Régebben, főleg a roxfortos időm alatt természetesen az összes iskolai meccs időpontját fejből kellett tudnom. Együtt számoltuk vissza a nagy döntők napját Caeliussal, még bőven azelőtt, hogy beválogattak volna minket a csapatokba. Márpedig a Mardekárnak mindig erős csapata volt, ami tulajdonképpen egyáltalán nem meglepő, mert a ház mindig az ambíciózusabbakat válogatta ki magának. Sötét varázsló meg a Hugrabugban is van, még ha nem is nagy számmal.
Aztán eljött a „felnőttkor”, még ha én továbbra is csak egy nagy gyereknek érzem magam, épp csak a Roxfort házimanói helyett én takarítok magam után. Nagyjából tudni szoktam, hogy mely hónapokra milyen meccsek szoktak kerülni, de a pontos dátumokat követni már nem tudom a sajátjaink és a többi csapat mellett. Máris itt a döntő meccs, ilyen hamar? Nem később szokott az lenni? Vagy fejben már ennyire összemostam a vizsgákkal?
- Örülök, hogy megismerhetlek, Zafi! Azért ugye nem haragszol meg, ha én a saját csapatomnak szurkolok? Tudod, házhűség meg minden, semmi személyes. – rázok vele kezet, mint fogó a fogóval. Kapitány sose voltam, sose lennék, és ha Jones valaha is hajlandó lesz nyugdíjazni magát, akkor valószínűleg Ginny lesz az a szerencsétlen, aki megkapja ezt a nehéz és felelősséggel teli staféta botot. Nem szeretek a kviddicsnek ezzel a részével foglalkozni, bőven elég nekem az, hogy repkedhetek a cikesz után. Így is elég fejfájás, hogy azt kell matekolnom, vajon szabad-e most elkapnom az aranygolyót, vagy ki kell húznom az időt, hogy a hajtóink több pontot szerezhessenek?
- O’Hara? Connor O’Hara? – vigyorgok rá a kérdésem közepette. Volt szerencsém találkozni a Mardekár aktuális kapitányával, bár lehet, a szerencse talán túlzás.
- Télen találkoztam vele, hát eléggé el volt kámpicsorodva, miután legyőztük a Denevéreket. – faképnél is hagyott beszélgetés közepén. Vagy lehet, az én arcomból volt sok? Persze, a kedvenc kviddics csapat mindig kényes és érzékeny téma, különösen a tinédzsereknél. Ettől függetlenül szerintem lehet nyugodtan jófej lenni a másikkal, mert végtére is mindannyian ugyanazért a tevékenységért rajongunk. Tisztában vagyok azzal, hogy kemény pénzek és üzleti döntések vannak benne, de nem tudom nem látni a dolgok emberi oldalát.
- Hát lényegesen jobb, mint kispadosnak lenni a Magpiesnál! – csepegtetem a vizet a polaroidból. Talán varázslattal menthető, csak le lennék ilyen elképesztően és hihetetlenül béna.
- Jó volt persze az öcsémmel játszani egy csapatban, amíg tartalékosak voltunk, de nem sikerült sehova se lépni onnan. Úgyhogy tavaly kaptam az alkalmon, amikor kerestek a Hárpiáktól, különben is mindig a kedvenc csapatom volt. – Caelius végül fel is adta a nagy álmot, mert úgy érezte, hogy soha nem lesz elég jó, hogy felültessék a kispadról. Azt hiszem, most már nem bánja. Minden karácsonykor húzom az agyát, hogy trollkiképzőnek jobb, mint terelőnek.
- A Mardi edzései nyári séta volt ahhoz képest, amit Jones megkövetel tőlünk. Úgy emlékszem, az első edzésem után két napig alig tudtam mozdulni. – ez elég nagy szó ahhoz képest, hogy amúgy azelőtt is aktív életet éltem. Jobban megedződtem az elmúlt alig több, mint fél évben, mint azelőtt, ami valószínűleg látszik is az alkatomon. Nem vagyok kifejezetten lányos meg nőies, viszont azért mégis csak büszkeséggel tölt el az, amit elértem.
- A Magpies vegyes csapat volt ugye, de azért mégis csak inkább férfiak. Sokkal jobban érzem azt, hogy megtaláltam a helyemet, és jó érzéssel tölt el, hogy az összes csapattársam ugyanazokat a nehézségeken ment keresztül. Tudod, ilyen szolidaritás-dolog, ilyet én máshol még nem éreztem. – sokkal inkább megünnepeljük a sikereinket, és sokkal empatikusabbak is vagyunk egymás bajai iránt. Tisztában vagyok azzal a nézőponttal, miszerint a Hárpiák kirekesztőek, amiért nem fogadják be a férfiakat. A férfiaknak azonban minden más csapatban nagyobb az előnyük. Nincsenek kisebbségben. Nincs szükségük arra, hogy kiharcolják a saját helyüket. Nincs szükségük plusz támogatásra, és nincs szükségük külön térre, ahol biztonságban és egyenlő feltételekkel versenyezhetnek. Ez pedig egy olyan dolog, amit a férfiak sosem fognak megérteni.
- Annyira nem foglalkozom az üzleti dolgokkal, hál’ Le Faynek van, aki ezt intézze. De mivel több figyelmet kapunk, szponzorokból is bőven több van. A Magpiesnál biztosan több. – jófejek voltak a srácok a Magpiesnál, de még sem olyan ott a hangulat, mint itt.
- Na és, ha már, van olyan csapat, ahol szívesen játszanál, Zafi? Azt gondolom, tudod, hogy a nagy döntőket rendszeresen figyelik a csapatok. – kacsintok rá. Az utolsó évem döntője tehet arról, hogy a tesómmal együtt ajánlatot kaptunk a Magpiesba.
Aztán eljött a „felnőttkor”, még ha én továbbra is csak egy nagy gyereknek érzem magam, épp csak a Roxfort házimanói helyett én takarítok magam után. Nagyjából tudni szoktam, hogy mely hónapokra milyen meccsek szoktak kerülni, de a pontos dátumokat követni már nem tudom a sajátjaink és a többi csapat mellett. Máris itt a döntő meccs, ilyen hamar? Nem később szokott az lenni? Vagy fejben már ennyire összemostam a vizsgákkal?
- Örülök, hogy megismerhetlek, Zafi! Azért ugye nem haragszol meg, ha én a saját csapatomnak szurkolok? Tudod, házhűség meg minden, semmi személyes. – rázok vele kezet, mint fogó a fogóval. Kapitány sose voltam, sose lennék, és ha Jones valaha is hajlandó lesz nyugdíjazni magát, akkor valószínűleg Ginny lesz az a szerencsétlen, aki megkapja ezt a nehéz és felelősséggel teli staféta botot. Nem szeretek a kviddicsnek ezzel a részével foglalkozni, bőven elég nekem az, hogy repkedhetek a cikesz után. Így is elég fejfájás, hogy azt kell matekolnom, vajon szabad-e most elkapnom az aranygolyót, vagy ki kell húznom az időt, hogy a hajtóink több pontot szerezhessenek?
- O’Hara? Connor O’Hara? – vigyorgok rá a kérdésem közepette. Volt szerencsém találkozni a Mardekár aktuális kapitányával, bár lehet, a szerencse talán túlzás.
- Télen találkoztam vele, hát eléggé el volt kámpicsorodva, miután legyőztük a Denevéreket. – faképnél is hagyott beszélgetés közepén. Vagy lehet, az én arcomból volt sok? Persze, a kedvenc kviddics csapat mindig kényes és érzékeny téma, különösen a tinédzsereknél. Ettől függetlenül szerintem lehet nyugodtan jófej lenni a másikkal, mert végtére is mindannyian ugyanazért a tevékenységért rajongunk. Tisztában vagyok azzal, hogy kemény pénzek és üzleti döntések vannak benne, de nem tudom nem látni a dolgok emberi oldalát.
- Hát lényegesen jobb, mint kispadosnak lenni a Magpiesnál! – csepegtetem a vizet a polaroidból. Talán varázslattal menthető, csak le lennék ilyen elképesztően és hihetetlenül béna.
- Jó volt persze az öcsémmel játszani egy csapatban, amíg tartalékosak voltunk, de nem sikerült sehova se lépni onnan. Úgyhogy tavaly kaptam az alkalmon, amikor kerestek a Hárpiáktól, különben is mindig a kedvenc csapatom volt. – Caelius végül fel is adta a nagy álmot, mert úgy érezte, hogy soha nem lesz elég jó, hogy felültessék a kispadról. Azt hiszem, most már nem bánja. Minden karácsonykor húzom az agyát, hogy trollkiképzőnek jobb, mint terelőnek.
- A Mardi edzései nyári séta volt ahhoz képest, amit Jones megkövetel tőlünk. Úgy emlékszem, az első edzésem után két napig alig tudtam mozdulni. – ez elég nagy szó ahhoz képest, hogy amúgy azelőtt is aktív életet éltem. Jobban megedződtem az elmúlt alig több, mint fél évben, mint azelőtt, ami valószínűleg látszik is az alkatomon. Nem vagyok kifejezetten lányos meg nőies, viszont azért mégis csak büszkeséggel tölt el az, amit elértem.
- A Magpies vegyes csapat volt ugye, de azért mégis csak inkább férfiak. Sokkal jobban érzem azt, hogy megtaláltam a helyemet, és jó érzéssel tölt el, hogy az összes csapattársam ugyanazokat a nehézségeken ment keresztül. Tudod, ilyen szolidaritás-dolog, ilyet én máshol még nem éreztem. – sokkal inkább megünnepeljük a sikereinket, és sokkal empatikusabbak is vagyunk egymás bajai iránt. Tisztában vagyok azzal a nézőponttal, miszerint a Hárpiák kirekesztőek, amiért nem fogadják be a férfiakat. A férfiaknak azonban minden más csapatban nagyobb az előnyük. Nincsenek kisebbségben. Nincs szükségük arra, hogy kiharcolják a saját helyüket. Nincs szükségük plusz támogatásra, és nincs szükségük külön térre, ahol biztonságban és egyenlő feltételekkel versenyezhetnek. Ez pedig egy olyan dolog, amit a férfiak sosem fognak megérteni.
- Annyira nem foglalkozom az üzleti dolgokkal, hál’ Le Faynek van, aki ezt intézze. De mivel több figyelmet kapunk, szponzorokból is bőven több van. A Magpiesnál biztosan több. – jófejek voltak a srácok a Magpiesnál, de még sem olyan ott a hangulat, mint itt.
- Na és, ha már, van olyan csapat, ahol szívesen játszanál, Zafi? Azt gondolom, tudod, hogy a nagy döntőket rendszeresen figyelik a csapatok. – kacsintok rá. Az utolsó évem döntője tehet arról, hogy a tesómmal együtt ajánlatot kaptunk a Magpiesba.
Most már visszatérek 
