Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Abszol út => A témát indította: Mrs. Norris - 2022. 11. 26. - 09:15:57



Cím: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Mrs. Norris - 2022. 11. 26. - 09:15:57

(https://i.pinimg.com/564x/2c/66/8b/2c668b26dabca70c4b98e9f9f06ed78e.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/02/ae/7f/02ae7facedcb7ac6e9205b9f307016ce.jpg)

Ahogyan minden évben, idén is megnyitották az Adventi vásárt az Abszol út legszélesebb szakaszán. Repkedő tálcák ingyen osztogatják a forralt bort, mézeskalács illat jár be mindent. Középen pedig helyet kap a tavaly kissé lángra kapott adventi koszorú is, rajta a mindig égő gyertyákkal. Vagy éppen korcsolyáznál? A jégpályánál szuper, bűvölt korcsolyákat lehet bérelni mindössze öt sarlóért és máris tökéletes, jégtáncos mozdulatokkal veheted be magadnak a hideg terepet.


Cím: Mira: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Esmé Fawcett - 2022. 11. 26. - 20:21:10
Mira

(https://i.pinimg.com/564x/36/c9/16/36c91656b6cd78a14f760fdaafecafdb.jpg)
~ set~ (https://i.pinimg.com/564x/7c/54/cd/7c54cd4b856eb05df3633b864acf67cc.jpg)

2003. december 15.


          Úgy döntök, hogy a korábbi síelős katasztrófa után inkább felfrissítem a korcsolyával közös emlékeimet. Ezért alig vártam már, hogy megnyissák idén is az Abszol-úton a korcsolya pályát. Ha pedig már itt vagyok, akkor összehozom a kellemest a hasznossal, megveszem a maradék ajándékot is. Írtam egy üzenetet Mirának, hogy jöjjön el velem, ha van kedve, és persze tud korcsolyázni, mert annyira nem vagyok profi, hogy meg is tanítsam. Annak azt hiszem az lenne a vége, hogy mind a ketten elesünk.
          A jégpályához beszélem meg a találkozót, azt nem lehet eltéveszteni, és ott biztos, hogy megtaláljuk egymást. Biztos vagyok benne, hogy rengetegen lesznek, így valamilyen jól látható helyen kell várakoznom. Magamra kapom a ruhámat, kicsit melegebben öltözök fel, mert az a tapasztalatom, hogy a koripálya mellett akkor is hidegebb van, ha egyébként nem kéne csak egy vékonyabb kabátot felvenni.
          Csak a pályához érve látom, hogy lehet bérelni cipőket. Ezek gondolom mágikusan feljavítottak, ami nagyon hasznos egy kezdőnek, és talán egy olyan újrakezdőnek is, mint én, de jobb szeretem a sajátomat. Még akkor is, ha esetleg most jobb lenne egy ilyen. Viszont félek tőle, hogy ha hozzászokok, akkor később vagy a varázstalanok korcsolyapályáján nagyon béna leszek.
          Már benn próbálgatom a lábamat, mikor meglátom őt a fal másik oldalán. Kapaszkodva ugyan, de odacsúszok hozzá.
          - Szia Mira!
          Megölelném, ahogy szoktam, de most kicsit macerás lenne a korláton keresztül. Megvárom, amíg ő is felöltözik, majd mikor már ő is a pályán van, akkor röviden azért csak megölelgetem.
          - Köszi, hogy eljöttél. Régen találkoztunk.
           Még akkor is, ha néha bagoly révén üzenünk egymásnak, az soha nem lesz olyan, mint egy személyes találkozó. Szeretem hallgatni, ahogy a munkájáról beszél, néha teljesen elvarázsol vele. Nem vagyok teljesen tisztában a varázstalanok közlekedési eszközeivel, és azoknak a mágusok által történt módosításokon, de a meséi alapján rajzoltam már érdekes dolgokat egy-egy illusztrációként.
          - Menni fog a korcsolyázás? Fogjam meg a kezed egy kis időre?
          Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy jó ötlet, de ha esetleg ez biztonságot ad neki, akkor nagyon szívesen. Ha meg túl vagyunk néhány bemelegítő körön, akkor jöhet akár egy verseny is, ha a többieket nem zavarjuk.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Mira L. Wyne - 2022. 12. 01. - 19:54:58
Örömmel fedezem föl, hogy az új Abszol úti korcsolyapályánál bérelni is lehet, mer nem emlékszem, hogy lenne saját korcsolyám. Talán nagyonrégi, otthon Atlantába, amit úgyis rég kinőttem volna - nem hiszem, hogy valaha rendesen megtanultam. Pláne örömmel hallom, hogy meg vannak bűvölve, és tudnak majd helyettem is korcsolyázni.
Esmé hívott el ide, akivel már túl rég találkoztam utóljára élőbe, bár levélbe azér szoktunk néha beszélni. Valahogy még azzal is elbír, ha a munkámról áradozok talán túl lelkesen, mitöbb, néha még igazán cuki illusztrációk is születnek belőle. A bogárhátú-tündért igazán be kéne keretezni.
Lelkes-vidáman integetek neki a jégpálya korlátján túlról, ahogy észreveszem a többi korcsolyázó között.
-Én köszönöm a meghívást. Túl rég. Te hogy vagy azóta?
Tipegek egyet egyhelybe, jelezve, hogy már jégre készen vagyok én is, amitől ilyen pufi kabátba igazán pingvinesen nézhetek ki, már csak a fekete-fehér hiányzik. Pedig még térdem is van.
Oké, Lu, tényleg honnan jön ez a "pingvineknek van-e térde" dolog, és mér ragadt meg ennyire a fejedbe?
Soha nem tudjuk meg..?
Végül eltipegek a bejáratig, és visszasiklok a korláthoz, ezúttal a benti oldalán. Valahogy attól esek majdnem el, hogy meglep, mennyire jól korizok - minden bizonnyal a bűvölt cipőktől - és ahhoz képest billenek ki az egyensúlyomból, megállva. Szerencsére a súlytalankodós hobbim okán tökéletes gyakorlattal fogom meg a korlátot elesés ellen. Ha túl bénák lennénk máshogy, legfeljebb tökélete technikával húzzuk majd magunkat körbe a pálya szélén.
Visszaölelgetek Esmé védjegy üdvözlésére, a felajánlott kezet pedig elfogadom.
-Igen, köszönöm. Azt hiszem, a korcsolyám egyelőre biztosabb ebbe, mint én. Egész jó húzása van, csak én állok a tetején.
Ez a jó a kocsikba, azoknak legalább a teljes hátaddal érzed a húzását, nem csak a lábadon. És igaz, az elesés ellen segít az is, hogy ülsz...
De gondolom meglátjuk mindjár úgyis.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Augustus Pye - 2022. 12. 06. - 10:54:26
Karácsony előtt
Gabriel Milton

(https://i.imgur.com/EPlmiBG.png?1)

2003. december 23.

Minden porcikámban éreztem a fáradtságot. Szívem szerint egy nagyot nyújtóztam volna, hogy kiűzzem az előző két nap okozta elgémberedést. Két félnapos, éjszakás műszak volt a hátam mögött és karácsonykor bizony rengeteg furcsaság tud történni. Tegnap például egy karácsonyfa támadt meg valakit, amiért az illető el akart csenni egy mézeskalács díszt róla, csakhogy elropogtassa. A leharapott ujjakkal könnyen boldogultam, ám a varázslények harapása, marása nehezebb volt. Nem egy őrült akadt Londonban, aki ilyen egzotikummal akart kedveskedni karácsonyra.
Két ilyen nap után jól esett besétálni az Abszol útra, belefeledkezni a fűszeres ünnepi illatba. Már nem is jutott eszembe, hogy tavaly itt tűz volt és akkor is én voltam ügyeletes. A tekintetem a tömeget kikerülve, máris a standokat fürkészte. Egy kellemes, karácsonyi italra vágytam. Forralt borra, forró csokira vagy teára. Aztán ki is szúrtam azt, ami a megfelelő: mézeskalácsos tejes kávé. Ha lett volna kedvem, biztosan el is mosolyodom... ám ehelyett csak hümmögő hangot hallattam.
Nem is tudom, mikor mosolyogtam utoljára. Piper után nem volt már kedvem hozzá. Éppen elég sebet viseltem magamon a tettei következményeképpen és Miron is olyan gyorsan véget ért, mint egy nyári zápor. A kapcsolataim magukba zuhantak és a családtól távol kerültem, mikor Londonban költöztem. Ezért elég magányos voltam s egyedül még ezek a téli forgatagok sem voltak éppen izgalmasak. Unottan álltam be a sor végére. Végig simítottam a barna tincseken, ahogy azt vártam, hogy végre rajtam legyen a sor, közben pedig végig néztem az Abszol úton.
Szépen feldíszítették a környéket. Szívet melengető volt, szinte arra késztetett, hogy otthon is felállítsam az évek óta elő sem vett műfenyőt. A karácsonyi hangulat elkerült, mióta nem volt kivel megosztani, hiszen még apám is meghalt.
- Igen, kedves?  - szólított meg a bódé mögött álló nő. Még egy kedves mosolyt is megeresztett, ahogy közelebb léptem hozzá. Talán látta, hogy akkor kaptam észbe a nagy bámészkodásból.
- Egy mézeskalácsos kávé lesz  - mondtam és már tettem is le az érméket a pultra, miközben elfordult, hogy kiszolgáljon. Hamarosan megkaptam a papírpoharat és egy kölcsönös boldog karácsonyt után már bele is vetettem magam a tömegbe. A hóesésben sétálva próbáltam szlalomozni a tömegbe, de nem néztem előre. Egy kiálló macskakőben akadt meg a cipőm orra, majd kissé előre tántorodva, neki estem valakinek. Nem csak, hogy neki estem, egyenesen lekávéztam a szép kabátját. Tényleg szép volt... ezért fel is néztem rá azonnal, mintha arra lennék kíváncsi, ki ilyen stílusos.
- Mr. Milton! Ne haragudjon!  - Szabadkoztam az auror láttán. Segítettem neki egy ügyben egy varázslény azonosításában, azóta viszont nem is láttam. Csak megmaradt bennem az arca, meg a kézfogása. - Ügyetlen vagyok a dupla műszak után.  - Vettem elő a zsebkendőmet, hogy megtörölgessem a kabátot.


Cím: Mira: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Esmé Fawcett - 2022. 12. 08. - 21:50:44
Mira

(https://i.pinimg.com/564x/36/c9/16/36c91656b6cd78a14f760fdaafecafdb.jpg)
~ set~ (https://i.pinimg.com/564x/7c/54/cd/7c54cd4b856eb05df3633b864acf67cc.jpg)

2003. december 15.


          Nagyon vártam ezt a mai napot, pont annyira izgultam miatta, mint mikor először hívtam meg Mirát magamhoz a képek elkészítése miatt. De biztos vagyok benne, hogy ebben az esetben is legalább olyan jól fogjuk érezni magunkat, mint a korábbi alkalommal. Sőt, szeretném, ha jobban éreznénk magunkat, mert az valamennyire mégis csak munka volt, ez meg most csak szórakozás.
          Örültem neki, hogy olyan jókat mulat a lelkes rajzaimon, amit a levelezésünk nyomán küldtem neki. Tényleg nagyon megihlettek és tényleg volt néhány jól sikerült kép, de azért nem mindegyik. Volt, ami kifejezetten pocsék volt. Remélem, majd most is mesél egy kicsit a kalandjairól.
          - Óh, én nagyon jól vagyok. Pihenek, talán látszik is rajtam.
          Kicsit végigsimítok az arcomon jelezve, hogy mennyire kisimult és kipihent vagyok. Persze, ez lehet mástól is, és tudom, hogy nem fog sokáig tartani, ha beindul megint az élet vagy kicsit megsínylem a mostani szabadságot, de akkor is ki akarom használni az időt.
          Tekintetemmel követem, ahogy elsétál a bejárathoz, majd megáll előttem. Egy forró ölelésben részesítem, ahogy az szokott lenni, bár, mostanra megtanultam, hogy nem mindenki szereti, ezért az ilyen embereknél inkább rövidre fogom, mondhatni éppen csak hozzájuk érek.
          Nem láttam pontosan, hogy Mira saját korcsolyát hozott vagy csak bérel egyet, de egyelőre azt kell mondanom, hogy nagyon ügyes. Ettől függetlenül felajánlom, hogy egy kicsit vezetgetem. Végül meg is fogom a kezét és lassan elindulok vele.
          - A lényeg, hogy ne félj. Semmitől. Az eleséstől, a megállástól. Mikor én tanultam korizni, akkor törvényszerűen bekövetkezett mind a kettő, mert féltem, hogy mi lesz akkor. És képzeld, semmi. Felálltam, majd mentem tovább. Amikor meg nem tudtam megállni valami miatt, akkor megfogott a fal.
          Az elbűvölt korikkal az a baj, hogy ezt az önbizalmat nem feltétlenül adják meg. Bár, én nem ilyenen tanultam, szóval nem tudhatom pontosan. Viszont hallottam már pont az ellenkezőjét is. Valakinek jól ment vele, növelte az önbizalmát, és így később mikor váltott a hagyományos korcsolyára, akkor nem okozott neki gondot, ha elesett.
          - Szerintem ezek egyébként esés mentesre vannak bűvölve. Nem fog kicsúszni a lábad.
          Ettől függetlenül nem növelem a tempót egyelőre, csak szépen elcsúszkálunk a többiek között.


Cím: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 12. 09. - 00:03:13
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/564x/02/c9/7b/02c97b7e22f90d1440b7c21def137126.jpg)

2003. december 20.
Céllövölde


Bevallom, mikor elhaladtam először a karácsonyi kirakodó vásárnál csak egy dolog ragadta meg a figyelmem. A céllövölde. Mondjuk ott sem az ajándékok, hanem maga a tevékenység. Nem hagyományos varázspálcával, hanem mugli fegyverekkel lehet lövöldözni. Persze, biztos meg vannak valahogy bájolva, hogy ne okozzanak kárt az emberekben, egyébként engedélyt sem kaptak volna rá, de ez akkor is bájos, és eszembe is jutott egy ember róla, akivel talán össze is mérhetnénk a tudásunkat.
Edward lassan egy éve már szintén használ varázstalan fegyvereket, látnom kéne mégis milyen szinten áll. Amint visszaértem a parancsnokságra az aznapi teendőim után írtam neki egy üzenetet, hogy jó lenne találkozni itt és összemérni az erőnket. Kiderült, hogy hamarosan mind a kettőnknek ugyanarra a napra esik a szabadnapja, így nem volt kérdés, hogy jövünk.
Azazellel az oldalamon vetem be magam az Abszol út forgatagába. Szerencsére nem tart sokáig, hogy odaérjek. Szándékosan hátat fordítok a bódénak kollégám érkezéséig, nem mintha nem lett volna mind a kettőnknek már lehetősége arra, hogy kipróbáljuk. Amit meg is tettem, és nem tűnik nehéznek a feladat. Ha összeszedem magam, akkor akár az összeset el is találhatom majd.
A kutya testtartásának a megváltozására felfigyelek, de csak néhány tinédzser hangoskodik néhány bódéval odébb. Szóval semmi olyan, ami miatt a szabadnapomon mégis dolgozni kellene. Edward érkezése pedig teljesen el is tereli a figyelmem a szituációról.
- Örülök, hogy ideértél. Már azt hittem megfutamodsz majd.
Kezet rázok vele, majd terelem is a bódé felé. Persze, tudom, hogy nem futamodna meg, az nem éppen egy jó auror mintaképe lenne, márpedig Edward nem csak simán jó. A háború és Metzger távozása óta az egyetlen kollégám, akire rábíznám az életem is. Nem véletlen az sem, hogy olyan jó párost alkotunk. Már amikor összesorsol minket a sors.
- Öt lövés, tizenöt sarló lesz az uraknak.
- Elég lesz öt, hogy eldöntsük?
Cinkosan nézek társamra, majd leteszek harminc sarlót. Kezdetnek megteszi majd. Ha a fődíjat akarom megszerezni, még talán kevés is lesz ez a harminc sarló, de ez majd idővel kiderül.
- Utána meghívlak egy lángnyelvre a Foltozott üstbe.
Megkapjuk a fegyvereinket, majd alaposan megnézem magamnak. A legutóbbi látogatásom óta mintha machináltak volna vele, de egy vagy két lövés elég lesz ahhoz, hogy rájöjjek milyen módon, aztán meg a csillagos ég a határ. Végignézek a nyereményeken, és rájövök, hogy ha már játszunk, akkor játszunk komolyan, kell a főnyeremény is.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Edward Nott - 2022. 12. 10. - 06:51:23
Karácsonyi céllövölde
2003.12.20.

 (https://litb-cgis.rightinthebox.com/webp_desc_image/202210/bps/desc/inc/sylvrn1665578307823.jpg?com=1&fmt=webp&v=1)   (https://i.pinimg.com/564x/61/cd/d1/61cdd1be9431dc8e501cca6b0f39d00b.jpg)


  ♩ ♪ ♫ ♬  (https://www.youtube.com/watch?v=PQuq4umpb3Q&list=RDPQuq4umpb3Q&start_radio=1&ab_channel=TommeeProfitt)


A szabadnapomon egyébként is lövöldözni terveztem. De hogy mindezt karácsonyi hangulatban tegyem, az igazán csak hab volt a tortára. Mikor Milton szólt, igazán fellelkesültem, mert alapból nem terveztem vásározni, és nem is osztottak be idén mindenféle télies tömegrendezvényekre strázsálni.
De most itt voltam, és elégedetten szúrtam ki Milton ismerős alakját a tömegben.
- Örülök, hogy ideértél. Már azt hittem megfutamodsz majd.
- Ne is reménykedj, nincs Neked olyan szerencséd!
Viszonoztam a kézrázást, és közben visszaválaszoltam a kedélyes csipkelődésére hasonlóképp. Miltonnal mindig felüdülés volt dolgozni is, és civilben lenni is, és szórakoztató volt köztünk a bajtársias csipkelődés is. Jó, hogy van a kötelékben, akire számíthatok, és aki viszonylag állandó bútordarab, még talán régebb óta, mint én.
Bohókásan meglapogattam Azazel kecses ívű fejebúbját - már ha hagyta, mert ő nem egy olyan szelíd és házikedvencszerű jószág, mint az én Hádészom - aztán követtem a kollégát a céllövöldés bódéhoz.
- Öt lövés, tizenöt sarló lesz az uraknak.
- Elég lesz öt, hogy eldöntsük?
Kihívó vigyorral viszonzom Milton pillantását
- Ha többet találok nálad már az első körben, akkor biztos.
- Utána meghívlak egy lángnyelvre a Foltozott üstbe.
Ingatom a fejemet, mert kedves gesztus, és tőle bármikor el is fogadom a felajánlott kört, hiszen máskor meg én adom vissza. De ez esetben…
- Ha pedig vesztek, akkor én állom a kört. Legyen valami extra tétje is, úgy érdekesebb a játék. Aki megnyeri a főnyereményt, az megnyeri a whiskyt is.
Ezt csak azért mondtam, mert alapból nem tűnt bonyolultnak a játék. A célpontok kb. három métere voltak tőlünk; különböző méretű, áttetsző, karácsonyi üveggömbök voltak valami megnyerhető bigyóval, meg némi karácsonyi, melegfehér színben izzó csillagfénnyel a közepükben.
Az alsó, hozzánk legközelebb eső sorban, óriási nagyok sorakoztak, bennük egy-egy olcsó, karácsonyi plüssállatnak tűnő valami lapult. Feljebb kicsit kisebbek, mindenféle penna, parfümösüveg, giccses hóemberszobor, ilyesmi kacat rejtezett bennük. Még feljebb még apróbbak, s ezek már cirkalmas, csillámos mintával is díszítettek, és ékszerek rejtőztek bennük. Minél kisebb gömb, annál értékesebb ékszerek. A legfelső sorban három darab egész parányi, nagyjából dió méretű, gyémántszerűen csillogó kristálygömb kapott helyet, figyelemfelhívón kivilágítva fényfüzérekkel, s azokba nem is lehetett belelátni, de nyilván volt bennük valami különösen értékes, és ha eltaláljuk valamelyiket, akkor akármi is az, a mienk lesz.
Biztosan a mienk lesz. Mi tapasztalt fegyverhasználók voltunk már, vagy egy éve gyakoroltunk a parancsnokság edzőtermében, néha élesben is lőttünk, és sokkal messzebbi célpontra, nem három méterre.
- Hogy fog örülni a nejem anak a plüssmacskának - dünnyögöm játékosan piszkálódva, utalván az egyik lőhető nyereményre, miközben megkapom a fegyvert. Fura a fogása. Biztos azért, mert valamit bűvöltek rajta, nehogy baráti tűz legyen belőle. Egy ilyen zsófolt vásáron érthető is ez.
- Kezdjünk valami könnyűvel bemelegítésnek! - javaslom, és az alsó sorból célzok azokra a nagy, plüssállatos üveggömbökre.
Meglepő, hogy az első nem pukkan szét, pedig nagyon biztos voltam a találatban. A játékmester sajnálkozik.
- Ejj, ez előfordul, ne adja fel!
- Igen, mindjárt kitapasztalom. Félrehord kicsit talán?
A következő lövések már találnak. Sorban durran szét a maradék négy dísz, amire rácélzok, és csillogó szilánkesővé robbanva hullanak alá darabokban, mint valami fura hóesés. A tetejére pottyannak a plüssök. A cicát megtartom, a többi haszontalat meg elajándékozom itt a vásárban valami szembejövő kölyköknek. Sima ügy, csak ki kellett tapasztalni a fegyvert, a következő körben már a komolyabbakra megyek majd.
- Te jössz - sandítok Miltonra lelkes vigyorral, és közben leteszem a következő körre való újabb harminc sarlót. Soknak tűnhet ez, biztosan keresnek is rajta rendesen, de ha ahhoz mérem az árat, emnnyibe kerül egy igazi, éles mugli golyó egy működő fegyverbe… Akkor ez semmiség. Közben figyelem Miltont, hogyan boldogul, és az öt másik golyót is odatolom neki, ha végzett.
- Kezdheted Te a következő kört, ha már belőtted - ajánlom, mert azért betyáros csipkelődés ide, versenyszellem oda, csak kilátszik kicsit, hogy bajtársak volnánk, így szivatni nem akarom. Figyelem, hogy alakul a következő köre, és én is olyanokat igyekszem majd lőni.




Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 12. 11. - 21:37:15
TO; Augustus
(https://i.pinimg.com/564x/1c/0d/df/1c0ddf3ea576deb9dbed020195f99ead.jpg)

2003. december 23.
Karácsony előtt


A mai napon feladatba kaptam, hogy kísérjem el az egyik kezdőt a vásárra. Ne csináljak semmi különöset, csak figyeljem meg hogyan tudja az iskolában tanult dolgokat hasznosítani a terepen. Ez alapvetően nem nehéz feladat, ha nem történik semmi. Márpedig eddig minden rendben van. A tavalyi évvel ellentétben idén senki sem akar a másik életére törni. Eddig, de még nincs vége teljesen az ünnepeknek.
Szerencsére néhány zsebesen kívül semmivel nem találkozunk. Az elsőnek még sikerült átvernie az ifjoncot, de a másodiknál már sokkal szemfülesebb volt. Azt hiszem, ez annak is köszönhető, hogy megkapta az alapos fejmosást tőlem. Utána már tudta, mire kell figyelni egy ilyen zsebessel kapcsolatban. Miután az egyik nagyon ellenállt, megmondtam a társamnak, hogy tartóztassa le. Utána már kezesbárány volt. Az ünnep előtt senki sem akar börtönbe kerülni. Viszont beleegyeztek egy nyomkövető bűbáj alkalmazásába, ami bár nem tart örökké, ezt soha nem áruljuk el nekik. Idővel úgyis rájönnek saját maguktól is.
Miután vége a megfigyelésnek, a kölyköt visszaküldöm a Főparancsnokságra, hogy tegyen jelentést, én viszont maradok még egy kicsit. Tudom, munkaidőben vagyok, de láttam valamit, illetve Asmodai is jelzett valamit néhány árussal korábban, aminek szeretnék utána járni, és nem egy újonc jelenlétében. A kiszemelt célpont felé haladok, amikor egy nagyobb tömegben találom magam. Mintha egyik pillanatról a másikra érkeztek volna ide. Nehéz haladni, de nem lehetetlen egészen addig, amíg belém nem botlanak. Szó szerint. Elnyomok magamban egy cifra káromkodást.
- Mr. Milton! Ne haragudjon!
A hang nagyon is ismerős. Ahogy ránézek a velem szemben álló arcra, már tudom is miért. Érdekes volt együtt dolgozni egy ügyön. Metzger ajánlotta őt, azt mondta megbízhatok benne, hiszen ő is ezt tenné. Igaza volt, bár, remélem többet nem találkozunk munka ügyben, mert az nem jelentene jót valakinek. Egy ártatlannak, akit egy varázslény támadott meg, vagy nekünk, akinek ki kell találni, hogy melyik és miért.
- Üdvözlöm, Mr. Pye!
De munkán kívül szívesen összefutnék vele. Nagyon érdekes eszmefuttatásunk volt, amikor éppen nem az emberem miatt aggódott.
- Ügyetlen vagyok a dupla műszak után.
- Ne szabadkozzon, a dupla műszakok mindenkit kikészítenek. Gondolom nagy most a hajtás a Mungóban, szóval nem lehet egyszerű.
Ahogy valahol nálunk se, de amíg most inkább tolvajokkal találkozunk, addig majd az ünnep napján vagy utána öngyilkosokkal, gyilkosokkal. Szóval csak a szokásos eddig, de remélem másként fog folytatódni. Tavaly már elég nyugodtan megúsztuk karácsony napjait.
Asmodai a lábam mellett áll, nem mozdul el onnan, de miatta már hagynak nekünk egy kissé több helyet. Egy kutya nem mindenkinek megnyugtató, valakinek kifejezetten zavaró lehet. Közben előveszem a pálcámat.
- Hagyja csak, doktor. Van egy nagyon jó varázslatom.
A pálcám végét a folt felé fordítom, ami abban a pillanatban eltűnik, viszont csiklandozza a mellkasomon lévő pecsét szélét, ami kellemetlen érzéssel tölt el, de szerencsére ennyi. Már megszoktam, hogy kisebb mágia hatásokra reagál, viszont ez ennyi többségében. Egy kis csiklandozó érzés. A sárkány nagyobb gondot okoz jelenleg még úgy is, hogy ő nagyon szépen elhelyezkedett a hátamon.
- Meghívjam esetleg egy másik adag kávéra? Tényleg, miért nem megy haza inkább pihenni?
Ebben a tömegben, az utolsó roham az ünnep előtt, nem biztos, hogy egy fáradt elmének a legjobb hely.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Mira L. Wyne - 2022. 12. 12. - 00:42:20
-Óh, én nagyon jól vagyok. Pihenek, talán látszik is rajtam.
Hevesen bólogatok erre. Ha csak úgy érezném magam, mint Esmé kinéz,..
-Egészen ragyogsz. Nyaralni voltál?- Így tél elején. Mondjuk ha túl akarnám gondolni, csak elég délre le kell menni, és ott most kezdődik a nyár, de persze csak egy kis humor volt a bók mellé. És természetesen én is csakis a decemberi levegőtől pirultam ki kicsit.
Integetek egy apró búcsút - inkább jelzésképp, hogy indulok jönni vissza - arra a fél percre, ami alatt megkerülöm a korlátot. És már siklok is vissza, kecsesebben, mint számítottam.
Jó dolog az ölelés, és jó ebbe egyetérteni valakivel. Főleg, hogy én túl félénk típus lennék ilyennel egyhamar nyitni - ha Esmé nem törte volna ezt a jeget már a legelején, én lehet még most is bátortalankodnék a kezdeményezéshez. Ehhez hasonlóan a kézfogás is inkább a magabiztosságomnak kell, egy kis biztonságérzet gyanánt, mer mint egész hamar ráérzek, a lábam azér egész jól éri a dolgát. Vagy rajta a cipők, valószínűbben.
-Nem félek, csak nagyon szeretném elkerülni- bizonygatom nagyon totál rettenthetetlenül. Ami igazából nem is valótlan, nem rettegek azér, hogy jaj, mi lesz, ha. Jó társaságba vagyok, legfeljebb kinevetjük magunkat, hogy hogy kötöttünk ki egymásra bukva a korlát tövébe. Nem mintha repkedő tökök meg gumipókok próbálnának megmerényelni meginn, ahhoz képest semmi.
De azér jól esik tőle is hallani a megerősítést.
-Najó, mehetünk egy kört külön- vállalkozok önszántamból. Esmé kezét elengedem, bár egyelőre nem engedem le a sajátomat, ha mégiscsak kéne kapaszkodni, ott legyen. De ahogy továbbra sem esek el, egyre magabiztosabb somollyal nézegetek vissza rá, két előre figyelés között.
-És, mostanába van valami nagy munkád?
Féligmeddig fel sem tűnik, hogy megy ez a korcsolyázás úgy, hogy csevegni is elkezdek, mint ha csak egy parkba sétálnánk, és valószínűleg a többedik körnél is tartunk már abból az egyből. De gondolom ez csak jó dolognak számít.


Cím: Mira: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Esmé Fawcett - 2022. 12. 15. - 20:56:59
Mira

(https://i.pinimg.com/564x/36/c9/16/36c91656b6cd78a14f760fdaafecafdb.jpg)
~ set~ (https://i.pinimg.com/564x/7c/54/cd/7c54cd4b856eb05df3633b864acf67cc.jpg)

2003. december 15.


          Bár, kicsit didergős az idő, pont ezért alkalmas korcsolyázáshoz. Nem fogunk fázni a mozgás következtében, de azért nem is fogunk kimelegedni. Örülök neki, hogy Mira ráért és el tudott jönni, szerintem egy tökéletes napot fogunk egymás társaságában tölteni. Ha itt végzünk, még meghívom egy italra is, hogy kicsit a kezünket fel tudjuk melegíteni.
          - Egészen ragyogsz. Nyaralni voltál?
          - Óh, bárcsak. Inkább csak alaposan kialudtam magam.
          Mondjuk, az is egyfajta nyaralás, szóval nem panaszkodom. Sokat ülök teával és könyvvel a kezemben a kandalló előtt. Betakarózva, Felix pedig mellettem. A tökéletes időtöltés, még akkor is, ha nagyon üresen kong így a ház. Saját magamnak nagy az otthonom, de imádom. Próbálkoztam már albérlő társsal is, de nem jött össze. Ha már lett párunk, akkor meg kicsinek bizonyult. Szóval marad ez és így legalább nem gond, ha kicsivel több helyet foglal el a műtermem.
          Megfogom Mira kezét, hogy a kezdeti lendületen essen túl, aztán a megbűvölt korcsolyája már segíteni fogja.
           - Nem félek, csak nagyon szeretném elkerülni.
          - Hát, akkor ha rajtam múlik, nem fogsz elesni.
           Mindent meg is teszek ennek érdekében. Látom, hogy halad, nem fog elesni, de ameddig ő nem kéri, biztos nem fogom elengedni. Vajon mennyire van megbűvölve az a korcsolya? Tudna akár piruetteket is csinálni? Vagy ugrásokat? Talán visszajövök majd és kipróbálom, de nem hiszem. Mármint, ha már belekezd valaki a manőverbe, akkor valószínűleg tökéletesen végig tudja csinálni, de magától nem fogja megtenni.
          - Najó, mehetünk egy kört külön.
          Elengedem a kezét, de egyelőre nem lépek el mellőle. Figyelem a mozdulatait, de ahogy látom, nem lesz itt semmi gond. Szóval kicsit gyorsítok a tempón, de csak annyira, hogy még kényelmes legyen. A bűvölt korcsolya végül is elég jó szolgálatot fog tenni.
          - És, mostanában van valami nagy munkád?
          - Ami azt illeti, nincs. A kiadó leállt az ünnepi időszakra, ami mégis lenne, azt határidőre befejeztem. Néhány kisebb megrendelésem van a galérián keresztül, de azok sem sürgősek. Mindenem meg van hozzájuk, csak neki kell állnom. Azért is vagyok ennyire kipihent. Lényegében telelek egy picit.
          Aztán, tudom, hogy lesz majd néhány nagyobb projekt, mert szeretnénk belekezdeni két sorozatba is, ami több kötetes és mindegyikbe kell illusztráció is, de azok sem egyszerre jönnek majd, hanem részletekben. Szóval, semmi különös.
          - Veled van mostanában valami? Valami különlegesség, amiről mesélhetsz? – mosolygok rá.
          Mindig érdekességeket mesél. Lassan egy kiállítást is szervezhetnénk azokból a rajzokból, amik így keletkeznek. Vagy kéne egy íróval beszélni, aki a rajzokhoz készítene valami jó kis történetet. Még nem tudom melyik lenne az igazán jó megoldás. De persze, ez nem csak tőlem függne, hanem nagyobb részben Mirától is. A kiadót biztosítanám a történethez, az biztos.
          - Mit szólnál, ha gyorsítanánk kicsit? – húzok egyet a tempón és felé fordulok, így háttal megyek a menetnek egy rövid ideig, aztán visszafordulok a menetiránynak.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 12. 15. - 22:39:43
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/564x/02/c9/7b/02c97b7e22f90d1440b7c21def137126.jpg)

2003. december 20.
Céllövölde


Bevallom, kicsit izgatott vagyok a ma délután miatt. Talán az előttem álló kihívástól, talán azért, mert ha Edward legyőz a lövészetben, akkor meg kell barátkoznom a gondolattal, hogy mostantól át kell adnom a staféta botot a fiatalabb generációknak. Mondjuk, ha a fiatalabb generáció fele lenne legalább fele olyan jó, mint Edward, akkor szerintem sokkal kevesebb problémája lenne Macmillannek és úgy az egész főparancsnokságnak.
A bódé felé haladva szerencsére nem kell sokat várni, az eladó máris hozzánk lép. Valahogy megértem, hogy miért nem állnak itt sorban. Kifizetem a lövések árát, de ezúttal nem leszek olyan kedves, mint korábban. Minden kilőtt játékot könyörtelenül behajtok. Nem tudom még mi lesz a sorsuk, talán odaadom majd egy árvaháznak.
- Ha pedig vesztek, akkor én állom a kört. Legyen valami extra tétje is, úgy érdekesebb a játék. Aki megnyeri a főnyereményt, az megnyeri a whiskyt is.
- Hmm…
Annyira nekem ez nem üzlet. Vagy maximum akkor, ha én bontom fel az üveget és előtte még le is tudom tesztelni, hogy nem mérgezett-e, egyébként nem iszok. Semmi esetre sem eszem vagy iszom nyilvános helyen, ahol nem láttam mi készül a tányéromra vagy a poharamba. De egyébként is teljesen mindegy, nem egyedül fogom meginni, hanem társammal közösen.
Akkor nézzük is az első és legkönnyebb sort. Előre engedem Edwardot, hogy rájöjjön ő is arra, amit én már tudok. A pisztolyok nem csak a biztonságuk miatt vannak elbűvölve.
- Hogy fog örülni a nejem anak a plüssmacskának.
- Szerintem a nejed valami másnak sokkal jobban fog örülni majd. De azért vígaszdíjnak neked jó lesz az a plüsike.
Elmosolyodom, tudom, hogy ennél azért sokkal ügyesebb, pár lövés után rá is fog jönni, hogy húz a pisztoly. Szóval, sokkal jobbnak is fog örülni majd. Engem egyébként a végén a kis fődíj érdekel, ami a legkisebb gömbben van. Mondjuk, nem tudom, azóta változott-e, mióta utoljára próbálkoztam.
- Kezdjünk valami könnyűvel bemelegítésnek!
Lő és elsőre nem talál, pont ahogy számítottam rá. Látom, ahogy nézegeti a pisztolyt és azt is látom, hogy rájön a megoldásra.
- Igen, mindjárt kitapasztalom. Félrehord kicsit talán?
- Csak egy kicsit – állapítom meg. - De hamar rá lehet jönni, hogy mennyire. Amatőröknek készült, nem nekünk.
Segítek neki azért egy picit. Avatatlan szemnek és gyakorlatlan kéznek szinte lehetetlen jól célozni, de társamnak hamar kézre áll a fegyver, így rá is jön, hogy mennyivel kell félre célozni a tökéletes lövéshez. Ez sikerül is neki.
- Te jössz!
- Hmm… – megfogom a pisztolyt, alaposan megnézem.
Ez ugyanaz a fegyver, ami nálam volt korábban. Érzetre sem tűnik másnak, szóval az akkori sorozatom sem rettentette el őket, hogy kicsit jobban feljavítsák a pisztoly pontatlan célra tartását. Célra tartok, és elsőre kilövöm az összeset, majd leteszem a fegyvert.
- Ez kész. Mégis csak jól jött a korábbi gyakorlás.
Igyekszem ártatlan arccal nézni társamra. Ez a kör még úgysem számít nagyon a versenybe. Vagyis simán lehet ez a gyakorló, aztán az éles. Előveszek a zsebemből egy kosarat, egy kisebb nagyobbítás után megkérem az árust, hogy gyűjtse nekem oda a játékokat.
- Jótékony célra lesz, ne fukarkodjon! – szólok rá, mert látom, hogy nem nagyon akarja, aztán társamhoz fordulok. - Most meg volt a bemelegítés, javaslom innen kezdjük el élesben a versenyt. Ebben már lesz valami izgalom is.
- Kezdheted Te a következő kört, ha már belőtted.
Felveszem a pisztolyt és célzok, majd sorjában kilövöm az összeset. Leteszem a fegyvert jelezve, hogy kész vagyok.
- Akkor most te jössz.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Edward Nott - 2022. 12. 16. - 20:42:14
Karácsonyi céllövölde
2003.12.20.

 (https://i.pinimg.com/564x/ff/de/be/ffdebe80d4cf01bc73ccc8f5754b2895.jpg)  (https://i.pinimg.com/564x/90/03/8f/90038f08754eeeb89ed4259bc5a2af10.jpg)   


  ♩ ♪ ♫ ♬  (https://www.youtube.com/watch?v=PQuq4umpb3Q&list=RDPQuq4umpb3Q&start_radio=1&ab_channel=TommeeProfitt)


Látom, hogy Milton vonakodik a whisky körön, de meg is jegyzem fejben, hogy az majd egy egész üveg lesz. Legfeljebb elrejtjük a parancsnokságon az irodámban, amit másra úgysem használok, mert jobb szeretek kinn ülni a többiekkel, Melanie meg eddig még nem méltóztatott látogatást tenni nálam, és kipróbálni a mahagóni tapadását, ahogy arra pedig már többször is nógattam. Na de ami késik, nem múlik. Akkor majd whiskyvel avatom fel azt az asztalt. Az is dobogós módszer.
- Szerintem a nejed valami másnak sokkal jobban fog örülni majd. De azért vígaszdíjnak neked jó lesz az a plüsike.
- Heh…
Kibukik belőlem a pajzán röhhentés, mert Milton pont a gondolataimban járó dologba talált bele biztoskezű mesterlövészként, és ez még csak a kisebbik baj, mert a nagyobb az, hogy ő bezzeg már elsőre talál, és aztán is sorozatban, hibátlan szériát hozva. Szóval tudta is, hogy kicsit mókolt a fegyver, na szép! Zsivány is tud lenni, valahol elismeréssel adózom efelé.
- Ez kész. Mégis csak jól jött a korábbi gyakorlás.
- Jól, de most már én is gyakoroltam, és nehezedik a feladat - cukkolom, de ő is egy véleményen van velem, ami igazából kedvesen sportszerű.
- Most meg volt a bemelegítés, javaslom innen kezdjük el élesben a versenyt. Ebben már lesz valami izgalom is.
Nagyot bólintok, aztán látom, hogy tényleg lesz izgalom, mert a következő sor sem menekülhet Milton golyói elől. Egy hófehér, aranyhegyű penna, két gyöngyházfényben játszó tintásüveg, egy kicsi bagolyszobor és egy köpkő-készlet fordul ki a széttörő üveggömbökből. A trafikos pasas gyorsan felszedgeti őket, és Milton oldalára halmozza a pultra.
- Akkor most te jössz.
Felszívom magam, mert most már aztán nem hibázhatok. Biztos kézzel lövöm egyik célpontot a másik után, de sorban, mert úgy jobban tudok számolni a fegyver sutaságával. Ötből öt lövés talál, bár én két bagolyszobrocskát, egy szivecskés üvegben lévő gagyi parfümöt, és két méhviasz gyertyát zsákmányolok - de úgysem a kincsek miatt lövöldözünk. Azért énis a pultra kapom magam mellé a szajrét, majd folytatom a következő kör elejét, a még egy sorral feljebbi, és még kisebb üveggömbökkel.
Akkor jön a meglepetés. Eggyet megint mellé lőttem. Fintorogva bosszankodok az orrom alatt, de hát lehet, hogy kisebb célpontra megint újra kell tanulnom ezt a puskát. Láttam a falon, kb hova lőttem az előzőt, szóval azt számításba véve korrigálok, és… Mellé.
- Picsába…
Morgok, aztán helyezkedek, nekidurálom magam. Most aztán azért is eltalálom! Még két lövés mellé megy, és már csak egy marad. Most már értetlenkedem, és dühöngök.
- Mi a picsa, de tényleg…
Az utolsónál azt gondoltam, az már biztos találni fog. Gyakorlat ide, kitapasztalás oda, csak körbelőttem azt a gömböt, mint valami amatőr. Dühből ellövöm az utolsó golyót, az meg véletlenül?! … talál. A nyavajás gyűrű, amit a gömb rejtett, a földre pottyan. Az árus színpadiasan sajnálkozó arccal veszi fel és rakja elém a kis bizbaszt, ami ráadásul nem is szép, és csak gagyi utánzat, nem igazi ezüst.
- Ne keseregjen, az a sor már sokkal nehezebb.
Csak felbasz, hoyg vigasztalni próbál, így sértett képpel Milton kezébe nyomom a puskát, mielőtt a tagot lőném seggbe vele.
- Pedig biztos voltam benne, hogy az utolsó előtti is talált volna. Sőt, már az azelőttiek is - füstölgök, aztán figyelem Miltont. Vajon őt is fogják meglepetések érni? Mert azt gyanítom, itt valami vaj van az elégedetten vigyorgó bódés faszi füle mögött. Biztos, hogy van valami. Most majd megláthatom Milton hogy reagál a nehezített körre.







Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Augustus Pye - 2022. 12. 22. - 19:54:48
Karácsony előtt
Gabriel Milton

(https://i.imgur.com/EPlmiBG.png?1)

2003. december 23.

Valójában már annyira hozzászoktam a magányhoz, hogy nem is számítottam arra, ma még meg kell szólalnom. Állandó némaságba burkolóztam, ami biztonságos volt, kellemesen elrejtett a világ szörnyűségei elől. Már nem volt az életemben az, ami a legnagyobb keserűséget okozza és a legutóbbi kapcsolatom is semmivé foszlott a szemeim előtt.
A némaság ma elmaradt. Éppen akkor, amikor az isteninek mondott kávémmal belerohantam egy aurorba. Történetesen egy ismerős aurorba, akinek segítettem az egyik ügyében. A munka jó volt, lefoglalt, nem hagyott olyan dolgokon gondolkodni, amik olyan könnyen visszarántottak a sötétségbe. Azt már magam mögött hagytam, próbáltam nem látni a sebeket, amik nyomot hagytak a testemen és a lelkemen is.
– Üdvözlöm, Mr. Pye! – szólalt meg mély hangon. Kicsit komolyabb hatást keltett, mint más emberek, akikkel együtt dolgoztam, így összes sem tegeződtünk. Másokkal tényleg könnyen jött a közvetlen hangnem, de vele egész egyszerűen nem. Valahogy ez olyan korlátok közé szorult érzés volt, hiszen kollégának nevezhettük volna egymást… mégsem bántam egyelőre. Ez adott kellemes, háromlépés távolságot.
– Ne szabadkozzon, a dupla műszakok mindenkit kikészítenek. Gondolom nagy most a hajtás a Mungóban, szóval nem lehet egyszerű.  
Megértő volt, én mégis borzalmasan zavarban éreztem magam. Annyira, hogy amikor a zsebembe túrtam, nem is a pálcámat sikerült kihalászni, csak egy zsebkendőt. Azzal is szépen végig töröltem a kabátja anyagát. Nem akartam, hogy miattam tönkre menjen.
– Tényleg sajnálom…  – sóhajtottam fel, de elhúztam a kezem. A nedvesség eltűnt ugyan, de egy nagy folt maradt a helyén. – Az ilyen figyelmetlenségre a duplaműszak sem kifogás.  – Ráztam meg kicsit a fejemet. Milton úriembernek tűnt, nem akartam, hogy miattam bámulják meg… vagy, hogy kellemetlenül érezze magát. Nem is értettem magamat, hogy tudtam állandóan ilyen helyzeteket előidézni. Miközben éppen a csendes magányra vágytam, baromságok történtek velem.
– Hagyja csak, doktor. Van egy nagyon jó varázslatom.  
Figyeltem, ahogy a pálcáját a foltra szegezi. A következő pillanatban el is tűnt a kávéfolt, én pedig egy nagyot sóhajtottam megkönnyebülésként. Nekem is eszembe jutott volna, ha már van elég koffein a szervezetemben. Sokat dolgoztam, sokat voltam talpon és a papír munka sem volt éppen kevés így az évvégére. Valamiért elég sokan tartották jó ötletnek, hogy veszélyes lényeket vásároljanak karácsonyra… harapás, végtagleszakadás, minden akadt.
– Meghívjam esetleg egy másik adag kávéra? Tényleg, miért nem megy haza inkább pihenni?
– Szeretek sétálni egyet a hosszabb műszakok után. Kiszellőztetem a fejemet…  – Vontam meg a vállamat. Bár alapvetően egy karácsonyi vásárban sokan vannak, mégis meg akartam nézni magamnak. – De azt hiszem, ebben a tömegben nagyon kéne az a kávé. Elfogadom.
Elindultam vissza a bódé felé, ahonnan indultam. Mr. Milton követhetett, vagy megvettem volna magamnak a másik adag meleg italt. Mindenképpen kellett valamit innom, ami kitisztította a fejemet kicsit ebből a kótyagos lassúságból.
– Még nem szoktam meg ezt a tömeget, mióta eljöttem a kisvárosból.  – Magyaráztam, nem mintha Mr. Milton tudta volna, hogy Berwick-upon-Tweedben éltem mióta megszülettem. – Csak két éve élek Londonban.



Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 12. 28. - 22:26:31
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/564x/02/c9/7b/02c97b7e22f90d1440b7c21def137126.jpg)

2003. december 20.
Céllövölde


Ahogy látom, ez egy szokatlan, mégis nagyon jó estének ígérkezik. Legyen a cél nemes vagy teljesen hülyeség, akkor is, legalább jól érezzük magunkat a kollégámmal. Azt hiszem, ha itt végeztünk, akkor megkérdezem majd tőle, hogy nem akar-e elkísérni a gyűjtött ajándékokkal az árvaházhoz.
Látom rajta, hogy annyira nem vette zokon a kis csalásomat, de a teljesítményét látva nem is szereztem olyan nagy előnyt. Azért büszke vagyok rá. Egy átlagos varázslónak sokkal több idő kellene a mugli fegyverek elsajátítására. A saját második köröm után lerakom a puskát, ezzel átadva társamnak a lehetőséget. Így legyen fair a továbbiakban.
Elismerően bólintok, mikor látom, hogy tökéletes sorozatot lő. Ez sokkal nehezebb verseny lesz, mint amire gondoltam. Aztán persze, nem is ez a lényeg. Akármelyikünk is kerül ki jobbnak, vagy akár döntetlenként is, nem ez lesz a lényeg. Vagyis, talán mégis, de a következmény úgyis csak egy dolog, gyakorolni kell még többet.
A következő szint viszont már nem úgy megy neki, mint ahogy eddig, és ez meglep. Mikor itt voltam, akkor kipróbáltam az utolsó két sor kivételével az összeset, és a fegyver nem viselkedett másként, mint ahogy kéne. Megdöbbent, amit látok. Az már valahogy kevésbé, amit a kedves eladó arcán látok. Ő tud valamit, amit lehet ki kéne szedni belőle.
- Picsába…
Próbálom figyelni Edward célzását, és hogy merre megy a lövés, de szinte teljesen random az egész. Valami rendszer biztos van benne, de még nem sikerült rájönnöm, hogy mi az.
- Mi a picsa, de tényleg…
- Ne keseregjen, az a sor már sokkal nehezebb.
- Mégis milyen szempontból nehezebb? – Lecsapok a felvetésére szinte azonnal. A távolság nem annyival rosszabb, a puska sem húz másik irányba, tehát más megoldásnak kell lennie. De mégis minek?
- Pedig biztos voltam benne, hogy az utolsó előtti is talált volna. Sőt, már az azelőttiek is.
Én is így gondolom. Teljes mértékig egyetértek kollégámmal.
- Talán más módon is kéne célba lőni. Szerinted mennyi időbe kerülne, hogy legilimenciával kiszedjük belőle az igazságot a puska félrehordásáról?
Csak úgy megjegyzem társamnak, mintha a férfi nem is lenne ott. De elég hangosan, hogy akár a környéken lévők is hallhassák. Leteszem a pénzt a saját köröm miatt, majd célzok és lövök. Négyszer és mind a négy mellé megy. Viszont észreveszek mégis valami furcsát. Mintha nem a puskával lenne gond, hanem a gömbökkel. Az utolsó lövésem beáldozom, és találomra lövök egyet, ami persze talál is. A kis üvegcse, ami kiesik belőle nem igazán foglalkoztat, megy a többi közé.
- Szerintem a gömbök vannak megbűvölve. Valahogy nem oda mutatja őket, ahol valójában vannak, és a fegyver félrehordása még jobban megnehezíti a helyzetet.
Előveszem a pálcám, hogy ha kell, akkor megszüntessem a kérdéses bűbájt, és folytathassuk tovább a kis magán versenyünket. De előtte még az eladó felé fordulok.
- Maga szerint, mekkora az esélye annak, hogy két mugli fegyver használatban jártas auror ekkorát tévesszen?
Előveszem kicsit auror énem, megpróbálok ráijeszteni, viszont csak óvatosan, mert a sorozatos gömb pukkasztások és a halmozódó nyeremények láttán, lassan kezd egyre több bámészkodó körülöttünk lenni. Szóval, most az illető remélem úgy érzi, csapdába került. Jelenleg úgy látom, hogy három lehetősége van. Az egyik, hogy bezárja a boltot, aminek annyira nem örülnék. A másik, hogy megszünteti a bűbájt, hogy be tudjuk fejezni a kis játékunkat. A harmadik, hogy nem tesz semmit, de annak meg következményei lesznek.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2022. 12. 29. - 20:59:27
TO; Augustus
(https://i.pinimg.com/564x/1c/0d/df/1c0ddf3ea576deb9dbed020195f99ead.jpg)

2003. december 23.
Karácsony előtt


A tömeg és a korábbi napok eseményei hatására az érzékeim mintha kiélesedtek volna. Holnap karácsony és még nem történt semmi. A tavalyi év után ez meglepő. Mi történhetett a Renddel, hogy feladták a próbálkozásokat? Vagy talán eljutott a tervük egy olyan szakaszba, ami inkább csendet igényel? Háttérmunkát? Akárhogy is, most örülök neki, hogy eltűntek, és mindenki kicsit megnyugodhat.
Asmodai is mintha élvezné az emberek társaságát, figyel, mégis felülkerekedik rajta a kíváncsiság, ezért szimatolgat is. Egészen addig, amíg Mr. Pye-ba nem botlunk. Ez pedig szó szerint megtörténik. Igyekszem megnyugtatni, hogy nem történt katasztrófa, a folt könnyen eltűntethető, de látom rajta, hogy valami komolyabb baj is lehet. Talán csak a fáradtság, ezt nem tudom megállapítani, azon az egy közös munkán kívül nem találkoztunk többet. Azt a néhány alkalmat leszámítva, amikor összefutottunk a Mungóban, amikor látogatóba vagy betegként benn voltam.
- Tényleg sajnálom… Az ilyen figyelmetlenségre a duplaműszak sem kifogás.
- Igaza van, nem lehet a duplaműszak kifogás. – Nézek rá elég komoly tekintettel. - A fáradtság, amit okoz, az már lehet. A tömeg, ami eltereli az ember figyelmét, szintén lehet. Meg aztán, sokan vannak itt, kerülgetni is kell őket.
Próbálom kicsit jobb kedvre deríteni, de látom, hogy nem igazán sikerül. Csak csendben eltüntetem a foltot, aztán meghívom egy másik kávéra. Még ha én nem is iszom, addig sem lesz egyikünk sem egyedül. Meg aztán addig is szemmel tudom tartani a tömeget. Jó elvegyülni, de néha érdemes megállni.
- Szeretek sétálni egyet a hosszabb műszakok után. Kiszellőztetem a fejemet… De azt hiszem, ebben a tömegben nagyon kéne az a kávé. Elfogadom.
Bólintok egyet, aztán megindulok a kávés standok felé. Közben elgondolkodom rajta, hogy mennyire igaza lehet. Néha én sem megyek munka után rögtön haza. Főleg, ha valami olyan esemény történik nap közben, ami nagy hatással van rám, és nem szeretném hazavinni. Amikor nem lehet egyszerűen elválasztani a munkát a magánélettől.
- Még nem szoktam meg ezt a tömeget, mióta eljöttem a kisvárosból. Csak két éve élek Londonban.
- Nem mindig van itt ekkora tömeg. Az Abszol út sok varázslót és boszorkányt vonz a karácsony előtti időszakban. Egy normális hétköznap az év bármely másik napján ennek csak egy kis része van itt. Az augusztus utolsó hetét leszámítva, mert akkor meg az iskolások miatt vannak sokan.
Mondjuk szerintem ezzel tisztában van. Két év azért elég ahhoz, hogy nagyjából fel lehessen mérni a terepet. Lassan odaérünk a kávéshoz, ahol előre engedem őt. Én csak fizetek, de kérni nem tudok helyette.
- Melyik kisvárosból érkezett?
Remélem nem tartja majd tolakodásnak vagy kényelmetlennek, ha kérdezek néhányat. Nem kihallgatás ez, csak kíváncsiság és valahogy beszélgetni is kell. Néha már úgy érzem, ha egy kicsivel többet kérdezek, akkor kényelmetlenül érzik magukat az emberek a közelemben. Ezt szeretném elkerülni most, csak egy nyugodt beszélgetésre vágyom, ha már így összefutottunk.
Ha elhangzik a rendelés és meg is kaptuk, akkor kifizetem, és csak egy pár lépéssel vonom odébb, hogy ne kössön ki megint valakinek a kabátján.
- Hazamegy majd a családjához az ünnepekre vagy dolgozik, mint én?
Szokás szerint megint bevállaltam a karácsonyi műszakot, azért van most ennyi szabadidőm, és majd két ünnep között sem kell sokat mennem. Szóval valahol van előnye és hátránya is.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Edward Nott - 2023. 01. 08. - 09:50:15
Karácsonyi céllövölde
2003.12.20.

 (https://i.pinimg.com/564x/ff/de/be/ffdebe80d4cf01bc73ccc8f5754b2895.jpg)  (https://i.pinimg.com/564x/90/03/8f/90038f08754eeeb89ed4259bc5a2af10.jpg)   


  ♩ ♪ ♫ ♬  (https://www.youtube.com/watch?v=PQuq4umpb3Q&list=RDPQuq4umpb3Q&start_radio=1&ab_channel=TommeeProfitt)


- Ne keseregjen, az a sor már sokkal nehezebb.
- Mégis milyen szempontból nehezebb?
Milton jót kérdez, és megfelelően fenyegetőn. Jobb is, ha ő szavakkal veszi célba az árust, mert addigis én nem gondolok arra, hogy a kezemben tartott puskával tegyem a lesajnáló mondatért, amit nyilván elsüt a teljesen amatőr vásári közönségnek is. De én nem vagyok amatőr! Úgyhogy elégedetlenkedek még magamban egy kicsit, közben Milton tovább szorongatja a tagot.
- Talán más módon is kéne célba lőni. Szerinted mennyi időbe kerülne, hogy legilimenciával kiszedjük belőle az igazságot a puska félrehordásáról?
Ha nem is közvetlen neki szól, azért persze mentegetőzni kezd.
- Ugyan, erre semmi szükség, egyszerűen csak kisebbek a célpontok… - hebegi kicsit felháborodottan, de az álca alól elég jól kiüt, hogy kezd szorongani.
- A kisebbet pedig nehezebb eltalálni. De így izgalmas a játék, nem igaz? - tette még hozzá idegesen vihorászva, aztán türelmetlenül pislogva várta a folytatást.
Milton köre jön, és én figyelem, nem is tudom, milyen érzésekkel, hogy az első négy lövése mellé megy. Aztán egy mégiscsak talál, pedig elég sebtében lő oda, mintha nem is célozna igazán. Felvont szemöldökkel veszem tudomásul, aztán csak biccentek, valami elismerésféleképp. Akárhogy is, a találat csak találat, legalább megvédi a mundér becsületét.
- Szerintem a gömbök vannak megbűvölve. Valahogy nem oda mutatja őket, ahol valójában vannak, és a fegyver félrehordása még jobban megnehezíti a helyzetet.
Bólogatok, ebben sok igazság lehet. Sőt, jobban átgondolva az előbb történteket, ez lehet az igazság egészen. A bódés pasas arckifejezése is nagyban alátámasztja ezt, mert pont olyan képet vág, mint akit tetten értek.
- Maga szerint, mekkora az esélye annak, hogy két mugli fegyver használatban jártas auror ekkorát tévesszen?
- Én nem tudhatom, uram, én csak vezetem ezt a játékot, egyszerű vásári szórakozás, nyugodtan ellenőrizze az auroros varázslataival, tiszta az egész, és hát megértem, hogy sérti a büszkeségüket, de hát csak úgy érdekes, ha egyre nehezedik a játék…
Gyűlik körülöttünk a bámész tömeg, akik bizony össze-összekuncognak, meg susmorognak az elhangzottakon, de én nem velük foglalkozom. A pultra könyökölök komoran, és míg a hapsi hadarós mentegetőzését hallgatom, elgondolkodva figyelem a két nyereményt, amit sikerült a kacifántos sorból kilőjünk. Ott fekszenek a bódé alján, az üvegszilánkok közt. Milton valami üvegcsét lőtt, talán csicsás parfümös vagy tintásüveg, esetleg bájital, ezt nem tudom. Én meg egy gyűrűt. És túl azon, hogy a vak szerencsének köszönhettem ezt az egész szép ékszert, volt vele még valami… Sima, arany karikagyűrűnek tűnt, rátekerve meg valami kis papírcsík, valami leírás volt.
- Hadd lássam csak, mit nyertem… - dünnyögtem, és pálcát húztam, majd egy néma invitoval odahívtam magamhoz a csecsebecsét. Aztán átfutottam magamban azt a néhány szót, ami a papírkáján állt:

“Égeti az ember bőrét, ha a házastárs hűtlen.”

Nem is tudom, Milton mit válaszolt a vásáros monológjára, de most szótlanul, hitetlenkedő vigyorral böktem finoman oldalba a könyökömmel, aztán odatartottam neki a papírt, hogy ő is elolvashassa.
Kellemetlenül sokan lettek közben körülöttünk, a bódés fazon meg már ideges és türelmetlen is volt. És egyértelműen nem tetszett neki, hogy pálca van a kezemben, de azért csak kötötte az ebet a karóhoz.
- Mondom, megnézheti, ha akarja, bármilyen varázslattal…
Ellenőriztem is, amíg Milton a papírcetli tartalmát emésztette. Biztos ismerős volt neki, hogy a Diadémos rablás kapcsán épp ilyenek tűntek el. Egy biztos, varázslattal semmi turpisságot nem sikerült a gömbök kapcsán lelepleznem. Vállrándítva rávigyorogtam Miltonra. Most mi az Azazelfüle legyen? Közben a tömeg körülöttünk igencsak jót szórakozott a két auroron, akik csalással gyanúsítják a  vásári játékot, pedig csak úgy tűnik, nem tudnak célozni…





Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Augustus Pye - 2023. 01. 11. - 10:52:10
Karácsony előtt
Gabriel Milton

(https://i.imgur.com/EPlmiBG.png?1)

2003. december 23.

Kicsit nehéz volt kivetkőzni a tompaságból, amit éreztem. Pedig a friss, hideg levegő és a kávé együtt elég kellett volna, hogy legyen. Persze, amilyen a szerencsém éppen egy ismerős előtt kellett bénáznom. Nem voltam a régi, mióta megvakultam és Piper úgy rohant végig az életemen és gázolta halálra, mint egy túlhajtott gyorsvonat.
- A fáradtság, amit okoz, az már lehet. A tömeg, ami eltereli az ember figyelmét, szintén lehet. Meg aztán, sokan vannak itt, kerülgetni is kell őket.  - Folytatta Milton. A szavai persze kicsit kirángattak a kábulattól, de még így is el kellett fojtanom egy kitörni készülő ásítást. Bizonyára látszott rajtam, hogy egy holdkóros vagyok, akit csak a munka éltet. Másom már nem maradt.
A kávéstand felé indultunk. A tekintetemmel távolról is igyekeztem leolvasni a kínálatot. Nem csak sima fekete volt vagy latte és cappucino. Karácsonyi ízű italok is voltak, na meg tea, forraltbor és punch.
- Nem mindig van itt ekkora tömeg. Az Abszol út sok varázslót és boszorkányt vonz a karácsony előtti időszakban. Egy normális hétköznap az év bármely másik napján ennek csak egy kis része van itt. Az augusztus utolsó hetét leszámítva, mert akkor meg az iskolások miatt vannak sokan.- Magyarázta Milton. Ismertem az Abszol útat, tudtam milyen, de én pont azokban az időszakokban, mikor az emberek aludtak vagy máshol voltak, dolgoztam. Ezért elég ritkán jutottam ki ide... na meg a forgatag nem is zavart. Alapvetően el lehetett tűnni benne.
- Néha ilyen is kell...  - vontam meg a vállamat.
A kávés pulthoz érve, mikor már lement a sor, kikértem a cappucinomat. Azt hittem, majd Milton is magához vesz valamit, de nem. Kicsit magányos gondolat volt, hogy odébb sétálva is csak egymagam kávézok. Ez ilyen szociális dolog. Forróital mellett jó beszélgetni.
- Melyik kisvárosból érkezett? - kérdezte. A kávé kikerült a pultra, én pedig elvettem a papírpoharat. Kellemes meleg volt, így hát valóban odébb léptem volna ahogyan terveztem. Milton suemfülesebb  volt. Megfogta a karom és odébb húzott, így nem vetettem magam a  tömegbe. Az egyik asztalhoz léptem, rápakolva az italomat, megtámaszkodtam. Így talán nem öntöm újra Gabrielre.
- Berwick-upon-Tweed-ből.  - Nem reménykedtem benne, hogy ismeri a helyet. Apró város volt, a varázslócsaládok pedig mind a rokonságomban álltak, akik ott éltek. - Kicsi hely. SEmmi különös.
- Hazamegy majd a családjához az ünnepekre vagy dolgozik, mint én?
Csak megráztam a fejem egy fanyar mosollyal. Nem is tudom, mikor voltam utoljára otthon. Persze meglátogattam a nagynénémet, hogy rengeteg süteményt sózzon rám, de az ünnepi hangulat nem járt át különösebben.
- Nem megyek haza. De most kivételesen nem is dolgozom, úgy terveztem, hogy olvasok és pihenek. Néha nagyokat sétálok... nem leöntve kávéval másokat. - Mosolyodtam el. Aztán belekortyoltam a kávéba.  - Kösz, hogy meghívott.  - Tettem hozzá sietve.
Nem voltam udvariatlan. Végül is én öntöttem nyakon... nem is kellett volna meghívnia. De mégis megtette. Kedves ember lehetett, de én nem ismertem annyira, hogy ezt biztosan tudjam. A gesztus mindenesetre rendes volt.
- Le merném fogadni, hogy maga dolgozni fog karácsonykor.  -Folytattam aztán végig mérve.


Cím: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 01. 15. - 23:14:23
TO; Edward
(https://i.pinimg.com/564x/02/c9/7b/02c97b7e22f90d1440b7c21def137126.jpg)

2003. december 20.
Céllövölde


Azt hiszem, akaratunkon kívül valami olyasmibe tenyereltünk bele, amit egyébként nem tennénk. Mert mégis kinek jutna eszébe, hogy egy téli időszakra felállított kis bódé majd nem a szórakozást hozza el nekünk, hanem a munkát. Az alak eleinte nem volt gyanús, és ha nem auror lennék, akkor valószínűleg csak egy idegesítő kis mitugrásznak tartanám, de a helyzet jelenleg más.
Figyelem, ahogy a társam, aki profi a fegyverhasználatban, nem találja el a célpontot. Másik részről pedig én se kezdő vagyok, és valahogy nekem sem jött össze. Ez az alak pedig csak annyit tud mondani, hogy ez a sor nehezebb? Mégis mitől lenne nehezebb?
- Ugyan, erre semmi szükség, egyszerűen csak kisebbek a célpontok… A kisebbet pedig nehezebb eltalálni. De így izgalmas a játék, nem igaz?
Próbálja menteni a mundér becsületét, de valahogy nem jön össze. Nem az a gyanús, amit mond vagy ahogy mondja, inkább az a gyanús, amit nem mondd ki. Egyébként miért félne tőle, ha egy kis legilimencia használatával megtekinteném a gondolatait, mélyebbre ásva talán az emlékeit is.
A saját szánalmas próbálkozásom után viszont kezdek mérges lenni. Nem szeretem a vak szerencsére bízni, hogy egy célpontot eltalálok vagy sem.
- Nos, abban az esetben igaz lenne, amit mond, ha a munkámból kifolyólag nem kellett volna már kisebb célpontot is eltalálnom.
Ezzel nem biztos, hogy jó fényt vetek magamra, főleg a gyűlő tömeg szemében, de baromira nem érdekel. Ed és én tudjuk, hogy mivel jár a munkánk, a fegyverhasználat egy olyan időszakban, amikor a mágia bármelyik pillanatban megbolondulhat.
- Én nem tudhatom, uram, én csak vezetem ezt a játékot, egyszerű vásári szórakozás, nyugodtan ellenőrizze az auroros varázslataival, tiszta az egész, és hát megértem, hogy sérti a büszkeségüket, de hát csak úgy érdekes, ha egyre nehezedik a játék…
- Nem a nehezedéssel van gond. Azzal, hogy ezt a játékot egy szint felett nem lehet megnyerni, mert valamilyen csalás van benne – morgom, de nem kerüli el a figyelmem társam akciója sem.
Egyelőre viszont még a férfival vagyok elfoglalva. Ha ő valóban nem tud semmiről, akkor kell lennie egy főnökének, aki viszont mindenről tud. Ezek a nyeremények nem csak úgy kerülnek bele a gömbökbe. Szóval, mindenképpen beszélnünk kell azzal a személlyel, aki bővebb információval tud szolgálni a nyereményekkel kapcsolatban.
Főleg azután, miután átveszem a felém nyújtott kis cetlit, amin igen is ismerős szavak csengenek vissza. Nem gondoltam volna, hogy majd itt fogunk találkozni velük. Szóval a Diadémos rablásból talán itt van az egyik gyűrű. Megnézem azt, ami Edwardnál van, és bár nem pont olyan, mint amit keresünk, egy minimális módosítás még nem árt a kobold mágiának.
- Mondom, megnézheti, ha akarja, bármilyen varázslattal…
- Rendben, ha maga mondja.
Ezzel fogom a pálcámat, és az összes gömböt magamhoz hívom, majd sorba állítom a pulton. Innentől kezdve ez már nem egyszerű versengés, hogy ki a jobb céllövő, hanem – sajnos – munka, és mindent ki kell derítenünk arról, hogy mi van a gömbökben.
- Tehát, ha maga csak vezeti ezt a játékot, akkor biztos van egy főnöke. Jó lenne, ha előkerítené, mert ez a kis csecsebecse itt egy lopott ékszer és nagyon is veszélyes. Kíváncsi vagyok, kollégámmal mégis mennyi lopott holmit fogunk találni még a gömbökben.
Az egyik után nyúlok, de az mintha elgurulna a kezem közül. Mivel másodszorra sikerül elkapnom, ezért azt gondolom, csak félre gurult egy kicsit, de mikor széttöröm a gömböt, egy másik ékszer csúszik ki belőle. Ez nem a Diadémból van, de ennek is egyedi a mágiája. Odatartom Edwardnak, hogy nézze meg a kis rózsa mintás karláncot, ami tüskéket növeszt, ha illetéktelen kezekbe kerül. Mint most az enyémbe is. úgy tűnik az elkobzás nem megfelelő módja annak, hogy gazdát kell cserélnie.
- Mit gondolsz? Talán nem is a gömbök, hanem a tárgyak vannak megbűvölve?  – Megpróbálok egy másik gömböt is megkaparintani, ami persze azonnal sikerül, de abban csak egy különleges selyem sál van összezsugorítva, mert abban a pillanatban eredeti méretét veszi fel, hogy kikerül a gömbből.


A játék egy másik helyszínen folytatódik.


Cím: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 01. 16. - 11:49:31
TO; Augustus
(https://i.pinimg.com/564x/1c/0d/df/1c0ddf3ea576deb9dbed020195f99ead.jpg)

2003. december 23.
Karácsony előtt


Néha jól esik a munkán kívül is találkozni emberekkel. Nem azt mondom, hogy ez sokszor előfordul, de a karácsony előtti időszak pont ilyen. Általában a munkára koncentrálok, de mióta látszólagos béke van, és a bűnözők sem aktívak annyira, valahogy a munka is teljesen más. Már nem tereli el annyira a figyelmem. Már az információk sem érnek olyan sokat. Kivéve persze, ha valaki valami nagyra bukkan, de az meg most már nagyon ritka.
Ezért is örülök neki, hogy a látszólag céltalan sétálgatásomat felváltja egy kedves ismerőssel töltött idő. Mr. Pye kedves ember, akin látszik, hogy sok minden történt vele, és biztos vagyok benne, hogy lenne mit mesélnie, ha egyszer úgy döntene, megosztja valakivel ezeket az eseményeket.
Valamennyi információm van a Pye családról. Tudom, hogy mindannyian tudósok vagy valamilyen formában kapcsolódnak a Mungóhoz, de nagyjából ennyi.
- Berwick-upon-Tweed-ből. Kicsi hely. SEmmi különös.
Nem ismerem azt a helyet, tényleg elég kisváros lehet. De ez nem jelent semmit. Sok helyet nem ismerek, és igazából az, hogy nem ismerem, csak szerencsés. A háború és az azóta eltelt események akkor elkerülték. Legalábbis a tudomásomra nem került onnan különösebb incidens. A nagyobb eseményeket mindig megbeszéltük, legalább suttogva, hogy nagyjából képben legyünk a történésekkel.
- Biztos nagyon szép hely lehet. Miért költözött át Londonba?
Tudom, hogy van olyan, akinél a család már sok, és inkább költöznek, hogy kis levegőhöz jussanak. Talán az ő családja is ilyen, nem tudom. Az viszont biztos, hogy a karácsony a legtöbb családnál egy hagyományokon alapuló ünnep, ahol szeretik, ha összeül a család. Mr. Pye hivatása viszont nem teszi ezt lehetővé.
- Nem megyek haza. De most kivételesen nem is dolgozom, úgy terveztem, hogy olvasok és pihenek. Néha nagyokat sétálok… nem leöntve kávéval másokat. – Előveszem a kis flaskámat, hogy igyak egy korty kávét, ami kicsit felmelegít engem is. - Kösz, hogy meghívott.
- Ez a legkevesebb azok után, hogy segített a múltkori nyomozásban. Gondolom a Minisztérium vagy a Főparancsnokság nem küldött még egy köszönő lapot sem.
Ápoljuk a jó kapcsolatokat. Meg aztán egy kávé tényleg semmiség ahhoz, hogy egy kicsit elbeszélgetünk.
- Le merném fogadni, hogy maga dolgozni fog karácsonykor.
Kicsit felhúzom a szemöldököm. Ezt a fogadást könnyű lenne megnyerni, hiszen korábban már elárultam a választ.
- Nos, abba a kávéba kéne még valami gyorsító. Igen, valóban dolgozni fogok, ahogy korábban is említettem már. De szerencsére azon túl, hogy benn kell ülni a Főparancsnokságon, esetleg egy kevés járőrözést csinálni például itt az Abszol úton, nem nagyon szokott történni semmi.
Iszok még egy kortyot a saját kávémból.
- De gondolom, maguknál azért sokkal nagyobb szokott lenni a hajtás. A sok felelőtlen ember mintha ilyenkor még inkább meghülyülne.
Legalábbis így érzem, sok emlékem nincs a múlttal kapcsolatban. Nem tudom milyen volt a két háború között.
- Kérdezhetek valami személyeset? – Nem igazán várom mega válaszát, csak folytatom. - Érzete már azt, hogy valami hiányzik az életéből, de nem tudott rájönni, hogy mi az? Mostanában többször előfordult velem, de mivel a múltam egy részére nem emlékszem, fogalmam sincs mi okozza ezt a hiányt.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Augustus Pye - 2023. 01. 23. - 11:49:03
Karácsony előtt
Gabriel Milton

(https://i.imgur.com/EPlmiBG.png?1)

2003. december 23.

Mr. Milton kedvessége megdöbbentő volt… nem éreztem úgy, hogy bármi féle köszönetet kéne mondania, amiért segítettem a munkájában. Medimágus voltam, mindig is kikérték a tanácsomat bizonyos területeken, pláne mióta osztályvezető lettem a Mungóban. Nem bántam. Dolgozni könnyebb volt és kényelmesebb, mint gondolkodni nagy magányomban a kicsi, londoni lakásomban.
– Nos, abba a kávéba kéne még valami gyorsító. Igen, valóban dolgozni fogok, ahogy korábban is említettem már. De szerencsére azon túl, hogy benn kell ülni a Főparancsnokságon, esetleg egy kevés járőrözést csinálni például itt az Abszol úton, nem nagyon szokott történni semmi.
Én is belekortyoltam a kávéba, éppen vele egy időben. Jó tett a kellemes melegsége, mert időközben – bár a hó is hullani kezdett – megélénkült a szél. Nem volt túlzottan jeges, de éppen eléggé hideg ahhoz, hogy már ne essen jól kesztyű nélkül. Utóbbi ruhadarabot persze soha sem hordtam, mert zavart, hogy a kezeimhez ér. Valahogy elszoktam tőle az elmúlt években, pedig annak idején a stílusom része volt. Meglehetősen sok dologban változtam meg.
– Valójában elég nyugisnak hangzik, így ahogy leírta  – bólintottam és a két tenyerem közé vettem a papírpoharat.
– De gondolom, maguknál azért sokkal nagyobb szokott lenni a hajtás. A sok felelőtlen ember mintha ilyenkor még inkább meghülyülne – folytatta aztán. Észre sem vette, hogy az apró, fehér pelyhek megültek a kék kabátján. Nedves nyomot hagytak az anyagon, de még így is volt bennük valami ünnepélyes szépség.
– Valóban sok a félresikerült varázslat… na meg vannak, akik varázslényeket vesznek ajándékba.  – Bólogattam és még el is húztam egy fanyar kis mosolyra a számat. Nem volt nagy tévedés a dologban tényleg, rendszerint volt hozzá szerencsém, hogy megőrült kis besti nyomait távolítottam el varázslók testéről.
– Kérdezhetek valami személyeset?
Erre a kérdésre nyeltem egyet. A személyeskedés sosem volt jó vagy egyszerű… valahogy mindig balul sült el, mikor valakivel őszinte voltam.
– Érzete már azt, hogy valami hiányzik az életéből, de nem tudott rájönni, hogy mi az? Mostanában többször előfordult velem, de mivel a múltam egy részére nem emlékszem, fogalmam sincs mi okozza ezt a hiányt.  
Sóhajtottam egyet. Ez végül is annyira nem volt személyes, mert a saját helyzetét vázolta fel és a kérdés nem volt meglepő. Emlékek nélkül nagyjából csak üresség maradhatott… láttam az apámon is ezt, aki időnként még engem sem ismert fel. Én viszont néha kifejezettem vágytam a felejtésre… nem akartam emlékezni.
– Hasonlóban nem volt részem. Sosem felejtettem el semmit, szándékosan és nem szándékosan sem…  – Ráztam meg a fejemet. – De úgy hiszem, hogy ezek az emlékek valahol mélyen megvannak, csupán a gátat kell felszak…  – kezdtem, de el halk sikkantással a szám elé kaptam a kezemet. Láttam valakit a szemem sarkából… valakit, aki annyira, de annyira hasonlított rá. Hirtelen remegés futott végig minden porcikámon, azok a véres napok egyetlen hatalmas képként jelentek meg lelki szemeim előtt.
– Azt hiszem, haza kell mennem…  – dünnyögtem kicsit tétovázva. – Nagyon haza kell…



Cím: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Gabriel F. Milton - 2023. 01. 24. - 20:03:30
TO; Augustus
(https://i.pinimg.com/564x/1c/0d/df/1c0ddf3ea576deb9dbed020195f99ead.jpg)

2003. december 23.
Karácsony előtt


Az idő kezd lehülni vagy csak attól érződik így, hogy megálluk a kávés stand mellett beszélgetni. Asmodait még nem zavarja, és nem is lát semmi rendelleneset, szóval nyugodtan maradhatok még itt, nem kell rohannom sehova.
- Valójában elég nyugisnak hangzik, így ahogy leírta.
- A Karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor mintha még a bűnözők is megbékélnének. Néha akad egy-egy kirívó eset, de ennyi. Azok is általában a túlzott alkohol fogyasztás számlájára írható.
Ami meg mégsem, az meg tényleg elhanyagolható, és inkább csak egy nyomozás szerencsétlen befejezése az ünnepekre. Szóval, mindent összevetve tényleg elég nyugis. Persze, ez csak annak jó, aki szereti a nyugalmat. Mondjuk mostanában már néha én is vágyom rá, de többségében azért ez nem mondható el rólam. Úgy érzem, mivel az első varázsló háborúban lettem aurorrá, a háború az egész életemet végigkíséri, és ezért soha nem fogok igazán megnyugodni.
De ugyanez nem mondható el a Mungóról. Mindig voltak és biztos lesznek is hülyék, akik felelőtlenül döntenek és miután ez bekövetkezik, akkor mástól várják a segítséget.
- Valóban sok a félresikerült varázslat… na meg vannak, akik varázslényeket vesznek ajándékba.
- Komolyan nem értem ezeket az embereket. Némelyik a gyerekét nem tudja kordában tartani, miből gondolja, hogy majd egy varázslénnyel elboldogul? Az ilyet büntetném.
Úgy érzem, hogy muszáj kérdeznem valamit, mert ha nem teszem, akkor örökre belém ragad. Mr. Pye-ban megbízom annyira, hogy rákérdezzek, a kollégiám körében ezt nem merném megtenni. Nem is állok olyan közel senkihez, de ez a medimágus valamiért más. Nem is azért, mert orvos, inkább csak azért, mert a közös munka alatt megismertem már annyira, hogy megbízzak benne. És persze, tudom, hogy köti a titoktartás is.
- Hasonlóban nem volt részem. Sosem felejtettem el semmit, szándékosan és nem szándékosan sem… De úgy hiszem, hogy ezek az emlékek valahol mélyen megvannak, csupán a gátat kell felszak…
Várom, hogy folytassa a gondolatot, mert már igazán rátérnék arra a kérdésemre, hogy miként lehetne felrobbantani azt a gátat, de látom, hogy valami baj van. A keze és szinte az egész teste remegni kezd. Ez biztos nem normális, de nem igazán tudom, hogy mi történt olyan hirtelen. Körbenézek, talán látott valamit, de Asmodai sem jelzett, hogy esetleg valami baj lenne. Tényleg nem értem.
- Azt hiszem, haza kell mennem… Nagyon haza kell…
- Rendben.
Figyelem, ahogy összepakol, de még mindig remeg, mint egy nyárfalevél. Akármi is volt az, ami ennyire megrémítette, az biztos, hogy annyira felkavaró lehet, még egy auror társaságában sem érzi biztonságban magát.
- Hazakísérhetem?
Igazából nem is érdekel, hogy mit válaszol, mert menni fogok. Ha beleegyezik, akkor mellette, ha nem egyezik bele, akkor pedig úgy, mint egy árnyék. Közben elfordulok, kicsit körbe pásztázom a környékünket, de senki gondolataiban nem látok semmi rendkívülit. Talán egy árnyék a múltból vagy egy páciens, akkor bosszút forralt valami miatt?
- Asmodai, figyel!
A kutya szintén pásztázni kezdi a tömeget, de látszólag ő sem tapasztal semmi rendelleneset. Én viszont igyekszem a lehető legnyugodtabb légkört megteremteni magam körül, hogy Mr. Pye ne pánikoljon ennyire.


Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Augustus Pye - 2023. 01. 27. - 10:19:38
Karácsony előtt
Gabriel Milton

(https://i.imgur.com/EPlmiBG.png?1)

2003. december 23.

– A Karácsony a szeretet ünnepe. Ilyenkor mintha még a bűnözők is megbékélnének. Néha akad egy-egy kirívó eset, de ennyi. Azok is általában a túlzott alkohol fogyasztás számlájára írható.
Ez elég meglepő volt. Mármint azt gondolnám józan paraszti ésszel, hogy karácsonykor is éppen ugyanannyi bűncselekmény van, mint máskor. Na meg, a Mungóban ilyenkor sem állt meg az élet. Felrobbanó üstök és persze megvadult lények okozta sérülések is jellemzőek voltak. De ha ez még nem volt elég, gyakorlatilag olyan egyszerű dolgok is előfordultak, mint füstmérgezés. Nem egy adventi koszorú vagy fa gyulladt már fel ebben az időszakban.
– Komolyan nem értem ezeket az embereket. Némelyik a gyerekét nem tudja kordában tartani, miből gondolja, hogy majd egy varázslénnyel elboldogul? Az ilyet büntetném.
Nem bírtam ki, hogy ne kuncogjak kicsit a komolyságán. Milton úgy tűnt, hogy mindent szigorúan vett, viszont néha ezeket a dolgokat el kell engedni és csak szórakozni rajta. Régen én is magam voltam a komolyság, belesüppedtem a komorság sötétjébe. Ezt el kellett engednem ahhoz, hogy itt, Londonban boldog lehessek.
Ez a kis pillanat egészen kellemes volt ilyen félig-meddig kómásan. De gyorsan tönkre tette a szemem sarkából kiszúró villanás. Már sokszor láttam… vagy azt hittem, láttam Londonban Pipert. Ilyenkor elfogott a pánik, úgy éreztem, hogy megfulladok és másra nem is tudtam gondolni, csak a menekülésre. Néha elnéztem pár percig, reménykedtem benne, hogy nem tudja, én vagyok az, aki figyeli… máskor viszont rohantam, mintha üldöznének.
Azonnal felpattantam és kapkodva szorongattam a poharamat.
– Hazakísérhetem?
Mr. Milton persze kedves és előzékeny volt. Én meg túl zavarban voltam válaszolni, a torkom is kiszáradt, remegtem és a szívem is ki akart szakadni a mellkasomból. Egy kicsit kellemetlenül éreztem magam, mint aki el akar ájulni.
– Asmodai, figyel!
Nem tudtam még mindig beszélni. Csak mentem, kicsit remegve mellett. Közben próbáltam mély levegőt venni, felszabadítani a bennem megülő pánikot. Sajnos túlzottan is nagy hatással voltak rám azok az emlékek. Talán hülyeség volt, de nagyon is irigyeltem az aurort, amiért néhány emléke elveszett. Ezeket én is szívesen magam mögött hagytam volna.
– Sajnálom, hogy… ilyen lettem…  – sóhajtottam. Aztán belekortyoltam a kávéba. Végre tudtam nyelni és beszélni, de a torkom még mindig ki volt száradva a kisebb pánikrohamtól. Régen sokkal, de sokkal rosszabban viseltem ezeket, de még most sem volt az igazi. Nem kellett volna engednem ennek a félelemnek.
– Biztosan lehetne hasznosabb is a napja, mint az én kísérgetésem.  – Dünnyögtem még mindig kicsit közel állva a rosszullétéhez. Nem baj… ezt is túlélem, mint minden mást.
Kijutottunk az Abszol útról és innen csupán néhány utcányira állt az épület, amiben a lakásom volt. Régi téglaépület, talán valamiféle raktár lehetett, mielőtt lakóházzá alakítottak. Erre utalta a hatalmas kapu is, amin át a felső udvarra lehetett menni.

A játék más helyszínen folytatódik!




Cím: Re: Hóanyó Adventi Vására
Írta: Mrs. Norris - 2023. 02. 06. - 19:01:06
Véget ért a karácsony! A helyszínt lezártuk!
De ne csüggedjetek, jövő télen újra találkozunk!  :angel