Roxfort RPG

8 személyes kupé.
Két oldalt, egymással szemben találhatóak az ülések.

Késve érkezem, mert Rico szokás szerint elszórakozta az időt reggel. Számtalan barátnőjétől búcsúzkodott, végtére is veszettül hosszú lesz a téli szünetig meglenniük egymás nélkül. Na jó, nem bírálom az öcsköst, ő legalább elég bátor ahhoz, hogy simán becsajozzon. Nekem ez is csak egy különös véletlen folytán jött össze, amit azóta sem bántam meg.
Keresztül viharzok a pályaudvaron, át a falon és máris ott állok a régről ismerős peronon, a 9 és 3/4-ik vágány mellett. Magamba szívom a mellettem elsiető leányzó parfümének bódító illatát és megbabonázva bámulok a szőke szépség után. Mire eltűnik a tömegben a szemem elől, nagyjából feltisztul elmém a hatása alól. A fene egye meg, hiába járok Sabrinával, képtelen vagyok nyugton maradni a hátsómon, folyton a bajt keresem. Nyáron ott volt Jules, most ez a szöszi, mi jöhet még? Az volna a durva, ha egy fülkébe kerülnék vele...
Sabrinával nem beszéltünk meg semmilyen találkozót mára, fogalmam sincs hol keressem, így valószínűleg csak indulás után fogom végigjárni a nőért a vonatot. Ha egyáltalán visszajön a suliba. Nem tudom az ő szülei hogyan viszonyulnak a Voldemorttal kapcsolatos nézetekhez, az előző tanév végi háborúhoz, a mostani sötét helyzethez. Biztosan jön ő is suliba, hiszen nyilván szólt volna, ha nem így lenne, de nem kaptam tőle semmi erre utaló információt.
Felvonszolom ládámat a Roxfort Expressz lépcsőin. Érdekes, évről évre nehezebb ez a tákolmány, meglehet mostmár ki kéne takarítani. Ha kiszelektálnám az aljáról a sok régi használhatatlan vacakot, na meg a töméntelen szemetet, akkor talán könnyebb volna néhány mázsával.
Úgy tűnik, mégsem sikerült elég későn érkeznem, még találok üres kupét a vonaton. Az egyiket rögtön megszállom, iskolai ládám felszenvedem a csomagtartóra, azután kényelmesen elnyúlok az ablak melletti ülésen. Termetes tappancsaimat feldobom a velem szembeni ülésre, ily módon kényelmesen kinyújtóztatva lábaimat. Hangos szusszanással nyugtázom helyzetem, de legfőképpen az egyedüllétet. Fejem az ablaknak koccan, s már éppen kellemesen elszunyókálnék, amikor valak rámtör.
A fülke ajtaja kivágódik és valaki igencsak rosszallóan jegyzi meg:
- Nem illik így eltehénkedni, a lábadat felpakolni az ülésekre meg pláne nem illik!
- Mi a fene bajod van velem? - fordulok az illető felé morcosan, ám elakad a lélegzetem. A jó illatú, lenyűgöző szőke a peronról. Szitokszavakat mormolva távolodik fülkémtől a lány, de előtte még visszacsapja az ajtót. Dühödten vetem magam a kilincsre, szinte kitépem a helyéről, hogy a nőszemély hátának kiálthassam:
- Hisztis tyúk!
Ezzel megnyugodva tespedek vissza helyemre az ablak mellé. Hátha a következő jelentkező, alias útitárs kevésbé volna cirkuszos típus.

Rico, Chris

„Le fogom késni a vonatot! Egész biztos. Annak a hülye busznak is éppen ekkor kellett belemennie a legnagyobb forgalmi dugóba, amit valaha ember megtapasztalhatott. A francba is, sietnem kellene, mert tuti, hogy az orrom előtt húz el majd a Roxfort Express és én meg integethet a hátsójának. Az kellene nekem még csak. Muszáj visszamennem oda, bármi legyen is az igazság. Mert hát volt, aki azt híresztelte a nyári szünet folyamán, hogy a teljes tanári kar kicserélődik, volt aki azt mondta, hogy csak egy-két ember, de akadt olyan egyén is, aki azt terjesztette, hogy bezárják az iskolát. Az ilyen embereket én kinevettem, mert ezek az ötletek (főként az utolsó) lehetetlenek. Igaz az megvalósítható, hogy némelyik tanárt leváltják, de hogy ne legyen Roxfort, az teljességében kizárt. Na de majd most kiderül, hogy mi a helyzet.”
Sok mindenen gondolkodtam, miközben idegesen tolakodtam előre a nyomorgó tömegen keresztül, csak azért, hogy le tudjak szállni. Hihetetlen, hogy Stroodból másként nem tudok ide érni időben csak ha busszal jövök. Ennek meg két hátránya van: egy, nem tudok mit csinálni, ha dugóba kerülök, mellesleg elkések, kettő, a busz általában tele van emberekkel, akik Stroodból szeretnének eljutni Londonba, és az ilyenekből mindig nagyon sok van. Ráadásként egy két emberre vagy ráférne egy kiadó, és frissítő zuhany, vagy igazán használhatnának dezodort. Sokszor a rosszullét olyan fokára kerülök az ilyen illatoktól, hogy nem sok választ el a rókázástól, de ilyenkor szokott jönni a felmentő buszmegálló, ahol pont le kell szállnom.
Amint megállt a busz én nem figyelve az illemre, fellökve mindenkit, száguldottam ki az ajtón és a pályaudvar felé vettem az irányt. A gurulós bőröndöm csak úgy repült utánam, ráadásul a tetejére volt rögzítve Austin és Momo hordozó kosara. Nem mertem őket egybe rakni, mert akármilyen jóban is voltak, Austin hihetetlen dolgokat tud művelni, amikor szállítják. Ezt már átélhettem, amikor a tavalyi nyaraláson nem akartam otthon hagyni a cicust, és amíg a három órás úton be volt zárva a kosarába, addig a belsejét majdnem teljesen szétszedte. Így nem akartam kockáztatni Momo testi épségét.
Végre elérkeztem a vasútállomáshoz, és ott azonnal elkezdtem keresni a kilenc és háromnegyedik vágányt. Nagy rohanásom közepette szegény állatkáim is teljesen összezúzhatták magukat a ketrecben.
- Bocsi, de sietnünk kell.- beszéltem a bezárt macskához és törpegolymókhoz, ami miatt talán kicsit hülyének is éreztem magam, mert a mellettem állók azt hihették, hogy magamban beszélek. Mindezzel nem törődve rohantam át a falon, ami elvitt a megfelelő vágányhoz, és nagy szerencsémre még ott állt a vonat. Megkönnyebbülve szálltam fel, ám a kupék mind telve voltak, így hát keresni kezdtem egy üres, vagy nem dugig lévőt. A folyosón elrohant mellettem egy dühöngő, szőke csaj, aki valamilyen oknál fogva igen dühös volt, az egyik utasra. Már kezdtem félni, hogy nem lesz helyem, amikor bepillantottam abba a kupéba, ahonnan az előbbi lány jött, s nagy meglepetésemre Christ találtam benne. Megkönnyebbültem, mert egyikünk sem beszélt arról, hogy visszajön-e, s így kicsit féltem is attól, hogy nem látom. De ettől nem kell tartanom, mert itt van, és jön vissza a suliba. Szélesen mosolyogva mentem be hozzá, s mint aki nem ismeri megszólítottam
- Szabad ez a hely?- mutattam rá a mellette lévő ülésre, s választ nem várva felraktam a bőröndömet, és a két ketrecet, majd lehuppantam a srác mellé, egy puszit nyomva az arcára- Ki volt az a lány az előbb?- érdeklődtem, mert eléggé idegesnek tűnt az előbb, amikor elhúzott mellettem.

Sab&Chrissy

Szeptember..
Jobb esetben a mókáról, kacagásról, a buliról, na meg a csajozásról szól a dolog. Dumbledore halála óta azonban sokminden megváltozott. A diákok halkabbak, az arcok kevésbé pirospozsgásabbak az örömtől, hogy visszautazhatunk szeretett iskolánkba, s egy hosszú nyár után ismét pálcát fogva a kezünkbe elláthatjuk ellenségeink baját egy jó kis varázsigével. Megváltoztak az idők, s talán velük változtam én is.
Talán…
De csak egy kicsikét..
Ki más bizonyíthatná ezt jobban mint az én szeretett bátyusom, akit már az indulás előtt is sikerült az őrületbe kergetnem a búcsúzkodásommal. Háth igen, hosszú lesz ez a félév, és rengeteg lány van aki jobban örülne ha vele tölteném, de sajnos nem tehetem, idén a Minisztérium kötelezővé tette a roxforti tanulást.
Az út a King’s Crossra akkor sem rövid, ha az ember Londonban lakik, és a mugli szülei miatt nem tud hopp-porral utazni.  Hát még akkor, ha a 40 perces dugó után meg kell állni, hogy gyönyörködhessek kicsit még  a White Hart Lanben, aminek apa ugyebár nem igazán örül, de hát mit tehetnék? Most jó sokáig nem fogom látni szeretett csapatom pályáját, hiszen idén a téli szünetben egyikőnk sem jöhet haza. Mindenesetre vicces látni Chris arcát aki pontosan a legnagyobb rivális klubnak drukkol, ahol korábban apa is játszott, mielőtt visszavonult volna. Egy „könnyes búcsú” s az út folytatódik, azonban mintha csak egy-két perc telt volna el, máris szálunk ki a kocsiból, s köszönünk el anyáéktól, akik csak eddig jöttek velünk. Felragadunk egy kulit, és már szaladunk is, ugyanis késésben vagyunk, legalábbis a bátyus szerint aki mindig mindenhonnan elkésik, azonban a végén kiderült, hogy ő ért oda a legkorábban. A csomagokkal megrakott kis kulit magunk előtt tolva futólépésben haladunk a fal felé, s most először elképzelem magamban, hogy mi van, ha nem enged át. Felkenődünk, s Ashmore palacsinta lesz belőlünk bagolyöntettel. Természetesen most sem következik be  s szépen átfutunk a másvilágba, ahol egy gőzölgő vonat vár minket.
- Látod öcsi, most sem késtünk el. Nem is értem, hogy miért panaszkodsz folyton. Most is lesz egy csomó időnk – mutatok a peron mellett álló órára – mindenesetre nekem dolgom van, úgyhogy itt hagylak. Majd a vacsoránál találkozunk. – Alig fejezem be a mondatot, poggyászomat magam előtt tolva már el is indulok egy közelben álló lánycsapat mellé, akik vadul integetnek felém. Mentet közben jobbra-balra tekintgetek, s szomorúan tapasztalom, hogy jópár kedves pofa hiányzik az összképből. Bizony sokan a haverok és „nagy szerelmek” közül már elballagtak, vagy csak szimplán nem jöttek vissza idén. Azonban nem érek rá elgondolkodni ezen, hanem egy hangos –sziasztok csajok – kiáltás közepette hagyom, hogy egyenként a nyakamba szökdössenek, ami ugyan nagy feltűnést kelt, de nem foglalkozok vele.
Már megszoktam..

Kalauzok járják végig a peron környékét, s hangos kiáltozás közepette siettetik felszállásra a még mindig lent tartózkodó diákokat. Köszönés nélkül fordulok el, s szemeimmel egy friss az út során meghódítandó húst fixírozva szállok fel a vonatra. A prefektusi kocsitól kezdve haladok végig egyenesen a fülkéken ülőhelyeket keresve. Azonban legnagyobb sajnálatomra a husi olyan lányok körében üldögél akik közül jó párral jártam, illetve dobtam így annak az esélye, hogy a vonaton is tudjak hódítani elég kevés. A kocsik vége felé haladva már az üres fülke reménye is kezd elszállni előlem, s végső megoldásként már azon gondolkozok, hogy a vonat legvégében lecsüccsenek a ládámra, és ott alszom, mikor lépések zaja üti meg fülem, s felpillantva olyasvalakit látok, akivel nem igazán szeretnék most találkozni. Azonban nem nagyon van hova menekülnöm, s a szőke hajkorona gyorsan közeledik felém. Azonban ha szerencsém van még nem vett észre.
Hero vagyok, hős vagyok, hero vagyok, hős vagyok. Próbálom győzködni magam azonban a következő pillanatban kihúzom a fülke ajtaját, s a bent terpeszkedő párra ügyet sem vetve huppanok le az ajtótol legtávolabbi ülésre. Szerencsés vagyok, pont időben, ugyanis a következő pillanatban a szőkeség elhalad fülkénk előtt,s arcáról leolvasható, hogy eléggé feszült.
- Bocsi, hogy csak így betörtem, de… - fordulok a pár felé, azonban a mondat közepénél belém fagy a szó, ugyanis a másik ülésről a sajt ikertestvérem Chris és a barátnője néznek rám meglepődve. Hát mit ne mondjak, elég fura érzés a bátyót egy lánnyal látni, hiszen az ember azt hinné előbb lesz Draco Malfoy Griffendéles, mint, hogy neki barátnője legyen, de időnként még engem is érhetnek meglepetések. Ha így folytatja még prefektus is lehet belőle..
- Ti is láttátok milyen arcot vágott Evelyn nem? Szinte gyilkolni tudott volna a tekintetével. Mindenesetre örülök, hogy sikerült elmenekülnöm előle. S ti hogy vagytok, mint vagytok? – terelem el a kérdést az előbbi kis incidensről, mert már így is túl sokat árultam el nekik. Kényelmesen hátradőlök, lábam a földön maradt bőröndömre rakom, s letépem a zsebemből elővett Twixről a csomagolást. Mugli édesség, de én imádom. Ráadásul kell valami amíg feltűnik a büfés boszi.
- Kértek? – nyújtom társaim felé, hogy törjenek maguknak ha éhesek.

Derült égből varázslat, Sabrina tért be a fülkébe. Megbűvölt mosollyal néztem a lányt, akit szeretek. Amikor ráébredek saját méla bámészkodásomra, fülig vörösödve nyelek egy hatalmasat. Tudom, most valami klassz és jópofa csajozós szövegnek kellene köveetkeznie, de sajnos mindig lomha volt a szürkeállomány az ilyesmik gyártásához.
- Naná, épp egy ilyen szép hölgynek foglaltam - mosolygok a tőlem telhető leglazábban, meg persze minden eddiginél vörösebb ábrázattal.
Segítek neki felpakolni a jócska bőröndöt és közben kiutalok egy ártatlan puszit a szájára, ha már úgyis arra járok. Leülésnél félénken megpróbálom átkarolni, ám aztán visszarebben a kezem, bénán a combjaimra hullik. Habár már néhány hónapja együtt járunk, ezt az idétlen gátlást valahogy képtelen vagyok legyőzni magamban, függetlenül Sabrinától. Mintha az agyam, a reflexeim képtelenek volnának elhinni, hogy egy ilyen klassz csaj szerethet engem és kellhetek neki.
Idegesen megnyalom a számat, fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel. Rengeteg kérdésem és mondanivalóm lenne számára, hiszen már vagy négy napja nem láttuk egymást, legfeljebb baglyok útján érintkeztünk. Ő szólal meg előbb. Nem kéne idegesen magyarázkodnom, hebegni-habogni, miegyéb, mégis elkezdek hadarni. Utóbb dadogásba fullad a röpke magyarázat szagú dumám.
- Hátszóvaltudodazúgyvolthogya... pe-peronon, és akkor utána, izé... na - elhal a hangom.
Elcsesztem. Még egy ilyen teljesen hétköznapi szitut sem tudok megmagyarázni előtte, mi lenne velem egy valódi helyzetben? Kész, teljes csőd és bénulás. Zavartan keres valami kapaszkodót a tekintetem, ami még kihúzhatna a pácból, ide-oda rebben a fülke ülései és az ajtó között. Egy srác tolakszik be a magánéletünkbe, mint egyetlen fogódzó.
- Rico - csuklok fel meglepetten, s végre valahára megjön a hangom. - Huhh, te aztán tudod hogy kell frászt hozni az emberre, öcskös. Felőlem nyugodtan maradhatsz, de az asszony szava a döntő.
Pimasz vigyorral nézek a mellettem ülő leányzóra, már el is feledkeztem az iménti dadogós incidensről, amit tulajdonképpen az én hülyeségem váltott ki. A csokira nemet intek, mivel nekem is lapul belőle néhány példány a tatyómban, csak nem fogom kifosztani a saját bratyómat. Habár, ha jobban belegondolok, miért ne tenném? Mindegy, majd legközelebb. Ricot ismerve bőven lesz alkalom, többnyire bízik ikertestvéri szolidaritásomban, stb.
- Evelyn a szöszi neve? Már ééértem, akkor mi baja volt az előbb velem, azt hitte én vagyok te.

Rico, Chris

Belépésem után megint csak elmosolyodtam, azon hogy láttam Chris fülig vörösödött. Ilyenkor általában olyan, mint egy félénk, szégyenlős kisfiú, de pont az ilyen dolgai miatt is tetszik nekem. Na meg persze magába az egész srácba szerettem bele, nem csak az elvöröslő énjébe, de ilyenkor annyira aranyos.
Miután a bőrönd sikeresen felkerül a fejünk fölé némi kis segítséggel, mindketten leültünk. Christian össze-vissza mondott, vagyis próbált mondani valamit, arról a csajról, de ebből egy szót nem tudtam kivenni. Bár ezen nem is maradt több időm gondolkodni, hogy mi lehetett, mert hirtelen beugrott a kupéba egy srác, aki se szó, se beszéd beült az ajtótól legmesszebb lévő helyre. Amikor az előbbi szőke csaj, akire rá kérdeztem Chrisnél, hogy mit akart, ismét elvágtatott az ajtó előtt, a srác bocsánatkérésbe fogott, ám elakadt a szava, amikor észrevette, hogy kik ülnek vele szemben. Körülbelül mindannyian ugyanolyan megdöbbent arcot vághattunk elnézve a többieket, s csak Chris mondta ki a nevét az újdonsült útitársnak. A döbbenettől szólalni sem bírtam, s nem azért, mert furcsának találtam, hogy hirtelen beült ide valaki, hanem mert a Riconak nevezett egyén kísértetiesen hasonlított Chrisre. Persze Christian mesélt nekem az ikertestvéréről, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire hasonlítanak. Olyan volt, mint ha kettőt látnék a barátomból. Teljesen leblokkoltam ettől az egésztől, s próbáltam valami különbséget felfedezni a két testvér között, amiről meg lehet különböztetni őket. Egyelőre semmi ilyet nem találtam, de biztos lesz majd valami, ami csak egyikőjükre vonatkozik (külsőleg). Legalábbis ebben bíztam.  A szótlanságból Chris zökkentett ki.
- Ne nézz így rám, rajtam nem múlik, hogy valaki itt maradhat-e vagy sem.- mondtam feltartva a kezeimet, mert valóban nem én akartam eldönteni, hogy ki eltűrt személy itt, vagy ki nem- Különben is, asszony?! Tudtommal nem vagyok több tizenhétnél.- böktem oldalba Christ.
- Köszi, most nem kérek.- utasítottam vissza a Twixet, amit Rico kínált fel nekünk, mert most tényleg nem kívántam semmilyen édességet- Egyébként Sabrina vagyok, mert hát ugye mi még nem találkoztunk, ha csak nem helyettesítetted Christ valamelyik találkánkkor.- nyújtottam feléje a kezemet viccelődve. Igaz, az ő nevét már tudtam, de jobbnak tartottam, ha bemutatkozok, ki tudja Christian mondott-e rólam valamit.
Szóval az előbbi szőkeség azért volt ilyen ideges, mert összetévesztette a két ikret. Legalább nem csak én nem látok különbséget kettejük között. Ezen megnyugodva kényelembe helyezkedtem, ám eszembe jutott, hogy az állataim még mindig a ketrecükben vannak. Austint nem akartam kiengedni, mert képes még itt a vonaton is elszökni, de Momot kiszabadítottam a zárkájából, és úgy helyezkedtem el megint, a törpegolymókot simogatva, és nekidőltem Chris vállának.
- És mi újság?- vetettem fel az igen hülye kérdést, csak egyszerűen nem tudtam elviselni, hogy ha csönd van, és csak egymást bámuljuk, így muszáj volt valamit kérdeznem.

Sab, Carithy, Chris - kiscsapat


Örömmel tölt el, hogy a párocska nem igazán érdeklődik Evelyn iránt. Megnyugodva dőlök hátra az ülésen, és mivel nem kértek nyammogom el twixem maradékát.
- Igen Evelynnek hívják, és valahogy úgy történhetett. Egyszerűen hihetetlen, hogy még annyi év után is összekevernek minket, főleg az ilyen libák. Volt egy kis afférunk a nyáron, ő többet akart, de én nem bírtam annyira. Szép, szép, de belül buta mint a mardekárosok. Egyébként nem, mostanság nem helyettesítettem a bátyót. – Ez a mondatom már Sabrinának szól, miközben megfogom felém nyújtott kezét, s egy apró csókot lehellek rá. – De hallásból már ismerlek. Christian nagyon sokat mesélt rólad a nyáron. – mosolyodok el, s elégedetten hajolok előre, hogy jobban szemügyre vegyem az imént előkerült törpegolymókot. Szinte száz százalékig biztos vagyok benne, hogy ezzel sikerül zavarba hoznom drágalátos bátyámat.
- Nos lényegében semmi különös. Ha Chris már elmesélte, akkor nem sok mindent tudok hozzáfűzni néhány apró különbséggel . Megvolt a szokásos nyaralás, a külföldi csajok akiket soha többet nem látsz viszont, tekintve, hogy többségük mugli. A nagy bulik, aztán a hazatérés a sötét Angliába, szóval mindenféle jó dolog. – Fura a dolog, mert általában ritkán szoktam a dolgaimat ilyen nyíltan elmesélni másoknak, de most biztos az is közrejátszott, hogy Christian a testvérem, Sabrina meg eléggé belevaló csajnak tűnik ahhoz, hogy ne botránkozzon meg az ilyeneken. Ha nem éppen az ikremmel járna, még lehet, hogy lecsapnám a kezéről. Na és az sem mellékes, hogy mindketten Hugrabugosok, így jobban megbízok bennük mint másokban. Ráadásul meg kell hálálni, hogy nem üldöztek el a kupéból, így ha most nem teszik meg kénytelenek lesznek végighallgatni míg megérkezünk a suliba. – Na és neked hogy telt a nayarad? – kérdezek vissza, majd egy váratlan pillanatban előrenyúlva elkapom Sabrina válláról a törpegolymókot. – Ugye megengeded? – nézek rá. Na igen én is elég kedves vagyok, csak azután kérdezek miután elvettem, de ha megengedi akkor elkezdem dobálni a kocsi teteje felé dobálni, melyet láthatólag nagyon élvez az apró állat.
- Amúgy azon gondolkodtam, hogy idén talán meg kellene próbálni bekerülni a kviddicscsapatba. Tudom, tudom… elég fura, hogy ilyen jár az eszemben, miközben semmi tapasztalatom nincs a játék terén, de repülni egész jól tudok, és ahogy hallottam egészen foghíjas lett a ház csapata, ugyanis a legtöbb játékos tavaly fejezte be roxforti tanulmányait. Szóval itt a nagy lehetőség berobbanni a köztudatba, meg hát a sportolókra mindig jobban buknak a csajok. – elkapom Christian pillantását, mely körülbelül valami ilyesmi olvasható ki
~ Öcsi téged már így is körüludvarolnak a csajok, nincs szükséged még nagyobb hírnévre. Ráadásul simán lemosnának a pályáról, aztán szedhetném össze a maradékod, hogy a gyengélkedőn összerakhassanak~  persze lehet, hogy nem éppen erre gondol, de mielőtt kideríthetném kopogtatnak, majd kinyitják a fülke ajtaját. Már készülnék rá, hogy felpattanva kitessékeljem a betolakodót, mert biztos valami mardekáros lehet, aki az aranyvérére hivatkozva jött kötekedni azért, mert mi sárvérűek vagyunk. Mármint én meg a tesóm. Azonban beavatkozásra nincs szükség, ugyanis az érkező szintén háztárs, sőt mit több még évfolyamtárs is.
- Carithy kisbogaram úúúgy örülök, hogy látlak – pattanok fel, s ölelem magamhoz. Hiszen bár az utolsó egy-két évben nem beszélgettünk valami sokat(annak ellenére, hogy sok közös óránk volt) mégis valahogy mindig közel állt hozzám, talán mert a természetünkből fakadóan hasonlóak vagyunk. – Persze van hely, gyere ülj le- s bár a többieket nem kérdeztem meg, nem hinném, hogy sokat ellenkeznének, hiszen barátok vagyunk, meg amúgyis minél többen vagyunk, annál jobb hangulatot lehet csinálni, s őszintén szólva ránkfér a vidámság, mert az elkövetkezendő időben nem sok mulatságban lesz részünk. – Gyere hadd segítsek – lépek hátra az ajtóból, s ha hagyja bőröndjét felteszem a csomagtartóra, majd lehuppanok az ülésemre. – Mesélj galambom milyen nyarad volt, mi jó történt veled eme nyáron a ködös és esős Albionban – azonban mielőtt ő vagy bárki más válaszolhatna folytatom – Szerinted jó ötlet, hogy idén megpróbáljak bekerülni a kviddicscsapatba? – Tudom,hogy elég letámadó stílust használok, és elég udvariatlan, hogy a többieket például szóhoz sem hagyom jutni, de általában friss husi jelenlétében ilyen vagyok.

//Bocsi, kicsit összevissza lett^^”//

- Tizenhét, az éppen elég, már köthetsz házasságot - pislogok ártatlan képpel a plafon felé.
Nem, ez nem lánykérés volt, köze nincs hozzá, csak éppen bohóckodok. Ahogy szoktam. A nősüléssel még azt hiszem várok néhány évezredet, nem sokat, csak olyan húsz-harmincat. Fél szemmel Sabra sandítok, lesem a reakcióit, vajon mit vált ki belőle kétértelmű mondatom.
A helyettesítéses szöveg hallatán félrenyelek ijedtemben, majd falfehér arccal kezdek fuldokolni. Tiszta Hófehérkének érezném magam, ha nő volnék. Ugyanis már előfordult hasonló eset a praxisomban, csakhogy akkor én helyettesítettem Ricot, s nem fordítva történt az eset. Mivel a kedves tesó nem nagyon bírta a csajt, én pedig nem tudtam mit vállalok, ezért teljes lelki nyugalommal mentem bele a randiba. Aztán rövid úton lapátra lett téve a bige, de azt már tényleg Rico intézte, nem pedig én az ő nevében.
Ezért aztán nem csoda, ha fuldokolni kezdek az ötlet hallatán, ami nem is olyan képtelenség, mint amilyennek tűnik első hallásra.
Rico nagyképűsége miatt megint az én fejem ég. Előbb a külföldi csajokról szóló kiselőadás, utána Momo lenyúlása és dobálgatása... Mi jön még, öcsi? Attól nem tartok, hogy Sabrinára fájna a fogad, mert tudom mindig tiszteletben tartod (kevés számú) nőügyeimet. Akkor vajon mit tudsz kieszelni?
Töprengésemnek Rico kviddicses kérdése vet véget.
- Tesó, tudod, hogy nekem már a repülés gondolatától is forog a gyomrom, úgyhogy ezt a témát ne velem vitasd meg. Különben pedig a te rajongói táboroddal nem aggódnék az alacsony létszám miatt. Sokkal inkább az aggasztana, hogy egyszer még valamelyik csibe kitekeri a másik nyakát miattad. Na persze téged akkor sem csuknak le, de ha idejekorán végzel a liliomokkal a Roxfortban, akkor mit fogsz csinálni a tanév további felében? Ha jól sejtem vészesen csökken az elszédíthető csajok létszáma, mivel a legtöbbet már elszédítetted.
Azt már meg sem említem neki, hogy talán nem Evelyn volt az egyetlen, aki valami komolyabbat akart egy-két laza flörtnél, miegyébnél és esetleg holmi bosszú várható részükről. Ahogy azt sem pedzegetem, hogy én ugyan nem fogom begyűjteni a cafrangjait a kviddicspálya szépséges gyepéről, viszont ha egyszer lezuhanna, akkor a bigék tuti széttépnék. Mindenki akarna belőle egy falatot, relikviának az ágya fölé.
Carithy nyit be meghitt kis fülkénkbe, bizony, az a Carithy, akiről olyan kétes pletykák keringenek manapság. Fancsali fintora és félénk tekintete láttán megszánom, hirtelen szimpatikussá válik a lány. Felőlem az összes hülye pletykaterjesztő elmehet a bánatba, nem érdekel mit makognak róla. Akár valóban vérfarkas, akár nem, igenis megmaradok a barátjának és ebből nem engedek. Nem fogom hagyni, hogy kiutálják, márpedig hírhedetten konok legény vagyok.
- Még a neved is rajta van az ülésen - mutatok vigyorogva az ülés fa részébe bevésett "Cary" feliratra Rico mellett.
Beleborzolok Sabrina hajába ,majd feneketlennek tűnő zsebemből egy pakli kártyát húzok elő, meg hozzá néhány apróságot, azután felteszem a nagy kérdést:
- Egy kör robbantós snapszli a végállomásig? Közben mindenki mesélhet, amiről csak akar!
Szándékosan nem mondom ki a nyár szót, nem akarom vele felzaklatni Carithyt, hiszen így is olyan félszeg szegény lány. Olvatagon pillantok Sabra és választ sem várva kezdem osztani a kártyákat.

Rico, Chris, Carithy

Szemeimmel még mindig különbségek után kutattam Rico és Chris között, de továbbra sem találtam semmit. Érdekes, hogy két ember, hogy hasonlíthat ennyire egymásra.  Jó, kicsit fura, hogy ennyire rácsodálkoztam erre a dologra, de még soha nem láttam, olyan ikreket, akik teljesen hasonlítottak egymásra. Ezért is volt fura nekem ez az egész.
Christian bohóckodását véve, úgy döntöttem, hogy én is visszavágok neki egy kis bolondozással.
- Ó, hát értem én. És a válaszom erre az, hogy igen, hozzád megyek. Mikor legyen esküvő?- ugrottam boldogan a nyakába- De várjunk, hol a gyűrű?- nyújtottam feléje a kezemet. Persze részemről is csak hülyülés volt az egész, de jó szórakozni egy kicsit. Kell a jó kedv, ha igazak az iskoláról szóló pletykák.
A „mi újság” kérdésemre meg is kaptam a választ Ricotól, ami lényegében összefoglalta az egész nyarat. A mugli csajos dolgon, halványan elmosolyodtam, hiszen Chris mesélt már arról, hogy az öccse sok lány fejét elcsavarta már, meg az említett lányok közül is vannak, akik a másikkal tudatják ezt az információt, hogy melyik srácnál mire lehet számítani. Szóval hallottam már erről.
- Hát lényegében nem sok történt velem, csak annyi, hogy nálunk volt egy hétvégére Chris és Jules, meg nyaralni mentünk egy hétre Spanyolországba. Ezen kívül sok strandolás, és más egyéb semmi különös.- számoltam be a nyári élményeimről. Azt az incidenst nem akartam megemlíteni, ami azzal a pasassal történt, mert ezt az információt nem sok emberrel közöltem, mert eléggé kínos, hogy engedtem a fickó csábításának, és megcsókoltam, nem beszélve a kínzásról. Még azt sem tudom, hogyan fogom ezt Chrisnek elárulni. Talán most valamikor a napokban. Remélem nem fog nagyon kiakadni.
- Persze, nyugodtan.- feleltem Riconak, amikor elkérte vállamról Momot, illetve lekapta rólam. Nem különösebben zavart, ha valaki más kezében volt az állatkám, főleg, ha az illető szimpatikus volt. Csak Austin ne nyivákolna annyit a ketrecében. Igazán nem tudtam mást csinálni, hiszen ha kiengedem, akkor elszökik. Ebbe bele kell törődnie.
- Bocsi a macskám miatt, csak nem szeret bezárva lenni.- kérek elnézést útitársaimtól. Remélem, nem zavarja őket nagyon. Ha meg igen, akkor ki kell találnom valamit arra, hogy elhallgattassam a cicust. Eközben figyelmesen hallgatom Ricot, amint megemlíti, hogy be szeretne kerülni a kviddics csapatba. Ez eléggé érdekes, mert én is pont jelentkezni akartam, csak még senkinek nem beszéltem az ötletemről.
- Tényleg!- fordultam Chris felé- Hát azt még nem mondtam, de én is jelentkezni akarok a csapatba. A repülés az úgy is jól megy, hiszen nyáron elég sokszor mentem seprűvel, és ki szeretném próbálni a játékot.- mondom ártatlan képpel, és kíváncsian várom mi lesz Chris reakciója erre.
- Megengeded?- néztem továbbra is a barátomra kiskutya szemekkel.
Az ajtón ekkor hirtelen még egy háztársunk lépett be, Carithy. Az a pletyka terjengett róla, hogy vérfarkas lett, s amilyen búsan jött be, valószínűleg igaz is. De kit érdekel, nem hiszem, hogy egy vérszomjas dög vált volna belőle, meg ahelyett, hogy kiközösítenék, inkább jobban kéne törődni vele. Így mosolyogva köszöntem neki, mivel a többiek már így is betessékelték.
- Szia Carithy, de rég találkoztunk!- mondtam. A „Hogy vagy?” kérdést inkább nem feszegettem, mert biztos elég kellemetlen lenne ez neki, így a figyelmem arra terelődött, hogy Christian elővett egy pakli kártyát, és mielőtt bármit is reagálhattunk volna, már osztani is kezdett.
- Hé, várjál, várjál. Én azt sem tudom, hogy kell játszani.- panaszkodtam, s reméltem, hogy valaki vagy elmagyarázza, vagy az első körben mellé becsatlakozhatok.

Ti

                                                         http://www.youtube.com/watch?v=gAFkpFjIF24 (http://www.youtube.com/watch?v=gAFkpFjIF24)

Érdekes, s meglepő fordulat, hogy a fülkében még valaki tartózkodik, akit legalább érdekel annyira a kviddics, és van olyan bátor, hogy jelentkezni merjen a csapatban. Természetesen számítottam egy hasonló válaszra Christől, őt ismerve, még azt is utálja ha a csillagvizsgáló torony tetejéről kell lenézzen.  De Sabrina kijelentése, miszerint ő is csatlakozni szeretne, elismerő pillantást vált ki belőlem. Hiszen bár törékenynek látszik, de nem lesz könnyű dolgom ha ellene kell megküzdenem majd a posztokért folyó harcban.
Érdekfeszítő gondolatok, azonban nincs időm igazán elgondolkozni ezen, ugyanis Carithy reakciója meglep. Pontosabban nem lep meg, hiszen én is hallottam pletykákat arról, hogy mi történt vele a nyáron, azonban kérdéseimmel semmi bántót nem akartam üzenni. Szimplán minek a rosszat lássam valaki olyanban, akiben sokkal több jó lakozik? Ez nem éppen az én stílusomhoz tartozik. Meglepődötten, s megilletődötten ülök a helyemen, s gépiesen veszem el a nekem szánt lapokat. Nem szólok, csak csendben vagyok, ami egészen ritka dolog nálam. Általában ugyanis én szoktam vinni társalgás fonalát, ha más nem akkor a csajozós dumáimmal.  Most azonban ha hirtelen leállna a vonat, és elhallgatnának a többiek talán még a fogaskerek kattogását is hallani lehetne a fejemben.
Hülye voltam?
Elrontottam?
Túl sokat járattam a szám?
Lehet.. az pedig nem tenne túl jót a lánynak. Így is elég sok szörnyűség érte, és még fogja érni az iskolaév során. Nem, nem vagyok valami nagy jós, vagy ilyesmi, és nem is egy szörnyű támadástól tartok. Szimplán csak valamilyen szinten ismerem az átlagos embert, aki fél mindentől ami természetfeletti, és megfoghatatlan, még akkor is ha éppen az átlagos ember egy varázsló, aki jóval több dolog létezésében hihet mint egy mugli. Ez van, nem az én kunsztom megítélni az embereket. Azonban az, hogy hogyan dobjam fel a társaságot a fagyos hangulat alól (Hiszen az, hogy Cary csak ül, maga elé bámulva miközben mi remekül szórakozunk, az nem lehetséges.) Lassan, egy megfontolt mozdulattal a vállára helyezem a kezem, s bátorítóan rámosolygok, miközben lélektükreibe fúrom a sajátjaimat.
- Ugyan már gyerekek… nem mehet tovább ez a fagyos hangulat. Javaslom, hogy élvezzük ki ezt a kis időt míg együtt lehetünk békességben, mert úgy hallottam a Roxfortban jelentősen rosszabb évünk lesz, mint eddig, főleg nekünk – mutatok rá Chrisre, s ezalatt azt értem, hogy mivel mi mugli származásúak vagyunk, valószínűleg rendesen meg fognak dolgoztatni..- De hallottam egy nagyon jó viccet a nyáron, az egyik mugli ismerősömtől, s ezt most meg is osztanám veletek ha lehet 

„A Pentagon elhatározza, hogy három magas rangú és hőstettekben nem szűkölködő tábornokát kitünteti. Ezúttal nem egyszerűen egy újabb éremmel, hanem pénzzel kívánják elismerni érdemeiket.
Össze is hívják a három, nagy tiszteletben álló tábornokot, majd közlik velük, hogy le fogják mérni a két szabadon választott testrészük közti távolságot. Minden egyes méterért 100 ezer dollár jutalmat kapnak.
Az első tábornok széttárja karjait és a bal kezének ujjaitól a jobbig lemérik a távolságot. Végül az 170 ezer dollárral elégedetten távozik.
A második tábornok a lábujjától a feje búbjáig méreti le magát és 180 ezer dollárral hagyja el boldogan a vizsgálótermet.
A harmadik közli, hogy neki a péniszétől a talpáig végezzék el a mérést. Nagy kacaj kíséri a bejelentést és megpróbálják lebeszélni, mondván hogy kívánhat nagyobbat is, de ő hajthatatlan.
Végül a mérést végző megkéri, hogy tolja le a nadrágját. Mikor nem találja azt a bizonyos testrészt meglepetten felkiált:
- De hát ez meg hol a fenébe van?
Mire a tábornok nyugodtan:
- Vietnamban.’

Szerintem egy elég jó vicc, én sokat nevettem rajta, mikor először hallottam, s most az előadása után is csillogó szemekkel nézek körbe, hogy kinek mennyire tetszett, de sajnos menet közben a kártyák teljesen kimentek a fejemből, így legnagyobb balszerencsémre pont azok robbannak fel, ami nálam vannak kormossá varázsolva a „partnerem „ arcát, és a sajátomat.

// Bocsi a késésért, és a minőségéért. Most nem ment valami túl jól -.-" ::)

Sabrinának tényleg jó a humora, rögtön veszi a lapot. A kérdésre viszont hirtelenjében nem tudom mit feleljek, habozni kezdek.
- Ööö... gyűrű helyett fogadd tőlem szeretettel ööö... - hirtelen a táskámhoz kapok és előrántok belőle egy pár kviddicsezőknek való kesztyűt, melyet egyébként is neki szántam ismervén kviddics-szeretetét, csak nem éppen ilyen körülmények között szerettem volna átadni. Pirulva nyújtom neki a finom papírral bevont dobozba rejtett, valódi sárkánybőr kesztyűket - fogadd tőlem szeretettel ezeket a kesztyűket. Ezzel azt hiszem megadtam a választ a másik kérdésedre is, rajtam nem múlik játszol-e a csapatban. De ugye nem baj, ha néha-néha esetleg elheverek a lelátón? Tudod milyen tériszonyos vagyok, elég a magasság emlegetése vagy a létrára néznem és máris reszketni kezdek, bármilyen égő, ez a szitu.
Remélem elfogadja az ajándékot, el kell, hogy fogadja, hiszen ez a-ján-dék! És mert szeretem, százszor is szeretem. Tétován elmosolyodok, hátha ez a kisfiús vigyor meggyőzi a lányt. Ilyenkor sajnálom nagyon, hogy nem tudok olyan lehengerlően nagyvonalú lenni, mint Rico. Neki könnyen megy minden ilyesmi, lazán veszi a csajokat.
Aztán a csigaházába visszahúzódó Carithy-re nézek, s éppen sikerül elcsípnem a pillantását. Az övéből lehetetlenség olvasni, olyannyira bezárkózott. Az én tekintetemben pedig értetlenség honol. Oké, rendben, vacak nyara volt, habár ez talán nem a legmegfelelőbb kifejezés. Felfordult az egész addigi élete, ha igazak a pletykák a vérfarkasról és a többiről. De akkor is, nem élhet mindig a saját kis bezárt világában! Talán csak időt kéne hagyni neki? Talán túláradó a jókedvünk számára? Nem tudom. Szívem szerint félrevonnám, keresnék egy néptelen, csendes, békés zugot a vonaton és átbeszélném vele a dolgokat. Meglehet nem válna be a lelkizés, mégis tudom, ezt kéne tennem, hogy kissé feloldódhassan végre közöttünk.
Rico viccén felnevetek, igazán szellemesnek találom. Érdekes, ezt még nem hallottam tőle, pedig a legtöbbet általában ismerni szoktam.
Valahogy mégis megpróbálom oldani a helyzetet. Mivel sosem a tapintatosságomról voltam elhíresült, ezért így kezdem:
- Carithy, kérlek, ne nézz ilyen fagyasztott hal ábrázattal - könyörgök a leányzónak. - Hé, a fenébe is, szeretünk, elfogadunk, minket nem érdekelnek a hülye pletykák, érted? Azt hiszem mindhármunk nevében mondhatom, hogy a barátunk vagy és az is maradsz és nem érdekel ki mint vélekedik erről. Kellesz nekünk és kész!
Elszánt tekintettel nézek szét, mintha lenne bárki olyan a fülkében, aki megcáfolhatná a véleményem. Ehelyett azonban mindössze az öcskös kártyái robbannak fel, hiszen ettől robbantós snapszli a játék neve.
- Pont így kell játszani - vigyorgok Sabrinára a szembeni kormos páros láttán.

Rico, Chris, Carithy

A kviddicses téma hirtelen keveredett a leánykérős dologgal, miszerint Chris hirtelen azt sem tudva mit adjon nekem, elkezdett a táskájában kotorászni és előhúzott egy kviddics kesztyűt. Vagyis egy dobozt, de megmondta, hogy mi rejlik benne. Mint egy kisgyerek, mikor megkapja a születésnapi vagy karácsonyi ajándékát, úgy tépem fel a dobozt borító finom anyagot, amivel Christian nagy valószínűséggel nagy gonddal vonta be a kesztyűket, ezért némi bűntudatot éreztem, amikor már darabokban volt a papír. Ám ez csak egy másodpercig tartott, amikor felemeltem a dobozka tetejét és megpillantottam benne a leggyönyörűbb ajándékot, amit valaha kaptam. Na jó a leggyönyörűbb kesztyűt, amit valaha kaptam, mert ugyanígy vélekedtem a báli ruháimról, amikből otthon már egy halom van, meg a vadiúj seprűmről, amit búcsúajándékként kaptam a szüleimtől, amikor bejelentettem, hogy megpróbálok bekerülni a kviddics csapatba. Tehát muszáj lesz bejutnom, mert akkor rettentően nagyot fognak csalódni és ez azt jelentené, hogy elpazarolták a pénzüket egy seprűre, mert a lányuk olyan béna volt, hogy nem jutott be a háza csapatába.
De tényleg csodaszép volt.
- Ezek, ezek igazi sárkánybőrből készültek?- kérdeztem kikerekedett szemekkel, meg sem hallva, azt hogy megengedi, hogy kviddicsezzek, meg a többit- Köszönöm.- mondtam, s az örömtől teljesen megfeledkezve, hogy mások is vannak itt kettőnkön kívül, Chris nyakába ugrottam megint, és megcsókoltam. Persze, amint rájöttem, hogy a többieknek ez lehet, hogy kellemetlen azonnal leszakadtam a barátomról és visszaültem a fenekemre.
Rico a hangulatot próbálta kicsit felolvasztani, bár őszintén szólva én jól éreztem magamat, s hangosam felnevettem a viccén is, meg hogy felrobbantak a kártyái. Egyedül Carithy volt az, aki visszahúzódott a nevetés elől. Persze megértem, hogy ki van bukva a nyáron történtekről, de mi elfogadjuk úgy, ahogy van. Nem kell tartania attól, hogy elutasítjuk, csak, mert vérfarkas vált belőle.
- Cary a fiúknak igazat kell adnom, most kivételesen.- sandítok oda Chrisékre- És igazuk van abban is, hogy élveznünk kéne ezeket az utolsó órákat így együtt, mert hát ki tudja mi vár ránk.- ennél a mondatomnál kicsit elszorul a szívem, mert ha bele gondolom Ric előző mondatába, hogy őket pláne szívatni fogják a származásuk miatt, akkor elönt a kétségbeesés, hogy mi lesz velünk. Egyáltalán láthatom-e majd Christiant, vagy ezt is tiltani fogják? Jó lenne tudni. De hirtelen eszembe jutott, hogy most Carithyt kéne felvidítanom, és hogy ezen ráérek később aggodalmaskodni, így az arckifejezésemet fájdalmasból, ismét vidámmá varázsoltam és folytattam mondanivalómat, még ha nem is esett jól a lánynak.
- Csak arra akarok kilyukadni, hogy amit Chris is mondott mi melletted állunk, és szeretnélek megkérni, hogy végre te is legyél vidám és nevess velünk, mert persze megértem a veled történteket, de ezt csak úgy tudod magaddal elfeledtetni, ha nem gondolsz rá, és jól szórakozol.- fecsegem, s csak utána gondoltam bele, hogy talán nem ez volt a legjobb ötlet, hogy Cart rávezessük arra, hogy végre ő is felodódjon. Remélem nem bántottam meg, épp ezért kérek azonnal bocsánatot tőle.
- És bocs, ha ezzel most megbántottalak, csak azt akarom, hogy végre te is velünk nevess.- szólok, s aggodalmasan pillantok a két ikerre, várva, hogy vajon szerintük jól tettem-e, hogy ezt mondtam, vagy nem.

Lúzertesó^^, Kviddicslédi és Farkasgörl


Christian nagy meglepetésemre varázsolja elő a táskájából a szépen becsomagolt kis dobozkát, mely elmondása szerint egy vadonatúj kesztyűt tartalmaz, és éppen Sabrinának készül adni. Elég nagy meglepetés, ugyanis nem emlékszem, hogy a legutóbbi Abszol úton tett látogatásunkkor a kviddicsboltban járt volna. Persze rendelhette bagolypostával, vagy vehette pár évvel ezelőtt is, bár ez utóbbi megállapítás kétséges ugyanis Chris általában elkerüli az ilyen boltokat.
- Ne aggódj tesó, ha Sab és én bekerülünk a csapatba, akkor majd elintézzük, hogy kifeszítsenek egy hálót, hogy ha esetleg a nagy magasság miatt leszédülnél ne üsd be a popód. Az azonban milyen dolog, hogy engem nem halmozol el olyan dolgokkal, melyek elősegíthetnék a belépésem a kviddicscsapatba. Hát ezt érted a testvéri szeretet alatt? – Bár komoran nézek a bátyámra, hangomon hallani lehet, hogy nem gondolom komolyan az egészet, s így van. A következő pillanatban kitör belőlem a nevetés, s könnyeimmel küszködve nyúlok a pálcámért. – Terego – motyogom miközben pálcám Caryre és magamra szegezem, s a varázsszó hatására mindkettőnk arca megtisztul a csúnya koromtól. Carithy továbbra is zárkózott álláspontja végül arra kényszeríti két társam, hogy megpróbáljanak a lelkére beszélni szegény lánynak. Pontosabban Chris kezdi el, Sab csak folytatja a már megkezdett beszélgetést. Úgy is mondhatnám, hogy tovább tekeri a fonalat arról a bizonyos gombolyagról. Talán azt szeretnék, hogy én is folytassam az általuk feldobott témát, azonban egyelőre még nem szólalok meg. Nem vagyok benne biztos, egyáltalán nem, hogy kis társunk véleményének módosításához ez a legjobb megoldás. Talán tényleg csak hagyni kellene, hogy csendben ellegyen magával mi is tennénk a dolgunk, s ha úgy alakulna, hogy megváltozott a véleménye, akkor úgyis bekapcsolódna a társalgásba.
Természetesen valami hasonló reakciót várok a kis vöröstől. Egy vállvonás, egy mordulás, vagy szimplán semmi válasz. Úgyhogy már nyúlnék a táskám után, hogy bedobjak egy újabb twixet, mikor meghallom a kitörést. Szinte azonnal visszakapom a fejem, s néma megdöbbenéssel figyelem Carithyt, hiszen nem hittem volna, hogy ennyire hevesen is ki tud törni. Persze tény, hogy egy nyár alatt nagyon megváltozhat az ember. A szörnyű sebeket borzadva figyelem. Nem undorodok, nem húzódok, csak elborzaszt, hogy mit műveltek ezzel a gyönyörű teremtéssel….
Ilyen, s ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben, hogy a következő pillanatban, már érezzem, hogy valami elpattant bennem, s elönt a düh. A gunyoros a hang, a morcos ruhacibálás, vagy a mozdulat ahogy ’nekivágta magát’ az ülésnek. Nem tudom melyik okozta, de egyszer csak arra ébredtem, hogy vöröslő arccal fordulok felé, s ragadom meg kezénél fogva, direkt oda nyúlva ahol sebet sejtek. Hogy fájdalmat okozzak, szántszándékkal akarok most fájdalmat okozni.
- Na ide figyelj kislány – nem kiabálok ugyan, de hangomon hallatszik, hogy teli van indulattal -  kezd már elegem lenni abból az önsajnáltatásból amit lefolytatsz. Megértelek én, elhiszem, hogy fájdalmas dolog ami veled történt a nyáron. ÉS akár hiszed akár nem, mi tényleg melletted állunk…. Még ha sikerült a rossz végét megfognunk a lasszónak és rosszul próbáltuk meg kicsit jobb kedvet varázsolni a csinos pofidra. Persze ehhez az is kellett, hogy eddig nem nagyon találkoztunk ilyen esettel. Szóval nem kellene leharapni egyikünk fejét sem. Én sze… kedvellek – helyesbítem ki, majdnem kimondott mondatom gyorsan – és akkor is kedvelni foglak ha egész évben egy mogorva kis picsaként fogsz viselkedni egész évben, csak akkor szólj, hogy levegyem a kezem rólad. Azonban ha úgy döntenél, hogy mégiscsak kedved lesz mosolyogni, akkor ne aggódj mindig melletted leszek. – a végére már nem csak a szufla fogyott ki belőlem, de a hangom is picit meglágyult, mégis dacosan huppanok vissza az ülésemre, s bámulok ki az ablakon.
Elrontottam,,,
Lehet, hogy ezzel végképp elrontottam a kapcsolatom Carithyvel, azonban nem tudtam tovább magamban tartani a dolgot, s most jóleső érzés, hogy végre megszabadulhattam tőle, és talán ha szerencsém van akkor néhány gondolat talán gyökeret ver a lány fejében.

Az öcskös dumájára fanyar fintorral válaszolok. Háló ide, háló oda, akkor is képes volnék halálra félteni őket, ha bekerülnének a csapatba. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem támogatom a testvérem és a szerelmem, hiszen szabad lények mindketten (ellentétben a bizonyos Hermione Granger nevű lány által védeni próbált házimanókkal), akaratuk szerint cselekedhetnek. Nem fogom visszatartani őket a repüléstől. Az más téma, hogy titokban valószínűleg véresre harapdálom majd a számat, öklöm görcsöt kap a meccs végére és cakkosra rágom a körmeimet, amíg ők a levegőben tartózkodnak. Remélhetőleg ájulástól nem kell tartani, mármint az én ájulásomtól, mert hát a tériszony ilyen piszok dolgokat képes művelni az emberrel.
Féltésem sejthetően csupán addig marad titokban, amíg zajlik a meccs, mivel az esti győzelmi - vagy felvidító, azaz vereségi - buliknál tutkóra kiszúrják majd az önmarcangolás nyomait rajtam.
Úgy fest nem sűrűn sikerült oldanom a hangulatot, hiába igyekszem elszántan kiállni Carithy mellett, a leányzó szemmel láthatóan nem értékeli. Ellenben szívem hölgye vette a lapot, akárcsak Rico és mindketten próbálták valahogy visszatéríteni a való világba az enyhéden holdkóros, erősen pletykatéma bigét. Nem nyert. Röviden és velősen körülbelül ezzel lehetne jellemezni sajátos próbálkozásainkat.
Látom Sabrina mennyire belelovalta magát a problémába, ezért nyugtatólag magamhoz húzom a felőlem lévő kezét, ujjaimat átfűzöm az ő ujjai között. Valahol a tenyerében vagy az ujjaiban finoman pulzál egy ér. Egy percre becsukom a szemem, lemegyek alfába, hogy azután semmi ne hozhasson ki sodromból, amikor visszatérek a gyötrelmes létezésbe. Amely mindössze Carithy kibontakozófélben lévő hisztijétől gyötrelmes, legalábbis jelenleg. Később még akármi következhet, mivel ki tudja mi vár ránk a suliban. Higgadtan kelek hölgyem védelmére.
- Carithy, tudom, mi nem érezhetjük át a szívfájdalmadat, nem voltunk ott veled a nyáron. Mégis megpróbálunk felvidítani, megpróbálunk együttérezni veled és megpróbáljuk éreztetni azt is, hogy itt vagyunk veled, neked. Talán sekélyesnek tartod a lelkivilágom, de attól még megpróbálhatok barátkozni veled. Ha viszont ennyire ellenedre van ez a kísérlet, akkor még most szóljál légy szíves. Előre szólok, nem tűröm túl jól a női hisztit, az idegeken való csellózást, tehát ha mindössze a dühöd rajtunk való kiélése a célod, akkor szólj és már itt sem vagyok. Gondolom elég érett vagy már ahhoz, hogy felnőtt módon beszéld meg a problémákat és ne csitrilányos hisztériázással akarj elintézni mindent.
Komoly képpel nézek Carithyre, ugyanakkor igyekszek laza és higgadt maradni, de a közönyösség határán kívül, nehogy még jobban megsértsem a lányt. Fogalmam sincs hogyan fog reagálni az iménti kis szónoklatomra, mindenesetre remélem nem harapja le a fejem és nem is viharzik ki a kupéból bőgni.

Rico, Chris, Carithy

Halványan elmosolyodok azon, ahogy Rico kifejtette, hogy milyen óvintézkedéseket kell majd tennünk a meccsek közben – már ha bekerülünk – hogy Chrisnek nehogy valami baja legyen, még ha csak a nézőtéren is lesz majd. Ismertem már annyira a barátomat, hogy tudjam mennyire félteni fog minket, ami persze nem baj, már ha közben saját magában nem tesz kárt.
Nem nagyon segítettek a Carithyhez intézett szavaink, bár szerintem én húztam ki nála a gyufát, mivel azután kezdte el ezt a „kitörést”, hogy én befejeztem a mondanivalómat. Hát igen ez van, ha túl sokat beszélek. Igaz, az elejére nem nagyon figyeltem, mert azt néztem, hogy Chris mit csinál a kezemmel, de a kiborulásának nagy részét hallottam. Megilletődötten bámultam rá, de magamban nem értettem, hogy miért olyan nagy ügy, hogy ezt mondtam.  Ekkor megmutatta a karját.
A kezét megpillantva elborzadtam. Való igaz, hogy szörnyű amit vele tettek, de akkor sem kellett volna így rám förmednie. Oké, talán tényleg nem érezhetem át annyira, ami történt vele, és tényleg nem kellett volna ennyit beszélnem neki, de most ezzel mi rosszat tettem? Azon kívül, hogy lehet, hogy idegesítő, de szerintem semmi sértőt nem mondtam vele.
Ezt az elméletemet Rico bizonyítja be először, amikor idegesen ő is kifakadt, de ezúttal nem nekem, hanem Carithynek. Csak némán hallgattam. Én lemaradtam annál, hogy Cary egy ilyen miatt már is kiakadt. Hihetetlen. Nem értem mi baja van. Vagy talán ez is a történtek miatt van? Ezt tenné az emberrel egy ilyen támadás, és az, hogy most ő a pletykák kedvenc témája? De, ha így van, ez akkor sem jogosítja fel, hogy így beszéljen az emberrel.
Miközben már Chris is rákezdett Carithy nyugtatgatására, bennem egyre jobban fortyogott a düh. Ha így értékeli a fáradozásainkat, amikkel fel akarjuk vidítani, akkor tudja mit? Hagyom a francba, nem érdemli meg ez a kis liba ezek után. Én csak segíteni akartam, és lehet, hogy nem a legjobb módszerrel próbáltam meg mindezt, de ezt akkor sem így kellett volna a tudtomra adnia! Akkor meg miért nem lehetett kedvesen megmondani, hogy „Figyelj, légyszi hagyd abba, mert ezzel nem sokat segítesz nekem!”. Ezen nem sértődtem volna meg, és így is megértettem volna, hogy fogjam be a szám.
Mikor már mindkét srác befejezte a mondanivalóját, úgy éreztem, hogy én jövök, de ezúttal nem valami kedvesen.
- Fiúk, hagyjátok! Nem veszitek észre, hogy nincs szüksége a tanácsainkra, meg hogy kedvesek legyünk vele. El van ő egyedül is. Meg amúgy is, vigyázzatok, mert a végén megharap!- mondtam gúnyosan. Egyáltalán nem éreztem bűntudatot az előbbi mondataimért, inkább visszadőltem a székem támlájának.

Fight Club

Vak vezet világtalant, avagy cseberből vödörbe kerültünk , hiszen Carithy továbbra sem hajlandó hinni nekünk, amit ugye nem is csodálok, de az, hogy hárman győzködjük rendületlenül úgy látszik ezekszerint  tök felesleges. Elég lenen ha felvennénk egy magnóra amiket mi mondunk, s egyre amit ő, majd a kazettát végtelen lejátszásra állítva megúszhatnánk a felesleges szájfájdalmakat.
Lassú komótos mozdulatokkal nyúlok kis hátizsákomból, hogy a szíjat elhúzva belenyúlhassak a feneketlen ürességbe, s előhúzzak egy üveg vizet. Semmi extra, csak csapvíz, de az is tökéletesen megteszi. Lecsavarom a kupakját, s egy jó nagy korty után elégedett sóhajtás kiséretében törlöm meg a szám, hogy a következő pillanatban a flakon ismét a tatyóban, a tatyó pedig a polcon landoljon.
Szívem szerint hátradőlnék az ülésen, s szemeim behunyva hallgatnám a madarak csicsergése helyett a vonat zaját egész úton, hogy végre egy kicsit megszabaduljak társaimtól, és a lehetetlen lebeszélésről ami a jóféle buli helyett alakult ki. Néha úgy érzem, nekem csak csajokkal kellene egy fülkében ülnöm, persze természetesen mind csak szőke vonzó, de buta cicababákkal akiket egy- két pohár bor után eldobhat az ember, és többet nem kell velük foglalkozzon. Ez az élet ember… Gyakran látom a mugli hírekben, hogy az ilyen meg olyan celebek, ilyen meg olyan menő kocsikat vesznek drága pénzen ezeknek a buta libáknak, hogy aztán a „buta liba” otthagyja őket egy másik pasiért. Ezért hálás dolog, hogy varázsló vagyok, ha az élet majd összehoz egy ilyen libával nem kell egy csomó pénzt kidobnom azért, hogy aztán elhagyjon – na nem mintha azoknak az emberekenek akik naponta megteszik olyan sokat jelentene az a „pár” pengő- szimplán csak mikor úgy érzem, hogy el akar hagyni sóbálvánnyá változtatom, a szobrot pedig eladom egy múzeumnak. Sima ügy.
Közven a kör folyik tovább, s Chris beszéde után Sabrinától is valami hasonlót várok, így beszéde teljesen meglep. Mindenesetre megteszi a hatását is, s a következő pillanatban „szegény” lánynak már több csomó haja hiányzik.
-Csajbunyóóóóóóóó – kiáltom el magam, s élvezettel figyelem az eseményeket, egészen addig míg pillantásom testvérem kérlelő arcára nem esik. Persze, gondolhattam volna, hogy Chrissike nem fog tudni megbírkózni a feladattal, így nekem kell közbelépnem.
A vonat zötykölődéseivel nem törődve állok fel, s Caryt derekánál megragadva egy határozott mozdulattal húzom el az áldozatról, azonban az egyik kis dübbenő pont a mozdulatom közepén kap el, így az ülésen landolok Cary pedig az ölemben.
- Nyugi kicsi, nincs semmi baj – csitítgatom, miközben egyik kezemmel szorosan tartom, hogy még véletlenül se tudjon elrohanni, a másikkal pedig lángoló arcát simogatom a vörös tincsek alatt. Válla felett pedig Chrisre nézek, a tekintetemből egyszerűen kivehető utasítással. Lássa el Sabrinát, s ha kell vigye előre a mozdonyvezetőhöz, hogy alaposabb ápolásban részesülhessrn.

Meglep Sabrina heves reakciója. Igazság szerint azt hittem nem ilyen "puhány" a leányzó és megérti Carithy helyzetét. Azt hittem tovább fogja bírni kirobbanás nélkül. Nem mintha az én dumám sokkal finomabb lett volna, éppen csak a tartalomban és annak jelentésében, értelmezésében volt némi különbség. Én a békét, nyugalmat próbáltam meg elérni. Sabrina talán nem fogta fel szavaimat, talán más miatt döntött a kirohanás mellett, de az sejthető volt, hogy ezt a gonoszságot nem fogja büntetlenül megúszni.
Egy női pofonra számítok, hiszen ennyi mindenképpen kijár a szövegéért, ha Car szemszögéből nézem a dolgokat. A lányok amúgy sem szoktak egymás torkának esni, legfeljebb bizonyos korhatáros filmekben mímelnek iszapbirkózásszerű küzdelmet, de az sem komoly, csak a pacákok kósza figyelmének magára vonása a céljuk vele.
Döbbenten bámulom a barátnőmnek ugró hatodéves lányt, ám az idegeimre hurkolódó fájdalomsikoly hatására sem vagyok képes semmit tenni a folyamatban lévők ellen. Nőt nem és nem vagyok hajlandó megütni, ki van csukva! Másként viszont ötletem sincs miként fékezhetném meg az elszabaduló bolhacirkuszt. Megpróbálkozok valami bágyadt lebeszélő szöveggel, ám a hangerő emelésére sem reagálnak, holott kristály tisztán hallaniuk kéne, hiszen már a fülük mellett üvöltök.
Egyéb lehetőség híján ikertestvéremre nézek.
- Rico, csinálj valamit, tesó! - kérem tőle, habár erősen kétlem, hogy meghallaná a szöveget a kialakult csatazajban.
Valószínűleg inkább a tekintetem kérlelésének engedve avatkozik közbe a dolgok menetébe. A vonat zöttyenésének hála sikerül eltávolítani Carithyt Sabrináról, előbbi Rico ölében köt ki a szembeni üléseken, utóbbit pedig én ragadom magamhoz könnyedén, akár valami pillét. Nem eresztem, nehogy véletlenül nekiugorjon Carnek, hogy revansot vegyen a hajtépésért, miegyébért.
Olyan a két lány, mint két dühödt kismacska, ahogy ádáz tekintettel fújtatnak. Játéknak indult az egész, de egyikük erősebbet harapott a kelleténél, nem tudta kontrollálni magát, mire a másik indulata is elszabadult. Úgy fordítom a barátnőm fejét, hogy csakis engem lásson, kikerüljön látószögéből a fülkében lévő két másik, s miközben nyugtató szavakat mormolok neki, végigsimítok sérülésein, mintha az  érintéssel begyógyíthatnám azokat. Csillapítónak szánt puszit adok homlokára, közben jelentőségteljesen pislogok az öcskösre, hátha ő képes lenne lenyugtatni a másik fúria-növendéket.
Pontosan tudom mennyire ocsmány dolog így gondolni a saját barátnőmre, de az önmagukból, női mivoltukból kivetkőző csajokra nem jut eszembe semmi más, kevésbé sértő hasonlat.

Rico, Chris, Carithy

Amikor Carithy rám támadt, s neki állt tépni a hajamat, fájdalmamban felsikítottam.
- Valaki szedje le rólam!- üvöltöttem, miközben minden erőmmel azon voltam, hogy valahogyan lelökjem magamról a rám támadó lányt. Talán sikerült egyszer-kétszer megkarmolnom, miközben kapálóztam, de ennél többet nem nagyon tudtam kezdeni a helyzettel.
Mikor Rico végre leszedte rólam Carithyt, Chris magához húzott.
- Ez… ez megtépett.- motyogtam magam elé, fejemet lehajtva, mint ha ez valami hihetetlen dolog lenne. Az előbbi düh, ami arra késztetett, hogy ilyeneket mondjak Carithyre, most még nagyobb lett. Szemem könnybe lábadt, hiszen a hajtépés nem valami kellemes dolog, s még Chris csitítgatására sem hallgattam, sem a homlokomra nyomott puszira.
- Eressz el, úgy is tudom, hogy mit gondolsz!- téptem ki magamat a karjaiból. Le lehetett olvasni az arcáról, hogy szerinte megérdemeltem, amit kaptam, amiatt a beszólás miatt. Tudtam, hogy ezt gondolja. De én jogosnak tartottam, amit mondtam, s talán ezért is fájt egy kicsit, hogy a saját barátom nem mellettem áll. De megérdemelte! Miután mi kedvesen próbáltunk a kedvére hatni, ő neki állt hisztizni, hogy mi ne mondjunk neki ilyeneket. Na ezek után tőlem senki ne várja el, hogy kedves legyek egy ilyen kiszámíthatatlan csajhoz, aki bármikor neki ugorhat az embernek, csak egy rossz szó miatt. Jó, amit én mondtam az nem csak egy rossz szó, sőt nagyon is sértő dolgot vágtam a fejéhez tudom én ezt. De megbántam? Nem.
Viszont az eddigieknél is dühösebb lettem. Szikrázó tekintetemet Chrisébe fúrtam. Nem szoktam ennyire kikelni magamból, sőt talán még Chrissel sem viselkedtem még így, de ez a dolog mindenen túlment. Először próbáltunk kedvesek lenni hozzá, neki ez nem tetszett, elkezdett hisztizni emiatt, és még neki áll feljebb? Na tudják mikor fogom én ezt elviselni! Barna íriszeimet még mindig a barátom szemeibe mélyesztettem. Az övéből nyugodtság áradt, talán amiatt, mert másképp nem nagyon tudott volna lecsillapítani. Talán kicsit sikerült is neki ez a szándéka, de amikor megint a szemeibe néztem, láttam valamit bennük, ami könnyeket csalt a szemembe. Lehet, hogy csak én képzeltem, de az is lehet, hogy nem. Láttam bennük, hogy most milyen lehet a véleménye rólam. Hogy én is egy hülye, hisztis csitri vagyok, aki nem ért meg senkit, és feltett szándéka mindenkit megbántani. Pedig én nem ilyen vagyok. Csak ez a helyzet és ez a csaj egyszerűen ezt hozta ki belőlem. Még hogy nem érthetem meg. Azt a rész lehet, hogy nem, hogy milyen is az, amikor valakit mindenki kiutál, csak mert történt vele egy baleset, amiről nem ő tehet. De talán ha nem így viselkedne, akkor az emberek is szóba állnának vele. Meg ha nem akarja, hogy vigasztaljuk, akkor sem ilyen módon kellett volna elutasítania. És engem ez idegesített fel. Ráadásul most Riconak és Chrisnek is meglehet a véleménye rólam. Nagyszerű.
- Azt hiszem, én egy kicsit kimegyek.- jelentettem be nagy hirtelenséggel, majd álltam is fel, és kisétáltam a folyosóra, hogy lenyugodjak.

Chris és a folyosókarbantartók

Teljességgel lehetetlen dolog ahogy a két lány ellenáll a sármos Ashmore ikrek, azaz az általunk nyújtott nyugtatgatásnak. Persze előfordulhat ilyesmi, de NEM kellene hogy előforduljon!! Még hogy egy lány ne hallgasson rám… ez olyan mintha egy zöldfülű amatőr próbálná meg Piton prof fejét samponnal bekenni… lehetetlen dolog. Sabrina más tészta, hiszen Chris nyugodtsága egyszerűen jelen esetben nem volt átragasztható rá, így a lány úgy vágtat el mint hülye billy ha ellopják a pénztárcáját. Arcomon tetetett dühhel fordulok bátyám felé.
- Hallod ez azért mégsem mehet így.. Milyen dolog az már, hogy a lányok csak így elrohannak, velünk nem is törődve.  Komolyan mondom az ilyenért ki kellene éheztetni őket a méz után. – Nyelek egyet, mielőtt még belefulladhatnék az előtörő szavaim tengerének áradatába, s csak utána folytatom mondókám. – De tudodmit…  - hatásszünet- én nem fogom csak így ennyiben hagyni a dolgot. Megyek és jól megmondom én a magamét és lerendezem őket rendesen – Úrsiten.. hallanom kellene magamat, úgy beszélek mint akit érdekelne valamelyik lány. És mivel Sabrina a tiniboszorkány már foglalt, így Cary az.. Pedig akik ismernek azok tudják, hogy csak pár randira vagyok kapható egy személlyel, és egyáltalán nem tudnak érdekelni az ilyen kis apró cseprő ügyecskéik. – Vedd úgy, hogy nem is szóltam semmit. Szimplán csak izgulok a suliban bekövetkező változások miatt, és kijött belőlem a dolog. – Utalok az előbb elhangzott szavakra, melyek akár még el is ronthatnák a rólam kialakult képet. Mondjuk a tesóm nem éppen úgy ismerem mint aki nagyon árulkodna, vagy éppen érdekelné. Szerintem örül, hogy végre összejött neki egy lány, és próbálja megtartani minden erővel, emellett arra, hogy ne szédüljön el, mikor én a levegőben repkedek, ő pedig kénytelen végignézni. Hátradőlök az ülésemen, s megpróbálok néhány percig, pillanatig csak így ülni, és gondolkozni azonban nem igazán áll össze a dolog. Valami belső erő állandóan mozgásra késztet, nem hagyja, hogy legalább egy kicsit aludjak. Nem sokat, csak egy kicsit. Vagy csak üljek ott csukott szemmel kizárva magamból a külvilág minden gondját- baját.
- Ez így nem mehet tovább… - dörmögöm félhangosan, s viszonylag mérges hangnemben.
- Mindjárt jövök – vetem oda Chris felé, na nem mintha mindenképpen tájékoztatnom kellene a lépéseimről, de nem akarom, hogy aggódjon miattam. Bár ha minden igaz nem leszek messze.  Félrehúzom a kupé ajtaját, s ahogy kilépek be is csukom magam után. A folyosó szinte teljesen üres, csak a két korábbi kupétársunk lakja egymástól nem túl messze, de tüntetően nem egymás felé fordulva. Sabról nem veszek tudomást, helyette a kis vöröshöz lépek., ujjaimmal kecses kics kacsóját keresem, majd mikor tenyeremben tudhatom, néhány pillanatig a szemébe nézek – nagy levegő – forró ajkaira tapasztom saját kissé száraz ajkaim.
Basszus még sohasem izgultam ennyire egy csók alatt….

Döbbenten fgyelem az események alakulását, a két lány dühödt kirohanását? Mi a fene esett ezekbe, tán mérgezett töklevet ittak, bolondgombát ettek reggelire?
- Hát ezek... nem normálisak - hápogom elkerekedett szemmel Rico felé a kupéájtó felé bökve hüvelykujjammal, persze már csak akkor, mikor hallótávolon kívül vannak a csajok.
Tudom-tudom, most jön a lelki fröccs, hogy ilyet nem illik két hölgyre mondani, még akkor sem, ha ilyetén ocsmány módon viselkednek egymással és másokkal. Mert a nőket tisztelni, szeretni kell, blablabla... Baromság. Hirtelen semmi vonzót nem tudok fellelni Sabrinában, ami azért elég ciki, lévén szó a barátnőmről. De ha azt nézzük, Carithy viselkedése sem kevéssé iszonytató, őt sem találom egyáltalán szeretetre méltónak. A drágaságok, mi? Mivé lesz az ember pici lánya?
Bármilyen nevetségesen hangzik, ebben a szent pillanatban fogadom meg magamnak, hogy nekem aztán soha nem lesz gyerekem. De ha mégis, akkor biztosan nem lány! Ha pedig valamilyen különös módon mégis lányom születne, akkor holtbiztosan falnak megyek.
- Megyünk utánuk? - kérdem némileg elkésve, Rico hátától és a csukódó fülkeajtótól.
Remek. Tehát utánuk megyünk.
Szemforgatva lépek én is az ajtóhoz, onnan pedig a Roxfort Expressz vagonjának keskeny folyosójára. Gyors pillantás jobbra, majd balra, helyzetfelmérési céllal. Az egyik oldalon az öcsém látható, amint éppen lesmárolja Carithyt, a másik oldalon Sabrina duzzog, vagy sír, a háta alapján képtelenség megállapítani.
A barátnőm mögé lépek, hátulról karolom át a derekát, majd a haját félrehúzva megpuszilom a nyakát és a fülébe súgom:
- Sebaj, drága, menjünk vissza a fülkébe, gyere. Mostmár nem lehet semmi gond, vigyázok rád. Gyere - megfogom a kezét és elkezdem magammal húzni az emlékezetes nyolcas számú fülke felé, hátha hajlandónak mutatkozik bejönni.
Ismerkedés letudva, mint olyan, remélem mostmár semmi galibát nem csinálnak a roxmortsi vasútállomásig a csajok. És remélem előbb-utóbb Ricoék is kismárolják, kiveszekszik - vagy akármi - magukat, aztán visszajönnek végre, újra leülünk és folytatjuk a robbantós sznapszlizást. Biztosan jobb mulatság lenne, mintha egymást gyilkolnánk a suliig.

---

még alig kezdtük el, Car, nem úszod meg ennyivel ;D

Rico, Chris, Carithy

Carithy most ezzel bebizonyította, hogy egyáltalán nem a békés teremtések közé tartozik.  És, hogy én vagyok a tanulatlan? Nem nekem kéne az önkontrolomat fejleszteni. Az is elég lett volna, hogy ha szóban kezd el vitatkozni, és nem kezd el tépni.  Azt hiszi most olyan nagy lett ettől? Hát nem. Ugyan olyan kis hatodéves maradt, aki volt, csak azzal a különbséggel, hogy ő más hugrásokkal ellentétben képes neki ugrani a társának, mint egy veszélyes fenevad. Egyébként is a vérfarkasokat nem kéne beoltani veszettség ellen?
Nagyot sóhajtottam, amikor meghallottam a hátam mögött a lépéseket. És bevallom őszintén nem arra számítottam, aki az ablak másik széléhez ment. Így még nagyobbat sóhajtottam. Ha a WC-re mennék ki, vajon akkor is követne? Vagy egyáltalán mit akar itt? Egy újabb hajtépést ezúttal már nagyközönség előtt? Hát jó, de azzal csak még jobban lejáratná magát mindenki előtt, és tényleg nem akarna hozzászólni senki sem, hiszen ezzel csak azt mutatná meg, hogy igen is kiszámíthatatlan a viselkedése. De őszintén szólva ez engem nem izgat. Nem az én dolgom, ha még jobban eltávolodnak tőle.
Egy pillantás. Csak ennyire méltatott a felséges úrnő, s mint aki nagyon meg van sértődve hátat fordított nekem. Na jó, ha ő így, akkor én is, s azzal elfordultam a másik irányba. Szerencsére még így is kiláttam az ablakon, és nem kellett az üres folyosót bámulnom. Mindenki bent ült a saját kupéjában, és valószínűleg jól elvoltak. Bezzeg mi… mi itt állunk kint haragban, hátat fordítva egymásnak, s egyikünk sem szól a másikhoz. De nem is fogok. Ha akar szólaljon meg ő, de én aztán egy hangot se adok ki feléje.
Ekkor hallom, hogy a hátam mögött a kupénk ajtaja ismét kinyílik, s találgathattam volna, hogy vajon ki lépett ki rajta. Chris vagy Rico. De mivel megfordulni nem nagyon akartam, és az illető léptei hangjából ítélve Carithyhez ment, és nem hozzám, a tippem Rico volt. Ha csak nem hagyott cserben a saját barátom. Na akkor szépen néznénk ki.
Ám az ezekhez hasonló gondolataim rögtön elszálltak, amikor az ajtón ismét kilépett valaki, és az a valaki hozzám jött, majd hátulról átkarolt, végül megpuszilta a nyakamat. Mosolyogva fordultam meg, teljesen elfeledkezve az előbbi vitáról, amikor megláttam a mellettünk smároló Ricot és Carithyt. Egy pillanatra elképedtem, de Chris ekkor behúzott a fülkénkbe, ahol már csak ketten voltunk, míg a többiek kint élvezték egymás társaságát.
Lehuppantam a srác mellé, majd bűntudatos arccal feléje fordultam.
- Bocs az előbbiért. Nem is tudom, hogy mi ütött belém.- motyogtam, miközben kék szemeibe néztem, amik még mindig olyan kékek voltak, mint pár perccel ezelőtt. Ezt tudomásul véve átöleltem Christ és vártam a leszidást, ami most járt nekem a viselkedésem miatt.