h)ó
nem || férfi
születési hely, idő || Yorton, 1983. június 15.
horoszkóp || ikrek
kor || 16 év
vér || fél
évfolyam || 5.
[/font]

   A múlt

Gyerekkor
„Tudjátok milyen nehéz úgy felnőni, mintha egyfajta burokban élnél barátok és más ismerősök nélkül? Muglik közt nőttem fel, egy kis faluban, ahol rajtam kívül alig vannak gyerekek és azokkal sem játszhattam együtt, mert félő volt, ha kinyitom a szám, elszólom magam. Jogos volt ez a feltevés, mivel egyszer, öt éves koromban az egyik srác hencegni kezdett, hogy ő milyen menő ajándékot kapott, és a többiek előtt gondoltam én is felvághatnék, tehát elmeséltem, hogy a kertitörpénk miként lógott meg a tortámmal, ami miatt aztán a szüleimnek kárpótolni kellett és először ülhettem seprűre is például – a föld felett majdnem 5 centivel is lebegtem, azta! -, de természetesen kinevettek, a „mesém” pedig anya fülébe jutott vissza, aki nagyon leszidott és 8 éves koromig ki se dughattam egyedül az orrom a házból. Magántanulóként utána sem bővelkedtem barátokban, de ahogy nőttem, egyre több mindent megértettem és a szabadságom is bőkezűbben lett osztva.”

Roxfortos évek
„Emlékszem, anya majdnem elejtette a salátás tálat, amikor a kertben ebédeltünk azon a bizonyos délután, amit minden 11 éves varázsló gyerek tűkön ülve vár. Nos, nálunk ez inkább anyámra volt igaz, aki hónapok óta azon idegeskedett, vajon miért nem jött még meg, talán nem is kapok, vagy valami történhetett. Szó, ami szó, a bagoly nem siette el a dolgot, én meg nem foglalkoztam ezzel annyira, hogy osszam anyám lelkesedését, főként, mert láttam apám mennyire nem várja ezt a felemelő pillanatot. Mikor a levél előttem landolt az asztalon, anya sikítva vetette rá magát, együtt kezdtük el kibontani, apa viszont bevonult a házba.
- Most hova mész? Nézd, mit kapott Adrik! – Csak egy legyintés volt a válasz, hátra se nézve ment tovább, anya mondta tovább a magáét.
- Nézd, mennyi minden kell! – Az ember 11 évesen is tudja, hogy mikor kell témát terelni, megpróbáltam hát én is.
Később úgy láttam a vihar elült, vagy legalábbis én nem hallottam semmit és a ráhangolódás is megkezdődött az iskolára. Elrepült az a pár hét és mehettünk Londonba a vonathoz, aztán elindultunk „életem nagy kalandjára”, ahogy anya nevezte. Sosem vallottam be neki, hányszor kívántam a hosszú út alatt, hogy bárcsak otthon maradhattam volna.
Ha valaki nem beszélget az út első percei után senkivel és egy órával később is maximum tőszavakban válaszolva ücsörög, akkor akaratlanul kivív olyan titulusokat, mint a „flúgos” vagy a „zakkant” és mivel nem cáfoltam rá, rajtam is ragadt.
- Ne figyelj rájuk, minden okés lesz – suttogta oda egy felsőbb éves lány, mikor elhaladt mellettem a folyosón, ahova levegőzni álltam ki. Küldött még felém egy halvány kis mosolyt, amire szerintem valami hasonlóval reagálhattam, de nem látom magam kívülről, így csak tippelni tudok erről.
Az első évem valahogy így telt, a második már oldottabban sikerült, ott már részem volt olyasfajta társalgásokban, amikkel kifejezhettem a világ felé, hogy antiszociálisnak éppen nem vagyok az.
Első komolyabb sérülésem egy kartörés volt repüléstan órán, máig sajog a könyökömnél, ha csak rá gondolok.
- Mr. Shaw, mutassa meg, hogyan kell ezt csinálni! – Pár pillanatig értetlenül pislogtam a tanárnőre, valahol nem egészen ott jártam a feladat felvázolásakor, de egy kevés elsuttogott segítséggel már rá merészkedtem a seprűre.
- Ha nem érzem magam elég stabilnak… - Kezdtem el orrom alatt motyogni a tanultakat, miközben a lábam már a levegőt kaszálta, és cseppet sem éreztem magam biztonságban emiatt.
- Mire vár Mr. Shaw? – Megszakadt gondolatmenetem kizökkentett az egészből, meginogtam, megrántottam a seprű elejét és rohamos talaj elhagymásba kezdtem. A dolog nem tartott sokáig, lecsúsztam, valahol a föld és a seprű közt megfordultam és az oldalamra esve érkeztem, magam alá gyűrve a karom.
- Adrik! – több irányból hallottam a nevem, meg a tanárnő kérdéseit, de egyelőre a levegővétellel is hadilábon álltam, de amúgy nem éreztem fájdalmat, még.
Ülésbe tornáztam magam, szédelegve néztem a körém gyűlt, enyhén forgó tömegre és kerestem a fókuszpontot.
- A karom… - Furcsa zsibbadást éreztem, mintha nem akarna engedelmeskedni nekem a saját végtagom.
- Ne mozgassa… megmutatjuk… hamar… - Elég darabosan hallottam a zúgástól, de képes voltam követni az utasításokat és két nap – meg egy roppant fájdalmas éjszaka – után sokkal jobban éreztem magam.
Hozzátenném, ugyanez a seprű vágott orrba első órámon, de akkor még nem tudott rendesen kibabrálni velem. Ezek után viszont bátran kimondhatjuk, a gyakorlatias énem hivatalosan is csődöt mondott.
A következő három évben igyekeztem a talajon maradni, valahogy még a repülőgépekkel sem voltunk baráti viszonyban, elméleti síkon azonban remekül boldogultam. Ennek eredményeképp ismeretségekből is több lett, összeültünk megvitatni ezt-azt, gyakrabban éreztem magam az iskola részének, mint az elején hittem. Otthon a mugli gyerekekkel nehezebb volt a dolgom, apa kedvéért igyekeztem ott is megtalálni önmagam, de kevés beszédtémánk volt, plusz én lettem az „eminens az elit magánsuliból”, ami elég kemény bélyeg tud lenni. Közben a Roxfort is megváltozott, jött a háború és valahogy azóta semmi sem ugyanolyan…”

Háború
„Azt hittem, ha ez az egész lezárul, akkor valami fura megkönnyebbült kábulat lesz úrrá mindenkin. Ugyan kétségbevonhatatlan volt, főként a köreinkben, hogyan alakulnak majd a dolgok, de azért az öröm mindenkire rá ragadt. „Ez az, megcsináltuk!” Ja, nem, ők csinálták meg. Engem ugyanis a falusi házunk szobájába zártak be biztonsági célzattal. Amikor kezdett eluralkodni a pánik a varázslóvilágban, sok szülő gondolta úgy, akárcsak az enyémek, hogy épségünk megóvása érdekében az a legjobb, ha a tanév közepén hazahoznak minket és távolról figyeljük végig az eseményeket. Tiltakoztam ellene, aztán feladtam, hiszen kiskorúként mit csinálhattam volna ellenük? Így vészeltem át én a bomba robbanásának időszakát, majd az azt követő 1-2 hónapot. Végül a dolgok kezdtek egy csendesebb, új töltetű irányba elindulni és a kockázati tényezők is elültek. Egy év halasztással térhettem vissza az iskolába, de nem voltam ezzel egyedül, és tulajdonképpen annyira nem is maradtam le a többiekhez képest.
Most mi van? Próbálunk beleszokni az újba, ez van.”

   Jellem

Adrikról mindenki azt az első következtetést vonja le, hogy magányos farkas típus, mert szeret egyedül lenni és nem hallatja a hangját akkor sem, ha nagyobb társaság veszi körbe. Pedig az igazság inkább csak az, hogy szeret elmerülni saját gondolataiban és inkább ott önti szavakba, amit gondol, mintsem kimondja azokat hangosan is. Ez néha előny, ám sok kellemetlen incidens okozója is. Ezért, és gyerekkori elzártságából adódóan alakult ki nála az a szokás, hogy a nagyobb embercsoportokat kerüli, ha mégis muszáj megjelennie köztük, legtöbbször oldalra áll, megcélozza a tömeg szélét és ott kapcsolja ki a külvilágot. Ilyenkor nem igazán hallja meg, ami körülötte zajlik, viszont cserébe tekintete nem árulja el, hogy máshol jár. Az egyetlen dolog, amivel mégis lebuktatható, hogy a testi érintkezéseket nehezen viseli, szóval, ha valaki tesztelni kívánja a figyelmét, elég, ha pusztán meg akarja érinteni a kezét, a karját. Ugyanis reflexből húzódik el minden ilyesmi elől, noha semmi baja nincs a nonverbális kommunikációval, csupán megtartja egy alacsony, elégséges mértékben azt.
Barátok terén sosem vágyott túl hosszú listára, elég neki pár közelebbi ismerős, ám értük jóformán tűzbe is menne. Ha arról van szó, nem fél közbe lépni, még ha más helyzetben kerülné is a konfliktust. Nem egy verekedős típus, de nem is jobbhorog-szűz, volt már monoklija neki is, meg az ellenfelének is adott párat.
Ismerősökből többre tett szert, az iskola megnyitotta előtte ezt az ajtót és rájött, tulajdonképpen szívesen ismerkedik, ha nem elvárás, inkább csak a véletlen műve hozza így magával. Szeret beszélgetni, de főként hallgatni, tanácsok adásánál általában zavarba jön – harapdálja az alsó ajka sarkát -, ám segítségért lehet hozzá fordulni, főként, ha tanulási témakörről van szó. Nem bújja ugyan a könyveket éjjel-nappal, ellenben remek memóriája van, könnyen jegyez meg dolgokat, amiket szeret kiegészíteni önszorgalomból.

Erősség || Kitartó, bátor, megfontolt, segítőkész, jó hallgatóság, szorgalmas,…
Gyengeség || Csendes, bajkerülő, túlkomplikáló, álmodozó (külvilág abszolút kizárva),…

   Apróságok

mindig || gumicukor, kelta mitológia (mugli szemmel is), hüllők, könyvek, zene
soha || hús, nagyképűség, közönség előtti szereplés, narancs, szörcsögés/szürcsölés
hobbik || olvasás, zongora, nagy séták
merengő || Az egyik legjobb, amikor kilenc évesen az apja egy lomtalanítás/garázs vásár alkalmával talált egy egészen jó állapotú zongorát, hazavitte, együtt kipofozták és először tanult rajta játszani.
Legrosszabbak egyike, amikor a mugli gyerekek kicsúfolták és kiközösítették, amiért annyira kilógott közülük. Sosem mondta el a szüleinek mennyire rosszul érintette, és mennyit sírt emiatt, hiszen az apja örült, amiért „normális” élete is van.
mumus || Óriás, habzószájú patkány.
Edevis tükre || Megtalálta az arany középutat, anyja és apja is büszke rá, amiért jó döntést hozott a jövőjéről.
százfűlé-főzet || Sötétzöldes színű, ízre valahol a chili és a mentás limonádé közt van félúton.
Amortentia || Mivel szereti a mentolos dolgokat, valószínűleg azt érezné elsőként.
titkok || Egészen jól palástolja, ha muszáj, de nincs túl jó barátságban a rágcsálókkal. Még egy hörcsög is képes frászt hozni rá, de ezt sosem vallaná be, pedig már megtörtént vele kétszer is!
azt beszélik, hogy... || Mivel eléggé csendes és magába forduló típus, pláne nagyobb embercsoport közelében, így sokan azt hiszik valami pszichés zavarban szenved és nem riad vissza az öngyilkosságtól sem. Humbug!font]

   A család

apa || Johann Hiemmel-Shaw; 45 év; német származású mugli, jó viszonyt ápolnak, tipikus apa-fia páros
anya || Hannah Shaw; 43 év; angol aranyvérű boszi, tipikus anya-fia kapcsolat, minden oké
testvérek || nincs
állatok || nincs

Családtörténet ||
Hannah Shaw egy világlátó utazása alkalmával találkozott először Johannal, akit nemes egyszerűséggel leöntött kávéval, mikor táskájában keresgélve elindult a kávéházból az utcán. Nem nevezhető szerelemnek első látásra, de a második után egy randevú és a többi már ment magától. A boszorkány lét bevallására közel 5 év kellett, de megérte, mert egy finoman adagolt, lassú bevezetéssel nem koppant akkorát, mint amire először számított. Johann nagyon elfogadó típus, egyedül a saját mugli-világának megtartásából nem engedett. A gyerek kérdés is sokáig problémás volt, pontosan emiatt a kétfelé húzás miatt, de sok-sok beszélgetés és kompromisszumok kötése után nem sokkal Hannah várandós lett. Innentől már nem volt visszaút, noha több gyereket nem terveztek bele az életükbe. Mivel már előtte visszatértek brit földre, így a kis Adrik állampolgársága nem volt vitatéma, habár az apja kampányolt a német hagyományok megtartása és megtanítása mellett.
Hannah ugyan aranyvérű családból származik, van is két testévre, de teljesen elszakadt a családjától, nem is beszélnek, nem folynak bele egymás családi életébe. Átlagos felmenőkkel rendelkezik, nincsenek ismert tagjai a családfának, a szülei a gyógyítás, a növények világában merültek el, a testvérei is ezen a vonalon helyezkedtek el, őt azonban jobban vonzotta a nagyvilág. Konfliktusuk nem nagy, de arra elég volt, hogy a család többé ne keresse a másik társaságát sem.
A háború alatt sem történt ezen a téren változás, ők kimaradtak, Adriknak sem engedték, hogy beleártsa magát, ám ettől nem érzik magukat kevesebbek a társadalom szemében.

   Külsőségek

magasság || 180 cm
testalkat || átlagos
szemszín ||barna
hajszín ||barna
kinézet || Kisugárzása egyértelműen mutatja, hogy inkább magának való típus, de a gyakori lehajtott fej, szemkontaktus kerülés csak a látszat, azért nem ennyire vészes a helyzet. Inkább mondhatnánk azt, barna szeme elég kifejező ahhoz, hogy a külvilág láthassa benne a gyengeségeit, s ettől eléggé tart is, de ha valakivel beszél, azért a tiszteletet megadva ránéz, nem reménytelen a helyzet. Arcán általában kifejezéstelen közömbösség látszik, ha valakinek örül, a mosolya előkerül, ha rossz a kedve… nos, azt nehéz felismerni, mert az imént említett általánosságot tükrözi vissza.
Magasságában, testalkatban apjára ütött, a szeme és haja színe azonban édesanyjáé, akárcsak az arcának formája, az orra vagy a szája. Érdekes, hogy gyerekkorában nem volt ennyire kifejező ez a hasonlóság.
Külsőjénél, ami még említésre méltó lehet, ha nem a kötelező talárját hordja az alatta előírt uniformissal, akkor van egy kedvenc térd felett már rongyosabbra szakadt farmerja, sötétkék-szürkés árnyalatban, amit nagyon szeret, ehhez pedig egy póló-pulóver kombináció – szigorúan felirat nélkül – dukál és egy edzőcipő. Nem egy kiöltözős típus, ha nagyon muszáj, hajlandó nyakkendőt kötni, de nála az ing is nagy szó azért.

   A tudás

varázslói ismeretek || Világ életében átlagos tanulónak számított, akit főként a történelem, a dolgok eredete érdekel, ezért is teljesít jobban az ezekre kihegyezett tárgyakból. Inkább a fejét használja, elméletben sokkal könnyebbnek tűnik minden, gyakorlatban azért már lehetnek komplikációk, ezért például a kvidics sem az ő sportja, vagy a pálca használatát is ha lehet inkább kerüli. Mivel abban nőtt fel, hogy nem mindig használható a pálca, a gyakorlat is inkább kétkezi ösztönzés számára, mint mágikus.
felvett tantárgyak ||
   roxfortosok: Mugliismeret, Rúnaismeret
pálca típusa || 12 hüvelyk, tölgy, egyszarvúszőr
RBF || -

   Egyéb

avialany|| Xander Speight

És ide jöhet minden más, ami az előtöriből kimaradt, de említést érdemel.