Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => Déli szárny => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:50:08



Cím: Botanikus szoba
Írta: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:50:08
Avery Cassen pennájából

(https://i.imgur.com/cmVolUA.jpg?1) (https://i.imgur.com/gG1Kwxu.jpg?1)

Eldugott, rejtélyes szoba, melybe a Társalgótól nem messze vezet az út. A legtöbb diáknak fel sem tűnik, hiszen az ajtó olyan tökéletesen beleolvad a kastély falába, hogy szinte csak megtapogatva érezhető az, hogy kissé kidudorodik. Se kilincs, se másmilyen jelzés nincs rajta, azonban nagyon könnyen utat enged befelé, ha valaki tudja, hogy közelítse meg. A legfinomabb érintésre is azonnal kitárul az ajtó, ha az embernek egy kis magányra, csendre és harmóniára van szüksége -  feltárva ezzel a bent burjánzó mindenféle növény képét, a valamerről csobogó kis szökőkút hangjával és persze az illatorgiával megfűszerezve. Ellenben egy dühös, indulatokkal telt diák egyszerűen képtelen kinyitni, akárhogy os püföli az ajtót. A tanárok pedig, mivel hogy nagyrészt tudnak a szoba létezéséről, két-három pálcakoppintással akármikor feltárhatják a szinte láthatatlan ajtót.
Egy zárt helyiség, és bár a mennyezet üvegből van, a fény mindig olyan borús, mintha kint zuhogna az eső, épp csak annyira elég, hogy az ember elgyönyörködhessen a virágokban. A levegő mégis friss, és a legkülönfélébb növények nyílnak.



Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Sophie Flynn - 2020. 09. 20. - 17:46:33
ღ zenebona ღ  (https://www.youtube.com/watch?v=ePyPfvOfce0&ab_channel=BagossyBrothersCompany)
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ
(https://data.whicdn.com/images/118012400/superthumb.jpg?t=1401149756)
Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Eltévedtem.
Fogalmam sincsen hogy hol vagyok, pedig éppen Teddyt akartam megkeresni, hogy hogy áll az SVK házidolgozattal. De ahogy elindultam megint bekavartak a folyosók, lépcsők és minden egyéb izék. Elképesztő, hogy hét éve járok ebbe az iskolába és még mindig folyamatosan eltévedek. Csoda, hogy a konyhához már csukott szemmel is odatalálok. Jó,mondjuk az motiváló, az a hely a Teddy-randik fő helyszíne. De ez... ez mi ez itt ez a dzsungel?
Oké, ez nagyon fura. Remélem nincsenek itt errefelé olyan vizilények meg mutymutyok meg egyéb  fura micsodák itt, mert akkor még félni is fogok. Csak hozzáért a könyököm a falhoz én meg beborultam ide, és most itt vagyok a... a nem tudom, hogy hol vagyok. Igazából még jó, hogy ez a suli olyan keszekusza, hogy harminc év múltán is biztos felfedeznék valami újat.
Na jó, ha már itt vagyok szét is nézhetek. És akkor hátha kikeveredem. Vagy itt maradok örökre, elvégre kinek tűnne fel, hogy valakit megzabált itt valami húsevő random növény. A tanárok amúgy vajon tudják, hogy van már vagy öt üvegház a Roxforban? Vagy Lachaster proffot elkapta a hév?  Közben igyekszem nem eltaknyolni a nagy mászkálás közepette valami furán plafonig érő, furán vastag gyökérrel megáldott lilásrózsaszín növényben. Olyan pillantásokat vetek felé, mint aki menten attól fél, hogy megesz, vagy legalább lecuppogja a fejem, és kiszívja a vizet belőlem, hogy aztán egy gusztustalan ráncos mazsolafejem legyen. Véletlenül se hoznám rá a frászt a barátaimra, és Teddyre. Megrázom a fejem, na jól van, Sophie, viselkedj legalább egy picit úgy, mintha egy érett tizenhat éves hetedéves lennél. Menni fog?
Nem, nem fog menni. Inkább csak levetem magam egy padra, ami valami kikövezett vizes szökőkútszerű tó felé néz. Vajon ki fog belőle ugrani egy cápa? Vagy egy ilyen megmagyarázhatatlan kinézetű rémisztő varázslény?
Inkább csak lemondóan sóhajtok, és úgy döntök várom a csodát. Hogy megnyíljon alattam a föld vagy a plafon, hátha kujutok innen...
Nem is tudom mióta kuksolok itt, lehet már mindeki elballagott és már 2002 van, én meg még mindig itt ülök... AMikor valami zörejt hallok, én meg frászt kapva felpattanok, hogy most akkor oké, ennyi volt megesz egy növény. vajon a sikolyomat visszhangozni fogják a falak? Én is egy fura szellem leszek, mint Hisztis Mirtylle?



Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 09. 26. - 13:21:57


to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember


(https://i.pinimg.com/564x/a1/d6/e8/a1d6e8308dc874fb732a78640686a2bd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a3/36/94/a33694fb79ecfc63f94e2c475c2367fd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ec/66/94/ec6694c6a77e28fd111f1286ee35c392.jpg)

 welcome to the jungle  (https://www.youtube.com/watch?v=kjt-aYQO5zA&ab_channel=PostmodernJukebox)



- Mi ez a dzsungel itt? - bukik ki belőlem a kérdés, félig bosszúsan, félig  meg csodálkozva, és most kivételesen nem akkor, mikor belépek a griffis hálókörletbe. Nem, most valahol tök máshol sikerült kikötnöm, pedig csak a cipőfűzőmet akartam bekötni, azért támaszkodtam a falnak. És azon minutumban hanyatt fekve tálaltam magam, s néztem a levelekből, indákból, ágakból és csiricsáré virágokból szőtt plafont. Most vagy nagyon odavertem a fejem, vagy a Roxfort nagyon furcsán reagál a kikötődött cipőfűzőkre.

Igazából a saját épségemért nem is aggódom annnyira. Felemelem még fektemben a táskámból kifordult termoszt,  és megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, hogy a tartalma nem borult ki. Olyan vagyok mostanság, mint egy kihaló félben lévő, de minimum veszélyeztetett állatfaj, aki csak egy bizonyos nagyon specifikus élelem formát fogyaszt; csak ez esetemben nem bambuszrügy vagy eukaliptusz levél, hanem a kakaóbab magjából kinyert csodálatos mennyei manna, alias csoki. Na jó, kicsit hígítottam tejjel meg némi lángoló nyelvvel,  mert hát a jó kis ír forró csoki úgy jó.  Meg úgy, ha nem a padlóról kell felnyalnom, mert Merlin engem úgy segéljen, most azt is megtenném.

 A folyosón még mélabús nyugalmam éppen kezd visszatérni, erre valami növény kiszemeli a kezemben lévő gusztán meggypiros kulacsot, és meg  is célozza virágszirmokból álló szájszerű izéjével.

- Még mit nem! - hördülök  fel felháborodásomban, és elrántom az orv támadó elől az italhordót. Aztán azzal együtt én is arrébb hemperedem, mert ahogy ez hirtelen kinéz, lehet hogy velem is beérné, nem mintha lennének fogai, de ebben a kastélyban ki tudja... A szirompofa felnyalja utánam a földes padlót,  én meg talpra ugrok és biztos távolba szökkenek.

Hogy Lancaster aprítana a százfűlé főzetbe, te csoffadt muskátli, te. Igyál gyomirtót...  - füstölgök egyre kisebb lendülettel, elvégre én ma csendesen depizni indultam el valahová.

Magamhoz szorítva a termoszt, elindulok felfedezni, hova is kerültem, meg keresni valami biztonságosabb helyet a mélabús italozásomhoz. Mondjuk lehet, hogy inkább a pálcámat kéne a kezemben tartanom, de megviselt lelki világon számára a csoki most fontosabb.

Nincs velem Mezzi, Darcival bujkálnak a Tiltott Rengeteg egy számukra biztonságossá és védetté tett részén. Meg se látogathatom őket az aurorok  miatt. Cartwright haragszik rám. Folyamatos életveszélyben vagyunk, pedig be vagyunk ide zárva a négy fal közé, mint valami elcseszett karanténba. Szóval legalábbis azt érzem, hogy egy nagy fekete felhő követ engem mindenhová. Ami dementorokból van. Ezek ellen meg még a csoki is csak forrón, whiskyvel használ. Ha patrónusom lenne, az vagy egyszarvú lenne, vagy csoki. Vagy a dühös Cartwright, tuti egy dementor se állna meg előtte.

A vizcsobogas irányába ballagtam, várva hogy esetleg egy vízesés vagy ilyesmi van ott. Amikor azonban kiléptem a bokorból, egy szökőkutat tálaltam ott, még egy hetedéves hugribugrit, aki kábé az arcomba sikított, miközben felugrott.

- Bocs, nyugi - kiáltom félig én is a rémülettől, úgyhogy annyira nem erem el szerintem a kívánt hatást, de legalább nem dobom el ijedtemben a termoszt.

- Nem akartalak megijeszteni - mondom kifújva a benn rekedt levegőt, most már tényleg megnyugodva.

- Rád is Rád fér egy kis szíverősítő, mi?  - vigyorgok megértően, mert én meg tőle meg a sikításától kaptam majdnem szívbajt. - Kérsz forró csokit? - kínálom a nagy ijedelemre, és lehuppanok a kút melletti egyik gömbölyded kőre, sőt, őt  is hellyel kínálom magam mellett.

- Mindjárt eszembe jut,miből és hogyan kell valami ivóedényt varázsolni. Te nem tudod esetleg? Talpaspoharat tudok, de patkányból, és azt nem látok erre - vakarom meg a fejem elgondolkodva.

- Amúgy hol vagyunk? Csak be akartam kötni a cipőmet, és erre itt találtam magam - legyintek körbe a dzsungel felé.




  











Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Sophie Flynn - 2020. 10. 01. - 19:16:45
ღ zenebona ღ  (https://www.youtube.com/watch?v=ePyPfvOfce0&ab_channel=BagossyBrothersCompany)
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ
(https://data.whicdn.com/images/118012400/superthumb.jpg?t=1401149756)
Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Hoogy a fenébe kerültem én ide. A kérdés annyiszor vetődik fel bennem, hogy lassan strigulázhatnám is. És akkor ilyen kis pálcikákkal lenne tele körülbelül az egész botanikus szoba izé, mert hogy egészen biztosan itt fogok éhen halni, és majd egy éhes szellem lesz belőlem csupán. Remek, Sophie, remek.
Az a baj, ha az ember magányos, midnenféle nem túl vidám gondolat is az eszébe jut, és hát mostanában egészen sok olyan dolog nyomaszt, ami nyomivá tesz. Jó, nyilván nem igazán engedem, hogy ezt észrevegyék a többiek rajtam, Avery meg Teddy biztos aggódnának, hogy ha folyton a búskomor fejemet látnák. Sőt melyik fiú örülne egy szomorú lekvároskenyér képű lánynak? Na nem akarom, hogy az elkámficsorodottságom miatt Teddy mondjuk tényleg elhagyna... De... De ez az év is pontosan ugyan olyan félelmetesen indul. Az a Csillagles nagyon para volt, nem is tudom, hogy éltem túl. Mostanában egyre kevésbé érzem magam biztonságban este, akárhol is megyek, mert mindig olyan érzésem van, megint eltalálhat valami átok. Vagy elalvás előtt mi van ha megint valami megbűvölt hülye helyre kerülök? Pont mint a Kastélynál, vagy a Csillaglesnél... Oké, Sophie, nyugodj meg. Elvégre senki sem lelte halálát az iskolában... Csak Mirtylle, több száz varázsló, boszorkány és diák az ostrom alatt... Közöttük Balthasar is... És az a hollóhátas lány... Végül is teljesen biztonságos épület nem?
Nagyot sóhajtok. Nem szabadnak ezen aggódnom, most már aurorok vannak mindenhol, és amúgy is...
Ekkor hallom meg a fura hangot én meg egynesen azt hiszem, hogy az életemre tör valami növény, vagy valami lény, vagy valami izé. Én meg azt hiszem menten szörnyet halok. Csápolva hátrálok a medence vagy mi a fene felé, és már felkészülök, hogy belezúgok, de a kalimpálás közben megakad a kezem valami indás izében. Oké, szóval nem a víz, hanem az inda öl meg. Vagy az infarktus. Micsoda sokféle lehetőség a halálhoz...
- Bocs, nyugi - kiált felém valaki, mire én rémülten pislogok rá, de aztán csak felismerem benne az egy évvel alattam járó Griffendéles Mirát. - Nem akartalak megijeszteni.
- Én se téged - pislogok rá, majd kiszabadítom magam a növény markából. Vagy mijéből. Azért attól is megijedhet valaki, ha a másik megijed. A szemembe zúdult, kissé borzas tincseimet igyekszem hátra rendezni, majd a lány felé araszolok, és igyekszem nyugodtan felé mosolyogni, hogy itt minden oké. Akárhol is van most ez az itt.
- Rád is Rád fér egy kis szíverősítő, mi? Kérsz forró csokit? - kínálja a termoszt, mire felcsillan a szemem, és szinte úgy bámulok a lányra, mint aki nem is tudom, fényes glória szerű aurában fürdik.
- Úúú, forróó csoki. Imádom a forró csokit - bólogatok lelkesen, hogy kérek. Mindenhogyan képes vagyok beteges mennyiségű forrócsokit elfogyasztani, még a nyár közepén is. Bár annyira nincs Angliában afrikai hőség, de nekem mindig kell forrócsoki. Az nekem a benzin, az éltető nektár. Szóval lelkesen letelepedem mellé egy másik kőre, amit előtte jól megnézek magamnak, hogy él-e vagy ilyesmi. A mágus világ dolgaiban nem lehet megbízni. Főleg nem egy ilyen fura botanikuskertben.
- Mindjárt eszembe jut,miből és hogyan kell valami ivóedényt varázsolni. Te nem tudod esetleg? Talpaspoharat tudok, de patkányból, és azt nem látok erre - én erre kissé megborzongok,  azért sosem mertem abból a pohárból inni. És szegény patkányok.
- Öhm. Nem is tudom - végigtapogatom magamat, hogy egyáltalán nálam van-e a pálcám. AZtán ahogy kitapintom a vonalait, megnyugszom, hogy most magammal hoztam. - Egyáltalán van itt valami, amivel kezdhetnénk valamit? - teszem fel a rendkívül értelmesen megfogalmazott kérdést. Aztán a tekintetem megakad valami nagy Totoro levél szerű levele, amit megfogok és magunk elé helyezek. - Esetleg ebből megpróbálhatjuk - dünnyögöm, majd a pálcámmal elmormogok egy varázslatot, és várom a csodát. A levél aztán valami furán csorba, zöld pohárrá alakul, ami kissé ingatagon áll az ölemben. - Hát. Tadamm - mondom vigyorogva, mert azért egészen aranyosan néz ki ez a levélpohár.
- Amúgy hol vagyunk? Csak be akartam kötni a cipőmet, és erre itt találtam magam - együttérzően bólogatok, majd tekintetem követi Mira kézmozdulatát.
- Fogalmam sincsen. Valami rejtett botanikuskertben, azt hiszem. Lehet ide dugják el a növénykísérleteiket, és megetetik a rossz diákokkal őket - suttogom kissé elviccelve, eltúlozva a dolgokat. Azért annyira nem lehet közveszélyes ez a suli. - Én megbotlottam és lekönyököltem a falat, úgy kerültem ide - teszem hozzá, aztán valahogy észreveszem, hogy furán mozog a táj. És ha az ember ül, akkor nem kéne mozognia, nem? Lepillantok a kőre, amin ülök... És az egy mozgó kőteknősbéka, aminek a tetején ülök.
- Kőteknősön ülünk - jelentem ki a nyilvánvalót Mira felé pislogva. Oké. Ez nagyon cuki. Kőteknőős. - Remélem nem húsevők... amúgy merre visznek minket?


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 10. 04. - 09:25:07


to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember


(https://i.pinimg.com/564x/a1/d6/e8/a1d6e8308dc874fb732a78640686a2bd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a3/36/94/a33694fb79ecfc63f94e2c475c2367fd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ec/66/94/ec6694c6a77e28fd111f1286ee35c392.jpg)

 welcome to the jungle  (https://www.youtube.com/watch?v=kjt-aYQO5zA&ab_channel=PostmodernJukebox)


- Higiénikusabb, mint egy patkány, és még stílusos is  - bólintok elismerően a zöld ivóalkalmatosság láttán. - És illik ide. Nagyon. Kaphatok én is? - kérdezem szemtelen kiskutya szemekkel, és szedek egy másik olyan levelet. Nem baj, ha nem, mert amúgy az alkohol úgyis fertőtlenít, majd iszom a termoszból, miután Sophienak  töltöttem.
Szürcsölgetve hallgatóm a válaszát, és a rossz diákos részre elfintorodom.
- Hát én simán megeszem őket bünti nélkül is, az egyik majdnem lenyúlta a termoszt - mesélem ki magamból a sértettséget, és nagyot húzok mérgemben a csokiból. - Simán megpróbálta, a kis gaz, hogy lenne belőle parajfőzelék egy agresszív matróz konzervdobozában…
- Biztosan a jó helyen kell könyökölni- találgatok, aztán két korty közt meglepetten veszem észre,  hogy Sophie nem mozog ugyan, de távolodik. Értetlenül vonom fel a fél  szemöldököm,  aztán meg a  másikat is,mert ugyan a hugris lány helyváltoztatása hozzám képest  abbamarad, viszont a dzsumbuj meg a csobogó meg megindul.
- Mi a…
Végül félbe hagyok az értetlenkedéssel, mert Sophie megmondja a tutit. Előre hajolok, és fejjel lefelé nézek farkasszemet a velem a hátán mélán bandukoló sziklatestű jószággal, míg Sophie felteszi a fontos kérdéseket.
- Nem t’om. Nem tűnik éhesnek, de ha meg akar enni, szerintem lefutjuk. Szerinted hova megyünk? - kérdezem játékosan a meglehetősen bamba tekintetű tekitől, de nem válaszol. Persze, a varázslényeknél sose lehet tudni, mert valamelyik meg beszél, de pont ez éppen nem. Sebaj.  Felegyenesedem, nevetős prüszköléssel vállat rántok és még egyet húzok az italból, nyugtázva ezt az egészet.
- Nem tudom, de viccesek. Versenyzünk? Előre! - mutatok színpadi hévvel előre, kard híján a termoszommal, a teknős pedig változatlan lelkesedéssel és iramban halad tovább, Sophié mögött.
Igazából úgy tűnik, egy jó kis kertnézegető körútra visznek minket, lomhán ballagnak be a fák közé velünk, de legalább nem tűnik úgy, hogy zavarná őket a jelenlétünk. Jó, hogy ők ismernek néhány szép ösvényt itt, ahol kényelmesen el is férnek - csak épp nem kalkulálják bele a mi magasságunkat a komfortos ösvényszélességbe és magasságba. Úgyhogy kicsit ügyességi feladat, néha limbózni kell a behajló bokorágak és indák alatt, néha meg egészen felhúzni a lábunkat, nehogy a kaktusszerű izék tüskéi megszurkálják.
- Sima liba - vigyorgok Sophiera, akinek a teknőce most olyan közel mászik hozzám, hogy koccintásra emelem ivóedénykém.
Aztán hirtelen eltűnik Soph, meg az addigi táj, és jó két métert szánkázok lefelé valami kavicsos lejtőn, próbálva rajtamaradni a továbbra is rendkívül stoikus kőállat teknője tetején.
- Na! - morgok a lejtő alján, a susnyásban és körbenézek, hogy hogyan lehet egy botanikus szobában ilyen szintkülönbség, meg hogy Soph jön-e a hátasával, vagy hova lett. Csak utána iszok a forrócsokiból, ami egyrészt kezd már kihűlni, másrészt meg nem töltötte be a feladatát, hogy velem depizzen, mert egyelőre odáig még nem jutottam el. De ez nem is biztos, hogy baj.


  










Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Sophie Flynn - 2020. 10. 12. - 11:04:56
ღ zenebona ღ  (https://www.youtube.com/watch?v=ePyPfvOfce0&ab_channel=BagossyBrothersCompany)
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ
(https://data.whicdn.com/images/118012400/superthumb.jpg?t=1401149756)
Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Nyújtok egy levél izét Mirának is, és felé nyújtom, majd ahogy megkapom a firró csoki adagomat beleszürcsölök. Mondjuk nem várt kesernyésen csípős utó íz kissé fejbe kólint, és határozottan végigrohan rajtam a hidegrázás is, brrr, ahogy megérzem az alkohol kesernyés ízét. Vajon be fogok ettől rúgni? Nagyon remélem, hogy nem, mert az nagyon ciki lenne.
- Úúh, alkoholos forrócsoki? Menő vagy, Mira - vigyorgok rá. - Szerencsére most nincs kedvem prefektusnak lenni a fura őserdő izé közepén, meg hát na. Annyiranem is vagyok véres prefektus - teszem hozzá. Na tessék. Máris beszédesebb vagyok. Nem mintha nem beszélnék hülyeségeket alapjáraton. Csoda, hogy eddig Teddy meg Ave nem kergetődött az őrületbe mellettem a hülyeségeim miatt. Közben megint iszok egy kis kortyot belőle, mert jólesően felmelegít ebben a nyirkosan fülled helyen, és körbepillantok a helyiségben, hogy van-e valamerre valamilyen gyanús növénymozgás.
- Hát én simán megeszem őket bünti nélkül is, az egyik majdnem lenyúlta a termoszt. Simán megpróbálta, a kis gaz, hogy lenne belőle parajfőzelék egy agresszív matróz konzervdobozában… - Erre elkerekedik a szemem, és majdnem a szám is, azzal pedig a forrócsoki majdnem kiköpődik, de aztán inkább gyorsan lenyelem a forró italt és csak nézek Mirára.
- Itt élnek a növények? Mármint azok élnek, csak itt olyan szörny növényesen élnek? Ójaj, mint az ilyen régi filmekben... Jönnek a fura indáikkal, meg a csattogó fogaikkal, amik a közepükből állnak ki... - igen megint túl sok filmet néztem nyáron, de hát mégis mit csináltam volna, Teddy eltűnt, és a Csillagles után már kimozdulni sem volt kedvem, mert attól féltem valami dimenzióváltás lesz megint ahol mindenféle emberek átkoznak összevissza a sötétben. Inkább kortyolok megint, hogy azt a kellemetlen elméket az Elvarázsolt Kastéllyal együtt kizárjam.
Aztán először el sem hiszem, de mozognak a kövek, amikről kiderül, hogy kőteknősök. És még önmagukhoz képest egészen fürgén bandukolnak. De igazából lepillantva rájuk nem tűnnek olyan agresszívnek, mint azok a növények a képzeletemben.
- Nem t’om. Nem tűnik éhesnek, de ha meg akar enni, szerintem lefutjuk. Szerinted hova megyünk? - kéredi, mire én megvonom a vállamat.
- Gőzöm sincsen. Mr. Teknős, hova megyünk? - pillantok le megint rá, de ő ugyan olyan álmos és bamba fejjel menetel előre. Lehet süket, mint a kő? Minden esetre nem szeretném ha ők is hirtelen ilyen veszélyes izékké alakulnának át, amik így fogják magukat és megesznek.
- Jóóó, előreee - bólogatok lelkesen, és tovább döcögünk a hátukon, miközben kíváncsian nézelődök összevisszára a botanikus kertben, ahol alapjáraton egészen szép növyének is vannak, amik egyelőre nem tűnnek se barátságtalannak se éhesnek. Nagyban tekergőzöm azért ki az ingák elől, nem szeretnék úgy járni, mint Clayton a Tarzan mesében... Ugh...
Már kezdek megnyugodni, amikor eltűnik Mira és a teknőse én meg azonnal bepánikolok, hogy mégis Merlinre, mi a fene történt? Aztán leugrom  a teknősről, és lenézek valami leejtőről, aminek az alján megtalálom MIrát is a teknősével, aki a lehető legnagyobb nyugalommal eszik valami növényt a lába mellett. Felkapom az én jószágomat az ölembe és lebámulok a lányra.
- Jól vagy, MIra? - kérdezem és lehasalva nézem a mélyben lévő lányt, aztánvalami nagyon ijesztő hangot hallok a hátam mögül, és mire hátra esek, azt hiszem mentem meghalok a rémülettől. Valami izgő mozgó veszéles növény kúszik-mászik felém, éhesen. Oké vagy meghalok mert leugrom, vagy meghalok mert megesznek. Magamhoz szorítom jobban a teknőst és inkább lecsúszom a hasamon Mira mellé a meredekes leejtőn, reménykedve abban, hogy a növénynek ez nem jut az eszébe.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 10. 12. - 20:50:24


to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember


(https://i.pinimg.com/564x/a1/d6/e8/a1d6e8308dc874fb732a78640686a2bd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a3/36/94/a33694fb79ecfc63f94e2c475c2367fd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ec/66/94/ec6694c6a77e28fd111f1286ee35c392.jpg)

 welcome to the jungle  (https://www.youtube.com/watch?v=kjt-aYQO5zA&ab_channel=PostmodernJukebox)



Prefektus. Basszus! Képes voltam megkínálni egy prefektust a higított forrócsokimmal. Még jó, hogy ebben a suliban csak jófej prefikkel tudok összefutni, Avery se bírságolt meg, amiért egy meglett lovat eregettem a folyosón, van remény. Kigúvadnak a szemeim, ugrálnak kicsit a fényesen csillogó jelvény, meg a rémesen fintorgó lány között.
- Csak… Csak tudod, ősz van, mindenféle nyavaja van a levegőben, kell egy kis fertőtlenítés. Ez amúgy nem erős, tényleg, csak lélekmelegítő - magyarázom, aztán inkábbb elengdem a dolgot. Mert azért amúgy az a brutál vastag, polárpulcsis, rikító színű, kötöttkályha típusú melegítő. A növények elpusztításáról szóló résznél már nem aggódom, inkább csak csodálkozom kissé.
- Hát… Minden növény él. De ezek mondjuk jobban élnek az átlagnál, tudják, mi a jó - teszem hozzá. Ha már limitált helyváltoztatásra is képes, varázsnövény volnék, én is biztos ráhajtanék az elérhető távolságú forrócsokira. - De fogakat nem láttam, szóval…
A teknőcös utazás kezdetben kellőképpen vicces és zen ahhoz, hogy elfelejtsük az elméletbeli horror-növényeket. Utána meg kellően akciódús.
Alig érek le a bokrok közé, mikor meghallom Sophie kiáltását. Még a számba van a forrócsoki, úgyhogy csak hümmögök, hogy ühüm. Látom, hogy Soph milyen könnyedén kapja fel a tömör kőből lévő tekit, mire elámulok. Brutál jó kondiban lehet, próbálom is megdicsérni, de a bókból csak egy masszív köhögőroham lesz, mert jól tévútra megy a lángnyelves csoki.
Amíg én megfulladok, a lány kőállatostul mellém csúszdázik. Könnybe lábadt szemmel nézek rá, aztán meg a lejtő tetejére. Valami futórózsa kanyarog elő a tetőről, szép virágokkal, meg kevésbé szép tüskékkel. Nem is tudom, mit várjak tőle, volt régebben egy elég rosszul sikerült Valentin-napi kirándulásom egy rózsakertben, úgyhogy kis mértékben gyanakszom, de még nem esek se páikba, se dühbe. Majd ha ráhajt a poharamra… Félrebillentett fejjel mérem végig, aztán, mivel nem sokkal halad gyorsabban, mint a mi teknőckéink síkon, ráérősen elfordulok, és inkább Soph felé nyújtom a kezem, hogy felsegítsem.
- Mi ez az izé? Nézd, követ téged - mutatok krákogva az indákra, amik lassan kanyarogva haladnak lefelé, a hugrabugos lány után.
- Lepuffantsam valami bűbájjal? - kérdezem készségesen, mert bár nem tudom eldönteni, hogy fenyegető-e, de látom, hogy Sophie eléggé meg van rémülve tőle. Kezembe is veszem a pálcám, szükség esetére, bár azt igazából nem is tudom, milyen bűbájt használnék.
 
HOPPKOPP kihívás teljesítve ;)







Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Sophie Flynn - 2020. 10. 16. - 17:10:00
ღ zenebona ღ  (https://www.youtube.com/watch?v=ePyPfvOfce0&ab_channel=BagossyBrothersCompany)
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ
(https://data.whicdn.com/images/118012400/superthumb.jpg?t=1401149756)
Mirabella
(2001. szeptember 10.)


Bólogatok a fertőtlenítős dologra, bár nem igazán vagyok az az alkoholista típus, azért karótnyelt sem vaygok. Meg egy korty picike bumm még jobbá is teszi a forrócsokit, amiért amúgy is beteges túlzással rajongok. Mert hát, ki az még aki a nyári (angol) hőség közepén is forrócsokit rendel akármilyen kávézóból? Csoda, hogy egyáltalán még nyáron is árulják ezt a mennyei mannát, ami nélkül a világ csak cudar hideg akármi lenne, a kellemesen édes folyékony nektár helyett. Oké, Sophie, szálldogállj csak le a földre... vagyis mozgó kőteknősödre a forrócsoki felhőből...
- Hát remélem nem is nagyon agresszívak,mint ahogyan kinéznek. Lehet csak törődés vagy szeretet kell nekik, mert társaságra vágynak - gondolkodom el nagyban, ahogy a teknősön haladunk, és közben képen is csap valami növény nagy tasla, lengedező totoro levélszerűsége. Megráncolom az orromat, azért jó lenne, ha nem benyomott képernyővel keverednék ki innen, a végén még Teddy tényleg kidobna. Amiről teljesen kiakadnék, elvégre mind a ketten gyűjtünk az egyetemes éveinkhez tartozó közös lakásra.
- Egyébként vajon honnan kerültek ide ezek a teknősök? Arabella tanárnőnél miért nincsenek ilyen lények a ládájában? A sok ijesztő fura akármi helyett, sokkal barátságosabb lett volna az az óra - tűnődöm. Azért azok a lángoló rákvalamik kissé parák voltak azon az RBF-en. Azt hittem képen pörkölnek és meghalok.
Lepillantok a teknősre, ami elégedetten lépked alattam, és menet közben apró kis köveket szedeket fel, és úgy ropogtatja őket, olyan élvezettel, mint ahogy egy troll ropogtatná a gyerekek csontjait. Na jó, Sophie, megártott a forrócsokis lötty.
Aztán az egészen idilli teki kocogás után persze Mira eltűnik, és engem üldöz valami névény izé. Komolyan, van olyan szeglete az iskolának, ami nem félelmetes? Mondjuk ahol nem mozdul el a lábad alól a lépcső. Vagy esetleg nem suhan át rajtad valami random szellem. Vagy mondjuk nem csapja le a fejed a Szeszély miatt az őrpáncél a pallosával. Nem kérek én sokat, de tényleg... Csak hogy ne pusztuljak meg a kamaszéveim közepén.
Ahogy leszánkázok, és nagy nehezen feltápászkodom Mira segítségével, felpillantok az indás dühös fejű növényre. Egészen eddig nem tudtam, hogy vannak dühös fejű növények... leszámítva a Mandragórákat, de hát ugye azok szerencsétlen morcos fejű, bőgő gyökerek.
- Mi ez az izé? Nézd, követ téged - mondja, mire a teknősömet felnyalábolva nagyokat pislogok felé. Bátorság, Sophie. Vagy valami ilyesmi. De érzem már megint, hogy minden tagom szaladni szeretne. Közben tényleg lehöngyörödik a leejtőn a növényszerűség. - Lepuffantsam valami bűbájjal? - kérdezi Mira, mire hümmögök egyet.
De ha szegénynek csak belement egy tüske a szemébe?
- Háát nem tudom. Először próbáljunk meg vele beszélgetni. Szia kedves növény, miért vagy dühös? - szegezem neki hangosabban a kérdést, és közben még mindig Mira biztonságos oldala mögül pislogok kifelé.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 10. 19. - 20:44:39

to Miss Sophie Vanheim
2001. szeptember

 (http://)(http://) (http://)


 trallala  (http://)


Sóhajtok egyet, mert ja, szeretet és törődés kell mindennek a világon ahhoz, hogy nőjön. Bár a borsók növekedését kutató mugli tudósok azt találták, hogy ők a metálzenétől meg a csúnya beszédtől szuperül nőnek. Amelyikeket babusgatták, azok meg kinyúvadtak. Nekem egész szimpik a borsók. De itt most más növényekkel állunk szemben.
- Egyébként vajon honnan kerültek ide ezek a teknősök? Arabella tanárnőnél miért nincsenek ilyen lények a ládájában? A sok ijesztő fura akármi helyett, sokkal barátságosabb lett volna az az óra - mondja Sophie, én meg félre billentem a fejem, és fintorogva gondolkodom. Inkább húzok még egyet az üvegből.
- A Roxforttól simán kitelne, hogy ezek mászkáló szobrok, de azért csak életszerűbbek, szóval nem tudom. Talán azért hozták őket ide, hogy eltakarítsák az útról a köveket. Vagy olyanok, mint a megunt ékszerteknős a mugliknál, csak nem a tóban, hanem itt lettek elengedve - rántom meg a vállamat.
A csúszdázás és növénykés fogócska után végül csak nem tüzelek csípőből. Elmosolyodom, tényleg olyan kedves ez a Sophie, még Mr. Morcos Szirompofával is megpróbál tárgyalni. Ez még használ is. Mondjuk még mindig nem tűnik barátságosnak, de nincsen rózsa tövis nélkül. Kihúzom magam, én nem félek lemetszeni egy-két ágat, ha magamat vagy az ivócimbimet kell megvédeni, de inkább csak méregetjük egymást, a növény, meg én. Pedig Sophie-t követte, szóval valamit tőle akart.
- Na jó, szerinted mit szeretne tőled? Amíg egyedül voltál, mit csináltál? Vagy szidtad esetleg, mint a répát? Nem, nem vagy répa, látom, nyugi - szólok a határozottan nem haszonnövényre, mely szirmai, meg a levelei hegyei kissé elvörösödnek, olyan fenyegetően, mint mikor valakinek az arca mérgében kipirul.
- Nem szedtél virágot, vagy ilyesmi? Nana! Tárgyalunk szépen - bökök a pálcámmal a növénylény felé, aki kicsit oldalvást sasszézott, és úgy próbál a közelünkbe, de főleg Soph’ közelébe kerülni. Úgyis kéne gyakorolnom a békéltető szerepet, bár azt nem gondoltam, hogy ezt pont egy dühös muskátli ellenében fogom első ízben megtenni.
- Vaaagy… Van rajtad valami növényi eredetű? - kérdezem gyanakodva, és végignézek Sophie-n, árulkodó kiegészítőket, mintákat keresve.




 


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Sophie Flynn - 2020. 10. 23. - 13:05:13
ღ zenebona ღ  (https://www.youtube.com/watch?v=ePyPfvOfce0&ab_channel=BagossyBrothersCompany)
ღ Dzsungelesen egzotikus forrócsokizás ღ
(https://data.whicdn.com/images/118012400/superthumb.jpg?t=1401149756)
Mirabella
(2001. szeptember 10.)


- A Roxforttól simán kitelne, hogy ezek mászkáló szobrok, de azért csak életszerűbbek, szóval nem tudom. Talán azért hozták őket ide, hogy eltakarítsák az útról a köveket. Vagy olyanok, mint a megunt ékszerteknős a mugliknál, csak nem a tóban, hanem itt lettek elengedve - mondja Mira, miközben a mozgó teknősök eredetét tárgyaljuk. Én tényleg meg akarom tartani, Atlasz amúgy is eléggé szabad, Tarzan meg nem unatkozna és mivel kőből van annyira nem félnék attól hogy megcsócsálja és megeszi valamelyik testrészét.
- Akármicsodák is ezek a cuccok cukik, szerintem Mauglinak fogom hívni, ha már dzsungelben találtunk rá - mondom vigyorogva és megpaskolom a teknőst. Mauglit is a dzsungelben találták és nem állat volt. Ez a teknős meg nem növény hanem kő akáármi és imádom. Kíváncsi vagyok mit fog hozzá szólni Teddy vagy Avery, vagy Mira, ha meglátják nálam. Az ágyam alatt csinálok neki egy kis kuckót, amúgy is ezt  a pár hónapot még kibírja suliban és utána magam mögött hagyom ezt a helyet... Kissé ez elszomorít, de azt hiszem ez van. Felnőnig meg  azt hiszem kiábrándító.
Főleg hogy valami hibridnövény megszáállt. Vagyis nem úgy hogy a testembe szállt csak elkezdett üldözni. És de most de miért én? Nem akarom hogy megegyen. A gyomorban emésztődni szomorú és magányos dolognak tűnik.
- Na jó, szerinted mit szeretne tőled? Amíg egyedül voltál, mit csináltál? Vagy szidtad esetleg, mint a répát? Nem, nem vagy répa, látom, nyugi - a növény egészen aranyosan vörösödik el, de aztán eszembe jut, hogy félek tőle így óvatosan bámulom őt Mira háta mögül. Nagyszerű hetedéves prefektus vagyok aki egy hatodéves lány mögé bújik... De ez akkor is félelmetes.
- Hát csak eltévedtem - mondtam a választ, annyira nagyon semmit se csináltam. - Párszor arcon nyomott valami ág és hát... nem is tudom. Lehet sonka szagom van? Vagy csirke? - kerekedik ki a szemem, mire a növény csak dühösen rázza meg magát az indáival és rózsaszín szírmaival együtt.
 Nem szedtél virágot, vagy ilyesmi? Nana! Tárgyalunk szépen. - Vaaagy… Van rajtad valami növényi eredetű? - kérdezi, mire én lassú mozdulatokkal végig tapogatok magamon, már amennyire az ölemben lévő teknőstől tudok. Megrázogatom a talárom, a szoknyám, a ruhám, de nem találok semmit. Lehet egyszerűen csak fehérjeforrás vagyok neki.
- Öö nincs... vagyis... Óóó, ahaa! - mondom hangosan, és belenyúlok a zsebembe hogy néhány magot kihalásszak. - Megbotlottam egy buckában és ilyen magok szóródtak szét. Szomorú voltam hogy tönkre tettem a virág ágyást, vagy mit. El akartam ültetni őket valahl fent... Úúúúú  - csapok a fejemhez és a növényre nézek. - Jajj ne elloptam a gyerekeid.
Nagy szemekkel meredek rá, mire a fejével, vagy mije van egy növénynek... talán jobban kellett volna figyelnem GyT-n. Szóval bólogat felém. Aaaj nem hiszem el, mindent tönkre teszek. Oké, Sophie ne pánikolj.
- Na jó, el kéne ezeket ültetnünk ugye?


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Mirabella Harpell - 2020. 10. 23. - 14:01:44


to Miss Sophie Vanheim

2001. szeptember


(https://i.pinimg.com/564x/a1/d6/e8/a1d6e8308dc874fb732a78640686a2bd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/a3/36/94/a33694fb79ecfc63f94e2c475c2367fd.jpg) (https://i.pinimg.com/564x/ec/66/94/ec6694c6a77e28fd111f1286ee35c392.jpg)

 welcome to the jungle  (https://www.youtube.com/watch?v=kjt-aYQO5zA&ab_channel=PostmodernJukebox)


- A Maugli nagyon cuki név. Nem mugli Maugli - dünnyögöm a nyelvtörőt vigyorogva, és elgondolkodom, én is hazavigyem-e a teknőcöt, akinek a hátán idáig stoppoltam. De ahogy összeakad vele a tekintetem, inkább meggondolom magam. Sophiénak kedves tekintete van, emennek viszont elég morci. Majd itt meglátogatom. Így is van két ló az ágyam alatt, annyi állat egyelőre épp elég. Azért megpaskolom a hátát, hálából, hogy idáig utaztatott.
- Szerintem a virágok nem szeretik a sonkát, meg a csirkét, de ha ez húsevő, akkor lehet - rántom meg a vállam, bár érzem, hogy nem itt van a dolog nyitja. Fogom én a pálcám, úgy csinálok, mint aki hú de bátor (ha már rajtam van a vörös-arany sál, hirdetvén büszke házamat), de közben arra gondolok, hogy azért egy metszőollóval lehet, nagyobb biztonságban érezném magam. Mondjuk van egy-két bűbáj, ami minden helyzetben alkalmazható, és az aguamentivel még meg is locsolhatnám, de mégis. Az én pálcám nem önmagától működik sajnos úgy, mint egyeseknek.
- Öö nincs... vagyis... Óóó, ahaa! Megbotlottam egy buckában és ilyen magok szóródtak szét. Szomorú voltam hogy tönkre tettem a virág ágyást, vagy mit. El akartam ültetni őket valahl fent... Úúúúú - hallom Sophiet, és egy helyeslő biccentéssel nyugtázom, hogy el is jutottunk oda, ahol a kutya el van ásva. Meg mindjárt a virágmagok is mellé kerülnek, a jelek szerint. A kérdésnek álcázott javaslatra lelkesedem.
- Ez jó ötlet, szerintem is el kéne. Mutass nekünk egy jó kis helyet! Hova tegyük a babáidat? - kérdezem a virágfejű növénykétől, ami azért érdekes, mert annyit még nem ittam, hogy a “növényekkel beszélgetős” állapotomba kerüljek máris. De ilyen ez a Roxfort, alkohol nélkül is fura dolgokat hoz ki az emberből.
A növényke rögtön megnyugszik, és kúszni kezd, vissza a szökőkúthoz. Kis küzdés, és kapaszkodás következik, segítek felvinni Mauglit, ha szeretné, aztán a tisztáson a kút mellett, egy szimpatikus területet körbekerít a növény az indáival, úgyhogy ott letáborozunk.
- Szerintem itt jó lesz - mondom, és a kezemet nyújtom Sophie-nak, mert ha adna magokat, hamarabb végeznénk. De ha nem, a magocskák gondolom akkor is a földbe kerülnek, és én meg meglocsolom őket egy óvatos aguamentivel, hogy biztosan jól érezzék magukat. Magunkat meg a forrócsokival locsolom meg.
- Egészségedre - mosolygok és Soph felé nyújtom a termoszt, rá hagyományozva az utolsó adagot. A növény elégedetten tekereg a lábunk körül, de úgy vagyok vele, hogy most már nyilván nem kell tartanunk tőle.
Az ajtóban elköszönök Sophietól.
- Köszönöm a társaságot, Maugli biztosan jól érzi majd Nálad magát! Legközelebb mehetünk inni az üvegházba - vigyorgom, aztán búcsút intek.
 

Köszönöm a játékot! :)






Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 02. 12. - 23:13:02
Trying to relax


(https://www.elte.hu/en/media/91/de/786dbecf3a38c01bff258f0ca575879b8ca06428524f80751001f8224dad/botanical-garden1.jpg)

2004. február 12.

 Simple casual (https://i.pinimg.com/564x/ee/cd/70/eecd7027d303929ca3d5c66fce51210f.jpg)
 ♫ Walk ♫  (https://www.youtube.com/watch?v=4PkcfQtibmU&list=RDa4b2TQ0uFwY&index=28&ab_channel=FooFighters)

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”



Hatalmas sóhaj kíséretében léptem be a Botanikus szobába. Tudtam, ide csak teljes nyugalom mellett lehet bekerülni, ha feszült és stresses vagyok, az ajtó zárva marad. Nagyjából fél éve találtam meg ezt a helyiséget, mikor teljesen véletlen edzést követően rossz felé fordultam a folyosón. Azóta ezt használom, ha egy nehéz tananyagra kell felkészülnöm, vagy ha el akarok kicsit menekülni a világ elől. Sok negatív gondolatot kell átrágnom ezúttal is, persze csak miután végeztem a bájitaltan beadandómmal. Pár pergament, tintát, tollat és könyvet hoztam magammal, az órai munka szinte még élénken él az elmémben, így nem hiszem, hogy gondot okozna megírni a ragya eltüntető bűbáj lehetséges mellékhatásait és toxikusságának lehetőségeit.
A már jól megszokott ülőhelyemet kerestem, ahogy egyre mélyebben szippantottam be a szobában lévő növények uralta teret. Gyönyörű volt itt minden, nyugtató, ahogy a mennyezeten egy borús, esős táj képét mutatta a bent lévők felé, ahogy a növények békésen pihentek a sarkokban, a kis szökőkút csobogó hangja pedig felér egy szexuális izgalommal a lélekre. Csak úgy rohamozták meg az orrom a különböző finom illatok, néha pedig, bár lehet csak képzeltem a látványvilág miatt elémtáruló mennyezeti illúzió miatt, de friss eső illata is megcsiklandozta szaglószervemet.
- Itt van. – bólintottam elégedetten, mikor megtaláltam a padomat, majd biztosra menve, hogy senki más nincs itt rajtam kívül, lepakoltam a holmijaimat magam mellé, kényelmesen hátradőltem és elővettem a könyvet és azon az oldalon nyitottam ki, ahol a korábban említett bájitalt fel lehet lelni. Gondtalanul olvasni kezdtem, jó kedvemben még a szavak is összemosódtak egy kedves verssé, mely még viccesebbé tette az amúgyis szórakoztató tanulást. Vannak zavaró gondolatok a fejemben pár diáktársam viselkedése miatt talán, át kell gondolnom egy csomó történést is, mint, hogy már ismét egy szerelmes levéllel zargattak a délelőtt folyamán. Nem meglepő, közeledik a valentin nap és ilyenkor aktívabb a lányok érdeklődése, lehet azért mert tetszik nekik a mogorva srácok stílusa vagy csak nem akarnak egyedül lenni ezen a jeles napon, mert az kellemetlen. Talán Monstro is ezért nyomult rá Elois-re, holott elég magának való lány. Mondjuk mindegy is, sokan bántották, így megérdemli hogy valaki kedves is legyen vele végre. Az igazat megvallva én sem voltam valami jó fej, pedig a háztársam, na de mindegy, nem érdekes, csak nehogy játszadozzon vele az a mardekáros, nem biztos, hogy még azt a megaláztatást is elviselné. Na meg aztán ott van az a Le Fay lány is. Mindig összefutunk, akármerre is vezessen az utam, jó persze, úgy nem nehéz, hogy ő is kviddicsezik, de szerintem a nyomomban van. Nem lepődnék meg, ha akarna tőlem valamit, a modoromat tekintve tökéletes vagyok, igen, jó pasi vagyok. Mosolyogtam elégedetten, miután lapoztam egyet a könyvben. Jobb kezemmel belenyúltam a zsebembe és elővettem belőle a még régebben félretett minden ízű drazsémat és felbontottam. Az ilyen alkalmakra jó, ha finom ízűt találok, akkor kellemesen dőlök hátra és elszopogatom, ha meg borzalmas ízűt, az kicsit felébreszti az agyam és jobban tudok a tanulásra koncentrállni. Oda kell tennem magam, mert Smith most megorrolt rám, amiért megkérdőjeleztem a szaktudását, valószínűleg most egy ideig kinéz magának.
Óh…ennek vices íze van…talán gumi. Megrántottam a vállamat, majd úgy olvastam tovább a nyavaják eltüntetésére szolgáló bájital egyéb összetevőinek mellékhatásának felsorolását. Szerencére ilyen miatt nem kellett aggódnom, bár mondjuk bármikor megtámadhatnak ragyakorral vagy valami csúnyító átokkal, de ettől nem félek, jó párbajozó vagyok és a légynek sem ártok. Ez is jól mutatja, most is találtam magamnak egy mások számára félreeső és rejtett zúgot. Itt senki nem árthat nekem és az idegrendszeremnek. Még az hiányozna, hogy valaki tönkretegye ezt a kellemesnek induló délutánt  


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Nora Narek - 2023. 02. 15. - 18:25:48
♥ a macska vitte el  ♥
( maow )
(https://i.pinimg.com/564x/91/a6/98/91a698a9c608b7bac7d7912e86a9171a.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: cool cat (https://www.youtube.com/watch?v=kToCuYfkGI4&ab_channel=QueenOfficial)
2004. 02. 12..
p.s. Leonard

Az egész úgy kezdődött, hogy Helvát kerestem már megint a konyhában. Igen, mert ez a macska is nassolni járt oda, hogy a legfinomabb falatokat eszegesse ki az édességes fiókból. Egy kicsit puffancs is volt, meg édesszájú, de én nem is tudtam hova tenni, hogy szeretheti egy macska a csokis kekszet. Oké, értem én, hogy az finom, minden édes dolog finom volt, de Helvát is jobban érdekelték ezek, mint mondjuk egy finom hal, vagy hogy elmenjen végre egeret fogni. Nem, ő nem holmi patkányt vagy egér esetleg pocok tetemet tett az ágyamba reggelente, hanem megcsócsált csokidarabokat, mintha élete vadászatáról jött volna vissza, de komolyan. Egyébként a konyha felé menet még Lenbe is beleütköztem, jól le is tüsszentett, aztán mielőtt elhúzódhattam volna tőle, tovább is robogott. Lehet allergiás a kedvenc samponomra? Le kellene cserélnem... Én meg mehettem a konyha felé, ahová a macskám is éppen beszökött.
- Helva! - láttam meg a fenekét egy bonbonos dobozból kikandikálni, és nagy nehezen ki is sikerült cibálni. Nyávogott egyet, mintha csak azt mondta volna, hogy ez finom volt, és mielőtt megfoghattam volna, hogy akkor most már tényleg bezárom a szobámba, elugrott előlem, a szájába kapott egy pizzaszeletet?! és tovább futott, én meg utána. Amilyen dagi volt, olyan gyorsan futott. Egyre kevésbé értettem ezt az állatot, úgyhogy rikácsolva mehettem utána.
Fogalmam sincsen, hogy meddig kergetőztem, de legalább az állandó futásoknak tényleg hasznát vehettem, amikkel Len gyötört minket az órák előtt. Bár kissé tartottam attól, hogy olyan gusztustalan nagy izmokat növesztenek a szép és karcsú lábaim. Én így voltam tökéletes és gyönyörű, karcsú voltam a táncolásnak köszönhetően. Már lassan olyan részére értem a kastélynak, ahol még sosem voltam, mondjuk ez nem volt újdonság. Túl sok volt itt a kő, meg minden. Annyi előnye volt ennek a rohangálásnak, hogy nem volt időm csak úgy mérges lenni Digbyre meg Thompsonra, és az utálkozás helyett inkább a macskám nevét kiabáltam akit elnyelt a fal. Elnyelt a fal. ELNYELT A FAL! De olyan hirtelen, hogy még csak lefékezni sem tudtam, meg megemészteni sem, hogy mi történt, mert elnyelte a fal! Oké, boszorkány vagyok, ez nem kéne, hogy újdonságnak hasson, de a macskám!
- Köpd ki a macskám te sunyi fal! - magyaráztam, aztán ezzel a heves lendülettel én is valahogy átkerültem egy szobába, és az arcom megcsapta az a tipikus növényszag, amit az üvegházban is érezhetett az ember. Értetlenkedve néztem körbe, de aztán a macskám is kiszúrtam, aki nagyban csörtetett a gombóc testével előre, egy srác felé. Még nem tudtam kivenni, hogy ki volt, én meg rohantam a macska után ismét, bár szerintem út közben már elhagytam a tüdőmet. Infarktust fogok kapni...
- A macska! Közelít a macska - magyaráztam, és ezzel egy időben az állat fel is ugrott a srác ölébe, súlytától adódóan meggyűre és elszakítva valami könyvnek a lapjait, és aztán szinte rávettette magát az édességes dobozra, és ha ellpota, ha nem tovatűnt a szakadt lapokkal együtt a susnyásban. Ekkor tudatosult bennem, hogy ez a gyerek itt előttem Leonard volt, némi könyvmaradvánnyal az ölében.
- Mondtam, hogy macska - jegyeztem meg, kissé félig levegő után kapokdva.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 02. 22. - 16:07:06
Trying to relax


(https://www.elte.hu/en/media/91/de/786dbecf3a38c01bff258f0ca575879b8ca06428524f80751001f8224dad/botanical-garden1.jpg)

2004. február 12.

 Simple casual (https://i.pinimg.com/564x/ee/cd/70/eecd7027d303929ca3d5c66fce51210f.jpg)
 ♫ Walk ♫  (https://www.youtube.com/watch?v=4PkcfQtibmU&list=RDa4b2TQ0uFwY&index=28&ab_channel=FooFighters)

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”



Szinte nem is figyeltem, hogy eltelt az idő itt a botanikus szobában, már lassan be is fejezem a beadandómat. Olyan nyugodt itt minden, úgy döntök, inkább, hogy majd máskor írom le azt a pár mondatot zárásként, most inkább csak eldőlök a padon és elolvastam a következő órák anyagait. Alapjában szerettem olvasni, az előre tanulás pedig kötelező volt számomra, ne lepjen meg Smith professzor a következő órán sem, lehet utazni fog rám a múltkori számonkérésemért, amiért meg mertem kérdeőjelezni a szakmaiságát. Én csak egy hibára hívtam fel a figyelmét, az nem ugyanaz, szerintem szaktekintélyként igen is nagy koponya, de a legjobbak is hibázhatnak. Megrántottam a vál-lamat, ahogy a mini szökőkutat figyeltem elgondolkozva, majd vettem be még egy drazsét. Citrom ízű. Behunyom a szemem és elmerengek az ízvilágban, melyet annyira imádok. Rég is csináltam citrom pitét, talán a hétvégén megint belopakodom a konyhába csinálni egyet, remélem senki nem rontja rám az ajtót, ciki lenne, ha lebuknék.
- Köpd ki a macskám te sunyi fal! – hallottam a távolban valami hangfoszlányt, mire felkaptam a fejem, de utána ismét csend honolt. Talán képzelődtem, mosolyogva megráztam a fejem és elhesegettem annak gondolatát, hogy brki rámtörheti az ajtót. Eltettem a beadandómat a táskámba, majd folytattam a könyv olvasását, mikor ismét zaj csapta meg a fülemet, mosmár közelebbről. Min-tha hozzám intézték volna azokat, így akaratlanul is a hang irányába fordultam.
- A macska! Közelít a macska – próbált figyelmeztetni a hang forrása, mikor pedig lenéztem, milyen macskáról is beszélt, már saját szemeimmel láthattam, ráadásul közelről, ahogy az ölembe ugorva kicsórja kezeim közül a cukraimat, majd a könyvemből kitépve egy lapot már tovább is áll. elhülve, szinte kívülről figyeltem a jelenetet, a lap pedig egyenesen a lábaim elé hullott le, de nem úszta meg a többi oldal sem, bár karmolás nyomokon kívül más baja szerencsére nem lett. Elhülve, szinte lélegzet vétel nélkül hajoltam le a lapért, majd szemem előtt tartva nyeltem egy akkorát, visszaviszhangozta a botanikus terem.
Óvatosan leraktam a lapot vissza a helyére, majd pálcámat a kezembe véve, próbáltam megjavítani.
- Papyrus Reparo. – suttogtam alig hallhatóan, majd szerencsémre a könyv helyrerakta magát, bár gyűrött, koszos és karcos maradt, azt hiszem megúsztam, hogy Smith letekerje a nyakamat a helyéről. Bónusz let volna számára, miután amúgyis a fejemre pályázik.
- Mondtam, hogy macska – felnéztem még mindig elkerekedett szemekkel Norára, majd egy hangos csattanás kíséretében becsuktam a könyvet.
- Utálom, ha megijesztenek. Ne csináld. – böktem oda neki próbálván nyugodt hangot megejteni, majd sóhajtottam egy mélyet. Itt nem lehetek mérges, ez a nyugalom szentélye, el kell engedni, csak egy macska, aranyos, kedves lények, ő pedig itt Nora, alapvetően kedves lány és aranyvérű, nem lehet rossz véleménnyel rólam, mit fog szólni apám, ha meg tudja, hogy egy rangban felette álló ember lányát bántalmaztam verbálisan.
- Egyáltalán így rikácsolva, hogy tudtál bejönni? – pakoltam el a kezemben lévő könyvet a táskámba, majd az oldalamra akasztva keltem fel ülőhelyemből.
- Gyere, segítek előkeríteni. – morogtam az orrom alá, majd elindultam abba az irányba, amerre a macska eliszkolt. El ne felejtsem kiadni a mérgemet kinn a pályán, vagy bárhol, ahol erre lehetőségem adódik majd, egy biztos, macska idebenn nem tartózkodhat, nem hiányzik még egy ilyen malőr.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Nora Narek - 2023. 03. 04. - 12:22:48
♥ a macska vitte el  ♥
( maow )
(https://i.pinimg.com/564x/91/a6/98/91a698a9c608b7bac7d7912e86a9171a.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: cool cat (https://www.youtube.com/watch?v=kToCuYfkGI4&ab_channel=QueenOfficial)
2004. 02. 12..
p.s. Leonard

Ez az iskola mindig okozott meglepetéseket, kezdve azzal, hogy belebotlottam lépten ynomon abba, akibe nem feltétlenül kellett volna, bár tegyük hozzá, én mindig örültem annak. Mindegy, most inkább lefogllata a gondolataimat az, hogy kergessem a macskámat, aki mostanában túlságosan rákapott a cukorra. Nem örültem neki, az egy dolog volt, hogy én megbolondultam az édességért, és nagyjából anyniszor voltam a Konyhában, mint Monstro, csak ő mindent összeevett, én meg maradtam a cukornál. Szóval a macskámnak nem lett volna szabad ezt eltanulnia tőlem, de hát megtette. Amúgy meg egy ragaszkodó jószág volt, folyton követett, ha tehette, azt hiszem hálás volt, amiért elhoztam magammal aznap este, amikor nem kellettünk senkinek, és kidobtak minket az utcára. Azt hiszem még most se tudatosult bennem nagyon, mi lett volna, ha meglátnak. Hát baj, nagyon-nagyon nagy baj. De! Itt voltam, nem kaptak el, és nem vertek meg vagy tűntettek el.
Szép helyen éltem, szép világban, de a szépség mögött sok minden rejtőzött, amit nem vettek észre sokszor még azok sem, akik ott éltek benne. Talán még hitetlennek is mondhattak volna engem otthon, pedig megvolt a saját hitem, egyszerűen csak láttam amitől vérzett az otthonom és szenvedtek a többiek. Akkor is, ha nem mondhattuk ki, és ha nem tehettünk semmit ellene. És mindenhez még az is hozzájárult, hogy aranyvérű voltam, arannyal az ember testében lélegezni meg nehéz volt. Súlyos és fájdalmas. Szerencsére itt nem gondoltam erre olyan gyakran, nem számított, pedig nem volt olyan távol az a hetedév, főleg hogy már nagykorú is lettem. Talán ezért is ettem több nasit és surrantam ki néha titokban egy kis éjszakai bulira, amikor nem látott senki. Nem akartam rágodnolni, hogy el volt romolva az egész. És inkább voltam harsány, feltűnő, és üldöztem most is a macskámat. Akit elnyelt a fal, aztán velem együtt.
Nem volt időm még szétnézni sem ezen az egzotikus helyen, lefoglalt Helva rduci körvonala, ahogyan éppen megcélzott egy diákot, mert volt a kezében édesség. Magasságos ég, hát nem is hiszem el! Próbáltam figyelmeztetni, de nem sok ideje volt az áldozatnak lereagálnia hogy egy hatalmas csokibarna macska éppen az ölébe ugrott, aztán csak romokat hagyott maga tán. Pontosabban könyv romokat. Megálltam, kissé kifulladva, a kezemet az oldalamra tapasztva, és bár minden kviddics órát rohanással kezdtünk, azért ez kissé sok volt az én gyönyörű karcsú testemnek. Néztem a macska hűlt helyét, aztán felismertem Leonardot is, aki azt hiszem még az eseményeket emésztette, én meg közben próbáltam megtanulni újra emberként lélegezni. Drámaian vette a kezei közzé a könyv maradványait, a hollóhátasok túlságosan a szívükön viselték a könyvek sorsát, mintha azok is éltek volna, vagy mi. Lehet azok voltak az egyetlen barátaik, ami kicsit... hát zavarbaejtő volt, sose barátkoznék könyvekkel. Leo becsapta a könyvet, mire összerezzentem, és néztem a megviselt valamit nála, én biztos nem nyúltam volna hozzá már.
- Utálom, ha megijesztenek. Ne csináld. - Megforgattam a szemeimet, majd kiegyenesedtem és a hajamat kezdtem el rendbe szedni. Hogy nézhettem ki, mint aki most szállt re a söprűről.
- Azt senki sem szereti, ugye tudod? - kérdeztem vissza tollászkodás közben. Megnéztem magamnak a helyet is. Kellemes volt, egy kis oázis is lehetett volna a sivatag közepén. Óó, a sivatag, a homokdűnék látványa hogy hiányzott. Itt minden gótikus volt és nyomasztó. Főleg a pince és a klubhelyiség. Leoval nem sokat beszéltem eddig, bár furán mogorvának tartották sokan, de csak frusztrált volt gondolom és elkeseredett mint a legtöbb aranyvérű. Nem csoda ha az iskolapszichológus pont ezt kutatta, hogy hogyan mennek tönkre az aranyvérű diákok.
- Egyáltalán így rikácsolva, hogy tudtál bejönni? - kérdezte, én meg megvontam a vállamat. Fogalmam sem volt, lehet jelszót kellett volta mondani? Csak beolvasztott magába a fal, mintha engem is meg akart volna enni az épület. Lehet ez is valami furcsa brit humor lett volna?
- Nem tudom, én csak a macskámat akartam elkapni. Nem tudtam, hogy létezik ez itt - adtam őszinte választ. A falra meg kiírhatták volna azt is, hogy: Jöjjön el oda, ahol semmi sem történik, ahol a tengeren, a felhőkön és a négy házimacskán kívül semmi sem mozog. Túl békés és nyugodt hely volt ez, mint a Nyugalom terme, csak növényekkel, és sáros nedves földdel, ami összekoszolta a cipellőmet.
- De várj kitalálom, te vagy tanultál, vagy valami indokolatlanul unalmas könyvet olvastál csendes magányodban - jegyeztem meg, mert valahogy az olyan hollós dolog volt. Vagy könyvekkel sétáltak, és még a fejük felett is könyv lebegett, vagy tanultak, vagy olvastak, vagy valamit csináltak a könyvekkel. Összenőttek velük.
- Gyere, segítek előkeríteni - mondta, én meg hálásan követtem is.
- Ugye itt nincsenek emberevő növények? - kérdeztem csak úgy mellékesen, miközben kerülgettem a leveleket és a bokrokat. - Hová bújnál ha macska lennél egy doboz édességgel?


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 12. - 20:05:37
Trying to relax


(https://www.elte.hu/en/media/91/de/786dbecf3a38c01bff258f0ca575879b8ca06428524f80751001f8224dad/botanical-garden1.jpg)

2004. február 12.

 Simple casual (https://i.pinimg.com/564x/ee/cd/70/eecd7027d303929ca3d5c66fce51210f.jpg)
 ♫ Walk ♫  (https://www.youtube.com/watch?v=4PkcfQtibmU&list=RDa4b2TQ0uFwY&index=28&ab_channel=FooFighters)

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”



Sok hollóhátassal ellentétben én eszközként tekintettem a könyvekre és a tudásra. Nem voltam a szerelmese mindezen dolgoknak, ha tehettem volna, minden szabad időmben inkább kimentem volna a pályára repkedni a seprűmön, edzeni kicsit, természetet járni, vagy kiülni az ablakba éjszaka és nézni a holdat. Otthon sokszor felrepültem a tetőre, felfeküdtem és úgy csodáltam az éjszakát. Gyönyörű. Hiányzik.
A tanulás és az olvasás egy olyan szükséges rossz, ami a neveltetésemmel és az aranyvérűséggel jár. Nem vihetek haza rossz jegyet, nem hozhatok szégyent a családnevemre, sem apámra, de még a testvérem is odafigyelt, hogy mindent megfelelően csináljak.
Itt azért szerettem, mert ha már tanulnom kellett, akkor azt a legjobb volt nyugalomban tenni, nem pedig olyan helyen, ahol nagy a nyüzsgés és a hangzavar. Ilyen például a közös helység, vagy a könyvtár. Úgy néz mondjuk, hogy a botanikus szoba is áldozatává vált a hangoskodó embereknek és a káosznak, mit magukkal hoztak. Ezen gondolatom mellett szúrós pillantással is jutalmazom Norát, ki úgy néz ki, még mindig jobban aggódik a macskája miatt, mint azon, hogy tönkretette a könyvemet és megzavarta a tanulás utáni heverészésemet. Na meg aztán az édességemről ne is beszéljünk, elvitte a maradékot, pedig biztos volt még közte fincsi citromos.
- Azt senki sem szereti, ugye tudod? – vágott vissza a lány, miután rászóltam, ne ijesztgessen. Meglepődve hőköltem hátra, ahogy ültemben végignéztem, hogy teszi rendbe magát a futkorászás okozta rendetlenségből. Még neki áll feljebb.
Miközben ő a helyet nézte meg, én őt mértem le alaposabban, bár a köpeny sok mindent takart, azért nem volt nehéz kivenni sportos, formás alapját. Végül elkergetve a gondolatot megrántottam a vállam és úgy válaszoltam.
- Aki nem szereti, az nem csinálja. – fintorogtam rá, miközben elcuccoltam, majd fellengzősen beletúrtam a hajamba, ahogy ráemeltem a tekintetem. Alacsony volt hozzám képest, na persze én örököltem a Flintek magasságát és termetét, apám is szép nagy darab ember, míg a nővérem inkább anyámra ütött, na persze csak kinézetre, viselkedésre tisztára édesapám. Ha százalékokban kellene mérnem, én 50-50 százalékban örököltem a szüleimtől, Eleonore 80 százalékban apámtól.
- Nem tudom, én csak a macskámat akartam elkapni. Nem tudtam, hogy létezik ez itt – mondta, mi-kor csodálatom fejeztem ki az iránt, hogy be tudott jönni ide, miközben a legjobb tudomásom szerint csak nyugodt kedélyállapotban lehet ide betérni.
 - Valószínűleg azért, mert negatív idegállapotban jársz erre. Ide csak akkor jöhetsz be, ha nyugodt vagy. – válaszoltam lekezelően, majd vállamra kanyarítottam a táskámat.
- De várj kitalálom, te vagy tanultál, vagy valami indokolatlanul unalmas könyvet olvastál csendes magányodban. – gúnyolódott most ő rajtam, mire felemeltem a szemöldököm. Megzavarja a nyugal-mamat és még nem átall rajtam viccelődni. Na megállj csak Narek.  
Megnyújtoztattam a tagjaimat és már azon gondolkoztam, hogy vághatnék vissza, de mikor felajánlottam a segítségemet, gond nélkül fogadta azt el és megkönnyebbűlve, mintha semmi sem történt volna indult el arra, amerre a macska elmenekülhetett.
- Ugye itt nincsenek emberevő növények? – kérdezte, ahogy elhaladt néhány kilógó bokros és fa között, mire én természetesen elmosolyodtam. Aranyos volt ez a lány a maga módján, habár rendkívül zajos volt és hozzám hasonlóan arrogáns, talán pont ez tetszett benne, viszont, nem jó emberrel kezdett, mikor beszólt. Mellé értem és természetesen nem méltattam válaszra, még ha van is erre felé valami ilyesmi, nem találkoztam hasonlóval, bár szerintem Nora sem vette komolyan magát.
- Hová bújnál ha macska lennél egy doboz édességgel? – kérdezte, mikor pont egy nagyobb bokor mellett haladtunk el én pedig nem is találhattam volna jobb alkalmat a visszavágásra.
- Szerintem pont ott. – mutattam arra, s amint Nora oda emelte tekintetét, meglöktem a vállát, pont annyira, hogy beleboruljon a bokorba. Ha sikerül, unott arccal benézek utána.
- Nincs itt az ideje a fetrengésnek Narek. Nem a macskádat keressük? – kérdeztem, majd mintha mi sem történt volna tovább indultam az ösvényen, várva hogy utolérjen a hangzavar királynő. Nem hinném, hogy nagyon megütötte magát, ártatlan tüske nélküli kis csermely volt, selyemlevelekkel, maximum egy kicsit koszos lett, de ez elégtétel számomra az elrontott délutánomért. Ha nem borul bele, vagy valahogy sikerül elkerülnie az ismerkedést a növényvilággal, megrántom egy a vállam egy hoppá választ mellékelve.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Nora Narek - 2023. 03. 16. - 20:57:20
♥ a macska vitte el  ♥
( maow )
(https://i.pinimg.com/564x/91/a6/98/91a698a9c608b7bac7d7912e86a9171a.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: cool cat (https://www.youtube.com/watch?v=kToCuYfkGI4&ab_channel=QueenOfficial)
2004. 02. 12..
p.s. Leonard

Miért is vitatkozom én, amikor a macskámat kellene megkeresnem? Nem mondom azt, hogy az első barátomat, mert együtt nőttem fel Jasmine-nal és Ayshaval, na meg az első mentett élet se a cicám volt, hanem az a nő, akit megtámadt az a kutya. De ugyan olyan nyomorultul festett mint én, éppen akkor nem kellett senkinek. Pedig csak egy duci macska, és mennyi mindent jelenthet egy embernek egy duci macska.
De persze azért még szépen összerendezgettem magamat, csak szerette emberi módon kinézni, még akkor is, ha éppen egy susánysban voltam, bár ahhoz képest egészen szép volt. Jó, nem egy Szemiramisz függőkertje, amit a muglik már nem is láthattak, és ezért egy kicsit sajnáltam is őket, de túl varázslatos és szép hely volt nekik. Néha mentünk oda családilag. Szerettem a növényeket, a virágokat főleg, a picében lévő klubhelyiséget és a hálószobánkat is mindig telepakoltam szép virágokkal, hogy ne legyen olyan kellemetlenül nyomasztó az egész hely. Nem szerettem azokat a falakat, a pincét, a szűkös folyosókat... Szörnyű volt, otthon sem volt a házunk ilyen, szép nagy ablakok, nagy belmagasság, tágas terek, és a többi és a többi. De legalább egy kicsit ez a kis hely felidézte bennem az otthoni oázisok hangulatát. Egy kicsit még mindig honvágyam volt.
- Aki nem szereti, az nem csinálja - válaszolta vissza, én meg csak megforgattam a szememet, miközben visszasandítottam rá, ahogy felmagasodott. Láttam, hogy azért végigmért, az ilyesmiket minden lány észre szokta venni, én én meg még élveztem is az ilyet, nem úgy, mint mondjuk ELoise, aki inkább olvadt volna bele a falba olyankor. Leo meg a korához képest is érettebbnek tűnt, és tényleg helyes is volt, úgy tűnt a hollóhátba jártak a hűvös jóképű srácok, akikért rajongtak a lányok. Mint az a Bangold, csak ő még egy beképzelt gőgös szemét is volt.
- Pedig attól csinálhatja másokkal - válaszoltam vissza, csak hogy az enyém legyen az utolsó szó, majd inkább rátértünk az itt létem okaira. Ami számomra is egy rejtély volt.
- Valószínűleg azért, mert negatív idegállapotban jársz erre. Ide csak akkor jöhetsz be, ha nyugodt vagy. - válaszolta Leo, én meg csípőre tettem a bal kezemet, miközben a másikkal hátradobtam a vállamra hullot hajamat, és úgy néztem rá összevont szemöldökkel.
- Kettőnk közül te vagy itt a negatív, nem félsz, hogy csak úgy kiköp magából ez a hely? - kérdeztem vissza megforgatva a szememet és még sóhajtottam is egyet olyan hercegnős drámaisággal. Én kérem a nyugalom megtestesítője voltam, egy gyógyító mégsem lehetett idegbeteg, akkor mégis hogy lesz belőlem plasztimedimágus? Egyébként se voltam nagyon beprögve, ahogyan Ezra szokta mondani, csak... voltak dolgok, amikért igen is ki kellett álnom. És akkor persze szenvedélyesebb is voltam.
Azért csak elindultunk a cicám után, aki valahol éppen édességet dézsmált. Kemény fogyókúra fog rá várni, hallal és hallal és hallal meg egy kis macskakajával dúsított fogyókúra, mert a végén ki fog pukkanni, és akkor én nagyon szomorú lennék.
Inkább csak hoztam a formám és piszkálódtam, nem tudom, miért csináltam ezt, otthon velem is ezt tették az idősebb testvéreim, Armin kivételével. De persze ettől függetlenül kedves és jóindulatú embernek tartottam magam, mert hát büszke voltam és egoista, de hát aki ilyen szép, mint én... Az már csak megengedheti magának ezt, nem igaz? Keresgéltem a növények között, amikor egyszer csak megböktek, én meg halk "kyááá" sikkantással találtam magam a növények testi közelségében. Azért ennyire nem szerettem ezeket, főleg, hogy ez valami zöld bokor volt, furcsa levelekkel, amik összekenték a szoknyámat és a taláromat is.
- Nincs itt az ideje a fetrengésnek Narek. Nem a macskádat keressük? - hallottam valahonnan a hangját, én meg bosszúsan fújtatva verekedtem ki magam a növényzetből, és szedegettem ki a hajamból a leveleket, merg a pollent, vagy mi a fenét, miközben robogtam Leo felé.
- Na jó, ezt nagyon meg fogod bánni, Leonard! - magyaráztam neki, és talán olyan akcentussal, amit senki sem ért, majd a fejéhez vágtam egy levelet, amit az előbb szedtem ki a frizurámból. A volt frizurámból. Velem nem lehetett csak úgy szórakozni, nagyon aljasul tudtam visszavágni, bár eddig nem nagyon hozták ki ezt az oldalamat belőlem, mert akkor valamit nagyon elvágtak bennem.
- Tönkre ment miattad a szoknyám is! - mutattam, az egyik szakadásra, amit varázslattal helyre lehetett hozni, de most jól esett az orra alá dörgölnöm. - És a hajam! - tettem hozzá drámaian.
- Ki kell engesztelned, amiért ilyen voltál velem - húztam ki magam dölyfösen, és még az orromat is fentebb kaptam. Már éppen mondtam volna a követeléseimet, amikor valami furcsa zajt, valami morgás félét, mintha rágtak volna valamit.
- Ez mi volt?


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 03. 31. - 21:43:33
Trying to relax


(https://www.elte.hu/en/media/91/de/786dbecf3a38c01bff258f0ca575879b8ca06428524f80751001f8224dad/botanical-garden1.jpg)

2004. február 12.

 Simple casual (https://i.pinimg.com/564x/ee/cd/70/eecd7027d303929ca3d5c66fce51210f.jpg)
 ♫ Walk ♫  (https://www.youtube.com/watch?v=4PkcfQtibmU&list=RDa4b2TQ0uFwY&index=28&ab_channel=FooFighters)

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”



El se tudtam képzelni, hogy a szabad időmet, amit pihenéssel és olvasással kellene töltenem elpazarlom egy zajos lány dagadt macskájára, főleg azok után, hogy elég kellemetlen helyzetbe is hozott. Széttépte a tankönyvem és még az édességem is ellopta, pedig nem igen szoktam ilyesmivel élni, inkább Monstro szokása, amikor pedig néha úgy döntök megérdemlek valami kis nyalánkságot, akkor jön egy gömbmacska és lenyúlja előlem. Nagyot sóhajtva veszem tudomásom sorsomat és unott arccal hallgattam Narek válaszát.
- Pedig attól csinálhatja másokkal  - Merlinre, micsoda válasz volt ez, a hét monológja. Megrázom a fejem alig láthatóan, majd inkább úgy döntök, nem erőltetem tovább ezt a fennkölt beszélgetést arról, miért nem jó, ha megijesztünk másokat, mert se füle se farka nem volt, meghagyom a győzelmet a lánynak, valószínű, addig folytatná úgyis, míg övé nem maradna az utolsó szó.
Tényleg nem értettem hogy engedhette be őt a szoba, vagy lehet egyszerűen tényleg nem negatív és idegbeteg, csak ilyen kis idegesítő, szószártyár. Vele ellentétben engem könnyebb volt kihozni a sodromból, de valahogy a környezet hatással volt rám és talán ez az, amiért még nem keltem ki magamból, függetlenül a macskájától vagy az idegesítő kotyogásától.
- Kettőnk közül te vagy itt a negatív, nem félsz, hogy csak úgy kiköp magából ez a hely? – kérdezte ismét szemeit forgatva. Meglepődve néztem vissza rá, nem tudtam eldönteni az volt nagyobb marhaság, amit mondott vagy elhűljek inkább azon, hogy nem esett ki még a szeme ettől a sok forgástól.
- Én ide pihenni járok és tanulni, nem lenyugodni, ha feszült vagyok. Arra ott van a kviddics. – magyaráztam neki félvállról, majd előkészítettem a kis bosszúmat, amiért így rám tört a hájgombolyagjával. Recsegett-ropogott a lány súlya alatt az aljnövényzet én pedig diadalittas mosollyal az arcomon lépkedtem tovább hagyva had mérgelődje ki magát.
- Na jó, ezt nagyon meg fogod bánni, Leonard! – pörölt velem, ahogy mellém ért. Teljesen kiütközött rajta az iráni vér, alig tudtam összerakni a mondandójának lényegét, mérgében még egy levelet is próbált nekituszakolni a fejemnek, de természetesen nem talált el.
- Mondták már milyen szexi vagy, ha mérges vagy? – kérdeztem közelebb hajolva, megsímogatva az állát. Csibészesen elmosolyodtam, valószínű ezzel vagy mégjobban magamra haragítom vagy zavarba hozom, bármelyik is lesz, rettentő mód élvezem, dehát ez az én vígaszdíjam, amiért elrontotta a délutánomat, habár, amit mondtam, végülis komolyan gondoltam. Nem csak a kinézetem miatt vannak oda értem a lányok, a csábítás sem áll tőlem távol és kihasználom a pillanatot, ha tudom.
- Tönkre ment miattad a szoknyám is! – mutatta végül a lukat a ruhadarabon, mire én közönyösen bámultam meg a szoknyáját, meg azt a kis lukat, ahol most az ujja kandikált ki. - És a hajam! – drámázott tovább, mire én ismét elővettem a legmegnyerőbb mosolyomat.
- Ha így távozunk a szobából, még azt fogják hinni…tudod… - kacsintottam csábosan, majd folytattam az utamat az ösvényen. Kedveltem ezt a lányt, olyan volt, mint én, szeretett incselkedni, aranyvérű volt és nemes családból származott. Igazi férfifaló, míg én a csajok után loholtam, jó leginkább fordítva volt, de a lényeg ugyanaz. Szerettem a csajokat. Most kiderül, milyen az, ha akasztják a hóhért, ebben az esetben őt próbálják meg zavarba hozni.
- Ki kell engesztelned, amiért ilyen voltál velem. – húzta ki magát hitelt adva véleményének, bár úgy látszott végre kezd megnyugodni, pedig mérgesen, idegen szavakat pörgetve kis éles nyelvével megnyerőbb volt.
- Engeszteljelek ki Narek? Nocsak, mire gondolsz? Itt és most? – húztam tovább az agyát, mikor megtorpantunk az ösvényen és a lány hangot is adott észrevételének.
- Ez mi volt? – kérdezte, mire én kikukucskáltam a bokrok közül kezemmel a hátam mögé utasítva Nareket.
- Vagy az édességemet majszoló macskád vagy valami… - akadt el a szavam, mikor megláttam, hogy egészen más miatt morog a macska, minthogy veszélyben a kajája, inkább attól fél, belőle válik eledel.
- Azt hiszem…a macskád épp most falja fel egy kigyó. – közöltem hűvösen a tényeket, mire elővettem a pálcámat a belső zsebemből. Hagytam, hogy mostmár a lány is közelebb húzódjon és figyelje ő is, ahogy a egész méretes hüllő próbálja sarokba szorítani a macskát, az pedig hősiesen ellenáll, de a méregbeli különbségek egész rendkívüliek. Nem is tudtam, hogy ezen a helyen ekkora kígyók is lehetnek.
- Megtámadom, te hozd a macskát. – suttogtam oda Nareknek, remélve, hogy az nem csinál meggondolatlanságot.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Nora Narek - 2023. 04. 07. - 17:38:13
♥ a macska vitte el  ♥
( maow )
(https://i.pinimg.com/564x/91/a6/98/91a698a9c608b7bac7d7912e86a9171a.jpg)
pretty : hagyományos (https://i.pinimg.com/564x/1b/20/3f/1b203fef7be6a8dd5408883a24eb8d44.jpg) ♥ vibe: cool cat (https://www.youtube.com/watch?v=kToCuYfkGI4&ab_channel=QueenOfficial)
2004. 02. 12..
p.s. Leonard

Nem igazán rettentett el az a fajta stílus, ami Leonak is volt. Inkább emlékeztetett egy folyton morcos gyerekre, aki mindig be akar szólni mindenkinek. Persze én nem voltam az a fajta, aki hagyta, hogy játszanak vele, és amúgy is a legtöbb esetben enyém volt az utolsó szó is. Otthon az ember lánya eléggé sok tapasztaltot szerezhetett, hiszen volt három bátyám és két nővérem. Legkisebbnek lenni megvolt az előnye, és én mindenből azt kovácsoltam, még akkor is, ha legtöbbször utáltam, hogy még most is mindenki gyereknek nézett és kezelt otthon. Voltak dolgok, amikből nem lehetett kinőni.
- Én ide pihenni járok és tanulni, nem lenyugodni, ha feszült vagyok. Arra ott van a kviddics. – magyarázta, én meg csak bosszúsan sóhajtoztam. Persze itt veszekedek vele, tudom is én miért, miközben lehet a macskámat éppen most szippantja be valami hegyes fogú groteszk, húsevő növény. Helva sokat jelentett nekem, magamat láttam benne, amikor éppen nem kellet senkinek, és mind a kettőnket kidobták az utcára. Ott akartam hagyni, hiszen minden gyenge elesik, a természetben már ez így ment, és a valóságban, az emberek között is. De nem tudtam úgy elmenni mellette, nem voltam rá képes. Ha már magamat nem tudtam megmenteni, akkor megmentek másokat. Belegondolni is szörnyű volt, mi van ha elveszítem a macskámat, pedig nem tartoztam azok közzé az őrült állatvédők közzé, mint amilyen Wheeland is volt. A társaimhoz ragaszkodtam, és a cicám is az volt.
- Vettem észre, csodálkozom, hogy nem repítetted le valaki fejét a kviddics alatt - vetettem oda, majd hercegnős tipegéssel megindultam a macskámat megkeresni. Én csak azért játszottam, mert szerettem a levegőt, a szelet, a repülést, és mert Lola befűzött, hogy játszak én is. Jó, egy kicsit szerettem volna, ha Len mondjuk ezt értékeli, mert nem voltam egy masszív alkat, de eddig megúsztam a gurkókat, hála a jó terelőknek. Szerintem, ha egy eltalálna én biztos, hogy nem tudnék utána felkelni, de valahogy nem izgatott a dolog. Csak tettem amit akartam, anélkül hogy a következményekbe belegondoltam volna.
Ahogy belelökött a bokorba, erősen felhúzott. Mégis hogy is képzeli, hogy csak úgy megteheti ezt velem. Még nem ismerte, milyen voltam, amikor igzaán felhúzott valaki, de közel járt hozzá, nagyon-nagyon közel. Ennek hangot is adtam, és ha lett volna itt valami dongó méhekkel teliberakott izé, akkor azt is a fejéhez vágtam volna. Persze nem volt neki elég, hirtelen túl közel állt meg, aztán már az ujjai az államhoz értek.
- Mondták már milyen szexi vagy, ha mérges vagy? - kérdezte és még el is mosolyodott, én meg már most faképnél hagytam volna, ha nem lett volna itt a macskám. Eltoltam magamtól a kezét, és mérgesen bámultam rá. Nem szerettem, ha csak úgy megérintettek, mintha a tulajdonuk lettem volna. Csak az jöhetett közel hozzám, akit én engedtem, és nem, Leot pont nem.
- Tényleg? Nem furcsa egy kicsit, ha a kiabálást tartod izgatónak? - kérdeztem kicsit gorombán is, miközben igyekeztem magamat rendbe tenni. Még a hajam is, meg a ruhám is, aztán meg is fogdostak... felháborító, miket meg nem engednek maguknak egyes emberek.
- Ha így távozunk a szobából, még azt fogják hinni…tudod… - És csak nem hagyta abba. Összehúzott szemökdökkel bámultam rá, sokat jelzően, hogy már régen túlment a határaimon. A pálcámat előszedve rendbe varázsoltam magamat, bár egy tükör most nagyon kellett volna.
- Azt fogják hinni, hogy csak a szoknyám lyukasztottad ki, ciki lenne, nem? - vetettem oda. Nem értettem ezt a birtoklási vágyat, egyik aranyvérű családnál sem. Utáltam ezt, mintha mindenre joguk lett volna, csak mert ki tudja hány évre visszamenőleg fel tudjuk vázolni, hogy varázslók a felmenőink. És akkor? Ez az egész csak tönkretette az embert. Engem nem érdekelt ez az egész, de tudtam, hogy otthon muszáj lesz mindezek ellenére is a kötelességemet ellátni. Utáltam, hogy aranyvérű voltam, utáltam, hogy mivel járt mindez, utáltam, hogy csak egy csodálatos test voltam a számukra, akin legeltethették a szemüket. Persze az egómnak jól esett, hogy szép voltam és elbűvölő. De magamért csináltam mindezt.
- Igen Leonard Flint, kezdhetnéd azzal, hogy itt és most abbahagyod - pislogtam rá, de aztán valami sziszegő hangot hallottam a bokroból, és a macksám ismerős nyávogását. Ezer közül is megismertem volna, de mielőtt bármit is léphettem volna, Leo megszólalt.
- Azt hiszem…a macskád épp most falja fel egy kigyó. – Sötét pillantást vetettem rá, olvasson ki belőle amit szeretne, ám mielőtt megindultam volna Helva felé, elém keveredett. A kígyó hatalmas volt, de nem most láttam először kígyót, otthon is lehetett velük találkozni, nem mintha imádtam volna őket, de azok veszélyesebbek voltak.
Megvártam, míg támadt, majd ha a kígyó elkábult, felkaptam a macskámat, akinek a mancsa a dobozkába volt szorulva és odébb vontam magunkat, majd a srác felé fordultam. Még nem voltam mindezek ellenére kiengesztelve. A cicám nagy szemekkel bámulta, mintha még lenne a zsebében édesség, de nem érdekelt.
- Mondanám, hogy ezzel egálban vagyunk, de nem hiszem, hogy igen - jegyeztem meg és vészjósló pillantást vetettem a mellettünk lévő kisebb tavirózsás tó felé. Bosszúálló típus voltam, de az a fajta, aki akkor állt bosszút, amikor már nem is számítottak rá. Majd egyszer eldugom az ütőjét Lolával, vagy valami. - Nem vagyok olyan lány, akivel kedvedre szórakozhatsz, ezt jobb ha megjegyzed. És ne akard, hogy az ellenséged legyek, mielőtt a barátoddá válnék - tettem még hozzá, majd mérgesen még egyszer ránéztem.
- Köszi, hogy megmentetted velem a cicám, de még nem vagyunk egálban - tettem hozzá, majd ahogy itt szokás, olyan angolosan hátat fordítottam neki, és megindultam kifelé.


Cím: Re: Botanikus szoba
Írta: Leonard J. Flint - 2023. 04. 17. - 03:24:34
Trying to relax


(https://www.elte.hu/en/media/91/de/786dbecf3a38c01bff258f0ca575879b8ca06428524f80751001f8224dad/botanical-garden1.jpg)

2004. február 12.

 Simple casual (https://i.pinimg.com/564x/ee/cd/70/eecd7027d303929ca3d5c66fce51210f.jpg)
 ♫ Walk ♫  (https://www.youtube.com/watch?v=4PkcfQtibmU&list=RDa4b2TQ0uFwY&index=28&ab_channel=FooFighters)

Noisy Nora

„Szívemnek szüksége van nyugalomra
mindig verni és csak verni, megszakadni
ideje mostmár fellélegezni”


Mennyi jobb dolgot is csinálhatnék most, mint hogy a zajos Nora dagadt, zabagép macskáját keresgélem, aki ráadásul az én édességemre vetette ki a hálóját és az én nyugalmamat zavarta meg. Jó, hogy kijárt nekem egy kis elégtétel, persze, hogy szívtam a vérét Nareknek, hiszen élvezet volt nézni, ahogy gépfegyver módjára pörög a nyelve, miközben a szemei úgy pörögnek, mint egy hibás óra. Vicces volt én meg szerettem ugratni a lányokat, adni nekik a szépet, kicsit flörtölni.
- Vettem észre, csodálkozom, hogy nem repítetted le valaki fejét a kviddics alatt. – vágott vissza menetrendszerűen, mire én csak megráztam a fejem és egy hatalmasat sóhajtoztam könyörögve az ősi mágusoknak adják vissza ennek a lánynak a macskáját, én pedig vonuljak vissza a hálókörletembe egy könyv társaságában, hátha ott már nem támad rám a macskája.
- Néha rosszul célzok. – rántottam meg a vállaimat, miközben tovább araszoltunk a susnyásban, s bár mindig csak addig a patakig és a padig sétálok el, újdonságként hat a botanikus szoba többi területének felfedezése.
- Tényleg? Nem furcsa egy kicsit, ha a kiabálást tartod izgatónak? – legyintettem felé végül, úgy tűnik nem igen lehet vele bohóckodni, egyáltalán nem izgatott fel a folyamatos kotyogása és iráni akcentusban való hőbörgése, de úgy tűnik nem társ a szórakozásban, ő csak kárt okozni szeret, elszenvedni már nem olyan vices, úgy látom. Nem méltattam válaszra, innentől a maradék érdeklődésem is elszállt iránta, unalmas. Azt hittem több ennél, azoknál az unalmas, hisztérikus lányoknál, akik az iskola folyosóit és parkját koptatják. Láttam benne szenvedélyt, szikrát, amit csinál, abba odateszi magát, de ha baj éri vagy megsértik, már felfújja magát, mint egy lufi és elfelejti a kettős mércét. Mindegy.
- Igen Leonard Flint, kezdhetnéd azzal, hogy itt és most abbahagyod. – vágta rá nagyokat pislogva, miután az utolsó fricskámat is elejtettem felé, de igaza van. Abbahagyom.
- Nyugi, ennyi volt. Untat ez az egész. Nyűg. – rántottam meg a vállam, mikor eldöntöm, ott hagyom, keresse egyedül a macskáját, mikor meghallottuk a dagadt állat nyávogását. Egy kígyóval hadakozott éppen, s bár tényleg untam már ezt az egészet, nem hagyhattam, hogy az iskolatársam állatkáját felfallja egy kígyó. Menő vagyok vagy, mi a szösz.
Próbáltam hangtalan és gyors lenni, nem igen volt tapasztalatom kígyók bűvölésében, de célozni azt tudtam, hála kviddicses mivoltomnak. A kábítóátok hatott, lefegyvereztem vele a kígyót, ami egyébként furcsán nagyra nőtt, majd kihúzva magam figyeltem meg varázslatom és tudásom eredményét. Azonban Nora ezt a szórakozásomat is elrontotta. Teljesen lehangoló ez a lány.
- Mondanám, hogy ezzel egálban vagyunk, de nem hiszem, hogy igen. – magyarázott, majd rám nézett szúrós szemekkel, miközben macskája már a kezében pihent. Csoda, hogy elbírja azt a dögöt, nagyon dúrva.
- Szerintem sem Narek. Elszúrtad a délutánomat, a könyvem megsérült, a macskád behabzsolta az édességemet és jelenleg is a hisztidet hallgatom. – sóhajtottam egy mélyet és zsebre vágtam a kezem. Végig hallgattam még egy monológot arról, hogy ne szórakozzak vele, mert ő nem olyan lány, de csak egy látványos ásítást kapott cserébe.
- Nem akarom, hogy az ellenségem legyél, de barátnak sem kellesz. Ne szúrd el többé a délutánjaimat. – válaszoltam neki, ahogy sarkon fordult és kifelé igyekezett a teremből.
- Köszi, hogy megmentetted velem a cicám, de még nem vagyunk egálban.- mormogott még kifelé menet, de már nem méltattam válaszra. Oda az édességem. A citromos cukorkáim…   

Köszönöm a játékot! a Helyszín szabad!