*Talán a pálca magamhoz röppentése finoman szólva sem volt a legjobb ötlet. Egészen biztos vagyok benne, hogy a frászt hoztam a Hollóhátas leányzóra, elvégre ennyire már ismerem őt. Mondjuk ha nem ismerném a lélegzetvételéből meg tudnám állapítani, mert ebben a nagy csöndben igen jól lehet hallani azt a nyöszörgő hangot, ami kijön belőle.*
~Szegényke, nem akartam megijeszteni~*Most már késő bánat, majd megnyugszik, ha odalépkedtem hozzá. Nagy pánikolásában még saját magát is sikeresen megijeszti egy balul elsült hátra lépés miatt.*
- Igazán nincs mit, csak ne ijedezz itt nekem*Újabb kedves mosolyt küldök Miyuu felé, majd helyet foglalok egy közelben lévő, elég stabilnak tűnő láda tetején. Egyelőre nem szeretnék továbbállni és ezzel is a lány tudtára adom a dolgoz. Remélem ő sem fog korán lelépni, ha már így összetalálkoztunk az éjszaka közepén.*
- Ennek örülök*Így beszélhet el tökéletesen egymás mellett két ember. Talán, ha érthetően beszélnénk és normálisan mondatba foglalnánk a mondanivalóinkat, akkor nem történne ilyesmi, de én sajnos tipikusan olyan vagyok, hogy azt hiszem a másik fél is egyből tudni fogja mit mire értek és hát egy csomószor ezek miatt a mondatok miatt bajba is kerülök. Szerencsére most nem történt ilyesmi, csak elbeszéltünk egymás mellett úgy, hogy nem is tudunk róla.*
- Téged*Jegyzem meg először viccesen egy csábítónak is ható félmosollyal, majd persze normálisan is válaszolok az előzőleg feltett kérdésére, mert nem szeretném, ha azt hinné, hogy félvállról veszem őt, mert ez egyáltalán nincs így.*
- Tudod a kastély sok diákjával egyetemesen én is szeretek tilosban sétálni, pláne azért, mert így kevesebb az esélye annak, hogy belém köt egy mardekáros vagy ilyesmi*Nem kifejezetten rajongom értük. Igaz ilyenkor meg az a veszély fenyeget, hogy büntetőt kapok, ha elkap valamelyik felügyelő szerv, de szerencsére eddig még mindig megúsztam, igaz a múltkor "majdnem ott hagytam a fogam"*
- És te? Miért pont ide jöttél?*Ismét körbepillantok a helyen, de még mindig nem értem, hogy egy lány miért egy ilyen igénytelen, rumlis helyre megy az éjszaka közepén.*

*Annak ellenére, hogy mennyire bujdostam eddig és mennyire be voltam tojva, most már normális pulzusszámmal és vérnyomással rendelkezem. Miért is izgulnék?! Nem szegeződött rám pálca, nem kaptam finom átkot a nyakamba és egyelőre csúnya szavakat sem. Viszont azt még mindig nem tudom, hogy kivel is állok szemben itt, a régi raktárban, ahol egyébként elég nagy a rendetlenség.*
~Uppsz.~*Az a valaki a pálcájáért nyúl, ami végül a földön landol. Nem éppen szerencsés mozdulat, ha akarnám simán rálőhetnék mondjuk egy sóbálvány átkot és itt hagyhatnám, míg valaki meg nem találja. Természetesen nekem eszem ágában nincs ilyesmit tenni, hacsak nem derül ki, hogy valaki olyan van idebent, akit nem csípek. Aztán végre megfordult az ismeretlen és meg is szólalt. Hangsúlya alapján egy kissé meg van rémülve szegényke. Viszont így is ismerős a hang és valami csoda folytán tudom is ki a gazdája. Egy negyedikes, hollóhátos lány. Hogy honnan ismerem? Hát persze, hogy órákról. Van egy pár közös tárgyunk, elvégre egy évfolyamra járunk. A nevét is tudom történetesen, mert szerencsére jó a memóriám. Miyuunak hívják és nekem kicsit szerencsétlennek tűnik ebben a pillanatban.*
- Invito pálca!*Mondom ki tisztán, elvégezve a kellő kézmozdulatot is mellé, miután kiműtöttem fegyverem a zsebemből. A leányzó pálcája a bal kezemben landol. Még mindig fénylik, így végre tisztán láthatja az arcom. Talán felismer, talán nem. Egyszer emlékszem, hogy Legendás Lények Gondozásán nekünk kellett kitakarítani a Durrfarkú szurcsókokat, mert éppen ellenőrzés volt és azok sem bírták azokat, akiknek ereiben akár 1%-ban is mugli vér csörgedezik. Kellemetlen, de hát muszáj volt megcsinálni. Párszor meg is égettük magunkat. Persze az is lehet, hogy ő már ezt elfelejtette, hiszen ez már másodikban volt, azaz két éve.*
- Lumos!*Újabb kézmozdulat és immáron az én pálcámnak is van valami fénye, ami azt jelenti, hogy már többé-kevésbé látom is az arcát. Lehet kissé megijesztettem azzal, hogy "elloptam" a pálcáját, majd hadonásztam kicsit a sajátommal, de nem akartam rosszat. El is indulok hát felé a szokásos charme-os mosolyommal. Persze figyelni kell a lábam elé, hiszen nem szeretnék orra bukni. Mikor már csak pár lépésnyire vagyok tőle, akkor megállok és felé nyújtom a pálcáját. Az enyémet egyelőre a kezemben tartom, hiszen lehet, hogy hamarosan távozni kényszerülök.*
- Tessék*Most már közelben, viszonylag világosban láthat, tehát ha tudja ki vagyok, akkor minden bizonyára meg fog teljesen nyugodni, hiszen tudja, hogy nem ártanék senkinek, legalábbis én biztosan nem kezdek párbajt.
- Jobban vagy már?*Hallottam, hogy elég sokat betegeskedik, nemrég a Szent Mungóba is bekerült. Nem tudom mi baja lehet, de tény, hogy elég sokszor nézett ki ramatyul az évek során.*

*Odalépve az ajtóhoz enyhén szólva is felemelkedik a pulzusszámom. Talán nem kellene benyitnom. Mi van, ha az aki bent van rögtön rám küld valami durva átkot?! Nem lenne túl jó befejezése ennek a napnak, ráadásul ki tudja mikor fog megtalálni valaki és milyen állapotban. Persze amilyen naiv vagyok reménykedek benne, hogy mégsem történik velem semmi rossz és hát amíg egy vékonyka kis reményszál is van, addig nem hagyom, hogy a félelmem irányítson, ami ebben az esetben azt jelenti, hogy belépek a raktárba. Becsukom magam mögött az ajtót, majd semmi hirtelen mozdulat, hiszen nem akarom megijeszteni azt aki bent van, nehogy rossz vége legyen. Megfordulva meglepetten veszem tudomásul, hogy valaki egy pálcát használ fényforrásnak odabent és hogy egy bőrönd felé guggolva néz valamit... vagyis hát nem vagyok egészen biztos benne, hogy csak nézi, lehet pakol vagy ilyesmi. Háttal van, így nem látom pontosan mit csinál. Amikor megfordul akkor viszont azt nem tudom még mindig biztosra megállapítani, hogy lány az illető. Mintha hosszú haja lenne, de az arcát egyelőre nem tudom kivenni a homályban, amúgy is a fénynek háttal áll most már. Egyelőre nem nyúlt a pálcájáért és kiabálni sem kezdett el, ami azt hiszem jót jelent a jelen helyzetemben.*
- Ne félj, nem a rossz oldalon állok*Lágy hangon szólaltam meg, viszonylag halkan. Ez törte meg a csendet. Szinte suttogok, nem akarom, hogy valami tanár vagy prefektus rajtakapjon minket és hát rájuk céloztam az előbb is. Ő nyilvánvalóan nem az, mert akkor már rég leszidott volna, hogy mit keresek ilyenkor és itt. Habár nem tartozik az iskola irányítói alá, attól még mindig nem vagyok benne biztos, hogy nem fog rám valamiféle átkot küldeni, úgyhogy a kezemet egyelőre nem emelem el a zsebem mellől, ahol az én fegyverem lapul.*
- Ha gondolod el is mehetek*Szólalok meg ismét, hiszen nem akarok úgy itt maradni, hogy zavarom őt. Tulajdonképpen nem is értem miért jöttem ide, mert ugye csak a kíváncsiság hajtott. Minden bizonnyal ez fog a sírba vinni, mert soha nem tudok nyugton maradni.*

*Ma már megint nem volt kedvem vacsorázni, így ismét a sétálásnak szenteltem az időmet, a kastély falain belül. Most a Déli szárnyat szerettem volna valamennyire bejárni, ami valljuk be elég veszélyes dolog lehet. Egyrészt  azért, mert a a házam teljesen az ellentétes irányban van, másrészt azért, mert ez a Mardekárosok "lelőhelye". Természetesen pontosan nem tudom, hogy hol van a klubhelyiségük, de azt hiszem jobb is nekem így. Persze nappal nem lenne ezzel probléma, hiszen akkor mindenfelé császkálhatunk, na de ilyenkor, amikor már csak a hálókörletünkben lehetnénk... ráadásul a kígyófészekhez közel tanyázok, na az elég vakmerő dolognak tűnhet így elsőre.*
~Ha elkapnak az biztos, hogy kinyírnak!~*Még szerencse, hogy jó a hallásom... és hát be kell valljam most fülelek is elég rendesen. Mindenféle kis neszre beugrok a legközelebbi szobor, vagy váza, vagy akármilyen, de viszonylag nagy díszítőelem mögé. Talán nem kellene így bujkálni, ha bemennék valamelyik helyiségbe. Ott nyugodtabban lehetnék, viszont akkor meg kellene szakítanom a sétát és hát egyedül miért lenne jó ücsörögni egy lyukban? Akkor inkább kapjanak el és nyúzzanak meg. Persze azért most én is félek, hiszen a múltkor is pillanatok alatt fel lettem lógatva, ráadásul egy lány által és hát valljuk be az elég váratlanul ért. Azóta kicsit jobban figyelek rá, hogy kivel kezdeményezek beszélgetést.*
~Jön valaki~*Mintha valamiféle neszt hallanék. Az a baj, hogy ilyen tilosban járásoknál egy csomószor csak behallucinálnom magamnak, hogy jön valaki és azonnal keresek valamiféle búvóhelyet, aztán pár perc elteltével bújhatok elő, hiszen senki nem jön csak a képzeletem játszik egy kicsit velem.  Talán ezt élvezem legjobban a tilosban járással, ad egy kis adrenalin löketet. Persze most is már bekucorodtam egy szobor mögé és néha kikukucskálok, hátha meg is pillantok valakit. És láss csodát, most tényleg meglátok egy elsurranó alakot. Surran, ami azt jelenti, hogy ő is tilosban jár. Talán soha nem fogom megtudni, hogy ki volt az. Nem szaladhatok utána, hiszen egészen biztos meghallana, mert én nem tudok ilyen halk és ilyen gyors lenni egyszerre. Tehát vagy tilosban jár az illető, vagy valamiféle feladatot hajt végre. Szerintem inkább az első.  Suttogás hangja üti meg a fülemet. Ezek szerint a raktárba készül. A lakat nem nyikorog, ami azt jelenti nem nyílt ki. Valaki megint csak visszarakta, mintha be lenne csukva. Jellemző. Így legalább Friccs nem cseréli annyiszor, bár már így is szerintem több száz lakatot rakott a raktár ajtajára.*
~Mit tegyek?~*Halk koppanást hallok, majd mintha az ajtó nyitódna, illetve csukódna. Bentről semmilyen zaj nem szűrődött ki, tehát ő az első aki bement. Már csak az a kérdés, hogy jön-e még valaki és hogy minek jönnének. Minden bizonyára nem Mardekáros, mert őket nem zavarja az, hogy éjjel settenkedni kéne, hiszen úgyse bünteti meg őket senki. Mivel arra jutottam, hogy nem egy alattomos kígyó az aki bent van, így hát bátorkodom felállni a szobor mögül és az ajtóhoz osonni. Mielőtt lenyomnám a kilincset jobb kezemmel előhúzom a pálcámat, na nem mintha szoktam volna párbajra használni... de hát sose lehet tudni, lehet, hogy most meg kell majd védenem magam. Rányúlok hát a kilincsre, lassan lenyomom, majd résnyire kinyitva az ajtót belépek rajta és becsukom magam mögött és megfordulok. Csak reménykedni tudok abban, hogy mielőtt megfordulnék nem küldenek rám valamiféle rontást.*

*Érdekes... amióta itt vagyok és vele beszélgetek egy csomó érzés kavargott már bennem. Szerencsére mindent megtanítottak elrejteni, hiszen nem szabad mindent mindenkinek tudni rólunk. Ám belül, magam elől nem tudok elrejteni semmit. Eleinte még szimpatikus is volt Cassiopeia, viszont mostanra már az a kis fényecske is eltűnt az iránta érzett érzelmeim sorából és teljes sötétség vette át a helyét. Hogy tisztelem-e? Nem, egyáltalán nem. Utálom? Nem, azt sem mondhatnám. Pusztán csak semmi szimpátiát nem táplálok iránta. Az egy dolog, hogy illedelmes, de a gondolkodásmódja és hogy komolyan gondolja ezeket a nevetséges dolgokat. Szánalmas. Egyetlen érzelem maradt hát, amit iránta érzek, az pedig a sajnálat. Nem azért sajnálom, mert ilyen, hanem azért ami ezt az okot kiváltotta. Nyilván elég nyomos oka van erre a viselkedésre. Ha nem lenne ennyire rideg még talán meg is próbálnék segíteni neki, de azt hiszem ezt fel kell adjam, legalábbis mostanra egészen biztos. Amikor az aranyvérűségről és a családomról kezd el papolni akkor már kissé kezd felbosszantani, na nem az amit mond, hanem az, ahogyan mondja. Viszont mire végére ér a kis monológnak már egyáltalán nem hat meg a dolog. Nevetséges. Nevetni volna kedvem, de nem teszem.*
- Sajnálom, hogy így gondolod*Csak ennyit mondok végezetül. Tudom, hogy felesleges bármi mást mondanom, így hát inkább nem is teszem. Amikor kimondja a varázsigét akkor sem teszek semmit. Se párbajozni nem akarok, sem megvédeni magam. Egyszerűen nem érdekel.*
- Így egészen más szemszögből látom a világot*Jegyzem meg kuncogva, majd ismét intézek felé pár szót.*
- Ezzel csak az a baj, hogy még mindig nem tudod folytatni azt, amit azelőtt csináltál amikor még nem voltam itt*Most már csak abban tudok bízni, hogy leenged és elküld, vagy hogy ő maga távozik a tett helyszínéről és majd idővel megtalál valaki. Egyébként egyáltalán nem értem mit csináltam olyan rosszat, hogy ilyen legyen velem, de azt hiszem ezt sohasem fogom megérteni.*
- Nem tudom ki tette ezt veled, de csak sajnálni tudlak*Ha tudnám, hogy az ő hibája minden akkor lehetséges, hogy nem így gondolnám, de még nem tudok róla minden előzményt. Csak annyit hallottam, hogy a barátnője sem állt szóba vele másodikban, de hogy miért azt nem tudom. Viszont azt, ahogy bánik velem szerintem egyáltalán nem érdemlem meg, mondhat bárki akármit akkor sem fog meggyőzni az ellenkezőjéről. Semmivel sem különb tőlem és akár meg is ölhetnek akkor sem fogok mást vallani. Nem adom fel az elveimet és pont.*

*Én komolyan mondom nem értem miért kell mindent olyan komolyan és mereven felfogni, mintha valakinek az élete múlna rajta. Ha nem lenne mosoly és viccek a társadalom már csak szürke és merev emberekből állna és nem lenne semmi értelme az életnek. Így is van, amikor bizonyos helyzetek megkövetelik ezt, de hát könyörgöm, ez egy iskola és mi diákok vagyunk és ő mégis olyan... rideg. Borzasztó. Bárcsak tudnék segíteni rakta.*
- Bocsánatot kérek*Az a helyzet, hogy egyáltalán nem értek egyet vele, de inkább már rá hagyom. Felesleges vitatkozni, mert se én nem győzöm meg őt, se ő engem. Más nézeteink vannak és ennyi. Bezzeg, ha nem lenne aranyvérű biztosan nem így gondolkodna ő sem... az, hogy ki hova születik nem ő dönti el és egyébként is a félvérűek és a sárvérűek is ugyanolyan jó varázslók, nem kell ezt születésre túlbonyolítani.*
- Rendben*Újabb enyhe biccentéssel jelzem, hogy megértettem nem magázom, annak ellenére, hogy nincs kedvem tegezni, hiszen nem vagyunk puszipajtások és azt hiszem nem is leszünk, hiszen ő "hercegnő" én meg csak egy "áruló borja".*
- Egészen biztos vagyok benne*Most egy pillanatra eltűnt a mosoly az arcomról és a szememből is és megpróbálok valahogy úgy nézni rá, ahogy ő rám, csak hogy érezze milyen érzés. Lehet nem kéne szórakoznom vele, de egyáltalán nem érdekel, jó kicsit feszíteni a húrokat.*
- Jelenleg épp velem beszélgetsz, ha nem tűnt volna fel és nem megenni akartam azt az izét, csak megnézni, de akkor inkább hagyjuk*Azzal legyintek egyet és lépek párat hátra. Igazából már tényleg nem érdekel, használja csak amikor és ahogyan akarja, ha neki nem kell a társaság legyen egy szökőkút barátja. Már éppen elköszönnék tőle, amikor is kérdést tesz fel a vezetéknevemmel kapcsolatban. Egy pillanatra átfut az agyamon, hogy nem válaszolok, csak elköszönök és annyi, de mivel nem szégyellem kinek is vagyok a fia, így kihúzom magam, és egy félmosollyal belekezdek a mondandómba.*
- De vannak, édesapám is aranyvérű, Dyron Denrty, az ő szülei Xavier és Elisa*A vezetéknevüket nyilván ki fogja találni. Nyilván most megint jön a szokásos szöveg, hogy az az áruló apád meg ilyenek, de ezt már úgyis megszoktam. Nem fog meglepni. Tudom, hogy az anyagi és a társadalmi hely számított a nagyszüleimnek és nem az kit vesz el apám, de nekik azóta sincs bajuk a mugli születésű anyámmal, úgyhogy erről ennyit.*

*Megpróbálom én is kioktatni a hölgyeményt, de úgy tűnik ez sikertelen próbálkozás. Hogyan is gondolhattam, hogy egy ilyen gondolkodásmódú liba beismeri, hogy a másiknak van igaza?! Azt hiszi körülötte forog a világ, mégis itt van a szökőkútnál, ami elvileg szép szavakat suttog a lányoknak... ha ez igaz mégsem olyan beképzelt, mint amilyennek tűnik. Lehet csak leplezni akar valamit. Hát igen, sokan mondták már, hogy naiv vagyok, de szerintem mindenki jónak születik, csak a külső világ változtatja meg őket.*
- Legalább megmosolyogtattalak, egy jó cselekedet mára, tőlem*Most már kivillantom picit a fogaimat is mosoly közben. Tekintetem még mindig nyugodt, elvégre miért is lennék ideges? Nem húzom fel magam mások hülyeségén.*
- Nem is hallgatok*Itt éppen rá célzok, mert szerintem ő beszél butaságokat. Jó, tudom a jelenlegi helyzetben vannak feljebb valók, de én nem úgy értettem. Nem fogok azért nem hozzá szólni, mert ő nem akarja és különben is én a belső értékekre gondoltam, bár egyelőre úgy tűnik abban én vezetek, még akkor is ha ezt sohasem vallaná be.*
- Arcátlan hangnem? A hangnememmel semmi baj, normálisan beszéltem és nem, még véletlenül sem vagyok aranyvérű*Bár édesapám aranyvérű édesanyám félvér. Ma már elég kevés az aranyvérű család és sajnos azok nagy része olyan, mint a leányzó, úgyhogy én még valahol örülök is neki, hogy nem vagyok az.*
- Elnézést kérek*Most tényleg elszégyelltem magam egy kicsit, mert teljes mértékben igaza van. Iszonyatos nagy illetlenség, hogy nem mutatkoztam be neki, pedig ez eléggé alapvető dolog, de teljesen elvette az eszemet a szavaival és nem a legjobb értelemben.*
- Teljesen igaza van, David Drew Dentry vagyok*Küldök felé egy charme-os mosolyt és enyhán be is dőlök mellé, elvégre így diktálja az illem. Ha esetleg felemeli a kacsóját, akkor megfogom és csókot lehelek rá, hiszen az is illik. Na igen, ha a szüleim ezt látták volna... rengeteg pénzt fizettek az etikett tanároknak és eddig semmi probléma nem is volt velem illem téren, de Cassiopeia teljesen elveszi az eszemet. Kiakasztó és valahol mégis megfogott. Érdekes. Olyan rideg és olyan büszke és beképzelt, de mégis van benne valami...*
- Nyugalom Hölgyem! Nem akarom bántani, csak ezt akartam közelebbről megcsodálni*Rámutatok a szökőkútra. Egy lépést sem teszek tovább, amikor előhúzza a pálcáját.*
~Csak ezt ne!~*Párbajozni utálok, úgyhogy én elő sem veszem a pálcám, maximum csinál velem valamit és itt hagy. Csak rontana a helyzeten, ha előhúznám a "fegyvert".
- Azt hiszi bántanám?*Kérdezem tőle meglepetten. Mindent kinéznék magamból, de hogy fizikailag bántok valakit, azt nem. Igaz, mindenki magából indul ki, belőle pedig simán kinézem, hogy kinyírna.*

*Hát mindenkire gondoltam, csak arra nem, hogy pont Ő lesz az aki itt ácsorog egy szökőkútnál és azt csodálja. Azt hittem neki semmi se jó és semmi se szép, csak ő maga. Természetesen nem kell bemutatnia, tudom ki ő. Cassi, egy igazi boszorkány. Soha nem álltam még szóba vele, hiszen nem is volt rá szükségem. Csak futólag láttam őt párszor, de hallani már elég sok mindent hallottam róla, na persze nem éppen jó dolgokat. Ha csak a fele igaz, akkor nekem már az is sok, de hát nem vagyunk egyformák.*
~Vak vagyok és nem látok.~*Nem szólok én semmit, csak rávarázsolom az arcomra a csábos mosolyomat és úgy pislogok rá.  Miután végignézem - rossz szokás - azonnal megpróbálom felvenni vele a szemkontaktust, hisze akivel beszélgetek -még ha ez nem is igazi beszélgetés - annak illendő a szemébe nézni. Mégis csak jók valamire azok a protokoll órák, amelynek sorain részt vettem. Amikor elkezdi kifejteni a szökőkutas témát egy pillanatra felcsillan a szemem, de azután már csak a fények miatt csillognak kékségeim, mint az ékkövek.*
~Hát, pedig amit rólad mondtak az úgy tűnik igaznak bizonyul.~*Ha tudná, hogy mi jár a fejemben... mondjuk nyilván nem érdekli, ha egy számára úgymond idegennel így beszél. Még jó, hogy egy viszonylag türelmes ember vagyok, így egyáltalán nem hat meg amiket mond és az sem, ahogy mondja. Arcomon még mindig ott van az a mosoly, amitől a lányok nagy része már elolvadt volna. Ő nem. Bevallom ez tetszik, ellentétben azzal amiket mond.*
~Iskolai tápláléklánc? Ez meggárgyult!~*Most komolyan, honnan vesz egy körülbelül velem egyidős csaj ennyi butaságot? Mintha azt sem tudná melyik bolygón van. Most legszívesebben a szemébe röhögnék. Szerencséje, hogy megtanították velem hogyan kell elrejteni az érzéseimet, de ha már nem lát majd, akkor egész biztosan jót nevetek rajta. Nem tudom mit képzel magáról. Talán ő pottyantotta a spanyol viaszt?! Ugyan már!*
- Világos*Illedelmesen megvárom míg a mondandója végére ér és csak azután szólalok meg.*
- Szeretném, ha elfogadná bocsánatkérésem, Hölgyem. Nem tudtam, hogy Hercegnők is vannak az iskola falai között, akik azt hiszik övék a világ, pedig ugyanolyan diákok, mint a többiek és ugyanúgy meg kell szenvedniük mindenért, ahogy a többinek, de akkor most már ezzel is tisztában vagyok*Jegyzem meg még mindig ugyanazzal az arckifejezéssel, majd lépek párat a kút irányába, már ha oda enged. Lehet, hogy nem éppen a legjobb társaság, de engem akkor is érdekel, hogy hátha ez az a híres kút és most már nem hagyom annyiban... hogy lehetek ennyire kíváncsi?!*

*Ma kivételesen nem csak úgy bolyongok a kastély falain belül, hanem úti célom is van. Pontosan nem tudom hogy hová tartok, de azt tudom, hogy mit keresek. Nemsokára Valentin-nap és így a kastélybeliek nagyobbik része kicsit meg van zavarodva. Hozzám is rengeteg leányzó jött oda, hogy én minek örülnék e jelentős nap alkalmából. Válaszul mindegyik csak annyit kapott, hogy "én nem ismerem a párodat, nem nekem kell tudni minek örülne". A legtöbb fiú egyébként szerintem annak örülne, ha kettesben tölthetne pár órát szíve választottjával, ám a társadalom ellenkező nemű tagjai ilyenkor nyüzsis, romantikus helyeket szeret meglátogatni. Tömve vannak az éttermek, a cukrászdák, kávézók és minden olyan hely, ami helyet adhat a szerelmeseknek ezen a napon. Mindenféle virágok, bonbonok, csokik, szívecskésből van még a nem tudom mi is... valahogy én ezt sohasem tudtam megérteni. Akit szeretek, azt szeretem az év minden napján és bármikor adhatok neki ajándékot és bármikor lehetek kedves vele és bármikor vele tölthetek pár kellemes órát.
Nekem nincs párom, így meg is kapom sokszor, hogy azért vallom ezeket a dolgokat, mert soha nem volt még ezen a napon kivel eltöltenem az időt. Na, nem mintha olyan csúnya lennék, vagy gonosz, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak azért van, mert eddig nem érdekeltek igazán a női nem tagjai. Bevallom így a 16. életévemhez közelítve bennem is elkezdtek dolgozni a hormonok és néha elgondolkozom rajta, mi lenne ha... de azután inkább elvetem az ötletet.
Kíváncsi vagyok idén mennyi névtelen lapot fogok kapni, a rekordom eddig 13, persze nem érek velük semmit, ha azt sem tudom ki küldte. Kidobni természetesen nem dobtam ki egyet sem, szépen eldugtam az ágyam alatti ládám mélyén.
Valentin nap közeledtével ismét felrepültek a pletykák, miszerint van a kastélyban egy olyan szökőkút, ami meggyógyítja a lányok vérző szívét és önbizalmat táplál a lelkükben. Persze én nem nagyon szoktam hinni az ilyesmi elbeszéléseknek, de ezt már évek óta hallom, így hát elkezdtem kutakodni, hogy hol is lehet ez a hely. A lányok nem voltak túl készségesek, szinte mind azt mondta, hogy ő bizony még sohasem járt itt. Mondjuk ki akarná elmondani, hogy "jártam ott, mert úgy összetört, mikor xy elhagyott" vagy ilyesmi. Senki nem büszkélkedne vele. Az ismerős srácokat meg valahogy nem érdekelte ez a téma, de végül addig kérdezgettem a csajokat, amíg az egyik elszólta magát és valahová erre irányított. Úgyhogy most lassú léptekkel haladok a folyosón, ami nem messze van a Főbejárathoz. Mindent megfigyelek, hátha valami titkos ajtó vezet oda. Amikor már kezdeném feladni a reményt és inkább elindulnék vissza a szobámba, akkor pillantok meg egy lányt, aki valami gyönyörűséges tárgy felett áll. Hát, ha nincs is semmilyen képessége ennek a tárgynak, már az is élvezhető lehet, ha csak nézegetik.
Először eszembe jut, hogy lehet tovább kellene haladnom és nem megzavarni a barnát, de annyira furdal a kíváncsiság, hogy inkább megállok és odaszólok neki.*
- Üdvözlöm. Ez hát az a varázslatos szökőkút?*Nem akarok sem illetlen lenni, sem tolakodó, úgyhogy egyelőre nem lépek közelebb. Üdvözlésem pedig azért választottam ilyennek, mert még az is lehet, hogy valamelyik tanár állt meg csodálni a tárgyat és hát nem akarok pontlevonást, az sosem jó.*

   


         Alapok

jelszó || „Nincs más, ha játék kell, játszunk nekik!
így ejtsd a nevemet || Dévid Drú Dentri
nem || férfi
születési hely, idő || London, 1983. augusztus 13.
horoszkóp || Oroszlán
kor || 15
vér || félvér
évfolyam || 4. évfolyam


         A múlt

David számára mindig is fontos volt, hogy mit gondolnak róla mások. Mindig próbált megfelelni a szülei elvárásainak, a rá bízott feladatokat magához mérten a maximumra teljesítette. Nem számított neki mibe kerül, nem számított mennyi idő és erőfeszítés, ő akkor is megcsinálta. Legjobban talán a nővérének akart megfelelni, Loisenak, aki kereken 8 évvel idősebb nála. Amikor kicsi volt mindig a lány vigyázott rá, ő tanította meg úszni és repülni is. Próbált igazi úriembert faragni belőle, igaz volt egy csomó tanító is felvéve erre a célra, de David legjobban vele élvezte a tanulást.
Amikor éppen egy nagy bálra készültek, amik a szüleik szerveztek a fiú a fekete frakkos öltönyében állt a tükör előtt, 13 évesen. Már akkor is határozott és magabiztos volt, de ott, abban az alkalmi ruhában olyan bizonytalannak tűnt.
- Muszáj nekem oda lemennem?*Kérdezte nővérétől, aki éppen akkor lépett be a szobába.*
- A szüleinknek nagyon fontos a mai este.*Válaszolta Loise, de látta a fiún, hogy valami nagyon emészti.*
- Nem akarom tovább ezt csinálni, nem akarok semmiféle filozófiai agyhalott lenni, a sportnak szeretnék élni és a csajoknak!*Nem akart túl komolynak tűnni és a humora még most is megmaradt, de amit előtte mondott azt teljesen komolyan gondolta.*
- Egyszerűen csak állj eléjük és mondd meg nekik.* Ennek a beszélgetésnek vége lett ugyan, hiszen le kellett menni és fogadni a vendégeket, ám az este befejezése előtt Dav még lefolytatta szüleivel a beszélgetést, amit már olyan régóta tervezett. A fiú azóta bizonyos határok között úgy él ahogy szeretne. Úszik, fut, edz és otthon néha kviddicsezik a haverjaival. Semmi diplomáciai dolog és semmi olyan amit nem szeretne!


         Gyerekkor

Szülei még a széltől is óvni próbálták, hiszen ő az egy szem fiú az egész családban, majd ő viszi tovább a Drew nevet.  Már kiskorától fogva etikett órákat kellett vennie, sokszor még azt is megszabták, hogy mit ehet és, hogy kivel kell barátkoznia. Utálta ezt a helyzetet, de nem mert semmit tenni ellene. Egyetlen személynek merte kiönteni a lelkét és az nem volt más, mint a nővére Loise. Barátai nem igazán voltak, hiszen csak olyanokkal találkozhatott akikkel „kellett” és csak olyanokkal játszhatott – ami annyit jelent, hogy sakkoztak – akikkel lehetett. Így egyetlen őszinte kapcsolat sem alakult ki közte és a többi fiú között. Lányok? Na azokat nem is látott, csak bálokon és estélyeken és akkor is csak olyanokhoz mehetett oda, akihez oda kellett mennie.
Ezek ellenére nem mondja mai napig sem, hogy rossz élete volt, mert nem. Minden megkapott amit szeretett volna és hát ott volt a nővére, akivel esetleges szabadidejük idején – általában éjszaka – ténylegesen játszhattak.
- Nagyon fáj?*Kérdezte Loise.*
- Soha nem voltam még ennyire boldog. Köszönöm*Suttogta David, majd feltápászkodott a földről. A seprűhöz szaladt, diadalittasan felemelte a földről, majd ismét rápattant. Nem érdekelte sajgó térde és az sem, hogy a vér lassan eláztatja a pizsama szárát és hogy mindez éjszaka történik. Mindig is repülni szeretett volna, de a szülei nem hagyták, nehogy baja legyen, így első repülését 9 évesen éjfél körül ejtették meg nővére segítségével. Akkor volt a legboldogabb addigi életében.

         Roxfortos évek

Az előző éveihez képest teljesen más lett. Minden megváltozott. Otthon mindenki körbeugrálta, minden meg volt szabva neki, itt pedig végre ráérezhetett a tényleges szabadság ízére. Természetesen itt is vannak kötelezettségei és ezeket még szívesen is elvégzi, hiszen mind a jövője segítségében lehet. Talán ezért is jött el annak az ideje David életében, hogy végre kiálljon magáért és megmondja a szüleinek, hogy ő nem akar olyan szigorú szabályok között élni, zenélni szeretne és kviddicsezni. Természetesen Selena és Dyron nagyon meglepődtek a kijelentésen, hiszen ők azt hitték a fiuk szeretik azt az életet, de elfogadták döntését és megígérték neki, hogy támogatni fogják akármi is lesz.
Ekkor jött a gyökeres változás és a Roxfort is egyszerre. Talán azért is volt az, hogy Dav nem találta a helyét az iskolában. Mindenből kihozta a tőle megtehető maximumot,  viszont első tanévében még kereste igazi önmagát. Elveszettnek is tűnt ebben a korszakban, de szerencsére a második évre már tökéletesen sikerült beilleszkednie, legalábbis ő úgy gondolta. Egyre többet beszélgetett társaival, lassan letisztult benne, hogy mit is szeretne, ám az a nagy áttörés még nem jött el számára az évek múlásával sem. Lett pár barátja, de a nevét még nem ismerik túl sokan a suliban sem, nem hogy a világban.
A csajozás terén sem aratott túl nagy sikereket, hiszen még csak az első csókon van túl, azt is egy játék keretein belül sikerült. Mondjuk eddig nem is nagyon érdekelték a másik nem tagjai, csak barátkozás szinten. Viszont most már benne is elkezdtek mozgolódni a hormonok és hát ennek ki tudja mi lesz a következménye… reszkessetek csajok!

         Háború

Háború van, mondják sokan, de én valahogy mégsem tudom felmérni a helyzet súlyát. Az otthoniak hetente írják a leveleket, hogy nem történt-e valami bajom. Néha megviccelem őket azzal, hogy pár nap csúszással írok, de ők ezt egyáltalán nem tartják poénosnak. Nem értem mi bajom lehetne a kastély falain belül, meg hát amúgy is a jó oldalon állunk és a jók mindig győznek! Futtathatnék én mindenféle gondolatot, hogy mit hogyan kellene csinálnom, de semmit nem érnék el vele, hiszen, ha jön a vég, akkor úgyis jön. Nem félek a haláltól, sokkal inkább félek az élő halottaktól, akik állandóan csak nyavalyognak, meg nincs kedvük semmihez, az agyhalottakról meg ne is beszéljünk... na én ilyenek nem akarok lenni! Így nem foglalkozom a problémákkal, vannak okosabb emberek, akik majd kitalálnak valamit.


         Jellem

David legfőbb jellemzői a magabiztosság, a bátorság, a jó humor és az elbűvölő készség.  Az utóbbi természetesen a kinézetéből fakad, hiszen ki tudna ellenállni ilyen csibész szemeknek és ilyen sunyi mosolynak?! Természetesen ő is tisztában van vele, hogy sok lány oda van a „szőke hercegekért”, innen is fakad a magabiztossága. Bár eddig a másik nem tagjai közül, csak barátokat szerzett, a kamaszkor beköszöntével belőle is előbújik a kisördög…
Imád emberek között lenni, szereti ha rá figyelnek, de ugyanakkor tudja mikor kell kicsit meghúznia magát és hagyni kibontakozni a másikat.  Jó humorának köszönhetően sokszor megnevetteti a körülötte lévőket. Bármikor képes belefogni egy jónak ígérkező kalandba, ennek ellenére például utál párbajozni, legalábbis pálcával. Inkább a testi párbajt választja, ha van erre lehetőség.
Nem sokan látták még szomorúnak, még ha néha az is, akkor is pillanatok alatt feldobja saját magát egy-egy viccel, vagy akár egy pozitív gondolattal.

Erősség || Bátor, sokoldalú, humoros, kitartó, spontán,  mozgékony, művész
Gyengeség || Konok, kíváncsi, gyerekes, elhamarkodó, meggondolatlan


         Apróságok

mindig || gitár, eper, ing, mosoly, kviddics, pizza
 soha || rossz akarás, unalom, párbaj, gomba, etikett
hobbik || úszás, futás, gitározás, kviddics, kirándulás
merengő || Legjobb emlék: amikor a szülei elé állt, hogy változtasson a jövőjén és ez sikerült is.
Legrosszabb emlék: egy bálban két gyönyörű szép, ám még is undok lánnyal kellett bájcsevegnie, mert „fontos a kapcsolat”.
mumus || Haldokló Unikornist lát.
Edevis tükre ||  Ismert zenét vagy kviddics sztár szeretne lenni, még ő maga sem tudja.
százfűlé-főzet ||  Színe olyan kék, mint a szeme, illata olyan édes, mint ő maga, íze pedig mint a legfinomabb eperé.
Amortentia || A legédesebb eper illatát ami keveredne a gyöngyvirág illatával.
titkok || Szülei csak azért házasodtak össze, mert ez volt a két család érdeke.
azt beszélik, hogy... || talán nem is a lányokat szereti…


         A család

apa || Dyron Dentry; 44; aranyvérű; normális apa-fia kapcsolatról beszélhetünk, nagyon jól megértik egymást.
anya || Selena Dentry; 42; félvér; harmonikus.
testvérek ||  Loise Dentry; 24; imádja a nővérét, az életét adná érte.
állatok || -

         Családtörténet

David családja a protokoll szerint él. Édesapja nemesi család sarja és mivel nem szeretnének lecsúszni a ranglétrán, ezért kénytelenek mindenféle társasági eseményt szervezni, illetve megjelenni ilyeneken, gyűlésekre járni és minden olyat meg kell tenniük, ami ezzel jár. A szülők az nagyszülők parancsára házasodtak össze,  anyagi és társasági érdek is származott belőle. Igaz Selena csak félvér, de manapság már igen nehéz aranyvérű arát találni, és hát Dyron szüleinek a pénz az sokkal fontosabb volt, mint a vér. Őket nem érdekli az ilyesmi, ebből is látszik, hogy nem a sötét oldal szolgái.
A családban természetesen van 1-2 halálfaló, hiszen Dyronék öten voltak testvérek, ő a legfiatalabb, van két nővére és két bátyja, akik közül Samuel és Elis a Sötét Nagyúr mellé álltak, a szülők nagy bánatára.
Selena édesanyja mugli születésű boszorkány, édesapja félvér születésű varázsló.


         Külsőségek

magasság || 175 cm
testalkat || sportos
szemszín || világoskék
hajszín || szőke
kinézet || Első ránézésre igazi szívtipró. Sokaknak talán az jön le róla, hogy egy beképzelt, öntelt alak. Szinte mindig ingben és farmerban jár, amik persze nagyon jól illenek hozzá.



         A tudás

varázslói ismeretek || Szereti a legendás lényeket és tud is velük bánni, egyszer még egy hippogriff hátán is lovagolt, na persze nem az iskolai tanév közben, hanem otthon. Sok fiúval ellentétben a bűbájtan is a kedvenc tárgyai közé tartozik.
felvett tantárgyak || Legendás Lények Gondozása, Repüléstan
pálca típusa || 11 hüvelyk, mogyoró, Főnixtoll maggal
RBF || -



         Egyéb

avialany||  Alexander Ludwig