Először is, köszi hogy ilyen hamar elbíráltad!

Másodszor, igen, ezt a Voldemortos dolgot úgy értettem, hogy egy vérfarkas fiaként ott talán könnyebben elfogadnák, mivel a normális varázslótársadalomban az ilyen "félembereket" kitaszítják - mert bár ő nem vérfarkas, attól még időzített bomba lehet, és ki tudja, mikor válik azzá.

         Alapok

jelszó || Peace kéne. Meg Hope. Ez két japán cigi.
így ejtsd a nevemet || Áxl [esetleg Áxel] SzDahró(w)
nem || férfi
születési hely, idő || London; 1980. november 17.
horoszkóp || Skorpió
kor || 18 éves
vér || félvér
évfolyam || hetedéves

         A múlt


 Gyerekkor

Az eső monoton hangon verte a házak ablakát, az eget szürkés-feketés felhők takarták. London aznap éjszaka szokatlanul borongós arcát mutatta; az emberek összehúzták magukon a dzsekijüket és fejük fölé tartották esernyőjüket, de nem sokat segített, mert a folyamatos széllökések miatt az esőcseppek oldalról is áztatták őket. A ködtől a London Eye teteje sem látszott, csak valami nagyon halvány fénypont, ami talán az éjszakai kivilágítás lehetett.
Anya épp kakaót készített nekem, én pedig a tévében néztem kedvenc műsoromat, mint minden este. A Big Ben nem messze házunktól elütötte a nyolc órát.
Félvér varázsló vagyok, és a szüleim is azok. Tizenegy évesen el fogok menni a Roxfortba. Ezt nagyon jól tudtam, de ettől még élveztem, hogy úgy élünk, mint a muglik. A szüleim csak ritkán használtak varázslatot.
- Tessék, Erick – nyomta a kezembe anya mosolyogva a kakaót, és leült mellém a kanapéra. Apa francia, és bár én már Angliában születtem, azt szerette volna, ha a nevem attól még francia eredetű lenne. Anya természetesen angol nevet szeretett volna; így lett belőlem Axel Erick S’Dahrow, és bár mindenki az első nevemen szólított, ha senki nem volt a közelben, anya mindig Ericknek hívott. Azt mondta, ez a mi kis titkunk.
- Köszi, anya – mondtam, bár egy pillanatra sem néztem rá, túlságosan lekötött a tévé. Belekortyoltam a forró italba, miközben magamon éreztem anya pillantását. Tudtam, hogy még mindig mosolyog.
Apa itthon volt, de mióta besötétedett, nem láttam. Minden hónapban eltűnik egy éjszakára, de senki nem mondja meg nekem, miért. Olyankor anya megtiltja nekem, hogy bemenjek a szobájába, és ez most sem történt másképp.
Tíz perc múlva letettem a kiürült bögrét az asztalra, és felnéztem a még mindig mellettem ülő anyára.
- Megittam – jelentettem.
- Bajszod van! – kezdett nevetni erre anya. Előhúzott a zsebéből egy tiszta zsebkendőt, és megtörölte a számat. – Mindjárt más – mondta mosolyogva.
Én is elmosolyodtam, és gondolkodtam valami válaszon, ám ekkor mintha morgást hallottam volna az emeletről.
- Anya? – néztem rá homlokráncolva, aki aggodalmas arccal figyelte a mennyezetet – tehát ő is hallotta. Amikor megszólítottam, mosolyt erőltetett az arcára.
- Semmi baj, Erick. Nézd tovább nyugodtan a mesét, én… felmegyek és megnézek valamit.
- Én is jövök! – vágtam rá rögtön, és már fel is pattantam. Ekkor fentről olyan hang hallatszott, mintha valami nagyon hegyes dolgot végighúztak volna az egyik faajtón. A kaparászás folytatódott még egy ideig, majd hirtelen elhallgatott.
Anya ekkor már hamuszürke arccal állt, majd hirtelen karon ragadott, és az előszoba felé kezdett rángatni.
- El kell mennünk, Erick! Minél gyorsabban! – Ebben a pillanatban egy hatalmas csattanás hallatszott, mellé valami földöntúli üvöltés és vonyítás keveréke. Puha léptek hallatszottak a fejünk fölül, de egész biztosan nem egy embertől származtak, ahhoz túl gyorsan követték egymást a hangok. Talán valami négylábú. Egy kutya?
- Mi ez? – álltam meg, ám anya azon nyomban befogta a számat, és berántott a kanapé mögé. A szájára tette a mutatóujját, ezzel is jelezve, hogy maradjak csöndben. Valósággal remegett, arca halál sápadt volt.
A léptek már a lépcsőről hallatszottak, és mintha valami szimatolt volna. A lépcső aljában megtorpant, de továbbra is hallottam, hogy úgy szaglászik, mint egy kutya. Hirtelen befejezte, a következő pillanatban pedig először halk, majd egyre hangosabb morgás verte föl a házunk csöndjét.
Anya lehunyta a szemét, és próbált normálisan levegőt venni, hogy ne hallatszódjon a zihálása.
Én még mindig nem tudtam, mi ez, de ha az egyik szülőm fél, akkor nekem is kell! Akkor biztosan valami veszélyes!
Én is reszketni kezdtem. Talán egy nagy kutya beszökött a házunkba?
Anya előhúzta zsebéből a pálcáját; gyönyörű gesztenyebarna színben pompázott, pont mint az ő haja.
Biztos voltam benne, hogy az a nagy kutya megérezte a szagunkat, mert hirtelen futni kezdett. Valami hatalmas, szürke, bundás dolog repült el a fejünk fölött, és bár nekünk háttal érkezett, azonnal megfordult, hogy ránk mereszthesse azt a rettenetes, világító narancssárga szemét.
Tudtam, hogy csöndben kéne maradnom, de abban a pillanatban nem bírtam uralkodni magamon, és teli torokból sikítani kezdtem.
A lény – mert nem kutya volt, ekkor már biztos voltam benne – legalább két és fél méter magas volt, bundás testén dagadtak az izmok. Keze csaknem a térdét verdeste, és hiába állt két lábon, nagyon görnyedt volt. A feje leginkább egy farkasra hasonlított, de mégis emberi vonásokat véltem felfedezni benne. A teste azért jobban hasonlított emberre. Karmos mancsát fenyegetően megfeszítette, és bár térde előrefelé állt, a sarka már hátrafelé, és mivel felismertem a bokáját (de megnyúlt lábfeje van!), levontam a következtetést: ez a valami lábujjhegyen jár.
- Tristan! – sikoltotta anya, és reszketve rászegezte a pálcáját. – Ember vagy! Mi vagyunk a családod! Ez itt a fiad!
Tristan? De hát az apa neve! Miért nevezi anya ezt a valamit apa nevén?!
A lényt ez nem hatotta meg. Kivicsorította az összes hatalmas, tűhegyes fogát, és fenyegetően hátracsapta füleit, pont mint a lovak.
- Nem ittad meg a bájitalod, Tristan? Hogy felejthetted el, hogy ma telihold van?! Most nézz magadra! – Anya próbált megrovóan beszélni, de hangja remegett. – Halálra ijeszted a fiadat! Ráadásul… - Nem tudta befejezni. A Tristannek nevezett valami elrugaszkodott, és ha nem bukunk le két oldalra, már nem lenne fejünk. A lény két karmos mancsa pont azon a két helyen gabalyodott bele a kanapé puha anyagába, ahol az előbb mi tartózkodtunk.
- Anya, mi ez?! – kérdeztem hisztérikusan üvöltve.
- Egy vérfarkas – mondta alig hallhatóan, és lehajtotta a fejét. – Ő apa, Erick. Sajnálom, el kellett volna mondanunk, de… - Nem folytathattuk tovább drámai beszélgetésünket, mert a vérfarkas ekkor rám vetette magát.
Csak visítani tudtam, ahogy éreztem, hogy karma a nyakam és a vállam találkozásába mélyed, majd felszakítja a húst. Valami meleg kezdett végigfolyni a mellkasomon.
- Everten Static! – ordította anya, amivel telibe találta a vérfarkast. Az lerepült rólam, és nekicsapódott a falnak. A fejét rázva feltápászkodott, ám már érkezett is rá a következő átok:
- Stupor! – A lény azonnal összecsuklott, anya pedig odarohant hozzám.
- Erick? – kérdezte elcsukló hangon, én pedig zavaros tekintettel néztem rá. Már nem értettem semmit. Hiszen fél órája még tévét néztem és kakaót ittam!
- Sajnálom! – mondta. – Képtelen voltam átkot küldeni rá… Egyszerűen képtelen… Ne haragudj! – Már folytak a könnyei. – Be kell vinnünk a Szent Mungóba… Minél gyorsabban… - Ekkor testem végleg felmondta a szolgálatot, nem csak a fájdalomtól, de a sokktól is, és nemes egyszerűséggel elájultam.

Később, amikor már mindent értettem, csak az járt a fejemben:
Egy vérfarkas az apám. A véremben van.
Mi van, ha egyszer kijön belőlem, és én is ilyen brutális szörnyeteggé válok?!


Roxfortos évek

Nagyon örültem, hogy végre a Roxfortba kerülök, és végre távol leszek apától. Ez az érzés máig is tart.
Anya mindent elmesélt már a Roxfortról, ezért nem féltem, amikor megérkeztünk, és a beosztástól sem. Anya hollóhátas volt, bár egyszer félig nevetve azt mondta, nehezen hiszi, hogy én is oda kerülnék, mert lehet, hogy imádok olvasni, de tanulni egyáltalán nem. A felmenőim között griffendélesek, mardekárosok és hugrabugosok egyaránt megfordultak, ezért végképp ötlete sem volt, melyik házba jutok majd, de az első Roxfortos évem előtti nyáron sokat ötletelgettünk és nevettünk. Végül a Teszlek Süveg a [???] házba osztott.
Bár mondhatni azonnal lepacsiztam mindenkivel, én lettem az a gólya, akiről hallott már a fél iskola, és minden hülyeségben benne van, már akkor sem hagytam senkinek, hogy megismerjenek. Apa vérfarkas, és talán én is az leszek! Ezt sosem tudhatják meg. Egy életre meggyűlölnének és félnének tőlem.
Anya azt mondta, apa húsz éves körül volt, amikor megharapták, és lehet, hogy rajtam is akkor fognak kiütközni a jelek, de az is lehet, hogy valójában nem is vagyok ilyen fenevad.
Most tizenhét vagyok, eddig semmi, de még nem menekültem meg. Akármi megtörténhet.
Nagyon élveztem a Roxfortot és a legtöbb órát is, eleinte minden érdekelt, ez harmadéves korom környékén változott meg, amikor mondhatni kezdtem kamaszodni. Addig sem voltam tipikus stréber jó gyerek, imádtam szabályokat szegni, de tizenhárom évesen igazi lázadóvá váltam. Mindent megcsináltam, amit nem szabadott volna. Mindent.
Meg sem lehet számolni, hányszor voltam büntetőmunkán, és hány pontot vesztett miattam a [???] ház. Akkoriban nem voltam a saját házam kedvence.
Aztán ez megváltozott, amikor Voldemort átvette a hatalmat. Akkor nem lehettem többet a „Kis Szabályszegő”, mert nagyon komolyan büntettek. Kénytelen voltam leszokni minden hülyeségemről, és átlagos diákká válni.
Annyira unalmas!
Persze az nem változott, hogy majdnem mindenkivel leállok beszélgetni, és igyekszem majdnem mindenkivel jóban lenni.
Mindig is átlagos tanuló voltam, kivéve pár tantárgyból, és ez sosem változott. Nem izgatott különösebben, hogy iskolaelső legyek, remekül megfelelt nekem az is, amim éppen volt.
Most is ezt a hitet vallom.
Nem mertem igaz barátokat szerezni (természetesen mindig is előfordultak olyan emberek, akikkel szívesebben lógtam), nem mertem senkit sem a bizalmamba fogadni. Amíg ki nem derül, mi a helyzet velem, ez így is marad.
Kivéve, ha az derül ki, vérfarkas vagyok, mert akkor nem lesz jövőm.
Egyszóval összefoglalva, egy külső szemlélő azt mondaná, átlagos diák vagyok, átlagos problémákkal.
Pedig nem.


Háború
Gyűlölöm, hogy minden lépésemet megfigyelik, de azt képtelen vagyok eldönteni, a régi életemet szeretném-e visszakapni, vagy inkább a jogot, hogy engem is tiszteljenek az aranyvérűek és a halálfalók. Ingázom a jó és a rossz oldal között, képtelen vagyok eldönteni, hova húz a szívem.
Leginkább a múltam miatt gondolkodom a rossz oldalban, bár van néhány elv, amiben szerintem Voldemortnak van igaza.


       Jellem

Bár elsőre felszínesnek tűnhet, ez valójában egyáltalán nem igaz. Nagyon összetett, néha ellentétes személyiség, nem mindig egyszerű kiismerni.
Nagyon jó humora van, imád társaságban lenni, szereti, ha rá figyelnek, és ő van a középpontban. Ritkán van zavarban ilyenkor, nagyon karizmatikus, és szeret ismerkedni is. Mondhatni feltűnési viszketegségben szenved, mert ha pár napig nélkülözik, teljesen elkeseredik, egyszerűen szüksége van rá, hogy figyeljenek rá. Általában ő a buli lelke, és mindenkivel kijön. Kicsit egoista, de nem a rossz fajtából, inkább viccesen, mint idegesítően.
Ennyit látnak belőle mások.
Valójában ha nincs szem előtt (néha előfordul), és éppen semmi esély nincs rá, hogy észrevegyék, akkor elvonul egy csendes helyre, és gondolkodik, olvas vagy rajzol. Nagyon gyorsan olvas, és kiskora óta gyakorol rajzolni.
Nem köt igazi barátságokat és nem bízik senkiben. Bár folyton beszél, mondani soha nem mond semmit. Ha azt kérik, meséljen magáról, csupa jelentéktelen dolgot hord össze, sosem beszél igazából magáról. Ebből a szempontból nézve magának való, távolságtartó, és ha valaki túl sokáig faggatja, nemes egyszerűséggel elmegy vagy az illetőt küldi el a fenébe. Bár iskolai évei során előfordult pár ember, akiben talán megbízott egy kicsit, valójában mindent soha nem mondott el senkinek, mert fél. Fél attól, hogy ezért kitaszítják, hogy gyűlölni fogják, vagy esetleg még a Roxfortból is kicsapják.
Gyűlöli, ha rutin az élete, meg tud tőle őrülni. Folyton az élet extrém oldalát keresi, minden veszélyes dolgot megcsinál, és sokszor nem csak azért, hogy figyeljenek rá. Nagyon vakmerő, túlságosan is, az sem érdekli, ha az életét kockáztatja. Szüksége van ezekre a dolgokra, mert nagyon hamar elunja a dolgokat – igazából nem kell hozzá sok idő, hogy valamibe beleunjon, semmit nem tud huzamosabb ideig csinálni, ez alól két dolog a kivétel: az olvasás és a rajz.
Sokat gondolkodik a háborún, Voldemorton, úgy nagyjából mindenen, és magának is alig meri bevallani, de arra hajlik, hogy Voldemortnak van igaza, és hiszi, hogy ott végre beilleszkedhetne, ahol nem taszítják ki múltja miatt. Persze ez a véleménye óránként változik, néha megretten és gyűlöli magát, amikor ilyeneket gondol, máskor másra sem vágyik, csak hogy csatlakozzon Voldemorthoz.
Ebben a kérdésben képtelen dönteni, és már egy ideje teljesen elkeseredett – segítséget azonban természetesen senkitől sem kérhet ebben a témában. Ezt magával kell rendeznie.
Bár nem kifejezetten hirtelen haragú, sőt alapvetően legtöbb esetben nyugodt tud maradni, de ha mégis felidegesítik, nagyon hangosan tud ordibálni, és nem is egykönnyen nyugszik le. Ilyenkor nem törődik a következményekkel, ezért előfordul, hogy szétver valamit.
Ugyanakkor, ha elhatároz valamit, azt meg is csinálja. Ritkán ad fel bármit is.
Persze ezekből a dolgokból a diákoknak semmi nem tűnik fel. Ők nem ismerik a valódi Axelt.


Erősség || Humor, kitartás, magabiztosság, karizmatikusság
Gyengeség || Vakmerőség, egoistaság (ehhez társuló „Jóképű vagyok és sok lány imád, tehát nekem mindent szabad!” - szindróma), bizalmatlanság, és amikor felidegesítik, képes szétverni dolgokat

         Apróságok

mindig ||
kutyák
cápák
jó társaság
éjszaka
rajzok, festmények
könyvek
extrém dolgok
érdekes, hihetetlen dolgok/tények
sport
halálfalók és Voldemort

soha ||
vérfarkasok
faggatózó emberek
bizalom
rutin
unalmas dolgok
halálfalók és Voldemort

hobbik || mindenféle sport, kutyákkal szórakozás, új emberek megismerése, rajzolás, olvasás
merengő ||
legjobb: amikor kiderült, mekkora tehetsége van a rajzoláshoz, és még a Roxfortba is felvették
legrosszabb: amikor kiderült, hogy az apja vérfarkas
mumus || az apja megjelenik ember alakban, aztán vérfarkassá alakul
Edevis tükre || normális család, egy nem vérfarkas apával, mögötte pedig olyan emberek állnak, akik tényleg Axel barátai
százfűlé-főzet || Teljesen folyékony folyadék, sötétzöldes-barnás színű. Az íze kicsit hasonlít a szőlővel kevert kakaóhoz, egyszóval elég különleges.
 Amortentia || A könyvek jellegzetes illata, az éjszakai levegő illata, a sós víz illata és a kiskutyák bundájának jellegzetes illata.
titkok ||
- az apja vérfarkas
- valójában mikor öt éves volt, miatta halt meg a kiskutyájuk, mert játék közben belelökte egy tóba, a kiskutya azonban beleakadt egy hínárba, és nem tudott feljönni – szülei nem értették, miért sírt aztán hetekig, mert ezt sosem mondta meg nekik, ők azt hitték, baleset volt
azt beszélik, hogy... ||apja egy őrült, aki elmegyógyintézetben van, és Axel is hajlamos erre.

  
         A család

apa || Tristan S’Dahrow (47); félvér. Axel hatéves volt, amikor apja elfelejtette meginni a bájitalát teliholdkor, és bár addig nagyon jó, tipikus apa-fia viszonyban voltak, miután Tristan vérfarkasként családjára támadt, Axel meggyűlölte, és ez azóta tart. Fél is tőle, pont, mint az anyja, de ő nem meri elhagyni a férfit, fél a következményektől – Tristan személyisége ugyanis azóta, mióta történt az a kis baleset és fia is meggyűlölte, gyökeresen megváltozott, már szándékosan nem issza a bájitalát. Olyankor elvonul egy erdőbe ugyan, de már nem próbál „jókiskutya” lenni. Axel még nyáron is minél többet van házon kívül.
anya || Judith S’Dahrow (45); félvér. Mindent megtesz fiáért, próbálja távol tartani a félőrült apától. Nagyon jó viszonyban vannak. Sokszor ő mentette és menti ki Axelt, amikor apja meg akarja verni vagy le akarja szidni.
testvérek || nincs testvére
állatok || Otthon van egy németjuhász-keverék kutyája, Vicky, akit az úton találtak pár hónapos korában. Azóta három év telt el, Axel imádja azt a kutyát.
És persze van egy baglya a Roxfortban, Anubis.


         Külsőségek

magasság || 190cm
testalkat || sportos
szemszín || barna, zöldes árnyalatokkal
hajszín || bronzbarna
kinézet || Bronzbarna haja mindig rövid, esetleg egyszer-kétszer hagyja hosszabbra, és gyakran mugli zselével vagy hajspray-vel oldja meg, hogy normálisan álljon. Apjának barna, míg anyjának zöld szeme van, az övé pedig teljesen keverék lett: bár távolról egyszerű barnának látszik, ha az ember közelről nézi, észreveszi benne a zöldes árnyalatokat és csillanásokat.
Roxforton kívül farmert és inget hord legtöbb esetben, bár persze sokszor hord egyszerű pólót és pulóvert is. Bal kezén Rolex óra van. Hat éves korában apja megkarmolta a nyaka és válla találkozásánál, ezt a négy csíkból álló heget azóta is viseli.
Sokak szerint jóképű, sokak szerint meg magamutogató idióta. Valójában valahol a kettő között van.



         A tudás

varázslói ismeretek || Nagyon jól ért a Sötét Varázslatok Kivédéséhez és a Legendás Lények Gondozásához, és egész jól megy neki az Átváltoztatástan is. A többiben már nem olyan erős, bár a legtöbben nem is kifejezetten gyenge. Ez alól kivétel például a Bűbájtan, ami soha nem ment neki, és most is csak alig. Van még a Jóslástan, amit csak azért tanul, mert viccesnek találja, de életében nem jósolt még normális dolgot, az RBF-en is épphogy átcsúszott.
felvett tantárgyak || Jóslástan, Legendás Lények Gondozása, Rúnaismeret
pálca típusa || 10 hüvelyk, szinte teljesen merev (esetleg kicsit rugalmas), sárkányszívizomhúr-maggal. Ébenfa pálca.
RBF ||
Asztronóma: E
SVK: K
LLG: K
Átváltoztatástan: V
Bájitaltan: V
Jóslástan: E
Gyógynövénytan: E
Rúnaismeret: V
Bűbájtan: B
Mágiatörténet: E



         Egyéb

avialany|| Josh Duhamel