Roxfort RPG

Egy kisebb szemináriumi szoba. Egy nagy asztalt ülnek körbe az aritmetika órára járó diákok. Kevés szék is elég, mivel ez az óra fakultatív, ráadásul nem is igen népszerű bonyolultsága miatt.

Elég kevés órát látogatok azok közül, amelyek szerepelnek az órarendemben. Amit rendszeresen kerülök, az a mágiatörténet, a gyógynövénytan, meg a csillagászat. Olykor a bájitaltant is. Az átváltoztatástant nem merem, McGalagony annak ellenére is ijesztő tud lenni, hogy csak egy vén szipirtyó. Az SVK-ról inkább ne beszéljünk, a rúnaismeretről pláne... A számmisztika, hát, olykor bemegyek, olykor nem. Az a jó benne, hogy mivel a gyökér félvérek és sárvérűeknek fogalma sincs róla, mi ez, ezért elég kevesen vették fel a tárgyat, azokba is legalább szorult némi értelem. A számmisztika nem a legegyszerűbb mágiaág, az tény. A legnagyobb összefüggésekre viszont általában a számok által lehet rájönni. Ez egész tiszta, szenvedély nélküli értelem, logika.
Kitisztítja a fejem és eltereli a gondolataimat.
Kezem a zsebembe dugva sétálok végig a folyosón, a kerekasztal-teremig, ujjam a gyűrű peremével babrál. Az ékszer, mely Vikitriával köt össze, egy ideje már hűvös és néma, akárcsak a kapcsolatunk.
Bepillantok a terembe, egyetlen háztársam van itt rajtam kívül. Grosiean.
Még mindig nem értem, mit keresnek az iskolában franciák, kínaiak meg indiaiak, ugyanúgy nem idevalóak, mint a fél- és sárvérű kis senkik.
- Látom még mindig nem sikerült rájönnöd, hogy is néz ki az egyenruha, Grosiean - üdvözlöm barátságosan, majd átemelem a vállamon a táskám pántját, és leteszem a holmimat az asztalra, a szokásos helyemre. Mindig ugyanoda ülök, és ezt valamiért annyira komolyan veszem, hogy egyszer, mikor Granger nem volt hajlandó odébbvinni a fenekét a székemről, odaragasztottam hozzá.

*Új év, új történet, új gondolat, új tantárgy. Hetedévre jobbára a diákok inkább lepasszolgatják a tárgyaikat, pedig, bármily hihetetlen is, feleslegesnek, nyűgnek érzett korábbi tanulmányok folytatása helyett mostanra érik be a varázslóban a lehetőség, hogy fontosabb, tájékoztatóbb tárgyakban is tájékozódhasson. Van rá ideje, ezen felül a RAVASZ vizsgáztatók magasabbra honorálják a szélesebb körű tájékozottságot. Mindez nagyon szép és jó, kár, hogy ebben az évben ez aligha fog megvalósulni. Nem a teljesítmény, hanem a vérvonal az elsődleges jegykapás szempontjából, de a saját szórakoztatásomra miért ne engednék a számok vonzásának?
Számok, na persze. Igazság, hazugság, ármány, mozgásban tartott jövő, jelek, baljósak, dicsőségesek, nem hiszem, hogy ebben a számoknak olyan nagy jelentőségük lenne. Éppen ezért kell lehetőséget adnom a kevéssé dekoratív professzornőnek arra, hogy ennek az ellenkezőjét bebizonyítsa, minekután választott kedvencem, az alkímia sem nélkülözheti a furfangos szimbólumokat és preferálja a bolygókat, csillagokat is, és ha már egyszer itt tartunk, a Szaturnusz, az én bolygóm száma a nyolcas, ami fektetve a végtelent jelenti, megengedhetem magamnak azt a fényűzést, hogy ebben mélyebb jelentést, szimbólumot magyarázok. Az egésznek úgysincs célja és alakja, csakis elméleti, gondolatfuttatási rendszerekben létezik.
Az idei év egyik első megrázkódtatása volt, amikor az első órák egyikén rádöbbentem, hogy Malfoy is jár erre az órára. Mármint, hogy egyáltalán hajlandó eljönni rá, bár az túlzás, hogy különösebben gyakran láttam volna, így, novemberre azonban már megszoktam a jelenlétét szinte. Az elmúlt évek gyakorlata és a tavalyi események egészen elvadították, na meg persze a szerelem... Kelletlen mosollyal nyitottam be a terembe, ahol két háztársam ült csupán.*
-Üdvözlet-*biccentettem, amikor beléptem, sötét talárban, fehér ingben, nyakkendőben, azt a szűk klikket képviselve még, akik hajlandóak voltak egyenruhát viselni, annak kötelező voltára tekintettel. Nem sokat időztem a szemlélésükkel, Grosiean úgyis mindig nyomottnak tűnt, Malfoy meg még a végén kötekedésnek venné, bár ahogy letelepedtem biztonságosan két széknyire, mint ahol ő ült felhúztam a talárom ujját, hogy ne kenjem össze tintával, mert én megtehettem anélkül, hogy emiatt émelyítően nemeslelkű diáktársaim megszóltak volna, vagy éppen a saját értékítéletem szerint undorodnom kellett volna a bőrömtől. Előpakoltam tintát, a beszerzett számmisztikát és legutóbbi alkímia óra jegyzeteit, és azzal a lendülettel álltam neki átmásolni a szimbólumokat egy csatos könyvbe, aminek üres lapjai mohón szívták a tintát. Csak egy pillanatra lestem fel, hogy vajon mit reagál Richard a belépés közben elkapott Malfoy-kiszólásra, aminek kénytelen voltam igazat adni, bár nem pártolom a házon belüli ellenségeskedést, némely deviánsokra ráfért volna egy alapos nevelés, vagy éppen etikett óra.*

:: Számmisztika óra imádott diákjaimnak ::



*Próbáltam, semmi nem használ. Nem igaz, hogy ilyen szerencsétlen vagyok, hogy a saját lábamban hasra esek a folyosó kellős közepén. Merlin bozontos sérójára… Még jó, hogy nem volt diák a közelben, és nem látta meg. az „ügyeskedésemet”. Cifrákat káromkodok, írül miközben felszedem, és táskámba helyezem a kezeimből a hideg kőre hullott könyveket, és az órai anyagot tartalmazó pergameneket, amit majd kiosztok a diákoknak. Észre sem veszem, hogy a térdemen az esés következtében keletkezett horzsolásból most kiserken némi vér. A bokámig érő fekete talárom mindent elrejt szerencsére. Bal kezem ujjai megragadják a táska „fülét”, és folytatom tovább az utamat a számmisztika terem felé, a keleti szárnyba. Nem sok diákot látok menet közben, bizonyára mindenki órán van. Lévén a kora délelőtti időszaknak. A teremhez érve megállok az ajtó előtt, hangfoszlányok után fülelve. Nem sok hang szűrődik ki a kis teremből. Nagy levegő. Benyitok a többihez képest kisebb méretű terem ajtaján. Határozott mozdulattal csukom be magam után az ajtót, majd egyenesen nem is nézve a bent ücsörgő diákokra célba veszem a terem közepét, az asztalra helyezem az aktatáskára hajazó kézi táskámat. Kihúzom magam, és fénytelen sötétzöld íriszeimmel a jelenlévőket kezdem pásztázni. Három zöld taláros, és egy griffendél színeiben pompázó leányzó. A teremben rajtam kívül egyedüli nőneműként jelenlévő bizonyára Vikitria Mirol lesz. De vajon a többiek? A szöszke kék szemű ifiúr pedig bizonyára a tekintélyes Draco Malfoy. Lucius egyetlen csemetéje. Róla egy másik talárja színéből következtetve háztársára vetül a kifejezéstelen tekintetem. Egy zöld – szürke kockás pulóvert viselő mardekárosra. A múltkor pár fruska összesúgott a háta mögött a folyosón, hogy „Ez a Richard Grosiean ugye milyen jóképű..? Tehát Ő Richard. Akkor a harmadik zöldtaláros bizonyára Seraphin Lamartin lesz. Ezt nem nehéz kikövetkeztetni. Egy kis mosolyt erőltetek arcvonásaimra, és belevágok a mondandómba.

-Üdvözlök Mindenkit az órámon. Odil Watson vagyok. Én fogom tartani mostantól a számmisztika órákat Nektek. Nem igazán szeretném a drága időnket fecsérelni mindenféle formaságokkal, de most muszáj lesz.

*Azzal egy pálcaintésemre kinyílik a táskám, és egy pergamen úszik elém. Megragadom a pergament, majd felolvasom a névsort. Mindegyik névnél felnézek a friss pergamenről, hogy vajon jelentkezik e a név tulaja. Sajnálattal tapasztalja, hogy négyen nem jelentek meg. Csak megcsóválja a fejét.*

-A listám szerint négyen inkább a hasukat vakargatják számmisztika óra helyett. Csakhogy lássátok kivel van dolgotok. Nem vonok le pontokat a házaktól azokért a tanulókért sem, akik igazolatlanul hiányoznak. Baxton kivétel. Ő jelezte a távolmaradását az óráról.

*Közlöm ezt kissé fájdalmas hangon, bár tudom, hogy nem egészen a szabályoknak megfelelően cselekszek, amikor nem vonok le pontokat a lógásokért, de elvégre ez az első órám. Mikor gyakoroljak empátiát, ha nem az első alkalom adtán? Pedig alapvetően az empátia és én külön úton járunk. A pergamen visszakúszik a levegőben a táskába, majd újabb köteg pergamen úszik ki onnan pálcaintésre, és az asztalon landolnak. Talán sejthetik, hogy ez bizony az órai feladat.*

-Akkor hát. Csapjunk bele a boszorkánylecsóba! A mai órára különleges feladattal készültem Nektek. Ma első feladatként személyiség számot fogunk számolni. Hogy mit is jelent ez pár szóban ismertetném. *Egy féloldalas mosollyal a reakciók után kutatok a diákok arcán.* -A személyiségszám a jellemünkre utal. Úgy kapjuk meg, hogy összeadjuk a nevünkben szereplő mássalhangzók alá írt betűszámokat. A kapott szám sok esetben kétjegyű lesz. Ezt redukáljuk oly módon egy jegyűvé, hogy a kapott kétjegyű számot újfent összeadjuk. A kapott egyjegyű számhoz pedig tartozik egy adott értékelés. Készültem jegyzetekkel hozzá, hogy a munkátokat megkönnyítsem. Mire vártok hát? Ragadjatok pennát, pergament, írjátok fel a neveteket, és lássatok neki. Az órából maradt negyven perc reményeim szerint elegendő lesz a számításhoz. A kész munkákat az asztalomra kérem kihozni. Az értékelést még a mai nap folyamán bagoly fogja tulajdonotokba juttatni. Sok sikert kívánok Mindenkinek. Ja, és mielőtt elfelejteném. Idén terveztem egy számmisztika tanulmányi versenyt az iskola diákjai között. Aki óhajt jelentkezni rá, az kérem, írja fel a nevét az asztalon lévő pergamenre. A nyertes nem csak hogy díjat kap, hanem házát 60 ponttal gyarapítja. Gondolkodjatok el a dolgon.

*Azzal mihelyt befejeztem mondandómat elkezdem róni köreimet a diákok asztala környékén, hogy figyelemmel kísérhessen munkájukat, miként boldogulnak. És persze ha segítségre van, szükségük szólhassanak Nekem. Miközben az asztalok környékén sétálok, intek egyet ébenfából készült főnixtoll magvú pálcámmal, majd az asztalon lévő pergamenek a diákokhoz vándorolnak. Mindenki asztala elé két pergamen kerül. Az egyiken egy táblázat található, a másikon az értékelés.

---

Pergamen 1.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/7373_betukep-1.jpg)

---

Pergamen 2.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3540_1.jpg)

Magabiztosnak mutatod magad. Kiemelkedsz az átlagemberek sorából. Kissé rideg, sokszor goromba, türelmetlen, önző és hatalmaskodó vagy. Elvárod, hogy minden kívánságod teljesüljön, és minden célt elérj. Erős akarattal és nagy ambíciókkal rendelkezel. Személyes érdekeidet úgy tünteted fel, mintha azok a kötelesség teljesítéséhez tartoznának.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3541_2.jpg)

Diplomatikus, legtöbbször megbízható személy vagy. Olykor ravaszkodással, kedvességgel próbálsz érvényesülni. Nem nyílt ellenség vagy, inkább alattomos, irigy, áskálódó, cselszövő. Egy kissé aggályoskodsz környezeteddel szemben. Nem igazán vagy alkalmas vezetői pozícióra. Ellenben mások terveit a legprecízebben képes vagy megvalósítani.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3542_3.jpg)

Eredeti, önkifejező ember vagy. Lelkes, optimista vagy, bármilyen munkacsoport tevékeny résztvevője, de nem megbízható. Szerencsés vagy, mert a legreménytelenebb helyzetekből is sérülés nélkül kerülsz ki. Szórakoztató társasági ember vagy. Tehetségedet csak úgy tudod kibontakoztatni, ha szabadon cselekedhetsz. Ha netán kudarc ér, könnyen feladod a harcot, a küzdelmet.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3543_4.jpg)

Megbízható, becsületes ember vagy. Alapos, talán kissé lassú. Gyakorlatias gondolkodású és meglehetősen konzervatív vagy, kissé merev. Számítani lehet rád, mivel az átlagosnál nagyobb akaraterővel és munkabírással rendelkezel. Szívesen gondoskodsz barátaidról, és az éppen rászorulókról.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3544_5.jpg)

Játékos, barátságos vagy, a pillanatnak élsz. Könnyedén barátkozol, remekül szót értesz mindenkivel. Nem gyűjtesz vagyont, de ez nem zavar túlságosan. Környezetedben közkedvelt vagy, bár legtöbben felszínesnek tartanak. Könnyelmű vagy, gyakran szélhámos: vonzerődet arra használod, hogy embertársaidat kihasználd.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3545_6.jpg)

Tökéletes házigazda vagy. Figyelmességgel veszed körül szeretteidet is. A tökéletesre törekszel. Megbízható vagy, társaságodat sokan keresik, szívesen fogadják meg tanácsaidat. Kitűnő szülő vagy. Bízol abban, hogy a világon a jó diadalmaskodni fog a rossz felett. Ha kudarc ér, türelemmel viseled. Jómódra törekszel, de nem fényűzésre.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3546_7.jpg)

Titokzatos és vonzó vagy. Sokan próbálnak közelebb kerülni hozzád, de ez nemigen sikerül senkinek. Egy kissé bogaras, de szeretetreméltó egyéniség vagy. Váratlan dolgok ritkán okoznak meglepetést számodra, mivel szinte mindenre fel vagy készülve. A békét, a nyugalmat tartod a legfőbb értéknek. Hajlamos vagy a visszavonult életmódra. Egyedül is jól érzed magad, és meg tudsz állni a saját lábadon.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3548_8.jpg)

Befolyásos, realista, gyakorlatias vagy. Vezetői szerepre törsz. Hiúság jellemez, és kedveled a magányt. Mindig találsz valami elfoglaltságot, soha nem unatkozol. Az egész emberiség anyagi problémáinak megoldásán gondolkozol, de előtérbe helyezed saját anyagi gyarapodásodat. Hajlamos vagy a fösvénységre.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3549_9.jpg)

Együtt érző, megértő vagy. Küzdesz az igazságért, pártolsz bármilyen alkotói tevékenységet. Az élet dolgaiban jártas vagy, sokat megéltél. Eszméig: igazság, őszinteség és tökéletesség. Hatodik érzéked igen fejlett. Alkotószellemű vagy. Érzelmi és intellektuális szempontból fejlettség és kiegyensúlyozottság jellemez. A lelkiismereted irányítja magatartásodat és cselekedeteidet.

---

Végezetül a pontok jelenlegi állása:

Vikitria Mirol: 15 pont

Seraphin Lamartin: 15 pont

Richard Grosiean: 15 pont

Draco Malfoy: 15 pont

Nem mondanám, hogy Grosiean reakciója túlzottan meglep. Az emberek valahogy azt hiszik, hogy nem érdemeltem ki jogos rangomat iskolaelsőként, és hogy még mindig apám fantasztikus befolyásának köszönhető minden, amit elértem. Bár szívesen elmagyaráztam már nem egyszer az ő fajtájának, hogy az apámnak csak azt köszönhetem, hogy minden rohadt söpredék lenéz, de igazából már unom a töklevet, nem vagyok gramofon, hogy ugyanazt ismételgessem. Ezek a semmirekellők meg fogják még bánni, hogy nem adják meg nekem a kellő tiszteletet!
- Tudod, te mit gyakorolhatnál? Azt, hogy befogd a pofád és engedelmeskedj... - zárom le a vitát, mert igen, nem bírom elviselni, ha nem az enyém az utolsó szó.
Viki leül a mellettem levő székre, úgyhogy én is leereszkedem és felé fordulok. Kimerültnek tűnik. Én is az vagyok. A hajával kezd babrálni, én meg nem állom meg, hogy kikapjam rendezetlen fürtjei közül a gumit. A lehulló tincseket a füle mögé simítom. Jobban szeretem, mikor kiengedve hordja. Sokkal szebb úgy. Tudja, hogy ez a véleményem, úgyogy nem is kapja meg a hajgumit, csak egy halvány mosolyt. Abszolút idilli lenne a szituáció, ám a tanár végre megérkezik.
Aki időközben átváltozott nővé. Mi az, lemaradtam valamiről? Ám a bemutatkozás alapján nem, semmiről. Mikor a nevemet hallom, kimondom, hogy "jelen", és ezzel már túl is szárnyaltam magam ahhoz képest, milyen aktív szoktam lenni a legtöbb tanórámon. Moira nincs itt. Nem jelzem, hogy ez bármiféle reakciót váltott volna ki belőlem, de... vajon hol lehet?
Mikor Ms. Watson a feladatról kezd el mesélni, felcsúszik a fél szemöldököm. Személyiségszám? Ezen már tízéves koromban túl voltam. Persze, tudom, többféle számrendszer létezik, mind más-más árnyalatát adja az ember személyiségének, de... akkor is. A magyarázatra igazából annyira nem is figyelek, csak zajosan kimerevítek egy pergament, és előveszem a soha ki nem fogyó, öntöltő pennám. Miközben a tanárnő elmeséli a tanulmányi verseny ötletét, jót mosolygok magamban. Azt hiszem, egyikünk sincs abban a passzban, hogy jelentkezzen rá. Bár, ha kellően értelmes ellenfél akadna, akár még be is szállnék.
Felrovom a nevemet, majd a jól ismert, Számmisztika kezdőknek c. alapműből kimásolt, egyszerű nyolckolumnás táblázatra épp csak odapillantva kezdem el számolni nevem rejtelmeit. Két számítást is elvégzek, ahogy azt még tizenháromévesen megtanultuk mind...
Beadandóm fogalmazása közben, miközben a penna végével rossz szokásomhoz híven az ajkamat cirógatom, az ajtó nyílik, és hopp, hát ki érkezik? Ráhunyorgok Moirára. Vajon miért késett? Ki tarthatta fel? Gyanús, gyanús. Miután megkapja a feladat rövid leírását, és ő is munkához lát, még egy picit őt nézem. Épp velem szemben ült le, noha még akadt itt egy üres hely. Talán csak nem mert ennyire közel jönni, tekintettel arra, hogy Vikitria is mellettem van? Ravasz kislány. Vajon beleveszi az elemzésébe a Moira nevet is?
Mindenesetre ideje lenne már a saját dolgozatommal foglalatoskodnom, bár bevallom, rémesen zavar, hogy a tanárnő keselyűként köröz az asztal körül.

---

---

Pálcámat elővéve rákoppintok a papírra, mire a tinta maradéktalanul megszárad és a pergamen hengerré göngyölödik. A tekercset a tanárnő asztalához lebegtetem. Grosiean előbb lett kész nálam, bár az ő neve nyilván nem olyan hosszú és nemes, mint az enyém.
A feladat elvégzése nekem mindössze tíz percet vett igénybe, azt is csak azért, mert mellékeltem a saját értelmezésemet is, mely talán nem volt feladat, ám számmisztika órán ahhoz vagyok szokva, hogy Grangerrel versenyezzek, aki bizonyára két pergament is felhasznált volna ennek az egyszerű feladatnak a megoldásához...

*Kör egy, Malfoy beszól. Kör kettő, Richard próbálkozik. Egyrészt gyenge, másrészt lélektanilag meglehetősen rossz pillanatban, hiszen Vikitria lejt a terembe. Malfoy lehetett volna szellemesebb is. Én eddig se voltam különösebben lenyűgöző jelensége a teremnek, de hogy figyelemre se méltatnak az némiképpen szokatlanul ér. Ilyen ez az új világ, szép, békés, nyugodt. Nem tudom apám miért ír rám majdnem minden héten, óvatosan puhatolva, hogy mi történt. Mintha keresném a konflikust. Keresem én, de mindig közbe jön valami, így Malfoyjal se ma fogunk összevillogni. Magam elé mosolygok, talán így is van rendjén. Összecsukom a könyvemet, amikor lépteket hallok kintről, pergament veszek elő, még egy pillantást villantok a turbékolókra. Éppen, mint a gyerekek. Malfoy, apád mit szólna, ha ezt látná?*
-Tiszteletem tanárnő-*bólintok kimérten. A professzorasszony látványa kevésbé sugall tudást és tapasztalatot, mint az elődje, ennek ellenére, mivel tanár és mivel hajlandó volt felvenni a talárt, feltétlenül megérdemli a tiszteletet. Legalábbis egyelőre. A kezem megemelve jelzem, hogy én vagyok az egyetlen Lamartin jelenleg a teremben, aztán ahogy folytatja, a bemutatkozást úgy válik számomra egyre kevésbé elfogadhatóbb. Nem von le pontot. Mire fel? Manapság már nem jár büntetés a kihágásokért? Ez az új rendszer alapja? Fennmaradó 40 perc? Hirtelen elkap az a gondolat, hogy a tanárerő egy más csoporthoz egy másik oktatási rendszerben tartott, noha a név és az arc stimmel ahhoz, akit vártam, azért én is tévedhetek nagynéha. Ahogy felszólít megragadom a pennát, a pergament is, mintegy kapaszkodva azoknak a realitásába, azt hiszem hasonlóan megütközött arcom lehet Malfoyéhoz, amikor a nyíló ajtóra fordítom a fejem. Persze a megütközés így már szól a későnek is, mindazonáltal megnyugtat valamelyest, hogy újabb mardekáros érkezett. Jól van, gyűjtse csak nekünk a pontokat, ha már egyszer a késésért nem jár levonás. Gyalázat, hogy a hollóhát és a griffendél is vezet, pedig mindkét társaság alulmúl minket, és ráadásul nekünk lenne  jobb hátszelünk és támogatottságunk. Elméletileg... elméletek. Sóhajtok, pergamenre rajzolom a betűim.


Ez persze csak azért szükséges, mert elfelejtettem, hogy korábban mit is számoltam, amikor csak úgy, a magam kedvéért nekiláttam, bár aligha volt kétséges a végeredmény. Mindazonáltal ez egy harmadikos feladat. Azoknak való, akik még életüknek nem találkoztak a tanulmányokkal. Remélem nem szándékozik komolyabban értékelni ezt az eredményt, mivel a jellemünk kiértékelését talán szakmába vágóan illene a számokra hagynia, más egyéb hozzászólást pedig gyakorlatilag felesleges hozzáfűzni. Amikor Grosiean az asztalra borul én felírom magam a versenyre.*

:: Számmisztika óra imádott diákjaimnak 2.0::



*Amint kiadom az első feladatot. Mindenki nekilát megoldani a nem éppen komplikált számolást igénylő példát. A számmisztika alapjait képezi a személyiség szám számolás. Ez csak egy felmérés, hogy vajon az alapokkal tisztában vannak e. Majd kiderül. Nem hiszem, hogy elsőre túlkomplikált feladatot sikerült összehozom Nekik, de meglepetések érhetik az embert, még engem is. Miközben a diákok közelében rovom felderítő köreimet, az ajtó kilincs megmozdul, és nemsokára belép valaki rajta. Egy sötét hajú, vékonydongájú kislány, jéghideg szemekkel. Érdeklődve megindulok felé, természetesen tájékoztatás céljából, na és a nevét sem ártana megtudnom, hogy kihúzhassam majd azok listájáról, akik nem óhajtottak megjelenni az órán. Miután leült oda megyek mellé, és miközben az asztalára helyezem a lány elé s két feladat megoldása szempontjából szükséges pergament elmagyarázom neki röviden, érthetően mi az óra első feladata. Ezután magára hagyom a kissé fura leányzót, hadd oldja meg magányában a feladatot. Ezután helyet foglalok a tanári asztalnál, és először kihúzom Emily Dean-t a hiányzók listájáról. Majd hátradőlök a székben, és összefont karokkal magam előtt figyelem a csendben dolgozó diákokat. Úgy tíz perc elteltével meg is érkezik az első megoldás hozzám. Richard Grosiean végzett elsőként. Ez vajon azt jelentené, hogy ennyire profi, hogy ilyen hamar végzett, kétlem. A fogpaszta mosolyáról, amit Rám villant tudomást sem veszek, kifejezéstelen arccal figyelem a fiút. Engem ilyen trükkökkel nem lehet levenni a lábamról. Ha valaki le akar nyűgözni annak korán, kell felkelnie. Kíváncsiságom nem hagy nyugodni.  Szétnyitom magam előtt a pergament, és elkezdem olvasni a tartalmát. Miután elolvastam kissé gondolkodóba esem. Ilyenkor mit tegyek? Aztán rájövök a legravaszabb megoldásra. Amivel nem égetem be annyira, de kicsit mégis. Megfogom a papírt, és Richard elé lépek. Ha érkeztemre felnéz, akkor mélyen belenézek átható sötétzöld szememmel az övébe.
-Sajnos hibás a feladatod. De semmi vész. Az ember nem tévedhetetlen. Én sem.  Házi feladatként újra megcsinálhatod, és legközelebbi órára leadod Nekem. Ennél bizonyára több van benned.

*Halkan szólalok meg, hogy csak Ő hallja, amit mondok. Mondandóm közben kedvesen rámosolygok a fiúra. Talán megérti, hogy jobban jár, ha neki veselkedik még egyszer a feladatnak. A beadandóját meglengetem az orra előtt, majd leteszem szép, nyugodt mozdulattal az asztalára, és elillanok előle. Visszalépdelek az asztalomhoz, és lehuppanok a székemre. Nem sokára egy újabb pergamen kúszik elém asz asztalra. Draco Malfoyé. Elolvasom az övét is, de úgy látom, az övével minden rendben van. Szépen levezette a számolást, és még saját gondolataival is kiegészítette a munkáját. Aztán sorra befut Seraphin Lamartin munkája is, Vikitria Mirol irománya is hamarosan helyet kap a tanári asztalon, végül pedig Emily Dean is elkészül a beadandójával. Csak egy futó pillantást vetek munkájukra, hisz itt és most nincs időm kijavítani őket. Majd bagollyal megkapják az értékelést az órai munkájuknak. Miután úgy látom az első feladattal mindenki elkészült. Idejét látom annak, hogy a második feladatra térjünk. Felkelek az asztalomtól, és az osztály elé lépek, majd megfelelő hangerővel belefogok az óra második feladatának ecsetelésébe.

-Az óra második és egyben utolsó feladata. Az úgynevezett hiányzó betűszámok. „A hiányzó betűszámok a hiányzó tulajdonságokat és a visszatérő félelmeket jelölik. Ezek a számok rámutatnak azokra az életterületekre is, ahol az értékítéleted nincs teljesen a helyén. Akkor kiegyensúlyozott egy név és annak viselője, ha minden szám megtalálható nevében, nagyjából azonos arányban.” Mivel kellőképpen bonyolult, nyaktekert ága ez a számmisztikának, ezúttal példával is készültem.
*Majd ahogy ezt kimondtam a pálcám intésére a táblán a következő példa lesz olvasható.


-Természetesen ezeknek a számoknak szintén egytől kilencig van egy kiértékelése. A kiértékelések tartalmazzák a hiányzó tulajdonságainkat. Ezekből több is lehet. Embere válogatja. Bármi kérdés adódna, a feladattal kapcsolatban bátran jelezzétek, azért vagyok itt, hogy segítsek. Jó munkát. Aki végzett miután leadta munkáját elhagyhatja a termet.
*Kiadom a szükséges instrukciókat, majd egy bátorító mosollyal zárom mondandómat, és leülök az asztalhoz. Mindeközben ismét minden diák asztalára két pergamen tör utat magának a táskámból, és úszik eléjük a levegőbe. A pergamen tartalmai a következők.[/color][/font]

---

Pergamen 1.


1= A, J, S
2= B, T, K
3= C, L, U
4= D, M, V
5= E, N, W
6= F, O, X
7= G, P, Y
8= H, Q, Z
9= I, R

---

Pergamen 2.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/3-1.jpg)
Ennek a számnak a hiánya egyértelműen azt jelzi, hogy kevés az akaraterőd, sokszor megtorpansz a céljaid eléréséhez vezető úton, ambíciód kevés. Kis akadályoknál is könnyen meghátrálsz, nagyon kevés tervedet vagy képes megvalósítani. Igen gyakran előfordul veled, hogy behódolsz mások akaratának, sőt még azt is megengeded, hogy mások irányítsák mindennapjaidat. Rengeteg kudarccal kell szembenézned életed során, hisz állandóan tétovázol, mindent többször is átgondolsz, és szinte mindenkivel bizalmatlan vagy. Ideje, hogy változtass ezen, az önbizalmat könnyen és gyorsan lehet fejleszteni!

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/4-1.jpg)
Rád elsősorban az jellemző, hogy már ma szeretnéd látni a holnap eredményeit. Képtelen vagy a türelemre, problémáid vannak a toleranciával és a diplomatikussággal is. Rendszeresen megbántasz másokat, s mindezt képes vagy teljesen természetesnek venni. Ha viszont a te lelkedbe tapos valaki, azt nem felejted el soha. A 2-es szám hiánya egyértelműen utal a gyakorlatiasság hiányára, és arra is, hogy soha nem nézed a dolgokban rejlő részleteket, szinte mindent felületesen végzel el. Érzelmi szinten sem vagy képes a mélységekbe merülni. Fejleszd toleranciádat, és próbálj meg kompromisszumkészebb lenni.  

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/5.jpg)
Kommunikációs képességeden bizony lenne mit csiszolni, érzelmeidet sokkal könnyebben kifejezed testbeszéddel, cselekedetekkel, vagy épp írásban. Nem véletlen, hogy sokszor vagy amolyan „magányos farkas”, aki az élet minden területén egyedül képes igazán jól boldogulni. Biztos, hogy nem vágysz kiemelkedő sikerre, és komoly ambícióid sincsenek. Ugyanakkor rendelkezel valamilyen kiemelkedő művészi vagy egyéb képességgel, de bizony előfordul, hogy nem tudsz kiteljesedni. Próbálj kicsit megnyílni a nagyvilág felé, kommunikálj többet környezeteddel!  

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/6-1.jpg)
Hiányzik belőled a gyakorlatiasság és némi férfiasság is. Nem jellemző rád a precizitás, könnyen átsiklasz a részletek felett. Szinte biztos, hogy nem válik belőled vezető vagy irányító személyiség, a munka területén is elsősorban olyan helyen tudsz kiteljesedni, ahol nem kell emberekkel foglalkoznod és túlságosan összpontosítanod. Próbálj meg arra törekedni, hogy felelősségteljesebb legyél, figyelj az apró részletekre, mert bár szeretsz mindig egy-két lépcsőfokot átugrani, de ez hosszú távon mindig visszaüt rád.  

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/7-1.jpg)
Ha ez a szám hiányzik a nevedből, akkor a tudatos háttérben maradásra törekedsz. Nem szereted a feltűnést. Ha teheted, kerülöd annak lehetőségét, hogy bármilyen változás vagy fejlődés álljon be életedben. Nagyon konzervatív vagy, és nehezen tudod elképzelni, hogy némi fejlődéssel komoly szellemi és akár anyagi haszonra is szert tehetsz. Még attól is félsz, hogy valaki igazán megismerjen és megszeressen téged. Itt az ideje, hogy merj változni és változtatni, s a meglepetés erejével fog hatni rád az, amit tapasztalhatsz azzal, ha megnyílsz, és lehetőséget adsz magadnak a fejlődésre.

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/8.jpg)
Ez a szám elsősorban a könnyű döntéshozatalokhoz és a harmóniához kapcsolódik. Ha a 6-os szám hiányzik a nevedből, akkor képtelen vagy életedben létrehozni az egyensúlyt, és sohasem vagy elégedett lehetőségeiddel. Gyakran összeférhetetlenül viselkedsz, alkalmazkodóképességed igen alacsony. Sokszor halogatod vagy megpróbálod másra hárítani a veled kapcsolatos döntések meghozatalát. Nem szeretsz felelősséget vállalni tetteidért. Márpedig ezt meg kell tanulnod, különben mindig másoktól fogsz függni, és soha nem lesznek saját, önálló döntéseid, soha nem fogsz tudni igazán komoly eredményeket elérni.  

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/9.jpg)
Ennek a számnak a hiánya igen sokrétű jelentéssel bír. Képtelen vagy megtalálni az arany középutat, számodra csak fekete vagy fehér, igen vagy nem létezik. Érzelmeidet aktívan eltakarod a külvilág elől, s gyakran olyan embereket is képes vagy vérig sérteni, akik ezt egyáltalán nem érdemelték meg. Megpróbálod magad ridegnek, sérthetetlennek feltüntetni, s ezt bizony igen rosszul teszed. Néha arra vetemedsz, hogy tudásodat és tehetségedet is véka alá rejtsd, s hagyod, hogy jogtalanul a háttérbe szorítsanak. El kell jönnie számodra is annak az időnek, amikor ki kell mutatnod érzelmeidet, vállalnod kell egyéniségedet, és be kell mutatnod környezetednek azt, hogy bizony te is képes vagy nagy dolgokat létrehozni.  

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/10.jpg)
Állandóan pesszimizmus gyötör, képtelen vagy a jót látni, szinte mindig mindenben a rosszat keresed. Rettegsz attól, hogy elveszted, amit megteremtettél, szinte már-már fösvénységbe csap át ez a tulajdonságod. Nem hagyod, hogy bárki beavatkozzon az életedbe. Ez érthető, de te arra sem vagy hajlandó, hogy mások véleményét meghallgasd. Gyakran homokba dugod a fejed, mert azt hiszed, mire kihúzod, megoldódnak a problémáid. Nos, a gondok nem illannak el, ezért arra kell törekedned, hogy végre meglásd az élet napos oldalát is, ne menekülj a feladatok megoldása elől. Ideje, hogy az optimizmus szó bekerüljön a szótáradba.  

(http://i807.photobucket.com/albums/yy358/xxxandromedaxxx2/11.jpg)
Ennek a számnak a hiánya mindig arra utal, hogy gyakran vagy határozatlan, és mások könnyen befolyásolnak döntéseidben. Hatalmas becsvággyal rendelkezel, de a legkisebb akadálytól is meghátrálsz. Rettegsz a kudarctól, ezért inkább messziről elkerülöd a problémás helyzeteket. Ez ugyan jó megoldásnak tűnik, de egyáltalán nem helyes. Nem véletlen, hogy az életben számtalan problémával kell szembenézned, és minél inkább menekülsz ezek megoldása elől, annál több lesz belőlük. Ezért eljött annak az ideje, hogy szembenézz a realitásokkal, és tudomásul vedd, az élet azért állít fel akadályokat előtted, hogy megoldd azokat, és sokat tanulj belőlük!    

---

A pontok állása tehát:

Vikitria Mirol: +15 pont, --> +30 pont  

Emily Dean: +15 pont, --> +30 pont

Richard Grosiean: +15 pont, --> + 30 pont

Seraphin Lamartin: +15 pont,--> 30 pont

Draco Malfoy: +15 pont, --> + 30 pont

Az annyi mint:

Griffendél: +30 pont

Mardekár: +120 pont

Vikitria mosolya egy kicsit jókedvre derít, azért örülök, hogy nem csak veszekedésekből áll kettőnk élete mostanában. Nem akarom azonban, hogy mások rajtunk köszörüljék a nyelvüket, ezért ennyiben is hagynám a dolgot az óra ideje alatt, csakhogy ő ezt szemlátomást nem így gondolja, mikor a keze a combomra téved. Mit téved? Mintha konkrétan keresne valamit! Huuu. Kihúzom magam, és rákönyökölök a kerekasztalra, hogy leplezzem a mozdulatait, bár a talár jótékony takarásában végül is nem látszik, hová tévednek az ujjai. Miután beadja mindenki a pergament, újabb feladatot kapunk: jól sejtettem, ez csupán bemelegítő, szintfelmérő volt, amivel eddig bíbelődtünk. Ha azt veszem, hogy én adtam be elsőként a pergament helyes számítással (mert nagyszájú háztársam ugyan hamar végzett, de vissza is dobták a beadandóját), érzek némi örömöt. Lám-lám, végül mégis kiérdemlem az iskolaelső címet? Nesze neked Granger. Kinek hiányzol?
Nem mondanám, hogy feltűnően, de mivel Viki keze a lábamon van, ezzel mintegy kinyilvánítva tulajdonát, kerülöm Moira tekintetét, miközben az újabb feladatot tartalmazó pergamenért nyúlok. Ha végeztünk, elmehetünk! Legjobb, amit egy tanártól hallhat az órán egy diák. Nem csoda, hogy gyors válaszadásra serkent, már csak azért is, mert az előző számítás kifejtésében írtam a hiányzó betűszámokról, és nagyon remélem, hogy korábbi ismereteimre támaszkodó spekulációm helyesnek fog bizonyulni, noha nem egészen ugyan azt a magyarázatát adtam a hiányzó számoknak, mint amilyet Ms. Watson.
Már magamhoz invitóznám a beadott számításomat, hogy megnézzem rajta, milyen betűket és milyen számokat használtam fel, mikor rájövök, hogy ott egyrészt nem szerepelnek magánhangzók, másrészt pedig ez egy másfajta betűtáblázat, kilenckolumnás. Nem lett volna egyszerűbb ugyanazt a rendszert használni, könyörgöm? Felnézek a tanárnőre, enyhén neheztelő pillantással, majd látványosan szenvedve sóhajtok, és felírom a számokat egytől kilencig. Aztán a táblázatot kezdem böngészni és ahogy haladok, nevem betűinek aritmetikai értékét úgy húzogatom ki a listáról, míg végül nem marad, csak egy.

---

1 2 3 4 5 6 7 8 9

---

Bekarikázom az árulkodó 8-ast, majd kikeresem a jellemzést. Mit is mondott a tanárnő erről? Hiányzó tulajdonságok és visszatérő fóbiák? Nagyon remélem, hogy nem lesz túl mélyértelmű, és ezért megrázó az önszembesítés. Lássuk...
Pesszimizmus. Hát halkan felnevetek, mondjuk ez nem túl udvarias az órán ülőkkel szemben. Hát, pesszimista, az vagyok, de emelje fel a kezét az, aki nem borúlátó ebben a nyomorult országban a Sötét Nagyúr diktatúrája alatt, sőt, mutasson valaki egy olyan embert, aki az egész nyarát Halálfalók között töltötte és utána még jókedve van! Jó, Trixie néni nem számít. Mivel ez a szerencsétlen bekarikázott betű és a kihúzott számok nem mutatnak túl jól a beadandómon, arra gondolok, listázom a magamra igaznak vélt rossz tulajdonságokat és félelmeket. Tessék, egy negatív lista Draco Malfoyról. Hát most már aztán teljesen nyitott könyv leszek az új tanerő előtt. Vajon van erre vonatkozóan valamiféle pedagógusi titoktartási szabály? Ha nincs, hozni kell egyet.

---

- pesszimista
- irigy
- konok
- önfejű
- struccpolitika

---

Pazar lista, elég rosszul állok. Átpislogok Viki papírjára, úgy látom, ő is mindjárt elkészül. Amint leteszi az utolsó pontot mondata végére, egy pálcapöccintéssel összetekercselem, egy intéssel pedig ismét Ms. Watson asztalára reptetem mindkettőnk pergamenjét, majd elpakolom a holmim és felállok. Megvárom, míg Viki is elkészül, és vele együtt vonulok ki a teremből. Hm, valamit mintha elfelejtettem volna...
- Viszontlátásra! - búcsúzom hosszan és érzelmesen. A többiektől nem köszönök el, minek? Épp eleget látjuk még egymást a nap folyamán, sajnos. Egy utolsó pillantást vetek Moirára a küszöbről, aztán távozunk. Amint csukódik mögöttünk az ajtó, ujjaim Viki ujjaiba kulcsolódnak, legalább addig, amíg el nem távolodunk a teremtől és ki nem találja, mit akar kezdeni a fennmaradó szabadidőnkkel.

Számmisztika

*Grosieannak peche van. Először Malfoy, aztán a tanárnő. Nem érzek különösebb elégedettséget, a káröröm még mindig nem az én legfontosabb örömforrásom, semleges faarccal figyelek és hallgatok. Nem vont le ezért se pontot. Úgy látszik Miss Watson nem akarja azzal rontani a hírét, hogy Mardekárosoktól von pontot, ez egy okos túlélőtaktika lehet még. Bár alapvetően nem néztem volna ki belőle ezt az elkötelezett vajszívűséget, egy vállrándítással átlendítem magam ennek a problematikáján és az új feladattal nyűgözöm le a figyelmem. A leglenyűgözőbb benne az, hogy nem tudok itt miért számítanak a magánhangzók is. Vagy miért nem csak a magánhangzók számítanak, ha korábban a mássalhangzók jelezték az erősséget. Számomra logikus lenne, ha a gyengeséget a másik betűk jeleznék. Hovatovább oda jutok, hogy kénytelen leszek megkérdezni, mivel nem kapunk választ erre a ki sem mondott kérdésemre, aztán inkább lebeszélem magam. Felesleges bonyolítani az egyszerűt. Majd megnézem, ha szükségem lesz rá, jobb nem szívózni egy teljesen új tanerővel, még a végén kihívásnak veszi, az pedig senkinek nem lenne jó. Magam elé fordítok egy új pergament, megmártom a tintában a pennám, hja, Dracot elnézve lassan csak én leszek ilyen régimódi, nem mintha nem tehetném meg, hogy önműködőre váltsak. Ráérek az írással.

Ennyivel kész is vagyok. Lezártnak tekintem a feladatot, megvárom, amíg szárad a tinta, az idő alatt Malfoy és Mirol fel is kelnek és el is távoznak a teremből, nem nagyon lett volna okuk maradni. Kurta óra volt, meg kell hagyni. Felkelek, pálcával összetekercselem maradandóan a feladatot, a tanárnő asztalára teszem, rá is vetek egy pillantást.*
-Viszlát-*biccentek el úgy mindenkitől, miközben visszaveszem a táskám, és a folyosóra lépek, határozott iránnyal a nagyterem felé, Malfoyékra nem vesztegetve idő, még úgyis látjuk egymást. A második állomásom bizonyosan a park lesz, unatkoztat ez a kastély így, hetedévben.*

Fejemmel legszívesebben az asztalt püfölném, s fülem kezeimmel befogva énekelnék valami tök idétlen dalt, csak ne kellene itt lennem, s várnom a kínos szituáció elérkeztét. A tanárnő valószínűleg leszedi majd a fejem, hiszen hogy jövök én ahhoz, hogy ilyen szemtelenül viselkedjek Vele? Jó, persze, azt tudom, hogy megengedhetem magamnak, de ő egész biztosan nem így látja.
   Elolvassa, majd felnéz, és elindul felém. Ennyi. Végem. Az a gusztustalan Malfoy hetekig rajtam fog röhögni. Nyelek egyet, majd fejem a tanárnő felé fordítom, és türelmesen hallgatom végig. Mikor végez, a pergament elém rakja, s én vöröslő képpel nyúlok érte, majd belegyűröm táskámba. Majd megcsinálom. Vagy nem. Mindegy, ez a kis akció most elvette a kedvem a számmisztikától egy időre. Gyűlölöm a nyilvános megaláztatást. Főleg itt, a Roxfortban, ahol nincsenek titkok, s még a falnak is füle van.
   Előveszek egy új, üres pergament, majd a tanárnőre nézek és odafigyelek a feladatra, ezúttal tényleg a lényegre és a csinálnivalóra koncentrálok. Hiányzó tulajdonságok és visszatérő félelmek. Nekem vajon mik lehetnek a visszatérő félelmeim? Debbie és a kisbaba. A házasság. Franciaország, meg a nagyszüleim. Egy csomó van. De azért még kíváncsi vagyok, a számmisztika vajon mit mond?
   Pöccint egyet, majd a neve és a feladat megoldásának példája rajzolódik fel a táblára. Jó, ezt legalább könnyebb lesz felfogni. Már nem mintha a felfogásommal lett volna eddig is a gond, sokkal inkább a magyarázással. Egy kicsit elmerengek a táblán látottakon, majd az asztalomra érkező két pergamen magamhoz térít. Kisimítom őket, majd átfutom szememmel, oldalra nézek, hogy megbizonyosodjak róla, a többiek is munkához láttak, majd én is elkezdem az óra második feladatát. A toll vadul serceg dőlt betűim alatt, s a néha-néha bekövetkezett áthúzások nyomán enyhén át is szakad.



   Felírom a nevem, pont, mint a tanárnő, majd alá egytől kilencig a számokat, szép sorban. Amelyik betűk megvannak, azok alá egy kis kört, amelyek nincsenek, azok alá pedig egy kis X-et rajzolok. Vagyis X-et nem, mivel úgy tűnik, minden számból van, minimum egy a nevemben. Na, az előbb kiértékelhetetlennek tituláltam magam, mint kiderült elég rosszul, most pedig tökéletesnek bizonyulok. Hát ez milyen jó! Most viszont egész biztosan nem tévedek. Átnézem újra a táblázatot, és tényleg nem!
   De a professzor azt mondta, hogy akkor kiegyensúlyozott valaki, ha minden számból van a nevében, és nagyjából azonos arányban. Nos, nekem mindegyikből van, de a hétből a legkevesebb, vagyis egy, a G. Na, csak, hogy valami értékelést is had olvassak ma, megnézem, mi tartozik a heteshez.
   
   „Képtelen vagyok megtalálni az arany középutat. Érzelmeimet aktívan eltakarom a külvilág elől, s gyakran olyan embereket is képes vagyok vérig sérteni, akik ezt egyáltalán nem érdemelték meg. Megpróbálom magam ridegnek, sérthetetlennek feltüntetni… el kell jönnie annak az időnek, mikor ki kell mutatnom érzelmeimet… és be kell mutatnom, hogy igenis nagy dolgokra vagyok képes! „

   Hűha, ez aztán a mélyre ásó kimutatás. Igen, abszolút rám illik, ez teljesen én vagyok. Azt hiszem mégsem olyan nagy hülyeség ez a számmisztika, na de haladni kéne. Mindjárt vége az órának, és ha ezt most leadom, még hamarabb is mehetek el.
   Egy hanyag vonással bekarikázom a hetest, majd összehajtom a pergament, a tanárnő asztalára teszem, és Dean után, egy „viszlát”-tal búcsúzva, táskámmal vállamon, kisétálok a számmisztika tanteremből, magam mögött hagyva a szégyent, a megaláztatottságot, és az igazságot.

Szokásához hűtlenül a tanárnő a diákjait megelőzve érkezik meg, hogy előkészíthesse a terepet a dolgozathoz. A kicsiny termet hamarosan pergamentekercsek tömkelege szeli át, hogy egy egy asztalon várják a hamarosan érkező diákokat. A pergamen tartalma egyértelműen a dolgozat. Habár ma rendhagyóbb lesz, mint az eddigiek. Nem is sejtik miféle borzalom vár rájuk. Odil Watson az előkészületek elvégeztével helyet foglal a tanári asztalnál, és várja az érkezőket. Nem is kell sokat várnia a gyanútlan áldozatokra. Miután mindenki megérkezett egy pálcaintéssel zárul az ajtó, olyan istenverte átokkal, melyet holmi Alohomora nem törne meg. 45 perc a pokolban. Kezdődjék hát a tánc...


1.   feladat: Kód megfejtése.

A szívszámhoz tartozó táblázat alapján át kell kódolni az általam megadott számokat betűvé. A betűrengetegből egy varázsigét kaphatunk, ha helyesen oldottuk meg a feladatot. Nehezítő körülmény hogy egy számhoz több betű is tartozik, pusztán a sorrend a biztos.
a)   1, 3, 6, 1, 4, 5, 5, 4, 1
b)   2, 1, 7, 1, 4, 5, 7
c)   2, 7, 5, 7, 2, 6, 2
d)   3, 1, 3, 1, 2, 5, 6, 4, 1, 5, 8, 3, 1, 4, 1, 2, 5


2.   feladat: definíció felismerés.

a)   Az … szívszámú emberek tulajdonságai

Intelligens, szimpatikus, szeret utazni, kedveli a kalandokat, szereti a rizikós helyzeteket, mozgékony, sokoldalú, szórakoztató, lelkesedni tudó és jó üzleti érzékkel rendelkezik.
   
b)   A … szívszámú emberek tulajdonságai

Nagy fantáziával rendelkező, intelligens, áldozatkész, idősebb korában méltóságteljes, tartózkodó, tud magán uralkodni. Jellegzetes tudományos és filozófiai hajlamai vannak, és jó érzéke a misztikához.
   
c)   A … szívszámú emberek tulajdonságai

Idealista, romantikus, szenvedélyes, kedves, segítőkész, barátságos, van akaratereje, lelkesedni tud, vonzó és ösztönző.

d)   A … szívszámú emberek tulajdonságai

Szelíd, szeretetre méltó, tapintatos, békülékeny, kiegyensúlyozott, békeszerető, harmonikus, lelkiismeretes, rendszerető, szerény és diplomatikus. Jellegzetes szellemi képességekkel rendelkeznek.


3.   feladat: A terem közepén egy nagy tálban hamu található, abban pedig egy kulcs, amit zsugorító bűbájjal kezeltek. Ha rámondjuk a megfelelő varázsigét az első feladatból fellelhető megoldások közül, a kulcs eredeti méretét nyeri vissza. És kijuthatsz a teremből. De szörnyű árat fizetsz… Aggodalomra nincs ok. Először lyukat éget a kezedbe a kulcs, aztán összeforr ronda heggé, ami még több órán át sajog, de utána elmúlik.

---

A táblázat segítségnek, amit mellékeltem a dolgozathoz.

---

Egy kis kiegészítés. Az utolsó feladatot végre is kell hajtani, ha kiakartok jutni a teremből. ;)

Jó ötletnek tűnt a lyukasórámban a mugliismeret terem előtt sétálgatni - hátha kijön a kedves tanárunk, ha valamit az irodájában felejtett, ilyesmi. Jó ötletnek tűnt, a kicsengetést mégsem mertem megvárni, illetve, még épp megvártam, de mielőtt kinyílt volna az ajtó, elindultam számmisztikára. Mégis mit mondtam volna? Hogy épp arra sétáltam? Hogy kérni szerettem volna tőle egy... könyvet? Úgysem hitte volna el és még nem jutottam el odáig, hogy ne érdekeljen, ha komplett idiótának néz. Még nem.
Ennek következtében a vártnál korábban jutok el a teremhez, arra számítva, hogy nincs benn senki, de tévedek. A professzor már az asztalánál ül.
- Jó napot, tanárnő. - köszönök halkan, kicsit tartok tőle. Nem szeretem az olyan embereket, akiknek szinte semmit nem lehet leolvasni az arcukról. Olyan, mintha mindig haragudnának valakire. Rám. Lassan a hátsó padokhoz lépdelek és gyanakodva méregetem az asztalokon sorakozó fehér papírokat, egyet véletlenül le is verek a kezemmel. Lehajolok érte, visszateszem és nem merek visszanézni, vajon milyen arcot is vághat Watson a bénázásomra. Feszengve foglalok helyet a hozzám legközelebb lévő padban, nem kockáztatok meg még egy ilyen kis 'balesetet'.

Pennát veszek elő a táskámból és amint el lehet kezdeni, nekiülök a dolgozatomnak. Az agyam kétségbeesetten jár, mégis miből írhatunk? Figyeltem az órákon, sok minden meg is maradt, de ha valami konkrét tárgyi tudásra lesz szükség, belebukom, méghozzá csúfosan. Ahogy az első kérdést elolvasom, a gyomrom összerándul. Kizárt, hogy ezekre a számokra emlékezzek. Elkeseredetten ugrok a következő kérdésre. Semmi, fogalmam sincs, de látom már, hogy ennél nem lesz könnyebb dolgom, ezért találomra beírogatom a számokat. Vagyis, nem teljesen találomra... Hiszen a hármas olyan izgalmas, vicces, kanyargós szám. A kettes olyan fantáziadús azzal a kis izé hurkával a végén. A nyolcas olyan vonzó, szenvedélyes, ahogy egymásba kapcsolódnak a végei. A hatos olyan, harmonikus, békés, de lehet, hogy már csak azért írom be, mert valamit muszáj lesz. A harmadik és egyben utolsó feladatnál bajban vagyok. Egyáltalán mi a kérdés? Mármint gondolom az első feladat négy igéje közül ki kell választani a megfelelőt... De akkor minek van ott, hogy lyukat éget a kezembe? Most egyszerűen robbantsam be az ajtót vagy mi?
Megfordítom a lapot, hátha még találok kérdéseket - esetleg olyat, amire válaszolni is tudok és akkor megpillantom a segítséget. Hülye, hülye, hülye. Hiszen Watson nem is várja el, hogy ezt a sok számot megjegyezzük. Gyorsan böngészni kezdem a táblázatot, miközben kutatok az agyamba megfelelő betűszámú varázslatok után, amik a lehetséges kezdőbetűkkel kezdődnek, hátha sikerül... Az elsőnél csak azt kell kitalálnom, az első sorból melyik két betűvel kezdődik, utána tuti meglesz. Ezt muszáj lesz megoldanom, különben akkora trollt kapok... A biztonság kedvéért a szokásos, apró betűimmal körmölök, hátha másnak olvassa a számaimat és egy rossz választ is elfogad.
Az elsőnél a vízsugárbűbáj tökéletesnek tűnik ééés tökéletes is! Nem is olyan nehéz ez, mint ahogy gondoltam... A rictusempra viszont nem jó a béhez, a sonorus sem, a silencio sem, hm... Bajban vagyok. Mindegy, egy pont levonás még nem olyan tragédia. A hangerősítő bűbáj azonnal eszembe jut az s-ről és szerencsémre illik is a számokhoz, viszont mi ez a hosszú izé? Most komolyan? Ilyen hosszú szót meg sem lehet jegyezni. Semmilyen varázslat nem jut eszembe cével, gével vagy ellel a locomotoron, a capitulatuson, a comikulissimuson és a cruciatuson kívül, ezek meg túl rövidek. Áh. Ismét egy üres sor. Remek, két pont eddig, talán valamit a második feladatból és eltalálok...
Amint végzek a dolgozattal, elégedetten sétálok a tanári asztalhoz, lerakom a dolgozatomat és mivel már alig van hátra az órából, az ajtó felé veszem az irányt. Ezzel nincs is semmi baj, de az ajtó, az nem nyílik. Kezd világossá válni a harmadik kérdés. Szóval ez az a bizonyos ajtó. Mindegy, engem aztán vérfarkasokkal is üldözhetnek, akkor sem fogok hozzáérni egy olyan kulcshoz, ami lyukat éget a kezembe, főleg akkor nem, ha az még csak nem is jó a zárba. Inkább megvárom, hogy a többiek is kész legyenek, aztán majd lesz valami. Most mégsem állhatok itt neki robbantgatni az ajtót.
Nem nézek Watsonra, miközben visszaülök a helyemre. Ez azért ciki...

Melore Lainey

első.
a) Aguamenti
b) ---
c) Sonorus
d) ---

második.
a) 3
b) 2
c) 8
d) 6

harmadik.
Sajnos az első feladatban megkapott Sonorussal és Aguamentivel aligha segíthetnék magamon, ezért jobbhíján Bombardaval próbálkozom. Egy idő után csak kinyílik. Ráadásul, ha valaki megmondja nekem előre, hogy lyukat éget a kezembe a kulcs, akkor úgysem érnék hozzá. Inkább megkérnék valakit, hogy csinálja meg.

Chris pontosan érkezik az órára, mint mindig. Ez azon kevés számú előadások közé tartozok, mely még a tanár halálfaló léte ellenére is érdekli a fiút, így nem engedheti meg magának a késést. Az más téma, hogy a tanárnővel magával nem tud mit kezdeni, mert képtelen beszélni vele. Nőből van, na, ennyi az egyetlen probléma vele. Vagyis inkább Ashmore számára gond ez, emiatt hanyagolja órán a jelentkezést, mert úgysem tudna egyetlen egész, értelmes szót sem kinyögni, nemhogy többet.
A padokon heverő papírlapok rosszat sejtetnek a terembe belépő fiúval.
Nyert, dolgozatírás következik. Hát ezzel nem számolt. Soha nem szokta összeírni az aktuális dolgozatokat, ezért olykor bizony pofára esik.
Nyugavér, csigalom - dörmögi hangtalanul magának, miközben igyekszik a megszokott lazasággal lépdelni tovább a nyílászárótól, nehogy elállja a többiek útját. Még a végén lemaradnának egy ilyen pompás doliírás lehetőségéről. A fene érti, miért nem ugrál örömében Chris...
Ledobja magát az ajtóhoz legközelebbi székek egyikére, hogy garantálva legyen a menekülési útvonal óra végén, majd sóhajtva lát az előtte heverő pergamen tanulmányozásához. Szeme végigszalad a feladatokon, s hamar feltűnik neki, hogy mégsem a legjobb helyet választotta, mert a kulcsos tálka a terem közepén található, jócskán messze tőle. Mindegy, úgysem tudná megcsinálna azt a feladatot az első nélkül. Vagyis egyelőre nincs menekvés, neki kell látni a dolgozatnak.
Chris szorgalmasan rágja cukorpennája végét, mert így azért mégis élvezetesebb akármelyik óra, akármilyen dolgozat. Ropogtatás közben olykor odakanyarít egy-egy szót a pergamenre, a vázlat azonban mellé kerül, a padra, hogy ne egy áthúzgált, kesze-kusza ocsmányságot adjon be. Épp elég, hogy olyan olvashatatlanul ír.
Az első feladat csuklóból jön, csak filózni kell pöttyet a tanult vagy valahonnan hallott varázsigéken és máris megvan mindegyik. Bár az utolsó megoldásban kissé bizonytalan, mivel úgy rémlik neki, mintha egy hangyányit másképp tanulta volna, ám mivel az eltérés csupán egy "i" betű, ezért beírja. A második azonban sokkal zűrösebb, erre tényleg tanulni kellett volna. Tanulás híján azonban az óráról megmaradt emlékfoszlányok alapján próbál valami alkotni, ami így nem megy, azt hasból írja be. A harmadik feladat megoldása pedig egyértelműen következik az elsőből.
A végeredmény nagyjából így fest:

Christian Ashmore

1.)
        a) aguamenti
        b) baziteo
        c) sonorus
        d) lacarnum inflamare (vagy lacarnium inflamare?)

2.)
        a) 5
        b) 7
        c) 9
        d) 2

3.)
1/b azaz Baziteo!

Príma, eddig minden gyönyörűen le van írva.
Ám nem isszák olyan forrón a vajsört, most a gyakorlatban is ki kéne próbálni azt, amit az utolsó feladatnál a pergamenre vetett Chris. Végülis nincs semmi kockázat, max kilyukasztja a drágalátos fémdarab a kezét, nincs mitől félnie. A fiú sóhajtva bűvöl maga elé egyet a terem közepén lévő tálban tobzódó kulcsok közül.
- Baziteo! - bök rá varázspálcájával a kulcsra.
Vajon működni fog a varázs avagy kínpad vár a legényre?

Az a tantárgy, ami két éven keresztül a kedvenceim közé tartozott, egészen addig, míg le nem váltották Vector professzort, és meg nem kaptuk helyette ezt a szadista Watsont. Oké, nem állítom, hogy Vector egy angyal lett volna, elvégre mindig dúskáltunk a házi feladatokban, de azért nem is fajult odáig, mint újdonsült tanárnőnk. Egy szó, mint száz, nem kedveltem a tanárnőt…
   Mindezen felül, maga a számmisztika tudománya így is nagy nyomot hagyott bennem. Történetesen tavaly, mikor Lumpsluck prof. meghívott a Lump Klubba, erősen közrejátszott a tantárgy. Nagy jövőt jósolt nekem ezen szakterületen, de jómagam beértem volna egy tanári állással is, akár itt a Roxfortban, akár valamelyik akadémián. Na de addig még jómagamnak is el kellene végezni valami főiskola szerűséget!
   Ragozhatnám még tovább mennyire ász voltam, vagyok, és leszek, de szerintem elég annyit megemlítenem, hogy egy csepp félsz sem volt bennem, mikor beléptem a tanterembe. Olyan magabiztosságot és nyugalmat árasztott a jelenlétem, hogy többen szörnyülködve, a stréber szót formálva ajkaikkal bámultak rám. Hozzászoktam már, hogy ezt a fejemhez vágják, akárcsak azt, hogy prefektus vagyok…
   Leültem a helyemre, és vártam. Nem mondom, hogy a legpontosabban érkeztem volna, de a lényeg az volt, hogy nem is késtem el. Leültem a helyemre és előkészítettem a pennámat, valamint lecsavartam a tintásüveg tetejét. Ezután nem maradt más hátra, minthogy kíváncsian nézegessem az asztalom közepén kuporgó, tekercsbe csavart pergament. Ebből a tevékenységemből az ajtócsapódás, valamint a zár kattanása zökkentett ki, ami egyben jel volt arra is, hogy kezdődhet a körmölés…

1.   feladat: Kód megfejtése.

   Pofonegyszerű volt az egész. Habár bűbájtanból nem voltam épp a legjobb, azért annyi tudást sikerült már összeszednem magamra az évek folyamán, hogy könnyű szerrel végigszaladhattam a feladaton. Na ja, de csak az első három ment ilyen egyszerűen, azok ugyanis az alapbűbájok, amiket mindenki betéve tud. A kód megfejtése már nem okozott problémát, és végül is a negyedik esetében is rájöttem félig a megoldásra. Onnantól már csak annyi volt a probléma, hogy a varázsige, aminek ki kellett volna jönnie, nem volt meg teljes egészében az emlékezetemben. Haloványan ugyan pislákolt valami, az emlékeimből álló, képzeletbeli könyvtáram  „Elsőévesek” felirata alatt, de ha megfeszültem volna, akkor sem jöttem volna rá a megoldásra. Tovább kellett hát haladnom.

2.   feladat: definíció felismerés.

   Óh, hát ez végképp pite. Annak, aki tanult, pontosabban, aki folyamatosan, óráról órára tanult, annak nem okozhat problémát. Heteket töltöttünk egy-egy szívszám elemzésével, annak tulajdonságaival. Szinte gondolkodás nélkül körmöltem a megfejtéseket, némelyikhez afféle megjegyzéseket fűzve, mint „A természet száma”, vagy „A bűvös szám”, „A bölcsesség száma”, valamint az utolsóhoz odaírtam, hogy „A számok anyja, a nőiesség jelképe”. Könnyű volt az egész, de hogy is okozhatna problémát a számmisztika valaki olyannak, aki pont hetedikén született?

3.   feladat

   Ugye megmondtam, hogy ez a nő egy szadista? Szépen megoldottam a feladatait, úgyszólván magamat ellenőriztem azzal, hogy az első feladatban kijött varázsigém használható az utolsó feladathoz, de arról valahogy elfelejtett szólni, hogy amint megfogom az apró kulcsot, az egy szép, kulcs formájú pecsétet hagy a kezemen. Gondolatban anyáztam a tanárnőnek miközben kiléptem a tanterem ajtaján…

Owen Redway

I. Feladat
a,   aguamenti
b,  baziteo
c,   sonorus
d,  …….. Inflamare

II. Feladat
a,     5 (A természet száma)
b,     7 (A bűvös szám)
c,     9 (A bölcsesség száma)
d,     2 (A számok anyja)

III. Feladat
Az I. Feladatban kapott Baziteo bűbájjal megnövesztettem a kulcsot, amely így már megfelelő méretűvé vált a zár elfordításához.

A drapérián átszűrődő fény derűsen hullámzik a falon a friss huzatban, mit az ajtó nyílása keltett.
A teremhez kéket választott.
Halvány-égszínt ezüsttel, az egykori iskolájának mintájára, hogy a fellegvár pompáját becsempéssze a Roxfort szürke-barna világába. A finom anyag a hatalmas ablakok új kristályüvegét takarja, megszűrve a törtnapfényt, de nem besötétítve s leszűkítve az amúgy se nagy termet. Talán még a fal is világosabbnak tűnik egy árnyalattal, s a takaros helyiség már nem olyan szűk kis egérlyuk, mint amilyennek Modest először látta. Sokkal barátságosabb nem lett; a függöny alját beszegő ezüst hidegen lebeg a föld felett, és a mögüle itt-ott kilátszódó üveg is jegesen csillog. A táblát uraló feketén fehérrel felrajzolt betűk hirdetik az új tanár nevét, aki kissé szerencsétlen körülménynek tekinthetően a félév kezdete után vette át az órákat az előző tanártól. Watson professzor jegyzeteit természetesen átnézte, az órák pontos dokumentációját, a diákoktól beszedett dolgozatokat, és a jegyeket is alaposan végignyálazta.

Sok órájuk elmaradt; néhányat helyettesítettek. Kevés aggodalommal, még kevesebb részvét teljes érzéssel gondolt a megcibált diákokra, akiktől előbb Vector professzort vették el, majd az őt követőket. Sokkal több kétsége volt azt illetően, hogy összetudja-e majd kaparni őket, s utolérik-e magukat a tanagyagban, hogy majd az idén vizsgázók sikeresek legyenek. Ahogy az első tanuló belép a nyitott ajtón, Modest a szemközti falra vetett névsorra függeszti tekintetét. Seraphin Lamartin neve házszínének zöldjével világosodik meg, s még sok követi ezt. A fiatal tanár rezdüléstelenül várja meg az utolsóként belépőt is, majd a táblától ellépve szót kér magának. Határozott hang üti meg a helyükön épp elhelyezkedő diákokat, a rövid bemutatkozást kénytelenek lenyelni, s az egymás közti kommentálás helyett máris a jegyezni az elhangzott szavakat.

- Végig néztem a tankönyveket, amikből tanulnak, nem találtam benne kifogásolhatót, egy-két fejezet kivételével – azok elég hiányosak, de persze attól továbbra is ezeket használjuk majd. –  Beszéd közben viszonoz pár figyelmes tekintet, s közben a körasztalhoz lép. Van egy üres hely, azt el is foglalja. A teremben nincs tanári asztal, a berendezés nem kívánja meg, a kis létszámú órákon bőven el lehet férni ennél az asztalnál, s innen mindenki mindenkit lát, hall. Sokkal inkább konzultációs jellegű, mint sem valami egyszerű, szokványos tanóra.
- Tudom, hogy elég zavaros volt mostanában a számmisztika körüli szervezés, és a tanárváltás sem ment zökkenőmentesen. Remélem azért senki nem hanyagolta el a gyakorlást és a tanulást. Az első kérésem az volna, hogy a jövő órára készítsék elő az összes (!) jegyzetüket, mert szeretném beszedni őket, hogy lássam miből is élünk. Nem gyerekek már, vegyék komolyan. Nem tervezem, hogy leosztályozom, de a tisztánlátás kedvéért szeretném tudni, hogy kinek mi hiányzik. Senkitől nem akarok olyat hallani majd, hogy elfelejtette, írják fel. – egyik másik felháborodott diákarcon túllépve egy rövid szünet után folytatja.

- Az alapvető név és születési dátum elemzésén remélem már túl vannak. Az mese, hobbiból szünetben lehet egymást elemezgetni, nem szeretnék rá sok időt fecsérelni. RBF vizsgáikon úgy is számot adtak erről a tudásukról, remélem, csak olyanok ülnek itt, akik nem rémülnek meg, ha azt kérem, hogy a nevemből kiszámolható összes érték közti kapcsolatotok jellemezze, és vetítse ki a sorsszámomra. Ez mindenkinek menne, igaz? – végigpillant az arcokon, várja a reakciókat, majd látván azokat felajánlja, amit egyébként nem állt szándékában.
- Ha valaki most nemmel felelt volna, és valóban le szeretne vizsgázni, azt valamelyik délutáni órában várom korrepetálásra… – Elgondolkodó tekintete mögött olyan gondolatok suhannak el, amelyeket most senki nem szeretne látni; a beállt másodpercet a huzat rázza fel, a becsapódó ablak robajára apró, alig látható pálcamozdulattal felel, s a kilincs zár.
- Mielőtt még belekezdenénk a mai témába, kérnék két jelentkezőt, akik előadással készülnek a következő órára. Az egyik téma a szerencsenap számítása, a másik a mesterszámok viszonya a többi értékkel. Ez az a két téma, ami a tankönyvükben elég hiányos, szóval egy kis kutatást igényel. – vagy vele való egyeztetést.
- Az előadókat jövő óra elején hallgatjuk meg, és 40 – 40 ponttal gazdagítják házaikat. – meg várja az első két vállalkozó szellemű diákot, aztán felírja a nevüket.
- És most, kinek van valami elképzelése arról, hogy a számmisztika és az asztronómia között milyen kapcsolat van? Ötleteket kérek. Tegye le a kezét és mondja. – nyugodt beszéde ellentmond az elvárásának. A lány ijedten teszi le a kezét, de a hang a torkán akad, mert valaki más megelőzte. A felkavart tekintetét látva a professzor előveszi bíztató félmosolyát, mely igen hatásosnak bizonyul, s a leányból azonnal kiszakadnak a szavak. „Így van, helyes. Tovább!”

Számmisztika óra

Végigtekint az ódon falú folyosón, mint aki csak kíváncsiságból vizsgálja át a területet, majd pillantása visszakalandozik az ablakpárkányra.
- Még mindig senki. – Jelenti ki és apró csókot ejtve barátnőjének nyakára, fölemeli őt a keskeny kőlapra. Jada is megsimítja arcát, majd végig a nyakát, végül mintegy utánozva barátját, ő is csak egy szégyenlősnek tűnő, apró csókot lehel a fiú keresztcsontjára.

Ephram nem rajong a számmisztikáért, viszont lényegesen javít a helyzeten a folyosóbeli szünet, amit ilyenkor mindig Jadával tölthet és a lány lelkesedése. Neki ez a kedvenc tantárgya, így minden olyan órán részt vesz, amire a tanár beengedi, és persze eddig mindig beengedték. Miért ne tették volna? Talán ő a legprecízebb és legjobb ebben a tantárgyban. Ephrammal már más a helyzet, de az ő jegyei is jelentősen javultak, mióta Jada a leckére kényszeríti a figyelmét. És ezt az eddigi tanárok és még az anyja is látták. Az otthoniak, soha, semmilyen körülmények között nem ismerték volna be, hogy a félig mugli születésű Jada Bourgh jó választás lehet egy Destain számára. Még esetleg, ha az anyja nevét, a Boltont viselte volna, akkor talán, de így… Most mégis elismeréssel adóznak annak a lánynak, aki nemhogy elterelné fiuk gondolatait a kötelességeitől, de külön odafigyel rá, hogy mindig mindennel időben kész legyen. Igen… a lány eléri, amit akar, ha pedig mégse, sajnos vannak bizonyos módszerei, Ephramra hatásos módszerei… például különböző típusú megvonások, amikkel ki tudja kényszeríteni, hogy az legyen, amit ő akar. És elég pedáns és maximalista ahhoz, hogy igenis odafigyeljen az iskolai dolgokra.
De ettől csak még tökéletesebb ez a lány. Ettől csak még inkább az ő párja.

A terembe való belépéskor rögtön érzékelni lehetett az új tanár hatását. A hely kissé tágasabbnak és világosabbnak tűnt, mint eddig bármikor, Ephram mégsem tudta volna megmondani, milyen konkrét elemek lettek átalakítva a teremben. Sosem erre figyelt. A táblán azonban jól olvashatóan ott áll az új lakberendező és legfőképpen tanár neve; Modest Layn Dietricht Professzor.
Jada innentől kezdve csakis az új professzorra figyel, semmi másra. Így kénytelen Ephram is neki szentelni az idejét. Nem jelentkezik semmiféle külön feladatra, csak öblös betűkkel felvési egy kis darab pergamenre, hogy jegyzetek, majd széthajtja az éppen nála lévő írásokat. Nos igen… Jada mindig szidja, hogy szinte olvashatatlan macskakaparás, amit ő jegyzetelésnek hív, de egészen eddig úgy gondolta, hogy nem lehet gond, ha egyszer ő el tudja olvasni. Nem, ebből tényleg nem csinál gondot. A pergamenek amúgy, rendben vannak. Minden külön van rendezve és vázlatpontokba szedve. Azon kívül, hogy más nem tudja elolvasni, nincs mibe belekötni. De az ember nem másnak jegyzetel…
- És most, kinek van valami elképzelése arról, hogy a számmisztika és az asztronómia között milyen kapcsolat van? Ötleteket kérek. Tegye le a kezét és mondja.
A tanár feltett kérdését mégis érdekesnek találja.  És mikor rá kerül a sor, ő is elmondja véleményét.
- A kilenc egy jegyű szám, egy-egy bolygónak felel meg a naprendszerünkben. Ezek a bolygók az energiájukat az uralmuk alá tartozó csillagjegyek tulajdonságain keresztül tükrözik vissza miránk.
Tehát a születésünk napján uralkodó erők, hatással vannak egész jellemünkre és sorsunkra. Az ezekből kiszűrhető információkat rendezi a számmisztika egységes rendszerbe. Feltárja a számok alap jelentéseit és összefüggéseit.
Magyarázás közben végig gesztikulál, miután befejezte ujjait Jada ujjaiba csúsztatja. tökéletesen odaillenek. Mindig, mindenkor. Most is…

Amint belépek rögvest feltűnik a változás. Kék? Új tanár, új arculat. S nem is kell sokáig körbepillantanom, hogy lássam, bizony többen megelőztek, többek közt a tanűr úr is. Mielőtt elkezdenék aggódni ezen, vagy azon a tényen, hogy nem tűnök jelen pillanatban a stréberek mintaképének, beelőznek még páran a mögülem jövők közül.
Elfoglalom hát a jól megszokott helyem az elől az asztalnál, az ablakhoz közel, s ismételten kipillantok rajta, csak úgy megszokásból, amíg várunk a többiekre. Lassan ez a mozdulat megszokottá válik nálam, de hát… mindenkinek vannak gyengéi.
Íriszeim azonban titkon felmérik a terepet, főleg az újtanerőt. Széles váll, arányos alkat, szép szemek, feszes száj, komor pillantás… összességében igen sármos kisugárzás. Yolanda biztos oda lenne érte is…
Ez a kósza gondolat szíven üt azonnal és elemi erővel, így inkább, hogy minél hamarabb túltegyem magam a dolgokon, s a nyugalom látszatát fenntartsam, kezem a táskám felé indul meg, s szép lassan előkeresgetem az iskolai cuccaim közül az ide tartozó könyveket, és jegyzeteket. Ez idő alatt pedig mindenki befut a terembe, aki az órára hivatalos, vagy legalábbis úgy tűnik. Erre az a tény enged következtetni, hogy az ismeretlen férfi előlép és beszélni kezd, átható de megnyugtató hangon.
Ha nem tanár lenne, esküszöm órákig elhallgatnám ezt a baritont. De… órán vagyunk. Ő pedig követel. S rögvest a mélyvízbe dob, legalábbis a legtöbbek számára az első pár elejtett mondat egy haláltusával ér fel. Nekem mindössze annyi a szerencsém, hogy miután minden időmet a könyvtárban töltöm az elmúlt hónapok lemaradásai miatt, ami betudható Bennek, Seannak, de különösen Brandonnak, most már egész jól állok a dolgaimmal. Noha így is hiányos. Tehát jövő hétig lesz egy két álmatlan éjszakám. Mehetek engedélyt kérni Crasso-hoz a takarodó utáni kintlétér. Remek.
Enyhén húzom el a szám a csapongó gondolataimra válaszul, s úgy tűnhet ezáltal, unom az órát. Ám, mikor megemlítik a plusz pontokat, és a külön feladat lehetőségét a kezem automatikusan felröppen. Ezen még saját magam is meglepődöm, hiszen… van elég dolgom… és erre meg… mi a franc van velem? A megszokás rabja lettem, és ez már súlyos.
Miután immár minden tekintet rám vetül, s egyeseké nem túl kedves, így megnyalom a kiszáradt ajkaim, nyerve egy másodpercnyi haladékot, mielőtt meg kellene szólalnom.
- Szívesen elvállalom valamelyiket. –
Nyögöm végül ki, bár elég nehezen, s a rám vetülő pillantásokba enyhén még bele is pirulok. Esküszöm bolond vagyok! Na meg paranoiás is, amióta a báli cécó óta a fél suli rólam beszél és az inspektor úrról.
Épp ezért, hogy megnyugodjak hátra dőlök a széken és kissé lejjebb csúszok a megszokottnál. Talán így jelentéktelenebbnek tűnök. Talán így mindenki figyelmét elkerülöm. És talán jobb is lesz így. Csak tudnám visszafogni magam… egy kicsit… !
Hála Merlinre az egyik mardekáros srác rögvest magához veszi a szót, s így máris jobban érzem magam a saját lényem ellen irányuló kényszerhadjáratban. Most az egyszer tényleg nem bánom, ha kikerülök a rivaldafényből. De tartok még az elkövetkezendő fél órától. Mert ki tudja mi történik ez alatt? Ki tudja még mi lesz? És különben is…
Hosszú volt ez a nap. Hosszú és fárasztó. S kissé úgy érzem magam, hogy legszívesebben helyben elaludnék. Hosszan és sokáig… meglehet, akár örökre.

Egy óra, egy új tanár, hogy mit keresek itt, nem tudom. Alighanem rossz hatással van rám az a buzgó óralátogató kedved. Emlékszem, az év első számmisztika óráján milyen lelkesen versengtem veled. Szinte ez az egyetlen emlékem a tanévnek abból a szakaszából.
Nem késem, de nem is sietem el. Te ráadásul már itt is vagy, mit is vártam? Halvány, alig észlelhető a mosolyom, talán csak a fejemben.
Térérzékelésem jelzi, hogy a terem tágasabb a megszokottnál. Mennyi ember! Nagy része legalább háztársam. Na meg persze a terem tele van az exeimmel, mintha csak ez lenne a terápiás kerekasztalunk. Destain mellett ráadásul ott az a kotnyeles kis griffendéles, aki annyira tud idegesíteni a ragyogó szemeivel, és minden órára bekéredzkedik.
A szokásos helyemre ülök le. Nekem fenntartott, jó kis hely, bár egy körasztalnál az ember azt hinné, semmi jelentősége a helynek.
Kizárólag az az ürügyem az óralátogatásra, hogy eltereli és lefoglalja a gondolataimat. A számok nagyszerűek. Tiszták és logikusak és nincs velük többnyire semmi komplikáció. Ha hiszed, ha nem, néha én is értékelem a tisztán racionális dolgokat.
Az újabb tanár újabb nyitószövege agyzsibbasztóan hat rám, mindig ugyanaz, mindig ugyanúgy, ugyan miért hiszi bármelyikük, hogy a diákokat ez viseli meg? A tanárcserék? Csak figyelmeztetés ez is arra, hogy vigyázzunk magukra jól, legyünk résen, mert az égvilágon mindenki pótolható.
Megforgatom a szemem, mikor bekéri az összes jegyzetet. Ezt ő sem gondolhatta komolyan! Ám engedelmesen felfirkantom a "jegyzet" szót a jegyzetem tetejére, közvetlenül az óra neve, sorszáma (a kis rámába ezúttal kérdőjel kerül) és a dátum alá. Még a tanár nevét is felírtam, mert ez a bevett jegyzetelési metódusom. Jól tudom, hogy valamiből le kell vizsgáznom nekem is. Bár nem titkolt szándékom kölcsönkérni a te feljegyzéseidet, ha megéljük.
Hm, még mindig a névből kiszámolható értékeknél tartunk?
Vállald el. Az előadást. Úgy biztatom, mintha az én néhai lelkesedésemet akarnám megmozdítani benne. Én túl lusta vagyok már ehhez, de ő még lehet mintadiák. Főleg, ha Delacour elvállalta a másikat (ki más).
"Kinek van némi elképzelése..."? Ez komoly? Destain mintha csak az arája tenyeréből olvasná fel a választ. Szúrósan nézem, csaknem velem szemben ül. Ezt nem hagyhatom szó nélkül. A pergamenre fektetem öntöltő pennám, és kicsit hátradőlve kezdem el osztani az észt.
- Azért ez nem csak ennyi. A személyiség egy jelképes dolog. De ott vannak a bolygóegyüttállások, és ezek számmisztikai képletei: az időpontok, a koordináták, ezek mind számok, megfelelő képletekkel kikalkulálható a mágikus erőkre való hatásuk. Vagy ha a megfelelő sorozatba rendezed, kiszámítható, mikor lesz a következő és a következő együttállás. Bár ez inkább asztronómia, de mondhatod jóslástannak is - ejtem ki kissé gúnyosan a szót. Újabb hozzászólást, ellenvetést várva pillantok körül, akár a tanárra is, a vita reményében fogalmaztam ilyen élesen, arra gondolva, hogy itt fél év alatt nem történt az égvilágon semmi, komolyan ezért jársz be ennyit az órákra?
Végül ha valaki valami újat vagy értelmeset mond, örömmel lejegyzetelem, de a mai pergamenem egyelőre a fejlécen kívül üreslik. Az inspektor bevonulását épp csak egy pillantással méltatom. Hogy merte megzavarni az okfejtésem?

Lépteim visszhangoznak a folyosón, ami most üres. Ritka alkalmak egyike ez, s talán azért, mert kissé késésben vagyok. Lopva vonom még szorosabban a vállamon libegő táskát, nehogy véletlen leessen a nagy sietségben és szétessen a tartalma. Még csak az hiányozna, hogy pont emiatt késsek. Így is a tervezett két perces csúszás megvan. Kell Crassonak mindig késve kiengedni az óráról. Áhhhh!
Athalea tuti már vár rám. S a következő sarkon az az embertömeg fogad, ami eddig elkerült. Ám mielőtt egy ’miafranc’ kezdetű mondat csúszna ki a számon a fejek felett átnézve veszem észre a lányt az egyik oszlopnak dőlve. Nagy szemei rám vetülnek, s mintha némi örömet lelnék felfedezni bennük, de ez csak meglehet én képzelem be. Annyi minden van mostanában, amit nem tudok hova tenni.
Most azonban időm sincs gondolkodni rajta, hanem megpróbálok utat törni, ami nekem annyira nem nehéz széles vállaimmal, és akaratos sötét pillantásaimmal. Ellenben a lánynak annál inkább, hiszen apró kis termetével könnyeden tiporhatják el a szertelen iskolatársak. Mégis… macskákat megszégyenítő ügyességgel jut előrébb, néha rálépve mások lábára, így csikarva ki hangot, néha átbújva egy-egy kinyújtott kar alatt. Még engem is meglep a másik ügyessége.
Enyhe mosollyal arcomon érem el, miközben rá pillantva ösztönösen fogom meg a kezét, és vezetem tovább, hogy könnyebb legyen neki. Most kicsit úgy érzem, ő az én kis hősöm, akit ennyivel minimum meg kell jutalmaznom. A tömeg pedig hamarosan egy pár perc elteltével magunk mögött tudva özönlik tovább, mi pedig megyünk a számmisztika terem felé.
Bent a teremben már többen vannak, mint erre számítottam. Ezen persze semmi meglepő nincs, ha az új tanerő felmérésére gondolunk, de ez még csak később tudatosul bennem, akkor, amikor a tanár előlép. Mindössze Malfoyt veszem észre, s biccentek neki egyet köszönetkép, s amint Lea helyet foglal, én mellé ülök. Valahogy most minden másabb. De igazából nem tudom megmondani az okát. Míg a többiek foglalatoskodnak, én hátra dőlök a széken és hintázni kezdek jó szokásomhoz híven. Közben azon tűnődöm milyen szépen csillan meg Lea haját a fény. Sokkal jobban áll neki kibontva, mint összefogva.
Mindig is jobban szerettem a kibontott hajat.
Fel se tűnik, hogy időközben elkezdődik az óra, csak a jegyzetek szó jut el a tudatomig. Azt hiszem ebben kárpótlásra szorulok, habár valamerre tuti kallódnak a hálóban az ezen az órán összefirkált szöveg részletek. Unottan pillantok körbe, miközben a feladatokra jelentkeznek többen is. Eszem ágában nem lenne elvállalni olyat, ami plusz meló, ráadásul nem is kevés időt igényel. Malfoyra sandítok, aki lelkesnek ugyan nem mondhatóan de jegyzetel. Vajon Athalea elvállalná a beadandót?
Van egy olyan érzésem, hogy nem.
Ezt követően kezdődik meg a szópárbaj. Még Draco is felszólal, ami meglep. Én nem tudnék hozzáfűzni sokat, szimplán azért, mert nem érdekel. De hát kötelezően elvégezendő tárgy a jövő szempontjából, hát az ember kénytelen kelletlen valami minimálisat kihozni a helyzetből.
Közelebb húzódom a mellettem ülő lányhoz és halkan súgom a fülébe.
- Ugye jegyzetelsz helyettem…? Mert én menten halálra unom magam… -
Az ártatlan szemeket bevetve próbálom Leát megfűzni. Nem érdekel, hogy Lamartin mit gondol, vagy Draco, habár ő valószínű a szavaira kapott válasszal van elfoglalva, amit vagy a tanár ad, vagy valamely stréber iskolatársunk kontráz rá. Kíváncsi vagyok mennyire szívja ezt mellre. Vajon mi lehet a sorsa azoknak, akik kekeckednek a jelenlegi iskolaelsővel? Nem szívesen találkoznék egy üres folyosón vele ilyen tényállások mellett. Pusztán azért mert soha nem lenne jó kimenetele a dolognak. Hisz a hatalom az hatalom. És az csak azoknak jó, akik gyakorolják és élnek vele.

*A tanár és én. Kettesben ülünk az átalakított teremben, mintha nem értenénk igazán, hogy mit is jelent a szünet fogalma, amikor az emberek a folyosókon, vagy az udvarokon lézenghetnek kedvükre. Előttem a könyvecském, valójában két éve ebbe írok, a törékeny jegyzetelő pergamenek helyett ez sokkal jobban bírja a forgatást, újraolvasást, nem repedeznek össze benne a lapok, határozottan hasznosabb, de azért annyira nem szakadtam el a hagyományoktól, hogy holmi mugli tollakkal írjak, penna a kezemben, amivel feljegyzem a dátumot.
Újra felnézek a professzorra, új fiú a csapatban, nem a nyikhaj kategória, mint de Crasso, aki fiatal kora ellenére tiszteletet érdemel, Gray, aki még viccnek is rossz, Vulkanov, aki egy sportoló, máig nem értem, ki engedte, hogy SV-n kiélje a hajlamait, persze, azért tanulságot volt, nem olyan szerencsétlen, mint Qcross, és nem nő. Újabban elszaporodtak a női tanárok és ez nem tesz túl jót az oktatás színvonalának. Láthattuk Watson professzor óráját. Emlékszel még rá?
Már a megjelenésében is valahogy egészen másféle, nem pajtáskodik, mint Raimbourg, tudomásul veszi a jelenlétem, és vár, vár higgadtan, nyugodtan, szőkén a saját hangulatára módosított teremben, ami, valljuk be, ma egy kissé szűkös lesz. Fel nem foghatom miért hirdette meg ennyi diáknak az órát. Mardekárosok, Hollóhátasok, Griffendélesek és Hugrabugosok? Egy teremben? Mikor tanulják meg végre a professzorok, hogy a Mardekár a Hollóháttal, a Griffendél pedig a Hugrabuggal állítható párba? Sőt! Hogy a Mardekár sem homogén, figyelembe vehetnék azokat, akiket a nyilvánvalóan Griffendél-párti Süveg félvérként osztott közénk. Azokat egyszerűen nem lehet komolyan venni.
Mint Destaint a Griffendéles... mijével? Habókos kislányával? Na nem mintha a Griffendéles lányok... Mellettem az üres hely Athaleának fenntartva, a jobbomon, mert mégiscsak hölgy, míg a balomra téged várlak. Mert fáj. Megint.
Gyere csak, gyere. Mint egy szirén, ami a hajósokat... vicces ez a kényszer, amit gyakorlok rád, betöltik a gondolataidat a vágyaim, az elszántságom, elhivatottságom és szorgalmam, ha ügyes és óvatos vagyok. És itt is vagy. Következetesen oda ülsz Draco, ahova szoktál, és nem is aggódtam, hogy valaki leül a helyedre, miközben nyüzsögnek körülöttünk a zombi-lányok, komolyan, máshoz nem tudom őket hasonlítani, hiszen ha úgy tartja kedved, akkor felállítod őket. Néha annyira elviselhetetlenül arrogáns vagy, hogy az megnyugtató Malfoy. A kiszámítható és megnyugtató. Helyet engedek neked, mosolygok. Hát persze, értékeled őket, de te is tudod, hogy a számoknak tulajdonított jelentőség nem racionális, hanem érzéki, intuitív dolog? Hiszen sehol nincs kőbe vésve, hogy tényleg így kell értelmeznünk a számokat, ahogy tesszük.
Előbb értél ide, mint Athalea. Elpillantok a páros felé, intek a lánynak, bátorítón rámosolygok, a bál óta aránylag kevés szerencsém volt hozzá, leveszem a táskám a helyéről, ő pedig elfoglalhatja azt, noha a kísérője... hát családban marad, mint a vérfertőzés, ahogy elnézem Mathiast enyhe undorral, mert ahogy Athaleára néz szerintem nem szalonképes. Persze, mit tudhatok én erről.
Túl sokan vagyunk, ez nyilvánvaló, de csend lesz, amikor végre megszólal a professzor. Követem a figyelmemmel, ahogy sétál, lépked, ahogy beszél, a száját, a hangját, a szemét. Karizmatikus és határozott. Elégedett vagyok vele, az első benyomáson túl a másodikkal is. Bólintok, a jegyzetek nem jelenthetnek problémát. Ugyan az eredetieket elégettem, miután meguntam a szórakozást a pergamentekercsekkel, de mindent a naplómba másoltam, ahogy azt teszem minden jegyzetemmel, ami fontos. Mint az alkímiával. Alkímia. Hm.
A bólintás egyszersmind Draconak is szól, nem lesz probléma onnan kimásolni, egyetlen bűbáj, megoszthatom éppen vele is. Egy lesújtó pillantással honorálom Mathiast, nem ül elég messze ahhoz, hogy ne halljam meg a súgását, Athaleától jegyzetet kérni. Nem lát a szemétől? Mondjuk, ha unatkozik miért számmisztikát vett fel fakultatíve? Repkedhetett volna Vulkanovval.
Név, dátum. Lehunyom a szemem egy pillanatra, mert a megvetés ki akar könyökölni a türkizkékbe, ezt azt hiszem a hatodéveseknek is túlzás lenne újratanítani és egyszerűen nevetséges. Aztán felnézek a nevére, számok jelennek meg a gondolataimban, jelentések, hogy lassan összeáll a képlet, gyerünk, segíts, ketten együtt papír nélkül is kirakjuk... bolond játék, bocsáss meg, mosolygom egyet magam elé, jelezve, ez nemhogy nem rémítő, hanem egyszerűen... derültségem forrása.
Biztatnod sem kell.
Természetesen vállalok előadást. 40 pontért? Amikor a házunk ilyen gyalázatosan áll pontokkal? Az a szégyen, hogy a kevésbé irritáló Delacour tehette fel a kezét elsőre, nem egy másik Mardekáros vitte a feladatot. Pedig Elenában reménykedtem. De hát neki ott van Lilith, aki mentségéül szolgáljon.*
- Én is vállalom az egyiket-*mondom rögtön utána, a hangom halk, megint berekedtem, a gyulladást ugyan nem érzem az állandó fájdalomcsillapítás miatt.* -A mesterszámokat-*választok, mert Delacour nem tette meg, mereven rápillantok, csak legyen jó neki, persze, lehet apellálni, és mivel úr vagyok átengedném neki a témát, de úgy gondolom, jobb, ha meghúzza magát. Az ő rokonságával? Csoda, hogy rendes varázslók közé merészkedik.
És ötletek. Tetszik. Persze, az első szót egyelőre átadom valaki másnak, amíg felírom a jegyzetembe a címet. Kutatás és kutatás. Előre élvezem a könyvek társaságát. Tele lesz a fejed vele. Kajánul gondolom, amióta az a szerencsétlenül különleges eset összekötött minket egészen elgonoszodtam.
Ephram. Aztán Draco. Draco? Nahát, figyelmesen hallgatom mindkettőjüket, nyilvánvalóan én következem utánuk. Közben megérkezik ugyan Gray, de a jelenléte elfér a többi bosszantó elem mellett. Késett. Bohóc.
Malfoy szavai szokatlanul értékesek. Erről szól az ötletelés. Beszél, akinek ötlete van, bár meglepő, hogy a többieknek nincs, hiszen mind önként választották ezt a tantárgyat, pedig annyi könnyebb van. Ott van például a Mugliismeret. Minticz pont az ilyeneknek való gyámoltalan professzor, semmi erőfeszítést nem követel állítólag, hiszen mit is követelhetne? Milyen alapon?*
- Egylényegűek-*megköszörülöm a torkom.* -A rúnaismerettel együtt. Van a jel. Ez lehet bolygó, szám vagy rúna. A jelhez valamilyen alapon, hagyományos, vagy, mint a bolygóegyüttállások esetén tapasztalati alapon, jelentést társítanak. Általános érvényű szavakat és gondolatokat. Ezek variációiból az egyén határozza meg ön-, és emberismerete alapján a végleges jelentést, az árnyalatokat. Váztudomány, aminek a tartalmát a személyes mágia, személyiség, képesség adja meg-*jelzem, végeztem, mehetnek tovább. Sóvárgom az elismerést kívül, a professzorra pillantva, akin eddig az látszott, hogy tisztába van azzal, hogy mi csak egy résztudást birtokló tanoncok vagyunk, nem holmi csodalények, nem a barátai, azonos korúak. És sóvárgom belül az elégedettség érzését.*

A sorukra várnak, mintha akasztásra készülnének. A friss, hűs levegő megtelt aggodalommal és pillanatok alatt terhessé lett, akárha a diákok minden pórusából félelemmel kevert hő terjedt volna szét a helyiségben melyben megrekedt minden ideillő gondolat; bent maradt a fejekben, vagy kint hagyták mikor bejöttek? A professzorba is beitta magát a légkör nehézsége, mégis rezzenéstelenül és kitartón bízik a diákokban. Tudnak. Tudniuk kell valamit a témáról, akkor is, ha csak néhányan hajlandóak csillogni a figyelmében. Minden lehetőt számba vesz, amikor rájuk néz: fáradtak, félnek tőle vagy a világ jelenlegi borzalmaitól, meggyötörtek vagy épp szerelmesek, és még számtalan lehetőség felvetődik benne egyet leszámítva: hogy nem szeretik a számmisztikát. Naiv gondolat, de ebben azért hinnie kell, ha abban nem is, hogy le tudnak majd vizsgázni ennyivel.

Aki foglalkozott már valamilyen témával hosszasabban, az tudhatja, hogy miután alaposan átrágta magát a jegyzeteken, szétszedte aztán összerakta a mások által megfogalmazott általános érvényű gondolatokat és a saját nyelvére fordította, akár évek munkája után döbben csak rá, milyen kicsiny részt is sikerült megértenie az egészből. Modest sem mindent tudó, hibázik, téved a saját szakterületén belül is, a diákoktól sem tökéletességet vár, mindössze csupán annyit, hogy érdeklődéssel forduljanak hozzá. Hiszen ha egy kicsit foglalkoztatja őket a számmisztika, akkor már  legalább annyi tudás birtokában vannak, hogy fel tudjanak építeni valamit a feltett kérdésre a korábbi tananyagok segítségével és némi kreativitással. Hogy a professzor csalódott-e, amikor a társaság egy része elég látványosan egészen másfelé kalandozó gondolatokban hempereg? Nem. Velük nem tud mit kezdeni, és nem is akar. Aki nem veszi a fáradságot, hogy megtanulja kint hagyni a felesleges, órához nem illő gondolatokat, az valószínűleg egyébként sem ide való, ő legalábbis csak az áldozat kész, figyelmes tanulókkal tud mit kezdeni. A „Jó lenne, ha idekoncentrálnának.” és „Lehet, hogy más érdekesebb, mint amiről az órán szó van, de legyenek szívesek félretenni azokat erre a negyvenöt percre.” mondatoktól megkíméli őket hisz ezektől neki is mindig megmoccant valami kellemetlen a gyomrában anno, de nincs is felesleges ideje rájuk, amikor vannak értékelhető vélemények és aktív számmisztika tanulók is a társaságban.

A falon pihenő névsor először Destain nevét emeli ki mikor az megszólal, aztán Malfoy veszi át a szót s Ephram neve visszahalványul ellenben Dracoéval. Zöldek, akiket megelőzött a nevük. Fokozott kíváncsisággal várta a sokat emlegetett Dracot, saját unokahúgát s a mellette ülő Montregot, mégis Lamartin keltette fel legjobban érdeklődését azzal ahogyan csendbe burkoltan várt s közben biztos órai partnerévé vált a rövid szünet során. Nem sokkal később mind beváltott valamiféle reményt melyet hozzájuk fűzött, bár valójában csak a türkizszeműtől várt komolyabbat. És igen, a mesterszámok remek választás! Elégedetten firkantja fel Seraphin és Yvette nevét a jegyzetkönyvébe, miközben a kialakuló szóváltást szűri, s a rostán fent akadt értékesebb szemeket a táblára jegyzeteli, hogy a többiek is leírhassák, s követhetőbbé váljon a kissé kusza eszmefuttatás.

Épp helyesel és biccent amikor belép egy tanár szerű alak, akivel még nem volt alkalma találkozni, de Avelin említett neki valami inspektort, aki órákat látogat, így nem aggódik különösebben, sőt zavartalanul folytatja az órát. Gray még csak nem is kelt feltűnést, hiszen a többség épp Seraphint hallgatja akinek végül Modest fűzi tovább a gondolatát a bolygókról és a számokról, melyre Lestrange haloványan előadott, periodicitásról szőtt remek gondolata tesz pontot.
- Köszönöm Miss Lestrange, most egy nagyon fontos dologra terelte a szót. Itt egy kicsit meg kell állnunk, mielőtt tovább folytatnánk ezt a beszélgetést. Nyissák ki a tankönyvüket a 116. oldalon. Itt egy ábra, amelyet csillagászaton már sokszor átvettek. Számokat látnak, remélem. - a csoport passzívabb fele felé fordul, majd vissza a mardekáros társasághoz mely épp alátámasztja házuk hírnevét, bár Modest előítéletek nélküli előadó ebben a cirkuszban, ahol minden számít csak a tanulás nem és Montrego bamba arcát látván keserűbb szájízzel kezd bele egy rövid kis magyarázatba mely a naprendszerről szól és a periodikusan megjelenő, visszatérő számokról, holdciklusokról.
- Önmagában csak ritkán vizsgáljuk a számokat, mindig hozzákapcsolódik valamelyik más tudományág is, mint például a rúnaismeret, a csillagászat és a jóslástan. Nos nézzük, mit tudnának elmondani a visszatérő, ismétlődő számokról melyek a bolygó állásokban figyelhetőek meg? Mit gondolnak, milyen hatással vannak ránk? Szedjék elő az említett tantárgyakban szerzett tudásukat, ha van, és írjanak erről pár sort. Öt perc, aztán mindenkit meghallgatunk. Delacour, maga kezdheti is ha kész van.

Egy darabig még csendesen dörzsölöm a halántékomat, hátha elmúlik a tompán lüktető fejfájásom. Azt se tudom már, hogy a tiéd, vagy a sajátom, mint ahogy néha az álmaimról sem tudom már eldönteni, hogy az enyémek vagy a tieid.
Hogy emlékszem-e? A nőre vagy az órára? A nő felejthető volt. Nem is tudom, hová tűnt, még pletykálni se pletykál róla senki. Az óra untatott. De a versengésre emlékszem. Versengtem veled, mosolyodom el gyéren. Mi bajod a griffendéles lányokkal? Vikitria is griffendéles. Szinte vigyorognak rád a gondolataim. Hisz mind a karodba alél. Ó igen, láttam az emlékeid közt. Egy kis gúnyolódás... Belefér. Már majdnem mintha önmagam lennék.
Sóhajtok. Olyan, ahogy vonzol, mint egy szörnyű hívás. Tudom, hogy fáj a karod. Én is érzem. Megállom, hogy megdörzsöljem a sajátomat. Hívj csak, hívj. Hiába sürgetsz, nem fogok a karjaidba rohanni.
No mit mosolyogsz?
Miért tulajdonítanál a számokhoz jelentést? A számok ősiek és tiszták, a legabsztraktabb dolgok...
Mit akarsz már megint Athaleával? Felsandítok, ahogy intesz, ahogy érkeznek. Mi a fene! Te rámosolyogtál és helyet foglaltál neki! És milyen féltékeny vagy Montregora! Vajon te ezt észreveszed?
Lám-lám. Derűsen hunyorgok, mégis meglasszózza a más kárára történő mókázást valami keserű irigység. A játékod is eltereli a figyelmem most, egy másodpercre még neki is állok számolni, hat, nyolc, tizenkettő... Sok ideje van hátra, ha erre voltál kíváncsi, sóhajtom, bár nem vagyok egy fejszámolóművész. Biccentek, ahogy elvállalja az előadást, egyszersmind meglepődöm a hangján. Rárebben a pillantásom. Melegebben kellene öltöznöd. Mindig megfázik. Örökké beteg. Aranyvérűhöz méltatlan gyengeség.
Ó dehogy gonoszodtál! Talán csak az én rosszindulatomat érzed, gondolom kajánul. Valamiért minden alkalmat kihasználok, hogy előrenyomakodjam az elméjében, ott akarok lenni a gondolatai között.
A felszólalásom tetszik, úgy látom, nagyon helyes. Örülök ennek. Gray, igen. Csak egy darabig kíséri őt a tekintetem.
Hallgatlak. Árulkodón felfelé kunkorodik az ajkam. Ezt tőlem tanultad, hisz te nem jársz rúnaismeretre, büszke vagyok rád, magamra és még a tanárra is, hogy értékeli. Tekintetem a változó nevekre rebben, majd Lestrange-re. Eh. Én is ilyesmit mondtam, az én nevemet talán nem ismeri a tanár úr? Vagy túl magasröptűen fogalmaztam. (Nem, persze, hogy nem éppen ellenkezőleg.)
Nem hoztam tankönyvet, legutóbb és előtte sem volt rá szükség. Felkönyökölök az asztalra. A tiédet fogom nézni. Mint valami rossz diák, szegény diák, akinek még könyvre se telik. Brr.
Felsandítok a tanárra. Mondom. Pont erről magyaráztam én is. Ajh. Néha annyira el tud szomorítani, amikor nem értékelik kellőképp a teljesítményemet. Talán épp azért, mert szinte soha nem teszik. Kicsit elhúzom a szám. Ennek nincs most itt az ideje. Neked biztosan nincsenek ilyen kilengéseid. Bár, hogyne lennének. Ahogy rád nézek, látom, hogy nézel a tanárra. Mindegyikükre ilyen odaadással nézel szinte. (Nem lett ettől jobb kedvem.)
A pennámért nyúlok, ott fekszik a pergamen felett (mert én ilyen ódivatúan jegyzetelek).
Vajon ezt miért kell leírni? Beszedi. Biztod be akarja gyűjteni őket. Felfirkantok néhány gondolatot, nos, dióhéjban annyit, amennyit elmondtam. Kiegészítem néhány pontos példával. A tankönyvedbe is belelesve.

- 2-es együttállás: égitest-pártól függő gyenge hatás, hangulatingadozások, fájdalmak, átkok gyengébbek vagy erősebbek
- ciklikus együttállások: követhető pálya, képlet tk. 145. o.
- Hold-együttállások: 11, 13, 17, 23 stb (kétjegyű prímek)
- 3-as együttállás: n. erős mágikus hatás, erősíti az erőáramlásokat
- 3 jegyű prímek: 101, 103, 107, ... 307, 311, 313 (!), ... 919 (!) stb
- 3-as hatvány (másféle periodika, Napszél-ciklus)

Ha felszólít, készséggel kifejtem mindazt, amit tudok az együttállásról, bár nagyvonalakban már kifejtettem. Különben is, mit vár, majd helyette tartok órát? Mondjuk mindegy, honoráció nélkül maradok úgyis. Sóhajtva dőlök hátra és akasztom a szék támlájára a karom, cseppet sem elegánsan. Fedj meg nyugodtan.
Kérlek.
Csak láthatatlan ne maradjak.

*A nő órájáraMosolygom magam elé, kérdőn felvonom a szemöldököm, egy tanárról pletykálni annyira közönséges dolog, persze, ha befognám a fülem sem szabadulhatnék meg a történetektől, de... hogy ez határozná meg az érdekességét? Aligha. A versengés kedves emlék.
Közönségesek. Éppen ezért. Undorítóak. Meg is borzongok, számomra Mirol sem kivétel, de elfalazom ezeket a gondolatokat, nem foglak ingerelni vele, de azért ott van ellenpéldának Athalea megbicsaklása az Imbolcon. Tökéletes elgyengülés volt, úrilányhoz méltó, kedves, figyelemreméltó és olyan, ami miatt meg tudtam sajnálni.
Amikor egy Griffendéles lány elél, el akarok szökkenni, mint Mephisto Frics seprűjétől, amikor Norrist kerülgeti.
A várakozás bizarr valahol, ahogy azt lesem, hogy ideérsz-e. Egy mosolynak ne keress jelentést.
A számmisztika egész tudománya a számoknak tulajdonít jelentőséget ősi és tiszta forrásból, aminek a kialakulását nem ismerjük. Megcsóválnám a fejem, de túl feltűnő lenne, marad a rideg mosoly, ami neked barátságosnak tűnhet, olyan csak, mintha a feladaton nevetnék, némán, hiszen azon tényleg nevetni kell, meg a többiek arckifejezésén, ahogy reagálnak rá.
Sok időt töltök vele mostanában. Ez nem féltékenység, csak baráti aggodalom. Gyámolítom, mint téged, túl érdekes ahhoz, hogy egy Montrego-félének a szórakozása legyen. Bizony, érdekel Athalea lelke, de erről nem tarozom neked elszámolással. Ez nem olyan, mint te érthetetlen vonzalmad a korosztályunk felelőtlen, ámokfutó, magamutogató, felzaklatóan ostoba lánytársai iránt. De a gondolataimban nincs védekezés, nyugalmasan regisztrálom, hogy megint elszaladt veled a ló. Emlékszem még Sence-dolgára a klubhelyiségben. Már akkor se tudtál beleugratni ebbe az őrültségbe. Nekem nem kell észrevennem, hogy mit teszek Athaleával, vagy bárki mással, minden előre kiszámított.
Gondolom ő is tudja, tetszett a kihívás. Elégedett vagyok. Két agy még mindig többet ér, mint egy.
Nem tudok. Mindig ilyen, a javasasszony szerint se fog változni. Tetszik, hogy rádkenhetem a rosszindulatomat, legyen a tied. Bohóc bizony.
Nevezd nevén a homonculust, kiloptam a fejedből.
De ha ezek a válaszok a sikerességhez visznek, akkor gátlástalanul megteszem újra, ne félj Draco, nem vagyok hálátlan, használhatod, amim nekem van, azt hiszem, eléggé rá is szorulsz. Valahogy, szétestek körülöttem mindannyian így, hetedévre, a sorozatos nehézségéket egyáltalán nem bírta el a korosztályom. Mindenki zsigerien ideges, csüggedt, reménytelen. Vesztes. Ahogy körülnézek, az ismerős arcokon ismerős tehetetlenség és tehetségtelenség az árnyalat, jobb nem is látni őket, a professzorra figyelek kívül, és Malfoyra belül, ezzel le is fedtem, amire most érdemes.
Bár Athalea meglepően jól felel. Csodálkozva felé pillantok egy kurta pillantás erejéig, elismerően megbiccentem felé a fejem. Inkább túl jól ismeri a neved Draco. Ne feledd ki vagy, mit képviselsz. Ezzel még apámat is kihoztad a béketűrésből, a professzor inkább meghúzza magát.
Hanyagok. Kíváncsi vagyok összesen hány könyv lesz az asztalon, miközben a magamét Draco elé is fordítom. Az életünk nem a kellő honorációról szól. De nem vagy állandó és egyenletesen figyelmes, értékes tanuló, ne várj sokat. Intem szórakozottan, kissé talán felvágósan.
Nincs is annyi jegyzeted, mint nekem. Elfojtom a mosolyom, mielőtt valaki megjegyezné, hogy nagyon magamon kívül vagyok, és a feladatnak látok, noha, ez annyira nem nyűgöz le.
Valójában nem nagyon értem mit akar ennyire a bolygóktól, persze, a jelentőségük vitathatatlan, de a számokhoz nem feltétlenül kéne előszedni egy komplett asztrológia tananyagot. Főleg, hogy már nem járok rá.

- Minden bolygónak megvan a maga száma és jelentése a 10-es számrendszerben. Az együttállások ezeket a számokat adják össze, és telítik jelentéssel, mint a rúnakövek olvasása. ( 1 a Nap száma, az eredeti valóság, az eredetiség, az egyéniség száma. A 2 a Hold, a más, a másolat, a tükörkép száma. A 3 a Jupiter, a hármas szám erősségei szinte felsorolhatatlanok.  A 4 az Uránusz, a feszültség, a kereszt, az intuíció és eredetiség száma. Az 5 az okosság, ötletesség, a szellemi frissesség, a közép, a közvetítés, a kereskedelem és így a Merkúr száma.  A 6 a stabilitással van kapcsolatban és így a harmóniával és művészetekkel, ezért ez a szám a Vénusz bolygó. A  7 a rejtély, a titok, a misztika száma, s ezért ez a Neptunusz bolygó.  A 8-as a Szaturnusz, az idő száma, a múlté, a jövőé és a középen megszoruló jelené. A 9-es szám a Marsnak felel meg. Míg a 6 az alászállás és a deszcendens száma, addig a 9 a felemelkedés, ami maga a harc, a küzdelem. (http://xoomer.virgilio.it/terembura/tamerlan/tamerlan10.html) )
- A visszatérések jelentősége sem elhanyagolható, számszerűsíthető, a holdciklus 28 napja, és a hét napjai és számai is ide tartozhatnak.

Egyszerűen nem érzem megfelelőnek a válaszaim erre a kérdésre, ezért inkább hallgatok. Meg vagy intve, úgy festesz, mint egy tohonya félvér. Gondolom szórakozottan.*

Nem is törődöm igazán a többiek monológjával, s még az ajtó nyílása sem lenne különösebben érdekfeszítő, ha nem egy ismerős alak érkezne. Eleinte feltűnést sem kelt, hisz majdnem úgy néz ki, mint egy hozzánk hasonló átlagos diák, ám sejtetik az a tény, hogy itt bizony másról is van szó. Az ismeretlen idegen hirtelen kelletlen ismerőssé válik, aki pechemre pont nem messze tőlem foglal helyet, s teljesen merő véletlenként pont úgy, hogy a perifériámból esélyem se legyen nem őt nézni.
Ezen meg sem kellene lepődnöm, hisz az inspektor úr előszeretettel látogatja az órákat, ám mindez idáig a hetedévesekét bőszen elkerülte. Most viszont megtört a jég, s elnézve a dölyfös jegyzetelését és pillantásait, bizony feszültség alá helyezi a teremben lévőket. Legalábbis engem mindenképp.
Ellenben a többiek, mintha nem zavartatnák túlzottan magukat, a tanár úr nem zökken ki, valószínűleg állandó nem hívott vendégként már fel sem tűnik neki a diákok közt elvegyülő bírálója, s mintha a mardekárosok is örülnének társaságnak. Vagy csak már én képzelem be ezt is?
Mire észbe kapok a plusz feladatot megkapom, és Lamartin választja ki a neki tetsző témát. Mindössze bólintok egyet neki, jelezvén, tudomásul vettem a döntését. S ezzel részemről le is van rendezve a dolog.
A kezembe kerül a penna, amint az órai feladatot kell leírni, ám egy percig némán hallgatom, amint a professzor rám osztja ki a kezdés lehetőségét.
Máskor kalimpálnék egy ilyen potenciális pontszerzésért, ám valahogy most mése fűlik hozzá a fogam. Gray-re pillantok egy másodperc törtrészéig, majd a fejem lehajtva kezdem el lekörmölni a gyöngybetűimmel azt a pár sort, amit itt hirtelen elő is adok. Így hát egy gyors torokköszörülés után bele is kezdek s a tekintetem kizárólag Dietricht-re szegezem.
- Nos, köztudott a számok jelentősége és ezeknek a csillagképek illetve a bolygók között kapcsolata. Minden égitestnek megvan a maga jellegzetes száma, amit a számmisztikában használunk, ugyanakkor minden bolygót kötnek a jóslástanbeli különböző horoszkópokhoz. Így alakultak ki az idők folyamán elsősorban a babonás mugli számok, mint a hetes, a hármas vagy a tizenhármas mítosza, amelyeknek tartalma nem mindig fedi a valóságot, és sokszor belemesélt alapokon nyugszik. Ennek ellenére a különböző bolygóállások, együttállások, excentricitások, nap-kitörések vagyis a flerek illetve protuberanciák, pályaváltozások mind-mind megalapozottak, s nemcsak matematikailag kiszámíthatóak vagyis számmisztikai úton is, hanem természeti úton, amely a közérzetben, egészségben jelentkeznek. Hozzá kell tenni, a mugli kutatásoknak is jelentős szerepük van. –
Noha átfogóan fogalmaztam, és kisül a szövegből mennyire lenézem a jóslástant, mindamellett próbáltam a lehető legtényszerűbben válaszolni. Meglehet ez sem elég, hisz sok mindent ki sem fejtettem. A számok eredetétől kezdve, a különböző bolygó-szám arányokon áttartó hosszas kutatómunkák eredményét.
Már csak ezért is megéri a mugli könyvtárakba járni. Hol tudják ezek, hogy Kepler már az 1600-as évektől tisztában volt vele, hogy a bolygók egy csillag körül keringenek, vagy hogy a keringési pályájuk négyzetei arányosak a csillagtól való távolságuk köbeivel?
Gray-re pillantok, s a tekintetem enyhe dacot sugároz felé. Érezze csak, hogy nem felejtek.
Kössön csak belém. Büntessen csak meg, ha mer, amiért a szabadidőmben olyan helyeken tartózkodom, amely a mai időket nézve öngyilkos kísérlet saját magam ellen.
Nem rejtem egy doxi hátsófele alá a tudásom, annyi szent! Végtére is hollóhátas vagyok.
A kezemben lévő pennát megforgatom egyszer, majd leteszem.
Ha a tanár úr részletekre kíváncsi, megadom. Ám van egy olyan érzésem, más is blirrírozni szeretne ezen az órán. Így hát megvan az esély rá, hogy ennyiben fullad ki a mai napi teljesítményem. Akárhogy is, legalább Gray orra alá pörköltem azzal, hogy magabiztosan kiálltam, s még a jelenléte sem okozott nagyobb problémát. Legalábbis, jobb ha ezt hiszi, az igazságot pedig sose fedem fel ebben az ügyben, senkinek.

   Fejem lustán nyugszik karjaimon, tekintetem mindig az aktuális beszélőre ugrik, s közben igyekszem minél többet felfogni az elhangzottakból. Látom, hogy a professzor teljesen az összegyűlt gárda felé fordul, akik mondhatni viszik is az órát előre. Mintha mi itt sem lennénk… Nem mintha sajnálnám, hogy nem fordít rám és a gyatra számmisztika tudásomra figyelmet, de akkor sem ehhez vagyok szokva. Mindegy. Had legyen Lamartinnak egy jó napja.
   Aztán arra kér, vessük papírra, amit tudunk. Viszolyogva tápászkodok fel, és vonom magam elé az üres pergament. A tollat belemártom a tintába, ám ahogyan írni kezdenék, a hegye megakad, centikkel a pergamen felett. Nem tudom, mit írjak. A már nyitott tankönyvbe pillantok, és elolvasom a bolygók együttállásáról és számukról szóló részt, de ezzel sem sokra megyek. Végül úgy döntök, leírom azt, ami eszembe jut, még ha az csak a személyes elképzelésem is a dolgokról.

A Naprendszer bolygói és a 10-es számrendszer számjegyei között megfelelés van. A jóslástan a számok mellett minden bolygóhoz egy-egy horoszkópi csillagjegyet is rendel. Ezek és a bolygók együttállása alapján határozzák meg a muglik, hogy mi várhat rájuk a jövőben. Igaz, ez csak találgatás, mivel ők nem ismerik a rendes jóslást.

   Odafirkantok még pár bolygót, a számukkal, és a csillagjegyükkel együtt, amiket a könyvből nézek ki, majd a tollat a nyitott könyvre fektetve felpillantok. Delacour már mondja is a magáét. Hallgatom, s mihelyst valami olyat hallok, ami megtetszik, vagy hasznosnak bizonyulhat, feljegyzem magamnak. Csak reménykedni tudok, hogy nem jutunk el addig, hogy nekem is fel kelljen olvasnom, amit írtam.

Sose értettem ezt a túlzó teljesítési kényszert. Lea persze belemegy a dologba, nekem pedig nem marad más hátra, mint valahogy kibírni az óra végét. Mellette kapok két jófajta kanál-vízben-való-megfojtás-jár pillantást, a két kedves háztársamtól, akik oly egy húron pendülnek mostanság, hogy félelmetes. Ezt sem értem igazán, hisz Draco is a nemtörődömség mintaképe, ahogy hanyag mozdulattal, szinte flegmán helyezkedik el ültő helyébe, s függeszti tekintetét a szorgos körmölés után a tanerőre. Lehet élvezi ezt a kiskirálykodást?
Sose bírtam a nagy arcát, szóval esélyesnek vélem.
Nem értem Lea mit esz ennyire Lamartinon, az meg Malfoyon. Nagy rejtélyek, habár Athalea talán könnyű lesz. Elég csak egy klubhelységben eltöltött hajnali óra, amikor a gyenge pillanatába bevallja nekem, mi a fészkes köze van most Seraphinhoz, hogy mindenáron mellé akart ülni a terembe befele jövet.
Közben a szó egymást adja a diákok körébe, és a hollósok nyitnak a szóáradattal, ami nem meglepő a stréber Delacour lány jóvoltából.
Mit is várhat az ember?
Miután a negyed órás szónoklás lassan a végéhez közelíteni látszik a teremben lévőkön, mintha felfedezhető lenne a feszélyezettség. Talán Gray tekintélyének tudható ez be vagy a ténynek, hogy Yvette után nehéz felvenni a fonalat?
Elnézve a többieket, mindenki inkább a papírlapjaiba süppedve ábrándozik, meglehet a szabadulást remélve.
Vagy csak így bujkálnak a felszólítás alól…
Szánalmas.
Hiába, az én agyamban is felötlenek a dolgok, amit Montalvo tanított még annak idején a számokról, meg egyebekről, de a jóslástanhoz Merlin szakállának legnagyobb gubancára se tudnám hogy kötni, tekintve hogy a rühelltem finom kifejezése a tárgy iránti viszonyomnak.
Szóval hiába nem írok semmit maximum enyhén imitálom az írás jellegét a kezembe kapott pennával… (amit inkább csak az ujjaim között pörgetek, de hát ez csak részletkérdés), mert ugyan hát tőlem senki se szedjen be semmit.
Az feltűnik, hogy még a Jéghercegnő is feszélyezettnek tűnik. Fura… talán emiatt az ócska körasztal miatt van, mintha egy vallatáson lenne az ember…
Leára sandítok, aki persze szorgalmasan körmöl. Elmoslyosodom. Olyan vicces néha ez a lány…
És csak hogy szemtelen legyek, na meg mert nem tudom megállni, odahajolok hozzá újfent, hogy egy elfojtott nevetést csikarjak ki belőle vagy lesújtó rosszallást akár.
- Ajjj Lea, figyelj már oda…nézd, ott… kihagytál egy vesszőt… -