Roxfort RPG

Múlt => Birtok => A témát indította: Josey Butler - 2008. 04. 13. - 21:35:23



Cím: A Fekete-tó
Írta: Josey Butler - 2008. 04. 13. - 21:35:23
A Roxforti Birtokon található Fekete-tó. Az elsősök minden évben ezen kelnek át a csónakokkal, s közben néha bele-beleesnek a vízbe. Nagyon sok minden él ám ebben a tóban.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2008. 04. 14. - 21:43:47
[Greg bara'tom : D, Feb. 13, este]

Újra magányosan... újra egyedül... mégsem úgy, mint az elmúlt időszakban. Eddig a a magány és az egyedüllét teherként nyomta az amúgy is sorvadozó lelkemet, most viszont... már nem. Valamiképpen felszabditott az Yvette-el való beszélgetés: a lelkem szabadon kezdett szárnyalni, amint rájött, hogy megteheti... amint a démon, az árnyék, a nyomás eltűnt róla. Csodálatos érzés volt... legalábbis lehetett volna, ha nem rettegtem volna a holnapról, a jövőtöl, a lehetséges rémképektől. Amanda... Ő a mindenem s ez már soha nem fog megváltozni. Még ha csak közvetetten is, de az ő segitségével sikerült túlélnem életem legmélyebb hullámvölgyét: az ő szerelme s annak a csodálatos estének az emléke a karácsonyi bálon... ezek nyujtottak vigaszt, megnyugvást és életerőt a magányos napok, hetek alatt... ezek adták az életerőm és eltökéltségem szinét-javát. Ha... ha meggyűlölt, akkor hiába volt minden... Ha a szememre hányja a sérelmeit és a fájdalmat, amit okoztam neki... és teljesen jogosan tenné, teheti, hiszen Viki... elmondta, hogy nagyon szenvedett szegény, miután megkapta a levelet, hiszen túl... túl nyersen fogalmaztam, mindenre választ akartam adni, de ez talán jobban sziven ütötte, mintha szó nélkül tűntem volna el... Ha eldob, akkor végem... akkor kitaszitott az élet és tudom, hogy nem vár rám más, csak a halál. Greg... őt fogom sajnálni egy kicsit. Viki... őt is érzékenyen fogja éliteni a halálom, de neki ottlesz Amanda, aki kisegiti a gyászból... Gregnek viszont senki, mióta szakitott a bálon Vianne-nal.. bár ebben sem lehetek biztos, az a fazon elég talpraesett ahhoz, hogy egy hónap alatt egy nagy csokor hódolót gyűjtsön maga köré.
Lassan lépdeltem keresztül a parkon... ráértem, hiszen abban sem lehettem biztos, hogy Greg megkapta már azt a fecnit, amit az ágyán hagytam... Talán ez vetetett vissza belőlem a tempóból, talán csak a park csendjét és nyugalmát nem akartam megtörni s ezért voltak a lassú, néma léptek... már nem kerestem az okokat, hogy mit miért. Egyszerűen... nem volt rájuk szükség, ha magamhoz illőbben akartam fogalmazni: kimentek a divatból... és jelenleg még nem voltam boldog, nem lehettem, amig nem találkoztam Amandával... de egyszerűen, bármily paradox is volt ez, féltem tőle. Amig... amig nem beszéltünk, addig élt és élhetett bennem a remény, hogy még szeret, hogy meg fog tűrni maga mellett... viszont ha eldob magától, akkor az a végemet jelenti. Tudtam... tudtam, hogy minden egyes eltelt másodperccel csökken még az a minimális esély is, ami még esetleg megmaradt... de nem mertem odamenni, még nem. Előbb... sunyi, alattomos, disznó módon, de körül akartam szimatolni egy picit, hogy mit gondol most rólam... hogy miként állhatok a dologhoz... és Gregnek is tartoztam annyival, hogy találkozunk négyszemközt és megbeszélünk mindent, ami történt, de... szégyelltem bevallani, ez most csak másodlagos volt. Greg... jó barátom, az első ember az életemben, aki igazán megértett... de immáron Amanda volt az, aki előtérbe került, aki nem csak egy volt a legfontosabbak közül, hanem A legfontosabb a szivemben... és bármily nehéz volt bevallani, bármily bántó volt ez Gregre nézve... a lány egyszerűen elbitorolta a helyét az első helyen....
A gondolatok örvényétől kisérve lassan megkerültem a tavat és elértem azt a bizonyos lapos követ, ahol annak idején... ahol annak idején megejtettük első őszinte, tabuk nélküli beszélgetésünket... ezt a helyet irtam le neki, hogy itt találkozzunk.
Hát... remélem azért eljön.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gregory Hawk - 2008. 04. 15. - 20:12:14
[ A barátságos és közkedvelt Pókember Damien részére ^^ :D ]

[Griffendél torony]

„Úúúútáááálóóóm a bááájitaaaaltaaaant”
dúdolgattam a fejemben, ahogy másztam meg a lépcsőt a hálók felé. Tiszta jó napom volt megint, csak harmadszor adták fel a Felix Felicis házidogát… Immáron háromszoros méretben! Annyira jellemző… Mindegy, majd Vikit megkérem, segítsen összehozni valamit… Ha meg még mindig nem fog tetszeni a mélyen tisztelt tanár úrnak, megetetem vele… Csak előtte meg kell tanulni, hogyan kell emléktörést végrehajtani. Akkor aztán agyalhat másnap, hogy miért nem úgy mennek a dolgok, ahogy kéne nekik… Na jó, ez gonosz volt…
Még mindig viszonylag jó kedvűen léptem be a hálóterembe, hogy a táskámat nagy ívben az ágyamra küldjem… melynek eredményeképpen, lekaszálta az éjjeliszekrény tetejét.
- Jellemző! –mondtam ki hangosan is, ahogy összeszedtem a négy részbe törött vekkert- Reparo! –mutattam rá a pálcámmal…
- Jóvan, szebb vagy mint új korodban –„tettem vissza” a szekrényre jó harminc centi magasból, majd az ágyam felé fordultam, és rögtön megakadt a szemem egy papírfecnin.
*Az utóbbi időben, túlontúl sok levelet kapok…* gondoltam magamban, ahogy a pergamen felé nyúltam. „Aggodalmam” végül alaptalan lett, mert amint megláttam az írást rajta, rögtön megdobbant a szívem:
„Keress ott, ahol felesküdtünk a világ ellen. D.P.”
Damien! Végre visszajött! „Ahol felesküdtünk a világ ellen”? Jól fogalmazott a srác, rajtam kívül ezt úgysem tudta volna senki. Ezek szerint, bizalmasan akar dumálni velem. Hát, rajtam nem fog múlni.
A taláromat újult erővel szabtam le magamról, az ingemmel egyetemben, hogy valami ruhának nevezhető göncöt vegyek fel végre. Sacce fél percen belül már a legfigyelmesebb mugli sem nézett volna ki a tömegből, úgyhogy gyors léptekkel indultam el az ajtó felé…

[Fekete-tó]

Sorosan összehúztam a dzsekimet, ahogy a tó felé baktattam. Hiába, még mindig tél volt, a Nap is kezdett lebukni már, ez pedig nem nekem való időjárás volt… Jó dolog a tél, sőt még a hó is, de már kezdett sok lenni belőle… A beduinok már rég megfagytak volna… Oké, megint hozom a formámat.
Pár perc néma (és didergő) gyaloglás után, mielőtt épp azon kezdtem volna el gondlkozni, vajon hány lábujjam törött eddig le, végül megpillantottam a tavat. Megtettem még néhány métert, majd végül megpillantottam a parton magányosan üldögélő Damient… Eddig nem is hittem volna, mennyire tudok örülni neki, ha egy rég nem látott barát visszatér! Talán ezért is Ő volt a legjobb barátom? Valószínüleg igen...
*Épp emiatt* gondoltam magamban *Itt volt az ideje, hogy illően fogadjam!*
- Az összes pofám leszakad! –hasított bele a hangom, a park néma csendjébe- Damien! Elmész majdnem két hónapra, se szó se beszéd… ez eddig oké. Hozzámvágsz egy levelet, elrendezel annyival, hogy nJoy your life, oké. De hogy még képes is vagy, és iderendelsz mínusz nyolcvanöt fokba, mint aki jól végezte a dolgát?! Na az nincsen rendben! –vettem fel egy bosszús ábrázatot, miközben a hangom remegett a megjátszott idegtől…
… hogy pár pillanat múlva a düh, széles vigyorra váltson át az ábrázatom…
- Láttad volna milyen képet vágtál! –mondtam immáron boldogan, ahogy felrénottam Damien a földről, hogy egymást rég nem látott jó barátokhoz illően átöleljem… persze csak férfiasan, mert a végén még félreérti valaki!
- Na aztán mi a pálya tesó? Merre jártál? Itt az ideje, hogy szépen elmeséld az elmúlt két hónapodat –készítettem fel az elkövetkezendő pár órára. Innentől kezdve az is biztos volt, hogy ma nem hagyom addig békén, amíg mindent el nem mond. Aztán én jövök, mert itt sem állt ám meg az élet! Nah de addig is, annyi szent, hogy én valami ilyesmit nevezek „hatásos belépőnek..."


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2008. 04. 20. - 22:23:48
Tekintetemet rezzenetlenül szegeztem a tó tükrére, bár, mint már oly sokszor, nem a sötét vizfelszint láttam magam előtt: a vizióim újra elragadták a gondolataimat. Amanda arca sejlett fel előttem... de ez nem emlék volt, hiszen egy sosem látott arckifejezés ült az arcán: kisirt szemek, kétségbeesett s dühtől izzó tekintet... s szavak visszhangzottak, melyeket valójában soha nem ejtett ki, legalábbis eddig. Szidalmak, szemrehányások, sértések... Minden hibámat a képembe vágta, kiméletlenül... Érdekes a változás. Egy hónap... legalább ennyi telt el, amig semmi érdemit nem csináltam, csak a plafont bámultam s lelkem démonaival küzdöttem. Sokszor... nagyon sokszor felsejlett előttem a lány arca, de... mindig pozitiv szerepkörben tetszelgett, bátoritott, tartotta bennem a lelket, biztatott... segitett. S most, hogy közeledett a számadás ideje (ahogy apám mondaná)... most valahogy minden megváltozni látszott. Talán... talán az okozta a változást, hogy elkezdtem objektivebben, kevésbé elrugaszkodottan szemlélni a dolgokat. Elvárhatom-e valakitől... akár Amandától, akár mástól... hogy egyetlen este után ennyi ideig várjon s szenvedjem miattam, még ha az az este oly csodás is volt? Ha a józan ész hangját követem... akkor nem. Semmiképpen... de ha a szivemre hallgatok, akkor az egy másik történet. A remény és a szerelem lángja oly erővel izzik bennem, ami elűzi az ész hideg szavait s elülteti bennem azokat a képeket, amig végigkisérték az elmúlt hónapot. Kár, hogy most újabban az ész hangja dominál... Hinni és reménykedni. Csak ez maradt nekem. Szeretlek....
Gondolataim közül egy hirtelen hang robbantott ki. Odakaptam a fejem, de olyan hevesen, hogy hajam az arcomba vágódott s egy újabb fejmozdulat kellett hozzá, hogy kilássak mögüle... bár ne láttam volna ki. Greg állt ott, teljes életnagyságban... és valahogy mégsem ő volt. Arcát grimaszba gyűrte a düh és a harag, szemeiből valami azonosithatatlan ellenségesség sugárzott... szavai pedig ostorcsapásként értek. Ő... tőle nem vártam ezt. Tudta, mi zajlik bennem, mégha arról, amit Amanda iránt érzek, csak levélből is értesült... de tudta, hogy mik kötik le a gondolataimat, hogy miért horgonyzott a szivem Yvette mellett és tudnia kellett, hogy ha valaha valami komolyat akarok érezni Amanda iránt, akkor ezektől a gondolatoktól meg kell szabadulnom... és tudta, hogy ezért mentem el. És most... ezeket vágja a fejemhez. Amint eldördültek a szavak, már tudtam: számitanom kellett volna erre... hiszen ő is egy olyan személy a néhányból, akinek fontos vagyok. Ő is valaki olyan, akit érdekel a sorsom... és ezért jogosan esik neki rosszul, hogy kizártam a problémából, hogy szó nélkül elhúztam a csikot... mi?! A hideg a legnagyobb problémája?! Na áljon meg a gyászmenet...
Az én képem is grimaszba gyűrődött: a kitörni készülő vulkán jellegzetes fintorába, mire ő nem tudta tovább fenntartani a gyűlölet ábráját s vigyorogva rángatott fel a kőröl s ölelt át. Viszonoztam... de meglepett, hiszen soha az életben nem köszöntöttek még ilyen gesztussal. Jól esett, az biztos, de ezt nem fogjuk elfelejteni... de nem ám.
- Te mocsok... - vigyorodtam rá - Igy megszivatni... már épp arra készültem, hogy helyreteszem az agyad egy picit és behűtelek a tóba, hátha felébredsz... bemakkoltad, az utolsó pillanatban. - visszaültem a kőre s csak hallgattam a kérdések áradatát... de erre fel voltam készülve már a leglején is. Arra, amit Vikitől kaptam... nos, arra nagyon nem... de válaszolni a kérdésekre, az még menni fog. Gregnek biztos... és Amandánál is mennie kell, különben megette a gólya az egészet.
- Hát... ez egy hosszú mese. - kezdtem bele egy megszokott, már-már klisés mondattal... egy újabb vigyor kiséretében, - Ahogy leirtam annak idején, az idő legnagyobb részét otthon töltöttem... és gondolkoztam, avagy filozofáltam, ahogy az okosok mondanák. Próbáltam helyretenni magamban a félretolt képkockákat, kicseréni a biztositékokat, amiket Yv kivert bennem... és azt kell mondjam, többé-kevésbé sikerrel tettem mindezt. Tovább tartott, mint gondoltam... sokkal-sokkal tovább, hiszen én már a szünet végére vissza akartam érni... de sikerült teljesen kiönöm a fejemből a szerencsétlen gondolatokat. Pár napja... bementem hozzá a Mungóba, meglátogattam... beszélgettünk... és kettőnél többször nem ötlött fel bennem, hogy miattam került oda. Meg vagyok elégedve... talán meg is érte a beleölt időt... bár ez már nem rajtam múlik. - tekintetem újra a távolba révedt, a viztükör egy messzi pontjára; lelki szemeim előtt újra Amanda lebegett, mosolyogva, szeretetteljesen... - Reméljük... reméljük, hogy megérte. Remélem, hogy nem vesztettem el ezzel... - nem birtam kimondani a nevét... itt és most egyszerűen képtelen voltam rá. - ...mindent.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gregory Hawk - 2008. 04. 27. - 20:55:37
*Ezt még tuti visszakapom* gondoltam magamban vigyorogva, miután elengedtem Damient… Na de ez egy kihagyhatatlan poén volt, amolyan „origi Hawk” stílusú belépő. Nem is volt mit ragozni ezen. Damien már valószínűleg megszokta, hogy „bízhat bennem”, főleg ha épp elememben vagyok…
El sem telt tíz másodperc, már Pulse mellett ültem a megszokott a kövön, úgy hallgattam a beszámolóját. Hát… nem sokkal lettem okosabb, mert ezeket már nagyrészt tudtam, vagy sejtettem. Mindazonáltal örültem hogy végre itt volt, és megint tudok beszélgetni vele. Talán ezért is volt, hogy az örömhullámom nem nagyon akart csillapodni… Miután Damien végzett a sztorival, belőlem is kitörtek a szavak:
- Sejtettem, hogy valami ilyesmit művelsz –válaszoltam elég idiótán, de most erre tellett hirtelen. Előbb ki kellet adnom magamból a hirtelen rámtörő boldogságot, csak utána tudtam ismét megértő támasz lenni. Szóval bele is kezdtem:
- Akkor csináljuk azt, hogy gyorsban elmondom mikből maradtál itt ki, mert nem sok minden történt; utána meg mesélj te is részletesebben! Kíváncsi vagyok na –mondtam vigyorogva- Hát akkor nézzük… Szokás szerint találkoztam egy-két olyan emberrel, akik nejlonzacskóban hordják haza a fényt, bizonygattam megint néhány elsősnek, hogy Tony Hawk nem a rokonom, balhéztam az öreglánnyal mint mindig, éééés kb ennyi… Mondtam, hogy nem történt semmi extra –fejeztem be az erősen ollózott „élménybeszámolót”, miközben éreztem, hogy lassan kezd csökkeni a fordulatszám valahol bellül, és kezdek megnyugodni…
Nagyjából most esett le, hogy Damien miket mondott... Illetve az utolsó mondata volt csak a lényeg. Pár pillanatig megfordult a fejemben, hogy talán illő lenne elszégyellnem magamat, mert sikerült csont más témát felhozni, mint amiről Ő akart beszélni, de aztán jegeltem az ötletet. Erre pedig egyszerű volt a magyarázat: lazán vissza lehetett még kanyarodni…
- Hm… Bocs, kicsit elragadott a hév –mondtam már nyugodtabb hangon- De a lényeget akkor is elmondtam… Sacce ennyi történt, amíg nem voltál… Amúgy, nagyon örülök neki, hogy végre tényleg sikerült lezárnod ezt az egész Yv témát… Amanda alig várta, hogy visszatérj! Legalábbis Viki ezt szokta mondani… -halt el a hangom, ahogy ismét eszembejutott a lány... Ahogy ismét felderengett előttem az arcra…
Nem tudom pontosan mikor, hol vagy miért kezdtem el a lányra többként tekinteni, mint egyszerű barát, de nem is számított. A lényeg az, hogy a gyomromnak újfent sikerült megtanulnia a kedvenc hátraszaltóját, ha csak eszembejutott… Ez van, ezt kell szeretni… örökérvényű igazság, de én ezt a mostani helyzetet mégsem szerettem! Talán még a lány nem is tudja (honnan is tudhatná?) hogy már évek óta próbáltam megismerkedni vele, de valami mindig közbejött… Valami hülye, aki olyan kérdésekkel bombázott, hogy a lámafarokszőr miért nem jó a pálca magjába (én az ilyen egyedeket, általában orrbavágásokkal bombáztam) vagy éppen feltűnt valami váratlan vizsga vagy… vagy csak szimplán szerencsétlen voltam, mint mindig. Mindegy, talán most máshogy alakul… Csak az a baj, hogy már attól kezdek félni, hogy egész jó haverok, vagy talán már barátok lettünk , és vajon mit lépne rá ha megtudná mit érzek…? Asszem rövid úton végem lenne, ha elveszíteném…
Ezaz... Én, aki büszke vagyok rá, hogy mindig sodródom az árral, mindig kimondom a véleményem, félek… Félek, hogy a lány, akit szeretek, elfordul tőlem… hogy örökre elveszíthetem… Jellemző… Na de meg fogom próbálni… Meg KELL próbálnom! Különben belerokkanok ebbe az egészbe…
- Nah szóval a lényeg, hogy mindenki nagyon várt vissza, és nagyon örülök, hogy itt vagy haver –fejeztem be végül, hosszú hallgatás után.. Nem nagyon akartam egyszerre Vikivel kezdeni nála, de fel fogom hozni a témát, mert kell már egy jótanács… Meg kell már beszélnem valakivel ezt az egészet…
Bár aztán ki tudja…? Amennyire Damien ismer, már talán rájött arra, hogy mit érzek… Tudom, hogy amikor kimondom a lány nevét, megváltozik a hangom… hiába akarok tenni ellene, nem tudok… Valamiféle törődés vagy… vagy nem is tudom szavakkal leírni, mi játszódik akkor le bennem… De a tényeken nem változtat: jelenleg Viki, mindenkinél fontosabb szerepet tölt be a szívemben… és ezt egy napon, majd meg kell hogy tudja…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2008. 05. 06. - 15:03:01
Szavaim végeztével tekintetemet újra a tóra szegeztem s csak meredtem magam elé, mint valami szellemi problémákkal küszködő alak. Tulajdonképpen ez igy is volt... de ebbe ne menjünk bele, mert nem abban az értelemben, ahogy számos rosszakaró gondolná. Gondolataim megint Amanda körül forogtak és váltakozó erővel leledzett bennem a remény és a reménytelenség s eme ádáz csata újra lekötötte minden figyelmemet, bármennyire is próbáltam tenni ellene. Nem tudtam mit gondoljak, mit gondolhatok... Viki erre nem adott egyértelmű választ, bár mondta, hogy Amanda nagyon vár vissza és hogy... dögöljek meg, de szenvedett miattam végig, amig távol voltam... de ez nem jelentette azt, hogy végül megint minden rózsaszin lesz: sőt... Féltem. Folyamatosan féltem a Vikivel való beszélgetés óta s most Gregtől remélek megnyuvást, valamennyire... de úgy tűnik ő is kerültgeti a témát, mint macska a forró kását. Ennyire rossz lenne a helyzet...?
Dióhéjban összefoglalta a tényeket, az elmúlt hónapot... bár a hirtelen lezárásból és az arckifejezéséből itélve ez egy eléggé kozmetikázott és röviditett változat. Vajon mit titkol... de fontosabb, miért? Azt hittem, hogy nincs titkunk egymás előtt s ez igy is volt annak idején... ez a hónap,  a távollét kikezdte volna ezt a barátságot is? Nem kéne... meg nem is tartottam valószinűnek, hisz annak idején szinte testvérekké váltunk ugyanezen a helyen; s most mégis úgy tűnt, hogy ez a kapcsolat is felengedett, elgyengűlt s jelentéktelenebbé vált... mondjuk akár más is lehetett a háttérben, de mi? Mi az, amit nem akar vagy nem mer megosztani velem? Kérdések, amikre nem tudom a választ... még nem, de ki kell deritenem, s minél hamarabb, annál jobb. Nem tudom mi bántja Greget, de az vagy valami giantikus titok, vagy valami olyasmi, amit még ő maga sem akar beismerni...
Folytatta a beszédet és - végre! - rátért arra a részre, ami engem igazán érdekelt. Amanda vár vissza... de csak Viki szavait tudja visszhangozni, tehát ismét nem vagyok beljebb semmivel. A tudatom pereme felfedezte azt az apró felhangot Viki nevének emlitésekor, de nem volt abban az állapotban, hogy foglalkozzon vele, mert megint önsajnálatba süppedt: marad a bizonytalanság, a reménytelenség, a félelem: mindegyik érzés régi ismerős, de reméltem, hogy Amanda kapcsán soha nem fogom ezeket érezni... s most mégis. Gondolataim újra kiröppentek, fel a kastélyba, a hálóterembe ahol valószinűleg békésen alszik ebben a pillanatban... nem is sejte, hogy már itt vagyok s alig várom, hogy találkozhassunk. Várom s mégis taszit a gondolat, hiszen... hiszen nem tudom mi lesz. Elképzelésem sincs arról, hogy hogyan fog reagálni arra, hogy újra idedugom a képemet több mint egy hónappal az utolsó életjel után. De... azzal nem leszek beljebb, ha itt ülök és a lelkem utolsó morzsáit is megrágom... majd kiderül, holnap az lesz az első dolgom, hogy megkeresem és...
Minden eldől.
- Én is örülök... már épp ideje volt. - feleltem kiszáradt szájjal. - Nehezebben ment, mint vártam, de... de megérte, értetek. Megérte... remélem... - az utolsó szó már csak egy alig hallható suttogás volt s tekintem egy pillanatra újra a távolba révedt, de szerencsére ezúttal sikerült kordában tartanom tűnékeny gondolataimat. - És mi van veletek? Mármint úgyértem... veled meg Viannal? - Tudom, hogy volt némi surlódás közöttük és mivel nem voltam abban az állapotban, hogy felfogjam a beszéd egyes ravasz hajlitásait és csavarintásait, igy azt gondoltam, hogy a nyugtalanság első és potenciális oka (még mindig) a lány. Aztán lehet hogy bakot lövök, de fel kellett tennem ezt a kérdést. Semmi konkrétat nem tudtam, hisz még semmi nem volt eldöntve, mikor elmentem... talán ezért volt furcsa, hogy Greg egy szót sem szólt róla s ezért apelláltam egyből erre a dologra... mindegy, majd kiderül. Ha mellé, akkor ez van, ha meg telibe, akkor legalább megadtam a kezdőlökést... - És Rose hogy van? - tettem még hozzá, hiszen róla sem derült ki semmi az iménti beszámolóban. Érdekelt a sorsa, hiszen őt is a barátomnak tartottam... bár amit a bálon művelt a kábitószerrel, az nagyon nem vallott rá, ezért az aggodalom is ott leledzett a hangomban egy kicsit. Mondjuk amit kéősbb én műveltem a tőle elvett anyaggal, az sem volt semmi... ah mindegy, az is egy másik történet. Annak az életnek már vége van.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gregory Hawk - 2008. 05. 07. - 18:08:16
Damien is némán ült mellettem, nekem sem volt kedvem beszélgetni… Illetve kedvem lett volna, de a tudatalattim átvette az irányítást, és közös megegyezés helyett azt mondta: NEM. Hát ha nem, akkor nem; törődtem bele a helyzetbe.
Végül is, nem is nagyon volt ellenvetésem, mivel nagyon elragadtak a gondolataim. Rengeteg „mi lenne ha…?” mondat kavargott a fejemben, miközben a nyugodt víztükröt bámultam. Mi lenne, ha sikerülne? Mi lenne, ha végre megtudná mit érzek? Mi lenne, ha emiatt végleg elveszíteném…? Minden gondolatmenetnek ez lett a vége. Hiába magyarázzák a „nagymenők”, hogy „légy tökös csávó, mer az neked yo”, nincs igazuk. Jó mondjuk az is tény, hogy semmi pénzért nem süllyednék olyan mélyre, hogy rájuk hallgassak, de akkor is… hogyan lehet így hozzáállni az élethez? Mármint… ha csak eszembejut Viki, megszűnik létezni a világ. Akár rám is omolhatna a csillagvizsgáló, valszeg azt is csak jelentős fáziskéséssel venném észre – ha még észrevennék valamit utána egyáltalán… na de ez más kérdés. A lényeg, hogy ésszel kellett viselkednem, mert most csak egy dobásom van, amit nem szabadott elszúrnom, semmi pénzért sem… Jelenleg Viki volt a mindenem, az a személy, akiért bármit feláldoztam volna...
Azonban mielőtt még jobban belesüllyedhettem volna gondolataim ingoványos talajába (megin szééépen fogalmaztam, jaaajj de kár hogy ezt nem hallotta egy irodalomtanár) Damien szavai törtek be a tudatomba… Vian…? Rose…? Két olyan név, amik közül egyiket sem szerettem volna hallani… soha többé… Hogy ennek mi az oka…? Hát…
- Viant hagyjuk... Crak előbb kap fizikai Nobel-díjat, mint hogy én mégegyszer beszéljek vele! A tűz meg a töklé jobb páros mint mi voltunk… -törtek ki belőlem a szavak hevesen. Ahogy az exem képe befurakodott a tudatomba, és kezdte elhomályosítani Viki gyönyörű arcát, éreztem, hogy fellángol bennem a harag. Nem elég, hogy akkoriban mennyit szívatott, még most is át akarja venni a hatalmat?! Na de abból nem eszik!
- Egy héten balhéztunk olyan tizenötször, minden hülyeségbe belekötött, meg gondolom nem voltam elég jó neki… Állítólag másokkal is kevert, minden apróságért beszólt, nekem meg elegem lett. A karácsonyi bálon összevesztünk, azóta nem hallottam felőle… nem is hiányzik… -fejeztem be a Vian témát baljósan nyugodt hangon. A lány már annyi fájdalmat okozott akkoriban, hogy egy életre elég volt belőle…
- Rose pedig… -kezdtem volna bele a válaszom második részébe, de rövid úton megakadtam. Jobban belegondolva, nem tudom milyen viszonyban voltam Rose-al. Amikor megismertem, egy helyes, aranyos, de mindig szomorú lány volt. Ahogy telt múlt az idő, ő is kezdett megváltozni… Egyre inkább elhagyta magát, a karácsonyi bálon tolószékkel break-elt, amikor meg végre fel tudott állni, akkor pedig már rá sem ismertem… na mindegy, halottról vagy jót, vagy semmit…
- Szóval Rose… Rose meghalt… -feleltem végül kertelés nélkül. Jobbnak láttam minél előbb túlesni rajta- Elment mászkálni valahova, asszem a szellemszállásra azt belefutott egy dementorba. Legalábbis ez a hivatalos álláspont, többel nem tudok szolgálni... –zártam le a másik lány témáját is.
Az igazság az, hogy bármennyire is fájt kimondani, az a Rose akit én ismertem számomra már régen megszűnt létezni. Amikor elkezdett megváltozni a jelleme, többé már nem volt ugyanaz az ember. Persze sajnáltam, de már csak mint egy nagyon távoli ismerőst, nem mint barátot. Tudom, szemétül hangozhat, de ez van. Megváltozott ő is, egyszerűen nem találtuk a közös hangot. De ez már viszonylag régen volt, azóta rengeteg dolgot átértékeltem…
Mára itt van nekem Viki, Amanda és végre Damien is visszatért. Magányos pillanataimban sokat gondolkoztam már ezeken, és mindig ugyanarra jutottam: ők azok az emberek, akiket a biztos halálba is követnék. Az év eleje más volt… de nem, nem is érdekel. Mint mondottam, életem azon szakasza lezárult, többé nem is akarok gondolni rá! Egyedül Damien köt a múltamhoz, de számomra ő is a megújulást is jelenti. El sem tudja képzelni, mennyire nagy hatással van rám az, hogy bármikor fel tud kelni a földről. Talán (bár ez csak személyes vélemény) ösztönözzük egymást valamelyest… Legalábbis ő is kisegít engem amikor minden el van veszve, és én is igyekszem mindig jobb kedvre deríteni… Ennek pedig egy egyszerű oka volt: Damien a legjobb barátom, akire már-már testvéremként tekintek. Ezt felesleges volt ragozni, nem is teszem.
- Hát kb ennyi… -mondtam miközben elhajítottam egy lapos kavicsot a tó felé, amely valahogy a kezem alá került. Némán néztem, ahogy kacsázik egyet, majd halk csobbanással örökre eltűnik a fekete víztükör alatt… Elcsépelt hasonlat, de ez a kő emlékeztetett az év elejére. Hiába tűnt el a felszínről, a mélyben örökre ott marad. A múlton nem tudok változtatni, ez van… Na de ahogy a víz fodrozódása szépen elhalt, én is folytattam a mondókámat:
- De tudod, nem is nagyon érdekel… Mármint, egy idő után, letisztul kire számíthat az ember, és én megtaláltam ezeket a személyeket...Itt vagy például te, a legjobb arc, akit csak ismerek a suliban. Amanda, akire bármikor lehet számítani, és Viki aki rabul ejtette a szívemet, csak még éppen nem tud róla… -csúszott ki a számon. Megint rámjött ez a naaaagy őszinteséghullám, és Pulse nyakába zúdítottam a legnagyobb titkomat… Pont amikor a legkevésbé rólam kellett volna szólnia a beszélgetésnek... Jellemző.
- Hát… Hm… Szóval így állok kb magánügyileg… -nem tudtam értelmesebb választ kinyögni, inkább egy ironikusnak szánt (de inkább fájdalmasnak tűnő) félmosollyal pillantottam Damienre…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2008. 05. 07. - 21:05:50
Szóval Viannal vége. Érdekes, de nem egészen váratlan fordulat... jól elvoltak, eleinte, de utána már látszott, hogy nem annyira illenek össze, mint azt előzőleg gondolta volna az ember. Legalábbis nekem látszott... de úgy néz ki hogy uána ő is rájött és véget vetett az egésznek. Okosan. Legalább nem járt úgy, mint én... nem kellett szenvednie a boldogságért, ami végül nem is lett volna boldogság... igy legalább csak egy darabig fájt, ha fájt egyáltalán, utána el tudta felejteni és túl tudott lépni. Biztos nem volt könnyű... újabb embernek ártottam, de legalábbis nem tudtam segiteni a távollétemmel, az egész ostoba rögeszmémmel: hiszen Greg nyilván szar helyzetben volt és igényelte volna a támogatást, jól esett volna neki, ha van valaki, akinek kiöntheti a szivét... és nem volt, mert elhúztam a csikot és vissza sem jöttem egészen mostanáig. Nagyszerű... újabb embernek nehezitettem meg a sorsát. Nem annyira, mint Amandáét... de akkoris sikerült. A francba már az egésszel... vissza akarom csinálni... csinálja vissza valaki!
Az a néhány másodperces szünet pont elég volt ahhoz, hogy a gondolataim ismét szárnya keljenek s ismét odafent kötöttek ki Amandánál. A képzelet játéka volt mindez, természetesen: láttam magam előtt a lányok hálótermét. ahol valójában soha nem jártam, mert nem járhattam; láttam, ahogy békésen alszik az ágyában... de a kép mégsem volt teljesen idilli, hiszen arcán s szemei sarkában még ottvoltak a sirás hagyatékai, az elkenődött könnycseppek... s lám, néhány pillanat múlva már úgy nézett ki, mint akit rémálmok gyötörnek: dobálta magát, ajkait halk, alig hallható szavak hagyták el, szemeiből újra folytak a könnyek mig végül felébredt, körülnézett, rájött hogy hol van.. s sirt tovább. Ámbár tudtam, hogy csak képzelet, csak tűnékeny vizió, a szivem majd megszakadt érte, hisz mint az előző tényt, azt is nagyon jól tudtam Viki szavai nyomán, hogy ez valóság is lehetett, sőt, az volt s igenis megtörténhetett, legalább ennyire szenvedett... s nem tehettem semmit, már nem csinálhattam vissza... pedig... pedig...
- Hogy mi...?! - bukott ki belőlem a kérdés és rándultam vissza a valóságba, amikor Greg kiejtette a száján a következő szavakat. Valóságos hidegzuhanyként ért az előbbi, magam ellen forrongó harag után... Rose... Rose meghalt?! - De... de... h-hogyan? - hangom remegett, a szavak nem jöttek egyszerűen, de Greg már mondta is... Szellemszállás? Dementor? Mi... mi a frászt keresett ott? És hogy került oda egy ilyen nyavalyás szörnyeteg? Ez... nem lehet. Rose nem halhatott meg... Soha nem ártott senkinek, mindig mindenkihez kedves volt s mégis elbánt vele az élet, elvette a szüleit, a családját... és most őt is utolérte volna a vég? Annyira... annyira nem érdemelte meg... miért nem az ilyen Malfoy-féle férgeket csapja agyon az isten? Miért mindig a jó embereket éri utól leghamarabb? Annyira... annyira igazságtalan ez az egész élet...
Erről is én tehetek. Ha itt lettem volna... ha nem megyek el... talán minden másképp alakul.
Felálltam s előhúztam a pálcámat. Ritkán kapkodtam utána, ha nem volt feltétlenül muszáj, de ez az alkalom kivételt képez... a temetéséről már alighanem lemaradt és valószinűleg nem is itt zajlott, szóval hivatalos sem lettem volna rá... de akkoris a barátom volt és valamiképpen meg akartam róla emlékezni, hiszen... hiszen mindig segitett a bajban s ő is azok közé tartozott, akiknek kiönthettem a szivemet. Bár a végén más lett... magyon más. Kábitószer... teljesen kivetkőzött magából... de akkoris az az ember volt, az az ember maradt, aki annak előtte... és igy fog élni az emlékezetben.
- Orhidessis! - suttogtam halovány, reszelős hangon s egy apró virágcsokor hagyta röppent ki a pálca végéből. Nárcisz... a kedvence volt. - Fieri Voxius... - a csokrot egy aranyszinű fényburok vette körül. - Wingardium Leviosa... - az alkotmány a levegőbe emelkedett s lassan a tó közepe felé lebegett. Amikor lassan odaért, egy pöccintéssel megállitottam s egy pár pillanatig csak lebegett a viztükör felett. - Ég veled, Rose... nyugodj békében. - egy újabb pálcamozdulat s a virágcsokor lehuppant a viztükörre majd a varázslat nyomására még lejebb s lejebb ereszkedett. - Piroinitio... - hangzott az utolsó varázsszó, mire a virág is és a fénygömb is egy utolsó villanás kiséretében megszűnt létezni... ahogyan Rose is megszűnt létezni a dementor csókja nyomán, már ha igaz volt a sztori. Csak álltam ott a parton, nézve a helyet, ahol az az apró kis villanás elhalványult s lelkemben egyre erősödött az önmarcangolás: Amanda, Rose, Greg... mind megsinylették a távollétemet... ki jobban, ki kevésbé, de a lényeg ugyanaz volt: minynyájan szenvedtek miattam, nem tudtam rajtuk segiteni... Eltelt az egy perc néma csönd, az illem diktálta gyásszünet s visszaültem Greg mellé a kőre.
Egy darabig csak szótlankodtunk egymás mellett... nem történt semmi, csak a park csöndje, sötétje és hidege ölelt körül egyre erőteljeseben. Azután megtört ez is: Greg akcióba lépett, felkapott egy követ és megpróbált vele kacsázni a tó viztükrén, méghozzá szánalmas eredménnyel. Csak tessék-lássék pillantottam utána, egyébként a földet bámultam magam előtt: ott benn még mindig dúlt az önmarcangolás, hiszen legalább egy, de lehet hogy több barátot vesztettem el örökre csak azért, mert... mert fafej voltam. Egy makacs senki, aki mindig mindent egyedül akar megoldani... De ez is csak egy tűnékeny pillanat volt, hiszen Greg újra beszélni kezdett. Nem is érdekli Rose halála...? Hát én majd mindjárt odamegyek és...
... de a mondat második fele hirtelen semlegessé tette az elsőt. Aha. Szóval innen fúj a szél. Igazából tudhattam volna... utoljára a Vianos szitunál volt ilyen... furcsa... de valahogy mégsem volt jellemző rá, hogy még szinte ki sem ment az egyik nő a bal oldali ajtón, a jobbon már be is jött egy másik... bár kitudja, nem ismerem annyi ideje, hogy erre fény derülhetett volna: amennyire én tudom, Vian volt az első barátnője, aztán lehet hogy mégse. De hogy Viki...? Miért pont ő? Bár... ez is érthető, hiszen Viki egy elbűvölő valaki. Szép, okos, kemény s legalább annyira vág a nyelve, mint ennek a bohócnak... igazából szép párt alkotnának. De... és itt egy de. Greg nem tud Dracoról... és tőlem nem is fogja megtudni, az hétszentség. Minden titkomat megosztom vele, de ez nem az én titkom, hanem Vikié... és ezt belőle Cruciatus-szal sem szedi ki soha senki, az holtbiztos. Bocs Greg, ezúttal csak magadra számithatsz...
Nem lesz könnyű menet... de remélem összejön neki. Mindkettejük érdekében.
- Szóval Viki... - mondtam tűnődve. Igen, valójában várható volt... miért lep ez meg ennyire? Nem tudom... és mégis megteszi. - Miért pont ő...? - tettem fel végül azt a kérdést, ami leginkább bökre a bokámat. Tényleg érdekelt, hogy Viki melyik ragyogó tulajdonsága fogta meg Greg bara'tomat, de ezenfelül... más is volt a háttérben, hiszen ha az egyik... olyasmi, ami mégsem annyira jellemző a lányra, akkor legalább egy figyelmeztetéssel tartozom neki, hiszen a barátom... ahogyan Viki is. Ha két barátod szerelembe esik egymással, akkor az már régen egy ördögi kör... s mégjobban beleártani látszom magam a dologba. Nagyszerű.
Miért van mindig ekkora mázlim...?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Davis Perry - 2008. 05. 08. - 13:59:02
Előzmények : A Birtok --> A Móló és Csónakház

[ Máskor, más időpontban ]

{ Angelle Aureole }

A sárvérűekre tett kelletlen megjegyzés alapjaiban is visszataszítónak hatott a jelen beszélgetés mívességében, pláne, hogy két tisztavérű ült egymással szemben. A lány ezt szóvá téve szólalt meg ismételten…hangjának színe oly lágy volt, mint a legdrágább, legjobb minőségű, szőtt fátyol, amely feldobva a szellő lágy ringatásával ereszkedik alá az égről. Mégis…ott volt benne a gúny, a stílus, amely egyértelműen jelezte hovatartozását. Soha, egyetlen pillanatot sem hagyott volna el az arra nem méltók megalázására. Davis bólintott…végtére is Aureole-nak igaza volt abban, a csónakban helyet ilyen ember nem érdemelne…egy igen, de ő már halott. Viszont elméjében jó pár megoldás testesült meg hirtelen, miként hajthatná szolgaként a csónakot egy arra ildomos, hogy jelenlétével ne szennyezze a két fél beszélgetését. Merengéséből aztán a lány utolsó szavai ragadták vissza.
~ Mi….mi….mi ~
Visszhangzott az elméjében, mint valami hangos kiáltás, melyet visszavernek az üvöltőt körbeölelő hegyek. Tényként kezelte, hogy Aureole egyenrangúként állt hozzá, ez volt a minimum…ha nem így lett volna, akkor a mai napon valószínűsíthetően nevelő szándékkal érkezett volna a Csónakházhoz. Eleddig nem sokszor váltottak szót egymással. Többször, mint Perry másokkal, ez tény…mégis…nem elegendőt ahhoz, hogy a fiú bizalommal tekintsen reá. A bizalom olyan szó volt, amely jelen állapotában üres frázisként volt értelmezve önnön szótárában…nem lététezett, mert nem lehetett bízni senkiben. Évfolyam- és háztársa azonban úgy festett, másképpen vélekedett erről, hiszen egy titkot készült felfedni előtte. Hátsó szándék lenne terveiben…nem, az lehetetlen…és amúgy is…Davis soha nem volt az a fajta, aki ne sétálna bele ezekbe. Ott legalább ki tudta adni magából a felgyülemlett feszültséget.

A megindulást követő másodpercekben továbbra is a másik tekintetét fürkészte…sokan nem szerették ezt, és megtörtek kékellő íriszeinek súlya alatt…Aureole azonban továbbra is hűvös, és nyugalmas tudott maradni. Becsülendő, bár egyes helyzetekben bizony botor. Aztán, mintha nem akarná bántani tekintetével az alantos munkát végző fiút pillant oldalra, fürkészvén a tejfehér ködöt, mely áldásával leplezte kettejük tilosban járását. Davis azonban továbbra is a másikat fürkészte tekintetével…pihentetőbb volt a kékellő íriszeket a másikon legeltetni, még akkor is, ha az már tolakodó. Amint az ébenbarna csónak lágyan siklott a vízen, a páros elhagyta a Csónakház ölelését…hirtelen újabb érzés támadta meg a fiú lelkületét…szabadság…a fehér massza keltette lebegésszerű valami…régen érezte, és most is csak egy pillanatra mart bele. Arcán továbbra is a kifejezéstelen, és marcona tekintet maszkja díszelgett. Nem is ülhetett más…Davis-nek annyira beleégett a tudatába ez a fajta tekintet, hogy szavakkal kifejezni azt lehetetlen.

Hirtelen derengő fények, a köd ellenére is…Aureole szemei összehúzódtak. A lány törékeny volt, és mégis…erős. Furcsa kettős, össze nem illő…mégis egyetlen személyben összpontosult. Halk neszezés törte meg az idillinek ható mélázást…ahogyan a lapátok alámerültek az éjfekete tó vizében, majd újra felbukkantak. A csónak úgy szelte annak tükrét, hogy szinte hangot sem hallatott…nehogy megzavarja a párost. Az idő szinte észre sem vehetőn pergett mellettük, amikor a lány újfent megtörte a kialakult szótlanságot…elhaló hangon szólalt meg. Davis keze egyszeriben megtorpant, ahol éppen állt…úgy festett, megérkeztek. Nem tekintett körbe, sejtette, hogy amit keresnek, nem olyan valami, amit egyszerűen észre lehet venni.

Aureole lassan nyitva ki mappáját húzott elő abból egy hófehér lapot…majd felállván tépte azt ketté, és ejtette a tóba az egyik felét. Egy ige hangzott el…a tó fodrozódó vizén lebegő fecni lassan tűnt el a feneketlen mélységben. Davis egy darabig még szemlélte hűlt helyét, majd tekintetét a lány kezében lévő papírosra vetette. Behúzván az evezőket a csónakba állt fel jómaga is. Egyértelmű volt, habár a másik nem mondta, meg kell ismételnie a rituálét.

Enyhe terpeszben eresztette le jobbját, majd mutató, és középső ujját az éjfekete farmernadrág oldalsó zsebébe csúsztatván húzta elő pálcáját. Amint a varázstárgy a két ujja közé került emelte meg azt, és vette át a lánytól a papíros darabkáját. A víztükör fölé tartván azt eresztette el, majd amint elérte a tó felszínét, ismét Aureole-ra tekintett. Jobbja lassan mozdult meg, majd pálcájának hegye az ázott fecnire irányult…nem, nem emelte el a tekintetét a másikról.
- Incontaminatus!
Egy haloványszürke villanás hagyta el míves vessző hegyét, majd ölelte körbe a tépett felet…az úgy, ahogyan a lány esetében is, hirtelen süllyedni kezdett a feneketlen mélység felé.

Hirtelen oszlani kezdett a tejfehér massza, a lány mögött pedig kirajzolódni látszottak egy sziget sziluettjei. Davis nem lepődött meg, csendesen figyelte a varázs beteljesülését. A mólót látván pálcájának hegye a csónak aljában tekergő kötélre tévedt.
- Vingardium leviosa!
A több szálból csavart kötél vége lassan megemelkedve, mint valami kobra egyenesedett fel…Az ötödévét taposó fiú megragadva azt lépett ki a mólóra. Illemtan…alapszabályok. Vannak helyek, ahol nem szabad előre engedni a hölgyeket, mert a férfi kötelessége lábát tenni oda elsőként…ez egy ilyen helyzet volt…hiszen valakinek segítenie kellett a csónakból való kikeveredést…az etikett ezt diktálta. A Perry család gyermeke oly lágy mozdulatokkal, ahogyan elővette, helyezte vissza pálcáját a zseb rejtekébe. Nem tartott semmitől, miért is tette volna? A mólóra lépvén fordult meg, s emelte szabad jobbját Aureole irányába, mintegy jelezvén, segít.

Amennyiben a lány kilépett a mólóra, látott hozzá kikötni a csónakot. Dolga végeztével aztán megfordulván vezette végig tekintetét az eleddig ismeretlen sziget horizontján. Nem indult semerre, elvégre jelen helyzetben vendég titulusban díszelgett, míg a mellette álló volt a házigazda.
- Érdekes!
Szólalt meg hűvös hangon…az ő esetében nagy szó volt efféle „dicséretet” hallani…de az elmélete, és szemlélete mindig is a „nyugtával dicsérd a napot” mottó volt…így ennyi tellett tőle…hiszen még nem látott semmit…azt azonban elkönyvelte, a sziget felfedése valóban hangulatos volt a maga sejtelmes módján…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Angelle Aureole - 2008. 05. 09. - 19:31:15
[ Davis Perry ]

A tó alig érezhetően ringatja az álló csónakot. Szél és egyéb környezeti hatások híján a víz szinte teljesen mozdulatlan. De a látogatókat mégsem hagyhatja magukra. Így körbeöleli a csónakot, finoman cirógatva annak alakját.
Csend, csend, és megint csak csend.

A varázsige, mely elhagyta a fakó ajkakat tulajdonképpen a "valót" hívja elő, noha a tisztaságra is utalhat. Tiszta, mert érintetlen. Kevesen tudják, hogy megbújik a Fekete-tó ölében s még kevesebbek azok, akik megérdemlik, hogy lássák.

Davis hideg pillantása, mely még az ige közben sem engedi "ellenfelére" lel, hiszen Angelle nem az a lány, aki pironkodva elfordul, ha magán érzi mások tekintetét. Sőt. Gyakran ő az, aki tovább bírja ezt a fajta néma párbajt. Most azonban szó sincs párbajról.

Higanyszín tekintete kifejezéstelenül mélyed a hideg szempárba. Elgondolkodva fürkészve a lélek e kemény tükrét, melynek rideg felülete saját, derengő képét mutatja.
Még sosem látta, hogy Davis elvesztette volna a türelmét, a tartását. Még egyszer sem látott rá példát, hogy megtörve lássa. Pedig ez a keménység, ez a zárkózottság bizonyára hatalmas titkokat rejt. Olyan dolgokat és olyan mélyen, amik és ahol senki más által nem ismertek...

Mindannyian tartogatnak titkokat, emlékeket, gondolatokat, vágyakat, melyeket senkivel sem osztanak meg. Ez is megkülönbözteti őket a folyton csicsergő, egyszer síró, egyszer nevető végleteket megélő griffendélesektől, más házak tanulóitól, akik könnyebben megnyílnak mások előtt. Talán nem verte nagy dobra a Süveg sosem, és sehol sincs feljegyzés erről, de Angellenek azaz érzése néha, hogy Mardekár szívesebben gyűjtötte s gyűjti most is házába a hozzá hasonlóakat, akik megannyi titkot tartanak magukban. Erősek, mert egymaguk hordozzák őket, megfontoltak, mert csak azokra bízzák, akikben valóban megbíznak. Bizalom...

Kifejezéstelenül fordítja el tekintetét, ő is az elősejlő sziget alakját fürkészi. Mintha az a köd karjainak öleléséből tépné ki magát szelíden. Figyelemmel követi Davist, ahogy kilép a kis mólóra, ő maga pedig becsukja a mappát. A nevét hirdető felirat eltűnik.
A felkínált jobbot elfogadja, inkább csak gesztus, mint valódi támaszték, hiszen érintése könnyed, túl könnyed, ahogy finom mozdulattal kilép a csónakból.
Első pillanatra mindig furcsa újra a száraz talajon állni. Mindig az az érzése, hogy az is ringatózik alatta, pedig szó sincs róla.
 
Puha léptekkel indul meg előre, magához ölelve a zöld-bársony mappát. Higanyszín tekintete révetegen fürkészi a ködös szigetet. Igen, itt mintha még sűrűbb lenne, már-már tapintható selymes pókhálószerű anyaga. Mágia. Bizonyára az. A fűszálak halkan ropognak a lépek alatt, noha az idő egész kellemes.
Csend, csend és megint csak csend...
Mintha egy egészen más világban lennének, távol a Roxforttól, távol mindentől.
Egy ködös, dér marta álomban, ahol az elme elhiszi az elé nyújtott látványt, nem hezitálva rajta, való e vagy sem. Ki tudja?

A „dicséretnek” is beillő szót lusta pillantással nyugtázza csupán. Valószínűleg Davis követi, s pár percig némán haladnak az egyenes tartású, vékony törzsű fák között. Nincs ösvény, amit követnének, a hószín lány mégis biztos léptekkel, szelíden megy előre. Percekig haladhatnak, mikor megáll. A táj változatlanságát egy szikla töri meg, mintha két pillanattal ezelőtt még nem lett volna itt...
- Elértük a határt... - a szavak suttogva olvadnak a ködbe. 
Egy szívdobbanásig még előre vetül a higanyszín szemek fénye, majd a derékig érő sziklához lép s óvatosan végigsimít annak sima felületén. Azon rúnák rajzolódnak ki lassan, érintése nyomán arany derengéssel izzanak fel ott, ahol a hideg, tejfehér ujjak simították.
Nem először jár erre s igen sok idejébe, kutatási energiába került, mire sikerült lefordítania a szöveget. A rúnák formája ara utalt, hogy keletkezése megközelítőleg 1000 évvel ezelőttre nyúlik vissza. Mennyit, mennyit foglalkozott a kis sziget rejtélyeivel... bár, valószínűleg egy élet is kevés lenne hozzá, hogy minden titkát feltárja. Van, ahová még a kitartóak sem juthatnak el...

Valami megzizzen, talán csak a szellő játszik a fák ágain pihenő levelekkel, a zizzenésbe suttogás vegyül, s mind közelebbről hallatszik. Mintha a sziget maga keresné a látogatókat, halk házigazdaként üdvözölve őket.
~...Ébredezik...~
 
S valóban. A köd lassan oszlani kezd, a fák levelei pedig óvatosan ringatóznak az ágakon. Lágy hang csendül, halk énekszó, mely végigzongorázik az érzékeken, cirógatva azokat. Könnyed, finom ének ébred s mintha megannyi árny mozogna, libbenne tova a még oszladozó ködben. Nem lehet kivenni őket, csak a vidám énekszót, a pajkos nevetést. Itt-ott felcsendül.
Az árnyak közül, a ködből egy karcsú alak sziluettje tűnik elő. Mozdulatai mesélnek, léptei egy tánc ritmusa szerint járnak, s mosolygó ajkairól egy idegen nyelv boldog énekének akkordjai csendülnek. Léptei olyan finomak, mintha a felhőkön járna, alakja pihekönnyűnek tetszik, ahogy kecsesen libben a fák között. Hosszú haja táncoló alakja körül úszik.
Egy nimfa. Feltehetőleg...

Felnyitja szemeit, mikor az ének utolsó dallamai elhalnak. Alig 10 lépésre tőlük áll meg. Átható, sötét szemeiben vidám csillogás, ahogy Angelle-re emeli, a társaságát képző Davis-re azonban nem számított. Hangtalan sikoly hagyja el piciny ajkait és a legközelebbi fa mögé libben.

- Nem kell tartanod tőle – koppannak a halk szavak a fakó ajkakról. Érzelemmentesen figyeli a varázslényt. – Ő is részt vett a varázslatban, a titkok nála is biztonságban lesznek. Kérlek, vezess minket.
Szükség van a lény vezetésére. Nélküle nem igazodhatnának el a szigeten.
A törékeny nimfa nagy szemeiben kíváncsiság ragyog, ahogy ellép a fától, egyre közelebb merészkedve hozzájuk. Léptei légiesek, mint aki felhőkön jár, mozdulatai egy kíváncsi őzgida kecsességét idézik, nagy szemeit le sem emeli a fiú alakjáról. Egy lépésre Davis-től azonban megáll, majd óvatosan körbelibben alakja körül, szemrevételezve őt tetőtől talpig. Kis ajkain mosoly játszik, s felnevetve bólint Angelle felé.
- Ő sincsen ellenére... - talán csak a képzelet szüli a mondatot, mindenesetre bizonyos, hogy egy idegen nyelven csendült. A jelentése mégis ott vibrál a csöndben. A nimfa pedig előrelibben, hogy kecses alakja a fák ölelésébe vesszen.
A hószín lány Davis-re emeli higanyszínű tekintetét.
~Menjünk...~


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Davis Perry - 2008. 05. 13. - 15:34:39
{ Angelle Aureole }

A fiú a jobbjának megemelését követően a szinte fakó bőrű lány elfogadta a segítő kezet, és tenyerét Davis tenyerébe helyezvén lépett ki a mólóra. A bőre hamvas és selymes volt, nem cserzette fizikai munka, bizonyossággal meg lehetett állapítani, hogy nem kellett erőltetnie magát…ellenben, a segítő ujjak alatt leledző „párnácskák”, amelyeket most megkoptatott az evezés, ridegnek hatottak. Egy dolog azonban érezhető volt, hogy Angelle nem nehezedett arra teljes súlyával, úgy libbent ki a csónakból, mint valami súlytalan, anyagtalan formát öltött lény. A fiú szájának szegletébe halovány mosoly húzódott…Számított erre, hiszen a vér nem válik vízzé…soha…van, akikben hígabban leledzik, míg másokban erőteljes dominanciát követel magának…de el nem tűnik soha, mert kötelez. Valami ilyesmi állhatott a hátérben, hiszen az aranyvérű embereket büszkeség jellemezte…azzal, ha a lány teljes mértékben átadta volna magát a segítő jobbnak, gyengeségét szimbolizálta volna…Angelle emiatt sem fogadta el a kezet, csak jelezvén, úgy tetszőlegesen, hogy megértette a szándékot, és köszöni. Ez volt a középút, az arany középút, amelyet csak azok ismertek, akik az illemtan szabályait is elsajátították. A mólón megejtett egyetlen szót követően a Mardekáros évfolyamtárs magához ölelvén a mappáját indult el, szelvén a bőrszíne gomolyagot, amely az egész szigetet körbeölelte.

Davis nem ismerte a helyszínt, de az ismeretlenség nem rémítette meg…ezt is egy újabb kihívásnak találta, amelyben meg kell felelnie. Nem tudta, mit akarhat Tőle Angelle…és az igazat megvallva kezdett egyre kíváncsibb lenni…de nem mutatta ki…soha nem mutatta volna. Ahogyan a szinte mértani pontosságúra nevelődött fák között sétáltak, a fiú oldalra pillantva csodálta meg azok kecsességét, majd kékellő íriszeit ismét a talajra szegezvén haladt tovább amellett, akinek délutánját ígérte napokkal ezelőtt. Semmi csapás…semmi ösvény…Angelle mégis határozottnak tűnik, tudta merre kell haladni. Davis pedig követte…mert ezt látta helyesnek, és mert vezérelte a kíváncsiság. A távolból aztán kisvártatva egy szikla körvonalazódott ki, noha a fehéres massza próbálta azt is elrejteni a kémlelő tekintetek elől…mintha a sziget meg akarta volna őrizni a titkát…olyan volt, mintha élne, és félné az ismeretleneket. A szikladarab olykor felderengett, olykor pedig eltűnt a szemek elől. Mégis, odaérvén felsejlett, és lágy érintést követően láttatni engedte a rávetett rúnákat. Angelle szinte elhaló hangon szólalt meg.
~ Határ… ~
Ismételte meg a szót magában a fiú, a lány úgy beszélt, mintha innen már nem lenne visszatérés…ha átlépik a rúnákat, soha nem térhetnek vissza, örökre a rejtelem martalékává vállnak. Davis egy lépést téve előre jelezte, nem hátrál…ahogyan Angelle megérintette a sziklát, mintha felkeltette volna a szellőt…a csendet hirtelen megtörte a fák levelének halk neszezése…a távolból pedig egy hang derengett fel, visszhangozva. Mintha a köd is oszlani kezdett volna…talán a sziget megérezte, hogy egy régi vendég érkezett…mégis, az újtól tartana. Ezernyi énekszó nesze ütötte meg a fiú fülét…furcsa volt. Davis egy pillanatra oldalra tekintett, felmérvén Angelle arcvonásait, ez normális-e. Nem félt…nem érzett semmiféle gyámoltalanságot…csupán az ész és logika törvényeit helyezte előtérbe. A mellette álló már járt erre, ismerte a rejtelmek egy részét…Minthogy az csendesen állt, Davis előreszegte a tekintetét, és a távolba révedve kutatta a hangok forrását…a fák között mintha látott volna egy suhanó árnyat. Kékellő íriszeiben rejlő pupillái kitágultak, amikor a gyönyörűséges varázslény kilibbent a fák közül. Soha nem látott még Nimfát, noha rengeteg helyen járt már…igéző volt…oly törékenynek ható. Alig pár lépésnyire a párostól állt meg…Davis pedig legeltette rajta szemeit…csodálatos látvány volt. Talán, a másodperc töredékére a maszk is lehullt…talán. A lény, ahogyan végigmérte Angelle-t, hihetetlen volt…aztán az éjfekete szempár a fiúra vetült…és Davis állta a tekintet súlyát. Hangtalan sikoly…és a Nimfa eltűnt a fák között.

Szemmel követte a lényt a fák határáig, majd a mellette álldogálóra tekintvén hallgatja annak halk hangját. Szavak, amelyek most a fiúra akasztván nehezítik őt…súlyuk van…ezt Ő szokta tenni másokkal, és most vele tették meg. Minta most valamiféle kötelesség lett volna ráróva…íratlan, és ejtetlen, mégis kötelezvén őt. A lény lassan kimerészkedvén a fák közül libbent a fiú elé, és állapodott meg előtte. Tekintete mérőn fürkészte végig őt…DaPe nem mozdult, várt…fejét, szemeit sem mozdította, amikor a Nimfa körbelibbente…érzte, most nincs itt az ideje, hogy bármit is tegyen…hagynia kell megtörténni, sodródnia kell az árral, ha meg szeretné ismerni a titkot. Halk szavak, ezúttal a varázslénytől…és az elme újra kattogni kezd, noha a rideg maszk leplezi azt. Természetesen a fiú jelleméből fakadóan a szövevényesnek induló történetről való merengés hamar csitult, mert evidensnek hatott, minden kiderül előbb, vagy utóbb. Oldalra pillantván olvasta ki a higanyszín tekintetből…indulhatnak. Lassú, kimért léptekkel lépett ki a Nimfa, és Angelle nyomában…átadva magát az ismeretlennek…


//Ne haragudj a késlekedésért//


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Angelle Aureole - 2008. 06. 02. - 13:38:43
{ Davis Perry }

A varázslény mosolya, hatalmas szemeinek ragyogása mintha egy szívdobbanásig élettel telibbé varázsolná a helyet. A köd, mintha oszlana karcsú alakja körül, ahogy megindul a kecses törzsű fák között könnyed, légies lépteivel. Hogy táncol e? Lehet... hiszen minden mozdulata finom és lágy, mint aki felhőkön jár. Mintha évszázados történetekről mesélne pusztán azzal, hogy átlibben egy kicsiny szikla fölött vagy megsimogatja az egyik fának a lehajló ágát. Van valami ősi, valami megfoghatatlanul álomszerű az egészben.

Igen. Senki sem tudja, hogy Angelle egészen kiskora óta gyakorolja az álomjárást. Mindenki tehetséges valamiben, ő pedig hamar rájött, hogy ezen a területen igencsak messze nyúlnak önön határai. Jó lenne elhinni, hogy ez nem apja „hagyatéka”, mocskos kísérletének eredménye. És végül is miért lenne az? Apjának sosem voltak e felé irányuló kérdései, így valószínűleg nem tud lánya ezen képességéről. Nem is törekszik arra, hogy bárki megtudja. Az álomjárás képessége leginkább a Jóslástanhoz kapcsolható, noha egy kicsit mégis más kategória. Nem a jövőt, mindinkább a múltba vezető ösvényeket tárja fel. S mindamellett hasznos is lehet... már ha, az illető tudja, hogyan használja az erejét.

Újra felcsendül a nimfa finom nevetése, ami megannyi apró csengőcske csilingeléséhez hasonlít. Teljesen úgy tűnik, mintha az erdő is felébredne jöttére, amerre elfolyik a köd, előtűnik a hely igazi szépsége. A sziget a tóról jórészt ködbe veszett. Ami látszott belőle, az igencsak csekély része, darabkája csupán. Még Angelle sem tudja, mekkora is igazán. Sosem járt olyan részen, ahová az „idegenvezető” nimfa nem kísérte. Valahogy tudta, hogy nem is tanácsos. Sem egyedül bóklászni, sem visszaélni ezzel a „vendégszeretettel”. Egy Aureole tudja, hogyan kell türelmesen kivárni a megfelelő pillanatot és arra vezetni a történések fonalát, amerre ő szeretné.

Általában Angelle az, aki a kezében szereti tudni a szálakat. Legyen szó bármiről. És azt az ő csöndes, háttérben meghúzódó alakjával gyakran könnyebben megteheti, mint az, aki a figyelem középpontjában, hivalkodón tenné ugyanezt. Az Aureole-ok mindig is a „díszletek mögött” tevékenykedtek, nem verve soha nagydobra képességeiket. Nincs szükségük dics, vagy rivaldafényre, a meglepetés és szervezettség sokkal nagyobb érték egy olyan világban, ahol ők élnek.
A fiú jól érzi. A szavak valóban „súlyokkal” nehezítik most, a varázs, a sziget látványa... mind titkok részei, amikbe ő részben betekintést nyert.

Kitárulkozik az erdő, s mintha a tejszerű köd eloszlik s így a fák megritkulni látszanak. Vagy talán valóban ritkulnak?
A nimfa kacéran hátrapillant, hatalmas szemeiben huncut csillogás játszik, ahogy a „vendégekre” tekint, majd eltűnik két szomorúfűz összefonódó alakja közt.
Angelle megáll egy pillanatra, hogy bevárja Davist, aztán indul csak a varázslény nyomába. Úgy, ahogy amaz, finoman szétsimítva a szomorúfűzek alkotta növényfüggönyt átlépi az újabb határt. Valószínűleg Davis követi, s a fák levelei zizegve suttognak össze mögöttük...

Egy lugas. Leginkább arra hasonlít ez az árnyas hely, mely szinte minden tekintetben felüdülés a ködös, nyomasztó erdőhöz képest. Valóban, mintha egy külön darabkája lenne a szigetnek.
Határait dús koronájú fűzek sokasága alkotja, melyek ág-tincsei lágyan ringatóznak, noha leheletnyi szellő sem jár arra. Ölében megannyi különös növény. Lényegében Angelle ezek miatt jött. Méhében pedig, közepén egy tó látható.

Mintha a sziget „lukas” lenne. Ám messziről látszik, hogy ennek a tavacskának a vize sokkal tisztább, mint a Fekete-tó. Olyan tiszta, hogy minden benne lévő vízinövénynek tisztán látszanak a levelei, a megannyi, a szivárvány összes színét viselő tündérhalak, amik benne úszkálnak...
S bár a nap nem süt, valami furcsa oknál fogva mégis olyan érzést kelt a tükör látványa, mint mikor a napsugarak végigtáncolnak a víz felszínén.

Ha Davis figyelmesen körbetekint láthatja, hogy igen ritka növények tárháza a hely. Olyan bájitaltan hozzátevők találhatóak meg itt, melyeket talán még a messzi országokból is nehéz beszerezni.

A hószín lány az egyik szintén színtelen virághoz lép, melynek buja szirmai mintha lélegeznének, alig észrevehetően mozognak. Ám nem lélegzik, csupán nagyon, nagyon lassan újabb formát ölt. Mintha gyorsítva nőne egyik virágból a másik alakjába, hozzá igazítva színét.

- Ez például... egy olyan virág, amelyiket ha megérinted, annak a személynek az illatát érzed majd, aki nagyon közel áll a szívedhez.
Finoman lehajol, hattyúszín haja előreomlik vállain, ahogy a virág felé nyúl.
A tejfehér ujjak megállnak a virágtól pár centire, s Angelle visszahúzza kezét, hogy válla fölött hátratekintsen Davisre. Nem kérdezi meg, hogy a fiúnak van e ilyen. Ha van is, nem rá tartozik. Higanyszínű tekintetét leemeli társáról, s kiegyenesedve tovább lép, hogy egy újabb, egzotikus, tán a fiú számára sosem látott növény felé terelje látszólagos figyelmét.

- Mit gondolsz, ki gondozza őket? – kérdi, halk hangja szinte beleolvad a csöndbe.
A kérdés nem csak a virágokra vonatkozik. Tulajdonképpen az egész szigetre. Miért mutatkozik meg egy igére? Kiknek mutatkozik meg? Mennyit tár fel és miért annyit?
Temérdek kérdés foglalkoztatja.
Kiderített már egyet s mást, ám megosztani ezeket csak finoman csepegtetve fogja…
Davis évfolyamuk egyik legokosabb diákja. Érdekli, hogy mit gondol, hogy gondolkodik. Mit vesz és mit vett észre. Angelle szeretne többet megtudni a szigetről és lehetnek olyan dolgok, amik az ő figyelmét elkerülik, de a fiúét esetleg nem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Davis Perry - 2008. 06. 07. - 11:14:36
{ Angelle Aureole }

A Mardekár házának ötödévét taposó Prefektusa soha nem látott még ehhez fogható helyet, annyira más volt, annyira különbözött mindentől, ahol eleddig megfordult. Persze, ahogyan már évek óta tette, most sem mutatta ki, milyen gondolatok járnak a fejében, mint ahogyan azt sem, hogy varázslatosnak tartja a helyet. A lassan újabb évét gazdagbító jeges maszk úgy telepedett az arcára, mintha már hozzánőtt volna ahhoz, és eggyé vált volna vele. Talán mindig is oda tartozott, csak kellettek azok a bizonyos fájdalmas emlékek, és történések, hogy életre keljen, és átvegye az uralmat a vonások felett.

Davis hol jobbra, hol pedig balra tekintett az első lépéseket követően, de aztán felhagyott ezen cselekedeteivel, és inkább a maga előtt kanyargó csapást szemlélte tovább, valamint a szinte táncoló, és libegő nimfa kecses alakját. Olykor kósza pillantással illette a mellette, és kicsit előtte haladó Angelle-t…azért nem lépdelt mellé, mert az etikett ezt kívánta. Ő vendég volt…meglehet, a lány is…de Ő is tartotta a távolságot a lénytől, amely most idegenvezetőként terelte őket a sziget szíve felé, egyre több részletet feltárva, egyre nagyobb látásteret biztosítva.

Ahogyan haladtak egyre mélyebbre hatolván, úgy kezdett oszlani a tejsűrűségű köd is…olybá festett az csak a sziget külsejét szállta meg, hogy óvja a partokat a látatlan és kelletlen vendégek elől. Így volt ez jól, kellettek olyan helyek, amelyek érintetlenek maradtak, és tudtak maradni az idők során. Jobbára ezek voltak azok, amelyeket csak páran ismertek…és a kiválasztottak bármikor megtérhettek annak oltalmazó bástyái közé…ha csak elmélkedni, nyugalmat keresni is, de megtehették. A lépteket aztán a varázslény törte meg, megtorpant, és hátratekintett…Davis léptei is csitultak, mígnem a lány mellé sétálva haltak el. Kékellő, s még mindig jeges tekintete csendesen fürkészte a tőle pár lépésre lévő nimfa sziluettjeit, mígnem annak mélyfekete szemébe nem fúródott. A fiú soha nem félt mások szemébe tekinteni, noha tudta, egyesek nem szeretik, mert a gesztus oly erőteljes, talán támadó is kissé. Mégis, a másik lélektükrei árulkodók, és szinte mindent ki lehet fürkészni belőlük, ha az ember tudja, hogyan tegye.

A nimfa aztán egy kacér mosolyt követően tekintett ismét előre, és suhant lassan az előtte lévő két fűz irányába. Annak ágait félrehajtván tűnt el az körbeölelő homályban. Pár pillanatig a páros csak állt, figyelte a két hatalmas, és korosodó fát…Aztán a fiú oldalra pillantván mérte végig a lányt, keresvén annak tekintetét. Amaz nem figyelt, megindult a lény nyomába, nem törődve semmivel…Davis tekintetével követte a másodperc töredékéig, majd kilépve Ő is a nyomukba szegődött. A fűzek elérését követően előrenyújtotta balját, és eltolta maga elől a magasból ráeső karcsú ágakat…jobbja a törzs mellett pihent, nem kellett mindkét kéz a művelethez…haladt a homályban, és egyre csak nyomta maga elől az akadályokat, mígnem annak utolsó darabját is sikerült maga mögé utasítania. Egy lugasba érkezett, Angelle már ott álldogált annak határán, és méregette a környezetet. Davis kilépett a fák takarásából, majd háztársa mellé lépdelt, és úgy járatta végig tekintetét a szélrózsa minden irányába. Minthogy bájitaltan órán remekelni szokott, rengeteg növényt, és alkotóelemet felismert, amely felderengett a szemei előtt. Olyanokat, amelyekről soha nem gondolta volna, hogy itt, az iskolától mindösszesen pár lépésre is megtalálhatóak.

Angelle aztán ellépett mellőle, és egy virághoz hajolt, amely lassan változtatva színét fordult a lány irányába. Davis egész lényét arra fordította, jelezvén, valóban töretlen a figyelme a másik felé. Szavak, és egy pillantás…abban a pillanatban a fiú mélyen belefúrta tekintetét a lányéba, majd amikor az elvonta szemeit róla, mérte végig a virágot. Egy pillanatra eluralkodott rajta a kíváncsiság, de nem lépett oda…nem akart…csak figyelt. Amikor aztán háztársa ismét megszólalt, csendesen hallgatta a kérdést…nem válaszolt azonnal. Tekintetét elemelve a másikról futatta végig azt ismét a belátható horizonton, és az azt ölelő rengeteg növényen. A kérdés jogos volt, annyira rendezettnek tűnt minden, mégis…kizártnak tartotta, hogy bárki betegye a lábát ide, aki nem alkalmas. Aki pedig igen, bizonyosan nem kertészkedéssel fogja tölteni az idejét egy ilyen csodálatos helyen. Egyértelmű volt, hogy igaz magyarázatot adni lehetetlen a hely mélyebb ismerete nélkül, tudta Angelle is, ezért Davis ezt nem fűzte hozzá külön szavaihoz.
- Senki!, és mégis megannyian!
Egyszerű választ, csupán pár szó, amely mindent kifejez…persze jelen helyzetben a fiú nem akart megállapodni ennyi után.
- Akik ismerik és ismerhetik a titkot, nem gondozzák, mert nem azért érkeznek. Ezek a növények önállósággal bírnak, mint ahogyan a sziget egésze is…önmagukat gondozzák, mert így helyes…a hely pedig óvja őket, és elrejti azok elől, akik halálukat hoznák!
Összetettebb válasz az előzőnél, mégis, őszinte szavak arról, mi jár most a Prefektus elméjében…ez volt az egyetlen logikus magyarázat. A nimfa? Nem, kizárt, hogy tenne bármit is…ő afféle őrző, második védvonal, aki biztosítja a hely titkait, akkor, ha véletlen mégis valaki olyan tévedne ide, akinek nem szabadott volna.

A válaszokat követően a kékellő íriszek a higanyszín lélektükrökre meredtek…Davis ezzel is jelezte, jelenleg ennyi telik tőle. Talán, ha több időt tölt majd itt, és esetleg visszajön, akkor tisztábban fog látni. Nem volt olyan ember, aki szeretett találgatásokba bocsátkozni, hiszen csak az ostobák vázoltak fel lehetőségeket, hogy aztán az élet megcáfolja azokat. Pár pillanatnyi várakozást követően emelte meg lábát, és ügyelvén hová lép, indult meg háztársa felé…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Griff Liman - 2008. 06. 30. - 22:58:12


[Ama]


Már egy ideje üldögélhet egymagában a sziklán. Gondolatban valahol messze jár. Távol mint a madár. A teste pedig mintha a földhöz ragadt volna szinte mozdulatlanul ül a sziklán. Még azt sem veszi észre, hogy közben jobban besötétedett és már a szeméig sem lát. Ám valami zaj hallatszik közvetlen közelről. Abban a pillanatban felkapja a fejét és fülelve körülnéz a sötétben.
-Ki van itt?
Kérdi, s közben a pálcája után kap. Kicsit remegő kézzel húzza elő a talárjából.
-Lumos
Suttogja el a varázsszót, melynek következtében egy aprócska fényfolt jelenik meg a pálcáján. Nem akar túl nagy fényt, hiszen ki tudja mi rejtőzik a közelben. Így körülbelül egy 5 méteres körzetben világítja meg a pálcán fellobbant fény a területet. Arrébb viszi egy kicsit a pálcáját, így a fény egyenesen egy lány arcára esik. Egy ötödéves lányéra akit ha minden igaz Amanak hívnak és Hugrabugos. Körülbelül ennyit tud róla, hiszen az órákon kívül maximum a nagyteremben látta.
-Megijesztettél. Azt hittem, hogy egy vérfarkas vagy valami más kószál erre.
Közli egy kicsit színtelen hangon a lánnyal. Közben elirányítja róla a fényt, és a pálcáját leteszi a sziklára.
*Vajon mit kereshet itt ilyenkor, ráadásul egyedül. Miért nem kérdezem meg tőle? Hmm.. talán, azért mert akkor ő is visszakérdezhetné, hogy én mit keresek itt. Nem tudom, de talán jobb lenne ha visszakísérném a kastélyba. Nehogy a végén még megbüntessenek minket.*
Feláll s leporolja a ruháját majd a lány mellé lépve a kezét nyújtja felé. Nem tudja, hogy miért csak úgy ösztönből jött.
-Szerintem jobb lenne ha visszamennénk a kastélyba.  A végén még megbüntetnek minket amiért takarodó után is kint császkáltunk az erdőben. Ráadásul ki tudja, milyen lények mászkálnak erre sötétedés után. Nem szeretnék velük találkozni az biztos.
Ha Ama elfogadja a kinyújtott kezet akkor kézen fogva indulnak vissza a kastély felé, ha nem akkor csak úgy elindul és várja, hogy a lány kövesse, majd felteszi neki a kérdést,
-Amúgy mit kerestél itt kint, ha szabad megtudnom. Persze annyira nem lényeges, csak kíváncsi vagyok egy kicsit. De ne muszáj elmondanod ha nem akarod.
Egy picit össze van zavarodva, még nem ment ki az ijedtség teljesen belőle. Fáradt is és még egy próbára is el kell mennie. Ennek függvényében talán érthető a zavarodottsága. Persze a lány ezekről mit sem tud így neki egyszerű zavarodottságnak tűnhet. Mondanivalója közben az ifjú Liman sarj végighúzza a kezét egy fa törzsén, majd a következő pillanatban a szájába is kapja azt az ujját amelyiket a fa megvágta.
-Au ez fájt.
Motyogja, miközben elővarázsolja ujját a szájából és megtörli egy pappír zsebkendővel.
-nem ismersz véletlenül egy jó kis vágáseltüntető varázslatot? Nincs kedvem felmenni Madame Pomfreyhez és nagyon időm sincs.
Kérdi a lányra függesztve  kék íriszét.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Griff Liman - 2008. 07. 01. - 16:30:07
[Ama]


-Köszi szépen. Megmentetted az életemet ezzel a varázslattal.
Hálálkodik a lánynak, hiszen haaz életét nem is de azért az ujját megmentette a seb ebygógyításával.. Közben rövid sétájuk a végéhez ér,sikeresen befutnak az előcsarnokba, és szerencsére egyetlen emberrel sem találkoznak. Mások szerencséjére. Mert ha nem tanár vagy prefi az illető, akkor valószínűleg simán sóbálvánnyá változtatják. Ha meg nem akkor maximum levonnak pár pontot a házuktól. Azt meg túléli, és nem is zavarja különösebben. Van elég stréber akik pontot szereznek a Griffendélnek. Főleg Granger és társai. Nincs baja velük, de néha kicsit túl stréberek. Előhúzza zsebéből utált aranyóráját, melyet csak akkor hord magánál ha sietnie kell és nem akar elkésni, rápillant kék szemével és visszasüllyeszti a zsebébe. Majd ismét a lányra emeli pillantását.

-Elnézésedet kell kérnem, de nekem most azonnal távoznom kell. Hamarosan találkám lesz néhány barátommal és előtte még le kell pakolnom a cuccomat a hálókörletben. De ha gondolod valamikor még összefuthatnánk. Persze nem kötelező, csak ha van hozzá kedved. 

Közelebb lép a lányhoz, majd ha hagyja akkor két puszit ad az arcára. Ha nem akkor csak simán elindul a lépcső felé. Még egyszer hátranéz Amara.

-Nah Szia4

Köszön el s belelendül. Kettesével szedve a lépcsőfokokat rohan fel a griffendél toronyba. Elhadarja a Dámának a jelszót, beront a szobájába és lepakolja összezsugorított könyveit. Majd később visszanagyítja őket most nincs ideje. Megragadja a gitárja nyakát és már rohan is a próbaterem felé. Közben rápillant az órájára, még nincs késésben mikor megérkezik a szoborhoz. Elhadarja a jelszót és belép a terembe.

-Bocsi a késésért srácok.

Hadarja kifulladva, miközben előveszi a gitárját és a tokot ledobja az egyik fotelbe.

*Ez a lány. Nem is tudom. Talán…. Áá nem ez még a jövő zenéje. De mikor rápillantok valami mást érzek. De vajon mit? Ilyet még sosem éreztem ezelőtt. Na jó talán egyszer. Nem tudom biztosan.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Griff Liman - 2008. 07. 11. - 21:04:34
│Amaris│

│A Vallomás│


Lassú ám annál határozottabb léptekkel halad a célja felé. A cél mint egy hónappal ezelőtt ismét a Fekete Tó. Ám most nem tanulni, vagy pihenni akar a partján elnézve a lassan fodrozódó hullámokat. Egy lánynak akar elmondani valamit. Valamit amit nehezebb elmondani mint bevallani Piton professzornak, hogy nem készült fel az anyagból amit előző órán adott fel.

Jelen pillanatban ugyan nem alkonyodik, hiszen még éppen csak délutánba lépett az idő, viszont egyáltalán nem látszik meg, hogy lassan de biztosan közeledik a nyár. Hideg szél borzolja össze a haját, de szerencsére a nap is süt. Lágy eső hullik cseppenként az égből és a nap sugaraival találkozva aranyozottá változtatja a tájat.

*Ideális idő, ideális hely. Minden tökéletes. Remélem Ama megkapta az üzenetem és az a hülye Karl nem tévedt el útközben. Mert ha igen akkor nem éli túl a holnapot, erről saját kezűleg gondoskodom.*

Ugyanis tegnap este egy üzenetet indított el a bagolyházból Füles Kuvikja lábához kötve a hölgy felé. Ezzel a szöveggel.

Kedves Ama!

Kérlek, hogy holnap délután 5-kor gyere le a Fekete Tóhoz. Valamit fontosat szeretnék mondani neked. Nem bírom tovább, most jött el az idő mikor el kell mondanom.

Üdv: Griffin

Ps: ha nem jó az időpont akkor kérlek bagolyfordultával válaszolj.

De mint mindig most is benne volt a pakliban, hogy Karl nem ér oda a címzetthez. És Ama nem jelenik meg a találkozón. Persze ha ez az eset történt volna meg nagyon ideges lett volna szerencsétlen madarára, mely  minden bizonnyal jól megszívta volna. Vagy akár meg is halhatott volna. Így tehát a Kuvikon múlt, hogy kitömve éli e tovább az életét vagy sem.

Közben sikeresen megérkezett tervének vagyis a vallomásnak színhelyére. Egy sziklára felmászva megcsodálja a tó gyönyörű feketeségét, melyen még a nap sugarai sem jutnak át így nem is tudják átszínezni ezt a fekete víztömeget. Apró, finom mozdulatokkal megigazítja pulóverét és megszorítja a zsebében rejtőző apró dobozkát mely valami kicsi dolgot tartalmaz.
Fejét felemeli, arcát az eső és a nap finom keveréke simogatja, míg haját a szél simogatja. Így várja Ama érkezését.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Angelle Aureole - 2008. 07. 24. - 11:45:29
[Davis Perry ]

Davisnek igaza van. És milyen diplomatikus válasszal szolgált!
A hószín teremtés fagyott ajkainak szélén feldereng egy finom félmosoly, mely az elismerés egy halovány árnyát jelképezi ezúttal. Na igen. Mi mást várna egy Mardekárostól, aki mellesleg évfolyamuk egyik legkiválóbb diákja? Jól számított hát, amikor Davisre esett a választása. Vannak dolgok, amiket meg kell osztania az embernek valakivel, még akkor is, ha ahhoz semmi kedve. Talán eredményesebb a kutatás és reméli, Davist is érdekli valamennyire a hely.
Okok és célok tömkelege vezérli a hószín lányt, ha elhatároz valamit, a legprecízebben viszi véghez azt.
A kockázatot a legkisebbre szűkíti, s lehetőleg minden kiskaput bezár.
Higanyszínű tekintete álmos semmitmondással simít végig a megannyi különleges virágon, növényen, bájitaltan hozzávalón.
- Tudtad, hogy Hugrabug Helga volt, aki a legotthonosabban mozgott a bájitalkészítésben az alapítók közül? Hogy számos, ma is használt bájital az ő munkájának gyümölcse? Ami azt illeti... - peregnek a halk szavak a fakó ajkakról. - ...sokszor még én is a sötétben tapogatózok. Ám minél többet vagyok itt, a sziget annál többet mutat meg nekem magából.
Amikor először járt itt, még a szikláig sem jutott, amin az ősi rúnák találhatóak. Csak sétált a ködbe vesző, végtelen törzsek között, s hallgatta a nimfák csilingelő nevetését. Na igen... az sem tegnap volt már...
A fiú felé fordul, aki felé közeledik. Szelíden félrebillentett fejjel áll, hószín ujjait ölénél egymáshoz érintve, tartva mappáját. Hattyúszín selyemtincseit lágyan táncoltatja a szellő. Incselkedik vele.
Valószínűnek tartja, hogy nincs olyan lény ezen a földön, mely ne állna meg legalább egy szívdobbanásig, hogy csodálatával adózzon e helynek. S nem kell odanéznie, hogy tudja, Davis is hasonlóan tesz. A fiú valószínűleg a hely varázsát is érzi, annak magával ragadó egyedülállóságát, mely ott lüktet minden levélben, minden fűszálban. Valami régi... valami ősi mágia, melytől ők akaratlanul ugyan, de már oly messzire sodródtak...
Tiszta vér?
Aranyvér...?
E mellett a lüktető forrás mellett aligha beszélhetnének hasonlóról, talán még ő is elszégyellné magát. Hol állnak ők a régi idők nagy mágusaihoz, akik vérében még valóban ott csörgedezett az a nyers erő, maga a tiszta mágia? Elkorcsosultak. Nem rajtuk múlt. A múlt... elődeiken.
De talán jobb is így. Talán már nem lenne jó helyen az ő kezükben. Már nem tudnának bánni vele. Nem éreznék s ami tán fontosabb, nem becsülnék annyira, amennyire kellene. Hiszen bemocskolták. Már csak töredékét érzik...
- Valójában, amiért szeretek ide járni, az, hogy ilyenkor úgy érzem, feltöltődök. Talán Te is érzed ezt az energiát. Kíváncsi vagyok, vannak e még hasonló helyek. Akár itt, akár máshol. Kíváncsi vagyok... vajon ki alkotta – formálják szelíden a buja ajkak s semmitmondó higany tekintetét a fákra emeli.
Hiszen egyértelmű, hogy „mesterségesen”, emberi kéztől született. De kinek lehetett ekkora varázsereje? Akkora, hogy még most is így megmaradjon ez a hely?
Olyan, mintha nem is a Roxfort közelében lennének, hanem valahol egészen máshol, egy kellemes lugasban, ahol nincsenek zord, szürke felhők, szitáló eső és szél. Itt csak nyugalom van, tiszta vizű tó és ez a tömérdek, különleges növény... és lény. Hiszen nimfákkal sem mindig találkozik az ember. Ritka mitológiai lényeknek számítanak, és nemigen engedik láttatni magukat, ezért sem láthattak belőle legendás lények gondozása órán sem...
Mi lehet hát ez a megkövült, a múltban megmaradt kis világ, mely darabkájában hordozza mindazt, amiről ők már csak álmodhatnak?
- Ha akarod, nézz körül...
Biztosan talál majd itt valamit, ami felkelti az érdeklődését. Hiszen ő is azért jött...
Zöld selyemmappájához nyúl, s hószín ujjainak hegyét végighúzza annak borítóján. Az aranyló betűk lassan kirajzolódnak, cikornyásan hirdetve a nevet.
...Aureole...
Lassú mozdulattal nyitja ki.

//Nincs elég és megfelelő szó arra, hogy kifejezzem bocsánatkérésem a hosszadalmas késés felé... //


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Davis Perry - 2008. 07. 29. - 12:23:36
{ Angelle Aureole }


Davis, az egyetlen élő Perry sarj ügyelvén lépteinek nyomára, nehogy beletiporjon a természet szépségeibe, sétált oda háztársához, szemlélvén annak mimikajátékát, és rezdüléseit. Az nem mondható, hogy túlontúl kíváncsi volt a reakciókra…már régóta nem érdekelte a mások véleménye, noha jelen pillanatban azért Aureole kivételt képezett a nagy általánosság alól. A lány olyan dolgokat mutatott meg neki, amelyek egyértelműen a féltve őrzött kincsei közé tartoztak. Ez mindenképpen arra sarkallta a fiút, hogy valamelyest másképpen tekintsen rá, mint a többi Zöldszegély címeresre…elvégre azzal a tudással, amellyel a hószín lány ma felruházta, kiemelte őt a többiek közül. A háttér azonban, hogy miért éppen ő, akivel kevesen beszélgetnek, akitől talán tartanak is a diáktársak…még kérdéses volt. Találgatásokba bocsátkozni felesleges az ügyet illetően, az ötödéves nem is igazán szerette a spekulációkat. Az, hogy valaki megosztja egy ismeretlennel a személyes, senkire sem tartozó titkát, jelent valamit. Davis ugyan elmerengett rajta az első pillanatban, mi lehet az oka ittlétének, de alig pár másodperc után abbahagyta a morfondírozást, jelleméből, és szemléletéből fakadóan. Ahogyan rengetegszer mondta, és gondolta, az idő mindenre választ ad. Az emberek veleszületett és elkorcsosult tulajdonsága a türelmetlenség, amelyet igencsak nehéz legyőzni…de le kell Aki pedig képes rá, az megismerhet egy teljesen újfajta szemléletet.

A jeges íriszekben szinte visszatükröződött az a halovány mosoly, amit a hószín lány fakó ajkai rajzoltak annak arcára. Davis ajkait is megfűszerezte egy apró mosolyszerű görbület, válaszként a másik megnyilvánulására. Aztán elpillantott, szemlélvén a megannyi virágot, és csodálatos növényt, melynek ölelésében jelenleg leledztek. A Prefektusnak választott megállt Aureole mellett, majd leszegvén tekintetét guggolt le, hogy ujjbegyeivel megérinthessen egy, a számára Gyógynövénytanról ismert virágot. Fél térdre nem ereszkedhetett, elvégre akkor összemocskolta volna nadrágjának sípcsonttól térdig terjedő szárát. Tény, egy apró bűbáj, és megoldott a dolog…mégis…koszosnak lenni akár csak percekre is…nem éppen az ő stílusa, még akkor sem, ha természetjáráson volt. Bár, az igazat megvallva most tett ilyet először, mióta az iskola korosodó padjait koptatta. Egyszer mindent ki kell próbálni, ennek most érkezett el az ideje. Csendesen vizsgálgatta a természet csodáját, amikor felcsendült mellette az ötödéves társa dallamos hangja. Kérdéssel fűszerezett közlés, amely tulajdonképpen evidens volt, tekintve, a fiú már olvasott róla a könyvtárban, és hallott róla Mágiatörténet órákon. Erről nem is akart diskurzust nyitni, azonban a kijelentésre mindenképpen reagálni akart, elmondani, ő hogyan is látja a helyzetet.

Ez nem találgatás, hanem véleménycsere, így belekezdett a dologba.
- A sziget olyan, akár egy élőlény! El kell nyerni a bizalmát, hogy megismerhesd legféltettebb titkait!
Csak az elejtett szavakat követően tekintett ismét a higanyszínt lélektükrökbe, állva azok fürkésző leplét. Újabb váltás, szavak, amelyek ismét a lányról árulkodtak, az érzéseiről…azonban, túl sok a kíváncsiság. Aureole annyi mindent szeretne egyszerre tudni, annyi mindent szeretne magába szippantani. Sok egyetlen embernek egyszerre, nem, nem felesleges, hiszen a tudás fontos dolog, még akkor is, ha a diákok többsége ennek ellenkezőjét bizonygatja mindenkor. Azt hiszik, azzal többé vállnak mások szemében…mintha az idiótákat kedvelné bárki is.
- Valóban, különleges a hely! Talán valóban van egyfajta varázsa, amely miatt azt érzed, feltöltődsz.
Elfordítván tekintetét jómaga is megszemlélte a fákat, amelyekre a lány pillantott.
- Az én kedélyem nem borzolja, hogy ki alkothatta…a mögötte rejlő „miért” sokkal érdekesebb!
Jelentette ki a tőle jól megszokott érces hangon, melyet követően felegyenesedett. Megigazítva varjúszín talárját gombolta azt szét, elvégre itt kissé engedhetett, és ez amúgy sem számított slendrián, lezser dolognak. Mélykék szemei újfent végigszaladtak a környezeten, a szélrózsa minden irányát fürkészve. Rövid merengést követően kilépett háztársa mellől, és lassú, mégis ütemes léptekkel indult meg arra, amerre a mélykék tekintet vitte. A fák irányába.

Haladta közben visszatekintett, hogy Aureole mit tesz…látta, amint az kinyitja a keze oltalmában lévő mappát. Nem, már nem akart visszafordulni, hogy megtudhassa, az vajon mit is rejthet. Amennyiben a lány akarja, úgy is megmutatja majd. Előreszegvén fejét folytatta útját…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Phoebe L. Stone - 2008. 08. 13. - 17:31:36
::. Oliver  :) .::

Délután felé jár az idő. A nap már csak kellemes meleggel árasztja el a környéket, mintha kifáradt volna. A Roxfort udvarain sétálgató diákokat látni, akik éppen kipihenik a nap fáradalmait. A Fekete – tó sötéten csillog a napsütésben, mintha tiltakozna a csiklandozó napsugarak ellen. Felszine néha enyhén, néha erőteljesebben hullámzik, és néha felsejlenek titokzatos látogatói, de a szemlélő már nem tudja megállapitani mit is látott, hiszen el is tünnek. Csak az óriáspolip lebeg nem messze a parttól.
A tó partján levő odvas fák árnyékában is diákok üldögélnek, csoportosan vagy egyedül, ki-ki saját kedvenc elfoglaltságát űzve. Az óriáspoliphoz legközelebb eső terebélyes tölgy tövében egy barna hajzuhatag sejlik fel. Az arra közeledő felé mintha földöntúli dallamokat hozna a szél. A tölgy alatt egy középmagas lány ül törökülésben, mugli ruhát visel, és hosszú barna tincseivel játszadozik a délutáni szellő. Egyik kezében megpillantod a földöntúli muzsika forrását, egy hegedűt. Az óriáspolip egyre csak közeledik a tóparthoz, mintha meghalotta volna a zenét, és tetszene neki. A lány pedig csak játszik, behunyt szemmel, nem törődve az őt bámuló kiváncsi tekintetekkel. Mesterien szól kezében a gyodálatos hangszer, csalogatva a sétálókat.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Oliver Huxley - 2008. 08. 14. - 11:48:21
...Phoebe...

Véget értek az órák, a diákság megszenvedte a napot, hogy végre, kellemesen tölthesse el a délutánját. Oliver pillanatok alatt lecserélte a talárját egy egyszerű, mugliruházatra. A jó időre való tekintettel alulra egy vajszínű halásznadrágot, felülre egy fekete-fehér, széles csíkokkal díszített, hosszított ujjú pólot kapott magára. Lábát fehér tornacipőbe bújtatta. Ki sem kellett néznie az ablakon, tudta, hogy tökéletes idő vár rá, ha kilép az épületből. Gyorsan összeszedte rajzkészletét, ami néhány színes ceruzából, egy vastagabb grafitból, egy rajztáblából és egy tiszta, fehér papírlapból állt. Negyed órás séta után ki is ért a Fekete-tóhoz. Ez volt az egyik kedvenc helye, szeretett itt alkotni, mivel a természetből rengeteg ötletet meríthetett.  Ahogy közeledett a part felé, egy kellemes dallam ütötte meg a fülét, gyönyörű játék volt, csalogató. Oliver egy pillanatra meg is feledketett arról, hogy a tó túlpartját szeretné lerajzolni és a szokásos ücsörgő helyétől jóval távolabb sétált, a zene irányába.
~ Ez fantasztikus, így egész más ez a környezet, sokkal hangulatosabb. Vajon ki játszik így? ~
A fiút érdekelte a muzsika és alkotója, így egyre közelebb sétált a hang irányába, míg meg nem pillantott egy tölgyfát, amely mögül először csak barna hajtincsek libbentek elő, a szélnek köszönhetően, majd , amikor jobban szemügyre vette, megpillantotta a hegedűn játszó lányt. Annyira tetszett neki a zene, hogy esze ágában sem volt az, hogy megzavarja őt, így nem messze a tölgytől,  egy tuskóra telepedett le, olyan szögben, hogy oldalról tökéletesen láthassa a lányt. Miután letelepedett, óvatosan, neszezés nélkül próbálta elővenni rajztábláját és a grafitot, majd halkan, rajzolni kezdett és a muzsika alatt papírra vetette a lányt hegedülés közben. Néha felpillantott és hol a tavat kémlelte , melyben közeledett egy polip, olykor pedig a lányra pillantott.
~ Még a polipot is képes volt idecsalni, hihetetlen..~
Végül ismét belemerült a rajzolásba, melyet a ceruza sercegése kísért végig a papíron, talán akaratlanul  is megtörve a muzsika lágy dallamát.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Phoebe L. Stone - 2008. 08. 16. - 14:54:45
.:. Oliver .:.

A nap lágyan simogatja arcát, az enyhe délutáni szellő játszadozik hajtincseivel. A távolból diákok beszéde keveredik a levegőbe, de újjai csak szaladnak a hegedű húrjain, kizárva a kinti világot. Minden más zaj távolinak tünik, csak a zene cseng füleiben, egy másik világba vezetve őt, egy olyan világba, ahól csak jó van, csak béke, csak nyugalom. Ez az a világ, amit ő teremt magának a zene segitségével, és ebben a világban üditő a pihenés. Nem is tudná elképzelni magát a hegedülés nélkül, egy mindig reménnyel, békével, nyugalommal tölti el. A zene csak száll, és minden hang belülről jön, men pedig egy betanult darab. Hallja, ahogy a viz erőteljesebben hullámzik, de nem tulajdonit neki nagy lehetőséget, csak játszik tovább, amig… Hirtelen érdekes érzése támad, mintha figyelné valaki, és egy furcsa sercegés veszi be magát a levegőbe. Phoebe ujjai nem szoritják már annyira a hangszer húrjait, igy a zene halkul, majd fokozatosan elcsendesedik. A lány kinyitja szemeit, és tekintete először a tóra vándoról, amelyen megpillantja a parthoz nagyon közel lebegő polipot. Csak nem a hegedüszóra úszott közelebb. Phoebe arcán átfut a meglepettség, majd elmosolyogja magát.
És ekkor, mivel már nincs a hegedű zenéje, felerősödik az előbbi sercegés, és a lány körülnéz a hang forrását keresve. Nem kell sokat keresnie, egy közeli farönkön megpillant egy fiút, aki belemerülve rajzol, és a téma… Phoebe.
Kissé felemelkedik bal szemöldöke, majd a hegedűt a kissé kopottas tokba rakva feláll, és a fiú felé veszi az irányt. Amint közeledik, és közelebbről megfigyeli a fiút, felismeri benne egyik évfolyamtársát, aki Griffendéles. Ám nem tud sokat a fiúról, hat év alatt nem sokat beszélgetett vele.
- Szia. Mit rajzolsz? – kérdi, amint a fiú mellé ér, bár a választ már tudja.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sawai Miyuu - 2008. 08. 19. - 11:24:25
[William  ;D ]

Késő délután ellenére egész szép volt az idő. A szürkület még csak alig-alig mételyezte az eddig élénk kék égboltot, s valahonnan, a fák közül egy árván maradt kakukk szólongatta párját. Éppen vacsoraidőre járt, odabent, a Nagyteremben már nagy volt a zsibongás, diákok egész hada lepte el a roskadásig rakott asztalokat. Barátok üdvözölték egymást, a háttal ülőket szalvétából gyúrt papírgalacsinokkal, esetleg szerelmes levelekkel bombázták, pár dekadens mardis csaj pedig azon fáradozott, hogy a kirakott felhasználható alapanyagokból hamburgert varázsoljanak sült krumplival. Persze a töklé se lesz sose kóla, az őzgerinc szintén nem hasonlít a marhahúspogácsára, ám vannak még olyanok, akik igyekeznek a gyorsétkezdék illúzióját valamennyire fenntartani. S ha ez mégse sikerül, hangosan ócsárolják a házimanókat, s elküldik őket a jó búsba, amiért „börtönkoszttal” próbálják kiszúrni a szemüket.
Ám a benti ricsajból szinte semmi nem szűrődött ki, a „vihar előtti csend” szinte tapintható volt. A lány bukdácsolva haladt hol a kanyargós ösvényeken, hol pedig szimplán a gyepen, hisz sehol nem látott „fűre lépni tilos” táblát. Kezében egy apró, kockás textilszalvétába bugyolált csomagot lóbált, míg hóna alatt ott mosolygott az Átváltoztatástan könyv, szabad kezében pedig egy mangát szorongatott, Bishoujo Senshi Sailor Moon felirattal címlapján. Így megpakolva kevéssé tudott megkapaszkodni bármely fában, vagy bokorban, tehát félig-meddig nyakát törve botorkált a néhol bizony gödrös-buckás terepen.  Ám végül, leszámítva pár bokaficamot, s megannyi szívrohamot sikeresen megérkezett az óriás tintapacaként terpeszkedő tó partjára. Teljesen kihalt, már majdhogynem nyomasztó hangulatot árasztott a környék, mintha csak el akarná üldözni az érkezőt, ám ez a lánykát egy cseppet sem zavarta. Mélyet szippantott a víz melletti hűvös levegőből, bár hiába kereste a jól ismert sós illatot, hisz annak nyoma sem volt. Mindegy, semmi sem tökéletes, vont végül vállat, majd az egyik kiálló gyökerű, félig kidőlt fához sétált.
 Szép sorjában lepakolta a göcsörtös fatörzs még legegyenletesebb pontjára a magával hozott holmikat, beigazította szoknyáját, hogy ne gyűrődjön, majd maga is helyet foglalt egy talán széknek is beillő mélyedésben.
Már tegnap kinézte magának a helyet, kezdte kicsit unni az iskola rendezett parkját, a folyosók falfülkéit, s az üresen tátongó tantermeket. Nem ehette azt, amit a többiek, így jórészt nem is étkezett velük… Kevés barátja volt, azok is inkább csak „haverok”, így nem valószínű, hogy valaki is hiányolta volna társaságát. Idekint szépen megvacsorázik, majd olvasgat, amíg még lát, s csak sötétedéskor megy vissza hálótermébe. Még bólintott is, csak úgy magának Ölébe vette a kockás kis csomagot, majd megoldotta a helyre kis csomót. A kis ételes dobozkában szép egymásutánban sorakoztak a sushik és nigirik, melyeket külön neki készítettek diétás táblázata alapján a házimanók. Egészen összefutott a nyál a szájában, hiszen ma még alig evett, s a pálcikákat kezébe véve, cseresznyeszín ajkain elégedett mosollyal csíptette össze az első falatot. Hiába, még mindig szerette a hasát, s a vacsora őszinte elégedettséggel töltötte el, melyet a jól végzett munkával bizony meg is érdemelt. Szinte már érezte is a tinthal ízét szájában, amikor mandulavágású szemei érdeklődve csillantak fel. Valamit észrevett, amit előző nap még nem látott… Persze ez nem feltétlenül hozta volna lázba, ha beillett volna a természetes környezetbe, ám a fekete szemeteszsákok ritkán illenek a tó látképébe.
Letette öléből dobozkáját, majd lehuppanva a földre érdeklődőn pislogva sétált a szemközti fához, melynek támasztva valóban ott éktelenkedett a két degeszre tömött zsák. Eleinte még bambán meredt az otromba összképre, majd akadozó kézzel nyúlt az egyik után, mely a finom lökés hatására megbillent, s végül csörömpölve el is dőlt. Riadtan lépett hátra, akár egy rémült madárka, s értetlenül pislogott a szemeteszsák tartalmára. Beherovka… Na ezt se a tanári kar rendelte ide, hacsak nem Piton tanár úr, hogy legyen mivel baktériummentesre tisztítani a kémcsöveket…   


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: William Bain - 2008. 08. 20. - 10:31:57
Zsibongás, szerelemes levelek, barátkozó kicsi emberek, Merlin szakállára, de bugyuták istenem. Felfordul a gyomrom a látványuktól, olyan szánalmasak olyan gyengék. Csak gondtalanul élik napjaikat, és hallgatják egymás sületlenségeit. Pedig megvan a hatalmuk hozzá, hogy többek legyenek, hogy megjavítsák a világot amely törött akár egy zenedoboz, és már nem zenél, csak néma fájdalmas mementóként üdvözli a hajnalt, és köszönti az estét. Már nem él csak létezik, nem remél csak szégyenkezik, szégyelli az arcokat akik nevetik. Itt vannak ők a nagy hős hatalmas varázslók, akik csak önmagukkal csatároznak a hatalomért, és nem figyelnek a világ segélykiáltására, a szenvedő vonagló fájdalmas sebre melyből omlik ki az életet jelentő nedű. Á de ezek ők, öröké csalódik az ember bennük.

*Gondolataiba merülve sétál, és kikerül egy felé dobott papír galacsint*

Szerelem istenem miért annyira fontos, és miért teszi butává és vakká az embert. Mennyivel könnyebb is lenne érzelmek nélkül létezni, akkor nem érezné az ember ezt a sok furcsa szenvedést.  Nem  ismerné a fájdalmat melyet a veszteség teremt, nem kísértené a kétségbeesés, nem félne és nem homályosítaná ítélőképességét a düh lángja. Más lenne az egész az biztos de vajon jobb vagy rosszabb?

*Séta közben mosolyra húzódik a szája, majd kikerül néhány rohanó fiút és lányt*

Ki kell jutnom erről a helyről egyszerűen megfolyt ,ez a sok agyalágyult. Egy percig nem lehet tanulni ebben a ricsajban.
*Kisétált a nagyteremből*

De hova mennyek? A háló helységben is biztos valaki megtalálna, Alex jól elvolt a haverjaival azokkal a nyálas griffesekkel, őt sem fogom most zavarni. A tó hmmm az jó lehet.

*Hatalmas léptekkel indul a tó felé, közben egyre gyorsít a mozgásán a végén már rohan. Lihegve és fáradtan érkezik meg a fekete tó partjára
Végig mérte a délutáni szelíd napsütésben a sötét baljóslatú tó víztükrét. Majd neki állt keresni egy megfelelő fát aminek a lombkoronájából jól látható a túlpart. Egy kis kutatás után talált is egy alkalmas fát, de amikor közelebb ért kisebb csörömpölést halott a tövéből. Azonnal pálcát rántva rohant a fa tövébe. *

Lehet hogy valami érdekes, lehet hogy egy sellő, vagy valami vízi szörny, vagy egy vízi óriás kitudja.

*Rohant oda érdeklődve
Bevágódott nagy sebességgel a fa tövébe, mire felmérte hogy nem vízi óriással van dolga már késő volt. Egyenesen beleszaladt a háttal álló Miyuu-ba.*

Sajnálom, hangzott a bocsánat kérés az üveghalmon landoló William szájából, aki végső kétségbe esésében megpróbálta kikerülni a lányt, de nem sikerült neki és az üveggel teli zsákon landolt.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sawai Miyuu - 2008. 08. 20. - 14:56:51
A whisky-s üveg alján még lötyögött valami. Miyuu tágra nyílt szemekkel meredt a kezében tartott Johny Walker-es üvegre, melynek tartalmáról inkább nem alkotott véleményt. Igazából sose volt valami nagy szakértője a szeszes italoknak – neki már a szaké is olyan, hogy hujjujhuj -, de abban az egyben biztos volt, hogy ez most vagy nem eredeti, vagy valaki az üvegbe könnyített magán. Végül viszolyogva ejtette vissza a fekete zsákba, kis fitos orrát félrehúzva, hogy még a szagát se kelljen éreznie, melytől már erősen kavargott a gyomra. Félt, még a végén ő is dobna bele valami sárgát, ám akkor abban répa is lenne, úgy is, hogy ma még semmit nem evett.
Még két sörösüveg, három chips-es zacskó, melyek egyikében valami műanyag izé leledzett – igen, ő még tényleg nem tudja mi az -, egy Bacardi-s flaska és kész is! Szépen visszapakolt mindent, amit kidöntött. Kár, hogy képtelen csomót kötni a zsák szájára, ahhoz ő túl gyenge, hogy összehúzza, ám így is többet tett, mint amennyit elvártak volna tőle.
Lehet, ezt most jelentenie kéne az egyik prefektusnak, hogy illegális szemétlerakó hely lett a Fekete-tóból? Áhh, ő nem az az árulkodós fajta, azt meghagyja Olivia-nak. Akkor is, ha a másik lány pont ugyanezt gondolja róla. Hiába, az ő rivalizálásuk örök, akár csak a piramisok. Persze ő nem akar semmi rosszat, meg ugye mindig csak rosszkor van jó helyen… Hiába, Miyuu-t a jó szándéka fogja a sírba vinni, gondolta ő. Most is elégedetten lépett hátra, kezeit összedörzsölve, hogy megint más helyett tett rendet, amikor váratlan dolog történt. Ma már a másodszor! Elszabadult volna a pokol, itt az apokalipszis vagy mi? Ám ezen nem volt ideje elgondolkodni, hiszen valaki határozottan nekicsapódott a hátának, de úgy teljes erőből. Legalábbis a lány úgy érezte… Auu, ez fájt! Ám csak halkan felnyögött, ahogy tüdejéből kipréselték a levegőt. Ez még nem is lett volna probléma… Ám ahogy oldalra lépett, csak hogy megőrizze egyensúlyát, sikerült rálépnie saját lógó cipőfűzőjére, majd ahogy tovább bukdácsolt, rúgott is egy velőset önnön bokájába. Na, ez elég volt ahhoz, hogy az első nagy csörrenést egy másik is kövesse.
-   Auch! Kono kizu!  // ~ Ez fájt!//- nyögött fel fájdalmasan, miközben úgy feküdt a szemeteszsákok között, mint egy döglött levelibéka.
Tulajdonképpen csak rózsaszín teniszcipői látszottak ki a kupacból, meg fehér térdzoknija.  Szoknyája egészen felcsúszott, bár az ölébe zúdult összepréselt sörös dobozoktól a lényeg pont nem látszott, karjai az égnek meredve lógtak kifelé a másik oldalon. Pár pillanatig még kábultan feküdt, s próbálta összeszedni gondolatait. Őt most brutálisan elgázolták! Akkor tehát meg kellene halnia? Lehet, már nem is él, csak holtában gondolkodik… Ám nem, akkor nem sajogna ennyire a feneke. Mibe ült? Csak nem üvegszilánkba?
-   Iaaaaaiiiiii!!! – zengett a környék, mikor végre felült… lehet, nem kellett volna.  - Atashi hasorewo shinji rukotogadekinaiiiiiiiiiiii !!!! // ~ Ezt nem hiszem el! ^^//


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Oliver Huxley - 2008. 08. 20. - 21:53:57
~ Phoebe ~


Az idő kellemes, a fények tökéletesek egy műalkotás elkészítéséhez, a zene egyszerűen csodálatos, olyan, ami arra sarkallta Olivert, hogy rajzoljon, alkosson, készítsen valami olyat, amit idáig nem . A fiú általában képregényeket rajzolt és a figurák fölé apró, kis buborékokba rövid szösszeneteket írt, humoros formában. Most azonban egész más vonalakat alkotott az ujjaival markolt grafit. Idáig még sosem készített portrét senkiről, de most, mintha valami megszállta volna, a keze által vezérelt ceruza csak forgott jobbra-balra, mígnem a lány teljes képét meg nem formálta. Annyira belemerült a rajzba, hogy észre sem vette azt, mikor a zene elhalkult. Már az utolsó simításokat végezte, amikor egy hang megszólította. Oliver megrezzent, s a képet hirtelen magához szorítva pillantott fel, amikor meglátta a modelljét.

- Öhm, szia. Én? - Vakarta meg szabad kezével a feje búbját. A srác életében talán most először jött zavarba, kicsit úgy érezte, mintha bűnt követett volna el azzal, hogy a lány engedélye nélkül készítette el a rajzot. Huxley bár zavarba jött, agya mégis gyorsan pörgött, így a zavart leplezve máris megszólalt.
- Áh, te hegedültél az előbb. Nagyon szépen játszol. Én...én téged rajzoltalak le, ne haragudj, de megihlettél. - mondta bocsánatkérő tekintettel, remélte, hogy a lány ezért nem fog összeveszni vele. Eközben a képet még mindig szorosan tartotta magához ölelve...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: William Bain - 2008. 08. 20. - 23:26:54
[ Miyuu  :D ]

Sajnálom, Sajnálom üvölti William, csak nyugodj meg ne ordibálj, attól nem lesz jobb senkinek. Ha megtalál valaki ezekkel a cuccokkal, akkor tuti kicsapnak.

*Megpróbál feltápászkodni, kicsit nehézkesen, de sikerül neki. Majd oda sántikál Miyuu-hoz, és megpróbál segíteni neki is a kikászálódásban az üvegek közül*

Minden rendben nem tört el semmid, vagy nem vágott el az üveg?

*Próbál magára erőltetni egy bocsánatkérő vigyort*

Nagyon sajnálom, nem akartalak megzavarni, de azt hittem hogy más vagy, már mint hogy valami érdekes. Már nem mintha nem lennél érdekes, csak érted. Á mindegy sajnálom még egyszer. Menjél csak vissza a házba ott mindenki jól el van. Én majd eltüntetem ezt a szemetet, így nem lesz gond a tanárokkal meg a prefektusokkal. 

*Néz kicsit megszeppenve a lányra*

Remélem nem sérültél meg, ha valami bajod esett akkor eltüntetem a szemetet, és utána felkísérlek az ispotályba, bár megértem ha inkább egyedül mennél.

*Elkezdi össze szedni a szét hullott üvegeket, és próbálja vissza gyömöszölni a zsákokba őket, kicsit sántít az egyik lábára, de  próbálja palástolni a lány előtt, és kemény pasinak tűnni. De minden lépésnél látszik az arcán egy kis grimasz.*


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sawai Miyuu - 2008. 08. 21. - 10:55:04
Ez itt a vég. Ilyen a mesében sincs! Micsoda szégyen! Miyuu érezte, ahogy egyre inkább arcába szökik a vér, miközben finoman megnyomkodta a sérülés körülötti bőrt. Na ezt nem kellett volna… A következő pillanatban könny szökött mandulavágású szemeibe, s elkeseredetten szorította össze cseresznyeszín ajkait. Ezt nem fogja tudni kiszedni! És, és… szent ég! Mi van, ha elfertőződik? Egy kupac szemétben fekszik tulajdonképpen, anyja orvos, így biztos volt benne, hogy megvan az ehhez szükséges rizikófaktor. Na meg persze ő is eleget olvasott már ebben a témában ahhoz, hogy most halálra rémüljön. A következő pillanatban nem tudta megállapítani, hogy kétségbe esett, vagy dühös, esetleg mindkettő. Miért pont vele történik ilyesmi? Mindig, mindig, mindiiiig!
-   Oro? – lesett meglepetten, egy pillanatra megfeledkezve nagy világfájdalmáról.
Egy fiatal srác bukdácsolt oda hozzá, feltehetően az, aki mindezért a szerencsétlenségért felelős volt. Valamit nagyon magyarázott, ám annyira hadart – talán az ijedtségtől -, hogy a felét se értette annak, amit mondott. Miyuu csak meglepetten pislogott, s nem szólt egy szót sem, míg a másik bőszen szabadkozott. Minden esetre a sok „sorry”- t sikerült levágnia, s első dühe már el is szállt. Így végül úgy döntött, nem kezd egy alapos fejmosással, a felelősségről, meg hogy odafigyelünk a másikra. Már épp kezdte összeszedni magát lelkileg, hogy na most bizony feláll, amikor is nagy szerencsétlenségére végigmérte magát. A második visítás ekkor következett…
-   Ni ikken no! Iaiiii! – ült fel hirtelen, s kezdett hadonászni minden fájdalma ellenére – Ne nézz ide!
Igazából nem nagyon zavartatta magát, hogy a fölé hajoló fiút majdhogynem orrba vágta a nagy hadonászás közben. Hiszen az sokkal érdekesebb volt, hogy a szoknyája illetlen magasságokba csúszott, s ezen rögtön segítenie kellett, akkor is, ha az üvegszilánkok már véresre sértették vékony bőrét. Ijedten tépkedte vissza helyére a ruhadarabot még így ültében, s igyekezett először négykézlábra állva feltápászkodni, bármennyire is fájt. Akkor is, ha úgy érezte magát, mintha épp egy hentai-ban szerepelne… 
-   Nehogy visszafordulj! – folytatta tovább, bár a hadonászást már sikeresen abbahagyta, s amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy a fiú fixen háttal áll, addig szúrós tekintettel méregette.
Végül maga is elfordult, biztos, ami biztos, s csak a kellő helyen félre húzva szoknyáját, sebeit kezdte el vizsgálgatni. Szüksége lenne valamire, ami fertőtlenít, meg egy csipeszre is, mert ezeket a szilánkokat puszta kézzel inkább beljebb tunkolná, mintsem kihalászhatná, főleg hogy ő maga nem fért hozzá rendesen. Meg persze valami kötszer… Hát ez szép, egy ideig megint nem fog vacsorázni! Pedig szinte szabad füllel hallhatóan kordult meg gyomra, amikor kései ebédjére gondolt.
- Sore ha subarashii, most mit csináljak? Így nem mehetek vissza… watashi no kami… mindenki rajtam fog röhögni!
 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: William Bain - 2008. 08. 22. - 08:42:03
*William meglepetten ugrott hátra amikor a lány majdnem bemosott neki egyet. Teljes megrökönyödésében a rossz bokájára érkezett, ami nem régen ment ki, és egész arca fájdalmas grimaszba vágódott.*

Hé már bocsánatot kértem, Nem akartalak bántani, csak véletlen volt.

*Végig mérte a lányt, és most látta csak meg a probléma okát, az ominózus kilógó bugyit, felmérte a kézjeleket meg a hadonászást azonnal elfordult.
Közben neki állt háttal össze szedni az üvegeket amiket látott, és elkezdte beleszedni a zsákba. Gondosan ügyel rá, hogy ne tűnjön úgy hogy megfordul, de azért néha hátra pislant a lányra.
Amikor már végzett Miyuu, akkor megáll és hátra szól*

Megfordulhatok már? Megsérültél valahol? Szerintem ezt vedd fel.

*Levette a talárját, nem volt valami magas de a lánynál azért magasabb.*

A talár jól takar, elrejti a sérüléseidet, meg a ruhád esetleges szakadásait.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Phoebe L. Stone - 2008. 08. 23. - 16:39:02
.:: Oliver :D ::.

A fiú nagyon belemerül a rajzolásba, valami nagyon megihlette.
* Nem is gondoltam, hogy a zenémnek ilyen ereje lehet.*
A srác minden esetre a hang hallatára összerezzen, ami még jobbas meglepi Phoebet. Ez a tény is a hirtelen jött ihletett bizonyitja, hiszen még azt sem vette észre, hogy nem szól a zene.
Már kiváncsian nyujtaná a nyakát, hogy lássa az alkotást aminek ő a tárgya, de fiú a rajztömböt - valószinüleg reflexszerüen – magához szoritja, igy Phoebe egy fikarcnyit sem lát belőle. A srác megszólal, és látszik rajta, hogy zavarban van, de hamar forog az agya, hiszen rögtön próbálja palástolni zavarát. A lány arcán egy mosoly jelenik meg, úgy figyeli a nagy művész palástoló akcióját.
* Zavarban van, de miért is? Nem fogok rá kiabálni vagy rátámadni. Csak nem igazán szeretem és furcsálom a túlzott figyelmet. Miért is? Mert hajlamos vagyok bénázni, ha a középpontban vagyok. Igy jobb, ha nem kerülök oda.*
A bocsánatkérő tekintetre egy újabb mosoly a válasz, meg egy enyhe fejcsóválás. Egy ideig figyeli a fiút, fürkészi a barna szemeket, majd kisvártatva egy mosoly kiséretében megszólal.
- Köszönöm. – feleli az apró bókra, és arcán mintha egy pillanatra pir jelenne meg, de nem szeretné lejáratni magát, ezért hamar feleszmél. – Engem rajzóltál le? Láthatnám a művet, ha már akaratom ellenére model lettem? – mondja huncut mosollyal, majd hozzáteszi. – És amúgy meg nem haragszom… vagy csak akkor, ha karikatúra lett belőle.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Oliver Huxley - 2008. 08. 25. - 12:54:46
..:Phoebe :D :..

~ Nahát, még ilyen sem történt velem. Bahh, ez olyan gáz, zavarba jövök, csak azért, mert nem kértem engedélyt a rajzra? Tök ciki..amúgy is, miért kell kilesni, mit rajzolok? Ha ronda, arról nem én tehetek, még sosem csináltam ilyet. Már csak az hiányozna, hogy valaki megharagudjon rám egy rajzom miatt~

Különféle gondolatok futkosnak a fiú fejében, de úgy érzi, hogy bocsánatot kell kérnie. Ezt meg is teszi, bűnbánóan, hisz ő nem akarta megzavarni a lány játékát, ez azonban mégis sikerült. Rászánja magát, kimondja a szavakat, s megnyugszik, amikor egy mosolyt kap válaszul. Eközben a képet még mindig magához szorítja, úgy, mintha titkolná, hogy mi van rajta, pedig ez fölösleges, hisz az előbb vallotta be, hogy a lány van a képen.

- Látni? ~ Látni??? Ajjaj, na jó, végülis mit veszíthetsz Huxley? Maximum kapsz egy pofont, ha nem úgy sikeredett a kép, ahogy a lány látni szeretné.~

- ÖÖhm, tessék - lassan kienged a szorításából és átnyújtja a lánynak a képet, amin egy portré látható róla, egyszerű kép, grafitvonalakkal, némi árnyékolással tarkítva. Egyszerű, mégis kivehető rajta a lány tökéletes mása, a fatörzsek, a szellő mozgatta hajszálak, a hegedűt tartó kéz, s a másik, mely a vonót használja. Bár nem professzionális rajz, mégis egész jól sikerült.

- Nem karikatúrának szántam, de hozzá tenném, hogy portrét még sosem készítettem- próbál mentegetőzni, ha esetleg nem tetszene a kép. Közben zavarában ismét a fejét vakarja, s még mindig ott ül a fatörzsön és felpillant  az évfolyamtársára.

- Nagyon gáz lett?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Phoebe L. Stone - 2008. 08. 27. - 19:42:46
.::. Oliver :) .::.

Amint a srác bocsánatot kért, már meg is nyugszik. A képet azomban még mindig magához szoritja, és Phoebe kissé csalódottam vár.
* Miért kell titkolózni. Azt már úgyis elárulta, hogy engem rajzolt le. Ennyire ijesztő jelenség lennék? Nem haragudnék meg még akkor sem, ha nem tetszik a rajz. Egy ilyen kis dolog miatt nem érdemes haragot tartani. Amúgy nekem is csak úgy jött a zene, és ezek szerint tovább adtam az ihletet, és az igazi ihlet tapasztalatom szerint mindig szép dolgokat szűl.*
Végre a fiú lassan kienged a szoritásból, és a rajzot átnyújtja nekem. Amint elveszem a rajztömböt és rápillantok, szemben találom magam a képmásommal. Hosszabb ideig nézem a rajzot, és az arcom semmit sem árúl el. Azok a vonalak, az árnyékolás, a szélben táncoló hajtincsek, a hegedű, a vonó, a környék képe … mintha leragadtam volna, annyira tetszik a rajz. Nagyon élethű, és bármennyire is mentegetőzik a srác, men jön hogy elhiggyem, hogy ez az első portréja. A fiú újra vakarni kezdi a fejét, én meg nem szeretném fokozni zavarát a hallgatással, ezért ráemelem a tekintetem, és egy őszinte, biztató mosolyt küldök felé.
- Hogy gáz lett-e? Nem, egyáltalán. Nagyon tetszik. Nem tudom elhinni, hogy ez az első portréd. Látszik, hogy tapasztalattal kezeled a grafitot. – mondom.
Hirtelen feleszmélek, hogy még be sem mutatkoztam, igy hamarkezet nyújtok a srácnak, és újra megszólalok.
- Amúgy Phoebe Stone vagyok, örvendek. – mondom mosolyogva.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sawai Miyuu - 2008. 09. 22. - 13:52:53
[William <3]


A háttérből szapora csörömpölés hallatszott, ahogy Will serényen szedegette az üvegeket, ám ez Miyu-t inkább csak bosszantotta most. Majdnem rá is ripakodott a srácra, hogy hagyja már abba a pakolászást, ám szerencsére időben észbe kapott, hogy ezt talán mégse most kéne, nem illő, meg hát addig se őt nézi. Még egy utolsó állapotfelmérés… Megnyomkodta a seb körüli bepirosodott bőrfelületet, hátha ezzel sikerül kinyomnia az egyik szilánkot, ám sajnos a helyi érzéstelenítés hiányában inkább csak bekönnyezett, sikerrel viszont nem járt.
~ Na ne, Miyuu, nehogy most elbőgd magad! ~
Végül csak szipogott párat, s gyorsan megtörölte szemét kézfejével, mielőtt még megfordult volna. Igyekezett mosolyt erőltetni arcára, s valamennyire még sikerült is, ám ahogy meglátta Will bicegő lépteit, hamar le is lohadt ál-lelkesedése.
-   Jajj, mi a baj? Elrom… izé ööö kiment a lábad? – kérdezte, s tekintetében már inkább aggodalom tükröződött, ahogy a sráchoz sietett.
Kis kezét a fiú vállára helyezte, de csak éppenhogy, nehogy plusz súlyt jelentsen, ezzel jelezve, hogy ne hámozza le magáról a talárt, nem szükséges. Ha kell, még rá is segít, szabad kezével visszaigazítja, nehogy már ez a málé megfagyjon neki.  Hűvösek a brit éjszakák, és egyébként is a tó partján sok a szúnyog.
-   Ez nem vicc, el kell menjünk a gyengélkedőre. Én.. én… izé, nem biztos, hogy vissza tudnám rántani.
Na tessék, nesze neked, te lány. Orvos akarsz lenni? Na most légy nagylegény! Vagy te is elájulsz a vér látványától? Attól még, hogy egész nap a könyveket bújod, nem fogsz tudni gyógyítani, gyakorlatra van szükséged! Tetőtől talpig, oda-vissza végigmérte a srácot, ám amikor végül Will elkínzott arcán állapodott meg tekintete rájött, nem biztos, hogy most rajta kéne gyakorolnia. Lehet, többet rontana, mint segítene…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: William Bain - 2008. 09. 26. - 11:06:59
~Istenem, miért mindig én szopok. Jézus ez mindjárt sír gyerünk mondj valamit, amivel felvidítod elvégre még hasznos lehet a lány, lehet hogy nem kéne hagyni hogy rossz véleménnyel legyen rólad. Beszélj!...~

Hallottál már arról hogy ha egy nadragulya főzetet össze keversz sisakvirág eszenciával akkor remek ellenmérget kapsz a vörös skorpió méreggel szemben?

~Remek te ütődőt barom mindjárt bőg, lehet hogy elvérzik és te a vörös skorpiókról beszélsz neki, istenem te szerencsétlen fasz~     

*Mikor közelebb lépsz kicsit elhátrál bár a mozgás hatására kicsit ismét görcsbe rándul az arca*

Ha nem kell a talár akkor jól van. Nem erőszak, csak gondoltam akkor nem látná senki a sérülésedet. Persze, hogy elviszlek a gyengélkedőre, sajnálom, hogy megsérültél, de ez maradjon köztünk szerintem, már mint hogy hogyan történt az eset. Amúgy bocsi a neveletlenségem miatt még csak be sem mutatkoztam William Bain.

*Nyújtja a kezét a lány felé, bár mozdulni nem igen akar mert tudja hogy akkor lehet hogy ő neki is könny szökne a szemébe.*

És mit keresel itt kint? Nem tűnsz nagy piásnak tehát gondolom nem a tied ez a szemétbánya.

*Néz érdeklődve a lányra. Közben minden lelki erejét összeszedve megmozdul és elkezd a kastély irányába fordulni*

Akkor induljunk is mihamarabb. Nehogy valami baja legyen a sérüléseidnek, esetleg elfertőződjenek.

~Istenem a kurva életbe iszonyúan fáj a lábam, de kemény vagyok, még sem hagyom, hogy egy lány támogasson. Mégis csak varázsló vagyok, csak van valami amit egyszer már próbáltam a fájdalom elűzésére, bármi gondolkodj Will bármilyen fájdalom csillapító átok bármi?~

~Remek ennyit rólam meg a nagy varázsló tudásomról, akkor marad a mugli módszer. Nem fáj, Nem fáj, Nem fáj,~

*Vesz egy mély levegőt. Majd rámosolyog a lányra*

Akkor tudsz járni nem kell segítség?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sawai Miyuu - 2008. 09. 26. - 13:55:58
Miyuu értetlenül lesett Will-re, biztosan lázas, össze-vissza beszél. Mi van a skorpiócsípéssel? Nem csalán vagy fekete retek az, ami használ? Nem számít, ez most a legkevésbé se fontos, meg egyáltalán, hogy jön ez ide? Jobb, ha inkább nem kommentálja, most amúgy is nehezére esett minden szót lefordítani, így végül felét se értette annak, amit a srác mondott, s felét se mondta el annak, amit akart. Inkább fél szemöldökét felvonva leste a magyarázkodó fiút, s várta, hátha abbahagyja a szabadkozást. Persze mindhiába, ráadásul még a saját problémáját is figyelmen kívül hagyta, vagy legalábbis próbálta, pedig teljesen nyilvánvaló volt.
-   Psszt… - helyezte végül mutatóujját a fiú ajkaira, hogy végre elhallgattassa, ha már máshogy nem megy – Nem vagyok vak, látom, hogy bicegsz. Attól még nem leszel kevesebb a szememben, mert fáj valami.
Hű, most aztán okosat mondtál… nem mindegy, hogy milyennek látod? Nem is ismered. Nem oszt, nem szoroz, bár valóban jó, hogy legalább nem nyafog. Óvatosan Will válla alá csúsztatta karját, némi támaszt nyújtva, persze csak, ha nem lökik arrébb, s maga is elindult a gyengélkedő felé.  Út közben szabad kezével felkapta a fatörzsről dobozkáját, nem jó, ha ellepik a bogarak, meg lehet, egyébként se kapna helyette másikat.
-   Nem, nem vagyok „piás”, bár nem is nagyon értem, mi az. – mosolyodott el haloványan – Olyan ugye, az aki sokat iszik?
Igyekezett óvatosan lavírozni a hepehupás terepen, hiszen ha megbotlik, az egyiküknek se tenne jót. Amúgy is kezdett sötétedni, így ha lehet, még jobban meresztgette szemeit, akár egy pofás kis levelibéka. Ilyenkor érezte csak meg igazán, milyen messzire elcsatangolt, s ezerszer megfogadta, még egyszer nem tesz ilyet. Bár… a tenger hiánya úgyis ide fogja vonzani. Lemondó sóhaj hagyta el ajkait, mielőtt még válaszolt volna, s továbbra is meredten révedt maga elé.
- Egyébként meg vacsorázni jöttem ide, ha már úgyse ehetem azt, amit a többiek. Itt nincs akkora zsivaj, mint odabent…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: William Bain - 2008. 09. 26. - 22:06:49
*Mikor meglátja a segítő kezet kicsit elsápad.*

~Istenem egy hétig rajtam fognak gúnyolódni a srácok ha látják, hogy egy lány cipelt be, találj ki valamit.~

*Belekarol a lányba, de cselesen próbálja úgy be állítani a lány kezét mintha ő csak bele karolt volna, és együtt sétálnának össze karolva.*

~Így jó lesz! Majd ha kérdezik azt mondom, hogy tetszek a lánynak, és kellemesen sétáltunk a kertben, ennyi.~

Miért nem ehetsz a többiekkel? Talán valami speciális átok hatása alatt állsz? Valami különleges rém támadott meg és a harapásától fertőződtél meg valami mágikus betegséggel?

*Érdeklődő tekintettel fordul a lány felé. Majd annyira elbambul a lány arcán, hogy el is felejtkezik a lábáról és arról, hogy megy, és egy kisebb gödörbe bele is lép, aminek hatására egy kisebb grimasz jön a bátorító mosoly mellé. *

Értem amit mondasz engem is kiborít a Zsivaj, meg sok diáktársunk. De biztos érdekesek, bár sajnos kevés köztük az igazán értékes ember.

*Sötét felhők úsznak át a fiú arcán, kicsit mintha távolba révedő lenne a tekintete.*

~De ez változni fog, minden meg fog változni.~


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Oliver Huxley - 2008. 10. 02. - 19:17:11
// Elnézést a késedelemért! //

..:Phoebe:..

~ Tulajdonképp egész jó lett, legalábbis ahhoz képest, hogy eddig csak képregény figurákat rajzoltam, most pedig egy portrét...~
Miután úgy döntött, hogy mégis megmutatja a rajzot, átnyújtván azt kíváncsian várta, hogy a lány vajon hogyan reagáéja le a rajzot.
~ Hűha, elég sokáig nézi a képet. Vajon mit elemezhet? Kíváncsi vagyok arra, hogy vajon mit szól a képhez.~
- Öhm, köszi. Tudod, idáig csak képregényeket rajzoltam. Tényleg tetszik? Neked adom...- válaszolta mosolyogva, s remélte, hogy évfolyamtársa elfogadja a rajzot.
- Oliver Huxley - felelte a bemutatkozásra, közben feltornászta magát a fatuskóról, s megállt a lány mellett.
- Látásból már ismerlek, te is hatodéves vagy? - kérdezte meg a fiú, miközben hóna alá vette az üres rajztáblát és a másik kezébe összefogta a ceruzáit.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sawai Miyuu - 2008. 10. 06. - 09:04:05
Halovány mosoly suhant át a lányka arcán, mikor Will kérdezősködni kezdett. Nem szívesen beszélt senkinek magánéletéről, főleg mióta ebbe a hideg-rideg országba költöztek. Nem igazán talált megfelelő embert, vagy egyáltalán olyat, aki érdemes lett volna arra, hogy megossza vele gondolatait. Persze, nem azért, mert olyan hű de sokra tartotta volna magát. Egyszerűen csak nehéz lenne bárkit is a nagyi helyébe állítania, akinek bármit elmondhatott, aki mindig átölelte, ha fájt, s nem haragudott, ha sírt. Aki mindig tudott valami okosat mondani, aki a lelket is gyógyította, nem csak a testet, s mindig tudott segíteni. A halál az egyetlen seb, melyet nem lehet begyógyítani…
Bár az ok leginkább az volt, hogy más nyelven kifejezni magát, mint az anyanyelve, elég problémás, macerás és kellemetlen, meg egyébként is elég nyakatekerten hangzik, ha mindent leegyszerűsítünk az angol nyelv szintjére. Valahogy nem hangzik úgy, ahogy kéne… Na, meg a másik, elég ciki dolog panaszkodni, azt csak a kislányok szoktak, és ő bizony már nagy. :P Így inkább legtöbbször csak szívta a fogát, harapdálta ajkait, de inkább nem is szólt, ha elhomályosult előtte a világ, hiszen sokszor magától is elmúlt. Persze, a tanárok más tészta, nekik muszáj volt jelezni, hogy tudják mi a teendő, ha nagy baj van. Na nem mintha felfogták volna egy betegszállító helikopter fontosságát, vagy egyáltalán mibenlétét, a kórház fogalmát még csak hírből sem ismerik, de hát mit tegyen az ember lánya, ha kívülállóként csöppen a varázslótársadalomba? Semmit, tűr… Na jó, kicsit buták ezek a mágusok, legalábbis így, egy laikus szemével mindenképp, s nincs is erre jobb példa, mint Will imént feltett kérdései.
-   Nem, nem, nincs benne semmiféle hókusz-pókusz. – kuncogott halkan, miközben igyekezett ő is úgy igazítani karját-kezét, hogy azért ebben a nyakatekert tartásban, ahogy a fiú a látszat kedvéért „átrendezte soraikat”, így is biztos támaszt nyújthasson – Tudod, van más is, mint a mágia. Szerinted, ha megfázol, az mágikus? Amikor tüsszögsz, folyik az orrod, meg … atsuppo i… ehh… lázas vagy, hai… Mágikusan nem lehet megfázni, az nem egy átok. Persze biztos van olyan rontás is, ezt nem vitatom, de ez az esetek többségében „természetes”. Én se vagyok megátkozva, ez butas.. izé, szóval „természetes” betegségem van. Csak azt ehetem, amit a táblázatom enged…

//Folytassuk a Gyengélkedőn//


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gregory Hawk - 2008. 11. 16. - 21:49:34
[Damien]

Késő éjszaka, egyedül, egy sötét parkban? Mit is mondhatnék most erre? Természetesen azt, hogy ?érdekli a hóhért!?
Már régóta nem tisztelem a házirendet, szóval nem különösebben hatott meg a dolog... Ideje volt már kiszellőztetni a fejem, mert kezdtem beleszürkülni az unalmas hétköznapokba, aminek nagyon nem örültem. Sajnos mostanság csak ez tudott jellemezni? Mióta sikerült Vikinek porráaláznia, megváltoztak a dolgok; ami szerintem nem is meglepő. Napról napra éltem, nem terveztem előre, mert hát minek? Bármikor, amikor kezdenek jobbra fordulni a dolgok, beüt a krach, aztán ott vagyok ahonnan indultam; ha nem lejjebb. Kb ez befolyásolta a stílusom alakulását az utóbbi hetekben, lekezelő, nagypofájú bunkó, akinek az egoja mellett nem lehet megférni ? nagyjából ez a legjobb jellemzés rám.
Na de ebből az életmódból is elege lesz néha az embernek. Sikerült ismét összevesznem minden létező személlyel aki a két méteres körzetembe került, bezsebelnem két hónapra való büntetőmunkát, amik azóta is négyzetes árnyban növekednek az elmulasztásaik számával; és társaik.
Változtatni kéne már a dolgokon tudom jól, de egyszerűen nem bírok megint a közelembe engedni senkit. Nem engedhetem meg, hogy belémlássanak, hogy megismerjék az érzéseimet. Egyszer már megpróbáltam, és lám mi lett a vége? Megint magányosan élem az életem, miközben egy sötét parkban mászkálok, jóval éjfél után. De hát ilyen az én szerencsém, már megszoktam a dolgot.
Mindazonáltal nem hittem volna, hogy ennyire el tudnak fajulni a dolgok? Már szinte a klubhelységbe sem járok, néha úgy tekintek a vissza a négyesben eltöltött boldog estékre, mintha valaki más életében lettek volna. Damien, Amanda és Viki? csak hallomásból tudom, hogy mi van velük, még a legjobb cimborámat is sikerült elkerülnöm; az egyetlen épkézláb, szellemileg nem fogyatékos embert, aki képes volt elviselni a társaságomat mostanában?
Ez lettem én, azzá váltam, amivé soha nem akartam. A jól megszokott érzések a lelkemben, mint a vidámság, a jókedv, mind átadták a helyüket; a sötét megfelelőjüknek. Harag, magány, és még sorolhatnám. Mérges voltam? mérges voltam nagyjából mindenre és mindenkire. Vikire amiért ?ezzé? változtatott, a sok vidám emberre, akiknek összejön az élet, de még arra az utolsó szánalmas zsírkazán Pitonra is, aki csak hallomásból ismeri a Head&Shoulders-t? A legnagyobb probléma azonban az volt, hogy a dühöm leginkább saját magamra fókuszálódott? Saját magamra, mert képes voltam ennyire naiv lenni, és ennyire rózsaszínben látni a világot. Meg is lett a böjtje, csak körül kell néznem: feltettem az életemet három ember sorsának a pártfogására, mert azt hittem, hogy ez a gesztus kölcsönös?
Bár aztán sose lehet tudni? Amandával már régen nem beszéltem, olyan mintha nem is keresné a társaságom, ami mondjuk nem meglepő? De akkor is, egy baráttól NEM ezt várná el az ember. Viki? Viki nem érdekel. Mióta sikeresen pofáraejtett nem volt két értelmes mondatunk a ?Szia?, ?Hello?-n kívül. Sikerült felrobbantani a meghitt, békés életemet/életünket, a boldog estéket?
?és mi ennek az oka?! Kivételesen nem én? NEM CSAK ÉN!
Én el bírtam volna viselni Hender? khhhhhhm? Mirol kisasszonyt, amíg az ki nem jelentette, hogy máglyán kéne elégnem, miközben Cruciatus átokkal kínoznak, és M4A1-el lövik el a térdemet ? meg persze minden ?utolsó sárvérűnek?.  Minden utolsó sárvérűnek, akik az állítólagos barátai voltak!
Meggyötörten, mégis kegyetlenül vigyorodtam el, miközben szememben felgyulladt a mérhetetlen harag lángja. Olyan elsöprő düh, aminek a szabadjára eresztésével még vártam, bár magam sem tudom, hogy mire? Egyszer mintha emlegetett volna valami olyasmit Damien, hogy nem lesz ennek jó vége, de nem emlékszem már rá... Életemben először, csak a magam feje után mentem, senki sem befolyásolt, senkinek sem kellett megfelelnem?
Egyedül talán Damien volt az, akinek a véleménye érdekelt. Ő volt az egyetlen, akit talán megmaradt az oldalamon. Talán?? Nem?
Ezt nem vonhatom kérdőre, hiszen Damien volt az, aki átsegített a legnehezebb időszakomon. Ő tényleg az egyetlen, igaz barátom ebben az istenverte kócerájban. Ha ő nem lett volna, akkor most már lehet, hogy a tó alján szambáznék néhány sellővel, meg egy üllővel a bokámra kötve?
Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem is figyeltem merre járok, hagytam, hogy a lábaim maguktól vigyenek előre? és mintha csak tudták volna, mi lesz az utolsó gondolatom, szépen lassan kirajzolódott előttem a tó sötét tükre.
A tó sötét tükre, és az ismerős szikla, amin nagyátlagban a fontos beszélgetéseink szoktak zajlani Damiennel ? ha nem a háló ajtaját torlaszoljuk el, amiért mélyentiszelt szobatársaink szoktak minket utálni; de ez egy másik történet. Na de visszatérve, immáron tudatosan a megszokott helyem felé vettem az irányt, és leültem szemben a víztükörrel.
Igazából magam sem tudtam miért jelent számomra ennyit ez a hely, de valahogy mégis jól éreztem magam itt. Sőt, talán valahol mélyen arra vártam, hogy Damien is felbukkan valamikor?
De sajnos botor gondolatok voltak ezek egy megtört embertől, aki a csodára vár. Szép lassan tudatosult bennem, hogy miután a lépéseim zajai elhaltak, az éjszaka zörejei felerősödtek. Megigézve bámultam a finoman fodrozódó vízfelszínt, a torz módon tükröződő csillagokat; miközben a Tiltott rengeteg ágait borzolta a tavaszi szellő.
Talán fel sem fogtam igazából, hogy ez vagyok én. Ez az igazi személyiségem, egy apró pont a sötétben, akitől függetlenül zajlik az élet... Valaki, akinek nincs beleszólása a dolgok, és az idő múlásába, és egyetlen amit tehet, hogy elfogadja azt?
Árnyak között éltem az életem, kétségbeesetten kutatva a fény után ? mégha ezt magamnak sem vallottam be.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2008. 11. 16. - 23:57:28
[Greg]

A parkban semmi nem hallatszott a fű halk zizegésén kivül, ezt is csak a lépteim késztették arra, hogy megtörjék a tökéletes csöndet. Az egész birtok kihaltnak tűnt, de ez nem túl meglepő, lévén már éjfélre járt az idő: a tanulók túlnyomó része le sem merne jönni ilyenkor ide és most azoknak is másutt akadt dolguk, akik igen. Szerencsére... az enyémre is és az övékére is. Nem vagyok benne biztos, hogy mindketten élve hagynánk magunk mögött ezt az éjszakát. A lelkiállapotom manapság nem a legfényesebb, mint ahogy azt volt szerencséje megtapasztalni néhány embernek s kaptam is a zaftos megjegyzéseket és büntetőmunkákat ezen tevékenységek után... de valahogy nem tudott izgatni az egész. Meg akar büntetni? Tegye meg, szive joga... én sem tettem mást: büntettem. Mindenkit, aki az utamba került; mindenkit másért. Bármiért, amiért éppen lehetett. Mi? Azt mondod nem kéne? De igen. Mindenki bűnös, s a bűnösöknek bűnhődniük kell, ahogy megboldogult nagyapám mondta a világháborúról. Bár... ő minden bizonnyal másra gondolt.
Lényegtelen.
A gondolatmenet lassan pörgött végig a fejemben: mostanában nem voltam a legjobb formában ezen a téren. Nem szerettem engedni elkalandozni őket, mert akkor mindig egy helyen lyukadtak ki, amire most a legkevésbé sem voltam kiváncsi, ami szétszakitott volna, ami... ami az oka az egésznek.
Amanda.
Igen. Igaz, hogy én akartam... s tudom, ha tiszta fejjel tudnék gondolkozni, akkor látnám: helyesen döntöttem. Az utobbi időben nagyon elszakadtunk egymástól... különösen a Vikivel való incidens óta. Lehet, előfordulhat, hogy túl kemény voltam vele; nem lenne meglepő, korábban is előfordult már az életemben a túlkapás. De... ő nem értett ezzel egyet. Sőt, nagyon nem. Előtte szinte surlódás sem volt közöttünk, azóta viszont folyamatosan veszekszünk... Én megértem, tényleg megértem, hogy megviselte a dolog... de képtelen voltam tovább elviselni, hogy mindenben védi meghogy ő a szent s én meg az, ami. Eddig tartott, betelt a pohár... de fáj. Kegyetlenül fáj s ezzel nem tudok mit kezdeni. Még csak pár napja történt, de már úgy érzem, hogy éveket öregedtem ezalatt az elviselhetetlen teher alatt... főleg igy, hogy senki nem állt mellettem. Senki, talán Anette kivételével, bár ő is csak közvetve.
Meglepett, amikor rám talált aznap este, hiszen eléggé elvonultam a világ elől... és nem voltam felhőtlenül boldog ettől a ténytől. Egyrészt... nem voltam teljesen beszámitható, ami talán nem is olyan meglepő, tekintve azt, ami előtte lezajlott; másrészt pedig, mondhatni túlnyomórészt, még mindig nem sikerült eldöntenem, hogy tulajdonképpen mi is ő nekem. Barát? Több? Egy púp a hátamon? Annyira sokrétű és sokszinű, hogy erre talán nincs is válasz, talán nem is lesz. Vannak pillanatok, amikor legszivesebben kiátkoznám a világból, de máskor meg egy tüneményes valaki, aki mindig mosolyt tud csalni az ajkaimra, ha épp olyanom van. Maga a káosz, életnagyságban... s mégis megfog az az egyszerűség és ártatlanság, amivel éli világát. Egyszerűen... elbűvölő, legalábbis engem biztosan megfog... de ugyanakkor sok esetben nem is tudok hogy hozzáállni. De... egyenlőre nem ez a legnagyobb problémám.
Halk kattanás után egy apró lángnyelv gyúlt a sötétben, majd kettévált, ahogy a számban lógó cigaretta végéhez ért. Na igen... a rossz szokás visszatért, talán aktivabban, mint valaha... és ez igaz volt az alkoholra is. Igazából olybá tűnt, hogy az egész életem, maga a létem ott folytatódik, ahol Amanda előtt abbamaradt: a különbség csak annyi, hogy jelenleg sokkal több a fájdalom, mint annak előtte volt. De igazából... ezt is csak magamnak köszönhetem. A jobb élet reménye, mi? Hát persze, ahogy azt Móricka elképzeli... Lassan kezdek arra hajlani, hogy elhiggyem: minden meg van irva, mindenkinek az jut, ami el van rendelve... meg ilyenek. S olybá tűnik, nekem nem jut más, csak a magány és a fájdalom. Egyszóval szar.
Valami felsőbb sugallat hatására eszembe jutott körülnézni s hirtelen egy alak sziluettjét láttam kirajzolódni a sötétben. Ajkaim félmosolyra húzódtak: egy gúnyos ragadozó mosolyára, aki éppen megtalálta az aznapi áldozatot. Óvatosan indultam el az alak felé, ügyelve arra, hogy lépteim teljesen csendesek legyenek, de felkészülve arra is, hogy ha észrevesz, akkor abban a pillanatban rávessem magam. Ha észrevett és hátrafodult, akkor mégsem történt meg ez, hiszen ismerős vonások néztek rám vissza; ha pedig nem, akkor néhány lépés távolságból sikerült megejteni a felismerést.
- Greg...? Hátte? - kérdeztem rekedt, kissé bizonytalan hangon. Mindenkire számitottam, de rá aztán végképp nem...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gregory Hawk - 2008. 11. 17. - 21:48:39
Üveges tekintettel bámultam a néma víztükröt, miközben gondolataim egy egész más helyen jártak. Valaki más életét éltem át újra és újra, egy valaha vidám emberét, akit mindenki eltiport, aki csak tudott. Akin mindenki átgázolt, de ő mégis mindig fel tudott állni a földről, és gunyoros vigyorral szembenézni a tömeggel: Még nem adtam fel!
Még nem adtam fel?
Inkább csak a lelkemben vontam meg a vállam mintsem a valóságban, ahogy egy elgyötört vigyor jelent meg a képemen. Elragadtak a gondolataim, ismét elkalandoztam a múltamban, mint már annyiszor?
?és mint már annyiszor, csak a szokásos dolgok maradtak meg miután visszatértem a való világba: rengeteg ?mi lett volna ha?, temérdek melléfogás, és a múlt fájó emléke, melyet tudtam, többé már nem változtathatok meg. Csakis magamnak köszönhettem mindent, senkit sem okolhattam a dolgokért. Többen figyelmeztettek, hogy nem lesz ez így jó, de csak mentem a saját fejem után. Konok módon kapaszkodtam minden utolsó nyamvadt szalmaszálba hogy változtassak, hogy végre tökéletes legyen az életem. Tökéletes és teljes?
De nem lett az. Annyira akartam, annyira beleéltem már magam, hogy minden ami jó volt, úgy dőlt össze, mint egy gyenge kártyavár. Ismét a nyakamba szakadt minden probléma, de ezúttal egy újabb érzés is csatlakozott a régiekhez:
A csalódás.
A tudat, hogy hiába küzdöttem, mivel szokásomhoz híven visszaestem a startvonalra?
De még nem adtam fel?
De tényleg nem? Már nem tudom érdemes-e tovább küzdeni. Szerettem volna hinni benne, hogy nem minden ember gonosz, és nem csak a saját érdekeiket nézik, de ez egyre nehezebben ment.
Pfff kit akarok átverni? Én is csak a saját érdekeimet nézem?
Volt idő, amikor a tűzbe tettem volna a kezem a barátaimért? A barátaimért, és Vikiért? Feláldoztam volna a semmitmondó életemet is értük, csak nekik legyen jobb, más nem számított volna? nem is? csak NEKI lett volna jobb!
De megtagadott engem? Engem, és mindenki mást, akinek számított, hogy ahhoz a nyomorék senkiházi famíliához pártolhasson át!
Lemondóan ráztam meg a fejemet, és próbáltam kiűzni Vikit a gondolataim közül. Ha csak egy pillanatra is lehunytam a szemem, ő jelent meg a gondolataim között. Ha csak öt percre is sikerült elaludnom, az ő arca töltötte ki az álmomat?
Talán ezért is igyekezetem végre kizárni a tudatomból a puszta létezését is. Örökre. Visszavonhatatlanul.
Mélyet sóhajtottam, miközben kihúztam magam. Bár a gerincem heves ropogással tiltakozott a hirtelen mozdulat miatt, nem érdekelt? Őszintén szólva, nem is tudom mi a halált keresek én még itt. Már régen haza kellett volna mennem a búsba, tizenöt részbe törni a pálcámat, és hátat fordítani mindennek! Lehet jobb életem lenne akkor?
De a megfutamodás sem jellemző rám, sőt? Azt hiszem, erre mondják, hogy arccal a vasútnak? És hogy miért gondolom ezt? Hát erre egyszerű a magyarázat:
Mert még nem adtam fel!
Már csak azért sem fogok meghátrálni, sok mindent kibírtam már az életem során, most is fel fogok állni? valahogy? valamikor?
Azonban itt akarva-akaratlan megszakadt a gondolatmenetem, mert hirtelen egy új hang csatlakozott az eddigiekhez: halk, fenyegetően közeledő lépések. A titokzatos valaki bár igyekezett a lehető leghalkabban mögém kerülni, de valahogy meghallottam az apró változást az éjszaka jellegzetes zörejeiben, amit a léptei keltettek.
Akárki lehetett volna az, szóval nem szórakoztam, egyszerre a legrosszabbra készültem fel:
Miközben fejem elfordítása nélkül próbáltam a lehető legjobban oldalra nézni, a kezem kitapintotta pálcámat?
Lehunytam a szemem, vártam pár másodpercet, majd egy mély lélegzetvétel után, felpattantam, és támadásra előreszegezett pálcával szembefordultam az idegennel.
Kb fel sem fogtam hogy ki az, csak álltam ott fenyegetően, remegő kézzel a sötét tóparton. Sok mindenkire számítottam, de pont rá nem.
- Hát én ?engedtem végül le furcsán vonakodva a pálcám, és huppantam vissza a sziklára.
Damien volt az. Az egyetlen ember, akinek még mindig hátat mertem fordítani. Az egyetlen ember, akit ma este nem átkoztam volna ki a világból. Az egyetlen ember, akivel szívesen beszélgettem volna? és az egyetlen ember, akit akaratom ellenére is mindig leosztottam mostanában. Mint most is?
- Mit csinálok?? ?kérdeztem vissza hivalkodóan- Lazulok egyedül a sötétben, várom, hogy belém vágjon három villám, mert már csak az 1,21 gigawatt tudna még mélyebbre taszajtani nagyjából, éééés kb ennyi ?foglaltam össze a semmit két másodpercben, majd felé fordultam:
- Feléd helyzet?
?és ekkor esett csak le, hogy nagy hibát követtem el. Nem fordítottam elég figyelmet Damienre, nem is nagyon tudtam, hogy mi van vele? Nem voltam ott, amikor szüksége volt rám, pedig úgy néz ki, hogy valami nagyon nincs rendben?
Kész, ennyi kellett? Eddig sem éreztem túl fényesen magam, de most meg már  olyan volt, mintha nyakon öntöttek volna egy vödör forró vízzel?
Damien már ránézésre is eléggé szét volt zuhanva, én meg nekiálltam bunkózni vele... Na fasza, ez vagyok én: Hawk, az érzéketlen paraszt. Pont.
- Valami?-próbáltam kétségbeesetten menteni a menthetőt- Valami gáz van?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2008. 11. 22. - 21:43:18
Az előttem ülő alak felpattant, megfordult s rámszegezte a pálcáját. Pár másodpercig eltartott, mire felismertük egymást és leeresztette az eszközt, de tekintetem rajta maradt az rövidke fadarabon.
Talán ez az oka mindennek. A pálca a mágia szimbóluma s a mágia, annak létezése illetve hogy megtalálható bennem... talán itt kezdődik minden baj és szenvedés. Ha nem jöttem volna ide a Roxfortba... ha nem ragadtak volna ki a mindennapi életből, a muglik közül... akkor talán minden más lenne. Sanszos ugyan, hogy most a rács mögött ülnék valamelyik eldugott javitóintézetben, sőt, akár börtönben, de ugyanakkor... ugyanakkor az olyan dolog lenne, amire rászolgáltam, méghozzá sokszorosan. Az az élet, amit akkor éltem, nem volt ugyan mintapolgári, de valami olyasmi volt, amit élveztem, amire azt mondtam: igen, élni jó! Aztán jött a mágia és elvette a a jó életet egy jobb igéretével. És most... most van ez.
Évekig szenvedtem az úgynevezett ''jobb'' életben. Magányos voltam a világnézetemmel, a szokásaimmal, a stilusommal... egyszerűen mindennel, mindenben. Hosszú évek, melyek alatt megjártam a poklok poklát és még annak is a legmélyebb bugyrait... de valahogy kihúztam anélkül, hogy tönkrementem volna és anélkül, hogy megtagadtam volna lényegi valómat. Hosszú évek, melyeknek Yvette vetett véget azzal, hogy újfent behatolt a szivembe s most, érettebb fejjel már eredménye is volt ennek a behatolásnak. Kár, hogy nem az, ami általában az ilyenek esetén: a boldogság messze elkerült, helyette a téboly és a megszállottság talált meg. Aztán... ennek is vége lett. Nem egyik napról a másikra, hiszek hosszú hónapokig tartott, de ennek is vége lett. Aztán...
... aztán, illetve még közben... jött Amanda. Az első ember az életemben, aki a szivembe tudta csempészni a mindenki által áhitott érzést: a boldogságot. Maga volt a menny, már ha létezik ilyen egyáltalán. Csodálatos hónapokat töltöttünk el együtt, olyanokat, melyben azt hittem: végre megtaláltam a helyem a világban. Melyekben el tudtam hinni: van még jövőm, van még lehetőségem arra, hogy jóvá tegyem a hibáimat, kijavitsam amit elrontottam... és ez sikerült is a körülményekhez mérten. Az idő csak repült s boldogan repült; a külvilág csak elenyésző százalékban létezett, csak egymásnak éltünk és úgy nézett ki senki és semmi nem állhat közénk. Aztán Viki megtette... és ezzel megpecsételte a sorsunkat. Lehet... lehet, hogy nem kellett volna véget vetni a dolognak. Lehet, hogy megérte volna tovább húzni, hiszen érthető, hogy megviselte őt a Vikivel való incidens, de... de nem birom ha a véremet szivják, ha én vagyok a bűnbak. Igy... lehet, hogy elhamarkodottan itéltem, de nem láttam más választást: ennek is vége lett. Itt vagyok most.
És elkönyvelhetjük: a mágia eddig csak bajt hozott rám.
Már sokszor megfordult a fejemben, hogy eldobom magamtól, főleg az első években voltak gyakoriak ezenirányú elképzeléseim... de végül nem tettem meg. Eleinte azért nem, mert hittem, hogy majd tényleg milyen jó lesz itt meg milyen könnyű az élet ezzel a pálcikával, később pedig azért, mert tudtam: egyszerűen képtelenség lenne visszaesni az egyszerű hétköznapokba. Nem magam miatt, hiszen én pont annyit használom a varázslatokat, amennyit feltétlenül szükséges, de a külvilág, a mugli világ egyszerűen képtelen lenne visszafogadni magába. Mindenhonnan kitöröltek, legalábbis ezt állitják, csak a körülöttem élő emberek emlékei képviselnek abban az életben... és ezt nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen lenne visszacsinálni. Nem tehetek tehát mást, mint megpróbálok élni itt úgy, ahogyan tudok. A kérdés csak az, hogy megéri-e.
Eddig úgy tűnik, hogy nem.
Tekintetem végül megrebben és felemelkedik a pálcáról Greg arcára. Nincs jó bőrben, de igazából... mikor volt utoljára? Nem mostanában, az biztos. Mióta Viki kidobta, azóta ebben az élőhalott állapotban tengeti életét... és igazából már megértem mit érez. Korábban nem, hiszen még nem jártam igy és hiába áltattam azzal, hogy tudom milyen érzés, igazából fogalmam sem volt róla... de ez a helyzet mára már megváltozott. Pontosan tudtam, mit érez... de már most tudtam, hogy nem tudok tenni értem semmit, ugyanúgy ahogy magamért sem, maximum osztozni a fájdalmában: ez egy olyan dolog, amit az ember csak önmagában oldhat meg, a külső hatások semmit... de maximum vajmi keveset számitanak. Bár... mindez nézőpont kérdése. Ha nincs Any, a történet valószinűleg már az óratoronyban véget ért volna.
Talán jobb lett volna.
Keserűség és cinizmus: ez a két dolog volt tisztán érezhető a hangjából. Igazából egyik sem meglepő. A keserűség érthető, a cinizmus pedig mindig része volt, csak régebben mindig pozitivan jött elő belőle... na igen, ezt teszi a szerencsétlen emberrel a szerelem. A szerencsésnek összejön, persze, de a szerencsétlent csak tönkreteszi, ósszezúzza, megnyomoritja. A baj az, hogy csak a végén derül ki, hogy melyik kategória a tiéd.
- Na igen. - feleltem s hangom továbbra is rekedt volt. Igen, ez Gregre vallott. A szóhasználat, a stilus, a téma... mind-mind olyasmi, aminek semmi köze a Roxforthoz vagy a mágiához. Az egyetlen ember száz kilométeres körzetben, aki hasonlóan gondolkodik mint én... és legyen bármily rossz a lelkiállapotom vagy az övé, ez olyasmi, ami még most is egy kis szint tudott vinni a fájdalom tengerébe. A kérdése azonban... elgyengitett és el is bizonytalanitott egy kicsit. Az őszinteség nyilvánvaló, de... de mégsem olyan könnyű válaszolni erre a kérdésre.
- Hát... - kezdtem tétován, miközben lassú léptekkel elindultam a tó széle felé s meg sem álltam addig, mig a hullámok már közvetlenül a bakancsom előtt törtek meg. Tekintetem a sötét viztükrön nyugodott, de a gondolataim messze szárnyaltak s a válaszon törték a fejüket. A teljes igazságot, hogy én hagytam ott...? Nem... nem, arra még nem állok készen, ahhoz még nincs elég erőm. Hazudjak neki...? Mondjam azt, hogy semmi, hogy minden rendben? Nem, az sem megoldás: látja, hogy valami gond van, ebben biztos vagyok. De akkor...?
Szerencsére most is, mint a legtöbb esetben, létezett arany középút. Mikor megszólaltam, csak egyetlen szó hagyta el a számat:
- Vége.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gregory Hawk - 2008. 12. 19. - 22:55:40
Vége.
A szó még sokáig visszhangzott az éjszaka néma csendjében, még talán a Tiltott rengeteg zajai is elhalkultak arra a pár másodpercre.
Vége?
Egy olyan tökéletesnek tűnő párnak mint Damien és Amanda? Hihetetlen? Sok mindenre fel voltam készülve, de erre azért nem. Ők voltak azok az emberek, akikről azt hittem, hogy amíg a nyakunkba nem szakad ez az egész istenverte világ, együtt lesznek? és mi lett a vége? Szakítottak. SZAKÍTOTTAK!
Nem tudom, hogy engem miért viselt meg ennyire a hír, hiszen mondhatni nem voltam ?főszereplője? a dolgoknak, de akkor is? Bármikor, amikor elegem volt mindenből, csak rájuk kellett néznem, és láttam: van még értelme élni, létezik még a boldogság.
Hát erről ennyit, az élet kemény, de keményebbnek kell lenni. Vagy legalábbis valami olyasmire kéne törekedni? Ennek fényében kell csak ránk nézni jelen pillanatban is: szerénységem szanaszét van zuhanva az utóbbi négy-öt hétben, és most már Damien is. Nem kispályázunk jó?van.
-  Sa? Sajnálom? -ennyit tudtam végül kinyögni. Talán egy másik időben, egy másik, most megpróbáltam volna mondani valami okosat, a tudtára adni, hogy tudom mit érez, de ne adja fel, lesz ez még így se?
Na de most? Most, amikor én is ugyenezen megyek keresztül, amin ő? Nem bírnék hazudni neki, nem tudnám pozitívan beállítani a dolgokat, amikor nem azok?
 Pontosan tudtam mi játszódik le most Damienben, ugyanaz, amit én is átéltem / átélek hosszú hetek óta; mióta kiadták az utam. Nem is, azt még elviseltem volna, mint már előtte többször is. Egy szakítás nem a világ vége, na de egy barát halála? Kevés megrázóbb dolog van annál?
Igen, költői túlzással éltem, mivel a sokat emlegetett személy él és virul? Azonban azzal, hogy felvette a Mirol nevet, és a barátai leredukálódtak a szemében ?mocskos utolsó sárvérűekké?,  számomra meghalt. Az a Viki, akit szerettem, akivel bármiről el tudtam beszélgetni bármiről bármikor, elment. Örökre?
Ezt az embert, ezeket az érzéseket gyászolom már hetek óta. Emiatt nem tudok aludni, emiatt nem tudok normálisan élni, mivel nem tudom feldolgozni, hogy ez megtörténhetett? Megtörténhetett egy olyan emberrel, mint amilyen a lány volt? igen, sajnos már múlt időt kell használnom. Ez az új ?énvagyokanagyMirolmeraznekemyó szal takarodj, nem férsz bele a tökéletesen hibátlanul nagyszerűen aranyvérű életembe? megszűnt Vikitria Henderson lenni?
Szomorú tekintettel néztem fel a fűről, egyenesen Damienre, de nem láthattam az arcát a gyenge fényben? De nem is volt rá szükség?.  Az egész megjelenéséről tükröződött a bánat, és számomra nyilvánvaló volt, hogy egy megtört ember áll ma este a tóparton. Egy megtört ember, aki kétségbeesetten keresi a kiutat a saját rémálmából, miközben várja, hogy keltse fel a kedvese, és minden folytatódjon úgy, mint régen?
?de ez nem fog megtörténni. Vele sem, velem sem. A világ már csak ilyen, állítólag még a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve? Hát nem tudom, én már kezdek kételkedni ebben is.
Hol is vannak már azok az idők, amikor négyesben lazultunk a klubhelységben?? Rég letűntek? és miért?
A ROHADT VÉRMÁNIÁÉRT, AZÉRT!
Törték át a nosztalgikus hangulatomat az indulatos gondolatok. Nem bírtam tovább egy helyben ülni, felpattantam, miközben vettem egy mély levegőt. Miközben a friss oxigén szép lassan átjárta a tüdőmet éreztem, amint egy pillanat alatt elönti egész lényemet a düh, és a bennem lakozó sötét gyűlölet új erőre kap? A gyűlölet, amit csak mostanában kezdtem el érezni, az egész istenverte varázslótársadalom iránt. A sok legalja ember, aki azt hiszi jobb, mert a családban anyuci, apuci, dédnagyi, kistesó de még az az utolsó bolhás korcs kutyájuk is aranyvérű?
 -Mi? Mi történt? ?tettem fel gépiesen a klisés kérdést, hogy valahogy visszatereljem a gondolataim a jelen szituációra. Hát ez többé kevésbé sikerült, bár az indulat átjárta minden szavamat ahogy folytattam a mondókám:
- Ha valami senkiházi utolsó paraszt miatt szakított veled, aki azt kapta szülinapjára, hogy megmutatták neki a betonos utat, csak egy nevet mondj? Reggelre garantáltan nem lesz foga? Ha szimplán egy vérfüggő nyomorék a tag, úgyszintén! ?tettem hozzá jeges hangon, miközben Damien mellé sétáltam?
Miután odaértem, csak akkor tudatosult bennem a deja vu érzés? Megint ezen a helyen ért fordulóponthoz az életünk, mint már annyiszor ezelőtt?  és éég mindig csak egymásra számíthatunk, mint legjobb barát, a legjobb barátjára; hiszen ezért vagyunk egymásnak? Még ha el is hanyagoljuk a másikat néha.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Damien Pulse - 2009. 01. 03. - 22:08:12
[Greg]

Greg szavai egy halovány félmosolyt csaltak ajkaimra, amit aztán hamar elnyelt az éjszaka. Mostanában ilyen... lobbanékony, s még e helyzet dramaturgiája sem tudta ezt a tulajdonságot elnyomni benne. Mióta Vikivel... megromlott a viszonya, azóta vált ilyenné... talán ilyen is fog maradni? Lehet.. nem tudhatom, mint ahogy senki sem. Az idő sokmindent képes megváltoztatni, az emberenkénti változó csak az idő mennyisége. Az ő kálváriája már hosszú hetek óta tart; az enyém hirtelen ért véget s tűnt el a múlt ködében... s még csak néhány nap telt el azóta, hogy minden megváltozott, de ez a pár nap is sok dologra elég volt. A gondolatok rendezésére. A hiány száműzésére. Az új élet első terveire... De tudom, hogy egyedül nem lettem volna képes erre. Nem lettem volna képes mégcsak részben túllépni sem, elérni ezt az állapotot, amit most élek meg... s főleg, nem tudtam volna gyarapodni a hittel. Nem tudtam volna hinni, hogy van kiút és van még élet a köd túloldalán is... de ő segitette a megvilágosulásomat s őszinteségével valamint optimista hozzáállásával néhány óra alatt sikerült elérnie azt, amit egy kilo papnak, néhány családtagnak meg egy rakás tanárnak évek alatt sem. Sikerült elhitetnie velem, hogy van még jó a világban.
De... ez a személy pillanatnyilag nagyobb érzelemvihart inditott el bennem, mint az elmúlt napok egész története.
Éppen ezért ideiglenesen száműztem a fejemből: most a Greggel való beszélgetés volt a lényeg.
- Senkiházi? Utolsó paraszt? - visszhangoztam a szavakat elgondolkodva. Ez mind igaz volt, bár biztosan nem egyre gondoltunk. Az egész szakitás Vikitria hibája: talán mondhatjuk úgy, hogy az ő lelkén szárad... s a felsorolt jelzők újfent mind igazak voltak rá... de még igy sem kenhettem az egészet rá. A kapcsolat megromlása valóban az ő hibája, de a többit nem irhattam a számlájára: én voltam az, aki végül kimondta, hogy legyen vége. Nem Amanda, nem Viki, nem más: egyedül én... Ez volt az első dolog, amit fel kellett fognom s el kellett ismernem magam előtt, s amint ez sikerült, már könnyebbnek is éreztem a lelkem s könynebben néztem a tükörbe...
Aztán eszembe jutott, hogy Greg azóta is a választ várja.
- Mindkét jelző korrekt, de nem úgy, ahogy te gondolod. - Egy pillanatra ismét elgondolkodtam, hogy mi lett volna ha úgy történik... de magamat, vagy legalábbis a két nappal ezelőtti önmagamat ismerve már nem élne az illető. Talán egyikünk sem. - Vikitria. - eredetileg ezzel az egy szóval le készültem zárni az egészet, de végül rájöttem: ki kell adnom magamból az egészet... - Volt az a konfliktus a klubhelységben... azóta nem mentek jól a dolgok, sőt, igazából sehogyan sem mentek. Amanda... rosszul viselte ezt az egészet. Igazából számithattam volna rá... talán számitanom kellett volna rá... de nem tettem, s a korcs fejemet rendkivül érzékenyen érintette, hogy rajtam próbálja levezetni a feszültséget... s végül én voltam az, aki elküldtem, nem forditva. Talán... talán jobb ez igy...
Az utolsó szavak már nem hangzottak túl magabiztosnak, lévén nem is voltak azok... dehát hogy lehetnének azok? Nem tudom, hogy helyesen cselekedtem-e vagy épp életem legnagyobb baklövését ütöttem nyélbe... még mindig nem tudom, annak ellenére, hogy a történet óta folymatosan ezen töröm a fejem. Talán nem is tudhattam... talán nem tudhatta senki, csak az a mindenható Teremtő, akinek a létezésében azóta sem hiszek.
A gondolataim Vikire terelődtek, a legújabb Mirolra. Elszaladt vele a ló az utóbbi időben, méghozzá nem kicsit szaladt el... a viszonya Malfoy-jal már lassan köztudottá vált, mint ahogy mardekári gondolatmeneteit és viselkedését sem rejtette véka alá, hiszen ő, a NAGY mirol bármit megtehet, amihez csak aranyúri kedve szottyan... de valójában már teljesen hidegen hagyott. Talán barátok voltunk annak idején, talán csak a szükség sodort minket egymás mellé, ezt nem tudhatom biztosan... de azt igen, hogy immáron semmit nem jelentettünk egymásnak. Aggódtam érte... megpróbáltam eltántoritani attól, hogy az aranyvérű általánosság korcs lelkülete megfertőzze, de képtelen voltam rá. Az én hibám lenne? Az lenne az ok, hogy nem voltam elég erős ahhoz, hogy megmentsem?
Kétlem.
Az ő rothadása belülről fakadt.
- Szerinted jól döntöttem? - kérdeztem Gregtől bizonytalanul, de még mindig nem fordultam felé: inkább az eget kémleltem s nem néztem a szemébe. - Vagy akár úgy is kérdzehetném: dönhettem volna másképpen? - Ezen a ponton szükségem volt egy rövid szünetre, hogy rendezzem a gondolataimat. - Játszanom kellett volna a boxzsákot inkább hosszú hetekig, hónapokig, ameddig kiheveri a dilijét? Ha kiheverte volna egyáltalán... s legyen bármilyen szar most, hiszem, hogy jobb lesz. Muszáj vagyok hinni benne, hiszen... ha nem tenném, azzal aláirnám, hogy nincs jövőm. Nem biztos hogy van, de muszáj vagyok bizni benne... vagy talán nem igy van? Talán az egész hiba a gondolkodásmódom mélyén van elásva s onnan kezdve bukik az egész, mint a kártyavár...?
Monológom végeztével csak álltam, immáron lehajtott fejjel, s vártam a választ erre a kérdésdömpingre... holott szinte biztos voltam benne, hogy nem lesznek válaszok. Ha én, aki elvileg legjobban ismerem magamat, nem találtam, akkor más hogyan lehetne képes rá?
Leginkább sehogy.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Satine Cherhal - 2009. 01. 22. - 21:52:53
[Kolompár Etelka, Lakatos Dzsenifer és Orsós Dzsoki :P]


Rég volt ilyen gyönyörű a tavaszi égbolt, mint most. Ezernyi csillag ragyogott odafent, mint apró szentjánosbogár, felhő egy szál sem, s mintha csak a nap közben süvítő nyugati szél is visszavonulót fújt volna, csak most, csak miattuk, csak nekik, végre beköszöntött a jó idő. Ez az ő napjuk volt, bizony, a CSCS-é. Pontosan egy hónap volt már csak hátra a tanévből, ezáltal kiváló alkalom az ünneplésre. Hétvége lévén a napot Roxmortsban töltötték, mintegy jutalmul, hogy az utóbbi két hétben nem volt egyetlen balhéjuk sem. Mert igen, vannak, akiket azért büntetnek, mert valami rosszat csinálnak, de vannak olyanok is, akiknél már az is nagy előrelépés, ha éppen nem gyújtják rá az elsősökre a csónakházat. Hiába, a hírnévért keményen meg kell dolgozni, és a CSCS-s csajok minden egyes alkalmat megragadtak, hogy bizonyítsák rátermettségüket a bajkeverés terén. Még akkor is, ha csupán a saját jólétük volt a cél, s nem az, hogy másoknak feltétlenül ártsanak? Mert bizony kedves emberek ők, még egy halálfalót is hót részegre itatnának, ha lenne rá lehetőségük pusztán felebaráti szeretetből. Na jó, meg persze azért is, mert a részeg embert könnyebb kizsebelni, de ez már csak részletkérdés? Mindenesetre a mai napot megtisztelték azzal, hogy vettek egy centit Roxmorts-ban, amin visszaszámolhatják a hátralevő időt. Minden egyes nap egy apró nyisszantás, és talán így nem tűnik olyan rettenetesen hosszúnak az a pár hét, amikor is tanulásra kárhoztatják a hírhedt hölgyeményeket. És mivel minden egyes alkalmat megragadtak az ünneplésre, most is úgy gondolták, ez egy kitűnő este, melyet a szabadban tölthetnek. A tábortűz sárgára festette arcukat, lobogó lángnyelveket pingálva rá, miközben Kay tűnődve pengette a húrokat veterán, ütött-kopott gitárján.  Csupán a tücskök csatlakoztak a rögtönzött dallamhoz, halk ciripelésük monotonan csengett fülükben, miközben a tűz csak pattogott tovább, mintha örökké éghetne a tóparton, a csónakház takarásában.
-   Az anyját! ? csendült Sat hangja döbbenten, egy szempillantás alatt darabokra szaggatva a nyugalom csalóka összképét.
Egy öreg fűzfa tövében üldögélt két göcsörtös gyökér közé ékelődve, miközben lábát a tó hűvös vízébe lógatta. Bakancsának fele pár lépésre tőle hevert a fűben, a másik közvetlenül mellette állt, s egy cseppet sem zavarta az a tény, hogy fűzői már akkor felismerhetetlenül sárosak voltak, mikor még csak fél perce haladtak a tó partján a rengeteg pakkal, mely esti kiruccanásukhoz szükségeltetett. Ezeknek döntő többsége persze kaja meg pia volt, de hát az éhhalál borús gondolata mindig is nyomasztotta azokat az embereket, akik alap esetben azt se tudták, másnap hol alszanak? 
-   Hallod, öcsém, ez a Poe tök brutál egy faszi, ezt hallgasd: - görnyedt továbbra is az ölében tartott könyv fölé, míg mutatóujjával próbálta nyomon követni a felolvasott szótagokat.  ?
Follow sweet children
I'll show thee the way
through all the pain and
the Sorrows

Weep not poor childlen
for life is this way
murdering beauty and
Passions?
Hát ez tök állat, annyira groteszk! Azt hiszem, ő a kedvenc költőm? vagy íróm? Nem tudom, melyik inkább? - dörmögte szinte már magának, majd végre elszakítva tekintetét a könyv kávéfoltos lapjairól tétován körbenézett ? Wazz, Meg nem azt mondta, hogy jön? Hol a halálban van már?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Vince Marlow - 2009. 01. 22. - 22:30:45
CSCS :)


  A Fekete-tó. Milyen régen is volt, hogy Hagrid vezetésével végig csónakáztunk a tavon. Akkor még kis elsős voltam, megrészegülve a számomra teljesen új, mesébe illő világtól. Akkoriban még azon filóztam, hogyan lehetne megviccelni a tanárokat, miféle élet várhat rám. Aztán megtapasztaltam, megszerettem és új otthonra leltem a Roxfort falai közt. Nem csak otthonra, életre is, hiszen gyökeresen megváltoztam. Elmúltak a balhés idők, nem gyújtok fel több termet, sem egyéb helységet. A késztetés még meg van bennem, nem múlt el nyom nélkül. De megígértem Dumbledore-nak, hogy nem teszek semmi rosszat. Igyekszem betartani, eddig sikerrel.

  Sétálok a tó körül, cigizek és emlékezem. Emlékszem a halandó világban töltött évekre, a barátokra, a hülyeségekre, a balhékra. Az első csókomra, a füves cigire, aminek hála majdnem elcsapott egy vonat. Régi szép idők. Aztán eszembe jut, hogy a szüleim közben elváltak, és ez vezetett az önpusztítás útjára. Persze, még nem vagyok sem alkohol- sem drogfüggő, de azért nem vagyok káros szenvedélyektől mentes. Belenézek a tóba séta közben, és a holdfénynek hála megcsodálhatom a tükörképem. Egy 170 centis, vékony testalkatú, ápolt külsejű srác néz vissza rám. A  nyitott kapucnis pulóveremnek hála úgy nézek ki, mint egy denevér, főleg ha a fejembe húzom a kapucnit, és széthúzom a pulcsit. Elröhögöm magam, és jókedvűen  sétálok tovább. Ha itt lenne a fényképezőgépem, akkor tuti megörökítettem volna, de nincs. Sebaj, jövőre becsempészem.

  Már majdnem megkerültem a tavat, amikor távolról egy tábortüzet veszek észre. Különös. A diákok nem szoktak kempingezni. Vajon mi a fenét keresnek itt? Elindulok feléjük. Nem lopakodom, határozott léptekkel tartok a túrázók felé. Egyszer csak meghallom, hogy valaki épp szaval. Ráadásul ez egy mugli vers. Na ez tuti nem aranyvérű. A többség már a kemping gondolatától is rosszul van. Ha őszinte akarok lenni, akkor be kell valljam, hogy én is... Na, már gitárszót is hallok. Ez egyre különösebb. Mintha pár diák fogta volna magát, és kiköltözött volna a szabad ég alá. Totálisan terepgyakorlat hangulata van.

  Ahogy közelebb érek, látom, hogy két lány ül a tűz körül. Az egyik olvas, a másik gitározik. Pont lányok? Bár, ahogy elnézem őket, hamarabb lehúznak egy üveg sört, vagy találnak be büntetőből a kapuba, mint a nagy fiú átlag. Szakadt rocker bandának tűnnek. Na, ha ezek aranyvérűek, akkor lábon felzabálom a könyvtárat, istenuccse. Nem akarok rájuk ijeszteni, így lehetőleg minden faágra rálépek, és jó hangosan rájuk köszönök.

- Sziasztok! Zavarok?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Kay Scarlet - 2009. 01. 23. - 02:46:58
~ őőő? az a vízihulla, az a göndör, meg az a srác ~


Kicsit hűvös van, annak ellenére, hogy május közepe felére járnak. Kay általában csak azért tudta, mi a pontos dátum, mert az ő tisztje volt kisatírozni a lányháló falán az eltelt napokat. Mindig az aktuális szünet első napjáig hátra levő időt számolták.
Mikor kint jártak ma Roxmortsban, és az egyik üzletben Sat meglátott egy zacskó faszenet, fantasztikus ötlete támadt. Tábortűz! Kay nagyon is jól emlékezett a legutóbbi alkalomra, amikor ők tábortüzet gyújtottak. Még a nyáron volt, valahol Walesben, egy erdő közepén. Olyan részegek voltak, hogy azt sem tudták, fiúk-e vagy lányok, vagy talán akkor szívtak először?? Rövid időn belül boszorkánytáncot kezdtek járni a tűz körül. Meztelenül.
Aztán jött az erdész.
Életében nem futott még ennyit úgy, hogy közben halálra röhögte magát. Minden olyan mulatságosnak tűnt? Persze Sattal még az is könnyebb, ami igazából egyfolytában facsargatja a szívét.
Egy felfordított csónakon ül, keresztbe vetett lábán tartja a régi gitárt. Elég öreg, jópár dolgot megértek már együtt. Eleve egy raszta utcazenésztől kapta nagyjából egy évvel ezelőtt, fizetségül az elkötött hot dogos kocsiban fellelhető virsli és kifli maradékáért, amit egyszerűen képtelenek voltak már hárman betermelni. Autodidakta tanult rajta játszani, a tokjában talált kottákat. Lehet, hogy teljesen rosszul fogja az egészet, de ez senkit nem érdekelt. Akit meg mégis, az tehet egy szívességet.
Felkapja a fejét, ahogy Sat felkiált, és bár fejét nem fordítja arra, és miközben erősen figyel a versre, halkan pengeti hozzá a gitár bús húrjait, csendes aláfestést adva az egésznek. Nem szólal meg, csak alig hallhatóan dúdolni kezd ? nem túl hangosan, mivel elég repedtfazék hangja van. Nem kommunikál, csak alkot: akár autista is lehetne, de nem az. Csak neki is vannak érzékeny pillanatai, mint akárki másnak. Igazság szerint gyakrabban van, mint bárki másnak, még ha mindenki azt is hiszi, hogy csak egy különc rockerbarbie, akkor is.
Aztán roppan egy ág. Felkapja a fejét, és elhallgattatja a gitárt, és legszívesebben a tüzet is eloltaná most azonnal, abban a reményben, hogy ha az már nem ég, nem találnak rájuk a csillagfénynél. Tudja, hogy hülyeség, mégis feszülten figyeli azt a pontot, ahonnan az alak előbukkanhat. Sat lehet, hogy nem hallja, hiszen fennhangon tesz fel egy kérdést, és Kaynek eszébe jut: persze, mi van, ha Meg érkezik?
A következő pillanatban azonban mindig változatlan kék szemei megpillantják az érkezőt. Nem prefektus. Neki ennyi elég. Az összes prefektust felismeri az iskolából, már mindhez volt szerencséje. Még jó, hogy ez fordítva nincs így, hiszen Kay minden nap, olykor minden napszakban máshogy néz ki. Csak a ruha ugyanolyan mindig. Rövid, fekete szoknyák, színes harisnyák, rengeteg karkötő és általában élénk hajszín ? az arcvonásai viszont folyton változnak, olykor szeplős, máskor hosszú a füle, de ébredt már bibircsókkal is. Képtelen uralni a képességét. Egyedül a szeme nem változik soha? Egyedül az a két kék víztükör.
Végigméri a srácot, főként a cigit bámulja meg.
- Ne üvölts már? Visszhangzik a tó ? válaszol kissé kelletlenül, de csak azért, hogy fenntartsa a látszatot. Nem szeretetszolgálat ők. Ezt bárki láthatja, aki észre veszi a csónak tövében heverő két emberforma hullazsákot, melyek fölött Kay épp trónol, mint a csövesek valami groteszk királynője. Sat felé pillant, mintha csak a véleményét kérné, bár kérdés nélkül tudja, mi a lány válasza. Ismeri a másik gondolatait, mint a sajátjait. Vagy jobban.
- Attól függ, mid van ? tér rögtön a lényegre, és miközben a fiút figyeli, leveszi a gitárt az öléből, a csónaknak támasztja, és feláll, hogy elé sétálhasson.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Megan Salaban - 2009. 01. 23. - 14:10:03
A TséTsé meg a meztelen fiú

Már megint késlekedik, de végülis ha nem próbáról vagy koncertről van szó, akkor egyáltalán nem számít a késés. Ma eldöntötték, hogy tábort vernek a tóparton és mulatnak egy jót annak örömére, hogy végre itt a nyár és mindjárt vége a sulinak. Télen sajna csak a pincében lehet partizni, de már elég uncsi a dohos szag, így hát jó egy kicsit a friss levegőn.
Tegnap éjjel kicsit többet MSNezett a kelleténél így csöppet elcsúszott a napja és kábé fél órája ébredt fel, így mikor észlelte, hogy mennyi az idő, azonnal magára kapott valami idegesítően rózsaszín göncöt- újabban az jön be neki, de persze nem abból a cicalány fajtából- és kirohant a szobából jó nagy zajjal, hátha felébreszti a már aludni készülő felsőbb éveseket.
De hoppá, a vadiúj Pókember képregénye bent maradt a szobában, újabban mindenhová viszi magával a kis füzetkét, még a randikra is, amelyeken Matt gitározik ő meg olvas. De mi ebben a randi? Hát jó kérdés.
Kinyargal a folyosóra, már ott látja, hogy igencsak sötét van odakinn, a csajok meg biztos kimentek már, így hát ideje neki is megérkeznie. Valami rejtett ajtón át megy ki az udvarra, hiszen az igen feltűnő lenne, ha a főbejáraton menne, mert akkor a vén szivar, Dumbledore irodája lenne a következő állomás, az tuti. Az meg neki nem kell, menjen csak oda a kis sggnyalója, Potter. Halovány fény szűrődik át a tavat övező bokrokon, s ekkor már tudja jól, hogy a csajok azok, nem lehetnek mások.
Megindul hát a fény irányába, kissé feltűnő a rózsaszín cuccában, de kit érdekel? Legalább a csajok megismerik messziről és nem keverik össze más idiótával.
Hallatszik a gitárszó, mely Kay gitárjából száll messze a remek akusztikával rendelkező tóparton, pedig még nincs is olyan közel hozzájuk. Mihelyt megpillantja a csajokat, észrevesz egy idegen fószert, akinek marhára semmi keresnivalója nincs ezen a rituálén? Remélhetőleg nem Kay legújabb pasija, mert akkor megy és felköti az első fára. meg lett beszélve, hogy pasik nem jöhetnek a közös bulikra. Milyen ártatlannak tűnne, ha egy rózsaszín kiscsaj felkötné azt az emberkét! Senki nem feltételezné róla, nyilvánvaló. Meg egy igazi angyal, hiszen elég csak ránézni!
Na, hogy ne érezze túl jól magát a fiú, hát nem fog ártani, ha valaki ráhozza a frászt, legalább elmegy a kedve az éjszakai sétáktól. Meg amúgyis, ez a csajok területe.
Letér a kitaposott útról és bemászik a bozótosba a fák és bokrok közé, majd próbál óvatosan surranni, bár egy-két ág óvatlanul is megtörik a lába alatt. Ilyenkor gáz, hogy rózsaszín cuccban van az ember, de ha már így alakult, nem lehet mit tenni. Most épp a fiú mögött van, majd miközben ő a csajok stírölésével van elfoglalva alaposan ráijeszt egy hátulról érkező támadással, amely egy alapos csiklandozásban nyilvánul meg úgy, hogy a gyerek oldalát célozza meg. Minden bizonnyal a szívbajt hozza rá, mert a Meg-féle támadás mindig életveszélyesnek minősül, még akkor is, ha egy ártatlan csiklandozásról van szó.
- Háh? te vagy az? ?kérdezi a fiútól, mintha jól ismerné. Talán harmadéves vagy ki tudja, egyáltalán nem számít. ? Hé, csajok, ő az a fiú, aki múlt héten meztelenül szaladgált a folyosókon a suliban és azt kiabálta, hogy ?Szerelmes vagyok Pitonba!?. ?jelenti ki röhögve a csajoknak, majd odaballag hozzájuk és lehuppan a földre, majd a Pókemberes képregényét gondosan maga mellé téve várja a többiek reakcióját.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Satine Cherhal - 2009. 01. 23. - 15:23:50
A novellagyűjtemény tompán puffant a földön, miközben Sat kissé megemelkedve ültéből turkálni kezdett gyakorlógatyájának először bal, majd jobb zsebében. Valahova rakott egy alig használt zsepit, vagyis, lehet, talán kiesett, amikor a pinyó kulcsai után kotorászott? Az oltári szopás lenne, ugyanis pár másodperc, és a tüsszentésével átrendezi közvetlen környezetét ? Kay csónakostul balra, fűzfa jobbra, tó előre -, és ezt nem biztos, hogy barátnője is értékelné. Hiszen annyira elmerült az alkotásban, hogy még válaszra se méltatja... Na persze, nem mintha várt volna, hiszen jómaga is tökéletesen tisztában volt azzal, hogy Meg reggelig püfölte a klavit. Na igen, nem is kicsit bosszantotta, amikor este tízkor kiparancsolták a gép elől. Ehh, az emberek többsége sose fogja megérteni, hogy a Doom-ot nem lehet csak úgy abbahagyni, egyik pillanatról a másikra! Olyankor szokták nagyon csúnyán lehentelni az embert? De hát így is kész csoda, hogy néha gépközelbe kerül, hiszen ha nem kapják meg a pinyót próbateremnek, nuku elektromosság, nuku tévé, viszlát esti meccsnézés és társai. Nem is tudja, hogyan élhették túl az első félévet? És persze, a jó öreg pincehelység meghitt káosza most Sat fejébe is belefészkelte magát. Mire megtalálta azt a gyűrött kis galacsint pulcsijának zsebében, már kezdte végképp feladni.
- Hapcci!!! Wazz rájöddem miérd událom a davaszd? - törölgette orrát, majd pár pillanatig még meglepetten pislogott Kay-re, mire végre kapcsolt, hogy nem is hozzá beszél ? He?
Követve barátnője tekintetét, s az ismeretlen srác irányába fordult, hogy végigmérhesse tetőtől talpig. Egyáltalán nem volt ismerős neki a faszi, na persze, nem mintha a csávókat stírölné az iskola folyosóin, az Kay hobbija. Nem volt benne a kviddicscsapatban se, így nem érdekes. Most vagy jól megverik, aztán elcsónakáznak szépen a tó közepéig, és bedobják a jeges vízbe, hadd ússzon hazáig, vagy leitatják és Kay megerőszakolja. Sajnos már nem engedhetik el, hiszen látta a nagy fekete hullazsákokat, a hallgatásról meggyőzni pedig sajnos drasztikusan kell. S minél tovább fixírozta az alakot, annál inkább bizonyossá vált, hogy az előbbi variációt tartja helyesnek. Azért is mert: 1. Kay meginvitálta fizetség fejében, Sat pedig úgy gondolta, rajta kívül nincs helye más férfinak a csapatban, 2. mert még nem szívta végig a cigijét, és azt elvehetik tőle.
-   Cöhh, még gérdezed a nyilvánvalód? ? szipogta vészjóslóan, ám ami ezután következett, az még legvadabb rémálmait is felülmúlta.
Egy naaaagy rózsaszín májvacukor ugrott elő a közeli borókabokorból, s egyenesen a szerencsétlen ürgére vetette magát. Valószínűleg azért, hogy apró darabokra szaggathassa, s végül felzabálja a beleit és az agyát.  A lány fájdalmasan hördült fel, hiszen ilyet még egyetlen FPS játékban se látott, s azon tűnődött, hogy most keresztet vessen, s ördögűző varázsigéket mormolva sót dobáljon a háta mögé, vagy só híján egyszerűen csak fusson az életéért. Oldalvást Kay-re sandított, ám ő vagy nem kapcsolt még, vagy csak nem hatott rá ez a horrorisztikus jelenet. Vagy az is lehet, csak ő látja, s most csak baflashelte az egészet, vagy?
- Azdag*rvaisdenitnegi! ? tört ki belőle, -a pollenallergiának köszönhetően talán kissé komikusan- mikor is végre felismerte Megan-t legújabb rózsaszín maskarájában ? Majdnem összesz*rdam magam!
Meg kommentje először még el se jutott az agyáig, folytonosan fagyott, majd újrabootolt a rendszer. Valaki szerelmes Pitonba? Azt az izlésficamot már gipszelik? vagy? hogy mi? Ez a csóka? Meztelenül?
- Fogalmam sincs, múld péndegen whisgyd reggelizdem? -fújta ki orrát végre - Bájitaltan doga volt? hapcciiii!!!



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Vince Marlow - 2009. 01. 23. - 18:34:37

A meztelen srác a csajok gyűrűjében... XD


  Na erre reflexből mondanám azt, hogy azt a *****! Ennyi elmebeteg csajt egy rakáson még nem láttam. Halál komolyan, egy koncerteken őrjöngő, fanatikus rajongótábor nem olyan veszélyes, mint ezek itt. Ráadásul kiderült, hogy nem is ketten, hanem hárman vannak, és az egyiknek az a szokása, hogy rózsaszínbe öltözve riasztja halálra az embereket. Vagy csak velem kivételez?

  Ezen tűnődök, miközben a röhögéstől a földön fetrengek, hála a rózsaszín hölgyike (asszem ez túl szép kifejezés) csiklandozásának. A büdös francért kellett az embereket csiklandósnak teremteni... Vihogok kínomban, amíg abba nem hagyja, elvégre egy nőt nem üt meg egy úriember. Bár ahogy korábban felmerült, ezek itt nem nők, legfeljebb éretlen csitrik. A mutatványuk erre utal.

- Neehhee, haa.. hagyd abba! Eléhéég!

  Lelökdösöm magamról, mert most már besokalltam. Ennyi fölös energiával ráköthetnénk London villamos hálózatát, egymaga megtermelné a szükséges áramot. Felkelek, leporolom a ruhámat, majd a gúnyos megjegyzésre felkapom a fejem, és lángoló tekintettel mérem végig. Elönti a düh az agyamat. Néhány hülye liba nem fog kiszúrni velem!

- Ó, valóban így volt. Elbuktam egy fogadást, ezért kellett. Tudjátok, találtam egy olyan hülyét, aki képes volt ezért cserébe felnyalni az általad összerondított lány WC-t!

  Na kisanyám, most te jössz. Mutasd meg, milyen fából faragtak. Aztán, ahogy szépen megnyugszom, eljut a tudatomig, hogy mások is szóltak hozzám. Például a csaj, gitárral a kezében. Felé fordulok (egy okkal több, hogy az eszement tyúknak hátat fordíthassak), és epésen megjegyzem.

- Tudod, volt nálam cigi, amivel megkínáltalak volna benneteket, ha a hempergőzés közepette nem nyomódik össze a zsebemben! Most dobhatom ki a szemétbe... Köszi szépen. Igazán hálás vagyok.

  Aztán a tüsszögős felé fordulok. Végig mérem, majd neki is kiosztok egy csípős megjegyzést. Igaz, hogy ő nem tett semmit, de nem különösebben érdekel. A barátnője összekócolta a hajamat! Micsoda pofátlanság...

- Te meg mi a fenének kempingezel idekint, amikor májusban is képes vagy megfázni?! Menj a gyengélkedőre, mielőtt komolyabb lesz.

  Mi a büdös francért kellett nekem idejönni?! Bah... A cigaretta összenyomódott a zsebemben, meghentergettek a fűben, és még azzal is megpróbálkoztak, hogy beoltsanak. Hát ahhoz korábban kell felkelniük! Jóval szórakoznak. Adok én nekik olyat, hogy egy életre elmegy a kedvük más ember csesztetésétől. Miért kell belekötni valakibe, aki udvarias volt, nem küldte el őket a sunyiba, aki emberszámba vette őket? Hihetetlen, hogy kiket fel nem vesznek manapság.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Kay Scarlet - 2009. 01. 25. - 11:47:35
~ bocsika :-[ ~


Hiába akarna is Kay csöndben maradni, Sat akkorát tüsszent, hogy csoda, ha nem repül le a haja. Na, ennyi, ha esetleg valaki olyan közeledne, akinek nem kéne, akkor már tök mindegy lenne. Kay az itt töltött majdnem két év során tökélyre fejlesztette az elrejtőzés és az elrejtés művészetét, neki ugyanis egyáltalán nem volt ínyére a büntetőmunka, se az értelmetlen büntetősorok irkálása, lévén hogy borzasztóan lusta -.-
Kay épp elindul a fiú felé, határozottan és amennyire egy sáros, 27 soros Martensban lehet, csábosan és nőiesen, mikor megtorpan félúton, nagyjából a tüzecskéjük mellett. Arcára széles és aljas vigyor húzódik, amint megpillantja a rózsaszín párducot a srác háta mögött. Ő már tudja, mi fog történni, hisz pont szemben áll a felsőbbévessel, de se ő, se Sat nem láthatják, mi készül ellene. Kay meg csak röhög, ujjatlan kesztyűs kezét az arca elé tartva vihog bele a markába, ahogy a földre görnyedő alakot nézi. Nem mintha ez a támadás halálos lenne, a legnagyobb rosszindulattal is csak egy gyerekes csínynek lehet felfogni, még akkor is, ha tulajdonképp figyelmeztetés volt.
Hiába, aki a CSCS-vel kezd...
- Nyugi, ez csak Meg - szól hátra Satnak két kacagás vagy jóízű prüszkölős röhögés között. A hülye nevetgélést az indigószín-hajú lány már csak azért sem hagyja abba, mivel Meg gondoskodik az idegen srác bemutatásról. Viszont azonnal abbamarad, amint a fiú visszafelesel. Hoppá.
- Hát az is hülye, aki belemegy egy ilyen fogadásba - vélekedik, mint aki egyáltalán nem értékeli a tréfát és ez így is van. Aki beszól az egyik CSCS-snek az beszól az összes többinek is.
Közben ahogy abba hagyja a viháncolást és óvatosan a könnyeket kezdi törölgeti az alaposan feketére mázolt szemeiből, elővakarja a csípőjére akasztott övtáskája mélyéről az utolsó csomag kamillás zsepijét, és hozzávágja Sathoz, nagyon remélve, hogy elkapja, mert ha beleesne a tóba és elázna, Kay sikítófrászt kapna.
- Ó, nekünk az összenyomódott cigi is jó, nem jelent problémát - vágja rá felcsillanó szemmel, ahogy visszafordul a fiúhoz, és máris ott terem mellette, fürge kis ujjacskái rögvest végigtapizzák a zsebeket. A cigi nagy érték, ugyanis legutóbb nem sikerült szerezniük senkitől, márpedig a készleteik eléggé megcsappantak, lévén hogy év vége van. Néha el-elcsór egy kint feledett dobozt a klubhelyiségből, vagy egy-egy odakint alvó zsebéből, de hát az igencsak csekélyke mennyiség. - Ki ne dobd!!! - sikkant fel riadtan. - Alku tárgyát képezi... Melyik zsebedben tartod? - kérdi, már ha nem volt a másik oylan ostoba hogy odébb lökje.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Megan Salaban - 2009. 01. 25. - 13:05:41
Hoppááá ::)

- Nesze! ? vágja hozzá barátnőjéhez a még bontatlan tízes kamillaillatú zsepijét, hagy örüljön már, és így legalább nem abba a kis gyűrött galacsinba kell fújnia nózija tartalmát. De ekkor veszi csak észre, hogy Kay is hozzávágta a sajátját, nem baj, most már lesz mibe fújni. ? Már megint megfáztál? kellett neked pólóban szaladgálnod idekint múlt héten, amikor esett! ? dorgálja meg barátnőjét, akiről köztudott ugyebár, hogy hajlamos igencsak eszement dolgok végrehajtására.
Figyelmét ismét a vendégükre fordítja és elröhögi magát jó hangosan, mikor eljut a tudatáig, hogy mit mond ez a fószer.
- Te télleg megcsináltad ezt? Én pedig csak kitaláltam az egészet! ?meséli nevetve a többieknek ? Hát hallod, jó nagy lúzer vagy, mondták már? ? kérdezi a gyerektől, aki épp próbál magához térni a támadás következtében. Tök vicces, ha akad egy védtelen alak, akit meglehet támadni, viszont ha Meget támadják meg ugyanígy, az már korántsem vicces, de ezt hagyjuk is, ez most nem fontos.
- Hé, hallod, add már oda nekik a cigidet, hagy örüljenek! ? javasolja a fiúnak, ám azt már elhallgatja, hogy ha nem adja oda, akkor igencsak pórul járhat, nem baj, legalább ismét érheti egy fantasztikus meglepetés, mikor véletlenül tökönrúgják majd vagy valami. Bár Kay biztos másféle támadási módszert javasolna, mert egy tökönrúgott srácot korántsem olyan egyszerű megerőszakolni, mint egy fejbevágott-eszméleten fiút, aki alulról még teljesen ép. Na igen, ilyenkor ezekbe a dolgokba is bele kell ám gondolni!
- Némá, Sat, ugye, milyen kis bájos, hogy aggódik miattad? ?kérdezi barátnőjétől, aki szemlátomást még mindig a náthájával van elfoglalva.
Úgy tűnik, mintha kezdene elaludni a tűz, így hát úgy dönt, megrakja jópár fahasábbal, ám nem igazán talál maguk körül olyan fát ami jó lehet, egy egész tönköt meg nem fog rátenni, bár biztos elégne, csak kicsit több időt venne igénybe.
- Figyu már, te fiú? minek is jöttél ide? Én látom rajtad, hogy hozni akarsz nekünk fát az erdőből! Ti is látjátok, csajok?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Satine Cherhal - 2009. 01. 26. - 11:10:05
~ Ha kidobja, én kikukázom? ~ vizslatta árgus szemekkel a srácot, s feltett szándéka volt, ha kell, mostantól követi, hátha az ominózus doboz valóban valamelyik kukában landol. Soha életében nem látott még olyan elmebeteget, aki csak ezért kidobná a cigijét? ha annyira használhatatlanná vált, max újrasodorja. De vajon honnan szerzi egyáltalán? Itt ez nem ilyen egyszerű, hogy csak leruccan a sarki trafikba, és kér egy kartonnal, pláne nem ennyi idősen. Hehh, mindenesetre van kurázsi a csávóban, hogy csak így égő cigivel a szájában flangál fel s alá az iskola területén, és nem suttyomban bagózik, ahogyan ők szoktak. Oké, oké, a próbateremben vágni lehet a füstöt, de oda még a tanárok se merik betenni a lábukat az ismeretlen eredetű radioaktív mocsok miatt, amit a csajok egyetlen év alatt halmoztak fel. Hiába, sose tudtak megállapodni abban, mikor ki takarít, így ez annyiban is maradt?
De azért szimpi volt, hogy az ürge ennyire bevállalós, akkor is, ha akkora egy orbitális baromság volt a fogadás tárgya, hogy az már Sat-nak is imponált. Pedig fogadni mert volna, hogy Megan csak blöfföl? hiába, az élet mindig tartogat meglepetéseket.
-   Kösssz?- kapta kézhez az első felé repülő zsepit, megkímélve Kay-t a sikítófrásztól, és bizony nagyon büszke volt magára, hogy képes volt elkapni.
Hiába, a kviddicses múlt? ám a második adagra már nem számított, így már csak azt látta, ahogy az groteszk lassúsággal repül el mellette, akár egy lassított felvételen, egyenesen a hullámsír felé. Persze, próbálta menteni a menthetőt, teljesen elengedve a füle mellett Vince megjegyzését, vagy talán meg se hallotta, hiszen már vetődött is a lehetetlenül begyorsuló papírzsepi csomag után. Hiba volt?
Placcs?
Valószínűleg Sat volt az első és egyetlen diák az iskola történetében, aki képes volt egy tulajdonképpeni kacsaúsztatóban totálisan elmerülni. A tó északi partja sekély volt, nem mélyült olyan hirtelen, mint a déli, persze, itt is voltak beugrók és kisebb-nagyobb mélyedések. Na és persze nem is Sat lenne, ha nem találta volna meg az egyetlen olyan pontot, ahol egy ostoba gödör éktelenkedett, melyet még nem temetett be az iszap, a ki tudja miért.  Mindenesetre ez elég volt ahhoz, hogy megismerkedhessen a Fekete tó élő világával a békanyáltól az ebihalakig, minden átszaladt ruháján oda-vissza, legalábbis ő úgy érezte.
De rég is fürdött utoljára a szabadban! Talán tavaly nyáron? De akkor a skót tengerparton hűsölt, nem pedig Loch Ness-i tóban pár álmából felriasztott hullazabáló viziszörny társaságában, miközben az orra megtelt azzal a gusztustalan, posványos vízzel, melybe eddig lábát áztatta? Bár persze a déja vu itt is megvolt, hiszen a tó hőmérséklete is hagyott némi kivetnivalót maga után. Talán így érezheti magát a csirke, miután bevágták a frigóba, vagy a hulla, amikor bekerül a hullaházi tárolófiókba. És ha eddig valóban csak a pollenek miatt tüsszögött, most már biztosan másért is törölgetheti a taknyot éjt nappallá téve. Vince hirtelenjében mintha a jövő vészjósló szócsövévé avanzsált volna?még jó, hogy Sat nem hallotta a talán aggódó, talán gúnyos megjegyzést, különben lett volna hozzá pár keresetlen szava.
Mikor végre sikerült megtámaszkodnia a talajon, vagy talán egy ikráktól népes, nyálkás kövön, minden erejét latba vetve rugaszkodott el, hogy kiemelkedhessen a vízből. A hideg burok, mely eddig fogva tartotta, akár valami kozmikus köpet, cuppant le róla, pontosan olyan hangot adva, mint a nagyi karácsonyi pudingja, ha rávágják a kuktafedőt, és az kibuggyan a gőzkieresztő lyukon.
Még szerencse hogy trikója fekete volt, hiszen sosem szívlelte a vizespólós versenyt, már ha felmerült ez még bárki másban is az előbukkanó mocsári szörny láttán. Haja, akár egy japán tucathorrorban, arcába lógott, szinte teljesen lehetetlené téve a levegővételt, melynek következtében eleinte csak harákoló, prüszkölő hangokat hallatott, mintha csak egyszerre kéne hánynia és tüsszentenie. Bár az is lehet, éppen csak az imént benyelt iszapos kotyvalékot próbálta felhörögni? Hajában, s vállairól fürtökben lógott a tó flórája, s a tűz fénye bizarr, patakzó vérárammá festette a ruhájából csurgó sötét vizet. Ám mégis, mellyel megkaphatta volna az Oscar-díjat Anthony Hopkins után, az az a groteszk vigyor, mellyel bal kezét felemelve egy cuppogó vizes galacsin-csomagot tartott fel.
A papír zsebkendőt?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Vince Marlow - 2009. 01. 26. - 15:16:12

A jó,a rossz, és a csúf aka CSCS: az úszóbajnok, a paraszt és a zsebes.

 Nem is tudom, hogy sírjak, vagy röhögjek. Ez egész egyszerűen kééész... Tömény szánalom, ami itt folyik. Hogy mik ki nem derülnek... Van két hülye, meg egy elb*szott focikapus, aki labdának nézte a papírzsepit. Helyesbítek, az egyik hülye, meg a kapuspalánta egy és ugyanaz a személy, akit kifelejtettem, az az Aladdin című Disney-rajzfilmből leckéket vett tolvajlány.  Ez a hármas mindent überel, amit idáig láttam. Istenuccse. Sose fogom elfelejteni ezt az éjszakát, csak az a kérdés, hogy miként fogok ráemlékezni, úgy mint életem legmulatságosabb estéjére, vagy, mint a legszánalmasabbra. Rövidesen kiderül.

  A fekete hajú, náthás lány egy olyan fejessel érkezett a part mellett átlag 1 méter mélységű vízbe, hogy egy olimpián hirtelen felindulásból neki adná a zsűri az aranyérmet. Feltéve, hogy az ugrás külön versenyszám, és nem csak az úszószámok elhagyhatatlan momentuma. Műugróbajnok még lehet belőle. Minden elismerésem az övé, hogy képes volt fejest ugrani ebbe a mérhetetlenül sekély vízbe. Meg is látszik rajta a manőver eredménye. No nem arra gondolok, hogy ütődött lett, ennél gázosabb már úgy sem lehet. Hanem arra, hogy a természetes hajkoronáját képes volt kiegészíteni hínárral, egyéb vízinövényekkel, valamint a tóban megtalálható szemét tetemes részével. Gratu, kislány, csak így tovább! Ha így folytatod, az év végére bajnok leszel az általad kitalált versenyszámban, ezenfelül megspórolsz a sulinak egy csomó lóvét, amit a tó megtisztítására kéne költeniük. Elkap a röhögőgörcs, amikor észreveszem, hogy kiemeli a vízből a pzs-t. Isteni. Ez az ugrás tökéletesen fölösleges volt, hacsak nem ezzel akarta felhívni magára a figyelmet, mert ezt elérte.

  Már-már eldobnám magam a földön, hogy úgy istenigazából kiröhögjem magam, amikor eljut az agyamig, hogy itt és most mindenki azén cigimre pályázik, az állagától függetlenül. Na, ez már sok a jóból. Nem elég, hogy a kis zsebes a ruhámban matat, és próbál megfosztani az értékes füstölni való maradványaitól, de a rózsaszín szőrmók, amellett, hogy agyilag sötét, mint az éjszaka, még csicskáztat is. Tennem kell valamit, mielőtt billogot nyomnak rám, és bekötnek az istállóba, mint valami szamarat. Igen azt, mert csak az képes elviselni ennyi hülyeséget.

  Gyorsan hátraugrok, ezzel egy úton megszabadulok a kotorászás kellemetlen mellékhatásaitól, valamint az esélytől, hogy fát kéne cipelnem nekik. Mi vagyok én, holmi házimanó, akit büntetlenül lehet ugráltatni?! Felejtsetek el, de nagyon gyorsan... Ingerülten végig mérem őket, majd megszólalok.

-Héé, vegyetek vissza! Először is, nem vagyok valami rohadt szolga, akit csak úgy lehet csicskáztatni, ezt jól jegyezzétek meg! Hozzon fát, aki akar, engem nem érdekel. Majd az úszkáló lányt jobban fogja, ha kijön a vízből, és befagy a feneke. Nem ilyenkor kéne a vizespólós versenyre gyakorolni, tündérke.

  Fújok egy nagyot, akár egy dühödt bika, majd a gitározós lány felé fordulva ismét megered a nyelvem.

- Kaptok cigit, de annak ára van. A feltételeim: egy, nem vagyok a szolgátok; kettő, kérj, és kapsz, a fosztogatást mellőzzük a jövőben. Ami meg a fogadást illeti, az annyira igaz, mint hogy a rózsaszín csodabogár hányta össze a mosdót.

  Amint ez elhangzik, szörnyű gyanú támad fel bennem. Mi van, ha tényleg megtörtént? Akkor ezt már soha nem fogom tudni lemosni magamról... Gratulálok,Vince, te is vagy akkora marha, mint ők. Az első hasonlóság. Na jó, a második, mert ők is szeretnek füstölni. Miközben ezen gondolkodom, tovább hátrálok bárgyú tekintettel. Nem veszem észre a mögöttem levő ágat, mely gaz módon ott volt már egy ideje, és alkalomadtán jól kiszúr velem. Hangos puffanással esek hanyatt, szemem előtt színes karikák ugrálnak. 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 10:34:32
Patrick

A délelőtti órák végeztével egy magányos Hugrabugos tűnik fel a parkban, miközben lassú tempóban halad előre. Az idő kellemes, a nap süt, ezért is lehet, hogy a lány most kint tölti az ebédszünetet. A talárja most erre az időre csak táskájába gyűrve pihen, ezt onnan is láthatjuk, hogy egy elég nagy fekete anyagrész fityeg a nyíláson. Megesik az ilyesmi ha, az ember lánya gyorsan csomagol.
Tekintete többnyire a lábait fürkészi, de nem azért, mert annyira egoista lenne, inkább csak elővigyázatosság. Öt év nem túl nagy idő ahhoz, hogy az ember magabiztosan közlekedhessen a parkban, ahol ki tudja milyen lények változtatják meg egyik napról a másikra a talajt. Szóval nem árt vigyázni. Olykor megfeszül menetközben, de csak azért sem áll le csapkodni a gyanúsan közel repülő ki tudja milyen rovarokat. Ilyenkor inkább elszámol háromig, miközben idegesen markolja táskája vállpántját, ha ez idő alatt sem távolodik a zümmögés, akkor kénytelen lesz itt iszonyatos hadonászásba kezdeni. Távolról biztosan élvezetes műsornak tűnne. Egyelőre még egészen hősiesen tűri a dolgokat, de még csak alig pár perce indult el. Kiábrándító, hogy valaki, aki ennyire szereti a természetet, ennyire féljen, vagyis inkább undorodjon eme apró teremtményektől. De hát senki sem lehet tökéletes, és ez alól Shaelynn sem kivétel.

Hamarosan eléri a fekete tavat, ahol a parthoz egészen közel, de még mindig egy napos részen foglal helyet, távol árnyéktól, bokroktól, mert ugyebár ki tudja mik lehetnek bennük. A talárra most ismét nagy harci feladat hárul, így újra előkerül a táskából. A barna leányzó leteríti a földre, majd leülve rá, a kastéllyal szembefordulva élvezi a kilátást és a finom, melengető napsugarak kellemes simogatását. Táskája mellette, időről-időre ránéz, nem engedheti, hogy szem elől vesszen, hiszen abban van a mai ebédje, persze jól lezárva, hogy a bogaraktól ne kelljen tartania.
Meglepetten tapasztalja, hogy kevesen választották a szünet eltöltésének ezt a módját, de így körbetekintve azért lát még néhány embert. Arcán halvány mosoly ül, mint általában, s fejét néha hátravetve, háta mögött támaszkodva gyűjtögeti a D-vitamint, vagy hívhatjuk egyszerűen napozásnak is.

Halkan, majd inkább csak magában dúdolgatja egyik kedvenc darabját, amit az évek múlásával már egészen tűrhetően megtanult eljátszani imádott zongoráján. Ez a nap lassan alig lehetne szebb. Egyelőre legalábbis.


//Bocsesz első hsz. Még nem vagyok tisztában mindennel és még bele kell szoknom a dolgokba. :)//


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 01. - 11:24:54
Shaelynn

A tó partján, egy tisztább részen Griffendéles srácok egy csoportja tűnik fel és egy furcsa labda van náluk, olyan tojás alakú, valami mugli tárgy lehet, aki értesültebb az tudhatja, hogy egy amerikai futball labdáról van szó. Ha pedig ilyen mugli sporthoz van köze, akkor azt is tudja mindenki, hogy nekem ott a helyem. Hamarosan fel is tűnök a srácok aközött, akikkel össze is állunk gyorsan s két részre oszlunk, hogy aztán el tudjuk kezdeni időben. Felállunk egymással szemben és már indul is a játék. Előre rohanok, s egy kis csellel lerázom a védőmet, majd a labdát tartó srác megindítja felém a passzot, ami egy ott üldögélő lány felé tart, én csak a labdát figyelem, majd a következő pillanatban egy nagyot ugrok, s elkapom, s nagy szerencsémnek köszönhetően a lány mellé huppanok le.
Gyorsan felnézek, hogy nem történt e baja, majd egy kis bűnbánó mosolyt is megeresztek, hátha megijedt az eseményektől, s aztán gyorsan rá is kérdezek, hogy nem történt e semmi baj.

- Ööö…izé, remélem nem ijesztettelek meg és komolyabb bajod sem lett. Sajnálom, hogy ha frászt hoztam rád, csak lejöttünk játszogatni a srácokkal és kicsit balul sült el ez a passz. – ekkor felülök mellé, s közben visszadobom a többieknek a labdát, s jelzem, hogy folytassák kicsit nélkülem. -  Szóval Patrick vagyok. Patrick aki nem tudja, hogy mikor hova nem kéne esni, bár talán most épp jó helyre estem. – egy kis mosoly jelenik meg arcomon ismét, amivel remélem, ki tudom engesztelni a lányt. – Benned kit tisztelhetek? Vagy inkább húzzak a fenébe és ne kellemetlenkedjek itt. –

Fejezem be mondandómat így, majd várom a lány válaszát, s közben figyelem arcának rezdüléseit, szemének mozgását, hiszen ezek sok mindent elárulnak számomra. Remélem azért nem haragszik és ki tudja talán még egy kis beszélgetéshez is lesz kedve, ami után nem fogja azt terjeszteni rólam, hogy mekkora tapintatlan srác vagyok, amiért még csak úgy mellé huppantam a szívbajt hozva rá.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 11:57:51
Patrick a tapintatlan xD

A napfürdőzés igen kellemes, és Shaelynn annyira ellazul, hogy sikerül kizárnia a környék zajait. Szerencsére a rovarok, bogarak most nem pécézik ki maguknak, így még ezzel sem kell foglalkoznia. Ha látná, vagy éppenséggel tudomást venne arról, hogy hallja a közelben játszó fiúkat, talán elkerülhetné, hogy egy eltévedt labda akár fejbe is csapja. Ajkai olykor az elkalandozott mosolyról apró fintorokba vágnak át, de csak pillanatokra. Smaragd szín szemei előtt érdekes képek cikáznak, amely azt eredményezi, hogy üveges tekintettel mered a kastély irányába.

A következő pillanatban valami sötét húz el alig centikkel mellette, majd csapódik a földhöz egy tompa puffanás kíséretében. A hirtelen történések kizökkentik mélázásából, és ijedten rezzen össze. Sikkant egy rövidet, közben karjait  már kapja is maga elé, hogy legalább a fejét védhesse, amikor összeszűkített szemhéjai mögül kilesve észreveszi, hogy nem egy támadás áldozata (elvégre miért is lenne, neki nincs jele, csak egy érdekes kis heg a térdén, de semmi extra), hanem csak egyik évfolyamtársa esett be hozzá, vagyis mellé. (xD) Arcán megkönnyebbült vigyor jelenik meg, s még hallható, ahogyan kifújja a levegőt. Mosolyogva hallgatja a fiút, akitől elég rövid idő alatt elég sok információhoz jut.

- Ezzel játszotok? - mutat felvont szemöldökkel a Patrick kezében pihenő játékszerre. Érdeklődve figyeli a labdát, már látott ilyet az egyik mugli sportújságban, amiket most az ágya alatt rejteget. A kérdése csak amolyan költői jellegű, nem is vár rá választ, mert elég egyértelmű a helyzet.

- Nem, nem nincs semmi baj. - mosolyog tovább, kissé talán zavart még mindig, mert eléggé elbambult az előbb, és a magához térítés sem volt éppen finom. Szemeit egy pillanatra lesüti, majd újra felkapja, amikor a griffendéles eldobja a tojást és ott marad vele.

- Shaelynn. - válaszolja egyszerűen. A második felére nem reagál, ha a fiú távozni akar úgyis megteszi, de ha már így beesett akkor akár válthatnának is pár szót. - Nem kellemetlenkedsz. - böki ki végül mégis a szöszi oroszlánosra mosolyogva. - Griffendél igaz? - kérdezi bizonytalanul. Még mindig küszködik, hogy a pulzusa közelítsen a nyugalmi állapotához.

- Mi az, amit játszottatok? - csak, hogy biztosra menjen, a labdát felismeri, de annyira nem ásta bele magát, hogy biztosra tudja.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 01. - 12:21:19
Shaelynn

~ Jól van. Hála istennek nem egy mis pláza boszi mellé estem, akinek ezzel most tönkretettem volna a napozását vagy ráncos lett volna a szemöldöke, vagy egyéb hülyeségek. Ezt legalább megúsztam, hála istennek eddig csak egy ilyet fogtam ki, elég is volt egy életre…~

Gondolkodok ekképp, s közben figyelmesen hallgatom a lányt, aki láthatóan meg van illetődve, majd azért csak elmondj,a amit akar. Úgy látszik, itt nekem kell egy kicsit feloldanom majd ezt a zavartságot, de semmi gond, ez nekem nem jelent problémát, sőt talán ezzel is megmutathatom, hogy azért tudja ez a Griffendéles mi is a dörgés.
Hmm…a házat nem volt nehéz kitalálni, mi szoktunk csak hasonló hülyeségeket csinálni. A mardekáros aranyvér mániások nem igazán értik ezeket a dolgokat, bár jobb is… Mintha évfolyamtársam lenne a lány, és valamelyik órán találkoztunk is volna, de csak egy röpke pillanatra egy köszönés erejéig. Nem baj, most itt a lehetőség…

- Igen jól tudod! Griffendéles vagyok. – mondom nagy büszkén, s közben a srácokra tekintek, akik közül az egyik hatalmasat ütközik egy másikkal aki ez által a földre esik. – Ez az amerikai futball, jó kis mugli sport, talán kicsit durvább, mint a kviddics, de jól megmozgat és élvezetes. Elég sok hasonló játékot ismerek és űzök, többnyire ezekkel a srácokkal, jó kis csapat. Remélem te nem vagy mugli ellenes, aranyvér mániás. Bár akkor valószínűleg, már melegebb éghajlatra lettem volna küldve, rögtön amint ide esek. –

Fejezem be így, s közben leporolom a hajam, hiszen tele ment fűvel, amikor lehuppantam. Kérdőn nézek a lányra, hiszen elég sok információval bombáztam így hirtelen, és úgy gondolom, jobb, ha most inkább várok kicsit, amíg mindezt megemészti. 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 12:58:20
Patrick

Talán az oroszlánkölyöknek mázlija van, hogy a barna boszi nem hallja a gondolatait, mert bizony meglehet, hogy megsértődne a feltételezésre. Néha kék íriszekbe néz, hátha valamit ki tud olvasni belőlük, de nem az erőssége a dolog, így csak ösztönére és élettapasztalatára hagyatkozhat. Kíváncsi rá mit gondolhat a fiú, de nem kérdez rá, mindenkinek joga van a saját gondolataihoz.

- Emlékszem rád. - jegyzi meg mosolyogva, még mindig olykor a kékeket fürkészve. Az ütközést ő csak hallja, ha csontropogást nem is lehet, a test-test elleni csapódást és az ezt követő nyögést ő is felismeri. - Olvastam róla. - bólint büszkén mosolyogva. Szeret tájékozottnak tűnni, még ha nem is olyan alapos a tudása, mint szeretné a témát illetően. - Elég durvának tűnik... - fintorodik el egy pillanatra, nem igazán szereti ezeket a hangokat, egy aggódó pillantást vet az iskolatársaira, de amint látja, hogy az ütköző felek gond nélkül állnak talpra, újra nyugodtan néz Patrickra. 

- Nem dehogy, te jó ég. - rázza meg a fejét nevetve. - Nem vagyok semmi ilyesféle... - sóhajt egyet. Részéről az ilyesminek semmi jelentősége sincs. És nem mugliellenes, sőt valamennyire érdeklik is őt, szereti a sportjaikat, persze ez olyan dolog, amit a varázslólánya nem ver nagydobra, de volt már focimeccsen is, és látott már krikettet élőben. - Hm. Én örülök, hogy bevágódtál ide. - vigyorog, s majdnem el is neveti magát a szóviccén, de inkább csak, mintha mi sem történt volna folytatja.

- Konkrétan milyen játékokat játszotok? - érdeklődik tovább. Szeret ilyesmiről beszélni, bár ő maga inkább a zene felé tendál, nem tehet az ellen, hogy sportolók a szülei, nem mintha lenne ezzel bármi baja. A vérében van a dolog, és nagyjából minden érdekli a témát illetően.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 01. - 13:16:54
Shaelynn

Figyelem a lányt és látom, hogy fürkészi a tekintetemet, így állom a pillantásokat és lélektükreit kezdem vizsgálni én is. S közben egy alig látható, ám mégis biztató mosollyal arcomon hallgatom, amit mond.
Megnyugtató tény, hogy nem egy mugli ellenes lánykába „botlottam”. Szép is lett volna, ha valami mugli gyűlölő aranyvérűvel hozott volna össze az élet. Bár az aranyvérűek nem feltét-lenül hordozzák magukon ezt bélyeget, hiszen nevelő szüleim, sem ilyenek, mégis a legtöbb gyűlölködő közülük kerül ki.

- Hát ennek komolyan örülök. Nem csípem azokat, akik csak azért megvetnek mást, mert ő mondjuk mugli vagy sárvérű. Amúgy kosarazok, focizok kajakozok sőt lacrossozok is. Szeretem ezeket a sportokat mert megmozgatnak és mivel egyenlőre nincs hely a Griffendéles kviddics csapatban ezeket űzöm. Persze kviddicsezni is szoktam, de ha nincs hely, hát nincs hely. Nem fogok rögtön sírva elszaladni a szobámba, hogy aztán ott töltsem tanulással az időmet, csak mert nem kerültem be. Eljön majd az én időm is, addig pedig… Had szóljanak a varázstalan sportok. –

A kis monológ befejeztével ismét elmosolyodok egy kissé, s közben néha a szemeit keresem, játszadozunk egymással, de szeretem az ilyesmit. Sosem voltam ellene ezeknek a dolgoknak, miért is lettem volna, hiszen csupán kihasználom az adottságaimat és építem a kapcsolataimat. Soha sem árt, ha minél több emberrel jóban vagyok.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 13:59:05
Patrick

Talán szándékosan, talán nem, de Patrick tekintete kissé fogva tartja az övét. Ettől függetlenül nem marad szótlan, de beszéde talán vontatottabb, mint általában. Arcán még mindig könnyed, kedves mosoly pihen, miközben beszél, majd érdeklődve hallgatja a mellette ülőt. Megelégedve fogadja, hogy komolyan örül annak a fiú, hogy nem olyan. Nem skatulyáz be senkit, nem ítél el senkit, kivéve persze azt, aki megérdemli. Hazugok, Halálfalók és hasonlók, de az ember nem születik ezeknek, hanem ezekké válik.

- Ezek mind meglátszanak rajtad. - szúrja a felsorolás végére, de nem méri látványosan végig, ahogyan azt ilyenkor szokás, csak vállaira vet egy hosszabb, jelentőségteljes pillantást, úgy gondolva, hogy így is elég világos miről is beszél. Azért meg kell mozgatnia az agytekervényeit, hogy biztosra tudja melyik sport melyik is. A focit már ismeri, annak még Walesben is van hagyománya és híre. Mondjuk ő egy angol bajnokin volt kint.

- Kviddics... aha. Nagyon szeretnél bekerülni a csapatba, ahogy látom. - mondja kicsit elhúzott szájjal. A szülei tőle is elvárták volna ezt a fokú lelkesedést és elszántságot, de legalább azt, hogy jelentkezik a csapatba. - A szüleim játékosok. - rántja meg a vállát. - Azt hiszem én inkább menekülök tőle már. Persze nézni jó, de nekem elég volt. Tudod mielőtt bekerültem a suliba állandóan tanítgattak meg minden. Egy ideig élveztem, aztán az első sérülések... az első többnapos kóma... - vigyorodik el. - ... és mondhatni minden megváltozott. - a végére egy vigyorgós fintor is csatlakozik, ahogyan felidézi azt a pár napot, amit a Szent Mungóban töltött és azt, hogy még mindig van, amire nem emlékszik. Előfordul. Szemei ismét megtalálják a kékeket, merthogy eddig inkább a többi rugbyzgető fiút figyelte, kíváncsian fürkészi a griffendéles tekintetét, kicsit sikerült oldódnia, remélhetőleg ez a másiknak is feltűnik.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 01. - 14:49:35
Shaelynn

Figyelem a lányt s óhatatlanul is észreveszem az érdeklődését. „Ezek mind látszanak rajtad” Hangzik a válasz a kis felsorolásom után, majd azért csak-csak oda tekint a hölgy, ahova ilyenkor a lányok tekintete terelődni szokott. Nos, nincs mit szégyellni, ilyenek a lányok. A lány mosolya őszintének tűnik így viszonzom ezt. Ekkor társaim intenek, hogy ők már indulnának, de én jelzem nekik, hogy én még inkább maradnék, s ekkor ők tovább is állnak.
Amikor a kviddicsre terelődik a szó és a Shaelynn megemlíti, hogy a szülei is játékosok, hirtelen felkapom a fejemet. Nem mindennap találkozok ilyesmivel. Hallgatom a beszámolóját, arról miként tanulgatta e játékot, néha meglepődök. Még kómába is esett… Hála istennek én ebből kimaradtam, de benne van ebben a játékban, ha félnék ilyesmitől akkor nem játszanék szinte semmit.

- A szüleid valóban játszanak? Melyik csapatban? – érdeklődök, hiszen eléggé képben vagyok ezzel kapcsolatban. – Nem csodálom, hogy ezek után annyira nem vagy oda ezért a játékért. Én speciel elég keménynek találom, és pont ettől tetszik nagyon. Viszont mindig szívesen fogadom, ha valaki a pálya széléről szurkol, főleg ha szép lányokról van szó. –

Előveszem a mézes mázos, szövegemet, ami persze igaz, de azért van benne kellő adag imponálni vágyás is. A lányok mindig szeretik, ha bókolnak nekik, így egy-egy kacsintást is megengedek magamnak, majd szélesebbre húzom, a mosolyomat. Mindeközben egy pillanatra kissé szégyenlősen a földre tekintek, majd sandán ismét felnézek a lány szemébe.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 19:16:39
Patrick

Eddig nem igazán került szóba a szülei hivatása, pedig akik járatosak a sportban ismerik a Scarborough nevet, aki pedig kicsit több újságot olvas anyjával is megismerkedhetett, még Shaelynn is alanya volt egy cikknek, bár az a Hírverőben jelent meg, mint olyan. Sajna a suliban kevesen tartják hitelesnek a lapot, pedig... Évekig igyekezett kerülni a témát mostanság viszont inkább csak úgy beszél róla, mintha ez egy teljesen hétköznapi dolog lenne. Na jó eddig ez az első alkalom, hogy szóba hozza. Sokáig bírta...

- Ahha. - motyogja kissé elvékonyodott hangon. Oké ez a laza dolog még gyakorlást igényel, de vegyük úgy ez volt a főpróba, vagy a premier előtti előadás, vagy valami hasonló, ahol az ember felméri, hogyan is állnak a dolgok. - Hát anya a Harpiesban, apa pedig az Arrowsban, Applebyben. - teszi hozzá, bár kétli, hogy be kell mutatnia, vagy el kell mondania kik is azok. Vagy ki tudja. A Scarborough-k sem szaladgálnak minden utcasarkon, mégsem következtet azonnal mindenki a neve hallatán arra, hogy neki bármi köze is lenne P.M.hez, ahogyan a csapattársai szólítják apját. Ami nem is baj, nem szereti ezeket a megrökönyödött pillantásokat, mint ami most Patrick arcán is átsuhan.

- A játékot imádom. - emeli fel mutatóujját és újra félbeszakítja a griffendélest. - Csak játszani nem szeretnék igazán már. Bár... olyan komolytalanul még oké a dolog. És néha ezek a kemény ütközések is hiányoznak... - utal a már eltávozott bandára. Biztosan nem felételeznék róla, nem is hord olyan ruhákat, amik sokat mutatnak. A mézes-mázos, csábogató megjegyzésen csak elvigyorodik. Kicsit talán tetteti is zavarát, hogy kicsit még növelje a szőke herceg egóját, így halkan kuncog is, ami pedig egyáltalán nem szokása.

- Talán nincs elég nagy szurkolótábora a Griffendélnek? - viszonozza a hangsúlyt, és a stílust is, pakol rá még egy kis lányos, vagy ha úgy tetszik nőies mozdulatot. Ajkai cinkos mosolyra húzódnak, szemeivel is próbál rákontrázni a fiú macsós megnyilvánulására, de még nem igazán gyakorolt ilyesmit. Szóval nézzük el neki a bénázást. - Majd meglátom mit tehetek az ügyében Mr. - jegyzi meg kissé kacéran, még kacsint is, de ez már látható, hogy csak a vicc kedvéért. - De nincs ám ez ingyen. - toldja meg, majd végül elneveti magát.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 01. - 19:54:11
Shaelynn

~ Ej, ez ám a belevaló csaj. A szülei híres játékosok és ő is szereti a sportot. Nem semmi, ko-molyan mondom nem semmi. ~

Figyelem a mozdulatait és a reakcióit. Van valami a lányban ami felkeltette az érdeklődésem, de egyenlőre csak játszadozzunk, ha már egyszer elkezdtem táncolni, s ő partner ebben, nos akkor miért ne járhatnánk tovább.
Amikor azt mondja, hogy meglátja, mit tehet ez ügyben, nos egy kissé még én is meglepődök, de alig észrevehetően és azonnal visszaugrok a játékba, ám ekkor ismét letaglóz. „Nincs ám ez ingyen.” Hú, te lány, na, erre válaszolj valamit nagyokos. Meg is van…

- Nos, valamivel talán mégis tudnék fizetni a kedvességért Miss. Hiszen, bár megfizethetetlennek tűnő ez a szívesség, mégis úgy érzem, nekem nem okozna gondot megtéríteni fáradtságát. – Mézes-mázas mondókám közben egy sejtelmes pillantást vetek a lányra, s a kék szemek most hűvösen futnak végig rajta. – Ám mindehhez először a csapatba kéne bekerülnöm, s amíg ez nem történik marad csupán a csodás eszmefuttatás erről a vizionált játékról. –

Valahogy, mintha nem a játékon lenne a hangsúly s ezt mind a ketten érzik, de vajon hol ment el ilyen irányba a beszélgetés. Itt már teljesen mindegy a lényeg az, hogy most mind a ketten élvezik a kötetlen és önfeledt beszélgetést, ezt a gyermeki fogócskát, amiben egyenlőre nem tudni ki üldöz valójában kit.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 20:40:15
Patrick

Maga sem gondolná, és ha mondanák neki, feltehetőleg el sem hinné, hogy ő itt és most valóban azt csinálja, amit. De tényleg azt teszi. Persze próbálkozott már ezzel, egyszer. Nem sok sikerrel. Talán már most érettebb, meg az is lehet, hogy a szerelmes tiniregények lapozgatása is segített. Vagy csak szimplán jön belőle. A lényeg az, hogy bár ő esetlennek érzi magát és elég amatőrnek, Patrick nem neveti ki a próbálkozásai miatt. Talán nem megfelelő a próbálkozás szó, elvégre ő nem akar csábítani, csak reagál, csak válaszolgat. Egyáltalán nem tehet róla, hogy a szöszi irányba terelte a dolgokat és arról sem, hogy ő meg nem szeret semmi jót elrontani, és kontrázgat. Persze ezt tehetné máshogyan is, de jól esik neki. Határozottan.

- Valamivel biztosan... - válaszol kuncogva, és lenne rá néhány knútja, hogy egyáltalán nem ugyanarra gondolnak ezalatt. Nem baj ettől érdekes a szituáció és ettől olyan élvezetes ez a kis... bájcsevegés, ismerkedés, vagy ez már valami más? Nem tudja, beszélgetnek ez biztos, de arra már nem merne megesküdni, hogy még mindig a kviddics a lényeg.

- Hát abban már kevesebbet tudok neked segíteni, szóval rá kellene kapcsolnod a projektre. - neveti el magát ismét. Igazából nem gondolja túl komolyan ezt a mondatát, legalábbis a második felét, elvégre ha nincs hely, akkor nincs hely. Náluk, mintha lenne, de még nem kacérkodik a gondolat csírájával sem, hogy újra seprűre üljön. Vagyis így versenyszerűen.

- És amúgy hogy megy neked a kviddics? - érdeklődik, bár inkább hátsószándékkal teszi. Kíváncsi rá, hogyan vélekedik magáról a fiú. A sportolóknak ez az egyik legnehezebb, már amennyire ő ezt meg tudja mondani.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 01. - 21:16:20
Shaelynn

- Nos, én úgy gondolom, hogy nem vagyok rossz játékos, bár nem vagyok profi szintű. A profi szint, elég messze van tőlem. Én szeretek sportolni, fitten és edzetten élni, de egy iskolai szintnél ennyi idősen nehéz lesz magasabbra jutni. Természetesen nem vagyok egy olyan jellem aki feladja. Profi játékos akarok lenni, s bár rögös az út odáig és egy mugli sportban gyorsabban elérném, úgy gondolom, hogy ha valamit igazán akarsz és mindent megteszel érte, azt elérheted. –

Ez a beszélgetés most mintha visszazökkent volna az elején elkezdettekhez, ám most úgy gondolom, nem erőltetek semmit, rábízom Shaelynnre, azt, hogy miről szeretne beszélgetni, most kicsit irányítsa ő a beszélgetést. Most a mosoly is eltűnt egy pillanatra az arcomról, s látszik, hogy valóban komolyan gondolom amit mondtam, nem véletlen, hiszen a sport az amit igazán komolyan veszek.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 01. - 21:56:27
Patrick

Van benne valami. Lehet picit kizökkentette a fiút, de lehet csak elterel. Na jó Shaelynn nem ennyire körmönfont. Szóval ez inkább tudható be gyakorlatlanságának, mintsem taktikájának. Nem igazán tudja még hogyan kell hatásosan tovább lépni, egyáltalán akar-e most tovább lépni. Kell-e...

Kíváncsian és figyelmesen hallgatja a bátor, s hősilelkű (legalábbis a süveg szerint) szőkeséget, ahogyan saját magát jellemzi. Az eddigiek fényében kicsit talán nagyobb öntömjénezésre számított. Azt kétli, hogy a fiú afféle álszerény lenne, vagy, hogy szándékosan nem sztárolja magát túl. Látható arcán a meglepettség, de ez gyorsan tova is száll és mosolyba rendeződik az arca. Hajába most belekap egy lágyabb, kellemes szellő, s míg a fiú befejezi némileg hadakozik a széllel hadakozó tincseivel. Hát persze, kell valami amitől Shaelynn lesz. A bénázás. Nem csak a flörtben, hát nem ő lesz a végzet asszonya.

- Szép életcél. Bár nem könnyű. - hajtja le kissé fejét, s tekintete az ölében pihenő kezeire téved, majd vissza Patrickra. - Hát remélem lesz alkalmam látni, hogyan játszol. - jegyzi meg mosolyogva. - Addig is elhiszem neked, hogy nem vagy rossz játékos.. - szemei futólag ismét a széles vállakra tévednek, de most nem áll meg itt - ... addig is gyűjtögetheted az ötleteket mit kínálsz a szurkolásért. - vigyorodik el kajánul, megenged magának néhány kíváncsi pillantást lejjebb is, bár nem sok mindent képes kivenni.

A sportot ő is komolyan veszi, ő is szereti több válfaját, a kviddiccsel is megvan, és amikor haza tud menni, mindig elmegy a szülei meccseire.
Miután sikeresen észbe kap, hogy áll a beszélgetés, és a fiú is őt nézve várja, hogy megszólaljon, ő pedig eddig nézegette, persze nem nyálcsorgatva csak diszkréten, de mivel elég közel egymáshoz foglalnak helyet eléggé kiszúrható, ha az ember figyel.
- A sporton kívül mik érdekelnek még? - kérdezi végül, a témaváltás mellett döntve, de talán nem mennek túl messzire, talán a félbehagyott témájuk is folytatódik.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 02. - 08:21:21
Shaelynn

Hallgatom a lányt, s közben még mindig kicsit azon gondolkozok, hogy van e helyem a profi ligában. Most azonban nem ezen van a hangsúly, s ebből az állapotból hozom vissza kicsit magamat a beszélgetésbe.
Gondolkozni sem nagyon kéne, hogy mit adnék a szurkolásért. Gondolom magamban, s ekkor kicsit el is mosolyodok. Pont annyira, hogy sejtse mire is gondolok. Most legalább, már tudom, hogy az iménti beszélgetésünk sem került a feledés homályába, ez jó, ez igazán jó.

- A sporton kívül? Nagyon sok minden. – kezdek bele ekként. – A jó bulik, a szép lányok. – itt felnézek kicsit egy kis kaján mosollyal, majd mintha misem történt volna, folytatom. – Imádok a szabadban lenni, szeretek gitározni, még régebben tanultam meg ezt is, egy olyan varázsló tanította, aki ismeri a mugli világot. Szeretek táborozni is, vagy éppen egy tó partján a barátokkal egy tábortűz mellett mulatni… Elég sok mindent szeretek, ami nem bent a négy fal között kell, hogy folyjék. –

Egy kicsit srégen felnézek az égre, tiszta, mint ilyenkor mindig. Ez az, ami csodálatos, s mosolyt fakaszt ismét az arcomon. Aztán lassan visszanézek a lányra, s most én veszem át a kérdező szerepét.

- Viszont eddig, csak rólam volt szó. Érdekelne, hogy téged mi érdekel, mi az, amit szívesen csinálsz? Nem vagyok én sem egoista, sem önző, hogy elvegyem tőled a válasz lehetőségét. -


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 02. - 09:16:36
Patrick

Az a féloldalas mosoly, amely most kiül Patrick arcára, más esetben nyugtalanítaná a barnát, most azonban csak egyszerűen megmosolyogtatja. Sokat elárul ez a griffis gondolatairól, ami nem esnek rosszul elhanyagolt kicsi szívének, még ha nem is állítaná biztosra, hogy helyesen vette le, amit a szőke próbál sejtetni.
~ Már meg is lenne? ~ kérdezi ezt csak magában boncolgatva az arckifejezést. Határozottan kellemesen esik neki, amit gondol, és amit sejt, hogy a másik gondol. Kit ne doppingolna, ha így néznek rá ilyen kék szemek. Arca enyhén elpirul és ebben semmi megjátszottság sincs, nem szándékos, sőt ő igyekezne elkerülni. Sikertelenül.
Mosolyogva hallgatja a monológot ismét, most nem szakítja félbe.

- …a szép lányok… – és felnéz Patrick… rá? Egy halk ohh-t mormol, miközben zavartan lehajtja picit a fejét, s az ujját tördeli. Kedves, kedves, kedves.  Nem szakítja félbe, pedig szívesen megosztaná nézeteit a szép lányok dologról és arról, hogy ehhez neki mennyi köze van, de nem teszi, hiszen már így is elégszer szakította félbe a fiút.
- Áhh, gitár… - mosolyodik el végül, mikor abba maradt a mondandó. Tetszik neki a gitárok hangja. Nem folytatja, de hangja kifejezi, hogyan vélekedik a dologról. Aztán, ahogy az várható volt jön is a visszakérdezés.

- Hmm… én sajna nem sok buliban voltam még, amiben voltam eddig nem ragadtak igazán magukkal, pedig nagyon szeretek táncolni… - jegyzi meg egy jelentőségteljes mosoly kíséretében  – én inkább zongora párti vagyok, de én magamtól tanulok hét éves korom óta. Imádom, ha süt a nap és meleg van. – mondja csak a legáltalánosabb dolgokat.  Mit mondhatna még… imád olvasni és komponálgat is… - hát én is elég sok mindent csípok, ami a szabadban űzhető, de jó néha a kandalló előtt elnyúlni, akár egyedül, akár kettesben… - tart egy pillanatnyi szünetet. A hatás kedvéért, rikító zöld szemei csintalanul méregetik a szőkét. - …hideg téli éjszakán. – fejezi be a mondatot.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 02. - 09:43:08
Shaelynn

Hallgatom a lányt, aztán hirtelen megint csak azt veszem észre, hogy témánál vagyunk. Aztán szoba kerül a tánc, na, ott vagyok egy kissé meglőve. Azonban ebben az esetben, ezt is könnyen a javamra fordíthatom. Shay sem hagyja felütött labda nélkül a dolgot, így könnyedén fűzöm tovább a gondolatsort. Ez tetszik...

- Sajnos, én nem vagyok egy nagy táncos. Illetve, hát elvagyok, de nem vagyok virtuóz. Ez van sajnos, ebben nem vagyok túl jó. Mondjuk, ezt egy kicsit sajnálom is, de hát mindenki jó valamiben és ugyan így van ez azzal is, hogy van, ami nem megy annyira. Nekem ez a tánc.
Viszont ha már itt tartunk… Igazán megtaníthatnál táncolni engem, amikor van egy kis szabad időd. Mondjuk hideg éjszakán, a kandalló előtt és mivel ilyen téren szégyenlős is vagy, így ha lehet…kettesben. –

A gondolatsort egész jól fűztem tovább, remélem, veszi a lapot. Milyen szép mosolya van, tetszik, hogy végig mosolyog. Az ilyesmit szeretem, nem egy csendes lányka, aki csak úgy mélán elvan és nem csinál semmit, igazi belevaló csaj. Kíváncsi vagyok vajon most mit fog mondani, hiszen a szálat most sem zártam le lehet ezt még tovább vinni.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 02. - 10:40:52
Patrick


Hát ez is amolyan szárnypróbálgatás, a nővé válás rögös útján kénytelen az ember ilyeneket is kipróbálni. És nem titkoltan tetszik neki ez a fajta beszélgetés, hogy nem csak a nap miatt önti el olykor a forróság, hanem azért is, mert egymást húzva adogatják egymásnak a labdát, amelyet sportban járatosként mindketten igyekeznek játékban tartani. Érdekes meccs.

~ És csak nem adja meg magát. De nem adom fel, nem én leszek az, aki bedobja a törölközőt. ~ morgolódik magában, miközben még mindig az a kaján, elbűvölő arckifejezése van, amellyel próbál kissé kacérabbnak tűnni. Így belülről nézve iszonyatosan nevetséges, ahogyan próbálkozik, mégis úgy látszik Patrick máshogyan vélekedik erről, hiszen újra és újra visszaadja a labdát, nem kevésbé igyekezve elbűvölni a barnát. Még mindig mosolyog, olykor fogait is felfedve. Kuncog, mint valami kisiskolás, de nem képes mást tenni, vonzza a téma.

- Hmm... megleptél. De igazad van, bár azt nem tudom elképzelni, hogy egy a sportban ilyen járatos fiúnak nincs ritmusérzéke vagy, hogy nem tudna jól mozogni. Elvégre, ha jól tudom a foci és a kosár többnyire az ütemre épül. - kötekszik. Hát ezt is megéltük, ő kötekedik valakivel. Vicces.

Arcán még mindig él az előző nyílt célzás okozta zavar. Teljesen elvörösödve néz a fiú szemébe, próbálva állni annak kék tekintetét. Szüksége van arra a kevés ravaszságra és kurázsira, ami belé szorult az évek során. Hiába rossz hatással van rá az iskola.
- Sok a szabadidőm... - kezdi majd a fülében csengő saját szavai ötlenek fel benne. - ... a hideg éjszakákra elég sokat kell akkor várni. - jegyzi meg látványos sóhaj kíséretében, próbál utalni az egyre enyhülő időre. Ilyenkor már nincsenek hideg éjszakák. - Milyen táncokat szeretnél tanulni? - kérdezi megcsillanó szemekkel. Van elég sok és van néhány, amit ismer. Ezek mind elég különbözőek, de az ő gondolatai között a kissé simulósabb táncok jelennek meg, a latin szenvedélyesebb táncok. De ezek csak az ő kis gondolatai, aki azt állítja nem tud táncolni biztosan nem ilyenekre gondol.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 02. - 11:19:34
Shaelynn

Teljesen mindegy, hogy tánc vagy sport, itt a dolgok mögött már régóta egészen más húzódik. Viszont ha már így megkaptam a magamét, nem hagyhatom szó nélkül. Lehet, hogy azt hiszi, nem sok közöm van a táncokhoz, de azért ismerek ezt, azt. Így most ismét próbálkozok meglepni őt.

- Valóban kell a ritmus érzék, ami meg is van, de én inkább olyan zenéket hallgatok, amire nem kell az emlegetett táncok közül lejteni.
Valóban a hideg időknek vége, de nekem nem szükséges, hogy lobogjon a tűz a kandallóban. Elég ha lobog az máshol. – Egy pillanatra megállok, s mélyen a szemébe nézek a lánynak, s csak aztán folytatom. – A mozgásomon is javítana a tangó, szívesen tangóznék. Az a mozgásomon is javítana, és ha hirtelen hűvösebbre váltana az idő, akkor sem kellene félnünk attól, hogy fázni fogunk. –

Fejezem be végül így. Úgy érzem, hogy az eddig is meleg hangulat, most mintha szint már-már forróvá vált volna, épp csak a fű nem perzselődik meg körülöttünk. Egyáltalán nem érdekel, hogyan is jutottunk idáig, csak nézem őt, s közben ismét hűvös pillantásokkal illetem, épp csak annyira, hogy ezt ő is megérezze.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 02. - 12:22:02
Patrick


Nem sok tapasztalata van fiúkkal, voltak ugyan komolytalanabb próbálkozások, de még a csókig sem jutott el soha, kevés a tapasztalat, de úgy néz ki a flörthöz nem kell nagy tudás. Elég, ha sokat olvas az ember lánya, amit hősnőnk bizony elég gyakran megtesz.
Azt már így is tudja, hogy imádja, amikor a fiúk a méltóságukért, az egójukért vagy egyéb fiús dolgaikért próbálnak küzdeni, mert attól tartanak egy-egy csipkelődő megjegyzés után, hogy a lánynál rontja az esélyüket, hogy ha nem is túlságosan, de valamelyik oldaluk kissé sebezhetővé válik. Pedig ez nincs így, ezért is olyan jó nézni, ahogyan próbálják kiköszörülni a nemlétező csorbát és ismét kicsit éreztetni, hogy ő egy nagy és erős és ügyes fiú, ami ugyebár eddig már kiderült.

- Hmm... tangó. - mosolyodik el kajánul a lányka, mintha a fiú a gondolataiból olvasta volna ki a dolgokat. A szavai ismételten zavarba hozzák. Megvan a véleménye erről a stílusról, elvégre az ilyen zene a szenvedélyen, hovatovább az érzelmeken alapul. - Tehát tangó egy kandalló előtt. - nyugtázza a dolgokat és, mintha nem is lenne ellenvetése. Volna? Valahol olvasott pár sort a tánc kialakulásáról, és megakadt a szeme egy gondolaton, melyet elraktárazott. "Az argentin tangóban minden benne van, ami férfi és nő között megtörténhet".

- Az biztos, hogy javítana a mozgásodon... - nem mintha tudná, hogy hogyan mozog a fiú, de valamit mondania kellett. Éppen gondolkodóba esik egy pillanatra, amikor zöldjei a fiúra ugranak. Kicsit végigszalad rajta a hideg, ahogyan a kékek hidegen futnak rajta végig. Mosolya szélesedik. A hangulat forró, őt mégis kirázza a hideg. Tekintete kíváncsian fürkészi Patrcik arcát, s bár vár rá kétli, hogy megtudja a gondolatait. Pedig milyen jó lenne.

- Kíváncsivá tettél... - mosolyog rá, hogy azért ne legyen az, hogy semmi válasz. - Kíváncsi vagyok te... - és itt megenged magának egy jóleső pillantást, mely végig fut a szöszi felsőtestén - ...hogyan táncolsz tangót. Tudod, persze biztosan tudod, de ez egy olyan tánc, aminek nincs megkötött koreográfiája. A zenék mind ugyanazokra a taktusokra épülnek, de innentől a táncosra van bízva, hogyan táncolja. - kacsint a fiúra, és mosolya is jelzi, hogy amit mond és annak jelentése merőben eltérnek egymástól. Még mindig a táncról beszélt? Vagy ez volt a metafora?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 02. - 16:29:18
Shaelynn

- Szerintem minden tánc partnerfüggő is. Ha veled táncolnék tangót, akkor lehet, hogy még én is meglepődnék azon, hogy mennyire van érzékem a dologhoz. - Sejtelmesen pillantok a lány felé, majd folytatom. – Azonban azért biztos találnál némi kifogást a mozgásomban, ami… - itt tartok egy kis szünetet – javításra szorulhat. Akkor már miért ne veled javítsam mindezt rögtön, hiszen itt könnyen vezethetnél te is engem. Elég közel lennénk egymáshoz, így könnyen irányítanál. -–

Mondandóm végeztével, aztán ismét csak rápillantok Shayre, hogy mikként reagál, az elhangzottakra. Bár annyira még nem ügyes ebben a „flörtölősdiben”, ettől függetlenül én élvezem a vele való társalgást, flörtölést. Kellemes társaság, s így szinte repül az idő, ám ezzel most egyáltalán nem is törődök.
Lassan felé fordítom a felsőtestem is és kicsit közelebb ülök, mint érkezési helyem. Talán nem veszi tolakodásnak, s ez még a beszélgetésnek is jót tehet. Sosem lehet tudni…apróságnak tűnik, de előrébb viheti a dolgokat.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 02. - 17:19:40
Patrick


Gondolataiban megjelenik egy-egy kép, ahogyan ő tanítgatja a griffendélest egy-egy szexisebb lépésre, majd a következőben a kép már kissé viccesebb. Itt Patricken rajta van a tangós szerelés, kidolgozott izmain és elég széles vállain ez egészen viccesen néz így ki, de lehet élőben nem lenne ilyen, most azonban csak elmosolyodik.

- Ha nem találnék is keresnék én valami kifogást a... csípőmozgásodban - kuncogja el magát, hát ez már tényleg elég erős megjegyzés volt, zavartan kapkodja is a tekintetét a tájon ide-oda, és még véletlenül sem néz Patrickra. Csak hallja, hogy mocorog, de mivel nem mer odanézni, nem veszi észre, hogy a távolságon is lop egy keveset.
~ Jöhetne egy kis szellő... ~ fohászkodik magában, hiszen eléggé zavarba hozta saját magát és az a megjegyzés bizony kicsit túlságosan meredek az ő ártatlan lényéhez.

- Szóval - vesz egy nagy levegőt és sóhajt egyet, majd végre ismét a fiúra néz. Egy pillanatra meglepődik, mert mintha kicsit közelebb lenne, hozzá a szöszi, mint az előbb. - ...most felfogadsz, mint tánctanárt... - teszi ezt burkoltan kérdezve, inkább csak, mint kijelentés mondja ki, arcán ismét kaján vigyor ül, s már várható, hogy ismét valami... olyat szándékozna mondani. De persze ki kell várni, hogy kapcsol-e Patrick.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 02. - 17:41:25
Shaelynn

Figyelem a lányt, s közben továbbra is hallgatom, amit mond. Meglep, hogy ilyen zavarba hozta magát, de akkor már nem hűtöm le a kedélyeket, lassan végigmérem, majd szemeim megállapodnak a lány íriszen. Mélyen belenézek, majd sejtelmes, s búgó hangon, ekként szólalok meg.

- Így is mondhatjuk. Bár reméljük, hogy arra a csípőmozgásra talán nem lesz panaszod. – egy kis kacsintást is megejtek. – Azt hiszem pont olyan táncot választottam, aminél fontos, hogy a partnerek érezzék egymást. Szerintem ezzel sem lesz gond, könnyen ráhangolódok egy megfelelő partnerre… -

Egy kis szellő érkezik, de a lánynak könnyen tűnhet úgy, mintha a beszélgetés közben még közelebb kerültem volna hozzá. Bár az előző óta nem ültem közelebb, egy kicsit közelebb hajoltam, pont annyira, hogy a személyes teret ne sértsem, de eléggé ahhoz, hogy a hangulat még forróbb legyen. Egy kis mosoly is húzódik már az arcomon, de nem zavart, nem kaján, egy kedves, megnyugtató mosoly. Azt sugallja, hogy bár egy kissé elpirult és zavarban van a lány, ő ezt nem úgy fogja fel, hogy égő volna. 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 02. - 21:36:35
Patrick


Vajon mi a célja ennek az egésznek? Vajon hogyan lesz vége? Neki nincsenek ebéd után órái, de ahogyan saccolja hamarosan elérkezik annak is az ideje, hogy elkezdődjenek. Őt ez nem zavarja, hiszen csodás az idő, a szellő is akkor jön, amikor a leginkább rászorul, a nap süt, de nem éget, a társaság is remek és az egész egészen feldobja. Jól esik neki, hogy így eltémázgat valakivel, talán komolyabban, mint eddig bárkivel, mégis még mindig a játékosság határain belül. Mellkasában büszkén dobog a szíve, hol kissé hevesebben, hol rendes nyugalmi tempóban. Ez attól függ mennyire beszél sületlenségeket. Mint például az előbb, hogy ne menjünk túl messzire. Patrick kék szemei, amelyek meg kell hagyni remekül illenek az arcához, az egész arca nagyon is rendben van, hajáról nem is beszélve, szóval a szemei egyenesen az övéibe fúródnak, kizökkentve kicsit a lányt. Állja a pillantást, imádja az ilyet, imádja a szemkontaktust, pedig általában senki nem bír sokáig a szemeibe nézni, mert olyan zöldek.. hogy nagyon.
Szélesen elvigyorodik a hallottakon, de még csak nem is pislog, úgy néz a griffendéles szemeibe.

- Majd meglátjuk... - kacsint vissza, majd bólint egyetértése jeléül. - Igen, bár több ilyen tánc is van, a tangó éppen olyan, amiben az ember kifejezheti a szenvedélyét. Bár van egy ennél sokkal... erotikusabb töltetű tánc, ami a rumba. Nos, az tényleg húzós, ha értesz. - villant egy elég sokatmondó vigyort, majd hozzáteszi. - Bár páros tánc, a nő próbálja elcsábítani a férfit, ilyen mozgásokkal. - ültében ugyan nem látványos, mert ugye így nem igazán tudja mozgatni a csípőjét, ami ennek az egésznek az alapja lenne, de talán ha találnak egy üres, kandallós helyiséget, ezt is megmutatja neki.

- Na de kicsit elterelődtem attól, amit ki akartam hozni az előző dologból. Szóval.. - arca komoly, mintha valami tényleg nagyon fontos dologról lenne szó. - ...mit kapok? - kérdezi, alig bírva visszatartani kiszakadó nevetését. Bizony ezek a piszkos anyagiak.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 03. - 09:44:44
Shaelynn

- Szerintem itt nem az a megfelelőkérdés, hogy mit kapsz. Sokkal inkább az, hogy mit szeret-nél. – Most szélesebb mosoly ül ki arcomra. – Hiszen először te mondasz egy árat és akkor abból lehet alkudni vagy éppen feljebb menni.
Amúgy ez a rumba dolog sem lenne egy veszett ötlet. A tangó után igazán megtaníthatnád nekem ezt is. Bár azt hiszem, hogy ennek a tanulása, kicsit tovább fog tartani – kis szünetet tartok – sokkal tovább. –

Zárom rövidre a lány kérésére adott válaszomat. Elgondolkodtató, hogy már jó ideje ülünk itt mégis mintha csak néhány perc telt volna el. Ez persze csak a remek társalgásnak és a felettébb érdekes köszönhető minden valószínűség szerint, de jól is van ez így.
Szememben huncut fény gyúl, s kissé összébb húzom szemeimet, ám mindezt csak pont any-nyira teszem, hogy Shay számára egyértelművé tegyem, ha már elindultunk lefelé a lejtőn nem állunk meg a közepén. Én felkértem őt, s ő adta kezét, így nem hagyhatjuk félbe e remek mulatságot.
Valahogy kezdem úgy érezni, hogy a végén következnie kéne valaminek, s ez a forró kis be-szélgetés, melynek nyomán körülöttünk, már szinte forr a levegő, meg is követelné ezt a vég-kifejletet. Azonban nem tudom, hogy a partner mennyire kapható erre. Azonban jobb, ha egyenlőre ezzel a gondolattal nem is foglalkozok, inkább csak a beszélgetésre figyelek, aminek nem mostanában lesz vége, ha jól sejtem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 04. - 17:11:37
 Patrick

- Hmm... tudod, azért kérdezem meg, hogy mit adsz, mert jobb tudni mit ajánlasz, minthogy valamit elveszek tőled, amit lehet, hogy nem akarsz. - arcán huncut mosoly csillan. Most inkább beszélt úgy, mint egy mardekáros, mint egy hugrabugos. Mintha elvenne, elvehetne bármit a fiútól.  - Majd aztán alkuszunk. – kacsint a fiúra, hirtelen eszébe ötlik egy kép, amit Londonban járva egy elektronikai szaküzlet kirakatában egy tévében látott. A lány próbálta elcsábítani a fiút, valami reklám lehetett és mosoly, majd kacsintás után lágyan megnyalta az ajka szélét. Na ő ezt nem vállalná már be, még azt gondolná a vöröske, hogy valami nagyon komoly szándéka van vele, vagy egyáltalán, hogy fel akarja szedni, pedig az ő piciny sárga szívecskéjét egyetlen felsőbb éves uralja, akiről feltételezi, hogy nem is tud a létezéséről, de ez nem zavarja. Imádja, oda van érte, még ha különc is. Ez a gyengéje.

~ Veled miért olyan könnyű? ~ néz mélyen Patrick kékjeibe, s próbálja fürkészni a tekintetét hátha rájön, hogy miért más ez az eset, mint az Övé. Vele olyan könnyen megy. Szinte pár perc alatt sikerült eljutniuk eddig. Vonzó a srác, elbűvölőek a szemei és sármos a mosolya. Itt ücsörög mellette, és láthatóan tetszik is neki. Ha ő észreveszi, akkor Ő miért nem? Talán neki is be kellene esnie hozzá, de ezen mesterkedni olyan ciki dolog. De talán egy próbát megérne, még ha csak egy pár pillanatra is találkozik a tekintetük. Felsóhajt, ami ki is zökkenti a mélázásából, egészen belemélyült a kékekbe. Arcára újra mosolyt varázsol és felmérve Patrick tekintetét ajkát beharapva tétovázást lehet felfedezni lélektükreiben.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 07. - 09:14:13
Shaelynn

Kezd sok lenni számomra ebből a témából, így azt hiszem jobb, ha hamar témát váltunk. Úgy érzem, hogy amiről eddig beszélgettünk arról szinte minden bőrt lehúztunk már. Nem is értem, hogy mitől untam meg ezt a témát egy ilyen kedves lánnyal, de valahogy olyan érzésem támadt, hogy ez most kezd egy kissé elcsépelté válni.
Amíg hallgatom őt, azon töröm a fejem, hogy vajon mit lehetne felhozni. Több téma is megfordul a fejemben, de egyiket sem tartom megfelelőnek egy ilyen kötetlen kis beszélgetéshez. Aztán hirtelen eszembe jut, bár ez az eddigi kedélyeket lehűti, majd egy kissé, de most már elég volt ebből a forró kis játékból. Valójában elég is volt ennyinek, arra jó volt, hogy a lány rajtam kicsit gyakoroljon, de nekem ennyi elég is volt egyenlőre. Megpróbálok úgy témát váltani, hogy ne legyen annyira feltűnő bár az eltűnő forróság minden bizonnyal elég észrevehető lesz Shay számára is.

- Nos, azt, hogy mi lesz a fizetséged, még ráérünk megbeszélni. – Egy kis mosolyt is odatűzök a mondatom mellé. – Érdekes, hogy mióta beszélünk elég sok mindent megtudtunk egymásról, de azt nem, hogy neked van e valakid? Még mielőtt félreértenél, nem akarok tolakodó lenni, ez csak egy szimpla baráti kérdés, ha nem akarsz, ne válaszolj rá. Csak gondoltam hátha ő sérelmezné ezt a táncos dolgot, hiszen akkor tárgytalanná kell sajnos nyilvánítani a felkérést. – Lassan vezetem át a hűvösebb téma felé, hiszen azért nem lehet olyan éles váltást belevinni a dologba, jobb, ha tapintatos vagyok vele. – Meg hát, te is alig kérdezel, mintha kicsit visszafognád magad, pedig ha olyan kérdést teszel fel nekem szívesen válaszolok rá. -

Kicsit elgondolkozok azon, hogy vajon jó e a felvezetése az új témának, de hát egy ennyire sikamlós és forró beszélgetésből kevésbé bénán nem igen lehet kijönni. Arcomról az a kis mosoly még mindig nem tűnt el, megnyugtatólag végig ott marad, hiszen nem akarom azt az érzetet kelteni, hogy valami komolyabb baj van és amiatt akarok témát váltani. Pedig erről szó sincs, s ennek a félreértésnek az elkerülés végett jobbnak látom, ha a megnyugtató idilli hangulatot egy kis ideig még fenntartom kettőnk között, s csak aztán engedem le egy baráti beszélgetés szintjére.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 07. - 10:08:06
Patrick

Nem igazán volt vele az előző pár másodpercben, s a fiú válasza is meglepi, talán. Talán mondott valamit? Vagy nem mondott valamit, és pont ez a baj? De hát elbambult na. Az odázásra bólint, elvégre neki aztán tök mindegy a fizetség, nem is azért csinálná, ha esetlegesen valóban sor kerülne erre a táncos dologra. Sokkal inkább szórakozásból, gyakorlásból, mert ugyebár az sosem árt, esetleg barátszerzés céljából. Tekintve a táncok vérmérsékletét talán nem árt, ha tudja, hogy bízhat a másikban és mondjuk, ha ő nem akarná nem használná ki a helyzetet, ami ugyebár mind a tangónál, mind a rumbánál igencsak adja magát. Mosolya csak azért sem lankad, ehelyett inkább egy olyan pillantást küld a fiú felé mosolyával kiegészítve, hogy az értse nem felejt ám. A kérdése meglepi a lányt, talán ilyen csalfának tűnik? Ha volna valakije vajon belement volna ebbe a kis játszadozásba? Vajon lett volna ennyire laza? A válasz egyértelműen nem. Még nem volt kapcsolata. Oké ne számoljuk azt a kisfiút, akivel 6évesen rohangált a kviddicspálya környékén és egyszer egy édességből készült gyűrűvel kérte meg a kezét. Kevés nehezteléssel a hangjában és némi morcos pillantással megajándékozva a griffensélest rázza meg a fejét.

- Nem, nincs kapcsolatom. - közli némileg szárazon. - Talán olyannak nézek ki? - kérdezi, az "olyan" szót jelentőségteljesen megnyomva, hogy értse mire gondol ezalatt. Nem ő tényleg nem az a típus, aki egy kapcsolat mellett még újabb kis kalandokra vetemedne. Így, hogy bár valaki tetszik neki, de az illető a létezéséről sem sejt semmit, nem kell lelkiismeret-furdalásának lennie. Az egész dolog plátói, a másiknak fogalma sincs róla... Éli az életét, ha valahol meglátja persze elfogja a remegés, vagy teljesen leblokkol. Pedig tudja róla, hogy egészen különc, sőt fura, de valamiért mégis vonzza. Mindegy is. Szíve kicsit meglódul a gondolataira, de igyekszik hamar helyretenni magát.

- Ettől nem kell tartanod. Nem hiszem, hogy az én oldalamról bárki szemét szúrná, ha táncolni tanítanálak. - ejt meg egy halvány mosolyt.
~ Sőt a barátnőim biztosan örülnének neki... friss pletyó, esetleg érdekképviselet, mert hát egészen rendben vagy, vagy pedig simán faggatnának, hogy hogyan is állunk... igen ezek az én barátnőim... én meg magamban beszélek... ~ gondolja tovább a beszélgetést, ezeket inkább megtartja magának. Arra, hogy nem kérdezett volna eddig csak felvonja a szemöldökét.

- Mit szeretnél, hogy kérdezgessek? - kérdezi vigyorogva, hiszen voltak kérdései neki is. - Kedvenc színed? Szerencseszámod? Énekesed? Énekesnőd? Kviddicsesed? Csapatod? Tantárgyad? Tanárod?  Bűbájod? Átkod? Bájitalod? Édességed? Seprűmárkád? Ételed? Italod? Öhm... a szín volt már igaz? - kérdezi még mindig vigyorogva, ügyet sem vetve a lehűlésre, a témát pedig odaterelik ahova csak kedvük tartja. Ő egy szabad kismadár, ideje, mint a tenger, rohanni amúgy sem szeret, és nem is szokása.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 07. - 10:27:14
Shaelynn

A lány válaszait hallva elkap a nevetés és szinte alig bírom abbahagyni, majd mikor már vagy két, három perccel később végre sikerül abbahagyni kis hezitálás után azért megint csak sikerül felvennem minden félreérthetőség nélkül azt a megnyugtató tekintetet ami eddig is ábrázatán ült. Már a szemek sem olyan hidegek, inkább lágy szellőként simogatóan néznek.

- Nem, nem így gondoltam. Az jutott csupán az eszembe, hogy illik az ilyesmit megkérdezni. Inkább, minthogy aztán később ez legyen a szememre hányva. Szóval ne érts félre, csak szimpla udvariasságból kérdeztem meg.
A másik dologban viszont én vagyok a hibás, rosszul tettem fel a kérdést. Úgy értettem, hogy nyugodtan kérdezz te is hasonló témákban, nem kell szemérmesnek lenni, bár eddig sem úgy ismertelek meg, mint akit ez annyira zavarna. Tehát ezért ismét elnézésed kell kérnem, nem volt megfelelően feltéve a kérdés. –

Most egy kissé kínosan érzem magam, hiszen nem gondoltam volna, hogy ennyire félreérthető volt a kérdésem. Sebaj egyszer előfordulhat ilyen bárkivel, azért nem fogok ezen agyalni órákat. A lényeg az, hogy aztán tisztázni tudtam magam ebből a dologból is. Tisztázni, nem is ez a legjobb szó, inkább egyértelművé tettem, hogy mi is volt a valódi szándékom. 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 07. - 12:00:37
Patrick

Vigyorogva figyeli, ahogyan Patrickot elkapja a nevetőgörcs. Önmagát nem érezte ennyire viccesnek, de örül neki, ha mások másképpen gondolják. Nem mondanám, hogy az a tipikus poéngyáros. Szeret szurkálódni, de valahogy a konkrét tréfák, viccek kiagyalása nem az ő asztala. A szóviccei is többnyire heveny szemforgatást és halk sóhajokat idéznek elő. Ez van, nem lehet ő sem tökéletes és akadnak még hibái ez bizonyos.
Patrick még mindig nevet, igen jó ízűen Shaelynn pedig rajta kuncog, nem hallott még senkit így nevetni, azon meg főleg nem, amit ő mondott.

- Értelek... - bólint nyomatékul. Ő mondjuk nem az udvariasságot használná, mint okot, amiért a fiú megkérdezte ezt tőle. Mármint ez inkább kíváncsiság, tapogatózás, vagy épp érdeklődés, mint udvariasság. Persze nem hülye dolog megkérdezni, mert tényleg ki tudja. Bár... neki barát? Hát... eddig nem érdeklődtek iránta a fiúk.

- Nem a szemérmességről van szó, de én nem szoktam első beszélgetés, találkozás alkalmával lerohanni az embereket azzal, hogy "van csajod?" - a kérdésnél kicsit stílust vált, s mintha el akarná csábítani olyan a hangja, szemöldökeit húzogatja fel és le, valamint, még kacsint is, meg ugyebár elbűvölő, fogpaszta reklám mosoly. Már csak a napfénynek kellene megcsillannia rajta és teljes lenne az összkép. Mint egy valódi fogpaszta reklám. Bár ő maga nem érzi magát olyan szépnek, mint azok a nők a hirdetésekben. - De, ha már így szóba került, van esetleg valakid? - nem mintha bármi szándéka lenne a kapott válasszal, de ha mégis tánctanulásra kerülne  sor, nem szeretne Az a lány lenni, aki megpróbálja elcsábítani valaki pasiját azzal, hogy ilyet tanít neki.

- Nem kell ám bocsánatot kérni. - ő legalábbis nem szándékozik azért bocsánatot kérni, mert félreértette.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 12. - 09:36:09
Shaelynn

- Nem most nincs senki. Vannak kiszemeltek, de konkrétan még nincs senki, csak úgy el vagyok. – mondom, majd kis mosoly szökik ábrázatomra. – Bár, ahogy mostanában állnak a dolgok, nem telne semmibe valakit összeszedni, a negyed éves csajok közül sokuk felé elég lenne a kezem kinyújtani és vagy hatan ugranának utána. – egy kuncogás következik. – Ne érts félre ez nem a nagyképűségemből ered, mármint ez a kijelentés, csak ilyen helyzetbe kerültem, amit valljuk be annyira nem is bánok. Viszont ezt melyik fú bánná, akinek ez nem tetszene az vagy hülye, vagy … -

Innen inkább nem is folytatom, hiszen már szép szavak nem hagynák el számat. Kajánul mosolygok elgondolkozva mindazon amit az imént említettem. Természetesen nem hazugság, nem átverés, ez az igazság és egy értesültebb rofortos ezt tudja is, hiszen itt nem nagyon maradnak meg az ilyen titkok. Sőt itt semmilyen titok sem marad meg.
Figyelem a lányt és közben azon gondolkozok, hogy vajon miként reagálja le azokat, amiket az imént mondottam. Nem várom el tőle, hogy természetes reakciót adjon vissza felé, hiszen fényezésnek, macsóságnak tűnhet ez a dolog, pedig nem az, egyáltalán nem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 14. - 07:19:00
Patrick

Nincs azzal baj, ha az embernek van egy egézséges önkritikája, vagy rendelkezik egyfajta magabiztossággal. Ezzel Shay is tisztában van, hiszen a sporthoz elengedhetetlen ez a fajta magabiztosság. Mégis kissé meglepi, amit hall. Nem ül ki igazán az arcára az, amit most gondol évfolyamtársának monológjáról. Tény és való, hogy jóképű, a szemei egyszerűen igézőek is lehetnek, ha tud velük bánni, a mosolya nagyon is kellemes és persze a testével sincsen semmi probléma.
Abban van valami, amit később mond a negyedikes lányokról, de ez nem csak velük van így. A lányok talán természetüknél fogva egy az övéknél felsőbb évfolyamokba járó fiúknál próbálkoznak. Már, aki próbálkozik, hiszen itt van az ő és Mr. Különc esete. Nem próbálkozik nála, de persze ez nem jelenti azt, hogy nem is szeretne. Ez egy hosszabb folyamat lesz, reméljük nem túl hosszú.

- Bah... - mosolyodik el. - ... jó is az, ha az ember tisztában van az értékeivel és lehetőségeivel. - kuncog hozzá egy kicsit, de persze a szemforgatás sem maradhat el. - És megértelek. Mármint, biztosan jót tesz az önbecsülésnek ez a helyzet. - Próbál diplomatikus maradni, mert nem egy mardisról van szó, és talán nem felvágásként mondta ezt most el neki, hiszen meg is mondta. - Sajna ezt még elképzelni sem tudom. - húzza el picit a száját egy pillanatra, amolyan tettetett irigykedéssel méregeti a griffendélest. Nem biztos benne, hogy vágyna ekkora figyelemre. Lábait felhúzza, karjaival maga mögött támaszkodik, miközben egyik lábát lefekteti, mintha törökülésben lenne. Természetesen a Patrickhez közelebbi lába marad felhúzva.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 05. 17. - 20:29:00
Shaelynn

Az utolsó kijelentés után, egy pillanatra felhúzom a szemöldökeimet. Nekem úgy tűnik, hogy nincs túl sok önbizalma a lánynak. Igazából, amikor ismét szólni szeretnék, inkább visszatartom és közben eltűnődök valamin. Nem leplezem az elgondolkodásomat, nincs miért, hiszen a csend úgy is leleplezné a kis eszmefuttatásomat.

~ Itt van velem, velem beszélget, miközben valaki másra gondol. Ez nyilvánvaló, hiszen ha nem így lenne, már rég megszerezhettem volna, egy lány sem annyira állja keményen a sarat, hogy ennyi idő után, még mindig egy csókért kéne tepernem. Nem, itt valami más van a dologban. Méghozzá nyílván valaki más után sopánkodik. Semmi gond, hiszen ez természetes. ~

- Hirtelen azon gondolkoztam, hogy ki jár a fejedben? Abban biztos vagyok, hogy valami srác, mert nem kéne ennyit tekernem, ha nem valaki más lenne a dologban. Itt ismét nem nagyképű vagyok, csupán a realitások talaján maradok. Egyértelmű a dolog…-

Fejezem be végül így az eszmefuttatást, majd egy kis macsós kacsintást is odatűzök, érezze, hogy most nagyképűség is van benne, annak ellenére, amit az előbb mondtam. Most a lényeg az, hogy nem is akar válaszolni, azért valami reakciót kiprovokáljak. Ebben is otthon vagyok, nem zavar, ha kapok némi korholást, az még simán belefér.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 05. 21. - 14:39:11
Patrick a csókra éhes :)


Nem meglepő a kérdés. A barnaság néha el-elkalandozik. De ez nem azért van, mert nem élvezné a griffendéles társaságát. Sőt, nagyon is élvezi. Rendhagyó, és az, hogy néha eszébe ötlik valaki más, akivel olyan szívesen ücsörögne így, vagy egészen máshogyan, nem érdekelné. Lelke mélyén sőt kicsit talán feljebb is tudja, hogy ez azonban valóban esélytelen. A kérdésen csak bocsánatkérően elmosolyodik, nem érzi magát kellemetlenül, nem gondolná, hogy ezzel bántja Patricket, hiszen éppen az előbb mondta, hogy csak ki kell nyújtania a karját, ha épp akar valakit, és máris ott csüngenek rajta.

- Semmi komoly… - rázza meg végül a fejét. Nem épp kielégítő a válasz. - …csak azon tűnődöm, hogy miért van az, hogy az, aki nagyon tetszik, valakinek miért nem veszi észre az illetőt, mikor mások szinte azonnal kiszúrják. Persze tudom ízlések és pofonok, mégis… - sóhajt egyet és zöldjeit újra a fiún járatja egyáltalán nem titkolva, hogy vizsgálgatja, jól esik neki,  s talán a griffendélest sem zavarja. Egy részre azonban felkapja a fejét.
- Ennyire biztos vagy benne? – vonja fel a szemöldökét azon, hogy nem kellene ennyit tekernie. Most nem kezdi el sorolni, hogy hogyan látja őt a saját szemszögéből, hiszen a fiú teljesen tisztában saját magával. Helyes, jó teste van, gyönyörűek a szemei és a mosolya. És ezeket Shaynek nem kell elmondania, mert feltehetőleg teljesen tisztában van vele. Szavai alapján. Aztán sóhajt egyet összeszűkíti zöld szemeit s csillogó zafírjait rászegezi.

- Tehát te most azért tepertél, hogy... én.. - mosolyodik el, ahogyan saját szavai közben esik le neki a tantusz. - ...hogy megcsókoljalak? - számára kissé hihetetlen, amit mond, legalábbis ő nem igazán így működik, nem az a típus, aki egy óra flört után odaveti magát valakire. Talán ez a baj. Nem elég laza, vagyis inkább csak kissé szemérmesebb. Tény a szóbeli dolgokat nagyon élvezi, és ha nem is olyan ügyesen de a játszadozás is megy neki, és elsőre ez nála bőven elég. Még akkor is, ha ilyen ellenállhatatlan a kísértés.




Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Daylene Whitehorn - 2009. 06. 04. - 18:06:48
FOR DARREN <3

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
EVERYTHING YOU WANTED
(http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/djw3vrywk5hlgpnb8kwa.jpg)
WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
I’M EVERYTHING YOU HAVE EVER WANTED

Tilosban járok, szabályosan a tilosban, ha pedig elkapnak, lehet, nem csak büntetőmunkával úszom meg. Megreguláznak? Kirúgnak? Mindez egyáltalán nem érdekel, egyáltalán. Nem érdekel a környezetem, ahogy az sem, ki jár erre, s ki nem, ki láthat meg s ki nem. Egy másik diák? Egy tanár, vagy egy Prefektus? Karjaimat széttárom, s fejem egész hátrahajtom, élvezve a csípős éjszakai szél simogatását az arcomon, ahogy belekap hosszú, sötét tincseimbe, s vadul megtépi azokat. Lassan nyitom ki szemeim, s a sötét pupillákból látni lehet, hogy nem vagyok tiszta, újból. Mindannyiszor pengeélen táncolok, lehet hogy, most vagy talán máskor, de előbb vagy utóbb ez fogja okozni a vesztem. Ajkaim széles mosolyra húzódnak, majd egy önfeledt kacagás tör fel belőlem. Viccesnek találom, nevetségesnek hogy egyszer meghalok túladagolásban, az élvezetek halmozásában.

Karjaim leengedem, s a jobb kezem a mellkasomhoz szorítom. Ujjaim között ott a sötét anyag, melyhez újból s újból hozzá kell érjek, ám ahogy lassan arcomhoz emelem, úgy tekintetem a sötéten örvénylő víz felszínében egészen elveszik. A jéghideg víz a térdem nyaldossa. Fázom, s egyszerre van melegem, észre sem veszem, hogy egész alakomban remegek, s szám lassan lilás árnyalatokban pompázik. Hátrapillantok a vállam fölött, a parton hagyott ruhakupacra esik a tekintetem. Ruhák.. ócska anyagok, csak a talárom, s a cipőm hagytam magam után, s most újra csak a víztükrében figyelem magam, a vakítóan fehér inget, s a szoknya sötét anyagát, a zöld szegényt, mely a rakott anyagban elrejtőzik. Büszkeség.. ennek kellene lennem, büszkének, és ravasznak, legyőzhetetlennek!

Ahogy minden lépéssel beljebb kerülök, úgy emelkedik a víz magassága vészesen, úgy mar bele sok sötét ujj a szoknya anyagába. El kell engednem, el kell, muszáj! Ő is azt mondta.. azt mondta az egyik álmomban, hogy engedjem el, s ne reménykedjek. Igen, biztos igaza van, hiszen Ő mindig csak a jót akarja nekem.. drága Zebediah, annyira szeretlek. Ez a látomás késztetett arra, hogy idejöjjek, s megtegyem, mert meg kell tennem. Megtorpanok, hiszen már egészen a derekamig ér a víz, én pedig kétségbeesetten nézek a markomba gyűrt emlékre, mely a napok elteltével teljesen hozzám nőttek.
Szabadulj meg tőle.. A hang elemi erővel furakszik tudatomba, s rombol szét minden indokot, mellyel arra bíztatom magam, tartsam meg. Szívem hevesen dobog a mellkasomban, s szúró érzést érzek minden lélegzetvételkor, mintha legalább mérföldeket futottam volna. Szemeim megtelnek könnyel, s sírás fojtogatja a torkom.

Ennek ellenére megteszem, abban a pillanatban, ahogy érzem, jön egy erősebb széllökés, nyújtom ki a kezem, s engedem el ujjaim közül a zsebkendőt melyet méterekre repít a szél, majd utasítja a víz tetejére. Elkerekedett szemekkel figyelem, miként lebeg a végtelenség felszínén. Merülni kezd, én pedig csak akkor kapok észbe, hogy még is mit ettem, mit ettem, mit tettem, MIT TETTEM? Eldobtam magamtól az egyetlen olyan dolgot, ami Őt jelképezte. Hogy lehettem ekkora bolond!

Feltartozhatatlanul elindulok a vízben, megyek és megyek, ameddig csak lehet, s kétségbeesetten úszok tovább, ahogy a talajt sem érzem a lábam alatt. Meg kell találnom, meg kell találnom, a zsebkendő, hol van? Hova lett? Hová nyelte el a sötét szörny? Elragadta tőlem.. A hideg a csontomig hatol, a lábam görcsbe rándul, karjaimmal veszettül kapálózok, de valami mégis elkap, megragad, s leránt a mélybe. Nem látok semmit, s a síri csöndön kívül nem is hallok, az orrom és a tüdőm pillanatok alatt megtelik vízzel. Itt a vég.. hát még is eljött, oly hamar, hogy nem is számítottam rá. Új és egyben kedves ismerősként köszöntöm a halált, hiszen újra vele lehetek majd.. újra együtt lehetünk. Minden teljesen elsötétül, s eltompul.

Szeretlek.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Darren White - 2009. 06. 04. - 19:19:27
(http://www.frpgs.co.cc/images/eutwn0z4u1abv4jrri68.jpg)

Már egy ideje sétálgatok. Mitagadás eléggé kellemes az idő, most érzem azt hogy pont jó. Nincs kánikula, ez a tipikus vihar előtti lehűlés van, mikor az ember magára kap egy pulcsit, vagy valamit, nehogy kilelje a hideg. A szél elég erőteljesen fújdogál, tincseimet azonban egyáltalán nem lebbenti meg. Nos igen, hála a pipere cuccoknak, mindig kellően fixált a hajam, egy aranyvérű nem engedheti meg magának, hogy bármi miatt is ziláltan nézzen ki.

Apró köveket rugdosva sétálok előre, előre. Ahogy egyre jobban távolodom a kastélytól láthatóvá válik a hatalmas fekete tó, annak is csillogó vízfelülete. Lépteimet megszaporázom, most megjött a kedvem ahhoz, hogy felzavarjam a mélység élővilágát néhány hatalmas kavicsot beleengedve. Ujjaimat eldugom a zsebembe, fejemet lehajtom, úgy kerülök közelebb célomhoz egyre gyorsabban és gyorsabban. Végre megérkezem, pont időben ahhoz, hogy végignézzem, ahogy a napkorong vöröslő fénnyel lebukik a horizonton. Milyen felemelően fantasztikus látvány. Pont elegendő ez a csodálatos kép ahhoz, hogy elfeledjem a fejembe tóduló problémákat. Na igen, problémák, már megint emlékeztetem magam. Pont mint valami jó mazochista.
Lassan kezdem azt hinni, hogy a világ nem is áll másból csak gondból és problémából. Valahogy nem értem, hogy miért kell velem előfordulnia ennek a sok hülyeségnek. Például miért pont az én nyakamra ültették rá azt a felfuvalkodott „úriembert”?? Lehet hogy ő már jó ideje szolgálja a Nagyurat, lehet hogy ő már egy jó ideje megtett mindent annak érdekében, hogy a neve félelmet keltsen, hogy elismerjék, hogy tudása előtt meghajoljanak.. ám mégis.. miért pont engem kell baszogatnia? Miért nem foglalkozik a saját dolgával, ahelyett, hogy velem törődne? Hiszen vannak olyanok akikkel érdemesebb foglalkozni.. mint például a kicsi Gwen.. Mondjuk azért nem lehetett egyszerű a kedves kis Tristramnak eltusolnia húga nem mindennapi képességét. És egyáltalán az a lány is mennyire imádnivalóan naiv.. még a vak is látja hogy a kedves testvére Halálfaló.. neki pedig kiszúrja a szemét.. kész vicc. Nekem viszont a későbbiekben még jól jöhet ez a móka, ki tudja mikor fog nekem segíteni. És ha belegondolok nem is kell sok minden azért a pár képért cserébe..

Mosolyom lassan kiül az arcomra, végre sikerült addig filozofálni magamban, hogy meglássam a szép dolgokat is. Lépteim alatt megcsikordul néhány kő, majd a ropogás hatására végre szabad teret engedek a szemeimnek, hagy fogják be a külső világot. Sajnos ez az engedékenység jelen helyzetben nem éppen a legkellemesebb látványt mutatja. Már megint a lány, a múltkori, aki előszeretettel zúzta szét a kicsi kezét az üvegszilánkokon.
Lassan arcom elkomorul, homlokomat ráncok barázdálják. Nem is értem mit keres a jéghideg vízben, nem értem, miért enged el valami kis könnyű anyagot, majd miért rohan bele a semmibe csak úgy, teljesen kétségbe esve. Persze ha ez még nem lenne elég, gyorsan elsüllyed, most komolyan..? Végig kellene néznem ahogy vízbe öli magát??

Nem is értem mit teszek, mi történik velem. Csak arra leszek figyelmes, hogy a jéghideg borzongatja izmaimat. Visszanézek a partra, mely egyre jobban távolodik, nézem széthagyott cuccaimat, cipőmet, ingemet, taláromat. Magamban káromkodok, hiszen így legyen belőlem jó halálfaló.. még egy idióta lányt sem vagyok képes hagyni meghalni. Egyre gyorsabban tempózom a fagyosnak tűnő fekete vízben, már csak pár karcsapás kell és elérem a víz mélyére szálló hófehér testet. Elkapom a vékony csuklót, alámerülök. Nyitott szemmel is alig látok valamit, hiszen a fény egyáltalán nem jut be a tóba, nincs semmi ami átvilágítaná azt a vastag vízréteget. Ahogy tempózok egyre lejjebb, kezem beleakad valami selymesnek tűnő anyagba. Megszorítom azt, majd elkapom az öngyilkosjelölt vékony derekát, végre kirántom a levegőre. Mélyet szippantok a csípős hidegből, majd hangosan lihegve és egyenletesen tempózva kivonszolom a halottnak tetsző lányt a partra. Négykézláb haladok előre, előre, a libabőr borzongat. Mikor már a víz nem ér csak derékig, felegyenesedem, karjaim – pont mint egy tollpihét – úgy kapom ölbe az elázott lányt. Karjaim szinte teljesen eltakarják vékony testét. Rohanva lépkedek ki a vízből, majd helyezem el a lányt a földre kellően eltávolodva a parttól. Ruháimat testére tekerem, közben végre van annyi időm hogy egy pillantást vessek a könnyű anyagra, mely annyira fontos volt a számára.
Megdöbbenek..
Az én zsebkendőm, a fekete anyag, melyre a családom monogramja van hímezve..
Lassan a lány ujjai közé csúsztatom, majd lehajolok a haldoklóhoz. Szinte már doktorhoz hasonlóan fogom be az orrát, hallgatom lélegzik e. Mellkasa nem emelkedik, éltető levegő nem jut a tüdejébe én pedig kétségbeesetten nézem a liluló arcot.
Ismét egy furcsaságot követek el....
Ajkaira hajolok és levegőt pumpálok élettelen testébe..
Talán még van remény..


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Daylene Whitehorn - 2009. 06. 04. - 20:19:50
FOR DARREN <3

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
EVERYTHING YOU WANTED
(http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/djw3vrywk5hlgpnb8kwa.jpg)
WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
I’M EVERYTHING YOU HAVE EVER WANTED

Minden annyira hirtelen és gyorsan történt, majd lassanként csitultak le az izgalmak, s nem maradt más nekem, csak a halál végső csókjának várása. A füleim megteltek a fagyos vízzel, s már nem csak a lábaim, de a karjaim is megdermedtek, mintha egy leheletnyi izom, annyi se lett volna bennük. Képtelen voltam tovább csapkodni, tovább harcolni a víz ellen, mely fogvatartott. Dühös volt rám, amiért egyszerűen csak idejöttem, s megzavartam nyugalmát, most pedig bosszút állt rajtam. Nem tudtam, de nem is akartam már ellene küzdeni, ez volt hát az én végső játszmám. Ezt érdemlem, egy egyszerű vízbefulladást, nem fog senki megtalálni, nem fog senki sem eltemetni, nem leli meg testem a végső nyughelyét, a víz martalékává lesz, semmi több. Nem szólnak majd rólam hősi eposzok, ahogy egyszerű sírkőbe sem vésik majd nevem, megemlékezve arról, hogy egykor léteztem. Ezt érdemlem, ennyit.

Nem harcolok, miért tenném? Miért harcolnék ott, ahol végre boldog vagyok? Gyáva voltam mindig is, holott tudtam, hogy a halál a legkönnyebb út a számomra, mégsem voltam képes végezni magammal, véget vetni nyomorúságos, szánalmas életemnek, s most majd megteszi más helyettem, s levesz rólam ezt a terhet, az élet súlyos terhét. Szabad leszek, igazán szabad!

Megragadják a kezem, igen, biztos ő lesz az! Lenyúlt értem, s karjaiban fog felfelé húzni, fel a fellegekbe magához. Nem reagálok a gesztusra, hiszen az ébrenlét és az eszméletvesztés határának éles pengéjén táncolok. Képtelen vagyok kinyitni a szemeim, minden más érzékszervem jelez nekem. Ekkor tisztán éreztem, hogy a fejem a víz felszíne felé ér, hiszen a hideg levegő ezernyi tűszúrással csipkedte fakó arcom. Csak Zebediah lehetett az senki más, hiszen éreztem, ahogy egyre csak süllyedek, s biztos nem az áramlat volt az, ami feldobott a víz felszínére. Minden annyira furcsa, hiszen a mindent átölelő sötétség egyszerűen csak beszippant, s talán ez volt az a pillanat, amikor elvesztettem teljeséggel az eszméletem.

Mi az? A fehérlő pontra meredtem, ami a sötét alagút végén várt rám, én pedig felszaporázva a lépteim, futottam felé, ám egyre csak kisebb lett, minden megtett centiméter után. Karjaimat tehetetlen nyújtottam ki, és torkom szakadtából kiabáltam. Ne, ne, kérlek, könyörgök, ne..! Ne hagyjatok itt egyedül a sötétben! A látomás, a kép amit az elmém kreált nekem, mindent elfedett. Nem voltam tudatomnál, de a testem cslekedett helyettem, ahogy az izmok újra éledezni kezdek bennem, a mellkasom megemelkedett, s fejem oldalra bicsaklott, ajkaim elszakadva a másikétól öklendeztem fel a vizet. Remegtem, égett a torkom, az orrom, a tüdőm, s légszomjasan kapkodtam a levegőt.

A hosszú fekete szempillák megrezzentek, majd lassan nyitottam fel a szemem, de újra lehunytam. Meghaltam, hiába éreztem megannyi fizikai fájdalmat, egyszerűen biztos voltam benne, hogy ez csak a velejárója a végső béke megtalálásának. Elértem hát a fényt.. büszke lehet rám a bátyám, elértem, addig futottam, míg végül míg oda nem értem. Sűrű pislogások közepette pillantok a fölém magasodóra, s szemeim kissé összeszűkülnek, ahogy a szemöldökeim is összeszaladnak, ahogy próbálok ráfókuszálni. Nem, ő nem az, akit vártam, de még is izgatottan kezd el verdesni a szívem a mellkasomban, ahogy a felismerés eljut a tudatomba. Ujjaim megszorulnak, s csodálkozva érzem, hogy a zsebkendő ott lapul a job tenyerem rejtekében. Elkaptam.. elkaptam, megmentettem, az enyém.

Kisimulnak a vonások az arcomon, s a tekintetem is teljesen kitisztul, így láthatom minden vonását, csillogó világos íriszeit, mely a sötét ellenére is olyan, mint a legértékesebb és legszebb féldrágakövek egyike. Ajkaimra egy mosoly költözik, s bal kezem megemelkedik, egyenesen a másik arca felé nyúlva, de egy pillanatra megfagy a mozdulat. Megmerem tenni vagy sem? Szabad e nekem vagy sem? Szabad e egy ilyen tökéletes művet, egy ilyen angyali látomást megérintenem, s bemocskolnom személyemmel? Végül mégis úgy döntök, megteszem, hiszen ki látja, senki, már meghaltam, ez pedig talán a végső nyughelyem egyik képe. Hideg ujjaim Darren arcához érnek, s az ujjbegyek óvatosan simítanak végig a puha arcon.
- Ha.. ha tudtam… tudtam volna, hogy ez vár a halálon túl.. – Suttogom halkan, reketd hangon, szemeimben az öröm fénye pislákol a maga halovány kis fényével. – ..hamarabb véget vetek az életemnek. -
Fejezem be az előbb megkezdett gondolatmenetet, majd összeszedve minden parányi erőm, emelkedek meg kissé, s ha kell, fel is könyökölök, hogy elérhessem eme látomás arcát. Közelebb akarok férkőzni hozzá, azt akarom, hogy felhevítsen, hogy megégessen a benne lobogó tűz, s újra s újra porrá zúzzon erejével. Félek, hogy ha túl gyorsan mozdulok, az angyal szárnyra kap, és egyszerűen csak itt hagy engem, de ezt nem akarom! Mégis.. nem állok ellen a csábításnak, s orrom az övéhez érintem, homlokom az ő homlokának döntöm,s  félig lehunyt pilláim alól nézek a szemeibe. Vajon arra lesz elég erőm, hogy magam vegyem birtokba a régen áhított ajkakat? Kivárok kicsit.. talán ellök, eltaszít magától, de… meg kell próbálnom, ha már való életemben erre nem voltam képes.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Darren White - 2009. 06. 05. - 12:48:36
(http://www.frpgs.co.cc/images/eutwn0z4u1abv4jrri68.jpg)

Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..
Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..


Már percek óta próbálok valami hallhatatlan ütemmel életet lehelni az előttem fekvő, kékülő arcú lányba. Agyam vészesen kattog, próbálok nem bepánikolni.
Bepánikolni?
Én?
Nos igen, és ez körülbelül felér egy hatalmas pofonnal. Nem értem, hogy lehetek ennyire szánalmas alak. Hiszen egy Halálfaló igazán leszarja az ilyetén dolgokat. Nem kellene érdekelnie, hogy most valaki épp a szemem láttára akar véget vetni az életének.. hiszen én aztán megtehetem azt, hogy elveszem a legnagyobb kincset, az élethez való jogot, akkor miért is nem tudok napirendre térni pont e fölött? Ő választotta a halált.. hát kérem! Itt a lehetőség! Kapja csak meg!!! Még jó, hogy ehhez a felfogáshoz képest, teljesen máshogy cselekszem. Ez az ami dühít. Igen, kibaszottul dühít, és az biztos, hogy ha a kislány ezt túl éli, én leszek az, aki a halálba küldi.

Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..
Egy, kettő, három, mély levegő, fújás..


Ezt egyáltalán nem hiszem el. Nem halhat meg a karjaim között! Nagyon rosszul venné ki magát, ha a hullájával kellene visszatérnem a kastélyba és elő kellene adnom Dumbli proffnak,  hogy igen, én megpróbáltam megmenteni.. de sajnos elhalálozott a kezeim között. De ami még ennél is rosszabb lenne, ha ez a Nagyúr fülébe jutna.. le is írnám magam! Megmenti egy Halálfaló egy kislány életét??!!! Ez szégyen!!
Lassan leveszem a cuccaimat mellkasáról, majd – mivel a lélegeztetés nem segít – erőteljes nyomásokkal próbálom szívét felpumpálni annyira, hogy végre megdobbanjon.

Egy, kettő, három, négy..
Egy, kettő, három, négy..


Elengedem egy pillanatra, majd újból ajkaira hajolok és megkísérlem immár a lehetetlent. Levegőt juttatok tüdejébe, immár sikerrel. Mintha csipkerózsika térne magához mély álmából, úgy jut be az oxigén szervezetébe. Feje oldalra bicsaklik, a lenyelt víz elemi erővel tör utat magának, majd a haloványrózsaszín ajkak elnyílnak, felöklendezve a szennyet, melytől épp itt az ideje már megszabadulnia.

Szívverésem végre normalizálódik, igen, megnyugodtam, hogy ezt az esetet el tudom tusolni pont annyira amennyire szükséges. Hiszen tisztában vagyok azzal, hogy ragaszkodik hozzám – bár nem értem miért -  tehát arra is rávehető, hogy erről az esetről ne fecsegjen senkinek.
Végre megmozdul, ujjai szorosan rázáródnak a nála maradt zsebkendőmre. Látom ahogy elégedettség ül ki az arcára, majd kisimulnak a vonásai. Végre kinyitja szemeit, majd immár csodáló tekintettel mered rám óriási íriszeivel. Kék szemeim végigpásztázzák arcát, immár rózsaszínes bőrét, nézem tudatánál van e, hiszen egy ketyóst sem vihetek be a gyengélkedőre.
Lassan pislog párat, majd mosoly jelenik meg hideg arcán.
Igazából nem értem, hogy miért vigyorog ennyire, mi olyan nagyon mulatságos, ám kérdéseimet már nem tudom feltenni, cselekszik.
Jeges ujjai arcomhoz érnek, végigsimítanak frissen borotvált államon, ezzel is letörölve a még mindig ott lebzselő vízcseppeket. Lassan felemelkedik, keze a tarkómon pihen, közelebb húzódik hozzám. Homloka homlokomhoz ér, orra az orromhoz. Most érzem csak igazából leheletem forróságát, és az övének hűvösét.
Kék íriszem óriásira tágul..
Ledöbbenek..
Igen, én Darren Gregory White!
Álmomban sem jutott volna az eszembe, hogy ez a mai nap idáig fog „fajulni”. Félig lehunyt pilláit nézem, egyre jobban elgyengülő szemhéjammal.
Mit tehetnék ebben a helyzetben, pláne szavai után. Pislogok párat kissé zavartan. Tudom, hogy ez az a helyzet, melyet a világon a legegyszerűbb lenne kihasználni..
Nem lépek..
Nézem félig lecsukódott szemhéjam mögül..
Nem tolom el, nem rántom magamra..
Ettől függetlenül ajkam öntudatlanul is közelebb kerül ajkaihoz..
Hezitálok..    


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Daylene Whitehorn - 2009. 06. 06. - 12:37:58
FOR DARREN <3

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
EVERYTHING YOU WANTED
(http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/djw3vrywk5hlgpnb8kwa.jpg)
WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
I’M EVERYTHING YOU HAVE EVER WANTED

A legértékesebb porcelánvázát sem érintettem még ily óvatosan s finoman, tapogatózva, mint most a látomás arcát. Alig tudom elhinni, hogy ez a csoda megadatott nekem! Ezekben a percekben annyira szerencsésnek, s boldognak érzem magam, igen. Ez csakis a túlvilág lehet, hiszen az élet sosem tartogatott számomra ilyen meglepetéseket. Elnyertem volna Isten kegyét, hogy ilyen élményben részesít engem? Azt küldte el értem, hatalmas hófehér szárnyakon, kiről csak álmodozhattam egész életemben.

A hófehér ujjak végigtáncolnak markáns arcélén, s állán, majd engedve magamnak a pimaszságot, érintettem meg ajkait, melyek egyre csak közelebb s közelebb kerültek az enyémhez. Enyhe nyomást gyakorolva rájuk, körmömmel karcoltam körbe tökéletes formájukat, de ezt is csak félve tettem, óvatosan, talán alig érezhetően, nehogy fájdalmat okozzak neki, nehogy elkergessem őt mohóságommal. Szinte ittam magamba a látványt, szívtam magamba illatát, s úgy éreztem, képtelen vagyok beérni ennyivel. Földi létem óráiban egy mosolyért is az életemet adtam volna, vagy csak pár kedves szóért, most pedig.. érinthetem őt, s ez minden csodával felér.

Beteges ragaszkodásom, melyet talán ő sosem fedezett fel, a lelkem legmélyéig fúrta gyökereit. Őt láttam benne, imádott bátyámat, kit már nem ölelhettem magamhoz, mert elragadta a halál. A gesztusaiban, a mozdulataiban, a világos íriszeiben, a titokban elkapott mosolyokban melyek nem nekem szóltak. Ő is ilyen volt, hihetetlenül eszes, ravasz, ennyire gyönyörű és nemes, egyszerűen tökéletes. Bár nem szólt hozzám, nem is ismert soha, ahogy ott járt s kelt az iskolában, mintha bátyám kaptam volna vissza, s tudatlanul sugározta felém ezt az érzést minden porcikájából.

Végigsimítva tökéletes nyakát futott aprócska kezem a tarkójára, kitapintva a csigolyák tökéletes formáit, s hunytam le egy pillanatra a szemem. Hideg bőrömet szinte megperzselte forró lehelete, s borzongás futott végig a gerincem mentén. Ajkaim öntudatlanul nyíltak szét, s szökött ki rajtuk egy ártatlan kis sóhaj. Fejem kissé oldalra döntve hajoltam még ennél is közelebb a nyakához, s érintettem borzongatóan hideg ajkaimmal a sima bőrt, meg sem állva egy csóknál. Óvatosan tapogattam ki a torkot, melyet úgy imádtam, hiszen az volt a bölcsője az ő tökéletes, mély baritonjának.
- Angyal.. – Suttogtam öntudatlanul, miközben nem egyszer hagytam éreztetni a nyelvem, mely forrón lüktetett, s fogaim, igencsak apró marások formájában, ahogy egyre feljebb s feljebb haladtam a csinos fül alá, s búgtam oda vágyam. - .. szólj hozzám. -

Teljesen elment az eszem, ez nem vitás, de talán sosem voltam igazán normális, még azokban a percekben sem, mikor tudatom teljesen tiszta volt, s nem kábítottam el önmagam különféle szerekkel. Vajon itt, a végső nyugalmam helyén szükségem lesz még rájuk? Vagy megkapom őt, mindennek cserébe? Bármit megtennék érte, bármit, amit csak kérne, bármit amit csak kiejtene a száján, akár a saját csontjaim is összetörném, ha azt akarná. Arcom az övéhez simítom újra, s mintha csak várna.. várna valamire ő is, mint én, de mire? Hát nem látja rajtam, mennyire vágyódom utána? Csak egyetlen egy szaváért is? Egész elveszek világos lélektükreiben, pont mint a fekete tóban. Megbénulok, s képtelen vagyok arra, hogy megmozduljak, hogy kétségbeesetten kapálózzak az életben maradásért. Nem, nem akarok megmenekülni, nem akarok az ő bűverejéből kikászálódni. 
- Kérlek.. – könyörgő hangom elbicsaklik, s kétségbeesetten pillantok rá, s mintha csak attól félnék, valóban szárnyra kap, s csak úgy itt hagy, egy apró, kételyekkel s célzásokkal teli forró csókot nyomok ajkainak szegletébe.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Darren White - 2009. 06. 08. - 16:31:24
(http://www.frpgs.co.cc/images/ng5jptonsf3uin186hb.jpg)


Izgulok..
Újabb momentum, melyet egyáltalán nem értek és amit egyszerűen nem tudok hova tenni. Agyam lázasan kattog, igazából fogalmam sincs, hogy jelen helyzetben mi lenne a megfelelő dolog amit tehetnék. Hagyjam, hogy képzelődjön, hagyjam, hogy közelebb kerüljön hozzám? Használjam ki a kínálkozó lehetőséget, a helyzetet? Vajon megérné? Ha más nem legalább az élvezet kedvéért.. talán..

Hezitálok, még mindig..
Eközben persze érzékszerveim egyáltalán nem hagynak cserben. Élesen érzékelek mindent, a jéghideg leheletet, a kutató kezeket, az ábrándos tekintetet és a hosszú, vékony ujjak finom simogatását, melyekkel arcomat térképezi fel. Az áldozat képében oly szívesen tetszelgő kislány egyre közelebb mászik hozzám. Orra, homloka, még mindig hozzám ér és nem is teketóriázik sokat, kezével útra indul, hogy bebarangoljon olyan területet is, melyet csak kivételes emberek barangolhatnak be. Finoman végigsimítja arcélemet, államat, majd enyhén végigkarcolja az ajkaim vonalát. Ahogy épp ott ténykedik, szám finoman elnyílik, hagyom, hogy leheletem forrósága egy pillanatra átmelegítse jéghideg ujjait. Ő azonban nem áll meg itt. Tekintete teljesen elfátyolosodik, szinte már öntudatlanul simít végig a nyakamon, majd esik nekem ajkával, nyelvével kényeztetve.
Végigfut a hideg a hátamon..
Mély levegőt veszek, próbálok koncentrálni és nem pedig valami meggondolatlan dolgot tenni.
Mégsem bírok magammal…

Lehet, hogy ez a kislány nem épp figyelemre méltó személyiség.. sem belsőre, sem külsőre.. mégis elég forró estét ígér. A teste legalább is mindenféleképpen. Kék szemeimmel próbálok egy adott pontot nézni a felhős égen, nem arra figyelve, ami közben velem történik. Lassan megfogom kezét, ujjaim rákulcsolódnak vékony csuklójára, majd erőszakot téve magamon ránézek. Ekkor szólal meg, és ez az a pillanat, mikor véglegesen eláll a lélegzetem.
Angyalnak hív.. engem!
Ez már tényleg mindennek a teteje. Inkább hívnak ördögnek, az azért mégiscsak nagyobb bók lenne. De ami még ennél is jobban izgat, az az, hogy immár nyelvével, fogaival a fülem környékén ténykedik. Lágyan búg a fülembe, pont úgy, mintha tudná, úgysem tudok neki ellenállni.. és tényleg.. mi van ha nem akarok ellenállni? Lesz egy jó estéje neki is, nekem is.. már csak vigyázni kell arra, hogy minden simán menjen, mindenféle későbbi probléma felmerülése nélkül.
Szemeimet lehunyom egy pillanatra, majd kezénél fogva közelebb húzom magamhoz. Pupillám immár apróra szűkül, kék fénye pedig szinte bevilágítja az előttem csillogó világoskék lélektükröket. Kissé mogorva pillantással nézek végig az arcán, hatalmas szempilláin, sötét tincsein.
Gyorsan cselekszik. Szinte időm sincs arra, hogy felfogjam mit tesz. Lágy csókot lehel ajkamra, majd elhajol. Nem is értem, hogy tehet valaki ilyen .. ilyen .. pofátlan dolgot. Hát már mégis hogy néz ki az, hogy egy nő ilyen erőteljesen rámászik egy férfira. Már-már felháborodok, majd mit sem törődve azzal az apró kis belső hanggal, mely bennem kiabál már egy ideje, megszorítom leendő áldozatom csuklóját. Immár hatalmas erővel rántom meg, majd engedem el egyik kezemmel. Jéghidegre fagyott ujjaimmal végigsimítok arcán, kitisztítom látását, elsimítom szeme elől rakoncátlan tincseit. Lazán fésülöm a füle mögé, majd ha már ott járok, egy picit fentebb csúsztatom kezem és állítom meg a tarkóján. Hogy mit akar, az innentől kezdve már egyáltalán nem érdekel. Erősen tartva fejét esek neki ajkainak.
Szinte már  vadul kényeztetem vöröslő száját, ízlelem egyenként alsó és felső ajkát. Ujjaim eközben a nyakára kúsznak, - finom bőrét simítom végig ezzel a mozdulattal - karjától kezdve feltérképezve minden egyes négyzetcentimétert. Nyelvem erőteljesen előre kúszva tör utat magának nyelve, valamint ajkának belseje felé, majd mikor már teljesen kiélveztem a csókot, elhagyom a terepet. Lassan haladok végig szájának ívén, majd a nyakán. Itt azért elidőzök egy kicsit, hiszen a kölcsön visszajár.. – finoman megharapdálom, lágyan érintem bőrét és kúszok fel a füléhez, hogy én is elsuttoghassam „angyali” üzenetemet..
- Ébresztő Csipkerózsika! Összekeversz az Ördöggel!
Suttogom bele a fülébe, meglibbentve ezzel néhány apró pihét. A gúnyos mosoly máris elterül az arcomon.
Vajon erre mit reagál?
Végül is mindegy..
Innen nem menekül..  


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 06. 15. - 08:58:31
Shaelynn

Hallgatom a lányt, s ahogy beszél egyre szélesebbre húzódik a mosolyom, majd egyszer csak egy kisebb nevetésben. Aztán csak nagy sokára tudom abbahagyni, és próbálok bűnbánó tekintetet felvenni, hiszen nem őt nevettem ki csupán azt, hogy milyen hülye szituációt teremtettem, végül aztán nagy levegőket véve sikerül abbahagynom ezt a borzasztóan kellemetlen és idétlen nevetgélést.
Aztán Shayre nézek ismét, s próbálom valahogy a viselkedésemmel, a mozgásommal a mimikámmal sugallni felé, hogy nem az ő hibája, hogy itt nevetek, hanem sokkal inkább az enyém, aztán végre olyan állapotba hozom magamat, hogy mindezt szavakba is tudja önteni.

- Jaj, ne érts félre nem rajtad nevettem, csupán azon, hogy milyen béna helyzetet teremtettem. Nem azért tepertem, félre ne érts, csak furcsa volt, hogy a lányok nagy része ilyenkor már, úgy olvadozik, meg én nem tudom, hogy az szokott jönni, bár én nem értem miért, de élvezem. Hogy mitől vagyok ezekben ennyire biztos, nos, azt inkább hagyjuk, de biztos vagyok a dolgomban, és ha néha még sem úgy jönnek össze a dolgok, nos azzal sincsen semmi baj, hiszen nagy ez a tenger, egy baráttal pedig majd mindig sikerülhet többet szereznem ami ugyan olyan hatalmas érték, sőt sokkal nagyobb. –

Zárom végül ezen gondolatokkal, ezt a kissé kínosnak induló, de végül aztán csak rendben befejezett beszédet. Még mindig mosolygok kicsit magamon, de most már legalább tisztázott a helyzet annyira, hogy Shay is tudja, nem rajta nevetgélek. Fura, rég nevettem ennyire jót, de hát jó társaságban jól telik az idő, és jó a hangulat is, különösen a hangulat.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 06. 15. - 10:42:26
(http://www.frpgs.co.cc/images/9937p4ji78a665vdb79.png)
Zavartan ül a popóján és legszívesebben láthatatlanná válna, amíg Patrick jó ízűen nevet, már-már hahotázik. Shay egyáltalán nem érzi úgy, hogy nem rajta nevet a fiú, így eléggé zavarba jön. Nagyobb levegőket kell vennie, hogy vissza tudja tartani az őt elöntő dühöt és még mindig mosollyal az ajkain próbálja visszaállítani barnás arcát. Jelenleg igencsak vörösek az orcái és ez nem a nap hibája. Keze feszülten ragadja meg a talárját, amin éppen ül és zöldjei is neheztelve méregetik a griffis arcát. Perpillanat egyáltalán nem szimpatikus neki a fiú, s csak azért, hogy ne csináljon semmi butaságot kezdi el fürkészni a tavat. Az óriáspolip lustán úszkál a felszín alatt, karjaival olykor a vízibalettosok mozdulatait utánozva, talán éppen napozik, ezt a hugrás lány nem igazán tudja megállapítani, nem is nagyon tud gondolkodni, mert a fejében is visszhangzik már Patrick nevetése. Orrát ráncolja nem tetszését jelezvén, de még mindig nem szólal meg, pedig már szívesen megemlítené, hogy akár be is fejezhetné a nevetést. Részéről nem épp mulatságos a szituáció, attól tart a kis butus következtetését tartja ennyire viccesnek a másik.
~ Hova is gondoltam... ~ fintorodik el, majd amikor már érzékeli, hogy lanyhul a nevetéshullám, lassan visszafordítja zöldjeit a kékekre. Majd az ajkait rágcsálva hallgatja végig a monológot. Nem mondhatná el magáról, hogy olyan fenemód megkönnyebbült, de valamelyest hatnak rá a szavak, mármint azok, amelyek arról próbálják biztosítani, hogy nem ő a nevetés tárgya. Ez persze nem jelenti azt, hogy el is hiszi teljesen.

- Értem... szerencséd. - próbálja elviccelni a helyzetet, s most ő is megenged egy ajakbeharapós nevetést. Sóhajt egyet, majd megkeresi a kékeket, amelyek még mindig csillognak a jó ízű nevetés miatt.
- Hát az lehet a gond, hogy én nem úgy működök, mint a többi lány, mármint akikről Te beszélsz. - javítja ki magát, hiszen attól még mert Patricknek esetleg olyan lányokkal volt dolga, akik azonnal képesek voltak odaadni magukat, még lehet, hogy van egy-két kivétel, akik nem így működnek. - Nem vagyok erkölcscsősz, és nem is a vallásom tiltja, egyszerűen csak... ez van. - nem igazán tud okot mondani, azzal meg nem fog előrukkolni, hogy úgy igazán még sosem csókolózott, mert az egy elég magándolog, és különben is a párnája sokat mesélhetne. De szerencsére nem fog.
- De hadd vonjam le a következtetést. Aki nem csókol meg téged néhány óra múltán egy finom flört után, az már csak barát lehet...? - hangsúlyát épp csak az utolsó szótagnál emeli fel, hiszen nem egészen biztos abban, amit mond, kérdő tekintete pedig a szőkeség arcát fürkészi. Lehet, hogy nagyon lesarkítja a dolgokat, de nagyjából ezt látja a púder mögött. Nem az a nagyon tapasztalt, vagy az a nagyon jó meglátású ember, sőt többnyire van, hogy csak a neki tetsző vagy nem tetsző dolgokat ragadja ki. Hangja ártatlan, inkább puhatolózó, és megint azt kell észrevennie, hogy témánál vannak.

Nem érinti kényelmetlenül a dolog, inkább csak szeretné megfejteni a griffendélest, neki nem voltak céljai a beszélgetéssel, meg úgy egyáltalán, csak sodródott, sodródtak, a helyzet felforrósodott, majd lehűlt. Tény, nem egy mindennapi történés, legalábbis, ami Shay eddigi mindennapjait illeti itt a kastélyon belül, de azon kívül sem igazán. Egy kicsit mocorog, de pillantását többnyire Patrick arcán tartja.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 06. 16. - 08:27:51
Shaelynn

Mosollyal arcomon, hallgatom a lány mondókáját, tény és való, hogy meglepett azzal, hogy nem úgy viselkedik, ahogy én megszoktam, de pont ez teszi érdekessé, inkább olyanná, akivel barátkozik, az ember, persze semmi sem kötelező. Aranyos lánynak tűnik, de egy, néha nagyon nem itt jár az esze, kettő, nem olyan lány, akivel így flörtölgetek, aztán történik egy s más, majd többet nem is beszélünk.
Töröm a fejemet, hogy vajon, hogyan is reagáljak az elhangzottakra úgy, hogy ne sértsem meg, hiszen ez sem egy egyszerű dolog Shaynél. Sebaj, nehezebb dolgot is oldottam már meg, viszont akkor egy teljesen más barátiabb témával, hangnemmel kell előállnom, egy próbát még megért, most jöjjön a haverkodás.

- Érdekes konzekvenciákat vonsz le, de rendben, adok ezekre is magyarázatot.
Szóval, igen, te más lány vagy, mint akikkel eddig találkoztam, közülük sok, persze tisztelet a kivételnek, annyira üres volt, mind érzelmileg, mind gondolkodásban, hogy baráti viszony ki sem alakulhatott volna, nekik csak én voltam, a jóképű ötödéves, akivel azért lógunk, hogy aztán legyen mivel dicsekedni. Én kihasználtam a helyzetet, de vannak, akikkel szemben ezt nem tudom megtenni, ha érted például most kire gondolok.
Az pedig, hogy aki nem veti rám magát, már csak barát lehet, megint nem egy helyes megállapítás, hiszen ezt természetesen én sem így gondolom. Csak ott megint megvannak a jelzések, hogy én érdeklem őt, de ő visszafogottabb, és így még nem kell nyomulni. Tehát, ő is jelez felém, és én ezt észreveszem, de olyan, akivel barátok lehettek majdan, na ő másként viszonyul hozzád és más jelzéseket tesz.
Remélem kaptál válaszokat. –

Végül aztán egy bíztató mosoly kíséretében zárom a magyarázatomat, s várom vajon ebből mit hoz ki Shay, hiszen eddig is elég sok mindenből vont le olyan következtetést, amit más nem igen hozott volna ki a helyzetből, érdekes lány, de most egy kicsit bizonytalanná tett, de én kiderítem mi van itt és akkor máris könnyebb lesz viszonyulni hozzá, persze eddig sem volt nehéz.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 06. 21. - 09:51:27
(http://www.frpgs.co.cc/images/9937p4ji78a665vdb79.png)

Tudja magáról, hogy érdekes az észjárása, de ez őt nem zavarja, még akkor sem, ha konkrétan lehülyézik. Látja a fiú arcán is a meglepettséget szavai nyomán és csak nagyon reméli, hogy nem nézi egészen örültnek, amiért ilyen következtetéseket von le.
- Aha... és ne haragudj, nem akartalak megbántani... - hajtja le kicsit a fejét, kerülve az griffendéles pillantását. Feltételezése talán nem volt helyénvaló, de neki nehezére esik véleményét megtartani magának, még akkor is, ha ezzel megbántja a delikvenst. Nem gondolja, hogy megbántotta Patricket, de azért ugyebár nem árt elnézést kérni, ha esetleg mégis. Nem volt szándékos erről biztosíthatja.

Már nincs kedve újabb következtetéseket levonni meg hasonlók, mindenre kapott magyarázatot, elég világosakat, de ha nagyon akarná túráztathatná még valami butaság belemagyarázásával, de már most nem jut eszébe semmi. Legalábbis arról, amit mondott neki.
- Igazából megértem a lányokat, akik próbálnak megfogni, hogy aztán dicsekedjenek veled. - jegyzi meg mosolyogva, szemeit ide-oda járatva a víz és Patrick kékjei között. - Csak nem értem, hogy neked ebben mi az élvezet. Mármint oké azt értem, hogy biztosan jó érzés valami ékszernek lenni, de téged nem zavar, hogy csak a külsőd, meg esetleg az, hogy csapattag vagy? Mármint bocs, ha hülyeséget beszélek... már megszokhattad. - rántja a meg a vállát és ingatja meg a fejét. Talán be kellene inkább fognia a száját és csak néznie, akkor talán nem kerülne mindig ilyen helyzetbe, mint amibe rövid időn belül másodszor. Az első próbálkozás mindig ilyen nehéz lesz mindenben? Reméli a következőnél már nem lesz ilyen esetlen, ez végül is már bizonyos, de ő erről még mit sem tud. Zavartan rendezgeti a ruháját, zöldjei kicsit idegesen járnak a kékek és a fekete között, és most még a polip sem úszkál fent, hogy legalább azt nézhesse.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Patrick McNeil - 2009. 06. 21. - 10:07:16
Shaelynn

- Ugyan ne viccelj! – mosolyodok el. – Dehogy bántottál meg. Sőt végre valaki ilyenekre is rákérdez. Ennek komolyan örülök. Legalább nem a szokásos sablonos beszélgetés. A kérdések meg nem hülyék, sőt jogosak, abszolút jogosak. Sokszor zavar engem is, hogy ez így van, de tudod mit? Egy idő után megtanulja kezelni az ember. Akik barátok vagy komolyabb kapcsolatok, ők tudják, hogy engem ez érdekel a legkevésbé. Például itt vagy te. Hányszor dicsekedtem gőgösen neked, hogy ilyen vagy olyan vagyok? Ha egy üresfejű valaki lennék lehet, hogy csak ezt tenném, de veled tudom, hogy lehet normálisan is beszélgetni. Ez jó! Nagyon jó, komolyan örülök, hogy így alakult. –

Miután befejeztem a mondókámat, az arcomra kiült mosoly még szélesebbre húzódik, most barátságos, ezzel is azt kívánom jelezni Shaynek, hogy nincs mit szégyellnie, nem bántott meg vagy ilyesmi.
Most valóban jól érzem magam, s amikor tekintetem találkozik a lányéval, mindig próbálok biztatóan mosolyogni, hogy ne higgye azt, amit korábban. Még most sem tudom, miből gondolta, hogy esetlegesen megbántott vagy hasonló, de ez már lényegtelen. Most az a lényeg, hogy végre kiegyensúlyozott a beszélgetés és reményeim szerint minden téves feltételezés el lett oszlatva.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Shaelynn Scarborough - 2009. 06. 24. - 10:47:26
(http://www.frpgs.co.cc/images/9937p4ji78a665vdb79.png)

- Na igen... - inkább nem mond semmit, és elharapja a mondatot mielőtt még elkezdte volna. Persze ettől még járnak gondolatai. Részéről mondjuk ő nem biztos, hogy örülne ekkora figyelemnek, meg ugyebár a folytonos ostromnak. Ilyenekre nem vágyik, csak egyre.
- Egy picit azt hittem csak túlzol, de ez a szöveg... - mosolyodik el. - ...ha már sikerült ezt megtanulnod kezelni. - újra csak nem fejezi be a gondolatsorát. Már így is túlságosan kiadta magát abból a szempontból, hogy mennyire tapasztalatlan és, hogy mennyire népszerűtlen ő a fiúknál. Bár a negyedikes srácok általában még csak épp elkezdenek érdeklődni a lányok iránt. Neki mondjuk erre egyáltalán nincs szüksége, nem álmodozik róla, hogy a fiúk egymáson túllépve próbáljanak meg harcolni a kegyeiért. Szerény lány, talán túlságosan is.

- Ez megtisztel... komolyan. - jegyzi meg nevetve. Kicsit próbálja mókásra venni a dolgot, bár tényleg jól esik neki, hogy nem csak egy üres fejű benyomását keltette, aki nem bír a hormonjaival és az első szembe kerülővel, vagy épp az éppen útjába kerülővel, egy kis egyszerű flört után már oda is dobja magát, csak hogy némi élvezetben legyen része. Tény, a játékokban ő is bármikor benne van, de részéről ez csak komolytalan játszadozás, amivel neki nincsenek tervei, csak így próbálja kicsit tartani a lépést. Ennek ellenére még érintetlenek ajkai, s ő maga is.
- Tehát ettől még nyugodtan taníthatlak táncolni. - neveti el magát a végén.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Kevin Stratford - 2009. 07. 14. - 17:40:14
(http://www.frpgs.co.cc/images/u2wbimspa6m9bfjq4u2d.png) (http://www.frpgs.co.cc/)

Csendes, napsütötte szombat délután volt. Ne kérdezzétek hány óra lehetett, mert arról fogalmam sincs...nincs időérzékem. Annyit viszont biztos, hogy  a Fekete-tó környékén egy lélek sem mutatkozott...azaz, mintha ott a messze távolban mégis kirajzolódni látszana egy fekvő alak sziluettje. Bizony ám. Egyedül az én barnulni készülő testem hevert ott mozdulatlanul a fűben, csak hasam ütemes fel-le irányuló mozgásából lehetett arra következtetni, hogy nem egy hullával van dolgunk. Még szerencse, hogy nem. Meleg volt. Mit meleg? Forróság. Nem is emlékszem mikor volt júniusban ennyire "tüzes" idő. Ez kivételes alkalom volt, és a kivételes alkalmakat ugyebár mindig ki kell használni. A Nap sugarai végigszántották bőrömet, és szinte már égették félcsupasz adoniszi testem. Olyan volt mintha lángnyelvek csiklandozták volna bőröm felszínét. Tisztára a beachen éreztem magam, már csak a jobbnál jobb nők hiányoztak. Meg egy kényelmes nyugágy, meg egy kóla, amit nyugodtan szürcsölgethetek, meg... Szóval sok-sok apróság, ami még élvezetesebbé tette volna az amúgy is kellemes pillanatot. Csibészes mosoly jelent meg szám szegletében, napszemüvegem kissé feltoltam, könyökömre támaszkodtam, kezemmel elárnyékoltam arcom és úgy néztem körül, mintha legalábbis egy világhírű kém lennék. A lányok azonban még sajnos várattak magukra, pedig igazán megjelenhettek volna egy ínycsiklandozó koktéllal a kezükben. Nyamm... Álmok, álmok, mily szép álmok. Vigyorogva legyintettem egyet, majd visszaillesztvén szememre a rá illő alkatrészt ismételten elterültem a földön. Kezeimet fejem alá csúsztattam, mintha azok egy pihe-puha párnát helyettesítenének, lábaim kissé szétnyitottam, utat engedve ezzel a nyaldosó napsugaraknak és sötét szemüvegemen keresztül a halványkék eget fürkésztem. Szabadnak éreztem magam, olyannyira ellazultam, mint még szinte soha. Teljesen kizártam a külvilágot és átadtam magam a természetnek. Elfeledtem a közelgő vizsgák okozta stresszérzetet, ami egyébként is csak minimális szinten érintett. Igen, ebből a szempontból is szerencsés voltam, lazán kezeltem a mások által keménynek, húzósnak tartott dolgokat, nem paráztam egy-egy házidoga miatt, bátran mertem válaszolni a tanárok esetleges felém irányuló kérdéseire. Úgy voltam vele, hogy még mindig jobb hülyeséget mondani, mint azt sem. Hát nem igaz? Jobb esetben röhög egy jót a tanár, velem együtt, de a legrosszabb verzió is egy szimpla lecseszés. Mit veszíthetek? Nah jah, ez a kis kérdés a legjellemzőbb az egész életemre. Sosem éreztem még azt, hogy ha megteszek egy bizonyos dolgot, ha merek kockáztatni, akkor bármit is veszíthetnék. Tapasztalatszerzés...ez pedig kell. Szembe kell nézni a következményekkel, úgy kell játszani, hogy lehetőleg mindig nyerj. Persze ez baromi nehéz, olykor lehetetlen...de küzdeni kell, anélkül esélyed sincs. Az élet rövid, ezért élned kell azt, olyan nagy kanállal kell habzsolnod amekkora csak befér a szádba. Óhh mekkora bölcsességek... Felkönyököltem fekvő testhelyzetemből, majd mikor láttam, hogy a Nap bizony még nem tette meg kellőképp a hatását visszaborultam.
- De most komolyan...mindig boldognak kell lenni...élvezni az életet...hát persze! -jöttek ki a hangok belőlem, majd felidéződtek bennem a Rolling Stones sorai. Kezeimbe dobverőket képzeltem és megadtam a ritmust.

I need a love to keep me happy,
I need a love to keep me happy.
Baby, baby keep me happy.
Baby, baby keep me happy.

A "happy" szócskát szinte ordítottam bele a nagyvilágba. Tudtára akartam adni mindenkinek, hogy boldogság nélkül az életnek nincs értelme. Az már más kérdés, hogy ki az aki díjazta a megnyilvánulásom.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Daylene Whitehorn - 2009. 07. 19. - 01:11:19
FOR DARREN <3

WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
EVERYTHING YOU WANTED
(http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/8s7836vidp997fgi37.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/images/djw3vrywk5hlgpnb8kwa.jpg)
WHEN YOU FEEL THE TIME HAS COME
I’M EVERYTHING YOU HAVE EVER WANTED

Ne! Ne tedd! Ne hezitálj egy pillanattal sem tovább, csak ragadd meg az alkalmat, fogd erősen, s használd ki. Nem érdekesek a következmények, hiszen nincsenek is, igaz? Ebben a másik létben, melybe belelökött egy erősebb hullám, s valahogy Ő is mellém csapódott.. sehol, semmi. Nincsenek tiltó szavak, melyek azt súgják, ezt nem tehetjük meg, nincsenek szabályok, melyek azt mondanák, tilos megérintenünk egymást, nincsenek gátlások, melyek most nem engednék, hogy ajkaim az Övéhez érintsem, nincs eszem, ami gondolkodna helyettem, ami cselekedne, csak a hevesen dobogó szívem, mely megveszett madárként verdes a mellkasomban. Azt teszem, amit valójában szeretnék, s senki és semmi nem szab ennek határt. Micsoda szabad érzés! Elmondhatatlan.. könnyűnek érzem magam, mint egy tollpihe, s egyre inkább érzem, hogy a gyengeségem is felülkerekedik rajtam. Nem lesz semmi baj, hiszen Ő itt van, s vigyáz rám. Az Őrangyalom, az én Őrangyalom.

A hosszú, erős ujjak ráfonódnak csuklómra, s érzem, hogyan pulzár a vér az ereimben, s ernyedten hagyom, hogy úgy rángasson, mint egy babát. Milyen furcsa, hogy érzem az ereimben a vér csordogálását, érzem, miként karistol végig bőrömön a hideg fuvallat. Minden olyan valóságosnak tűnik, olyan élőnek. A durva pillantások, melyekkel engem méreget.. oly simogatóak, oly édesek, akár az ajkai, a hóka bőre. Ízlelni akarom, s érezni, a bőrömön, a csupasz bőrömön, s hagyni, hogy mellkasom az övéhez szoruljon, s szívünk egy ritmusra dobbanjon.

Nem, valóban nem vagyok egy különleges égkő, olyan vagyok, mint más lányok, sőt.. Ők szebbek, csinosabbak, kifinomultabbak, de nincs egy se, aki ilyen önzetlenül tudja szeretni Darrent mint én, mert mind.. mind csak az önző érdekeik hajtják! Hogy megszerezzék Őt, mint egy trófeát, hogy az ágyukba csalogassák, és elvegyék az élvezetek élvezetét tőle. Nem, én nem akarok semmit sem, csak azt szeretném, hogy hagyja.. hagyja, hogy szerethessem, hogy megadjam mindazt amire vágyik. Bármit.. bármit megtennék érte csak azért, hogy boldognak láthassam, s elégedettnek. Akármit kiejtene azokon a gyönyörű ajkain.. teljesíteném. Szomorú, hogy ezt nem tehettem meg, míg éltem, hogy nem mutathattam meg neki, mennyit is ér nekem, és.. és Ő sem ismerte fel bennem ezt. Hogyan is tehette volna, hiszen nem adtam rá lehetőséget, de most.. most? Igen. Most. Ez egy második s egyben utolsó esély.

Elkísérsz majd végtelen utamon a túlvilágon? Akkor is fogod majd a kezem?

Fogalmam sem volt akkor még, micsoda mennyország vár rám. Csak egy ártatlan, babusgató érintésnek tűnt, ahogy a vizes tincsem a fülem mögé simította, s arcomat cirógatta ujjbegyeivel. Tudtam, hogy nincs más választásom, hogy a karmai közé kerültem, s átveszi az irányítást. Nem szabadulok, de nem is akartam ebből az édes rabságból. S hogy mit akarok? Őt. Csak is őt. S az Ő csókjait.

Vad. Szenvedélyes. Perzselő. Álmomban sem mertem ilyesmire gondolni, még csak elképzelni sem sokszor. A vér egészen felforr bennem, szinte pezseg. Nem is tudom, éreztem e már valaha ilyet! Ennyire forró érzést, ami a fejem búbjától egészen a lábujjam hegyéig hatol, többször is végigcikázva rajtam, akár egy villámcsapás! Reszketeg ajkaimmal egyre növekvő határozottsággal viszonzom a csókot, s nyelveim ellenállhatatlanul törnek előre, hogy az ő forró nyelvéhez simulhassanak. Szemeim lehunyom, csillagok táncolnak előttem, sőt, egész tűzijáték bontakozik ki másodpercek alatt, pedig pusztán a csókjaitól s az érintéseitől részegültem meg ennyire. Mi lesz akkor még később? Bele sem merek gondolni.. Állam szinte engedelmesen emelem meg ahogy megérzem a hideg csókokat a nyakamon, s a torkom környékén. Szinte akaratlanul tör fel belőlem egy mélyről szökő, rekedt sóhaj, s a pillám vészesen rebbennek meg.

- Kisérts meg. – Mit érdekel engem, hogy az angyal vagy az ördög képében érkezett el hozzám? Mit érdekel engem, hogy ártó vagy óvóak az Ő szándékai? Az övé vagyok, ez nem vitás, s azt tesz velem, amit akar. – Férkőzz a bőröm alá.. s feszítsd szét a testem, nyársalj fel.. szed ízekre.. a tiéd vagyok. -
Furcsa, sőt, egyenesen bizarr vallomás hagyja el az ajkaim mondhatni egy sóhaj formájában, szemeim pedig határozottan csillannak meg, s keresik a másik íriszeit. Komolyan gondolom, amit mondok, a legkomolyabban.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Darren White - 2009. 07. 22. - 20:06:31
(http://www.frpgs.co.cc/images/7xbnxrmo2nge8m009m5.jpg)
For My Darling..

Ajkai az ajkamra tapadnak, nyelve jéghideg érintéssel tör magának utat, és hűti le forró leheletemet. Persze egyre erősebben vonom magamhoz.. hiszen férfiból vagyok. Egyszerűen képtelenség mindig mindentől ridegen elhúzódni. Pedig, normál esetben ennél a helyzetnél is ezt kellene tennem. El kellene fordítani a fejemet, el kellene tolnom magamtól egy hideg pillantással kísérve… vagy egy pofont kellene adnom, csak azért, hogy végre magához térjen, és hogy gyűlöljön engem. Gyűlöljön, megvessen, és ne hagyja hogy ez a dolog, bizonyos határokig fokozódjon. Meg akarom bántani, meg akarom ütni.. azt akarom, hogy szenvedjen, hogy sírjon.. és ezzel is végre felfogja azt, hogy nem velem kell múlatnia az időt. Hiszen én nem vagyok az ő szőke hercege, én nem leszek az soha. Hiszen annyira gyenge, hiszen annyira szánalmas. Én pedig mindazok ellenére, hogy egy gyenge, szánalmas alaknak tartom, egy gyáva, deviáns viselkedésű nőszemélynek egyre jobban szorítom magamhoz. Ujjaim vadul beletúrnak a hajába, fejét szinte erővel szorítom magamhoz. Nem érdekel, hogy mit felel a mondataimra, most csak az izgat, hogy mi történik. Haját a kezemre tekerem, erővel húzom hátra szép ívű hófehér nyakát. Az összes még ott lévő vízcseppet lecsókolom puha bőréről, nyelvemmel finoman cirógatva kúszok egyre feljebb és feljebb, egészen a füléig. Finoman harapdálom meg az apró cimpákat, fogaim ha szeretném, át is haraphatnák a vékony bőrt. Azonban ezt most kihagyom. Hallgatom sóhaját, kérését és az önelégült mosoly szinte elemi erővel kúszik az arcomra.

- Kísértselek meg? Tényleg ezt akarod? Szaggassalak szét..? Az enyém vagy? Pont úgy, mint egy baba, amit akkor használok, amikor csak akarok?  - Egy erőteljes rántással, hajánál fogva még hátrébb rántom a fejét, majd a szemeibe nézek. Kék íriszeimmel csak őt vizslatom, az újonnan megjelent gonosz, sunyi félmosollyal az arcomon. Hiszen látnia kell mit gondolok. Tudnia kell, hogy csak egy játékszer a számomra. Egy apró, jelentéktelen marionett bábu, akivel jelen pillanatban most éppen az időmet töltöm, egyébként pedig nem fogom. Hiszen mit akarhat tőlem egy ilyen nő? Nincs benne semmi, ami megfogna. Maximum a kedvessége, az odaadása.. a hihetetlenül nagy elkötelezettsége velem szemben. Hiszen, ha magam mellé is fogadnám, ő lenne az, akit csak azért tartok meg, mert hozzá bármikor menekülhetnék. Látom a szemében hogy engem akar, hogy értem bármire képes lenne. Azok után pedig, hogy az életét is megmentettem.. immár tartozik, tehát némaságot fogadna. Vagy talán ezt a ragaszkodást, hűséget családi vonásként hozta magával? Hisz a testvére halálfaló volt, egy elkötelezett hív Voldemort oldalán. Végül is teljességgel mindegy. Hiszen ha én kérem, akkor úgyis megtenne bármit. Ha mégsem.. nos arra is van egy jó kis átok!

Kellemesen elvigyorodom, már-már gúnyosan. Ujjaimmal végig simítok arcának fakó bőrén, nedves haján, le egészen a hosszú nyakon, majd a vizes blúz felé. Kezem egy pillanat alatt eltünteti a legfelső, útban lévő gombot, majd mással sem törődve befurakszik mellei felé.
- Szóval akkor bármit megtehetek? Az enyém vagy? Az én tulajdonom, aki azt csinál veled, amit csak szeretne? – feszítem a húrt még mindig tovább. Hiszen tudnom kell, hogy hol van az a bizonyos határ, hogy meddig mehetek el nála. Tény, hogy egyáltalán nem úgy tűnik, hogy bármiben is utamat fogja állni. Ergo, ha nagyon akarom, akkor itt és most a magamévá teszem. És már miért ne tehetném, miért ne akarnám?! Hiszen férfi vagyok! Egy gerinctelen szemétláda, egy sznob ficsúr, aki a nőket tárgyakként kezeli, és aki egyáltalán nem foglalkozik szánalmas gyenge alakokkal. Vele azonban most mégis kivételt teszek. Vagy legalább is tennék..  Hiszen annyira felizgat a simulékonysága, a vágyai, a felém való hűsége és imádata. Vajon egy karakán Mardekáros nő tudna ilyen odaadó lenni? A szexben talán.. Talán ott meglenne a vadság, melyre olyan nagy szükségem van. De egy kapcsolatban..? Biztos nem.
A drágalátos kis Gwen is gyenge természet.. talán azért olyan behódoló az irányomba. Végül is.. érthető. Halálfaló báty, undorító barátok.. mi lehet még ennél is rosszabb? És ráadásul még a lelkét is ápolni kellene, ami nem egy hálás feladat. Most komolyan.. kinek van mindehhez kedve? Ki akar egy csöpögős hősszerelmes szerepébe bujdosni?

Gyorsan elhessegetem magamtól ezeket a kellemetlen gondolatokat, majd a kislányra bámulok. Vadul megvillantom szemeimet, majd fogaimat kimutatva egy óriási mosoly után nekiesem. Csókolom vadul, egyik kezemmel mellének sima bőrét simogatom, másik kezem pedig erős szorítással, vad érintésekkel kúszik fel egyre magasabbra, maga előtt tolva a víztől még mindig nehéz iskolai szoknyát. Jéghideg combján végigfuttatom ujjaimat, az sem érdekel, ha esetleg lila foltokat hagyok magam után.
Ez most nem róla szól.. ez rólam szól.. az élvezetről.. és arról, hogy mennyire imád.. !


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Faye van der Zeghers - 2009. 07. 30. - 10:38:11
SYLVAIN ÚRFI
- valamikor este


Léptek koppanása az ódon köveken, idegesítő éllel hasítanak a folyosón honoló sűrű csendbe. A pince útvesztőit sejtelmes, félhomályos derengésbe vonja a néhány fáklya reszketegen lobogó lángja; a tűz megvilágít egy sötét alakot, a nő - vagy sokkal inkább lány? - sziluettje rávetül a szemközti rideg falfelületre, majd tovasuhan, ahogy az illető sietős léptekkel elhalad és újra csend ereszkedik a kihalt folyosórészlegre.
Tíz perccel korábban hangos csapódással nyílt egy mardekáros szoba ajtaja, majd ugyanilyen intenzitással záródott be, finom és nőies megnyilvánulásaimnak hála. A szerencsétlen nyílászáró fájdalmasan felnyögött, tiltakozását kifejezendő, majd elhallgatott.
Vetetem rá egy utolsó pillantást, de úgy tűnt, túl sok kárt nem tettem a szobánkban, úgyhogy egy vállvonás kíséretében elindultam. Cipősarkaim erőszakosan koppantak a köveken, ahogy prada topánjaimban végigvonultam a hideg klubhelyiségen.
Minél gyorsabban, minél gyorsabban, ismételgettem magamban a két szót, akárha mantra lett volna vagy imádság és a kísérő pillantásoktól feszélyezve eltűntem a kijárat mögött.
Az üres folyosón egy pillanatra megálltam, kifújtam magam. Egyszerűen még mindig képtelen voltam arra, hogy a tanórákon kívül bármilyen szinten is érintkezzem a többiekkel. Szokás szerint gőgös álarc és leereszkedő mosoly mögé bújtam, és természetesen minden hozzám intézett szóra ingerült csattanás volt a válsz.
Igen, ez vagyok én. Voilá.
Talár nem volt rajtam, így nem tudtam a zsebembe rejteni apró kezeimet, pedig kedvelt szokásom volt, na persze csak ha nem látott senki. Annyit azért sikerült a nevelőnőknek is belém vernie, hogy ez "nem illendő!".
Gyors léptekkel róttam a folyosót, próbálva minél rövidebbre szabni azt az időt, amit ezzel vagyok kénytelen tölteni. Szerettem volna már kint lenni a szabadban, érezni, ahogy a szél lágyan simogatja a bőröm, beszívni a virágok illatát...érezni, hogy élek.
A nagy tölgyfa ajtó kitárult és végre kiléphettem a kastély birtokára. Egy pillanatig csak álltam a küszöbön - gondoltam úgysem akadályozom a forgalmat ilyenkor -, majd egyenesen a tó felé indultam. Leültem egy farönkre, lábam a víz felé lógattam, de persze még ne mért bele. Hová is fajulna a világ...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Marcus Montgomery - 2009. 07. 31. - 11:13:55
.::Barbara::.
music (http://www.youtube.com/watch?v=atKv1JyQgV8&feature=related)

Ahogy kiérek a vízből magamra ráncigálom a cuccaimat, belebújok a surranómba és azon vagyok, hogy a lehető legmesszebb eltűnjek a fenébe. De úgy igazán, el, a semmibe. Ahol nincsenek villódzó „nemtudomanevét” fejek amik durcás-fájdalmasan merednek rám. Mintha tehetnék én arról, hogy ő ennyire érzékeny. Mert az. Hiába is tagadja a francba, mindig tud valamin hisztizni. Én az elején megmondtam neki, hogy mi a véleményem a hisztis p*cs*król. Nem érdekelnek. Nem leszek hajlandó leállni és ott hajbókolni meg könyörögni, hogy ugyan legyen szíves ne felkapni a vizet. Hát nem.
Már régen túl rohantam a stégen, de annyira még sem vitt előre a lendület meg a bizonytalan zavartság, hogy totálisan elhúzzam a csíkot. Egy fát támasztok, a hajamból még mindig csöpög a víz. Hideg van, de hát ez a legkevesebb ami most érdekel.
Minden akkor romlott el, a legelején. Mikor engedtem a fene nagy szívemnek és "barátkoztam". Ő lett a hozadéka. Keménynek kellett volna lennem, nem pedig ilyen kis..."cukinak" ahogy néha fogalmaz.Aztán miután összehaverkodtunk nem kellett volna állandóan megmentenem saját magától. Aztán...aztán...
Aztán mi van?
SEMMI? EGY NAGY BÜDÖS SEMMI.
Mert ha csak arra gondolok, hogy nem lenne mellettem, ha csak arra gondolok, hogy nincs Ő semmilyen formában, én megfulladok. Olyan nincs hogy nincs. Hisztistől, csetlős-botlástól, soha ki nem gabalyodó tincsestől. Meg a hülyeségeivel. Meg mindenével. A sohamegnemértett lelkével.
Észre sem veszem és már jár is a lábam. Már visz is vissza a kikötőhöz, a szemem már a pályán van és lesem a hullámzó vizet. Mintha csak azt várnám, hogy ez megnyugtat majd.

De akkor miért ez az égető fájdalom, amit mindig érzek, amikor távolodsz tőlem?

Csak pislogok a bokor mögött mint pocok a lisztben. Meg közben vagy kettőt kihagy a szívverésem. Nem. Nem.
NEM.
Egy hatalmas és kiemelt NEM! így. Felkiáltójellel. Nem vagyok benne biztos, hogy a hajamról lecsöppenő víz gurul végig az arcomon vagy pedig a szememből indult útjára egy sós kis könnycsepp. Nem is akarom tudni, de magát a mozzanatot elraktározom. Marcus arcán végiggördülő sós-édes cseppecske...
Nem ezért jöttem ki. Nem emlékezni, nem agyalni. Csak ne most támadjon már fel a lekiismeretem egy-egy személlyel kapcsolatban. Micsoda infantilizmus, nincs szükségem rá. Soha nem is volt. De most elhagyott, megunta a játékszer szerepét. Valahol igazat adok neki és megértem, de ahhoz túlságosan önző vagyok, hogy csak úgy elengedjem és ebbe bele is nyugodjak. Nem lehet másé. Nem akarom hogy másé legyen.
Leülök a földre és előszedek egy szál cigit. Jobb lenne mondjuk valami más, de tudom, ha most menekülnék egy másik érzésbe, a józanodás fájdalmasabb lenne. Nem akarom hogy fájjon, teljesen kikészítene. Nincs hozzá erőm. Most nincs, bármennyire inspiráló is. Szívok egy slukkot, majd lassan kieresztem a füstöt. Nézem ahogy gomolyogva száll fel a magasba. Milyen illékony, milyen könnyű. Cserélnék vele. Szívesen lennék füst. Minimális tündöklés után eltűnni. Szép.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: B. Lizandra Kenneth - 2009. 07. 31. - 12:56:18
Marcus

A Fekete-tó partján pihengetek. Szombat délután van, nyugalom, senki nincs a közelben. A Nap szokásához híven ma is tüzesen süt le a roxforti birtokra. Háton feküdtem, az egyetlen bárányfelhőt nézegetem, ami az égen úszkál egymagában. Nem is tudom.. megmártózzak a vízben? Rengeteget járok le a tópartra, de ritkán fürdök, általában csak süttetem magam.
Vékonyka hangon valaki felnyüszített. A mellettem heverő ruhakupacon- ami nem rég hámoztam le magamról- a törpegolymókom ült. Szegény ropogósra sül a Napon. Felültem megfogtam háziállatom, s a ruhák alá helyeztem, árnyékba.
Nekem is jó lenne egy kis árnyék, viszont nem sokat segítene a felhevült testemen. Eldöntöttem, fejest ugrok a vízbe, no persze nem szó szerint. Felálltam a zsenge fűből, leporoltam piros fürdőruhám, s lassú léptekkel a vízhez battyogtam. Hajgumival, ami eddig a csuklómra volt húzva, felkötöttem a hajamat, ne hogy vizes legyen, s nyakig belemártottam magam a hűvös vízbe. A forró testem egyszeriben lehűlt.
Tempóztam párat, úszkáltam, és élveztem a kellemes hőmérsékletű vizet.
- Au! A fenébe!- valami elvágta a lábamat.
Úgy döntöttem ennyi elég lesz a fürdésből. Már eveznék ki, de meglátok egy diákot a parton. A tűző naptól, nem nagyon tudom kivenni, hogy ki az, de a mozgásából is látni, hogy feldúlt.
Végül is kiúsztam a partra, és visszabicegtem a helyemre. Levágtam magam a földre, és méregetni kezdtem a mély vágást. Elég szépen vérzik.
- Remek!- sóhajtok egyet, majd lopva a diáktársamra sandítok. Innen felismertem. Marcus Montgomery, felettem jár. Csodálom, hogy nem vettem eddig észre. Elég el van kenődve, talán fel kéne vidítanom.
Túl lusta vagyok ahhoz, hogy most felöltözzek, így úgy ahogy vagyok odasétálok hozzá.
- Hali, valami baj van? Tudok segíteni?- hangom óvatos volt volt, most vagy nagyon csalódott valamiért, vagy dühös.
Leülök mellé. Most vagy elküld a búsba, vagy hagyja, hogy beszélgessünk.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Marcus Montgomery - 2009. 07. 31. - 14:33:51
.::Barbara::.

Tekintetem ismét a vízre szegezem. Szeretem a tavat. A szabadságot jelenti, számomra biztosan azt. Az más kérdés, hogy nem vagyok képes csak úgy nekivágni a dolgoknak. Valami mindig visszaránt, én meg nem küzdök azért hogy ne tehesse meg. Rákönyöklöm a térdemre és előre hajolva különböző ábrákat kezdek a porba rajzolni. Újabb semmirevaló cselekedetem. Nem lesz ez így jó. Mindjárt lemegy a Nap. De én csak ülök. Ez is érdekes. Például sosem láttam még naplementét. Ki kell próbálnom…

Oké, a tópart nem tipikusan az a nyugis hely, azért én mégis reménykedtem benne, hogy a mai nap mégis az lesz. Főleg így estefelé. Nem jött be a számításom. Körülbelül a második vagy harmadik ábránál tartottam – tudjátok, a bőszen gyártott figurák a porba rajzolva – amikor észrevettem a mozgást a parton. Elnyomtam a cigimet és a csikket messzire pöccintettem magamtól. Egyáltalán nem voltam kíváncsi az érkezőre. Percek teltek el vagy csak pillanatok, nem tudom már, mikor úgy éreztem, hogy valaki nagyon sasol. Nem volt egy nagy ördöngősség kitalálni, hogy az a valaki ki lehet. Felpillantottam a nagy alkotásból. Két hatalmas, mogyoróbarna szempárral sikerült összeakaszkodnom. Ez némileg kirángatott a letargiámból és kicsit talán fel is rázott. Mondhatni, érdeklődni kezdtem.

Durván öt perc után le is esik, hogy ki az illető. griffendéles és mivel nőnemű jobban számon van tartva. Barbika. Igen, ő az, méghozzá határozottan. És felém tart. Nem tudom ennek most örüljek - házhoz jön a vacsi - vagy pedig legyek feldúlt megzavarva a magányomban. Mivel kivételesen nem az antiszociális énem kerekedik rajtam felül, úgy döntök értékelni fogom a csaj jelenlétét. Aztán ha még sem jön be a dolog elhajtom a pibe. vagy én kelek útra.
- Szia. - emelem rá a tekintetemet és még egy félmosolyt is megvillantok.
Jé, bikini. Ilyen perverzeknek mint jómagam kész legelő. Szemlegelő. Nem vicces, tudom, de én mindenesetre jól szórakozom. Barbika plusz pontot érdemel. Istenem, miért nem monokinizik?!

- Baj? Ezt miből gondolod? - persze tisztában vagyok vele, hogy a letargikus fejem az oka mindennek, de attól még igazán kifejtheti nekem az álláspontját.
Megvakarom a tarkómat és sóhajtok egyet, amitől automatikusan bekapcsol a kiskutya tekintet is nálam. Ez valami genetikai dolog lehet, nem is értem...Hm, megint elkanyarodtam a témától. A cuccaimba túrok és előhalászok egy újabb szál cigit. Tudom, undorító szokás meg minden. Csak az a nagy helyzet, hogy rohadtul nem tud érdekelni. Fuldokolva, szar tüdővel kívánok meghalni egy prosti lábai között. Ennyi.
- Nem tudsz segíteni. - szólalok meg aztán és megvonom a vállam.

Majd rágyújtok, jó mélyen leszívva a füstöt, had járja át a tüdőmet, had mérgezzen. A francokat a negatív gondolatokba már. Ez kóros. Ja, nem. Ez vagyok én. Újra Barbra nézek.
- Téged mi szél hozott ide ki? A hőségen kívül...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: B. Lizandra Kenneth - 2009. 07. 31. - 15:28:55
Marcus

Örömömre nem küldött el melegebb éghajlatra. Ahogy megálltam mellette zavaróan méregetett, nem tettem megjegyzést, hagytam a francba inkább.
- Miből gondolom? Eléggé elkeseredettnek látszol, vagy inkább feldúltnak- magyaráztam meg. Tulajdonképpen a mozgásából is már ki lehet találni, és az arcvonásaiból.
Marcus elé pillantok. Valami furcsa ábrák vannak a homokba vésve, nem nagyon tudok kivenni mik is akarnak lenni. Valószínű Ő rajzolt unalmában. Tekintetem visszahelyeztem diáktársamra. Egy cigarettát vett elő saját ruhakupacából.
- Oh...- nem tudok segíteni. Talán magára kéne hagynom? Mondjuk szépen belepofátlankodtam a nyugalmába, lehet el kéne mennem. Vagy ne?
Kérdésemre megadta a választ Marcus. Megkérdezte, hogy mit keresek itt, tovább vitte a beszélgetést, tehát nem akarja, hogy húzzak el.
- Igazából a hőségen kívül semmi. Rettentő meleg van, és gondoltam jól esne egy fürdő- szememmel a tóra böktem- Igazam volt, kellemesen hűvös a víz, érdemes kipróbálni, lehűt egy kicsit. Nem akartam bunkón megkérdezni miért volt annyira ideges, nem az én dolgom. A tó tükörsima felszínére szegeztem a tekintetem. A Nap erősen tűzött.
Kinyújtottam a lábam, hátradőltem, kezemmel megtámasztva magam, úgy vizslattam tovább a tavat.
Valami folyadék csordogált a bokámnál...
- A fenébe!- nyilvánultam, nem épp a legnőiesebb formában. Totálisan elfeledkeztem a vágásomról, amit még a vízben szereztem.- Au- piszkálgattam. Elég csúnya, mély vágás. Talán a víz segítene- Mit gondolsz, a víz elállítaná a vérzést?- fordultam Marcushoz. Nem hiszem, de kitudja.  Ha kellően hideg a víz talán el áll. e kíváncsi vagyok Marcus véleményére. Hollóhátas, csak több esze van, mint nekem((xD))


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Marcus Montgomery - 2009. 08. 06. - 08:36:48
.::Barbara::.

Szóval elkeseredettnek látszom. Feldúltnak. És bingó. Biccentek egyet, igen, ezzel is megadva az igenlést. Az már más tészta hogy nem kezdek gyónásba. Egyrészt semmi köze hozzá, másrészt pedig semmi köze hozzá. Tiszt sor, igaz? Na igen, remélem is hogy érthető.
- Aha. Pihi. - ez nem igaz.
Mármint nem az hogy ő csak a forróság miatt jött ide ki. Az elég logikus lépésnek tűnik, főleg ha már agyvíz elforrás közelében van az ember. Valahol, még nagyon a lelkiválságom elején, a látványos szenvedésem előtt én is ezt az okot sorakoztattam fel a mérleg nyelvére, hogy minek is kell a tóhoz jönnöm. Ami nem igaz, az meg hogy csak ennyi telik tőlem. Morcogás ezerrel. Nem mintha különösebben zavarna, de zavar. Nem mintha annyira érdekelne, de érdekel. Ebben király vagyok. Az agyalásban. Ugyan megnehezíti az ember életét, van mikor következetesen tönkre is teszi azt, de attól még elég vicces. Genyó egy valami, de vicces. A vicceket pedig mindig értékeltem, főleg ha jó a csattanójuk.

Barbarára pillantok aki hátradől, lábait kinyújtva, kezeivel támasztva magát. Jó, éppenséggel nem durrantok tőle a macis alsómba. Mivel nincs macis alsóm, neki meg nincs annyira de-gerincre-vágnám teste. Jó, az utóbbi csak vicc, de én hiszem magam annyira erősnek, hogy ellent tudjak állni olyan gyarló, földi kísértéseknek mint a...oké, ha nem lennék ilyen elfuserált, akkor nagyon is kárhozatba esnék. De sajnos elfuserált vagyok. Ja, Dundus. Még számomra is érthetetlen. Bakker.
- Mi? Au?! Vérzés? - egészen addig értetlenül meredek a lányra míg a tekintetemmel el nem érem a lábát is.
Csúnya, mély seb. Így már érthető, az az au. Közelebb csúszok hozzá és megfogom a lábát, hogy megvizsgálhassam a sebet. Az ujjaimmal végighúzok a seb szélén. Talán fáj, talán nagyon fáj, talán nagy kislány és nem kezd el sírni.
- Ja, nyugodtan mosd bele a lábad. Hátha elfertőződik majd jön valami jó kis tályog. Üszkösödés. Genny és levedzés. - hoppá, elszaladt velem a ló.
Köhintek egyet és megint a sebet kezdem vizsgálgatni. Nem olyan vészes. Madam Pomfrey egy pillanat alatt összekapja.
- Gyengélkedőgyanús. - összegzem aztán. - Na, cicám? Elkísérjelek? Nem éppen egy álomrandi, de legalább összebújhatunk. - röhögök fel.
Szar poén. Én is tudom, valószínű ő is.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Cynthia Taylor - 2009. 08. 27. - 20:22:27
                Raymond

Végre péntek délután, a rengeteg pihenés és a szórakozás ideje, imádom. Tuti, hogy ezzel nem én vagyok egyedül így, vajon hol is töltsem ezt a csodálatos délutánt??? Valami nyugis helyet kell keresnem, hogy kipihenhessem ezt a nehéz hetet. A sok tananyag és a tanárok úgy is az agyamra mennek márt, sőt a szürke mindennapok monoton eltöltése is nagyon lelombozó és nem is voltam olyan vidám egész héten, pedig én alapjába véve egy nagyon humoros, kedves és aranyos lány vagyok, de most ezt valahogy nem sikerölt érzékeltetnem a körülöttem lévő emberkékkel. De még mindig nem tudom, hogy mit és , hogy hol csináljam azt a mit csinálni fogok. e egy elég szerencsétlen mondatnak hangzott :D . Meg van! Beugrott, a tópart, igen azt hiszem , hogy az tökéletes hely lehet h eltöltsek egy szép délutánt, miközben a vizet csodálom egy hatalmas fűzfa tövében üldögélve.

Ezzel a gondolattal el is indultam, de úgy gondoltam, hogy a cicusomat most nem viszem hiszen Vatta nem nagyon csípi a vizet, meg úgy is pihenni akarok és ez mellette nem igazán sikerülhetne. Ahogy  így elmerengtem a gondolataimban észre sem vettem, hogy milyen gyorsan odaértem a tóhoz. Nem voltak sokan, de ez így pont jó volt , mert az se lenne jó ha minden szerelmes párocska akik a suliban találtak egymásra. kiszemeltem magamnak egy nagy fűzfát, lekuporodtam a tövébe és elmerengtem a gondolataimban.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Ray - 2009. 08. 27. - 21:07:12
Cynthia


Ma egyáltalán nem volt jó napom, pedig általában tényleg az szokott lenni. Kész öröm a Roxfort falai között tengődni, miközben sorra történnek a furcsaságok. A Mardekárban nem nehéz megtudni egyes dolgokat, főleg néhány fecsegős évfolyamtárstól. Mert ugye, én nem vagyok ott mindenhol, de szeretek tájékozott lenni.
A ma délutánt azonban kicsit másképp képzeltem el. Magányosan, messze a legnagyobb tömegtől, egy kis nyugalommal megspékelve mondjuk a tó környékén.
Nem ez a kedvenc helyem, de néha nekem is jól esik bámulni a sima víztükröt és a semmin elmélkedni.
Egyszóval az órák végeztével visszavonulok egy kis időre a klubhelyiség, majd a hálószobám csendes, sötét környezetébe, és megpróbálok lazítani, de ez az egész nem olyan, mint ahogy elképzeltem. Feltápászkodik az ágyról, ledobtam rá a talárom, mellé a szürke pulóverem, és már útnak is indulok a folyosó irányába.
Útközben a nyakkendőmet meglazítva, ráérős léptekkel hagyom magam mögött a sötét pincét, majd a kastélyból kiérve már elégedetten mosolygok, a nyugodt környezet miatt. A fehér ingemet is kiráncigálom a nadrágomból, és a rajta esett gyűrődéseket megpróbálva kisimítani, lassan leérek a tóparthoz.
Mivel nem gondoltam egy pillanatig se, hogy bárkivel összefuthatok, nem is nézek se előre se másfelé, tekintetemet az ingemre szegezve, először kigombolom a felső gombokat rajta, aztán, mintha már vagy ezer éve ez lenne a törzshelyem, úgy sétálok oda az egyik tóhoz közel eső fához, de első körben csak megpróbálok a víz szélére merészkedni.
Már messziről látni, hogy a széle igen csak veszélyesen mocsaras, így félúton lendületesen hátat fordítotok inkább neki, hogy megfelelő helyet keressek a "sütkérezésre", amikor a fa tövében ücsörgő lányra tévedt a tekintetem.
  -  Helló!  -  Megköszörülöm a torkom, és közelebb mászok hozzá, arcomon szokásos, fényes mosollyal. Ismerős az arca, bár nem tudom pontosan ki is lehet. Inkább csak a mardekárosokat, meg az évfolyamtársakat ismerem, a többiekkel nem sokszor futok össze, főleg mert az első évben szerzett ismerőseimen kívül másokkal nem szokásom "lógni".
  -  Ray vagyok.  -  Mutatkozok be ilyen egyszerűen, hiszen ha más is érdekli, akkor majd rákérdez, legalábbis gondolom. Gondolom nem zavarom, tehát szó nélkül helyet foglalok mellette, a kezeimet a tarkóm mögé csúsztatva dőlök neki a széles fűz törzsének.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Cynthia Taylor - 2009. 08. 28. - 13:54:17
                                         Ray :)

Álomországból visszatérve elnéztem a tópart fele, hogy a tó vizében gyönyörködhessek újabb álmokat szőve. De ekkor egy srác lépett oda hozzám és kedvesen és vigyor kíséretében rám köszönt. Nagyot néztem, mert nem számítottam társaságra, de nem baj, hogy így történt, mert legalább nem fogok unatkozni és új embert ismerek meg , hiszen ezelőtt még soha nem láttam a srácot. Kb. 170cm magas lehet, vékony, fekete félhosszú haja rendezett, bőre világos, a szeme pedig szép világos kék. Ha elképzeltem magam, hogy ilyen lennék legszívesebben, tengerkék szemem volt, mai szépen csillogott a napfényben, mikor önfeledten nevettem.

-Szia! :D engem Cynthiának hívnak, de szólíts csak Cynnek. -mutatkoztam be én is, és közben nevettem, mert örültem a társaságnak. -De te mit keresel itt? Csak nem a barátnődet várod? -kérdeztem tőle mert nem gondoltam bele, hogy rajtam kívül valaki más is azért jön ide, hogy egyedül legyen, hiszen a tópart az egyik  legromantikusabb hely a park után a Roxfort területén. Ahogy elnéztem valószínűleg griffis lehet, aztán rá néztem a nyakkendőjére és meglepődve láttam, hogy igazából mardis, pedig egyáltalán nem annak néz ki. A  mardisokra nem jellemző az udvarias köszönés meg semmi kedves viselkedés, de ő más. Vagy csak ilyennek mutatja magát, de valójába egy vad gyerek. Ha szerencsém van még el tudunk beszélgetni és talán sikerül jobban meg ismernem. Én igazából jobban örülnék a második változatnak, de ez rajta is múlik.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Ray - 2009. 08. 28. - 14:55:30
Cynthia ^^


Mivel nem áll szándékomban innen elmenni, csak azért, mert a Hugrás lány éppenséggel az én egyik kedvenc helyemen terpeszkedik, ha ő volt itt előbb, ha nem. Természetesen nem fogom egyszerűen hagyni, hogy elrontsa a délutánom. Tehát semmi ráförmedés, csak egy egyszerű köszönés, a kézfogás és hasonló gesztusok azonban elmaradnak, fogalmam sincs miért, de sosem szerettem, és nem is fogom megszeretni, ha idegenekkel kell érintkeznem, még ha épp egy pillanattal ezelőtt árulta el a becses nevét.
Biccentek egyet a név hallatán, ezzel is megerősítve azt a tényt, hogy jól hallok, és sikerült értelmeznem a nevét, csak épp a nevetését nem sikerült teljesen felfognom. A széles mosolya meglepően barátságosnak tűnik, talán azért ilyen, mert én is próbáltam a magam módján tudtára adni, hogy nem fogom leharapni a fejét. Legalábbis egyelőre nem...
Szerencséje van, hogy ilyen furcsán jó hangulatomban találkoztunk össze és, hogy most nem zavar az a tény, hogy nem egyedül vagyok a tóparton, mert eredetileg így terveztem.
- Egyébként Mardekár, ötödév, te Hugrabugos vagy, ugye? - Rajtam mindig ott a jelvény és a nyakkendőt is hordom annak ellenére, hogy egyáltalán nem kedvelem. A kérdésére az egyik sötét szemöldököm akaratom ellenére is felszökik, és felhagyok a víz bámulásával, helyette Cynthia arcát kezdem fürkészni.
- Nem... nem várok senkire se. - Nem akarok teljesen konkrét választ adni neki, ezért csak finoman jegyzem meg, hogy per pillanat nem tartok igényt másra. Mondjuk rá sem, de legalább eltereli a figyelmem a hülye gondolataimról. - Miért, te miért vagy itt? - Nem látok a kezében vagy mellette könyvet, tulajdonképpen fogalmam sincs, miért lehet itt, és bár nem ez érdekel pontosan, csak jobb óvatosnak lenni, ha épp húsz másik barátnőjét várja, nem lenne szerencsés ha itt lennék.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Cynthia Taylor - 2009. 08. 28. - 15:32:30
                                       Ray^^

Hmmm... Elgondolkodtat a srác. Azt mondta h nem vár senkire, akkor meg minek van itt?? De persze az is lehet, hogy csak úgy mint én magányra vágyik, de akkor miért jött ide hozzám?? Nem úgy néz ki mint aki hamar el akar innen húzni, lehet, hogy ő ide szokott járni és a törzshelyén ülök éppen?? Jól eltaláltam, mardekáros, ötödéves.

-Igen, Hugrabug és hatodéves vagyok. -Ehhez a mondatomhoz márt nem fűztem kedves mosoly, mert úgy vettem észre, hogy nem igazán értékelte az előző mosolyomat. Megkérdezte, hogy miért vagyok itt, talán arra számít, hogy én is várok valakire.

-Azért vagyok itt, hogy egy kicsit feltöltődjek energiával és ez a hely jutott eszembe. A víz lenyugtat, így később akármi jöhet közbe nem leszek fáradt :D -a mondat végén kitört belőlem egy nevetés. Nem tudom, hogy erre hogy fog reagálni. -És ha arra gondoltál, hogy netalán a barátomat vagy a barátnőimet várom sajnos le kell rombolnom az illúzióidat ;D.kíváncsian várom a reakcióit, de a nevetésemmel akarom tudtára adni, hogy én barátságos vagyok akár ilyen is az ő természete, hogy erre rá jöjjön azzal is rásegítettem, hogy elővettem a talárom zsebéből két csokibékát és az egyiket felé nyújtottam a másikat meg magamnak szántam, de addig nem ettem meg míg nem hallottam a válaszát.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Ray - 2009. 08. 28. - 17:20:40
Cyn


Az emberek általában jó társaságnak tartanak, de valójában csak néhánnyal vagyok így, idegenekkel nem mindig megy könnyen a beszélgetés, főleg ha fogalmam sincs róla, hogy miről is válthatnánk eszmecserét most. Nekem néhány már eszembe jutott, de mindegyiket azonnal elvetem, amikor ránézek a hugrabugos lány arcára. Nehehem...
De legalább eltaláltam a házát, abban már nem voltam biztos, hogy idősebb, vagy fiatalabb-e nálam, de inkább ez utóbbira gondoltam.
Egy kicsit bólogatok, tulajdonképpen megint csak azért, hogy ne kelljen felesleges szót fecsérelnem, pedig máskor még egy-két agyalágyult háztárssal is eltudok beszélgetni, ha úgy adódik. A tekintetemmel lassan végigkövetem a lányt, jobban mondva végigmérem kissé talán túlságosan is szembetűnően, mintha csak most látnám először, aztán újra a nagy barna szemeit kezdem figyelni.
  -  Áhh...  -  Nagyon értelmes fejet vágva eltátom a számat és mintha tökéletesen megérteném a dilemmáját, bólogatásba kezdek és elmosolyodok, amikor még el is neveti magát. Szörnyű, hogy képtelen vagyok bármi megjegyzést is szólni most hozzá, ha így folytatom, szépen rontani kezdem a Mardekár hírnevét, de most nem érdekel, csak a nyugalom.
  -  Reméltem, hogy ezt fogod válaszolni. -  Fűzöm hozzá közömbös tekintetem a zsebében kutató keze felé fordítva. Igazából fogalmam sincs, miért köti az orromra, hogy nincs barátja, - mert ezt sikerült kivennem a szavaiból - de az megnyugtat, hogy nem fog erre járni még véletlenül sem egy vagy esetleg több barátnője. Mit csinál? Értetlenül figyelem, aztán mikor felém nyújt egy csokibékát akaratlanul kicsit talán arrébb is húzódok. Mindent utálok, ami szőrös, vagy tollas vagy legalább négy lába van, és ebbe beletartozik a béka is, így nem csodálnám, ha óriási grimaszt fedezne fel az arcomon. - Nem kösz... - Megrázom a fejemet, és igyekszem gyorsan elfordulni a víz felé. Nem félek tőlük, az állatoktól, sőt, tökéletesen jól elvagyok, ha minimum öt lépésre tartózkodnak tőlem. Nekik is jobb ez így, tovább élhetnek vidáman.
Meglehet, hogy az csak csoki, de én nem vagyok édes szájú, pláne egy békára nem éhezem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Cynthia Taylor - 2009. 08. 28. - 18:31:28
Ray

Kemény dió a srác, sehogy sem akar barátságosabb lenni, pedig tőlem igazán nem kell tartania. ahogy elnéztem csak bólogatott de nem érdekelte az amit én mondtam neki. Végül is mire számítottam hiszen mardis, ő miért lenne külömb a többiektől? HA így folytatja azt hiszem felállok és elmegyek.

-Valami bajod van velem?-kérdeztem egy kicsit nagyobb indulattal mint kellett volna.- Bocsánat, hogy ilyen hevesen rád kiabáltam. Nagyon sajnálom, csak egy kicsit ingerült lettem, mikor észrevettem, hogy egyáltalán nem akarsz barátkozni velem, de akkor nem értem, hogy miért vagy itt. Én csak próbáltam kedves lenni veled, de te a kedvességemet, ahelyett, hogy viszonoztad volna, inkább eltoltad magadtól.- Egy kicsit kiakadtam, de szerintem ez érthető.

-Mire is számítottam hiszen mardekáros, milyen naiv vagyok.- motyogtam félhangosan, aztán rá pillantottam, hogy vajon ebből mit szűr majd le.
-Nah  jó bocsi, most már tényleg nem tudom, hogy mi van velem, egy kicsit lehiggadok.-ezzel a tó felé fordultam, és átgondoltam magamban a dolgokat.biztos ezek után itt fog hagyni egymagamban, de én ezt nem szeretném, még meg akarom ismerni, csak elfogott a hév... Nem tudja, hogy márt mennyire megbántam az egészet. Biztos, hogy elmegy...igen, elmegy. pár perc múlva miután ezeket végig gondoltam visszafordultam és lesütött szemmel és megbánó arccal néztem rá, és ezt mondtam
-El tudom képzelni, hogy mit gondolsz rólam ezek után. És ne fáradj, tudom, hogy nem vágysz a társaságomra. :( -Ezek után ugyan azzal a megbánó arccal néztem tovább és vártam a reakcióját. reméltem, hogy azt mondja majd, semmi baj, és egyet ért velem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Ray - 2009. 08. 28. - 19:18:36
Cyn


Néha legszívesebben becsuknám a szemeim, és úgy élvezném a víztükrön megtörő napsugarak fényét, mert a csillogó visszaverődés elég idegesítő tud lenni. Egy darabig először a hugrás lányt figyelem, mert így valamivel elviselhetőbb a dolog.
Kivételesen tényleg jól esne egy kis lazítás. A lábaimat felhúzom, a kezeimet pedig kiveszem a tarkóm alól és a térdeimre támasztva összefűzöm az ujjaim. Tulajdonképpen sikerülne is egy kicsit gondolkodnom is meg nem is, mikor nem is enyhén sikerül meglepődnöm az eltúlzott indulatokkal teli kérdése hallatán. Hátrahőkölök egy pillanatra értetlenül összevonva a szemöldökeimet, majd lassan gúnyos mosoly telepszik vissza a szürke arcomra. Hirtelen már az se érdekel, hogy mit mondott, csak mosolyogni tudok azon, hogy mennyire sértve érzi magát azért, mert messze nem úgy kezelem, mint ahogy ő engem. Kedvesen. Mivel pontosan tudom, hogy ilyesmit nem érdemlek, és azt leszámítva, hogy kívülről közvetlen, kedves gyereknek látszom, nincs semmiféle hajlamom a hozzá hasonló elkeseredett, magányos lelkek ápolgatására.
  - Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni. Az már nagyon nem érdekel. Senki se kérte, hogy maradj, ha ennyire nem tetszik valami... -  Ajkaimat vékony vonallá préselve szinte sziszegve ejtem ki a szavakat, és visszadőlök a fának, összekulcsolt ujjaimat feltörekvő idegességem levezetéseként tördelgetni, csavargatni kezdem.
  -  Naiv. -  Jelentem ki határozottan, egy újabb gúnyos mosoly keretében, miközben összeszedem minden lelki erőm, és feltápászkodom a földről. Unottan kinyújtóztatom az elzsibbadt tagjaim, és visszapillantok a lányra.
  -  Nem gondoltál még rá, hogy kezeltetned kéne a dühkitöréseid? Mondjuk valami nyugtató főzetet igazán kipróbálhatnál. - Megdörzsölöm az orromat a jobb kézfejemmel, ügyet sem vetve a megbánó arckifejezésére. Még csak az kéne, hogy maradjak, aztán a gyors hangulatingadozásai közepette rám támadjon. A tó felé fordítom hűvös tekintetem, és mélyeket szippantok a friss levegőből. Néhány pillanatig figyelem csak a tájat, majd szemem sarkából a lányra pillantok, s még mielőtt valahogyan megpróbálhatna feltartóztatni elindulok a kastély felé, hátra se pillantva...

the end


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Jessica Winters - 2009. 08. 28. - 19:22:22
Nadilia, Norkys

Ahogy sétáltunk Norkys-szal, a nővéremmel elgondolkoztam a mai napomon. Már hat éve járok a Roxfortba, de még mindig sokszor meglepődtem, hogy milyen dolgokat rejt a varázslás és boszorkányság világa. Aztán eszembe jutott apa, bár nem nagyon emlékeztem rá, mert kicsi voltam, mikor elment, de az azért megmaradt bennem, hogy mennyire hétköznapi ember volt, nagyon megdöbbentené az itteni világ, az biztos! Ezen aztán el is mosolyodtam, hogy fordított helyzetben, meg milyen képet vágnának az itteni varázzsal bíró emberek, ha látnák itt, amint a football tudásával és szerszámos övével bemasírozna ide.
Miközben gondolataimba merültem, a tó felé néztem, ami gyönyörűen fodrozódott és amin napsugarak játszottak fényűző játékba. Egyszerűen gyönyörű volt.
-Milyen napod volt?-kérdeztem Kys-t, aki végig mellettem jött. Ahogy rávetettem egy pillantást, elmosolyodtam. Ő volt az egyetlen támpont az életemben, ha úgy vesszük, pedig igazándiból nem volt édes testvérem, csak mostoha, de ez igazából nem érdekelt engem se és minden bizonnyal őt se, mert nem félvér származásom ellenére az elejétől fogva kedvesen viselkedett velem, ellentétben a másik mostohatesómmal Naddel. Ezen akaratlanul is elhúztam a számat.
-Azt hiszem, hogy ma is tanultam valamit...-mondtam Norkysnak, majd nem vártam meg még megkérdezi mit, hanem folytattam.-A számmisztika egy nagyon veszélyes tantárgy, bármit is állítanak.
Ezen aztán ki is mosolyogtam magam, majd megint a tó felé néztem.
-Gyönyörű ez a tó, kedvem lenne fürdeni benne-mondtam vágyódó pillantásokat vetve a tó felé, majd félresimítottam a hajam, mert az enyhén fújó szél pont a szemembe fújta, ahogy visszafordultam Kys-hez.-Szerinted Nad is jön? Csak mert akkor távolabb kéne mennünk a tótól...
Közben tettem is pár lépést hátrafelé, hogy kicsit messzebb kerüljek a már-már feketeszínű állóvíztől, és közben arra gondoltam, ha az én drágalátos húgicám tehetné, akkor bele is fojtana a vízbe, de ezt Kys-nek inkább nem mondtam. Aztán leültem egy padra, az sem zavart nagyon, hogy a suliban is egész nap üldögéltem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Norkys C. Graham - 2009. 08. 28. - 19:43:21
(http://l-userpic.livejournal.com/67109388/10720836)(http://www.frpgs.co.cc/images/79fhzsfw4qkyuydfc19.jpg)

Jess,Nad

Amint Jessicával sétálunk a birtokon, különböző gondolatok kavarognak a fejemben, ahogy hugom is nagyon elmélyedt gondolataiba, mert ismerem ezt a semmibe tekintő nézését. Remélem Nadalia nem csinálja, amit szokott, hogy utánunk jön egymaga vagy "mardekár kössünk bele Nadalia testvéreibe" csapattal. Nem értem miért csinálja folyton ezt, anya túlontúl elkényeztette. Pedig egy áspis kígyó.
Közben a Fekete-tóra pillantok, és megfordul a fejemben a gondolat, hogy legszívesebben belenyomnám Nad fejét, hogy elázzon az a hosszú barna haja, és sírva rohanjon a szobájába. Dehát én nem vagyok ez a típus, a fojtogatást is meghagyom neki. Sokszor egy nézés is elég ahhoz, hogy tudja, mennyire megvetem őt. A megvetéshez pedig egy cseppnyi sajnálat is párosul, mert a szüleink miatt is lett ilyen jellemhibás.
Dehát ittvan nekem Jessica, bőven beérem vele is.
Amikor a napom felől érdeklődik, csak mosolyogva biccentek egyet, hisz nehéz hetedikesnek lenni. Ráadásul egy év múlva magára kell hagynom itt Nadaliával, vajon lesz még vigasztalója, ha én elmegyek?
Amikor Nadalia érkezése felől érdeklődik, csak bosszúsan megrántom a vállam, hisz remélem marad ahol van.
Azután valamit még mond a számmisztikáról, erre elfanyarodott arccal követem, mikor leül a padra.
-Nekem sem a kedvencem...Hidd el, és ezt még Pitonra sem foghatom, mert nem ő tanítja.Amikor leülök a padra mellé, a lágy szellő mindkettőnk haját kócosra fújja, de ez engem egyáltalán nem zavar, eléggé boszorkányos külsőt kölcsönöz ez nekünk.
-Én eleget ültem már! Sétáljunk tovább a tóparton és dobáljunk a vízbe kavicsokat. Szeretem hallgatni a csobbanásukat, és tuti én dobok messzebbre!
Tereltem el gondolatainkat a számmisztikáról, és egy játékos kis versenyre invitáltam a kedvesebbik hugom.
-Rendben, akié a legmesszebre megy, az csaphatja arcon Nadot!
Tettem fel egy igen kedvező ajánlatot, bár csak viccnek szántam, úgysem tenném meg.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Jessica Winters - 2009. 08. 28. - 20:12:13
Nadalia, Norkys

Egy kicsit élvezzük, ahogy a szél néha-néha a hajunkba kap. És ahogy nézem Norkyst igencsak szembetűnő köztünk a különbség, valószínűleg kívülálló nem is feltételezné rólunk, hogy testvérek vagyunk. Én a szőke hajammal, ő a már-már fekete hajával, mintha egymás ellentétei lettünk volna, mondjuk engem ez egyáltalán nem zavart, az jobban idegesített volna, ha nagyon hasonlítunk. Nem akartam ikerhatást kelteni.
Amikor Kys bosszúsan feláll miszerint eleget üldögélt már, követem a példáját és én is felállok a padról, majd elindulunk ismét a kis úton, ami a tó mellett kaviccsal leszórva futott végig.
Közben megint eszembe jutott valami, de nem jutottam el addig, hogy végig is zongorázzam magamban, mert a nővérem ekkor megszólalt, miszerint induljunk csak el és sétáljunk, közbe pedig dobálhatnánk kavicsokat a tóba, amire csak bólintottam.
-Jól van, nem bánom-jött a szóbeli válasz is, majd fel is kaptam egy követ, de mielőtt a vízbe dobhattam volna, Norkys egy ajánlatot tett, hogy aki messzebbre dobja a kis köveket a tóba, az csaphatja arcon Nadet, és egy pillanatig meg is kísért a gondolat, hogy milyen jó is lenne, de aztán gyorsan el is vettem, eszembe se jutna bántani, hacsak nem jogos önvédelemről lenne szó.
-Á, annyira nem rossz ember Nad-mondom nem túl meggyőzően, majd eldobom a kavicsot, ami hatalmasat csobban a vízben és körülötte elkezd fodrozódni a víz. Ezt nem lehet megunni!


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Nadalia Graham - 2009. 08. 28. - 20:26:28
(http://telenovelas-fan.net/images/005/dikon_04.jpg)(http://content.answers.com/main/content/img/PosterThumbs/sarah_michelle_gellar.jpg)(http://i3.piczo.com/view/2/u/q/4/i/s/f/q/1/1/t/l/img/t178206245_36282_3.png)

Norkys, Jessica és Zephir

amint vége lett az óráknak, óriási kísértést éreztem rá, hogy utánanézzek Jessicának meg Kysnek, és mivel jó mardekáros mindig csapatban támad, magammal rángattam az egyik házambeli évfolyamtársamat, Zephyrt
-Valószínű a tónál vannak, a nyámnyilák mindig ott lopják a napot!
Jelentettem ki indulattal a hangomban, majd szóltam a fiúnak, hogy szedje a lábát, hátha még a víz mellett érhetjük őket. Mihánt megérkeztünk a tóparthoz, a gyanúm rögvest bebizonyosodott, Kys és Jessica kavicsokat dobáltak a vízbe, így én septében odaszaladtam hozzájuk.
-Nicsak nicsak...Micsoda gyermeteg sportot űz  a két kis díszmadár.
Szóltam nekik a hátuk mögött cinikusan , majd valami rossz dolog jutott az sezembe. Közelebb léptem hát Jessica hátához, és egy mozdulattal belelöktem a tóba.
-Remélem nem tudsz úszni, amőgy is rádfér a víz, hátha tisztábba lesz a lelkiismereted is, mert apád is tutira öngyilkos lett, hogy egy ilyen ostoba mihaszna lánya lett. Csodálkozol, hogy anyám sem szeretett. Láttad volna az undort a szemében, amikor megkaptad a behívó leveled. Ő is arra gondolt, amire én , nem vagy te idevaló!Kacagtam egyre hangosabban, majd a házambeli fiúhoz fordultam.
-Mit gondolsz, Kyssel most mit kezdjünk, úsztassuk meg őt is, vagy eléggé tiszta már?
Kérdeztem tőle, majd leültem a fűbe, a pálcámat magam elé tartva, hogy véletlen se rángassanak bele engem is a vízbe, majd néztem, hogy kitud -e kászálódni Jessica a tóból, hsz azt hiszem "mugliéknél" divat az úszás.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Zephyr Devaux - 2009. 08. 29. - 10:15:54
(http://telenovelas-fan.net/images/005/dikon_04.jpg)(http://l-userpic.livejournal.com/67109388/10720836)(http://www.frpgs.co.cc/images/79fhzsfw4qkyuydfc19.jpg)

Norkys, Jessica, Nadalia

A hosszú egyhelyben ücsörgés és feszült odafigyelés után jól esett egy kicsit mozogni. Viszont arra nem számítottam, hogy ez abban fog megnyilvánulni, hogy Nad után kell rohannom, aki olyan tempót diktál, hogy alig bírom követni, pedig nem vagyok egy lassú fajta én is mindenhova sietek, de ennyire azért nem. Úgy tűnik a háztársam versenylónak néz.
- Ha állandóan ott lopják a napot, akkor valószínűleg nem is mennek el onnan egy darabig – Mondtam a lánynak, aki még mindig lépéselőnyben volt igaz egyre jobban kezdtem behozni a kettőnk közti távolságot.
Hamarosan megpillantottam a két hetedéves lányt, akiket Nad állandóan emleget már öt éve. Ha jobban belegondolok a közös beszélgetéseinkből csak ez a két név maradt meg.
Nem szokásom minden kis dolog miatt elővenni a pálcámat, de most hogy két hetedévessel állunk szemben jobb vigyázni, ezért mielőtt odaérnénk előveszem bal zsebemből biztos, ami biztos.
Nadalia rögtön támadásba is lendült. Szóval ezért akarta annyira a víz közelében elkapni őket. Nekem se juthatott volna jobb dolog eszembe. Egy kacajjal jutalmaztam a mutatványt, majd végighallgattam Nad beszédét. A behívóleveles résznél egy kicsit elgondolkoztam. Talán most kellene megszólalnia a lelkiismeretemnek? Ja nem, attól már pár éve megszabadultam a többi felesleges dologgal együtt.
Az biztos, hogy én nem támadom meg egyik lányt se hiszen mégis csak lányok. Csak akkor lépek közbe, ha esetleg engem vagy Nadaliát támadnák. Addig pedig élvezem a műsort.
- Hiszek a félvérek és az aranyvérűek egyenjogúságában, és nem lenne jó, ha Jessica kivételezve érezné magát csak, mert nem tisztavérű boszorkány. Plusz egy kis víz senkinek se árt. A muglik szerint az úszás úgyis egészséges – Válaszoltam a lánynak, miközben a tekintetem még mindig Kyst néztem hátha bosszút akarna állni Jess bevizezéséért. Ráadásul nagyon csinos így nem esik nehezemre a szemmel tartása. Milyen kár, hogy griffendéles!
Kíváncsi vagyok, hogy mi sül ki ebből. Az biztos, hogy nem fogok unatkozni.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Norkys C. Graham - 2009. 08. 29. - 11:17:57
(http://l.yimg.com/eb/ymv/us/img/hv/photo/contrib_pix/s/a/hds/sarah_michelle_gellar.jpg)(http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/sinsenosnohayp/icons/s11734658.jpg)(http://i38.piczo.com/view/3/p/n/3/t/z/q/5/i/q/f/d/img/t299597797_82880_5.jpg)

Jessica, Nadalia és Zephyr

Éppen nagyban azon voltam, hogy minél messzebbre dobjam a kezemben lévő kavicsokat, amikor megjelent a színen a rémálmaim gyakori főszereplője, Nadalia, és megint magával rángatott egy mardekárost, mert egyedül sosem mer jönni, ha ketten vagyunk Jessicával. Fel sem fogtam az eseményeket, amikor már Jess a vízben kapálózott, így gyorsan felé nyújtottam a kezemet, és kihúztam a szárazföldre. Ráterítettem a száraz talárom, hogy meg ne hűljön, és elvonszoltam a padra, ahová lefektettem.
-Azt ugye tudod, hugi, hogyha ezt elmondom Pitonnak, akkor pontokat fognak levonni tőletek, és kitudj,a talán még egy kis büntető munka is belefér, amíg majd mi Jessel Roxmortsba mulatjuk az időt. Légy oly kedves és legközelebb necsak hátulról, sunyi módon merj támadni, hanem mint a becsületes emberek, szemtől szemben.
Szóltam oda Nadnak mérgesen, majd leguggoltam Jesshez a pad mellé.
-Minden rendben van, hívjak valami segítséget?
Kérdeztem tőle aggódva, hisz tudtam , milyen hideg és veszélyes a Fekete-tó víze, nem pancsolásra való. De azért reménykedtem, hogy nem lesz a lánynak különösebb baja, nem nézném jószemmel, ha napokat kéne töltenie a gyengélkedőn, főleg addig unatkoznék is nélküle.
-Most örülsz , Nad, hm?? Elérted a célodat, mivan ha kihűl és komolyabb baja lesz, akkor mit fogsz mondani Dumledorenak meg anyának? Remélem eltanácsolnak majd a suliból, és beállhatsz seprű készítőnek.
Mondtam Nadnak közben azon gondolkoztam , hogyan kellene most rajta bosszút állnom mert nagyon ráférne , hogy valaki helyre tegye.
-Ráldálsúl Nad te csak csoportben tudsz támadni ?  


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Cynthia Taylor - 2009. 08. 29. - 21:24:44
                       Ray

 :o Nah, ezen a viselkedésemen, még én is meglepődtem, mert nem szoktam ilyen lenni, de talán csak azért voltam ennyire ingerült, mert az egész hetem állati feszült volt és nehéz. De neki tetszett, hogy így felhúztam magam. De mivel ennek ellenére sem indult visszafelé vagy mit tudom én akármerre, arra a következtetésre jutottam, hogy talán még is csak a törzshelyén ülök és addig nem tágít amíg meg nem kapja a megszokott helyét. De most nem leszek hozzá kedves és itt maradok ha tetszik neki, ha nem. Én jöttem ide először, ő meg keressen magának egy másik helyet. Ekkor az a mondás villant át az agyamon, hogy valakit akkor ismerünk meg igazán, ha egyszer már jól összevesztünk vele. De vele még csak vitatkozni sem érdemes.
-Bocs. -mondtam és mivel tudom, hogy úgy sem érdekli, hogy most bocsánatot kérek-e tőle, vagy nem ezért hátat fordítottam neki és el kezdtem a füvet tépkedni, de ezt nem csináltam sokáig, mert nem akartam, hogy a fű miatt a kezem is zöld legyen, a fához dőltem és a vízben gyönyörködtem, amit a lágy szellőben enyhén hullámzik. Meg próbáltam nem Rayra figyelni, de valahogy mindig az eszembe jutott, hogy mennyire szemét voltam vele, hogy így ráförmedtem és így az egész szépnek ígérkező délutánomat elrontottam, mert ezzel a viselkedéssel csak nekem lesz bűntudatom. De nem értem, hogy én miért nem tudok olyan lenni mint más, aki ha lekiabálja a másik fejét akkor teljes mértékben elhiszi, hogy neki van igaza és nem kezdi gyötörni a lelkiismeret. Utálom magam, hogy ilyen vagyok. teljesen igaza van mert nem tűnhettem valami ép eszűnek. Amíg ezen gondolkodtam vártam, hogy hátha történik valami, de nem tudom pontosan, hogy miben reménykedem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Jessica Winters - 2009. 08. 30. - 09:25:54
Nad, Kys, Zephyr

Ahogy Kys-szel elvoltunk azzal, hogy tóba hajigáljuk a köveket, egyszercsak úgy éreztem, hogy a tó vonzani kezd maga felé, majd bele is dőltem a vízbe. Ahogy elmerültem a szinte teljesen fekete vízben, azonnal átjárta minden egyes porcikám a hideg és a hirtelen eséstől levegőt venni se volt időm, így addig kapálóztam, amíg fel nem tudtam jönni a felszínre, majd első dolgom az volt, hogy levegő után kapkodjak.
Azt, amit Nad mondott alig hallottam, mert egyrészt tele volt a fülem vízzel, másrészt jobb dolgom is volt, mint a sértő szavait hallgatni. Ahogy elkezdtem kikászálódni a vízből, Kys a kezét nyújtotta, amit én elfogadtam, majd kihúzott a fűre, ahova én azonnal le is dőltem volna, de Norkys tovább rángatott és leültetett a padra, közben a talárját is rám terítette, amiért hálás voltam, mert majd megfagytam.
Közben Norkys jogos felháborodással rátámadt Nadre, amit én is megtettem volna, de annyira vacogott a fogam, hogy úgyse tudtam volna értelmes dolgot kinyögni, aztán Kys leguggolt a pad mellé és megkérdezte, hogy minden rendben van-e.
-Na...ná, jól... va... gyok...-vacogtam végig a mondatot, majd igyekeztem leküzdeni a remegést, majd újra megszólaltam.-Csak át kéne húznom a ruhámat, nem éppen strandidő van.
Ekkor vettem szemügyre Nadet, akit bizonyára nem nagyon hatott meg Kys szidása, legalábbis az arcáról nem lehetett volna a bűnbánás mintaszobrát kifaragni, az már biztos.
-Menjünk!-mondtam szemrehányóan és dühösen, amikor már úgy éreztem, hogy abbamaradt a fázhatnékom, és el tudok indulni. Természetesen a szemrehányás és a düh nem Norkys-nak szólt, hanem a kedves kis húgocskánknak Nadnek és ezt egy haragos pillantással jeleztem is. Ekkor láttam meg a mellette álldogáló fiút, és ekkor tudatosult bennem, mit értett Norkys az alatt, hogy Nad csak csoportban tud támadni.
-Ezt még megkeserülöd, Nad!-fenyegetőztem, ő is csak akkor volt nagylány, ha volt vele valaki és a pálcáját is a kezében tudhatta.-Ha nem is én, ennek azért még lesznek következményei!


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Nadalia Graham - 2009. 08. 30. - 12:54:27
(http://l-userpic.livejournal.com/10330461/1928933)(http://kepfeltoltes.hu/090830/nor1113ys-vi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)(http://pics.livejournal.com/beabolacha/pic/00007txk)(http://icons-p3.imeem.com/dkQ6gD.jpg)

Kyske, Jess és Zephyr  plussz Faith <3

Később, miután kivacogta magát, Jess felkelt a padról, és indulásra késztettet Kyst, majd fenygetőzött egy sort.
-Ne olyan hevesen, hm.. Veletek akarunk menni! Nem olyan biztonságos erre magunkféle kis ötödikesnek.
Jelentettem ki tettetett ragaszkodással és kevességgel, közben pedig csak azon voltam, hogy továbbra is Jessica agyára mehessek, viszont a bűntudat egy cseppét sem éreztem ezen feltevésem miatt, mert ő megérdemli. Hihetetlen, milyen könnyen meglehet utálni egy embert, így voltam én is Jessel, és a célom már nem csak a piszkálás, hanem a lány roxfortból való eltávolítása volt. Nem férünk meg egymás mellett, és hát persze hogy a félvér az, akinek mennie kell. A kicsapását valahogy elérem majd a szünetben, haszbálnia kéne a pálcáját egy mugli előtt...Ez a jövő titka, de a lényeg, hogy úgyis elérem a célom, és ehhez közel kell hozzá férkőznöm.
Közben újabb gondolatmenetre akadtam. Vegyem el tőle ami a legkedvesebb! Egyetlen megértőjét, Kyst, nélküle úgyis szenvedés lenne itteni léte. Ezen felindulásomban intettem egyet Zephyrnek, hogy menjünk oda Norkyshoz.
-Elnézésedet kérem, drága nővérkém, de nem tarthatnánk veletek, még van egy kis idő barangolni erre?
Tettem fel kétszínű kérdésem, majd belekaroltam a lányba. Mivel láttam, hogy nem tetszik neki , amit csinálok, durcásan indultam el a házam felé, megkeresni egy barátnőmet, Faithet, majd vele kieszelek valamit.
elindultam Zephyrrel a tóparton sietős léptekbe, mérges voltam a "testvéreimre", és dühös magamra, de majd legközelebb joban csinálom.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Zephyr Devaux - 2009. 08. 30. - 17:14:25
(http://kepfeltoltes.hu/090830/nor1113ys-vi_www.kepfeltoltes.hu_.jpg)(http://l-userpic.livejournal.com/67109388/10720836)(http://users1.ml.mindenkilapja.hu/users/sinsenosnohayp/icons/s11734658.jpg)
Norkys, Jessica, Nadalia

Dráma, dráma és még több dráma.
Nem tudom minek kell ilyen nagy ügyet csinálni Jess kis úszóleckéjéből. Hideg a víz, fázik na és? Én a helyében örülnék, hogy nem húzott le valami a mélybe. Ennyit hisztizni egy kis víz miatt. Rengeteg olyan ember van, aki vízbefulladás áldozata lett, ő megúszta egy kis vacogással. Szerintem egy kissé túlreagálják ezt az ügyet.
- Ugyan már! Hisz csak véletlen volt. Nad nem akarta belökni szegényt a tóba csak üdvözölni akarta és megcsúszott a keze – Válaszolok Kys fenyegetésére, ha már a pontokról van szó.
- Piton vagyis Piton professzor úr, hogy pontos legyek, tudja, hogy mi sose ártanánk senkinek szándékosan – Mondom mosolyogva, majd zsebre teszem a pálcám, amit eddig a bal kezemben tartottam.
Az előbbi mondat után már csak a glória hiányzott a fejem felé. És tényleg, ha Piton érdeklődne a történtekről, hitelesen előadnám a vallomásomat miszerint Nadalina olyan ártatlan, mint egy ma született bárány. Szerintem ő is elég ügyesen elő tudná adni a szegény áldozat szerepét, így nem aggódok semmilyen pontlevonás miatt.
A pontok csak azért izgatnak, mert olyan jó érzés hallani év végén, hogy a ház, aminek a tagja vagyok sokkal jobb, mint a többi három.
Közben észrevettem, hogy Nad felvette a kedves, ragaszkodó hugica szerepét. Vajon most mi jön? Csak találgatni tudok, de az biztos, hogy Norkys nem fog jól járni.
Mielőtt csatlakoztam volna hozzájuk, a parthoz mentem, lehajoltam és egyik kezemmel belenyúltam a tó vizébe. Tényleg nem valami meleg, de azért nem fagyott le a kezem. Valószínűleg Jessica is túl fogja élni.
Ezután kényelmes tempóban Norkys másik oldalára álltam.
- Tudod a húgod egy kicsit figyelmetlen. Bárkivel megesik az ilyesmi. – Néztem a lányra mosolyogva miközben teljesen hitelesen próbáltam előadni a mondókámat.
Magam se tudom, miért mentem bele ebbe a játékba, de most már érdekel, mi lesz a folytatás, hiszen a drámák nem oldódnak meg könnyek és szenvedés nélkül.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Faith Deverell - 2009. 08. 30. - 17:59:48
Team^^

Körbezárnak rég a falak.
Kezeden a lánc, nem vagy szabad.
Nem figyel a Föld, csak forog.
Nem érez a szív, csak dobog.

Lassan, komótosan sétálok át az udvaron, ki a tó felé. Karjaimat összekulcsolom magam előtt, ujjaimmal lustán, elmélyülten simítok végig az egyik karomon. A hegek. Nem látszanak, hiszen kendőző bűbáj fedi őket, de attól még ott vannak. Ez a tudat valahol elégedettséggel vegyes undorral tölt el. Undorodom. magamtól és a tettemtől. Elégedett vagyok... Valahol mélyen elégedett, mert megérdemlem ezeket a sebeket. Olyanok nekem mint a memoárok. A saját húsomba vájt naplóm. Emlékeztetnek, nem hagyják hogy felejtsek. Egy laza mozdulattal megigazítom a fekete, könnyű nyári ruhám pántját ami lecsúszni készül. Közben kerülgetem az emberi masszát és annak az elemeit. Az embereket. Nem szeretem ha hozzám érnek. Taszítanak.
Kiérek az udvarról a jóval tágasabb és szabadabb mozgáshoz elegendő tó környékére. Tekintetemmel végigpásztázom a terepet. Sehol senki. Sehol senki, aki egy pillanattal is tovább érdekelne, mint a többi ember. Az aprócska szellő meglebbenti a most szabadon a vállaimon nyugvó fürtjeimet. Kezemet felemelve söpröm ki azokat az arcomból.
Elindulok a part felé. Ott noha sokan szoktak lenni, mindig akad egy nyugodtabb kis zug, ahová elrejtőzhet az ember. Igazán nagyszerű tulajdonsága ez az iskolának. Akkor is ha másfelől pedig nagyon is bosszantó. Sóhajtok egyet. A céltalanság annyira megszokott már, hogy szinte a részem. Hogy kényelmetlenül érezném magam, ha valamihez is tartanom kéne a menetrendet. Hát céltalanul kóborlok le a partig és lépegetek ugyanilyen céltalanul a vizet bámulva. A sötétlő, csábító vizet. Elnyelhetne... Egyszer igazán. Megmenekülhetek valaha is?
Ááá, ostoba kérdés. A válasz pedig még inkább az.

Megtorpanok. Egy ismerős hang üti meg a fülemet. Nadalia. Felpillantok és tényleg, ő az. Vagyis, ők azok. Félrebiccentem a fejem, ajkamról újabb sóhaj száll fel. Az egyik "barátom". Amit igazából nem annyira vélek többnek, mint puszta "szövetség". De ki mit érez és gondol... Főleg azt amit akar. A saját véleményem meg nagyon jó helyen van ott, ahol van. Magamnak megtartva. Ha felém néz, úgy kezemet egy pillanatra felemelve intek neki. Ha nem, akkor nem fogom a társaságát keresni csak úgy. Én nem. Most még nem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Ray - 2009. 08. 30. - 22:53:45
Cyn



Talán ideje lenne ráébresztenem, hogy ez az én törzshelyem, s kizárólag azért vagyok még itt, mert feltett szándékom innen elküldeni. Egyáltalán nem vagyok a kedves beszélgetések híve, és nem is fogom neki szépen, részletesen elmagyarázni, hogy húzzon el innen, egyelőre csak szúrós, jeges pillantásokkal illetem. A karjaimat magam előtt összefonom, miután kicsit lazítottam a nyakkendőmön. Mintha valami hirtelen érzés kezdte volna fojtogatni, és nem is értem, honnan jön ez. A nyelvem hegyén már ott van ezernyi éles megjegyzés, amivel azonnal újabb dühkitörésre késztetném a furcsa hugrás lányt, de nem szólalok meg.
Furcsa, értelmetlen dolgok járnak a fejemben. Cikáznak jobbról balra, ő pedig képes és bocsánatot kér. Ugyan mégis mi a fenéért? Nekem kéne előre bocsánatot kérnem, mert nagyon valószínű, hogy ennek nem lesz jó vége. Igen. Nincsen bennem semmiféle érzés, ami meggátolna abban, hogy a zsebemből előszedjem a pálcám, és felvont szemöldökkel tovább fürkészve a lányt vékony ujjaim között pörgetni kezdjem.
  - Most mi van, megkukultál? -  förmedek rá, mikor már igencsak eluntam csendben várakozni. - Különben meg, - Megnyalom az alsó ajkam, és futólag körbepillantok a füves tájon. A tó nincs messze az iskolától, de így is elég sokan megfordulnak erre. Most nem kell nekem a feltűnés és nem is azért vettem elő a mahagóni eszközt, hogy megátkozzam a lányt, csak figyelmeztetésképpen.  -  ez az én helyem.  -  jelentem ki igen csak határozottan, az államat felszegve pillantok rá keserűen elhúzva a számat.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Norkys C. Graham - 2009. 09. 04. - 15:24:32
(http://www.gellar-icons.extra.hu/categories/appearances/ap17.png)

Jess <3

Amikor Nadalia elszaladt egy barnahajú sétáló lány felé , mélyet sóhajtottam, és örülte , hogy legalább tőle megszabadultam, nemsokáig tudtam volna még elviselni. A vacogó Jess felé fordultam és állapota felpl érdeklődtem:
-Na, jobban vagy már vagy nagyon fázol ? Ha  rosszul érzed magad szólj, tudom milyen makacs tudsz lenni ezen a téren, és ne gyere azzal, hogy makk egészséges vagy, mert menten elviszlek a Szent Mungóba vagy akár ide fel a gyengélkedőre.
Ijesztettem rá akaratomon kívül a hugomra, dehát az ezzel nem szabad játszani, jobb ha most szól, mint mikor már késő. Ilyen szeles időben abban a hideg vízben, majd az átázott ruhában kóricálni nem túl okos dolog, dehát nem ő tehet róla...
-Szerintem menjünk vissza a szobánkba, öltözz és és találkozunk a könyvtárban, rendben ?
Tettem fel a kérdést, majd lassú ütemes léptekkel vettem irányba az épületet.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Jessica Winters - 2009. 09. 04. - 16:02:56
(http://www.frpgs.co.cc/images/meg98kdb8mbsal0fest.jpg)
Norkys :angel


Végül mégiscsak sikerült megszabadulnunk Nadtől, bár gondoltam, hogy azért még látjuk. De jó nekünk! Kényelmesen sétáltunk az úton, közben Kys érdeklődni kezdett az állapotomról, bár valóban nem voltam épp legfényesebb hangulatomban, de feleslegesnek tartottam nagy ügyet csinálni abból, hogy kicsit fázom.
-Jól vagyok...-kezdtem és mielőtt nővérem megint felhozhatta volna a makacsságomról szóló témát, nyomatékosan hozzátettem, közben meggyőző szemeket vetve rá.-Tényleg! Dehogy megyünk a gyengélkedőre! Csak átöltözöm, megszáradok és max. egy enyhe megfázással valószínűleg túl is élem a dolgot...
Vittem le a hangsúlyt, majd hátranéztem egy percre, hogy lássam Nad merre vonul el. Szerencsére a másik irányba.
-Csodálom, hogy vannak emberek, akik szóba állnak vele...-csóváltam a fejem hitetlenül, majd visszafordultam, hogy a lábam elé nézzek, mert amilyen szerencsés vagyok elzúgok valamiben, majd folytattam a mondandómat.-Bár valószínűleg csak engem tisztel meg az undok viselkedésével...
Kys felvetett egy ötletet, miszerint ki-ki menjen a saját szobájába én átöltözöm, aztán a könyvtárban találkozunk, amire rá is bólintottam.
-Rendben, akkor menjünk-adtam szóbeli választ is, majd lassan az épülethez értünk.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Nadalia Graham - 2009. 09. 04. - 20:29:51
Faith és Zephyr

Mikor megpillantom Faithet sétálni, intek neki egy nagyot, persze nem vagyun a legjobb barátnők, dehát szövetségesekre szüksége van az embernek. Ha barátaim nincsenek, legalább ők legyenek meg nekem, hisz mi mardekárosok mind egy nagy csaléd vagyunk..Család? Irtózom ettől a szótol. Olyan átfogó mégis semmitmondó..Kinek mi a család. Nekem egy tönkretett megfúrt kis légkör, amit Jess beszennyezett amikor belépett az ajtón. Elüldözte az apámat, elhidegített a nővéremtől , akivel akoriban sem volt a legfényesebb a kpcsolatunk, no de rá se ránts Nadalia, ezt írta a sors meg neked, ez van, ezt kell szeretni.
-Szia Faith, hova merre egyedül ebben a szeles időben?
Kérdeztem tőle erélyesen, majd intettem Zephyrnek hogy csatlakozzon a fogathoz.
-Mit szólnátok ha elmennénk hármna valamerre?
Tettem fel nekik a kérdést, mert hihetetlenül unatkoztam, és még egyik hóbortom is oda, ami Jess piszkálása. Na bumm neki! Most pedig kikéne találnom valami izgalmasat, utálok egyhelyben ülni!


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Zephyr Devaux - 2009. 09. 05. - 10:31:44
Faith, Nad

Úgy látszik, nem csak nekünk jutott eszünkbe lejönni ide a Fekete tóhoz. Hamarosan feltűnt a színen Faith is, aki szintén az évfolyamtársam. Felemeltem a bal kezem és egy műmosolyt erőltettem az arcomra csak az udvariasság kedvéért. Bár nem szoktam megjátszani magam túl gyakran. Most valahogy nem vagyok abba a nagyon jó hangulatomban ugyanis a szél fúj, én pedig nem gondoltam arra, hogy hosszabb időt töltünk a kastélyon kívül, ezért nem vettem fel semmi melegebb cuccot. Nem, mintha lett volna rá esélyem, mert rohanni kellett ide.
- Hello Fiath! – Köszönök én is a lánynak, miután egy kicsit közelebb léptem hozzájuk, aztán Nad felé fordultam, aki előállt a séta ötletével.
Gyorsan végiggondoltam a dolgot, és az jutott eszembe, hogy ha mozgok, akkor nem fagyok meg annyira. Plusz most nincs semmi dolgom, ami meg lenne, az ráér. Itt konkrétan a tanulásra gondolok, amit úgy is meg tudok oldani rövid idő alatt. Ez sose jelentett problémát.
- Felőlem mehetünk csak lehetőleg ne a víz közelében, mert semmi kedvem megfagyni. – Válaszolok kicsit talán közömbös hangon.
Igaz, az előbbi mondatommal megcáfoltam azt az állításomat, hogy a tó vize nem is hideg és ilyen hőmérséklettől még nem kéne megfagyni, de jelen esetben nem igazán zavart a dolog.
- Menjünk a rengetegbe – Javasolom a lányoknak – Hátha van ott néhány eltévedt, magányra vágyó griffendéles, akiknek jól jönne egy kis társaság.
Csak, azért indokoltam meg a választásomat, hogy egy kis kedvet csináljak ahhoz a helyszínhez. Ott legalább a fák miatt nem annyira erős a szél. Legalábbis remélem.
- De felőlem sétálhatunk a kastélyban is. Persze, ha neked is van kedved hozzá – Teszem hozzá teljesen illedelmes hangon, miközben Faithre nézek. Ő még nem tudott szóhoz jutni.
- Kíváncsi vagyok, hogy Jessica barátnőd vajon csak jól megfázik, vagy tüdőgyulladást is kap. – Gondolkozok hangosan Nadaliára pillantva. Külön kiemeltem a „barátnőd” szót.
- Így jár, aki nem néz a háta mögé. De legalább gyakorolhatta az úszást.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sabrina J. Wilder - 2009. 10. 18. - 13:06:21
Lashawn

Gyönyörű napra virradt. Kora reggelt volt, a nap még alig.alig melengettek sugaraival, de már akkor is olyan meleg volt, hogy nem kellet pulóvert venni magunkra. Egy felhő sem látszott az égen, az csak kéken virított a maga halovány árnyalatában. Egyik részén a nap gyenge sugarai adtak neki gy kis sárgás színezést, de ahová nem jutottak el ezek a fények ott továbbra is csak kéklett az égbolt. Diákok még alig voltak az iskola környékén, mivel még nagyon korán volt, de az várható volt, hogy hamarosan az egész birtok megtelik majd lézengő tanulókkal, akik élvezik a szabadidejüket, s a nyár kezdetét, mely elhozza majd nekik a nyári szünidőt.
Egyedül még csak én sétálgattam céltalanul a környéken, egyetlen egy lélek sem olt ott rajtam kívül. Egy hirtelen ötlettől vezérleve viszont fogtam magam, és a Fekete-tó felé vettem az irányt. Felső gyanánt csak a pólóm volt rajtam, mivel a nap már akkor is olyan meleget sugárzott rám, hogy legszívesebben a bőrömből is kibújtam volna, csak hogy ne érezzem ezt a meleget, nem hogy még pulóverben viseljem ezt el. Vállamon a Christől kapott törpegolymók csücsült, aki vígan lesegetett ide-oda. Azóta már nagyon jól összebarátkozott Austinnal és most egymás mellett élnek, s nem bántja a macska a kis szőrpamacsot. A macsesz most amúgy sem volt vele, mivel még vígan szunyókált az ágyamon és nem akartam felébreszteni, de ahogyan ismerem nem is lehetett volna. Persze a kis rózsaszín szőrpamacs minden neszre felébred és rögtön pattogni kezdett a helyén, hogy had jöjjön velem. Így muszáj volt magammal hoznom.
Mikor odaértem a tóhoz a part legszélére sétáltam, s törökülésbe vágva magamat leültem. Mélységes csend borult az egész tájra csak néha szólalt meg egy eltévedt madárka, mely a nyári idő szépségét hirdette hangos csiripeléssel. a víz zavartalan, tükörsima felszínében elmélyedtem egy pillanatra. Olyan hívogató volt a víz, amelyben most simán megmártózhattam volna. Hívogatott, de hirtelen eszembe jutott, hogy ki tudja milyen szerzetek élnek ebben, meg lehet, hogy itt most meg is fulladnék, nem úgy mint mikor Barbi megmentett engem a múltkor. Így lemondtam fürdési szándékomról és inkább felemelt fejel élveztem, ahogyan a nap melege átjárja a testemet.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 10. 18. - 19:04:21
Sabrina
[/color]

Lashawn már kora reggel felébredt az alvásból. Egyrészt azért, mert kialudta magát az éjjel, bár mostanában igen sokat kellett tanulnia a RAVASZ-ra. Igen, a másik ok pedig a RAVASZ volt. Nemsokára túl esik rajta, de még sok mindent kell tanulnia addig. Ezért volt a kezében két átváltoztatásokról szóló könyv. A tónál keresett egy jó helyet, ahol sokáig tanulhat. Még senki sincs itt. Ennek örült, mert nem fogják zavarni az alsóbb évesebbek a csip-csup szerelmi ügyeik kibeszélésével vagy felkérésekkel olyan dolgokra, amiket hülyeségnek tartott. Talált is egy jó helyet, ahol le tudott volna telepedni és tanulni is tudott volna. De sajnos észrevett egy embert, aki nagyon magányosnak tűnt. Ahogy jobban megvizsgálta lány volt. Mivel ketten voltak a tó körül és nem szerette, ha valaki magányos - főleg, ha lány - elindult Sabrina felé. Ahogy közeledett a lányhoz jobban meg tudta szemlélni a lányt. Elég csinos volt, az alakja perfekt, az arca is, a többi meg, majd kiderül. Pár másodpercen belül odaért a lányhoz.
- Szia - köszönt a lánynak, majd bemutatkozott. - Lashawn Elwynnek hívnak, de a barátaim szimplán csak Lashawn. Mellesleg hugrabugos vagyok és hetedéves.
A mondandójában a barátaim szót megnyomta és remélte, hogy a lány leszűri azt, hogy Lashawn szeretné, ha ő is a barátai közé tartozna. Míg a  lány válaszolt ő is leült, de nem a tó, hanem Sabrina felé fordulva. ~ Az arca is csinos.~ gondolta magában Lashawn.
- Amúgy nem zavarlak? - kérdezte meg, mert hirtelen eszébe jutott, hogy igen és ő csak úgy berondított a lány kora reggeli magányába.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sabrina J. Wilder - 2009. 10. 19. - 17:41:45
Lashawn

Azon gondolkoztam, hogy vajon mennyire lehetnek veszélyesek azok az élőlények, amik a Fekete-tóban laknak. Nem tudom miért de annyira hívogató volt a víz. Ahogyan ott állt érintetlenül a sötét, tükörsima felszínével. Legszívesebben beleugrottam volna ruhástól, golymókostól, s megfürödtem volna benne, hogy lehűtsön ezen az iszonyatos meleg napon. De az eszem azt súgta, hogy ezt ne tegyem meg, mert hát ha az lesz a vége, ami múltkor Barbival is. De ez csak az eszem volt. A testem sürgősen hideget akart, s én már nyúltam volna bele a vízbe, ha valaki nem zavart volna meg a köszönésével. Visszarántottam a kezemet és felnéztem, hogy ki lehet az. Nagy meglepetésemre egy jóképű srác ált előttem, illetve már le is ült felém fordulva, miután bemutatkozott és elmondta, hogy melyik házba jár. Mielőtt én még bármit is mondhattam volna, már a földön ült és várta a válaszomat.
- Szia! Én Sabrina Wilder vagyok, de a barátaimnak csak Sabrina.- mutatkoztam be én is, de a középső nevemet direkt nem ejtettem, mert az túl hosszú lett volna- Hát én is a hugrabugba járok és hatodéves vagyok. Furcsa, hogy eddig nem is találkoztunk.- mondtam. Végig mértem a srácot. Viszonylag jó testalkata volt, és a kezében könyveket tartott. Nyilván tanulni jött ide, csak meglátta szerény személyemet és idejött hozzám. Miközben végignéztem rajta ő megkérdezte, hogy nem zavar-e.
- Nem, de hogy is. Nem zavarsz.- vágtam rá rögtön. Eközben a vállamon ücsörgő Momo elkezdett ugrálni rajtam, így őt is bemutattam Lashawnak.- Ja és ő itt Momo a törpegolymókom. Tudom kicsit furcsa neve van, de hát ez van, ha egy állatnak én adok nevet.- mondtam nevetve, s megsimogattam a vállamon ülő szőrpamacsot. Elnézegettem egy arabig, majd ismét én szólaltam meg.
- És te hogy, hogy ilyen korán itt vagy?- kérdeztem, s tekintetem, a könyvekre csúszott. Persze sejtettem, hogy mi lesz erre a válasz, de azért udvariasságból megkérdeztem a dolgot. Miközben vártam a srác válaszát gyorsan megigazítottam a hajamat, mert összekócolódott abban a kis szellőben, ami fújt.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 10. 23. - 20:56:23
Sabrina

- Hát, tényleg nem sokat találkoztunk, Sabrina - mondta a lánynak. - De nem is nagyon fogunk találkozni itt az iskolán belül, mert nekem ez az utolsó évem. Sulin kívül, ha szeretnél valakivel találkozni akkor elég, ha küldesz egy levelet az Elwyn-kúriába és én megpróbálok mindent megtenni, ami tőlem telik.
Örült, hogy nem zavarja, mert akkor tudnak beszélni. Bár akkor nem tud tanulni most csak, majd este. Esetleg késő délután. Nem tudta mitől parázik, mert az RBF-től is félt, de elég könnyű feladatokat kaptak. S, mint utólag kiderült, elég jól szerepelt a vizsgákon. Így tudta felvenni az auror szakmához szükséges tárgyakat. Azok közül fog ma később tanulni egyet.
- Hello Momo - köszönt a lány törpegolymókjának, amikor az állat bemutatásra került. Tényleg furcsának találta a nevét és ő maga nem is adott volna ilyen nevet neki, de Sabrináé az állat és az ő dolga volt az állata elnevezése. Jó maga nem szólhat be az egészbe egyrészt megbántaná a lányt, másrészt Sabrina bunkónak tartaná.
- Én tanulni jöttem ki - felelte Sabrnina kérdésére Lashawn. - Nemsokára lesz a RAVASZ vizsgám szinte minden tantárgyamból és most átváltoztatásra tanultam volna, azonban egy szépség eltérített ettől a szándékomtól, amit nem bántam meg.
Remélte, hogy lánynál eléri azt, hogy elszólja magát a magánélete terén és megtudja érdemes próbálkoznia vagy sem. Bár, ahogy észrevette a lányok szeretik, ha sokan udvarolnak nekik és van szeretőjük a barátjuk mellett. Akár ezt is meg tudhatja most.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sabrina J. Wilder - 2009. 10. 26. - 11:51:21
Lashawn

                                                                                                                  a 100. reagom csak most és csak neked :D
- Majd ígérem, ha unatkozok, küldök neked egy baglyot.- mondtam mosolyogva. Igaz azt nem tudtam, hogy ezzel mire akart célozni a srác, bár volt egy sejtésem, de azzal sem voltam tisztában, hogy én miért mondat mezt neki, mivel még csak alig ismerem. Nagy valószínűséggel ezt a kedves természetem miatt mondtam. De nem baj, végül is lehetünk barátok Lashawnnal, mert elég jó fejnek bizonyult eddig.
Nagyon kedvesen köszöntötte Momot, igaz látszott rajta, hogy a nevet nagyon is furcsának tartja. D hát mit tegyek? Nekem ez tetszik. Bár az is igaz, hogy a legtöbb ember, aki meghallja a Momo szót eléggé hülyén néz rám, de az már az ő bajuk. Én pontosan ilyen furcsán szeretem.
Ezek után megtudtam, hogy miért is jött ide ki és a szépség szóba nem kicsit belepirultam. Bár ezt a srácok általában akkor mondják, ha akarnak valamit a lánytól, de most nem tudtam eldönteni, hogy erről van-e szó vagy csak arról, hogy szimplán bókol. De ha viszont az első megoldás a helyes, és tényleg az a szándéka, akkor rossz helyzetben vagyok, mivel hogyan tudassam vele, hogy van barátom. De ezeket a gondolatokat félre raktam egy kis időre, amíg ki nem tudódik, hogy miért  is mondta ezt Lashawn.
- És minek készülsz?- kérdeztem érdeklődve, és tekintetem a könyvekre csúszott. Valahogyan az átváltoztatástanról csak az aurorság jutott az eszembe, tehát lehet, hogy annak készül, de majd megmondja.
- Nekem a kedvenc tantárgyam az átváltoztatástan.- mondtam kedvesen, mivel a könyv amit a kezében tartott pont az volt. Valahogyan kötelezőnek éreztem, hogy beszéljek, és lehet, hogy ez  egy kicsit rosszul nézett ki a srác szemében, így ismét megszólaltam.
- amúgy bocs, ha sokat Beszélek.- mondtam kedvesen mosolyogva. Hát igen én itt csak össze-vissza fecsegek és nem hagyom szóhoz jutni a srácot. Ezt a mondatomat általában minden új ismerősömnek elmondom, mert jobb ha tudják, hogy sokat beszélek. Szembe fordultam a sráccal, hogy jobban lássam az arcát, mert nem szeretek úgy beszélni valakivel, hogy nem látom a szemét, és kedvesen mosolyogtam. Ránéztem és vártam a kérdéseimre a választ.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 10. 28. - 09:01:33
Sabrina

köszi :)

- Jól van - mondta a lánynak. A bagoly úgyis megtalálja őket, vagyis nyolcvan százalékos bizonyossággal igen megtalálja őket. De inkább, majd megadja a címüket a klubhelyiségben ma este. Legkésőbb a holnapi nap. Momonak csak a nevét találta furának, amúgy meg édes egy dög volt. Ha dög nem is, akkor törpegolymók. Bár személy szerint nem venne magának, csak ha a barátnőjének vesz egyet ajándékba. De ettől mentes egy ideig. Szerencsére.
- Hát aurornak - felelte a lány kérdésére. - Bár, ahogy hallottam nem sok auror vizsgázott sikeresen az utóbbi időkben. De én megteszek minden tőlem telhetőt, hogy ne így legyen.
Hát az átváltoztatástant az utóbbi hét év megszokta valamelyest, de nem mondhatta el azt, hogy a kedvenc tantárgya. De a Bájitaltanra mondhatta azt, hogy kedvence, mert szeretett különböző bájitalokat keverni. Igaz most a Roxfortban csak az alap bájitalokat tanulják meg, de nézett pár nehezebb bájitalt és otthon kedvtelésből el is készítette őket.
- Nyugodtan beszélhetsz sokat - mondta a fiú. - Szép a hangod. Gondolom mondták már.
Tényleg szép volt a lány hangja, bár azt nem tudja, hogy mondák-e már neki, hogy szép. Vagyis egyszer biztos mondták neki. Ő előbb mondta. Most inkább a lány reakcióját figyelte a bókjára.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 10. 28. - 14:31:39
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Magány. Erre vártam már régóta. A suliban olyan zajos minden, s a kis elsősök is olyan neveletlenek még. A másodikosok már megtanulták rendszert, a nagyokat nem szabad idegesíteni. De mindjárt vége, szerencsére hamarosan vége ennek az egésznek. Nem sokat kell várnom és ott állhatok apám mellett a Sötét Nagyúr szolgálatában. Akkor már nem csak egy kölyök leszek, akinek a tanárok kedvükre inthetnek, hogy menjen ide és menjen oda. Onnantól kezdve csak a Sötét Nagyúr parancsát kell végrehajtanom.
Előveszek egy pergamenpapírt. Írok az apámnak. Mindig beszámolok neki mindenről, talán már idegesíti is. Nem tudom. Még nem mondta. Olyan finoman firkantom a papírra a mondatokat, hogy szinte alig látszanak. Ott vannak pedig, én tudom.

" Kedves Apa!
A mai napom is unalmasan telt itt a Roxfortban. Várom, hogy vége legyen a tanévnek, akkor már mindennek vége lesz. Én úgy nevezem, hogy egy új életet kezdek. Ha hamarabb megengedted volna, hogy a Sötét Nagyúrt szolgáljam, már nem lennék itt. De kár a múlton rágódni, nem? A lényeg, hogy megvagyok. Remélem otthon is minden rendben. Bár mi baj lehetne?
Üdvözlettel, Gerry Ryan Nefas. "

Általában mindig ilyen leveleket írok, semmilyen jelentőségük sincs. Apa sosem válaszol. Néha ír, de akkor is ... pár szavas dolgokat. " Ne gyere haza karácsonykor!", "Dolgom van, nem tudok elmenni Roxmortsba." stb.
Régebben azt hittem sokkal jobb lesz, mint anyánál. Annyival jobb, hogy nem ver és nem érdekli a dolgaim. Bár még mindig jobban felnézek rá, mint az anyámra. Anyám még egy muglinak is rossz lenne és ez nagy szó! Főleg tőlem.
Továbbra is magányosan ülök és fürkészem a tavat. Dobálni kéne a köveket, hogy pattogjanak a víz felszínén. Belemarkolok a lábaim alatt lévő kavicsok sokaságában és kiválasztom közülük a laposokat, amelyeket elkezdem dobálgatni. A tó nyugalmát felverem. Már nem áll a víz, kissé zavaros. Több követ veszek fel, s gondolkozok. Gondolkozok mindenfélén. Csak dobálgatom a kavicsokat céltalanul. A bambaságomat semmi nem verhetné fel, egy csapat kentaur sem.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sabrina J. Wilder - 2009. 10. 28. - 14:41:57
Lashawn

Hát majd ha nagyon nem tudok mit kezdeni magammal tényleg írok neki egy levelet. Végül is mit számít az, hogy mennyi ideje ismerem. Na de majd ez is csak nyáron lesz. A szünetben és nem most, még az iskola falai között.
Aurornak készül. Gondoltam. Persze csak a tankönyvekből jöttem rá, de hát na, az is azt jelenti, hogy jóra következtettem. Bár ahogy elnézem biztos jól fog levizsgázni belőle. Aki tanul rá, az biztos sikeresen teszi le a vizsgákat. Bár az is igaz, hogy most sem tanul, hanem inkább idejött hozzám, de a többi idejében, biztos vagyok benne, hogy tanul, mert nem akar megbukni. Legalábbis a szavaiból ezt vettem ki.
Szép hangom van. Ismét egy sor pirulást következett, hiszen ki ne pirult volna bele, az efféle bókokba. Lashawn igazán kedvesnek bizonyult eddig, főleg ezekkel a bókokkal. De én még mindig ott tartottam, hogy megpróbáltam megfejteni, hogy miért is mondja ezt. Mármint nem úgy értem, hogy azt nem tudtam, hogy mi az, hogy szép hang, vagy szépség, csak azt nem tudtam, hogy ezekkel a bókokkal mik a céljai. De ezt megint csak későbbre raktam, és megszólaltam.
- Nem sokan szoktak nekem ilyeneket mondani.- mondtam még mindig elpirulva. Tényleg eddig nem nagyon tért rá senki sem a hangomra, hogy milyennek tartja. De most itt az első alkalom, hogy valaki ezt felhozta. Nem baj, legalább már ezt is mondták már nekem.
- És neked is van esetleg valamilyen otthon vagy itt tartott állatod?- kérdeztem rá, hogy ne legyünk már csendben és ücsörögjünk itt tétlenül a parton. Érdeklődve vártam a srác válaszát, miközben a vállamon ücsörgő szőrpamacsot megsimogattam, aki még mindig türelmesen rajtam helyezkedett el.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 10. 28. - 15:22:58
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Gyönyörű. Milyen szépen süt a nap és milyen jó hideg a víz. Nincs az a fülledt meleg, de hideg sincs és még a szél se fúj. Az ideális idő, mondhatnánk rá, ha ilyen ósdi kifejezésekkel szeretnénk élni. Ilyenkor a legjobb egy kis napozás a Fekete tó partján valami könnyű kis ruciban a csajokkal.
Rajtam például egy rövid kis rózsaszín szoknya, mely kiváltképp magára vonja a fiúk tekintetét, egy citromsárga ujjatlan felső, mely egy kicsit talán átlátszik és egy cuki kis szandál, ami most mellettem hever a fűben, mivel lábaim a tó hűvös vizében lubickolnak. Hajamat hátulról felkötöttem egy pink hajgumival, arcomon pedig a már jól megszokott smink látható. A dizájnt még egy sárga karika-fülbevalóval toldottam meg, ami minden egyes mozdulatomnál vidáman ugrál ide-oda. Egyszerűen mesésen festek. Mondjuk, ha McGalagony véletlen rám akadna… szerintem egy hétig járhatnék büntetőmunkára kihívó öltözködésem miatt.
   
   A rajtunk kívül még pár elsős ugrál itt a part menti fa tövében, a túloldalon meg egy mogorva, mardekáros srác üldögél. Valamit ír, valószínűleg levelet, mivel házit mostanában nem kaptunk, hiszen év vége van, a tananyagot pár napja befejeztük, és a vizsgaidőszak is véget ért. Már nincs mit tanulni, így szinte mindenki szórakozással tölti szabadidejét, még a nagyon stréberek is, ám ezen a srácon nem igazán látszik, hogy szórakozna. Inkább… magányos és mogorva, komor, szomorú. Biztosan jól esne neki egy kis társaság, de a lányokat sem akarom itt hagyni. Inkább odakiáltok neki.
- Héé, te! – sajnos nem tudom a nevét, így ezt a megszólítást választottam – Nincs kedved idejönni hozzánk? – kérdem harsányan, arcomon 200 wattos mosollyal.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 10. 28. - 20:25:34
  A vizsgák nehezek lesznek, de ha tanul rá akkor könnyűszerrel veszi. Mondjuk akkor nem Sabrinával ülne itt, hanem tanulna valahol máshol. de már eddig is elég sokat tanult most megengedhet magának egy kis pihenést. Mellesleg egy ilyen csinos lányt bűn lenne nem megismerni. Bár ki tudja milyen dolgok fognak kiderülni a lányról a következő percekben. Lehet, hogy Tudjukki lánya. Na ez egy nagy hülyeség, mert nincsen lánya Tudjukkinek. Ha lenne is mindenki tudna róla és az aurorok már levadászták volna. Ráadásul túl szép, kedves és jó ahhoz, hogy Tudjukki legyen az apja. És ki lenne az anyja? Ez egy másik jó kérdés, de inkább visszatért eme magas röptű gondolati síkról egy egyszerűbb gondolati síkra, a lányhoz.
- Gondolom a barátod elég gyakran megjegyzi - mondta Sabrinának. - Természetesen már, ha van barátod.
~ Miért ne lenne? ~ kérdezte magától, s ezzel le is zárta magában a témát.
  Hogy állata lenne neki? Nem vesződne vele, mert a suliba úgy se hozhatja el, otthon meg csak a szünetekben van és ily kevés idő alatt nem lehet vele foglalkozni bármi állata is lenne. Ja, de a baglya. ha azt lehet háziállatnak nevezni akkor van.
- Egy baglyom van, bár mindig otthon van a párja mellett - felelte a lány kérdésére Lashawn. - Így az iskolai baglyokat kell használnom, akik ugyanúgy teszik a dolgukat, de nem kötődnek hozzám annyira érzelmileg.
- Visszatérve a kedvenc tantárgyakhoz én a bájitaltanra mondhatom ezt - árulta el a lánynak, eme titkát.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 10. 29. - 08:09:01
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Csöndesnek hiszek mindent, de tévedek. Nem vagyok egyedül. Pár elsős gyereket hallok, még itt is. Hátra nézek és tényleg ott vannak. Elegem van belőlük. Amikor én ennyi idős voltam, tisztelettel tekintettem a nagyobbakra. Legszívesebben rájuk küldenék egy átkot, de azzal veszélybe sodornám saját magamat.
Tőlem nem messze pár csaj áztatja a lábát a vízbe. Elég lenge öltözékbe vannak, sőt szinte semmi sincs rajtuk. Ők az olyan csajok, akik imádnak feltűnőséget kelteni. Mondjuk nem nehéz, ha már méterekről hallani a hangjukat.
Az egyik lány hangját meghallom, de most nem a barátnőihez kiabál, hogy milyen jó az új rózsaszín cipője, hanem hozzám. Miért kiáltozna bárki is hozzám? Sosem szoktam ismerkedni senkivel, ezért mindenki ellenszenvesnek néz.
Elindulok a lányok felé. Bár rájöttem nem volt valami okos döntés, ezek a csajok a smink, a ruhák és a vásárlás megszállottjai. Nem szeretem az ilyen cukin csillogó dolgokat, de most valamiért még mindig a lányok felé tartok. Nem tudom megállítani a lábam, s amikor odaérek még a szám is szóra áll.
- Ha nem a csajos dolgokról akartok beszélni, akkor itt vagyok, de ha mégis arról, akkor már megyek is - jelentettem ki mogorván. Tudtam, hogy ilyenkor lehet, majd grimaszolva egymásra néznek és elküldenek a francba, de nekem az tök mindegy.


bocs, hogy ilyen rövid lett. :-\


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 10. 31. - 11:57:10
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

- Már miért akarnánk csajos dolgokról beszélgetni, veled? Úgysem lenne közös témánk, vagy talán mégis? – mondom kissé gúnyosan, hátha ebből ráébred, hogy nem a rajzfilmvászonról leugrott Barbie-val beszélget, aki a körömlakklemosón kívül bármi másról is tud beszélni, hanem egy talpraesett, aranyos csajjal, aki mellesleg még csinos is. Érdekes, ő nem azt kezdte el nézegetni, hogy mennyire látszik ki a mellem a ruhából, ő egyből az arcomra nézett és ez őszintén szólva jólesett. A legtöbb fiú csak azt akarja, én meg már szinte undorodom az ilyenektől.
- Na, gyere, dobd le a cipődet és ülj ide mellém. – mutatom kezemmel a pázsitban, számára fenntartott helyet. Na, most vagy él a lehetőséggel, vagy nem. Nem tudom, meddig lehet nála elmenni, de van egy sejtésem, hogy őt sem faragták fából és csak nem lehet annyira savanyú, hogy ellenáll egy kis szórakozásnak.
   Megvárom, míg dönt, majd udvariasan, ahogyan illik, bemutatkozom neki, azt mondják, az aranyvérű ficsúroknál ez beválik, hát remélem nála is.
- Szia, Emma vagyok. – csacsogom vidáman, majd kezem felé nyújtom, megragadom jobbját és lelkesem megrázom. Nem igazán érdekel, hogy a csajok milyen furcsán néznek rám. Ismernek és tudják, hogy ilyen vagyok, még ha néha valóban kiverte azt a bizonyos biztosítékot náluk. De komolyan, ha visszaemlékezek, akkor néha tényleg nagyon kiakasztóan viselkedtem, és ha így utólag megtehetném és visszamehetnék az időben, mondjuk, egy időnyerővel akkor mindent teljesen másképp csinálnék.
   Egy kisebb szellő előre fújja a hajam, meglebegteti a levegőben, fodrokat rajzol a víz felszínére és megborzolja a szép zöld fű tetejét. Hmm, milyen jó érzés, egy kis lágy fuvallat, egy kis hideg levegő, mely csupán a mostani hőmérséklethez képest mondható hidegnek. Nagyot sóhajtok, majd ismét felöltöm a szokásos mosolyt és a srácra nézek, kinek már kíváncsian várom becses nevét.



bocsi, hogy ilyen sokára :)


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 10. 31. - 12:36:17
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Elmosolyodom azon, hogy a lány felkapja a vizet az iménti megjegyzésemen. Talán túl előítéletes vagyok másokkal szemben, de ez van. Ez vagyok én, erre neveltek. Bár néha jól jön az előítélet, hisz, ha ez nem lenne mindig kedvesek lennénk az emberekkel, az uncsi lenne. Na meg persze a csalódások, ettől óv meg minket.
- Kösz - mondom, amikor add egy kis helyet maga mellett. Még mindig mosolyogva helyet foglalok. Tulajdonképpen elég régen kommunikáltam bárkivel és a társaság most jól jön. Bár nem tudnám kiönteni a szívemet nekik, de rég beszéltem a macskámon kívül bármilyen élőlénnyel. Azért még is jobb, ha az az élőlény egy ember. Még, ha egy hugrabugos Potter-fan is az illető. Most még a stréber Hermione Grangerrel is elbeszélgetnék, ami azért kicsit furcsa lenne. Persze Potterral nem állnék szóba, az szabály ellenes az én szabályzatomban.
Tetszik, hogy bemutatkozik és nem nekem kell kérdeznem a nevét. Kezet rázunk és illendően én is bemutatkozom.
- Gerry vagyok, de szólíthatsz Ryannak is, amelyik jobban tetszik - mondom.
Eközben jön egy enyhe széllökés, amely a lányok hajával játszadozik. El nem tudom képzelni, hogy képesek ennyi hajat kordába tartani, nekem elég a saját rövidke hajammal foglalkozni. Bár az undok féltestvéreimet hallva az ő hajukkal bíbelődni sem csupa mese.
Fogalmam sincs mit mondjak, tulajdonképpen mondanék sok baromságot, de egyiknek se lenne értelme. Bár, ha nem szólalok meg akkor rájönnek, hogy a társaságom unalmas. A gondolatok csak úgy cikáznak az agyamban. Megszólaljak-e? Vagy ne szólaljak meg? Ez az én problémám. Csajok előtt leblokkolok. Ciki.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 11. 07. - 20:56:41
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

- Asszem a Gerrynél maradok. A Ryant használd akkor mikor, a haverjaiddal vagy, de most a Gerry lesz. Az sokkal jobban illik hozzád, tudod a Ryan, olyan… nagyfiús. – csacsogom vidáman, majd mosolyogva felé nézek, kíváncsi vagyok az arcára, elvégre nem mindenkinek mondok ilyet naponta. Nem, ezt nem kiosztásnak szántam, csupán egy megjegyzés, remélem, nem fogja felkapni a vizet, vagy valami. Persze ezt nem tudhatom, nem ismerem még annyira, azt sem tudom hányadéves.
- És mondd, csak Gerry, melyik évfolyamot gyarapítod? – kérdem, furcsán, ironikus módon. Nem szoktam így beszélni, igazán távol áll tőlem az előkelőség vagy az ékes beszéd, de ez valahogy adta magát.
Kínos csend áll be. Ő nem akar megszólalni, nekem meg nincs túl sok mondanivalóm. Most vajon azt várja, hogy én kezdeményezzek, vagy, hogy ha már idehívtam, tartsam szóval. Nem tudom, fogalmam sincs, de könnyen lehet, akkor viszont cselekednem kéne. Áh, nem szeretek kezdeményezni, sem pedig irányítani. Nem vagyok valami domináns típus, bár beszélni azt tudok, sokat, nagyon sokat.
- Öhm. És várod már a szünetet? – jó, tudom, ez nagyon gáz kérdés, és nem is tettem volna, fel, de nincs jobb ötletem. Ahhoz vagyok szokva, hogy a pasik is beszélnek és én is, nem pedig ahhoz, hogy a beszélgetés egyoldalú és szavaim nem találnak gazdára, bár remélem ezen túl kissé közlékenyebb lesz, mondjuk, ha nem akkor sincs gond, maximum bevonom a csajokat is, de egyelőre szeretném megkímélni a fiút tőlük. Szerintem eléggé idegesítené a „Van barátnőd? Tényleeg? Mióta? Ki az?” típusú kérdések összessége.
Kicsit közelebb húzódok hozzá, kezemmel tolva magam, majd még mindig vigyorogva ránézek, mintha csak valami ritkaságot látnék, majd gyorsan elfordítom tekintetem, mivel ráébredek, hogy túlságosan is bámultam.
- Bocsi, csak kíváncsi voltam, hogy milyen a szemed, és, hát nagyon szép… - nyögöm ki teljesen vörös fejjel, majd előre szegezem fejem, a tó felé. Nem merek ránézni, hú, ez nagyon gáz.



Bocsi a késésért.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 11. 09. - 17:32:39
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

~ Szóval nagyfiús ~ jegyzem meg magamban, miközben a szemöldököm felfelé húzódik. Természetesen próbálom minél jobban rejteni a furcsálló arckifejezést, de akarva-akaratlanul is látszik. Természetesen túlzottan nem érdekel, hogy melyik nevemet használja. Végülis örülhet, hogy választhatott és nem azt mondtam, hogy csak Mr. Nefasnak hívhat.
- A hetediket, azt hiszem - mondom neki miközben elgondolkozom, hogy nem voltam bent az első órán. Szerencsém van, hogy évvége van, így nem veszik olyan szigorúan az elalvást és az egyéb dolgokat.
Egy ideig néma csönd valószínűleg, azért mert én nem igazán vagyok beszédes kedvemben. Apámnak írt levelemen gondolkozom, vajon most kapok választ? Most kivételesen jól esne valami. Talán annak alkalmából, hogy a nyomdokaiba lépek vagy valami.
Megtört a csönd. A lány témába vágott. Szünet? Nem kérdés...
- Igen, nagyon várom. Végre hazamehetek, ha már karácsonykor nem tudtam - mondom kissé mérgesen. Hiszen akkor is apám valami kivételes megbeszélésre fogta, hogy nem akar otthon látni. El nem tudom képzelni mit csinál ilyenkor. Nem is akarom. Talán ideje lenne okoskodni...
- Amúgy, azért nenkm kérdeztem vissza az évfolyamodat illetőleg, mert tulajdoéppen sejtem, hogy hanyadikos lehetsz. Persze, ha nincs igazam cáfolj meg. Szóval hetedikes nem lehetsz, ismernélek látásból. A hatodikosokat is nagyjából ismerem, hiszen annak idején sokszor jöttek oda hozzánk útmutatást kérni. Ötödikes lehetsz - mondom a 'megfejtést', majd szememmel végig pásztázom. - Már csak a megjelenésedből gondolom.
Ezt természetesen nem bántásként mondom, sőt sokkal inkább bóknak szánom. Remélem veszi a lapot, ha nem maximum egy pofon, vagy hangos vinnyogás semmi több.
A lány közeledni kezd. Furcsán nézek rá. Mit akar? Talán van valami a fejemen, ami szokatlan? Nem tudom, de hamarosan biztos választ ad rá... szóval a szemem. Gondolhattam volna. Mindenki megnézi a barna szemeimet, amelyek olyan egyhangúak és semmit mondóak. Vajon miért?
- Kösz - mondom, s talán kissé zavaróan csak őt nézem. - És amúgy ... te várod a szünetet? - kérdezek vissza, miközben fejemet én is a tó felé irányítom.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2009. 11. 11. - 21:58:07
(http://www.frpgs.co.cc/images/9uwh0hp7u1s9raopx73.jpg) (http://www.frpgs.co.cc/)

Lassan ereszkedik le a sötétség Roxfort területére. Az emeletek a szép sorjában kihalnak, ahogy közeledik az éjfél mindenki a klubhelyiségben, vagy a hálószobában tartózkodik, bár én még azon kevesek közé tartozom, akik még szöszmötölnek valamivel. Nem vagyok álmos, sőt úgy tervezem, hogy egyáltalán nem fogok ma éjszaka aludni. Miközben szótlanul teszek-veszek addig a szomszédom is leoltja a lámpáját.  Tehát most már rajtam kívül mindenki alszik. Várok pár percet, de elérkezett az idő.  Lekászálódok az ágyamról és letérdelek az utazóládámhoz. Szép lassan, óvatosan és csendesen kihúzom az ágyam alól. Kiválasztok egy sima farmert, pólót és egy pulcsit és a pizsomámat átcserélem ezekre a ruhákra. Felhúzom a sportcipőmet, majd ellenőrzőm, hogy a pálcám a helyén van-e. Az utazóláda tetejét visszahajtom és visszatolom a helyére. Aztán nekiállok és elrendezem az ágyamat, hogy úgy nézzen ki, mintha aludnának benne. Körbenézek a szobában és megnyugszom. Mindenki alszik szóval aggodalomra semmi ok, legalább is egyelőre.
Odalépek az ablakhoz és kinézek rajta. Hosszú percekig állok, és csak bámulok ki a fejemből. Eközben végigfuttatom az egész tervet a fejemben. Tele van buktatókkal, de nem baj. Szeretem a veszélyeket és végül is jó poén lesz majd. Ezzel nyugtatom magam ám egyelőre nem használ. Azt a Potter gyereket se csapták ki soha, pedig ő aztán ott szegi meg a házirendet ahol lehet. Még egyszer körbepillantok az évfolyamtársaimon. Alszanak. Elindulok az ajtó felé és érzem, ahogy az a szívem egyre jobban kalapál.  Innen már nincs visszaút. Az adrenalin szintje elkezd emelkedni bennem. A félelem egyre gyorsabban párolog el és helyébe vakmerő bátorság száll. Megfogom a kilincset, és halkan lenyomom. Imádkozom magamban, hogy csak most ne nyikorogjon. Aztán egy nagy sóhajjal nyugtázom, hogy az ajtónk halk. Szerencsére. Még visszanézek, de már nem gondolom meg magam. Most már nem. Rálépek az első lépcsőfokra és innentől kezdve a lábaim tudják az utat.  Már nincs visszaút.

A klubhelyiségben nincs senki, a kandallóban még pislákol a láng, bár már nem a régi fényében. Leülök a kedvenc fotelomba és várok. Újra kinézek az ablakon. A Hold halovány fénye megvilágítja a birtok egy részét. Halk léptek zaját hallom, és a hang irányába fordítom a fejem. Pár másodperc múlva a léptek tulajdonosát is megpillantom. Peter az, pont, akire vártam.
Szia Pet. A pálcád a helyén? – teszem fel a költői kérdést, amire a választ már úgy is tudom.
Indulhatunk? Rámosolygok és elindulok a klubhelyiség kijárata felé.




Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2009. 11. 12. - 14:05:36
(http://www.frpgs.co.cc/images/nc1c43blodf41qd5h5a.bmp)


Furcsa volt a mai nap -gondolom magamban, miközben az ágyamon fekszem a plafonra meredten. Sötét volt már a szobában, csak a hold fénye volt az egyetlen fényforrás, ami az ágyam melletti ablakon világított be. Úgy érzem, mintha egyre izgatottabb lennék, ahogy közeledik az éjfél, bár igaz, hogy vacsora óta egészen eddig az ágyat nyomtam, pedig nem szokásom, viszont most -fűzöm tovább a gondolatmenetemet- már legalább kialudtam magam. A szobában körülöttem mindenfelé szuszogás, és horkolás elegye zúg az éjszakában, kivéve egy ágyat, a mellettem levőt, Ő nem alszik - vonom le a következtetést - majd óvatosan oldalra fordítom a fejemet, de hamar rá kell jönnöm, hiába nézek oldalra, az ágya fölött össze van húzva a függöny, így nem láthatok semmit, se azt, hogy alszik, se az ellentettjét. Kár, mert így nem tudok megbizonyosodni róla, hogy mindenki alszik-e, s hogy nyugodtan kiszökhetek-e a hálószobából.
Ránézek az órámra, 11:45, jól van, még éjfélig talán elalszik -gondolom.
Tényleg -kapok egy mondaton, ami hirtelen az eszembe ötlik- mit akarhat Abby éjjel kint az épületen kívül... kettesben? -s erre elmosolyodom. Egész nap ezen gondolkodtam, amióta csak Abby odajött hozzám -még talán reggel- és feltette a kérdést, miszerint nem akarok-e vele kiszökni éjjel a tóhoz, mire én gondolkodás nélkül rávágtam, hogy dehogynem, bár ekkor még nem tudtam mire vállalkozom, s ezért is ment olyan nagyon lassan az egész nap... vágyakozás, és várakozás, arra, hogy eljöjjön az éjfél, és már kint legyünk, s közben -persze- már rá kellett hogy jöjjek, elhamarkodott döntést hoztam. Ugyanis nem voltam, és nem is vagyok, egy nagy szabályszegő figura... erre újból elmosolyodom... bár voltak már dolgok... s eszembe ötlenek azok az elvetemültebbnél, elvetemültebb ötletek, amelyeket aztán meg is valósítottunk még alsóbb éves korunkban, a többi évfolyamtársammal együtt.
 Furcsa -jegyzem meg magamnak- ahogy közeledik az éjfél, s ahogy már talán csak egy-két perc van hátra addig, amíg nem kell indulnom, azt érzem, mintha, olyan dologra mondtam volna igent, ami igen veszélyes lehet, és nem kéne ezt csinálnunk, s már-már egy olyan gondolat is szökik az eszembe, hogy lemegyek Abbyhoz, és megmondom neki, hogy nem megyek vele. De ekkor egy újabb gondolat kúszik be az agyamba, és kiüti az előbbit, miszerint nem cseszhetek ki vele ennyire, mellesleg, minek tartana engem, hogyha megfutamodnék egy kis kalandtól.
Még így fekszem pár percig, mereven a plafonra nézve, aztán hirtelen az óraépületből kongást vélek hallani: éjfélt ütött az óra.
 Lassan felemelkedek az ágyból, olyan halkan amilyen halkan csak tudok, nehogy valaki felébredjen, és keresztülhúzza a terveinket. A hold fényében gyorsan végignézek magamon, majd felkapom a talárom -ami ott hever az ágyon, gombócba gyűrve- és beledobom a ládámba. Mivel mikor a vacsoráról feljöttem olyan hirtelen álmosság tört rám, hogy csak arra volt még időm, hogy a taláromat, levegyem, aztán beledőltem a párnába, és már el is nyomott az álom.
Most gyorsan kiveszek egy pulcsit, mert úgy gondolom, -az ablak felé sandítva- hogy nem lehet túl meleg kint a szabadban. A további ruháimat -amik rajtam vannak- úgy ítélem meg, hogy azok megfelelnek az alkalomnak: egy fekete póló, és egy fekete farmernadrág, majd ehhez társul hozzá még a csuklyás pulóver, amit most vettem fel, így -szokás szerint- egy vérbeli rockzenészt személyesítek meg.
Jól van -nézek végig újból magamon- a ruha rendben van... mit is akartam még?... talán mást semmit, és már indulok is az ajtó felé. Kinyitom, s amilyen kis helyen kiférek, olyan kis helyen gyorsan kiiszkolok rajta, hátra se nézve, hogy ellenőrizzem még egyszer, hogy biztosan alszik-e mindenki, majd halkan becsukom magam mögött, és már indulnék is lefele a lépcsőn a klubhelyiségbe, amikor szokásom szerint a pálcám után nyúlok, hogy ellenőrizzem, hogy a helyén van-e: nincs ott. -A francba -legszívesebben ordítanék dühömben, hogy végre kijöttem, úgy, hogy nem vett észre senki, és most meg bent felejtettem a pálcám, hát persze... valamit tudtam, hogy ott felejtettem. Gyorsan visszafordulok, s közben ránézek az órámra: már öt percet késtem a megbeszélt időponthoz képest.
Újból, kinyitom a hálószoba ajtaját, és bemegyek rajta, ám, becsukni már nem akarom, hiszen csak a pálcám miatt jöttem be, addig meg minek bezárni -gondolom- lehet, hogy csak felébreszteném vele őket, és így, ebben a hiszemben indulok el a pálcámért, ami az éjjeli szekrényemen van. Gyorsan felkapom, és már mennék is kifele, amikor hirtelen, egyszer csak széthúzódik az én ágyam melletti ágy függönye a hátam mögött, ahol az a gyerek fekszik, aki vélhetően nem aludt még, mikor háromnegyed tizenkettő volt, s úgy tűnt, ha azóta el is aludt, akkor sem aludhatott túl mélyen, hiszen felébredt, hogy miért?- kérdezem magamtól, s megpördülök a sarkamon, majd egy pillanat alatt rájövök: az ajtón beszűrődő fáklya fénye pont arra az ágyra vetődik. Még egy pillanatig csend van, én sem, és Ő sem mozdul meg, majd váratlanul megszólal álmos hangon: -Hova mész?
-Semmi közöd hozzá!!-vágom rá dühösen, szinte sziszegve, nehogy még pár embert felébresszek a beszédemmel.
-Még, hogy semmi közöm hozzá -érkezik a dühös válasz, s egy pálca jelenik meg a fiú kezében- aludni szeretnék!!
-Akkor meg mit pattogsz itt nekem? -érkezik tőlem is, a kevésbé sem dühös válasz, majd: -Capitulatus!- mondom, és meglendítem a pálcás kezemet, mire a srác kezéből kirepül a pálcája, majd ütközik a plafonnal, majd pedig zuhanó repülésben beleáll az egyik, pár ággyal odébb álló virág földjébe.
A fiú dühtől eltorzult arcát látva aztán, eszembe jut, hogy lehet, hogy köpni fog, és akkor tényleg lebukunk, én pedig azt utálom legjobban, hogy ha keresztülhúzzák a terveimet, meg aztán -itt újból az órámra pillantok- már igen nagy késésben vagyok, nem érek rá többet vacakolni, így nincs más választásom -gondolom- meg kell fosztanom őt az eltelt pár perctől, majd a következő pillanatban azon kapom magam, hogy már lendítem is a pálcám: -Exmemoriam!!- sziszegem, majd, mint aki jól végezte dolgát megfordulok, és kisétálok az ajtón.  
Menet közben azon gondolkozom, Abby megvárt-e egyáltalán?-lehet, hogy azt hitte, hogy nem jövök el és már elment. Erre hatalmas düh láthatatlan kezének markolását érzem: ha amiatt a... gyerek miatt hagyott itt, akkor esküszöm visszamegyek, és kitörlöm a teljes emlékezetét! -gondolom- bár gyorsan be kell látnom, az azért nem lenne olyan egyszerű munka.
Majd mikor a lépcső aljára érek, egy pillanatig megtorpanok, s megpróbálom felvenni a békés arcomat, s elkergetni magamtól a mardosó dühöt, majd ráteszem a kilincsre a kezemet, lenyomom, és kilépek ajtón, azon, amelyik a klubhelyiséget választja el a lépcsőtől. Közben abban reménykedem, hogy Abby, és csak is Abby legyen ott a helyiségben, különben még tovább kell várnunk.
Ahogy kilépek az ajtón abban a pillanatban, mintha egy hatalmas kő esne le a szívemről: a vágyam beteljesedett: csak Ő van itt egyedül.
Ahogy közeledek feléje, egyszer csak rám köszön: -Szia Pet! -A pálcád a helyén? -s egy szempillantás alatt szertefoszlik minden düh, amit az előbbi incidens vetett fel bennem.
-Szia!-hát persze -válaszolom, s közben megforgatom ujjaim között a pálcát, felmutatva, hogy most már megvan, és itt van a kezemben.
-Indulhatunk?-kérdezi, és meg se várva a választ, elindul a kijárat felé.
Egy pillanatig még várok, mintha én inkább azt válaszoltam volna az előbbi kérdésére, hogy nem, de aztán, utána sietek és kilépek a klubhelyiségből, követve Őt a kihalt folyosóra.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 11. 15. - 15:31:19
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Szóval azt hiszi. Érdekes. Eddig azt hittem az emberek, pontosan tudják, hova tartoznak, mármint a többség, de ő, mintha bizonytalan lenne, benne vagy nem tudom, de miért? Ez érdekes.
Felvonom szemöldököm, mintha kérdőre vonnám, pedig nem, elhiszem, hogy hetedikes, csak, furcsa. Egyszerűen nem tudom legyűrni azt a fajta érzésemet, hogy itt valami nincs rendjén, pedig minden úgy van, ahogyan lennie kell, semmi szokatlan, semmi rossz, semmi váratlan. Csak az unalmas szieszta, így délután. Nem baj, jól van ez így, néha ezt is megejthetjük
És, miért nem kérdezett vissza? Az emberek ilyenkor általában visszakérdeznek, hogy „És te melyik évfolyamba jársz?”, vagy valami hasonló, de ő nem, egyből a következő, eléggé gyér kérdésemre válaszol.

- Aha. – bólintok – És, hogyhogy, karácsonykor itt maradtál? – kérdem a szokásos, bájoló mosollyal angyali arcomon, majd kezeimet hátratéve, támasztva magam, kissé hátrébb dőlök, majd kíváncsian figyelek rá, hallgatom szavait.
- Igen. – csak ennyit tudok kinyögni meglepetésembe. Hát ezt a logikát, talán egyszerűbb lett volna visszakérdeznie, mintsem, hogy ily gondolatmenetet futta le a fejében. Nekem végül is oly mindegy.
Viszont az utolsó mondat… - Ezt meg, hogy érted? Mármint, annyira kitűnök vagy mi? – kérdem aggodalmasan, majd gyorsan megigazítom a hajam, aztán kétségbeesett arccal nézek rá. Komolyan, ha így haladunk totál hülyének néz, de nem baj, nekem tudnom kell és kész.
- Igen, várom, végre annyi időt tölthetek, a fürdőben amennyit csak akarok, és ha jól esik, akkor egész nap a pálázában lóghatok.. – csacsogom vidáman szinte már feledve előző kis „jelenetemet”. – Mondd csak, nincs kedved sétálni egy kicsit, kezd zsibbadni a lábam. – kérdem, majd letekintek lábamra, azután szememmel megkeresem cuki kis szandimat, majd közelebb húzom magamhoz, ha kell, gyorsan felkaphassam.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2009. 11. 23. - 19:53:38
(http://www.frpgs.co.cc/images/10xc8pjwfv4yujyc1hjd.jpg)

Pár lépés és az ajtónál állok. Remélem, hogy senki sincs a folyosókon. Kidugom a fejemet és gyorsan körbenézek. Vaksötét van. Persze milyen is lehetne odakinn hiszen éjfél is elmúlt és fáklyák sem égnek már. Közvetlenül mögöttem Peter áll. Hallom halk szuszogását, ahogy a levegőt veszi. Gondolom ő is izgul, de az is lehet, hogy egy kicsit fél, erre azért gondolok, mert kissé nehezen indult el. Én is félek egy kicsit. Nehéz bevallani, de ez van. Hiába érzem azt a bátorságot, amit az adrenalin löket adott, ha egyszer ott lebeg felettünk a lebukás veszélye. De pont ezért mentem oda délelőtt Peterhez. Kellett egy kis adrenalin és ez az egész pont kapóra jött. Legalább nem egyedül mászkálok majd a vaksötét éjszakában, hanem lesz társam. Majd igyekszünk, hogy ne kapjanak el minket. Ha épségben kijutunk a klubhelyiségből és eljutunk valahogy a bejárati csarnokig, akkor onnantól kezdve gyerekjáték lesz az egész.
- Nem látok, vagy hallok semmit. –mondom Petnek.
- Szóval szerintem indulhatunk a kis kalandtúrára. –mondom mosolyogva.
 A hangom olyan nyugodtnak tűnt, hogy azon egy kicsit meg is lepődtem. A klubhelyiségből sikeresen kijutottunk. A bejárati csarnokhoz csupán néhány lépcső és folyosó vezet. Azokon majd csak végig tudunk menni észrevétlenül. Előhúzom a pálcám, hogy valami fényt varázsoljak, mivel még az orromig sem látok.
-LUMOS! – suttogom, és az apró fénygömb már meg is jelenik a pálca végén.  Körbefordulok, hogy lássam tiszta a levegő. Megkönnyebbülve sóhajtok fel, mivel szerencsénkre ez a folyosó üres. Magabiztos mosoly ül ki az arcomra. Peter felé fordulok és halkan elkezdek hozzá beszélni.
- Azt hiszem ezt idáig megúsztuk. Remélem, épségben kijutunk innen. Sikerült észrevétlenül kijönnöd a hálótokból? –kérdeztem tőle, hogy addig is teljen az idő. – Nekem szerencsére sikerült. –mondom neki, majd hallgatom, ahogy elmeséli, hogy miért is késett. Beszélgetés közben tovább haladunk, olyan nyugodt és csöndes minden. Kicsit természetellenesnek tűnik az egész.
- Persze hiszen mindenki alszik, vagy legalább is majdnem mindenki. –mondom magamban.
Aztán halk léptek zaját hallom. Riadtan nézek rá Peterre, hogy most akkor mi legyen. Szinte egyszerre oltottuk le a pálcánkon levő fényt. Összenéztünk, majd körbenéztünk. Nem volt sok időnk ahhoz, hogy itt vacakoljunk, muszáj valamit csinálni, ha nem akarunk lebukni. Petertől balra, úgy kb. négylépésnyire volt egy tanterem, amit tudtommal nem használt az iskola, szóval valószínűleg üres volt.
- Hé Pet! Tőled balra pár méternyire kell lennie egy üres tanteremnek. Mennyünk be oda, hátha nem vesz észre minket. –suttogom.
Amilyen gyorsan és halkan tudtam berohantam a terembe. A tanterem szerencsére üres volt. A léptek egyre hangosabbak lettek. Valószínűleg most sétálhat el az ajtó előtt. Behallatszott a köhögése tehát nem Mrs. Norris volt, Fricsnek meg nem szokása az éjszakai séta, szóval vagy egy prefektus volt vagy egy diák, aki szintén tilosban járt.
- Francba ezekkel a prefektusokkal –fakadok ki-  azt hiszik, csak úgy mászkálhatnak a folyosókon.
Ahogy ezt kimondom, rögtön el is röhögöm magam. Hiszen olyanon vagyok felháborodva, amin nem is lehetne, hisz’ pont mi vagyunk azok, akik nem lehetnének itt.
- Szerintem most már tovább indulhatunk, vagy időzzünk itt tovább? – teszem fel a félig meddig kérdésnek szánt kérdést. - Végül is a tópartra indultunk, nem igaz?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 11. 24. - 21:07:45
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Haboztam. Nem akartam neki válaszolni. Mélyen érint az, hogy apám nem lát szívesen, vagyis ezt még magamnak sem vallottam be igazán. Tiszteletben tartom döntéseit, hisz azok csak jók lehetnek.
Végül csak szóra nyitottam a szám, miért ne tudhatna a dologról? Lehet személyes, de most pont arra van szükségem, hogy minden bánatomat kiadjam valakinek. Nem tűnt gonosznak ez a lány és nem hiszem, hogy a barátnőivel arról fecsegnének, hogy miért nem járok haza karácsonykor.

- Hát - kezdek bele, pedig jól tudom "hát"-tal nem illik mondatot kezdeni - kaptam egy levelet apámtól, hogy nem ér rá, hogy hazamenjek. Gondolom nem akarta, hogy egyedül csücsüljek az ünnepnapokon. Sok a dolga - mondom, de a végét már csak halkan. Arra már tényleg nem válaszolnék, hogy mi a dolga. Hazudnék valamit. Azt csak nem mondhatom, hogy a Sötét Nagyúr szolgálatába áll reggeltől, estig ... Talán elkezdenék neki beszélni valami Minisztériumi munkáról, bár lehet lebuknék, ki tudja ... a csaj lehet valami megszállott 'minisztériumi munkák fan'. Baromság.
Még hogy kitűnik? Ez költői kérdés volt, vagy komolyan kérdezte. Furcsa, csak rá kell nézni.
- Szoknyában és ujjatlan felsőben csodálkozol? - kérdezem vissza nevetve. Nem, mintha nem tetszene sőt, szerintem nagyon jól néz ki, pompásan fest. Csak éppen nem értettem miért találja ilyen furcsának ezt a kijelentésemet. Magamra kellett néznem, csak a magasságom miatt nézhették ki belőlem az emberek, hogy hetedéves vagyok, vagy még azt sem.
Pláza. Tipikus női baj. Szerintem ez már valami betegség lehet, de ezt csak halkan magamban jegyzem meg. Szerintem elő venné valahonnan a cuki kis táskáját és püfölni kezdene vele, ami azért nem lenne kellemes élmény, nem szeretném kipróbálni - tartogassa másnak a meglepetést.
- Persze, mehetünk - mondom és felállok. Majd odanyújtom a kezeimet a lány felé, ha akarja megfoghatja és könnyebben fel tud állni.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2009. 11. 25. - 17:01:46
(http://www.frpgs.co.cc/images/zabapxmeocwzp4fq2nwu.gif)


Abby után indulok, s egy pillanat múlva már az ajtóban várjuk a pillanatot, mikor elindulhatunk, mikor hozzám fordul, én egy biccentéssel jelzem, hogy egyetértek. Ahogy elindulunk a folyosón csak pár pillanat múlva fogom fel, hogy vak sötét van, és fény kéne:
- Lumos - mondom Abigail példáját követve, mire picinyke lángocska gyullad a pálcám hegyén, utat mutatva a sötét és kihalt folyosón.
Tovább megyünk, majd egyszer csak a lány mellettem megkérdezi, hogy sikeresen kijutottam-e a hálóból anélkül, hogy lebuktam volna, mire én pár szóban összefoglalva elmondom neki a kijutásom kis történetét: - És végül elintéztem egy "exmemoriam"- ma... - fejezném be a monológomat, amikor halk lépések zaja üti meg a fülemet, a Abigailra nézek, mire egy ijedt arc néz vissza rám. Gyorsan körbenézek, és mire felfognám, hogy mi a helyzet, már kapom is az információt az üres tanteremről, mire bármiféle kérdezés nélkül elindulok az ajtó felé, és benyitok, majd a férfi-női illemszabályt áthágva a lány előtt bemegyek a tanterembe, s hátamat a falnak vetem. Üres kis terembe értünk be, látszik a vastag porréteg a bútorokon, amiket a hold fénye világít meg: biztos régóta nem használják - jegyzem meg magamnak, s várok, vagyis várunk, ugyanis időközben Abby is beért, s elfoglalta a helyét egy régi ütött-kopott asztalon.
Csak pár perc telt így el, néma hallgatásba burkolózva, mégis több órának tűnt, a várakozás. Majd időközben felhangosodott, majd elhalt a léptek zaja, mely elhaladt a búvóhelyünk előtt, s a lány szólalt meg előbb: "- Francba ezekkel a prefektusokkal - azt hiszik, csak úgy mászkálhatnak a folyosókon -mondja, majd hirtelen kitör belőlünk a nevetés, hisz ezekben a pillanatokban mi is éppen tilosban mászkálunk...
Miután túltettük magunkat a mondaton, újból Abby szólal meg.
- Ahogy gondolod, de inkább a tópartot választanám - s a mondat közben újból körülnézek a kis helyiségben, majd elindulok az ajtó felé.
Lenyomom a kilincset, s amilyen halkan tudom, kitárom az ajtót - mire az ajtó együttműködést nem mutatva hangos nyikorgás közepette kinyílik. Kikémlelek a folyosóra, s meglepődve konstatálom, hogy égnek a folyosón a fáklyák.
- Mi lehet ez? - kérdezem suttogva Abigailtől, aki időközben utánam jött, s most pont az ajtón beszűrődő kis fénycsíkban áll, így szemügyre vehetem: legnagyobb meglepetésemre nem látok rajta semmi furcsa kifejezést, vagy ijedtséget.
Újból a folyosó felé fordulok, s megint végignézek rajta: - Tiszta a levegő - jegyzem meg halkan, majd kitárom az ajtót, és előre engedve a lányt, kilépek a tanteremből.
Halk lépésekkel folytatjuk utunkat az előcsarnok felé, amitől immár csak egy befordulás választ el minket.
Halkan menetelünk csöndbe burkolózva, nekem nincs kedvem most beszélgetni, meg aztán talán nem is ajánlatos, Abbyt meg nem tudom, hogy miért nem szól egy szót sem, bár mégis szinte folyamatosan érzem a tekintetét magamon.
Elérkezünk a sarokra, itt hirtelen megtorpanok, és kikémlelek a nagy folyosóra: itt is égnek a fáklyák, egészen a nagy tölgyfa ajtóig, mintha csak nekünk gyújtották volna fel őket, hogy lássunk. Nem látok mozgást, így hát hátrapillantva a vállam fölött, kilépek az előcsarnokba, ám pár lépés után hirtelen egy hang szólal meg a fejünk fölött: itt nem néztem körül, nem is gondoltam, hogy egy szellem beleavatkozhatna abba, hogy ne legyen sima utunk. És mégis, most Hóborc ott lebeg felettünk, s közben éles kacagások közepette kiáltozik:
- Éjjel mászkálunk? Hát nem szép dolog... - mondja, s közben szüntelenül kacarászik, olyan hangosan, hogy akár a fölső emeleten is hallhatják a beszédét.
- Hóborc, ne!! - Hóborc, ne!! - kiáltom rá dühösen, és rászegezem a pálcám, bár sajnálatos módon rá kell jönnöm, hogy túl sok mindent nem tudok egy szellemmel szemben kezdeni.
Ránézek Abbyre, mintha tőle kérnék segítséget, de segítség helyett csak rémült arcot látok, miközben Hóborc folytatja a kiabálást.
Majd hirtelen eszembe ötlik amit hallottam, hogy mi a teendő ilyenkor:
- Hóborc, ha nem hagyod abba, szólok a Véres Bárónak! - de miközben beszélek, már hallom is a közeledő léptek hangját arról a folyosóról, amit nemrég hagytunk el.
A mondatnak meg lett az eredménye: Hóborc előbb elhallgatott, majd hangos puffanással a közelben lévő seprű tárolóba vetette bele magát, mire hallani lehet, hogy a közeledő megszaporázza a lépteit. Hirtelen a földbe gyökerezik a lábam: lebukunk.
Gyorsan körülnézek, s jobb ötlet híján, berántom Abbyt egy pár lépésre tőlünk álló páncél mögé.
- Bocsi - súgom oda a lánynak, mikor már a páncél mögött állunk, mivel előzőleg, ahogy utána nyúltam szerintem véletlenül olyan helyet érintettem, aminek nem hinném, hogy örülne, bár mégse szólt, de lehet amiatt, hogy csak én éreztem rosszul... de biztos ami biztos, nehogy megsértődjön rám, és azt gondolja, valami perverz alak vagyok, aki még a bajban is olyat cselekszik... de itt inkább lezárom a témát, és a hirtelen keletkezett vigyort gyorsan megpróbálom eltüntetni az arcomról.
A lépések közben egyre közelednek, és hangosodnak, míg végül egy mardekáros prefektus lép ki az előcsarnokba, s kémlelve körülnéz. Lélegzetvisszafojtva állunk a páncél mögött, s várjuk a fejleményeket. Mégis biztos ami biztos: a pálcámat az előzőleg érkezettre szegezem.
Csend van, egy pisszenés sem hallatszik, miközben a mardekáros körbenéz. Egyszer körbe fordul... - most... most! - biztatom magam, mikor éppen nem felénk figyel, de ha nem muszáj, nem akarom "lelőni őt", s pattanásig feszülő idegekkel állok ott, vagyis állunk ott, mint a heringek. Mert időközben annyira összpontosítok arra, hogy mit fogok csinálni akkor, ha észrevesz, hogy teljesen el is felejtem, hogy Abigail ott áll mellettem. Szegényt szinte teljesen összenyomom, ahogy próbálok beljebb húzódni, nehogy valamimet is meglássa a prefi.
A mardekáros, miután kétszer is körbefordult, s körbenézett, elindul oda, arra a folyosóra, ahonnan jött: - Húúh - mondom magamban - ezt megúsztuk! S miután a fiút elnyeli a másik folyosó, kicsit kijjebb húzódom, hogy Abby is kapjon levegőt. Ám abban a pillanatban, ahogy megmozdulok, egy lefegyverző bűbáj röppen felém, ami célt tévesztve a páncélba csapódik. Őszintén szólva mindenre számítottam, de erre nem, s ahogy meglátom a sarokról kilépő kajánul vigyorgó emberkét, miközben az újból emeli a pálcáját, végig se gondolva mit teszek, az előkészített varázslatot mondom ki rá:
- Stupor...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2009. 11. 30. - 14:34:58
(http://www.frpgs.co.cc/images/vckqdtdr1l2d6wf8yf81.png)

Hát akkor irány a tópart. Úgy látszik megnőtt mindkettőnk önbizalma. Peter kinyitja az ajtót, hiába próbálta halkan kinyitni, persze, hogy hangosan nyikorogva szólal meg. Kilépek én is az ajtón és megdöbbenten tapasztalom, hogy égnek a fáklyák, ha jól emlékszem (már pedig jól emlékszem) akkor idefele jövet nem égett egyik sem.
- Nem tudom. Furcsa… az előbb még tök sötét volt, most meg… - mondom közömbös arccal.
*Tiszta a levegő* - hallom Pet helyzetjelentését. Kitárja előttem az ajtót, majd a kezével jelzi, hogy előremehetek. Kilépek a kivilágított folyosóra. Mintha valaki azt akarná, hogy könnyen eljussunk a bejáratig, de azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy pont a mi lebukásunkat akarja. Halkan sétálunk a folyosón, egyikünk sem szól egy szót sem, bár nem is lenne ajánlatos. Én sem kezdeményezek beszélgetést, végül is minek, ráérünk majd a tóparton is beszélgetni. Ettől független a tekintetem végig a hátát pásztázza. Pár lépés és elérkezünk az utolsó fordulóig. Peter hirtelen megtorpan, és a folyosót nézi. Furcsa, de itt is égnek a fáklyák. Hátra néz, majd elindul az előcsarnok felé. Én is követem a példáját, hisz nem akarok lemaradni. Néhány lépés múlva mindketten elsápadunk. Hóborc az, és persze, hogy nem tud csöndbe maradni. Úgy látszik az a célja, hogy felverje az egész Roxfortot. Peter kiabál, de ezzel semmit nem ér el, sőt egyre inkább hergeli vele a kopogó szellemet. Rám néz, de sokat nem tudok segíteni. Teljesen leblokkoltam, és egyszerűen semmit nem tudok csinálni. Szerencsére a srácnak eszébe jut, hogy mit kell ilyenkor mondani. De ebből, hogy verekedjük ki magunkat. Megkeresem a pálcámat, és jó erősen megszorítom, hátha ez ad egy kis önbizalmat. Aztán én is meghallom a léptek zaját, amit idáig Hóborc miatt nem vettem észre. Biztos az a hülye prefektus jön vissza és akkor mi lebukunk. Tőlünk pár lépésnyire egy páncélos lovag áll. Peter gyorsan reagál és szó szerint engem is beránt a páncél mögé. Kicsit rossz helyen kap el amin kissé meg is lepődök, de nem hiszem, hogy szándékosan tette volna, ám ha mégis akkor holnap reggel eszméletlen találják meg a tóban. Úgy látszik ő is kapcsolt, mert bocsánatot kér.
- Semmi baj. – suttogom, szinte alig érthetően. Valaki közelít. Magamban imádkozom, hogy csak egy nyamvadt prefi legyen, mert ha tanár lesz, akkor nekünk végünk, és kettővel kevesebb diák lesz holnaptól a Roxfortban. De erre inkább nem is gondolok, mert nagyi és James rögtön ki is nyírna szerintem. Csak egy prefektus, ráadásul mardekáros. Azt hiszem ennél rosszabb nem is jöhetne. Pálcámat előhúzom, bár ezen a kis helyen nem egy egyszerű dolog ráadásul Peter is próbál minél beljebb jönni. Közben a pálcáját szegezi a prefire és koncentrál. De úgy látszik nincs elég bátorsága kilőni rá az átkot. Mardekáros tag párszor körbenéz, figyel, de nem lát semmit és senkit. Legalább is remélem. Visszaindul, így végre fellélegezhetünk, és kiléphetünk a rejtekhelyünk mögül. Ahogy Peter megmozdul, már hallom is az átkot, amely pont a fejem fölött csapódik be. A kis kedvencünk –joggal kaphatja meg ezt a nevet, legalább is szerintem. – újra lendíti a kezét, de Pet gyorsabb és kilövi a kábító átkot. Pechünkre rosszul célozz, így a prefektus átka leteríti szegény fiút. Most rajtam a sor és már mondom is:
- Stupor! – mondom. Ám ő ezt is kikerüli, de a másodikat már nem sikerül neki. Kábán esik össze, így van egy kis időm, hogy felmérjem a helyzetet. Peter itt fekszik tőlem kétméternyire, a pálcája pedig a páncélos lovag romjai előtt hever. Odasétálok mardekáros barátunkhoz, majd az újabb bűbájt is kimondom rá.
- Exmemoriam! –így ni, most már reménykedjünk, hogy senki sem jön ide. Peterhez sétálok, és elkezdem élesztgetni. A tekintete kissé még kómás, a pálcáját keresgéli, de nem találja. Rémült arcát látva kapcsolok, hogy talán oda kellene neki adni.
- Invito pálca! –mondom, és a kezemben landoló pálcát átadom a srácnak.
- A prefektust oda kellene húzni a páncél romjaihoz, hadd higgyék azt, hogy ő volt az, aki lerombolta. - adom az ötletet Peternek. – Utána végre a tóhoz is elmehetnénk. –folytatom.
Nekiállunk, és átrendezzük a helyszínt. Szegény prefektus… hát nem sajnálom… ha mázlija van, akkor csak a ma estére nem fog emlékezni, ha nem akkor így járt. Ezt követően végre elindulhatunk a valós célunk irányába. A sétánkat halkan folytatjuk, mindketten az előbb történteken rágódunk. Pár lépés és a tölgyfa ajtóhoz értünk. Halkan lenyomom a kilincset és kitárom az ajtót. Kint teljesen sötét van, csak a Hold és a csillagok világítanak. Jóleső hűvös levegő fogad minket. Megállok és bevárom Petert, aki még kicsit az átok hatása alatt áll. Rámosolygok és viccesen megszólalok:
-Remélem a prefink már felébredt és bambán néz körbe és nem tudja, hogy hogyan is került oda.  
Egyébként jobban vagy már?- kérdezem tőle és lassan elindulok a tópart irányába.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 01. - 20:56:12
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Szegény. Az apukája nem tudott hazajönni az ünnepekre a munkája miatt. Milyen szomorú. Biztosan valami főnökféleség lehet, vagy valami fontos, minisztériumi beosztott, sőt, az is lehet, hogy gyógyító. Ki tudja?
Nem mondok semmit, csupán megértően bólogatok, majd megkockáztatok felé egy biztató mosolyt, mely az arckifejezését látván egyből le is hervad arcomról. Ez kínos. Elfordítom fejem a tó felé, térdem felhúzom, kezemmel átkarolom, s fejemet rárakom. Mint aki teljesen elzárkózik a külvilág elől, pedig nem. Élvezem a jó időt, és ebben a lenge öltözetben cseppet sincs melegem.
A kijelentése hallatán csak komisz mosollyal reagálok. Látszik rajta, hogy tetszem neki. Úgy néz, mint aki már a bugyit is levette rólam… sőt, mintha… héé, várjunk csak. Úristen, csak most esik le. Hogy gondolhattam. Ilyen miniszoknyában! Te jó ég. A ruhámat tekintve nagyon merész ez a póz, melyet az imént vettem fel. Tulajdonképpen megmutattam a tanga bugyim alulsó részét az óriáspolipnak meg a fekete tóban élő többi, undorító kis szörnyetegnek. Fuj…

- Oh, mily udvarias … - jegyzem meg, sokkal inkább magamnak, semmint neki, bár tuti meghallotta, mikor kezét felém nyújtja, segítség gyanánt. Természetesen megragadom puha kezét, s felállok. Némiképp leporolom magam, megigazítom szoknyámat, s még mindig a kezét markolászva elindulok mellette.
Sugárzó mosollyal tekintek rá, majd fejem elfordítom. Üdvözlégy köztünk, borzasztóan kínos csend. Ajj, valamit ki kell találnom…
- És… - nem tudom, mit mondjak, egyszerűen nem megy… - Hogy megy a tanulás? Készülsz már a RAVASZ-ra?
Az egyik legpocsékabb téma, amit felhozhattam volna, de nem gáz. Hiszen itt van a külsőm, ami tökéletesen egyensúlyozza a beszélgetés unalmasabb kimenetelét.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2009. 12. 05. - 19:40:53
Abigail




ÁÁÁÁ, bumm, és máris érzem ahogy megtántorodom, majd arccal előre előrezuhanok. Sötétség.
Majd hirtelen, érzem, hogy valaki pofozgat, kinyitom a szemem, borzalmasan vagyok... apropó, hol a pálcám?-nyúlok a zsebem felé, de abban nincs ott, hol lehet? -kérdezem magamtól, de a következő pillanatban már Abigail nyújtja felém az elveszett pálcát, elveszem tőle, majd egy rövid -Köszi után megpróbálok felkelni a földről. Mellettünk mindenfelé páncéldarabok hevernek a földön, nagy nehezen kissé kóvályogva átbotorkálok a roncsok között, majd a fiúhoz lépek, hogy Abby utasítása szerint átvonszoljuk pár méterrel odébb.
S pár perc múlva -bár még igencsak kótyagosan- de elindulok a lányt követve a kijárat felé.
Ahogy kilépünk az éjszakai félhomályba, a hirtelen levegőváltás megteszi a hatását, már sokkal de sokkal jobban érzem magam. -Aha -reagálok vigyorogva, majd a következő kérdésnél, már egészen magabiztosan válaszolom, hogy: -Persze, már sokkal! -mondom, s közben érzem, hogy kiráz a hideg, s lassan visszatér a szokásos jókedvem.
Lassan elindulunk a tó irányába, érzem a kissé nedves füvet a lábam alatt, s közben újra kiráz a hideg: -Annyira azért talán nincs is meleg... -jegyzem meg halkan, de leginkább csak magamnak, semmint a mellettem lépkedő Abby-nak.
Visszanézek a kastélyra, ott nem világit egy ablak sem, mégiscsak úgy érzem, mintha valaki figyelne minket, ezért hátranézek a vállam fölött, de ott nem látok semmit, csak a sötét nagy tölgyfa ajtót.
Nem sokat beszélünk, s ez annyira nem is tetszik nekem, valahogy sokkal inkább kellemesebbnek gondolnám, ha lenne valami témánk, de nem tudok semmit kitalálni, így hát némán folytatjuk utunkat.
-Érdekes... -mondom, de befejezni már nincs kedvem, s inkább elharapom a mondat végét, de Abby kérdő tekintetét látván inkább befejezem azt: -Tulajdonképpen csak arra gondoltam, hogy milyen szépen süt... vagy mit csinál a hold... világít... Persze szerencsénkre, mert így nem kell pálcát gyújtanunk, elkerülve ezzel a lebukás veszélyét, bár még mindig a hátamon érzem a kutató tekinteteket, de aztán -fűzöm tovább a gondolatmenetemet- lehet ez csak azért van, mert hát tilosban járkálunk, és az esetleges lebukás miatt gondlom ezt.
Időközben egyre jobban eltávolodunk a kastélytól, s egyre jobban nőni kezd a kiszemelt célpont mérete: a tó, a fényes, rezzenéstelen tükrével.
Még mindig nem jut eszembe semmi értelmes dolog, amelyről beszélhetnénk, így hát némán lépkedek immáron a tó mellett, majd megkerülve egy nagy fát, és egy bokrot, leülök a tó partjára, és végignézek a tavon, s abban a pillanatban eszembe jut egy kérdés, amelyet már az indulás óta meg akartam kérdezni: -Tulajdonképpen miért is jöttünk ki ide?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 12. 06. - 14:19:25
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Nem sokat hallom, hogy az emberek udvariasnak neveznek. Ez olyan kivételes alkalom, szóval ünnepnappá nyilvánítom. Szó nélkül pedig nem hagyhatom.
- Igyekszem - mondom neki, miközben mosolyogva nézem, ahogyan leporolja szoknyáját.

Szép a tó, főleg így, hogy a nap rásüt és visszaverődnek a szikrák az álló vízen. Furcsa, hogy Emma mennyire nagy hatással van rám. El is felejtkeztem apámról és a levélről, amióta odahívott magához. Mi tagadás félre ismertem a pláza mániás csajokat, legalábbis ő kivétel mind közül, akikkel én eddig beszéltem. Természetesen megvan a csacsogója, de ugyanakkor az is látszik rajta, hogy értelmes lány. Ez tetszik, nem szeretem a kívül-belül folyton szőke csajokat. Visszataszító és egy idő után idegesítővé válik.

Felvonom a szemöldököm a kérdésén, de nem azért mert hülye kérdésnek tartom. Egyszerűen csak azt hittem, ha rám néz rájön a válaszra.
- Én és a RAVASZ? - kérdezem. - Tudod nem vagyok az a fajta, aki sokat tanul. RBF-en is éppen, hogy átmentem, szóval a RAVASZ tantárgyaim elég unalmasak és egyszerűek, de a vizsgán akkor sem megyek, majd át kiválóval - mondom, talán egy kicsit elhadartam az egészet, de azért remélem megértette.
És az udvariasságom ismét megnyílt, vagy csak a kíváncsiságom. Lényegtelen. Visszakérdeztem.

- És te készülsz az RBF-re? - kérdezem, majd visszaemlékezek a saját RBF-emre. Vártam, mert annyi szöveget betanultam, hogy miért nem tudtam tanulni. Kár, hogy senkinél sem váltak be így a saját agyamra kellett támaszkodnom, amely csak az órai anyagot jegyezte meg, a plusz munkákat sosem - hisz azokkal sosem találkoztam.

Tőled is bocsánatot kérek, hiszen a mentorom vagy - meg úgy amúgy is mindig feszengve várom a reagjaidat. Szóval elnézést a késői reagért. [:


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 07. - 20:25:58
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Visszafogott mosoly, majd apró megjegyzés.
- Ahhoz képest egész jól megy. – hangom kicsit elvarázsoltnak hangzik, mint akit teljesen elbűvölt a srác, pedig.. pedig nem.. mondanám normális esetben, pedig de. De nem akartam, és most tessék. Ha azt mondaná, hogy omoljak, a karjaiba megtenném…  hogy a fenébe ne. Hisz olyan cuki.
A következő kijelentésére felkacagok. Nem olyan hangosan, majd az arcára pillantok, csak egy futópillantás, nehogy észrevegye, s kicsit meglóbálom a kezét, előre-hátra. Talán észre sem veszi, talán mégis. Remélem igen, és remélem, veszi a célzást, hogy még mindig fogom a kezét. Majdcsak rájön, hogy milyen mázlista, hogy bejön nekem. Ezt nem sokan mondhatják el magukról itt, a Roxfortban.

- Igazad van. Tényleg nem, hogy is képzelhettem, pont rólad, Miszter „Nemtanulokcsakmert ettől nagyfiúnakérzemmagam”. – kacér mosoly jelenik meg arcomon, direkt húzom az agyát, heccelem, és remélem, veszi a poént, majdcsak nem kapja fel a vizet.
Én meg az RBF? Hát, örülök, ha sikerül átmennem, nem fogok sokat tanulni, inkább már csak azt várom, hogy átmenjek.
- Hát ami azt illeti, már nagyon várom, izgulok és remélem sikerül valahogy átvánszorognom rajtuk. – kíváncsi lennék, ő milyen eredményekkel végzett, de azt hiszem, ezt már nem tudom meg, legalábbis egy darabig, eme kellemes séta alkalmával biztos nem.
- Öhm.. és van barátnőd? – végre rátérek a lényegre, ami már az elejétől fogva érdekel , bár, egy ilyen pasinak, hogyisne lenne barátnője, biztosan omlanak utána a csajok…


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 12. 13. - 11:29:51
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Jól esik, hogy így gondolja. A legtöbb ember szerint bunkó vagyok, most hirtelen beugrott az a reggel Roryval és Rebeccával. Szerintük is egy tapló lehetek, ez kicsit fáj. De nem miattuk, magam miatt, csak is én tehetek róla, hogy ilyen bunkó vagyok. Erre neveltek? Otthon ez már mindennapi dolog, ha nem ilyen vagyok Stewel, akkor már vérárulónak neveznek. Mondjuk miért is lennék kedves egy házimanóhoz? Elég, ha néha-néha meghallgatja a problémáimat, az pont elég.

Egy enyhe rángatás ébreszt fel gondolataimból, az addig előre bambuló tekintetem most újra a lányra téved. Pontosabban először a szemeibe nézek, majd kissé lefelé, a kezünkre. Elmosolyodom, de érdekes módon nem vagyok zavarban, nem veszem el a kezemet. Ha akarja, majd ő elveszi, bár nem úgy tűnik, mintha ezt akarná. Tovább hallgatom a kissé gúnyolódónak nevezhető dumáját.
- Pontosan így van - helyeslem. - Miért nem jönnek be az enyhén ... na jó túlzottan hanyag srácok, akik nemtörődöm stílusban nyomulnak?  - kérdezem egy titokzatos pillantással.

Majd, amikor áttér az RBF-re kissé felnevetek.
- Úgy tűnik egy magamfajtához van dolgom. Már csak az "átvánszorognom" szó miatt is gondolom így - mondom és továbbra is csak mosolygok. Elvégre is ez az egyetlen dolog, amiben valamilyen szinten jó vagyok. Talán, ha egész nap mosolyognék mindig ilyen jó kedvem lenne? Mert most jókedvem van, sosem éreztem magamat még ilyen boldognak. Bár nem hiszem, hogy Emma nélkül lenne még ilyen jó kedvem.

- Barátnőm? Ki bírná ki mellettem? - kérdezek vissza homlok ráncolva.
Még csajozni se tudok normálisan, így hogy lenne barátnőm? Most biztos magában jót nevet és már az elejétől tudta, hogy balek vagyok ... és most koppant csak nagyot, hogy igaza volt. Tényleg az vagyok. Ez van.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 15. - 19:25:38
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Cöhh... a kis cseles. Rátapintott a lényegre, és ebből az egy kérdéséből egyből leszűrtem, hogy nem sokat tudhat a lányokról, de mondjuk ez már a viselkedéséből is leszűrhető. Hiszen, melyik csajszi ne szeretné a hanyag, rosszfiúkat. Sőt, őket szeretjük a legjobban, mindenki értük eped. Én is, és most itt sétálok kézen fogva az egyikkel. Uhh... imádom. A helyzetet is meg Gerryt is. Teljesen elvarázsol. Ő… olyan különleges. Az a tipikus rosszfiú, de mégsem. Rossz és egyben olyan jó is. Kicsit visszahúzódóbb, de úgy látszik már feloldódott. Hát igen, az én társaságomban ez nem is olyan nehéz.
Újból meglengetem a kezünket, s majd csak azután felelek.
- Ki mondta, hogy nem jönnek be? – kérdésem végére kacsintottam, csak, hogy én is hasonlóan titokzatos lehessek. Nem bírom ki, hogy ne mosolyogjak, pedig ezt a pillanatot igazán komolynak képzeltem, de így. Nem baj, majd legközelebb.

- Hát igen, úgy tűnik egy magadfajta szólított le… még szerencse, nem igaz? – kérdem. Na, jó, erre most komolyan kíváncsi vagyok. Mármint, hogy mit fog reagálni rá, hogy észreveszi-e a rejtett célzást. Végül s nem baj, hogy félénkebb a lányokkal. Sőt, nagyon cuki. Kellenek ilyen pasik is, elvégre nem lehet mindenki olyan „egyből a lényegre térek” – fajta. Kellenek ilyen jófiúk is, akikről később kiderül, hogy rosszak, sőt, belül egy igazi vadember lakozik. Na, jó, ez kicsit durva hasonlat volt.
   Megállunk, s én szembe fordulok vele, megfogva másik kezét is, s a szemébe nézek. Mosolyog… oh, de cuki. Úgy látom, jó kedve van. Ennek őszintén örülök.

   Jajj, hát miért csinálja ezt? Úgy látszik, nem ismeri jól magát. Hiszen a kérdés úgy hangzott volna rendesen, hogy „Melyik lány NE bírná ki mellettem?” Szerintem nagyon helyes, nekem legalábbis nagyon bejön.
- Pssszt… - sziszegek halkan, hogy elhallgattassam, bár nem tudom, hogy akart-e még mondani valamit, de a lényeg az, hogy beléfojtottam, majd lábujjhegyre állva, kezeimet mellkasára fektetve számat szájára tettem, majd lány csókot leheltem ajkára. És újabbat, és újabbat. De hiányzott már ez, és pont Gerryvel, egy olyan sráccal, aki igazán esélyes szerelmem kivívására, fantasztikus. Meg az is, hogy érzem szíve vad dobogását kezem alatt. Ez kissé ijesztő is és jó is egyben. Furcsa, hogy egy olyan kis ketyere, egy szerv tart életben minket. Ez mindig is elgondolkodtatott.

 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 12. 20. - 15:46:44
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Mosolyogva hallgatom, ahogy bevallja, hogy igenis bejövök neki. Ez valahogy jól esett, mert eddig még egyik lány sem szeretett belém egyik percről a másikra, vagy csak nem mondták el. Bár ezt a felvetést lehetetlennek tartom.
Magamfajta és be is vallja, pedig a lányok nagy része nem dicsekedne vele, de úgy látszik őt ez nem érdekli. Csak beszélek tovább, kérdésére válaszolva, s ekkor csak annyit hallok, hogy "Psszt...". Először a homlokomat ráncolom, azt hiszem elrontottam valamit, azért kussoltat be, de szokás szerint megint tévedek. Szerencsére.

Érzem, ahogyan puha ajkai az én durva, erőtlen számhoz érnek. Érzem kezének érintését mellkasomon, s a szívem egyre jobban pumpálja a vért az agyamba. Csak dolgozik és dolgozik. Karommal lassan átfogtam a derekát, talán azért mert féltem, hogy hirtelen elmegy majd, így legalább lefékezem. Tulajdonképpen élveztem a helyzetet, s remélem ő is, mert lehet csak egy esetlen fiún akar segíteni. Mondjuk nem ő az egyetlen, aki hirtelen csókot adott a számra, de ezt akartam eddig a legjobban. Ahogyan ott álltunk egyszeribe - bár lassan, de - véget ért az egész.

Örültem, hogy Emma ezt akarta. Legalábbis féktelen mosolyából ezt szűrtem le, s azt gondolom eddigi beszélgetésünkben ezt várta a legjobban. Én is ezt vártam volna? Igen. Ezt vártam. Bár ez csak egy gondolat menet volt, nem hittem, hogy meg is történhet. De megtörtént és ez a valóság.
- Következő kérdés? - kérdeztem mosolyogva a lánytól.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 22. - 19:05:42
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

A lágy ajkak érintkezése, találkozása, s a nyelvek finom játéka. Imádom, nagyon élvezem. Ez a Gerry. Hú, vajon hányszor smárolhatott már életében? Nem tudom, de tuti nagyon sokszor, ha ilyen jól csinálja. Nekem legalábbis nagyon tetszik, borzasztóan élvezem, ezt mindenki élvezné.
Aztán vége. Visszaállok a lábamra, s kezem leveszem mellkasáról, majd ismét megfogom a kezét, s indulunk tovább. Vigyorogva körbenézek, s látom, hogy semmi sem változott, csupán én látom oda a rózsaszín felhőket, melyeket már régi ismerősként üdvözlök, s melyeket annyira szeretek. Csak én veszem észre, hogy milyen jó pasi is ez a Gerry és csak én sétálok vele itt kézen fogva. Oh… hát ezekért a percekért érdemes élni.

   A kérdésére halkan nevetek, s mélyen elgondolkodok. Hátöhm… mi is legyen?
- Mit gondolsz rólam? – kérdem egyből a lényegre térve. Vagyis újból a lényegre térve. Kíváncsi vagyok, hogy vajon milyen véleménnyel lehet rólam. Vajon k*rvának tart-e, csak mert ilyen rövid idő után lesmároltam. Remélem, nem hiszi azt, hogy minden második sráccal ezt csinálom. Egy biztos, élvezte a csókot, ez látszott rajta, de nem tudom, mit gondolhat pontosan róla.
Mondjuk, lehet, hogy kellett volna valami bevezető kérdés, nem tudom, de most már teljesen mindegy, ha már kicsúszott a számon, akkor nem tudok mit tenni. Maximum annyit, hogy mosolyogva ránézek, hátha elkapjuk egymás pillantását, s egy újabb kötelék szövődik, amit a jobbak szemezésnek hívnak, hogy aztán megszakadjon.
   Szabad kezemmel rövid kis szoknyám alját húzogatom, hátha kissé hosszabbnak látszódik, de reménytelen. Ennél hosszabbat nem tudok kihozni belőle, maximum bűbájjal, de most nem igazán alkalmas az idő varázsolgatásokra. Pont most, ilyen idillikus pillanatokban. Hülye lennék kizökkenteni magunkat a romantikázásból.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2009. 12. 29. - 21:38:21
(http://www.frpgs.co.cc/images/1ocs10tebuhdi10dh0jx.png)

Örömmel nyugtázom, hogy Peter jobban van. Az idő nem pont olyan, mint amire gondoltam, sokkal kellemesebbet vártam, de szerencsénkre még ez az idő nem tartozik a farkasordító hideg közé. Némán sétálunk egymás mellett, ami egyrészt jó, mert így nem kell tartanunk attól, hogy valaki esetleg meghallana minket, viszont rossz is, mivel így szótlanul olyan érzése van az embernek mintha egy vadidegen mellett sétálna, márpedig mi ismerjük egymást, de mégsem szólalunk meg. Egyre inkább azon jár az agyam, hogy mi van, ha valaki más is hallotta, amit a csarnokban műveltünk, ne adj isten látta is. Vagy mi van akkor, ha valamelyikünk szobatársa észreveszi, hogy eltűntünk, esetleg az emléktörlő átok mégsem sikerült olyan jól, mint kellett volna. Csak úgy törtek fel bennem az ilyen és hasonló gondolatok, amik egy kicsit nyugtalanítottak. Aztán eszembe jutott az is, hogy ilyenkor már szinte mindenki alszik és nagyon kicsi az esélye annak, hogy észrevegyenek minket. Majd Peter megszólal, de az első szó után magába fojtja a többit, így kérdő tekintettel nézek a srácra, hogy most akkor ő tulajdonképpen mit is akart. Már majdnem megszólaltam, hogy most mit akart mondani, mikor folytatja a mondatot, így kiderül, hogy csak arra gondolt, hogy a Hold milyen szépen ragyog. Nem pont erre számítottam, de végül is igaza van.
- Tényleg szépen ragyog a Hold, de legalább nincs szükség, arra, hogy a pálcánkat használjuk. –felelem, majd némán folytatjuk utunkat a tó felé, amelynek körvonalai lassan kezdenek kirajzolódni. Továbbra is némán folytatjuk utunkat, ami kezd egy kicsit nyomasztóvá válni, de semmi nem jut eszembe, amiről beszélhetnénk. Pár perc múlva már a tó mellett sétálunk, Peter vezet, ő keres egy neki megfelelő helyet, ahova leülhet. Én is követem, majd letelepedek mellé. A tó felszíne, majdnem tükörsima, csak a Hold fénye tükröződik vissza a felszínről. Mindig is kedveltem ezt a tavat, ám igazából csak most szerettem bele igazán. Ránézek Peterre, arcán látszik, hogy gondolkozik valamin.
„-Tulajdonképpen miért is jöttünk ide?” – kérdezi tőlem. Ezen a kérdésen egy kicsit nekem is gondolkoznom kell, de egy félé perc múlva válaszolok is.
- Hát… tulajdonképpen nem tudok semmilyen konkrét magyarázatot adni arra, hogy pontosan miért pont ide jöjjünk, de azt tudom, hogy miért szöktünk ki a kastélyból. Tudod, egy kis kalandra vágytam, mivel untam már a benti unalmas falakat, és úgy gondoltam, hogy talán kijöhetnék ide a tóhoz, de nem volt kedvem egyedül jönni, ezért szóltam neked.
Ez egy kicsit hosszúra sikerült, de ennél tömörebben nem tudtam volna összefoglalni, mivel akkor annak semmi értelme nem lett volna. Hagytam egy kis időt a fiúnak, hogy felfoghassa, amit mondtam neki, ezalatt pedig újra a tó környékét pásztáztam tekintetemmel. Először csak gyanús dolgokat kerestem, de semmi ilyen dolgot nem tapasztaltam, így újra a fiú felé fordultam és megkérdeztem:
-Esetleg nincs kedved egy kicsit jobban körülnézni?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2009. 12. 30. - 10:56:29
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Egy ideig gondolkozom. Hogy is fejthetném ki igazán mit gondolok róla? Magamba persze már rég bevallottam, hogy kellemeset csalódtam. Az ilyen lányokról ugyanis egész más a véleményem. Persze ez szintén az én szigorú előítéletem, amit annyi mindenki utál. Néha én is utálom, de egyes esetekben igazán hasznos is.
Összeszedtem minden gondolatomat és belekezdtem a lány kérdésének megválaszolására. Remélem, azért nem ijedt meg, hogy ennyit haboztam...

- Szerintem te egy nagyon aranyos lány vagy, de komolyan! Tudod nem hittem volna, hogy egyszer, majd egy ilyen életvidám csaj fog leszólítani. Hiszen én az a tipikus búskomor ábrázolatú srác vagyok ...
És ez mind igaz. Mindig fájdalmas képet vágok, még akkor is amikor örülök. Most valahogy mégis mosolygok. Mert itt van velem Emma. Utoljára talán Catherina hozott igaz mosolyt az arcomra. Úgy tűnik akadt egy vetélytársa, de őszintén ... nem bánom!

- És te? - kérdezem. - Te mit gondolsz rólam?
Sosem érdekelt senki véleménye. De most ennek a szőke lánynak, akinek a kezét fogom, nagyon érdekel a véleménye. Teljesen úgy érzem, mintha kicseréltek volna.
- És őszintén válaszolj! - tettem hozzá így utólagosan.
Bár nem tartok attól, hogy hazudni fog. Miért tenné?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Lashawn Elwyn - 2009. 12. 30. - 11:49:32
Sabrina

Kicsit kezdett meleg lenni és egyre több ember szállingózott ki a tónak pont erre a szakaszára. Látta vagyis olyasvalami érzés látszódott rajta, hogy nem szereti, ha sok ember van körülötte. Amikor megdicsérte a lány hangját látta, hogy elpirul, de inkább úgy tett, mintha nem is látta volna. ~ Szóval van barátka~ gondolta magában. ~ Inkább nem kavarok be, mert még a végén rosszul járok.~
- A macska szerint finom falat a bagoly, de sajnos a macska nem tud levelet hordani nagy távon. -próbált meg egy, saját bevallása szerint ócska, poént Lashawn, hátha a lány nevet. Majd a lány feltett egy elgondolkodtató kérdést. Ő maga sem tudta, hogy mit szeret a bájitaltanban, de azt tudta, hogy szereti. Így elég nehéz elmagyarázni a lány számára, hogy miért szereti a bájitaltant, ha önmaga sem tudja a miértet.
- Hát nem tudom, talán azért, mert kell oda egy sajátos kreativitás, kitartás ás tudás, hogy elkészítsen bárki is egy bájitalt. Ráadásul néha igen keményen meg kell dolgozni a megfelelő hatásért. - felelte a lány kérdésére, maj dő tett fel egy kérdést. - ÉS te miért szereted az átváltoztatástant?


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 12. 30. - 16:14:43
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Várakozón tekintek rá, s közben mosolygok, de hát úgy vélem ez már megszokott. Kezemmel bátorítóan megszorítom az övét, majd várok. Három, de talán négy perc is eltelik, mire Gerry válasszal méltat, már pont kezdtem felhagyni a reménnyel, hogy egyszer megtudom, vajon mit gondol rólam, mikor megszólalt, én pedig kicsit lassítva a tempón, hallgattam szavait, melyek borzasztó jól estek. A legtöbben sokkal inkább negatív érzelmeket táplálnak felém. Vagyis a legtöbb mardekáros, de Gerry nem. Hú, azt hiszem sikerült egy rendes pasit kifognom, s ennek őszintén örülök. Olyan jól érzem magam vele és azt kívánom, bárcsak sose érne véget ez a délután. Bárcsak mindig együtt lehetnénk, vagy ha nem is örökké, csak a nap végéig. Én nem tudnám most itt hagyni és úgy érzem egy óra múlva is nehezen menne a búcsú, még ha csak pár órára is szólna. De egyelőre nem akarom megmondani neki, hogy így érzek. Még a végén elrémíteném és akkor nem csak egy estét kéne eltöltenem nélküle.

- Ajj, ne mondj már ilyeneket! Dehogyis vagy búskomor ábrázatú. Szerintem nagyon is helyes ábrázatod van. – jelentem ki lesütött szemmel, fülig pirulva. Nem vagyok hozzászokva a bókoláshoz, de hát úgy gondolom megérdemelte, hiszen olyan aranyos.
   Aztán jön a következő kérdés, amit… valahogy éreztem. Hah, sosem voltam a szavak embere, de hát ő is normálisan válaszolt, nekem is illene, úgyhogy jobb, ha összeszedem magam. Azt hiszem nem fog olyan sokáig tartani, mint neki.
- Hát… - kezdenék bele a mondatba, de félbeszakít. Höh, miért hazudnék? Ez abszolút logikátlan kérés volt számáról, de nem érdekel. A lényeg, hogy gyorsan túl legyek a válaszon és kész.
- Szóval… szerintem te egy nagyon különös fiú vagy és ezt most ne értsd félre. Helyes vagy, de mégsem nyálas, kedves vagy és mégis kicsit mogorva, és… és… azt hiszem, ha most vége lenne, mondjuk, ha most el kéne, menned vagy nem tudom, nem tudnálak elfelejteni. – habogok kissé a mondat végére, de hát ez nem valami könnyű. Megtorpanok, majd szembefordulok vele, ismét és újból megszólalok. – Gerry… azt hiszem, szeretlek. Tudom, ez egy kicsit elhamarkodott, így alig egy óra együttlét után, de én ilyen vagyok. Nagyon könnyen szerelembe esek, és nem tudok mit tenni. Ez van. – végig mosolygok, és a szemébe nézek, majd a mondat végére, mellkasára hajtom fejem és átölelem, majd egy kis idő után, talán egy perc múlva, eleresztem, majd újra megfogom kezét és rámosolygok.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2010. 01. 03. - 20:30:53
(http://www.frpgs.co.cc/images/8elnz22h841pkvu6tydb_thumb.png) (http://www.frpgs.co.cc/viewer.php?file=8elnz22h841pkvu6tydb.png)


...-Esetleg -válaszolom neki vigyorogva arra a kérdésre, hogy nincs-e kedvem körülnézni, s már pattanok is fel a helyemről, majd folytatom: -És merre? -kérdezem a lánytól, de meg sem várom a választ, s máris elindulok tovább a part mentén arra, amerre a tó körül a fák megsokasodnak, s  végül a Tiltott rengetegben ér véget...
 Pár lépést megyek előre, majd megállok, s visszanézek: -Hol vagy? -teszem fel a kérdést... leginkább az előttem álló fának, ugyanis nem látom semerre Abby-t. Hirtelen tényleg nem tudom, hogy merre lehet, valahogy úgy emlékszem, hogy követett amikor én elindultam, de akkor most hol lehet?-kérdezem magamtól. Biztos elrabolta egy vérfarkas, gondolom, s vigyorodom el a hülye gondolaton, közben megfordulok, arra gondolván, hogy már előbbre van, bár ez lehetetlen, hiszen ott volt mögöttem. Majd hirtelen, amikor éppen visszafordulok arra, amerre az előbb néztem, valaki kiugrik egy fa mögül. -ÁÁÁÁÁÁÁÁ -ordítom el magam, és visszahőkölök az ijedtségtől, majd rászegezem a pálcám a támadóra, de hirtelen semmi varázslat nem jut eszembe.
De nincs is rá szükség: két másodperc múlva felfogom ki a támadóm... hát ki lenne más mint Abigail -hogy én hülye erre nem gondoltam!-gondolhattam volna, hogy meg akar ijeszteni... -füstölgök magamban.
-Ezt nem kellett volna -mondom a tőlem két méterre a hasát, a röhögéstől fogó lánynak, miközben én neki dőlök egy közelben álló fának -tudod hogy megijedtem? -folytatom, bár szerintem ezt anélkül is kitalálta, hogy mondtam neki.
...De várjál csak... kölcsön kenyér visszajár!- gondolom magamban, de semmi épeszű ötlet nem jut eszembe, amivel visszavághatnék, így hát megfordulok, és folytatom tovább az utamat, igaz, most már úgy, hogy ha megtámadnának abban a pillanatban tudom mondani a varázsigét.
Hallom, majd látom, ahogy mellém felzárkózik a lány. Némán folytatjuk tovább a már megkezdett utunkat: én megsértődtem, s nem szólok hozzá... Ő meg csinál amit akar, nem érdekel -jelenetem ki magamban.
Nem tudom hova menjünk, vagyis menjek, bár egy perc múlva már abszolút nincs semmi harag bennem, de csak azért is mutatom, hogy megsértődtem.
Furcsa... már csak az is, hogy itt kint mászkálunk, de még inkább az, hogy céltalanul: valahogy nem az én formám, bár azért azt sem lehetne mondani, hogy egy nagyon céltudatos valaki lennék.
Tovább megyünk, s látni lehet, vagyis pont ez az, hogy már alig lehet látni, ahogy elkezdtek sűrűsödni a fák körülöttünk: -Lumos -mondom, ezen az éjszakán immár másodszor, mire kis lángocska gyullad a pálcám elején, és már látni is lehet hol járunk. Aztán egy pillanattal később átfut előttünk valami állat: biztos megijedt a fénytől -vonom le a következtetést magamban.
Mi legyen?-kérdezném meg Abby-tól, ránézek, és már nyitnám a számat, de abban a pillanatban eszembe jut, hogy most meg vagyok rá sértődve, így inkább... -ÁÁÁ -kiáltom, de már hiába is próbálok meg elkapni valamit, érzem ahogy kicsúszik a lábam alól a talaj, és zuhanok arccal a föld felé. PUFF: elértem a talajt. -Hülye gyökér! -mondom, még mindig a földön fekve, de nem Abby-nak címezve, ugyanis egy kiálló gyökérben estem el... -figyelhetnék néha a lábam elé is -jegyzem meg, majd megpróbálok feltápászkodni...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sabrina J. Wilder - 2010. 01. 05. - 19:48:33
Lashawn

Az idő egyre jobb lett, s a nap is már elég magasan járt. Már ennyi ideje kin lennék a szabadban? Milyen gyorsan repül az idő. Pedig csak az előbb jöttem volna ide ki és ültem volna le a partra. S már az emberek is kezdenek egyre többen leni ide kinn. A mellettem ülő srác, mint ha kényelmetlenül érezné magát, talán a tömegtől, vagy nem tudom mitől, de ez látszódik rajta.
A macska nem tudja a levelet szállítani. Elmosolyodtam ezen.  Milyen igaza van. De legalább az egereket megfogja. Mivel állatbarát vagyok, nem hagynám hogy megölje őket, de mivel az én macskám olyan „jó fej”, hogy csak megfogja őket, így el tudom engedni őket kint a szabadban és nem kell a ház, vagy a kastély belsejében rettegnem tőlük. Bár az is lehet, hogy diákok egereit fogja meg Austin, és azokat engedem el. Ki tudja.
- Én miért szeretem az átváltoztatástant?- milyen érdekes kérdés. még soha nem gondolkodtam el ezen. Miért is? Nem tudom rá a választ. – Csak úgy szeretem. Nem tudom miért, de szeretem.- ez egy elég hülye válasz volt, de tényleg nem tudtam rá mit mondani.  Egyszerűen csak szeretem és ennyi.
- És amúgy milyen tanuló vagy?- tettem fel egy igen hülye kérdést, csak azért, hogy ne álljon be a csend.

(bocs ez nagyon rövid lett)


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2010. 01. 07. - 22:03:47
(http://www.frpgs.co.cc/images/d42d93p9hnk9d7phkwu.png)

Elindulunk a part mentén, kezdenek sokasodni a fák, ezzel is jelezve, hogy milyen közel járunk a Tiltott Rengeteghez. Ez is csak jelzi, hogy tilosban járunk. Mivel körülöttünk van néhány fa, ami mögé tökéletesen el lehet bújni, eszembe jut egy jó kis tréfa.  Csöndesen megindulok a fák irányába. Szerencsémre nem kell a lebukástól tartanom, mert csak a Hold fénye világít: Kihasználva azt, hogy nem láthat meg, elrejtőzöm egy jó vaskos fa törzse mögött, és várok.  Nem kell sokat várnom, már hiányol a srác. Megkérdezi, a nagy semmitől, hogy merre vagyok, de természetesen nem válaszolok. Sajnos nem látom Peter arcát, pedig biztosan érdekesen nézhet ki így. Valószínűleg az arcán riadtság ül, de ugyebár én ezt nem láthatom. Gondolkozom a tökéletes időzítésen, mert ha még előtte meglát, akkor az egésznek semmi értelme nem lesz. Nem is kell olyan sokat várnom a megfelelő alkalomra. Mikor újra odafordul amerre én vagyok, nem sokat teketóriázok, inkább ugrok. A hatás nem marad el, de azért nem pont azt a reakciót kaptam, amit vártam. Nem szeretem ugyanis ha pálcát fognak rám, viszont hatalmas mázlim van, hogy nem jut az eszébe semmilyen átok. Azért akármilyen szemét dolgot műveltem az előbb, elkap a röhögés. Egyszerűen nem bírtam ki, hogy ne nevessek, elvégre nem mindig látni megrémült fiúkat.
- Bocsi az egészért, de ezt egyszerűen nem lehetett kihagyni. – válaszolom neki mosolyogva, hátha ettől egy kicsit megnyugszik. Valószínűleg most mérges rám mivel minden szó nélkül otthagy, így kénytelen vagyok felzárkózni hozzá, ha nem akarok itt maradni a sötétben egyedül. Megpróbálom vele tartani a lépést, ami többé-kevésbé sikerül is. Némán folytatjuk tovább az utunkat. Ő nem szól hozzám –valószínűleg megsértődött -, én meg azon gondolkodom, hogy hogyan is bírhatnám szóra Petet. Céltalanul mászkálunk itt a parton, egyelőre Peter mutatja az irányt, én pedig követem. Kezdek beletörődni abba, hogy ma már nem nagyon fog hozzám szólni, de azért én még próbálkozom…
- Még mindig haragszol rám? – kérdezem tőle, de ő csak magában duzzog, és nem válaszol. – Figyelj, megmondtam már, hogy nagyon sajnálom, nem gondoltam volna, hogy ennyire magadra veszed az egészet. –folytatom a magyarázkodást, természetesen még mindig levegőnek tekint. Hát, ha ő így akkor én sem fogom tovább erőltetni az egészet. Ha ez neki így jó, akkor felőlem nyugodtan sétálhatunk így szótlanul is. De annak nincs sok értelme. Közben egyre beljebb érünk a fás részben és a Hold fényei sem jutnak már le a fák közé. Peter elmormol egy Lumost, amitől végre látjuk, hogy hol is vagyunk. Én is követem a példáját, így néhány pillanat múlva már a kettőnk pálcáján világít az apró fény. Ránézek a fiúra, aki már nyitná a száját, de úgy tűnik ez nem pont az ő napja. Már megint felüvölt, ugyanis szerencsétlenségére a földön találja magát. Hangosan szitkozódik, ami valószínűleg nem nekem szól, habár kitudja, lehet, hogy ez miatt is engem okol majd. Megpróbál felállni, de nem nagyon sikerül neki, így inkább felé nyújtom a kezem, hátha ezt elfogadja, ha már a bocsánatkérésem nem nagyon akarja elfogadni. Látom az arcán, hogy azon töpreng, hogy elfogadja-e vagy nem a segítségem.
- Na mi lesz veled? Itt akarsz maradni a földön, vagy végre feltápászkodsz? –kérdezem, s közben a kezem még mindig felé nyújtom. – Ne legyél már ilyen makacs! –kérlelem, hátha sikerül valamennyire hatni rá. Úgy látszik talán végre elfogadja a segítségemet, felém nyújtja ő is a kezét, így pár pillanat múlva már újra két lábon áll.
- Jól vagy? - kérdezem tőle. - Hiszen te vérzel… - szólalok fel hirtelen. – Mutasd a kezed légy szíves. –szólok rá, és közben egy tiszta zsebkendőt keresek a zsebemben. Nem tűnik, nagy sebnek, sőt még mélynek sem mondanám, talán elég lesz, ha csak rászorítja a zsebkendőt a kezére, amit már nyújtok is felé.
- Talán túléled – jegyzem meg viccesen, miközben az arcomra kiül az a szokásos mosoly.
- Még mindig haragszol rám? Vagy esetleg végre szóba állsz velem? – kérdezem tőle ismét, hátha most már pozitív választ kapok. A választ megvárva újra elindulok, nyugodt léptekkel sétálok tovább, a part mentén, amíg a fák újra el nem kezdenek ritkulni. Úgy tűnik találtunk egy kisebb tisztást, itt a fák közt. Odasétálok egy kis kiálló részhez, és az ujjam hegyével megérintem a víz felszínét. Egész kellemesnek tűnik, így első érzésre, az embernek ettől totál megjön a kedve az úszkáláshoz. Elvégre ritkán jut ki az ember a tóhoz, főleg éjnek idején, úszni a tóban… hát… nem tudom, mennyire ütközik a szabályokba. –nem mintha eddig annyira tiszteltük volna a házirendet – bár, ha az ember belegondol abba, hogy miféle lények úszkálnak odalenn. Brrr.. ettől a gondolattól teljesen  kirázott a hideg. De azért megkérdezem Petert, hogy ő mit szól ehhez az ötlethez, valószínűleg nem fog normálisnak gondolni, de azért egy próbát megér.
- ööö Peter figyelj… - kezdem el egy kicsit félénken – Mit szólnál hozzá, hogy ha úsznánk egyet a tóban?  - majd gyorsan hozzá is teszem Pet érdekes arckifejezését látva - Persze nem gondoltam komolyan, de ha esetleg neked is van hozzá kedved, akkor miért ne?
A választ meg sem várva elkezdek fel s alá mászkálni a part egy kis részén, és közben türelmesen várom a srác véleményét.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2010. 01. 17. - 21:56:25
(http://www.frpgs.co.cc/images/8elnz22h841pkvu6tydb_thumb.png)

...-Hát, lehet... –válaszlom Abigail-nek kis iróniával, arra a kérdésére, hogy a földön akarok-e még maradni, miközben Ő felém nyújtja segítségül a kezét. „Ne legyél már ilyen makacs!” –mondja, mire elfogadom a segítséget, és talpra állok.
„Jól vagy?” –kérdezi, mire kapásból vágom rá a választ, hogy –persze! –de közben gyorsan a hátam mögé rejtem a vérző kezem, de úgy látszik későn, mivel egy pillanattal később már meg is szólal... lebuktam –jegyzem meg magamnak, miközben rám szól, hogy mutassam meg a kezem. –Jól van –mondom neki, miközben előhúzom a hátam mögül a kezem, és felé nyújtom, hogy szemügyre vehesse.  Csak egy kis horzsolás, semmi több, de azért egy hálás mosolyt küldök a lány felé, amikor egy zsebkendőt nyújt felém. –Köszi.
-Esetleg... - válaszolom az újabb kérdésére, egy vigyor közepette, hogy most már szóba állok-e vele, majd utána indulok. A tó partján folytatjuk utunkat. Úgy tűnik –ellenőrzöm a kezem- most már nem vérzik, s leveszem a zsebkendőt a sebről. Ahogy itt járunk az éjszakában, hirtelen furcsa, valahogy most idegen, hideg szellő söpör végig a fák között: kiráz a hideg.
Nem sokára egy kis tisztáson találjuk magunkat, ahova pont odavilágít a hold fénye, s csodálatosan szép látvány tárul elénk, ahogy a tavat megpillantjuk: a hold fényében úgy tűnik, mint ha egy jégpálya lenne a rezzenéstelen víztükör… Vagy tényleg az? –kérdezem magamtól, mivel látom, hogy Abilgail éppen a jég-víztükörhöz ér az ujjával, de meg kell, hogy nyugodjak, mivel az ujja áthatol a vízen: tehát tényleg víz –jegyzem meg viccesen magamnak, s elmosolyodom a furcsa elképzelésen.
Most mit csináljunk? –teszem fel a kérdést újból önmagamnak, mivel Abby még mindig a vizet vizsgálja, és nem akarom megzavarni… Jéé, víz –ugrik be egy képtelen gondolat az agyamba: mi lenne, ha fürödnénk? –de hamar le is fújom a tervet arra számítva, hogy a lány úgy sem menne bele a dologba. Így elfordulok a tótól, s körbefordulok, de sok mindent nem láthatok a sötét erdőben, így hamar vissza is térek az eredeti állapotba, a tó felé fordulva. Időközben Abby is felállt a tótól, s úgy tűnik, gondolkodik valamin, talán azon, hogy most mi legyen, lehet, hogy már vissza akar menni a kastélyba… Bár… remélem nem, nekem semmi kedvem, ha már egyszer idáig eljutottunk, de majd meglátjuk –fejezem be a gondolatmenetet, s a lányra emelem a tekintetem, mivel úgy hallottam, mondott valamit
„Mit szólnál hozzá, hogy ha úsznánk egyet a tóban? „ –kérdezi, s ahogy végigmondja a mondatot, teljesen elképedek: én is erre gondoltam. De nem is várja meg a válaszom, egyből folytatja, miszerint nem gondolja komolyan –ettől kicsit elmegy a kedvem, pedig már egészen érdekelni kezdett a dolog, de aztán folytatja azzal, hogy ha van hozzá kedvem, miért ne? –majd elfordul, és elkezd járkálni a part mentén –valószínűleg a válaszomat várva.
De a válasz csak nem jön, hanem, ahogy ott látom Abilgail-t sétálgatni a part mentén, egyből jön egy ötlet, amellyel mindent megoldhatok: egyrészt visszaadhatom neki azt, amit nemrég elkövetett ellenem, másrészt a fürdés ötletét is megválaszolhatom anélkül, hogy beszélnem kellene. De sokáig nem várok, így egy hirtelen elhatározással lerúgom a cipőimet, és már futok is a lány felé, hogy aztán a teljesen elképedt, és lemerevedett lányt elkapjam, s azzal a lendülettel, amit a nekifutás adott beugorjak vele a vízbe.
Egy sikítás, és egy hatalmas loccsanás, és elmerülünk mindketten a vízben, hogy aztán pár másodperc múlva, már fenn is legyünk a tó felszínén. Úgy tűnik itt a tó szélén is már két –három méter mély a víz, de különösebben ez nem zavar, mert egy kis taposással leküzdhető az elmerülés veszélye. Ám amint kint van mindkettőnk feje a vízből jobbnak látom pár méterrel arrább húzódni a lánytól, nehogy az előbbi ötletemért esetleg egy vízbefojtással büntessen meg. Majd amint már tisztes távolságban vagyok tőle, megszólalok: -kölcsön kenyér visszajár –mondom, s elvigyorodom .


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2010. 02. 01. - 21:06:33
(http://www.frpgs.co.cc/images/4pskxkpakfbynfrmk48x.png)

Még mindig a tó partjánál sétálgatok. A választ várom, ami még mindig nem akar megérkezni. Nem tudom, hogy mi tart neki olyan sokáig, hiszen csak annyit kellene eldöntenie, hogy akar-e egyet úszni a tóban vagy sem. Lehet, hogy azt hiszi, hogy gondolatolvasó vagyok vagy valami hasonló? Mindenesetre kezdek egyre türelmetlenebbé válni, nem szeretek túl sokat várni az ilyen válaszokra. Miközben én türelmetlenül járkálok, egyszer csak azt látom, hogy Peter fut felém. Teljesen ledöbbentett az egész, sőt elsőre fel sem fogtam úgy igazán, hogy konkrétan mit is csinál. Csak álltam ott földbegyökerezett lábbal és riadt arccal. Egyre közelít felém… már csak fél méter… még pár centi… aztán felkap, és a tóba ránt. Hatalmas csobbanással érkeztünk bele a tóba. Elmerülünk a kellemesnek nem igazán mondható vízben. Nem éppen erre számítottam, de azt hiszem ez most járt nekem, kellett nekem megijeszteni. Hirtelen felmerül a gondolat bennem, hogy talán itt helyben belefojthatnám a vízbe. De rögtön el is megy tőle a kedvem, először is, hova tüntetném el a hulláját, és utána mit mondanák a tanároknak, hogy mit kerestünk idekint, másodjára, meg jogos volt az, amit kaptam. Ezt rögtön közölném is vele, de úgy látszik nem mer a közelemben maradni. Egyre jobban távolodik tőlem, majd amikor biztonságosnak találja a távolságot visszakiabál: „kölcsön kenyér visszajár.”
- Na, jó ezt megérdemeltem! – látom be. – Megnyugodhatsz nem foglak itt helyben belefojtani a vízbe… - kiabálom- talán… - teszem hozzá alig hallhatóan. – Most örülsz, hogy sikerült törlesztened?
Lassan elkezdek felé úszni, s közben reménykedem, hogy nem úszkál arrébb. Nincs sok kedvem ahhoz, hogy itt kergessem a tóban, és nem is szeretnék túlságosan beúszni a tó közepéhez. A víztől elnehezült ruhákban nehéz a mozgás, így eléggé lassan haladok a fiú felé. Ráadásul a sötétben még a tájékozódás sem olyan könnyű, semmi fényforrás vagy valami, csak a Hold szerény fénye próbál segíteni, de nem megyek vele valami sokra. Ekkor eszembe jut a pálcám, remélem, sőt egyenesen ajánlom, hogy meglegyen a pálcám, különben Petnek annyi. Ugyanis ha elveszítem, akkor garantáltan darabokban találják meg szegényt. Ellenőrzöm, hogy a helyén van-e a pálca. Hatalmas mázlija van a srácnak ugyanis még megvan. –Mázlista- mormolom magamban. Végre sikerül beérnem Petert, és szeretetem jeléül rögtön elkezdem fröcskölni, ami egy kicsit gyerekesnek tűnik, de ma már annyi gyerekes dolgot műveltünk akkor már ez is belefér. Kezdek kissé fázni, ha még egy kicsit bent maradunk, akkor lehet, hogy a fogvacogásommal helyettesíthetnék egy mugli lyukasztógépet. – Peter, szerintem most már nyugodtan kiúszhatnánk innen. Kezdek megfagyni, és nem hiszem, hogy jó társaság lennék, ha egy jégtömbbé fagynák. – mondom, és várom a válaszát. De mivel most egy kicsit türelmetlenebb vagyok, elkezdem sürgetni.
- Jössz? – kérdezem tőle újra. Várok pár másodpercet, majd elindulok a part felé. Ha akar követ, ha nem akar, akkor úszkálhat nyugodtan, megvárom, de csak kint a parton. Néha-néha hátranézek, de nem nagyon látom magam mögött, bár ettől függetlenül előfordulhat, hogy ő is kifelé tart. Még pár karcsapás, és én már kinn is vagyok a tóból. Nagy nehezen kikecmergek a partra, mint minden másban, most is a rám tapadó vizes ruha nehezíti meg a dolgomat. Megpróbálkozom azzal a bűbájjal, amivel meg tudom szárítani a ruháimat. Most semmi sem akar sikerülni… hiába próbálkozom, csak nagyjából sikerül megszárítani a ruháimat, néhol ugyanis még nyirkos maradt. – Ha ezt megúszom megfázás nélkül, akkor egy hatalmas mázlista vagyok.- gondolom magamban. Közben leülök a tópartra, és a környező fákat nézem. Letépek egy fűszálat a mellettem levő fűcsomóról, és elkezdem rágcsálni, s közben várom Petert, hogy kiérjen. 


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Lashawn Elwyn - 2010. 02. 04. - 14:53:32
Sabrina
[/color]

- Hát ez egy jól megfogalmazott válasz volt - felelte mosolyogva a lánynak, bár ha jobban belegondolt akkor az ő válasza sem volt ennél jobb. Körülbelül ilyen erősségű. Most már bánta, hogy elejtette a megjegyzést, mert a lány sem mondott neki ilyet. Azonban az ilyen kérdésekre nem is létezik "jó" válasz, ha hirtelen szegezik neki az embernek. Közben elgondolkodott a lány következő kérdésén, majd megszólalt.
- Hát nem a legjobb. Nem a tanulásról vagyok híres, de a szüleim miatt és az Aurorképző miatt kell tanulnom. - majd ő is egy kérdéssel támadt. - És te milyen vagy a tanulás területén?
Közben az idő egyre jobb lett, sőt. Annyira meleg lett, hogy legszívesebben úszott volna egyet a tóban, de elég sok rémtörténetet hallott róla, s inkább nem próbálta volna ki. Igaz, ha a barátaival fogadott volna jó pénzben akkor talán és akkor is, ha valamelyik csinos lány kérné tőle, de az utóbbi eléggé valószínűtlennek látszott. Újra a lányra nézett, de a tó vize egyre jobban csábította. ~ Majd, ha elmegy~ tervezte magában Lashawn.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2010. 04. 05. - 10:55:45
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Tetszik, ahogyan elpirul előttem. Érdekes, hogy sosem voltam odáig az ilyen lányokért, sőt egyenesen kerültem őket, de most valahogy más. Nem akarom elkerülni a pillantását és ha a szemünk találkozik még akkor sem fintorgok, mert tetszik nekem. Igen, tetszik. Mindenesetre ezt még így elsőre kicsit ciki lenne bevallani részemről, mondjuk egy ilyen csók után ne lepődjön meg az ember.

Jólesik, amit mond, hiszen nem sok embertől hallani ilyet, hogy én különleges vagyok. Ő is különleges. Nem tudom milyen varázslatot használt, de hogy engem egy életre elvarázsolt az egyszer biztos. Pedig nem vagyok az a könnyen fogható típus és most még is olyan gyengének érzem magam, szinte megbénít a közelsége. Talán, azért mert sohasem szólt hozzám nála fantasztikusabb lány. Ő maga egy igazi csoda.

- Örülök, hogy nem tartasz nyálasnak - mondom nevetve. - Nem szeretnék az lenni. Az nem én vagyok.
Majd látom, hogy ajkai újra szóra nyílnak, s amit akkor mond kicsit megnémít. Úgy egész testben, na nem mintha nem örülnék. Valójában repesnem kéne az örömtől, ha normális lennék, de mivel ahogyan Em is megmondta, különleges srác vagyok. Egy kis furcsa beütéssel. Mindenesetre megpróbálok mosolyogni. Az erőltetett mosoly pedig nem az erősségem.

- Tényleg hamar esel szerelembe - mondom neki, majd komolyra fordítom a szót, s inkább tekintetemet elkapom az arcáról és a tó felé bámulok. - Csak meg ne bánd!
Nem megijeszteni akartam ezzel, de ami nyáron fog velem történni az kicsit más lesz. Nem akarom veszélybe sodorni és ha tényleg megszeretne, úgy isten igazából, akkor azt nem élném túl, hogy baja essen. Igaz csak párszor láttam a folyosón és most beszélek vele először, de... féltem Őt.

A tó kicsit hullámzik a szél lökésektől, hirtelen minden olyan sivárrá válik. Szemétnek érzem magam, egy olyan embernek, akinek nincsenek érzései. Aki mindenkitől elszívja a boldogságot. Kár, hogy ilyen ember nincs a földön. Ilyenek csakis a dementorok lehetnek.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Sabrina J. Wilder - 2010. 06. 03. - 17:12:15
Lashawn

A jól megfogalmazott válasz után kényelmesen hátradőltem a fűbe, és egy kicsit sütettem magam. Nagyon jól esett a nap melege, ami a hőmérsékletet fokozatosan feljebb emelte. Legszívesebben most egy víz közeli helyen lettem volna, jó most is ott voltam, de ebben fürödni nem igazán tartom lehetőnek, főleg a múltkori növényes kaland után. De még is csak jó lett volna vagy egy tengerparton, vagy egy strandon lenni, s élvezni, hogy a nyár már itt van. Úgy is ritkán van ennyire jó idő, és most is akkor, amikor még a Roxfortban vagyok. Le merném fogadni, hogy amint hazamegyek rossz idő lesz, és esni fog, mert ez már csak így szokott lenni, ha azt tervezem, hogy ma fürdeni fogok, akkor tuti vihar keletkezik egy másodpercen belül.
Amikor Lashawn feltette azt a kérdést, hogy milyen tanuló vagyok, rádöbbentem, hogy illetlenség, hogy én itt heverészek a fűben, miközben valaki itt ül mellettem, így gyorsan feltápászkodtam és úgy válaszoltam neki.
- Hát nem vagyok annyira jó tanulás terén, de azért jövőre bele akarok majd húzni a tanulásba.- mondtam, s ezt teljesen komolyan is gondoltam. Ha a későbbieken munkát szeretnék találni, akkor jövőre mindenképpen bele kell húznom, hogy jól sikerüljenek majd a vizsgáim. Erről eszembe is jutott, hogy nekem sürgős elintézni valóm lenne a könyvtárba, így el kéne mennem, és kivennem azt a könyvet, ami a házi dolgozatomhoz kell.
- Ne haragudj, de most mennem kell.- mondtam sajnálkozón és már fel is álltam- Majd még beszélünk valamikor.- kiáltottam hátra nagy sietségemben. Kedves srácnak tűnt Lasawn így első találkozás után, de most tényleg muszáj volt elmennem. Remélem nem haragudott meg, hogy hipp-hopp elviharzottam. Csak nem, de most nem tudtam volna tovább maradni, ha most nem megyek elkések a dolgozat beadásával.
Reméltem, hogy nem sértődött meg a srác, és elrohantam a könyvtárba.

Köszönöm a játékot!
[/color][/size]


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2010. 06. 05. - 15:13:36
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

   A szél kissé felerősödik, s csak most veszem észre, hogy elkezdett sötétedni. Vajon hány óra lehet? Nem tudom, de kezdek fázni, de ezt igyekszek jól palástolni. Nem szeretném elrontani ezt a pillanatot meg ugye a közösen eltöltött időt, ami egyre kevesebb lesz. Halk kuncogást halaltok, mikor kifejezi abbéli örömét, hogy nem tartom nyálasnak. Istenem ez a srác. Olyan más, mint a többi olyan megigéző olyan megértő és kedves. Még most is megpróbál összehozni egy mosolyt a kedvemért… és ekkor jövök rá, hogy talán le kéne állnom a mosolygással, de nem tehetek róla. Ha kicsit is ideges vagyok, mosolygok. Ez egy hülye szokásom, tudom. Lehet, hogy kicsit mérsékelnem kéne magam.

   Mikor megemlíti, hogy valóban gyorsan szerelembe esek, már nem mosolygok. Nem tudom, miért mondja, hogy ne bánjam meg hiszen… egész biztosan nem fogom megbánni. Én ezt tudom! Ez most kicsit megijesztett bár valószínű, nem ez volt a célja.
   Szemem szemébe fúrom, majd jobb kezem arcára teszem mintha meg akarnám ütni, csak éppen lassan és finoman majd megszólalok.
- Ajj Gerry, már miért bánnám meg? – kérdem majd kissé pipiskedve ajkaim az övéire tapasztom, s szenvedélyesen megcsókolom. Miután véget ér ez a felemelő pillanat melyre valószínűleg sokáig nagyon sokáig emlékezni fogok, s még fel kell jegyeznem valahova, hogy Gerry fantasztikusan csókol, bár ez az amit egész biztosan nem fogok elfelejteni. Ismét a fiú szemébe néztem s kezét fogva folytattam utunkat a kastély felé, remélvén hogy követ. Már miért ne tenné?
- Amúgy is, gondolj a dolgok jobb oldalára. Én itt vagyok veled és nem foglak elhagyni. – mondom neki, mivel úgy látom kissé elszontyolódott – Persze csak ha szeretnéd. – teszem hozzá elpirulva elvégre az egy dolog, hogy én akarom. Nem is kicsit de, hogy ő mit gondol, én azt nem tudhatom.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2010. 06. 08. - 16:41:29
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

A szemében az öröm parányi csillogását véltem felfedezni. Miért nem tudok én is ilyen boldogan ránézni? Miért féltem őt ennyire? Egyáltalán mitől? Ch... Hiszen magamtól féltem. A saját véremtől, a létezésemtől és a sorsomtól. Én már belenyugodtam, hogy az idők múlásával egyszer létrejön a nagy változás és nem számítottam rá, hogy találkozok valakivel, aki ennyire elnyeri a tetszésemet.

Nem szeretem a kínos kérdéseket és az előbbi kérdés az volt. Nem szoktam kiteregetni másoknak a magánéletemet, mert semmi közük hozzá. Viszont Emma... Ő más. Talán azt hiszi, hogy az életem részévé válhat, de neki is nehéz lenne elfogadni a csúf igazságot. Vajon megéri-e hazudni? Vagy vágjak bele a közepébe és mondjam el a teljes igazságot? Inkább maradok titokzatos.
Válaszadás előtt egy csókot lehelt az ajkaimra. Rezzenéstelen arccal válaszoltam kérdésére:
- Még nem ismersz - mondtam röviden. Nem szeretném, hogy faggatózzon, mert nem szeretnék hazudni. Itt és most megfogadom magamnak, hogy soha nem fogok neki hazudni, hiszen semmi értelme.

Tétováztam egy ideig, s végül úgy döntöttem vele tartok.
- Persze, hogy akarom, de... - összeszedtem az összes gondolatom. Úgy szeretném kifejezni magam, hogy neki ne fájjon annyira. - Nem tudom, hogy te igazán akarod-e. Ami velem történik a nyáron az egy kicsit más lesz, talán nem is tudunk, majd találkozni...
Hiszen nem is ilyen vagyok. Bánom a dolgot, sajnálom Emmát. Ennyi érzés még sosem volt bennem. Talán én is tényleg szerelmes lennék? Az kizárt. Ő csak egy lány a sok közül, akinek túlságosan megtetszettem és nem is csúnya, hanem... gyönyörű.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2010. 06. 16. - 21:27:36
(http://www.frpgs.co.cc/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

   Ritkán hoz össze a sors ilyen fura srácokkal, mint Gerry. Eddig mindig igyekeztem a lehető legnagyobb távolságot tartani a visszahúzódó fiúktól, úgy gondolván, úgysem lenne közös témánk, hiszen teljesen mások vagyunk, de íme, itt az ellenpélda. Gerry. Nem tudom mennyire visszafogott a barátai társaságában, de most határozottan az, és meglepetésemre egyáltalán nem zavar, sőt. Legalább hagy kibontakozni, még ha ez kissé önzően is cseng a részemről. Nem illünk össze, vagyis nem tudom még pontosan, de az biztos, hogy nagyon jól érzem magam. Ám sajnos hamarosan véget ér ez a nap és szét kell válnunk. Hogyan tovább? Nem tudom, de ahogyan a fiú szavaiból hallom ő sem. Olyan… ismét olyan furcsa. Akarja meg minden, vagy csak azt mondja, de mégis úgy csinál mintha ez neki tiltva lenne.
   A csók után egy rövidke megjegyzéssel sikerül kissé elrontania a kedvem és rávilágítania a kapcsolatunk éretlenségére, mely akár a végét is jelentheti. Attól félek, hogy azt fogja mondani, hogy „Vége, Emma. Majd ha jobban megismertelek, akkor folytatjuk, de most inkább menj.” – vagy valami hasonló, drámai mondatot. Nem szólalok meg, csak lépkedek a kastély felé, miközben elrebegem a szavakat, majd aztán ő is megadja a választ. Igen, nem is számítottam másra. Ez… már olyan bonyolult. Én csak szeretni akarok és kész, miért kell mindennek ilyen komplikáltnak lennie? Miért nem lehet minden olyan, amilyennek látszik? A kapcsolatok hibátlannak, a hegyek magasnak a fű pedig zöldnek.

- Figyelj Gerry. – szólalok meg, körülbelül két-három perc csend után, kitartóan a földet bámulva, séta közben. – Ne beszéljünk még a nyárról, jó? – még van időnk addig, s ki tudja, hogy fog működni a kapcsolatunk. Lehet, hogy két nap múlva dobni is fog, vagy lehet, hogy nem is fogunk „hivatalosan” járni. – Én csak azt szeretném, ha most jól éreznénk magunkat. Egymással. – az utolsó szónál a szemébe nézek, s megeresztek egy félmosolyt. Nem akarom tudni, miért nem érne rá a nyáron, erről még ráérünk beszélgetni.  Én most csak a társaságára és legfőképp rá vágyok.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2010. 06. 17. - 11:20:44
Abigail


Tényleg hideg a víz -jegyzem meg magamnak- meg aztán a kinti hőmérséklet sem a legnagyobb, jó lenne minél hamarabb kikecmeregni innen -gondolom, de azért Abigailt mindenképpen megvárom, hogy odaérjen mellém, miután biztosított róla, hogy nem akar vízbe fojtani.
-Neee -mondom elhaló hangon, mikor odaér hozzám, és el kezd fröcskölni, de azért viszonozom én is a tettét. Majd hirtelen elkezd vacogni a fogam, s úgy tűnik ezzel a lány is így van, mivel valamit mond, majd el kezd úszni kifelé véve az irányt a vízből -különösebben nem figyelek rá, ugyanis hirtelen a vízen megcsillanó fény folt jobban érdekel nála, mivel ez nem a hold fénye, sokkal inkább egy pálcáé. Még mindig egy helyben vagyok, s annyira leköt a vizet pásztázó közeledő kis fényfolt, hogy megijedek, amikor Abby szól nekem: -Jössz? -kérdezi, s úszik tovább.
Ajaj, veszélyt érzek: nem nagyon tetszik nekem, hogy csak úgy egy fény közeledik felénk -biztos meghallottak minket -gondolom, s teljes erőből elkezdek kifelé úszni, habár ez nem is olyan egyszerű, ha talárban kell megtenni. Látom amint a lány kimászik a tóból, s próbálja magát megszárítani. Pár pillanat, és én is kinn vagyok a tóból, nagy locsogások közepette, amit kizárt, hogy nem hall meg az aki jön felénk. S mintha már hallani is lehetne, amint a közeledő talpa alatt zörög az avar. Amilyen gyorsan csak tudok mozogni a vizes ruhákban -amelyek miatt persze még hidegebbnek tűnik a kinti levegő, mint azelőtt- odasietek a lerúgott cipőmhöz, s felkapom a földről a pálcámat, s teketóriázás nélkül elsuttogom a szárító varázslatot: -Leperex -mondom, és magam felé fordítom a pálcám: egy pillanattal később máris teljesen száraz is vagyok, érdemes volt ezt jól megtanulni- látom be, majd miután felvettem a cipőmet, odaszaladok a Abigailhez.
-Valaki jön -mondom neki halkan- meg tudtad magad szárítani? -teszem hozzá, így egy kérdéssé egészítve ki a figyelmeztetésem. Majd karon ragadom, és behúzom a pár méterrel arrább álló fák közé, hogy aztán onnan figyelhessük az esetlegesen érkezőt.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2010. 07. 01. - 12:54:43
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Nem tudom, hogy mit gondol Emma az egészről. Vagyis a kialakuló kapcsolatunkról, mert én annyira, de annyira akarom Őt. És nem csak egy futókalandként, egy egy hónapos kapcsolatként. Én komolyan gondolom, ha lehet ezt így venni, pár órából. De rám ez annyira nem vall, ezért is szeretném tudatosítani magamban, hogy nem vagyok mocsok a csajok fejében.
- Nem tudok, nem a nyárra gondolni. Emma... már csak pár hetünk van hátra. Hamarosan itt a szünet és jól tudod, hogy az egész varázslóvilág megváltozik - mondtam, majd lehunytam a szememet. Minden más lesz. Én magam is más leszek, s ebbe semmi kedvem belekeverni Emmát. Hiszen annyira törékeny, talán jobb lenne, hogyha itt hagynám. Nem kéne félnem attól, hogy bármi kárt is teszek benne. Így remélhetőleg neki is könnyebb lenne elfogadni, hogy mi ketten talán nem is illünk össze... És akkor csak nekem kéne küzdenem a dolgokkal, ő valószínűleg elfelejtené és tovább lépne. Reményeim szerint. De szükséges ez a lépés? Tényleg képes lennék erre? Vagy maradjak inkább önző? Nem tudom. Megint csak nem tudok semmit.
- A tudat miatt nem tudnám jól érezni magamat... Nem akarlak bántani!
Ennél kifejezőbb nem tudtam lenni, s továbbra se merek a szemébe nézni, inkább a feje fölött elbambulok. Annyira hihetetlen, hogy ilyen helyzetbe kerülök. Én, Scott Nefas fia. Akit a nyártól beavatnak a halálfalók csapatába és aki könnyű vérrel végezni fog bármelyik régi ismerősével. Én választottam magamnak ezt az életet, kár lenne visszalépni. Miért árulnám el a saját nemzetem?!


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2010. 07. 02. - 19:43:20
(http://www.kepek.us/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Tekintetem az övébe fúrom. Arcomon a szokásos „alapállapot” mosolyommal veszek el a barna szempár végtelenjeiben s közben a külvilágot teljesen kizárom magam körül. Mindez csupán egy pillantásnyi idő, de mégis megnyugvással tölt el, hogy tudom a fiú valami hasonlót érezhet irántam. Vagyis… ha már egyszer ezt állítja, akkor biztos.
Ismét egy gondolat fúrja magát előbbre, s most alaposabban átfutok rajta.
Alig ismerjük egymást. Azt sem tudom biztosra, hogy melyik ház tanulója, vagy, hogy milyen a származása vagy, hogy pontosan milyen idős is. Annyi talány, de mégis mit számít ez most? Pont én agyalok most ezeken mikor az előbb még azt hangoztattam, hogy most csak boldog akarok lenni. Tiszta hülye vagyok! Mondjuk ezt a környezetemben élők már elfogadták és szeretnek is, szóval akkora baj nem lehet.
És akkor Gerry olyat mond, amit nem igazán értek. Kissé meg is rémiszt a dolog. Hogy érti, hogy az egész varázslóvilág megváltozik? Jól van, Tudjukki visszatért, de az nem azt jelenti, hogy már minden az ő keze alá kerül. Vagyis a Roxfort biztos nem… ugye? Hiszen itt van Dumbledore, s mindenki tudja, hogy fél tőle. Nem merne ide jönni, amíg az igazgató itt van. Vagy már ez nem számít semmit? Dumbledore a rosszmájú pletykák szerint valóban megöregedett, s már nem is olyan varázslatos, mint anno? Nem. Az nem lehet. Ha ő meghal, akkor az iskolának annyi. Mi lesz akkor itt?
Miközben szélsebesen száguldozok szívfacsaró gondolatszálaim kusza kavalkádjában, fejem a föld felé fordítom, s engedelmesen lépegetek a fiú kezébe kapaszkodva, mely még mindig olyan puha és érintése kellemes.
Néha a lágy szellő előre fújja hajam, olyankor kezemmel gyorsan odakapok, s hátra simítom. Mikor Gerry ismét megszólal, éppen a szoknyámat húzgálom, finoman lejjebb s szavai térítenek észhez. Kezem elkapom, s hátam mögé rejtem, arcomra ismételten értetlenség ül ki. Jól van, mondják azt, hogy túl hülye vagyok, de mostanában tényleg kevés dolgot fogok fel. Mindenki olyan rejtelmesen beszél, persze, hogy ez van.
Megcsóválom fejem, s úgy válaszolok.
- Nem Gerry… én ezt nem értem. Miért lesz más minden és milyen tudatról beszélsz, és miért bántanál? Lenne rá okod? Én tudom, hogy sosem érnél hozzám egy ujjal sem. – velem az a baj hogy mindig is ilyen elhamarkodottan ítéltem meg az embereket, s nem mindig pontosan. Hamar esek szerelembe, s bizalmam könnyen meglehet szerezni. Kicsit naiv vagyok.
Mindegy. A szépségem tökéletesen korrigálja belső hibáimat.
Hajam egy határozott mozdulattal hátra túrom miközben egyre közelebb érünk a kastély hatalmas ajtaja felé.
Az időnk vészesen fogy…
Tik-tak.



Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2010. 07. 08. - 21:19:08
Peter

Az ücsörgés nem tart sokáig mivel nyirkos ruhában nem valami kellemes a hideg földön üldögélni ezért megpróbálkozok még egyszer a varázslattal hátha most nagyobb sikerrel járok, mint néhány perccel ezelőtt. Soha nem ment igazán ez a varázsige pedig néha igencsak hasznát tudja venni az ember, de én hiába próbáltam begyakorolni soha nem ment száz százalékosan akárhogy is erőlködtem. Úgy látom Peter sem élvezi a hideg tó vizét túl sokáig mert gyors tempóval halad a part felé. Néhány másodperc múlva ő is a szárazföldön van és hihetetlen gyorsasággal veszi fel a cipőjét és szárítja meg magát. Nem értem a sietségét, mert azért talán nincs annyira hideg hogy másodpercek alatt jégtömbbé fagyjunk. Vagy lehet, hogy valamit észrevett és ezért siet? Nem tudom, mindenesetre körülnézek a tóparton hátha észreveszek valami gyanúsat, de semmi olyat nem veszek észre ami szokatlan lenne. Peter szalad felém majd amikor odaér halkan motyog valamit aminek nem értem teljesen az elejét. Valami olyasmit mondhatott, hogy valaki jön, de nem értettem tisztán így csak a mondat végére tudok felelni.
-Azt hiszem igen. – felelem olyan halkan, hogy éppen hogy érteni lehessen. Karon ragad és magával vonszol a pár méterrel arrébb levő hatalmas és ilyenkor eléggé ijesztőnek tűnő fák közé. Meglepődöttség ül ki az arcomra és lehet, hogy én vagyok a teljesen hülye de nem teljesen világos az, hogy mit is csinálunk. Mindenesetre szótlanul követem a fiút a fák rejteke közé. Ennyire figyelmetlen lettem volna, hogy észre sem vettem volna azt, hogy valaki követ minket? Egyikünk sem engedheti meg azt magának, hogy lebukjunk, hiszen eléggé súlyos következményekkel is járhat, akár és ezt nem szeretném. Főleg azért mert az én ötletem volt az egész hogy jöjjünk ide ki éjszaka. Eszembe jut az a mardekáros akit még a legelején kényszerből kábítottunk el. Az exmemoriam biztosan hatott, de az is lehet, hogy feltűnt valakinek a hangzavar, amit még akkor csaptunk, amikor összedőlt az egyik páncél. De akkor is honnan a fenéből tudja az illető, hogy a tó felé kell, hogy keressen minket? Eközben végre megállunk végre egy olyan helyen, ami reményeim szerint tökéletesen takar minket. Viszonylag jól lehet látni innen a tópartot, viszont aki a tóparton van nagy valószínűséggel nem lát minket a fáknak, bokroknak és a többi aljnövényzetnek köszönhetően.
-Az előbb jól értettem, hogy valaki jön? –kérdezek vissza, ami be kell, hogy valljam eléggé hülyén hangzik, de szeretném tisztázni ezt a kérdést. Még mindig nem hagy nyugodni az érzés, hogy nem vettem észre a figyelmeztető jeleket. Ha Peternek nem tűnik fel valami, akkor mostanra nagy valószínűséggel lebuktunk volna.
-Na basszus most mit csináljunk? – kérdezem nagyon halkan majd folytatom - Várjunk itt és reménykedjünk abban, hogy nem találnak meg minket?
Tény, hogy ez lenne a leglogikusabb lépés a részünkről, hiszen ki az aki pont az erdőt akarja átfésülni? Újra a tópart felé nézek, hátha meglátom azt az alakot, aki szintén éjszaka mászkál, mint mi. Apró neszeket is hallok, amik lehetnek akár lépések zaja is, de lehet, hogy csak az itt élő állatok által keltett zajokat hallom. Pár perc elteltével végre észreveszek egy alakot a sötétben. A tóparton sétál nagyon lassan, mintha keresne valamit. Nagyon remélem, hogy semmit nem hagytunk ott, ami terhelő lehetne ránk nézve. Istenem add, hogy ne találjon semmit és ne vegyen minket észre. Kérlek, ne hagyd hogy lebukjunk. – fohászkodom magamban.
-Te is látod őt? –kérdezem – Szerinted ki lehet az? Mert nekem fogalmam sincs, hogy ki az, aki még tud arról, hogy mi milyen terveket találtunk ki erre az éjszakára.
Újra az alakot kezdem el figyelni, aki még mindig a parton sétálgatott. Percekig –ami most óráknak tűnt. - mást sem csinált, mint sétált fel s alá. Mintha várna valamire, de az is lehet, hogy csak az egyik tanár az, aki szeret éjszaka a tóparton mászkálni és töprengeni az élet kis és nagy dolgain. Végül is ennek is ugyanakkora az esélye, mint annak, hogy valaki megtudja, hogy két diák a kiszökik a tóhoz csak úgy. Az ismeretlen személy hirtelen megtorpan, majd körbenéz, én pedig hirtelen megpróbálom magam még kisebbre összehúzni, hogy véletlenül se vegyen észre. A hirtelen jött ijedség nem tart sokáig mivel az a valaki újra elindul, de nem felénk és nem is a tó távolabbi részébe hanem a kastély felé veszi az irányt. Hirtelen nyugalom tölt el, de még korán sem biztos, hogy teljesen megússzuk az egészet, hiszen még akármi történhet velünk.
-Úgy néz ki ezt megússzuk – suttogom, bár még halható a hangomon a bizonytalanság majd a fiúra nézek, hátha neki van valami használható ötlete arra, hogy hogyan tovább.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2010. 07. 18. - 16:54:25
Abigail

Amilyen gyorsan csak lehet bemenekülünk a fák rejtekébe, és innentől már csak reménykedni tudunk, hogy nem fognak minket észrevenni. Vak sötét honol mindenfelé itt a fák között, de azért a tópartot -hála a hold fényének- egészen jól ki lehet venni.
Abigail fordul felém, hogy bebiztosítsa magát, hogy jól értette, amit mondtam neki, s egy bólintással jelzem, hogy "igen". Tovább figyelek, egyelőre senki, és semmi, bár valamiért úgy érzem, hogy hátulról is figyel valaki, vagy valami minket, és ez eléggé zavaró tud lenni, mivel hiába fordulok hátra a fák között honoló sötét miatt nem láthatok az orromnál tovább.
Majd újból Abby szólal meg, s kis idegességet vélek felfedezni a hangjában, őszintén szólva én sem vagyok túl nyugodt, de azért megpróbálok józanul gondolkodni a lány kérdése folyamán: ha itt maradunk meg van az esély arra, hogy nem fognak észrevenni, mivel elég sűrűek itt a fák ágai, míg ha előlépünk... a-a, az mindenféle képpen hülyeség -gondlom, így a gyors kitérő után visszatérek előző gondolatmenetemhez: a harmadik variáció, hogy elmegyünk be a fák sűrűjébe, de abban az esetben meg fenn áll az esély arra, hogy meghallják a lépteink zaját. Így végül is arra jutok, hogy legjobb, ha maradunk.
-Várjunk! -jelentem ki válasz képpen, majd újból elkezdem pásztázni a tópartot: látszólag semmi sincs, teljesen nyugodt minden, azonban váratlanul egyszer csak ágak roppanását hallom meg, majd közeledő léptek halk zajára leszek figyelmes. Abigailra pillantok: látni rajta, hogy hallja, hiszen feszülten figyel.
Pár pillanat múltán egyszer csak feltűnik egy alak a parton, majd a lány szólal meg mellettem: összerezzenek.
-Persze -válaszolom neki, bár, arra a kérdésére, hogy ki az az alak igazából tippem sincs.
Az alak még mindig ott van a parton: járkál, de mit akarhat? Meghallottak minket, ahogy kijöttünk? Bár... nem mintha valami csendben surrantunk volna ki onnan.
De ki lehet ez az alak? Egy tanár? Tovább pásztázom, és próbálom beazonosítani az alakját:
-Egy férfi -suttogom Abbynak, majd hirtelen, mintha meghallotta volna, felénk fordul.
Atya ég, ne már, hogy meghallotta a suttogásom?! Ennél halkabban nem tudok beszélni! Egy pár másodpercig mereven felénk bámul: tehetetlen vagyok, ha megpróbálok elmozdulni, abból csak zaj lehet, így csupán rimánkodni tudok, hátha ezt (is) megússzuk.
Huuh, sóhajtok, ez nagyon meleg volt -gondolom magamban- s közben látom, hogy az alak elindul: abba az irányba ahonnan jött, azonban, ahogy elindul, hirtelen a felismerés hulláma söpör végig rajtam, s ezt gyorsan meg is osztom a lánnyal:
-Ez Piton volt! -mondom neki magabiztosan- láttam a hosszú haját, ahogy meglibbent... meg az alakja is! Száz százalék, hogy ő volt! -hadarom el izgatottan, majd leroskadok a földre- azért én rendesen megijedtem amikor erre fele nézelődött -s érzem még, hogy mennyire hevesen ver a szívem- de megúsztuk, ez a lényeg! -fejezem be végül, majd feltápászkodom, és egy -Lumos! -szal fényárt bocsátok a mögöttünk lévő fák közé.
Hirtelen, teljesen lemerevedek, s földbe gyökerezik a lábam: te jó isten... tudtam, hogy valaki, vagy valami figyel minket...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Abigail Wolf - 2010. 07. 27. - 17:03:27
Peter

Egy férfi. -hallom Peter megállapítását. Majd néhány pillanatra rá újra megszólal. Hirtelen el sem hiszem amit hallok. Valahogy hihetetlennek tűnik az egész és egyszerűen nem tudom felfogni. Piton. Mit keresne az itt éjnek idején? Bár ez elég hülye kérdés mert tőlünk is meg lehetne kérdezni, hogy mi miért szegtük meg a házirendet számos ponton és szöktünk ki éjszaka a tóhoz.Nem tarom túl valószínűleg így elsőre, hogy ő lenne az, habár ha jobban belegondolok lehetett Piton is elvégre hátulról az alakja nagyon hasonlított Pitonéra. Ezek szerint valaki már régóta követ minket és akkor látott mindent vagy szinte mindent. ÉS ha ez így van akkor nem sok jóra számíthatunk vagyis tulajdonképpen a legrosszabbra.
-Piton... ez egy hülye vicc ugye? - habár ha jobban belegondolok akkor mindennek tűnik csak hülye viccnek nem. -Szóval nem vicc az egész, ááá nem akarom elhinni, hogy ő volt -folytatom. -  pedig úgy tűnik igazad van.De most már úton van a kastély felé és remélem nem szándékozik visszajönni vagy valami.
Így is izgalmas utunk volt, nem kell még izgalmasabbá tenni, ennyi adrenalin éppen elég volt.
-Igen megúsztuk -helyeselek, majd nagyon halkan még hozzáteszem -legalábbis egyelőre.
Elkezdem keresni a pálcámat, hogy végre lássunk is valamit, de nem találom a szokásos helyén. Hirtelen ijedség lesz úrrá rajtam, de szerencsére nem tart sokáig ez az állapot ugyanis megtalálom mellettem a földön.
-Huh ez meleg volt -gondolom magamban. Még az hiányzott volna, hogy a pálcámat is elhagyjam valamerre és teljesen védtelen legyek nélküle. De ez nem történhet meg mert itt tartom a kezemben. Eszembe jut, hogyha már itt szorongatom akkor már varázsolhatnék is vele, de ezt az ötletet két okból is elvetem. Az egyik az, hogy attól tartok, hogy Piton vagy akárki aki az előbb még itt ólálkodott észrevesz minket és akkor nekünk annyi, a másik, hogy Peter megelőzött az egésszel és már halkan elmormolt egy Lumost. Most, hogy végre nem csak az orrunk hegyéig látunk elgondolkozom azon, hogy hogyan tovább. Hamarosan elkezd hajnalodni és az se lenne egy nagy hátrány ha visszajutnánk valahogy épségben a klubhelyiségig, vagy megvárjuk itt a reggelt és úgy csinálunk mintha akkor jöttünk volna csak le. De ezek csak elméletek és nem hiszem hogy most akármelyik is helyt állna. Egyelőre az erdőből kellene észrevétlenül kikerülni valahogy. Mindezeket el is felejtem amikor ránézek Peter arcára aki lemerevedett arccal és földbegyökerezett lábbal áll mellettem. Nem értem, hogy mi lelte. Lehet hogy észrevett valamit és attól nem jut szóhoz, bár ez egy kicsit elképzelhetetlen, hogy valami ilyen reakciót váltson ki valakiből legalábbis szerintem. Vagy rájött valamire és ettől nézz ki úgy mint egy élőhalott.
-Hé Peter jól vagy? -kérdezem tőle. -Hahó! Mi az talán valamit észrevettél? - kérdezem tőle újra. Kezd elegem lenni a váratlan meglepetésekből ezért remélem, hogy most sem az vár ránk.


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Peter Blackman - 2010. 12. 18. - 19:44:34
Abigail


... Néhány másodpercig tétován állok és nem hiszek a szememnek, majd pedig hirtelen kitör belőlem a nevetés
-Ezt nem hiszem el, Úr Isten, már rémeket látok -válaszolok Abigail kérdésére, ugyanis az a valami amit két világító szempárnak láttam, az egyszerűen csak a fák ágai között átszűrődő holdfény volt.
-Ideje lenne visszatérnünk a kastélyba -folytatom a mondandómat immáron a lány felé fordulva- ennyi azt hiszem elég volt erre az éjszakára.
Majd lassan előmerészkedek a fák közül, megvárom míg Abby is előkecmereg, majd  óvatosan elindulunk visszafelé azon az úton amelyiken jöttünk...


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: Gerry R. Nefas - 2010. 12. 22. - 13:25:45
Emma
There’s something about you, my heart has been searching for...

Mit láthat bennem, amiért ennyire biztos benne, hogy nem bántanám? Persze, sose tenném meg, de nagyon megbízik bennem és félek, hogy mással is így lenne. Egy kicsit visszavehetne a lányos naivitásából és a való világba nézhetne, hiszen lassanként minden rosszra fog fordulni - az ő számára, talán az enyémre is.
- Emma - szólítottam meg, majd arcát a két kezem közé vettem. - Kérlek, ne felejtsd el, amit most fogok mondani... Soha. A dolgok és az emberek néha-néha változnak és ahogy az idő múlik minden egyre sivárabb és ridegebb lesz számunkra. Később azt fogod kívánni, hogy bárcsak ne ismertél volna meg és talán jobb lenne, ha most ebben a pillanatban elfelejtenénk egymást - kicsit erősen fogalmaztam így a végére, de mit tehetnék, hazudni nem szeretek.
A hajával ismét elkezdett játszani a szél. Az arca egyre és egyre szomorúbb lett, engem pedig belülről emésztett a bűntudat. Fájdalmat éreztem, ami a mellkasomból akart kitörni, de egyszerűen nem tudott menekülni, pedig nem akartam ezt érezni. Egy utolsó csókot nyomtam a szájára, de ezt nem élveztem. Ebben a csókban benne volt minden, ami szenvedés.
Sosem akarok senki fejében egy rossz emlék megmaradni, de az övében csak az maradhatok. Levettem a kezeimet az arcáról és próbáltam úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Egy mosolyt erőltettem az arcomra. És újra megszólaltam:
- Remélem látjuk még egymást, szép lány! - ezzel a mondattal búcsúztam attól a lánytól, akit egyetlen egy röpke délután alatt megkedveltem. Bár tudom, hogy ezek után valószínűleg a közelembe se fog jönni, de akármit is mondtam előtte, akárhogyan is lesz, tényleg reménykedtem, hogy látom még Őt. Hátat fordítottam neki és visszaindultam az iskolába. Visszafele próbáltam elterelni a figyelmemet róla, de a figyelmem annyira csak a szőke lányon járt, hogy minden egyes kőben megbotlottam. Nem tudom, hogy a mai napon érdemes volt-e a Fekete-tó környékére menni búsulni?! Fogalmam sincs...

;; köszönöm a játékot! ; )
bocsi, hogy ilyen későn. :/ nem tudtam, hogy visszatért az oldal, na de most már aktívkodok : )


Cím: Re: A Fekete-tó
Írta: † Emma H. Gray - 2010. 12. 22. - 15:12:00
(http://www.kepek.us/images/mrzlnlzvtgsg548wp3uz.png)

Furcsa és bonyodalmas, az emberi kapcsolatok alakulása. Nemrég még azt sem tudtam, ki az a Gerry, most viszont már benedvesedek, ha csak a neve szóba jön. Na, jó, azért nem, de közel állok hozzá. Ritka, hogy valakivel ilyen gyorsan ilyen szorosabb kapcsolatba kerülnék. Általában két óra mindig szükségeltetik, hogy kicsit mélyebbre ássuk magunkat a dolgokban, de Gerrynél most minden olyan könnyen ment…
Arcom kezébe fogja, s ezzel kényszerít, hogy szemébe nézzek. Elég kényelmetlen ez a pozíció, de nem jegyzem meg, inkább odafigyelek rá. Mármint ha felfognám miről is beszél, mert megint csak ontja magából a rébuszokat, én meg csak pislogok. Gratulálok Emma! Esküszöm, ki fogok venni valami lexikont ami a rejtjeles beszélgetés megoldásait tartalmazza, vagy valami hasonlót…
Nem szólalok meg.
A végét felfogtam.
Felejtsük el egymást.
Igen, ez elég hatékony volt.
Szememből, érzem, egy könnycsepp gördül ki, s folyik le arcomon.
Gerry megcsókol. Semmi kedvem ehhez a csókhoz, főleg, hogy az imént azt mondta felejtsük el egymást, ráadásul minden ok nélkül. Vagyis… ugye volt valami oka? Ugye nem olyan szemét, hogy csak mert megunt, eldob? Ugye nem? Ugye ő nem olyan?
Mikor vége, lassan elhúzódom tőle, kezemmel megtörlöm arcom és hagyom, a szél had takarja el hajammal arcom. Egy apró lépéssel hátrálok, s csak nézem a fiút, akit egy délután folyamán ismertem és szerettem meg. Nézem a fiút, aki egy délután tapasztalata alapján dobott, hogy miért, nem tudom. Nézem a fiút, aki olyan helyes, és aki olyan jól csókol…
- Remélem… - suttogom, mikor elbúcsúzik tőlem, ami őszintén szólva úgy hangzik, mintha a halálba indult volna, s ez kissé megrémiszt.
Nem indulok meg utána, bár legszívesebben azt tenném. A lábába kapaszkodnék és mennék vele, ameddig csak lehet. Újra megcsókolnám, immár örömmel. Ránevetnék, a szemébe néznék…
De nem tehetem.
Helyette lekuporodok egy fa tövébe, térdeim felhúzom, kezeimmel átkarolom, és közben nézem az elhaladó csőcseléket.
Meg kell változnom.
Nem lehetek ilyen naiv, nem lehetek ilyen gyorsan szerelmes. Nem engedhetek meg magamnak még több fájdalmat. Az eddigi Emma Grayt sürgősen meg kell változtatni.


köszönöm a játékot!<3