Rossz látni így egy lányt. Meggyötörten, fájdalmakkal viaskodva...eredménytelenül. A lányoknak mosolyogniuk kéne, nem pedig az élet problémáival küszködni. Ezért vannak a férfiak. Mi. Hogy boldoggá tegyük a nőket, s megmentsük az örök kárhozattól, a rossztól...
Most az a kis mondat ugrott be a fejedben, hogy sok képregényt olvasok? Ugyan. Attól még nem változott volna a véleményem. Egyébként is, mindig a képzelt világ a legszebb. Ott mindig a jó győz, a rosszat pedig eltörlik a föld színéről. Bár itt is így lenne, de nem. Az élet ennél kegyetlenebb. Itt már a gonosz vezet mindent, de én nem az a fajta vagyok, aki hagyja kibontakozni. Ha tehetek ellene megteszem, s most voltaképp itt egy, amit megtehetek.
Talán bunkóság volt, talán nem, de a zsebébe nyúltam és kivettem a levelet. Furcsa érzés kerített hatalmába, mintha a sorok mind csak hazugságok lennének, s a pergamenen elrejtettek volna egy másik szöveget. Nem is haboztam tovább, pálcámat a kihajtogatott levélre szegeztem.
- Demonstrate. - Tátogtam a varázsigét, s vártam annak hatását. Vártam. Még mindig. A próbálkozásom kudarcba fulladt...De legalább megpróbáltam. Bocsánatért esedezve visszaadtam a kezébe, azonban miközben vártam, elolvastam a tartalmát. Hogyan fogok tudni felvidítani egy olyan leányt, aki az apjáról kapott rossz híreket?
- Nem kell róla beszélned, majd én... - Itt megálltam, s gondolkodóba estem. Még mindig nem találtam választ a kérdésemre, de gőzerővel kutatom. Hajam színe végre valahára megtalálta az eredetit, de a sok gondolkodástól kezdtem ingerült lenni, s a hajam is kezdte átvenni a szőke fajtát. Egyelőre nincs mit tenni, úgyhogy marad a vigasztalás. Kezemet az övéére teszem, s bólintok is hozzá egyet, majd magam felé fordítom, gyengén húzni kezdem, majd karjaimba zárom. Talán erre nincs megoldás, de hé! Mindig jól jön egy váll, amin kisírhatod magad.
Jelen esetben ez az én vállam.
- Ez hülyeség. - Szóltam könnyed hangnemmel, majd a szemeibe néztem, mosolyogva. - Néztél már tükörbe? Ezt a szép arcot semmi sem tudja felülmúlni...Na jó, talán az enyém.
Tényleg szörnyen nézett ki, de egy ártatlan kis füllentés nem árthat neki. Meglepődtél talán az egoista hajlamomon? Hát ne tedd. Sok ilyenre számíthatsz még és ezt csak poénból mondtam. Erősen bízom benne, hogy érti a tréfát és egy csalóka kis mosolyt is ki tudok belőle fakasztani. Ezt követően jött egy vicces megnyilvánulás. Jellemző. Régebben még számoltam is hányszor hallottam már ezt a heccet, de feladtam kétszáznál. Rövid, tüskés hajamat megvakartam, majd ismét felé emeltem a fejem.
- Meglepődnél ha tudnád, mennyire nagy...varázsló vagyok. - Féltem. Azt éreztem, hogy ezek csak el fogják őt ijeszteni, így a perverz beszólás vége is egy egoistásra sikeredett. A hajam színe állandó mozgásban volt, ezért is neveznek páran hangulatembernek, amit én nem is cáfolok. Ötpercenként is képes változni, ez már csak a társaságtól függ. Természetes módon eszem ágában sem volt magára hagyni az illetőt. Az elutasítás durcássá tett, s próbáltam is felállni, de vetettem egy pillantást azokra a szemekre és tudtam: nekem itt kell maradnom, mellette. Noha én nem tudhatom mit is érez, hiszen anyám és apám tökéletesen jól vannak, csak anya került egyszer kórházba, de az sem volt vészes és szerencsémre nyári szünetben volt.
- Használhatsz lelki szemetesládának. - Kezemet közben a combjára tettem és megpaskoltam - persze erőtlenül. - Erős lakat van azon a ládán, ami még egy titkot sem engedett ki a rejtekéből.
Persze, megértem ha ismét elutasítást kapok. De nem adom fel...egészen addig, míg nem sikerül jobb kedvre bírnom vagy legalább könnyebbé tennem a lelkét. Sokkal könnyebb úgy élni, hogyha van valaki, akinek kiöntheted a szíved, s ő hű társként megőrzi azokat. Persze nehéz ilyet találni, az esélye ennek egy a millióhoz...De én már nem is tudom, hány titkot őrzök. Talán túl sokat...De az a tudat, hogy segítettem másokon megnyugtat.

El sem tudtam képzelni, miért nem mozdulok. Egyszerűen képtelen voltam levenni a szemeim arról a szomorú ábrázatról...Mintha mondani szeretne nekem valamit. Valamit, amit máshogy nem tud kifejezni, csak a könnycseppekkel. De vajon mi lehet az?
Gyorsan megráztam a fejem. Mindig csak valamiféle rejtély vagy kalandzuhatag jár a fejemben, túl sok krimit néztem és olvastam már. Talán le kéne állnom...Na persze, mintha én ilyenre képes lennék. Meg nem tudom számolni hányszor gondoltam már erre, de egyszerűen képtelen vagyok lerakni azokat az izgalmas történeteket. Az egyik kedvenc egy vámpírokról szóló könyv, amelyben tökéletes fordulatok és akciók vannak: egyszóval minden. A szobám otthon tele van ragasztva mindenféle poszterrel, a kedvencekével.
Körbenéztem. Furcsa, hogy csak ebben a pillanatban vettem észre mennyien is vannak körülöttem. Azt hittem az összes diák odalent fog bulizni a griffendéleseknél, de ugyebár mindenki tévedhet, hiszen emberből vagyunk. Senki nem viselt talárt, egyedüli tanárként is Flitwick professzor masírozott errefelé. Miután megláttam rögtön felé fordultam, s biccentettem neki egyet, mire ő azzal a nagy mosolyával viszonozta. Ilyenkor mindig elgondolkodom azon, vajon miért is tartom kis növésűnek magam, vannak tőlem tizedszer kisebbek is, például ez a kis törpe. Nem, nem én vagyok kicsi, a háztársaim egy gorillák!
Bárcsak el is hinném, amit gondolok. Reménykedem benne, hogy egy nagy megtörténik és végre mindent tisztán láthatok. Tisztán...
S ekkor megláttam egy csókolózó párt. Még egyet.
- Oké, talán túl tisztán látok... - Ráztam meg a fejem, mire a kis zavartól lila lett a hajszínem. Pár szem rám is szegeződött, de azok vissza is húzódtak eredeti cselekedetükhöz. Vajon meg fogom tudni valaha is, mi az a szerelem? Most például szeretném ha végre eljutna hozzám is...De biztosan csak a környezet miatt érzem így. Nehéz beilleszkedni egy párokkal zsúfolt helyszínbe. Persze még várhat magára az a nagybetűs szerelem, hiszen akkor nem lennék szabad, nem csinálhatnám azt, amit akarnék, meg lenne kötve a kezem...Azonban mi van akkor, ha én ezt nem is bánnám?
Ismét megingatom a fejem, ezzel megpróbálva kilökni magamból a gondolatokat. Túl bonyolult ez még nekem, maradjunk csak az udvarlásnál. Már épp helyet akartam foglalni, mikor hallani véltem egy női hang zokogását. Rögtön a szoborhoz kaptam a fejem, de nem, nem ő volt. Hiába kerestem, a hang elcsendesült, s csak mosolygó arcokat láttam mindenhol. A könyv, amely eddig az ölemben pihent pálcám segítségével életre kelt és szállt utánam. Nem szeretek kényelmeskedni, de...néha meg kell tenni, végül is a varázslók mind ilyenek, akkor meg ne keltsünk feltűnést.
Ekkorra hajszínemnek már sikerült ismét vörös állapotba kerülnie, én pedig megtaláltam a hangot, amely keserves dallamokat adott ki magából. Szörnyű volt hallgatni azokat a melódiákat, így hát nem is türtőztettem magam: A lány mellé ültem, aki csodák csodájára háztárs volt.
- Szia. - Jól van, tehát nem csak én voltam az egyedüli, aki nem ment el abba a kis partiba. Kérdés nélkül kezemmel simogatni kezdtem a fejét. Haja sima volt, mintha egy finom selymet simogatnék, de mégis... - Rossz hír? - Pillantok a levélre, majd ismét annak gazdájára. - A nevem...Ó...Milyen csodás szemeid vannak.
Hát igen, soha sem voltam arról híres, hogy a véleményemet megtartsam magamnak, mindig ki kell mondani, amit úgy érzel. Tényleg eléggé megfogott a szeme, amelyből csak úgy ömlött a könny. Én ugyan nem vettem észre, de a hajam lilára színeződött, csak akkor, amikor oldalra pillantottam. Rögtön le is vettem róla a pillantásom, s a falhoz vágtam magam. No nem olyan durván, csak szelíden, s próbáltam visszafojtani ezt a fránya hajszínt. Régebben azt hittem, jó buli lesz mindig váltogatni, de speciális helyzetekben - mint például ebben is - eléggé zavaró. Én ugyan nem néztem rá, de kezemmel letöröltem egy éppen zuhanásra készen lévő könnycseppet, s elvigyorodtam. Sajnos azóta belém itta magát az érzelgősködés, mióta megnéztem pár romantikus filmet, így szinte kikerülhetetlen volt számomra, hogy ne akarjam megvigasztalni. Ez is anyám miatt van, ő ültetett le a tévé elé azzal a jelszóval, hogy ilyeneket kéne néznem...És akkor milyen lennék? Bele sem merek gondolni.
- Ha akarod ha nem, jobb kedved lesz. Oz szavára. - Na igen, és akkor gondoljunk is bele abba a mesébe, ahol a Nagy Varázsló segít másokon...Mégis miféle beteges elme találhat ilyesmit ki?
De mégis megtörténik. Az élet mindig okoz meglepetéseket.

A Hollóhát egyik eldugott szobájában, ott is a legrendetlenebben bújik meg a kis főhős, Oz. Igen, én. Fogalmam sincs miért, de felkeltem korán reggel, bár eddig sem voltam olyan jó alvó, mostanában csak rosszabbodik a helyzet. Akármilyen kis zizzenést is hallok, rögtön felkelek az ágyamból és szétnézek. Talán gyerekkoromban túl sok horrorfilmet néztem…
Nem sokat gondolkodom a választásomon: hajtsam vissza a fejem a párnára vagy képregényt olvassak? Lehetne még más választás is, például az egyik vadabb háztársam egy privát buliba megy, amit néhány griffendéles szervez. Nem igazán tudtam felszabadulni soha, persze nekem is megártott néha, amikor a pohár aljára néztem, de olyan alkalmak kevésszer adódtak és most nem éreztem úgy, hogy a hangulatom eléri ezt a mércét. Ahogy a karórára pillantottam, amit még a szüleimtől kaptam ajándékba szinte kigubbadt a szemem: Reggel 6 óra! Ha tudtam volna, hogy ilyen korán felugrok az ágyból még olvashattam volna azokat a krimi könyveket, amik olyan kalandokat sorakoztatnak fel, amit a varázslóvilágban biztosan nem értékelnének: Ott van Poirot, anyám kedvenc kis nyomozója. Tényleg érdekesen derítik ki a dolgokat és szó sincs semmiféle varázspálcáról: Csak a puszta logikájukat használják, semmi mást. Talán az olyanok tanulhatnának ebből, akik nem ismerik a mugli kütyük és történetek ezreit. Hiába van mugliismeret óra, egyszer beültem rá és iszonyú unalmas volt. Az a tanár úgy magyarázta, hogy mi is az a biciklikerék, mintha az elmegyógyintézetbe lenne. Én nagyon büszke voltam magamra, amiért mind a két világból tudok valamit és biztos voltam benne, hogy nem vagyok ezzel egyedül. Minden félvér hasonlóképp érezhet.
Na de ismét elragadott az a fránya gondolkodásmód, amit a többiek csak sima hollós-eszmefuttatásnak neveznek.
Úgy döntöttem inkább felkelek, úgy is ezeket már kiolvastam, nincs kedvem még egyszer átrágni az egészet, bár kétségtelen, hogy szórakoztató lenne. Főleg azok a bikinis lányok a tengerparton…Az már kész rejtély marad, hogy a japánok hogy tudnak ennyire perverzek lenni. Mindenesetre még van mit tanulnom tőlük…
A fürdőszobát megcélozva megmostam az arcom, hogy fel tudjak frissülni és ne ragadjon a szemem a csipától. Sokan még amiatt is hülyének néztek, hogy én kézzel mosakszom. Én pedig azért tartottam őket hülyének, amiért ők a pálcájukat használják, semmi értelme nincs, még a végén rosszul végezheti. Egyetlen egy rezzenés éa ahelyett, hogy megmosná a lábát, levágja azt ott középen. Milyen tudatlanok. Hogy ilyenekre nem gondolnak!
Az órák teltek, én elfoglaltam magam mindenféle jóval (már ha másnak jónak számít az, hogy a varázslatokat tanulom), mikor a könyv szélén egy feljegyzést láttam. Egy varázsigét. Öntudatlanul az egyik alvó háztársam felé irányítottam. Teljesen belemerültem azokba a betűkbe, annyira olvashatatlanul írták rá.
- Ag…Agua…Ja, hogy Aguamenti! – Megkönnyebbülten könyveltem el magamban, hogy én ezt már tudom, azonban azt észre sem vettem, hogy közben a pálca hegyéből vízáradat zuhant rá egyik aranyvérű szobatársamra, aki ijedtében felugrott az ágyából. Egy rántással véget vetettem a vízsugárnak, nevetni viszont nem mertem…bár legbelül hangosan kacarásztam. Gyors bocsánatkérések közepette megszárítottam az ágyát és őt magát is, így jobb lett mint újkorában. Talán még ő is.
Az órák gyorsan teltek, én pedig előszeretettel használtam mindenféle bűbájt, amit eddig már ismertem, s közben vörös színű macskámnak adtam helyet magam mellett, aki a Tappancs nevet kapta, hat évvel ezelőtt. Na jó, igen, eléggé silány, de mit vártok egy másodévestől? Nem fogja elnevezni egy tudósról vagy épp egy híres varázslóról. Ez így egyszerűbb és könnyű megjegyezni. Persze némán is el tudtam volna őket végezni, de abban nem lett volna semmi mulattató. Ha én nem megyek a buliba, legalább ennyi szórakozásom legyen.
Az óra délután ötöt ütött, a hangulatom pedig egyre rosszabbá vált. Mindenki körülöttem csak arról a fránya griffis partiról beszélgetett. Megfordult a fejemben nem is egyszer, hogy elmegyek, de még mindig nem volt hozzá hangulatom. Nem vagyok az a hétvégenként mulatós típus. Időpazarlás. A könyvek fontosabbak, megtanítanak mindenre, amit csak tudnod kell és még unatkozni sem unatkozol velük. Bár az biztos, hogy a szép lányok ott szokták lerohanni a fiúkat. Egy kis pia nekik és bármire képesek...ezt múltkor tapasztaltam.
Felkaptam magamra valami göncöt és már indultam is egy Stephen King nevezetű író könyvével a kezemben. Cujo. Anya ijesztő könyvnek tartotta, ezért is hoztam el otthonról. Régen megírt darab, de elméletben világhírű volt. Ahogyan a lapokat olvastam úgy kerültem egyik folyosóról a másikra. Furcsán kihalt volt minden, csak néhány szerelmespár turbékolt néhol eldugott helyeken...És ha jól emlékszem, az a fiú még csak negyedikes. Az istenért, én miért nem tudok beszerezni magamnak egy normális barátnőt?
- Talán azért, mert fogalmad sincs mi az a normális. - Válaszoltam szinte gépszerűen saját magamnak, aztán meghallottam valamit. Valamiféle zokogást. Ha nem lett volna női eredetű, biztosan be sem fordulok a következő folyosóra, és a következőre. Á igen, a könnyező szobor. Sokat meséltek már róla. A könyvet becsukva sétáltam  hozzá egészen közel, majd feltápászkodva megsimogattam az arcát.
- Ha élnél, most megvigasztalnálak... - S csak álltam ott, a könnycseppeket és az élethű szobrot bámulva.

          alapok

jelszó || "Szeretnék néhány szót szólni, íme: Filkó! Pityer! Varkocs! Dzsúzli!"
teljes név || Osgood Elijah Keaton
becenév || Oz
nem || férfi
születési hely, idő || London ; 1978.12.27.
kor || 18
faj || ember
vér || Félvér
évfolyam || 7.


          a múlt

1978. 12. 27-én születtem egy fagyos, téli napon a Keaton család első és egyben utolsó gyermekeként.  Apám aranyvérű varázsló volt, vörös haját tőle örököltem, anyám viszont más volt. Apától különböző. Tőlem is. Eira Johnson egy átlagos mugli nő volt, aki egyszerűen beleszeretett egy aranyvérűbe, s Ebbott sem érzett különbet. Persze ezért apámat sokszor megvetették, főleg a családtagjai. Mindig azzal ostorozták, hogy a gyerekedből kivbli lesz. Igen, akár kviblivé is válhattam volna…De nem váltam azzá. Ellentétben az apai ágon lévő rokonokkal, édesanyám szülei jártasok voltak a mágia terén (amennyire egy mugli könyvből azt ismerni lehet), s nekik egyébként is csak az ő boldogsága számított.
Sok év elteltével sikerült hozzászoknom a kettős élethez. Nem csak megálltam a sarat, de mindkettő világban élveztem létezni: A mugli világban különös járgányokat és nem is akármilyen folyóiratokat készítenek...Itt az ideje egy kis mesélésnek.
10 éves voltam, mikor megláttam a kirakatban egy képregényt, amelyen két furcsa női figura állt ott, rezzenéstelen arccal, ráfagyott mosollyal. Abban a pillanatban beleszerettem a távol keleti nép furcsa ábrázolásába, amit később kiderítettem: mangának neveznek. Azonnal berohantam az üzletbe, s megvettem az elsőt. Igen, az elsőt, mert nem sok idő kellett mire egy egész köteggel sikerült összegyűjtenem, s nem sokkal később elkezdtem rajzolni is őket. Azonban ekkor történt valami felettébb érdekes dolog…Amiről eddig még nem is hallottam.
Igen, hibáztam, sokáig maradtam fent, pedig anya már megfújta a takarodót és sikerült is lebuknom. Azzal büntetett, hogy elvitte az összes képregényt és alkotásaimat, mire én dühömben felültem az ágyamon, s csak anya ordítását hallottam, majd a lépcső kopogását, s apától egy vigyort. Én nem láthattam azt, amit ők igen. A hajam bekékült. Apa anyát nyugtatta, miközben én a tükör előtt vizsgálgattam az érdekes hajszínt, amit később megtudakoltam: metamorf mágiának nevezik, s kevesen vannak, akik ilyen képességekkel rendelkezhetnek. A hangulatommal tudom változtatni a hajszínemet. Ez tök király! Így legalább nem fogom megunni soha.
A varázslóvilág így keveredett a muglival, de még mindig nem zártam el egymástól a kettőt. Sok olyan barátom volt, akiknek dunsztjuk sem volt az egészről és szerencsére nem is sejtették.
Mikor betöltöttem a tizenegyet a szüleim elkísértek az Abszol Útra, s megvettünk mindenféle könyvet, kelléket, eszközöket, amit csak kellett. A pálcás ügy már bonyolultabb volt. Mikor bementünk az üzletbe és megláttam azt a fickót már akkor úgy éreztem, hogy nekem innen szabadulnom kell. Azonban még mielőtt ilyet csinálhattam volna a kezembe nyomott egy pálcát és suhintásra biztatott. Suhintottam én, de akkoriban még egész kicsi voltam és hát…pontosan a pultnak vágtam hozzá. Éreztem, hogy kevés kell a pálcatöréshez. Ijedten néztem Ollivanderre, aki lesápadt arccal bámult rám, látszott rajta, hogy legszívesebben megfojtana, de nem tette. Jött egy újabb, ami megfelelő volt, leszámítva a robbanást, amit okoztam…De hát ő kérte, hogy suhintsak!
A 9 és ¾ vágányban tett út eléggé felkavart, a színváltoztató hajam ehhez képest semmi volt. Őrület, neki kellett menni a falnak! Azt hittem, mikor először mondta apám, hogy csak viccel. De korántsem így volt. Becsukott szemmel, bőröndökkel együtt nekivágódtam, s nagy meglepetésemre egy másik világban találtam magam, ahol egy nagy gőzmozdony állt, telis tele olyanokkal, akik tudnak a varázslóvilágról.
Ekkor még zöldfülűnek számítottam, s sokáig az is maradtam. A Roxfortos évek bicegve teltek, és társaság hiányában elkezdtem olvasni. Rengeteget. Nagyon sokat megtudtam bizonyos varázslókról, olyan varázslatokat tudtam és ismertem, amit mások csak évekkel később fognak tanulni. Igazi kis különcnek számítottam, elszakadva a diáktársaktól, a könyvekbe temetkezve.
Furcsa dolgokat hallottam azonban egy fiúról, akiről azt beszélik, hogy túlélte a Sötét Nagyúr támadását…Harry Potter. Ő egy évvel később érkezett, s „hírnevének” köszönhetően ő nem volt magányos. Sokszor irigyeltem, de idő után rájöttem, hogy segítenem kell neki, hisz ő a jó oldalon áll. S mint ahogyan az a képregényekbe is szokott lenni, mindig a jó győz!



          jellem

Alapvetően magába zárkózó típus, szereti egyedül intézni a dolgait, de annyi szerencséje van, hogy barátai sosem hagyják cserben, mindig kiállnak érte, s ha valami rossz dolog történik mind velük vagy vele, egymás segítségére sietnek. Az őszinteség nála alapvető tudomány, mindig megmondja a véleményét, még akkor is amikor nem kéne. Nem túl lelkizős típus, de akik közel állnak hozzá megláthatják azt az énjét is.  Az egójával olykor be sem fér az ajtón, de hát számára ez egészséges.
Tehát őszinte, egoista és szeretni való. Mi kell még?


          apróságok

mindig ||
- Nők és azoknak minden egyes porcikái
- Képregények
- Saját maga
- Fő az őszinteség, bármi áron
- Olvasni, tanulni
 soha ||
-       lila szín
- halálfalók
- Trelawney és annak vézna lábai
- Hazudni
- pletykák
dementorok || Nincs konkrét, csak úgy érzi többet már nem lesz boldog
mumus || Saját magát látja halálfalóként
titkok ||
- Becsempészett az iskolába pár képregényt, csak akkor olvasgatja ha más nem látja (Érthető, 18+)
- Összegyűjt a fiúktól mindenféle tanácsot, amivel csajozhat, azokat egyesítve igyekszik jól szerepelni
- Fogadásból le kellett mennie a pincébe tilalom után, de volt annyi esze, hogy a kapucniát a fejére húzza, így nem bukott le
rossz szokás ||
- Ha ásít bunkó módon nem teszi oda a kezét, így a társa betekintést nyer a torkába
- Lenéző olyanokkal szemben, akik alacsonyabbak nála

          a család

apa || Abbott Keaton ; 43; aranyvérű
anya || Eira Johnson ; 40; mugli
testvérek ||  nincs
családi állapot || egyedülálló
állatok || vörös macsek


          külsőségek

magasság || 175 cm
tömeg || 70 kg
rassz || európai
szemszín || zöld
hajszín || metamorf lévén változó, de legtöbbször vörös
különleges ismertetőjel || Bal arcán egy anyajegy éktelenkedik.
kinézet || Gyerekarca és nem túl nagy magassága miatt mindig kisebbnek tűnik, mint ahány éves. Testalkata normális benyomást kelt, a  jobb megfigyelőknek feltűnhet, hogy bal karja hosszabb a jobbnál. Na nem olyan nagy túlzásban, 2-3 cm.Vörös haja a szemekben tűzként pattan fel, szemeiben pedig mintha a lelkét látnád, annyira világos. Fiúkkal humoros, de visszahúzódó, lányokra viszont hajt ezerrel, bárkiről is legyen szó.
egészségi állapot ||  egészséges


          a tudás

varázslói ismeretek || Jó tanuló, kedvenc tantárgya a Bűbájtan és Átváltoztatástan, 6 év alatt csak két tantárgyból szerzett mindig rossz érdemjegyet: Bájitaltan és Gyógynövénytan.
mugli képzettségek || a képregényolvasás annak számít?
pálca típusa || 11 hüvelyk, fűzfa, sárkányszívizomhúr mag
különlegesség || metamorf mágus, patrónusa egy tibeti farkas


          szerepjáték-példa

Khm… Giles K. Lawrence


          egyéb

" Az emberek, akik nem ismernek, azt hiszik valójában csendes vagyok.. de akik ismernek, azt kívánják: bárcsak néha befognám."