Oldal nyomtatása

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

Mr. Oliver Smith az előkelő urak kényelmével ringatózott a nappaliban lévő fotelben, miközben kellemes szivarfüst lengte be a helyiséget. Kedd délután volt, pontosabban kettő óra negyvenöt perc. Tökéletes idő tehát a délutáni szeánszra, miközben Florian le Fay társaságára várt. Vágyakozott Esetleg mind a kettő, ugyan is professzori kötelességei is arra vezérelték, hogy némi értelmet verjen a fiú fejébe. Na meg persze hajtotta a vágy, hogy láthassan és az ő illata megtöltse Smith kellemes kis birodalmát.
Odakint kellemesen borult időt vonzott le magához Malham Tarn. A szél ismételten fújt kint és be is bátorkodott merészkedni a nyitott ablakon át, jobban felkavarva az erős aromájú szivar egzotikus illatát. Szerette a környéket, nem nyüzsgött annyira a mugliktól, habár igen csak közkedvelt látványossága volt az országnak, a nagy térben ez a kis elhagyatottnak tűnő kunyhó felért egy titkos kis bunkerrel. Élvezte az itteni egyedüllétet, miközben kedves kutyája lekesen fetrengett a lába előtt, és Smith fekete zoknis lábával elmélyült szórakozottsággal vakargatta a kutya pocakját. Dió közel állt a szívéhez, akár csak Samantha, aki egy előkelő cicaágyban hölgyek eleganciájával dagasztott.
Tökéletes délután volt, amit nívós politikai és művészeti újság olvasásával tölthetett el, ami magasan a Reggeli Próféta szemete felett állt. A Mindenség Szeme olcsó ezoterikus újság szánalmas benyomását keltette bárkiben, leginkább a muglikban, de lényegében egy igazán bonyolult nyelvezetű heti lap volt, amiben több nyelvű cikkek követték egymást. Oliver Smith legjobban a német és a francia részeket kedvelte a legjobban, így bő ismerettel rendelkezett a varázsvilág jelenlegi helyzetéről világszerte.
- Nocsak, Dió. felújítják azt az öreg kávézót, ahol a híres Mugli író, Tolkien és a barátja Lewis is összejárt. Talán szólnom kellene a jó öreg Macmillan barátomnak is - dünnyögte csak úgy, miközben a kutya élvezettel tekergett a zoknija körül, most már a lábujjait rágcsálva. Oliver persze nem zavartatta magát az ebtől, jól is esett neki az önfeledt kutyatársaság.
Délelőtt Aurora szüleinél jártak, akik meglehetősen kellemetlen és szörnyű társaság voltak, nem csak Smith, hanem a saját lányuk szerint is. A kényszeres mosolygás és az ájtatos hangvételű bezsédtől természetesen már az egész arcuk fájni kezdett, így nem csoda, ha a délután folyamén ki-ki a maga szórakoztatására vonult el. Aurora egy újabb férfi társaságát keresve természetesen, míg Smith szinte (szinte nagyon. teljesen.) várta Florian érkezését.
A következő pillanatban meghallotta, hogy tompa puffanással a szobában lévő kandallóból kizuhan valaki. Dió, őrzővédő ösztönök hiányában odanézett a zajforráshoz, aztán a földön elterült fiú arcát kezdte el nyalogatni, mintha csak egy ölelést kérne tőle. Nem éppen ő volt a legvéresebb fenevad a környéken.
- Késett, la Fay - mormogta méltóságteljesen Smith, majd lapozott egyet az újságban, fel se nézve a fiúra, pedig legszívesebben rögtön megcsókolta volna hogy aztán szenvedélyesen legyűrje őt. De hát az etikett, meg a magánóra és egyebek miatt egyelőre még férfias méltósággal fegyelmezte magát.
- Remélem hozott magával füzetet és pennát - tette hozzá tanárosan.

én csak Florian vagyok
▪ 2003. július 22. ▪

Smith professzor
(https://i.pinimg.com/564x/e2/56/45/e25645eb4e1df3bbae9880f747373be0.jpg)

summer style (https://i.pinimg.com/564x/83/eb/61/83eb6118df63268bba075aabb55c83a2.jpg)

18+

Nem igazán volt kedvem ehhez a korrepetáláshoz. Nem azért, mert Smith olyan kellemetlen lett volna… szívesen ültem volna bele az ölébe, csókolóztam volna vele, de még mindig lelkiismeretfurdalásom volt. Apa lesz, én meg egy gyerektől veszem el a szülőjét. Mondhat akármit, az igazság ez volt. Széttúrni nem akartam egyetlen családot sem, csak azért, mert beleszerettem volna valakibe, akibe nem kellett volna.
– Raktál el füzetet és pennát? – kérdezte anya, miközben a kandallónál készüldtem Malham Tarn környékére. Nem voltam túlzottan ismerős Angliának azon a környékén, fogalmam sem volt, milyen a táj, milyen az idő… de mivel közvetlenül a házba érkeztem, nem izgultam a ruhámon sem. Anyám persze már két pulcsit is belegyűrt a hátizsákomba.
– Az minek…? – Csattantam fel, hirtelen felindulásból. Nem hittem benne, hogy Smith elővetetné velem a füzetemet. Nem tettem el semmi ilyesmit, csak egy pár tiszta alsógatyát, mert arra biztosan szükségem lesz, ha rám mászik. Rendszeresen sikerült összekennem magam a túlzott izgalomban. – Mármint persze. Kettőt is. – Bólogattam nagy lelkesen. Anyám közben a kantáros nadrágomat igazgatta, hogy ne nézzek ki olyan szedett vedetten.
– Kelleni fog neked pár új ruha. Így mégsem mehetsz a tanárodhoz… legalábbis többet nem. Tudod mit? Ma bemegyek Henriette-tel a városba és veszek neked néhány inget. – Magyarázta, aztán a hajamat kezdte el piszkálni, mintha az képes lenne jobban kinézni a kócosnál. Tudtam, hogyha nem vigyázok, még fodrászhoz is el akar majd vinni.
– Jó… nyugi! – Fogtam meg a kezét és óvatosan elhúztam magamtól. – Smith pontosan tudja, hogyan nézek ki. Az egész évet a kastélyba töltöttem vele – Sóhajtottam fel és megráztam a fejemet. – Túl sokat izgulsz anya.
Kicsit olyan érzésem volt, mintha randira készülnék és az anyukám nagyon el akarna adni a „kérőnek.” Valójában persze csak azt akarta, hogy legyen belőlem valaki… és nem mondom, megfordult a fejemben, hogy lenyűgözöm Smith-t és jelentkezek medimágusnak. Bájitalmesternek bizonyára kiváló lennék, ha tudnék bármit is bájitaltanból vagy gyógynövénytanból, ám ennek az esélye nem igazán állt fenn.
– Jaj, drágám, már régen ott kéne lenned. – Folytatta anyám a pánikolást, ahogy az órára nézett. Fogta hát a hátizsákomat és rám adta, aztán szó szerint belökött a kandallóba. Épp csak annyi időm volt, hogy felkapjam a marék hopp-port és kimondjam, merre is tartok. Szellős Ház. A forgás azonnal magával ragadott a szokásos hányinger kíséretében. Kandallok, fények sokasága tűnt fel a szemem előtt, egészen addig, amíg meg nem állt a forgás és előre arccal, ki nem zuhantam egy szőnyegre.
Persze csupa kormos lehettem, de a szemem sarkából megpillantottam Smith-t. Meg sem mozdult, csak valami újságot bámult. Nem sokáig volt esélyem megfigyelni őt, mert hamarosan egy fenevad rontott oda hozzám, hogy őrült módon nyalogatni kezdje az arcomat.
– Nyugi… nyugi… – próbáltam eltolni a fejét. Persze rohadt nagy volt és erőszakos, így nem sok esélyem volt erre.
– Késett, la Fay – közölte halálos nyugalommal Smith és lapozott. Nekem meg éppen csak annyi erőm volt, hogy gyorsan felpattanjak, így a nagydarab kutya csak a kezemen nyalakodhatott tovább. – Remélem hozott magával füzetet és pennát – folytatta. Hát ezt nem hiszem el, szó szerint azt a szöveget adta elő, mint anyám.
– Csak pennát. – Válaszoltam egyszerűen, majd odaléptem hozzá. Félrelöktem az újságot, kissé meggyűrve és persze eltépve, majd lehuppantam az ölébe, hogy a kezét megfogva a lábaim közé húzzam a meleg tenyerét – ezzel még tovább tépve az újságot. – Itt a penna.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

Smithb professzor lelki egyensúlya szinte irigylésre méltó volt. Szinte nagyon ritkén zökkent ki ebből a furcsán határozott meditatív állapotából, még az iskolában is. Habár ordibálás nélkül is képes volt őszinte félelmet és rettegést keltenie a diákokban. Bizonyára valami titkos képességnek, esetleg bájitalnak tudhatták be ezt a Roxfort nebulói, de Smith természetesen roppant elégedett volt ezért saját magával. Ilyen nagy lelki nyugalommal lapozgatta a kedvenc újságát is, miközben kissé megborzolta haját a beáramló szél, a kutyájának dús, pamacs bundájával együtt. Ez a hely volt az ő vára, az ő háza, annak ellenére is, hogy a feleségével is a saját birtokán élt, hagyományokhoz híven. Szerencsére a szülei elvándoroltak a régi nyári szállásukra egy nem messze lévő kastélyba, hogy az ifjú pár sokasodjon és sokasodjon. Az ő elképzelésük az volt, hogy számos aranyvérű uitódot fognak nemzeni, hiszen a frigy is tökéletes alapja volt ennek. Aurora teste megfelet minden kritériumnak, termékeny és befojásos családból származott és csodaszépen nézett ki. Ám sem ő sem pedig a felesége nem óhajtott egy gyermeknél többet nemzeni, így is roppant kínos és kellemetlen volt az a bizonyos nászéjszaka. Ennek ellenére Aurora szívesen mutogatta magát SMith professzornak, hogy a kissé labilis lábakon álló önbizalmát legalább a férje szakértő véleménye helyre billentse. Smith nem tagadta, hogy szép nő volt, mert tényleg az volt, csupán nem vonzotta úgy, ahogy kellett volna. Aurora ezzel tisztában volt, és számtalanszor kijelentette, hogy soha többé nem akar olyannal lefeküdni, aki az apja is lehetne.
Mr Oliver Smith tehát tökéletes lelki békével ücsörgött a fotelben, amikor egy hatalmas porfelhővel együtt be nem zuhant a drága szőnyegre Mr. Florian le Fay. A kutya Smith helyett is lelkes csókokkal öntötte el az idegen fiút, és minden bizonnyal egy betörővel vagy akár egy ex-halálfalóval is így tett volna. Minden egyes farkcsóválás pedig ezt jelezte: hoztál nekem nasit? Megsimogatod a pocakom? Labdázol velem? Smith professzor persze nem szólt a kutyára kifejezetten szórakoztatónak találta, ahogy Florian szabadulni szeretett volna az önzetlen kutyaszeretettől.
– Csak pennát - magyarázta Florian, ahogy kormosan közelebb lépett Smith-hez és a világos garnitúrához, ami rettegve próbált elmenekülni a kormos fiútól, de persze nem tudott, mivel a garnitúrák nem szoktak elmenekülni.
- Ez baj - mormogta a professzor, aztán a fiú nagyjából kirángatta a kormos kezével az újságot a kezei közzül, és az még fájdalmasan gyűrődött és szakadt az ügyetlen kissé darabos kamaszfiús mozdulatoktól. - Na ez még nagyobb baj - fújta Florian felé a sziva erős aromájú fellegét, aztán egy laza m,mozdulattal elnyomta a hamutartóba.
- Itt a penna - vezette Smith tenyerét a lábai közzé Florian, teljesen összemaszatolva ezzel szerencsétlen fotelt és a professzort is korommal. Dió közben tökéletes fekvőhelyet talált magának mellettük, és nyugodtan, mintha sneki se hatolt volna be a területére, elszenderedett, mint aki jól végezte dolgát.
- Ezzel mégis mit akar, la Fay? - momroolta Smith olyan kellemes füstös lehellettel, de határozottan megfogta a felé nyújtott pennát és simogatni kezdte, miközben egy csókra odahajolt, és a nyelvével megkereste Florianét az ajkait között. Nagyon szenvedélyes csókcsatába kezdett vele, a tanulás bevezetése végett.
- Direkt vett fel ilyen nehezen megközelító nadrágot? - mormolta a kantáros szerzeményre utalva, de persze ő ügyesen és könnyedén kezdte el kiszabadítani Florian a nadrág korlátozásából. Annyira elmélyült a műveletbe, hogy nem hallotta meg a szöszmötölést a bejárati ajtó előtt, meg hát persze Dió is minek jelzett volna.
- Hoztam egy kis limonáááááááááááÁÁÁÁÁÁ... - ütötte meg a felesége hangja a fülét, aki megdöbben talán nem is azon hogy Smith éppen mit csinált, hanem inkább hogy kivel.

Gyűlöltem, hogy Smith háza olyan mocskosul rendezett és, hogy még van egy tökéletesen ápolt kutyája is, aki máris arconnyalással kezdi a köszöntésemet. Olyan volt, mintha valami lányregényből lépett volna ki ez az egész jelenet. Nem volt más választásom hát, mint hangosan sóhajtani egyet és a kezembe venni az irányítást. Kormosan, mocskosan toltam félre az átkozott újságot.
– Ez baj – mormogta. Aztán persze, ahogy szakadt a lap és találkozott a tekintetünk, még hozzá tette: – Na ez még nagyobb baj – ám addgira már az ölébe ültem. A tenyerét odahúztam a lábaim közé, mert imádtam még ruhán keresztül is érezni milyen meleg, milyen finom az érintése.
– Ezzel mégis mit akar, la Fay? – kérdezte. A lehelete dohányillatú volt, amit imádtam. Éreztem, hogy simogatni kezd, hogy végre felveszi az ő teste az én remegésemet, én pedig imádtam volna, ha ott, azonnal leteper engem. Oda voltam Smith-ért. Minden porcikám rajongott érte, aminek mostanra már kézzel fogható eredményei is voltak.
– Azt, hogy fogja be és tegyen a magáévá. – Sóhajtottam az ajkai közé, mire végre az ajkai az enyémekre simultak. A nyelve finom játéka hamar vált szenvedélyessé. Csak a tincsi közé fúrtam az ujjaimat, míg ő hosszan simogatva egészen a nadrág kantáros részéig simította a tenyerét.
– Direkt vett fel ilyen nehezen megközelító nadrágot? – mormolta az ajkaim közé, mire elnevettem magamat. Bájos volt, ahogy eljátszotta, hogy nehézséget jelent neki levetkőztetni. Látta már rajtam ezt a nadrágot, habár mindig is egyenruhában voltam, amikor rám mászott. A szabadabb napokon azonban jártam ilyesmiben Roxmortsba.
– Ne aggódjon professzor, anyukám elment nekem ma új ruhákat venni… azt mondta lesz közöttük ing is… – sóhajtottam, ahogy a felsőrészemről finoman letúrta a nadrágot és már nyúlt is alá, hogy tovább simítson. Imádtam közöttünk ezeket a pillanatokat, mert olyan végtelenül forrók voltak, hogy még azt is elfelejtettem, miért jöttem ide és mekkora seggfej, amiért a várandós feleségét velem csalja.
Nem hallottam meg a körülöttünk lévő zajokat. Sem az ajtótól, sem a kandallótól… így hát nagyon meglepett, hogy egyszer csak valaki szó szerint elsikkantotta magát az ajtóban.
– Hoztam egy kis limonáááááááááááÁÁÁÁÁÁ...
Annyira megijedtem, hogy szó szerint kiestem Smith öléből, le a padlóra, még jobban összekormozva ezzel a szőnyeget. A nadrágomat épp csak annyira húztam fel, hogy ne látszon ki az alsógatyám, de az állapotomat nehéz lett volna tagadni.
– Én ő… – dünnyögtem kicsit teszetoszán, majd nagy nehezen felálltam és visszaigazítottam a nadrágomat az oldalt lévő kis gombokkal, nehogy a csípőmön lecsúszva a földre kerüljön. – Szóval én… ö… Florian vagyok és tanultunk éppen a professzorral és… – Ahogy egyre jobban néztem meg magamnak a nőt, annál kevesebb önbizalmam volt. Csinos volt, gyönyörű arccal és hajjal, rendezett külsővel… és igen. Terhes volt, bár még alig észrevehető módon.
Nyeltem egyet és éreztem, hogy a gombóc ott gyűlik a torkomban. A szemeim is könnyesek lettek.
– Gratulálok… – hajtottam le a fejemet végül. – Majd visszajövök, ha alkalmas… – léptem a kandalló felé.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Smith professzor aztán tényleg igyekezett magán uralkodni... egészen addig, amíg meg nem érezte az orrába kúszó Florian illatát, és bele nem nézett azokba a ragyogó szemekbe. Tökéletes önismerettel rendelkezett önmagáról, ám imádta azt az újdonságot, amit kiváltott belőle Florian. Ahogy kitapintotta Florian lelkesedő tagját a nadrágban, ő is egyre szűkösebbnek érezte magát odalent. Ez a nap az övék volt és forró lángolások közepette ki szerette volna élvezni. El se tudta hinni magáról, hogy tényleg szerelembe esett, pedig minden jel erre mutatott. Még a szakkönyveiben is utána olvasott ennek, hogy biztosra menjen. A gyermekkori szerelmes rajongása a lány iránt, aki végül bántalmazta talán a múltba veszett örökké. Talán az nem is volt igazi szerelem.
– Azt, hogy fogja be és tegyen a magáévá - válaszolta Florian, és erre még jobban megbizsergett. Sosem kívánta ő ennyire senki, a feleségével is pusztán papír alapú volt a kapcsolata, inkább volt bizalmasa és barátja mint a nő, akit szeretett. Oliver Smith őszintén hitte magáról, hogy tökéletesen aszexuális, egészen Florianig, aki berobbant az életébe.
- Nem is kell mondania, magamévá fogom tenni - mormolta a puha ajkaknak, és ügyesen megkereste a nadrágba vezetőt utat a kezével, hogy a kellemes bőrhöz érjenek az ujjai. Úgy érezte az egész hely egyszerre lett forró és ő pedig élvezettel lebegett benne, Florian ajkait csókolgatva. Szerette Florian egyszerű, természetes stílusát, ami egy kicsit közelebb hozta a pompa és adrága kosztümök és öltönyök nélküli világot a számára.
– Ne aggódjon professzor, anyukám elment nekem ma új ruhákat venni… azt mondta lesz közöttük ing is… - válaszolta Florian, miközben Smith professzor már egészen ügyesen kibugyolálta a ruhájából.
- Biztos elképesztően fog kinézni a ingekben, amiket majd leszedhetek magáról, la Fay - suttogta kissé rekedtes hangon, majd odavezette magához a fiú kezét, hogy érezze, mennyire nagy hatással volt rá, szó szerint is. Ám mielőtt tényleg a tettek mezejére léphettek volna, megjelent a sokat emlegetett feleség és tátott szájjal, sokkolva bámulta a kettejük jelenetét. Smith professzor életében nem érezte magát ilyen zavarban, mintha valami gyerekes rosszaságon kapták volna rajta. Florian is úgy pattant el tőle, mintha csak megcsípte volna egy darázs.
– Én ő… Szóval én… ö… Florian vagyok és tanultunk éppen a professzorral és… - dadogta a fiú, a nő pedig egyre jobban ráncolta a szemöldökét, majd a tekintete Florian és Smith professzor között ingázott, mintha csak nem tudta volna eldönteni, hogy jól látott-e. A hasa éppen kezdett gömbölyödni és észrevette, hogy a fiú is éppen azt nézte meg egy pillanatra.
- Aurora! Nem is számítottam rád ma... itt... a óráon - mondta Smith professzor magához térve de a nő nem válaszolt, csak nézte őket, mint akinek képszakadása volt és a jelenet egy fokkal még kínosabbá vált. Smith elmondta, hogy szeretője van, ahogy Aurora is elmondta ezt Olivernek, de a nő csupán azért akadt fent ennyire, mert mégis milyen fiú ez?
- Gratulálok… visszajövök, ha alkalmas… – magyarázta Florian, de Aurora megrázta a sötét fürtjeit.
- Nem. Most meg foglak magamnak nézni, hogy mégis miért szebb nálam egy kisiskolás! - jelentette ki, kézen ragadva Floriant és berobogott vele a a fürdőbe és megnézte abban is magát meg Floriant. Smith kétségbeesetten követte őket, de mire megszólalt volna Aurora felé fordult.
- Remek. Bájos ízlésed van Oliver, de komolyan. Ha megkedvelem akkor még fedezni is foglak anyádék előtt - magyarázta. - Egyébként csak limonádét hoztam. Mondtam reggel is, de túlságosan el voltál varázsolva -és Florianra kacsintott. Kicsit sem feszülten és önbizalom hiányosan.

Túlságosan forró volt a pillanat. Smith érintéseire szinte azonnal éreztem, hogy megmerevedik minden, aminek meg kell és őrült, meleg hullám siet végig a testemen. Csak érezni akartam még mélyebben a nyelvét az ajkaim között, egészen belesimulni az érintésébe. Aztán jött az a zsibbasztó felismerés, hogy a terhes felesége esett be az ajtón, én meg ott állók zászlót lobogtatva, éppen visszarángatva magamra a nadrágomat, ami cseppet sem segített a látványomon. Ezért hát a tenyereimmel próbáltam takargatni magam.
– Aurora! Nem is számítottam rád ma... itt... a óráon – magyarázott valamit Smith, de eléggé belegabalyodott a végébe. Talán ő is zavarban volt? Kizárt dolognak tartottam, hogy volt olyan helyzet, amiben nem ő irányít, ám egyre inkább kezdett úgy tűnni, hogy ez nem az erőssége. Simán hagyta, hogy a felesége karon ragadjon.
– Nem. Most meg foglak magamnak nézni, hogy mégis miért szebb nálam egy kisiskolás! – Jelentette ki, majd szó szerint végig rángatva a fél helyiségen, egy kisebb fürdőbe ráncigált be. Én meg zavartam pislogtam, nem akartam, hogy levetkőztessen.
– Ne… kérem, ne érjen hozzám… nem vagyok női érintéshez szokva… – dadogtam zavartan, azt sem tudtam szinte, hogy hol vagyok, de nagyon féltem, hogy levetkőztet és úgy nézi végig a testemet. Eléggé úgy hangzott, mintha ellenőrizni akarná az árút, én meg úgy éreztem, mintha valami szörnyű, perverz játékba keveredtem volna. – Prof! – kérleltem szinte könnyes szemmel. A tekintetem az ajtó felé vándorolt, de nem Smith-re néztem, hanem el mellette a kandalló felé. Haza akartam menni és az anyukámhoz bújva sírni. – Én ezt nem… – nyöszörögtem remegve.
– Remek. Bájos ízlésed van Oliver, de komolyan. Ha megkedvelem akkor még fedezni is foglak anyádék előtt – mondta a nő, mire nyelnem kellett megint. Most már két ember undorító titkának éreztem magam. Nem akartam, hogy megnézzem, aztán hátrébb léptem és a hátam a falnak ütközött. – Egyébként csak limonádét hoztam. Mondtam reggel is, de túlságosan el voltál varázsolva – kacsintott rám. Erre még jobban elfogott a rettegés. Itt voltam két felnőttel… nálam jobban felnőttel tök egyedül egy házban. Smith-ről nem most derült volna ki először, hogy valami beteges seggfej, de a felesége is kezdett annak tűnni.
– Én haza akarok menni… – sírtam el magam és most már Smith-re néztem. Egyenesen a szemébe. Egy hülye kisgyereknek éreztem magam, akit megijesztettek és tényleg rettegtem, hogy mi lesz most velem. Nem akartam, hogy megerőszakoljanak vagy szexrabszolgának tartsanak. Csak annyi bűnöm volt, hogy kedveltem Smith-t. – Professzor… kérem… – Könnyeztem tovább és most már legalább nem néztem ki rohadtul gáznak abban a ruhában odalent. Teljesen elment minden ihletem az együttléttől.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Oliver Smith nagyon úgy érezte kezdi elveszíteni a helyzet felett az irányítást. Ez pedig meglehetősen fusztrálta, ám annak a ténye, hogy a terhes felesége végigbámult önnön magán és Florianon is, meglehetősen zavarba ejtő volt. Mintha csak valami ruhát nézegetett volna a hölgyemény, úgy bámulta a fiút. Igazából nem szerette volna, ha Aurora beleszeret, bár meg nem tudta volna mondani, hogy a felesége milyen típusú férfiak után kajtatott. Úgy érezte meg kell védenie Florian tőle, még akkor is, ha Aurora nem éppen a legrosszabb szándékú nő volt a világon, csak éppen önértékelési zavarral kűzdött és számtalanszor beteges önbizalomhiánya is volt. Az ember ezt nem is gondolná egy ilyen szép nőről, nem igaz? Smith nem egyszer fél órán keresztül győzkodte reggelenként, hogy nem kövér, hogy nem ráncos, és hogy a ruhába sem ronda. Olyan tutin volt ez már lassan nekik, mint a reggeli kávézás. Aurora tekintetén meg látta azt az őszinte zavart, amikor Florian után rábámult, hogy mégis mi foghatta meg benne?
Smith persze pontosan tudta, hogy mi, az egyszerűség az a bájos ártatlanság, és az, hgy a fiú egész lénye őszinteség volt. Nem hazudott magának a türkörben drága ruhákba öltözve, és ez valahogy olyan varázslatosnak tetszett Smith számára, hogy teljesen megmelengette a szívét.
– Prof! - kiabált kétségbeesetten Florian, miközben Aurora megnézte magának teljesen.
- Aurora, most jobb lenne ha elmennél - sóhajtotta SMith és szigorú tekintetével nézett a nőre, félt, hogy ez az egész kellemetlen jelenet előzi mellőle a legkedvesebb embert a világon. Persze Aurora nem vette magára eme metsző kegyetlenül hűvös tekintetet, csak megvonta avállát. Fiatal volt, abban a korban, amikor még éppenséggel nem hatották meg ezek.
- Én haza akarok menni… Professzor… kérem… - sírta el magát Florian, mint egy elveszett ksigyerek. Ez meglehetősen megdöbbentette őt is és a feleségét is. Nyilván sosem találkoztak még elkeseredett ijedt kamasszal, aki azt hitte meg akarják erőszakolni, így tanácstalan csendben burkolózva próbáltak megszólalni.
- Ó, Merlinre! Megijesztettük, Oliver - szólalt meg Aurora. - Azt hiszem most jobb, ha megyek - pislogott nagyokat a sötét szemeivel majd megpaskolta SMith izmos karját. - Csinálj már valamit, vígasztald már meg - magyarázta még neki kissé szemrehányóan, mire Smith professzor is észbe kapott. Aurora egy halk hang kíséretében elhoppanált, és csak ketten maradtak. Pontosabban hárman, de Dió éppen felfelé álló mancsokkal horkolt.
- Khm.. la FAy... nyugodjon meg, senki sem akarta megijeszteni - lépett oda hozzá közelebb, és a legnagyobb gyengédséggel ölelte meg, amire képes volt. Florian nagyon sokat jelentett neki, és ennyire sírni látni is rossz volt. Meg persze teljesen látszott rajta, hogy a pánik és a félelem gyerekes kétségbeesésbe taszította őt.
- Sosem bántanánk magát. Sosem csinálnék olyat, amit nem akar - suttogta és megcsókolta a könnyektől áztatott arcot, amit talán szúrhattak a kisebb borosták is. - Csak maradjon velem - sóhajtotta, és aztán ujjaival végigsikított a szomorú ajkán, és aztán csak közelebb hajolt hogy az ajkaik összeérjenek.
- Kérem ma maradjon még velem - sóhajtotta aztán csak megcsókolta a fiú ajkait, hogy ha hagyta neki.

Mit akarnak mégis tőlem? Nem akartam valami beteges kapcsolat közepébe keveredni... hogy egy nő fogdosson és nézegessen meztelenül, miközben én soha, semmilyen módon nem érdeklődtem nők iránt. Kétségbeesetten engedtem, hogy a könnyeim végig folyjanak az arcomon és szánalmasabbnak nézzek ki, mint korábban. Csak az anyukámat akartam, az ölelését, a kedvességét, a szeretetét.
- Aurora, most jobb lenne ha elmennél - jegyezte meg Smith, de addigra már tőle is tartottam, hogy mégis mibe rángatott bele. Hiába volt hideg és parancsoló, úgy tűnt, a feleségét nem rázza meg úgy, mint a diákjait. Talán ezért is illettek ennyire össze, hogy máris közös gyerekük lesz. Már nem is értettem, mit gondoltam. Csak remegve simultam a falhoz, alig várva, hogy elengedjenek és ne vizsgálgassanak tovább, mint egy darab húst a hentesnél, hogy megfelel-e a beteges játékaikra.
- Nem akarok... - hüppögtem tovább. - Kérem, ne bántsanak... - zokogtam tovább. Már annyira sem akartam Smith titka lenni, nem kellett volna hagynom, hogy anyámnak beadja, korrepetálni fog.
- Ó, Merlinre! Megijesztettük, Oliver - szólalt meg megint a nő és végig nézett rajtam. Átkaroltam magamat a karjaimmal, mintha ezzel eltakarhatnám a testemet, amit még ruhán keresztül is úgy bámult, mintha fel akarna falni. - Azt hiszem most jobb, ha megyek - fordult el végre tőlem. Smith-hez lépett és olyan bensőségesen paskolta meg a karját. Gyűlöltem ezért, de nem tudtam megszólalni sem, csak megállt a zokogás és bámultam őket. - Csinálj már valamit, vígasztald már meg - magyarázta, majd távozott. Megint kettesben maradtunk.
Aztán Smith közelebb lépett hozzám, én pedig remegve néztem fel rá.
- Khm.. la FAy... nyugodjon meg, senki sem akarta megijeszteni - kezdte. A karjai finoman öleltek körbe és vont közelebb magához, furcsán gyengéden. Talán ez is a színjáték része volt. - Sosem bántanánk magát. Sosem csinálnék olyat, amit nem akar - suttogta és megcsókolta az arcomat. Nem értettem, mi történik, miért történik. - Csak maradjon velem - tette hozzá, ahogy az ajkai az enyémeket érték. Nem tudtam megszólalni, hagytam, hogy csókolgasson, de még nem tudtam viszonozni. Túlságosan rettegtem, hogy mibe akar engem keverni.
- Kérem ma maradjon még velem - csókolt tovább. Lehunytam picit a szemeimet, aztán sóhajtottam egyet és elhúzódtam, de nem annyira, hogy a karjai lecsússzanak a vállamról. Szerettem, ahogy ölelgetett, mert meleg és biztonságos volt, még ha most éppen féltem is tőle.
- Nem akarok belekeveredni a beteges fantáziájukba... - dünnyögtem remegve. A kék szemeimbe néztem, remélve, hogy megért és elenged anélkül, hogy bántana. - Biztos vagyok benne, hogy talál olyan fiút, aki jobban megfelel erre... és a feleségének is... - folytattam kicsit remegős hangon. A mondandóm végén nyeltem egyet. A tenyerem végig simított a mellkasán, megpróbáltam eltolni, de valami nem engedte. Megértem a szívdobbanását és ettől kicsit megállt bennem az ütő. Imádtam érezni ezt, imádtam, hogy tetszem neki, mert olyan szép.
- Én csak magát akarom, professzor... - pillantottam fel rá. - Azt akartam, hogy engem vegyen el, én legyek annak a nőnek a helyébe... - halkan motyogtam a hirtelen jött vallomást. - Ezért akartam a Mandragórára menni tanulni, hogy lássa, elég jó vagyok. De nem fog menni. Túl egyszerű vagyok én még ahhoz is.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Oliver SMith talán soha az életében nem volt ilyne meghökkent, mint ma, a zokogó Florian előtt. Habár a felesége érdekes teremtés volt, meglehetősen ártatlannak számított, a többi hozzá hasonló, érdekházasságra adott aranyvérű nőkhöz képest. Aurosa csak meglehetősen alacson önbecsüléssel rendelkezett és az önbizalmán Florian látványa sem segített. Smith méltán érezhette úgy, hogy két tűz közzé rekedt. Sosem hitte volna, hogy a szabálykövető élete mellett ilyen konfliktusba fog valaha is keveredni. Sose hitte volna azt sem, hogy éppen egy ilyen egyszerű lélekbe fog belebolondulni, mint Florian, és hát ez meglehetősen összakutyulta a fejében megkomponált tökéletes képletet, miszerint rendesen betartva önnön maga szabályait, kellemesen nyugodt életet él. Már most nem volt sem kellemes sem nyugodt, és még tanárnak is állt. Úgy tűnik vénségére talán kezd egy kissé szétesni, vagy csak most akarja bepótolni az elvesztegetett éveket? Ebbe természetesen inkább csak bele sem gondolt.
Tehetetlennek érezte magát, így hát csak magához vonta afiút, hogy hátha ezzel tényleg képes megvígasztalni. Hozzá szokott ő a kamaszos síráshoz, nem egyszer gázolt egy-egy fiatal lelkébe, hogy rávilágítason őszintén azok hibáira. Ők persze könnyekbe törtek ki előtte. Viszont az más volt. Rossz volt látnia, ahogy Florian oly kétségbeesetten zokogott előtte, már-már megvigasztalhatatlanul. A csendes kis Szellős Ház pedig mélabúsan visszhangozta a fiú elkeseredett hüppögését, mintha csak lelkiismeret furdalást akart volna kelteni ezzel is Smith-ben.
- Nem akarok belekeveredni a beteges fantáziájukba... Biztos vagyok benne, hogy talál olyan fiút, aki jobban megfelel erre... és a feleségének is...
Mondanom sem kell, hogy ezek a szavak mennyire rosszul estek a professzornak. Az, hogy ilyen mértékben ráijesztettek Florra, csak magát okolhatja, és persze a feleségét. Még gyerek volt, akármenynire is vált nagykorúvá, még egy iskolász kamaszfiú volt, aki ráadásul rettenetesen félt. Smith sosem bántané Floriant és semmilyen beteges fantáziának sem tenné ki, és nagyon szerette volna, hogy ha ezt ő is elhiszi.
- Florian, senki se fogja belekeverni magát semmibe - dünnyögte csitítóan SMith professzor, amikor ku tudja, hogy a hanyadik instant sokkjából tért magához. - A feleségem nem érdekli, kivel vagyok, ahogy engem se, hogy ő kivel van - tette hozzá, habár SMith egészen biztosan nem fogja azt a férfit így a tükör elé állítva végig bámulni, de hát mindenkinek vannak hibái. - Természetesen ostobaságot csinált - egészítette ki magát, hogy Florian ne érezze úgy, hogy a felesége pártján áll jelenleg. Jól esett enki, hogy avégül a fiú nem húzódott el tőle, és a tenyere a mellkasán érezhette, milyen hevesen dörömbölhetett a szíve. Szerette a fiú kedves érintéseit, régóta nem ért hozzá senki sem ilyen gyengéden.
- Én csak magát akarom, professzor... Azt akartam, hogy engem vegyen el, én legyek annak a nőnek a helyébe... Ezért akartam a Mandragórára menni tanulni, hogy lássa, elég jó vagyok. De nem fog menni. Túl egyszerű vagyok én még ahhoz is.
SMit profeszsor egyszerre hatódott meg és lágyult el a szíve. NAgyon nehéz helyzetben voltak ők, de amit a kötelessége diktált arról nem mondhatott le, már gyermeke is fog születni, nem hagyhatja kettesben Auroraval, egy botránnyal a vállukon, miközben ő romantikusan eltűnik az életbe Floriannal. Túl nagy teher volt ez és nem akarta, hogy bárki is megsérüljön.
- Florian ez gyönyörű gondolat, és azt hiszem most még jobban megszerettem magát - sóhajtotta. - Én önmagáért szeretem, anélkül, hogy bárit is bizonyítania kellene nekem. Magát választottam, mert nekem nem csak jó, de tökéletes is - suttogta esetlenül a szavakat. Régen nem vallott szerelmet és akkor is kellemetlenül megalázták őt. - Ha pedig annyira szeretne bejutni a Mandragórára, hát a legjobb tanártól tanulhat - jegyezte meg, aztán felemelte az állát, és megcsókolta. Hosszasen szenvedélyesen, egészen közel vonva őt magához. Nem akarta elveszíteni Floriant és nem akarta, hogy féljen tőle. Szerette volna érezni a csókját és a testének a melegét, ahogy összesimulnak szenvedéyles ölelések közepette.

Smith és a felesége talán az egyik legfurcsább páros volt, akiket valaha láttam. Nem elég, hogy a nő megnézett magának, miközben úgy bőgtem, mint egy óvodás, még be is akartak vonni egy perverz játékba. Nem akartam ennek a részese lenni, sőt minél jobban menekülni szerettem volna, csakhogy a lehető legtávolabb keveredjek tőlük.
Sírva bújtam Smith ölelésébe. Tőle is félnem kellett volna, hogy mit tesz velem, mégis az erős karjai és a finom illata egészen megbabonázott. Nagy hatással volt rám, egyszerre vert hevesebben a szívem és simultam bele békésen a pillanatba.
– Florian, senki se fogja belekeverni magát semmibe – magyarázta olyan tanáros komolysággal, mégis rendkívül csendesen. – A feleségem nem érdekli, kivel vagyok, ahogy engem se, hogy ő kivel van – folytatta.
– Ha nem érdekli, akkor minek nézett úgy… – nyeltem egyet, de megremegtek az ajkaim. Éreztem, ahogy a könnycseppek végig folynak az arcomon. Nem akartam gyereknek tűnni Smith szemében, de ezt már elrontottam. Tudtam, hogy nem sok esélyem van elég komolynak tűnni ahhoz, hogy elhagyja a feleségét és velem akarjon megházasodni inkább.
– Természetesen ostobaságot csinált – ismerte el aztán. Ettől sem éreztem jobban magam, ezért kiöntöttem neki a szívemet. Miközben ők valami pajzán szexjátékba akartak belerángani, én csak Smith-t akartam, gyerek- és feleségmentesen. Bizonyítani akartam neki, hogy többre vagyok képes annál, mint aminek látszom… nem tett rossz lóra, de közben annyi minden változott. Ő más életet választott.
– Florian ez gyönyörű gondolat, és azt hiszem most még jobban megszerettem magát. Én önmagáért szeretem, anélkül, hogy bárit is bizonyítania kellene nekem. Magát választottam, mert nekem nem csak jó, de tökéletes is – Szépen mondta, de ott volt az a bizonyos „de…” Ő aranyvérű volt, én meg csak egy félvér, akinek az anyja ráadásul mugli. – Ha pedig annyira szeretne bejutni a Mandragórára, hát a legjobb tanártól tanulhat – tette hozzá. Mielőtt még mondhattam volna bármit finom, mély csókkal jutalmazott meg, én pedig csak egy nagy sóhajjal vettem tudomásul, hogy támogat akármiben. Ez jól esett, bár amit igazán szerettem volna, így sem nyerhettem el.
– Köszönöm… – dünnyögtem, némileg rekedt volt még a hangom a sok érzelem hatására. Nem tudtam, mit tegyek, mert a testem reagált Smith közelségére, a finom melegre, ami áradt belőle, ahogy ölelkezés közben hozzám simul, pedig én igazából csak menekülni akartam.
– Akkor most korrepetálni fog? – kérdeztem csendesen és egy lágy sóhajjal közelebb hajoltam, hogy megcsókoljon. Átkaroltam a nyakát, aztán felcsimpaszkodva rá a lábaimmal átkaroltam a derekát. Valójában sosem csináltuk ágyban, még az övében sem, ezért egy egész ház sok lehetőséget nyújtott magában. – Megmutatja a hálót? – Közben finom, apró csókokat adtam az ajkaira, majd az arcán végig haladva egészen a füléig haladtam. Ott kissé megharaptam, mert imádtam a bőre ízét.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Oliver SMith megletősen kétségbe volt esve. A felesége miatt úgy érezte kezdte elveszíteni az egyetlen embert aföldön, aki valaha is képes volt belőle kicsikarni rendes emberi érzéseket, és ezáltal önmagának is valóssá vált a tény: mégis csak ember, és nem valami dementorszerűség. Szerette a fiút, minden egyes porcikájával és ez egyre jobban és jobban nyilvánvalóvá vált a számára. Nagyon nem akarta volna elveszíteni őt, és vele együtt azokat a kellemes, bizsergető szikrákat sem, amiket a kettejűk forró lobogása okozott. Őszintén szólva talán most először kezdte elragadni magával valami furcsa, fojtogató érzés, amit talán a tapasztaltabb emeberk páni félelemnek írtak volna le. De mint tudjuk Smith nem volt az a gyakran kétségbe esett, félős férfi, így hát ezek az érzések ismeretlen gomolyként kezdtek el benne lebegni, ami még jobban összezavarta az amúgy összezavarhatatlan, összeszedett professzorunkat.
– Ha nem érdekli, akkor minek nézett úgy… – dünynögte Florian, még midnig könnyes szemmel, Smith pedig sóhajtott egy embereset, amire még Dió is lustán felemelte afülét. talán attól félt, hogy gazdája annyi levegőt fúj ki, hogy az ellenkező irányba elrepül, és futhat utána, hogy megmentse. Vagy egyszerűbb kutya dolgok jártak a fejében, mondjuk, hogy hol van a gazdájának oly kedves lábszaga az orra mellől.
- Kóros önértékelési zavar, szinte az összes aranyvérű családban előfordul ez - sóhajtotta megint és legyintett egyet. Mintha nem sajnálta volna a szerencsétlen feleségét, akinek tényleg szomorúan lehangoló problémái voltak, és ezek is kiváltottak SMith-ből egy amolyan atyai jóindulatot.
Közben persze végóül csak sikerült látszólag megvígasztalni Florian bájosan gyermeki lelkét, ami olyan ártatlan és aranyos volt, hogy SMith egészen elolvadt volna tőle, hogy ha nem koncentrál túlságosan arra, hogy felitassa Florian duzzadt könnycseppjeit az arcáról. Minden esetre sikernek könyvelte el, amikor afiú némileg összeszedettebben szólalt meg.
- Köszönöm… Akkor most korrepetálni fog? -kérdezte, és közben a kellemes melegség lassan kezdett tüzet gyújtani nem csak SMith romantikus szívében, hanem láthatóan a nadrágjai alatt is. Csak egy apró professzoros bólintásra futotta tőle, mert a következő pillanatban Florian szenvedélyes ölelése és csókjai között találta magát.
– Megmutatja a hálót? - kérdezte Florian, miközben elhalmozta a csókokkal, és a harapásra még egy mormogósan jóleső sóhajt is képes volt kicsalni SMithből. Ő csak persze az ölében fogva elvitte a hálószobáig, ahol a kényelmes ágy szinte boldogan várta, hogy felavassák.
- Az ágy lesz a a kedvence - suttogta, miközben belecsobbantak a puha takarók és párnák közzé. A keze persze már egészen ügyesen elkezdte lehámozni Florianról a nadrágot, ami könnyedén hagyta magát lefejteni a fiú testéről, és SMith végre megcsodálhatta lassan a meztelen Floriant teljes valójában. Nagyon tetszett neki a látvány, és a teste is egyértelműen jelezte, így odavezette Florian kezét, ha éppen nem volt mit csinálnia. Amint lekerültek az ő testéről is a ruhadarabok, Florian megcsodálhatta Olivert a puszta meztelen valójában.
Végigcsókolta lágyan a tetsét, a vállán keresztül a nyakán át egészen az álla vonalától az ajkáig. Forrón lehelte a csókokat a fiú ajkaira, miközben maga alá húzta gyöngéden, hogy heves, és szenvedélyes forrósággal össze tudjanak olvadni. Nagyon kívánta már őt, és talán most volt lehetőségük először igazán kényelmesen összebújni. Smith régóta vágyott már erre a pillanatra, talán amióta olyan hevesen váltak el egymástól az esküvő napján. Hogy édeskettesben ezen a helyen végre telesen egymásé legyenek.

- Kóros önértékelési zavar, szinte az összes aranyvérű családban előfordul ez.
Mondhatott Smith akármit, a felesége egyértelműen szerelmes volt belé. Ha nem így lett volna, bizonyára nem akar megnézni magának engem is. Szörnyen éreztem magam persze, mint akit megerőszakoltak, pedig csak megbámult magának. De megértettem, Smith volt a leghelyesebb férfi, akivel valaha találkoztam. Bár sosem néztem meg magamnak az egész testét, íróasztalokon, meg vécékben az embernek nem sok esélye van ilyesmire, de tudtam, hogy izmos is, nem csak jóképű és elhálták a házasságot.
- Nem vagyok teljesen hülye, prof - feleltem csendesen. Nem akartam neki ellentmondani, de képtelen voltam magamban tartani a véleményemet. Az a nő aligha gondolt rá úgy, mintha csak egy kellék lenne a kirakat életükben. Biztos voltam benne, hogy legalább tetszik neki. A gondolatra persze még zaklatottabb lettem. Minden esélye megvolt rá, hogy elvegye tőlem Olivert… Smith-t… a profomat.
A könnyeim kicsit apadni kezdtek az ölelések és kedves simítások hatására. Smith csókjai jelentették a legjobb gyógyírt arra, amit éreztem. Most még én kellettem neki, így volt lehetőségem bizonyítani neki. Ha felvennének medimágusnak az eddigi tűrhető eredményeim ellenére, akkor talán komolyan vesz…. és elhagyja a nőt és én leszek a férje.
- Az ágy lesz a a kedvence - suttogta Smith, majd a következő pillanatban valami rántást éreztem és puha párnák, takarók között találtam magam egy hatalmas matracon. Tényleg kényelmes volt, de nem tudtam megnézni magamnak, mert Smith ujjai máris a nadrágommal bajlódtak, amit éppen csak vissza rendeztem magamon.
- Tényleg ez a kedvencem… - sóhajtottam fel, ahogy már alul minden lekerült rólam, a torna cipő, a zokni, a kantáros nadrág, az alsógatya. Csak a narancs felső maradt, de hamarosan már annyi sem. Éreztem, amint végignéz rajtam, de ő egészen másképp, mint a felesége. Ilyen lehetett, mikor valami karót nyelt kiállításon megnézett magának egy festményt, bár én még csak a közelébe sem voltam annak. Inkább sovány voltam, semmint izmos, most, hogy nem jártam hetente többször kviddicsedzésre.
Az ujjaimat odavezette magára, hogy érezhessem, mennyire kívánt. A másik kezemmel pedig elkezdtem vetkőztetni. Kellett persze a segítsége, de ahogy lekerült róla az a rengeteg anyag, nem maradt más, csak a meztelen bőre.
Nagyot nyeltem. Ilyen izmos és tökéletes testű embert még életemben nem láttam… a látványától is sóhajtottam egyet. A tenyerem végigsimított a mellkasán, a hasizmán, éreztem, milyen kemény, milyen edzett. Egyszerűen csodálatos élmény volt.
- Prof… ez… szép. - Dünnyögtem szerencsétlenül, miközben a másik kezem finoman masszírozta őt odalent. Aztán persze finoman végig csókolt a nyakamon, amitől egészen megborzongtam. Az ajkai puhán érték az enyémet. El tudtam volna veszni abban a pillanatban. A testünk gyorsan egymásé lett, szinte pillanatok alatt a szokásos táncot lejtettünk együtt, de annyival kényelmesebb és intimebb volt ez a helyzet, hogy amint a szemébe néztem, újra és újra megborzongtam, mielőtt villámgyorsan, de megadtam magam neki.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Smit professzor minden porcikájával kívánta már Floriant. Eddig nem tudott teljesen betelni a fiú testével, hiszen alkalmanként, gyors szenvedélyes összeforrásuk közepette az iskolában nem volt lehetőségük jobban megszemlélni egymást. Smith pedig meglehetősen vágyott Florian meztelen kellemesen jóillatú testének látványára. Igazából soha nem kívánta meg senkinek a testét, még a feleségéjét sem, renkívül nehéz volt hát mindkettejük számára elhálni azt a bizonyos nászéjszkát, és a biztonság kedvéért mind a ketten bájitalokat ittak, hogy gyors de hatásos, és egyszeri alkalom legyen az a bizonyos éjszaka. Aurora sem vonzódott olyan elmei erővel SMith professzorhoz, mint ahogy látszott csupán rossz önarcképpel és önbizalomhiánnyal rendelkezett, ahogy a legtöbb aranyvérű nő, szépségét magabztosságát mutatta ki a világnak, minközben belül folyamatosan vívódott magával. A világa Smith-nek cseppet sem volt szép minden értelmében. Az aranyvérűeket kötötte a név és ahűség a családjukhoz, melyek közül csak kevesen voltak képesek kiszakadni, vagy a saját útjukat járni. A varázslók társadalmának alappillérei voltak ők, és a teher áldozatot követelt, súlyos és nagy áldozatokat.
De mindezek a kellemetlen sötét gondolatok elillantak Smith fejéből, ahogy végignézett a fiú bájos testén. Talán átlagos volt, semmi kiemelkedő nem volt rajta, mégis csodálatosnak találta az egyszerűségével és az ártatlanságával együtt. Valahogy ez volt ami igaán különlegessé tette számára, és a kezét is magához vezette, hogy éreztesse ezt vele, miközben róla is lassan lekerültek a ruhák, és csodálták egymást a kellemes délutáni napfényben apuha takarók és párnák között.
Kellemeset sóhajtott, miközben Floiran tenyere végigsiklott a testén, még a szemét is behunyta rá, hogy ezeket az apró érintéseknek teljesen átadja magát. Élvezte ezeket a gyengéd simításokat a bőrén, miközben az ő ujjai is felfedezőútra indultak Florian fiatalos, kedves testén. Szinte gyönyörködött benne, mintha csak egy tökéletes alkotás feküdt volna alatta.
- Prof… ez… szép - dünnyögte Florian, miközben Smith ráhajolt a fiúraés csókolni nem kezdte. CSak sóhajtott válasziul, nem volt a bókok embere, inkább csak hagyta magát elsodorni a forró ritmus. Intim és varázslatos volt így összebújni vele, szinte elrepültek a mámoros pillanatok, ahogyan megadta magát teljesen Florian testének, miután eggyéváltak. Sóhajtva reszketve simult hát a fiú bőrének, míg átjárta a forróság a testét, aztán csak kisimította Florian szeméből a hajtincseket hogy a csillogó barna szempárba nézzen. Hirtelen nem us tudta, hogy mit mondjon vagy tegyen, így csak lefordult Florianról, és szó nélkül magához húzta, hogy kellemes meleg ölelésbe bújjanak össze.
- Valóban szép - szólalt meg aztán alig hallhatóan, miközben a kutyájának lépteit hallotta meg, majd Dió bedugta a fejét az ajtón, mintha csak leellenőrizné, itt van-e még a gazdája.

A testem még kellemesen bizsergett, ahogy Smith forrósága kitöltötte a testemet. Ujjai gyengéd mozdulattal tűrték el az arcomból az izzadt tincseimet, egyenesen a szemembe nézett. Még mindig hatással volt rám minden izma, minden a bőrének minden apró, puhának látszó pontja.
Odavont magához, én pedig finoman a mellkasára fektettem az arcomat. Most először bújhattam hozzá így. Az illatát egészen közelről éreztem, megnyugtatott, akárcsak a szívverése egyre nyugvó ritmusa. Soha, de soha nem éreztem magam még ennyire békésnek és boldognak. Azt akartam, maradjon így örökké.
– Valóban szép – szólalt meg csendesen. Az ajtó közben nyikorogva kinyílt, de most nem fordultam oda, mert hallottam a kutya lépteit. Csak feljebb csúsztam és kis puszit adtam Smith arcára, végig simítottam ujjaimmal a borostás arcán. Soha, de soha nem volt még lehetőségem így élvezni bárkivel is az együttlétet.
Furcsa érzés volt az ő ágyában lenni. Furcsán jó. Bele akartam kapaszkodni ebbe a pillanatba és azt kérni, hogy ne engedjen el, ám tudtam, hogy a nap végén úgyis haza kell mennem, hogy visszacsöppenjek a mindennapjaimba. Smith pedig bizonyára azzal a nővel folytatja a boldog házasságát. Auror egyértelműen oda volt érte. Mondhatott akármit, egyértelmű volt. Engem is vetélytársként kezelt… másképp minek bámult volna meg, ha nem beteges perverzió miatt?
– Prof… ha engem venne el, ezt mindennap csinálhatnánk. – Suttogtam az ajkaira. Még egy kis puszit adtam neki oda is, az egyik lábamat közben átvetettem rajta. – Lenne közös ágyunk… – Tettem hozzá és tovább puszilgattam. Sosem voltam jó csábító, így attól sem tartottam, hogy esetleg sikerülne őt meggyőznöm arról, hogy a kedvemért váljon el. Szeretett velem összebújni, azt éreztem, de Aurorával szemben semmi esélyem volt.
A kutya közben betrappolt a szobába. Csendesen leült az ágy mellett és egy ideig csak figyelt minket. Hatalmas volt, simán felátott… és az bizonyára tetszett is neki. Lendületesen pattant fel a matracra, kicsit megtaposva minket is. De aztán Smith mellett elnyúlt az ágyon és nagyot sóhajtva bámulta a gazdáját.
– Látja, ő is azt szeretné. – Mosolyodtam el és megsimogattam a kutyus puha bundáját. Most kevésbé volt ijesztő, mikor egészen letarolt az érkezéskor. Nem tudtam persze, hogy Smith mennyire engedékeny az állatokkal, de reméltem, hogy ne küldi le az ágyról. Annyira aranyos volt.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Smith nehezen tudott volna most boldogságon és békességen kívül mást érezni. Szeretett volna ebbe a pillanatba betakarózni, hogy aztán mondjuk ki se kelljen innen bújnia, ne kelljen felvenni azt a szokásos szigorú szerepét, ami lényegében teljesen önmaga volt. Florian mellett ismerhette meg önmagát egy kicsit más odlalról, és ezt még Aurora sem tudta kihozni belőle. Inkább tartotta össze őket a titkok és az atyai gondoskodás fonala, mint bármi más érzelem. Aurora sok férfival összefeküdt, pusztán mert velük jobban harmonizált, és igazából Smith nem is bánta. Így egyikük sem érezhette magát kellemetlenül, hogy esetleg együtt kellene hálniuk. Talán majd a közös gyerekük kapcoslja majd össze őket egy kicsit jobban. De előre sajnálta a születendő fiát azért, hogy milyen házasságba fog beleszületni. És azért is, hogy neki mi lesz majd a sorsa. Itt talán el is bizonytalanodott abban, miért is lehet jó követni a kötelességet. Tovább vinni a vért, melyre oly büszke a család. De a büszkesége talán mindenek felett állt, és a családja iránti tisztelete is. Most viszont nem voltak ezek a godnok a feje felett. Csak érezte Floriant a mellkasán pihenni, és a kis csókajit érintéseit, hogy végigsimított az ujjaival a borostás arcán. Kellemesen meleg bizsergés fogta el. Örült, hogy egy kicsit megállt itt az idő. A Roxfortban még nem volt alkalmuk ilyesmit csinálni, összebújni és érezni egymás kellemes illatát.
- Prof… ha engem venne el, ezt mindennap csinálhatnánk. Lenne közös ágyunk… - Florian kedveskedő hangon próbálta rávenni arra, hogy váljon el, és Smith egyelőre csak hagyta, hogy csókolgassák és a lába az övéhez érjen. Egy ideig nem szólalt meg. Florian persze elbűvölő akart lenni, de persze kicsit meg is zavarta a pillanatukat, meg a válaszát Dió, aki lassan, öles léptekkel kocogott be, majd vetetette közéjük magát, és csak nézte SMith arcát azokkal a boldog hálás kutyaszemekkel. Smith-et nem zavarta, hogy itt volt az ágyon. Diónak egészen sok mindent megengedett, ahogy Samathanak is, aki a kis cicaházában szunyókált és csak a dús farkincája lógott ki onnan.
- Tudja, hogy ezt nem tehetem - mormogta, és csak sóhajtott egyet, majd odahúzta magához egy csókra Floriant, hogy érezze a fiú édes és kellemesen puha ajkait. Szerette csókolni, olyan volt mintha valami kellemes, napsütötte helyen lenne közben. Nem igazán akart most belemenni egy ilyen vitába, hiszen túl szép volt ez a pillanat, ami csak a kettőké - na jó, hármuké - volt.
- Ez az ágy pedig csak a miénk már most is - szögezte le, hiszen Aurora nem nagyon járkált ide, vagy csak villámlátogatni jött, hideg és huzatos meg túl komor volt az ő lelkének. A városi nyüzsgést szerette a pompát és a nagyzolást persze. Hiszen fiatal hölgy volt, mi mást is szeretett volna.
– Látja, ő is azt szeretné - magyarázta és megsimogatta Florian a kutyus fejét, aki ennek örömére lelkesen csóválni kezdte a lompos farkát, aminek a hangja ütemesen csendült fel a szobában.
Odanyúlt Florian álla alá az ujjával, hogy a szemébe tudjon nézni mélyen és egy ideig cska nézte azokat a csillogó, kedves barna tekintetet, majd odahajolt és hosszasan, elbűvölően elnyújtott csókkal próbálta ezt a bezsélgetést persze máshová terelni. Mondjuk a kettejük kellemes kis nyugalmára. Túl intim és jó volt ez a kis együttlét ahhoz, hogy ilyesmiken veszekedjenek. Nem válhatott el, nem tehette meg a családjával és a születendő gyermekével sem.
- Nem adhatok mást, magának Florian, csak ezt a házat, ahol együtt lehetünk, és talán a segítségemet, hogy felkészüljön a medimágusi egyetemre. Az életem mással van összekötve, talán papíron is így van, de azt hiszem amit iránte érzek úgysem lehet másé, csak a magáé, la Fay - magyarázta nagy bölcsen Smith professzor. Persze nem kívánta, hogy a kamaszfiú megértse ezt a döntését, hiszen más világból jött másképpen ragaszkodott dolgokhoz. Egyszerűen látta az életet, míg az övé kapcsolati hálókon, alkuvásokon, beletörődésen és lemondáson alapult. Szomorú világban éltek az aranyvérűek, és mégis elfogadták ezt, hogy a varázslvilágot jobbá tegyék, hiszen ők mozgatták a felsőbb köröket, amik mozgatták a többit. Arany fogaskerekek voltak csupán egy hatalmas gépezetben. Smith pedig talán ezt a működési rendszert túlságosan komolyan vette.

Smith ágyában feküdni olyan érzés volt, mintha minden a helyére billent volna. Tudtam persze, hogy ő majd ellenkezni fog ez ellen az érzés ellen, pedig annyira, de annyira tiszta volt az egész.
– Tudja, hogy ezt nem tehetem – húzott oda magához egy rövid csókra. Finoman cirógattam végig a mellkasán. Imádtam ezeket a csókokat, mert hiába tartott egyetlen röpke pillanatig, hát én képes voltam benne elveszni. – Ez az ágy pedig csak a miénk már most is – szögezte le a dolgot. Hiába hangzott szépen, valójában nem voltam több egy mocskos kis titoknál, amit Smith talán még szégyelt is. Tizenhétévesen az ember leginkább kamasz, hiába adják meg a nagykorúságot… okos sem voltam, fiú is voltam. Egyszóval semmilyen módon nem illettem be a professzor terveibe.
Dió volt talán az egyetlen, aki látszólag támogatta a Smith mellett tartózkodásomat. Az a nő csak kémkedni jött ide, hogy leellenőrizze a vetélytársat és érkezzen a teljes megsemmisítés. Nem sok esélyem volt vele szemben. Ha igazán el akarta csábítani mellőlem Smith professzort minden esélye meg volt rá. Nem tudtam csábítani, valójában azt sem tudtam, hova kell nyúlnom, hogy teljesen jól érezze magát.
Tudtam, hogy miért csókol hosszan. Hiába élveztem, sejtettem, csak elhallgattatni akar. Kellemetlen volt, hogy olyat kérek tőle, amit az érdekei nem kívántak meg… és megértettem. Valahol megértettem, csak túlságosan szerettem, hogy ennyivel le tudjon állítani.
– Nem adhatok mást, magának Florian, csak ezt a házat, ahol együtt lehetünk, és talán a segítségemet, hogy felkészüljön a medimágusi egyetemre. Az életem mással van összekötve, talán papíron is így van, de azt hiszem amit iránte érzek úgysem lehet másé, csak a magáé, la Fay – folytatta aztán. Azt akarta elhitetni velem, hogy ez így működhet, de nem működhetett. Előbb-utóbb neki választania kellett. Nem akartam egy nő árnyékában létezni… és azt várni, hogy Smith mikor dönt úgy, hogy inkább a családjára koncentrál.
Felültem az ágyon, amire Dió kicsit összehúzta magát.
– Sajnálom, professzor. – Sóhajtottam egyet és megráztam a fejemet. Hülye voltam, hogy ebbe egyáltalán belementem ennyire. Csak a szeretőjének tartott, akivel elüti az időt a Roxfortban. Még az sem volt egészen kizárt, hogy előbb-utóbb másra tart majd igényt, amikor én befejezem a tanulmányaimat. Akkor már nem leszek az orra előtt, hogy magamba bolondítsam… akárhogy is csináltam eddig.
– Ostoba voltam. – Nyeltem egyet és az ajtóra pillantottam. El akartam menni a közeléből… el akartam menni ebből a házból, hogy kibőghessem magam, mert máris könnyesek voltak a szemeim. – Maga nem szeret engem. – Jelentettem ki már-már zokogó hangon, majd kikászálódtam az ágyból, átmászva rajta is, hogy azonnal a ruhámat kezdjem keresgélni, de túlságosan elhajigáltuk. Csak az alsógatyámat meg a zoknimat találtam meg, így végül Smith ingébe bújtam bele.
– Mennem kell. – Dünnyögtem csalódottan, még mindig szipogva. Az ujjaim ügyetlenül gombolták az inge. – Az anyám már biztos vár az új ruháimmal… meg egy fejmosással, hogy miért nem voltam fodrásznál megint. – Épp ekkor láttam meg egy tükörben, hogy milyen a hajam. Megpróbáltam helyre igazítani, de azon már tényleg csak egy nyírás segített volna.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Smit igazán szerette volna, ha Florian megérti a szándékait és hogy voltak bizonyos határok az életben, amiket nem léphetett át, hiába szeretett volna. Így is úgy érezte, már túlment önmagán azzal, hogy egy fiatal fiúba szeretett bele teljesen. Nem mintha hibának vélte volna, talán élete legboldogabb dolga történt vele, amióta elvesztette a golymókját. Smith viszont büszke ember volt, és szerette ha az emberek elsőre megértik. Ezért is érezte sokszor úgy a diákok között, hogy drasztikusan mondva "disznók elé szórja a gyöngyeit". AHogy elnézte Floriant a fiú arcára rá volt írva, hogy a helyzet jelenlegi állásába nem fog beletörődni. És ki tudja mit hitt a szerencsétlen feleségéről is, aki talán még az összes valamire való kviddics sztárjátékos ágyát is végigjárta, pusztán ürességének enyhítése miatt, ami a lelkében oly kegyetlenül tombolt, hogy már szánta érte a nőt.
A feszültség elkezdett Smith lelkében is felgyűlni, hiába próbálta kedves szavakkal és hosszú, szeretetteljes csókokkal megnyugtatni Floriant, hogy csak ennyit tehet érte. Talán a korkülönbség is a kettejük közötti furcsa érzelmi különbséget okozta. Smith nyugodt volt, beletörődő. Florian meg nyughatatlan, lázadó, ahogyan azt a legtöbb kamasztól már olyan hideg nyugalommal tudomásul vette. Mindent magának akart, Smith lelkét testét eljövendő életét is talán olyan ifjonti erős hévvel, ami talán egy kicsit meg is hatotta a vasszigorú professzor szívét. De persze ő is igazán szerette volna, ha megértik, hogy ennél többet képtelen volt nyújtani. Talán akkor kellett volna erre gondolnia, mielőtt elvitte volna az unikornisokhoz Floriant, de persze olyan szép volt minden. Az esküvő meg távoli, és most volt egy házassági szerződése, pár hónap múlva pedig egy fia is lesz. Nem dobhatta őket félre.
– Sajnálom, professzor - ült fel Florian, mire Smith is úgy egyenesedett ki az ágyból, mintha megrázta volna ott valami. Dió csalódottan bámult utánuk, de tovább heverészett lustán a gazdi illatú ágyban.
– Ostoba voltam. Maga nem szeret engem.
Mondanom sem kell, hogy ez a kijelentés egyenesen vérig sértette Smith professzort. Magára húzta a ruháit olyan kimért hűvös lendülettel, hogy csoda, a ruha anyagok nem szöktek el tőle rémületükben. Inkább csak félve simultak a professzor izmos, irigylésre méltó testére. Szemöldökét viharos gyorsasággal ráncolta össze úgy bámult a szerencsétlenül szedelőzködő fiúra.
- Nem szeretem magát - jelentette ki horkantva, megismételve le Fay előbbi mondatát. Megrázta a fejét és széttárta a karját. - Ez itt... Itt minden azt jelenti magának, hogy nem szeretem. A házam, ahova csak én jöhettem. Az unikornisok. Tényleg nem szeretem akkor magát, ha ez semmi. Egyre csak többet és többet akar abból, amit magának adtam. És mégis kijelenti, hogy nem szeret - dörmögte és úgy nézett bele Florian barnán csillogó tekintetébe.
– Mennem kell. Az anyám már biztos vár az új ruháimmal… meg egy fejmosással, hogy miért nem voltam fodrásznál megint.
Smith csak ismételten felhorkant miközben érezte, hogy ha legközelebb megszólal, már egy fokkal mérgesebb és hangosabb hangon fog szólni. Kitárta a lelkét neki, beengedte az otthonába a menedékébe, átadta neki mindenét amilye volt, mégse elégedett meg azzal amit adhatott. Mintha csak egy ajándékot utasítottak volna vissza, azokkal a szavakkal, hogy semmit sem értek. Pedig mégis a mindent érték volna. Komolyan megcsóválta hát a fejét.
- Maga még gyerek. Túlságosan is. Ha az anyjához akar rohanni, ahelyett, hogy megértené amit mondtam. A súlyát annak, amit mondtam. A munkám és a nevem is benne van ebben, ahogy a házasságom is. MÉgsem fordítottam hátat magának, amikor megtehettem volna. De akkor meneküljön el. Ha magának ennyit ér - tárta szét a karján és hűvös sértett tekinttettel nézett végig a fiún, aki elveszett az ingében.

Persze, ahogy kapkodtam magamra a ruhákat, Smith is felpattant az ágyból. Még csak az kellett, hogy megpróbálja megmagyarázni, miért is nem értem meg őt. Már megtette az esküvője napján… de valójában ő nem értett meg engem. Negyvenes pasas lassan a család mellé szeretője van, mindene megvan. De nekem mi van? Hogy lehetek egy harmadik kerék. Tizenhétéves voltam, hogyha ez kiderül, az anyám megölt volna és biztosan eltilt még a Roxforttól is.
– Nem szeretem magát – magyarázta, miközben öltözködni kezdett. Éreztem abban a horkantásban minden sértettséget, mintha éppen neki lenne rá oka. Nem őt bámulta meg egy vadidegen nő, miután kanosan simult az elvileg szerelme tenyerébe. – Ez itt... Itt minden azt jelenti magának, hogy nem szeretem. A házam, ahova csak én jöhettem. Az unikornisok. Tényleg nem szeretem akkor magát, ha ez semmi. Egyre csak többet és többet akar abból, amit magának adtam. És mégis kijelenti, hogy nem szeret.
Nem érdekelt. El kellett mennem, mielőtt megint sírni lát. Éppen elég volt ezen a nyáron a könnyekből és egy dologban igaza volt a családomnak. Ideje lett volna felnőnöm végre, felelős döntéseket hozni, amit annyira akart mindenki körültötem.
– Maga még gyerek. Túlságosan is. Ha az anyjához akar rohanni, ahelyett, hogy megértené amit mondtam. A súlyát annak, amit mondtam. A munkám és a nevem is benne van ebben, ahogy a házasságom is. MÉgsem fordítottam hátat magának, amikor megtehettem volna. De akkor meneküljön el. Ha magának ennyit ér – mondta, ahogy végig nézett rajtam. Elkaptam a pillantásomat és inkább a tükörbe pillantva próbáltam lelapítani a tincseimet. Persze a torkomban ott gyűlt a gombóc. Sírás és dühkitörés között álltam, amiért ilyeneket merészel a fejemhez vágni.
Megigazítottam magamon a nadrágomat, amit legalább megtaláltam. A felsőm valószínűleg elveszett félúton, így maradtam Smith ingébe. Az sem érdekelt, hogy anyám meglát benne.
– Hogy maga nem fordított hátat nekem?! – kérdeztem dühösen. – Kimondta a kulcsszót, tényleg gyerek vagyok. Tizenhétéves. Nem fogom elbaszni az életemet azzal, hogy azt hiszem, hogyha eldug a világ elől a titkos házába, akkor majd egyszer csak megszeret annyira, hogy engem válasszon. Az egész nyaram azzal ment el, hogy maga után sírtam, prof. Nem érdekel, hogy unikornisok, meg ház, meg dugás ebben az ágyban! Nem érdekel! Én magát akarom. – Közöltem dühösen és odaléptem elé, hogy a mellkasára tenyerelve meglökjem, bár legszívesebben felpofoztam volna, amiért még sértett mer lenni amiatt, amit ő tett velem.
Dió csak nyüszített egyet, de továbbra sem mozdult el az ágyról. Talán kicsit reménykedett benne, hogy majd kibékülünk, vagy nem tudom. De erre esély sem volt. Amíg Smith nem hajlandó engem választani Aurora Black… vagy Mrs. Smith-szel szemben, nem számított semmit.
– Ha egy kicsit is szeretne, megértené, hogy mit tesz az életemmel… – tettem hozzá vicsorogva, majd hátat fordítottam neki, hogy kimenjek a házból… vagy legalábbis a kandallóig eljussak, mert hoppanálni nem akarok. – Köszönöm. De nem tartok igényt a további különórákra. Írja meg az anyámnak, hogy nincs rá szükségem. – Tettem hozzá fennhangon.

ő csak Florian
(https://i.pinimg.com/564x/72/07/db/7207dbbac95a0dde8c80e47275d0c57d.jpg)

LA FAY
2003. július 22.

18 +

Oliver Smith egyre jobban érezte, hogy mérges lesz. Igazából vérig is volt sértve, mert senkitől se szerette hallani azt a hangnemet, amit Florian le Fay is megengedett magának, vele szemben! Vele, Oliver Smith-tel szemben. Mérgesen húzta tehát össze a szemöldökét, ahogy szálegyenes háttal, tökéletesen magára igazított öltönyében állt a fiú előtt, miközben Dió nyüszögve csóválta a farkát. Nem tudta hová tenni ezt a hirtelen nagy hangulat változást és még be is stresszelt tőle, de a hűség csak nem engedte, hogy messzire szökjön tőle. Smit igazán úgy gondolta, az inditékai és az, hogy jelenleg megkötött kézzel sarokba van szorítva a házassággal és a születendő gyerekével egyértelműek és érthetőek. talán ha Florian idősebb korában megértené. De lehet, hogy nem. Makacs volt és talán túlságosan is erőszakos szeretetet hajszolta bele őket ebbe a vitába. A vitába, amiben mind a két félnek érthető okai voltak, és az is érthető volt, hogy egyikük se akart engedni. Mint amikor két elem csapott össze egymással.
Smith tehát vérig volt sértve Florian szavaitól és természetesen hangot is adott eme nagy sértettségnek. Büszke ember volt, és természetesen elvárta, hogy okait megértse Florian is.
- Hogy maga nem fordított hátat nekem?! - csattant fel természetesen a feldúlt Florian, SMith tekintete pedig egyel sötétebb árnyalatot vett fel. Smith persze az indulatos kérdésre természetes ridegségével bólintott egyet.
– Kimondta a kulcsszót, tényleg gyerek vagyok. Tizenhétéves. Nem fogom elbaszni az életemet azzal, hogy azt hiszem, hogyha eldug a világ elől a titkos házába, akkor majd egyszer csak megszeret annyira, hogy engem válasszon. Az egész nyaram azzal ment el, hogy maga után sírtam, prof. Nem érdekel, hogy unikornisok, meg ház, meg dugás ebben az ágyban! Nem érdekel! Én magát akarom - jelentette ki, és persze lökött is egyet rajta. Csak az a fajta úriembri modor nem engedte hogy megragadja Florian lökdöső kezét, amire oly büszke volt. Meg fizikai fájdlmat aztán nem kívánt okozni neki, amúgy is felettébb méltóságon aluli lett volna a alkalmazni.
- Én meg is adtam magam! - jelentette ki mély mennydörgő, férfias hangján, mire Dió alaposan lelapult a földre. - De ezek szerint maga is olyan akaroatos, mint a legtöbb kamaszgyerek! Egyre több és több kell, amiből nem tudok többet nyújtani. A világ nem úgy működik, ahogy azt hiszi. Nem kaphat meg puszta szerelmes szeszélyből mindent, amit csak akar! Ha annyival sem boldog, amit most képes voltam nyújtani akkor semmivel se lesz az! - jelentette ki méltóságteljesen. Már amannyira a fennhangon való beszélés méltóságteljes tud lenni.
- Ha a gyerekes és buta félelmei ennyire eltorzítják a jelenlegi ítélőképességét azt jelenti, hogy nem nőtt fel egy kapcsolathoz - magyarázta. Nem volt könnyű helyzetben és romantikus szeszélyes érzelmek miatt egyszerűen még megalapozott sem volt félretennie gy házasságot. A fiának tiszta nevet kellett tovább adnia, egy tiszta és becsben tartott nevet, melyen semmilyen szégyenfolt nem eshetett. Így nőtt fel, a kötelességeit előrébb kellett helyeznie már gyermekkorától kezdve. Hiszen ő is csak kötelességből született. Mint egy végeláthatatlan aranyból készült lánc.
– Ha egy kicsit is szeretne, megértené, hogy mit tesz az életemmel… – mondta dúlva-fúlva Florian, miközben robogott kifelé a kandallóig, Smith pedig öles léptekkel követte. Őt pedig Dió követte.é Meglehetősen komikus látványt nyújthattak volna egy arra tévedt nézelődőnek.
- Megérthetné, hogy mit teszek az életemmel, amiért magával vagyok! - jelentette ki hevesen természetesen Smith professzor is, talán egy kicsit hangosabban is mint ahogy az előbb.
- Köszönöm. De nem tartok igényt a további különórákra. Írja meg az anyámnak, hogy nincs rá szükségem. – magyarázta, mire Smith borúsan megállt vele szemben.
- Magának arra van szüksége, hogy felnőjön végre, le Fay. És kilépjen az álomvilágából abba a szomorú valóságba, ahol nem történik meg minden egy csettintésre - jelentette ki drasztikusan drámai hangon SMith professzor.
- Nem fogom így én se a nyaramat arra pazarolni, hogy tanítsam - biccentett a kandalló felé a nappaliban állva SMith professzor szigorúan megedzett vasakarattal. Elpalástolta hát azt, mily keserű fájdalom is járta át, miközben azt gondolta, bárcsak ne lehetne aranyvérű, bárcsak lazábbak lennének a társadalmi elvárások a családjával szemben. Bárcsak... De a bárcsak csak az unatkozó és bárgyú álmodozóké volt. Ő pedig a szigorú jelenben élt. Egy boldogtalan, de annál szigorúbb rendszerben.

Vérig voltam sértve, amiért úgy érezte Smith, hogy neki van joga dühösnek lenni. Hát én házasodtam meg és léptem bele más kapcsolatba? Szánalmas volt ez az egész... de leginkább én, hogy hagytam magam ilyesmibe keveredni. Még hányszor kellene vele lefeküdnöm, hogy elfogadjam, sosem lesz az enyém? Mondhatott akármit, a tényeken nem változtatott. Házas volt és nem sokára valakinek az apja is lesz.
- Én meg is adtam magam! - Smith dörmögő hangja megtöltötte a helyiséget. Félelmetes lett volna, ha nem vagyok ilyen sértett... ám a kutya még helyettem is lelapult a földre. - De ezek szerint maga is olyan akaroatos, mint a legtöbb kamaszgyerek! Egyre több és több kell, amiből nem tudok többet nyújtani. A világ nem úgy működik, ahogy azt hiszi. Nem kaphat meg puszta szerelmes szeszélyből mindent, amit csak akar! Ha annyival sem boldog, amit most képes voltam nyújtani akkor semmivel se lesz az!
Igen. Gyerek voltam, ugyanakkor egyszerű is, mint az ék. Ha engem szeretett, miért nem velem volt a kezdetektől fogva? Miért kellett valaki más bele? Csak azért, mert aranyvérű? Tudjukki óta az aranyvérmánia többé-kevésbé visszaszorult, már nem volt annyira népszerű és modernen gondolkodó tisztavérűek is voltak, akik már félvérekkel is házasodtak. Smith nyilván ehhez túl öreg és makacs volt. Ezért gyűlöltem.
- Ha a gyerekes és buta félelmei ennyire eltorzítják a jelenlegi ítélőképességét azt jelenti, hogy nem nőtt fel egy kapcsolathoz.
- Hát akkor most örülhet. Megkímélem a gyerekességemtől! - Folytattam dühösen. Még ezt-azt hozzá vágtam a fejéhez, de most már nagyon nem akartam a közelébe menni. Ahhoz, hogy elfelejtsem, távol kellett tartanom magam ettől az egésztől. Lesz neki elég fiatal fiú a Roxfortban... majd helyettesít az egyikkel. Ágymelegítőnek ugyanis mindenki jó.
- Megérthetné, hogy mit teszek az életemmel, amiért magával vagyok!
Nem álltam meg a szavaira. Nem tett ő semmit, csak bedugott egy házba, hogy ne lásson meg senki, mikor megcsókol, vagy benyom az ágyba. Beteges volt, mint minden bolond aranyvérű, akik nem rég még azt élvezték, hogy sárvérűeket bántanak. Szembe mentem a saját elveimmel, amiket vallottam még néhány éve.
- Magának arra van szüksége, hogy felnőjön végre, le Fay. És kilépjen az álomvilágából abba a szomorú valóságba, ahol nem történik meg minden egy csettintésre - folytatta. A szavaira megálltam a kandalló előtt és visszafordultam felé, hogy barna szemeimet az ő kékjeibe fúrtam. - Nem fogom így én se a nyaramat arra pazarolni, hogy tanítsam.
Csak bólintottam. Aztán odanyúltam az arcomhoz, hogy letöröljem róla a könnyeket.
- Helyes. Foglalkozzon a családjával. - Közöltem rekedten, majd beléptem a kandallóba. Onnan még egyszer ránéztem. - Sok sikert a babához. - Tettem hozzá és felmarkoltam egy adagot a hopporból, hogy aztán azt beleszórva a kandallóba, zöldes lángok között távozzak a Szellős Házból.
Tudtam, hogy ez fájni fog. Talán még akkor is fájni fog, mikor szeptembertől újra látni fogom... de majd eltűröm. Eltűrök mindent, maximum leadom az óráját. Úgysem leszek soha medimágus. Ahogy hazaértem, csak lerogytam a kandalló előtt és keserű ízzel a számban erőszakoltam meg a lelkem, hogy ne kezdjek el sírni.

KÖSZÖNÖM A JÁTÉKOT!

Roxfort RPG

Karakterek => Szellős Ház => A témát indította: Oliver Smith - 2022. 07. 16. - 20:26:58