Szerinted? Nem vagyok hülye!
Profil menü
Üzenetek megtekintése
Dátum: 2023. 07. 12. - 15:41:24
Hát későn szóltál. Paradicsomszószt vettem.
Dátum: 2023. 07. 11. - 17:29:12
Egyedül az enyém a fal!
Dátum: 2023. 07. 10. - 12:55:01
JA! Paradicsom.
Dátum: 2023. 07. 10. - 12:54:48
Aiden nem tudom összerakni a fürdőőőt!
Dátum: 2023. 07. 09. - 09:36:03
Armin segge pont ilyen. Mint két érett, markolni való sárgadinnye... 
Dátum: 2023. 07. 09. - 09:33:18
Tudjátok, ki csempészett piát a bálra? *ártatlan mosoly*
arc: Kim Seokjin
arc: Kim Seokjin
Dátum: 2023. 07. 09. - 08:15:33
Aiden, mit is írtál ide a listára? Papapicsa szósz? Miii?!
Dátum: 2023. 07. 09. - 08:15:03
A fürdő konkrétan darabokban van.
Dátum: 2023. 07. 05. - 10:01:09
Még mindig haragszik...
Dátum: 2023. 07. 05. - 09:51:15
Ugyanolyan rondán írtok.
Dátum: 2023. 07. 04. - 09:25:19
Beeen... te nem hívhatsz nyuszinak.
Dátum: 2023. 07. 04. - 09:24:53
Nem vagyunk összeveszve, csak Aiden haragszik.
Dátum: 2023. 07. 04. - 09:23:31
◂mi folyik itt▸
2004. május 15.
◃ s e a n ▹
maybe i lied
when i said
i was ok.
style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away
when i said
i was ok.
style: életképtelen cipőben ║ zene: sail away
Az üzlet úgy nézett ki, mint ahol kisebb természeti katasztrófa pusztított. De valójában csak én vonzottam már megint be a bajt... mi másról is lehetett volna szó? Sóhajtottam egyet, ahogy végig néztem a szilánkokkal borított padlón és a megtört tárgyakon. Amúgy is egyszerűbb volt, mint Sean szemébe nézni. Az előbb még összesimult az orrunk, éreztem magamon a leheletét. Volt egy olyan furcsa pillanat. Egy olyan nagyon furcsa.
Menekülhetnékem is lett, ahogy majdnem belegondoltam. De nem volt rá lehetőségem. A cipőm megcsúszott, aztán szó szerint kiestem belőle, egyenesen Sean erős karjaiba. Mikor lett ilyen izmos...? Sóhajtottam egy nagyot és megkapaszkodtam benne, sőt szinte átöleltem, mert a lábam a cipőjén landolt, nem találtam igazán az egyensúlyomat.
- Az a cipő most is borzalmas - közölte. A pillantásom az övére függesztettem, nagyokat pislogtam rá és nyeltem is egyet. Nagyon közel voltunk és ahogy odébb mozdított a távolság tovább csökkent. Megint éreztem magamon a leheletét, pontosan úgy, mint az előbb. Olyan volt, mint egy meleg simogatás.
- Jó az a cipő. Kényelmes. - Válaszoltam egy zavart vigyorral. Átkaroltam a nyakát, kicsit talán ösztönösen... pedig nem lett volna szabad. Az orrom megint az övéhez ért, ahogy lenézett rám, én meg megköszörültem a torkomat. Nehezen viseltem az illatát. Egészen beleborzongtam.
- Közel vagy - állapította meg. A hangja halk volt, én pedig csak kapaszkodtam belé... el kellett volna lépnem, összeszednem a cipőmet, mielőtt baj lesz. Nem csinálhatok megint rosszat. Túl sok volt a rovásomon... hiszen áprilisban leléptem... alig egy hónapja. Aiden teljesen kikészült, nem kellett volna újra kezdenem... nagyon nem.
- Igen... nagyon közel... - sóhajtottam fel. Hozzásimítottam az arcomat, aztán kicsit hátrébb húzódtam. Megpróbáltam összeszedni magamat, majd a válla mellett elnéztem az összetört holmikra. Nem volt vészes, minden javíthatónak tűnt, leszámítva az eltűnt falloszt, aminek a nyomát már csak pálcával üthettük.
- Seanci. Rendet kéne raknunk.- Simítottam meg a mellkasát. Aztán visszanéztem a szemeibe.
Menekülhetnékem is lett, ahogy majdnem belegondoltam. De nem volt rá lehetőségem. A cipőm megcsúszott, aztán szó szerint kiestem belőle, egyenesen Sean erős karjaiba. Mikor lett ilyen izmos...? Sóhajtottam egy nagyot és megkapaszkodtam benne, sőt szinte átöleltem, mert a lábam a cipőjén landolt, nem találtam igazán az egyensúlyomat.
- Az a cipő most is borzalmas - közölte. A pillantásom az övére függesztettem, nagyokat pislogtam rá és nyeltem is egyet. Nagyon közel voltunk és ahogy odébb mozdított a távolság tovább csökkent. Megint éreztem magamon a leheletét, pontosan úgy, mint az előbb. Olyan volt, mint egy meleg simogatás.
- Jó az a cipő. Kényelmes. - Válaszoltam egy zavart vigyorral. Átkaroltam a nyakát, kicsit talán ösztönösen... pedig nem lett volna szabad. Az orrom megint az övéhez ért, ahogy lenézett rám, én meg megköszörültem a torkomat. Nehezen viseltem az illatát. Egészen beleborzongtam.
- Közel vagy - állapította meg. A hangja halk volt, én pedig csak kapaszkodtam belé... el kellett volna lépnem, összeszednem a cipőmet, mielőtt baj lesz. Nem csinálhatok megint rosszat. Túl sok volt a rovásomon... hiszen áprilisban leléptem... alig egy hónapja. Aiden teljesen kikészült, nem kellett volna újra kezdenem... nagyon nem.
- Igen... nagyon közel... - sóhajtottam fel. Hozzásimítottam az arcomat, aztán kicsit hátrébb húzódtam. Megpróbáltam összeszedni magamat, majd a válla mellett elnéztem az összetört holmikra. Nem volt vészes, minden javíthatónak tűnt, leszámítva az eltűnt falloszt, aminek a nyomát már csak pálcával üthettük.
- Seanci. Rendet kéne raknunk.- Simítottam meg a mellkasát. Aztán visszanéztem a szemeibe.
Dátum: 2023. 07. 04. - 08:48:39
◂az ember törékeny, mint a pohár II▸
2004. április 16.
◃ a i d e n▹
you are my fate
style: winter time ║ zene: Endlessly
18+
style: winter time ║ zene: Endlessly
18+
Hiányzott. Annyira őrülten hiányzott Aiden, mint az étel, amikor három-négy napja nem jutottam hozzá. Most magamhoz öleltem, csókoltam és simítottam, míg nem vad tánccá változott a testünk játéka. Akartam, akartam, minden porcikámmal érezni akartam őt. Ezért hát megkapaszkodtam ebben az érzésben, átadtam neki magam, ahogy ő átadta magát nekem. Minden mozdulata őrjítő volt és erőteljes, egészen belepréselt a matracba a vágyak hevében. Csak nyögni és sóhajtani tudtam, a tincsei közé marni, ahogy lenézett rám. De a csókok a nyakamon már egészen elragadták tőlem az utolsó szálat, amivel a valóságba kapaszkodtam. Csupán Aiden létezett, a mozgása, a teste, a szívének lüktetése, amit néha-néha megéreztem a mellkasomon.
Hogy hány perc telt el így? Talán öt, talán egy egész óra... nem tudom, de a gyönyör térített magamhoz. Aiden még megcsókolt egyszer, aztán mellém feküdt. Hangosan kapkodtam még a levegőt. Rövid ideig csak ez töltötte meg a csendet. Aiden magához húzott, megtörve az addig beállt állapotot. A mellkasára hajtottam a fejemet. Kicsit húzódtam csak feljebb, hogy az arcom a nyakához nyomjam. Izzadt, kellemesen forró volt a bőre, érezni akartam ezt.
- Féltem, hogy nem foglak megtalálni - szólalt meg. Az ujjaim közben a mellkasán időztek el. Szerettem érinteni és simítani, most pedig különösen jól esett.
- Mondd el, mi történt... hogy segíteni tudjak.
Nyeltem egyet. Nem akartam belemenni, elveszni ebben a beszélgetésben. Csak keserű dolgokat hoznék fel: bizonytalanságot, félelmet, ijedtséget emlegetnék. Azt hiszem, csak keresem önmagamat. Más emberekkel ellentétben, nekem sosem volt egyértelmű ki vagyok, kivé váltam és ki lehetnék még. Céljaim sem nagyon voltak. Egy ideig családot akartam, de amikor Aiden jött, valahogy berezeltem az egésztől és... nem is tudom. Féltem.
- Csak... egy kicsit elvesztem. - Dünnyögtem és nem mertem felnézni rá. Csak még jobban hozzá nyomtam a fejemet. A nyakánál erősebben éreztem a parfüm illatát. Jól esett elmerülni benne.
- Már nem vagyok az, aki voltam... de még az sem igazán, akivé válhatnék ezen az úton. És közben még meg is ijedtem a családtól... mármint vágytam rá. El tudtam magam képzelni babákkal... a te babáiddal körbe véve és boldogan... de valahogy most félek. Félek, hogy nem leszek senki csak egy atu.- Utánoztam Rosie szavait. Aztán még hozzá tettem: - És attól is félek, hogy az új élettel elveszítem a családomat és a barátaimat... és csak atu leszek.
Hogy hány perc telt el így? Talán öt, talán egy egész óra... nem tudom, de a gyönyör térített magamhoz. Aiden még megcsókolt egyszer, aztán mellém feküdt. Hangosan kapkodtam még a levegőt. Rövid ideig csak ez töltötte meg a csendet. Aiden magához húzott, megtörve az addig beállt állapotot. A mellkasára hajtottam a fejemet. Kicsit húzódtam csak feljebb, hogy az arcom a nyakához nyomjam. Izzadt, kellemesen forró volt a bőre, érezni akartam ezt.
- Féltem, hogy nem foglak megtalálni - szólalt meg. Az ujjaim közben a mellkasán időztek el. Szerettem érinteni és simítani, most pedig különösen jól esett.
- Mondd el, mi történt... hogy segíteni tudjak.
Nyeltem egyet. Nem akartam belemenni, elveszni ebben a beszélgetésben. Csak keserű dolgokat hoznék fel: bizonytalanságot, félelmet, ijedtséget emlegetnék. Azt hiszem, csak keresem önmagamat. Más emberekkel ellentétben, nekem sosem volt egyértelmű ki vagyok, kivé váltam és ki lehetnék még. Céljaim sem nagyon voltak. Egy ideig családot akartam, de amikor Aiden jött, valahogy berezeltem az egésztől és... nem is tudom. Féltem.
- Csak... egy kicsit elvesztem. - Dünnyögtem és nem mertem felnézni rá. Csak még jobban hozzá nyomtam a fejemet. A nyakánál erősebben éreztem a parfüm illatát. Jól esett elmerülni benne.
- Már nem vagyok az, aki voltam... de még az sem igazán, akivé válhatnék ezen az úton. És közben még meg is ijedtem a családtól... mármint vágytam rá. El tudtam magam képzelni babákkal... a te babáiddal körbe véve és boldogan... de valahogy most félek. Félek, hogy nem leszek senki csak egy atu.- Utánoztam Rosie szavait. Aztán még hozzá tettem: - És attól is félek, hogy az új élettel elveszítem a családomat és a barátaimat... és csak atu leszek.