Roxfort RPG

Múlt => Mandragóra Gyógyítóképző Intézet és Ispotály => A témát indította: Mrs. Norris - 2010. 04. 05. - 01:08:19



Cím: Jerome Rowe Laboratórium
Írta: Mrs. Norris - 2010. 04. 05. - 01:08:19
Itt folynak a Bájitalmesterség órái, valamint más tárgyak laboratóriumi kísérletezései. A teremben körben hatalmas asztalok állnak, melyeken kémcsőtartók, és kémcsövek várják, hogy megkezdődjenek a kísérletek. Az asztalok fiókjaiban megtalálhatóak az egyéb eszközök – fogók, csipeszek, lombikok, pipetták. A terem szélén végig üvegszekrények helyezkednek el, ezekben tárolják a kísérletezéshez szükséges anyagokat, ezekbe a szekrényekbe azonban csak az nyúlhat be, akinek erre a professzor előzőleg engedélyt adott. Mivel veszélyes anyagokat is találhatunk itt, a zárakat megannyi bűbájjal védik. A helyiségben keletkező füst díszíti a földszinti aulát, ahonnan az üveglapon keresztül le lehet nézni a laboratóriumba. Madame Duncombe mindig szemmel tartja a kísérletezőket, de hasznos tanácsait sajnos itt lent nem lehet hallani.


Cím: Rubynak - Jerome Rowe Laboratórium
Írta: Destiny M. Stevens - 2011. 02. 05. - 22:34:34
(http://i362.photobucket.com/albums/oo64/emily_dean3/ruby-1.png)
'coz i CAN do it BETTER

Valahogy mindig is hadilábon álltam a kísérletezgetésekkel. Egyszerűen bármit is csináltam, teljesen biztos volt, hogy felrobbantok valamit. A tanáraim már nem is csodálkoztak rajta, ha robbanást hallottak, csak legyintettek, és nyugtázták, hogy a Stevens-lány már megint elrontott valamit. Azt hiszem, ez nálunk olyan, mint a mugliknál a kémia. Ha egy cseppel is több kerül bele a kémcsőbe, már akár veszélyes is lehet a keverék. Egyszer, amikor még kicsik voltunk, egy sebösszehúzó bájital receptjét tanították nekünk. A feladat tulajdonképpen nem is volt túl bonyolult, árnikából készült párlatot kellett összekeverni néhány másik bájitallal. Természetesen szigorú leírást is kaptunk a feladathoz, hogy miből mennyit kell az üstbe önteni, én persze nem törődtem azzal, hogy 30 csepp helyett véletlenül 32 csepp került bele. Amikor a tesztalanyunk bőréhez ért a főzet, elkezdett bezöldülni a karja, majd szikrák kezdtek el pattogni belőle. Félelmetes volt, a tanár rögtön kizavart óráról. Hát, valahogy így kezdődött a bájitalfőző pályafutásom. Nem túl fényes, igaz?
Aztán jött az egyetem, ahol úgy döntöttem, hogy egy kicsit jobban belevetem magam a tanulmányozásba, meg a különböző vegyi anyagok és bájitalok vegyítésének tudományába, mert el sem tudtam képzelni, hogy van olyan tárgy, amit nem vagyok képes maximálisan teljesíteni. Szerencsére viszonylag rövid idő alatt elég szép mennyiségű anyagot sikerült elsajátítanom, és meg is hozta a gyümölcsét a számos hosszan tartó, akár éjszakába nyúló kísérletezés. Az utolsó évben már be sem kellett járnom bájitalmesterség órára, hála a kutatómunkáimnak, és végül kitűnő osztályzatot kaptam belőle. Otthonra is mindenféle bájitalt én készítettem el, bár egyszer nem sikerült tökéletesen az egyik főzetem, és nem kis galibát okoztam ezáltal magamnak... És Calebnek is. De ez egy másik téma.
Szóval, most éppen a labor felé tartok, hogy elkészítsek néhány gyógyító varázsitalt. Ilyenkor általában már üres szokott lenni a labor, már a felzárkóztatóknak is vége lett. Besétálok a terembe, táskámat ledobom a földre, s a kedvenc asztalomhoz sétálok, az én külön bejáratú asztalomhoz, melynek szekrényéhez külön kulcsom van, ezt az oktatóknak biztosítják. Hát nem szuper dolog óraadó tanárnak lenni?
Előveszek a szekrényből egy kisebb üstöt, néhány alapanyagot, és főzöcskézni kezdek. Egy kis ilyen, egy kis olyan, kavargatjuk, belevágjuk ezt, belevágjuk azt...
Hm, erről jut eszembe. Mit főzzek majd, ha hazaértem?
Nehéz  egy dolgozó diák élete.


Cím: Re: Jerome Rowe Laboratórium
Írta: Ruby Wakefield - 2011. 02. 19. - 20:16:02
PLEASE COME NOW
I THINK I'M FALLING


Nem mondanám, hogy Piton mellett különösebben mély tudást szívtam volna magamba a bájitaltan témaköréből, de túl szívós voltam ahhoz, hogy kirúgjon a RAVASZ-órájáról. Ha mással nem, talán ezzel kivívtam ha nem is az elismerését, de a jóindulatát. De azokhoz a magolással töltött órákhoz hasonló szenvedést ritkán éltem át életemben. Na jó, ez így pontosan nem igaz, de... Jól hangzik.
Hihetetlenül elcsigázottan és a szemeim alatt óriási karikákkal bandukolok végig a folyosón aprósarkú, kopogós csizmámban, miközben épp a sálamat próbálom leválasztani a táskám csatjáról, mert állandóan összeakadnak. Ennél szerencsétlenebb nem is lehetnék! Esküszöm, mindjárt kiborulok... Csak az tartja bennem a lelket, hogy mindjárt beérek a J. R. Laborba, ahol ilyenkor már valószínűleg nincsen senki, és miközben ficánférget aprítok, foghatom a könnyeimet az irritáló szagra. Nagyon nehezen bírom magam türtőztetni manapság, szinte minden apróságon felkapom a vizet és nagyon könnyen kiakadok, arról nem is beszélve, hogy állandóan gombóc van a torkomban és szinte mindentől rettegek: az órától, a munkától, attól, hogy meglátogassam Danielt, attól, hogy mikor hazaérek, ott lesz Kate, vagy attól, hogy nem... Félek a sötéttől és félek a fénytől, a ködtől. Szét vagyok csúszva és egyszerűen képtelen vagyok összeszedni magam és még csak azt sem tudom, miért!
Benézek a nyitott ajtón, és mikor meglátom, hogy a labor nem üres, csaknem még jobban elkeseredem, de aztán rájövök, hogy össze kell szednem magam. Mosoly erőltetek magamra, és már messziről köszönök a vörös hajú lánynak, hiszen soha nem ártott nekem és igazából nagyon kedves, örülnöm kellene, hogy látom, és hogy a jelek szerint tudok majd vele kicsit beszélgetni... hisz alig ismerem!
- Szia Missy!
Muszáj, hogy ne látsszon rajtam semmi, hisz ellenkező esetben faggatózni kezdenek az emberek, és attól a végén úgy megrémülök, hogy el kell menekülnöm... Sokkal jobb, ha mindenki azt hiszi, minden oké, és akkor elkerülhető egy csomó kínos szituáció. Ez még megy, ideig-óráig, persze. Hosszútávon viszont nagyon nem.
- Mit csinálsz itt egyedül? - érdeklődöm, bár a hangom megbicsaklik. Közben felé indulok, hogy aztán letelepedhessek mellé, hacsak nem küld el. - Ugye nem zavarok? - kérdezem gyorsan a biztonság kedvéért.



Nem kapok választ.
Gondolom, mégiscsak zavarhatom, ahogy elnézem, nagyon benne van valamiben.
- Öö, akkor megyek. Szia!
És már kint is vagyok. Kicsit elbizonytalanodva indulok el, lassú léptekkel, majd sietni kezdek, mintha minél hamarabb szabadulni akarnék a kínos találkozás helyszínéről.