[Seya]

*Remus és az ő okos tanácsai… Ő lehet, hogy megtanult vele élni, Felix is megtanult… de az sosem elég. Előnyt kell belőle kovácsolni, ahogy Greyback is teszi. Nem, az auror nem támogatja Fenrir ötleteit, hogy miként is lehetne belőle ténylegesen hasznot húzni, csupán arra akarja rávezetni a fiút, hogy a vérfarkas-kór nem mindig átok. Olykor a lehető legjobb védelmet biztosítja számunkra… És itt visszakanyarodtunk Remushoz. Ha úgy nézzük, ő pontosan ezt mondja. De Felix akkor sem támogatja egyes részleteit.
Megcsóválja a fejét… Mennie kell, itt már nincsen semmi, amit megnyerhetne.*
- Eszem ágában sincs gúnyolódni Dumbledore-on. Mélységesen tisztelem az öreget, csupán nem értek vele pár dologban együtt.
*Nem vigyorog a gyerek kínlódásán, miért is tenné? Ha azt szerette volna, hogy szenvedjen, akkor a Cruciatus átokkal sújtotta volna őt. De annak mi értelme lenne?
A szél ütemes hangot vált ki az ablak nyitott szárnyából, mely most vadul csapkodja valahol az emeleten a falat. Nem hagyhatja itt a kölyköt, annyira még ő sem szívtelen.

Aztán már gondolná is meg magát, ugyan is a kölyök visszavág. Kapja az arcába az átkot, mely most is a szája felé húz, csak hogy azon már ott van a kendő. Szerencséje van, hogy nem a szájában köt ki az a sok hab, helyette az ázott, de immár illatos kendő loccsan az arcán, átnedvesítve a szakállát. Pedig már egészen megszokta a ruhadarab enyhén dohányos illatát.*
- Nincs szükségem, hogy megértselek téged…
*Azzal kettő egyszerű, fából faragott széket varázsol elő a semmiből, egyet Seya mellé, egyet maga mellé. Ő maga lepattan a sajátjára, pálcás kezét pedig a keresztbe tett lábára hajtja.
Seyala helyette elindul felé, nem is fogadja el a széket. Hát jó, legyen így… Már sejti mit is fog kinyögni a következő pillanatban a kisfiú, így már ösztönösen vigyorog az ázott kendő alatt. *
- Látom nem adod fel, hogy jelezgess nekem, ugye?
*Nevet… Ebben a szobában mindketten csak jelekkel beszélgettek egymással. Seyala próbálta tudtára adni, hogy érzi, mi is valójában, Felix pedig ugyanúgy válaszolgatott neki, bizonygatva, hogy bizony igaza van. Ugyan mindig is próbálta elfedni, van akik előtt az ilyesmik sosem maradnak titokban… például a fajtársak előtt.*
- Nem, nem martak meg…
*Feleli hűvösen végül, hazug szavai visszhangot verve pattognak a folyosó penészes falairól a mély, sötétségbe. Nem fogja elmondani neki, maradjon csak meg a sejtelmes találgatás!*

- Ha ennyire rettegsz, miért jöttél ide?
*Vonja fel bal szemöldökét, hiszen azt hiszi, hogy magától a háztól fél a kisfiú, nem pedig a nem létező falusiaktól, akiket fáklyákkal és vasvillákkal képzel el.
Csak ül, nyugalomban a székében, és a kisfiú arcát nézegeti a sötétségben, hátha kiolvas belőle bármit, melyet akár felhasználhat a továbbiakban, immáron békítésre.*
- Helyesebb lenne, ha most szépen elmennénk innét.
*Azzal feláll, eltűnteti a két egyszerű széket, majd várakozóan a fiúra néz… Felkészült rá, hogy mi lesz, ha nem ért egyet vele. Egyedül nem hagyja itt, nem akarja, hogy bármi is történjék… Nem hiányzik neki, hogy még utána is járjanak, hogy itt volt. Elviszi a kölyköt, akkor is, ha nem egyezik bele… Akár el is kábítja.*
- Gyerünk!
*Mordul rá, majd elindul a kijárat felé.*

[Seya]

*Óh, neki már megvannak az ötletei, miként is hallgattatja el a kölyköt… Ha tovább bőszíti, talán még előnyt is kovácsolhat az egészből. Mindenesetre Felix nem azt akarja, hogy egy újabb ellensége legyen… Ellenkezőleg, egy szövetségest akar megnyerni magának ezen a lepusztult helyen.
Elvigyorodik. Hideg, kék szemeivel végigfut a kölyök arcán, majd a száján, ami éppen a sértéseit próbálja Felix fülébe pumpálni… Az pedig már más dolog, hogy az auror nem veszi fel a kesztyűt egy gyerek ellen.
Helyette elkezdi a szokásos megzavarós szöveget kezdi el halkan susogni.*
- Azt hiszed vagy valaki… Azt hiszed tudsz mindent. Elárulom neked, egy kis senki vagy, és fogalmad sincsen róla, hogyan mennek a dolgok a nagyvilágban.
*Aztán Seyala is halkabbra fogja a szót.*
- Nem, valóban nem vagyok se az apád, sem a tanítód…
*Itt a hangja már-már eléri azt a gúnyos hangnemet, amit Perselus Piton szokott bevetni, amikor Potterrel beszél.*
- …de biztos vagyok benne, hogy Remus nem hagyott kárba veszni egy ilyen jó vérfarkast, igaz e?
*Kint végigszánt a villám a szürke égen, majd jön utána a mennydörgés, mely elnyomja azt a halk kacajt, amit eleresztett.*
- Biztos már telepumpálta a fejedet, Dumbledore utasításaira…
*Igazság szerint ő mélyen tiszteli Dumbledore-t, de van pár dolog amiben nem értenek egyet, például, hogy Albus olyanokat is alkalmaz, akik többé kevésbé már nem hasznosak. Nem, nem Lupinra gondol. Remus Lupin mindig is melegszívű varázsló volt, és Felix elismerte a munkáját… Viszont az ilyen csökevény kölykökkel nem kell mindig mézesmázosan tárgyalni. Ez a vérfarkas is elfajult már…*

- Nos hát, akkor már helyén vagyunk… Legalább elmondhatod Dumbledore-nak, hogy tanítson meg kivédeni téged, hogy legközelebb a csúnya, rossz emberek ne tudják ezt ismét megtenni veled.
*Próbálja hergelni, maga ellen kell fordítania, ahhoz, hogy utána megmutathassa neki, ki is a nagyobb farkas, és hogy utána meggyőzhesse, ha akarja…*
- Igen érdekes szavakat használsz öcskös… talán ki kellene mosnom a szádat?
*Elvigyorodik.*
- Suvickus!
*Mondja immár hangosan, mert már megunta a nonverbális varázslatot, és hát, ez a gyerek nem is fog visszavágni olyan varázslatokkal, ami annyira veszélyes lenne.
A következő pillanatban viszont már habtenger bugyoghat ki a kölyök szájából úgy egy percig legalább, amit okosabb kiköpni, mint lenyelni, de ezt valószínűleg tudhatja…
Aztán folytatja tovább a monológot, és mikor már Seyala szájából is kiürült a mosószer, akkor már ő is próbál visszavágni…*
- Több száz ilyennek volt dolgom, nem kell tanulnom belőle…
*Sziszegi, közben nem ez az igazság. Nem ezért nem tanul belőle, hanem azért, mert a vérfarkas-harapás számára már nem jelent veszélyt.
Aztán a gyerek elfárad. Igazság szerint Felix már várta ezt a pillanatot. Ilyen kis tüdővel, ennyit ordibálni… Végül aztán Felix is leveszi a hangerőt, és halkan válaszol neki…*
- Jól gondolod, Seyala!
*El is mosolyodik, gyengéden, de a pálcát nem ereszti le… Ennyire nem lehet őt befolyásolni, pár okos mondattal.
Aztán egy hirtelen, és eléggé elvetemült ötlete támad… Akár megtaníthatná neki ő maga is az okklumenciát. Nem egy nagy okklumentor, de azért ért hozzá annyira, hogy megtanítsa lezárni az elméjét a fiúnak. Viszont a bizalom most is hiányzik. Ezek után, épeszű lenne, ha kiröhögné az ötletét, ezért hát, nem is mondja neki…*
- Neked is megvannak a szörnyű emlékeid, nekem is megvannak… Az együttérzés nem old meg semmit.
*Figyeli, amint a falhoz hátrál, és figyeli, amint felfedi a sebhelyét. Ostoba kölyök…*

[Seya]


*Valahogy sejti mit érezhet a srác… Ezek minden bizonnyal rossz emlékei. Ő igazság szerint csak azt akarta megtudni, hogy valóban egy kissrác áll e előtte. Annyi halálfaló van, és mind át akarják vágni az embereket, holmi trükkökkel. Bár, el kell ismerni, az nagyon okos lett volna, ha roxforti kisiskolások csalogatják el, akik igazság szerint halálfalók.
De nem… Ezek a fiú saját gondolatai, emlékei, érzései. És ő beletiport, gátlástalanul… Nem érdekli. Egy kisfiú nyafogása miatt nem fogja elveszíteni a háborút. Nem tudja érdekelni… Hiába is van iszonyú sorsa a kölyöknek. De aztán, mint valami szánalom vegyül érzéseibe, amikor a fiú vicsorítani kezd rá… Helyes, ehhez nem is kellett volna varázslat. Ez az ostoba kölyök felfedi magát.
Aztán érzi a feszültséget, amint a fiú hátán a szőr az égnek, amint az arcán legördül egy verejtékcsepp. Összeszűkült szemmel mered még mindig a kölyökre. Féloldalasan áll. Jobb kezét előre tartva, benne a pálcával, balt a zsebében hordva. Hanyagul, nemtörődöm módon mered a fiúra, aztán hirtelen rárivall…*
- Nem tudsz átverni kölyök…
*Hangja kísértetiesen hasonlít a sziszegésre, de még sem az. Nem párszaszájú, csupán az összeszorított fogak között nehezen préselődnek ki a szavak.*
- …átlátok az ostoba szavaidon.
*Felvonja a szemöldökét, majd tökéletes higgadtsággal folytatja.*
- És csukd be a pofádat!

*Aztán pár perc némaság következik. Eközben a levegő csak úgy szikrázik a két vérfarkas között. Hogy lehet? Miért nem érezte meg? Pedig azt mondják, vérfarkas megérzi, ha vérfarkas van a közelében… Lehet, hogy csak egy kamu duma az egész? Szédítés lenne? Talán… vagy csak Felix-nek rosszak a megérzései. Vajon Seyala tudja, hogy kivel… vagy inkább mivel áll szemben? *
- Nem is sejted, mi volt?
*A kendő alatt vigyorra húzza a száját.*
- Nem tanítottak volna meg védekezni egy vérfarkas palántát?
*Ezt a kérdést magának teszi fel, de olyan hangosan, hogy Seya is értheti a gúnyos szavakat.*
- Nagy kár… Pedig nekik kell a legjobban elfedni az igazságot…
*A mondatnak nincsen vége, ezt Seya is tudja. De a kövektező szavak már nem a szoba sötétjében csengenek, hanem a férfi elméjében. Magának mondja már csak, a kisfiúnak semmi köze nincs hozzá.*
~ Én már csak tudom. ~
*Hihetetlenül bátor a gyerek, vagy csak botor… Mindenesetre nem fogja fel, hogy mekkora az eltérés kettejük ereje között. Félnie kellene, ehelyett még a szemébe is akar köpni. Ostoba kölyök.
Ha nem látta volna az emlékek között, hogy a fiú melyik házban van, akkor biztos azt hinné, hogy griffendéles. Azok szoktak visszapofázni, ha bajban vannak. Azt hiszik, hogy nekik mindent szabad, csak mert az oroszlán van a mellkasukon.
Félreértés ne essék, tiszta szívvel szereti a griffendéleseket, csak hát… semmi sem tökéletes.*
- Az imént az emlékeidben jártam… Seyala!
*A név ad bizonyosságot, hogy ott járt.*
- Láttam a vérfarkas-harapást, és még egy csomó mindent.

*Na ez elrettentésnek tökéletes lesz. Nem szereti, ha egy gyerek azt hiszi, jobb nála. Pimasz kölykök… Mindig azt hiszik, jobban tudják. Mindig azt hiszik, csak nekik vannak érzéseik. És most ez a fiú… A végén megüti a bokáját, ha nem hagyja abba ezt a fölényeskedést. Felix sokkal jobb helyzetben van, ezt a gyereknek is illene tudnia… Helyette viszont gúnyolódik. Meg lesz még a gyümölcse ennek!*
- Ne hogy azt hidd, hogy vicces vagy, fiú!
*Szemei villámokat szórnak, hangja mennydörög… Akár csak az odakint dúló vihar. A többi gyerek, biztos a helyi kocsmákban kapott menedéket, Seya viszont… lehet, hogy nem ázik meg, de az biztos, hogy nincsen biztonságban.*
- Te is azt hiszed, hogy a legszörnyűbb fegyver az valami átok igaz?
*Hangja gúnyos.*
- Borzalmas emlékeid vannak kölyök… és ezt bárki felhasználhatja ellened. Akár csak, egy dementor. Nem tudod elrejteni őket, még nem… És nem is kell. Viszont az alapokat elvártam volna, ha az ember kettős életet él.
*Megcsillannak a pálca fényében a kék szemek.*
- Perselus igazán adhatott volna pár órát, a diákjának. Akkor talán kevesebbet láttam volna. De így sem gond… nekem legalább is.

[Seya]


*Áthalad az előszobán, melyben kettő-kettő lyukas, felborított esernyőtartó és kettétört fogas adja jelét, hogy valaha itt kényelmes élet folyt. Ez az ő birodalmuk… Az egész házat patkányok lakják, meg még kitudja milyen undorító szörnyetegek. A por vastagon lepi a molyrágta, szakadt szőnyeget és a falon lógó üres képeket, melyekből a lakók már rég eltávoztak. Nem is csoda, ez a hely kész leprafészek… De hogy miért jött ide a kissrác? Talán csak gyors be akart valahová menekülni? Lehet…
Végigszánt az előszobán, közben teljes szögben megfordul és benéz mindegy egyes sarokba, kis szobába… de Seya-t nem látja meg, viszont érzi, hogy ott van. Micsoda auror lenne, ha nem érezné, hogy valaki tekintete a tarkójára szegeződik. Másrészről pedig hallja a szuszogását. A szapora szívverését, amint félősen követi… És erre csak elvigyorodik. A kezében van a pálca, simán maga mögé engedi, elvégre… nem valószínű, hogy ez az elsőéves srác, vagy talán másodéves… ki tudja, olyan átkot szórna rá, amitől a füle ketté állna. Nem, egyelőre nem akarja a szívbajt hozni a kisfiúra, plusz nagyra értékeli a bátorságát, hogy követni meri… Viszont a hülyeséget nem támogatja. Ennek meg lesz még a böjtje.

BUMM. Seyala elesik egy elhagyott gumilabdában. Lhet hogy ez egy roxforti diák tulajdona volt anno? Nem lehet egy kellemes, amint a dohos szőnyeget szagolja. A deszkalapok megreccsennek a fiú könnyű teste alatt, majd mire Felix lustán megfordul és pálcáját előreszegezi arra a helyre, ahol meggyűrődött a szőnyeg, észreveszi, hogy a fiú elmenekült… Ügyes. Most már tudja, hogy valóban a kisfiú követte a lépcsőtől felfelé…
Még pár perc néma csend, majd megreccsen a férfi mély hangja. Kissé tompa, elvégre a kendő az arcára van húzva a bűz miatt.*
- Most már előjöhetsz kölyök!
*Aztán eszébe jut, hogy nem kell ehhez engedélyt adnia, így hát gyors megtoldja egy bátorító mondattal.*
- Gyere, tudom, hogy te vagy…
*Na jó, ez sem lett eléggé bátorító. Mordul egyet, majd pálcáját akaratlanul is a második fényfolt felé irányítja. Legszívesebben lefegyverezné. Nem szereti, ha egy kölyök szegez rá pálcát. De ehelyett… sokkal jobban tud.
Egy kíváncsi kis kérdés… Még is mire számít, hogy csak úgy elmondja neki, hogy vérfarkas, és hogy a megnyugvást keresi ezen a putri telepen? Azt lesheti.
Pálcáját alig észrevehetően a gyerek arcára irányítja, szemei szintén rászegeződnek a kölyök szemeire, és ekkor megtörténik a varázslat…*
~ Legilimens! ~

 *Elmosódott gondolatok szöknek fejébe. Kis filmkockák, melyek tartalmát a sebesség miatt nem érzékeli. Aztán egyszer csak megáll… Egy hálóinges valaki közeledik felé „Ne félj kicsim, cseppet sem fog fájni…”. Aztán repül tovább és… itt megáll. Kinyitja szemeit, még mindig egy helyben áll, de már verejtékben… Szemei a kisfiúra merednek, nem tudja mit szóljon….
Ennyi év után, annyi magányos év után… most végre itt van előtte egy sorstárs. Igaz, egy ilyen fiatal gyermek, még nem tudná felfogni, mit jelent ez egy felnőtt ember számára. Hiszen ő már régóta ezzel a tudattal él, számára normális, egész életében magában hordozza majd… de Felix, ő csak pár éve ilyen. Neki ez nem a normális élet… ezért jelent sokat, hogy valaki itt van, valaki aki megérti mit is mond.*
- Te… vérfarkas vagy?
*Közben egy bátorító lépést tesz előre, de pálcáját még mindig a fiúra szegezi. Ezek után, hogy belenézett az elméjébe, mos minden bizonnyal harag van az ifjú lélek mélyén. Nem szívesen lenne ő a bokszzsák. Bár, kétli, hogy sok esélye lenne ellene a kis vakarcsnak, azért elméjében ott él a mesterek szava, hogy nem szabad lebecsülni semmilyen ellenfelet sem. *
- Milyen kicsi a világ…

[Seya]

- Ha most elfutsz, egész életedben iszod majd a levét!
*Morogja a fiúnak, miközben fél szemmel a közeledőket nézi. Undorító, hová fajult el a világ… A leggonoszabbak már a gyerekek, és ezt csak fokozza, hogy a szüleik tojnak megváltoztatni őket. Undorító népség… Ezért kellenek az aurorok, meg a tanárok. Na és persze Dumbledore is ott van, aki különösen jó erre a célra. Viszont biztos nem bánja, ha egy kicsit ő is megmutatja fenyítési módszereit.
Ekkor száguld el a vörös átok közeledők felé, ekkor esnek el, és ezután fordul a srác a férfihoz. „El tudtam volna intézni egyedül is.” Ez a megjegyzés nem csal mosolyt az arcára, de nem azért, mert megsértette volna vele… Csak lustán odadobja neki a következő mondatot.*
- Vettem észre.
*Feleli kurtán, majd elteszi a pálcáját. Közben szemei kérdőn néznek a srácra. Szívesen megkérdezné, mi is volt ez a kis jelenet, de egyrészt semmi köze hozzá, másrészt nem is nagyon érdekli.

Megvédte… Nem kellett volna beleavatkoznia, de megvédte. Miért tette? Fogalma sincsen róla. Csak úgy jött, beindultak az ösztönök, és reflexszerűen a gyengébbet erősítette. Nem az erejét akarta fitogtatni, arra igazán semmi szükség. Bár így, utána átgondolva, jobb lett volna hagyni, hogy a srácok elkapják ezt a kisgyereket és porrá zúzzák… Megvédte. Így a gyengébb tovább marad életben, és mikor jön az erősebb, nem tudja megvédeni magát, mert ez idáig megvédték… *
- Jól vagy?
*A feleletre csupán felvonja a szemöldökét. Hát, ha ő úgy gondolja. Átlát a hazugságon, hiszen a szemkontaktus meg van. Viszont nem használja a pálcát. Még is miből lehet látni róla? A szeme… Sokszor mondják, hogy a szem a lélek tükre. Elég csak belepillantani, és az ember elmondja, mi is igaz az illetőre.
Felix pedig látja benne a mardosó félelmet, a kínt… de nem tudja mire vélni. Ekkor még nem tudja, hogy egy sorstársával került össze. Avagy egy fajtársával. Fogalma sincsen róla, hogy ez a gyerek… ez a fiatal fiú, megértheti az ő problémáit.
Szemei elkerekednek, de nem düllednek ki. Kendője alatt, mely a nyakára van kötve, felsajdul egy heg, egy régi elfeledett heg, melynek története még a dementorok közelében is kísérti. De nem tudja mi lehet a fájdalom oka…

Még nézi egy darabig, míg a kölyök szalad, és csak akkor döbben rá, mekkora ostobaságot tett már megint. Amikor látja eltűnni a ház mögött, elsőnek is szívesen homlokon csapná magát, aztán pedig jól ellátná az engedetlen kölke baját. De nem… Dumbeldore diákjait az istenért sem bántaná… Helyette inkább utána megy. Úgy is oda tartott eredetileg is.
Egy utolsó pillantás a három fetrengő alakra, majd elindul ő maga is a félig romhalmaz Szellemszállás felé. A háztetőn kopognak a kövér cseppek, a kert fái pedig vészesen remegnek.... Vihar közeledik, sokkal nagyobb ennél.
A vizeletszag beférkőzik orrába, és neki egy pillanatra hányingere támad. Legszívesebben eltömítené az orrát valamivel. Arcára húzza hát a kendőt, így már nem érzi a szagot, de helyette egy sokkal undorítóbb esemény történik vele. Szájában érzi a vizeletet, amint az esőszaggal keveredett. Összeszorítja szemét, majd elővonja pálcáját.
Magában elmondja a varázslatot, és mire a végére ér, az előbb még bedeszkázott ajtó, most úgy ahogy volt, kidőlt a falból, hangos robajjal kísérve. Belép a házba, ott már nem érezni a vizeletszagot, helyette a látvány kárpótol. Lelép az ajtóról, majd ismét rászegezi a pálcáját, és a következő percben már újra a régi helyén van az ajtólap.
A művelet szépséghibája, hogy most az előtérben semmi fény nincsen. Pálcája végén kis lángocska gyullad, s azt magasra tartva, hogy nagyobb teret világítson meg, pillantja meg a lépcsőt. Helyes… Azon fog menni, egészen az épület legtetejére. Talán még talál is valami érdekeset… Megindul hát a vészesen recsegő lépcsődeszkákon.*

[Seya]



*Vannak olyan időszakok, amikor az embernek kell egy kis magány, kis kikapcsolódás, hogy elszakadhasson a munkájától, és átgondolhassa eddigi életét, sőt… megtervezhesse az elkövetkezendőt. S Felix most éppen ebben az időszakában van. Bár őt mindig is a magány kíséri útjain, szabadideje nem sokszor van. Így most kiélvezheti egy kicsit ezt az időt, melyet természetesen az eső próbál meg szabotálni… sikertelenül.
 
A varázsló mindig is szerette az esőt. Valahogy megragadta az az érzés, hogy ő odakint ázhat a kövér esőcseppek alatt, hogy hosszú haja a szemébe lóg, és amint kalapja karimája megtelik vízzel, a könnyű vászon elengedi, és az egészet a cipője orrára ereszti. Valahogy mindig is szerette…
Ilyen időkben akaratlanul is eszébe jutnak az emlékek, mely egyébként csak dementorok közelében szöknek fejébe. Valahányszor szembekerült egy ilyen döggel, újra és újra átélte élete legszörnyűbb pillanatait. A Sötét Jegy a háza fölött, a két jéghideg hulla az előszobában, bajtársát szétmarcangolja egy vérfarkas… ez volt ugyanis a dementorok fegyvere: arra kényszerítették áldozatukat, hogy átélje élete legszörnyűbb perceit, és erejét vesztve elmerüljön a mardosó kétségbeesés tengerében…

A Szellemszállástól jó messzire lévő kerítés előtt, egy fa alól nézi az öreg építményt. Azt mondják, hogy itt található Nagy-Britannia legnagyobb kísértet állománya. Felix még sosem volt bent az épületben, nem volt ott dolga, minek is ment volna be?
Ő nem Remus Lupin… Szerencséjére gyermekkorában még nem kellett számolnia ezzel a borzasztó kórral a testében. Őt nem kellett kimenekíteni holdtölte előtt, és nem kellett elcibálni ide, hogy ott töltse másik énje hosszú-hosszú óráit.
Mondhatni szerencséje volt, hogy később marta meg az állat. Bár ha tényleg szerencséje lett volna, akkor hozzá sem ér az állat… Mindegy, ez már a múlt.

Itt az idő. Most megnézheti magának, mit is rejtenek a rohadó deszkák. Sosem félt az ilyenektől. A szél belekap barna ballonkabátjába, mely a talár helyett szolgál. Kövér varangyos békák ugrálnak el a lába mellett, bele valamelyik pocsolyába. Ő csak halad előre, nem is figyelve rá, hogy belelép minden egyes pocsolyába, és hogy csizmája bokáig saras lesz. Rég elfelejtett már aggódni amiatt, hogy ruhája piszkos… Réges-régen meghaltak már szülei, és anyjával együtt az az elegancia is meghalt, melyet ráerőltettek.

Éppen érné el a kaput, amikor háta mögül egy káromkodás üti meg a fülét. Lábai megállnak, nem viszik tovább eredeti célja felé. Ő csak fülel. Aztán rögvest a káromkodásra egy tompa puffanást is hall. Az alakok itt vannak nem messze tőle. Válla fölött hátranéz, így meg is pillantja a két gerillát, akik egy harmadik, rongyos valakit fognak le, és a negyediket, aki egy fényesre pucolt seprűvel üti a rongyosat.*
~ Büdös kölkök… ~
*A seprűs alak ekkor elejti a pálcáját, és míg azt a nyirkos fűben keresi, addig a két gerilla elengedi a rongyosat. Persze, nem ejtették a feje lágyára a srácot, rögvest menekülőt fúj, így pár másodperc múlva már feléje tart… Vagy is inkább a szellemszállás felé, ami éppen mögötte helyezkedik el.*

- Ácsi!
*Kinyújtja karját, melybe minden bizonnyal beleszalad a kissrác. Egy kicsit talán meg is tántorodhat tőle, elvégre Felix karja meglepetésként érhette a mellkasát.*
- Egész életedben így el fogsz futni előlük?
*Mordul rá Seyala-ra, mély, rekedtes hangján. Eközben bal keze, mely eddig céltalanul zsebében volt, most egy csavarhúzóhoz hasonló fapálcát húz elő a kabát zsebéből. A markolat kimondottan vaskos, de még is nagyon kényelmes megtartani miatta a pálcát. Két ezüst csíkkal van díszítve, a markolatgomb pedig szintén ezüstözve van. Az egészből egy hosszú, sötétbarna pálca mered elő.*
- Ti pedig, büdös kölkök…
*Felemeli a pálcát, magában elmondja a varázsigét, majd röppen a taroló átok, melytől mind a hárman földre kerülnek.*
- …a saját súlycsoportotokkal kezdjetek ki!
*Szemei vadul felcsillannak, szája pedig egy pillanatra mosolyra húzódik. Aztán a kék íriszek, melyek eddig a három fetrengő alakot nézték, most a mellette álló (ha ott maradt) fiúra szegeződnek. Aztán már hallhatja is a szakáll mélyéből előtörő mély hangot.*
- Jól vagy?

Köszönöm!

          alapok

jelszó || Szerelmes vagyok Draco Malfoy-ba. (Az kéne még...)
teljes név || Felix Red Hickman
becenév || Felix, Red
nem || férfi
születési hely, idő || Liverpool,  1954. szeptember 9.
kor || 43
faj || vérfarkas
vér || arany


          a múlt

   Nos, hol is kezdjük… Még réges-régen, nagyapái korában, a család hajóra szállt és elindultak az Újvilág felé. A mai Kickapoo területén éltek, mondhatni boldogan. Aranyvérükkel járt, hogy nem fedhették fel magukat a muglik előtt, így hát megszokott kúriájukban éldegéltek. Aztán jöttek a zavaros idők… Úgy 1860 felé tértek vissza Nagy-Britannia területére, ott is Liverpool-ba. Pár generáció még lefolyt, majd 1954 őszén megszületett ő… Felix. Első nevét anyja apjától örökölte, másodikat pedig édesapja apjától. A vezetéknevét a későbbiekben változtatta meg Hickman-re.

   Gyerekkora olyan volt, mint az összes elkényeztetett aranyvérűnek. Felmenői mind Mardekár házát erősítették anno, így kérdés sem merülhetett fel, hogy ő hová fog tartozni. Szülei arra nevelték, hogy alázza meg a muglikat, sárvérűeket. Anyja kis elkényeztetett gyerekévé vált… Az apja viszont másik nevelési módszert vallott. Ő arra akarta nevelni a gyereket, hogy majdan a Minisztériumban dogozzon. Szigorúan nevelte, de mindeközben egyengette a sorsát a kapcsolataival. Az egészben csupán az volt a hiba, hogy Felix nem akart sem elkényeztetett gyerek lenni, és nem is akart semmilyen befolyásos emberré válni. Ő nem akarta megalázni a muglikat és sárvérűeket, és nem akart a Mardekár házába tartozni. Egy egyszerű életet akart, de szülei nem adták meg neki… Olyan álcát kellett nekik mutatnia egészen 18 éves koráig, hogy ne fogjanak gyanút, és ne vágják el kisgyermekként attól a világtól, amelyikbe tartozni szeretett. Szülei mellett vette csak fel ezt a maszkot, társai jelenlétében sosem…
   Elérkezett hát az idő, és roxforti diák lett. Eléggé nehéz helyzetbe hozta a süveget, ugyan is szíve mélyén színtiszta griffendéles lenne, de az agya azt akart,a hogy osszák a Mardekárba, és akkor szülei boldogok lesznek. Így is történt… Onnantól kezdve a zöld-ezüst színeket viselte magán, de még is a griffendélesek körében járt. Gyermek évei, mint minden másik roxforti diáknak, tele volt tanulással, kviddicsezéssel, sakk partikkal, de ő sosem tapasztalta meg a szerelmet. Tetszettek neki lányok, de azt sosem érezte, hogy gyomra szaltózna…
   Jöttek aztán az RBF-ek, és neki el kellett döntenie, merre is szeretne menni tovább… Édesapja útját nem akarta követni, de nem is akart magának valami ósdi munkát. Az aurori pályát választotta magának, ami eléggé furcsa mardekáros létére, hiszen onnan inkább az ellenségeik kerülnek ki. Az eszével semmi gond nem volt, és a jegyei is olyanok voltak, amik szükségesek a szakmához. Mindig is szorgalmasan tanult. Aztán nyári szünetben megkapta az értesítőt, hogy milyenek is lettek a jegyei… Megfeleltek az elvárásnak. Innentől már csak a RAVASZ-ra kellett tepernie. A hatodik gyorsan elszállt, akár csak a többi év… És akkor, hetedik elején döbbent csak rá, hogy hamarosan befejezi az iskolát, otthagyja az egészet és nem kell tovább mutatnia ezt az undorító álcáját…
És jöttek a vizsgák. Jött a gyomorgörcs, és végén a fellélegzés… Végre tudatosult benne, mehet aurornak… Persze az még koránt sem volt biztos, hogy őt választják, de… azért reménykedni mindenkinek szabad volt.
   Aurornak lenni kemény dió… sokkal nehezebb, mint gondolta. Igaz, sosem jutott el odáig a gondolatmenete, hogy valóban beválasztják majdan az elitbe. A vizsgák nehezek voltak, és csak a legjobbak jutottak be. Itt nem lehet többször próbálkozni, az a gyengeség jele… és Felix nem gyenge. Vért izzadt, de letette a vizsgákat, akkor már tényleg auror volt.
   Újoncként kezdte, mint mindenki. Eleinte nem adtak komolyabb feladatokat, csak felügyelni kellett, satöbbi. De amint teltek az évek, amint fogytak a küldetések, Felix egyre profibb lett… A végén már komolyabb küldetésekben is részt vehetett, például halálfaló-hajszákban.
   Szörnyű emlékekkel kell számolniuk az auroroknak. Ő már látott szétmarcangolt embereket, amiket különféle varázslények szedtek szét, látott összeroppantott embereket, akikkel óriások végeztek, és nem egy ismerősét látta már meghalni… Ám mindezen emlékek közül a legszörnyűbb az, amikor hazafelé meglátta a házuk fölött a sötét jegyet. Rögvest tudta mit fog odabent találni… Kivont pálcával rontott be a házba, de tudta hiába, a halálfalók már nem voltak ott… csupán kettő, jéghideg, üveges szemű halott, az apja és az anyja… Ott, a tetemek fölött térdelve esküdte meg, hogy történjék bármi, bosszút áll szüleiért… Ez 22 éves korában történt… Apja nem is tudta meg, hogy micsoda embert nevelt.
   Pár évvel rá, egy rajtaütést terveztek egy másik bűnöző bandán. Az akció három életet követelt… Kettővel gyilkos átok végzett, a harmadikkal, pedig egy vérfarkas. Viszont ezt az akciót ő sem úszhatta meg sértetlenül… Míg társát teljesen szétmarcangolta a vérfarkas, addig ő „csak” egy harapást szervett tőle, mert kisegítették a bajból. Azon a két emberen kívül, akik látták, hogy megharapja a bestia, senkiknek sem árulta el, hogy milyen kór is bujkál benne.
   Ez után az incidens után változtatta vezetéknevét Hickman-re. Azóta így él, félig ember, félig farkas. De legalább abban a tudatban, hogy a bestiát, aki megsebesítette, végleg elpusztította… Akkor használta ugyan is életében először az Avada Kedavra-t úgy, hogy annak áldozata is lett…
   Háború van…

          jellem

Egy igen érdekes emberről beszélünk. Képzeljük el Mordon és Lupint, majd ennek a kettő embernek a keverékét. Igen, kissé perverz gondolat…
Egy remek aurorról van szó. A szabályokat sosem tisztelte igazán, ám mindig csak a határig ment el, és csak egy kicsit lépte át. Ismeri a fekete mágia minden csínját-bínját, és nem egyszer alkalmazta már a tiltott átkokat ellenségein.
Griffendél házába a bátrak kerülnek, ám ő még is Mardekár fia lett. Talán éppen azért, mert több benne a ravaszság, mint a bátorság. Mindig kihasználja az alkalmat, sosem törődik vele, hogy hátba támadja az ellenségét. Ha mások élete a tét, akkor mindig lecsap az áldozatra, mielőtt ő csapna le rájuk… Viszont sosem vált feketemágussá.
Egyik akciója során súlyos harapást szenvedett egy vérfarkastól, s azóta ő is elveszíti emberi tudatát telihold alkalmával. Viszont hogy mikor is veszélyesebb… teliholdkor, avagy egyébként…


mindig ||
Kalap
Ballonkabát
Főnix Rendje
Ogden-féle Lángnyelv-whisky
Cigaretta
Bátorság

soha ||
Halálfalók
Félelem, gyámoltalanság
Macskák
Újságírók
Neonfény


dementorok || Amikor a háza fölött a Sötét Jegyet találta.
mumus || A szörnyű emlékeitől, ezért egy dementor jelenik meg előtte.
titkok || Vérfarkas, ezt csak kevesen tudják. Sokszor használta már a tiltott átkokat.
rossz szokás || Szakállát vakargatja, vagy az ujjait ropogtatja.


          a család

apa || John William Sachar, halott, aranyvér
anya || Dorina Bole, halott, aranyvér
testvérek || -
családi állapot || Egyedülálló.
állatok || Egy sólyom, Leonard.


         külsőségek

magasság || 188 cm
tömeg || 82 kg
rassz || európai
szemszín || acélkék
hajszín || sötétbarna, oldalt őszül
különleges ismertetőjel || Sötétbarna kalapja, és világos ballonkabátja, melyet talár helyett hord.
kinézet || Egy magas, szálkás alkatú embert pillantasz meg. Kék szemei szigorúan villannak rád, mintha valami rosszat tettél volna. Száját őszülő szakáll keretezi, mely oldalt egybenőtt a barkójával. Sötétbarna kalap van a fején, teste nagy részét eltakarja a homokszín ballonkabát. Jobb keze a zsebében, a pálca ezüstveretes markolatát szorítja. Vagy a baljában tartja a pálcáját, a háta mögé csapva??
Aztán a cigarettafüst ellepi az arcát…
egészségi állapot || Vérfarkas-kór.


         a tudás

varázslói ismeretek || Elvégezte az iskolát, azután pedig a Minisztériumba állt, mint auror. Azóta is ez a munkája. Remek legilimentor, ezen felül képes megidézni egy patrónust, amely egy dingó alakját veszi fel.
mugli képzettségek || Egészen jól tud lovagolni, és a motorozáshoz is ért egy kicsit.
pálca típusa || 12 hüvelyk, kaucsuk, főnixtoll - markolata durván megmunkált ezüsttel borítva
különlegesség || Nincs


         egy darabka belőled

Logan L. Lennon  + a Falka kiegészítései