Roxfort RPG

Múlt => Egyéb helyszínek => A témát indította: Zoey Cleve - 2009. 07. 26. - 18:29:34



Cím: Szellemszállás - The Secret
Írta: Zoey Cleve - 2009. 07. 26. - 18:29:34
~The Secret- A kaland~ (előzmény az Északi udarban)

Gary a taps után egyet lép… de Wade ráfogja a pálcáját. Mindenáron bajt akarnak?! Zoey árgus szemekkel figyeli őket, hogy megakadályozhassa a párbajt az utolsó pillanatban, pálcája biztonságosan pihen a rejtekhelyén. Egy percig mintha a mardekáros fiú is idegeskedne, de csak sistergő szarkazmussal és gúnnyal válaszol. Zoey valamiért úgy érzi, ez olaj a tűzre. Már így is elég feszült a levegő, nem veszik észre, mikor kell abbahagyni?! Egy párbaj igencsak idevonzaná a nem kívánt „közönséget”, ennyi esze Garynek is lehetne.
Csakhogy úgy tűnik, nincs. Most például megjegyzi, hogy őt találnák el, mikor láthatóan a griffendéles keze egyáltalán nem remeg.
 - Ne félts te engem. – hangzik lakonikus válasza erre. Mondana még többet is, de minek?
Összeszűkül a szeme, mikor háztársa ékes példával bizonyítja, hogy van dicséret, ami jobban csattan egy pofonnál is. Tudja jól, hogy másnak köszönheti a dolgot, akkor meg? Ráadásul bele is karol, és elvonszolja Wade mellett, mielőtt reagálhatna… Belevörösödik, és éppen rászólna, hogy hagyja ezt abba, mikor megszólal, válaszolva a kérdésére a kincsről.
Nem is biztosan kincs. De akkor mégis mi a jó franc? Hát azt ő sem tudja, de itt rejtették el a Tiltott Rengetegben. Zoey lopva felpillant az égre, és arcán egy pillanatra félelem ömlik el. Mikor lett ilyen sötét? Mindjárt éjjel… Nincs az az Isten, hogy visszaérjenek takarodóig észrevétlenül… Na ennyit a gyors délutáni kalandról és a nyugodt éjjelről…
Miért? Miért épp őt bünteti így az Isten?!
Alig bírja elhinni. Kellett neki ma órák után erre jönnie… Ennél rosszabb már nem lehet.
Hehe. Álmodik a nyomor.
Már hogy ne lehetne rosszabb.
Borzadva lehunyja a szemét, mikor meghallja, hova mennek, és el is jut az agyáig.
Nekik végük. Ennyi. Kampec. Akár már rendelhetik is a sírfeliratot.
Következő pillanatban már kérdések száguldoznak az agyában, miközben a céljuk felé igyekeznek.
Ő nem erre szerződött, az biztos. De az előbb még a Rengetegről volt szó! A kettő pedig marhára másfele van! És különben is, mit keresnek ott?! Üres, le van zárva, mindenféle zárőbűbájok védik, ahogy hallotta, ráadásul…
Ráadásul…
Tele van kísértetekkel.
Azonban kérdéseit nem tudja feltenni: Gary igencsak feszes tempót diktál, oda kell figyelnie, hogy el ne essen. Az eddigi kíváncsiság helyét azonban félelem veszi át, miközben ellenőrzi a pálcáját, amit szerencsére nem hagyott el.
Ha valaki okkal rendelte ide, most nyilván jól szórakozik, legyen az bárki. Nem tudta elhinni. A Tiltott Rengeteg is elég, főleg éjjel. Na de még a Szellemszállás is?! Minek nézik, szuperhősnek?! Hogy keveredjen ki ebből?
Hiába mentek hármasban, elveszett az utolsó csepp önbizalma is. Ő nem akart itt lenni, többé már nem… az egyetlen, ami itt tartotta, a mardekáros fiú volt, aki a puszta jelenlétével azt üzente, hogy marad, ha belegebed is. Visszaút nincs. Remegett a keze, ahogy a házhoz érve elővette a pálcáját, és halkan, kiszáradt szájjal elmotyogott egy Lumost, hogy a pálcája fényében körülnézhessen.
Egyetlen nagy, üres helyiségből állt a földszint, egy lépcső vitt fel az egyetlen szobába. Mindent több centi vastagon beborított a por, kristálytisztán megmutatva minden mozdulatukat.    


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Josephine ShieldHeart - 2009. 07. 27. - 22:22:28
Előzmények - Griffendél Klubhelyiség
(http://www.frpgs.co.cc/images/hdtqpo28kb75pm7mxd1l.jpg)

Sikerült egész végig észrevétlen maradnom, illetve nekem legalábbis nem tűnt fel, hogy három iskolatársam észrevette volna, a késő esti éjszakában egy két lábon járó, önálló gondolatokkal rendelkező árnyékuk nőtt. A következményekkel most nem foglalkoztam...vagyis...most még. Egyértelmű büntető munka és pontlevonás fog ezért járni, ha kiderül, merrefelé kódorogtam. Van egy olyan sanda gyanúm, hogy egyáltalán nem lesz McGalagony ínyére a dolog. Így is a Mardekár vezet, sajna elég szép előnnyel, és miattam még hátrébb fogunk kerülni. Na szép. Már látom is magam előtt a megrovó tekinteteket, amiket háztársaimtól fogok kapni.
~Josie, te marha, elmondanád, mégis mióta törődsz másokkal?~ kezdem meg a szokásos beszélgetést önmagammal, amiből egy fagyökér zökkent ki, ugyanis sikeresen kitörtem benne majdnem a bokám. Halkan feljajdultam, s elfojtottam egy ízes káromkodást, ami ha valóban kicsúszik a számon...hát azt drága keresztapám is megirigyelhette volna.
Egy pillanatra elveszítem a többieket szem elől, de aztán újra kiszúrom őket, amint a Szellemszállás felé veszik az irányt. Gyorsítok egy kicsit a lépteimen, ugyanis most már nem óhajtanék elmaradni tőlük. Mégis mi a fenéért mennek este a Szellemszálláshoz? Semmi érdekes nincs arrafelé, leszámítva talán a korhadt fákat, meg amit egy két „átutazó” hagyhatott ott.
A többiekkel ellentétben, engem nem rémített meg a hely, ugyanis Bowen elmesélte a történetet, hogy Lupin miatt keringett az a sok mende-monda a kísértetekről és egyéb borzalmakról, hogy elijesszék vele a kíváncsi diákokat, Remusnak pedig búvóhelyet adjon az átváltozásai idejére. Ezt amúgy a prof is elmesélte nekem annak idején. Sajnáltam amúgy, hogy el kellett mennie, hiányzott az iskolából, szerintem az egyik legjobb tanár volt. De most jóval fontosabb dolga akad neki a Rendben.
Hirtelen fény gyúlt előtte. Egyik diáktársa elmormogott egy Lumost, és ennek keretében lépett be a házba. Megvártam, míg mindannyian bemennek, csak utána osontam az ajtóhoz, s próbáltam fülelni, vajon mit csinálhatnak bent. Hangot semmit nem hallottam, csak az öreg fák kelletlen nyikorgása kölcsönzött a csendnek némi kísértetiességet. Egy darabig kint várakoztam, végül elszántam magam arra, hogy belépjek a házba, s leleplezzem önmagam ezzel. Egy Lumos elsuttogása közepette nyitottam ki az ajtót, s pálcám végén lobogó fényforrást a bent lévő három alak felé emeltem.
- Nocsak, nocsak, nocsak...-szólaltam meg.- Mi az srácok? Kijöttetek egy kis éjszakai nagytakarításra? Mit kerestek itt?- vontam fel a szemöldökömet, s vártam diáktársaim válaszát.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 07. 28. - 00:09:16
(http://www.kepek.us/images/k18zuimhye7e7z57tje2.png)

Nem fogadok. Soha többet. Nem én! Eddig is ezt mondtam lássuk mi lett a vége. Itt lépkedek a kitaposott úton, mellettem mindvégig lábszárig érő paré, mely szinte elveszik az éjszakai sötétségben. Ígyis csak azt a részt látom magam előtt, melyet pálcámon gyújtott aprócska fénycsóva megvilágít.
Lassan lépkedek, óvatosan, nehogy felbukjak valamiben és beessek ebbe a dzsumbujba. Mily szörnyű gondolat, hisz csupa fűfolt lenne a jelenleg viselt rózsaszín szoknyám, a fehér pólóról nem is beszélve. Igen, valószínűleg furcsa látvány lehet egy talpig virító, tini lány, pont itt, a félelmetes sztorikról híres Szellemszállás előtti földúton, az éjszaka közepén, mikor egy ilyen ifjú boszorkánynövendéknek még az iskola felein belül a helye. Igen ám. A tini lány jelen pillanatban mást sem szeretne az ágyán és a cuki párnahuzatján kívül látni, főleg nem a szellemszállásként ismert viskót, itt Roxmorts szélén, hova sosem merte betenni lábát, sőt még a közelébe is ritkán merészkedett. Tény, hogy a mende-monda szerint a házat már rég nem lakják szellemek, a babona még ugyanúgy él az emberekben, mint anno, ám még ígyis vannak, akik ide merészkednek, vagy akik olyan ostobaságot találnak ki, hogy fogadnak az állítólagos „barátnőjükkel” és fogadásból leküldik őt az angliai mágusvilág egyik leghírhedtebb kísértetházába.  Természetes, hogy megteszem, bebizonyítom, hogy én akkor is lemerészkedek ide, ha törik, ha szakad, ha esik, ha zuhog, bár ma este egész jó idő volt, még a szél is elcsendesedett, így didergésre semmi okom sem volt.
Menet közben megigazítottam megint csak rózsaszín hajpántomat, gyűjteményem egyik legszebb darabját, s zavartalanul lépkedtem tovább. Lábam gyakran súrolta egy-két szál kilógó gaz. Jó ok testápolót el kell használnom, ha visszaérek a kastélyba, honnan a mai estén kifejezetten nehéz volt kijutni, ahogy észrevettem erősebb volt a folyosón a védelem, mint máskor, több tanárt állítottak ki strázsálni, biztos azét mert Dumbledore, az újabb pletykáknak igazat adva ismét elment a kastélyból. Csak az a kár, hogy senki sem tudja, ilyenkor hova megy, nem mintha engem izgatna, hogy a diri mikor hova megy, de azért szaftos kis téma lenne, ha kedvenc igazgatónkról kiderülne, hogy esetleg éjszakánként egy-egy „didibár” visszatérő vendége lenne.
Menet közben kissé megbotlottam a közelben álló fa, kilógó gyökerében. Hál’ istennek elesni nem sikerült, ám ígyis megijedtem. Nem hiányzott ez a plusz adrenalin, ígyis minden lépéssel egyre jobban és jobban lüktet a szívem. Minél közelebb kerülök az ég felé meredő építmény felé. Semmi kedvem belökni a nyikorgó ajtót s farkasszemet nézni pókok ezrével, s azzal a rengeteg csótánnyal. Az valahogy nem az én világom, ahogy ez a kiruccanás sem, ám ahogy mondani szokták az embernek néha jól esik kimozdulni saját bőréből.
Már csupán tíz lépésnyire vagyok a porladozó ajtótól, mikor bentről fény szűrődik ki. Na, jó, ha itt tényleg szellemek vannak én sikítva rohanok vissza a Roxfortba, fogadás ide, vagy oda. Egyelőre úgy tűnik, inkább oda.
Két bizonytalan lépést teszek előre, s egy elsuttogott varázslattal nagyobb fényt bűvölök pálcámra. Még közelebb lépek, immár hangokat is halok. Na, most vagy én vagyok hülye, vagy ezek tényleg beszélnek. Inkább az utóbbi. Elvégre nem vagyok az a képzelgős fajta, bár sose tudni.
Bizonytalanul előre nyúlok a kilincs felé, s lehajtom, kitárva az ajtót. Azt hiszem ebben a pillanatban jól jött volna egy pelenka vagy valami, mert eléggé közel álltam a bepisiléshez. Éppen csak egy kicsi hiányzott, mely mihelyst megláttam az odabent tartózkodó négy emberi alakot, már nem is volt jelentőséggel állapotomra. Mikor rájöttem, hogy odabent emberek vannak, már nem féltem, sőt örültem, hogy nem egyedül kell szembe néznem a ház rejtette veszélyekkel.
Közelebb léptem hozzájuk s egy intéssel üdvözöltem őket.
- Hello! – ahogy elnéztem, szintén Roxfotosok voltak, így a bemutatkozást nem tartottam szükségesnek, valószínűleg ismernek, ha nem akkor pedig igazán nm telik sokba, hogy kinyögjem a nevemet. Sötét volt én pedig hunyorogtam. Eléggé nehéz volt kivenni, még így, a pálcák fényénél is az arcokat, így inkább felhagytam társaim személyazonosságának kiderítésével. Egyelőre.



Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Moana Lines - 2009. 07. 28. - 15:19:59
The Secret-  KALAND



Szellemszállás? Nincs is jobb dolgom, mint hogy a sötétben egy fából összetákolt szellem lakta viskót látogassak meg. Úgy, hogyha bárki is észre vesz, nem a pontlevonás miatt fog sírni a szám, hanem az év végéig tartó büntetőmunka miatt. Mondjuk... ez az utolsó évem, ha ezt nézzük, akkor mindegy. Kicsapni úgysem fognak. Még visszafordulhatnék, de az nem rám vallana, mi értelme lett volna elindulni? Léptek zaját vélem felfedezni, ezért remegő tagokkal ugrok be a legelső szobor mögé, fedezékbe vagyok. De ha elkapnak mit mondhatnék? Esti kiruccanásra indultam? Még mit képzeltem… Kipislantok a szobor mögül, a szívverésem egyre szaporább, ott visszhangzik a fejemben minden egyes dobbanás, aztán mikor senkit sem látok, -csak a fáklya tüzének árnyékét, ami a szemközti falon játszadozik- fellélegzek.

~Nyugalom, nincs itt senki, egyedül vagyok, nem lesz semmi baj. ~ Mormolom magam elé, amolyan gyógyírként szolgál a félelemre, ha sokáig mondogatod magadban, egyszer csak elhiszed, hogy nem lesz semmi baj. Sóhajtok egyet és a tölgyfaajtót célzom meg tekintettem, majd mozdulataimmal is. Olyan halkan lépkedek, amilyen halkan csak tudok, de még így is lehet hallani a cipőm tompa puffanásait. Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok animágus, mint McGalagony. Ha mondjuk… nem is tudom, talán valami rágcsálóvá tudnék változni, akkor biztos simán kislisszolhattam volna a kastélyból, és nem kellene szobrok mögött megbújnom. Csak annyira nyitom ki a tölgyfaajtót, hogy épp kiférhessek, ekkor megcsapja az arcomat a friss, kissé hűvös levegő. Belevetem magamat a sötétségbe, itt nem kell aggódnom, hogy észrevesznek, direkt sötét farmert és fölsőt bányásztam elő a ládámból, mielőtt elindultam volna. Lélekszakadva rohanni kezdek A Roxmorts felé vezető útvonalon, mintha menekülnék valami elől. Ki menekülne a meleg ágytól, a könyvek tucatjától, meg kis túlzással a saját életétől? Hát, én. Egyébként, nem tudom miért kellett idejönnöm… egyszerűen azóta, amióta meghallottam azt az új történetet a Szellemszállásról, égek a vágytól, hogy megtudhassam, igaz-e? Nem arra gondolok, hogy régebben különös hangokat hallottak a házból, ezt alapból unalmas sztorinak gondoltam, hiszen valószínűleg csak egy padlásszellem, vagy valami hasonló garázdálkodott ott, mikor úgy érezte, izgalomra vágyik a nép. Az én érdeklődésemet az a történet keltette fel, miszerint az egyik azt hiszem negyedikes fiú különböző alakokat látott az ablakon keresztül, az egyik Roxmorts-i kirándulás során, de nem szellemalakokat, hanem hús-vér embereket.  Jó, így nem tűnik valami nagy számnak a dolog, és több hasonló történet terjeng a suliban, de látni kellett volna azt a fiút. Halálra volt rémülve, látszott rajta, hogy nem szellemet látott, hanem valami egészen mást. Nem tudom miért pont ma, és most, de úgy érzem oda kell mennem. Elaludni se tudtam, nem tudom kiverni a fejedből, ha egyszer berögzül, hogy látnom kell. Tudnom kell. Nem várhattam a következő kirándulásig, így hát fogtam magamat és most itt vagyok, nem sokára a háznál.

Eltökéltnek érzem magamat, a félelem mintha távozott volna a szívemből, bár tagjaim még mindig remegnek, szívverésemnek se sikerült normalizálódnia, de legalább már tudom, hogy nem fogok visszafordulni. Pálcámat még csak most húzom elő, eddig a sötétben botladozva haladtam, át-át ugorva az útba eső dolgokat. Nem torpanok meg, egyenesen az ablakhoz megyek, bár inkább esek, köszönhetően ez egy fadarabnak. Megtámaszkodom a ház  falában, aztán a fény láttán megdöbbenek, és pár ismerősnek tünő alakot fedezek fel. He? Mivan? Nagyokat pislogok, majd az ajtónak feszülök, azt gondolva, hogy zárva van, vagy varázslat védi, de még nagyobb megdöbbenésemre simán sikerül kinyitni. Megállni már nehézkesebb, egy percig azt hiszem az ajtó egy darabja a kezemben marad… de úgy látszik ragaszkodóbb természetű a korhadt fa. Miután sikerül felküzdenem magamat álló helyzetbe, és kisöpörni a szememből a hajam jelentős részét, a bent lévőkre sandítok. Felvonom a szemöldökömet, kicsit zavartan számolom meg az összegyűlt kis csapatot, de nem tudom mire vélni az öt embert. Mit keresnek ezek itt? Nem tudom hányadikosok, de abban biztos vagyok, hogy mindannyian alattam járnak, és nem gólyák, vagy másodikosok. Nem tudok mit mondani, de mégis csak hülyén hangzana, ha bemutatkoznék, vagy valami. Végig jártatom tekintetemet a poros helyiségen, mindent por borít, a lábnyomok pedig úgy maradtak meg utánam, mintha homokba léptem volna.  Mély levegőt veszek, és kinyögöm az első mondatot, ami a „Mit kerestek itt?”-en kívül eszembe jut.

- Szellemirtók? És még nekem mondják, hogy túl sokat nézem a tévét. Ehh… én körülnézek.
Kérdezem kissé gúnyosan, de nem kell komolyan venni, a hülye helyzetek, hülye reakciókat szülnek. A második mondatot már csak magamnak jegyzem meg, majd az azt követő bejelentéssel elindulok a lépcső felé. A padló nyikorog,  és nem túl bizalomgerjesztő a hangja, de legalább nem vagyok egyedül, bár igaz, nem valószínű, hogy azok ott lenn követnének. Pálcámat felemelve elmormogok egy „lumos”-t, hogy ne a sötétbe kelljen bénáznom. Eszem ágában sincs megkérdezni a többiektől mit keresnek itt, mert ők is ugyan ezt kérdezhetnék tőlem, én pedig nem lennék képes értelmes választ adni, így kíváncsiságomat elnyomva az első lépcsőfokra lépek, de valami miatt megállok. A lábam nem visz tovább, de a karomat távolabb emelve homályosan beláthatom mi van a fenti részén a háznak. Pár elmosódott tárgyat vélek látni, de még kitalálni se tudom mik lehetnek azok. Egyrészt túl sötét van, másrészt a szemüvegem sincs rajtam. Fejemet hátra fordítva hallgatom mit beszélnek a többiek, talán még sincs merszem egyedül felmenni oda?


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Giles Lawrence - 2009. 07. 28. - 15:31:25
(http://frpgs.co.cc/images/bzc4k3anlzx0zv02m2og.png)

A nap fénye halványan kezdett ömleni az ablakok üvegein, amelyek az összes környéken lakó szemhéján egy tökéletesen zavaró, vakuszerű világítást ajándékozott. Így történt a hetedik emeleten is, a Griffendél fiú hálójának egy részlegében. Gilesnek kétszer kellett próbálnia, hogy zavartalanul nyissa ki szemeit, amelyek szélén csipák ragasztották össze a felsőt az alsóval, biztosítva ezzel neki egy pihentető éjszakát. A körben elhelyezkedő szobának ágyaiban lévő fiúk még mélyen aludtak, mikor már a barna hajú a fürdőszobában készülődött a mai napra. Hiába törölte meg szemeit, egy csipadarabka beleragadt és akárhogy babrálta, nem tudta kiszedni. Mutatóujjának segítségével egy mélyebb nyomást tett szemének alsó szögletébe, aminek hatására kiugrott az álompor utolsó kis része is. A fiú elégedetten fakadt mosolyra, majd szabad kezével haját próbálta elfogadható állapotba helyezni, a másikkal pedig fogát mosta.
A hétvége mindig ad olyan benyomást számára, hogy ki kell szabadulnia innen, különben megfullad már. Ugyan ez a helyzet volt nem sokkal ezelőtt, mikor egy levelet kapott valakitől, aki csábító ajánlatot tett neki, egy párbajt, ahol összemérheti az erejét egy másikéval. Nos, ő bizonyára elvétette a célt, mert mikor a sikátorból sikerült kikászálódnia a pergamenről eltűnt az írás. Körbekérdezett mindenkit erről, de csak néhányan tippeltek arra, hogy ez egy varázslat is lehetett, amelyet a zöldike tüntethetett el onnét. A gyanút persze nem vette le arról sem, akivel találkozott – mégis úgy érzi, hogy valaki más keze van a dologban.
Itt az ideje meglátogatni a Szellemszállást.
A tükör előtt állva motyogott magának, amelyek csak gondolatai túláradó mennyisége határozott meg. Egy rövid gondolkodás után bólintott magának, mintha nem létező ikertestvérével beszélgetne. Ezalatt az idő alatt a percek gyorsan teltek, a nap még magasabbra emelkedett a színtiszta égbolton. Fél fülével hallotta, ahogyan páran morgolódva keltek fel, lerugdosva magukról a takarójukat. Összesen három különböző fajta lépést hallott: Valamelyik halkabb volt, némelyik hangosabb, erősebb, a másik pedig egyre gyorsabban rohant Giles felé.
Az órák teltek, múltak, már delet ütött az óra, s a reggeli kómás ábrázatú fickóból egy kiegyensúlyozott, ápolt férfiú lett. Fekete ingének ujjait kifordítva könyökéig felhúzta, a sötétkék farmere lábán alsó testrészén díszelgett. Farzsebének bal oldalán varázspálcája foglalt helyet, amelyet játszó könnyedséggel kézbe kaphatta, akár egy pillanat alatt is. Ebédidő tájékán néhány szobatársával a Nagyterem felé vezetett útjuk, ahol kisebb falatokat elfogyasztva viccek tömkelegének hahotázásai hangzottak fel. Meg kell hagyni, Giles próbálta csitítgatni őket, de néhány ilyen alkalomkor neki is fülig szaladt a szája és elnevette magát. Fogalma sem volt róla, milyen veszély fenyegeti őt még ez a nap…
Két óra leforgása alatt körbevándorolt a kastély egy részét, mindig más társaságában: Aki szembejött vele és barátjának tekinthette, az nem úszta meg egy is csevej nélkül. Fogalma sem volt róla, miért köröz, csak egyszerűen úgy érezte, látnia kell a kastély minden zugát. Abban is reménykedett, hogy talál valahogyan egy eldugott zugot is sikerül találnia, amelyet eddig még nem láthatott. Hiába forgolódott, semmi olyasmit nem talált, ami titkos bejáratnak a nyomát mutatta volna. Újabb két órát fecsérelt el, s ekkor már fejében megszólalt egy vészjelző, amely jelezte, hogy most már ideje indulni.
Roxmorts semmiben sem változott azóta, amióta itt járt: Sok ember tűnt fel itt ott, felnőtt boszorkányok, akik olyan kalapot viseltek, mint McGalagony – soha nem értette, minek neki az a kalap. -  ismerősöket, s egyben ismeretleneket egyaránt látott. Mindenki számára biccentett, akik köszöntek neki, majd kikanyarodva a zajos kis faluból a kietlenebbnek és egyben zajtalanabbnak látszott ház felé vette az irányt, amit a helybéliek csak szellemszállásnak hívnak. Néhány eladó és lakos tisztán hallotta a sikolyokat és ordibálást, amely bentről szűrődött kifelé. Nem tudtam higgyek-e nekik, de bármi is lakozott odabent tudta, hogy nem lesz vidám, se kedves. Miközben felé sétált, ajtó csapódását hallotta, de nem volt a zaj eredetében biztos. A bejáratnál úgy tíz lépésnyire állt, valami különös érzés fogant meg benne. Mintha valaki figyelné… S ekkor megindult. Elkapta a kilincset, s kivágta az ajtót. Az ajtótól néhány méterre már jó páran tartózkodtak.
- Hű... Nem tudtam, hogy itt egy zárt körű buli van.  
Zavartan dörzsölgetni kezdte a nyakát, majd zsebének széléből kihúzta a pálcát, a végére egy igével fénygömböt idézett meg, megvilágítva ezzel a közelben lévők arcát. Néhányan közülük ismerősnek tűnt, bár a többség inkább idegent képezett. Megindult egy szőke lány felé, bár szólni nem tudott, fejével biccentett egyet.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Wade Smith - 2009. 07. 29. - 21:26:49
The Secret - A Kaland

Várok, kivárom hogy mit akar Fitzroy, hisz jelenleg a kapkodásnak semmi értelme, mert valamiben sántikál, ami érzem fontosabb annál minthogy helyben ellássam a Mardekáros baját. Attól tartottam hogy csapda az amibe most épp besétálok, de hogyha tényleg csapda akkor belesétálok hogy megtudjam mit is akar ezzel bizonyítani. Lehet hogy arrogáns, nagyképű senkiházi undorító féreg ez a Fitzroy, de nem hülye. Ez a kincses dolog valami átverés, de minek találhatta ki? Hogy kicsaljon minket a Rengetegbe? De azzal mi a haszna, azonban abba kellene hagynom a találgatásokat hisz válaszra úgysem találok, csak akkor ha én is velük tartok, amiben elvileg bele is egyeztem, csupán csak magam számára kellene megtalálni a reális indokot, és rá kell döbbennem hogy Zoey-n kívül nem találok semmi mást. De benne vagyok a játékban és csak ez számít, abban a játékban ahol Gary szövögeti terveit. Bizonyára hogy ilyen könnyen belementem abba amibe akart dicsőséggel és örömmel töltheti el, szerintem azt gondolja rólam hogy egy észtelen Griffendéles vagyok aki más dolgába beleveri az orrát és elég lángoló természetű. Ezt azonban nem is cáfolom, az ilyen Fitzroy féle emberek számára nagyon könnyű kihozni a sodromból, hisz én nem tolerálom azt a viselkedést amiket az olyan félék produkálna. Most is Gary kissé feszültnek látszik hogy rá emelem a pálcámat, mégis ebből gúnyolódással és arroganciával mászik ki. Nem kellett volna a származásom emlegetnie, de vissza kell fognom, nem rendezhetek nyílt párviadalt itt Zoey előtt, az nem lenne szerencsés és csak engem tüntetne fel úgy mint hivatásos bajkeverőt, ami meg egyáltalán nem hiányzik. És most a bajkeverővel elbánok, ez a kötelességem, de nem Zoey előtt, csakis akkor nézek farkasszemet Fitzroy-al ha csak ketten leszünk. Minden bizonnyal ő is érzi hogy megtalálta élete legnagyobb ellenfelét. Nekem is van egy olyan érzésem hogy ő az akivel még össze fogok ütközni, de állok elébe. Nem futamodok meg, bármi történjen akkor sem. De ezt a gondolatmenetet Gary törte meg, még hogy kiszúrni a szemét, ezért szánalmas Fitroy, nevet a saját sorsán. Aztán pedig a kezemet kritizálja hogy remeg, őrült ez a Mardekáros. Kérdőn néztem Zoey-ra hogy miről beszél, hisz a pálcát egyenesen tartom, mi okom lenne remegésre? Én már azelőtt meg tudnám átkozni hogy a pálcája után tudna nyúlni. Vert helyzetben lenne most Gary. És ismét csak poénkodik, érdekes egy alak, de már megszokhattam volna. És elsétált mellettem, karon fogta Zoey-t és elindultunk a szellemszállás felé. Ezt az ötletet nem támogattam, de most elszánt bátorsággal néztem Zoey felé, hogy menjen. NEm lesz semmi baja, azt nem hagyom hogy Fitroy bántsa. De az mondjuk meg vagyok arról győződve hogy Gary sem tudja hogy mibe vágott most bele. A szellemszállás állítólag szellemekkel teli ház ahová minden éjjel eljárnak kísérteni. Nos ha ez igaz is akkor sem lehet életveszélyesen nagy gond, de kétségek fognak el ezzel az útal kapcsolatban. Hoyg vajon megéri-e ez az egész. Gary most biztosan menőzik hogy el-e merünk menni a szellemszállásra avagy sem, és láthatja hogy minket nem olyan fából faragtak. Legalább is Zoey-nak nem nagyon voltak választásai. Az igazat megvallva nem ebben egyeztünk ki, hanem a Rengetegen. Hogy melyik a jobb azon el lehetne vitatkozni, de ha Gary oda akar menni hát menjünk oda. Én nem fogok kitérni a megpróbáltatás elől. Habár a szőr is feláll a hátamon ettől az úttól és van bennem némi félelem nem a haláltól félek. Egyszer mindenkit utolér a halál, csak van aki elébe megy az olyanok mint én, hanem attól félek hogy kudarcot vallok és nem tudok akkor teljesíteni amikor majd eljön az időm a bizonyításra.
Gary és Zoey karon fogva előttem elindultak az ominózus helyszínre, én pedig követtem őket. Hosszú éjszakám lesz és abban is biztos vagyok hogy egy cseppet sem unalmas. Az úton volt időm gondolkozni, mert nem valami nagy beszélgetésben sétáltunk afelé a régi szellemekkel teli ház felé. Én még mindig azon tanakodok hogy vajon mi hajthatja Gary-t ennyire a szellemszállás felé. Valóban lehet hogy valami nagyon fontos dolog lehet a háttérben, de vajon micsoda lehet ott elrejtve? Mát tényleg kíváncsi vagyok a történet végére, de azonban annak a vége egy hosszú éjszaka után derül csak ki. Utunk során besötétedett, már csak ez hiányzott, már csak reggel mehetünk vissza a Roxfortba, mert ha valaki elkap itt most minket nem fogunk örülni az is szent.
Megérkezésünk után Gary vezetésével bementünk a kapun, majd pedig az ajtón is. Egy vén dohos ajtón, ami már jó néhány emberöltő óta itt állhat. Bementünk a házba és a többiek pálcát gyújtottak. Nekem kellett volna előre mennem Zoey miatt, de nem adtam meg azt a dicsőséget Fitzroynak hogy azon nevessen hogy lovagiasan próbálok viselkedni vagy bármi máson ami ennek nevezhető. De nem kellett volna pálcát gyújtaniuk, azzal csak minden pillanatban kiadják a helyzetünket, ha valami nem barátságos dolog is itt van a házban. A ház rendkívül poros volt, és sem szellem sem pedig bármi más nem volt itt. Akkor minek kellett idejönnünk? Ez a Gary egyre nagyobb lúzernek tűnik. Nem tetszik itt nekem valami, de ekkor hallottam valamit. Valamit ami kívülről jött. Mondani akartam hogy oltsák el a pálcákat, de késő, valaki benyitott az ajtón. Én a pálcám felé szegeztem, de láthatóan semmi ok az aggodalomra. Egy ismerős arcot pillantottam meg. Egy lány volt az aki háztársam és osztálytársam. De láthatóan elég tapasztalatlan, hisz egy ilyen helyen úgy vélem nem érdemes megvilágítani magunkat mert azzal csak a célkeresztet rajzoljuk a homlokunkra és ő ezt tette. Ha most én halálfaló lennék már a lány nem lenne közöttünk.
A pálcám leeresztettem és én is fényt gyújtottam, hisz már a vak is tudhatja hogy itt vagyunk. Kérdőre vont a lány hogy mit keresünk itt, de mi legalább hárman vagyunk, ő pedig egyedül. Én úgy gondolom neki nagyobb oka lehetne a válaszra és rá jobban illene a kérdés is. De ez érdekes hogy ilyenkor fut össze az ember másokkal.
-Ezt mi is kérdezhetnénk tőled hogy sötétedés után mit keresel itt? -ez már kezd egyre furcsább lenni, főleg akkor amikor egyre többen jelentek meg. Jött még két lány meg egy srác. Gary mindenkit idecsődített, mert azt nem hiszem hogy mindenkinek épp ma és épp ilyenkor jutott eszébe megnézni a szellemszállást. Ez már több mint furcsa. De az egyik lány elég humoros volt a szellemírtós poénjával. Valószínűleg Garyék nem tudják hogy miről beszél, de én igen, és kis mosolyt is csal az arcomra. De a fiú megérkezése után már egyre jobban kezd érdekelni hogy mi van most itt.
-Ne haragudjatok meg a kérdésért, de mindenki pont most sötétedés után akar csoport-terápiázni pont a szellemszálláson? -a "pont" nevű szót kiejtéskor megnyomtam és vártam a válaszokat. Gary most számomra kissé háttérbe szorult, jobban érdekeltek az új jövevények, de azért a Mardekárost sem hagytam magára. A szemem sarkából figyelmem rá irányult, és vártam hogy mi a folytatás.


Cím: Re: Szellemszállás
Írta: Gary Fitzroy - 2009. 07. 30. - 03:16:33
(http://frpgs.co.cc/images/bzc4k3anlzx0zv02m2og.png)

A mese kezdete...
A nap már haldoklott a látóhatáron. Fénysugarai lassan elhaltak a horizonton. A párás levegő mintha játékot űzött volna a napkorong felső peremével. Az égbolt hullámzó tengere fodrozta az égitest éles vonalát, így az mint a víztükör a szél hatására, csak egy elkenődött, narancssárga festékfoltként tetszelgett az utolsó óráiban, perceiben. Szép volt, de baljós! A napnyugta mindig beindítja az ember lelkének legmélyén szunnyadó ösztönöket, amik az ősidőktől kezdve ott lapulnak, és óva intenek. A természet halálpontos óraszerkezete, ami jelzésül adja, hogy vigyázz, mert elborít a fojtogató sötétség, és a természet megzaboláz mert kihívtad magad ellen! A területére ólálkodtál, megsértetted a határait, és ő lesújt rád, nem ismer kíméletet, megbocsátást. Ő figyelmeztetett, te pedig vállaltad a kockázatot: a kezébe adtad az életed.

*

Az út...
A szapora lépek futólépésbe csapnak át...
Amikor a fényforrás lassan az ég és föld összeolvadó vonala alá bukik, kétségeim támadnak. Idegesen méregetem a helyzetünket, vajon ésszerű volt ebbe ilyenkor belevágni? Hisz a tiltott erdő árnyas rengetegébe ép eszű ember még nappal sem merészkedik úgy, hogy fikarcnyit sem tud róla. Mintha egy úszni nem tudót az óceán közepébe hajítanánk. Úgy látszik ma olyan kedvem volt, hogy ne mással, hanem a saját életemmel játszadozzak el egy kicsit. Innen már nincs visszaút! Varjak egy serege vág át a fejünk fölött. Szikár testükkel úgy méregetnek, mintha tudnák mire készülünk, követik majd a nyomunkat, hogy aztán dögkeselyűként lakmározzanak a húsunkból ha elveszünk... Elhessegetem az efféle síri gondolatokat, és arra összpontosítok, hogy bosszút állhatok majd Wade-n, eljátszadozhatok Zoeyal, és végre fényt deríthetek rá, mihez vezet el az a térkép...

*
Roxmorts
Kecsegtető lenne, a történet szép befejezése... de ahogy a szellemszálláshoz közeledünk, s rájövök, hogy még mennyi minden vár ránk, a színdarabom lidércnyomásként nehezedik rám és kérdéseket vet fel: Biztos végig tudom majd vezetni rajta a szereplőket? Talán kissé túllőttem a célon és ez a kis dráma egy egész emberiségkölteménnyé nőtte ki magát. A pillanat hevében, hirtelen felindulásból, forró fejjel az ember nem gondolja át a szavai jelentőségét. A helyett, hogy megbízható eberekkel, barátokkal vágnék neki ennek, ahogy terveztem, egy Roxmortsi hétvégén, nappal, most mégis úgy állunk, hogy van egy ellenségem, és egy lány, akivel nem hiszem, hogy sokra megyek majd, ha bajba kerülünk, a sötétség pedig lassan fojtogató hurokként csavarodik a nyakunkra... ergo egyedül vagyok és az orromig sem látok. Ez ennél jobban nem alakulhatna, de tényleg... Arcomat némi feszültség lengi be, de más jelét nem adom, hogy bármiféle aggodalmat is érzek. Neeem, én mindig rendíthetetlenül elszánt vagyok, aki érti a dolgát, és tudja mit tesz. Gary Fitzroy sosem fél... Jó lenne, ha tényleg így lenne... de ez sajnos a valóság -nem egy színdarab-, ahol sosem úgy mennek a dolgok, ahogy az ember azt szeretné...

Roxmorts kicsiny utcáin vonulunk végig. Ijesztő a falu kietlensége. A hétvégéken, amikor diákok töltik meg a kis települést, egész máshogy mutat ez az egész helység. Most leginkább a kísértetszállásról rá is átragadt hangulat lengi be.

*
Szellemszállás
Végre elérjük az úti célunkat. A deszkákból összeeszkábált, szél tépte, elnyűtt tákolmány, ugyan úgy roskadozik itt mint évekkel, évtizedekkel ezelőtt. Igazi kultusz övezi. A helység híres szellemtanyája. Persze csak Lupin „játszótere” volt csupán, lehetséges, hogy éltek itt valaha igazi szellemek is... Most viszont üres, és egy remek búvóhely, ha egy tanároktól mentes zugra vágyik az ember, ahol nyugodtan csaphat bulit a barátokkal. Rövidebb út is lett volna ide, de egy griffendéles előtt soha nem fedném fel egy ilyen „klubhelyiség” külön, hátsó bejáratát, ahol észrevétlenül átsurranhat az ember, amikor kedve tartja.
Bár rendszerint nem az ajtón jutunk be, egy egyszerű zárnyitó bűbájt elmormolva már bent is vagyunk. Sőt, egy ilyen termeszek lakta, rothadó ajtón puszta erőszakkal sem lenne nehéz átjutni,   viszont annak látható nyomai maradnának, így mégis a tisztább megoldást választom. A zár tompán kattan, majd ujjaim a kilincs gömbölyű felületére kulcsolódnak és az ajtónak feszülök. Leplezett idegességem csak tovább fokozódik, amikor az ajtó nem akar kinyílni. Még jobban nekiveselkedem, és szinte bombaként robbanok az ajtó lapjának, ami egy reccsenéssel utat enged nekem, én pedig előrebukva esek be rajta. Sziszegve elmorgok magamban néhány szitokszót, aztán körülnézek a már jól ismert belső térben. Egy pillanatra minden kétségem elillan, megfeledkezem a kockázatokról, önbizalom jár át, csak a térkép jár a fejemben, és hogy mit rejthet a rengeteg.
Lassú, kimért léptekkel indulok el érte felfelé a lépcsőn, amikor egy feltörő fénycsóva hatására torpanok meg, s robogok vissza a talajra. Csodás, buktassuk le magunkat idő előtt! Már így is lehet, hogy keresnek a Roxfortban. Állítsunk útjelzőt, hogy ránk találjanak!
-Merlinre! Megáll az eszem! -rivallok rá Zoeyra, kitépve a kezéből a pálcát, majd mintha egy mozdulattal kiráznám a végéből az élénken sugárzó fényforrást, oltom el. Egy nagy sóhaj, majd vonásaim szánakozóan lágyulnak el, egy száraz mosoly kíséretében.
-Zoey érdekelne mit gondolsz... -töprengek el látványosan. -Vajon nem lesz feltűnő, ha kivilágítjuk az egész házat? Mert szerintem elég figyelemfelkeltő és tudod itt nem lakik egy lélek sem. Szellemnek pedig nincs szükségük fényre... Ezen kívül itt egy gyertya sincs... -magyarázom hosszan, leereszkedő hangon, mintha egy kisdiákhoz, valami tanítványhoz beszélnék aki alig fogja fel mit beszélek, majd meg sem várom, hogy válaszoljon, hozzá nyomom a pálcáját, és elindulok újra, amiért jöttünk... Lépteim sietősek, a fordulóban nagy kanyart veszek, szinte szökkenek lépcsőről-lépcsőre.

Csörömpölés, kísérteties, kellemetlen hangzású zongoraszó. Többször is felcsendül, mire abbamarad végleg. Újra lefelé trappolok diadalittasan. Megkönnyebbülés, hogy ott volt, ahol hagytuk, illetve ahol eredetileg is pihent, már valószínűleg sok-sok éve. A hangszerben elrejtve. Egy régi, szakadt papír. Útközben kitekerem, s óvatosan lerázom róla a port. Alig látszik belőle valami ebben a sötétben, de azért teszek egy próbát, és tekintetem mélyen a térképre összpontosítom. A tiltott rengeteg térképe, és egy vastag piros vonal, ami kijelöli az útvonalat. Igen, ez az. A szemem sarkából újra fény észlelek, de most túlságosan belemerültem a térkép átfogóbb elemzésébe. Több hete nem is láttam... Talán megint Zoey szórakozik, és nem ért a szóból?
-Oké, irány a rengeteg! -süvöltöm hangosan lefelé tartva.
Aztán hangokra kapom fel a fejem, szavakra, beszélgetésre. Egy fagyos pillantással állapodok meg, leemelve magam elől a pergamenszerű papírlapot, s elképedve látom, hogy egy egész kis csapat érkezett. Arcom halálszürke árnyalatot vesz, mereven mérem végig a jövevényeket. Mit keresnek itt ilyenkor? Vajon tud még valaki arról, amiről én? A magam előtt tartott lapot most zavart hirtelenséggel csavarom fel újra, és vágom a talárzsebembe.
-Nem tartozunk magyarázattal! -rikkantom közbe egy felsőbbrendű mosollyal, amikor Wade a griffes lány válaszára próbál felelni.
-Megkérhetném hogy hordjátok el magatokat, de nem hiszem hogy lenne valamilyen eredménye -pillantok Wade-re, hangsúlyozva hogy tapasztalatból beszélek-, az ember erőszakkal sokkal többet érhet el manapság nálatok...! -nevetem el magam szórakozottan, megállapodva egy felsőbb lépcsőfokon. Közben érkezik még valaki, amire már csak egy szörnyűlködő fintorral tudok reagálni. Futószalagon jönnek ma este, vagy mi?
-Úgy ám! -horkanok fel- Ez egy bizalmas, zárt körű összejövetel, úgyhogy sipirc kifelé! -szólítom fel őket túlzásba vitt nyájassággal és játékossággal, így a végén jeges ábrázattal szemlélem őket tovább, mint egy hóhér, aki arra készül, hogy a fejüket szedje.
Pillantásom most Zoeyhoz vezet, hisz tudom, általában hogy kezeli az ilyen helyzeteket. Figyelmeztetem, mielőtt ismét túl „barátokozó” lenne.
-Gyerünk Zoey, mondd meg nekik...! -unszolom tettetett lelkesedéssel, miközben kedélyesen elvigyorodom. Igen, le sem tagadhatnám, mennyire élvezem az ilyen helyzeteket. Amikor irányíthatok, manipulálhatok másokat. Azt hiszem ebben lelem leginkább az örömömet. A helyett, hogy sietnénk, hogy reggelre talán visszaérjünk -már ha túléljük- ráérősen ülök le a lépcsőre, kezem karba teszem, s várom, hogy valamiféle viszály bontakozzon ki amiben Zoeyt is magam mellett tudhatom.
-Mondd meg nekik, milyen ostobaság kivilágítani az egész házat! Mondd, hogy előbb kéne gondolkodniuk, és akkor nem tennének ilyen butaságot! -adom a szájába a szavakat gyászos hangon, majd kurtán rákacsintok, és várom a fejleményeket, a többiekkel nem is foglalkozva. Talán ezzel kellemetlen helyzetbe hozom, de cseppet sem érdekel. Közben csak remélni tudom, hogy eltereltem a figyelmüket a lényegről...


Cím: Re: Szellemszállás - The Secret
Írta: Eaton McLain - 2009. 07. 31. - 15:17:30
// The Secret //
előzmény: nincs


 - Rohadt fűszálak. – Eaton a fűcsomókat rugdosta az erdő szélén, hogy dühét kitölthesse. Mérges volt. Magára, a világra, mindenkire. Nem akarta, hogy mindenki tudomást szerezzen arról, hogy aggódik a vizsgák miatt, és a feszültséget, mely benne tombolt képtelen volt levezetni sportban vagy valami alternatív módszer segítségével.
Még kettőt belerúgott a már így is szétnyomorintott fűcsomóba, majd ökölbe szorított kezekkel, kissé mereven bandukolt tovább a következő fához, hogy az ottani szerencsétlen növényeket kínozza.
Miért nem ismerek valami idegességcsökkentő varázslatot? Vagy főzetet? Agyamra megy, hogy nem tudom mi legyen és nem tudom mi fog történni…
 - Ááááuuhh – A fiú kissé megszédült, s csak lassan nyerte vissza a látását. Egyik szemét kezével óvva leste meg, mi jött neki. Egy bagoly??!! Gőzét kifújva kuporodott le a fa mellé, s kissé kifáradva intett a baglyocskának, hogy közelebb jöhet, nem kell félnie.
 - Gyere, te kis buta – Az apró teremtmény közelebb ugrándozott, s oda nyújtotta a szájában levő borítékot. – De azért vigyázhatnál – rótta meg Eaton a levélhozót mutató ujjával figyelmeztetve, hogy igen fontos, amit mond.

Drága Kisfiam,

Jól tudom, hogy az iskolai teendőid nagyon lefoglalnak, s nincs időd már annyira írni nékünk, de gondoltam jó, ha tudod, hogy itt Londonban kezd problémássá válni a helyzet. Apáddal sokat beszélgettünk arról, miként lehetne kikerülni a zavarokat és biztosítani számodra a nyugodt tanulást, míg végül arra jutottunk, hogy a legjobb az lesz, ha elköltözünk.
Nem egyszerűen másik városba terveztük áthelyezni az otthont, hanem másik országba.

Nagyon jól tudom, hogy most szitkozódsz, de meg kell értened, hogy csakis a Te érdekeidben tesszük. Remélem pár óra múlva, higgadt fejjel újraolvasva Te is erre a megállapításra jutsz majd.

Kérlek mihamarabb írj vissza, adj jelet magadról, hogy miként vagy és az iskolában mikor lesz vége az év végi vizsgáknak, hogy megbeszélhessük a költözés részleteit.

Csókol,
Édesanyád


Eaton remegő kézzel gyúrta galacsinra a levelet, és tömör undort és dühöt ábrázoló tekintete a kis bagolynak is feltűnt.
 - Takarodj vissza anyámhoz – adta ki kissé hangosabban az utasítást az állatnak, ami bukdácsolva igyekezett minél távolabb kerülni a fiútól, majd gyorsan szárnyra kapni, és hazarepülni. Eaton elhajította a galacsint, majd térdére könyökölve makacsan bámult a semmibe. Hosszú percek teltek el, mire a belső őrjöngés lecsöndesedett, és képes volt ismét a papírra lesni.
 - Hjaj… - Feltápászkodott, majd a galacsint fölkapva méregette azt, mintha az almát vizsgálná, megérett-e. Itt hogyhogy ki van járva a fű? Eaton tekintetét a szinte észrevehetetlen ösvényen hordozta végig, mely csak a szétdőlt és letaposott fűtől volt észrevehető, s a Szellemszállás felé tartott.
Azt hittem, hogy nem szokása senkinek se ide járni. Elvégre egy romos házban mi a buli? Csak a kicsik hiszik el, hogy szellemek vannak ott, a nagyobbak meg már eljutnak arra a szintre agyilag, hogy fölfogják, nincs ott semmi, csak kosz, por és elhagyatott dolgok. Vagy valami készül? Eaton képtelen volt palástolni, hogy az utolsó kérdés, melyet magának feltett bizony igencsak vonzza, s meg akarja találni rá a választ. Zsebre vágta a levélmaradékot, s lassú, bizonytalan lépésekkel nekiindult a romos, dülöngélő háznak.

Mi a… Az ablakok kivilágítottak. Fényszóró lett a ház, szinte már nevetségesen gyerekessé vált, elmúlt a titokzatossága, de csak egyetlen pillanatra, és szinte azonnal újabb titkot rejtő ajándékcsomaggá változott.
Eaton közel hajolt az ajtóhoz, és fülelt. Bentről hangok szivárogtak ki, tisztán elkülöníthető volt azok tulajdonosai, még ha a fiú nem is minden tudta beazonosítani.
 - Ez egy bizalmas, zárt körű összejövetel, úgyhogy sipirc kifelé! – Gary hangja – ahogyan Eaton vélte -, csakis belülről jöhetett.
 - Olyan volt a ház, akár egy töklámpás, remélem tudjátok. Ezek után ne várd el, hogy bizalmas marad bármi is – motyogta Eaton, miután óvatosan kinyitotta az ajtót, és igen érdekes szóval élve, csatlakozott az ott levőkhöz. A vegyes társaság láthatóan nem igazán alkotott összefogó csapatot, a széthúzások és ellentétek elektromos áramként csaptak át az emberek között. Remek..
A fiú igazából nem is tudta, hogy most jobb lenne visszalépni az ajtó mögé és be sem lépni, mintha mi sem történt volna, de úgy döntött, ha megtenné, vagy a az ittlévő emberek csapnák agyon valamilyen átokkal, vagy a tanárok, amiért idejött. Mindenesetre ez a két indok bőven elég volt ahhoz, hogy maradjon, s körbeszemléljen. A balhé az balhé, és végig kell játszani. De legalább a pálca biztos ott, a zsebében, és ez némiképp megnyugtatta a fiút.
Elköltözni nem akar, s azt a pár napot, ami még hátra van az iskolájából ki kell élveznie, vagy kézbe kell vennie az irányítást. A gyerekkori homokozásnak vége, és ha nem fogja fel időben, egy nagy tasli fogja helybeigazítani, ami sosem kellemes élmény. Íme hát az alkalom.


Cím: Re: Szellemszállás - The Secret
Írta: Zoey Cleve - 2009. 08. 09. - 16:31:40
~The Secret~

(Még útközben)

Utálta a jóslástant. Ki nem állhatta. Mégis, mi jó van abban, hogy úgy teszünk, mintha látnánk valamit, ami jobb esetben a mi szemünknek láthatatlan, rosszabban pedig ott sincs? Meg persze azok az állandó baljós jövendölései…
Most mégis megszeppenve néz körül, ahogy az ég lassan, szinte észrevétlenül színt vált, míg csak azt nem veszi észre, hogy az orráig alig lát. A feketeség, az éjszaka sötétje beburkolja őket, szinte rájuk nehezedik és megfojtja őket, mint a tenger. Szeretett csillagos éjjeleken kint járni, figyelni a baglyok huhogását és a tücskök ciripelését, de most kevés a zaj. Riasztóan kevés, ráadásul csillagokat sem látni, hogy a Holdról ne is beszéljünk. Ugyan csak lopva tud időt szakítani, hogy felpislantson, hisz egyre inkább akadályokba ütközik annak elkerülése, hogy orra bukjon, de ennyit le tud szűrni, és azt kívánja, bár elengednék a kezét- így ugyanis nem tudja elővenni a diófa pálcát, hogy kicsit könnyítsen léptein, és kibogozza a gyomrában terpeszkedő csomót.
Wade jelenléte meg is nyugtathatná, ha nem lenne tele az agya annyi kérdéssel és kétellyel. Mit keresnek ők éjnek évadján abban a házban, mikor eddig az erdőről beszéltek? Gary nyilván nem véletlen választotta ezt a két helyet, de az indokait nem hajlandó elárulni. Nem bízik bennük? Vagy nem is számítanak neki? Most hiába pillantana a mellette lépdelő fiú arcára, hisz alig vehetők ki a vonásai: jószerivel szinte csak a szeme csillan meg olykor-olykor.
Végül megérkeznek, pár intés és mormogás a mardekáros fiú részéről, és be is juthatnak.

(Odabent)

Mikor fellobban a kis lángocska a pálcája végén, pislog párat, de furcsamód nem látja Garyt- egész addig, amíg az le nem robog az emeletről és le nem teremti amúgy istenesen.
Megalázottság és düh keveréke tölti el. Úgy érzi, mintha sárba döngölték volna. Nem mond semmit, és elvárja, hogy vaksötétben tapogatózzanak? Ráadásul még ki is veszi a kezéből a pálcáját?! Mit képzel ez magáról?!
 - Egy: Ki a jó franc sétálhat szerinted kint az utcán ilyenkor, hogy meglássa a fényt? Kettő: Azzal nem keltettünk volna feltűnést szerinted, ha össze-vissza botladozunk és egyik falnak megyünk neki a másik után? Három: ne fordulj el, ha hozzád beszélnek!! –ordított már a végére. Hangzavart kelt? Kit érdekel?! Úgy vágta hozzá a szavakat meg a pálcáját, mint egy koszos rongyot, úgyhogy igenis minden oka megvan rá, hogy jól megmossa a fejét. Remélhetőleg erre visszafordult a háztárs, amely esetben egy harciasan felemelt pálcával találja szemben magát. Zoey szeméből még mindig süt a düh, de már nyugodtabban szól.
 - Senki sem tudta, hogy ide jövünk, nem hagytunk nyomot eddig, akkor meg mitől tartasz ennyire? Akármit is beszélj be magadnak, tartozol nekünk egy kiadós magyarázattal. Tehát nem megyünk innen sehová, amíg meg nem adod.
Még mindig sakkban tartja a fiút, mikor kinyílik az ajtó- odafordul azonnal, de amint meglátja, hogy csak egy diáktársuk az, elteszi a pálcát, csak egy pillantással emlékeztetve Garyt: ez még korántsem lefutott ügy.
Meglepi a társaság, és ahogy növekszik a létszám, egyre kevésbé tudja palástolni megrökönyödését.
 - Várunk még valakit, vagy már teljes a létszám? Egyébként Wade-nek igaza van: nektek is van mit mesélnetek. De jó kérdés volt. Mit is keresünk itt, Gary? –tér vissza a korábbi témához, mikor az utolsó ember is feltűnik. Iőközben végigmérte a csapatot: elég szedett-vedett bagázs, ki tudhatja, mi lesz ebből.
 - Nem, nem mennek sehová. –mondja határozottan, mikor Gary el akarja kergetni őket, hiába a korábbi, rendreutasítónak tűnő pillantás Fiztroy részéről. –Így is, úgyis követnének minket, mert felcsigáztuk a kíváncsiságukat- jobb, ha együtt maradunk. Pláne, mivel a Rengetegbe készülünk. Egyet hadd szögezzek le, arra az esetre, ha valaki tanárhoz akarna menni: nem tudnátok kellőképp kimagyarázni magatokat.
Felháborodik, mikor eggyel felé járó háztársa megint manipulálni akarja. Úgy beszélt vele, hogy az testvérek közt is megérne egy párbajt, és még azt képzeli, adós neki bármivel is?
 - Te tudod a legjobban, hogy semmi jogom erre. Én is beleestem ebbe a hibába. Személy szerint jobban kedvelem, ha látom, hova lépek, úgyhogy engem nem zavar.
Sejti, hogy még mindig nem kapott választ attól, aki miatt idejöttek, így most felé fordul.
 - Benned pedig, ha kérhetem, legyen annyi, hogy végre kibököd, mi a fészkes fene folyik itt! A többiek is belekeveredtek, szóval nekik is tartozol egy magyarázattal.
Mélyen a szemébe néz. Hiba tán? Gyomra mintha ismét görcsbe rándulna, lelki szemei előtt ismét feltűnik az a bizonyos emlék: érzi a fiú leheletét az arcán, ujjait a sajátjai mellett… Szinte hallja azokat a szavakat, amik, úgy tűnik, a vele szemben állónak nem jelentenek semmit. Elfordítja a fejét, közben pedig átkozza saját elérzékenyülését és naivitását. Amíg igazából meg nem átkozzák, úgy sem vesz senkit komolyan… Szeme sarkából mégis észrevesz valamit: Gary zsebe kidagad, pedig az előbb még teljesen lapos volt. Gyorsan megkísérel egy begyűjtőbűbájt, és ha a kezében a papír, szétcsavarja, és összeráncolt szemöldökkel nézegeti.
 - Miféle térkép ez? –kérdi végül.
Olaj csak a tűzre, ha Gary szokásához híven leoltja, hogy nem az ő dolga- ez esetben elmotyog egy Lumost, és a térkép sarkát a lángocska felé közelíti. Nyilván értékes volt számára, így inkább beszél, minthogy megsemmisítsék.
 - Ne próbáld kitépni a kezemből, mert még megremeg. –teszi hozzá. A látszattal ellentétben egyáltalán nem élvezi, hogy ezt kell csinálnia, de tudja: másként nem bírhatja rá a fiút, hogy végre kitálaljon.       


Cím: Re: Szellemszállás - The Secret
Írta: † Emma H. Gray - 2009. 08. 11. - 20:06:40
(http://www.kepek.us/images/k18zuimhye7e7z57tje2.png)

Hirtelen nagy robajjal kivágódik az ajtó a hátam mögött és egy fekete hajú csaj robban be rajta. Nem ismerem, még így látásra sem ugrik be, hogy ki lehet, de eléggé furcsa helyzet. Egyre többen leszünk és ez így nagyon nincs rendjén. Nem tetszik nekem, ez az egész olyan furi.
Szellemirtók? Az meg micsoda? Hm, biztos valami mugli tévéműsor, hiszen a televíziót emlegette, ami köztudottan a muglik egyik kedvenc elektronikai eszköze.
Recsegés, csikorgás majd egy kiáltás hallatszik az ódon lépcsők felől.
Irány a rengeteg!?
Hát ezt meg hogy értsem? Nekem semmi kedvem oda menni. Tele van, sok-sok csúnya állatkával meg gonosz növényekkel meg még ki tudja milyen szörnyűségekkel. Inkább nem kérdezek rá a dologra, eléggé ridegnek tűnik a srác, tuti nem mondana semmit.

Az egyik srác kérdőre vonta ittlétünket. Válaszoljak, vagy ne? Nem tudom, a legjobb az, ha beszélgetünk, addig sem unatkozom.
- Én fogadásból jöttem ide. - felelem még ugyanazzal a hévvel, kezemet kissé feltartva arcomon a megszokott mosollyal. Nem sok köze van hozzá, d ha már megnyertem a fogadást, akkor méltán vagyok büszke rá, nem. Vagy talán nem kéne? Mindegy, úgysem fognak beköpni egyetlen tanárnak sem, hiszen akkor ők is hasonlóképpen járnak, erről biztosíthatom őket. Félelmetes ellenség vagyok, csak ezt nem mindenki tudja. Persze, csupán a látszat miatt van. Mert olyan jól nézek ki, és egy csinibabából senki sem nézné ki, hogy még a pálcájával is tud bánni. Hát igen.
Mi az, hogy hordjuk el magunkat? Talán nem tanította meg az anyukája az illemre? Mit gondol ez magáról? Hogy elküldhet minket? Mekkora egy bunkó!
- Nem megyünk el, mégis mit gondolsz te magadról, hogy megpróbálsz elküldeni? – állok a sarkamra és szólok a fiúra, egy másik, szintén ismeretlen csajszi válasza után. Kissé közelebb lépek az említett lány felé. Igaza van, úgysem mennénk el.

Egy újabb ember, s ismét ugrok egyet, megijedve az újbóli alak megjelenésén. Óh, egy évfolyamtárs. Griffendéles, Giles Lawrence. Felismerem a hangjáról, melyet mindig is szívesen hallgattam. Nem tudom, olyan jól zengő volt. Mint az imént említett televíziókban leadott csatornákon, a narrátorok hangjai.
- Szia Gil. – köszönök rá vidáman, majd visszafordítom fejem a társaság többi tagja felé.  
A lépcsőn álló fiú ismét kiált, nem parancsol, arra a lányra, Zoeyra. Rendes csajnak tűnik, ám az a fiú. Szörnyű. Nagyképű bunkó, aki azt képzeli, hogy ő itt a főnök. Hát nagyot téved.
Mit mondjon meg?
Még hogy butaság kivilágítani a házat? Hát akkor, hogy a fenébe látnánk? Heh?
Ismét Zoey felel. Szimpatikus a csaj. Úgy látszik, egy véleményen vagyunk, így amíg ez a helyzet nem szólalok meg. Egyelőre nem akarom belekavarni magam, jobban.
Ekkor benyit egy újabb alak, egy, a hangjából megítélve fiú, aki úgy látszik, ismeri a lépcső tetején álldogáló, mogorva gyereket. Gary. Hm, ismerős a neve, de így elsőre nem ugrik be, majd ha látom az arcát, talán akkor.
A Zoey nevezetű lány ismét megszólal.
Térkép? Mi van? Eddig nem volt szó semmi ilyesmiről.
Gyorsan kérdezek, nem tehetek róla, kíváncsi alkat vagyok, ez van.
- Mi jó van rajta Zoey? – kérdem, vidámságot, boldogságot tükrözve. Nem ronthatok az imidzsemen. Lehet, hogy pofátlan lotyónak fognak titulálni, de nem baj, nagylány vagyok már, meg tudom védeni magam és az érdekeim, nincs szükségem segítségre, legalábbis ebben a témában.
Kicsit előrébb lépek, abban reménykedve, hogy egy pici „pipiskedés” után talán ki tudom venni az immár megvilágított térkép darabjait, ám sajnos túl alacsonynak bizonyulok ehhez a feladathoz, így inkább visszalépek.



Cím: Re: Szellemszállás - The Secret
Írta: Moana Lines - 2009. 08. 13. - 19:19:21
The Secret- KALAND



Nem sokkal utánam még egy fiú lép be, DS-ről ismerős, az is beugrik, hogy Griffendéles… de azt ne várja el senki, hogy még a nevét is megjegyezzem. Kutakodok az emlékezetemben, hátha eszembe jut a többi jelenlévő neve, de csak néhány távoli emlék biztosít abban, hogy valaha láttam őket. Csak pár kép, mindegyiken a házban lévők egyike sétál, könyvekkel a kezében, vagy épp beszélget a reggeli közben. Így bizony nem fog menni. Persze, nem kérhetek meg mindenkit, hogy szép sorban mutatkozzanak be, annak már tényleg lenne egy csoportterápiás beütése. Első pillantásra néhány embernek tényleg lenne oka csoportterápiára járni, ezt nem hangoztatom, nem akarom, hogy kiátkozzanak innen… mondjuk, ha úgy nézzük én vagyok itt a legidősebb, tehát több átkot ismerek, mint ők. Latolgatom a lehetőségeket, visszamenni még van idő, de megfutamodni nem szoktam. Viszont nincs kedvem békítőt játszani sem, mert van egy olyan sejtésem, hogy a Zoey-nak nevezett lány és az a másik Mardekáros (talán Gary?) perceken belül egymásnak esik. Most mit kell idegeskedni? Már tilosban sem járhat egyedül az ember? Mint valami égi jel, egy újabb fiú téved be, szinte válaszként szolgálva a gondolatban feltett kérdésre. Ez most komoly? Mennyi az esély arra, hogy nyolc, mondom NYOLC embernek ugyan azon a napon, majd nem ugyanabban az időben, olyan leküzdhetetlen vágy ébredjen a szívében, amely azt mondja; menj a Szellemszállásra? Elég kevés.

 Hitetlenkedek egy darabig, méregetem a belépőt, de nem fűzök hozzá megjegyzést. Igaz, esélyem se lenne megszólalni. Csak kapkodom a fejemet, mint egy teniszmeccs közepén. Ezek úgy dobálóznak a szavakkal, mondatokkal, mint pár durcás óvodás, akiknek nem meséltek lefekvés előtt. Mérlegelve a beszélgetést,  a mardekáros lánynak adok igazat, logikusabban gondolkodik,  mint Gary. Tényleg ezt gondolom, vagy csak azért gondolkodok így, mert Zoey lány, és van még a világon női összetartás? Nem tudom, de nem is sikerül kielemeznem az egész helyzetet, mivel Gary egyetlen mondatára belőlem is kitörnek a szavak, maguktól, önkényesen, mint általában, mikor elvakít egy erőteljesebb érzelem, jelen esetben a felháborodás.
- Te most komolyan el akarsz küldeni? Ugyan annyi jogom van itt lenni, mint neked. De majd szólj, ha ez a saját kúriád lesz, akkor kérek belépési engedélyt. Ne is álmodj arról, hogy buta bábuként engedelmeskedni fogok. Mellesleg nem kívánok senkit sem beköpni, de megsúgom: az eszem miatt vagyok Hollóhátas, ezért ha akarnék, találnék olyan magyarázatot, ami megfelelne Flitwick-nek.

Szólok fel a lépcső tetején üldögélő Gary-nek, majd le Zoey-nak. Van egyetlen egy indokom, amiért ha beköpném őket, valószínűleg nem kapnék olyan szigorú büntetést. Ezt viszont nem tudhatják ezért csak találgassanak, vagy higgyék azt, hogy blöffölök. Pedig nem, ilyen helyzetetekben rémesen hazudok. Be kell vallanom, ha én választhattam volna ki, hogy kikkel szegek meg egy jelentős szabályt, biztos nem rájuk esett volna a választásom. Igaz, egyiküket sem ismerem, de néhányan már alapból ellenszenvesnek tűnnek. Mégis  úgy döntök; ha törik, ha szakad, velük megyek a Rengetegbe. Nem azért, mert szeretnék olyan menő patkó alakú tetoválást kapni, mint Firenze a mellkasára, nem is a rengeteg természeti szépsége miatt, hanem érdekel, miért akarnak oda menni. Amúgy sem voltam még LLG óra keretein kívül a Tiltott Rengetegbe, bár lehet, nem ez a megfelelő időpont arra, hogy elkezdjem az ilyen szintű tilosban járást.

Még elhangzik pár keresetlen mondat, aztán végre halvány esélyt látok arra, hogy megtudjam; mi olyan érdekes abban az erdőben. Mikor észreveszem a Zoey kezébe repülő térképet, enyhén szólva megdöbbenek, majd nem kitör belőlem a nevetés, de uralkodok magamon és áthajolok az ősöreg korlát felett, hátha a pergamen egy kis részletét meg tudom világítani a pálcámmal. A próbálkozásom hasztalannak bizonyul, nem jut el odáig a fény, és nem is akarok átesni a korláton. Már pedig Gary-ből simán kinézem, hogy egy óvatlan pillanatban „véletlenül” meglökjön. Ezért ellököm magamat a korláttól, ami nyikorgással válaszol mozdulatomra.
Ha most a kincskeresős játék jön, akkor komolyan meggondolom, ezt az egész éjszaka a Tiltott Rengetegbe kiszökős akciót. Valamiért nincs kedvem velük galleonokért rohangászni egy varázslényekkel lakott, életveszélyes erdőben. Persze, nyolc évesen biztos jó játék volt, hogy odaadtak egy térképet, és találd meg a kincset, de már túlontúl felnőttnek érzem magamat ehhez. Büszkeségem miatt mégsem sompolygok vissza a meleg ágyamba, azzal a reménnyel, hogy amikor hajnalban visszaérünk a kastélyba észre sem veszik eltűnésemet. Erre elég kicsi az esély, de tudod… ha már szabályt szegsz, miért ne szegnél meg még egyet?

- Na, akkor most elmeséled szépen, hogy hova vezet a térkép, mit találunk az út végén, miért akartok odamenni és elindulunk, vagy megvárjuk, hogy kivilágosodjon? Végül is… a kastélyban senkit nem fog izgatni, hogy nyolc ember eltűnt. Attól még, hogy titeket nem érdekel, hogy mi lesz ha elkapnak, engem igen. Ezért szeretném minimálisra csökkenteni a lebukás veszélyét.
Az elejét még követelőzően Gary-nek címzem, a végét már mindenkinek, de kedvesebb hangnemben beszélek. Szeretnék mielőbb elindulni, akárhova is megyünk, és akármilyen veszélyesnek, képtelennek, vagy logikátlannak tűnik a dolog. Átgondolom az egész szituációt, attól kezdve, hogy beléptem, és megakadok egy ponton. Várjunk csak… ha ők célzottan idejöttek, tudták hol van a térkép, akkor vagy maguk tették el, vagy pedig valakitől tudták a hollétét. Nem hiszem, hogy csak úgy ráakadtak arra a pergamenre. Forog az agyam, szinte hallom, ahogy a fogaskerekek ütköznek, valami összefüggést keresek. Nem áll össze a kép, de egy biztos: ha ők rejtették volna el, akkor Zoey is tudná, miféle térképet tart a kezében. Látszólag a többiek se értik a helyzetet, ez alól egy valaki a kivétel: Gary. Tehát ő mindent tud. Remek. Az a kár, hogy ezzel egyedül van. De honnan szerezhette a térképet? És mi van elrejtve az útvonal végén? Lehet hogy valami csapda az egész? Neem, hiszen mind véletlenül jöttünk ide, illetve páran célzottan. Bár lehet, hogy maga Gary sem tudja, mi vár ránk az erdőben. Áh, ez túl bonyolult, és kevés az információ, így semmit sem tudok kikövetkeztetni. Rejtély ez az egész. Talán jobb lenne meghallgatni a reakciókat…igen, jelenleg nem tehetek mást. Neki támaszkodok a korlátnak, fél füllel figyelek, de közben gondolataimba mélyedve próbálom megfejteni a helyzetet.


Cím: Re: Szellemszállás - The Secret
Írta: Giles Lawrence - 2009. 08. 13. - 21:22:29
(http://frpgs.co.cc/images/bzc4k3anlzx0zv02m2og.png)

Minek is kellett ide jönnie?  Ja igen, persze. Neki nyomoznia kell a bagoly végett, amelyik azt a vicces kis pergament juttatta el hozzá a párbajról. Milyen érdekes, hogy pont efelett a régi, elhagyatott ház felett körözött. Bárcsak ne törődött volna az ilyesmivel, inkább maradt volna a szobában és magolt volna az RBF-ekre. De hát már itt van, nem fordulhat vissza. Nem lenne rá méltó, sem a házra, amelyet képvisel, de nem volt ínyére, hogy mardekárosok tömkelegével kell egy házban szívnia a levegőt, bőven elég neki annyi idő, hogy az órákon lefárasszák az értelmetlenségükkel.
Amikor belépett, azt hitte dob egy hátast, amikor meglátta a jelenlévőket. Már önmagában az is meglepte, hogy társasága lesz, de hogy ennyien...
Jobban szeretett egyedül mozogni, minthogy mások parancsait követhesse, nem volt az a tipikus követő fajta. A saját útját járni sokkal élvezetesebb, minthogy szolga módjára utasításokat kapjon. Körbeszámolt mindenkin. Hét, magát is beleértve. Vajon várhat még érkezőket?
Közben kapott egy kérdést - ha lehet annak nevezni -, mit is keres itt. Közömbös és egyben haragos tekintete tökéletes tükrözték egymást.
- Semmi közöd hozzá. - Ez a válasz tökéletesen kielégítő. Nem kell tudnia miért is van itt, a többiek pedig egyáltalán nem érdeklik jelen pillanatban. Az a kölyök, aki a lépcsőn állt - messziről lerítt róla, hogy a zöldeket erősíti - tett még egy érdekes megjegyzést, méghozzá a Tiltott Rengetegről.
- A Tiltott Rengeteg?! - Hangsúlyozott minden egyes betűt, s hangjában a felháborodás bújt meg. - Ha ennyire szeretnél oda menni, hát legyen! De azt ne várd meg, hogy ki is jössz onnan...Élvezheted az erdő morajlását ha felkötlek egy fára.
Jól lehetett látni arcán, hogy egyáltalán nem viccel. Olyan sebességgel irányította pálcája végét a másik félre, mintha csak egy hajszálat fújna a szél - magán is sikerült meglepődnie.
- Emma. - Viszonozta a felismerést, amelyet a hugrabugos lány teljes szívéből kapott. Végre valaki, aki ismerős, talán még számíthat is rá. Még a másik, nagyra nőtt háztársát is felismerte, de ha nem köszön rá nem fog lelkiismeret furdalást csinálni belőle. A pálcáját lassan leengedte, farkasszemet nézve a Gary nevezetűvel.
Várjunk csak! Nem mehet el! Először meg kell néznie ezt a házat, különben teljesen értelmét veszti a jelenléte. Vajon mit szólna hozzá a szöszi, ha megkérné, tartson vele? Egy percet sem habozott, rögtön Emma irányába fordult, akinek addigra már hűlt helyét látta. Egy másik jelenlévőhöz fordult, akinél valamilyen térkép volt. A gyanú ha eddig alig is élt benne, most rendesen lángra kapott.
- Csak nem kézzel gyártott tákolmány? Milyen csapdába akarsz minket vezetni, Fitzroy? - Volt szerencséje a nevét is meghallani az egykori ebédszünetben és hála nagyszerű arcmemóriájának megjegyezte. Mennyire tipikus. Ők a rossz ifjú képviselői, mégis mit gondolnak ezek? Hogy majd mindenki elfelejti miket tesznek és vakon utánuk mennek? Ha tényleg erről van szó, a Roxfortosokat túlságosan is naivnak kell hogy mondja. Volt ott mellettük egy hozzá hasonlóan éles meglátású diák is, akinek a szavai túlságosan jó érvek voltak, hogy ne tudják megrémíteni a másikat. Gil egyetértően bólintott, aztán a két lányhoz lépett, akik a térképet vizsgálták. A másiknál már világított a fénygömb, de ő is odatartotta és szemügyre vette a darabot. Valamiféle útvonal volt rajta megjelölve. Ránézett Emmára, s szóra nyitotta a száját.
- Nem bánnád ha elrabolnálak egy kis időre? Szemügyre szeretném venni ezt a házat, nem ok nélkül támolyogtam erre... - Szemei szinte kérlelték a másikat, hogy igent mondjon. Még ha nem is mondhatja el az egész sztorit neki, részleteket azért megtehet.