Abigail

Tekintetét nem vette le Abigailről, továbbra is figyelte őt, s a hozzá címzett mondata után várta a további csapásokat, megvolt arról győződve, hogy túlzott őszintesége talán további ökölcsapásokat és rúgásokat csalogat elő a lányból. Most már készült ezen eshetőségekre is, ha esetleg bekövetkezne, akkor el tudjon hajolni, azonban abban is biztos volt, hogy ő nem fog visszaütni. Számos olyan fiú diák volt az épületben, akik simán visszaütöttek volna, de Oliver nem véletlenül tartozott a griffendélesek közé. Lovagiassága és józan esze megakadályozta abban, hogy valaha is kezet emeljen a gyengébbik nem tagjaira. ~ Na, mi lesz már? Mikor jön a következő pofon?~ Csak nézett a lányra, aki végül megszólalt, s Huxley meglepetésére bocsánatot kért. A fiú szemöldöke először a magasba szökött, hallva a sajnálkozást, de ennek ellenére sem tartotta túl szimpatikusnak a lányt ezek után. Ugyanis egy dolog az, hogy ki mit mond, de a fizikai bántalmazás az sokkal durvább és agresszívebb cselekedet, amit jelen esetben a srác nem igazán tudott elnézni.
- Még, ha csak a haverjaim előtt égettél volna be, de ahogy látod, az udvar tele van..- Nézett Huxley körbe, figyelte az őket figyelő diáksereget, majd visszapillantott. Közben még mindig fájlalta a két fájdalmas pontot, ahová az ütéseket bezsebelte. Kezével a szeme alatti részt kezdte el tapogatni, ami a nyomásra kicsit megfájdult. ~ Van ereje, hogy ez milyen gázos lesz holnap...~
- Na jó, nincs gond, én is bocsánatot kérek, hogy ezt mondtam. Nem lett volna szabad így nyilatkoznom, hisz nem ismerlek...- Kért ő is bocsánatot az eset után, de még mindig kínosan érezte magát, főleg azért, mert hagyta, hogy megverje egy lány. Másnap nem arról fog majd zengeni az iskola, hogy Oliver, a lovagias fiú, aki nem ütött vissza, hanem a pojáca, akit még egy lány is megver.
- Szerintem ne erőltessük a dolgot, bocsánatot kértünk egymástól, ennyi. Ezek után nehéz lenne bizonyítanod, hogy másmilyen vagy. - Mondta el őszintén a véleményét, de valahogy úgy érezte, hogy talán mégis kellene egy esélyt adnia, ha már ő kezdte a bunkóságával.
- Várj...öhm, fogalmam sincs. Talán, ha próbálnál megváltozni, valahogyan...-tette hozzá, egyelőre semmi normális dolog nem jutott az eszébe...

Abigail

A srácok nevetni kezdtek Oliver megjegyzésén, de hirtelen a szőke piszmogni kezdett, majd mindenki elhallgatott és összesúgtak. Huxley még mindig nevetett és csak a csöndre figyelt fel.
- Mi van? - Nézett értetlenül a többiekre, amikor felcsendült a háta mögül egy lány hangja. Ahogy megfordult, a hugrabugos Abigailt pillantotta meg, s meglepettségében nyelt egy nagyot, amely még nem túl látványos ádámcsutkáját is mozgásra késztette. ~ Bakker, mit keres itt? Hogy az a ...~ Na igen, ilyenkor mondják, hogy előbb kellene gondolkodni. Oliver sejtette, hogy a lány meghallotta a beszélgetést, hisz a srácok szinte túlharsogták a belső udvart és érezte, hogy most talán valamilyen átkozódásra számíthat.
- Szia - köszönte a többi srác, szinte kórusban és síri csöndben figyelték tovább az eseményeket, meghúzódva Oliver mögött.
- Hello - jött egy bátortalan köszönés Huxley szájából is, de ami ezután következett, arra nem számított. A lány ökle olyan gyorsan száguldott az arca felé, hogy még csak esélye sem lett volna pislogni,nem hogy elkapni a fejét. Így az ütés betalált Oliver bal arcfelére, közvetlenül a szeme alatt, majd egyből ezután következett a második csapás, amire végképp nem számított. Egy erős passz középre, s ettől képzeletbeli csillagok jelentek meg a srác szemei előtt, miközben térdre esve a földre görnyedt.
- Ááúúú - Jött a fájdalmas válasz a csapásokra, s a néhány pillanat alatt, amíg ő a földön szenvedett a haverok hatalmasat röhögtek, s nevetésük betöltötte az egész udvart.
- Ne röhögjetek már..- Mordult rájuk, majd dühösen pillantott a lányra, aki még mindig ott állt fölötte. Felpillantva szólalt meg.
- Nos, kérdésedre válaszolva, a pofon után még azt mondtam volna, hogy bocsánat, de ezután az az érzésem, hogy gondolkodnod kellene, mielőtt kérdezel. Úgy viselkedsz és úgy reagálsz , mint egy fickó. Ennyi elég ?  - tette fel a kérdését, miközben próbált felkászálódni a földről. A srácok persze röhögtek, s közben felálltak a padról.
- Na jó, köszi a műsort Abie, de mi megyünk, te csak szórakozz a cimbinkkel. - mondták vigyorogva, majd eloldalaztak a helyszínről. Oliver feléjük pillantott, elég dühösnek tűnt. ~ Szép kis cimborák vagytok...~ Jegyezte meg magában, majd visszafordult a lány felé, s farkasszemet nézett vele.
- Van még kérdésed, esetleg ütnél még párat, vagy tán bebizonyítanád nekem azt, hogy nem vagy olyan, mint amilyennek gondollak? - Indulatosnak tűnt, dühös is volt és persze nem igazán akarta beismerni, hogy most jogosan kapta az ütéseket. Hibázott, nem a barátai előtt kellett volna villognia, inkább nem szólt volna semmit sem, így megakadályozta volna ezt a kialakult helyzetet, de most már nem tudott mit tenni...

Nadine

Ki gondolná, hogy a Huxley fiú titokban a könyvtárba jár, persze nem tanulni, csupán csak művelődni. Minden nap elolvas egy regényt a varázsvilág híres íróitól. (Természetesen felmerül plusz -mínusz egy nap, ez a könyv terjedelmétől is függ.) Ezen olvasás iránti szenvedélyét, ha lehet titkolja társasága elől, főként azért, hogy továbbra is fenntartsa álcáját, amit főleg apjának szán, miszerint ő egy senkiházi, szabályellenes, rossz kölyök, akit a világon nem érdekel semmi és senki. Apja meg is érdemli azt, hogy fia így viselkedjen vele szemben. Oliver már évek óta akarja megkeseríteni felmenője életét, egyedül csak édesanyját sajnálja...Ma is az egyik leghátsó , eldugott asztalnál ül a félhomályban és egy remekművet olvasgat. Mivel a könyv izgalmas, viszonylag gyorsan halad az olvasásával, s talán a mai napon be is fejezheti az utolsó fejezetet. Ajtónyikorgásra lesz figyelmes, felpillant és meglátja, hogy egy lány érkezik a terembe. Nadine Hayes, ötödéves hollóhátas. A srác ennyit biztosan tud róla, hála széles kapcsolati rendszerének és pletykaforrásainak. Ahogy észreveszi, máris próbál kicsit lejjebb csúszni a székében, s próbálja arcát a vaskos regény mögé bújtatni, biztos , ami biztos alapon. Nem örülne annak, ha bárki is kiszivárogtatná azt a hírt, miszerint Huxley a könyvtárban olvasott. Ez lerombolná, vagy épp feljavítaná nem túl jó hírnevét. Folytatja az olvasást, legalábbis csak próbálná, de ahelyett, hogy a sorokat bújná, ki-kikukucskál a betűkből, s tekintetével a lányt követi. Vajon mit kereshet a könyvtárban ilyen késői órán? Ilyenkor már csak az szalad be az irományok tárházába, aki valamilyen késedelmet törleszt, vagy fontos beadandója akad...A polc mögött azonban eltűnik a lány, így Olie lemarad a válogatásról. Újra a sorok közé mélyed. Viszonylag gyorsan olvas, így negyed óra alatt végez az utolsó tíz oldallal és becsukja a könyvet.
~ Ezért megérte, csak tudnám, hogy a varázsló miért nem jött rá erre az egyszerű kis csalásra már az elején? ~ Gondolkodott el a könyv tartalmát illetően, majd felállt, elindult a polcokhoz,hogy visszahelyezte a könyvet oda, ahonnét elvette. Ám meglepetésére, Nadine még mindig ott ácsorgott.
- Áh, hello...bocsi, de ezt ide kellene becsúsztatnom. - mondta kissé meglepetten, majd finoman elnyúlt Nadine karja alatt, hogy visszategye a könyvet. Eközben véletlenül hozzáért a lány karja alsó részéhez.
- Bocsi - felelte egy apró mosollyal, s csak ekkor vette észre a Rubik kockát.
- Megfoghatom? - tette fel a kérdést és mielőtt a lány még félreértette volna, gyorsan hozzáfűzte.
- A kockádat? Akarom mondani, megmutatnád nekem a színes kockádat? Már hallottam róla, de még soha nem láttam ilyet. -

Abigail

- Végre, vége ennek a dögunalmas órának. Ti szeretitek a mágiatörit? - kérdezte Oliver haverjait, miközben a belső udvar felé baktattak, fekete talárjukban. Régen a srácnak egész jól ment a tantárgy, de ahogy öregszik, egyre kevésbé érdekli őt. Ma már csak a számmisztika és a kviddics az , amiért él és hal. Már azon is gondolkodott, hogy jelentkezik az iskolai laphoz, hogy ő szerkeszthesse a sportriportokat. Most azonban annak örült, hogy vége lett ennek az unalmas órának és van egy hosszabb szünet, plusz egy lyukasóra, így kipihenheti a fáradalmakat.
- Ilyen hülye kérdéseket ne tegyél fel Olie, naná, hogy nem szeretjük. - jegyezte meg az egyik haverja, miközben elérték az egyik kényelmes padot. Az udvaron elég sok diák lézengett, nem csoda, most talán három - négy óra is véget ért. Néhány srác a padra ült le, de páran csak akörül tudtak megállni, köztük Oliver is.
- Láttátok az ötödéves csajokat? Szerintem jobbak, mint akik a mi évfolyamunkra járnak. - kezdett bele az egyik griffendéles és így a srácok központi témája a lányok lettek. Sorban kezdték kibeszélni az ötödéveseket.
- Mit szóltok Rebbecahoz? Dögös nem? - tette fel a kérdést az egyik szőke, kék szemű, nyakigláb srác. Erre szinte mindannyian elvigyorodtak, még Oliver is.
- Na és a hugrabugos Abigail? - kérdezte vigyorogva az egyik szeplős képű, erre a társaság hangosan felnevetett.
- Az a bányarém??- kérdezett vissza a szőke, majd Olivert kezdte cukkolni.
- Na mi van? Te nem szólsz semmit? Bejön neked Abie? - kérdezte a srác gúnyosan, cukkolva őt. Oliver nem igazán ismerte Abigail Wolfot, s ugyan nem beszélt ki másokat, de nem szerette, ha a társai összehozzák őt hírben mindenkivel.
- Ugyan már Colin. Abigail Wolf?? Na ne csináld, abban a lányban nincsen semmi. Sőt, úgy viselkedik, mint egy pasi...áh, kizárt...amúgy is, csak rá kell nézni...- válaszolta Oliver lazán a srácoknak. Valódi gondolatai egész mások voltak, de, ha most elkezdte volna védeni a hugrabugost, akkor sosem mossa le magáról, így inkább választotta ezt a kiutat...

Sikerült túlélni az utolsó órát is, gyógynövénytan, a rettegett tárgy. Ez volt az egyetlen olyan tudomány, amihez Oliver egyáltalán nem konyított és csak kínkeservesen szerzett belőle elfogadható jegyeket. Miután végzett az iskolapadban, kiment még a kviddicspályára és végig nézett egy edzést a hugrások és a mardisok között. Mindig is akart játszani, de a csapatba nem került be, így maradt a játék nézése és a szurkolás. Persze, ő nem csak ezért járt ki a meccsekre. Ha ott volt pár cimborája, gyakran gyakorolta a sportközvetítést, ami elég jól ment neki...Szóval a délután folyamán "leközvetített" társainak egy meccset, majd visszavonult a Griffendélesek zugába, nevezzük hálóhelyiségnek. Lepakolta a cuccait a ládájára, majd eldobta magát az ágyon és azonnal elaludt. Nem csoda, kellett neki kora reggel egy görény után futkosnia...Teltek az órák, jóízűen aludt, míg egy párna repült az arcába. Erre fel is ébredt, s szinte rugós bicskaként ült fel az ágyában, szemeit dörzsölgetve pillantott körbe.
- Mi van ? - Kérdezte kissé dühösen, mert utálta, ha legkedvesebb álmából ébresztették.
- Póker van haver, a klubhelyiségben. Jössz? - Kérdezte az egyik hálótárs, de már el is hagyta a helyiséget.
- Persze, miért ne. - Repült a válasz, immár csak az ajtónak. Oliver felkászálódott az ágyról és nyújtózott egy nagyot, majd az óráját kezdte el keresgélni a láda tetején. Ekkor akadt a kezébe egy cetli: " Buli a lim-lomos helyiségben"
~ Vazz, ez ma van, én meg elfelejtettem. Hm, akkor a pókernek lőttek ma este, nem baj, helyette buli.~  Csillantak fel Olie szemei, azonnal kiszáguldott a fürdőhelyiségbe, ahol vett egy zuhanyt, megmosta a fogait, hogy szépen, fehéren csillogjanak, kicsit beillatosította magát, majd felöltözött. Mivel egy bulira készült, lazább cuccokat szedett össze. Egy kék farmert, egy szürke-lila csíkozású pólót kapott fel. A haját kicsit bevizezte, majd összeborzolta, s végül egy szürkés kalapot húzott a fejére. Lábait fekete, fehér szélű tornacsukába bújtatta, s mivel teljesen elkészült, elindulhatott a bulira. Oliver tulajdonképp mindenkit ismert az iskolából, kivéve az első-másod éveseket. Ha nem is mindenkit személyesen, de látásból, s névről majdnem mindenkit ismert. Azt már nem is tudja, hogyan keveredett hozzá egy meghívó, de ha már megkapta, miért ne menne el? Zsebre tett kezekkel indult el a buli helyszínére, s komótos léptekkel néhány perc alatt oda is ért. Már a folyosó végéről hallatszott a rockzene tompított változata.
~ Már megy is a buli, remélem, sokan lesznek. ~ Futottak át a gondolatok a fejében, miközben odalépett az ajtóhoz. Laza mozdulattal emelte ki kezét a zsebéből, hasonló mozdulattal nyúlt a kilincs után, majd kitárta az ajtót és előre lépett.
- Sziasztok! - köszönt mosolyogva, bár egyelőre csak egy srácot és egy lányt pillantott meg a teremben.
- Hello, Oliver Huxley. Te bizonyára James vagy, te pedig, ha nem tévedek, Zoey. - Mutatkozott be mosolyogva a többieknek és próbálta őket jól beazonosítani, talán ez sikerült is. Majd tekintetét körbevezette az egyelőre eléggé elhagyatott partihelyiségben.
- A többiek hol vannak? -

- Áh, családdal persze. - ~ Minek kell neked ilyen hülye kérdéseket feltenned, amikor egyértelmű,hogy a családjával tölti ideje nagy részét? ~ Futottak át fejében a saját magát dorgáló kérdések, majd az érkező kérdésre felpillantott.
- Jaj, a sulit inkább hagyjuk. Őszinte leszek tanár úr! A számmisztika az megy, de a többi tantárgy...Na jó, az is igaz, hogy elég lusta vagyok, nem sok időt fordítok a tanulásra. Bár, mostanában megkértem néhány diáktársamat, hogy segítsenek, főleg gyógynövénytanból. - Válaszolt kicsit bővebben a férfi kérdésére, majd kiitta a fekete ribizli szörpöt és az órájára pillantott. Már csak tíz perc volt hátra a gyülekezőből, amit nem igazán szeretne lekésni, mivel nem lenne jó újabb büntetéseket begyűjtenie.
- Tanár úr! Nagyon örülök, hogy találkoztunk, remélem, hogy még összefutunk, talán itt a városban. Végülis már csak két évem van hátra. - mosolyodott el Huxley, bizony várta már , hogy végre elhagyhassa a Roxfort kapuit és nagy szenvedélyét , a sportközvetítést gyakorolhassa. Felemelkedett az asztaltól és lassan begombolta a kabátját.
- Üdvözletem a családjának! - felelte a férfinek, majd biccentett egyet.
- Viszontlátásra! - Ezután, ha a férfi nem tartotta szóval, elhagyta a kocsmát és megkereste a társait, hogy visszatérjenek az iskola falai közé...

A tanár nem csattant ki az örömtől, hogy találkozhatott egykori diákjával, ennek egyértelmű jelei voltak. Válaszai sablonosnak, rövidnek tűntek, azonban Olivert ez sem tántorította el attól, hogy helyet foglaljon a férfi asztala mellett. Az egykori számmisztika oktató utolsó megjegyzésén csak elmosolyodott a srác.
- Tanár úr, látja, ilyenek ezek a mai fiatal lányok, nem szeretik, ha megszólítják őket, így jártam. -tárta szét karjait, s arcán továbbra is ott ült egy kis mosoly. Túlságosan nem viselte meg az eset, párszor már lekoptatták őt, amihez így már hozzászokott. Még hátrapillantott a lányra,aki továbbra is mogorva képpel bújta a jegyzeteit. ~ Biztosan antiszociális, nincs szüksége társaságra...vagy talán egy gonosz boszorka. ~ Jegyezte meg magában, majd előre fordult és kortyolt a szörpjéből.
- Örülök, hogy összefutottunk. Őszintén sajnálom, hogy elhagyta az iskolát, a mostani tanárunk olyan...nem is tudom, inkább nem mondok semmit - Csupán egy mosollyal jelezte azt, hogy a jelenlegi tanárával nincs megelégedve.
- És ön mit csinál mostanában? Valahol máshol tanít, vagy élvezi a szabad életet, utazgat és csapja a szelet a hölgyeknek? - kérdezte vigyorogva, a beszélgetés talán kezdett "barátias" lenni, Huxley mindig is ilyen közvetlen volt.

Logan

Ücsörög, pásztázza az arcokat, de ekkor nyílik az ajtó és egy fiatal, vele egykorú lány lép be azon. A lány feltűnő jelenség, ruhái színesek, haja afrofonású, s füleit, kezeit, arcát rengeteg ékszer díszíti.
~ Tyű, mennyi fém. Hogyan tudja elviselni ezt a sok cuccot az arcában?? Kár érte, szépek a vonásai, de ez a haj. Akár egy vitorlás hajó kötele. ~ Futnak át fejében a gondolatok, közben tekintetével végig követi a lányt, aki helyet foglal az egyik távolabbi asztalnál.
- Tessék az áfonyalé. - Hallatszik háta mögül a mogorva hang, visszafordul és biccent a csaposnak.
- Köszönöm- Ezután a zsebébe nyúl, majd kihalássza a szörp összegét és a pultra csúsztatja. Végül, belekortyol az italba és hódol az élvezeteknek.
~ Mennyei ez a szörp. Jobb, mint amit nálunk kapni. Ilyen miért nincs a Roxfortban? ~
Megcsóválja a fejét, majd ismét kifelé fordul, s tekintetével a lányt keresi. Nem csoda, a kocsmában ő az egyetlen különleges alak, a többi sötét fazon mellett. Észre is veszi őt, s felcsillan a szeme. Kezébe veszi a poharát, majd lehuppan a székről és határozott léptekkel indul meg a lány asztala felé. Ha már ennyit kell várnia, miért ne tölthetné el ezt az időt egy hölgy társaságában? Odaérve egy apró mosolyt csúsztat az ajkaira.
- Hello, nem bánod, ha csatlakoznék hozzád?- kérdi illedelmesen, közben jobb keze megindul a szék támlája felé. A lány felpillant az előtte heverő jegyzetekből és összeráncolt homlokkal válaszol.
- Nem bánod, ha nemet mondok? - Mondja finoman, de Huxley nem az a fajta, aki feladná.
- Oh, my lady, de bánom, ez mélyen érintett. -feleli, továbbra is mosolyogva.
- Na húzz innen -válaszolja a lány, most már sokkal dühösebben.
~ Ajjaj~ Huxley nem járt sikerrel, a lány valamiért nem túl szociális, talán valami baja lehet.
- Oké, bocs...- mondta Oliver csalódottan, majd megfordult.
~ A fenébe, hogy mindenki ilyen tahón viselkedik mostanában..~
Jegyezte meg, s ekkor pillantotta meg a szomszédos asztalnál ülő ismerős arcot.
- Logan tanár úr? - Megtörtént a felismerés, Oliver elmosolyodott.
- Áh, tanár úr! Már rég láttam, hogy van? Nem bánja, ha leülnék? - teszi fel a kérdést és már húzza is ki a széket...

Logan

Végre, egy olyan hétvége, amikor a diákokat elengedték egy kis bevásárló körútra, hogy iskolaszereket,új ruhákat szerezhessenek be maguknak, s egy kicsit kikapcsolódhassanak az Abszol út rengetegében. Oliver valahogy elkeveredett a társaitól, betért egy fagyizóba, vett egy három gombócos nyalánkságot, majd séta közben elfogyasztotta. Közben nézegette a kirakatokat, egy-két helyen megállt és megcsodálta az újdonságokat.
~ Nahát, ez a seprű. Nekem is kellene egy ilyen. Kár, hogy ennyire drága, apámtól nem akarok pénzt kérni, hm...egyszer csak lesz rá pénzem.~ Jegyezte meg, miközben összerágta az utolsó tölcsérmorzsát is. Ezután betért egy talárüzletbe, s kíváncsiskodott, hogy vannak e új, köpenyek, mert az övé kicsit már elkopott. Nem volt túl nagy választék, egyik sem nyerte el a tetszését. Végül, üres kézzel hagyta el az üzleteket és elindult visszafelé az úton. Órájára pillantott, még volt másfél óra a gyülekezőig, s mivel már kezdett hűvös lenni, nem akarta idejét az utcán tölteni. Éppen a Vasorrú Bába mellett haladt el, régi emlékek jutottak az eszébe, amikor a haverokkal itt iszogatták a gyömbérsört.
~ Hm, miért is ne? Egy kis nosztalgia nem árt.~ Visszafordult, besétált a fogadóba és a pulthoz sétált, majd ledobta magát az egyik székre.
- Egy feketeribizli szörpöt kérnék.- mondta a pultosnak, s ezután féloldalra kifordult, hogy tekintetét körbevezethesse a vendégeken...

Katharina

Átrágták a lehetséges keresztneveket, jobban mondva Katharina felsorolt párat, ami számára szimpatikus, Oliver végighallgatta és bőszen bólogatott a nevek hallatán, némelyiken el is mosolyodott. Valóban érdekes nevek voltak, főleg a Barbie és a Rosemary. Az első elég furcsa név a varázsvilágban, a második túl nyanyás. A srác végig mosolygott ezen, de nem tett említést Katharina ízlésével kapcsolatban.
- Okééé, ez egy burkolt igen volt? - kérdezte vigyorogva, de valahogy sejtette, hogy nem biztos, hogy így , a kora reggeli órákban érthető a humora, ezért néhány pillanatra befűzte a "humorzsák száját".
Miután hosszasan kivesézték a névadási szokásokat és a neveket, szóba került a kis görény, aki miatt Oliver nem tudott aludni és aki miatt végig kellett futnia egy hosszabb folyosón, kora reggel, mezítláb.
~ Hogy szökött ki? Csak ezt ne, most színt kell vallanom...~
- Hát...tudod, na jó, én voltam a bűnös. Arra ébredtem, hogy valami kapargatja az ajtót, odamentem, megláttam a kis szőrmókot és nem is tudom, miért, automatikusan kinyitottam az ajtót, ő pedig elhúzott. Nem tudom, hogy melyik szobatársamé lehet, idáig azt sem tudtam, hogy van a hálóhelyiségünkben vadászgörény, de ha ez kiderül, tutira megnyúznak...- felelte, miközben megvakarta a fejét. Ezt általában olyankor csinálta, ha gondolkodott, vagy aggódott valami miatt, esetleg zavarban érezte magát.
- Jól van, nem viccelődöm vele és Piton sem olyan rossz, mint amilyennek tűnik. Valószínűleg, ha befejezzük a tanulmányainkat, akkor már másképpen tekintünk rá. - mondta, miközben kezeit a zsebeibe csúsztatta és úgy ballagott a lány mellett.
- Örülök, hogy nem fárasztottalak le. Mondjuk, ne vedd sértésnek, de ha rád nézek, látszik, hogy ennél fáradtabb már nem is lehetnél. - széles mosoly kúszott az arcára, ahogy a lányra pillantott. Nem akarta ezzel megbántani, egyszerűen csak kimondta azt, amit gondolt, természetesen nagyítva a szituációt, hogy kicsit viccesebbé tegye a hangulatot, feltéve, ha ez sikerült neki.
- Amúgy, ha te sem tudsz aludni és én sem, mondjuk felöltözhetnénk és beülhetnénk a klubterembe sakkozni...Óóó, nem is egy házba járunk. Látod, ezt nem értem. Miért vannak külön klubtermeink? Szét akarnak választani minket?? - szavaiból ismét érezhető volt, hogy kicsit túldramatizálja a helyzetet.
- Hmm ötlet? - tette fel a kérdést, hátha Katharinanak eszébe jut valami jó időtöltés, feltéve, ha nem unja a "bolond" srác társaságát.

Katharina

( bocsi, én is késtem...)

Oliver arcára széles mosoly kúszott, ahogy hallgatta a lányt, aki barátnőjét fényezte. A fiú is tisztában volt azzal, hogy Abbey valóban azon tanulók közé tartozik, akik kiválóan elsajátítják a tananyagot, nagyobb nehézségek nélkül. Mégis, mikor a jó jegy került szóba, az arcára fagyott a mosoly.
~ Még hogy jó jegyet én?? Na ne, az kizárt...rémes lett, éppen csak görbül...~ Végül egy kínos mosoly váltotta fel a fanyar arcvonásokat.
- Hm, fogjuk rá, hogy jó lett...- nem nagyon akarta részletezni a tanulmányi eredményeit, nem szívesen ismerné be egy hugrabugrásnak, hogy gondok vannak a tanulmányaival. Ezután ismét szóba kerültek a keresztnevek, melyekkel szüleik ruházták fel őket, s ennek köszönhetően egy életre megbélyegezték a nevek használóit. Hisz melyik lány inna meg egy kávét egy Muriell nevű fiúval? Talán senki. Persze, Oliver viccesen tudta kezelni a helyzetet és a másik neve még egész hangzatos volt. A lány természetesen bölcs hugrabugos létére szépen kiokította őt a nevek eredetéről, amin már Katharinával együtt nevetett.
- Igazad van, beszélek itt össze-vissza.- Apró mosoly kúszott az arcára.
- Nézd, ha ez megnyugtat, akkor ígérem, hogy a gyerekeinknek nem lesznek ilyen rémes neveik. Kihagyjuk a Murielt és a Katharinát is, mit szólsz? - emelgette szemöldökét, miközben széles mosoly kúszott az arcára. Nem is Oliver Huxley lenne, ha nem kezdene ilyen tréfába a lánnyal.
- Ne, ne is válaszolj, tudom mire gondolsz .- jegyezte meg, még mielőtt a lány megszólalhatott volna.
- Félretéve a viccet, nagyon remélem, hogy annak a kis szőrmóknak nem lesz semmi baja, megkedveltem. Igaz, csak fél percet töltöttem vele együtt, plusz még azt a kevés időd, amíg idáig futottam utána, de hamar barátkozom. - Ismét elvigyorodott, majd vonásai megkomolyodtak.
- Nos, ha Piton találja meg, valószínűleg kulcstartó lesz belőle, papucsnak kicsi volna...de úgy érzem, hogy még összefutunk ezzel a kis lénnyel. - felelte a lánynak, miközben elindultak a bejárattól, vissza a hálótermekhez vezető folyosókig.
- Ne,ne, nem alhatsz el Piton óráján. Ezt nem teheted velem, hogy ne lássalak egy darabban. Valamit ki kellene eszelni ez ügyben. Mondjuk, ha rajzszögekkel pakolnánk meg a széket, vagy viszketőporral szórnánk meg a talárját...Ugye itt a falnak is füle van?- pillantott gyanúsan körbe, majd a lányra.
- Jobb lesz, ha halkan mondom...szóval Piton nehéz eset, de talán megúsznád a darabolást valahogy...- A szokásos vigyor ült ki az arcára, majd beletúrt a hajába és ásított egy nagyot.
- Jaj, amúgy remélem, hogy nem fárasztottalak le, tudod, általában ilyen vagyok..reggelente meg pláne, ilyenkor rosszabb vagyok, mint egy cikesz...Ne is akard megérteni a hasonlatot, és lőj le, ha túl sokat beszélnék...- Csak mondta és mondta, miközben haladtak a folyosón...

//Elnézést a késedelemért! //

..:Katherine:..

- Persze, ismerem. Múltkor gyógynövénytanból ő segített ki, igazán rendes és nagyon okos. - jegyezte meg Oliver, miközben felsegítette a lányt a földről. Ezután kezdték el megtárgyalni a titkokat, amely a nevükkel kapcsolatos.
- Szerintem egyáltalán nem vicces a neved, sőt, egy kicsit európai hangzású - fűzte hozzá a véleményét Huxley, s nemsokára megtudta, hogy Kat anyukája valóban európai. Ezután Oliver is megosztotta titkát azzal a bizonyos M. betűvel kapcsolatban, s nem maradt el a kuncogás sem, amire már számított a fiú.
- Nem olyan iszonyatos? Talán, ha nő lennék, valóban elviselhető lenne ez a név, de így elég szörnyen cseng az Oliver után. - válaszolta, s a végén feltűnt az arcán egy apró mosoly. Ezzel is jelezte, hogy nem mérges a kuncogásért, hisz érthető ez a reakció. Végül elmesélte, hogy mit keresett ezekben a hajnali órákban a főépület bejáratánál.
- Igen, egy kis vadászgörény. Nem tudom, elképzelhető, hogy az egyik szobatársamé, vagy egy alsóbbévesi. Úgy elrohant, hogy csak idáig tudtam utána rohanni...Remélem előkerül. - tette hozzá, majd tekintetét körbevezette a csarnokban. Sehol sem látta az állatkát, ettől kicsit csalódott volt.
- Talán előkerül...Visszajössz a hálókörletekhez? Én még biztos alszom egy órát, már ha visszatudok aludni...- felelte, s amennyiben a lány vele tartott, elindult vissza, a hálókörletek felé.

// Elnézést a késedelemért! //

..:Phoebe:..

~ Tulajdonképp egész jó lett, legalábbis ahhoz képest, hogy eddig csak képregény figurákat rajzoltam, most pedig egy portrét...~
Miután úgy döntött, hogy mégis megmutatja a rajzot, átnyújtván azt kíváncsian várta, hogy a lány vajon hogyan reagáéja le a rajzot.
~ Hűha, elég sokáig nézi a képet. Vajon mit elemezhet? Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon mit szól a képhez.~
- Öhm, köszi. Tudod, idáig csak képregényeket rajzoltam. Tényleg tetszik? Neked adom...- válaszolta mosolyogva, s remélte, hogy évfolyamtársa elfogadja a rajzot.
- Oliver Huxley - felelte a bemutatkozásra, közben feltornászta magát a fatuskóról, s megállt a lány mellett.
- Látásból már ismerlek, te is hatodéves vagy? - kérdezte meg a fiú, miközben hóna alá vette az üres rajztáblát és a másik kezébe összefogta a ceruzáit.

..:Phoebe :..

~ Nahát, még ilyen sem történt velem. Bahh, ez olyan gáz, zavarba jövök, csak azért, mert nem kértem engedélyt a rajzra? Tök ciki..amúgy is, miért kell kilesni, mit rajzolok? Ha ronda, arról nem én tehetek, még sosem csináltam ilyet. Már csak az hiányozna, hogy valaki megharagudjon rám egy rajzom miatt~

Különféle gondolatok futkosnak a fiú fejében, de úgy érzi, hogy bocsánatot kell kérnie. Ezt meg is teszi, bűnbánóan, hisz ő nem akarta megzavarni a lány játékát, ez azonban mégis sikerült. Rászánja magát, kimondja a szavakat, s megnyugszik, amikor egy mosolyt kap válaszul. Eközben a képet még mindig magához szorítja, úgy, mintha titkolná, hogy mi van rajta, pedig ez fölösleges, hisz az előbb vallotta be, hogy a lány van a képen.

- Látni? ~ Látni??? Ajjaj, na jó, végülis mit veszíthetsz Huxley? Maximum kapsz egy pofont, ha nem úgy sikeredett a kép, ahogy a lány látni szeretné.~

- ÖÖhm, tessék - lassan kienged a szorításából és átnyújtja a lánynak a képet, amin egy portré látható róla, egyszerű kép, grafitvonalakkal, némi árnyékolással tarkítva. Egyszerű, mégis kivehető rajta a lány tökéletes mása, a fatörzsek, a szellő mozgatta hajszálak, a hegedűt tartó kéz, s a másik, mely a vonót használja. Bár nem professzionális rajz, mégis egész jól sikerült.

- Nem karikatúrának szántam, de hozzá tenném, hogy portrét még sosem készítettem- próbál mentegetőzni, ha esetleg nem tetszene a kép. Közben zavarában ismét a fejét vakarja, s még mindig ott ül a fatörzsön és felpillant  az évfolyamtársára.

- Nagyon gáz lett?

~ Phoebe ~


Az idő kellemes, a fények tökéletesek egy műalkotás elkészítéséhez, a zene egyszerűen csodálatos, olyan, ami arra sarkallta Olivert, hogy rajzoljon, alkosson, készítsen valami olyat, amit idáig nem . A fiú általában képregényeket rajzolt és a figurák fölé apró, kis buborékokba rövid szösszeneteket írt, humoros formában. Most azonban egész más vonalakat alkotott az ujjaival markolt grafit. Idáig még sosem készített portrét senkiről, de most, mintha valami megszállta volna, a keze által vezérelt ceruza csak forgott jobbra-balra, mígnem a lány teljes képét meg nem formálta. Annyira belemerült a rajzba, hogy észre sem vette azt, mikor a zene elhalkult. Már az utolsó simításokat végezte, amikor egy hang megszólította. Oliver megrezzent, s a képet hirtelen magához szorítva pillantott fel, amikor meglátta a modelljét.

- Öhm, szia. Én? - Vakarta meg szabad kezével a feje búbját. A srác életében talán most először jött zavarba, kicsit úgy érezte, mintha bűnt követett volna el azzal, hogy a lány engedélye nélkül készítette el a rajzot. Huxley bár zavarba jött, agya mégis gyorsan pörgött, így a zavart leplezve máris megszólalt.
- Áh, te hegedültél az előbb. Nagyon szépen játszol. Én...én téged rajzoltalak le, ne haragudj, de megihlettél. - mondta bocsánatkérő tekintettel, remélte, hogy a lány ezért nem fog összeveszni vele. Eközben a képet még mindig szorosan tartotta magához ölelve...