you are my fate
style: winter time ║ zene: Endlessly
18+
Hiányzott. Annyira őrülten hiányzott Aiden, mint az étel, amikor három-négy napja nem jutottam hozzá. Most magamhoz öleltem, csókoltam és simítottam, míg nem vad tánccá változott a testünk játéka. Akartam, akartam, minden porcikámmal érezni akartam őt. Ezért hát megkapaszkodtam ebben az érzésben, átadtam neki magam, ahogy ő átadta magát nekem. Minden mozdulata őrjítő volt és erőteljes, egészen belepréselt a matracba a vágyak hevében. Csak nyögni és sóhajtani tudtam, a tincsei közé marni, ahogy lenézett rám. De a csókok a nyakamon már egészen elragadták tőlem az utolsó szálat, amivel a valóságba kapaszkodtam. Csupán Aiden létezett, a mozgása, a teste, a szívének lüktetése, amit néha-néha megéreztem a mellkasomon.
Hogy hány perc telt el így? Talán öt, talán egy egész óra... nem tudom, de a gyönyör térített magamhoz. Aiden még megcsókolt egyszer, aztán mellém feküdt. Hangosan kapkodtam még a levegőt. Rövid ideig csak ez töltötte meg a csendet. Aiden magához húzott, megtörve az addig beállt állapotot. A mellkasára hajtottam a fejemet. Kicsit húzódtam csak feljebb, hogy az arcom a nyakához nyomjam. Izzadt, kellemesen forró volt a bőre, érezni akartam ezt.
- Féltem, hogy nem foglak megtalálni - szólalt meg. Az ujjaim közben a mellkasán időztek el. Szerettem érinteni és simítani, most pedig különösen jól esett.
- Mondd el, mi történt... hogy segíteni tudjak.
Nyeltem egyet. Nem akartam belemenni, elveszni ebben a beszélgetésben. Csak keserű dolgokat hoznék fel: bizonytalanságot, félelmet, ijedtséget emlegetnék. Azt hiszem, csak keresem önmagamat. Más emberekkel ellentétben, nekem sosem volt egyértelmű ki vagyok, kivé váltam és ki lehetnék még. Céljaim sem nagyon voltak. Egy ideig családot akartam, de amikor Aiden jött, valahogy berezeltem az egésztől és... nem is tudom. Féltem.
- Csak... egy kicsit elvesztem. - Dünnyögtem és nem mertem felnézni rá. Csak még jobban hozzá nyomtam a fejemet. A nyakánál erősebben éreztem a parfüm illatát. Jól esett elmerülni benne.
- Már nem vagyok az, aki voltam... de még az sem igazán, akivé válhatnék ezen az úton. És közben még meg is ijedtem a családtól... mármint vágytam rá. El tudtam magam képzelni babákkal... a te babáiddal körbe véve és boldogan... de valahogy most félek. Félek, hogy nem leszek senki csak egy atu.- Utánoztam Rosie szavait. Aztán még hozzá tettem: - És attól is félek, hogy az új élettel elveszítem a családomat és a barátaimat... és csak atu leszek.