Roxfort RPG

2003/2004-es tanév => London mugli része => A témát indította: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:27:16



Cím: West End Színház
Írta: Mrs. Norris - 2020. 07. 11. - 19:27:16
Evelyn Pye pennájából

(https://i.imgur.com/jga2m3W.jpg?1) (https://i.imgur.com/cVpUsDM.jpg?2)

A Theatherland szívében kapott helyet a West End színház, ahova már az 1500-as évek óta járnak az emberek kikapcsolódni. Magába ötvözte a modern kori technológiát a régi korok világával, így olyan különleges látványt nyújt, ami máshol nem található meg a világon. Mára olyan népszerű lett, hogy mind varázsló mind mugli színészek megfordulnak a falai között. Ilyen volt például Ewan McGregor, Jeremy Irons vagy Brook Shields. A varázslók közül pedig Ruby Holloway, Leigh Moon.



Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 08. 22. - 09:21:52
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

Magányosan ébredt. Az egész ház olyan kihalt volt, mióta Willow elment Alexiával. Csak két hét volt az egész, mégis hihetetlenül hiányzott neki a lánya. Hiányoztak a közös programok, az, hogy legendás lényeket csodáljanak a különleges parkban, együtt főzzenek vagy színházba járjanak… Ez utóbbi volt az egyik kedvenc szórakozásuk a lányával, gyakorlatilag az összes – a városban futó darabot látták -, persze azok közül, amik gyerekeknek valók voltak. Az operaház fantomja nem tartozott ezek közé, Cherub viszont imádta, úgyhogy úgy döntött, ezen a magányos szombati napon feldobja a kedvét azzal, hogy beül az előadásra. Megvoltak a kapcsolatai, így sikerült az utolsó pillanatban jegyet szereznie a színház igazgatójától, akinek csodás orrot varázsolt, miután beleharapott egy megvadult bagoly. Ralph azóta is hálás volt neki ezért, így bármelyik előadásra kért jegyet, valahogy mindig megoldotta, hogy a legjobb helyre szóljon a jegye, akkor is ha teltház volt aznap este. Miután elrendezte a dolgait otthon, még volt egy bő órája az előadás előtt, és eszébe jutott, hogy milyen régen sétált már egy jót Londonban. Az otthona a külvárosban volt, egy erdős, intimebb területen, és általában véve nem nagyon vágyott a zajos, zsúfolt belvárosba, de ma este érezte, hogy erre van szüksége. Épp a Trafalgar téren bóklászott, szemügyre véve a szökőkutat, amibe a turisták lelkesen dobálták az aprókat – ennek a mugli szokásnak a célját sosem bírta felfogni igazán – amikor egy pillanatra elbambult és véletlenül nekiment valakinek. Gyorsan oldalra kapta a fejét, és egy világító kék szempárral találta szembe magát.
– Elnézést kérek, nagyon röstellem… - kezdte, majd már mozdult volna arrébb, de valami megakadályozta ebben. Döbbenten vette észre, hogy egész egyszerűen egymásba szorult a kezük, a mágia különös tréfája folytán. – Ajj – sóhajtott nagyot. – Már megint a Szeszély… - mondta bosszankodva, s közben óvatosan figyelte a nő reakcióját, hogy vajon tudja-e, mi az a szeszély, vagy egy varázstalannal áll szemben, mert ebben az esetben nem akart többet mondani…
Medimágusként tudta, hogy ilyenkor az lenne a teendő, hogy azonnal bemenjenek a Szent Mungóba, ahol majd szétválasztják őket. Ez már rutineljárásnak számított az ispotályban, naponta több ilyen szerencsétlenül járt páros jelent meg ugyanis, akik összeragadtak valamely testrészüknél. Épp ezért jól tudta, hogy bármilyen ijesztőnek is tűnik ez a helyzet, valójában nem veszélyes, egy gyors varázslatnak köszönhetően már mehetnének is a dolgukra. Csakhogy most ez a rövid kitérő nem férne bele neki, ha elakarja érni az előadást… Akkor lekésné a darab elejét, és protekció ide-vagy oda, a későket nem engedik be, s így bizony lőttek az estéjének… Megpróbálkozott hát a nyilvánvalóan kínos lehetetlennel és megkérdezte:
- Cherub Willbutch vagyok. Elnézést, biztosan furcsán fog hangzani, de… nincs kedve eljönni velem a West End színházba Miss…? – nézett kérdőn a kék szemekbe. - Az Operaház Fantomját adják ma este, a páholyba szól a jegyem… Olyan régóta szeretném már látni – folytatta kérlelő hangsúllyal.
– Utána ígérem, gyorsan orvosoljuk ezt a kis…khm… malőrt is – pillantott le összefonódott karjaikra. Nagyon remélte, hogy a nő megszánja majd, az elmúlt héten rengeteget dolgozott és annyira ráfért volna a kikapcsolódás. - Ne aggódjon, nem esik baja, ha kicsit elhalasztjuk a szétválasztást... Medimágus vagyok, sokszor láttam már ilyet! - magyarázkodott.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Serena Fawley - 2020. 08. 22. - 19:03:37
A mágikus fantom

To: Cherub Willbutch

Teljesen átlagos napnak indult. Serena elrendezte a mindennapi teendőit, gyorsan bevásárolt még pár tankönyvet az Akadémiára, megevett egy fagyit Florean Fortescue-nál, aztán elindult a St. James Park felé, ahol a rég nem látott barátaival tervezett találkozni.
A Trafalgar téren aztán a feje tetejére állt a világ. Szó szerint, mert egy magas férfi szinte fellökte, és éppen hogy nem esett el. A barna hajú, zöldeskék szemű férfi elkapta a karját, és egy mozdulattal, furcsa mód a kezük is összekulcsolódott. Akárhogy próbálkoztak, nem sikerült elszakadniuk egymástól.
A Szeszélyről Serena sokat hallott már, de most először tapasztalta meg igazi, mágikus valójában, milyen is az, amikor a mágia szeszélyeskedik a környezetében. Döbbenten figyelte az összeragadt kezüket, és egyszerűen nem bírta megállni, hogy ne próbáljon elhúzódni az ismeretlen férfitól.
Ami pedig ezután következett, az tényleg nem része egy átlagos napnak. A férfi - Serena hamar megtudta, hogy Cherub Willbutch-nak hívják -, bejelentette, hogy ő színházba készült éppen.
... nincs kedve eljönni velem a West End színházba Miss…? - tette még hozzá Cherub.
Serena lányos zavarában nem is gondolkodott, csak kapásból válaszolt a kérdésre:
-Fawley. Serena Fawley. - motyogta, és még mindig próbált napirendre térni a Szeszély bekövetkezte felett.
-A minek a mijét? - Serena, aranyvérű lévén nem sokat járt mugli színházba, nem igazán ismerte a mugli történeteket. Mindig is varázslók között élt, nem igazán érdekelték a mugli színházi előadások. A férfi viszont olyan kétségbeesetten nézett rá, és látszott rajta, hogy annyira szeretné megnézni ezt a darabot, hogy Serena szíve hamar meglágyult.
-Ha megígéri, hogy jól fogok szórakozni, akkor elmegyek Önnel. - válaszolta végül, halvány mosollyal. Most, hogy már kezdte megszokni, hogy egy férfi kezéhez ragadt a saját keze, próbálta inkább kalandnak, mintsem kényelmetlenségnek felfogni azt, ami történt.
Mint kiderült, Cherub medimágus, így Serena még nyugodtabban vetette bele magát az estébe.
-De ha Ön medimágus, akkor miért nem tud szétszedni minket? - kérdezte kíváncsian, habár sejtette, hogy ehhez szakosodni kell. Emellett a Szeszély mágiáját sem ismerte behatóbban, ugyanis az elmúlt hónapokban messze elkerülte Angliát, így csak mások elmeséléséből hallotta, hogy gondok vannak a mágikus terekben.
Közben Cherubbal karöltve elindultak a West End színház felé. Serena még soha nem járt London eme részén, így nagy szemekkel figyelte a muglik furcsa dolgait. Néha tátott szájjal figyelte, ahogy az autók elmennek mellette, vagy egy-egy kirakat színes, díszes felépítését.
A West End Színház előtt pedig egyenesen megtorpant, és végignézett magán.
-Mr. Willbutch. Azt hiszem, kicsit alul vagyok öltözve. - Serenán egy Hollyhead-i Hárpiák póló és egy farmernadrág volt. - Be sem fognak engedni! - feszengve várta a segítséget Cherubtól.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 08. 26. - 09:38:39
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

- Örvendek Miss Fawley! – mosolygott Cherub a fiatal nőre, miután megtudta becses nevét. Mikor a hölgy rákérdezett arra, hogy miről is beszél voltaképpen, kicsit zavarba jött. Tudhatta volna, hogy nem jó, ha ilyesmivel rohan le egy vadidegent. – Hát… ez egy mugli színház egyik legnépszerűbb színházi előadása… de persze megértem, ha nem érdekli – nézett Serenára bizonytalanul, de szerencsére aztán a nő valamiért mégis megszánta. - Ha megígéri, hogy jól fogok szórakozni, akkor elmegyek Önnel  - egyezett bele a meghívásba a hölgy. Talán ennyire látszott Cherubon, hogy mennyire vágyik valamire, ami feltölti a monoton, munkával töltött napok után? Félreértés ne essék, imádta a munkáját, ez volt az élete… Mégis, így hogy a lányát már két hete nem látta, kiüresedettnek érezte magát lelkileg. Nagyon hiányzott neki Willow, de nem akarta  alányát a nyaralása alatt azzal terhelni, hogy mennyire nehéz neki nélküle. Hadd érezze magát jól az édesanyjával Párizsban. Régóta várták ezt az utazást és eddig csodásan sikerült… Össze kell szednie magát, hogy ne essen teljes letargiába a következő időszakban, s erre épp ez az előadás volt az első terve. Nagyon boldog volt hát, mikor Serena beleegyezett abba, hogy elkíséri, és ezt nem is volt rest kifejezni.
– Örök hálám kedves Serena. Végtelenül lekötelez! Ígérem, hogy remek estéje lesz!– mosolygott rá melegen, aztán már meg is indult a színház felé, karján a hölggyel, aki érthető módon érdeklődött afelől, hogy miért is nem választja őket szét, ha egyszer épp medimágus.
- Szívesen megtenném, de sajnos nem lehet. Ezt a varázslatot csak egy harmadik személy végezheti el… különben beláthatatlan következményei lehetnek a beavatkozásnak – magyarázta menet közben. Gyorsan odaértek az épület elé, ám ekkor Miss Fawley váratlanul megtorpant.
- Mr. Willbutch. Azt hiszem, kicsit alul vagyok öltözve. Be sem fognak engedni! - mondta Serena, és Cherubban csak most tudatosult, hogy mit is visel a partnere. Egy pillanatra elgondolkodott, majd gyors megoldás jutott az eszébe. – Ha megengedi, gyorsan orvosolom ezt a problémát! Csak menjünk kicsit arrébb – vezette Serenát be egy félreeső ajtón, ahol a pénztár kapott helyet. Mivel az előadás nemsokára kezdődött,  itt most nem volt senki, se eladó, se vevő, így nyugodtan kezelésbe vehette a helyzetet. Szabad kezével a zakójában őrzött pálcájáért nyúlt, majd egy pillanatra Serena ruhája felé irányította a vörösfenyő pálca hegyét, közben elmormolva a varázsigét.
- Vestimentum nigreos – mondta, mire Serena felsője és farmerja egyszeriben feketére változott. Bár nem egy estélyi ruha, azért így már biztosan nem nézik ki a színházból. A fekete elég visszafogott szín, és akkor is elegánssá teszi viselőjét, ha amaz egy pólót és egy farmert visel.
– Ne aggódjon, az előadás végén visszacsinálom – mosolygott biztatóan Serenára, majd eltette a pálcáját a helyére. – Most már készen állunk, azt hiszem… - sóhajtotta megkönnyebbülten, s egy újabb ajtó kinyitása után előreengedte Serenát, már amennyire ezt szorult helyzetük engedte. Aztán a hallban elhelyezett díszes órára pillantott, ami hat óra ötven percet mutatott.
– Kér esetleg valamit enni, inni? Még van egy kis időnk az előadás előtt – kérdezte Serenát, fejével a büfé felé biccentve, ahol mindenféle mugli finomságot lehetett kapni.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Serena Fawley - 2020. 08. 27. - 20:12:32
A mágikus fantom

To: Cherub Willbutch

A pénztár melletti kis helyen Serena alulöltözöttségét Cherub nemes egyszerűséggel orvosolta: a Hollyheadi Hárpiák pólót, és nadrágot gyorsan feketévé varázsolta, így a lány már alkalmasnak tűnt végignézni egy színházi előadást. Ettől függetelenül Serena továbbra is azon gondolkodott, hogy vajon érdekesnek fogja-e találni a mugli színházat. Varázslószínházba is eddig csak egyszer volt, James, a keresztapja vitte el egy londoni varázslótársulat gyerek darabjára még nyolc évesen, de azóta inkább a mágia tanulmányozásával foglalatoskodott, mint a mágikus és mágiamentes kulturális értékeket ismerte volna meg.
Amíg Cherub a ruhák átalakítását végezte, Serena a Szeszélyen és a következményein gondolkodott. Egyelőre még nem volt elviselhetetlenül kényelmetlen a Szeszély következménye, az hogy összegabalyodtak, de persze hosszútávon nem akart Cherub sziámi testvére lenni.
-Ugye, ennek nem lesz maradandó nyoma? - mutat összeragadt karukra. - Elnézést, hogy értetlenkedek, de most találkozom először a Szeszéllyel. Néhány hete jöttem haza Dél-Amerikából, ott nem igazán voltak ilyen problémák. És milyen beláthatatlan következményekre gondoljak, amikor ezt említi? Csak a jövőre nézve...
Igazán érdekesnek hangzik a Szeszély. Serena ismerősei megemlítették a leveleikben, de mivel senkivel nem történt hasonló eset, a részleteket nem ismerte. A szüleit pedig fenn északon, Skóciában a varázslóháború is elkerülte, a Szeszélyt sem érdeklik unalmas skót szigetek.
Mikor elkészült az új ruha, végignézett magán.
-Igazából nekem így is tetszik. - vonta meg Serena a vállát. - Szóval maradhat, ha úgy gondolja... Ne fáradozzon. - mosolygott rá barátságosan.
Mikor Cherub megemlíti az ételt-italt, Serena szeme felcsillan.
-Tudja mit, kedves Cherub. Igyunk egy pohár pezsgőt a véletlen találkozásokra. Remélem, ez az este jól fog végződni.
Serena lelkesen kezdi el húzni a férfit a büfépult felé, és kezd egyre izgatottabb lenni a színházi előadással kapcsolatban.
-Miről szól ez a darab egyébként? És operát fognak énekelni? - kérdezi érdeklődve. Gyermeki izgatottság és öröm árad szét benne, most valami újat fog megtapasztalni. Közben a színház belső terét nézi: mindenhol színek, fények, emberek. Úgy tűnik, mindenki várja már az előadást. Ez biztosan valami népszerű darab lehet. Serena kezdi bánni, hogy nem fektetett több erőt és energiát a színházi előadásokat megismerésébe. Biztosan nagyon élvezte volna őket. Na de ami késik, az nem múlik...


Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 08. 31. - 09:13:40
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

- Ugye, ennek nem lesz maradandó nyoma? – kérdezte jogosan Serena.
- Elnézést, hogy értetlenkedek, de most találkozom először a Szeszéllyel. Néhány hete jöttem haza Dél-Amerikából, ott nem igazán voltak ilyen problémák. És milyen beláthatatlan következményekre gondoljak, amikor ezt említi? Csak a jövőre nézve... – aggodalmaskodott a fiatal nő. Cherub mosolyogva megcsóválta a fejét és igyekezett nagyon megnyugtató hangon felelni.
- Ne aggódjon, nem lesz nyoma, csak nagyon fontos, hogy ellenőrzött körülmények között, egy harmadik személy végezze el a szétválasztást. Ami a beláthatatlan következményeket illeti… - hagyott pillanatnyi szünetet. – ...akár emberéletbe is kerülhet, ha nem megfelelő módon próbálja valaki megszüntetni a szeszély hatását – tette hozzá komolyan. Szerencsére ezután nem sokkal odaértek a színházhoz, így a baljós témáról elvonta a figyelmüket Serena öltözéke. Ezutóbbit meglepően hamar sikerült orvosolni, és Cherub felettébb örült neki, hogy a nő elégedett a fekete ruhával. – Nos, rendben, őszintén szólva nekem is tetszik így. Jól áll a fekete Önnek – mosolygott, aztán bekísérte partnerét a színház előterébe. A büfé említésére Serena fellelkesedett, ezzel újabb mosolyt csalva Cherub arcára, aki a beleegyező választ követően természetesen azonnal meg is indult a hölggyel a karján a büfé felé.
- Két pohár pezsgőt kérnénk – mondta Cherub, majd a mellényzsebéből mugli pénzt hámozott elő. Szerencsére tisztában volt a varázstalanok valutájával, lévén, elég gyakran fordult meg a lányával mugli színházban. Miután fizetett, az egyik poharat odanyújtotta Serenának, hiszen egy kezében aligha bírt volna két poharat tartani, majd az egyik kör alakú asztal felé vette az irányt, ahol állva elfogyaszthatták az italt. – Egészségünkre – emelte a poharat koccintásra szabad kezével, majd belekortyolt a pezsgőbe. Viszonylag ritkán ivott alkoholt, de most jól esett neki az ital, kellemes melegséget érzett, ahogy a pezsgőt ízlelgette.
- Miről szól ez a darab egyébként? És operát fognak énekelni? – kérdezte aztán Serena.
- A darab lényege egy fájdalmas szerelmi háromszög… és a plátói szerelem, azt hiszem – foglalta össze a mondanivalót úgy, hogy lehetőség szerint a történetből azért ne árulja el a legfontosabb részeket. Szerette volna, ha az egész meglepetés lesz Serenának. – Egyébként nem opera, de énekelni fognak. A muglik ezt a műfajt úgy hívják, hogy musical – magyarázta lelkesen, majd ismét belekortyolt a pezsgőbe.
– Na és ha szabad megkérdeznem, mit keresett Dél-Amerikában? Nagyon különleges hely, egyszer jártam ott magam is – emlékezett vissza arra a bizonyos utazásra csillogó szemmel.
 – Tényleg, Ön már tudja, hogy én medimágus vagyok, de én is kíváncsi lennék arra, hogy maga mivel foglalkozik? – tette még hozzá érdeklődve. Meglepően oldottan érezte magát, holott a valóságban elég szorult helyzetben voltak. Talán a pezsgő tette, vagy az ismerős színházi közeg, de az is lehet, hogy Serena kedvessége és közvetlensége volt rá ilyen hatással. Rég volt már rá példa, hogy csak úgy kimozdult otthonról, általában mindig dolgozott, olvasott, edzett, vagy a lányával volt. Most érezte csak, hogy mennyire ráfért már egy ilyen este.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Serena Fawley - 2020. 09. 09. - 20:16:58
A mágikus fantom

To: Cherub Willbutch

Serenát megnyutatta, amit a medimágustól hall a Szeszély kapcsán. Úgy tűnik, jó kezekben van, aki tudja, miről beszél - legalább is, ha medimágiáról van szó -, és tapasztalt már a Mágikus Szeszéllyel kapcsolatban. Biztosan nem ez az első eset, amikor találkozik vele. A Szent Mungóban valószínűleg napi szintén megfordulnak ilyen szerencsétlen alakok, biztos ennél sokkal durvábbat is látott már. Serena továbbra is úgy gondolta, hogy ez a kéz összeragadás nem is annyira vészes,rosszabbul is elsülhetett volna az este, mint hogy egy szimpatikus fiatalemberrel mugli színházba nézzenek meg valami éneklős színdarabot.
A büfébe érve szereztek egy-egy pohár pezsgőt - a férfi igazán felkészült volt, még mugli pénz is volt nála - és egy kis kör alakú asztal mellett állva kortyolgatták a buborékos italt.
A színdarab, mint kiderült, valami szerelmi háromszögről fog szólni. Persze, örök klasszikus, a lány, akit két férfi is szeret, és a lány majd szenved egy sort, hogy kit is válasszon. Hát jó, majd lesz valahogy - gondolta Serena, és megpróbált lelkesedni a - mint megtudta - musical iránt.
-Ne haragudjon. Biztosan nagyon tudatlannak tűnök, hogy nem ismerek ilyen darabokat. Ez biztosan nagyon kedvelt előadás lehet. Mindenki olyan izgatottnak tűnik. - mentegetőzött a lány, miközben zavartan körülnézett. - Tudja, kiskoromban nekem inkább meséket, legendás történeteket olvastak fel, mint hogy színházba jártunk volna. Nem is vagyok benne biztos, hogy azon a szigeten van színház? - ráncolta a homlokát elgondolkozva.
-Ön is járt Dél-Amerikában? Melyik részén? Én most Argentínában, Chilében és Peruban voltam. Tudta, hogy Chilében van a világ egyik legmagasabban található obszervatóriuma? - Serena kezdett belelkesedni. Belekortyolt a pezsgőjébe, és alig várta már, hogy folytathassa a mondanóját. A világ körüli útjáról, és az ott szerzett tapasztalatokról mindig szeretett mesélni. - Jajj, elnézést. - tette hozzá gyorsan. - Csillagász vagyok, asztronómiával foglalkozom. Az elmúlt egy évben a szüleim jóvoltából ellátogathattam több obszervatóriumba is, ahol barátaink dolgoznak. Így jártam Dél-Amerikában is.
Úgy tűnt, Cherubot őszintén érdekli Serena képzettsége, és a lány csak remélni merte, hogy továbbra is fenn tudja tartani a férfi érdeklődését, mert a csillagászatról órákat tudna mesélni. De ennyi ideje nem volt, mert csengettek. Serena kíváncsian nézett körbe.
-Most már be kell mennünk? - vette kicsit halkabbra a hangját, amelyet átjárt az izgatottság. - Mindjárt kezdődik az előadás, ugye?
Úgy érezte magát, mint gyerekkorában. Kisgyermeki izgatottság költözött a szívébe, és alig várta, hogy valami újat tapasztalhasson meg. Habár össze voltak tapadva, mégis kicsit szorosabban karolt Cherubba, és hagyta, hogy a férfi a páholyukba vezesse.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 09. 15. - 12:59:35
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

Amikor Serena szabadkozni kezdett azzal kapcsolatban, hogy nem ismeri ezt a darabot, és úgy általában véve a mugli darabokat, Cherub elmosolyodott.
- Ugyan, kérem, ne szabadkozzon! Tényleg nagyon népszerű előadás, de a varázstalanok körében. Igazából elég ritka, hogy egy varázsló úgy szeresse a mugli színházat, ahogyan én – mondta. Azt nem tette hozzá, hogy aranyvérű varázsló, pedig ez volt az igazság, de sosem gondolta, hogy ez igazából fontos lenne. A családja pedig mindig is elfogadó volt azzal kapcsolatban, hogy mennyire rajongott a mugli előadásokért. Az igazat megvallva ezt a rajongást Alexiának köszönhette. Tiszavirág életű kapcsolatuk előtt és után nagyon mély barátságot ápoltak mindig is, és bár Alexia boszorkány volt, táncosként rendszeresen szerepelt varázstalan színházakban. Ő volt hát az, aki megmutatta Cherubnak eme világ különleges hangulatát, s a férfi hamar beleszeretett ebbe a miliőbe.
- Az igazat megvallva mindig a lányommal szoktunk ilyen előadásokra járni, de ő pár hete elutazott Párizsba az édesanyjával, ezért néztem volna most meg egyedül ezt az előadást. Akarom mondani, amúgy is egyedül néztem volna, mert ez a darab még nem Willownak való… túl komoly és félelmetes egy hat éves kislánynak – magyarázkodott aztán. Kicsit zavarban volt, hiszen nem gyakran fordult elő, hogy egy vadidegennel menjen színházba, pláne nem úgy, hogy a mágikus szeszély kerítőként közreműködött az ügyben. Figyelmesen hallgatta Serena beszámolóját Dél-Amerikáról. – Igen, én Peruban jártam, egy különleges gyógymódot sajátítottam el ott még az egyetemi tanulmányaim alatt, az egyik nyári szünetben. Szívesen visszatérnék, csodálatos hely – mesélte. Cherub felettébb érdekesnek találta a nő szakmáját, és mikor alkalma nyílt rá, ezt gyorsan ki is fejezte.
- Hmmm, az asztronómia hihetetlen izgalmas tudományág – jelentette ki. Medimágusként jó pár olyan szakmabelivel találkozott már, akik kételkedtek a csillagászat tudományos mivoltában, ő azonban mindig is hitt benne. Talán azért is volt nyitottabb az átlagnál, mert édesanyja látó volt, s gyakran támaszkodott csillagász barátai segítségére egy-egy látomása megfejtéséhez. Cherub tehát tisztán és őszintén hitt abban, hogy a csillagok útjai – ha nem is kifürkészhetetlenek – elengedhetetlenül fontosak a világ alakulását tekintve.
- Ön is tervezi, hogy visszatér még? – kérdezte kíváncsian, de ekkor becsöngettek, így valóban szedelőzködniük kellett.
- Igen, ez a csengetés az előadás kezdetét jelzi. Kérem kövessen – indult meg Serenával a karján a páholyuk felé. Egy bordó szőnyeggel bevont lépcsőn lépkedtek fölfelé, majd balra fordultak, és már ott is voltak a tágas, csodás kilátással rendelkező páholyban. Cherub helyet foglalt az egyik bársonyfotelben, s ha Serena is elkényelmesedett, felé fordult.
- Mindjárt kezdődik… remélem, tetszeni fog Önnek, elég szenvedélyes darab – jegyezte meg, majd a függöny felgördült, és az Operaház fantomjának nyitó taktusa (https://www.youtube.com/watch?v=kYnYidhABgk) azonnal magába szippantotta a nézőteret. Pár perc elteltével Cherub óvatosan oldalra pillantott Serena felé, remélve, hogy partnere érdekesnek tartja az előadást.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Serena Fawley - 2020. 09. 19. - 19:21:56
A mágikus fantom

(http://kepkezelo.com/images/mfivw07pitt2rywpqy83.png)

To: Cherub Willbutch

Habár Cherub próbálta nyugtatni, Serena mégis úgy érezte, hogy ő a kulturálatlan balfék, aki még sosem járt színházban - sem mugliban, sem varázslatosban. Mindenesetre lenyűgözte, hogy egy varázslót mennyire érdekelhetnek ilyen mugli dolgok. Serena meglehetősen elmaradtott volt ezen a téren. A szülei sosem erőltették, hogy megismerje a muglikat, a környezetében is főleg varázstudó emberek éltek, és a Skye-szigeteken sem a mugli lakossággal volt kapcsolatban. Így minden, ami a varázstalan világ privilégiuma volt, kimaradt Serena életéből.
-Ó, van egy kislánya? Willow, gyönyörű neve van. - mosolyodott el a lány. - Mit csinálnak az édesanyjával Párizsban? És hogy-hogy Ön nem utazott velük? - Amint kimondta a kérdéseket, érezte, hogy túl messzire ment. Túl közvetlen volt, túl barátságos. Talán sértően közvetlen volt. Valószínűleg semmi köze nincs hozzá, de Cherub annyira kedves és nyílt volt eddig vele, hogy eszébe sem jutott, hogy esetleg a férfi magánügyeihez semmi köze nincsen. Kicsit aggódva, és bűnbánóan nézett a férfira, így jelezve, hogy ne haragudjon, ha túl messzire ment.
-Ó, Peru. - sóhajtott fel Serena, visszagondolva arra a sok csodálatos dologra, amit ott látott és tanult. - Peruban különösen fejlett a medimágia. Én is ott tanultam a legtöbbet a gyógyító bájitalokról. Különösen a sárkányhimlő gyógyítására szolgáló, különleges perui gyógynövényekből készült teáról. Tudta, hogy a graviolát újholdkor szedik le, akkor sokkal jobban hat a kezelés?
Serenának megint figyelmeztetnie kellett magát arra, hogy nem kellene ennyire belemennie a kedvenc témájába. De valahol mélyen remélte, hogy a medimágus legalább egy kicsit nyitott az asztronómia, a bájitaltan és a medimágia összefüggéseire.
Végül megszólalt a csengő, és így már sokadszorra menekült meg a lány az este folyamán egy kínos szituációtól. Cherub bekísérte a páholyukba, kényelmesen elhelyezkedtek. Serena végig a páholy peremén lógott, mint egy kislány.
-Azta, mennyien vannak. Olyanok, mintha pici játékbabák lennének, akiket mind be akarnánk ültetni a sorok közé. És mindenki mennyire csinos.
Aztán a színpad felé terelődött a figyelme.
-Ahha, szóval a függöny felhúzódik - és már húzódott is fel, ahogy kimondta. - és kezdődik az előadás. - dőlt hátra a székébe. Eléggé izgult, így gondolkodás nélkül megfogta Cherub kezét, ami már amúgy is összeragadt a lányéval.
Ahogy elkezdődött a zene, Serena tátott szájjal figyelte, ahogy a fények a színpadra összpontosulnak, és megkezdődött az előadás. A lányt teljesen lenyűgözte a zene, a színészek, az élő zene, ami a zenekari árokból jött, és a díszlet monumentalitása. Teljesen belefeledkezett a darabba, és a szünetben lelkesen nézett Cherubra.
-Akkor most, ha jól értem, van az énekes lány, Christine, aki szerelmes Raoulba, viszont bejött a képbe a Fantom, akit lenyűgözött a lány hangja, és most meg akarja szerezni magának? És mi lesz? Sikerül neki? A lányt is nagyon lenyűgözte a Fantom. De Raoul olyan kedves és lelkes, és tuti szerelmes Christine-be. Mennyit kell várni a második felvonásra? - kérdezte izgatottan, és tényleg őszinte, gyermeki rajongással várta a második felvonást.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 09. 30. - 10:44:03
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

- Ó, van egy kislánya? Willow, gyönyörű neve van.  Mit csinálnak az édesanyjával Párizsban? És hogy-hogy Ön nem utazott velük? – érdeklődött Serena, és Cherub cseppet sem érezte tolakodónak a kérdést. Először is jól esett neki Serena társasága, kedves, intelligens nőnek ismerte meg ez alatt a röpke idő alatt is, mióta találkoztak, és hát magától értetődött a kérdés, hogy miért nincs vele a családja.
- Köszönöm… Csodás gyermek. Őszintén szólva az édesanyjával sosem alkottunk egy párt, barátok voltunk és vagyunk a mai napig, így nem élünk együtt. Ennek ellenére közösen, teljes egyetértésben neveljük a lányunkat, aki kétlaki életet él. A nyáron Alexiának, az édesanyjának különleges felkérése érkezett Párizsból. Ő ugyanis táncosnő, s erre a bizonyos fellépéssorozatra kísérte el őt Willow – magyarázta igen hosszasan, de hát ez olyan összetett helyzet volt, amit nem tudott volna rövidebben megfogalmazni. Remélte, hogy Serena nem veti meg majd azért, mert úgy lett gyermekük, hogy nem tervezték, s emiatt nem alkottak igazi családot. Akarom mondani ez azért nem igaz, hiszen nagyon szerették egymást, és minden nehéz helyzetben összetartottak, mindössze nem szerelemből, hanem barátságból szerették egymást a szülők. Cherub ezután figyelmesen hallgatta Serenát, s sűrűn bólogatott, amikor Peruról áradozott.
- Tudta, hogy a graviolát újholdkor szedik le, akkor sokkal jobban hat a kezelés? – árulta el a nő.
- Nem, ezt őszintén szólva nem tudtam, de köszönöm, hogy megosztotta velem, hasznos információ – mosolyodott el, majd eljött az idő, hogy elfoglalják helyüket a páholyban. Cherub örült, hogy Serenát lenyűgözte a színház atmoszférája, a reakciója alapján arra következtetett, hogy talán soha nem látott még színházat belülről.
- Ahha, szóval a függöny felhúzódik... és kezdődik az előadás.
- Bizony – osztotta a lelkesedését Cherub. Az első felvonás csodálatos volt, Cherub nagyon örült, hogy jó szereposztást fogtak ki. Volt pár kedvenc színésze itt a Westend Színházban, és szerencséjükre ma este a többségük színpadra is lépett. Mikor a függöny bezárult előttük, Serena kíváncsian kérdezte tőle:
- Akkor most, ha jól értem, van az énekes lány, Christine, aki szerelmes Raoulba, viszont bejött a képbe a Fantom, akit lenyűgözött a lány hangja, és most meg akarja szerezni magának? És mi lesz? Sikerül neki? A lányt is nagyon lenyűgözte a Fantom. De Raoul olyan kedves és lelkes, és tuti szerelmes Christine-be. Mennyit kell várni a második felvonásra?
Cherub mosolyogva gondolta végig, hogy mit is válaszoljon erre a kérdésáradatra. Természetesen nem akarta lelőni az előadás fordulatait előre.
- Tökéletesen látja a helyzetet, igen. Szerintem jobb, ha nem árulom el, hogy mi lesz a második felvonásban, így igazi meglepetés marad… A jó hírem viszont, hogy nem kell sokat várni, tíz perc múlva kezdődik. Szeretne visszamenni a hallba és inni valamit, vagy inkább maradjunk itt? – kérdezte előzékenyen a férfi, majd hozzátette:
- Na és mondja, ha Christine helyében lenne, kit választana? Raoult vagy a Fantomot?


Cím: Re: West End Színház
Írta: Serena Fawley - 2020. 10. 02. - 19:46:08
A mágikus fantom

To: Cherub Willbutch

Az előadás kezdete előtt már nem maradt idő arra, hogy Serena reflektáljon Cherub családjának dolgaira, de megjegyezte magában, hogy erre a szünetben mindenképpen illő lenne visszatérni. Egyértelmű volt a férfi szavai alapján, hogy imádja a kislányát, biztos szívesen mesél még róla, és a kisgyermekek mindig remek társalgási témát adtak mind a szülőknek, mind azoknak, akik kedvelik a kicsiket. Serenának rögtön eszébe jutott az öccse, akit már hetek óta nem látott, és egy kicsit belesajdult a szíve. Már csak pár hét és kezdi a Roxfortot, és akkor még kevesebb idejük lesz találkozni. Kicsit bűntudata is lett amiatt, hogy ezt a nyarat Londonban töltötte, de nem bírta elviselni az otthoni feszültséget és türelmetlen várakozást, ami a szüleitől folyamatosan felé áradt. Így maradt London...
De egyre jobban úgy érezte, hogy jó ötlet volt, még akkor is, ha ez azzal járt, hogy kevesebbet láthatta az öccsét. Szerencsére nemsokára itt az iskola előtti bevásárlás ideje, és megígérte Theonak, hogy ő is vele tart majd.
Gondolataiból, amik az öccse körül jártak végül az előadás szakította ki, és teljesen bele is feledkezett a darabba. Amikor Cherub azzal a kérdéssel fordult felé, hogy kit választana, ő egy kicsit elpirult:
-Én Raoult. Ő a sármos, jóképű, gazdag hapsi, igazi főnyereménynek tűnik. Vagy rosszul gondolom? - nézett a férfira, aztán kicsit jobban kifejtette. - A Fantom mellett nem igazán látnám a jövőt. Ő már teljesen elzárkózott a világtól, neki csak az kell, hogy ne legyen egyedül. De képes lenne feladni a magányát, a nyugodt életét vagy a sebeit feltárni a világ előtt Christine kedvéért? Boldog lenne ő egy ilyen élettel? Boldoggá tudná tenni Christine-t? Szerintem Raoul őszintén szereti Christine-t, és tényleg mindent megtenne érte.
Megvárta Cherub válaszát, és az utána beálló csendben visszaterelte a szót a férfi kislányára és a gyerek édesanyjára.
-Párizs gyönyörű hely, és tökéletes fejlődési és tanulási lehetőség egy olyan művésznek, mint Willow édesanyja. Ő szokott itt Londonban is fellépni? Egyszer szívesen megnézném őt is. És a kislánya szeretné követni édesanyját a színpadon vagy inkább az édesapja szakmája felé kacsintgat? - kérdezte Serena kíváncsian, de teljesen barátságosan. Őszintén érdeklte ez a furcsa, de szeretetteljes család. Mert akármennyire is nem éltek együtt, ők egyértelműen egy családot alkottak.
Időközben fel sem tűnt nekik, hogy el sem mozdultak a páholyuk mellett futó folyosóról. Serena a falnak dőlve hallgatta a férfit, aki kénytelen volt szintén oda támaszkodni, mivel továbbra is össze voltak nőve. De úgy tűnt, erről hajlamosak voltak elfeledkezni, mivel egész jól eltöltötték egymás társaságában az időt. És hogy tovább terelje az beszélgetést, a következőt is megkérdezte:
-Ön a medimágia melyik ágával foglalkozik? Őszintén szólva, egy időben én is érdeklődtem a gyógyítás iránt, de végül más felé terelődtem. De a kutatási területem egy része az asztronómia és a gyógyító bájitalok kapcsolatával foglalkozik.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 10. 13. - 20:57:14
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

Kíváncsian várta Serena válaszát, vajon kit választana Christine helyében. - Én Raoult. Ő a sármos, jóképű, gazdag hapsi, igazi főnyereménynek tűnik. Vagy rosszul gondolom? A Fantom mellett nem igazán látnám a jövőt. Ő már teljesen elzárkózott a világtól, neki csak az kell, hogy ne legyen egyedül. De képes lenne feladni a magányát, a nyugodt életét vagy a sebeit feltárni a világ előtt Christine kedvéért? Boldog lenne ő egy ilyen élettel? Boldoggá tudná tenni Christine-t? Szerintem Raoul őszintén szereti Christine-t, és tényleg mindent megtenne érte – magyarázta a nő, s Cherub egyetértően bólogatott.
- Nagyon jól látja a helyzetet… A Fantom valóban nem tudná boldoggá tenni Christine-t, Raoul pedig teljes mértékben szereti és oltalmazza őt, úgy, ahogy az Christine-nek jó. Mindazonáltal, én valahol mélyen a Fantommal is együtt érzek – vallotta be. Cherub számára egyáltalán nem volt nehéz a torz, mások számára ijesztő és elborzasztó emberrel közösséget vállalnia lelkiekben, hiszen ő maga is merőben más volt, mint az átlag emberek. Cherub nőnek született, s hosszú, kitartó procedúra során változhatott csak 18 éves korában férfivá. A nemtranszfigurációs eljárásnak köszönhette mostani testét, melyet mentora, Frank Ziggens professzor fejlesztett ki. Mióta férfiként élt, végre elégedett volt az életével és önazonosnak érezhette magát, s arra tette fel saját életét, hogy másoknak is segítsen, ha problémájuk van a testükkel. Ezért lett medimágus, s választotta a plaszti-medimágiai szakirányt, amit azóta is mély hivatástudattal űzött. Serenának ezt azonban egyelőre nem akarta elárulni. Alig pár órája ismerte őt ugyanis, s bár nagyon szimpatikus és mély bizalmat ébresztő embernek ismerte meg, nem akarta magát ilyen hamar kiadni valakinek. Pláne nem olyan helyzetben, hogy szó szerint össze voltak láncolva. Így, ha a nő esetleg elborzadt volna az igazság tudatában, nem tudta volna kedvére magára hagyni Cherubot, amíg el nem jutnak a Szent Mungóba. Cherub nem ecsetelte hát tovább, miért érez együtt a Fantommal. Azt azért nagyon sajnálta a történetben, hogy nyomorúságos élete miatt képes másokat meggyilkolni ez a lény… Ezt az egy dolgot természetesen semmilyen tekintetben nem tudta megbocsátani a Fantomnak. Azt viszont, hogy mindent elkövetett, hogy valaki nyilvánvaló fogyatékossága ellenére szeresse… nem volt nehéz átéreznie. Természetesen voltak már kapcsolatai élete során, de soha senki nem szerette őt igazán szerelemből, elfogadva őt a múltjával együtt. Alexia nagyon szerette, de csak mint barátot, s ez az érzés Cherub részéről is csak ezen a szinten volt kölcsönös. Ezért is jöttek ki kiválóan szülőtársakként, Willow nagy örömére.
- Párizs gyönyörű hely, és tökéletes fejlődési és tanulási lehetőség egy olyan művésznek, mint Willow édesanyja. Ő szokott itt Londonban is fellépni? Egyszer szívesen megnézném őt is. És a kislánya szeretné követni édesanyját a színpadon vagy inkább az édesapja szakmája felé kacsintgat? – kérdezte a témához kapcsolódóan Serena, s Cherub mosolyogva felelt.
- Igen, Alexia itt is gyakran fellép, több színházban is. Ami azt illeti, Willow szinte biztosan nem a mi nyomdokainkba lép majd, mert már ilyen fiatalon is örökölte a nagyanyja, az én édesanyám jós tehetségét, és a jövőben mindenképpen ezt az adottságát szeretné fejleszteni – mesélte örömmel. Nagyon büszke volt a lányára, bármennyit tudott volna róla áradozni, és ezt bizonyára Serena is észrevette.
- Ön a medimágia melyik ágával foglalkozik? Őszintén szólva, egy időben én is érdeklődtem a gyógyítás iránt, de végül más felé terelődtem. De a kutatási területem egy része az asztronómia és a gyógyító bájitalok kapcsolatával foglalkozik – érdeklődött még Serena.
- Nocsak, ez nagyon izgalmasan hangzik! Szívesen meghallgatnám bővebben, ahogyan erről a bizonyos kapcsolatról mesél, amit kutat. Én plaszti-medimágus vagyok, és nagyon szeretem a munkámat, aminek köszönhetően rengeteg embernek tudok segíteni – mosolygott a nőre, majd mikor meghallotta a csöngőt, így szólt: - Kezdődik a második felvonás - kísérte vissza őt a páholyukba közben. Hamarosan ismét felgördült a függöny, s Cherub megint az előadásnak szentelte figyelmét, amely tényleg lenyűgözően sikerült. A medimágusra nagy hatást tett a Fantom története, és a drámai végjelenet után, ha tapsolni nem is tudott – a Szeszély kellemetlen hatása miatt – elismerő pillantása és lelkes ujjongása elárulta, mennyire tetszett neki az előadás.
- Nos, hogy tetszett? Erre a végkimenetelre számított? - érdeklődött Serenától.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Serena Fawley - 2020. 10. 17. - 18:27:55
A mágikus fantom

To: Cherub Willbutch

- ... én valahol mélyen a Fantommal is együtt érzek. - válaszolta Cherub a nő monológjára a szerelmi háromszögről.
-Azt hiszem, mindenki így van. Legalább is, mindenki beleképzeli magát a Fantom helyzetébe is. Mert rettenetes lehet megbélyegzettként élni, torz testtel, amit nem mer az ember felvállalni. - Látta, hogy Cherub elgondolkodik, így hagyta kicsit a gondolataiba mélyedni. Addig inkább körülnézett a színházban. Serenát lenyűgözte a régi és az új stílusok keveredése. Az épület maga nagyon régi lehetett, millió hasonló darab játszódhatott már le itt. Viszont tele volt modern mugli ötlettel, reklámmal, fénnyel, díszítéssel. Mindig érdekes volt számára megszemlélni, mennyit változhatott egy-egy hely, épület az évek folyamán. Habár Serenát sosem érdekelték igazán a mugli dolgok, ez a színház - még őt is meglepte - igazán nagy hatással volt rá. Végül csak visszatérte a beszélgetéshez, és Cherub kislányára terelődött a szó.
-Kíváncsian várom, hogy halljak Willow jóslatairól. - mosolygott Serena. Valójában nem igazán hitt a jóslásokban, és mindig is furcsának tartotta, hogy ugyanazokból a bolygóállásokból, csillagképekből és égi dolgokból a jósok teljesen más dolgokat hoztak ki, mint ők, asztronómusok. A csillagászatot tartotta a tudománynak, a jóslást pedig a szerencsén és az elmén alapuló mágiaágnak. Ugyanakkor olvasott és hallott igazi jóstehetségekről és jóslatokról, így egyáltalán nem nézte le Cherub lányának képességét. Az igazi jóstehetségek komoly segítséget jelentettek a varázslótársadalomnak, még akkor is, ha rejtélyes és gyakran megfejthetetlen jóslatokkal álltak is elő. Bezzeg az asztronómia! Ők mindig tényekkel és megfelelően alátámasztott adatokkal tárták a nyilvánosság elé, amit kiolvastak a csillagokból. - Habár, én megtartom az érdeklődésemet a csillagok tényleges mozgásánál és annak elemzésénél, de sok sikert kívánok Willow-nak. Remélem beteljesítheti az álmait. - mondta őszintén. - Az én öcsém szeptemberben kezdi a Roxfortot, kíváncsi vagyok, belőle mi lesz. Habár ő már most teljesen oda van az asztronómiáért, de bízom benne, hogy más érdeklődést is talál az iskolában. Kifejezetten tehetséges kviddicsben. Habár főleg édesapánkkal szokott játszani, de remélem bekerül a háza csapatába is.
Végül a szünet végére mégis csak visszaterelődött a szó a munkájukra, és arra, hogy mivel is dolgoznak. Serena nem volt túl járatos a plaszti-medimágiában, de rögtön elkezdett azon gondolkodni, hogy milyen kutatásokat is lehetne végezni a plasztimedimágia és az asztronómia kapcsolatával. Ezernyi lehetőség villant fel előtte, de gyorsan lehűtötte magát. Ahogy ő sem volt elég nyitott a jóslásokra, a medimágusok többsége sem értett egyet azzal, hogy a csillagok és a bolygók állásának bármi köze lenne a mágia erősségéhez. Serena szomorúan gondolt arra a sok elszalasztott lehetőségre, amivel boszorkányok és varázslók tucatjait lehetett volna megmenteni, ha kicsit nyitottabbak az orvosok az új eljárásokra. De Cherub elég nyitottnak és modern gondolkodásúnak tűnt. Serena már bele is kezdett volna az elméletének ismertetésébe, amikor megszólalt a csengő. Egy kicsit csalódottan vette tudomásul, hogy nem beszélhet imádott tudományáról, ugyanakkor lelkesen várta a második felvonást. Kíváncsi volt a történet végére, hogy Christine végül kit választ.
A második felvonás legalább olyan izgalmas volt, mint az első. Serena kíváncsian várta, mi lesz a történet befejezése, mi fog történni a Fantommal. A végén ámulva sétált ki - még mindig Cherubhoz ragadva.
-Ez egyszerűen zseniális volt. Az elején a maszkabál, aztán az egész akciódús jelenet. És végül azért a Fantom rájött, hogy nem kényszerítheti Christine-t szerelemre. Nem is tudom, milyen lehet úgy élni, hogy tudja, csak kényszerből választotta őt. Ez olyan, mintha szerelmi bájitalt adna be neki. Annál nincs igaztalanabb szeretet. Én inkább egyedül halnék meg, mint hogy kényszerítsek bárkit is arra, hogy szeressen. Ön is így gondolja, Cherub? - nézett rá kíváncsian Serena a férfira, miközben egymásba karolva sétáltak ki a színházból.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Cherub Willbutch - 2020. 11. 05. - 21:19:56
A mágikus fantom

(https://data.whicdn.com/images/288145922/original.jpg)

2001. 08. 22.

to; Miss Fawley

öltöny (https://www.studiosuits.com/images/suits/stretchcobaltbluecordsuitlook.jpg)

Serena ezután következő válasza mélyen megnyugtatta a varázslót. - Azt hiszem, mindenki így van. Legalább is, mindenki beleképzeli magát a Fantom helyzetébe is. Mert rettenetes lehet megbélyegzettként élni, torz testtel, amit nem mer az ember felvállalni.
Cherub elismerően bólintott a boszorkány szavaira, melyek szerint – bár ezt már eddig is gyanította – a boszorkány kivételes empátiával volt megáldva. A medimágus le merte volna fogadni, hogy csak nagyon kevesen tudnának igazán együtt érezni a Fantommal, aki ugyan tényleg nyomorult testben jött a világra, ez mégsem menthette volna fel őt a bűnei alól. Következésképp, csak azon érzékeny lelkek törekedtek a megértésére Cherub szerint, akik olyan mély emberismerettel rendelkeztek, hogy nem vetették meg az emberi gyarlóságot másokban. Cherub persze sosem vétett valódi bűnnel senki ellen. Az egyetlen, amit sajnált, az volt, hogy kamaszként nagyon nehezen kezelhető volt, amíg nem sikerült rátalálnia Ziggens professzorra és a nemtranszfigurációs eljárásra. Éveken át fájdalmat okozott hál a szüleinek és öccsének, Morpheusnak azzal, hogy nyers és távolságtartó volt velük… holott ők erről nem tehettek, mégis rajtuk csattant az, hogy Cherub borzalmasan érezte magát a bőrében.
- Kíváncsian várom, hogy halljak Willow jóslatairól. Habár, én megtartom az érdeklődésemet a csillagok tényleges mozgásánál és annak elemzésénél, de sok sikert kívánok Willow-nak. Remélem beteljesítheti az álmait. Az én öcsém szeptemberben kezdi a Roxfortot, kíváncsi vagyok, belőle mi lesz. Habár ő már most teljesen oda van az asztronómiáért, de bízom benne, hogy más érdeklődést is talál az iskolában. Kifejezetten tehetséges kviddicsben. Habár főleg édesapánkkal szokott játszani, de remélem bekerül a háza csapatába is – folytatta aztán Serena, s ezzel a nyitottsággal csak még jobb színben tűnt fel Cherub előtt. A varázsló ennek hangot is adott.
- Köszönöm, ez nagyon kedves Öntől… Jól esik, hogy tudós létére nem néz le egy olyan területet, amely nem tartozik a szó szoros értelemben vett tudományágak közé… Ugyanakkor, ha jobban belegondolunk a jóslás adománya sok szempontból képes kiegészíteni számos fontos területet, akár a tudományban is - fejtette ki saját álláspontját.
- Én is sok sikert kívánok az öccsének, biztosan rátalál majd a saját útjára – tette hozzá mosolyogva még. Mivel édesanyja, Esther is jós volt, így számára mindig teljesen természetes volt, hogy komolyan vegye ezt az adottságot. Jól tudta azonban, hogy a varázslótársadalomban sokan ferde szemmel tekintenek a jósokra, s ezt kénytelen volt elfogadni. Nem az a fajta ember volt, aki bárkit bármitől meg akart győzni. Hitt abban, hogy az embereknek joguk van az önálló véleményalkotáshoz – és nyilvánításhoz, amennyiben ezt kulturált módon teszik. Örült neki, amikor a színházból kifelé sétálva, Serena ismét lelkesen megdicsérte neki az előadást. Csak remélni merte, hogy valóban jól fog szórakozni a boszorkány, s most, hogy ez bebizonyosodott, nagyon megkönnyebbült.
- Abszolút egyetértek Önnel, Serena… Ilyen aljasságra sosem lennék képes… - helyeselt, s közben arra gondolt, hogy a saját életében is mindig eleget tett ennek a párkapcsolataiban. Fontosnak érezte, hogy minden esetben beszámoljon a múltjáról annak, akivel randizott, hogy ennek tudatában dönthesse el, kíván-e a párja lenni, vagy sem. Úgy érezte, ha elhallgatná az igazságot, azzal valójában megtévesztené a másikat, s erre sosem lett volna képes. Ahogy elhagyták a színházat, egy közeli zsákutcába fordult be a varázsló, s itt megtorpant egy pillanatra.
- Azt hiszem, legjobb lesz, ha közösen a Mungóba hoppanálunk. Ne aggódjon, Önnek nem kell semmit csinálnia, majd én odarepítem magunkat – mosolygott biztatóan Serenára, s ha a boszorkány nem ellenkezett, maga elé képzelte az ispotályt, és egy szempillantás alatt ott is termett, karján Serenával.

A játék máshol folytatódik, így a helyszín szabad!


Cím: Re: West End Színház
Írta: Elizabeth Hepburn - 2021. 06. 13. - 16:54:26
◊ részletek a próbatáblán ◊
2002.07.10.
(https://tanckritika.hu/images/stories/Images/2017/marcius/03_09/fram3.jpg)
◊ Sophie ◊

holnapra már tudom majd a szöveget...


zene ◊ Beth dal (https://www.youtube.com/watch?v=tALsuwm1I8M&list=PLMuaMeqEe309qpQxO9CcnzRCra2rJvrvz&index=1&ab_channel=cseRihann%C3%A1kcseRihann%C3%A1k) outfit ◊ simple (https://i.pinimg.com/564x/70/8b/ff/708bff606c0adc5e4aebd8cbddcf2a61.jpg)

Ma reggel, könnyebben keltem fel, mint szoktam, mert abban a tudatban hajtottam álomra a fejem, hogy ma bizony tréningre megyek. Még nyár elején talált anyu egy hirdetést, hogy 15 és 25 közötti fiataloknak tart színházi tréninget a West End. Egy rövid bemutatkozót kellett írni, miért szeretnék menni. Nem nagyon tudtam érdekeset írni, egyszerűen leírtam, hogy fogalmam sincs, merre felé tanuljak tovább, mit kezdjek magammal. Hogy szoktam ugyan rajzolgatni, de nem érdekel annyira, hogy festő vagy micsoda legyek. Egyszóval hogy céltalan vagyok. Hát...felvettek. 15 fiatalt választottak ki, de azt, hogy ki a másik 14, azt nem tudom. Fiúk, lányok vegyesen, gondolom, akik szívesen drámáskodnak, vicceskednek a nyáron. Remélem kicsit felráz majd, eddig eszembe sem jutott soha semmi színjátszás. A mugli iskolámban sem. Soha. Énekelni ugyan énekelgettem, állítólag nem is vagyok hamis, de ennyi. Így hát reggel szinte kipattantam az ágyamból, és villámgyorsan megkreggeloztem, felkaptam egy egyszerű fekete játszós ruhát, és siettem, hogy el ne késsek. Sélelőtt 10re kell beérni. Anya felajánlotta, hogy eljön velem, de hevesen tiltakoztam ellene. Elég korán keltem, mert az út majdnem 3 és fél órás. A hajnali sötétség azonban egyáltalán nem vitte el a kedvem. A közvetlen buszon alig volt valaki. A zönykölődő buszon csak bámultam kifelé az ablakon. Roxforton kívül mindig olyan furcsán érzem magam. Újra van időm gondolkodni a féltestvéremen. Mármint nem azon, hogy akarok e vele találkozni, mert nem akarok. Nagyon szilárd elhatározásra jutottam, és már egyáltalán nem érzem ez miatt szívtelennek magam. Tudom, hogy a saját érdekemben teszem, és ez így teljesen rendben van. Fura, de azt hiszem a helyére tettem ezt a dolgot. Ahogy lassan jön fel a nap, behunyom a szemem, és enyhén az ablaknak döntöm a fejem. Szeretek buszozni, el tudnék zötykölődni egészen Exeterig is. Old Harlownál leül mellém egy nagyon duci férfi, így már teljesen az ablakhoz préselődve utazok tovább. Nyilván egészen Londonig jött ő is. 9kor aztán lefolyok a buszról, és elindulok. A színház előtt aztán megállok egy kicsit. Utoljára talán 10 évesen voltam itt, a Valahol Euróbábant játszották. Őrült módon élveztem. A dalait mai napig tudom kívülről. Kis ácsorgás után tétován indulok el a művészbejárón keresztül a portára.
- Elnézést, Jó napot. Elizabeth Hepburn vagyok, és a nyári tréningre jöttem.
- Első emelet, jobbra a második. Az a kettes számú próbaterem. 
-Igen, köszönöm!
Izgatott léptekkel ugrálok felfelé a lépcsőfokokon. Igen, itt erre, jobbra. Az első terem főlé az van kiírva Fiennes terem. Az ajtó csukva, tovább haladok. A kettes terem előtt már várakozik pár ember. Végig futtatom a szemem, és ...egy ismerős hajzatot látok, egyelőre hátulról. Közelebb sétálok hozzá, ekkor már biztos vagyok benne, hogy ez....
-Sophie! Szia Sophie! De jó! Csak nem te is tréningezel? Hogy hogy? Ú, micsoda véletlen!
Borzasztóan örülök, hogy Soph is itt van, mert így nem vagyok itt teljesen egyedül. Egy ismerős barátságos arccal már tuti hogy nagyon jól fogom magam érezni! 10 perc alatt mind a 15en megvagyunk, és a rendező is megérkezik. Egy fiatal 34 körüli pasi, és egy fiatalabb 25 körüli asszisztens. A próbateremben lepakoljuk a cuccainkat, és leülünk egy körbe. Jaj ne, csak nem az unalmas bemutatkozó kör jön? Azt úgy utálom.
- - Sziasztok! Akkor el is kezdjük a próbát. Katie, kérlek, csukd be az ajtót, rettendő zavaró a beszűrődő zsizsegés, köszi. Én Sam Hardy vagyok,és velem fogtok együtt dolgozni az elkövetkezendő 6 alkalommal. Én magam rendszeresen dolgozom terepen, munkáim elég széles sprektrumot ölelnek fel különböző fiatalokkal való közös produkciótól a különbötő tabutémákat feldolgozó színházi nevelési előadásokon keresztül a felnőtt előadásokig. Az elkövetkezendő alkalommal különböző drámapedagógia és színjátszási  technikákat sajátítotok el, egyraánt alkalmas azoknak, akik már fogalkoztak színházzalm és azoknak is, akik még nem találkoztak ilyesmivel. 
Az utolsó mondata megnyugtat, hiszen az égvilágon semmilyen tapasztalatom nincs. Szerencsére ez után csak egy rövid név bemondós bemutatkozás jön, és fel is állítanak minket egy körbe. A kör közepéből a rendező, Sam kiáll, és azt kéri tőlünk, csukjuk be a szemünket.
 - Valakinek, meg fogom érinteni a vállát, ő lesz a gyilkos. Más valakit pedig belüldök a kör közepébe és odaadom neki ezt az üveget. Neki kell majd eldöntenie, hogy a többiek, akik a körben állnak, igazat mondanak e. A feladat az, hogy a kezemben lévő bomba, ami most ez az üveg víz, ne robbanjon fel, azaz ne érjen le a földre. A középen állónál lesz a bomba, és mindig oda kell adnia valakinek, aki helyet cserél vele. Ha valaki bemegy a körbe, és lerakja az üveget, felrobbanunk. Tehát. A körben lévőknek, az a feladatuk, hogy meggyőzzék, nem ő a gyilkos. Ha az az ember, akinek a vállát megérinettem, bekerül a körbe, lerakja az üveget, akkor robbabunk. Kérdés esetleg?
Behunyjuk a szemünket. Ilyet még nem játszottam. Nem akarok gyilkos lenni. Szóval, ha jól értem, ha engem belüld középre, akkor valakinek oda kell adnom az üveget. De ha rossz embernek adom, ő bejön a helyemre, lerakja, és vége a játéknak. Basszus, nem éghetek be. Csak ne engem hívjon be, akkor inkább leszek a gyilkos...
  - Rendben, végeztem, menjen be a körbe..Melanie. Többiek, ti próbáljátok meggyőzni, hogy nem ti vagytok azok, akiknem megérintettem a vállát.
Huh, egyelőre oké, nem az én vállamat érintette meg.



Cím: Re: West End Színház
Írta: Sophie Flynn - 2021. 06. 13. - 23:00:20
ღ Próbáljunk próbálni ღ
(https://data.whicdn.com/images/287876052/superthumb.jpg?t=1495837874) (https://data.whicdn.com/images/280894722/superthumb.jpg?t=1489159427)
Beth
(2002. július 10.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/92/6f/9a/926f9a4ffccc1668fce7e8ffaa44abe4.jpg)

Oh, this has gotta be the good life
This has gotta be the good lifet (https://www.youtube.com/watch?v=2RNk5ocb_5g)


Rose néni küldött ide. Mármint neki köszönhető, hogy erre a színészes dologra jelentkeztem, vagy mit csináltam. Fogalmam sincsen, hogyan látta meg ezt a pályázatot, vagy mit, iagzából magam sem értem, hogy keveredtem ebbe bele... De már megszoktam, hogy random belekeveredek ilyemsikbe, bár azért a csúcspint mégis az, hogy midnenféle utazást nyertem véletlenül meg jegyet, amiből mindenféle fura dolog sült ki. Ott van például az az olasz kirándulás, mert Rose nlni pálcikásjégrémje nyert oda egy utat... Vagy az az ijesztő kaland, az Elvarázsolt Kastélyban... Azon sem lennék meglepődve, hogy ezt valahogy nyerte Rose néni. Bár amilyen kérdőívet ki kellett hozzá tölteni... De ki tudja. Minden esetre még van pár napom mielőtt mennék nyaralni Jasperrel, szóval teljesen belefért ez a pár nap.
Iagzából szégyen szemre bevallom, hogy nem nagyon értek a színészkedéshez, mert... Mert nem... Sok ember bámul. És bámul, és bámul. És van szöveg is, sok-sok szöveg, amit elfelejtenék, meg díszlet ami között eltévednék.... De basszus, Sophie, már... már hivatalosan is felnőtt vagy, kirepültél az egyetemre, otthagytad a Roxfort oltalmazó falait, és egyetemista leszel...Annyira... nem vagyok én erre felkészülve, rámdobódott a nagyvilág. Basszus mindjárt bőgök. De hátha találkozok itt is kedves emberekkel. Legalább egy kicsit varázstalanok között lehetek végül is. Vagyis, lehet lesznek ott ismerősök. Az jó lenne.
Egyébként jó felé megyek? Anynira belemrülök a saját gondolataimba, hogy nem is nézem, csak megyek. De szerencsére, elég impozáns épület ez a színház, szóval éppen kiszúrja a szememet. Bár belül még lehetnek gondok. Sok esetben midnig belül vannak gondok. Ez meg milyen morbidul hangzik, ajaj. De csak megtalálom a helyet, ahol ez a csoport van és kívácnsian benézek. Végre nem tévedtem el, csak egyszer, de szerencsére a portás néni segített. Vagy recepciós... vagy valamilyen random néni a folyosón. Mindegy is. nagy levegőt veszek és most tényleg benyitok, ééés. és sok-sok ember, sok-sok ismeretlen ember, akik megbámulnak, én is megbámulom őket és. el lehet süllyedni? Miért nézbek így? Oké, lehet, hogy ez egy téves terem?  Te jó ég! Azért közelebb megyek, de mielőtt még teljes pánikba törnék ki, hogy hol a bánatban vagyok egy ismerős kedves hang csendül fel.
-Sophie! Szia Sophie! De jó! Csak nem te is tréningezel? Hogy hogy? Ú, micsoda véletlen! - erre a hang irányába fordulok, immárom széles vigyorral, és meg is ölelem a forrását.
- Úúh, Beeth! - szabályosan úgy modnom ki ezeket a szavakat, mintha csak a Messiást látnám magam előtt. Egy ismerős! Megmenekültem! - Fogalmam sincs hogy kerültem ide, Rose néni valahogy beleszervezett, vagy nem is tudom - magyarázom gyorsan. - Annyira jó, hogy látlak, már azt terveztem, hogy egy bocsánat csak a mosdót kerestem szöveggel szépen távozok innen. - Igen, tudom, hogy gyáva vagyok, és félős. De a sok bámuló ember akkor is ijesztőőő.
- És te, hogy hogy itt vagy? Talán elkezded a felfelé ívelő színészi pályafutásod? - kérdezem viygorogva. Lassan mindenki megérkezik közben. Nem tűnik soknak ez a 15 fő, de akkor is para ha a 15-ből 8 egyszerre feléd mered. Közben bevonil egy hapsi meg egy másik hapsi is, én pedig Beth mellett állva várom, hogy mi is fog történni. Lövésem sincs a színészkedésről, de ha pánikolást kell eljátszani, az talán menne is.
- Sziasztok! Akkor el is kezdjük a próbát. Katie, kérlek, csukd be az ajtót, rettendő zavaró a beszűrődő zsizsegés, köszi. Én Sam Hardy vagyok,és velem fogtok együtt dolgozni az elkövetkezendő 6 alkalommal. Én magam rendszeresen dolgozom terepen, munkáim elég széles sprektrumot ölelnek fel különböző fiatalokkal való közös produkciótól a különbötő tabutémákat feldolgozó színházi nevelési előadásokon keresztül a felnőtt előadásokig. Az elkövetkezendő alkalommal különböző drámapedagógia és színjátszási  technikákat sajátítotok el, egyraánt alkalmas azoknak, akik már fogalkoztak színházzalm és azoknak is, akik még nem találkoztak ilyesmivel.
Óh te jó ég, hogy lehet egy színjátszásban ennyi szakszó? Mintha valami nagyo  hivatalos ismertetőszöveg kelt volna életre. Ezeket a szavakat sosem használtam, jesszusom. Tök butának érzem magam. De azért megnyugszom, ahogy Beth is, hogy nem baj, ha nem vagyunk profik. Közben elkezdi magyarázni a feladatot is, amit elsőre fel sem fogok, de persze alkalmazom inkább a bari taktikát és lelesem, hogy mit is kell csinálni.
- Ha az az ember, akinek a vállát megérinettem, bekerül a körbe, lerakja az üveget, akkor robbabunk. Kérdés esetleg?   - bizonytalanul felemelem a kezemet, hogy azért én nagyon szeretnék kérdezni, majd amikor felém néz, megköszörülöm a torkomat.
- Mégis mivel kell meggyőzni a másikat, hogy nem vagyunk gyilkosok?  És az iagzi gyilkos blöffölhet is? - kérdezem, mert gondolom rimánkodni nem igazán lehet. A válasz után becsukom a szememet, és... ééés, megtapizzák  a vállamat. Ez nagyszerű. Mert én nem tudok hazudni, hogy nem én vagyok a gyilkos... és amúgy meg... nem akarok felrobbantani senkiiit.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Elizabeth Hepburn - 2021. 06. 15. - 20:02:08
◊ részletek a próbatáblán ◊
2002.07.10.
(https://tanckritika.hu/images/stories/Images/2017/marcius/03_09/fram3.jpg)
◊ Sophie ◊

holnapra már tudom majd a szöveget...


zene ◊ Beth dal (https://www.youtube.com/watch?v=tALsuwm1I8M&list=PLMuaMeqEe309qpQxO9CcnzRCra2rJvrvz&index=1&ab_channel=cseRihann%C3%A1kcseRihann%C3%A1k) outfit ◊ simple (https://i.pinimg.com/564x/70/8b/ff/708bff606c0adc5e4aebd8cbddcf2a61.jpg)

Olyan jó Sophiet itt is látni! Én már voltam hasonló táborokban, vagyis olyanokban, ahol délutánonklnt fra drámajátékok voltak. Tudnak viccesek lenni. Volt, hogy sokáig kellett egymással farkasszemet nézni. Mármint nem az volt a cél, hogy ki bírja ki több ideig pislogás nélkül, hanem csak..csak nézni egymst 3 percig. Voltak, akik sírni kezdtek. De remélem, ez most vidámabb lesz. Meg azt is remélem, hogy javít a lámpa lázamon, meg hogy nem szeretek sok ember között lenni. Kicsit ugyan kényelmetlenek nekem ezek a helyzetek, de nem annyira, hogy ne tudnék megbírkózni velük. Igyekszem fejlődni, hogy ne tűnjek ki nagyon a többiek közül. Talán a koncentráción is segít...Beth megölel, amitől meglepődök, de azért jól esik, és visszaölelek.
- Úúh, Beeth!  Fogalmam sincs hogy kerültem ide, Rose néni valahogy beleszervezett, vagy nem is tudom
Hát igen, nem is tudom, van olyan tizenéves, aki ilyenekt keres magának nyári programnak? Szerintem ha van is, nem lehet belőlük olyan sok. Aztán ki tudja.Én szívesebben mennék valami könyv tárborba. Mondjuk valami varázslény vetéledő táborba, ahol különböző kreatív feladtok vannak, amik a lényekkel kapcsolatosak. Azt nagyon tudnám élvezni. De otthon avgyok a mugli történelemben is, és igazán szeretem, zóval egy töri tábort is bevállalnék. Régészeti.úúú, igen, az izgalmas lenne! De persze ez is jó, itt is játszunk. Csak itt mindenki néz. Az meg olyan piszok kellemetlen tud lenni számomra. De ki tudja, talán a Soph is itt van, akkor vicces lesz.
-Á, én sem csak úgy jöttem, anya találta valahol, és..na. Hát így.
Nem akartam, hogy a többiek is hallják, mit beszélek, így halkabbra tekertem magam.
- Annyira jó, hogy látlak, már azt terveztem, hogy egy bocsánat csak a mosdót kerestem szöveggel szépen távozok innen. -
Na, ez mondjuk egy nagyon jó gondolat, ha netán úgy alakulna, akár meg is valósíthatjuk. MIndig jó, ha van egy kis egérút, ha kínosra fordulnak a dolgok.
- Te..ez nem is rossz ötlet. Ha nagyon rossz lesz, akkor ez lehet B terv. Aztán kiszökünk fagyzizni!-
Persze nem vagyok az a menekülős lány, de jó ha van lehetőséged. MInt abban a filmben, ahol a menasszony folyton megszökik az eskövőjéről. Egyszer anyuval voltunk egy sima polgári eskövőn, és láttam az ajtófélfán egy kis piktogramot, hogy egy fátyolos pálcika fut. Megkérdeztem anyutól, mi az, és azt mondta, hogy a vészkijáratot jelöli. Én meg elmondtam anyunak, hogy jaaa, hát én meg azt hittem, hogy ha a menyasszony meggondolja magát, akkor arra kell futnia. Hát ugye, mint abban a filmben. Hát ilyen vagyok én. De nem szöknék meg egy esküvőről. Esküvő? Kinek mennék hozzá, a leltárjegyzékhez? Elizabeth Hepburn, mától hű társad a terrárium üresen! Így képzelen el én.
- És te, hogy hogy itt vagy? Talán elkezded a felfelé ívelő színészi pályafutásod?
Én meg a színészet? Ááááááá, ott figyelik az embert. Igen, akkor is, mikor bénázik. Én pedig szoktam bénázni. Nagyon sokat. Ha nem lát senki, akkor kevésbé bosszant, sőt, olykor jókat kacagok magamon. De mikor idegenek látját, vagy olyanok, akik nem kedvelnek, az nagyon is kellemetlen.
- Nem hiszem, hogy jó színész lennék. Nem szeretem, ha sokan néznek. Olyankor mindig zavarban vagyok. De pont ezért vagyok itt. Hogy kevésbé legyek...félénk. Én meg végülis szeretem a kihívásokat.
Ahogy mindenki megérkezik, bemegyünk a terembe. A rendező bemutatkozik, elmondja, hogy ezt meg ezt csinálta, amiből én sem sok midnent értek, és Sophira pillantgatok, de ahogy látom, hasonlóan van, mint én. A játék szabályait igyekszem megjegyezni. A végén Soph emeli a kezét, hogy kérdezzen egyet.
- Mégis mivel kell meggyőzni a másikat, hogy nem vagyunk gyilkosok?  És az igazi gyilkos blöffölhet is?
 - Igen, így van, a gyilkos blöffölhet is. Ha sikerül megtévezsteni a kör közepén állót, akkor a gyilkos bemegy, és leteszi az üveget. Ebben az esetben felrobbanunk, és új kör indul.
Húúú...csak ne engem, csak ne engem...és nem engem. Sam körbe megy, érint, majd kinyitjuk a szemünket. Melanie bemegy a körbe, és szegény rettentő rémültem ácsorog a kör közepén, mint aki padlásszörnyet látott. Tnyleg, vajon látott már padlásszönyet? De aj, Beth ide koncentrálj! Melanie rám pislog nagy barna szemeivel, én pedig félénken, de őszintén mondom, hogy nem én vagyok az.
- Hát nekem ideadhatod az öveget, én nem vagyok gyilkos, viszont nem lehet jó ott bent állni, szívesen vagyok itt is..
Ó, merlinre, ki mondhat ilyen bénaságot? Hahó, kedves Föld anya! Tessék kérem, kicsit megnyílni alattam, pihennék egy kicsit ott lejjebb...Melanie elneveti magát, majd tovább forgolódik a kör közepén, hogy errefele, hogy arrafele pislog. Szegény elég tanácstalan.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Sophie Flynn - 2021. 06. 18. - 18:21:30
ღ Próbáljunk próbálni ღ
(https://data.whicdn.com/images/287876052/superthumb.jpg?t=1495837874) (https://data.whicdn.com/images/280894722/superthumb.jpg?t=1489159427)
Beth
(2002. július 10.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/92/6f/9a/926f9a4ffccc1668fce7e8ffaa44abe4.jpg)

Oh, this has gotta be the good life
This has gotta be the good lifet (https://www.youtube.com/watch?v=2RNk5ocb_5g)


Nem iagzán vagyok az a szereplő alkat. Valahogy kínos, ha mindenki bámul. Még az is furán kínos lesz, amikor Jasper bemutat a szüleinek. Már előre kikészülök attól, hogy hogyan fogok ott is beégni. A legutóbb a bálon kicsit kiégettem magam a saját hülyeségeimen és Jasperen is, szóval az orrom is vérzett. Remélem, hogy a szüleinél nem lesz ilyen kínos izés dolog. Akkor azt hiszem bebújnék a föld alá. De mindegy, legalább nem én vagyok itt az egyetlen, aki nem tudja, hogy mégis mit kell csinálni.
Kicsit örülök, hogy Beth is itt van. Egy Roxfortos barátnőm. Roxfort... Kicist hiányzik... NAgyon. Kaptam ott jót és rosszat, adott fájdalmat,  egyszerre volt rideg és idegen, aztán pedig menedék. Kicsit félig az otthonomnak tekintettem az ostrom után és kezdett hozzánőni a szívemhez. A barátaim is a falak, a mozgó lépcsők, amiken folyton eltévedtem. A szellemek. A Konyha! Komolyan oda szeretnék még visszamenni. Furán két élett között érzem most magam, még az egyetem előtt és a Roxfort után. Mintha csak lebegnék egy tóban. Furán kellemes és ijesztő ez.  Úgy tűnik Beth is csak úgy idekeveredve került ide, ami vicces és... ő sem tűnik olyan nagyon színészet kedvelős lánynak.
- Te..ez nem is rossz ötlet. Ha nagyon rossz lesz, akkor ez lehet B terv. Aztán kiszökünk fagyzizni! - erre elvigyorodom. Imádok fagyizni a barátokkal meg még izgisebb. A legjobban most egy citromos fagyinak örülnék.
- Gondolj csak bele, három gömbös fagyi... édes tölcsérben... színes kis minidcukorkákkal a tetején és rolettivel - sóhajtok halkan, hogy ne nagyon zavarjak meg senkit. - Na jó, Beth. ha ennek vége van, menjünk el fagyizni!
Azért persze nincs olyan angyon nagy kánikula, mint más országokban, de nyár van. És a nyár nem létezik fagyi meg limonádé nékül. Valahogy azokkal az igazi.
- Nem hiszem, hogy jó színész lennék. Nem szeretem, ha sokan néznek. Olyankor mindig zavarban vagyok. De pont ezért vagyok itt. Hogy kevésbé legyek...félénk. Én meg végülis szeretem a kihívásokat. - Erre egyetértően bólogatok. Nekem is kissé talán túlságosan is félén a természetem, de egyszerűen van ami nem megy. A kihívásokat én már kevésbé szeretem, de amit muszáj megtenni, azt muszáj, elven már itt vagyok én is.
- Meg kell nekem is találni azt az elveszett bátorságot, mint az oroszlánnak - dünnyögöm halkan, miközben a fickó olyan dolgokról magyaráz amit nem igazán értek.
Aha, szóval blöffölni kell. Csak csendben nézem, ahogy Beth bemegy, és persze én tudom, hogy össze kéne szednem a gondolataimat, hogy akkor na tényleg előadjam, hogy nem vagyok én gyilkos... De... Nem is akarok az lenni. Lehet azért lettem én, mert kérdeztem és azt hitték túl lelkes vagyok. Bárcsak láthatatlanná tudnék válni. Na mindegy. Beth bemegy, forog összevissza, hogy kire nézzen, de végül valami srácon állapodik meg a tekintete, aki határozottan meggyőzte őt, hogy nem gyilkos és helyet cserélnek. Oké, ez a játék így végtelenül hosszú lesz. De legalább annyira nem kell színészkedni. Csak kicsit. Nem is tudom mikori kör cserélődik ki, amikor egy szőke lány tekintete megakad rajtam én pedig a lehető leggyilostanalabbul bámulok vissza rá.
- Tudod, szerintem nem nagyon szeretnéd ideeadni nekem ezt az üveget. Elég kicsi a kezem, tuti elejteném és véletlenül felrobbannánk - mondom, mire azt hiszem hogy ezt tuti nem vezsi be. Egyébként mikr ér véget a játék? Ha nem robban fel senki? Bár mindegy, mert robbanni fogunk, mert rám esik a választása, én pedig megfogom az üveget és leteszem a földre.
Bumm, azt hiszem. Bizonytalanul pislogok a pasasra és Bethre, hogy most akkor mi fog történni.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Elizabeth Hepburn - 2021. 06. 23. - 09:56:26
◊ részletek a próbatáblán ◊
2002.07.10.
(https://tanckritika.hu/images/stories/Images/2017/marcius/03_09/fram3.jpg)
◊ Sophie ◊

holnapra már tudom majd a szöveget...


zene ◊ Beth dal (https://www.youtube.com/watch?v=tALsuwm1I8M&list=PLMuaMeqEe309qpQxO9CcnzRCra2rJvrvz&index=1&ab_channel=cseRihann%C3%A1kcseRihann%C3%A1k) outfit ◊ simple (https://i.pinimg.com/564x/70/8b/ff/708bff606c0adc5e4aebd8cbddcf2a61.jpg)

Nem is tudom, miért nem tiltakoztam annyira, hiszen ez annyira nem az én világom. Tök idegenekkel vagyok összezárva, persze Sophien kívül, és nekem meg kell szólalnom, előttük. És biztos majd kinevetnek, mert mikor izgulok, vagy remeg a hangom, mint a nyárfalevél, vagy olyan egérhang jön ki belőlem, hogy a többiek a a hasukat fogják majd, és midnenki engem fog cikizni egész idő alatt. Jaj, anyám, hát miért akarsz beégetni? Én a könyv mögé bújós Beth vagyok, aki szívesen elcseveg a Nundu mérgező lehelletéről egy háztárssal a klubhelyiségben, de ez a szereplés ez olyan griffis. Én ezekhez nyuszi vagyok. Mélységesen örülök Sophienak, feszt szajkózom magamnak, hogy á, nem lez itt gond, Sophieban mindig is volt valami vibráló, élettel teli, ami bátorságot is sugárzik. Csodálom ezért, és persze nyilván irigylem is. Őt mindenki szereti, mert olyan sziporkázó egyéniség. Egyszer csak, mint a villám, fájdalmasan nyilal belém a felismerés, hogy Sophie nem jön már vissza a Roxfortba. Ettől igazán elönt a szomorúság érzése.
- Gondolj csak bele, három gömbös fagyi... édes tölcsérben... színes kis minidcukorkákkal a tetején és rolettivel..... Na jó, Beth. ha ennek vége van, menjünk el fagyizni!
Ó, én azt hiszem, már el is képzeltem. Kiwis, madártejes és egy rágógumis. Kiskoromban mindig kértem a fagyimra színes cukordrazsét. Jaj, meg napernyőt! Igen, a napernyő elég fancy dolognak számított. Hiába, a kilencvenes évek színes giccskavalkádját imádtam. Bár még most is nagy divatja van, de valahogy ez a kétezres hullám kevésbé szép. De még mindig sok a világító neon szín. Vagyis itt, a mugliknál ez nagyon hódít. A roxfort miatt hamr elszoktam tőle, de így nyáron újból vissza csöppenek a neonszín világba.
- Kísértet ízű fagyi. Olyat még nem ettem, de ha ugyanaz az ízvilág, mint a drazsé, akkor elég merész húzás, és meg....kell....kóstolnom. De persze most beérném egy mennyei kiwivel is!
Az itt létünk nem tudom véletlen e, vagy a sors úgy gondolta neki is nehéz éve volt, és kicsit nevetni akar, de én érzem, hogy tuti elhasalok majd. A kérdés csupán az, hogy mikor, és mennyire lesz hangos.
- Meg kell nekem is találni azt az elveszett bátorságot, mint az oroszlánnak -
Ez igaz, bár én akkor lennék a legboldogabb, ha a bátorság keresne meg engem, hogy végre ne legyen egyedül. Rám tapadhat, belém költözhet, én már csak ilyen kedves vagyok. Hagyo, hogy megbújjon bennem, le is tepedhet. Kimenőt is kap nyugis estékre, amikor kevésbé van rá szükségem. Igazán jó gazdatest lennlk a bátorságnak. Aztán szépen úgyis összecsiszolódnánk. Ahogy a játék elkezdődik, próbálok a bátorságra koncentrálni, hátha felbukkan itt, és belém költözik. Mert hát...hol lakhat a bátorság? Ilyen helyeken, mint a színház nem? Meg csupa veszélyes és érdekes helyen. Talán..talán a bátorságom épp itt lakik, és rám vár, hogy felismerjem. Hát...kedves bátorság..úr izéé hölgy, én itt vagyok tessék kérem. Mikor vége a bemutatkozós körnek,i ismerteti a játékszabáyokat és kezdődik. A rendező körbe megy,  én pedig végig hallom a saját szívem dobogását. A kör közepén állva rájövök, hogy dönteni sem szeretek, mikor tétje van...nem, határozottan érzem, hogy nem szeretem a nagy döntéseket, amiket nem lehet viszafordítani. Kedves bátorság.., én vagyok az a kör közepén, tessék csak ide jönni...ugyan még nem látom őt, de így is sikerül úgy döntenem, hogy még mindenki él. A lány, aki középre került, most Sophiet nézi.
- Tudod, szerintem nem nagyon szeretnéd ideeadni nekem ezt az üveget. Elég kicsi a kezem, tuti elejteném és véletlenül felrobbannánk
A lány csak pislog, majd elfordul, és egy fiúval szemez. Forog maga körül egyet, kettőt, a többiek is mondanak valamit, amit az idegességtől nem is hallok igazán, csak figyelek. Majd egyzsercsak ismét Sophiehoz fordul, és bizonytalanul ugyan, de neki adja az üveget. Nézem, ahogy átveszi, és besétál a kör közepébe. Na? Lerakja? Felrobbanunk? Játszatnánk valami mást is..amiben nekem nem kell semmit sem csinálnom, Leszek fa, vagy bokor, míg a többiek a színbad elején bohóckodnak. Ha sophie most lerakja, akkor vége a játéknak, és biztos jön valami új. Nem is tudom, minek örülnék a legjobban...


Cím: Re: West End Színház
Írta: Sophie Flynn - 2021. 06. 24. - 18:17:28
ღ Próbáljunk próbálni ღ
(https://data.whicdn.com/images/287876052/superthumb.jpg?t=1495837874) (https://data.whicdn.com/images/280894722/superthumb.jpg?t=1489159427)
Beth
(2002. július 10.)
Ruci (https://i.pinimg.com/564x/92/6f/9a/926f9a4ffccc1668fce7e8ffaa44abe4.jpg)

Oh, this has gotta be the good life
This has gotta be the good lifet (https://www.youtube.com/watch?v=2RNk5ocb_5g)


Felrobbantottam egy valag embert. Hát ez nagyszerű teljesítmény Sophie! Még egy dolog, ami belekerülhet majd az önéletrajzodba! Megborzongok erre a gondolatra, és miközben elrikkantja magát a hapsi, hogy szünet, én megmaradok Beth oltalmazó ismerősi körében. Nem tudok színjátszani. MÉg azt sem tudom eljátszani, hogy színjátszok. Szóval ennyit a erről a karrierről. Bocsi, Rose néni, de nem fogsz meglátni egy sitcomban sem.
- Most szerinted mi lesz a következő? Egymással szembe kell állni és utánozni, mit csinál a másik? vagy azt a dobálós bizalomdolgot csináljuk? Ajjaj, én elejtenélek Beth. A feléd zuhanó testek ijesztőek. Vagy elesnék veled együtt - mondom kissé idegesen. A szünet olyan 10 percre nyúlik el, és amikor a pasas összecsapja a kezeit megrezzenek. Vajon mikor lesz vége ennek a napnak? Úgy érzem magam, mint a mágiatörténet órán. Jobban várom a végét, minél több ideje tart. pedig nem rossz ez. A hely is elég meghitt.
Szépen kúszik be a napsugár a terembe, a sziluettünk egészen avantgard módra nyúlik meg, miközben ott tükröződünk vissza a tükör előtt. Hatalmas és monumentálisak az ablakok, mint egy óriás szemei.
Éppen felálltunk volna a következő szituációhoz, de hirtelen megszólal egy hangos csengő, amitől megugrok, és lecsapom véletlenül Beth-et is. Ijedten bámulunk egymásra, mire a fazon, aki ugyan bemutatkozott, de nem is emlékszem, hogy hívják, komoly fejjel bámul vissza ránk.
- Nem kell aggódni ez tűzriadó, rutingyakorlat, úgyhogy most mindeki hagyja el szépen összeszedetten a termet, csak semmi pánik.
Óóóóó, dehogy nincs pánik. és ha tényleg kigyulladt valami? ha mind ithalunk? Én még túl fiatal vagyok, Jasperrel sem költöztem még össze, nem bújtem vele össze annyiszor, hogy ne bánjam meg, és amúgy is. Nem akarok tüzet. Miért történik minig valami hülyeség velem? Összeszedem gyorsan a cuccom, és szabályosan rácsimpaszkodom Beth-re, de ahogy kinyílok az ajtó megcsap minket valami nagyon erős füst. Oké. Meg fogunk halni. A  pasas előre siet, és a lehető legnyugodtabban terelget le minket, én meg komolyan megőrülök. Tényleg tűz van. És büdüs meg füst.
Lassan leérünk, ahol már várnak minket a tűzoltók, barátságosan ineteg egy rászük, míg páran beszaaldnak, meg valahol fent valami tüzet oltanak a slaggal, vagy mi a bánattal.
- Jésszusom, Beth, tényleg kigyulladt valami. Most már nagyon szükség van arra a fagyira... - motyogom. Nem szeretem így a tüzet, ami csak terjed és terjed és megeszi a dolgokat. - mondjuk egy naaagy adag... citrom fagyi. Sok-sok színes drazséval.


Cím: Re: West End Színház
Írta: Elizabeth Hepburn - 2021. 06. 30. - 08:10:35
◊ részletek a próbatáblán ◊
2002.07.10.
(https://tanckritika.hu/images/stories/Images/2017/marcius/03_09/fram3.jpg)
◊ Sophie ◊

holnapra már tudom majd a szöveget...


zene ◊ Beth dal (https://www.youtube.com/watch?v=tALsuwm1I8M&list=PLMuaMeqEe309qpQxO9CcnzRCra2rJvrvz&index=1&ab_channel=cseRihann%C3%A1kcseRihann%C3%A1k) outfit ◊ simple (https://i.pinimg.com/564x/70/8b/ff/708bff606c0adc5e4aebd8cbddcf2a61.jpg)

Sophie leteszi az üveget. Ahogy közelít a padló felé, még van remény, hogy csak viccezik, de aztán földet ér. Hát, egyszer fel kell robbanni, nem játszhatjuk el ezt a végtelenségig. A rendező szünetet rendel el, így legalább szívhatunk egy kis friss levegőt.
- Most szerinted mi lesz a következő? Egymással szembe kell állni és utánozni, mit csinál a másik? vagy azt a dobálós bizalomdolgot csináljuk? Ajjaj, én elejtenélek Beth. A feléd zuhanó testek ijesztőek. Vagy elesnék veled együtt -
Jóízűen felkacagok. Elképzelem, ahogy Sophieval össze vissza ejtegetjük egymást, és kiküldenek mondván csak kárt teszünk a másikban. Jó, néha ön és közveszélyes tudok lenni, de nem annyira, hogy komoly baja egyen a másiknak. Inkább úgy mondanám, hogy ön és közbosszantó tudok lenni a béndzsaságommal.
- Elesnénk, legurulnánk a lépcsőn egészen  portáig! Nem tudom, mi lesz a következő, a de a gyomrom összeszorult egy kisebb kaviccsá...
 A szünet alatt miindenki igyekszik az ismerőseihez csatlakozni, és akinek kell, elintézi a folyóügyeit. Én csak egy kávét veszek a büféből és helyet foglalok az egyik padon, szürcsölve a lávén. Tulajdonképpen abba kapaszkodok. Mondjuk minden reggel is, de ma különösen. Ajj, de nem akarok én itt lenni...olyan sok az idegen. De látom ám Sophien is, hogy egyáltalán nem érzi jól magát. Felpattanhatnánk egy seprűre, és elvágtathatnánk innen. Neeem, nem akarok bajba kerülni, még a végén meg se kezdhetném a hatodik évem a Roxfortban. És akkor...akkor..na jó, abba inkább bele sem gondolok, inkább szedem a lábaim a lépcsőn felfele. Na, akkor újra itt, próbálkozzunk meg vele mégegyszeeeer...jól ez az..biztosan...Éppen leüllni készülök, mikor a csengő éles trillái megszólalnak. Ijedten nézek körbe, a többiekre, a rendezőre, Sophra. Jaj, mi ez a hang?
- Nem kell aggódni ez tűzriadó, rutingyakorlat, úgyhogy most mindeki hagyja el szépen összeszedetten a termet, csak semmi pánik.
Juhééééé! Szabadok vagyuuunk! Az én fejemben meg sem fordul, hogy mondjuk kigazi tűz van, vagy ha van is, gondolom, a tűzoltók majd gyorsan elintézik. Összeszedelőzködünk, mindeközben Sophie belém csimpaszkodva kapkodja össze a holmiját.
- Nyugi Sophie, szerintem nem lesz semmi gond. Nekem a régi mugli sulimban egy somószor volt tűz riadó. Az elsőnél nagyon féltem, és így hagytam el a kedvenc rózsaszín vonalzóm
A mugli szót persze szinte suttogom Sophie fülébe, nehogy valaki meghalljon minket. Azt a vonalzót szerettem, tipikus kilencvenes évek giccses vonalzója volt, úsztak benne műanyag halacskák is. Mondjuk jobb nem lettem tőle matekból. El is indulunánk kifelé, de megakadályoz benne egy tetemes, mennyiségű füstcsoport,. Egy füstfüggöny. Na, akkor hátrarc, és...keresek egy másik kijáratot. Kell lennie. Muszáj lennie vészkijáratnak. Ahogy perdültem egyet magunk körül, a rendező pasas, gyorsan leterel minket. Igyeksze visszatartani a levegőt és nem belélegezni a füstöt. Gyprsan leszaladunk a levegőre, ahol már ott áll 2 tűzoltó kocsi. Köhécselek párat, mert valamennyit mégiscsak sikerült beszippantanom a jóságból. MIndenki bizonytalanul pislog ide-oda.
- Jésszusom, Beth, tényleg kigyulladt valami. Most már nagyon szükség van arra a fagyira...
Egyetértek, nem is hiszem, hogy ma folytatódni fog a próba. A padra lerakom a szedett vetett cuccaim, és szépen begyömöszkélem őket a táskámba, de csak diszkréten, mert tágítóbűbájjal szórtam meg. Elsőre mondjuk nagyon nem sikerült, ugyanis teljesen tenyérnyire szűkítettem. másodjára szimplán semmi sem történt, de harmadszorra sikerült kicsit beletágítanom, Nem mondom hogy patent, de határozottan tágasabb a beltere.
A próbát a mai nap további részében elengedem. Még ma kaptok üzenetet a holnappal kapcsoltban, de az asszisztens kiírartja a próbatáblára is, a színház honlapján meg tudjátok majd nézni. A jelszó WestEnd2002. További kellepes napot!
Sophira nézek kikerekedet szemekkel. Hát akkor mégiscsak...a fagyi..vagyis most elmehetünk akárhova! Nagyon örülök neki, hiszen nem is mesélte, hogyan alakulnak a dolgai azzal a Jasper fiúval, és én nagyon kiváncsi vagyok.
- Akkor..mit szólnál, ha átmennénk a Greenwich parkba és teletömnénk magunkat finom fagyival? És közben mesélhetnél Jasperről meg rólaaaad...-
A háttérben a tűzoltók a tűz nagy részét eloltották már. Fél füllel annyit hallok, az egyik öltöztető a rezsón hagyott valamit, és az gyulladt meg. A konyha fele megpörkölődött, holnap át kell költöztetni a konyhát, így be kell hívni a műszakot, hogy pakoljanak át. Na, akkor tényleg szabad a mai napunk, gondolom magamban. Elköszönök, majd a táskám a hátamra dobom, és el is indulunk.
- Jól megvagytok? Nagyon szerelmes vagy?

A helyszín szabad!