Roxfort RPG

Múlt => Birtok => A témát indította: Mrs. Norris - 2009. 12. 23. - 20:40:38



Cím: Az északi udvar
Írta: Mrs. Norris - 2009. 12. 23. - 20:40:38
Az északi udvar hatalmas füves terület. A diákok télen hógolyóznak, szánkóznak, csúszkálnak itt.

Az udvart a tó, az erdő és a vár védőfala határolja. Órási terület.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: L. Kyrie Eleison - 2011. 03. 20. - 13:01:22
Boethius

Imádom a reggeli sétákat, nem azért , mert bármiféle kutya lennék! Szimplán imádok kora reggel
kimenni a kastélyból és céltalanul nekimenni a birtoknak.
A nap kellemesen sütött, nem volt meleg, nem volt hideg. Számomra pont megfelelő és imádnivaló.
A birtoknak ez a része annyira gyönyörű, hatalmas, zöld, fényes. Nagyon eltudok mélyedni a természet
szépségeiben, meg úgy bármiben ami szembejön és nem vág fejbe.
Ami fejbe vág arra meg általában haragszom. Micsoda megállapításaim vannak ma reggel!
Én az egyszerű és reális gondolatok embere vagyok. Kék az ég, zöld a fű, például az ilyeneké.
Egyszer elképzeltem fordítva és rájöttem milyen furcsán nézne ki, mintha más bolygón éldegélnénk.
Annyi energia van bennem, hogy majd szétfeszít, cigánykerekezek egyet gyorsan.
Mondták már, hogy elég hiperaktív vagyok, de ezt is meglehet szokni főleg ha valaki képtelen
ezzel a -kinek betegség, kinek állapot- dologgal. Én teljesen kivagyok békélve azzal, hogy időnként
körbetudnám szaladni az egész Roxfortot és környékét. Persze nem csinálok ilyet mert elég érdekesen
venné ki magát. Egyszer esküszöm kipróbálom, majd az utolsó évemben , mikor már nem néznek
ennyien hülyének.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Boethius Hywel - 2011. 03. 20. - 18:54:56
.::Kyrie::.


Hosszú, hűvös harmattól nedves fűszálak csapkodták a lábát, ahogy haladt a birtokon át. Ma a szokásosnál korábban felébredt és úgy döntött, hogy házi dolgozatát a szabadban írja meg. Nem is kedvezhetett volna ennek jobban az időjárás. Gyönyörű hétfő reggel volt. Mély lélegzetett vett, hogy tüdejét kitöltse a friss levegő illata. Nem is kezdődhetne jobban ez a hét. Még korán volt ahhoz, hogy a sok diák elözönje az udvart élvezve a remek időt. Ennek nagyon örült mert a nagy zsivajban nem igazán tudna koncentrálni.
Egyedül volt a hatalmas füves réten. Legalábbis ő ezt hitte. Le is telepedett egy hatalmas fa tövébe és elkezdte táskájából előkotorni a pennát és a pergament. Nem kellett sietnie a dolgozat írással mert volt még 4 nap a leadásig. Annyi idő alatt kényelmesen meg tudja írni. Nem egyszer kezdett neki a dolgozatainak a határidő előtti este, hogy aztán nem sokat aludva adhassa le őket időben. Négy nap szinte még sok is volt. De most úgyse volt más dolga, úgy döntött hát, hogy letudja. Gyorsan végig gondolta a feladatot. Írja le a Graphorn-szarv őrlésének négy lépcsős folyamatát, majd példákkal mutassa be felhasználását a hétköznapokban. Már el is kezdte volna, azonban mielőtt leírhatta a címet figyelmét valami elterelte. Egy griffendéles lány sétált felé közeledve. Szinte biztos volt benne, hogy a lány nem vette őt észre. Vajon hova megy? Nem úgy tűnt mint aki konkrét céllal siet át a birtoknak ezen részén. Talán ő is csak élvezi a nap melegét a szabadban. Ezekkel a gondolatokkal figyelte az egyre csak közeledő lányt.
Mosolyra húzódott a szája mikor diáktársa egyszer csak cigánykereket vetett. Most már biztos volt benne, hogy nem vette észre. Szerette az ilyen bolondos dolgokat. Ha egyszer valakinek cigánykereket vetni támad kedve miért is ne tehetné meg?
Szép fordulás! - Mondta vigyorogva félig a fa takarásában mikor a lány közelebb ért.
Gyorsan felpattant és közelebb lépett hozzá.
Boethius Hywel. - nyújtotta kezét az ismeretlen felé.
  


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: L. Kyrie Eleison - 2011. 03. 21. - 20:28:54

Boethius

Ahogy éppen próbálkozom valamiben leadni a fölösleges energialöketemet hirtelen hangot hallok.
Kicsit megijedek, bár sosem voltam egy szívbajos teremtés össze is rezzenek.
Gyorsan lesimítom a pólóm ami fölcsúszott a hasamon és a hang irányába nézek.
A fiú egy fánál ült a háztársam lehetett bár nem igazán emlékeztem az arcára, biztos
megint én vagyok hülye. Nem baj, már megszoktam rossz a memóriám és folyton rohanok.
Engem erről könnyű megjegyezni, igazi forgószélkisasszony vagyok.
- Köszi szépen, igyekszem amennyire tudok.
Mosolyogtam a srácra aki közelebb jött és be is mutatkozott. Érdekes neve van, az még
érdekesebb, hogy nem rémlik. Mondtam én ,hogy olyan bolondos vagyok mint hat másik!
Valami mégis dereng csak még rá kell jönnöm, hogy mi az a valami. Boethius Hywel jó név,
hangzatos sőt tetszik. Megrázom a kezét és én is illendően bemutatkozom.
- Kyrie London Eleison vagy London Kyrie Eleison. Mondtam vigyorogva.
- Még nem döntöttem el. Egyébként csak Kyrie.
Hadarom végig egy szuszra a mondatot, jó lenne kihúzni magam a kettőhúszból még a végén
azt fogja hinni ez a Boethius, hogy egy igazi bugrissal hozta össze a kifürkészhetetlen Sors anyácska.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Boethius Hywel - 2011. 03. 21. - 23:22:16
Kyrie

Rendesen oda kellett figyelnie miközben hallgatta a lány bemutatkozását,
aki szélsebesen mondta el nevét majd valamilyen oknál fogva fordítva is
meg tette ezt.
Arcát fürkészve kezdett rájönni honnan ilyen ismerős neki.
Már látta párszor átrohanni a klubhelyiségen. Néha felbukkant az egyik
helyen majd eltűnt egy másikon. Igazi energia bomba. Sose értette, hogy
lehet valaki ennyire pörgős. Ő örült ha egy fárasztó nap után bezuhanhatott
az ágyába, hogy reggelig fel se keljen. Órákig tudott lustálkodni ha tehette,
de mostanában nem volt ilyesmire ideje.

-Miért, van különbség? -kérdezte furcsálva de még mindíg mosolyogva.
Érdekelte a válasz. Úgy gondolta a házi dolgozat még várhat, amúgy is ki akarna
ilyesmivel foglalkozni ha egyszer ilyen szép az idő.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: L. Kyrie Eleison - 2011. 03. 26. - 10:25:18
Boethius

A kérdésén nevetek, nekem teljesen evidens , hogy nem mindegy eddig nem is gondoltam arra,
hogy másnak nem ilyen egyszerű a dolog.
-A különbség az, hogy a hülyébb nevem azaz a Kyrie van e elöl vagy a kevésbé hülye,
a London. Ennyi az egész.
Nekem igen csak sok problémám szokott lenni a nevemmel, alapjába véve hülye az egész név.
Persze ez nem az én hibám, sokkal inkább a szüleimé.
Eleve városnevet adni egy gyereknek, hogy London! Majd utána vagy még előtte egy ilyet, hogy Kyrie!
Kész elmebaj, ha az ember " Uram irgalmazz!"-nak hívják. A fene anyát, hogy pont a mise közepén
jöttek rá a szülési fájdalmak. Bezzeg a nővérem rendes nevet kapott! Aliz. Valahányszor eszembe jut
Aliz elkomorodom. Most is így történik, de kevesebb mint fél perc múlva már vigyorgok mind a vadalma.
A sok nevem közül egyedül a Christabelle-el nincs problémám, na jó van. De csak egy, hogy egyáltalán
nem illik hozzám. Tényleg egy csöppet sem. Kár érte!


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Boethius Hywel - 2011. 03. 27. - 15:51:23
Kyrie


-Egyértelműen Kyrie, a London kicsit komolynak hangzik. -
mondta miután rápróbálta mindkét nevet az előtte állóra gondolatban.
Szerinte egyik név sem volt hülye. Hát nem egy tucatnév az is biztos, de pont ez teszi különlegessé.
Ő ezt különösen szerette saját nevében. Az biztos volt, hogy nem találkozik még egy Boethius-al.
Meglepődött mikor Kyrie kissé elkomorodott.
Talán ő mondott valami rosszat? Vagy csak egy rossz emlék került elő valahonnan
a fejéből. Az utóbbira szavazott, mikor nem sokkal később már újra vigyor
terült szét a lány arcán. Minden esetre nem akart rákérdezni, még a végén
neki is válaszolnia kéne pár személyesebb kérdésre. Azt pedig még közelebbi barátainak sem teszi meg
nem hogy egy olyannak akit csak most ismert meg.
- Na és mi szél hozott a birtokra ilyen korán? - Kérdezte gyorsan. Hallgatva a
választ kezdett visszapakolni a táskájába. Ebből ma már biztosan nem lesz dolgozatírás.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: L. Kyrie Eleison - 2011. 03. 31. - 16:38:15
Boethius

Új ismerősöm a Kyrie név mellett dönt, igaza van a London tényleg annyira szörnyen komoly.
Talán majd harminc éves korom körül , jó esetben csak akkor fog illeni hozzám.
London Eleison simán, az nem jó. Lola Eleison, az viszont nem tűnik olyan szörnyűnek.
-Köszönöm, ezek szerint Kyrie maradtam.  
Mondom nevetve, én mindenen tudok nevetni, de igazán sosem állok le.
Megkérdezi, mit keresek kint ilyen korán. Igaz ami igaz ezidőtájban nem sokan
sétálgatnak a harmatos füvön fel és alá. Nem tudják mit vesztenek, az biztos!
Imádom a reggelt, az a kedvenc napszakom is, egyszerűen bolondulok a felkelő nap
látványáért. Nem átlagos tulajdonság, azt hiszem.
-Minden reggel sétálok valamerre, most épp ere hozott a lábam.
Mondom kedvesen mosolyogva, ilyenkor nem gondolkozom azon, hova menjek vagy, hogy miért.
Egyszerűen megyek amerre visz az út és persze a két pipaszár lábam.
-És te? Ilyenkor a diákok nagyrésze még élvezi a pihenést.
Érdeklődöm, folyton érdeklődöm, de ha valaki megpróbálja meg lehet szokni.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Dakota Bourgh - 2011. 11. 12. - 13:42:31

--Kareem Whittman--

- Hé! – Kiáltom nevetve, mikor megérzem előbb a tompa csattanással célba találó golyót, majd a hó fagyos hidegét bőrömön. Előbb letörlöm arcomról a megolvadt havat, majd kiszedegetem a kásás darabokat sálamból. – Fejre nem ér! – Panaszkodom, de már hajolok is le, hogy felszedjek egy újabb adagot és hógolyót gyúrjak belőle.  A célzással nem igen bajlódom; ez a labda is éppoly bizonyossággal találja el a célt, azaz Karr mellkasát, mint ahogy a kosárlabda átrepül a hálón.
Pár perccel ezelőtt még egy egész kis csoportnyi ember hógolyózott idekinn, de a legtöbbjüknek elege lett a hidegből és inkább visszasétáltak a kastélyba, hogy megigyanak egy nagy bögre forralt, narancsos-fahéjas töklevet. Nem mondom, nekem is jól esne, de a birtok az én szememben, ilyenkor a leggyönyörűbb. A fák ágait a finom hódara gyöngyházfényűvé festi, az ég élénk kék árnyalatot ölt a domináló fehér dombok ellensúlyozására. Ez még a kastély is jobban kihangsúlyozza. Így igazi úrként terül el a vidéken, vagy úrnőként, ez már igazán csak nézőpont kérdése…
Kesztyűtlen ujjaim már-már megdermednek a hideg levegőtől és a kézfejemen vízzé olvadó hótól, de nem foglalkozom önző tiltakozásukkal, élvezem a friss levegőt és Kareem társaságát. Mostanában úgyis olyan keveset időzöm vele. Valahogy átpártoltam Agnesékhez. Pedig volt olyan idő, amikor elképzelni se tudtam nélküle a napjaim.
Elsőben ismertem meg, egy aprócska folyosói incidens okán… De onnantól kezdve egy kis mugli menedéknek számított a nagy varázslóvilágban. Voltak már előtte is mugli származású, vagy félvér barátaim, de őket olyan mértékben lenyűgözte az iskola, hogy a megérkezésünk pillanatától megfeledkeztek, úgymond, az előző életükről. Én viszont ott ragadtam, valahol Amerika és Anglia, a nagyszabású és sokat ígérő mugli, és a valóban káprázatos boszorkány életem között. Kareemet valamiféle biztosítéknak láttam, hogy igen, egyiket se álmodom és valóban mindkét életem létezik. Megértett miért vágyom vissza Amerikába, ugyanakkor megértette velem, miért is olyan nagyszerű itt lenni. Akkoriban pontosan erre volt szükségem.
Mélázásomat újabb nyakba kapott hógolyóval jutalmazzák. Ismét lehajolok, hogy minél előbb visszavághassak. - Mondtam már! Fejre nem ér! – Amikor azonban felemelem a fejem, látom, hogy ezt bizony nem Kareem dobta.
Ezek vajon mi a francért járnak párosával? Dobta ki agyam az első gondolatot. De a helyzet valójában cseppet sem volt komikus, mostanában sűrűn megtalál a baj, íme, egy újabb.
A két Mardekáros srác, fenyegető mosollyal tornyosul fölém.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Kareem Whittman - 2011. 11. 12. - 18:51:26
Dakota

- Persze, nem ér! –[/color] mondom nevetve és az ideiglenes fedezékem – egy magam gyártotta kis sánc hóból – mögül várom a folytatást. De az nem jön, akkor egy hógolyóért nyúlok. A tévedésem hógolyó formájában jelenik meg a mellkasomon, Dakota jó érzékkel horpasztotta be a mellkasomon a kabátot. ~Ezért még megfizetsz, te kis Griffmadár! Na majd most, kapsz a „Karr specialbol” hármat!~ leguggolok és gyorsan összegnyomok pár hólabdát. Aztán a kezeimbe veszem őket és egy picit felmelegítem, hogy jobban összefagyjon. Persze figyelek majd, hogy ez tényleg ne fejre menjen, mert akkor azt hiszem mehetünk a gyenguszra, aztán pedig várhatom a hisztis pofozkodását. Oké, velem elnézőbb, de van, amit még nekem sem tűr el. Régebben, mikor egymásra találtunk, még nem ütközött ki rajta, de valahogy, valamiért kissé eltávolodtunk. Persze nem annyira, de voltunk mi egymás ikrei, még ha képletesen értjük is. A hógolyók közben elkészültek, hallom, hogy megint fejbe vágtam. De tudom, hogy nem én voltam, úgyhogy óvatosan kipillantok. A gyönyörű fehér tájat és Dakotát két zöld sálas jómadár takarja el, szerencsére nekem hátulról. Mi lehetett az, hogy engem nem vettek észre. Gyorsan megnézem, hogy nyallerek-e, vagy ilyesmi. Szerencsémre, talán nem fogom megkapni a Cruciatus átkot, legnagyobb örömömre, két normál Mardekáros a támadó csapat. Kissé furcsa, hogy két centiről akarják az én kis drágámat megfürdetni, úgyhogy felállok. A Pálcámat előhúzom a rejtekéből és egy finom mozdulattal köröztetni kezdem a hógolyókat magam körül. Ha belegondolok, hogy régen még majdnem meg is csókoltam egyszer – kiráz a hideg és nem a tél miatt az emlékre -, még jobban érdekel, mit akarhatnak tőle a zöldek.
~Talán megtréfálta őket, vagy beszólt? Megpróbált keménykedni, mikor így is gáz van? El tudom képzelni.~ teszem fel az i-re a pontot, zárom le a magyarázatot. Dakota nem az a visszafogott csajszi, ha a véleményét nyilvánítja ki.
- Héjj, kettő az egy ellen? Ráadásul védtelen törékeny, kis – bocsánat! akarom mondani – fiatal lányra? Ezt azért még a nagy Mardekárosok sem gondolják komolyan. Kérlek, menjetek a dolgotokra, hagyjatok minket! – próbáltam megoldani a helyzetet normálisan. Azért a fejem fölött keringő golyók és a pálca csak lesz annyira hiteles, hogy hagyják futni az én kicsi indiánom. A játéknak már lőttek, így is, úgy is.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Dakota Bourgh - 2011. 11. 12. - 21:09:07
-Kareem Whittman--

Mikor Karr végre odajön, már a két Mardekáros sem olyan, hű de bátor, mintha csak egyedül lettem volna. Bár őszintén fogalmam sincs mit gondoltak; hogy önmagammal hógolyózom? Tudom, nem valami IQ bajnokok, ismerem őket, volt már velük dolgom azelőtt is, de ez talán túlzás.
Az alacsonyabb lábujjra áll, azt hiszem azért, hogy méltósággal nézhessen farkasszemet védelmezőmmel. De ettől csak még röhejesebben fest az amúgy sem átlagos külsővel megáldott srác, furcsán lenyalt haj, nagy bozontos szemöldök, aránytalanul nagy fej és csenevész alkat.
Akaratlanul is feltör belőlem egy kacaj. – Khm – Köhögök gyorsan, félig vigyorogva, hátha beveszik, hogy csak félrenyeltem.
- Te ki neveted őt? – Néz rám hirtelen a magasabbik. Hogy a doxy rágná meg, ő nem süket. Gondolhattam volna. A kis mitugrász biztos nem hallotta meg.
- Naná! Szánalmasabb vagy Fitz, mint bármikor ezelőtt! – Lépek néhányat előre, miközben pálcámat fenyegetően a srác mellkasának nyomom. – Mégis milyen alakokkal barátkozol te? És, hol a jó modor kérem? Elhagytad Matlock-tól idefele jövet? A nagyid nem lehet túl elégedett. Kidobni ennyi galleont illemórákra… - Nem is nagyon gondolkodom, csak fűzöm tovább a szavakat. Jól tudom, mivel találhatok célba.
Fitzwilliam Almer-t ismerem már születésünk óta. A szomszéd birtokon élnek. Szerencsére az elég messze van, ahhoz, hogy ritkán találkozzunk. Sosem voltunk jóban, ez most is látszik. A nagyszüleink viszont igen, bár mostanra kiderült, hogy nem igazán azonosak a két család nézőpontjai. Bár Almer Mama egész aranyos, kár, hogy önhibáján kívül sikerült halálfalókat nevelnie…
A kisebbik azonban valami új pofa, aki bizonyára örül, hogy egy befolyásos srác vette pártfogásába, és most, túlbuzgó módjára kergeti a kisebbeket és gyengébbeket.
- Tüntesd innen a haverodat! - Emeli fel a pálcáját torkomhoz. Mit akarhat ezzel? Idetolakodik, és még parancsolgat is. – Hallod! - Néz most Kareemre - Te. Tűnj el! Veled nincs dolgunk. Dakotával viszont annál inkább…
Te jó szalamandra! Inkább nem várom meg, mi dolguk akadhat velem.
- Silencio! – Mondom az első varázslatot, ami az eszembe jut, azt is félig nevetve. Na ezért még fogok kapni… de szerencsére nem most rögtön. Fitz a torkához kap. Próbál hangot kipréselni rajta. Ha figyelt volna órán, most tudná, hogy ez egy némító bűbáj volt. Szerencsére a haverja ijedten veregeti társa hátát, h segítsen neki. Így tökéletes egérutat kaptunk.
- Futás Karr!


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Kareem Whittman - 2011. 11. 13. - 13:34:44
Dakota

A megjelenésem kissé visszaveszi az arcukat, legalábbis a képükről ezt olvasom le. Ez megmosolyogtató, mert azért nem én vagyok az iskola nagy balhésa, átkok szórója. Oké, a balhé az nézőpont kérdése, de nem vagyok egy agresszív állat, inkább a kis szemétláda, aki lesből támad. Kiélvezném a helyzetet, de Dakota végignéz az egyiken és gyakorlatilag szemberöhögi. Ez nyilván nemtetszést vált ki a másikból. Viszont ez a hirtelenség szokta Dakotát a pácba vinni. Én még mindig, köröző hógolyókkal a fejem fölött állok fenyegetően. Bár, ha ismernének, tudnák, hogy annyira vagyok fenyegető, mint a csúf képű vízköpő a Roxfort ereszén. Dakota azonban visszatámad, ezzel viszont csak ront a helyzeten. ~Te miért nem tudod megállni? Tény, hogy élvezem, de ebből még akkora nagy szívás lesz, hogy belegebedünk. Nem beszélve a kedvességért járó büntetőmunkákról. Mert ez a kettő természetesen beköp majd minket, ahogy kell…~ Aztán hozzám szól az ész, legalábbis ránézésre kettőjük közül ő lehet.

- Hallom, elég közel vagyunk egymáshoz, nem gondolod? Dakotával? Ugyan mi bajotok vele, ártatlan, mint a ma született mugli! – vigyorodom el, hátha felpiszkálom vele még egy picit. Hiszen, ha lúd legyen kövér… úgy tűnik az egyikük lúd. De Dakota bepánikol és megnémítja a beszélőt, majd futásnak ered.

- Ó, te eszement! Hogy verném el azt a csontos segged! – mondom neki kacagva, mikor utánamegyek. A hógolyók a földre pottyannak, azonban egy finom mozdulattal - Locomotor mortis – egy picit megpróbálom meglepni a még beszélni tudót. Hiába, a non-verbális igék nagyon kellemetlenek, ha nem figyelünk. eléggé A hó hangosan ropog a talpunk alatt, ahogy menekülünk, bár lehet, hogy nincs is rá szükség. Közben figyelem, ahogy Dakota előttem fut és felderengenek a régi szép idők. Sajnálkozva jutnak eszembe a tóparti beszélgetéseink, vagy az, hogy néhány tíz büntetőponttal karöltve – természetesen mindkettőnk megkapta - kirángatott órákról, hogy elsírja bánatát, vagy mert nagy híre volt, amit mindenképpen el kellett mondania. Nem is értem, miért nem jártunk soha sem, hiszen nagyon közel álltunk egymáshoz egy darabig. Aztán kicsit lazult a kapcsolat, de a barátság és az, hogy tudjuk, hogy bármikor számíthatunk a másikra megmaradt. Most ő keresett fel, hiszen tudta, hogy hó csatára bármikor kapható vagyok. Megvallom őszintén nagyon örültem, legalább két hónapja nem beszéltünk. De most talán egy meleg ital mellett ezt is megúszhatjuk. vagy marad a menekülés. Mosolyogva követem, a kezem szinte ráfagyott a pálcára a hidegben. De most már szeretnék némi magyarázatot, hogy miért is kell pár napon belül büntetőmunkára mennem. Jobb esetben.

- Mi volt ez kicsi indiánom? Az oké, hogy az életem árán is megvédelek a zöldektől, de felvilágosíthatnál, csak mert szeretsz. – zihálva adom tudtára a kívánt információéhségem. remélem megéri ez az egész.

A játék folytatása Az igazságok szobájában  (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php?topic=7239.0)


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 17. - 14:27:22
Satine

Kellemes késő délutáni meleg van, ahogy épp az erdő mellett visz az utam. Már a második körömet futom az északi udvar körül… A nyakamat, hátamat mint egy meleg tenyér cirógatja a lassan ereszkedő nap ráeső sugara, ezt kompenzálja az erdőből időnként kiáramló hűvösebb légáramlat. Így egész kellemes. Viszonylag lassú tempót tartok, jól esik a mozgás. Amúgy is egy pocsék napon vagyok túl… Hmm, egyre gyakoribbak az ilyen napok…

Megint megszidtak Bájitaltanon… elegem van ebből a kotyvasztásból, beh. Tehetek én róla, hogy néhány csepp… na jó, talán kicsit több Kábán Kacsintó Kibbincs került a főzetbe? Megbillent a kezem nah, és az üvegcsék is annyira egyformák… Bárkivel előfordulhat. Arról meg végképp nem tehetek, hogy végeredményként nevető gáz áramlott ki az üstömből. Szerencse, hogy megúsztam pontlevonás nélkül.

Teli szájjal elvigyorodom… - de azért jó volt látni, mármint amennyit a könnyeimtől láttam, hogy a többiek is, hogy fetrengnek a földön. Tudják, hogy kétbalkezes kotyvasztó vagyok, mégis erőltetik. Azért remélem, mégsem fogok megbukni. ^^
Az új emlékképeknek hála, immár sokkal jobb kedvűen, és dúdolva kocogok tovább.
 
„Living easy, living free
Season ticket on a one-way ride
Asking nothing, leave me be
Taking everything in my stride”

Egy kis ácé villám décé… muhaha. Ez jó lesz a ma estére. Ennek örömére megállok egy kicsit, hogy kifújjam magam… nyújtok egy keveset, tolok néhány fekvőtámaszt. Érzem, ahogy dolgoznak az izmaim, ahogyan lassan szünetet, egy kis pihenést kívánnak. Engedek a késztetésnek, eldőlök a zöldellő fűben.

Csak bámulom az eget, az átúszó bárány felhőket. Olyan nyugis minden, mintha tényleg semmi rossz nem történne odakint. Mutató ujjamat a magasba nyújtva  a felhőt mint alapanyagot használva kezdek el hadonászni. Formálnám, mint a vattacukrot… persze csak a képzeletemben működik, a valóságban nem. Mintha csak egy ecsetet forgatnék, húzom a képzeletbeli vonalakat, míg nem egy pompás főnix rajzolódik előttem.

Ám mielőtt teljesen eltunyulnék, veszek egy mély levegőt és felállok. Leporolom a melegítőmet, újra kötöm a cipőmet, nyújtózom egyet, majd lassú tempóban újra kocogni kezdek.

„I'm on the highway to hell
No stop signs, speed limit
Nobody's gonna slow me down
Like a wheel, gonna spin it”

Ilyenkor úgy sajnálom, hogy lemerült az összes lejátszóba való elemem. Pedig, de jó volna ténylegesen is hallani a fülembe üvöltő zenét. Nah sebaj, lassan itt a nyári szünet, majd akkor feltankolom a készletet.

Tovább visz a lendület, elmerülök a gondolataimban, a zenémben, és csak kocogok tovább az erdő mentén…


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 18. - 11:57:37

TED

Satine vidáman fütyörészve üldögélt az udvart határoló erdő egyik fáján. Már vagy húsz perce ügyködött, igyekezett az ebédlőből zsákmányolt kést minél élesebbé varázsolni egy ősrégi fenőkő segítségével. Az otthonról hozott vadászkést már akkor elkobozták tőle, amikor visszatoloncolták ebbe a gyerekbörtönbe: azt mondták, túl veszélyes. És milyen jól gondolták! Ám egy olyan diáknak, aki szeret esténként tilosban járni, szüksége is volt efféle eszközökre. Két héttel ezelőtt egy egész éjszakát volt kénytelen eltölteni az egyik fán, köszönhetően egy arra járó, rendkívül morcos vaddisznónak. Vagy ki tudja, mik járkálnak ebben a sulival határos mágikus ősdzsungelben: mindenesetre az éppen vaddisznónak nézett ki.
Másnap valahogy nem volt őszinte a mosolya, amikor órára kellett mennie. Nyilván azt gondolták azért olyan véreresek a szemei, mert megint beszívott, nem pedig a kialvatlanságtól: a prefektusok azóta nem csekkolták, hogy az ágyában tölti-e az éjszakát, amióta reflexből hasba rúgta az egyiket. Minden esetre aznap legfeljebb nyállal áztatta a jegyzeteit, nem pedig tintával. És mivel alapvetően ő a tettek embere volt, másnap nyomban neki is látott a megfelelő önvédelmi célszerszámok felkutatásának. Természetesen a kést csak végső esetre tartogatta, nem szívesen bonyolódott volna közelharcba egy durrfarkú szurcsókkal, vagy más ahhoz hasonló túlméretezett pokémonnal. Más is volt ám a tarsolyában: egyrészt az egyik alsóéves kezéből kicsavart csalipálca: vagy fél órán át hadakozott a bottal mire sikerült visszapasszírozni a tokjába. Mindenki röhögött az udvaron, aki látta ám lássuk be, hosszú távon megérte: ingyen volt. Ezen kívül beszerzett egy kis Mindenhez Ragadó Ragacsot, higított formában, vizipisztolyba töltve is rémesen gusztustalan és nehezen eltávolítható vacak. Ám a múlthét legkiválóbb szerzeménye: a Kábán Kacsintó Kibbincs. :-P
Minden azzal kezdődött, hogy Satine a hétfői rémesen unalmas Bájitaltan órán képregény híján a tankönyvet lapozgatta. Ekkor bukkant az egyik bájital leírásban a következőkre: „Vigyázat, a Kábán Kacsintó Kibbincs durva fizikai behatás esetén tartós süketséget okozhat!” Ekkor merült fel benne először a gondolat: ez neki kell. A kivitelezéssel persze akadt némi probléma: ugyanis hajszál híja volt csak annak, hogy éjjeli alapanyag beszerző partizán-akciójuk kudarcba nem fulladt. Mivelhogy az iskolai főinspektornak muszáj volt pont akkor, pont azt a mosdót célba vennie, amely a mardekár hálótermeihez vezető lépcsősor mellett volt. Ez jelentette a kisebb bajt, simán el lehetett volna osonni a mosdó mellett, amíg Gray bent van. A nagyobb baj az volt, hogy az ajtót nyitva felejtette. Satine agya jótékonyan sztornózta a látványt; Kay-é már nem biztos. Ezt a kis intermezzót leszámítva körútjuk sikerrel zárult, s vadiúj szerzeményeikkel térhettek meg hálótermükbe.
A következő fázis a kísérletezés volt: ebből sikerült egy, azaz egy darabot megejteni. Helyszínnek a Gyógynövénytan üvegházaihoz közel eső budit választották… nos a közelben fészkelő madarak mind lefordultak a fákról amikor elcsattintották az első darabot. Még jó, hogy a budinak megmaradt teteje, azt az incidenst nehéz lett volna megmagyarázni. Szerencsére sikerült kereket oldani, mielőtt Friccs kiért volna a tett helyszínére. A hatás viszont minden izgalmat megért: pár percig valóban olyan süket volt, mint az ágyú.
A kis kerek vackokat ezek után jól elcsomagolva félre is tették, s Satine is csak a mostanihoz hasonló kirándulásaira vitte magával. Egészen a mai napig nem gondolta, hogy hivatalosan is találkozik majd ezzel a mókás összetevővel. Aztán a délelőtti bájitaltan órán: mindenkinek ott volt az asztalán.  Ez kevésbé kavarta volna fel lelkileg, ám egy másik kis üvegcse is ott virított mellette a tálcákon. Ez az ominózus darab sárgás, kissé áttetsző folyadékot tartalmazott. Satine jól emlékezett rá: ebből is vittek magukkal. Ahhoz, hogy ne tűnjön fel a hiány, pótolták a kis üvegek tartalmát egy másik sárgás folyadékkal, mely kísértetiesen hasonlított az előbbihez. A mintavételezés épp abban az ominózus mosdóban történt, a mardekár lépcsője mellett… Ám mivel valóban a megszólalásig hasonlított az eredeti anyaghoz, a lánynak fogalma se volt, ki kaphatta a kakukktojást. Csak egyben reménykedett: ezt a főzetet készítés után nem kell majd megkóstolni.
Az órát már-már gyanúsan csöndesen töltötte, mindaddig, amíg az egyik griffendéles diák üstje füstölni nem kezdett. Ekkor Satine már erősen verejtékezett, leguggolt asztala mögé, s fülére szorítva kezeit várta a robbanást. A füst lassan betöltötte a termet, sárgásan gomolygott el a feje fölött. Ám a rémült sikítozás most elmaradt: ehelyett döbbenetes röhögéshullám cikázott végig a termen. Sat döbbenten pislogott maga elé, ám pár másodperccel később leesett a papírtantusz: bizonyára valami mókás dolog történt. Kíváncsiságtól vezérelve emelkedett fel, nem törődve a füsttel, hogy szemügyre vehesse a kiváltó okot. Természetesen ez hiba volt. A nevetőgáz hatását még mindig érezte hasfalában, akárhányszor csak jobban kihúzta magát. De ezek után legalább nem kellett megtartani a „bájitalkóstolót”. 
Sat abbahagyta a fütyörészést és féloldalasan elmosolyodott. Megtapintva a kés élét úgy érezte: jó munkát végzett. Már épp passzírozta az egykori vadászkés tokjába, amikor hangokat hallott odalentről. Egy pillanatra megdermedt, még a lélegzetét is visszatartotta. Van olyan lény, ami sötétedés előtt kimerészkedik a bozótosból? Erősen fülelni kezdett, s rém elmésen meg is állapította: nem hallott még vaddisznót AC/DC-t énekelni. Óvatosan leengedte eddig felhúzott lábait az ág két oldalán, hogy stabilabban üljön, majd kissé előrébb dőlve lelesett a fáról. Odalent egy melegítős srác kötötte a cipőfűzőjét, egészen közel, az erdősáv mellett futó kitaposott ösvényen.

~ Nahát, ez a lúzer Flanagan! Vicces volt a mai óra, mi? Muhhahaha… na eljött a bosszú ideje. ~


Óvatosan benyúlt terepmintás gatyája egyik zsebébe, majd kicsomagolta a zsepibe bugyolált „robbanós-bogyót”.

~ Nesze, wazze, most nevessé’… ~

Igyekezett minél nagyobb erővel a földhöz vágni a pukkanós vackot, éppen a fiú háta mögött. Nehogy már tudja mi történt! A röhögéshez idő kell, és Sat nem akart túl hamar lebukni. Miután elengedte a mágikus „gránátot” már lapult is a fához, kezeit fülére szorítva. Bár az ág viszonylag alacsonyan volt, remélte, hogy terepszín topban, és military gatyában nehezen fedezik fel. A nehezebb felismerhetőségért még napszemüvegét is felvette: annyira gyakori ez az aranyvérű, mugli gyűlölő varázslóknál, biztos nem fogják felismerni.  :-P


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 19. - 12:57:59
Satine

Épphogy újra kocogni kezdtem volna, mikor egy szolid hangrobbanás megakasztotta a lendületemet és ugyanakkor a gondolataimat.

~ …BADABOOOOOOOOOMM… ~

- Azt a rohadt… - villan át az agyamon, és tátogok magam elé. Majd a másodperc törtrésze alatt mérlegelem, hogy magam alá csináljak, vagy így hirtelen felindulásból megdöntsem a helyből távolugrás világrekordját. Az utóbbi mellett döntök, azzal is távolabb kerülök a hang forrásától. Reflexből vetődök előre, egy fantasztikus gurulással befejezve, mint egy igazi „zs” kategóriás akciófilmben. A földön guggolva visszafordulok, hogy lássam mi volt ez az égi áldás forrása, ám legnagyobb meglepetésemre semmit nem látok. Hallani annál inkább. Istenverte sípolás, DE MINDENHONNAN! Kezemet a fülemre szorítom, majd szomorúan konstatálom, hogy ez a hang bizony nem onnan szól… hanem a fejemben visszhangzik. Üresebb, mint gondoltam…

Kínomban hunyorítok… nem egy kellemes érzés, sőt.
- Ó, hogy az a kaporszakállú, megveszekedett… - kezdenék bele a cifrázásba, ám továbbra is csak tátogok, nem hallom vissza a saját hangomat, az átkozott sípolást viszont tökéletesen. Kissé szédelegve próbálok felállni, majd nézelődök balesetem színhelye felé.

~ Hát itt aztán rohadtul nincs semmi sem… ~

Nézek a letaposott ösvényre semmi…  nézek jobbra, nézek balra, semmi…  Nézek fel… az meg mi…?

~ Remeg a fa… ~

Közelebb jövök egy-két lépést, hunyorítok, hogy jobban lássak. És vazz, egy női RAMBO pocol fent a fán, és majd megszakad a röhögéstől. Nem kell agysebésznek lennem, hogy összerakjam, valószínűleg köze van az előző „merénylethez”. Elborul az agyam, ám abban a pillanatban elvigyorodom…

~ Nah babám, leszállás a fáról. Hadd lássuk ki is vagy. ~

Kezem a zsebembe csúsztatom, és előveszem a pálcám. Hogy is volt… nem akarom bántani, de ettől remélem le fog pottyanni.
- Rictusempra! – mondom hangosan a varázsigét, a lányra célzok, és figyelem ahogyan a vöröses csík a „megtréfálóm” felé süvít.
- Csak, hogy segítsek a további nevetésben… - és lassan, ám óvatosan lépkedek a fa felé. Franc se tudja van e még nála ilyen hangrobbanós cucc, vagy valami más.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 23. - 11:18:47
TED

Volt egy gubanc Sat hajában, amit már vagy egy hete nem tudott helyre cibálni. Nagyjából úgy festett, mintha bal oldalon egy bazi nagy pukli nőtt volna a fejére. Ez még nem is zavarta volna annyira, előfordult vele máskor is. Ilyenkor megoldotta a problémát azzal, hogy egy dokkmunkás sapkát húzott a fejére, és így le is volt tudva a sz*r frizura. Ám sajnos ez a suli falain belül nehezen volt kivitelezhető: a tanárok nem viselték túl jól a látványt. Röviden szólva visítófrászt kaptak és azonnal levetették a gyerekcsináló sapit. A probléma most mégis megoldódni látszott: az imént elcsattintott varázsbogyó ugyanis akkorát szólt, hogy a hanghullámok tuti simára fésülték a haját. De legalábbis lobogott még egy darabig rendesen.
Azt mondják, az emlékek megszépülnek: Sat most inkább úgy fogalmazott volna, hogy elhalványodnak. A hangeffektre ugyanis valahogy nem így emlékezett: egy pillanatra még egészen meg is sajnálta a célba vett tagot. Amaz nyakát behúzva szenvedte el a végítéletet, míg az arcára egy az egyben kiíródtak gondolatai: atomot dobtak a Roxfortra. A következő másodpercben pedig akkorát ugrott, hogy azzal már az olimpiára is be lehetett volna nevezni.

-   Azt a k*rva… - motyogta a lány, majd széles vigyor terült el a képén.

Odalent a tag rémülten kapkodta a fejét, forgolódott jobbra-balra, egész kis koreográfiát írva le, ahogy kereste a hang forrását. Ami ettől jóval mókásabb volt, hogy szakadatlanul tátogott, mint a partra vetett hal. Sat azt hitte helyben összesz*rja magát a röhögéstől. Borzasztóan sajnálta, hogy nem volt nála kamera, ez a pillanat megérte volna, hogy megörökítsék. Egészen bekönnyezett, így azt már nem is láthatta, hogy a másik reflexből a pálcája után kap. Bár lehet, ez amúgy se tűnt volna fel a sok párbajhős háztársa után, akik folyvást csak a pálcáikat lengetve fenyegetőztek: mi lesz, ha nem húzza meg nagyon magát. Végtelen jókedvében az meg végképp nem tűnt fel, hogy jól homlokon csattintották a pálcából kilövellő lézerfénnyel. Csak rázta tovább a röhögés, s már ököllel csapkodta az ágat, amin ült. A nagy mulatozásnak végül a szabadesés vetett véget, amit pár pillanattal később produkált. A nevetésbe egészen belefájdultak a rekeszizmai, s kezeit még akkor is a hasára szorította, amikor megérkezett a fa alatti bozótosba. Ahogy mondani szokás: h*lyének van szerencséje, bokor híján bizonyára a nyakát törte volna. Ekkor már nem érezte olyan mókásnak a helyzetet, ám valami furcsa belső készetetés mégis arra sarkallta, hogy továbbra is megállás nélkül kacagjon. Pedig arról még nem is tudott, hogy Ted különösen artikulált varázslatának hatására a haja is a zöld különféle árnyalataiban pompázott… de legalább gubancmentesen.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 24. - 00:54:30
Satine

Halkan felnevetek, ahogyan látom, hogy az átkom célba ér. Jó kedvem fokozódik, amikor hat is, és a lány lepottyan a fáról. Mielőtt aggódhatnék érte a véletlen is kisegíti, és épp az alatta terebélyesedő bokrot célozza meg érkezési helyéül és bele is huppan. Tovább görnyed, és könnyesre kacagja magát. Lépésről lépésre közeledem, eközben emlékezetemben kutakodok a kiléte felől. Zöld haj… ehh…

~ Mi a franc? - oO - Az az arc… csak nem? Az a mardekáros csaj? De a mai órákon még fekete haja volt… Fene se tudja… ~

Lassan kezd múlni a süketségem. Hála az égnek, épp ideje volt.  Így már a járásom is biztosabb. Ráadásképp mintha apróbb zajok jutnának el a tudatomig, mint a szél zúgása, vagy a bokor és aljnövényzet recsegése… már ha a mindent kitöltő röhögés ezt hagyná. Így be kell érjem a lány „hahotázásával”. Apránként ám biztosan ez veszi át az eddigi sípolás helyét… nem vagyok benne teljesen biztos, hogy jó csere volt. No, de szó se róla, ezt magamnak is köszönhetem.

Néhány lépésnyire tőle megállok. Kacaja immár tisztán hallatszik, hallásom csaknem teljesen visszatért. Nézem a lányt… egészen jól áll neki a zöldes haj. Így színátmenetesen meg főképp. Bár ezt neki sosem mondanám. Még sértésnek venné… vagy még rosszabb... bóknak.

~ Ejj te, hát mihez kezdjek veled? Bántani nem akarlak. Lehet, hogy mardekáros vagy, de a kínzás nem az én műfajom. A csiklandozó bűbájt is csak a miheztartás végett használtam. Meg persze azért, hogy valahogyan leszedjelek a fáról. Így is meglepetés, hogy működött.  ~

Tudom, hogy nem hagyhatom sokáig aktívan a bűbájt, az már kínzás lenne. Ez így a mai nevető gáz mellé meg már amúgy is egy garantált izomláz.

~ Na igen, de mi lesz ha leszedem róla? Balhés csaj… emlékszem még kis korunkban nagy bunyós hírében állt. Simán lezúzta a fiúkat, nem kellett félteni. Nem hiszem, hogy ezt egy kölcsönös bocsánatkéréssel elintézzük. Ez van, meg a némán nógató nefelejcs. Nah mindegy. ~

Mintegy beletörődésként majdnem legyintek magam elé, ám időben észbe kapok. Ujjaimat szorosabbra fonom a nyárfa pálcám körül. Megnyugtat az érintés, immár tudom mit kell tennem. Meg kell szüntessem a varázst mielőtt fájdalmat okozna, az nem helyes.

- Finite incantatem! – mondom a varázst, és ismét a lány felé suhintok. A kiejtésre, hangsúlyra igyekszem minél inkább odafigyelni, nem akarok rontani a dolgon. A sikeremben bízva várakozom, immár leengedett pálcával. Nem akarom, hogy fenyegetésnek vegye.
- Mi a francot robbantottál fel mögöttem? Nagyobbat szólt mint a Weasley ikrek kacatjai… Nagyon durva. Egyben vagy? – nézek rá érdeklődőn, ám nem tudom eldönteni, hogy közelebb lépjek –e felsegíteni vagy sem.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 25. - 15:13:25
TED

Zuhanás közben fel se fogta, éppen mi is történik. Az egész nagyjából egy másodperc műve volt, és már landolt is a bokron. Ez túl rövid idő volt ahhoz, hogy Sat némiképp rozsdás agyában meginduljanak a fogaskerekek. Így csak kisebb fáziskéséssel nyögött fel két hahóta között, egy „azannyát” felkiáltás kíséretében. Igyekezett elnyomni magában a késztetést, hogy a röhögést tovább folytassa, ám ez valahogy nem nagyon sikerült. Tudata egy erősen félreeső szegletét egyre sürgetőbben kapargatta a gondolat, miszerint ez nem teljesen természetes. Ám jelen helyzetben valami sokkal jobban lekötötte. Mégpedig az, hogy hol is van éppen. Az apró kis ágak, melyeken adott pillanatban terpeszkedett erősen böködték felséges ülepét, arról nem is beszélve, hogy „frissen fésült” hajába is masszívan kapaszkodtak.

~ Erre szokták azt mondani, hogy : mission failed. Vagy game over… pfff… - állapította meg, majd oldalra pislantott az említett bozótos irányába.

Amaz erősen emlékeztetett arra a csíkos kecskerágóra, melyről a tetveket szokta beszerezni egyéb partizán akcióihoz. Kelletlenül harapott alsóajkába, miközben egy epilepsziást is megszégyenítő módon rázkódott az elfojtott „érzelmektől”. Fejét oldalra fordította, így nem láthatta, ahogy Ted közelebb lép. Ehelyett erősen szemezett a leveleken boldogan masírozó tetvekkel, melyek minden bizonnyal már haját is célba vették. Belülről sikítani tudott volna: jön megint az a rémesen büdös hajpakolás-úszósapi kombó éjjelente. Annyira durva volt a szaga, hogy még ezzel az eltompult szaglással is, amivel Miss Cherhal rendelkezett, folyamatos öklendezési kényszer kínozta. De hát nem lehet minden varázskence tökéletes... A borzasztó tény pedig, miszerint hajszíne erősen harmonizált az azt körülvevő levelekkel már el se jutott tudatáig.

Újdonsült kis barátainak számbavételét különös, recsegő zaj szakította meg. Pedig már épp megbékélt a gondolattal: eltervezte, hogy másnap központi helyre ül a tanteremben. Hadd élvezzék Madame Pomfrey pakolásának áldásos kipárolgását mindannyian. Akárcsak egy nagy boldog család, nemde? :-P Ám a recsegés csak nem szűnt, így verejtéktől gyöngyöző fizimiskáját a griffendéles felé fordította. Amaz ott állt pár lépésnyire, egészen közel. Az igazi gond csak az volt, hogy ahová Sat eredetileg a fejét célozta, ennek a gyereknek a válla volt! Ekkor azért már nyelt egyet. A helyzet kísértetiesen emlékeztette arra a kora nyári esetre, amikor egy éjszakai bárban egy kétméteres néger állat piájába ivott bele „véletlenül”. Akkor úgy csavarták ki a kezéből a korsó sört, hogy egy darabig „T-Rex-es táskahordó p*csaként” himbálhatta megtört kézfejét. Akkor kapott Kay-től egy menő csuklóvédőt „fájdalomdíjként” a megrongált testrészre. Jelen helyzetet tekintve idén inkább egy símaszkot fog kérni: mert hogy nem teszi zsebre amit a mostaniért kap, az is biztos volt. Az ürge ujjai majd elfehéredtek, ahogy szorongatta azt a nyavalyás pálcát: most vagy nagyon „lecastolja”, vagy csuklóból torkon szúrja az őt ért atrocitásért. Satine még szívesen elrebegett volna egy Miatyánkot, ha éppen eszébe jutott volna. Ám ehelyett csak tovább rázta a röhögés, és félt, hogy a másik képén nem azért csillog az a kaján vigyor, mert éppen szolidarít.

~ Finite incantatem? Az meg mi a halál? Talán valami szicíliai kivégzési forma? ~

És ekkor a nevethetnék elmúlt. Csupán rémesen mardosó gyomorgörcs maradt utána, na meg egy kis csuklással vegyes hányinger. És a pofon csodák csodájára elmaradt. Meg az az „abrakadabra” is, vagy mifene… Most Satine-on volt a sor, hogy nyitva felejtse a száját. Képtelen volt feldolgozni a tényt, miszerint ez a Ted annyira h*lye, hogy a csattintás még be is jött neki. Ekkora mákja nem lehet! Vagy most csak rosszul értelmezi?

-   Üzleti titok. Öööö… száz galleont ér. – nyögte ki végül és már nagyban számolgatta hány robbanós, pukkanós gusztustalan vackot vásárolhat ennyi pénzből az imént említett Weasley cuccokból.

Az ajánlattételt megerősítve még igyekezett komoly arcot is vágni. És… ehhez a ponthoz érve végre beindultak azok az ominózus rozsdás fogaskerekek. Rettenetesen elkínzott arcot vágott, tett egy fél fejkörzést jobbra, majd balra, ezzel megropogtatva csontjait. Igyekezett olyan elesett és meggyötört benyomást kelteni, mintha éppen segélyért állna sorba az önkormányzatnál. Végül nagy kivert kutya szemekkel Ted-re nézett, épphogy csak könnycseppek nem pettyezték az arcát. Remegő kezét a fiú felé nyújtotta, mintha most vitte volna ki alóla egy jéghegy a Titanic-ot és bizonyosan szörnyet halna, ha nem segítenének rajta azonnal.

-   Auuu, azt hiszem, azt hiszem eltört valamim… izé… a lábam, rohadtul fáj. Segíts, kérlek!


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 26. - 12:45:39
Satine

~ Hmm… nem is tudom, ahogy látom, egész kényelmesen érzi magát a bokorban. Nézelődik röhögés közben… nincs is semmi baja. ~

És abba marad a nevetés, hála az égnek. Pedig már épp azon kezdtem gondolkodni, hogy bárhogyan is csinálta, de süketítsen meg újra, mert én ezt már nem bírom. De még épp időben hat az ellenbűbáj, hízik a májam, sikerült leszednem a saját átkomat.

~ Ellenben, ha jobban belegondolok, ez nem is olyan nagy dicsőség… Na sebaj, legalább ennyi sikerélményem legyen mára. Viszont rejtély ez a lány. Mi célja volt ezzel a hangrobbanással? Jó, gondolom a frászt akarta rám hozni, és ezt az akadályt hibátlanul is vette. De hogyan tovább? Ennyi? Valószínűleg nem volt betervezve a csiklandozás vagy, hogy egyáltalán észreveszem. Ez jó, legalább megleptem. ~

A lány elcsitult, és csak kukucska-tátika van. Meg kell hagyni, igen érdekes ábrázatot vág, ahogyan tátott szájjal bámul. Mintha nem látott volna még fehér embert.

~ Talán azt várta, hogy tengerimalaccá változtatom vagy mi? Nem ismerte a megszüntető varázst? Ez lehet a válasz, igen. Pedig ez egy alap dolog, én sem járok az élen az átkok és bűbájok elsajátításában, de szerencsémre azért egész jó érzékem van hozzá. Könnyen megragad, és nem kell túl sokat gyakorolnom, csak hát jobban szeretek az órákon rajzolni. Ellenben mi lehet vele? Pálcát nem láttam nála, szóval nem varázsolt. A kezeiben sem volt semmi, mert a fába kapaszkodott a röhögés miatt, még jóval az átkom előtt. Hmm… akkor bármit is rejteget abban zsebes gatyában jobb lesz óvatos lenni.

Jut eszembe zsebes gatya, így közelebbről is tényleg úgy néz ki, mint egy Rambo, akarom mondani Rambina. Már ha egyáltalán létezik ez a kifejezés. De ha nem, az se zavar, nekem tetszik.

Ó, már tudom, hogy ki vagy. Satine… A tanárok rémálma, a Mardekár egyszemélyes Weasley ikrei, már ha az a rengeteg borsot nézzük amit mások orra alá dörgölt. Így már érthető a durranás. Ha már durranás…~

~ Üzleti titok… ~ - hangzik a válasza.

~ Hát persze, hogy az, száz galleon mi? Muhaha. Majd szólok mikor ment el annyira az eszem. És még komoly arcot is vág hozzá. Haláli ez a csaj. ~

Az az igazság, hogy még mulattat is a dolog. Az eddigi morcosságom is tovaszállt. A lány lassan mocorog a bokorban, csak a fejét forgatja, és akkorákat roppannak a nyakcsigolyái, még majd beleborzongok. És ekkor megtörténik az elkerülhetetlen, a nők örök fegyvere, hatalmas és kétségbeesett boci szemekkel néz rám.

~ … Segíts, kérlek! ~

~ Eltört mi? Csak azért nem röhögök, mert nem illene. A hátsódra érkeztél bogaram, nem voltál olyan magasan, és a bokor is rengeteget tompított. Még ha azt mondanád, hogy össze-visszaszurkáltak a bokor ágai, azt elhinném. De szó se róla, igen hiteles alakítást nyújtasz. Kíváncsi vagyok, mit tervezel? Magad mellé rántasz a bokorba? Pompás, de tudod mit? Legyen. Ahogyan a mondás is tartja, „Tartsd magadhoz közel a barátaidat, de az ellenségeidet még közelebb”. ~

Elteszem a pálcámat, és közelebb lépek a lányhoz.

- Jól benne vagy a sűrűjében hallod e? – kacagok, és a jobb kezemet nyújtom felé.
- Gyere, fogd meg a kezem és kihúzlak, csak óvatosan. Ha be is akar rántani hagyom magam, ellenben igyekszem úgy esni, hogy rajta landoljak. Legalább puhára érkezem.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 26. - 14:57:27
TED

~ Ez azzzz… ~

Satine igyekezett hirtelen jött jókedvét elnyomni magában. Úgy tűnt, Flanagan bekapta a csalit. De hát mit is várt egy griffendéles tahótól? Annyira könnyű őket bepalizni… Apropó, tahó: ez a pasas vajon mindig ekkora volt? Ha nagyon gyötörte magát, sikerült visszaemlékeznie Ted totyizselé időszakára. Bár a fogaskerekek erősen kattogtak: valljuk be, a jelentéktelen, visszahúzódó jófiúk ritkán ragadnak meg az ember emlékezetében. Ezért is fejlődhetett ki az a téveszme: a csajok a rosszfiúkra buknak. Ez nem így van. Csak a jófiúkra ritkán emlékeznek… Szóval ez a Ted gyerek egy elég jelentéktelen külsejű fazon volt: mélynövésű, pattanásos. Ha Sat jól emlékezett, a gyerek még a haját is rendszeresen elaludta. Vagy nem. Minden esetre egyáltalán nem volt ekkora.

Az viszont biztos, hogy sikeresen behozta a lemaradást, és szégyen vagy sem, mára alaposan túlnőtte Miss Cherhal-t. Persze lehet, ennek csak a rengeteg bagó az oka… és az átlag bulihordónyi sör a meleg nyári napokon… és a fű… meg persze az a rengeteg fehér por – IGEN a sok fogra ártalmas cukorka – éssss a pizza-hotdog-hamburger kombó. Így hát Satine idővel elmaradt növésben évfolyamtársaitól. Az már végképp fel se merült benne, hogy ez a szembetűnő különbség azért is van, mert az átlag nő ritkán olyan termetes, mint egy barlangi medve. Minden esetre az erős méretbeli különbségek kissé megingatták eredeti elképzelésében. Pedig a srác annyira lámán jóindulatú arcot vágott, hogy az már szinte sikított egy kiadós sz*patásért…

Gondolta, ha már ilyen segítőkész, jól rámarkol a fiú kezére, és berántja a bokorba egy kis kora tavaszi tetűvadászatra. Olyan szép az idő, ilyenkor kell ismerkedni a természettel! És ez a Ted gyerek amúgy is olyan fene egészséges életmódot folytat: lám, még kocog is, biztos csak narancs dzsúszt iszik reggelente, és esténként lefekszik időben, hogy ilyen szép nagyra nőjön. Satine-ból meg persze, mint mindig, most is sütött a „jóindulat”. Hálás boci szemekkel nézett a fiúra, miközben elfogadta a segítő kezet, ami már ennyi idősen nagyjából másfélszerese volt az övének. Tekintetük egy pillanatra találkozott, és ekkor Sat hirtelen meggondolta magát. Eleve nehéz lenne kibillenteni az egyensúlyából egy nála cirka fejjel magasabb embert, másrészt…

~ Gyanús vagy te nekem, Flanagan… ~

Ha esetleg a pasas rosszul esik és sikerül képen tenyerelnie, vagy talán mellbe könyökölnie…. hát, onnantól nem kell színészkednie, a bordái tuti roppanni fognak. Így a rántás helyett csak úgy emberesen rámarkolt, majd idétlenül fél lábon egyensúlyozva a karjába csimpaszkodott. Igyekezett kicsit megtáncoltatni a bokorban, de ha ez mégse jönne össze, hát továbbra is játssza a hadi rokkantat.

-   Uhh hallod, a s*ggem is fáj… megrepedhet így az ember medencéje? Ááááá… - nyöszörgi lihegve, a jajkiáltásokat a fiú füléhez minél közelebb elengedve. Csak úgy a miheztartás végett. -  Itt sz*rom össze magam mindjárt, menjünk a gyengélkedőre! Uhh, jajj…


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 26. - 16:12:40
Satine

Ahogy látom a lány kissé hezitál, mintha elgondolkodna a dolgon. Ám nem sokáig, és nyöszörögve előrenyúl. Nőket meghazudtoló erővel kapaszkodik a tenyerembe.

~ Na már most ez két dolgot engedtet következtetni: 1. ekkora fájdalmai vannak, és inkább rajtam vezeti le, 2. csak keménykedik. Az előbbi nem látszik az arcán, az utóbbira bármikor feltenném az előbb említett 100 galleont. Nah de kérem…  ^^ ~

Váratlanul érint a dolog, és nem túl kellemes érzés, ám a pillanatnyi meglepődésen túllépve, megfelelő erővel fogok a nyújtott tenyérre, hogy ki tudjam emelni a bokorból. Szépen jön is, ezzel nincs probléma, azzal már inkább, hogy az így szerzett lendülettel úgy piócásan belém is csimpaszkodik. És ez még mindig hagyján, de az, hogy dülöngél mint egy Pityókás Pápaszemes Pitypang? Na az más sok. Körülbelül mint egy hülyegyerek, totyogva próbálom megőrizni az egyensúlyomat, hogy ne zuhanjunk vissza mindketten a bokorba, mert akkor a lányka tényleg pórul járna. És ahogy eddig, bántani most sem szeretném.

Úgy ahogy megmaradtunk, fél lábbal a bokorban, de nem vízszintesben. Ez is valami. Ám ekkor olyan dolog történt, amire soha nem számoltam. A fülembe nyöszörög, jajgat, ahogyan mondja a magáét. A hátam is borsódzik…

~ a s*eggem is fáj… menjünk a gyengélkedőre ~


~ Csak botorkál, és bukdácsol itt nekem. A végén még megsajnálom. Lehet tévedtem? Tényleg megsérült volna? Vagy még mindig csak a bolondját járatja velem? Franc se tudja.. Mihez kezdjek most vele? A gyengélkedő piszkosul messze van, együtt elbukdácsolni odáig, garantáltan ránk esteledik. Talán… ehh, de ezt még megbánom. És ő sem fog örülni neki, mondjuk, az már kevésbé érdekel, ennyi neki is kijár. Ha tényleg rosszul van, akkor hamarabb ott leszünk, ha nem akkor meg csak szenvedjen… hehe. ~

- Jól van, jól van, értettem. – mondom zsörtölődve. Szépen vagyunk, látod ilyen mikor visszanyal a fagyi. Akkor induljunk hát.

Kicsit előrébb hajolok, és ölbe kapom. Bízom a meglepetés erejében, ha jól sejtem hirtelen köpni-nyelni sem tud majd.

- Ha már tényleg ennyire fáj, ne kapálózz, nem harapok, nem bántalak, de egyszerűbb így, mint visszabattyogni a gyengélkedőhöz. Nem tudom te hogy vagy vele, ám én szeretnék vacsorázni még ma.

~ Milyen könnyű, tényleg mint egy pihe. Ilyenkor érezni, hogy a durcás, marcona külső alatt mégis csak egy fiatal lány lakozik, bármennyire is szeretné ezt leplezni. ~

Majd a lányt biztosan tartva lassú tempóban elindulok vissza az iskola épülete felé.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 28. - 14:20:02

TED

~ Visszanyal a fagyi? Hé, ez az én szövegem! ~

Ám felkiáltás helyett inkább csak ajkába harapott… jobban szólva: szerette volna ezt tenni. Az őt érő külső behatások miatt ugyanis a célzott szerv helyett sikerült a nyelvére rácsattintania. Amúgy se lett volna őszinte a mosolya Ted reakciójától, de most aztán végképp citromba harapott. Szájában fémes íz kezdett terjengeni, ami piszok egy érzés, szemei pedig úgy kigúvadtak, mintha helyből ki akarnának potyogni. Mert bizony Miss Cherhal mindenre számított, csak arra nem, hogy a fiú ennyire vakmerő lesz. Ez a nagyképű griffendéles pedig úgy kapta fel, mintha csak egy kiürült pillepalack lenne! Normál esetben első reakcióként jól képen pancsolta volna, aztán jönne a vesén könyöklés, és a vállon harapás. Bevezetőnek ez éppen elég is lenne, mert amióta egyik áldozata náthás volt, nem szívesen cibált senkit az orránál fogva… de igazán csak ezért. Ám ez most koránt se számított normál esetnek.

 Nyilván, magának okozta a bajt. Mégiscsak furán venné ki magát, ha hirtelenjében meggyógyulna, és megpróbálna elinalni. Akkor tuti kapna a fejére, és bizony túl messze lenne a suli egy rögtönzött agárversenyhez. Mert ha nem fut elég gyorsan, ez a pasas bizonyosan kettétépi. És itt, az erdő szélén nem keresné senki: egyszerűen eláshatná, vagy csak otthagyhatná a dzsindzsásban. És akkor bizony jönne este az az ominózus vaddisznó, a maradványait pedig jókedvűen elfogyaszthatná vacsorára. Valahol olvasott már arról, hogy a disznók a csontokat is megeszik. Ezt alaposan meg is jegyezte, hátha egyszer még szüksége lenne rá. Így hát Sat csak nyelt egyet, és egy másik alkalomra halasztotta a nagy rugdosódást.

-   Jajj, biszony idesz teszvírem, úd élszem idt halok meg helyben. Auu, még a nelvemed isz elhalaptam… uhh…

Legalább egy valamit nem kellett megjátszania. Csak gubbasztott tovább Ted karjaiban, mint aki besz*rt. Biztos volt benne, ha hagyja magát, hamarabb szabadul. Na meg, egy ingyen fuvar az iskoláig se volt annyira ellenére. Az említett vacsorára még össze is gyűlt volna a nyál a szájában, ha nem zsibbadna annyira a nyelve. 

-   Bisztosz lesz szült klumpli… - motyogta félhangosan – Kál hod aszt a szalos kecapot nem iszmelik…

Kényelmesen elengedte magát, nehogy már kihasználatlanul hagyja a más kárára tespedés lehetőségét. Persze figyelme továbbra se lankadt: minden második lépésnél nyögött vagy sóhajtott egyet a hitelesség kedvéért. Amennyire csak feltűnésmentesen tudta, pici buksiját minél közelebb pihentette Ted nyakához: hogy az jobban halhassa. Na meg persze, ha már társaság is akad a zöld loboncban, megoszthassa ezzel a kedves fiatalemberrel…


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 28. - 15:26:09
Satine

~ Nem is tudom, mi lett volna jobb? Ha kiugrik a kezemből, és elszalad vagy ez, miképp cipelhetem vissza. Ha futott volna, legalább kipróbálhattam volna végre máson is a Committo-t. Szinte látom magam előtt, ahogy a cipőfűzői összegabalyodnak, és elterül… Gonosz dolog, de megérdemelné. Csak a bolondját járatja velem. Éreztem, ahogy megfeszülnek az izmai, biztos vagyok benne, hogy minden idegszála tiltakozott az ölbe emelős dologgal szemben, és mégis megállta. Ennek örülök, hamarabb visszaérünk. Viszont ez a tekintet… ez nagyon muris, csak azt a pillanatot kaptam el, hogy gúvadnak a szemei. Pedig igyekszem óvatosan tartani, nem hiszem, hogy én voltam. Legalábbis remélem. ~

Nehezen, de visszafojtom, hogy felkacagjak, mégsem lenne helyén való, ha tényleg fájdalmai vannak.

~ Auu.. még a nevemed isz elhalaptam…~


Itt már nem bírom, és felkuncogok. Ehe, ez de aranyos. Csak vigyorgok.

- Azért ennyire ne legyél éhes. – kötekedem incselkedve. Érdekesen fogsz varázsolni a későbbiekben, ha selypítősre harapdálod a nyelved.

A lány ezt leszámítva némán tűrte a cipelést. Mármint ami a beszédet illeti. A jajjgatás, ógatás, és folyamatos picsogás triádja ellenben nem szűnt meg létezni. Épp ellenkezőleg. Talán az eltelt idő miatt, talán mert közvetlenül ingerelte a dobhártyámat egyre kevésbé bírtam. Próbáltam inkább az előttünk lévő útra koncentrálni, vagy a vacsorára, vagy bármi másra, csak ezt az egyre idegesítőbb hangot kizárjam a tudatomból. Több-kevesebb sikerrel. Korgott a gyomrom. Elhúzom a számat, várom már igazán ennék valamit. És Sat hibátlan időérzékkel hozza fel újra a vacsora témáját.

~ … Kál hod aszt a szalos kecapot nem iszmelik… ~

Közben a vállamra dönti a fejét, ezen kicsit meglepődöm, nem néztem volna ki ebből a vadócból. És ezt még tromfolni is tudja. Mintha a karjaimat karosszéknek képzelné – kényelembe helyezi magát.

~ Fene azt a jó dolgodat. De ez az én saram is, úgyhogy ennyi belefér. ~

Satine tovább vackol a fejével. Nem tudom mire vélni a dolgot. Nem láthatom, hogy hajzatának frissen zöldüllő lombjai közül, a rögtönzött bogárkert lakói úgy döntenek, hogy nekem se legyen jobb, és a társaság egy része a griffendéles pólómat megcélozva tovamasírozik. Zavaromat oldani igyekezve, visszakérdezek a furcsán kiejtett szavakra.

- A mit? Jah, ketchupot. Nem hát, tényleg néha rosszabb a kaja, mint a sitten. Ott legalább nem sajnálták. De komolyan – kelek ki magamból – hogy lehet ketchup nélkül enni a sült krumplit? Gyalázat, én mondom. Olyan mintha a hamburgerbe való húst szójából csinálnák. Blöeh… majd elhallgatok.

~ Upsz, elszóltam magam a sittes dologról, remélem nem tűnt fel neki. Gyorsan váltsunk témát. Hmm, kérdezzünk valamit, akkor legalább azon gondolkodik! ~

- És csak úgy mellesleg, elmondanád mit kerestél az erdő szélén egy fán kuksolva? Hóborcosat játszol, és ijesztgeted az erre járó embereket? Vagy csak engem részesítettél ebben az egyedülálló kegyben, hogy a szívbajt hozd rám?


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 29. - 15:22:33
 TED

~ Röhögjél csak kis k*csög, taposok én még a h*réidre… ~

Rosszallóan ráncolta homlokát Ted kuncogására, az azt követő megjegyzésére viszont már a feje is kezdett vörösödni. Marhára „viccesnek” találta, ő már csak ennyire éhenkórász ütődött, hogy hamburgerhúsnak nézi a saját nyelvét. Legszívesebben a srác képébe vágta volna az igazságot: hogy a h*lye hirtelen mozdulatai miatt lett majdnem néma. Ám inkább nem adta meg neki ezt az örömet, feltehetően ez a kétajtós szekrény még ki is röhögte volna ezért.

-   Hád pelsze… - majd azért még bosszúból felkiáltott – Auu, óvatosabban, havel, kiesik a lépem!

Azt már nem is kommentálta, hogy a pasas tök süket – neeeem, véletlenül sem ő a beszédhibás – inkább csak durcás képet vágott. Kecap vagy Ketchup, nem mindegy?  Mindezek ellenére, a kaja témáját illetően teljesen egyet értett Ted-del. A varázslók biztos nagyon egészséges és tápláló kajákat főznek, de ez minden volt csak éppen nem finom. Hiányzott belőlük a sok szintetikus anyag, a színezék, na meg a rengeteg ízfokozó, ami finomabbá varázsolhat egy ételt. Nem is beszélve az ominózus „E” betűkről, melyek köztudottan minden mugli élelmiszer fontos összetevői. És itt említenénk a kivételeket, mint a rEtEk, az EpEr, az EgrEs és társaik, melyek nem képezték szerves részét Miss Cherhal étkezésének. A lány talán még bólogatott is volna, ám ekkor Ted olyan dolgot mondott, amitől egy világ dőlt össze benne.

-   Miélt? – hördült fel – A hambulgelt nem padkányból csinálják?

Igazából nem tudta, mi az a szója, bár tudata újra viszketni kezdett a zavaró gondolattól. Talán olvasott már erről a fura cuccról: vagyis biztos volt benne, hogy látta már valahol. Mégpedig a szupermarketek bio polcain! Sok kis színes doboz, rajtuk a következő felirattal: SZÓJATEJ. Na már most Satine levonta a messzemenő következtetést: ha a sima tejet a tehén adja  - ezt már azért oviban megtanulta -, akkor a SZÓJATEJ a szója elnevezésű állattól származik. A fent említett óvodás csoporttal volt is egyszer tanya-látogatáson, de mivel ott megharapta egy kecske és ezzel ki is merültek ez irányú emlékei, fogalma se volt, mit tarthattak még az istállóban. Amit pedig Ted a börtönkosztról regélt, már fel se tűnt neki. Voltak neki sittes spanjai odakint, a „sövényen túl”, így a szója mibenlétét taglaló gondolati értekezései elnyomták benne a gyanút, hogy ez egy elit iskolában nem éppen köznapi dolog. Na meg jött is rögtön a következő kérdés: min ügyködött ilyen kései órán az udvar menti bozótosban? Ez a fószer komolyan azt hiszi, hogy ezt a becses információt Sat az orrára kötné? Nyilván nem, de egy próbát megért. És egy jaktól bármi kitelik…

-   Cöhh, atombunkelt építettem. – válaszolta foghegyről – Fel kell készülni az inszégesebb időkle, jobb ha te is eszt teszed...



Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 07. 30. - 12:03:41
Satine

~ óvatosabban… kiesik a lépem! ~

- Kiesik a mid? – nézek kissé csodálkozva. Aztán azt, hogy gondoltad?

~ Lép, lép, lép. Az valami belső szerv. Hogy hol meg mi, na arról fogalmam sincs. De abban biztos vagyok, hogy nem olyan, mint az ember foga, hogy egyszerűen csak kihulljon. ~

- Hogy eshetne ki? Ne hordj össze butaságokat… - zsörtölődök egy keveset, majd elkönyvelem magamnak, hogy a lány zöldségeket beszél.

~ És komolyan, még szegény Lunát csúfolják az iskola dilibogarának… azért Satnak sem kell szégyenkeznie. Amit eddig hallottam róla… jó, persze a szóbeszéd felét se hiszem el. Annyi a rosszindulat mostanában. De furcsa szerzet az tény. ~

~ A hambulgelt nem padkányból csinálják? ~

- Patkányból? A hamburgert? – nézek rá meredt szemekkel. Fújj! A szója is egy gusztustalan dolog, na de hogy patkány húsból? Blöeh. Az igazi hamburgerben marhahúspogácsa van. A szója meg egy műizé, valamilyen gyom. Azt tömik magukba azok a muglik, akik kecskének képzelik magukat, és nem hajlandóak húst enni. Borzalom…

~ atombunkelt építettem… fel kell készülni… ~ - válaszolja a számon kérő kérdésemre, elterelve a dolgot.

- Bunker az erdőben? És az megvéd? – elhúzom a szám. Ha jönnek a halálfalók maximum a pálcádban bízhatsz és a szerencsédben. Ugyan úgy, mint én. Nem hiszem, hogy bármilyen fal feltarthatná őket, ha maguknak akarnak. De azért sok szerencsét hozzá. És legyen kéznél a pálcád… biztos, ami biztos. – mondom komorabban.  

Némán battyogunk tovább, azaz majdnem. Már egészen megszoktam a karjaimban káráló kakadut. Csak mondja és mondja és mondja a magáét, mármint jajgat, meg nyöszörög.

~ Bezzeg Miyuu-chan. El sem tudom képzelni mennyire rosszul érezhette magát azon az estén, de nem picsogott ennyit. Sőt, egy rossz szava aem volt. Satine meg azóta sipákol, hogy kiszedtem a bokorból. Igazán tanulhatna a hollóhátas leányzótól. De hála az égnek már látom az iskola épületét. Már nem vagyunk olyan messze… ennek örülök. Ha tovább kellene ezt hallgatnom, bizonyos, hogy nem lenne jó vége. Egyre többet gondolok erre… kitartás! ~

Közel a cél, ez erőt ad. Kezdenek fáradni a karjaim. Nem vagyok ehhez hozzászokva. De csak megmakacsolom magam. Ezt az utolsó szakaszt csak kibírom valahogy, alig 100-150 lépés lehet hátra. Azt már fél lábon is.

- Kitartás, mindjárt ott vagyunk. Hogy érzed magad?


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Satine Cherhal - 2013. 07. 30. - 16:42:47
 TED

-   Te mál csak tudod… - sziszegi szinte már kígyó módjára, ám Ted-re hagyja zsörtölődését.

Annyira „okosnak” és „végtelenül műveltnek” tűnt ez a fiú, hogy Satine úgy érezte, kár lenne vele vitatkozni. Megjegyzését is inkább csak magának szánta, az utolsó szót pedig szinte teljesen el is harapta. Közben nyelve kezdett helyre állni, nem zsibbadt már annyira. Óvatosan mozgatta szájában, végigtapogatva fogait és szájpadlását. Végül csettintett is vele egyet.

-   Kedves balátom, te még nem dolgosztál konyhán, ugye?

A kérdés inkább csak költői volt. Nem várt rá választ. Ezek a varázslótanoncok legfeljebb a ebédlőben láthatnak húst, az étel pedig bizonyára a tányérban terem. A nyári munka fogalmát meg... na azt végképp nem ismerik. Mondjuk nincs is szükségük rá. Ám Sat nagyon is jól tudta, miből van a hamburgerhús. A Black Cat-ben ők sütötték a pogácsákat és pakolták a bucikba. És ő bizony látta, mi van abban az ominózus húsos tálban… azaz: mi volt mielőtt a darálóba került. Ő maga csapta agyon a pofátlan rágcsálót a húsklopfolóval, amikor az a kaja körül szaglászott. Amúgy is biztos volt benne, hogy a köjálosok nem ebédelni jönnek minden második pénteken, és ha ő nem lenne, hamar munkanélkülivé válhatnának. Amúgy a sarki kínai büfé se lett volna annyira gyümölcsöző vállalkozás, ha csak a szupermarketből hozatnák a lefóliázott húst. A környéken sose volt probléma a kóbor álatokkal…

-   Ahogy gondolod. Bizonyára kiválóan „forgatod” a pálcát. – húzta fel fél szemöldökét a lány.

Ha az imént sebtében odavetett válaszának egy csöppnyi valóságtartalma is lett volna, még helyeselhetne is Ted ellenérveire. Ám hozzáértés hiányában a srác telibe benyalta, hogy van, aki a fán ás magának bunkert… O.o Vagy egyszerűen csak el se gondolkodott rajta. Ted magyarázatából ítélve pedig ez utóbbi történhetett. Más helyzetben Sat teli szájjal kiröhögné, majd „elismerően” megcsapkodná a vállát. Ám a folytatás csírájában elfojtott benne mindennemű jókedvet. A pasas halálosan biztos volt abban: Voldemort hívei bármikor az iskolára támadhatnak. Pedig jelenleg ennek semmi értelme nem lett volna: a Roxfort főinspektora tagadhatatlanul a Nagyúr talpnyalója. Pitonról nem is beszélve. A fent kőröző dementhorok pedig bárkiből kiszívhatnák még az elmúlt életeit is. Miért lenne itt bármiféle csata? Sat csak blöffölt. Vagy tényleg létezne Dumledore serege? Úgy is, hogy a vén kriptaszökevény már tavaly beadta a kulcsot? Satine erősen ráncolta a homlokát. Így akár egész értelmesnek is tűnhetett, ám aki csak egy évet lehúzott mellette a suliban, nem dőlhetett be ennek az illúziónak.

-   Ne aggódj, nekem is megvannak a magam eszközei…

Azt már nem tette hozzá, hogy ezek az „eszközök” Friccs elkobzós szekrényében találhatóak, vagy talán már a főinspektor irodájában. Kérdés: ezek a mugligyűlölő seprűimádók mennyire vették komolyan az ő kincseit? Ha úgy áll a helyzet, ahogy Ted gondolja, hamarosan szüksége lesz rájuk. Nagyon is tisztában volt vele, hogy nem forgatja valami jól a pálcát, nem ismer elég átkot és bűbájt ahhoz, hogy túléljen egy ilyen támadást. Persze, ha minden jól megy és visszaszerzi az apja berettáját nem lesz gond az „abrakadabrával”.

-   De ha most megbocsátasz…

A suli bejárata már csak egy karnyújtásnyira volt tőlük, meg kellett hagyni: Ted igazán kitett magáért. Zokszó nélkül elhurcolta az erdő szélétől idáig. Sat izmai megfeszültek. Sok bagó ide vagy oda, az utcai élet megedzi az embert. A pihentető utazás alatt pedig volt ideje túllépni a zuhanás okozta megrázkódtatáson. Így ha a fiú nem kap utána, hirtelen kicsusszan karjaiból.

-   Kösz a fuvart! – kacsint rá pajkosan, majd megfordul, s peckes léptekkel indul meg felfelé a lépcsőn. Valmi furcsa, belső sugallattól vezérelve gyújt rá egy nótára, s ha nem állítják meg, mint aki jól végezte dolgát masírozik be az ajtón.  Sose lehetett tartósan letörni, miért is pont most jönne el ez az alkalom?

Allons enfants de la Patrie,
le jour de gloire est arrivé
Contre nous de la tyrannie
L'étendard sanglant est levé…



Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Ted H. Flanagan - 2013. 08. 01. - 10:40:16
Satine

- Egy rántotta a max szakácstudományom – mondom és felkacagok. Ha nagyon belehúzok, még a bacont se égetem oda, és kész is a reggeli. Ám ha úgy érted, hogy pénzért konyhán dolgozni? Nos, azt nem. Ez bonyolult, de mindegy is…

~ Nem mondhatom el az igazat… Amikor a szüleim éltek még fiatal voltam bármilyen munkára, pedig szívesen csináltam volna a nyári szünetben. Már csak a poén kedvéért. Ám azután, hogy meghaltak már nem volt kedvem hozzá. A nagyszüleim tehetősek, meg amúgy is, a walesi Flanaganeket kiverné a hideg veríték, ha megtudnák, hogy egy szem unokájuk egy gyorsétteremben melózik nyáron. Képmutatás magas fokon… :/ ~

Csak sóhajtok egyet, de nem hagyom elrontani a jó kedvem. Még a lány gúnyolódó kijelentésén sem.

~ Bizonyára kiválóan „forgatod” a pálcát. ~

- Nem mondtam ilyet. Közel sem mint szeretném, de megteszem azt ami tőlem telik. Olvastam egy-két elhagyott Hírverőt, és már nem sok mindenen lepődnék meg. Ilyenkor azt kívánom bárcsak mi is a 7. évfolyamra járnánk. Képzeld, mennyi átkot és ellen bűbájt tanulunk még addig.

~ Nekem is megvannak a magam eszközei… ~

- Ebben sem kételkedtem. Talpraesett lány vagy, nem az az elveszett, ijedős fajta. Annyit mondok csak, hogy légy óvatos. Más lehet, hogy egy ilyen „csínyt” durva átkokkal jutalmazott volna. Hmm… jut eszembe, ha van még ilyen pukkanó izéd üzletelhetnénk majd legközelebb. – kacsintok rá. Ki tudja, még lehet valamikor hasznomra lenne.
 
Már majdnem elérjük az iskola kapuit. Épp ideje volt. Lassan nem érzem a karjaimat. Nem őszinte a mosolyom. Könnyű a lány, szó se róla, de én sem vagyok egy málhás szamár. Azért büszke vagyok magamra, hogy eddig kibírtam. A gyengélkedő pedig már majdnem itt van. Remélem, nem kell sokat magyarázkodnunk, ahhoz most semmi kedvem, és amúgy is éhes vagyok. Ezt az egyre gyakrabban korgó gyomrom sem hagyja feledtetni velem. Gondolataimat a lány szavai szakítják félbe.

~ … ha most megbocsátasz… kösz a fuvart! ~

Érzem ahogy izmai megfeszülnek és mint egy hajlékony macska csusszan ki fáradt karjaim közül. Nem tudom, hogy hálás legyek vagy mérges. Örülök, hogy nem kell cipelnem, ellenben a járása… semmilyen fájdalomról nem tanúskodik… és még rám is kacsint. Ám ahogy jött a hirtelen harag úgy száll el. Mégis csak átvágott. Megkönnyebbültem nevetek fel. Bolonddá tett, ám nem bánom. Örülök, hogy végül nem lett semmi baja.

- Nincs mit, legközelebb nem leszek ilyen elnéző – szólok utána jó kedvűen. Jah, és szerintem tartsd meg a zöldet, sokkal egyedibb, mint a fekete volt. – mondom még vigyorogva, majd magam is elindulok a klubhelységünk felé.

~ Még le kell tusoljak, átöltözni, és végre vacsora. Ez az. Remélem tényleg valami jó kaja lesz, ez a hamburger meg sült krumpli meghozta az étvágyam. De mi a fenétől viszketek? Biztos az izzadság. Na hol van az a fürdő? Ide vele! ~

Köszönöm a játékot! ^_^


A helyszín szabad!


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: III. Eledir de Infernal - 2014. 06. 03. - 19:26:26
Kék virág-Piros tüske
Louise C. Lott

Előzmények: Hollóhát klubhelyiségében (http://www.roxfort.frpg.hu/index.php/topic,3880.msg56265.html)

Mivel nem töklé lötyögött a fejemben, tudtam, hogy óvatosnak kell lennem, hiszen hiába vagyok aranyvérű, ahogy egyesek nevezik a kivételeztetett mágusokat, mégis tilosban járok, amiért megbüntethetnek. Szóval minden leágazás előtt csúszva lassítottam, hogy hallgatózzak, lépked- e valaki arra, szerencsémre a lépcsőkig sem Mrs. Norris-ba sem Fricsbe, sőt senkibe se futottam bele. Megörültem a sikeremnek, ezért a lépcsőkön csak úgy, mint valami villám száguldottam lefelé. Az egyik fordulóban, mintha Hóborc hátát is láttam volna, de nem ijedtem meg, inkább gyorsítottam, hogy akár Hóborc, akár másvalaki volt az, nehogy utolérjen.
Valaki mégis utolérni látszott engem. Az északi udvar szélén jártam már, vagyis rohantam. A lány volt az, Louise, aki nem hitte el Gabbet szavait a csodanövényről. Miért ne akarnék bemenni? Igaz, hogy félelmetes hírek járták, de Gebbet azt mondta, hogy látott ott egy ilyen növényt. Én meg kíváncsi vagyok, hogy tényleg ott van-e, és hát mégis csak elérhetném vele, hogy egy csoda segítségével zavartalanul folytathassam a tanulás, amíg nem leszek animágus, ahogy anya nevezte azokat a mágusokat, akik álatokká tudnak válni, és amíg nem én leszek mindenidők, vagy legalábbis a mostani idők legnagyobb mágusa, akit még Dumbledore professzor, Lord V… khm… is elismerne, ahogy az igazgató nő és a többi iskola vezetője is!
 - Éppen azért, mert elkaphatnak, nem állhatok meg! Inkább te gyorsíts! – Puff!!! Ahogy leírtam az első, akaratlan hátra bukfencemet rögtön rájöttem, hogy buta ötlet volt megfordulnom és háttal szaladva válaszolnom Louise-nek. Szóval mégis csak megálltam…
 - Csak azért csináltam, hogy bevárjalak, megesett a szívem rajtad… – Füllentettem, ami elég hiteltelenre sikerülhetett, mert közben az egyik kezemmel a fájó ülőrészemet dörzsöltem a másikkal a fejem búbját. Viszont azért felkeltem a földről, hogy tovább folytathassuk a kalandot, bár azért azt is elhatároztam, hogy majd azt is ki kell derítenem, hogy ettől az eséstől hogyan fájhat a fejem búbja.
 - Legalább látásból ismerjük már egymást, meg lehet, hogy mindketten hallottuk a másik nevét, de hogyha már együtt belefogunk ebbe a kalandba, illenék be is mutatkoznunk. Én Eledir de Infernal vagyok, a harmadik. Benned kit tisztelhetek? – Kérdeztem a lányra mosolyogva, miközben próbáltam lassan a rengeteg felé haladni.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Louise Lott - 2014. 06. 04. - 18:41:30
Kék virág-Piros tüske

III. Eledir de Infernal

- Éppen azért, mert elkaphatnak, nem állhatok meg! Inkább te gyorsíts! – hallgattam rá, bár futni nem voltam hajlandó, mert ha valaki kinéz egy ablakon, az túl feltűnő lenne - még azt hinnék szökésben vagyok. A kisfiú közben dobott egy hátast, amire csak megforgattam a szemem, de így legalább sikerült utolérnem. - Csak azért csináltam, hogy bevárjalak, megesett a szívem rajtad – mondta, mire sóhajtottam egyet - hát, persze. Nem éreztem magam biztonságban idekint és folyamatosan a hátam mögé néztem. Meg előre. Meg balra, és jobbra is.
- Ez kedves tőled, de most gyorsan húzzunk vissza az iskolába – sürgettem és fontolgattam a gondolatot, hogy kézen is fogom és visszaráncigálom. Minden itt töltött másodperccel egyre aggódóbb lettem.
- Legalább látásból ismerjük már egymást, meg lehet, hogy mindketten hallottuk a másik nevét, de hogyha már együtt belefogunk ebbe a kalandba, illenék be is mutatkoznunk. Én Eledir de Infernal vagyok, a harmadik. Benned kit tisztelhetek? – Tisztán hallatszott a hangsúlyából, és magából a beszédstílusából is, hogy előkelő nevelést kapott, plusz a neve is elég cifra volt. Nem kérdéses aranyvérű, ami azt is megmagyarázza, hogy miért van bátorsága csak így rohangálni mindenfelé.
- Louise vagyok, de ez tök mindegy. Ez pedig nem egy kaland Eledir – mondom neki komolyan, bár nem akarom kedvét szegni. – Hidd el, nagyon megbánnád, ha betennéd a lábad a rengetegbe. Ott nem csak egyszarvúak meg kentaurok vannak – suttogom és egyik lábamról a másikra helyezem a testsúlyomat, a kezem pedig a pálcám fölött van, szükség esetére. – Gyere, menjünk inkább gyorsan vissza és segítek a dolgozatodban. Nem akarom, hogy bajba keveredj.
Megigazítom a talárom és már indulnék is vissza a kastély felé. Ha mázlim van vissza is tudok sunnyogni, anélkül, hogy bárki észrevenne. A félelem kezd rajtam eluralkodni, és egyre nehezebben türtőztetem magam.
- Különben is, nem lenne ésszerűbb először az üvegházakban megnézni azt a növényt? Biztos vagyok benne, hogyha létezik, ott találsz.




Cím: Re: Az északi udvar
Írta: III. Eledir de Infernal - 2014. 06. 07. - 15:37:55
Kék virág-Piros tüske
Louise C. Lott


Persze, hogy kedves volt tőlem, hogy megvártam. Mégis milyen kalandtárs lennék, hogyha társamat nem várnám meg, legyen akármennyire öreg, vagy fiatal.
 - Igen is kaland. – Dörmögtem az orrom alatt. Mi más lett volna, hogyha nem kaland? Tilosban járunk, rejtélyes növényt kutatunk, és egyikünk még furcsa és titokzatos. Hogyha ez nem kaland, akkor mi?
 - Vérfarkasok, veszélyes, érdekes növények, sőt talán még óriások és sárkányok is megbújnak a rengetegben, ahogy a csodanövény is! – Feleltem Louise-nak idétlen vigyor kíséretében. Tisztában voltam vele, hogy veszélyes bemenni, de egy kaland a veszélyek nélkül mit ér? Bár… már az is veszélyes volt, hogy csak itt lófráltam… a Titokzatos Louise-zel. ~Vajon milyen titka lehet? Valami veszélyes! Igen, biztos, ezért leskelődik körbe folyamatosan… Lehet, hogy rám is veszélyt hozhat? Hova megy?!~
 - Figyelj, Louise! – Mentem utána. – Hogyha megtalálnánk a csodatévő növényt, akkor azzal csodát tehetnénk, és eltörölhetnénk a titkodat is akár! És nem hiszem, az üvegházakban találnánk, hiszen akkor… mások már használták volna, nem? Figyi! Egy növény, talán kettőnk segítségére is lehetne, hiszen, hogyha okosan kérjük a csodát, akkor… hát mindkettőnk… hasznára lehetne, nem gondolod? Na, segíts megtalálni egy olyan növényt… – Talán az üvegházak egyik titkos zugában találhatunk, hiszen ott sok érdekes növény lehet, és talán valaki már elkezdte tenyészteni… – A keresést, akár kezdhetjük az üvegházaknál, ahogy mondtad. Talán a sok-sok Gyógynövény tanár közül az egyik már elkezdte tenyészteni, vagy legalább megpróbálta. Így már áll a kaland? – Vigyorogtam rá a zsivány mosolyommal, hiszen akár akarta, akár nem, sikerült bele rángatnom a kalandba, és még ezt ő is el fogja ismerni kalandnak. Hogy miért akartam, hogy velem tartson? Talán a több szem-több csipa elv miatt… vagy többet néz… többet lát? Szóval az egyik miatt, meg az évben mindig egyedül „kalandoztam”, kellett a változatosság, és az sem volt baj, sőt talán még előny is lehet, hogy egy idősebb társam akadt.
 - És mi a titkod? – Dobtam be kisvártatva a kérdést, még mindig vigyorogva.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Louise Lott - 2014. 07. 03. - 16:25:13
Kék virág-Piros tüske

III. Eledir de Infernal

Elképesztő, hogy ez a kisfiú milyen kitartó és milyen botor. Lélegzet visszafojtva hallgattam, ahogy sorolta mik rejtőznek a rengetegben, és ő mégis oda akar menni. Csak a legismertebb gonoszságokat sorolta fel, de a legveszélyesebbekre nem is gondolt. Halálfalók. Halálfalók, akik szökevényekre vadásznak, és ha ránk találnak, nekem végem.
- Eledir, kérlek, ne akarj oda bemenni! Sokkal veszélyesebb dolgok is vannak ott. Nem csak házpontokkal játszanánk – mondtam neki, és igyekeztem elég nyomatékot belecsempészni a hangsúlyomba. – Ha az a növény létezik, már mások is megtalálták. Szerinted, honnan tudott volna róla másképp Gerett?
Igyekeztem érvelni, és a racionalitására hatni. Muszáj, hogy hallgasson a szép szóra, hollóhátas Merlin szakállára! Miközben beszéltem el is indultam vissza az iskola felé, és amikor átpillantottam a vállam felett, láttam, hogy Eledir követ. Helyes.
- Figyelj, Louise! Hogyha megtalálnánk a csodatévő növényt, akkor azzal csodát tehetnénk, és eltörölhetnénk a titkodat is akár! És nem hiszem, az üvegházakban találnánk, hiszen akkor… mások már használták volna, nem? Figyi! Egy növény, talán kettőnk segítségére is lehetne, hiszen, hogyha okosan kérjük a csodát, akkor… hát mindkettőnk… hasznára lehetne, nem gondolod? Na, segíts megtalálni egy olyan növényt… - Csoda, na, már csak az hiányzik nekem! Mégis, lenyűgözött Eledir gyermekisége, ahogy ragaszkodott az ő kis csodájához. Nem tudtam neki ellent mondani és összetörni benne ezt a fényt. Nem tudom mire gondolt, milyen titkom van, de kezdtem úgy érezni, hogy az egész lényem túlmisztifikálja. - A keresést, akár kezdhetjük az üvegházaknál, ahogy mondtad. Talán a sok-sok Gyógynövény tanár közül az egyik már elkezdte tenyészteni, vagy legalább megpróbálta. Így már áll a kaland? – Nem akartam kiábrándítani, ezért csak bólintottam, és sietős léptekkel indultam el az üvegházak felé.
- Mit szólnál hozzá, ha a suli erdejének fái alatt mennénk, hátha már ott is nő – mondom neki, és próbálom magunkat annyira biztonságban tartani, amennyire csak lehet. Talán, ha a kaland részeként vezetem fel, akkor belemegy dolgokba, a fák pedig nagyszerűen eltakarnának minket a kíváncsi szemek elől.
- És mi a titkod? – kérdezte hirtelen. Fogalmam sem volt, hogy mire gondol. Nem nagyon voltak titkaim mostanság, mert nem nagyon volt semmim, amiről lehetne titkom. Mindenki tudta, hogy sárvérű vagyok, hogy nem beszél velem senki és, hogy jók a jegyeim. Nem volt miről titkolóznom. Két körbepillantás között kérdőn néztem Eledirre.
- Mire gondolsz? – kérdeztem vissza, és egy picit reménykedtem benne, hogy valami gyermekien kreatív dologgal fog előállni. Picit én is gondtalanabbnak éreztem magam a közelében.  A folyamatos feszültségnek, ami bennem tombolt, jót tett Eledir felhőtlen kedve. – Kezdjünk bele ebbe a kalandba, bajtárs – mondtam neki játékosan és összeborzoltam a haját.


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: III. Eledir de Infernal - 2014. 08. 05. - 16:45:21
Kék virág-Piros tüske
Louise C. Lott

A kalandvágyamon keresztül hatolt Louise logikus szavai. Teljességgel igaza volt. Nem akartam semmimet sem elveszíteni, főleg a pálcámat. Az,hogy a fák alatt lopakodjunk, olyannak hangzott minthogyha titokban cselekednénk… vagyis tényleg tiltott dolgot műveltünk. Nem volt szabad már az udvaron tartózkodnunk, viszont ez nem hogy kedvemet szegte volna, hanem éppen ellenkezőleg, még izgatottabb lettem, hiszen egy kisebb kis kalandban voltunk.
 - Rendben, menjünk arra. – Egyeztem bele, s követtem arrafelé. Viszont most már az én fejem is forgolódott, de tekintetemmel én a csodanövényt kerestem.
 - Hát nem is tudom… Olyan sokat nézel körbe-körbe… Talán igazából nem is diák vagy, hanem auror, aki titkos küldetésen van? Vagy egy rejtőzködő halálfaló, vagy ellenálló? Vagy talán te a harmadik fél vagy, aki keresi az alkalmat, hogy V… khm… valahogy Tudjuk ki és a többiek helyett átvegye a vezetést? Hogyha így van, akkor ugye a Roxfortot békén hagyod? Még sok-sok-sok dolog van, amit meg akarok tanulni. – Első sorban az animágiára gondoltam. Ahogy újra levegőt vettem folytattam. – Szóval, remélem, hogy bármelyik is, akkor hagyod, hogy tovább tanuljak, tudod én nem árulom el a titkodat, bízhatsz bennem. Otthon megkértek, hogy vigyázzak magamra és ne folyjak bele a dolgokba, szóval titok őrzőnek tökéletesen megfelelek, igaz? Szóval elmondod, hogy miért álcázod magad titkos küldetésen lévő aurornak? – Tettem fel végül a kérdést kíváncsi, széles vigyorom kíséretében. Nagyon kedvesnek tűnt Louise, de hogyha tényleg álcázza magát, akkor talán a neve is álca és a kedvessége is, de reméltem, hogy az igazi ő is kedves, vagy legalábbis nem esz meg, és elárulja a titkát, vagy valami ötletes, szellemes, kreatív kifogással fog élni.
Kicsit elszomorító volt, hogy a fák alatt egyetlen egy növényt sem találtunk, ellenben az kis siker volt, hogy eddig senki sem fedezett fel minket. ~Remekül lopakodunk.~ Némi büszkeség töltött el az észrevétlenségünkkel járó siker okán. Kisvártatva meg is pillantottuk az üvegházakat, ami azt jelentette, hogy lassan célba érünk, de minthogyha valami mozgást láttam volna, talán csak egy rakoncátlan növény volt?
 - Pszt! Louise! – Súgtam kalandtársam felé. Szerinted melyik üvegházban kezdjük a kutatást?


Cím: Re: Az északi udvar
Írta: Louise Lott - 2015. 03. 27. - 17:31:35
III. Eledir de Infernal

♦♦♦

Kék virág-Piros tüske

Óvatos léptekkel haladtam a fák alatt, és a fél szemem mindig Elediren volt. Egyáltalán nem akartam, hogy bajba kerüljön, és mivel ő nagyban a virágot kereste, ami biztosan nem létezett, ezért nekem kellett odafigyelnem minden másra.
- Mire gondolsz? - kérdeztem vissza.
- Hát nem is tudom. Olyan sokat nézel körbe-körbe… - kezdte, és egy rövid időre felnézett rám. - Talán igazából nem is diák vagy, hanem auror, aki titkos küldetésen van? Vagy egy rejtőzködő halálfaló, vagy ellenálló? Vagy talán te a harmadik fél vagy, aki keresi az alkalmat, hogy V… khm… valahogy Tudjuk ki és a többiek helyett átvegye a vezetést? Hogyha így van, akkor ugye a Roxfortot békén hagyod? Még sok-sok-sok dolog van, amit meg akarok tanulni.
Úgy hadarta végig az egészet, hogy a felét nem is értettem, bár amúgy is mindegy volt, mert leragadtam a titkos aurornál. Még, hogy én? Auror?! Na, persze! Ha ezt az egészet túlélem soha többé nem akarok erőszakot látni, nem hogy aurornak álljak. Mielőtt azonban rácáfolhattam volna, folytatta:
- Szóval, remélem, hogy bármelyik is, akkor hagyod, hogy tovább tanuljak, tudod én nem árulom el a titkodat, bízhatsz bennem. Otthon megkértek, hogy vigyázzak magamra és ne folyjak bele a dolgokba, szóval titok őrzőnek tökéletesen megfelelek, igaz? Szóval elmondod, hogy miért álcázod magad titkos küldetésen lévő aurornak? – Egy pillanatig morfondíroztam a dolgon, aztán úgy döntöttem, úgysem olyannak lát amilyen vagyok, akkor pedig már nem mindegy, hogy csavarok-e még egyet a dolgon? Jól hangzana a kalandjában.
- Most nagyon figyelj Eledir – sóhajtok és körbe nézek újra. Reflexből. – Ezt senkinek se mondhatod el, de titkos küldetésen lévő ellenálló vagyok, és ha nagy leszek, át akarom majd venni a vezetést, de előbb megvárom, amíg a többiek lerendezik egymást – mondom neki halkan. Hát, nagyon remélem, hogy tényleg jó titokgazda, mert ha ez bárki fülébe is jut, még, ha csak kitaláció is, rögtön bajba keverne. – Ezt viszont nem mondhatod el senkinek, mert szövetséget kötöttem a kelpikkel, és ha kiderül zöld iszapot fognak a hajamba fonni, ami soha nem jön ki. Ez nagyon nagy sértés lenne! Szóval mindent titokban kell tartanod, amit most hallottál, rendben? – kérdezem tőle, és a vállára teszem a kezem, hogy nyomatékosítsam ezt az orbitális tódításomat. Reméltem, elég megtisztelőnek érzi a titokgazda szerepét ahhoz, hogy csak sunyin rám vigyorogjon a folyosókon, vagy néha kérdezzen valaki indokolatlant.
Meg érkeztünk az üvegházakhoz, és mindketten lelassítottunk. Feszülten kémlelek körbe, mert ha kilépünk a fák takarásából, újra bárki kiszúrhat minket.
- Pszt! Louise! – súgta halkan a kis társam, mire lejjebb hajoltam. - Szerinted melyik üvegházban kezdjük a kutatást?
- Hát, mindenféle veszélyes növényt, csak a hatos üvegházban találni. Valamilyen szempontból pedig ez is veszélyes. Gondolj csak bele, mi lenne, ha mindenki tudna róla, és meg akarná szerezni? Jobb lesz, ha mi is titokban tartjuk, ha találunk ilyet – mondom neki, és a hatos üvegház felé indulok. Azért erre esett a választásom, mert ez volt a legközelebb, tehát mindenki mástól a legtávolabb.