Sam
zene

Egy év, egy év telt el a bátyám halála óta. Évforduló van. Évforduló, de milyen?
Nem beszéltem a másik bátyámmal, egyáltalán nem beszéltem ma senkivel. Ott ültem ugyan az összes órán,
de mintha nem is tudtam volna magamról bámultam. Néztem a padlót. néztem az üres pergament amire nem
tudtam mit írni. Nem néztem rá senkire, aki tudta mi történt ezen a napon az tudta, aki nem... nem akartam
hogy bárki más tudja. Örültem hogy vége lett a nap első részének és elvonulhattam.
Ha lehetséges most az egész ezerszer annyira fájt mint egy éve. Könnyezni kezdtem, lecsorogtak az államon
és éreztem őket a nyakamon. Eszembe jutott az utolsó pillanat amikor láthattam Luthert.
Mikor kiemelték a folyóból a testét, akkor még reménykedtem. Minél nagyobb volt a remény annál
nagyobb volt a csalódás, hetekig hitegettem magam. Elhittem hogy, van rá esély hogy, élve hazakerüljön.
Azt gondoltam, jó esetben megtalálta valaki rosszban pedig kiúszott valahova és már úton van hazafele.
Tévedtem, hatalmasat tévedtem. Apa azt mondta Isten visszahozza, senki sem hozta vissza. Még rosszabb
mióta már Blane sincs nekem, túl kell élni. Mindent túl kell élni, ezt szokták mondani.
Jó volt hogy, nem kellett látnom Alexejt. A keserűséget és a néma bánatot a szemében, nem tudott sírni,
nem tudott gyászolni. Egy éve gyűlik benne a keserűség ezért olyan amilyen, agresszív.
Én elkezdtem ténferegni, keresni egy eldugott helyet ahol senki sem lát, végre megtaláltam.
Magányos tölgy, még a neve is ez, magányos. Egy hely ahol a szomorú kisnyulak elbújhatnak.
Miért a nyulak? Mert engem így hívnak, Rabbyt. Nekem tulajdonképpen tetszik a nevem, talán az egyetlen
dolog amire azt mondanám, hogy tetszik. Leültem a földre és fölhúztam a térdeimet, valahogy bármennyire is
nem akartam kitört belőlem a zokogás. Luther erre mindig azt mondta hogy sírjam ki, jobb lenne ha
kiordítanám de most így sikerült. Már kiordítottam volna ha, merném. Fölállnék itt ahol vagyok és sikítanék.
Sikoltanám hogy, elegem volt. Kérem vissza a régi életem és legfőképpen Luthert. Nem tudom megtenni,
nincs bennem hozzá elég erő. Semmihez sincs csak a síráshoz.

Drew

-Rabbyt, menned kéne órára! Nevet rám Blane de én nem megyek sehova a folyosó tök üres és már csak egy nyomorult bájitaltan órán kell túlesnem utána pedig ünnepélyesen is végeztem a nappal. Elhúzom a számat, jó lenne az egész napot Vele az az Blane-el tölteni de olyan kevés hely van ahol egyedül lehetünk.
-Jó. Tényleg mennem kéne. Hát...szia. Mondom egyszercsak hirtelen és faképnél hagyom a mostohabátyámat, szoktam vele ezt csinálni ilyenkor még jobban hiányzom neki, tudom és érzem. Ugrándozva lépegetek a folyosón, boldog vagyok először igazán boldog a bátyám és az anyám halála óta. Persze van hogy jó és van hogy nagyon rossz, fent és lent örök körforgás meg különböző sablonossá vált szövegek. Hirtelen elcsúszom a síkos padlón és a nagy ijedelemben belekapaszkodom egy épp felém sétáló fiúba, őt is a földre rántom. Rendesen bevágom a fejem a padlóba de nincs nagy bajom, kicsit még fájlalom és iszonyúan szégyellni kezdem magam.
- Istenem, de sajnálom bocsi nem akartam. Dadogom idegesen hiszen nem szokásom szerencsétlen embereket leteríteni a folyosó közepén. Kisimítom az arcomból a hajam és próbálok biztatóan mosolyogni az illetőre hátha nem akar majd itt helyben kinyírni.

Endorius

Beszélgető partnerem is bemutatkozik, kissé zavartnak tűnik de elképzelhető ha látnám magam én sem lennék valami nyugodt. Halványan End-re mosolygok majd körbenézek. Hátha...de senki más nem érkezik. Aztán óriásit villámlott, fölkaptam a fejem és End után indultam egy nagyon fajta fához. Nem sokkal ezután egy bagoly érkezik szó szerint zuhanó repülésben. A fiú levelet kapott, elmerengek azon hogy milyen régen nem kaptam levelet. Apa nem küld, ő tudja hogy jól vagyok ha levelet küldenék neki az vészjelzés lenne ezért ilyenkor sehogy nem érintkezem vele. Gillian, vele tulajdonképpen csak az a baj hogy van semmi más. Körülbelül annyira érdekelne a levele mint egy durrfarkú szurcsók a pázsit közepén.  Megrázom a fejem és visszatérek a fához , End letelepszik mellém.  Kisimítom a szemeimből szőke hajamat majd a fiúra pillantok. -Minden rendben? Kérdezem tőle és remélem nem veszi akadékoskodásnak mert nem akarom hogy teljesen idiótának nézzen. Fejemet a kezemre támasztava nézek rá fel. Magasabb nálam, vicces lehet de ez egyáltalán nem szempont mert szinte minden ismerősöm magasabb nálam. Ekkor veszem észre hogy a csuklóm szabadon maradt és a három hosszú forradás remekül kivehető, látom hogy End csodálkozva ránéz és imádkozom hogy ne kérdezze meg mi az, attól félek nem tudnék rá megfelelő magyarázatot adni. Lépéseket hallok előrenézek, de senki sem jön. Ez egyre érdekesebb lesz, mi történt már hallucinálok is? Blane sehol, azt hiszem mégis eltévedtem de mostmár teljesen mindegy ezek szerint mind a ketten egyedül ücsörgünk valahol. Vagy is csak Blane van egyedül, és elázik ráadásul engem vár. Aztán megint apám jut eszembe és hirtelen a halálfalók. Nagyon remélem hogy apámat nem akarják bántani, tudom a remény itt nem elég de az hal meg utoljára. Egyszer régen megtámadták már akkor is előkelő helyen állt a Mágiaügyi Minisztériumban. És mi van ha... Újabb villám cikázik végig az égen és a szemeim tágra nyílnak a rettegéstől, de én nem a villámoktól félek. Az is lehet hogy ezt az egészet csak beképzelem magamnak, apa jól van és Gillian is. Nagyot sóhajtva fújom ki a levegőt, el is felejtkeztem a kezemről de most már mindegy remélhetőleg, End nem lesz képes ki találni mi az. És ha mégis... azon még nem gondolkoztam mi lesz akkor. Újra End-re nézek. Kicsit nyugodtabbnak tűnik, ezek szerint nem kapott olyan rossz híreket. Nézzük a jó oldalát ő legalább kap híreket míg én egyáltalán nem kapok semmit. Sőt a nevelőanyám még időnként azt is elfelejti hogy élek. Felnézek az égre , az ég szinte fekete és csapkodnak a villámok. Ennek az időjárásnak is megvan a maga szépsége. Pláne ha a szobaablakból figyeli az ember. Összefonom a karjaimat a mellemen és bámulok bele az esőbe.

Endorius
Az embernek akkor kell felkészülnie a rendkívüli helyzetekre, amikor béke van.

*Gyorsan szinte futva közeledem a szobor felé aztán fölnézek. Blane sehol biztosan én jöttem hamarabb esetleg nem is jó helyre, megcsóválom a fejem és elgondolkozom, hogy valóban a könnyező szobrot említette-e vagy sem. Jár az agyam de, nem jut más helyszín az eszembe, így jobbnak tartom, ha megállok valahol. Az idő már így sem valami bíztató, borús, sőt mintha még valami esőfélét is az arcomba vágna a szél, rossz akárcsak a kedvem. Nem szeretem a szerdákat, sosem szerettem, pedig szerdán születtem, átlagos szerdán. Kezdek ideges lenni, az én kedves mostohabátyám egy titkos találkozónkról sem késett el, mért kezdené el pont most. A számba veszem  a körmeimet de, mikor ráharapok valami borzasztó ízt érzek, már emlékszem egy barátnőm adta a körömlakkot körömrágás ellen. Unni kezdem magam, ezért birizgálom a négy lila bőrkarkötőt, ami szépen simul a csuklómra. Elmosolyodom, hiszen mindenkit sikerült megtévesztenem azzal az átlátszó kis hazugsággal, hogy az anyukámtól kaptam, és azért nem veszem le szinte soha, de persze egész más a helyzet. Lehúzom a kezemről az összest majd a nadrágom zsebébe, gyűröm őket. Ránézek a bőrömre, elképedek milyen, lassan gyógyulnak a sérüléseim, három egyenes vágás, ez az én múltam. Lassan végig simítok a sebeimen és szörnyű rossz érzés fog el, még emlékszem azokra a napokra mikor nem akartam mást, mint egy szerűen meghalni. Ezért is nem szeretek egyedül lenni folyton ezen jár az eszem, nem is tudom mennyi ideje, álldogálok ott és elmélkedem de kezdem nagyon megelégelni ezért sétálgatni kezdek. Igaza volt Blane-nek ez a hely tényleg elhagyatott, hiszen már vagy negyed órája álldogálom itt és még egy teremtett lelket sem láttam. Ha már a körmöm nem rághatom az ajkamat, kezdem el rágcsálni, és csak várok már nem is igazán a mostohabátyámra már szinte bárki jó lenne bár magamban imádkozom hogy ne az édestestvéremmel találkozzam. Egyszer csak egy fiút látok a közelben sétálgatni,elindulok   felé és már csak bosszúból is beszélgetni, akarok vele. Hadd egye Blane-t a féltékenység, ha már nem bírt időben ideérni. Mikor odaérek hozzá egy barátságos mosoly kíséretében bemutatkozom.*-Szia, a nevem Rabbythia Moore!*Elgondolkozom rajta hogy vajon nem fog-e elhajtani azzal az ürüggyel hogy nem ér rá velem csevegni, de elhessegetem a gondolatot és reménykedem hogy mégiscsak szóba áll velem.*

          alapok

jelszó ||"A hírnév hűtlen barát."
teljes név Rabbythia Livia Alisha Moore
becenév || Rabbyt, Thia, Livvie
nem || nő
születési hely, idő ||Moszkva, 1980., December, 14.
kor || 15
faj || ember
                
vér || arany
 évfolyam || Ötödév


          a múlt

Moszkvában egy hideg decemberi napon láttam meg a napvilágot az orosz Olga és az angol James harmadik gyermeke és első lányaként. Csodás gyerekkorom volt, egyszerűen imádtam Moszkvát és a szüleimet. Mindent megkaptam tőlük, amit csak kívánhattam, hiszen a pénz nem volt akadály. Szerettem a testvéreimet főként az idősebb bátyámat, Luthert. Nagyon sokat foglalkozott velem, sokkal többet, mint Alexej. Talán ezért is alakult ki köztünk valami furcsa telepátiaszerűség, amit Alexejjel már nem voltam képes létre hozni. Aztán 7 éves koromba költöztünk Londonba, akkor meséltek nekem először a varázsvilágról, nagyon szerettem hallgatni ezeket, a történeteket és már alig vártam hogy én is iskolába mehessek. Nem sokára Luther is bekerült a Roxfortba és egy évvel utána Alexej is. Egy ideig féltem hogy engem nem fognak fölvenni, hiszen 10 éves koromig egyáltalán nem mutatkozott a varázserőm és utána is csak kis mértékben. 11 évesen pedig én is levelet kaptam. Azt hittem megőrülök úgy vártam már az iskolát, és később is nagyon szerettem. Az első és második de még a harmadik évemben is az eredményeim jók voltak és semmi baj nem volt velem, sőt kifejezetten tisztelettudó és kedves voltam mindenkihez. Aztán annak az évnek a nyarán történtek azok a dolgok amiktől kezdve két részre osztom az életemet. A Luth és anya elvesztése előtti és az utáni időszakra. Ezt a nyarat csak úgy emlegetem a katasztrófa.
                   A KATASZTRÓFA

Azon a nyáron Olaszországba repültünk, mert ahogy anyukám mondta szüksége van friss levegőre. Az első perctől kezdve tudtam, hogy csodálatosan fogom érezni magam mégis valami rossz érzés gyötört. Egy nap én és a testvéreim hajókázni mentünk egy közeli folyóra, az idő remeknek ígérkezett de amint a hajó fedélzetére léptem megint elkapott az a bizonyos rossz érzés. – Luth, szerintem ez mégse olyan jó ötlet! * Mondtam és reméltem hogy azonnal visszafordulunk.*
 - Ugyan már Rabbyt biztosan tengeribeteg vagy, nem baj elviseled valahogy! * Emelte égnek a tekintetét Alexej én pedig nyelvet öltöttem rá és újra Luth-ra pilantottam.*
 - Rabbyt, nem hiszem, hogy bármi rossz is történhet, kérlek ne is foglalkozz vele! * Mondta Luth mintha nem értené pontosan mire gondolok. Így hát nem volt mit tennem, követtem az utasítást és igyekeztem nem gondolkozni. Egy ideig remekül is éreztem magam, de aztán nagy szél támadt. Az égen fekete felhők gyülekeztek és akkor már tudtuk, hogy óriási vihar várható. Alexej irányította a hajót ami folton megingott és sokáig úgy tűnt fel is borul, aztán Luther átvette a hajó kormányzását. Én rettegtem, hogy bármelyiküknek bajuk esik. Aztán az egyik pillanatban még láttam Luthert a másikban pedig csak egy csobbanást hallottam. Ösztönösen felsikoltottam,Alexej pedig rohanni kezdett a kormány felé.
- Alexej! Meg kell keresnünk!* Könyörögtem zokogva a bátyámnak.*
- Rabbyt, ha most elkezdjük keresni több mint biztos hogy mi is meghalunk! * ordított rám én pedig hátrahőköltem. Még sosem volt velem ilyen durva.
- Akkor utána megyek, én! * Sikoltottam és meg sem várva mit lép erre a jéghideg vízbe vetettem magam. És ezzel alá is írtam a halálos ítéletemet hiszen nem tudtam úszni. Azonnal elmerültem de amikor csak sikerült felküzdenem magam Luther nevét kiabáltam. Aztán egy hullám valamelyik kiálló sziklának csapott, én pedig nem kaptam levegőt és mozdulni sem bírtam. És a hullámok újra a sziklaperemhez vágtak aztán valami vöröset láttam a felszín felé szállni. Annyira még magamnál voltam hogy felfogjam, vérzem és lassan meghalok. Utána minden elsötétült.

Azután már csak a fájdalom maradt. Betöltötte a világot.

- Rabbyt, kicsi Rabbyt!* Hallottam hogy a nevemet kiabálják de nem reagáltam. – Nem halhatsz meg! Ezek voltak azok a szavak amit először hallottam. Alexej könyörgött, és a hangja zokogásba fulladt. Én pedig felnyitottam a szemem. De jobb lett volna ha nem teszem, mert azonnal tudtam hogy Luther megfulladt, és ez nem volt elég. Egy hónapra rá anyám is meghalt tüdőgyulladásban. Ez az időszak volt a legrosszabb, a teljes reménytelenség. Az iskolai eredményeim továbbra is tökéletesek voltak de mintha valami meghalt volna bennem. A kedvesség kiveszett belőlem, és csak hűvösség és a távolság tartás maradt. Alexej alig beszélt én pedig felvágtam az ereimet. Akkoriban történt az is hogy apám újra megházasodott.
A nő Gillian még a fiát is magával hozta akit először gyűlöltem, hiszen tökéletes volt. Aztán a gyűlöletem szerelemmé változott és egy nap Blane szerelmet vallott nekem. Azóta vagyunk együtt természetesen titokban, erről csak a testvérem Alexej tud aki nem nézi jó szemmel. De ő nem tudhatja hogy szükségem van Blane-re ahhoz hogy túléljem ezt az egészet. De ki tudja mit hoz a jövő…

          jellem

Többnyire nyugodt  és távolságtartó de nem szükséges senkitől sem félteni. Kissé olyan mint valami méreg… nem valami gyors de azért több mint biztos hogy halálos. Már ha az a cél , de nincsenek tömeggyilkos hajlamai. Elég lényegre törő, nem igazán szeret fecsegni. Sokszor úgy tűnik mintha nem is lennének érzései, pedig csak nem mutatja ki őket. Nagyon szeret pofákat vágni és néha gúnyos megjegyzésektől, sem riad vissza.


          apróságok

mindig || Blane , Alexej, hóesés,vanília,körömlakk,énekelni.
soha || Alexej,magány, forróság,Gillian, ha nem hajlandó senki meghallgatni.
dementorok ||Luthert látja meg fulladni.
mumus || Magányosan ül egy sötét szobában.
titkok || Első szerelme a mostoha bátyja. Korábban vágta az ereit.
Retteg a víztől, bár ezt tagadja.
rossz szokás ||- Ha valakit hülyének néz, felhúzza a szemöldökét.
- Ha meglátja Blane-t azonnal zihálni kezd.
- Ha ideges hadarni kezd, de úgy hogy még ő maga sem érti mit mond.


          a család

apa || James Moore 40 ( aranyvér)
anya || Olga (Navarova) Moore 39 (aranyvér) Elhunyt
Mosthaanya: Gillian (Lewis) Moore 40 ( aranyvér)
testvérek || Luther Moore 17 ( aranyvér) elhunyt
Alexej Moore 16 (aranyvér)
Mostohatestvér: Blane Lewis 16 ( aranyvér)
családi állapot || Kapcsolatban ( bár titokban…)
állatok || Brandy a fekete kölyök macska


          külsőségek

magasság ||158 cm
tömeg ||Pont annyi.. kg
rassz || európai
szemszín || barnás zöld
hajszín ||szőke
különleges ismertetőjel || Örökké kócos szőke haj, apró hegek a jobb csuklón.
kinézet ||Átlag magas szőke hajú lány, de nem az a cicababa. A ruhatárában gyakran előforduló fekete színt szereti kombinálni. Törékeny alkatú.
egészségi állapot ||Depressziós.


          a tudás

varázslói ismeretek ||4 éve jár a Roxfortba és ami érdekli azt meg is jegyezte.
mugli képzettségek || Anyanyelvi szinten beszél oroszul,zongorán játszik.
pálca típusa || 5 hüvelyk, tiszafa, magja: egyszarvú szőr
különlegesség || még nincs


          szerepjáték-példa

* Csak jeleneteket láttam, Luthert, Alexejt anyát, apát és magamat, a boldog családot. Majd vizet, pusztító árvizet, ami mindent tönkretesz.
Sikoltást hallottam és vörös vizet láttam. A csónakot és Alexejt, reméltem hogy csak álmodom, mint minden éjjel, amikor lehunyom a szemem. Aztán Luther hangját hallottam de nem tisztán, a víz zubogása mindent elnyomott.
Utána sötétséget láttam és távoli hangokat hallottam, egyedül voltam egészen egyedül. És nem volt velem senki. Hirtelen valaki jól megrázott a szemeim pedig kipattantak.* -Blane mit keresel te itt? * Kérdeztem zihálva, mindig ezt történt velem amint megláttam, most is alig kaptam levegőt.*
- Annyira sikoltoztál hogy szörnyű volt tovább hallgatnom! * Mondta és magához szorított. Máris sokkal jobban éreztem magam.* -Bocsánat hogy nem hagytalak aludni! *Motyogtam bűnbánóan és hallottam ahogy Blane felnevet.*
- Elnézést kérsz mert rosszat álmodtál?! *Kérdezte nevetve, én pedig kibontakoztam az öleléséből, és bólogattam.* - Azt hiszem igen. *Jelentettem ki mosolyogva.* - Szeretlek! *Mondta Blane és újra magához húzott.* - Én is! * Suttogtam elhaló hangon aztán Blane jó éjszakát kívánt és kisétált az ajtón.* - Jó éjszakát! *Mondtam a sötétségnek.*

                                             egyéb



Nincs